Tibolddaróc Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2017(XII.13..) önkormányzati rendelet

a településkép védelméről

Hatályos: 2017. 12. 14

Tibolddaróc Község Önkormányzata Képviselő-testületének

9/2017. (XII.13.) számú rendelete

a településkép védelméről



Tibolddaróc Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény (Tktv.) 12. § (2) bekezdés a) – h) pontjaiban kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet (Tr.) 43/A. § (1) – (10) bekezdéseiben biztosított véleményezési jogkörében eljáró szervek véleményének kikérésével a következőket rendeli el:


  1. FEJEZET

BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK

  1. A rendelet célja, hatálya és értelmező rendelkezések


  1. §
  1. A rendelet célja: A település sajátos településképének védelme és alakítása a:
    1. helyi építészeti örökség egyedi védelem meghatározásával,
    2. településképi szempontból meghatározó területek megállapításával,
    3. településképi követelmények meghatározásával,
    4. településkép-érvényesítési eszközök szabályozásával,
    5. településképi önkormányzati támogatási és ösztönző rendszer alkalmazásával.
  2. Jelen rendelet mellékletei:
    1. 1. melléklet: Helyi védett egyedi érték jegyzéke;
    2. 2.A. melléklet: Településképi szempontból meghatározó terület térképi lehatárolása;
    3. 2.B. melléklet: Településképi szempontból meghatározó terület ingatlanjainak jegyzéke.


  1. §
  1. A helyi védelem célja:
    1. A védett helyi építészeti örökség kiemelkedő értékű elemeinek védelme, az értékek jellegzetes karakterének megóvása a jelen és a jövő nemzedékek számára.
    2. A védett helyi építészeti örökség fenntartása, használata és bemutatása.
    3. A védett helyi építészeti örökség veszélyeztetésének, megrongálásának, vagy megsemmisítésének megakadályozása.


  1. §
  1. A településképi szempontból meghatározó területek megállapításának célja:
    1. Azon terület-egységek lehatárolása, ahol a településre jellemző, karakteres, hagyományt őrző beépítési módjának, épületek, építmények történetiségét tartalmazó fejlődésének megőrzése a cél.
    2. A kialakult beépítettség, szintszám, anyaghasználat, színhasználat, melléképületek, építmények megjelenésének, használatának szabályozása a korszerű építési technológiák mellett. 


  1. §
  1. A rendelet területi hatálya Tibolddaróc község teljes közigazgatási területére terjed ki.


  1. §
  1. A rendelet alkalmazásában használt fogalmak jegyzéke és magyarázata:
    1. Helyi védett egyedi érték: az önkormányzat által helyi védetté nyilvánított helyi jelentőséggel bíró épület, építmény, amely a hagyományos településkép és jellemző karakter megőrzése céljából, továbbá építészeti, településtörténeti, helytörténeti, művészeti, valamint műszaki-ipari szempontból, vagy a használati mód szempontjából jelentős alkotás. A védett épület, építmény fogalmába beletartozik annak minden alkotórésze, ideértve a kiegészítő, díszítő elemeket is.
    2. Védett műtárgy: az önkormányzat által helyi védetté nyilvánított műszaki alkotás, műtárgy, pl. az emlékmű, szobor, síremlék, utcabútorzat, díszkút, kerítés, híd, torony.
    3. Műtárgy: építési törvény (1997. évi LXXVIII. tv.) 2. § 15. pontja szerint.
    4. Utcabútorzat: az utasváró, a kioszk, a tájékoztató hirdetőoszlop, az információs tábla.
    5. Jelző: az út/utca-mutató szerkezet, útirány-jelző tábla (pl. temetőhöz, telephelyhez).
    6. Településképi szempontból meghatározó terület: az önkormányzat által meghatározott terület, mely magába foglalja a település jellegzetes és hagyományt őrző beépítettségét, épületek, építmények együttes megjelenését, természeti környezetét.
    7. Értékvizsgálat: a helyi védelem alá helyezést megalapozó, szakember által készített történeti, esztétikai, műszaki vizsgálati munkarész.
    8. Főépítész: az önkormányzat által megbízott/ alkalmazott önkormányzati (települési) építészmérnök szakember.
    9. Reklám: a Tktv. 11/F. § szerint.
    10. Reklámhordozó: a Tktv. 11/F. § szerint.
    11. Sajátos építmény: építési törvény (1997. évi LXXVIII. tv.) 2. § 18. pontja szerint.


