Arnót Község Önkormányzati Képviselő testületének

11/2014(V.30.) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék nyílttéri égetéséről

Hatályos: 2014. 06. 01- 2020. 08. 30

Arnót Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, valamint a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 48.§ (4) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján Arnót  Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az avar és kerti hulladékok nyílttéri égetéséről – a helyi körülmények megfelelő szabályozása érdekében, az Országos Tűzvédelmi Szabályzat rendelkezéseivel összhangban a következőket rendeli el:


  1. fejezet

Általános rendelkezések



  1. A rendelet célja és hatálya


1. §. A rendelet célja az avar és kerti hulladékok nyílttéri égetésére vonatkozó olyan szabályok megállapítása, melyek adott körülmények között a levegő tisztaságának védelmét elvárható és betartható módon biztosítják, ezzel elősegítve a társadalmi együttélés szabályainak betartását, egymás szükségtelen zavarásának csökkentését.


2.§ A rendelet hatálya Arnót  község közigazgatási területére terjed ki.


3.§ A rendelet hatálya minden természetes és jogi személyre, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetre kiterjed.


4.§ A rendelet hatálya erdő területre nem terjed ki.



  1. Értelmező rendelkezések


5.§ (1) Avar és kerti hulladék: a kert használata során keletkező és további hasznosításra nem  kerülő növényi maradvány (fű, kaszálék, falomb, nyesedék, gyökérmaradvány, szár, levél, és egyéb növényi maradványok).

(2) Hasznosítás: kerti hulladék komposztálása.

(3) Tároló edény: hulladékgyűjtő tartály, konténer, egyéb tartály, papír vagy műanyag zsák


II. Részletes rendelkezések


  1. Kerti hulladék kezelésére vonatkozó szabályok


6.§ A kórokozóktól és kártevőktől mentes, egészséges kerti hulladék komposztálása, hasznosítása javasolt.


7.§ Az ingatlanon keletkező nagyobb mennyiségű kerti hulladék szabályos kezelése az ingatlantulajdonos feladata.





  1. Az égetés szabályai


8. § (1) az égetés során a helyben (telken belül, illetve az azt határoló közterületen) keletkezett avar, kerti hulladék semmisíthető meg.


(2) A kerti hulladékkal együtt kommunális, veszélyes és ipari eredetű vagy veszélyes hulladék nem égethető (pl. műanyag, gumi , vegyszer, festék, ezek maradékai, stb)


(3) A kerti hulladék nyílttéri égetése  a nyári időszámítás szerinti időszakban 11-20 óra között és a téli időszámítás szerinti időszakban 10-17 óra között- vasárnap és ünnepnapok kivételével- engedélyezett. A  határidő kezdő- és utolsó napján az égetés végezhető.


(4) Égetni csak megfelelően kialakított helyen, vagyoni és személyi biztonságot nem veszélyeztető módon, nagykorú cselekvőképes személy folyamatos felügyelete, és a lakókörnyezet lehető legkisebb zavarása mellett szabad.


(5) A tűzrakó helyet épülettől és egyéb éghető anyagtól olyan távolságra kell elhelyezni, hogy arra veszélyt ne jelentsen.


(6) Az égetés szélcsendes időben, kellően száraz avar, kerti hulladék esetén szabad végezni, az égetés során az általános tűzvédelmi szabályokat be kell tartani.


(7) A füstképződés csökkentése érdekében az avart és a kerti hulladékot előzetesen szikkasztani, szárítani kell és az eltüzelés csak folyamatosan kis adagokban történhet.


(8) Az ingatlan tulajdonosa, kezelője, bérlője ( továbbiakban együtt:tulajdonos) az égetés során köteles gondoskodni a szükséges tűzoltási feltételekről , eszközökről (pl. oltóvíz, homok, stb.)


(9) Egyszerre nagyobb mennyiségű avar- és kerti hulladék elégetési szándék esetén a szomszédokat írásban vagy szóban tájékoztatni kell az égetés várható időpontjáról. Az égetés alkalmanként  maximum 4 óráig tarthat.


(10) Az égetés folyamatának gyorsítására éghető folyadék (pl. benzin, gázolaj, stb.) légszennyező vagy bűzös segédanyag nem használható.


(11) A szabadban a tüzet őrizetlenül hagyni nem szabad, veszély esetén a tüzet azonnal el kell oltani.


(12) Az égetés helyszínén  olyan eszközöket és felszereléseket kell készenlétben tartani, amelyekkel a tűz terjedése megakadályozható, illetőleg a tűz eloltható.


(13) Az égetés végén meg kell győződni arról, hogy a tűz elhamvadt és gondoskodni kell a visszamaradt parázs, vagy hamu belocsolásáról, és földréteggel történő lefedéséről.





9.§ A hatóságilag elrendelt általános tűzgyújtási tilalom alól a rendelet nem ad felmentést.



10. § (1) Közterületen avar és kerti hulladék égetése tilos.

(2) Lábon álló növényzet, tarló égetése tilos.

(3)Tilos az avar és kerti hulladék égetése a 8 § (3) bekezdésében engedélyezett időszakon kívül, valamint párás ködös, esős időben, illetőleg erős szél esetén.

(4) Tilos égetni kisfeszültségű, középfeszültségű és nagyfeszültségű, illetve távközlési vezetékek alatt.

(6) Védett természeti területen avar égetése tilos.


  1. A szabadtéri tűzgyújtás szabályai


11.§  A szabadban tűzgyújtás, tüzelőberendezés-használat kizárólag a jogszabályokban meghatározott tűzvédelmi követelmények és műszaki mentéssel kapcsolatos feladatok szigorú betartásával történhet.



  1. Eljáró hatóságok és jogkövetkezmények


12.§ (1) Aki az avar és kerti hulladék égetésére vonatkozó előírásokat nem tartja be hulladékgazdálkodási bírsággal sújtható.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott bírság összegére a mindenkor hatályos jogszabályok - jelenleg a hulladékgazdálkodási bírság mértékéről, valamint kiszabásának és megállapításának módjáról szóló 271/2001. (XII.21.) Korm. rendelet - szabályai vonatkoznak.



  1. Fejezet

Záró rendelkezések


13. §  Ez a rendelet kihirdetését követő napon lép hatályba.




Arnót, 2014. május 29.


Dr. Üveges István                                                                  Bodnár Katalin

polgármester                                                                                 jegyző



Kihirdetési záradék:


A rendelet kihirdetve: 2013. május 30.



        Bodnár Katalin                       

                                                                                               jegyző