Arnót Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2024. (II. 16.) önkormányzati rendelete
az önkormányzat 2024. évi költségvetéséről
Hatályos: 2024. 09. 18- 2025. 05. 29Arnót Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2024. (II. 16.) önkormányzati rendelete
az önkormányzat 2024. évi költségvetéséről
Arnót Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f, pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
A rendelet hatálya
1. § A rendelet hatálya a képviselő-testületre, annak bizottságaira, a polgármesteri hivatalra és az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szervekre (intézményekre) terjed ki.
A költségvetés bevételei és kiadásai
2. §1 (1) A 2024. január 1-2024. június 30 között pótelőirányzatként biztosított állami támogatások, átvett pénzeszközök, valamint a saját bevételek előirányzatának növelése miatt a költségvetési rendelet 2. § (1) bekezdésében megállapított költségvetési bevételét 388.690.385 Ft-tal, költségvetési kiadását 506.267.758 Ft-tal módosítja és az önkormányzat 2024. évi módosított költségvetési bevételét 505.515.536 Ft-ban, módosított költségvetési kiadását 629.369.508 Ft-ban a költségvetési egyenleg összegét -132.690.323 Ft-ban, ebből működési -108.580.327 Ft, felhalmozási -24.109.996 Ft állapítja meg.
(2) A kiadási főösszegen belül a módosított kiemelt előirányzatokat 564.321.601 Ft Működési költségvetés módosított kiadásai, 258.820.909 Ft személyi juttatások, 33.549.555 Ft munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó, 179.718.959 Ft dologi kiadások, 23.111.204 Ft ellátottak pénzbeli juttatásai, 69.120.974 Ft egyéb működési célú kiadások, 4.636.000 Ft - ebből: elvonások és befizetések 0 Ft Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre, 0 Ft Visszatérítendő támogatások, kölcsön nyújtása ÁH-n belülre, 0 Ft visszatérítendő támogatások, kölcsön törlesztése ÁH-n belülre, 0 Ft egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre, 0 Ft Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre, 0 Ft Visszatérítendő támogatások, kölcsön nyújtása ÁH-n kívülre, 0 Ft Árkiegészítések, támogatások, 0 Ft kamattámogatások, 1.200.000 egyéb működési célú támogatások ÁH-n kívülre; 65.047.907 Ft Felhalmozási költségvetés módosított kiadásai, 21.164.578 Ft Beruházások, 0 Ft - ebből EU-s forrásból megvalósuló beruházás, 43.883.329 Ft Felújítások, 0 Ft - ebből: EU-s forrásból felújítás, 0 Ft Egyéb felhalmozási kiadások, 0 Ft - ebből: Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre, 0 Ft Visszatérítendő támogatások, kölcsön nyújtása ÁH-n belülre, 0 Ft Visszatérítendő támogatások, kölcsön törlesztése ÁH-n belülre, 0 Ft Egyéb működési célú támogatások, 0 Ft Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre, 0 Ft Visszatérítendő támogatások, kölcsön nyújtása ÁH-n kívülre, 0 Ft Lakástámogatás, 0 Ft Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n kíülre, 63.284.974 Ft Tartalék, 8.836.351 Ft Finanszírozási kiadások jogcímenkénti megoszlásban állapítja meg.
(3) Az (1) bekezdésben megállapított költségvetési bevételek forrásonkénti, a költségvetési kiadások jogcímenkénti megoszlását önkormányzati szinten, továbbá a finanszírozási bevételeket és kiadásokat és azon belül kötelező feladatok, önként vállalt feladatok, államigazgatási feladatok szerinti bontásban a képviselő-testület az 1. melléklet szerint határozza meg.
(4) A működési és felhalmozási bevételek és kiadások előirányzatai mérlegszerű bemutatását önkormányzati szinten a 2. melléklet részletezi.
(5) A működési hiány belső finanszírozásának érdekében a képviselő-testület az előző év(ek) költségvetési maradványának, vállalkozási maradványának igénybevételét, továbbá (a felhalmozási célú többletbevételek működési célú kiadásokra történő átcsoportosítását, értékpapír értékesítését, stb.) rendeli el.
(6) A felhalmozási hiány finanszírozása érdekében az adott évi saját bevételek 20 %-át, de legfeljebb 10 millió forintot meghaladó fejlesztési célú adósságot keletkeztető ügylet megkötésére a Kormány hozzájárulása szükséges. Az adott évi saját bevételek 20 %-át, de legfeljebb a 10 millió forintot meg nem haladó fejlesztési célú adósságot keletkeztető ügylet esetében a hiány külső finanszírozása fejlesztési hitelből /vagy/ az előző év(ek) költségvetési maradványának, vállalkozási maradványának igénybevételével történik.
A költségvetés részletezése
3. § (1) A Képviselő-testület az önkormányzat 2024. évi költségvetését részletesen a következők szerint állapítja meg: az önkormányzat adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségeit a 3. melléklet részletezi.
(2) Az önkormányzat saját bevételeinek részletezését az adósságot keletkeztető ügyletből származó tárgyévi fizetési kötelezettség megállapításához a 4. melléklet tartalmazza.
(3) Az Önkormányzat 2024. évi adósságot keletkeztető fejlesztési céljait az 5. melléklet részletezi.
(4) Az Önkormányzat költségvetésében szereplő beruházások kiadásainak beruházásonkénti részletezését a 6. melléklet szerint határozza meg.
(5) Az önkormányzat költségvetésében szereplő felújítások kiadásait felújításonként a 7. melléklet szerint részletezi.
(6) Az EU-s támogatással megvalósuló programokat és projekteket, valamint az önkormányzaton kívül megvalósuló projektekhez való hozzájárulást a 8. melléklet szerint hagyja jóvá.
(7) A 2. § (1) bekezdésében megállapított bevételek és kiadások önkormányzati, polgármesteri (közös) hivatali, továbbá költségvetési szervenkénti megoszlását, és az éves (tervezett) létszám előirányzatot és a közfoglalkoztatottak létszámát költségvetési szervenként, feladatonként és azon belül kötelező feladatok, önként vállalt feladatok, államigazgatási feladatok szerinti bontásban a 9. melléklet szerint határozza meg.
(8) Adatszolgáltatás az elismert tartozásállományról tartalmi elemeit a 10. melléklet tartalmazza.
(9) A 2024. évi általános működés és ágazati feladatok támogatását alakulása jogcímenként a 11. melléklet tartalmazza.
(10) A 2024. évben céljelleggel juttatott támogatások részletezését a 12. melléklet tartalmazza, az 1-5 tájékoztató táblákat a 13. melléklet tartalmazza.
(11) Az Önkormányzat a kiadások között 0 Ft általános, 63.284.974 Ft céltartalékot állapít meg.
A költségvetés végrehajtásának szabályai
4. § (1) Az önkormányzati szintű költségvetés végrehajtásáért a polgármester, a könyvvezetéssel kapcsolatos feladatok ellátásáért a jegyző a felelős.
(2) Az Önkormányzat gazdálkodásának biztonságáért a képviselő-testület, a gazdálkodás szabályszerűségéért a polgármester felelős.
(3) A költségvetési hiány csökkentése érdekében évközben folyamatosan figyelemmel kell kísérni a kiadások csökkentésének és a bevételek növelésének lehetőségeit.
(4) Az önkormányzat és az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szervek esetében normatív jutalmak és céljuttatás, projektprémium költségvetési kiadási előirányzatai terhére a költségvetési évben együttesen a törvény szerinti illetmények, munkabérek rovat eredeti előirányzatának 10%-áig vállalható kötelezettség.
(5) Az önkormányzat és az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szerv állományába tartozó személy részére megbízási díj vagy más szerződés alapján díjazás a munkaköri leírása szerint számára előírható feladatra nem fizethető. Más esetben díjfizetésére a feladatra vonatkozóan előzetesen írásban kötött szerződés az Ávr. és a belső szabályzat szabályai szerint igazolt teljesítése után kerülhet sor. A szerződésben ki kell kötni, hogy a díj kizárólag abban az esetben illeti meg a költségvetési szerv állományába tartozó személyt, ha a szerződésben rögzített feladat mellett a munkakörébe tartozó feladatainak is maradéktalanul eleget tett.
(6) Amennyiben a költségvetési szerv harminc napon túli, lejárt esedékességű elismert tartozásállományának mértéke két egymást követő hónapban eléri az éves eredeti kiadási előirányzatának 10%-át vagy a százötven millió forintot, az irányító szerv a költségvetési szervhez önkormányzati biztost jelöl ki..
(7) A költségvetési szerv vezetője e rendelet 10. mellékletében foglalt adatlapon köteles a tartozásállományról adatot szolgáltatni. A költségvetési szerv az általa lejárt esedékességű elismert tartozásállomány tekintetében – nemleges adat esetén is – havonta a tárgyhó 25-i állapotnak megfelelően a tárgyhónapot követő hó 5-ig az önkormányzat jegyzője részére köteles adatszolgáltatást teljesíteni.
(8) Kiegészítő támogatás igényléséről a működőképességet veszélyeztető helyzet esetében a polgármester gondoskodik, külön képviselő-testületi döntés alapján.
(9) A finanszírozási bevételekkel és kiadásokkal kapcsolatos hatásköröket a Képviselő-testület gyakorolja.
Az előirányzatok módosítása
5. § (1) Az Önkormányzat bevételeinek és kiadásainak módosításáról, a kiadási előirányzatok közötti átcsoportosításról a (2) és (4) bekezdésben foglalt kivétellel a Képviselő-testület dönt.
(2) A képviselő-testület az Önkormányzat bevételeinek és kiadásainak módosítását és a kiadási kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosítás jogát 500.000 Ft összeghatárig - mely esetenként a 500.000 Ft összeghatárt nem haladhatja meg - a polgármesterre átruházza.
(3) Az (2) bekezdésben foglalt átcsoportosításról a polgármester negyedévente köteles beszámolni, a költségvetés módosítására egyidejűleg javaslatot tenni. Az átruházott hatáskörű előirányzat-módosítási jogkör 2024. december 31-ig gyakorolható.
(4) A költségvetési szerv a költségvetése kiemelt előirányzatain belüli rovatok között átcsoportosítást hajthat végre.
(5) A képviselő-testület a költségvetési rendelet 5. § (2) bekezdés szerinti előirányzat-módosítás, előirányzat-átcsoportosítás átvezetéseként - az első negyedév kivételével - negyedévenként (a döntése szerinti időpontokban), de legkésőbb az éves költségvetési beszámoló elkészítésének határidejéig, december 31-ei hatállyal módosítja a költségvetési rendeletét. Ha év közben az Országgyűlés a hozzájárulások, támogatások előirányzatait zárolja, azokat csökkenti, törli, az intézkedés kihirdetését követően haladéktalanul a képviselő-testület elé kell terjeszteni a költségvetési rendelet módosítását.
(6) A költségvetési szerv alaptevékenysége körében szellemi tevékenység szerződéssel, számla ellenében történő igénybevételére szolgáló kiadási előirányzat csak a személyi juttatások terhére növelhető.
(7) Amennyiben az önkormányzat év közben a költségvetési rendelet készítésekor nem ismert többletbevételhez jut, vagy bevételei a tervezettől elmaradnak, arról a polgármester a képviselő-testületet tájékoztatja.
(8) A képviselő-testület által jóváhagyott kiemelt előirányzatokat valamennyi költségvetési szerv köteles betartani. Az előirányzat túllépés fegyelmi felelősséget von maga után.
(9) Az önkormányzat saját forrásai terhére - a képviselő-testület hivatalánál (polgármesteri hivatal, közös hivatal) foglalkoztatott köztisztviselők vonatkozásában - a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvényben foglaltaktól eltérően - az illetményalapot 46.380 Ft-ban állapítja meg.
A gazdálkodás szabályai
6. § (1) A költségvetési szervek rendeletben meghatározott bevételi és kiadási előirányzatai felett az intézmények vezetői előirányzat-felhasználási jogkörrel rendelkeznek.
(2) A költségvetési szervek az alapfeladatai ellátását szolgáló személyi juttatásokkal és az azokhoz kapcsolódó járulékok és egyéb közterhek előirányzataival minden esetben, egyéb előirányzatokkal a 30/2012.(III.8.) számú képviselő-testületi határozattal elfogadott munkamegosztási megállapodásban foglaltaknak megfelelően rendelkezik.
(3) Valamennyi költségvetési szerv vezetője köteles belső szabályzatban rögzíteni a működéshez, gazdálkodáshoz kapcsolódóan a gazdálkodás vitelét meghatározó szabályokat, a mindenkor érvényes központi szabályozás figyelembe vételével, illetve a szükséges módosításokat végrehajtani. A szabályozásbeli hiányosságért, a felelősség a mindenkori intézményvezetőt terheli.
(4) A polgármesteri (önkormányzati, közös) hivatal, valamint a költségvetési szervek az évközi előirányzat-módosításokról a jegyző által elrendelt formában kötelesek naprakész nyilvántartást vezetni.