  1. FEJEZET

A HELYI VÉDELEM

  1. A helyi védelem feladata, általános szabályai, önkormányzati kötelezettségek


  1. §
  1. A helyi védelem feladata: A védelmet igénylő építészeti örökség
    1. meghatározása, dokumentálása;
    2. védetté nyilvánítása, nyilvántartása;
    3. megőrzése, megőriztetése;
    4. a lakossággal történő megismertetése.
  2. A helyi védelem alatt álló építészeti örökség károsodásának megelőzése:
    1. El kell kerülni minden olyan eseményt, beavatkozást, amely a védett érték pusztulását, megsemmisülését, vagy karakterének megváltoztatását, általános esztétikai értékcsökkenését okozná.
    2. A tulajdonos köteles a védett értéket megóvni, karbantartani.


  1. §
  1. A helyi védelem alá helyezés és a védelem megszűnésének szabályai:
    1. Kezdeményezés: A helyi védelem alá helyezést vagy megszüntetést bármely természetes személy, szervezet a polgármesternél írásban kezdeményezheti.
    2. Szakmai előkészítés: A javaslatnak tartalmaznia kell a védendő érték megnevezését, helyét (utca, szám, helyrajzi szám), tulajdonosát, rövid leírását, tervrajzait, fotóit és a kezdeményezés indokolását. Védéshez a hivatal elkészítteti az értékvizsgálatot.
    3. Érdekeltek: Ingatlantulajdonos, haszonélvező, kezelő, használó, kezdeményező.
    4. Nyilvánosság biztosítása, tájékoztatás: Hirdetményben közzététel 30 napra, írásbeli észrevételezés céljából.
    5. Hatósági eljárásokkal kapcsolatos összefüggések: Folyamatban lévő hatósági eljárás figyelembevétele szükséges.
    6. Védelem megszűnésének feltételei: Amennyiben a védett érték károsodása oly mértékű, hogy műszaki eszközökkel nem állítható helyre, az állapotot dokumentálni kell rajzzal, fotókkal, leírással.
    7. Helyi védelem és országos védelem összefüggései: Országos műemléki védetté nyilvánítás után a helyi védelem megszűnik.
    8. Nyilvántartás: A helyi védett értékről készült dokumentációt adataival együtt hivatali nyilvántartásba kell venni, melyet a település honlapján szükséges közzétenni.
  2. Testületi döntéssel összefüggő feladatok:
    1. Előterjesztés: Polgármester terjeszti elő indokolással a képviselő-testület részére, ismertetve a közzétételre érkezett észrevételeket. A védendő értékről készült dokumentáció (leírás, rajz, fotók) és az értékvizsgálat az előterjesztés melléklete.
    2. Döntés: A javasolt érték helyi védelméről, illetve annak megszüntetéséről a képviselő-testület rendeletben dönt.
    3. A helyi védelem elrendeléséről vagy megszüntetéséről értesíteni kell a tulajdonost, általa: a haszonélvezőt, a használót, továbbá a kezdeményezőt, az illetékes: állami főépítészt, földhivatalt és építésügyi hatóságot, valamint a közműszolgáltatókat.
    4. Védelem jelölése: A védetté nyilvánított területet, épületet, építményt, alkotást kis táblával meg kell jelölni, melyről a Polgármesteri Hivatal gondoskodik.
    5. Értékvizsgálat: A helyi védelem elrendelése előtt a javasolt értékről szakmai előkészítő anyagot, vizsgálati dokumentációt kell készíteni szakember (építész, művészettörténész) bevonásával.


  1. A helyi egyedi védelem meghatározása


  1. §
  1. Egyes értékes, hagyományt őrző építészeti arculatú és sajátos megjelenésű építészeti örökséget az önkormányzat helyi védett egyedi értékké nyilvánítja.
  2. A helyi egyedi védelem alatt álló építészeti érték jegyzékét a 1. melléklet tartalmazza.


