Alsózsolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 10/2021. (V. 27.) önkormányzati rendeletének indokolása

a 2020. évi pénzügyi terv végrehajtásáról

Hatályos: 2021. 05. 28

a 2020. évi pénzügyi terv végrehajtásáról

Általános indokolás

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 91. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a helyi önkormányzat költségvetésének végrehajtására vonatkozó zárszámadási rendelet tervezetét a jegyző készíti elő és a polgármester terjeszti a képviselő-testület elé úgy, hogy az a képviselő-testület elé terjesztését követő harminc napon belül, de legkésőbb a költségvetési évet követő ötödik hónap utolsó napjáig hatályba lépjen.

Magyarország Kormányának döntése alapján a koronavírus járvány következményeinek elhárítása, valamint a lakosság életének és egészségének védelme érdekében veszélyhelyzet, mint különleges jogrend van érvényben.

A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdése értelmében veszélyhelyzetben a települési önkormányzat képviselő-testületének feladat- és hatáskörét a polgármester gyakorolja.

Alsózsolca Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2020. február 17-én fogadta el az önkormányzat 2020. évi költségvetéséről szóló rendeletét, ami a költségvetés végrehajtásának időszakában többször módosításra került.

Az önkormányzat 2020-ban felhalmozásra és felújításra összességében 82.787.515 Ft-tal fordított többet, mint 2019-ben. A felhalmozási jellegű kiadásoknál energetikai korszerűsítés, ingatlan vásárlás, Vay kastély felújítás, forgalomcsillapító sziget, belterületi utak korszerűsítése, buszperon felújítás, térfigyelő rendszer kiépítése történt meg.

A Képviselő-testület az önkormányzat 2020. évi költségvetését 457.874.627 Ft működési forráshiánnyal fogadta el.

A működési és felhalmozási hiány belső finanszírozásának érdekében a képviselő-testület az előző év(ek) költségvetési maradványának igénybevételét rendelte el.

A 2020. évi költségvetést az előző évekhez hasonlóan a takarékosság jellemezte. A beadott pályázatok kedvező elbírálásában bízva önerőből történő beruházásokra a 2020. évi költségvetésben csak mérsékelten történt tervezés.

Az önkormányzat felügyelete alá tartozó költségvetési szervek az éves beszámolási kötelezettségnek eleget tettek, melyek továbbítása a MÁK felé megtörtént.

A hivatal az intézmények vonatkozásában a kötelező számszaki egyezőséget felülvizsgálta és azt dokumentálta.

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 91. § (2) bekezdés a)-d) pontjaiban előírt indoklások

Az önkormányzat költségvetési mérlege, pénzeszközök változása

Az önkormányzat pénzkészlete (bankszámlák, pénztárak) 2020. január 1-jén 1.372.779.947
Ft volt. Bevételként 2.354.315.527 Ft került elszámolásra. Az év folyamán 1.510.364.979 Ft kifizetését követően a 2020. december 31-i záró pénzkészlet 843.950.548 Ft.

Többéves kihatással járó döntések

A többéves kihatással járó döntésekből származó működési és felhalmozási célú kötelezettségek összege 0 Ft.

Az önkormányzat hitelállománya összesen 2020. december 31-én 0 Ft.

A beruházásoknál és a felújításoknál a 2020. évre áthúzódó és megvalósuló feladatok és munkák kerültek kimutatásra.

Az önkormányzatnak 2020. december 31. napjával nem volt kezességvállalása. Kezességvállalás érvényesítésére nem került sor.

Közvetett támogatások

A közvetett támogatások tényleges összege 1.083.243 Ft, mely térítési díj kompenzáció jogcímen jelentkezett.

Az adósságállomány alakulása

Az önkormányzat következő évet terhelő belföldi szállítói kötelezettsége a mérlegben 2020. december 31-én 949.795 Ft volt, mely nem lejárt összegű tartozás.

Az intézmények 2020. évi utolsó finanszírozására 2020. december 20-án került sor, melyből

A vagyoni helyzet alakulása

Az önkormányzat eszközeinek értéke 2020. december 31-én 4.163.247.759 Ft, mely 0,95 %-kal (213.504.054 Ft-tal) nőtt az előző évhez képest.

Az immateriális javak állománya 5,38 %-kal (422.705 Ft-tal) nőtt a 2019. december 31-i adathoz viszonyítva.

A tárgyi eszközök állománya 871.706.808. Ft-tal 0,56 %-os növekedést mutat a 2019. december 31-i adatokhoz viszonyítva.

A befektetett pénzügyi eszközök az elmúlt évhez képest nem változtak, 66.960.000 Ft, ami a Borsodvíz részvények összege.

A forgóeszközök állománya a mérleg fordulónapján 6.777.749 Ft.

Csökkenés következett be a pénzeszközöknél, melynek év végi állománya 843.950.548 Ft.

A követelések vonatkozásában csökkenés tapasztalható, mértéke 0,69 % az előző évhez képest, az adókövetelések és értékvesztésük elszámolása miatt.

Az önkormányzat intézményei és a Polgármesteri Hivatalnál az érték nélkül nyilvántartott eszközök állományát (0-ra leírt használatban lévő és használaton kívüli eszközök) kimutatták.

Az önkormányzat tulajdonában álló gazdálkodó szervezetek működéséből származó kötelezettségek, részesedések alakulása

Az önkormányzat tulajdonában álló gazdálkodó szervezetek működéséből származó kötelezettségek összes állománya 0 Ft.