A költségvetés végrehajtásának ellenőrzése
7. § (1) Az önkormányzati költségvetési szervek ellenőrzése a belső kontrollrendszer keretében valósul meg, melynek létrehozásáért, működtetésért és továbbfejlesztéséért az önkormányzat esetében a jegyző, az intézmények esetében az intézményvezető felelős.
(2) Az Önkormányzat a belső ellenőrzés kialakításáról a belső ellenőr útján gondoskodik. A megfelelő működtetésről és a függetlenség biztosításáról a jegyző köteles gondoskodni.
8. § Ez a rendelet 2024. február 16-án lép hatályba.
1. melléklet az 1/2024. (II. 16.) önkormányzati rendelethez
1. 1.1 melléklet Arnót Község Önkormányzata 2024. évi költségvetés összevont mérlege
|
Sor- |
Bevételi jogcím |
2024. évi |
||||
|---|---|---|---|---|---|---|
|
Eredeti |
Korábbi módosítások |
1. sz. módosítás |
Módosítások összesen |
1. számú módosítás utáni előirányzat |
||
|
A |
B |
C |
D |
E |
F=(D+…+E) |
G=(C+F) |
|
1. |
Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.) |
283 464 745 |
1 899 306 |
1 899 306 |
285 364 051 |
|
|
1.1. |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
70 263 761 |
70 263 761 |
|||
|
1.2. |
Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
75 409 624 |
75 409 624 |
|||
|
1.3. |
Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
60 381 264 |
786 482 |
786 482 |
61 167 746 |
|
|
Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
33 219 315 |
33 219 315 |
||||
|
1.4. |
Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
5 393 081 |
1 112 824 |
1 112 824 |
6 505 905 |
|
|
1.5. |
Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások |
38 797 700 |
38 797 700 |
|||
|
1.6. |
Elszámolásból származó bevételek |
|||||
|
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.) |
35 425 080 |
50 915 301 |
50 915 301 |
86 340 381 |
|
|
2.1. |
Elvonások és befizetések bevételei |
|||||
|
2.2. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|||||
|
2.3. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
1 999 610 |
1 999 610 |
1 999 610 |
||
|
2.4. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|||||
|
2.5. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei |
35 425 080 |
48 915 691 |
48 915 691 |
84 340 771 |
|
|
2.6. |
2.5.-ből EU-s támogatás |
|||||
|
3. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (3.1.+…+3.5.) |
|||||
|
3.1. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
|||||
|
3.2. |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|||||
|
3.3. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|||||
|
3.4. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|||||
|
3.5. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei |
|||||
|
3.6. |
3.5.-ből EU-s támogatás |
|||||
|
4. |
Közhatalmi bevételek (4.1.+...+4.7.) |
25 500 000 |
25 500 000 |
|||
|
4.1. |
Építményadó |
|||||
|
4.2. |
Idegenforgalmi adó |
|||||
|
4.3. |
Iparűzési adó |
25 500 000 |
25 500 000 |
|||
|
4.4. |
Talajterhelési díj |
|||||
|
4.5. |
Gépjárműadó |
|||||
|
4.6. |
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók |
|||||
|
4.7. |
Egyéb közhatalmi bevételek |
|||||
|
5. |
Működési bevételek (5.1.+…+ 5.11.) |
43 800 560 |
23 572 633 |
23 572 633 |
67 373 193 |
|
|
5.1. |
Készletértékesítés ellenértéke |
|||||
|
5.2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
15 223 415 |
16 281 920 |
16 281 920 |
31 505 335 |
|
|
5.3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
|||||
|
5.4. |
Tulajdonosi bevételek |
|||||
|
5.5. |
Ellátási díjak |
20 069 663 |
7 290 713 |
7 290 713 |
27 360 376 |
|
|
5.6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
6 507 482 |
6 507 482 |
|||
|
5.7. |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
|||||
|
5.8. |
Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek |
|||||
|
5.9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
|||||
|
5.10. |
Biztosító által fizetett kártérítés |
|||||
|
5.11. |
Egyéb működési bevételek |
2 000 000 |
2 000 000 |
|||
|
6. |
Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.) |
643 123 |
643 123 |
643 123 |
||
|
6.1. |
Immateriális javak értékesítése |
|||||
|
6.2. |
Ingatlanok értékesítése |
643 123 |
643 123 |
643 123 |
||
|
6.3. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
|||||
|
6.4. |
Részesedések értékesítése |
|||||
|
6.5. |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
|||||
|
7. |
Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.) |
|||||
|
7.1. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|||||
|
7.2. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|||||
|
7.3. |
Egyéb működési célú átvett pénzeszköz |
|||||
|
7.4. |
7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
|||||
|
8. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.) |
500 000 |
39 794 788 |
39 794 788 |
40 294 788 |
|
|
8.1. |
Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|||||
|
8.2. |
Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|||||
|
8.3. |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz |
500 000 |
39 794 788 |
39 794 788 |
40 294 788 |
|
|
8.4. |
8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
|||||
|
9. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8) |
388 690 385 |
116 825 151 |
116 825 151 |
505 515 536 |
|
|
10. |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+10.3.) |
|||||
|
10.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||||
|
10.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
|||||
|
10.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||||
|
11. |
Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.) |
|||||
|
11.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||||
|
11.2. |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|||||
|
11.3. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||||
|
11.4. |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|||||
|
12. |
Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.) |
117 577 373 |
14 820 186 |
14 820 186 |
132 397 559 |
|
|
12.1. |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
117 577 373 |
14 820 186 |
14 820 186 |
132 397 559 |
|
|
12.2. |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
|||||
|
13. |
Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.) |
292 764 |
292 764 |
292 764 |
||
|
13.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
292 764 |
292 764 |
292 764 |
||
|
13.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
|||||
|
13.3. |
Lejötött betétek megszüntetése |
|||||
|
14. |
Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.) |
|||||
|
14.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||||
|
14.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||||
|
14.3. |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
|||||
|
14.4. |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele |
|||||
|
15. |
Váltóbevételek |
|||||
|
16. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
|||||
|
17. |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +16.) |
117 577 373 |
15 112 950 |
15 112 950 |
132 690 323 |
|
|
18. |
KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+17) |
506 267 758 |
131 938 101 |
131 938 101 |
638 205 859 |
|
|
K I A D Á S O K |
||||||
|
2. sz. táblázat |
Forintban! |
|||||
|
Sor- |
Kiadási jogcím |
2021. évi |
||||
|
Eredeti |
Korábbi módosítások |
1. sz. módosítás |
Módosítások összesen |
1. számú módosítás utáni előirányzat |
||
|
A |
B |
C |
D |
E |
F=(D+…+E) |
G=(C+F) |
|
1. |
Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.+1.18.) |
482 392 758 |
81 928 843 |
81 928 843 |
564 321 601 |
|
|
1.1. |
Személyi juttatások |
212 724 083 |
46 096 826 |
46 096 826 |
258 820 909 |
|
|
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
28 716 891 |
4 832 664 |
4 832 664 |
33 549 555 |
|
|
1.3. |
Dologi kiadások |
149 785 521 |
29 933 438 |
29 933 438 |
179 718 959 |
|
|
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
23 111 204 |
23 111 204 |
|||
|
1.5 |
Egyéb működési célú kiadások |
68 055 059 |
1 065 915 |
1 065 915 |
69 120 974 |
|
|
1.6. |
- az 1.5-ből: - Előző évi elszámolásból származó befizetések |
3 570 085 |
1 065 915 |
1 065 915 |
4 636 000 |
|
|
1.7. |
- Törvényi előíráson alapuló befizetések |
|||||
|
1.8. |
- Elvonások és befizetések |
|||||
|
1.9. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|||||
|
1.10. |
-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|||||
|
1.11. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|||||
|
1.12. |
- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre |
|||||
|
1.13. |
- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|||||
|
1.14. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|||||
|
1.15. |
- Árkiegészítések, ártámogatások |
|||||
|
1.16. |
- Kamattámogatások |
|||||
|
1.17. |
- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
1 200 000 |
1 200 000 |
|||
|
1.18. |
Tartalékok |
63 284 974 |
63 284 974 |
|||
|
1.19. |
- az 1.18-ból: - Általános tartalék |
|||||
|
1.20. |
- Céltartalék |
63 284 974 |
63 284 974 |
|||
|
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.) |
23 875 000 |
41 172 907 |
41 172 907 |
65 047 907 |
|
|
2.1. |
Beruházások |
20 605 000 |
559 578 |
559 578 |
21 164 578 |
|
|
2.2. |
2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
|||||
|
2.3. |
Felújítások |
3 270 000 |
40 613 329 |
40 613 329 |
43 883 329 |
|
|
2.4. |
2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
|||||
|
2.5. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
|||||
|
2.6. |
2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|||||
|
2.7. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|||||
|
2.8. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|||||
|
2.9. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre |
|||||
|
2.10. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|||||
|
2.11. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|||||
|
2.12. |
- Lakástámogatás |
|||||
|
2.13. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
|||||
|
3. |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2) |
506 267 758 |
123 101 750 |
123 101 750 |
629 369 508 |
|
|
4. |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államházt-on kívülre (4.1. + … + 4.3.) |
|||||
|
4.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|||||
|
4.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|||||
|
4.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|||||
|
5. |
Belföldi értékpapírok kiadásai (5.1. + … + 5.6.) |
|||||
|
5.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|||||
|
5.2. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|||||
|
5.3. |
Kincstárjegyek beváltása |
|||||
|
5.4. |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
|||||
|
5.5. |
Belföldi kötvények beváltása |
|||||
|
5.6. |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
|||||
|
6. |
Belföldi finanszírozás kiadásai (6.1. + … + 6.4.) |
8 836 351 |
8 836 351 |
8 836 351 |
||
|
6.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
|||||
|
6.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
8 836 351 |
8 836 351 |
8 836 351 |
||
|
6.3. |
Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése |
|||||
|
6.4. |
Központi, irányító szervi támogatás folyósítás |
|||||
|
7. |
Külföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.5.) |
|||||
|
7.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|||||
|
7.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|||||
|
7.3. |
Külföldi értékpapírok beváltása |
|||||
|
7.4. |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. Szervezeteknek |
|||||
|
7.5. |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek |
|||||
|
8. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek |
|||||
|
9. |
Váltókiadások |
|||||
|
10. |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4.+…+9.) |
8 836 351 |
8 836 351 |
8 836 351 |
||
|
11. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3.+10.) |
506 267 758 |
131 938 101 |
131 938 101 |
638 205 859 |
|
|
KÖLTSÉGVETÉSI, FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK EGYENLEGE |
||||||
|
3. sz. táblázat |
Forintban! |
|||||
|
1 |
Költségvetési hiány, többlet ( költségvetési bevételek 9. sor - költségvetési kiadások 3. sor) (+/-) |
-117 577 373 |
-6 276 599 |
-6 276 599 |
-123 853 972 |
|
|
2. |
Finanszírozási bevételek, kiadások egyenlege (finanszírozási bevételek 17. sor - finanszírozási kiadások 10. sor) |
117 577 373 |
6 276 599 |
6 276 599 |
#HIV! |
|
2. 1.2 melléklet Arnót Község Önkormányzata 2024. évi költségvetés kötelező feladatok mérlege
|
B E V É T E L E K |
||
|---|---|---|
|
Forintban! |
||
|
Sor- |
Bevételi jogcím |
2024. évi előirányzat |
|
A |
B |
|
|
1 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (10+…+11+…+14) |
188 244 800 |
|
2 |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
|
|
3 |
Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
75 409 624 |
|
4 |
Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
|
|
5 |
Önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
33 219 315 |
|
6 |
Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
5 393 081 |
|
7 |
Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások |
38 797 700 |
|
8 |
Elszámolásból származó bevételek |
|
|
9 |
Elvonások és befizetések bevételei |
|
|
10 |
Önkormányzat működési támogatásai (2+…+.9) |
152 819 720 |
|
11 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|
|
12 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|
|
13 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|
|
14 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei |
35 425 080 |
|
15 |
14-ből EU-s támogatás |
|
|
16 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (17+…+21) |
|
|
17 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
|
|
18 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|
|
19 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|
|
20 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|
|
21 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei |
|
|
22 |
21-ből EU-s támogatás |
|
|
23 |
Közhatalmi bevételek (24+…+30) |
25 200 000 |
|
24 |
Építményadó |
|
|
25 |
Idegenforgalmi adó |
|
|
26 |
Iparűzési adó |
25 000 000 |
|
27 |
Talajterhelési díj |
200 000 |
|
28 |
Gépjárműadó |
|
|
29 |
Telekadó |
|
|
30 |
Kommunális adó |
|
|
31 |
Működési bevételek (32+…+ 42) |
37 387 595 |
|
32 |