  1. A helyi egyedi védelemhez kapcsolódó tulajdonosi kötelezettségek


  1. §
  1. A helyi egyedi védelem alatt álló építészeti örökséget nem veszélyeztetheti, településképi vagy műszaki szempontból károsan nem befolyásolhatja az adott védett értéken végzett építési tevékenység, a használat nem veszélyeztetheti az adott építészeti örökség fennmaradását.
  2. Tulajdonosi kötelezettség:
    1. A tulajdonos köteles jókarbantartást végezni, állapotát megóvni. A kötelezettség kiterjed a védett érték minden alkotóelemére és részletére.
    2. A védett érték fenntartását és megőrzését elsősorban a rendeltetésüknek megfelelő használattal kell biztosítani.
    3. A védelem és az építési tevékenység összefüggései: A korszerűsítéssel, átalakítással, bővítéssel, részleges bontással nem lehet a védett érték jellemzőit, karakterét megváltoztatni.
    4. A védett értéket érintő felújítási, helyreállítási, színezési, bővítési vagy bontási munkálatokat megkezdeni és végezni, annak rendeltetését megváltoztatni csak az önkormányzati főépítész szakmai ajánlása szerint lehet.


  1. FEJEZET

A TELEPÜLÉSKÉPI SZEMPONTBÓL MEGHATÁROZÓ TERÜLETEK

  1. A településképi szempontból meghatározó területek megállapítása


  1. §
  1. A településszerkezet, településkarakter, tájképi elem és egyéb helyi adottságok alapján az önkormányzat a településképi szempontból meghatározó területeket állapít meg.
  2. A településképi szempontból meghatározó terület térképi lehatárolását a 2.A melléklet tartalmazza.
  3. A településképi szempontból meghatározó terület ingatlanjainak jegyzékét a 2.B. melléklet tartalmazza.


  1. FEJEZET

TELEPÜLÉSKÉPI KÖVETELMÉNYEK

  1. Építmények anyaghasználatára vonatkozó általános építészeti követelmények


  1. §
  1. Az egyéb területek – új beépítésű területek – (helyi védelemmel nem érintett és településképi szempontból nem meghatározó területek) építményei anyaghasználatára vonatkozó egyedi építészeti tiltó rendelkezések:
    1. anyag, homlokzat, szín: Az építményeken tilos a hagyományos anyaghasználattól eltérő homlokzatburkolás, és az élénk, erős homlokzati színezés.
    2. tetőhéjazat: Építés és felújítás során cserepes fémlemez, bitumenes hullámlemez, bitumenes zsindely, műanyag- és fém trapéz- és hullámlemezlemez alkalmazása tilos.
  2. Az egyéb területek – intézmény-területek – (helyi védelemmel nem érintett és településképi szempontból nem meghatározó területek) építményei anyaghasználatára vonatkozó egyedi építészeti tiltó rendelkezések:
    1. anyag, homlokzat, szín: Az építményeken tilos a hagyományos anyaghasználattól eltérő homlokzatburkolás, és az élénk, erős homlokzati színezés.
    2. tetőhéjazat: Építés és felújítás során cserepes fémlemez, bitumenes hullámlemez, bitumenes zsindely, műanyag- és fém trapéz- és hullámlemezlemez alkalmazása tilos.
  3. Az egyéb területek – gazdasági-területek – (helyi védelemmel nem érintett és településképi szempontból nem meghatározó területek) építményei anyaghasználatára vonatkozó egyedi építészeti tiltó rendelkezések:
    1. anyag, homlokzat, szín: Az építményeken tilos az élénk, erős homlokzati színezés.
  4. Az egyéb területek – zöldterületek: temető, sportpálya és egyéb zöldfelület – (helyi védelemmel nem érintett és településképi szempontból nem meghatározó területek) építményei anyaghasználatára vonatkozó egyedi építészeti tiltó rendelkezések:
    1. anyag, homlokzat, szín: Az építményeken tilos a hagyományos anyaghasználattól eltérő homlokzatburkolás, és az élénk, erős homlokzati színezés.
    2. tetőhéjazat: Építés és felújítás során cserepes fémlemez, bitumenes hullámlemez, bitumenes zsindely, műanyag- és fém trapéz- és hullámlemezlemez alkalmazása tilos.
  5. Az egyéb területek – külterületi mezőgazdasági és egyéb beépítésre nem szánt területek – (helyi védelemmel nem érintett és településképi szempontból nem meghatározó területek) építményeire vonatkozó egyedi építészeti tiltó rendelkezések:
    1. építmény elhelyezése: Meredek domboldali adottság esetén tilos az építményt a domb tetején és annak közelében elhelyezni.
    2. anyag, homlokzat, szín: Építményeken tilos az erős, élénk, kontrasztos színű anyagok használata. Tilos a túlzottan tagolt, elaprózott homlokzatképzés, a tobzódó tömeg- és formai kialakítás.
    3. tetőhéjazat: Nem alkalmazható az élénk, erős színű fémlemezfedés.
    4. kerítés: Tilos az erős, élénk színű tömör fémlemez kerítés építése.


  1. A településképi szempontból meghatározó területekre vonatkozó területi és egyedi építészeti követelmények


  1. §
  1. Kötelező területi építészeti követelmények a kijelölt történelmi településmagban:
    1. beépítés telepítési módja: A helyi építési szabályzat szerint, a történelmileg kialakult, jellemzően oldalhatáron álló beépítési móddal.
    2. jellemző szintszám, vagy az épület legmagasabb pontja: Földszintes, tetőtér-beépítéses 4,50 m építménymagassággal.
    3. színhasználat: A környezetre jellemző világos pasztellszínek alkalmazhatók (kivéve kék, zöld, piros, lila), az élénk, harsány színeket kerülni kell. A homlokzat teljes felületén kell a színezést elvégezni.
    4. kerti építmények, műtárgyak: Utcától 6 m-en túl helyezhető el, tömege igazodjon a főépület kialakításához.
    5. kerítés-kialakítás: Az utcára jellemző anyagú és arányú, épített lábazatos, oszlopos kialakítással, vakolt vagy tégla-felülettel, a kerítésmezők fém vagy fa-anyagú áttört kivitelben. Magasságban igazodni kell a környezetben lévő kerítésmagasságokhoz, amely max. 2 m lehet. Utcai kerítésen 1 db max. 4 m-es gépkocsi behajtó nagykapu, és 1 db max. 1,50 m-es személyi kiskapu nyitható.
  2. Kötelező területi építészeti követelmények a kijelölt pincék és barlanglakások területén:
    1. beépítés telepítési módja: A történelmileg kialakult beépítési móddal.                  
    2. jellemző szintszám: Földszintes, tetőtér-beépítéses és kialakult építménymagasság.
    3. barlanglakások: Hasznosítás esetén csak a meglévő állapot megtartását és a stabilizálását szolgáló felszíni építés lehetséges (szerkezeti támfal, lezáró külső fal, fedett terasz).
  3. Tiltó egyedi építészeti követelmények a kijelölt történelmi településmagban:
    1. anyag-, színhasználatra: Építményeken, kerítéseken tilos a vakolt és festett felületképzéstől eltérő, valamint a történelmileg kialakult világos (szürke, okker, barna, fehér) színektől eltérő eleven színek alkalmazása. Részleges festés tilos.
    2. tömegformálásra: A közterület felöli oldalon felújítás, átalakítás során a meglévő építmény tömegkontúrját tilos meghaladni. Új épületnél a szomszédos épületekhez való igazodást nem lehet figyelmen kívül hagyni.
    3. homlokzatképzésre: A meglévő épületeken tilos átalakítani vagy megszüntetni a történelmileg kialakult homlokzati architektúrát és homlokzattagolást, részletképzést, tagozatokat, díszeket. Tilos annak a homlokzati nyílásrendnek, nyílásosztásnak a megtartása, amely történeti architektúrát szüntetett meg. Az épületek utcai homlokzatán műszaki berendezések (riasztó, tv-antenna, parabola) elhelyezése, égéstermék kivezetése tilos.
    4. homlokzat: Tilos reklámozás céljából a homlokzat letakarása bármely nagyságban, és tilos a kinyitható ajtó-, ablakszárnyakat, rácsokat reklámcélra igénybe venni.
    5. zöldfelületekre: Utcai telekhatár előtt és a telken 3 m-en belül tilos tájidegen fás szárú növények, szemetelő, allergiakeltő fafajok telepítése.
  4. Tiltó egyedi építészeti követelmények a kijelölt pincék és barlanglakások területén:
    1. anyag-, színhasználatra: Építményeken tilos a helyi kő- és téglafelülettől, valamint a vakolt és festett felületképzéstől eltérő anyagú, valamint a történelmileg kialakult világos (szürke, okker, barna, fehér) színektől eltérő eleven színek alkalmazása.
    2. tömegformálásra: Tilos a meglévő pince-házra újonnan emeletet ráépíteni.
    3. barlanglakások: Hasznosítás esetén tilos a meglévő állapot megtartását és a stabilizálását szolgáló felszíni építésen kívül egyéb építményt, épületet építeni.
    4. homlokzatképzésre: A meglévő épületeken tilos átalakítani vagy megszüntetni a történelmileg kialakult homlokzati architektúrát és homlokzattagolást, részletképzést, tagozatokat, díszeket. Tilos annak a homlokzati nyílásrendnek, nyílásosztásnak a megtartása, amely történeti architektúrát szüntetett meg. A pince-házak látványát meghatározó homlokzatán műszaki berendezések (riasztó, tv-antenna, parabola) elhelyezése tilos.
    5. zöldfelületekre: Az intézmények környezetében a közterületeken, tilos tájidegen fás szárú növény telepítése.