Készletértékesítés ellenértéke |
|
|
33 |
Szolgáltatások ellenértéke |
15 223 415 |
|
34 |
Közvetített szolgáltatások értéke |
|
|
35 |
Tulajdonosi bevételek |
|
|
36 |
Ellátási díjak |
14 545 417 |
|
37 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
5 618 763 |
|
38 |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
|
|
39 |
Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek |
|
|
40 |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
|
|
41 |
Biztosító által fizetett kártérítés |
|
|
42 |
Egyéb működési bevételek |
2 000 000 |
|
43 |
Felhalmozási bevételek (44+…+48) |
|
|
44 |
Immateriális javak értékesítése |
|
|
45 |
Ingatlanok értékesítése |
|
|
46 |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
|
|
47 |
Részesedések értékesítése |
|
|
48 |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
|
|
49 |
Működési célú átvett pénzeszközök (50+ … + 52) |
|
|
50 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|
|
51 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|
|
52 |
Egyéb működési célú átvett pénzeszköz |
|
|
53 |
52-ből EU-s támogatás (közvetlen) |
|
|
54 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (55+…+57) |
500 000 |
|
55 |
Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|
|
56 |
Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|
|
57 |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz |
500 000 |
|
58 |
57-ből EU-s támogatás (közvetlen) |
|
|
59 |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+16+23+31+43+49+54) |
251 332 395 |
|
60 |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (61+…+63) |
|
|
61 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|
|
62 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
|
|
63 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
|
|
64 |
Belföldi értékpapírok bevételei (65 +…+ 68) |
|
|
65 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|
|
66 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|
|
67 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|
|
68 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|
|
69 |
Maradvány igénybevétele (70 + 71) |
94 002 373 |
|
70 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
94 002 373 |
|
71 |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
|
|
72 |
Belföldi finanszírozás bevételei (73 + … + 75) |
|
|
73 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
|
|
74 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
|
|
75 |
Lekötött betétek megszüntetése |
|
|
76 |
Külföldi finanszírozás bevételei (77+…+80) |
|
|
77 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|
|
78 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|
|
79 |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
|
|
80 |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele |
|
|
81 |
Váltóbevételek |
|
|
82 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
|
|
83 |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (60 + 64+69+72+76+81+82) |
94 002 373 |
|
84 |
KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (59+83) |
345 334 768 |
|
K I A D Á S O K |
||
|
Forintban! |
||
|
Sor- |
Kiadási jogcímek |
2024. évi előirányzat |
|
A |
B |
|
|
1 |
Működési költségvetés kiadásai (2+…+6) |
345 334 768 |
|
2 |
Személyi juttatások |
133 912 283 |
|
3 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
18 057 298 |
|
4 |
Dologi kiadások |
102 198 924 |
|
5 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
23 111 204 |
|
6 |
Egyéb működési célú kiadások |
68 055 059 |
|
7 |
- a 6-ból: - Előző évi elszámolásból származó befizetések |
|
|
8 |
- Törvényi előíráson alapuló befizetések |
|
|
9 |
- Egyéb elvonások, befizetések |
3 570 085 |
|
10 |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|
|
11 |
-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|
|
12 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|
|
13 |
- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre |
|
|
14 |
- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|
|
15 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|
|
16 |
- Árkiegészítések, ártámogatások |
|
|
17 |
- Kamattámogatások |
|
|
18 |
- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
1 200 000 |
|
19 |
- Tartalékok |
63 284 974 |
|
20 |
- a 19-ből: - Általános tartalék |
|
|
21 |
- Céltartalék |
|
|
22 |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (23+25+27) |
|
|
23 |
Beruházások |
|
|
24 |
23-ból EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
|
|
25 |
Felújítások |
|
|
26 |
25-ből EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
|
|
27 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
|
|
28 |
27-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|
|
29 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|
|
30 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|
|
31 |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre |
|
|
32 |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|
|
33 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|
|
34 |
- Lakástámogatás |
|
|
35 |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
|
|
36 |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+22) |
345 334 768 |
|
37 |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (38+ … + 40) |
|
|
38 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|
|
39 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|
|
40 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|
|
41 |
Belföldi értékpapírok kiadásai (42+ … + 47) |
|
|
42 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|
|
43 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|
|
44 |
Kincstárjegyek beváltása |
|
|
45 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
|
|
46 |
Belföldi kötvények beváltása |
|
|
47 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
|
|
48 |
Belföldi finanszírozás kiadásai (49+ … + 52) |
|
|
49 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
|
|
50 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
|
|
51 |
Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése |
|
|
52 |
Pénzügyi lízing kiadásai |
|
|
53 |
Külföldi finanszírozás kiadásai (54+ … + 58) |
|
|
54 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|
|
55 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|
|
56 |
Külföldi értékpapírok beváltása |
|
|
57 |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. szervezeteknek |
|
|
58 |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek |
|
|
59 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek |
|
|
60 |
Váltókiadások |
|
|
61 |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (37+41+48+53+59+60) |
|
|
62 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (36.+61) |
345 334 768 |
|
KÖLTSÉGVETÉSI, FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK EGYENLEGE |
||
|
Forintban! |
||
|
1 |
Költségvetési hiány, többlet ( költségvetési bevételek 59. sor - költségvetési kiadások 36. sor) (+/-) |
-94 002 373 |
|
2 |
Finanszírozási bevételek, kiadások egyenlege (finanszírozási bevételek 83. sor - finanszírozási kiadások 61. sor) |
94 002 373 |
3. 1.3 melléklet Arnót Község Önkormányzata 2024. évi költségvetés önként vállalt feladatok mérlege

-23 875 000 |
|
2 |
Finanszírozási bevételek, kiadások egyenlege (finanszírozási bevételek 83. sor - finanszírozási kiadások 61. sor) |
23 875 000 |
4. 1.4 melléklet Arnót Község Önkormányzat 2024. évi költségvetés államigazgatási feladatok mérlege

24 077 145 |
|
32 |
Készletértékesítés ellenértéke |
|
|
33 |
Szolgáltatások ellenértéke |
|
|
34 |
Közvetített szolgáltatások értéke |
|
|
35 |
Tulajdonosi bevételek |
|
|
36 |
Ellátási díjak |
18 958 382 |
|
37 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
5 118 763 |

116 960 845 |
|
70 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
718 527 |
|
71 |
Irányító szervi támogatás |
116 242 318 |
|
72 |
Belföldi finanszírozás bevételei (73 + … + 75) |
|
|
73 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
|
|
74 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
|
|
75 |
Lekötött betétek megszüntetése |
|
|
76 |
Külföldi finanszírozás bevételei (77+…+80) |
|
|
77 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|
|
78 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|
|
79 |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
|
|
80 |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele |
|
|
81 |
Váltóbevételek |
|
|
82 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
|
|
83 |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (60 + 64+69+72+76+81+82) |
116 960 845 |
|
84 |
KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (59+83) |
141 037 990 |
|
K I A D Á S O K |
||
|
Forintban! |
||
|
Sor- |
Kiadási jogcímek |
2024. évi előirányzat |
|
A |
B |
|
|
1 |
Működési költségvetés kiadásai (2+…+6) |
137 037 990 |
|
2 |
Személyi juttatások |
78 811 800 |
|
3 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
10 639 593 |
|
4 |
Dologi kiadások |
47 586 597 |
|
5 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
|
|
6 |
Egyéb működési célú kiadások |
|
|
7 |
- a 6-ból: - Előző évi elszámolásból származó befizetések |
|
|
8 |
- Törvényi előíráson alapuló befizetések |
|
|
9 |
- Egyéb elvonások, befizetések |
|
|
10 |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|
|
11 |
-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|
|
12 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|
|
13 |
- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre |
|
|
14 |
- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|
|
15 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|
|
16 |
- Árkiegészítések, ártámogatások |
|
|
17 |
- Kamattámogatások |
|
|
18 |
- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
|
|
19 |
- Tartalékok |
|
|
20 |
- a 19-ből: - Általános tartalék |
|
|
21 |
- Céltartalék |
|
|
22 |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (23+25+27) |
4 000 000 |

-116 960 845 |
|
2 |
Finanszírozási bevételek, kiadások egyenlege (finanszírozási bevételek 83. sor - finanszírozási kiadások 61. sor) |
116 960 845 |
2. melléklet az 1/2024. (II. 16.) önkormányzati rendelethez
1. 2.1 melléklet I. Működési célú bevételek és kiadások mérlege (Önkormányzati szinten)
|
Sor- |
Bevételek |
Kiadások |
||||||
|
Megnevezés |
2024. évi eredeti előirányzat |
Halmozott módosítás 2024. 06.30 ig |
2024.06.30 módosítás után |
Megnevezés |
2024. évi eredeti előirányzat |
Halmozott módosítás 2024. 06.30 ig |
2024. 06.30 módosítás után |
|
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I=G±H |
|
1. |
Önkormányzatok működési támogatásai |
283 464 745 |
285 364 051 |
Személyi juttatások |
212 724 083 |
258 820 909 |
||
|
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
35 425 080 |
86 340 381 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
28 716 891 |
33 549 555 |
||
|
3. |
2.-ból EU-s támogatás |
Dologi kiadások |
149 785 521 |
179 718 959 |
||||
|
4. |
Közhatalmi bevételek |
25 500 000 |
25 500 000 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
23 111 204 |
23 111 204 |
||
|
5. |
Működési bevételek |
43 800 560 |
67 373 193 |
Egyéb működési célú kiadások |
68 055 059 |
69 120 974 |
||
|
6. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
Tartalékok |
63 284 974 |
63 284 974 |
||||
|
7. |
6.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
|||||||
|
8. |
||||||||
|
9. |
||||||||
|
10. |
||||||||
|
11. |
||||||||
|
12. |
||||||||
|
13. |
Költségvetési bevételek összesen (1.+2.+4.+5.+6.+8.+…+12.) |
388 190 385 |
464 577 625 |
Költségvetési kiadások összesen (1.+...+12.) |
482 392 758 |
564 321 601 |
||
|
14. |
Hiány belső finanszírozásának bevételei (15.+…+18. ) |
94 202 373 |
108 580 327 |
Értékpapír vásárlása, visszavásárlása |
||||
|
15. |
Költségvetési maradvány igénybevétele |
94 202 373 |
108 580 327 |
Likviditási célú hitelek törlesztése |
||||
|
16. |
Vállalkozási maradvány igénybevétele |
Rövid lejáratú hitelek törlesztése |
||||||
|
17. |
Betét visszavonásából származó bevétel |
Hosszú lejáratú hitelek törlesztése |
||||||
|
18. |
Egyéb belső finanszírozási bevételek |
Kölcsön törlesztése |
||||||
|
19. |
Hiány külső finanszírozásának bevételei (20.+…+21.) |
Forgatási célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása |
||||||
|
20. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele |
Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése |
||||||
|
21. |
Értékpapírok bevételei |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek |
||||||
|
22. |
Váltóbevételek |
Irányítószervi támogatás |
||||||
|
23. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
8 836 351 |
|||||
|
24. |
Működési célú finanszírozási bevételek összesen (14.+19.+22.+23.) |
94 202 373 |
108 580 327 |
Működési célú finanszírozási kiadások összesen (14.+...+23.) |
8 836 351 |
|||
|
25. |
BEVÉTEL ÖSSZESEN (13.+24.) |
482 392 758 |
573 157 952 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN (13.+24.) |
482 392 758 |
573 157 952 |
||
|
26. |
Költségvetési hiány: |
94 202 373 |
- |
81 405 928 |
Költségvetési többlet: |
- |
- |
|
|
27. |
Bruttó hiány: |
- |
- |
Bruttó többlet: |
- |
- |
||
|
27 |
Bruttó hiány: |
- |
Bruttó többlet: |
- |
2. 2.1 melléklet Felhalmozási célú bevételek és kiadások mérlege (Önkormányzati szinten)
|
Sor- |
Bevételek |
Kiadások |
||||||
|
Megnevezés |
2024. évi eredeti előirányzat |
Halmozott módosítás 2024.06.30-ig |
2024.06.30 módosítás után |
Megnevezés |
2024. évi eredeti előirányzat |
Halmozott módosítás 2024.06.30-ig |
2024.06.30 módosítás után |
|
|
A |
B |
C |
D |
F |
G |
H |
I=G±H |
|
|
1. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
Beruházások |
20 605 000 |
21 164 578 |
||||
|
2. |
1.-ből EU-s támogatás |
1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
||||||
|
3. |
Felhalmozási bevételek |
643 123 |
Felújítások |
3 270 000 |
43 883 329 |
|||
|
4. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök átvétele |
500 000 |
40 294 788 |
3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
||||
|
5. |
4.-ből EU-s támogatás (közvetlen) |
Egyéb felhalmozási kiadások |
||||||
|
6. |
Egyéb felhalmozási célú bevételek |
|||||||
|
7. |
||||||||
|
8. |
||||||||
|
9. |
||||||||
|
10. |
||||||||
|
11. |
Tartalékok |
|||||||
|
12. |
Költségvetési bevételek összesen: (1.+3.+4.+6.+…+11.) |