  1. A helyi egyedi értékre vonatkozó építészeti követelmények


  1. §
  1. A helyi védett egyedi értékre vonatkozó egyedi építészeti követelmények:
    1. Kötelező követelmény:         
      1. A történelmileg kialakult tömegforma, az értéket képviselő homlokzatképzés, az építés korának megfelelő színezés megtartása kötelező.
      2. Kötelező a meglévő tetőforma és a héjazat anyaghasználatának megtartása.
      3. A hiteles nyílászáró-osztás és díszítés megtartása kötelező.
      4. Az eredeti utcai kerítés megtartása, helyreállítása kötelező, új esetén az épülethez igazodó stílusú és anyaghasználatú kerítés építése kötelező.
    2. Tiltó követelmény:
      1. Tilos a védett épületek eredeti telkének megosztása, telekalakítása.
      2. Tilos az épület melletti udvart szilárd térburkolattal teljes felületen leburkolni.
      3. Utca felöl az épület látványát letakaró, megjelenését befolyásoló reklám elhelyezése tilos mind a telken belül, mind a közterületen és az épületen is.
      4. Az épület előtt a közterületen, valamint a telken belül, az épület mélységében tájidegen örökzöld növény telepítése tilos.
      5. A magastetőn nem építhető kiugró tömegű tetőfelépítmény, tetőablak.
      6. Utcáról látható felületeken (homloksíkon, tetőfelületen) gépészeti, elektromos, hírközlési, riasztó műszaki berendezés elhelyezése tilos.
    3. Megengedő követelmény:
      1. Utólagos tetőtér-beépítés esetén megengedett a tetősíkban fekvő ablakok elhelyezése az udvari, kerti oldalakon.
      2. Az épület a telek belseje felé vizuálisan elhatárolható módon bővíthető, a meglévő épülethez igazodóan, meghagyva a védett érték érvényesülését.
      3. A védett épület belső korszerűsítése, átalakítása megengedett az eredeti szerkezet és a belső értékek meghagyása mellett.
      4. A meglévő épület gazdasági és melléképülettel hátrafelé bővíthető.
      5. Igény esetén a településre jellemző keresztcsűr építhető.
  2. A helyi védett műszaki alkotásokra, műtárgyakra vonatkozó követelmények:
    1. A védelem alatt álló emlékmű, szobor, feszület, kőkereszt karbantartása, javítása során törekedni kell az eredeti anyaghasználatra, a hiányzó részek korhű pótlására.
    2. A védett értéken való munkálatokba restaurátor szakember bevonása szükséges.