500 000 |
40 937 911 |
Költségvetési kiadások összesen: (1.+3.+5.+...+11.) |
23 875 000 |
65 047 907 |
||
|
13. |
Hiány belső finanszírozás bevételei ( 14+…+18) |
23 375 000 |
24 109 996 |
Értékpapír vásárlása, visszavásárlása |
||||
|
14. |
Költségvetési maradvány igénybevétele |
23 375 000 |
24 109 996 |
Hitelek törlesztése |
||||
|
15. |
Vállalkozási maradvány igénybevétele |
Rövid lejáratú hitelek törlesztése |
||||||
|
16. |
Betét visszavonásából származó bevétel |
Hosszú lejáratú hitelek törlesztése |
||||||
|
17. |
Értékpapír értékesítése |
Kölcsön törlesztése |
||||||
|
18. |
Egyéb belső finanszírozási bevételek |
Befektetési célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása |
||||||
|
19. |
Hiány külső finanszírozásának bevételei (20+…+24 ) |
Betét elhelyezése |
||||||
|
20. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
Pénzügyi lízing kiadásai |
||||||
|
21. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||||||
|
22. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||||||
|
23. |
Értékpapírok kibocsátása |
|||||||
|
24. |
Egyéb külső finanszírozási bevételek |
|||||||
|
25. |
Felhalmozási célú finanszírozási bevételek összesen (13.+19.) |
23 375 000 |
24 109 996 |
Felhalmozási célú finanszírozási kiadások összesen |
||||
|
26. |
BEVÉTEL ÖSSZESEN (12+25) |
23 875 000 |
65 047 907 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN (12+25) |
23 875 000 |
65 047 907 |
||
|
27. |
Költségvetési hiány: |
23 375 000 |
24 109 996 |
Költségvetési többlet: |
- |
- |
- |
|
|
28. |
Bruttó hiány: |
- |
- |
- |
Bruttó többlet: |
- |
- |
- |
|
28 |
Bruttó hiány: |
- |
Bruttó többlet: |
- |
3. melléklet az 1/2024. (II. 16.) önkormányzati rendelethez
|
Arnót Község Önkormányzata adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségei |
|||||
|---|---|---|---|---|---|
|
Forintban! |
|||||
|
Sor-szám |
MEGNEVEZÉS |
Évek |
Összesen |
||
|
2025. |
2026. |
2027. |
|||
|
A |
B |
C |
D |
E |
|
|
1. |
- |
||||
|
2. |
- |
||||
|
3. |
- |
||||
|
4. |
- |
||||
|
5. |
- |
||||
|
6. |
ÖSSZES KÖTELEZETTSÉG |
- |
- |
- |
- |
4. melléklet az 1/2024. (II. 16.) önkormányzati rendelethez
|
Forintban! |
||
|
Sor-szám |
Bevételi jogcímek |
2024. évi előirányzat |
|
A |
B |
|
|
1. |
Helyi adóból és a települési adóból származó bevétel |
25 500 000 |
|
2. |
Az önkormányzati vagyon és az önkormányzatot megillető vagyoni értékű jog értékesítéséből és hasznosításából származó bevétel |
|
|
3. |
Osztalék, koncessziós díj és hozambevétel |
|
|
4. |
Tárgyi eszköz és az immateriális jószág, részvény, részesedés, vállalat értékesítéséből vagy privatizációból származó bevétel |
|
|
5. |
Bírság-, pótlék- és díjbevétel |
|
|
6. |
Kezesség-, illetve garanciavállalással kapcsolatos megtérülés |
|
|
SAJÁT BEVÉTELEK ÖSSZESEN* |
25 500 000 |
|
|
*Az adósságot keletkeztető ügyletekhez történő hozzájárulás részletes szabályairól szóló 353/2011. (XII.31.) Korm. Rendelet 2. § (1) bekezdése alapján. |
||
5. melléklet az 1/2024. (II. 16.) önkormányzati rendelethez
|
Forintban! |
||
|
Sor-szám |
Fejlesztési cél leírása |
Fejlesztés várható kiadása |
|
A |
B |
|
|
1. |
||
|
2. |
||
|
3. |
||
|
4. |
ADÓSSÁGOT KELETKEZTETŐ ÜGYLETEK VÁRHATÓ EGYÜTTES ÖSSZEGE* |
- |
|
* Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény 8. § (2) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügyletek. |
||
6. melléklet az 1/2024. (II. 16.) önkormányzati rendelethez
|
Beruházás megnevezése |
Teljes költség |
Kivitelezés kezdési és befejezési éve |
Felhasználás 2023. 12.31-ig |
2024. évi eredeti előirányzat |
Eddigi módosítások összege 2024-ben |
1. sz. módosítás |
Módosítások összege 2024. 06.30-ig |
1. sz. módosítás utáni előirányzat |
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H=(F+G) |
I=(E+H) |
|
Egéyb tárgy eszközök beszeerzése |
7 358 580 |
2024 |
20 605 000 |
559 578 |
559 578 |
21 164 578 |
||
|
ÖSSZESEN: |
7 358 580 |
20 605 000 |
559 578 |
21 164 578 |
7. melléklet az 1/2024. (II. 16.) önkormányzati rendelethez
|
Forintban! |
||||||||
|
Felújítás megnevezése |
Teljes költség |
Kivitelezés kezdési és befejezési éve |
Felhasználás 2023.12.31-ig |
2024. évi eredeti előirányzat |
Eddigi módosítások összege 2024-ben |
1. sz. módosítás |
?ódosítások összeesen 2024.06.30-ig |
1. sz. módosítás utáni előirányzat |
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H=(F+G) |
I=(E+H) |
|
Bérlakás ajtó, kazáncsere |
3 078 013 |
2024 |
2 718 886 |
359 127 |
359 127 |
3 078 013 |
||
|
Aszfalt közfoglalkoztatás |
205 994 |
2024 |
205 994 |
205 994 |
205 994 |
|||
|
egyéb tárgyi eszközök felújítása |
551 114 |
2024 |
551 114 |
551 114 |
||||
|
ÖSSZESEN: |
3 835 121 |
3 270 000 |
565 121 |
565 121 |
3 835 121 |
8. melléklet az 1/2024. (II. 16.) önkormányzati rendelethez
|
Önkormányzaton kívüli EU-s projekthez történő hozzájárulás |
||||
|---|---|---|---|---|
|
Forintban! |
||||
|
Támogatott neve |
Előirányzat |
|||
|
Összesen: |
||||
|
Európai uniós támogatással megvalósuló projektek |
||||
|
bevételei, kiadásai |
||||
|
EU-s projekt neve, azonosítója:* |
||||
|
Forintban! |
||||
|
Források |
Támogatási szerződés szerinti bevételek, kiadások |
|||
|
A projrktre jóváhagyott összes |
Évenkénti ütemezés |
|||
|
2024. előttre ütemezett bevétel, kiadás |
2024. évre ütemezett bevétel, kiadás |
2024. utánra ütemezett bevétel, kiadás |
||
|
A |
B=(C+D+E) |
C |
D |
E |
|
Saját erő |
||||
|
- saját erőből központi támogatás |
||||
|
EU-s forrás |
||||
|
Társfinanszírozás |
||||
|
Hitel |
||||
|
Egyéb forrás |
||||
|
Források összesen: |
||||
|
Személyi jellegű |
||||
|
Beruházások, beszerzések |
||||
|
Szolgáltatások igénybe vétele |
||||
|
Adminisztratív költségek |
||||
|
Kiadások összesen: |
||||
|
* Amennyiben több projekt megvalósítása történi egy időben akkor azokat külön-külön, projektenként be kell mutatni! |
||||
9. melléklet az 1/2024. (II. 16.) önkormányzati rendelethez
1. 9.1 Arnót Község Önkormányzata Összes bevétel, kiadás
|
Száma |
Kiemelt előirányzat, előirányzat megnevezése |
Eredeti |
Korábbi módosítások |
1. sz. módosítás |
Módosítások összesen |
1. számú módosítás utáni előirányzat |
|---|---|---|---|---|---|---|
|
A |
B |
C |
D |
E |
F=(D+…+E) |
G=(C+F) |
|
Bevételek |
||||||
|
1. |
Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.) |
283 464 745 |
1 899 306 |
1 899 306 |
285 364 051 |
|
|
1.1. |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
70 263 761 |
70 263 761 |
|||
|
1.2. |
Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
75 409 624 |
75 409 624 |
|||
|
1.3. |
Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
60 381 264 |
786 482 |
786 482 |
61 167 746 |
|
|
Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
33 219 315 |
33 219 315 |
||||
|
1.4. |
Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
5 393 081 |
1 112 824 |
1 112 824 |
6 505 905 |
|
|
1.5. |
Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások |
38 797 700 |
38 797 700 |
|||
|
1.6. |
Elszámolásból származó bevételek |
|||||
|
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.) |
35 425 080 |
50 915 301 |
50 915 301 |
86 340 381 |
|
|
2.1. |
Elvonások és befizetések bevételei |
|||||
|
2.2. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|||||
|
2.3. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
1 999 610 |
1 999 610 |
1 999 610 |
||
|
2.4. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|||||
|
2.5. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei |
35 425 080 |
48 915 691 |
48 915 691 |
84 340 771 |
|
|
2.6. |
2.5.-ből EU-s támogatás |
|||||
|
3. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (3.1.+…+3.5.) |
|||||
|
3.1. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
|||||
|
3.2. |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|||||
|
3.3. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|||||
|
3.4. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|||||
|
3.5. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei |
|||||
|
3.6. |
3.5.-ből EU-s támogatás |
|||||
|
4. |
Közhatalmi bevételek (4.1.+...+4.7.) |
25 500 000 |
25 500 000 |
|||
|
4.1. |
Építményadó |
|||||
|
4.2. |
Idegenforgalmi adó |
|||||
|
4.3. |
Iparűzési adó |
25 500 000 |
25 500 000 |
|||
|
4.4. |
Talajterhelési díj |
|||||
|
4.5. |
Gépjárműadó |
|||||
|
4.6. |
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók |
|||||
|
4.7. |
Egyéb közhatalmi bevételek |
|||||
|
5. |
Működési bevételek (5.1.+…+ 5.11.) |
19 723 415 |
16 281 920 |
16 281 920 |
36 005 335 |
|
|
5.1. |
Készletértékesítés ellenértéke |
|||||
|
5.2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
15 223 415 |
16 281 920 |
16 281 920 |
31 505 335 |
|
|
5.3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
|||||
|
5.4. |
Tulajdonosi bevételek |
|||||
|
5.5. |
Ellátási díjak |
2 000 000 |
2 000 000 |
|||
|
5.6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
500 000 |
500 000 |
|||
|
5.7. |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
|||||
|
5.8. |
Kamatbevételek |
|||||
|
5.9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
|||||
|
5.10. |
Biztosító által fizetett kártérítés |
|||||
|
5.11. |
Egyéb működési bevételek |
2 000 000 |
2 000 000 |
|||
|
6. |
Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.) |
643 123 |
643 123 |
643 123 |
||
|
6.1. |
Immateriális javak értékesítése |
|||||
|
6.2. |
Ingatlanok értékesítése |
643 123 |
643 123 |
643 123 |
||
|
6.3. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
|||||
|
6.4. |
Részesedések értékesítése |
|||||
|
6.5. |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
|||||
|
7. |
Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.) |
|||||
|
7.1. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|||||
|
7.2. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|||||
|
7.3. |
Egyéb működési célú átvett pénzeszköz |
|||||
|
7.4. |
7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
|||||
|
8. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.) |
500 000 |
39 794 788 |
39 794 788 |
40 294 788 |
|
|
8.1. |
Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|||||
|
8.2. |
Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|||||
|
8.3. |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz |
500 000 |
39 794 788 |
39 794 788 |
40 294 788 |
|
|
8.4. |
8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
|||||
|
9. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8) |
364 613 240 |
109 534 438 |
109 534 438 |
474 147 678 |
|
|
10. |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+10.3.) |
|||||
|
10.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||||
|
10.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
|||||
|
10.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||||
|
11. |
Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.) |
|||||
|
11.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||||
|
11.2. |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|||||
|
11.3. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||||
|
11.4. |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|||||
|
12. |
Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.) |
116 365 777 |
14 788 974 |
14 788 974 |
131 154 751 |
|
|
12.1. |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
116 365 777 |
14 788 974 |
14 788 974 |
131 154 751 |
|
|
12.2. |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
|||||
|
13. |
Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.) |
292 764 |
292 764 |
292 764 |
||
|
13.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
292 764 |
292 764 |
292 764 |
||
|
13.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
|||||
|
13.3. |
Lejötött betétek megszüntetése |
|||||
|
14. |
Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.) |
|||||
|
14.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||||
|
14.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||||
|
14.3. |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
|||||
|
14.4. |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele |
|||||
|
15. |
Váltóbevételek |
|||||
|
16. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
|||||
|
17. |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +16.) |
116 365 777 |
15 081 738 |
15 081 738 |
131 447 515 |
|
|
18. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+17) |
480 979 017 |
124 616 176 |
124 616 176 |
605 595 193 |
|
|
Kiadások |
||||||
|
1. |
Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5+1.18.) |
221 193 620 |
74 606 918 |
74 606 918 |
295 800 538 |
|
|
1.1. |
Személyi juttatások |
39 802 228 |
43 442 176 |
43 442 176 |
83 244 404 |
|
|
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
5 066 229 |
5 519 982 |
5 519 982 |
10 586 211 |
|
|
1.3. |
Dologi kiadások |
85 158 900 |
24 578 845 |
24 578 845 |
109 737 745 |
|
|
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
23 111 204 |
23 111 204 |
|||
|
1.5 |
Egyéb működési célú kiadások |
68 055 059 |
1 065 915 |
1 065 915 |
69 120 974 |
|
|
1.6. |
az 1.5-ből: - Előző évi elszámolásból származó befizetések |
3 570 085 |
1 065 915 |
1 065 915 |
4 636 000 |
|
|
1.7. |
- Törvényi előíráson alapuló befizetések |
|||||
|
1.8. |
- Elvonások és befizetések |
|||||
|
1.9. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|||||
|
1.10. |
-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|||||
|
1.11. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|||||
|
1.12. |
- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre |
|||||
|
1.13. |
- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|||||
|
1.14. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|||||
|
1.15. |
- Árkiegészítések, ártámogatások |
|||||
|
1.16. |
- Kamattámogatások |
|||||
|
1.17. |
- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
1 200 000 |
1 200 000 |
|||
|
1.18. |
Tartalékok |
63 284 974 |
63 284 974 |
|||
|
1.19. |
az 1.18-ból: - Általános tartalék |
|||||
|
1.20. |
- Céltartalék |
63 284 974 |
63 284 974 |
|||
|
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.) |
19 240 000 |
41 172 907 |
41 172 907 |
60 412 907 |
|
|
2.1. |
Beruházások |
15 970 000 |
559 578 |
559 578 |
16 529 578 |
|
|
2.2. |
2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
|||||
|
2.3. |
Felújítások |
3 270 000 |
40 613 329 |
40 613 329 |
43 883 329 |
|
|
2.4. |