  1. Az egyes sajátos építmények, műtárgyak elhelyezése


  1. §
  1. Alkalmas területek a hírközlési sajátos építmények elhelyezésére:
    1. Az elektronikus hírközlési építményt elsősorban közterületen, meglévő hírközlési építmények közös eszközhasználatával, vagy más fizikai infrastruktúra elemeinek felhasználásával kell elhelyezni.
    2. Alkalmas területek a különleges közműterületek, közlekedési és közműterületek.
    3. Az elektronikus hírközlési építmény a legkisebb mértékben érintsen egyéb nem köztulajdonú ingatlant.  
  2. Alkalmas területek a villamosenergia-ellátási, közvilágítási, távközlési vezeték elhelyezésére:
    1. A hálózat felszíni vezetése a nem védett külterületen lehetséges.
    2. A településképi szempontból nem meghatározó (egyéb) belterületeken törekedni kell a föld feletti légvezetékek egyoldali közös oszlopsoron való elhelyezésére.
    3. Utak, utcák rekonstrukciója, közművesítése, szilárd burkolása során a vezetékek földkábeles megoldása elsődleges.
  3. Nem alkalmas területek:
    1. A településképi szempontból meghatározó területeken a teljes település ellátását biztosító felszíni villamosenergia-ellátási és hírközlési sajátos építmények, műtárgyak nem helyezhetők el.
    2. A helyi védett egyedi értékek látványát befolyásoló helyeken fenti sajátos építmények és műtárgyak nem helyezhetők el.
  4. A csapadékvíz elvezetésére szolgáló nyílt árokrendszerű felszíni vízelvezetést a korszerűsítés, útépítés során zárt csapadékvíz-hálózatba kell átépíteni.
  5. Világítás kialakítása a fényszennyezés elkerülése érdekében:
    1. Kerülni kell a hideg fehér fényű világítást, amely 500 nanométernél rövidebb hullámhosszúságú fényt tartalmaz.
    2. A világítótestek fénye úgy irányuljon, hogy kibocsátott fénye ne legyen közvetlenül látható, ne jusson a gyalogosok, járművezetők szemébe, az épületek ablakai felé, illetve az égbolt irányába.
    3. Nem alkalmazható a felfelé irányuló, talajszintbe épített díszvilágítás.
    4. Az utcákat egyenletes, alacsony intenzitással világítsák.
    5. Javasolt a kültéri világítást a tényleges használat idejéhez igazítani.


  1. A reklámhordozókra vonatkozó településképi követelmények


  1. §
  1. A település fokozott védelem alatt álló területein lévő közterületen és magánterületen reklámhordozó és reklám a vonatkozó törvény (Tktv. 11/B. § (1) bekezdése, 1. melléklete) rendelkezései szerint nem helyezhető el.
  2. A településképi szempontból meghatározó terület közterületein és magáningatlanokon reklámhordozó és reklám nem helyezhető el.
  3. Egyéb (nem védett, nem meghatározó) terület közterületein reklám kizárólag az utcabútorzaton (utas-várón, hirdetőoszlopon) helyezhető el max. 2 m2 felületen.
  4. Jelzésekre (utca-mutatóra, irány-jelző táblára) reklámot tenni tilos. 
  5. Reklámhordozók, reklámok elhelyezésére, a törvénytől (Tktv.) való eltérési szabályok:
    1. Jelentős esemény (falunap, települési évforduló) hirdetésére:
    2. Tájékoztatás (konferencia, falugyűlés) esetén: 

reklám elhelyezhető méret-kikötés nélkül évi tizenkét naptári hét időszaka alatt.

  1. Építési reklámháló esetén:

reklám elhelyezhető az építési tevékenység időtartama alatt, feltétele az építési napló-bejegyzés.


  1. Az egyéb műszaki berendezésekre vonatkozó településképi követelmények


  1. §
  1. Az épület utcai homlokzatán és tetőfelületén klímaberendezés kültéri egységét elhelyezni tilos.
  2. Műholdas parabola-antenna szintén nem helyezhető el az utcai fronton.
  3. Épület utcai homloksíkján síkból kiálló közmű-berendezés nem helyezhető el.