2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
|||||
|
2.5. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
|||||
|
2.6. |
2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|||||
|
2.7. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|||||
|
2.8. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|||||
|
2.9. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre |
|||||
|
2.10. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|||||
|
2.11. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|||||
|
2.12. |
- Lakástámogatás |
|||||
|
2.13. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
|||||
|
3. |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2) |
240 433 620 |
115 779 825 |
115 779 825 |
356 213 445 |
|
|
4. |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (4.1. + … + 4.3.) |
|||||
|
4.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
|||||
|
4.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|||||
|
4.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
|||||
|
5. |
Belföldi értékpapírok kiadásai (5.1. + … + 5.6.) |
|||||
|
5.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|||||
|
5.2. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|||||
|
5.3. |
Kincstárjegyek beváltása |
|||||
|
5.4. |
Éven belüli lejáatú belföldi értékpapírok beváltása |
|||||
|
5.5. |
Belföldi kötvények beváltása |
|||||
|
5.6. |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
|||||
|
6. |
Belföldi finanszírozás kiadásai (6.1. + … + 6.5.) |
240 545 397 |
8 836 351 |
8 836 351 |
249 381 748 |
|
|
6.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
|||||
|
6.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
8 836 351 |
8 836 351 |
8 836 351 |
||
|
6.3. |
Központi, irányító szervi támogatás |
|||||
|
6.4. |
Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése |
|||||
|
6.5. |
Központi, irányító szervi támogatás folyósítása |
240 545 397 |
240 545 397 |
|||
|
7. |
Külföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.5.) |
|||||
|
7.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|||||
|
7.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|||||
|
7.3. |
Külföldi értékpapírok beváltása |
|||||
|
7.4. |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. szervezeteknek |
|||||
|
7.5. |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek |
|||||
|
8. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek |
|||||
|
9. |
Váltókiadások |
|||||
|
10. |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4.+…+9.) |
240 545 397 |
8 836 351 |
8 836 351 |
249 381 748 |
|
|
11. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3.+10.) |
480 979 017 |
124 616 176 |
124 616 176 |
605 595 193 |
|
|
Éves tervezett létszám előirányzat (fő) |
5 |
5 |
||||
|
Közfoglalkoztatottak létszáma (fő) |
0 |
0 |
||||
|
Éves tervezett létszám előirányzat (fő) |
9 |
|||||
|
Közfoglalkoztatottak létszáma (fő) |
32 |
|||||
2. 9.1.1 Arnót Község Önkormányzata Kötelező feladatok bevételei, kiadásai
|
Forintban! |
||
|
Sor- |
Bevételi jogcím |
2024. évi előirányzat |
|
A |
B |
|
|
1 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (10+…+11+…+14) |
280 092 125 |
|
2 |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
70 263 761 |
|
3 |
Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
75 409 624 |
|
4 |
Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
60 381 264 |
|
5 |
Önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
33 219 315 |
|
6 |
Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
5 393 081 |
|
7 |
Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások |
|
|
8 |
Elszámolásból származó bevételek |
|
|
9 |
Elvonások és befizetések bevételei |
|
|
10 |
Önkormányzat működési támogatásai (2+…+.9) |
244 667 045 |
|
11 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|
|
12 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|
|
13 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|
|
14 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei |
35 425 080 |
|
15 |
14-ből EU-s támogatás |
|
|
16 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (17+…+21) |
|
|
17 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
|
|
18 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|
|
19 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|
|
20 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|
|
21 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei |
|
|
22 |
21-ből EU-s támogatás |
|
|
23 |
Közhatalmi bevételek (24+…+30) |
25 200 000 |
|
24 |
Építményadó |
|
|
25 |
Idegenforgalmi adó |
|
|
26 |
Iparűzési adó |
25 000 000 |
|
27 |
Talajterhelési díj |
200 000 |
|
28 |
Gépjárműadó |
|
|
29 |
Telekadó |
|
|
30 |
Kommunális adó |
|
|
31 |
Működési bevételek (32+…+ 42) |
19 723 415 |
|
32 |
Készletértékesítés ellenértéke |
|
|
33 |
Szolgáltatások ellenértéke |
15 223 415 |
|
34 |
Közvetített szolgáltatások értéke |
|
|
35 |
Tulajdonosi bevételek |
|
|
36 |
Ellátási díjak |
2 000 000 |
|
37 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
500 000 |
|
38 |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
|
|
39 |
Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek |
|
|
40 |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
|
|
41 |
Biztosító által fizetett kártérítés |
|
|
42 |
Egyéb működési bevételek |
2 000 000 |
|
43 |
Felhalmozási bevételek (44+…+48) |
|
|
44 |
Immateriális javak értékesítése |
|
|
45 |
Ingatlanok értékesítése |
|
|
46 |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
|
|
47 |
Részesedések értékesítése |
|
|
48 |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
|
|
49 |
Működési célú átvett pénzeszközök (50+ … + 52) |
|
|
50 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|
|
51 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|
|
52 |
Egyéb működési célú átvett pénzeszköz |
|
|
53 |
52-ből EU-s támogatás (közvetlen) |
|
|
54 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (55+…+57) |
500 000 |
|
55 |
Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|
|
56 |
Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|
|
57 |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz |
500 000 |
|
58 |
57-ből EU-s támogatás (közvetlen) |
|
|
59 |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+16+23+31+43+49+54) |
325 515 540 |
|
60 |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (61+…+63) |
|
|
61 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|
|
62 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
|
|
63 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
|
|
64 |
Belföldi értékpapírok bevételei (65 +…+ 68) |
|
|
65 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|
|
66 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|
|
67 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|
|
68 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|
|
69 |
Maradvány igénybevétele (70 + 71) |
101 125 777 |
|
70 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
101 125 777 |
|
71 |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
|
|
72 |
Belföldi finanszírozás bevételei (73 + … + 75) |
|
|
73 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
|
|
74 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
|
|
75 |
Lekötött betétek megszüntetése |
|
|
76 |
Külföldi finanszírozás bevételei (77+…+80) |
|
|
77 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|
|
78 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|
|
79 |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
|
|
80 |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele |
|
|
81 |
Váltóbevételek |
|
|
82 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
|
|
83 |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (60 + 64+69+72+76+81+82) |
101 125 777 |
|
84 |
KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (59+83) |
426 641 317 |
|
Arnót Község Önkormányzata |
01 |
|
|
Kötelező feladatok bevételei, kiadásai |
02 |
|
|
Forintban! |
||
|
Sor- |
Kiadási jogcímek |
2024. évi előirányzat |
|
A |
B |
|
|
1 |
Működési költségvetés kiadásai (2+…+6) |
221 187 620 |
|
2 |
Személyi juttatások |
39 802 228 |
|
3 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
5 069 229 |
|
4 |
Dologi kiadások |
85 149 900 |
|
5 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
23 111 204 |
|
6 |
Egyéb működési célú kiadások |
68 055 059 |
|
7 |
- a 6-ból: - Előző évi elszámolásból származó befizetések |
|
|
8 |
- Törvényi előíráson alapuló befizetések |
|
|
9 |
- Egyéb elvonások, befizetések |
3 570 085 |
|
10 |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|
|
11 |
-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|
|
12 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|
|
13 |
- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre |
|
|
14 |
- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|
|
15 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|
|
16 |
- Árkiegészítések, ártámogatások |
|
|
17 |
- Kamattámogatások |
|
|
18 |
- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
1 200 000 |
|
19 |
- Tartalékok |
63 284 974 |
|
20 |
- a 19-ből: - Általános tartalék |
|
|
21 |
- Céltartalék |
|
|
22 |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (23+25+27) |
|
|
23 |
Beruházások |
|
|
24 |
23-ból EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
|
|
25 |
Felújítások |
|
|
26 |
25-ből EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
|
|
27 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
|
|
28 |
27-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|
|
29 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|
|
30 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|
|
31 |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre |
|
|
32 |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|
|
33 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|
|
34 |
- Lakástámogatás |
|
|
35 |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
|
|
36 |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+22) |
221 187 620 |
|
37 |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (38+ … + 40) |
|
|
38 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|
|
39 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|
|
40 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|
|
41 |
Belföldi értékpapírok kiadásai (42+ … + 47) |
|
|
42 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|
|
43 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|
|
44 |
Kincstárjegyek beváltása |
|
|
45 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
|
|
46 |
Belföldi kötvények beváltása |
|
|
47 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
|
|
48 |
Belföldi finanszírozás kiadásai (49+ … + 52) |
205 453 697 |
|
49 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
|
|
50 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
|
|
51 |
Központi, irányító szervi támogatás |
205 453 697 |
|
52 |
Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése |
|
|
53 |
Pénzügyi lízing kiadásai |
|
|
54 |
Külföldi finanszírozás kiadásai (54+ … + 58) |
|
|
55 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|
|
56 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|
|
57 |
Külföldi értékpapírok beváltása |
|
|
58 |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. szervezeteknek |
|
|
59 |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek |
|
|
60 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek |
|
|
61 |
Váltókiadások |
|
|
62 |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (37+41+48+53+59+60) |
205 453 697 |
|
63 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (36.+61) |
426 641 317 |
|
Éves tervezett létszám előirányzat (fő) |
9 |
|
|
Közfoglalkoztatottak létszáma (fő) |
32 |
|
3. 9.1.2 Arnót Község Önkormányzata Önként vállalt feladatok bevételei, kiadásai

15 240 000 |
|
70 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
15 240 000 |
|
71 |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
|
|
72 |
Belföldi finanszírozás bevételei (73 + … + 75) |
|
|
73 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
|
|
74 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
|
|
75 |
Lekötött betétek megszüntetése |
|
|
76 |
Külföldi finanszírozás bevételei (77+…+80) |
|
|
77 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|
|
78 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|
|
79 |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
|
|
80 |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele |
|
|
81 |
Váltóbevételek |
|
|
82 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
|
|
83 |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (60 + 64+69+72+76+81+82) |
15 240 000 |
|
84 |
KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (59+83) |
15 240 000 |
|
Arnót Község Önkormányzata |
01 |
|
|
Kötelező feladatok bevételei, kiadásai |
03 |
|
|
Forintban! |
||
|
Sor- |
Kiadási jogcímek |
Előirányzat |
|
A |
B |
|
|
1 |
Működési költségvetés kiadásai (2+…+6) |
|
|
2 |
Személyi juttatások |
|
|
3 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
|
|
4 |
Dologi kiadások |
|
|
5 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
|
|
6 |
Egyéb működési célú kiadások |
|
|
7 |
- a 6-ból: - Előző évi elszámolásból származó befizetések |
|
|
8 |
- Törvényi előíráson alapuló befizetések |
|
|
9 |
- Egyéb elvonások, befizetések |
|
|
10 |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|
|
11 |
-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|
|
12 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|
|
13 |
- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre |
|
|
14 |
- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|
|
15 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|
|
16 |
- Árkiegészítések, ártámogatások |
|
|
17 |
- Kamattámogatások |
|
|
18 |
- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
|
|
19 |
- Tartalékok |
|
|
20 |
- a 19-ből: - Általános tartalék |
|
|
21 |
- Céltartalék |
|
|
22 |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (23+25+27) |
15 240 000 |
|
23 |
Beruházások |
13 970 000 |
|
24 |
23-ból EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
|
|
25 |
Felújítások |
1 270 000 |

4.2 9.1.3 Arnót Község Önkormányzata Államigazgatási feladatok bevételei, kiadásai

04 |

5. 9.2 Arnóti Polgármesteri Hivatal Összes bevétel, kiadás
|
Forintban! |
||||||
|
Száma |
Kiemelt előirányzat, előirányzat megnevezése |
Eredeti |
Korábbi módosítások |
1. sz. módosítás |
Módosítások összesen |
1. számú módosítás utáni előirányzat |
|
A |
B |
C |
D |
E |
F=(D+…+E) |
G=(C+F) |
|
Bevételek |
||||||
|
1. |
Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.) |
|||||
|
1.1. |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
|||||
|
1.2. |
Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
|||||
|
1.3. |
Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
|||||
|
1.4. |
Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
|||||
|
1.5. |
Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások |
|||||
|
1.6. |
Elszámolásból származó bevételek |
|||||
|
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.) |
|||||
|
2.1. |
Elvonások és befizetések bevételei |
|||||
|
2.2. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|||||
|
2.3. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|||||
|
2.4. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|||||
|
2.5. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei |
|||||
|
2.6. |
2.5.-ből EU-s támogatás |
|||||
|
3. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (3.1.+…+3.5.) |
|||||
|
3.1. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
|||||
|
3.2. |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|||||
|
3.3. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|||||
|
3.4. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|||||
|
3.5. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei |
|||||
|
3.6. |
3.5.-ből EU-s támogatás |
|||||
|
4. |
Közhatalmi bevételek (4.1.+...+4.7.) |
|||||
|
4.1. |
Építményadó |
|||||
|
4.2. |
Idegenforgalmi adó |
|||||
|
4.3. |
Iparűzési adó |
|||||
|
4.4. |
Talajterhelési díj |
|||||
|
4.5. |
Gépjárműadó |
|||||
|
4.6. |
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók |
|||||
|
4.7. |
Egyéb közhatalmi bevételek |
|||||
|
5. |
Működési bevételek (5.1.+…+ 5.11.) |
24 077 145 |
7 290 713 |
7 290 713 |
31 367 858 |
|
|
5.1. |
Készletértékesítés ellenértéke |
|||||
|
5.2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
|||||
|
5.3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
|||||
|
5.4. |
Tulajdonosi bevételek |
|||||
|
5.5. |
Ellátási díjak |
18 069 663 |
7 290 713 |
7 290 713 |
25 360 376 |
|
|
5.6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
6 007 482 |
6 007 482 |
|||
|
5.7. |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
|||||
|
5.8. |
Kamatbevételek |
|||||
|
5.9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
|||||
|
5.10. |
Biztosító által fizetett kártérítés |
|||||
|
5.11. |
Egyéb működési bevételek |
|||||
|
6. |
Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.) |
|||||
|
6.1. |
Immateriális javak értékesítése |
|||||
|
6.2. |
Ingatlanok értékesítése |
|||||
|
6.3. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
|||||
|
6.4. |
Részesedések értékesítése |
|||||
|
6.5. |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
|||||
|
7. |
Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.) |
|||||
|
7.1. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|||||
|
7.2. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|||||
|
7.3. |
Egyéb működési célú átvett pénzeszköz |
|||||
|
7.4. |
7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
|||||
|
8. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.) |
|||||
|
8.1. |
Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|||||
|
8.2. |
Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|||||
|
8.3. |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz |
|||||
|
8.4. |
8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
|||||
|
9. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8) |
24 077 145 |
7 290 713 |
7 290 713 |
31 367 858 |
|
|
10. |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+10.3.) |
|||||
|
10.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||||
|
10.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
|||||
|
10.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||||
|
11. |
Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.) |
|||||
|
11.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||||
|
11.2. |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|||||
|
11.3. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||||
|
11.4. |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|||||
|
12. |
Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.) |
718 527 |
-2 040 |
-2 040 |
716 487 |
|
|
12.1. |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
718 527 |
-2 040 |
-2 040 |
716 487 |
|
|
12.2. |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
|||||
|
13. |
Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.) |
|||||
|
13.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
|||||
|
13.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
|||||
|
13.3. |
Lejötött betétek megszüntetése |
|||||
|
14. |
Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.) |
|||||
|
14.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||||
|
14.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||||
|
14.3. |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
|||||
|
14.4. |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele |
|||||
|
15. |
Központi, irányitószervi támogatás |
116 242 318 |
116 242 318 |
|||
|
16. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
|||||
|
17. |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +16.) |
116 960 845 |
-2 040 |
-2 040 |
116 958 805 |
|
|
18. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+17) |
141 037 990 |
7 288 673 |
7 288 673 |
148 326 663 |
|
|
Kiadások |
||||||
|
1. |
Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5+1.18.) |
137 037 990 |
7 288 673 |
7 288 673 |
144 326 663 |
|
|
1.1. |
Személyi juttatások |
78 811 800 |
1 967 332 |
1 967 332 |
80 779 132 |
|
|
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
10 639 593 |
10 639 593 |
|||
|
1.3. |
Dologi kiadások |
47 586 597 |
5 321 341 |
5 321 341 |
52 907 938 |
|
|
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
|||||
|
1.5 |
Egyéb működési célú kiadások |
|||||
|
1.6. |
az 1.5-ből: - Előző évi elszámolásból származó befizetések |
|||||
|
1.7. |
- Törvényi előíráson alapuló befizetések |
|||||
|
1.8. |
- Elvonások és befizetések |
|||||
|
1.9. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|||||
|
1.10. |
-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|||||
|
1.11. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|||||
|
1.12. |
- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre |
|||||
|
1.13. |
- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|||||
|
1.14. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|||||
|
1.15. |
- Árkiegészítések, ártámogatások |
|||||
|
1.16. |
- Kamattámogatások |
|||||
|
1.17. |
- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
|||||
|
1.18. |
Tartalékok |
|||||
|
1.19. |
az 1.18-ból: - Általános tartalék |
|||||
|
1.20. |
- Céltartalék |
|||||
|
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.) |
4 000 000 |
4 000 000 |
|||
|
2.1. |
Beruházások |
4 000 000 |
4 000 000 |
|||
|
2.2. |
2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
|||||
|
2.3. |
Felújítások |
|||||
|
2.4. |
2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
|||||
|
2.5. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
|||||
|
2.6. |
2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|||||
|
2.7. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|||||
|
2.8. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|||||
|
2.9. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre |
|||||
|
2.10. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|||||
|
2.11. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|||||
|
2.12. |
- Lakástámogatás |
|||||
|
2.13. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
|||||
|
3. |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2) |
141 037 990 |
7 288 673 |
7 288 673 |
148 326 663 |
|
|
4. |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (4.1. + … + 4.3.) |
|||||
|
4.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
|||||
|
4.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|||||
|
4.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
|||||
|
5. |
Belföldi értékpapírok kiadásai (5.1. + … + 5.6.) |
|||||
|
5.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|||||
|
5.2. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|||||
|
5.3. |
Kincstárjegyek beváltása |
|||||
|
5.4. |
Éven belüli lejáatú belföldi értékpapírok beváltása |
|||||
|
5.5. |
Belföldi kötvények beváltása |
|||||
|
5.6. |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
|||||
|
6. |
Belföldi finanszírozás kiadásai (6.1. + … + 6.5.) |
|||||
|
6.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
|||||
|
6.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
|||||
|
6.3. |
Központi, irányító szervi támogatás |
|||||
|
6.4. |
Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése |
|||||
|
6.5. |
Pénzügyi lízing kiadásai |
|||||
|
7. |
Külföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.5.) |
|||||
|
7.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|||||
|
7.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|||||
|
7.3. |
Külföldi értékpapírok beváltása |
|||||
|
7.4. |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. szervezeteknek |
|||||
|
7.5. |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek |
|||||
|
8. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek |
|||||
|
9. |
Váltókiadások |
|||||
|
10. |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4.+…+9.) |
|||||
|
11. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3.+10.) |
141 037 990 |
7 288 673 |
7 288 673 |
148 326 663 |
|
|
Éves tervezett létszám előirányzat (fő) |
7 |
7 |
||||
|
Közfoglalkoztatottak létszáma (fő) |
0 |
0 |
||||
6.3 9.2.1 Arnóti Polgármesteri Hivatal Kötelező feladatok bevételei, kiadásai
|
Sor-szám |
Előirányzat megnevezése |
2024. évi előirányzat |
|---|---|---|
|
A |
B |
|
|
Bevételek |
||
|
1 |
Működési bevételek (2+…+12) |
|
|
2 |
Készletértékesítés ellenértéke |
|
|
3 |
Szolgáltatások ellenértéke |
|
|
4 |
Közvetített szolgáltatások értéke |
|
|
5 |
Tulajdonosi bevételek |
|
|
6 |
Ellátási díjak |
|
|
7 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
|
|
8 |
Általános forgalmi adó visszatérülése |
|
|
9 |
Kamatbevételek |
|
|
10 |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
|
|
11 |
Biztosító által fizetett kártérítés |
|
|
12 |
Egyéb működési bevételek |
|
|
13 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (14+…+16) |
|
|
14 |
Elvonások és befizetések bevételei |
|
|
15 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|
|
16 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei |
|
|
17 |
16-ból EU támogatás |
|
|
18 |
Közhatalmi bevételek |
|
|
19 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (20+…+22) |
|
|
20 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
|
|
21 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|
|
22 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei |
|
|
23 |
22-ből EU-s támogatás |
|
|
24 |
Felhalmozási bevételek (25+…+27) |
|
|
25 |
Immateriális javak értékesítése |
|
|
26 |
Ingatlanok értékesítése |
|
|
27 |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
|
|
28 |
Működési célú átvett pénzeszközök |
|
|
29 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
|
|
30 |
Költségvetési bevételek összesen (1+13+18+19+24+28+29) |
|
|
31 |
Finanszírozási bevételek (32+…+34) |
|
|
32 |
Előző évi költségvetési maradvány igénybevétele |
|
|
33 |
Előző évi vállalkozási maradvány igénybevétele |
|
|
34 |
Irányító szervi (önkormányzati) támogatás (intézményfinanszírozás) |
|
|
35 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (30+31) |
|
|
Kiadások |
||
|
1 |
Működési költségvetés kiadásai (2+…+6) |
|
|
2 |
Személyi juttatások |
|
|
3 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
|
|
4 |
Dologi kiadások |
|
|
5 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
|
|
6 |
Egyéb működési célú kiadások |
|
|
7 |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (8+…+10) |
|
|
8 |
Beruházások |
|
|
9 |
Felújítások |
|
|
10 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
|
|
11 |
10-ből EU-s támogatásból megvalósuló programok, projektek kiadása |
|
|
12 |
Finanszírozási kiadások |
|
|
13 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (7+12) |
|
|
Éves tervezett létszám előirányzat (fő) |
||
|
Közfoglalkoztatottak létszáma (fő) |
7. 9.2.2 Arnóti Polgármesteri Hivatal Önként vállalt feladatok bevételei, kiadásai

8. 9.2.3 Arnóti Polgármesteri Hivatal Államigazgatási feladatok bevételei, kiadásai

9. 9.3 Arnóti Napközi Otthonos Óvoda és Mini Bölcsőde Összes bevétel, kiadás
|
Forintban! |
||||||
|
Száma |
Kiemelt előirányzat, előirányzat megnevezése |
Eredeti |
Korábbi módosítások |
1. sz. módosítás |
Módosítások összesen |
1. számú módosítás utáni előirányzat |
|
A |
B |
C |
D |
E |
F=(D+…+E) |
G=(C+F) |
|
Bevételek |
||||||
|
1. |
Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.) |
|||||
|
1.1. |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
|||||
|
1.2. |
Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
|||||
|
1.3. |
Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
|||||
|
1.4. |
Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
|||||
|
1.5. |
Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások |
|||||
|
1.6. |
Elszámolásból származó bevételek |
|||||
|
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.) |
|||||
|
2.1. |
Elvonások és befizetések bevételei |
|||||
|
2.2. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|||||
|
2.3. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|||||
|
2.4. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|||||
|
2.5. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei |
|||||
|
2.6. |
2.5.-ből EU-s támogatás |
|||||
|
3. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (3.1.+…+3.5.) |
|||||
|
3.1. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
|||||
|
3.2. |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|||||
|
3.3. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|||||