  1. FEJEZET

KÖTELEZŐ SZAKMAI KONZULTÁCIÓ

  1. Rendelkezés a szakmai konzultációról




  1. §
  1. A településképi követelményekről az önkormányzat kérelemre szakmai konzultációt és ezen belül szakmai tájékoztatást nyújt írásban, a kérelem beérkezésétől számított 8 napon belül.
  2. Kötelező a szakmai konzultáció a település teljes közigazgatási területén minden, az utcaképet befolyásoló építési, átalakítási, felújítási, színezési munkákkal kapcsolatban, kivéve a településképi véleményezési eljárás és a településképi bejelentési eljárás alá vont eseteket.  
  3. A szakmai konzultációt és tájékoztatást az önkormányzati főépítész végzi, akadályoztatása esetén feladatát a polgármester látja el.
  4. A kérelemhez csatolni kell az elbíráláshoz szükséges mélységgel kidolgozott vázlatterv szintű tervdokumentációt, pontos anyag- és színhasználat megjelölésével.
  5. A szakmai konzultációról emlékeztető készül, melyben rögzíteni kell a javaslatokat, és a főépítész vagy a polgármester nyilatkozatát.
  6. A településképi konzultáció, szakmai tájékoztatás díj- és illetékmentes.


  1. FEJEZET

TELEPÜLÉSKÉPI VÉLEMÉNYEZÉSI ELJÁRÁS

  1. A véleményezési eljárással érintett építmények köre


  1. §
  1. Az építési, összevont vagy fennmaradási engedélyhez kötött építési tevékenységekhez a polgármester településképi véleményezési eljárást folytat le az önkormányzati főépítész szakmai álláspontja alapján.
  2. A településképi véleményezési eljárás lefolytatása kötelező:
    1.  a helyi védett egyedi értéket érintő, és annak szomszédságában történő minden olyan építési, átalakítási, felújítási, bővítési, színezési munkákkal kapcsolatban, melyek a településképet befolyásolják;
    2. a településképi szempontból meghatározó területeken lévő magántulajdonú ingatlanon és közterületen, közlekedési területen történő fenti munkálatok esetén;
    3. a műemléki környezetben történő fenti munkálatok esetén;
    4. egyéb területeken végzett fenti tevékenységek esetén;
    5. rendeltetéstől függetlenül, a 300 m2 beépített területet meghaladó új épület, építmény esetén.


  1. A véleményezési eljárás részletes szabályai


  1. §
  1. A kérelmező kérelmét papír alapon adja be, és a véleményezendő dokumentációt elektronikus formában feltölti az elektronikus tárhelyre (ÉTDR), melyhez hozzáférést biztosít a polgármester számára.
  2. A kérelemnek tartalmaznia kell az építtető/ kérelmező nevét, címét, a tervezett építési tevékenység helyét, az ingatlan helyrajzi számát.
  3. A kérelemhez csatolni kell az építésügyi hatósági eljáráshoz szükséges kidolgozottságú építészeti-műszaki tervdokumentációt, és a követelményeknek való megfelelést igazoló dokumentumokat.
  4. A településképi véleményezés során vizsgálni kell a településképi követelményeknek való megfelelést, tömeg-, héjazat-, anyag-, színhasználatot, homlokzatképzést, a telepítés környezetbe, településképbe való illeszkedését, a helyi építészeti érték védelmének érvényesülését, a közterületet befolyásoló burkolat, műtárgy, növényzet, utcabútorzat, reklámhordozó, reklám, egyéb műszaki berendezések kialakítását.
  5. A polgármester a kérelem beérkezésétől számított 15 napon belül megküldi véleményét az építtetőnek/ kérelmezőnek, és elektronikus formában feltölti az elektronikus tárhelyre.
  6. A településképi vélemény ellen önálló jogorvoslatnak nincs helye, csak az építésügyi hatósági ügyben hozott döntés ellen lehet fellebbezni.
  7. Ha a polgármester az (5) bekezdésben foglalt határidőn belül nem nyilvánít véleményt, hozzájárulását megadottnak kell tekinteni.
  8. A településképi véleményezési eljárás díj- és illetékmentes.


  1. FEJEZET

TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁS

  1. A bejelentési eljárással érintett építmények, reklámhordozók,

és rendeltetésváltozások köre


  1. §
  1. Építési engedélyhez nem kötött építési tevékenységekhez (a 312/2012. Korm. rendelet 1. melléklete), reklámhordozók elhelyezéséhez, és rendeltetésváltozáshoz a polgármester településképi bejelentési eljárást folytat le.
  2. A településképi bejelentési eljárás lefolytatása kötelező:
    1. a helyi védett egyedi értéket érintően, és annak szomszédsága esetén;
    2. a településképi szempontból meghatározó területen történő tevékenység esetén;
    3. műemléki környezetben folyó munkálatok esetén;
    4. egyéb területeken a településképet befolyásoló tevékenység esetén.