|
3.4. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|||||
|
3.5. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei |
|||||
|
3.6. |
3.5.-ből EU-s támogatás |
|||||
|
4. |
Közhatalmi bevételek (4.1.+...+4.7.) |
|||||
|
4.1. |
Építményadó |
|||||
|
4.2. |
Idegenforgalmi adó |
|||||
|
4.3. |
Iparűzési adó |
|||||
|
4.4. |
Talajterhelési díj |
|||||
|
4.5. |
Gépjárműadó |
|||||
|
4.6. |
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók |
|||||
|
4.7. |
Egyéb közhatalmi bevételek |
|||||
|
5. |
Működési bevételek (5.1.+…+ 5.11.) |
|||||
|
5.1. |
Készletértékesítés ellenértéke |
|||||
|
5.2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
|||||
|
5.3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
|||||
|
5.4. |
Tulajdonosi bevételek |
|||||
|
5.5. |
Ellátási díjak |
|||||
|
5.6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
|||||
|
5.7. |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
|||||
|
5.8. |
Kamatbevételek |
|||||
|
5.9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
|||||
|
5.10. |
Biztosító által fizetett kártérítés |
|||||
|
5.11. |
Egyéb működési bevételek |
|||||
|
6. |
Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.) |
|||||
|
6.1. |
Immateriális javak értékesítése |
|||||
|
6.2. |
Ingatlanok értékesítése |
|||||
|
6.3. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
|||||
|
6.4. |
Részesedések értékesítése |
|||||
|
6.5. |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
|||||
|
7. |
Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.) |
|||||
|
7.1. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|||||
|
7.2. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|||||
|
7.3. |
Egyéb működési célú átvett pénzeszköz |
|||||
|
7.4. |
7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
|||||
|
8. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.) |
|||||
|
8.1. |
Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|||||
|
8.2. |
Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|||||
|
8.3. |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz |
|||||
|
8.4. |
8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
|||||
|
9. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8) |
|||||
|
10. |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+10.3.) |
|||||
|
10.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||||
|
10.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
|||||
|
10.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||||
|
11. |
Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.) |
|||||
|
11.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||||
|
11.2. |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|||||
|
11.3. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||||
|
11.4. |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|||||
|
12. |
Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.) |
493 069 |
33 252 |
33 252 |
526 321 |
|
|
12.1. |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
493 069 |
33 252 |
33 252 |
526 321 |
|
|
12.2. |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
|||||
|
13. |
Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.) |
|||||
|
13.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
|||||
|
13.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
|||||
|
13.3. |
Lejötött betétek megszüntetése |
|||||
|
14. |
Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.) |
|||||
|
14.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||||
|
14.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||||
|
14.3. |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
|||||
|
14.4. |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele |
|||||
|
15. |
Központi, irányítószervi támogatás |
124 303 079 |
124 303 079 |
|||
|
16. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
|||||
|
17. |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +16.) |
124 796 148 |
33 252 |
33 252 |
124 829 400 |
|
|
18. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+17) |
124 796 148 |
33 252 |
33 252 |
124 829 400 |
|
|
Kiadások |
||||||
|
1. |
Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5+1.18.) |
124 161 148 |
33 352 |
33 352 |
124 194 400 |
|
|
1.1. |
Személyi juttatások |
94 110 055 |
687 318 |
687 318 |
94 797 373 |
|
|
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
13 011 069 |
-687 318 |
-687 318 |
12 323 751 |
|
|
1.3. |
Dologi kiadások |
17 040 024 |
33 352 |
33 352 |
17 073 276 |
|
|
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
|||||
|
1.5 |
Egyéb működési célú kiadások |
|||||
|
1.6. |
az 1.5-ből: - Előző évi elszámolásból származó befizetések |
|||||
|
1.7. |
- Törvényi előíráson alapuló befizetések |
|||||
|
1.8. |
- Elvonások és befizetések |
|||||
|
1.9. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|||||
|
1.10. |
-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|||||
|
1.11. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|||||
|
1.12. |
- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre |
|||||
|
1.13. |
- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|||||
|
1.14. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|||||
|
1.15. |
- Árkiegészítések, ártámogatások |
|||||
|
1.16. |
- Kamattámogatások |
|||||
|
1.17. |
- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
|||||
|
1.18. |
Tartalékok |
|||||
|
1.19. |
az 1.18-ból: - Általános tartalék |
|||||
|
1.20. |
- Céltartalék |
|||||
|
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.) |
635 000 |
635 000 |
|||
|
2.1. |
Beruházások |
635 000 |
635 000 |
|||
|
2.2. |
2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
|||||
|
2.3. |
Felújítások |
|||||
|
2.4. |
2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
|||||
|
2.5. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
|||||
|
2.6. |
2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|||||
|
2.7. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|||||
|
2.8. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|||||
|
2.9. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre |
|||||
|
2.10. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|||||
|
2.11. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|||||
|
2.12. |
- Lakástámogatás |
|||||
|
2.13. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
|||||
|
3. |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2) |
124 796 148 |
33 352 |
33 352 |
124 829 400 |
|
|
4. |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (4.1. + … + 4.3.) |
|||||
|
4.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
|||||
|
4.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|||||
|
4.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
|||||
|
5. |
Belföldi értékpapírok kiadásai (5.1. + … + 5.6.) |
|||||
|
5.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|||||
|
5.2. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|||||
|
5.3. |
Kincstárjegyek beváltása |
|||||
|
5.4. |
Éven belüli lejáatú belföldi értékpapírok beváltása |
|||||
|
5.5. |
Belföldi kötvények beváltása |
|||||
|
5.6. |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
|||||
|
6. |
Belföldi finanszírozás kiadásai (6.1. + … + 6.5.) |
|||||
|
6.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
|||||
|
6.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
|||||
|
6.3. |
Központi, irányító szervi támogatás |
|||||
|
6.4. |
Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése |
|||||
|
6.5. |
Pénzügyi lízing kiadásai |
|||||
|
7. |
Külföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.5.) |
|||||
|
7.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|||||
|
7.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|||||
|
7.3. |
Külföldi értékpapírok beváltása |
|||||
|
7.4. |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. szervezeteknek |
|||||
|
7.5. |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek |
|||||
|
8. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek |
|||||
|
9. |
Váltókiadások |
|||||
|
10. |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4.+…+9.) |
|||||
|
11. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3.+10.) |
124 796 148 |
33 352 |
33 352 |
124 829 400 |
|
|
Éves tervezett létszám előirányzat (fő) |
11 |
11 |
||||
|
Közfoglalkoztatottak létszáma (fő) |
0 |
0 |
||||
10. 9.3.1 Arnóti Napközi Otthonos Óvoda és Mini Bölcsőde kKötelező feladatok bevételei, kiadásai
|
Forintban! |
||
|
Sor-szám |
Előirányzat megnevezése |
2024. évi előirányzat |
|
A |
B |
|
|
Bevételek |
||
|
1 |
Működési bevételek (2+…+12) |
|
|
2 |
Készletértékesítés ellenértéke |
|
|
3 |
Szolgáltatások ellenértéke |
|
|
4 |
Közvetített szolgáltatások értéke |
|
|
5 |
Tulajdonosi bevételek |
|
|
6 |
Ellátási díjak |
|
|
7 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
|
|
8 |
Általános forgalmi adó visszatérülése |
|
|
9 |
Kamatbevételek |
|
|
10 |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
|
|
11 |
Biztosító által fizetett kártérítés |
|
|
12 |
Egyéb működési bevételek |
|
|
13 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (14+…+16) |
|
|
14 |
Elvonások és befizetések bevételei |
|
|
15 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|
|
16 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei |
|
|
17 |
16-ból EU támogatás |
|
|
18 |
Közhatalmi bevételek |
|
|
19 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (20+…+22) |
|
|
20 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
|
|
21 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|
|
22 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei |
|
|
23 |
22-ből EU-s támogatás |
|
|
24 |
Felhalmozási bevételek (25+…+27) |
|
|
25 |
Immateriális javak értékesítése |
|
|
26 |
Ingatlanok értékesítése |
|
|
27 |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
|
|
28 |
Működési célú átvett pénzeszközök |
|
|
29 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
|
|
30 |
Költségvetési bevételek összesen (1+13+18+19+24+28+29) |
|
|
31 |
Finanszírozási bevételek (32+…+34) |
124 796 148 |
|
32 |
Előző évi költségvetési maradvány igénybevétele |
493 069 |
|
33 |
Előző évi vállalkozási maradvány igénybevétele |
|
|
34 |
Irányító szervi (önkormányzati) támogatás (intézményfinanszírozás) |
124 303 079 |
|
35 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (30+31) |
124 796 148 |
|
Kiadások |
||
|
1 |
Működési költségvetés kiadásai (2+…+6) |
124 161 148 |
|
2 |
Személyi juttatások |
94 110 055 |
|
3 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
13 011 069 |
|
4 |
Dologi kiadások |
17 040 024 |
|
5 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
|
|
6 |
Egyéb működési célú kiadások |
|
|
7 |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (8+…+10) |
635 000 |
|
8 |
Beruházások |
635 000 |
|
9 |
Felújítások |
|
|
10 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
|
|
11 |
10-ből EU-s támogatásból megvalósuló programok, projektek kiadása |
|
|
12 |
Finanszírozási kiadások |
|
|
13 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (7+12) |
124 796 148 |
|
Éves tervezett létszám előirányzat (fő) |
15 |
|
|
Közfoglalkoztatottak létszáma (fő) |
0 |
11. 9.3.2 Arnóti Napközi Otthonos Óvoda és Mini bölcsőde Önként vállalt feladatok bevételei, kiadásai
|
Sor-szám |
Előirányzat megnevezése |
2024. évi előirányzat |
|---|---|---|
|
A |
B |
|
|
Bevételek |
||
|
1 |
Működési bevételek (2+…+12) |
|
|
2 |
Készletértékesítés ellenértéke |
|
|
3 |
Szolgáltatások ellenértéke |
|
|
4 |
Közvetített szolgáltatások értéke |
|
|
5 |
Tulajdonosi bevételek |
|
|
6 |
Ellátási díjak |
|
|
7 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
|
|
8 |
Általános forgalmi adó visszatérülése |
|
|
9 |
Kamatbevételek |
|
|
10 |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
|
|
11 |
Biztosító által fizetett kártérítés |
|
|
12 |
Egyéb működési bevételek |
|
|
13 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (14+…+16) |
|
|
14 |
Elvonások és befizetések bevételei |
|
|
15 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|
|
16 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei |
|
|
17 |
16-ból EU támogatás |
|
|
18 |
Közhatalmi bevételek |
|
|
19 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (20+…+22) |
|
|
20 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
|
|
21 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|
|
22 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei |
|
|
23 |
22-ből EU-s támogatás |
|
|
24 |
Felhalmozási bevételek (25+…+27) |
|
|
25 |
Immateriális javak értékesítése |
|
|
26 |
Ingatlanok értékesítése |
|
|
27 |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
|
|
28 |
Működési célú átvett pénzeszközök |
|
|
29 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
|
|
30 |
Költségvetési bevételek összesen (1+13+18+19+24+28+29) |
|
|
31 |
Finanszírozási bevételek (32+…+34) |
|
|
32 |
Előző évi költségvetési maradvány igénybevétele |
|
|
33 |
Előző évi vállalkozási maradvány igénybevétele |
|
|
34 |
Irányító szervi (önkormányzati) támogatás (intézményfinanszírozás) |
|
|
35 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (30+31) |
|
|
Kiadások |
||
|
1 |
Működési költségvetés kiadásai (2+…+6) |
|
|
2 |
Személyi juttatások |
|
|
3 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
|
|
4 |
Dologi kiadások |
|
|
5 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
|
|
6 |
Egyéb működési célú kiadások |
|
|
7 |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (8+…+10) |
|
|
8 |
Beruházások |
|
|
9 |
Felújítások |
|
|
10 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
|
|
11 |
10-ből EU-s támogatásból megvalósuló programok, projektek kiadása |
|
|
12 |
Finanszírozási kiadások |
|
|
13 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (7+12) |
|
|
Éves tervezett létszám előirányzat (fő) |
||
|
Közfoglalkoztatottak létszáma (fő) |
12. 9.3.3 Arnóti Napközi Otthonos Óvoda és Mini Bölcsőde Államigazgatási feladatok bevételei és kiadásai

10. melléklet az 1/2024. (II. 16.) önkormányzati rendelethez
|
Költségvetési szerv neve: |
………………………………… |
|||||
|
Költségvetési szerv számlaszáma: |
………………………………… |
|||||
|
Éves eredeti kiadási előirányzat: …………… Ft |
||||||
|
30 napon túli elismert tartozásállomány összesen: ……………… Ft |
Forintban! |
|||||
|
Sor-szám |