  1. A bejelentési eljárás részletes szabályai


  1. §
  1. A bejelentésnek tartalmaznia kell a bejelentő nevét, címét, a tervezett építési tevékenység, reklámhordozó elhelyezés vagy rendeltetésváltozás helyét, a telek helyrajzi számát.
  2. A bejelentéshez csatolni kell a településképi követelményeknek való megfelelést igazoló tervet, dokumentumokat.
  3. A településképi bejelentési eljárás során vizsgálni kell, hogy a tevékenység illeszkedik-e a településképbe, megfelel-e a településképi követelményeknek. 
  4. A polgármester az önkormányzati főépítész szakmai álláspontja alapján a bejelentés megérkezésétől számított 15 napon belül meghozza a tudomásulvételről, vagy az megtiltásról szóló döntését, és írásban közli azt a bejelentőnek.
  5. A polgármester önkormányzati hatósági döntésével szemben az érintett a települési önkormányzat képviselő-testületéhez fellebbezhet.
  6. A településképi bejelentési eljárás díj- és illetékmentes.


  1. FEJEZET

A TELEPÜLÉSKÉPI KÖTELEZÉS, TELEPÜLÉSKÉPI BÍRSÁG

  1. A településképi kötelezési eljárás


  1. §
  1. A polgármester településképi kötelezési eljárást folytat le a településkép védelme érdekében:
    1. a kötelező szakmai konzultáció elmulasztása esetén;
    2. a településképi bejelentési eljárás elmulasztása esetén, vagy a bejelentés során meghozott döntés megszegésekor;
  2. A kötelezési eljárás hivatalból vagy kérelemre, bejelentésre indul, és a polgármester az eljárás lefolytatása után, szükség esetén településképi kötelezést bocsájt ki a jogsértő állapot 90 napon belüli megszüntetésére.


  1. A településképi bírság kiszabásának esetkörei és mértéke


  1. §
  1. Amennyiben a kötelezett a kötelezésnek a megadott határidőig nem tesz eleget, a jogsértő állapot továbbra is fennmarad, úgy a polgármester pénzbírságot szab ki:
    1. első alkalommal 50.000,- Ft pénzbírságot,
    2. második alkalommal 100.000,-Ft pénzbírságot.
  2. A polgármester településképi kötelezés formájában az ingatlan tulajdonosát az épület, építmény vagy annak egy részének felújítására, átalakítására vagy elbontására kötelezheti.
  3. Az önkormányzat képviselő-testülete a (2) bekezdés szerinti településképi követelmények megszegése vagy végre nem hajtása esetére e magatartás elkövetőjével szemben 1.000.000,- Ft-ig terjedő bírság kiszabását rendelheti el.             


  1. A településképi bírság kiszabásának és behajtásának módja


  1. §
  1. A kiszabott és be nem fizetett bírság adók módjára behajtható.


  1. FEJEZET

ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁSI ÉS ÖSZTÖNZŐ RENDSZER

  1. A településképi követelmények alkalmazásának önkormányzati ösztönzése


  1. §
  1. Az önkormányzati képviselő-testülete az évenként elfogadásra kerülő költségvetési rendeletében kialakíthatja a településképi követelmények érvényesítését segítő támogató és ösztönző rendszerét.


  1. FEJEZET

ZÁRÓ ÉS ÁTMENETI RENDELKEZÉSEK

  1. Hatálybaléptetés


  1. §
  1. A rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba.


  1. Átmeneti rendelkezések


  1. §
  1. E rendelet előírásait a hatálybalépést követően induló eljárásokban kell alkalmazni.


  1. Hatályon kívül helyezendő rendelkezések


  1. §
  1. A Helyi Építési Szabályzatról szóló önkormányzati rendelet településképi követelményeket meghatározó része e rendelet hatálybalépését követően nem alkalmazható.


Tibolddaróc, 2017. december 12.



          Dósa József sk.                                                          dr. Molnár Sándor  sk.

            polgármester                                                                          jegyző





dr. Molnár Sándor

jegyző