Tartozásállomány megnevezése |
30 nap |
30-60 nap |
60 napon |
Át-ütemezett |
Összesen: |
|
1. |
Állammal szembeni tartozások |
|||||
|
2. |
Központi költségvetéssel szemben fennálló tartozás |
|||||
|
3. |
Elkülönített állami pénzalapokkal szembeni tartozás |
|||||
|
4. |
TB alapokkal szembeni tartozás |
|||||
|
5. |
Tartozásállomány önkormányzatok és intézmények felé |
|||||
|
6. |
Egyéb tartozásállomány |
|||||
|
7. |
Összesen: |
|||||
11. melléklet az 1/2024. (II. 16.) önkormányzati rendelethez
|
Jogcím |
2024. évi tervezett támogatás összesen |
|
|---|---|---|
|
A |
B |
C |
|
Települési önk. Általános működési feladatai támogatása |
70 263 761 |
|
|
Települési önk. Általános köznevelési feladatai támogatása |
75 409 624 |
|
|
Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
60 381 264 |
|
|
Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
33 219 315 |
|
|
Települési önkormányzatok kulturális támogatása |
5 393 081 |
|
|
Összesen: |
244 667 045 |
|
|
* Magyarország 2024. évi központi költségvetéséról szóló törvény |
||
12. melléklet az 1/2024. (II. 16.) önkormányzati rendelethez
|
Sor- |
Támogatott szervezet neve |
Támogatás célja |
Támogatás összege |
|---|---|---|---|
|
1. |
Ezüst Szál Nyugdíjas Egyesület |
Támogatás |
48 000 |
|
2. |
Arnóti Ovisokért Alapítvány |
támogatás |
870 000 |
|
3. |
Arnóti Öregfiúk Egyesülete |
támogatás |
48 000 |
|
4. |
Arnóti Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület |
támogatás |
186 000 |
|
5. |
Zöld Arnótért |
támogatás |
48 000 |
|
6. |
|||
|
7. |
|||
|
8. |
|||
|
9. |
|||
|
10. |
|||
|
11. |
|||
|
12. |
|||
|
13. |
|||
|
14. |
|||
|
15. |
|||
|
16. |
|||
|
17. |
|||
|
18. |
|||
|
19. |
|||
|
20. |
|||
|
21. |
|||
|
22. |
|||
|
23. |
|||
|
24. |
|||
|
25. |
|||
|
26. |
|||
|
27. |
|||
|
28. |
|||
|
29. |
|||
|
30. |
|||
|
31. |
|||
|
32. |
|||
|
33. |
|||
|
Összesen: |
1 200 000 |
||
13. melléklet az 1/2024. (II. 16.) önkormányzati rendelethez
1. tájékoztató tábla Arnót Község Önkormányzata Tájékoztató a 2022. évi tény, 2023. évi várható és 2024. évi terv adatokról
|
Sor- |
Bevételi jogcím |
2022. évi tény |
2023. évi várható |
2024. évi előirányzat |
|---|---|---|---|---|
|
A |
B |
C |
D |
E |
|
1 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (10+…+11+…+14) |
209 208 681 |
347 635 853 |
318 889 825 |
|
2 |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
69 843 899 |
73 457 856 |
70 263 761 |
|
3 |
Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
46 796 480 |
82 114 344 |
75 409 624 |
|
4 |
Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
30 365 243 |
40 653 789 |
60 381 264 |
|
5 |
Önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
23 792 746 |
34 841 628 |
33 219 315 |
|
6 |
Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
4 111 726 |
6 077 720 |
5 393 081 |
|
7 |
Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások |
34 298 587 |
47 688 107 |
38 797 700 |
|
8 |
Elszámolásból származó bevételek |
2 370 881 |
||
|
9 |
Elvonások és befizetések bevételei |
|||
|
10 |
Önkormányzat működési támogatásai (2+…+.9) |
80 847 211 |
287 204 325 |
283 464 745 |
|
11 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|||
|
12 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|||
|
13 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|||
|
14 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei |
80 847 211 |
60 431 528 |
35 425 080 |
|
15 |
14-ből EU-s támogatás |
|||
|
16 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (17+…+21) |
230 220 134 |
5 000 265 |
|
|
17 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
20 000 000 |
||
|
18 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|||
|
19 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|||
|
20 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|||
|
21 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei |
210 220 134 |
5 000 265 |
|
|
22 |
21-ből EU-s támogatás |
|||
|
23 |
Közhatalmi bevételek (24+…+30) |
29 397 005 |
37 164 686 |
25 500 000 |
|
24 |
Építményadó |
|||
|
25 |
Idegenforgalmi adó |
39 600 |
12 000 |
|
|
26 |
Iparűzési adó |
28 675 806 |
36 242 542 |
25 000 000 |
|
27 |
Talajterhelési díj |
26 346 |
500 000 |
|
|
28 |
Gépjárműadó |
|||
|
29 |
Telekadó |
|||
|
30 |
egyéb közhatalmi bevételek |
681 599 |
883 798 |
|
|
31 |
Működési bevételek (32+…+ 42) |
42 371 697 |
15 407 207 |
43 800 560 |
|
32 |
Készletértékesítés ellenértéke |
|||
|
33 |
Szolgáltatások ellenértéke |
21 910 665 |
14 766 121 |
15 223 415 |
|
34 |
Közvetített szolgáltatások értéke |
127 523 |
||
|
35 |
Tulajdonosi bevételek |
|||
|
36 |
Ellátási díjak |
14 981 713 |
20 958 382 |
|
|
37 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
4 045 062 |
427 086 |
5 618 763 |
|
38 |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
705 798 |
||
|
39 |
Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek |
1 344 |
128 |
|
|
40 |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
|||
|
41 |
Biztosító által fizetett kártérítés |
|||
|
42 |
Egyéb működési bevételek |
727 115 |
86 349 |
2 000 000 |
|
43 |
Felhalmozási bevételek (44+…+48) |
|||
|
44 |
Immateriális javak értékesítése |
|||
|
45 |
Ingatlanok értékesítése |
|||
|
46 |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
|||
|
47 |
Részesedések értékesítése |
|||
|
48 |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
|||
|
49 |
Működési célú átvett pénzeszközök (50+ … + 52) |
13 216 058 |
||
|
50 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|||
|
51 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|||
|
52 |
Egyéb működési célú átvett pénzeszköz |
13 216 058 |
||
|
53 |
52-ből EU-s támogatás (közvetlen) |
|||
|
54 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (55+…+57) |
300 000 |
140 000 |
500 000 |
|
55 |
Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|||
|
56 |
Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|||
|
57 |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz |
300 000 |
140 000 |
500 000 |
|
58 |
57-ből EU-s támogatás (közvetlen) |
|||
|
59 |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+16+23+31+43+49+54) |
592 344 728 |
418 564 069 |
388 690 385 |
|
60 |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (61+…+63) |
|||
|
61 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||
|
62 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
|||
|
63 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
|||
|
64 |
Belföldi értékpapírok bevételei (65 +…+ 68) |
|||
|
65 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
|
66 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|||
|
67 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
|
68 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|||
|
69 |
Maradvány igénybevétele (70 + 71) |
236 487 149 |
199 423 586 |
117 577 373 |
|
70 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
236 487 149 |
199 423 586 |
117 577 373 |
|
71 |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
|||
|
72 |
Belföldi finanszírozás bevételei (73 + … + 75) |
7 575 090 |
8 737 682 |
|
|
73 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
7 575 090 |
8 737 682 |
|
|
74 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
|||
|
75 |
Lekötött betétek megszüntetése |
|||
|
76 |
Külföldi finanszírozás bevételei (77+…+80) |
|||
|
77 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
|
78 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
|
79 |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
|||
|
80 |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele |
|||
|
81 |
Váltóbevételek |
|||
|
82 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
|||
|
83 |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (60 + 64+69+72+76+81+82) |
244 062 239 |
208 161 268 |
117 577 373 |
|
84 |
KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (59+83) |
836 406 967 |
626 725 337 |
506 267 758 |
|
K I A D Á S O K |
||||
|
Forintban! |
||||
|
Sor-szám |
Kiadási jogcímek |
2022. évi tény |
2023. évi várható |
2024. évi előirányzat |
|
A |
B |
C |
D |
E |
|
1 |
Működési költségvetés kiadásai (2+…+6) |
370 288 275 |
462 740 209 |
482 392 758 |
|
2 |
Személyi juttatások |
183 825 594 |
247 428 682 |
212 724 083 |
|
3 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
26 914 764 |
26 814 267 |
28 716 891 |
|
4 |
Dologi kiadások |
123 829 707 |
155 692 327 |
149 785 521 |
|
5 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
21 009 515 |
12 826 910 |
23 111 204 |
|
6 |
Egyéb működési célú kiadások |
14 708 695 |
19 978 023 |
68 055 059 |
|
7 |
- a 6-ból: - Előző évi elszámolásból származó befizetések |
|||
|
8 |
- Törvényi előíráson alapuló befizetések |
|||
|
9 |
- Egyéb elvonások, befizetések |
6 004 695 |
15 882 623 |
3 570 085 |
|
10 |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|||
|
11 |
-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|||
|
12 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|||
|
13 |
- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre |
|||
|
14 |
- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|||
|
15 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|||
|
16 |
- Árkiegészítések, ártámogatások |
|||
|
17 |
- Kamattámogatások |
|||
|
18 |
- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
8 704 000 |
4 095 400 |
1 200 000 |
|
19 |
- Tartalékok |
63 284 974 |
||
|
20 |
- a 19-ből: - Általános tartalék |
|||
|
21 |
- Céltartalék |
|||
|
22 |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (23+25+27) |
122 067 538 |
54 155 183 |
23 875 000 |
|
23 |
Beruházások |
19 607 366 |
9 254 375 |
20 605 000 |
|
24 |
23-ból EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
|||
|
25 |
Felújítások |
102 460 172 |
44 900 808 |
3 270 000 |
|
26 |
25-ből EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
|||
|
27 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
|||
|
28 |
27-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|||
|
29 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|||
|
30 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|||
|
31 |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre |
|||
|
32 |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|||
|
33 |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|||
|
34 |
- Lakástámogatás |
|||
|
35 |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
|||
|
36 |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+22) |
492 355 813 |
516 895 392 |
506 267 758 |
|
37 |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (38+ … + 40) |
|||
|
38 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|||
|
39 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|||
|
40 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|||
|
41 |
Belföldi értékpapírok kiadásai (42+ … + 47) |
|||
|
42 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|||
|
43 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|||
|
44 |
Kincstárjegyek beváltása |
|||
|
45 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
|||
|
46 |
Belföldi kötvények beváltása |
|||
|
47 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
|||
|
48 |
Belföldi finanszírozás kiadásai (49+ … + 52) |
6 620 302 |
9 201 705 |
|
|
49 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
|||
|
50 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
6 620 302 |
9 201 705 |
|
|
51 |
Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése |
|||
|
52 |
Pénzügyi lízing kiadásai |
|||
|
53 |
Külföldi finanszírozás kiadásai (54+ … + 58) |
|||
|
54 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|||
|
55 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|||
|
56 |
Külföldi értékpapírok beváltása |
|||
|
57 |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. szervezeteknek |
|||
|
58 |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek |
|||
|
59 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek |
|||
|
60 |
Váltókiadások |
|||
|
61 |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (37+41+48+53+59+60) |
6 620 302 |
9 201 705 |
|
|
62 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (36.+61) |
498 976 115 |
526 097 097 |
506 267 758 |
2. tájékoztató tábla Többéves kihatással járó döntések számszerűsítése évenkénti bontásban és összesítve célok szerint
|
Sor- |
Kötelezettség jogcíme |
Köt. váll. |
2024 előtti kifizetés |
Kiadás vonzata évenként |
Összesen |
|||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
2024. |
2025. |
2026. |
2026. |
|||||
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I=(D+E+F+G+H) |
|
1. |
Működési célú finanszírozási kiadások |
|||||||
|
2. |
............................ |
|||||||
|
3. |
............................ |
|||||||
|
4. |
Felhalmozási célú finanszírozási kiadások |
|||||||
|
5. |
............................ |
|||||||
|
6. |
............................ |
|||||||
|
7. |
Beruházási kiadások beruházásonként |
|||||||
|
8. |
............................ |
|||||||
|
9. |
Felújítási kiadások felújításonként |
|||||||
|
10. |
............................ |
|||||||
|
11. |
Egyéb (Pl.: garancia és kezességvállalás, stb.) |
|||||||
|
12. |
............................ |
|||||||
|
Összesen (1+4+7+9+11) |
||||||||
3. tájékoztató tábla Az önkormányzat által adott közvetett támogatások (kedvezmányek)
|
Sor-szám |
Bevételi jogcím |
Kedvezmény nélkül elérhető bevétel |
Kedvezmények összege |
|---|---|---|---|
|
A |
B |
C |
D |
|
1. |
Ellátottak térítési díjának méltányosságból történő elengedése |
||
|
2. |
Ellátottak kártérítésének méltányosságból történő elengedése |
||
|
3. |
Lakosság részére lakásépítéshez nyújtott kölcsön elengedése |
||
|
4. |
Lakosság részére lakásfelújításhoz nyújtott kölcsön elengedése |
||
|
5. |
Helyi adóból biztosított kedvezmény, mentesség összesen |
||
|
6. |
-ebből: Építményadó |
||
|
7. |
Telekadó |
||
|
9. |
Magánszemélyek kommunális adója |
||
|
10. |
Idegenforgalmi adó tartózkodás után |
||
|
11. |
Idegenforgalmi adó épület után |
||
|
12. |
Iparűzési adó állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után |
||
|
13. |
Gépjárműadóból biztosított kedvezmény, mentesség |
||
|
14. |
Helyiségek hasznosítása utáni kedvezmény, mentesség |
||
|
15. |
Eszközök hasznosítása utáni kedvezmény, mentesség |
||
|
16. |
Egyéb kedvezmény |
||
|
17. |
Egyéb kölcsön elengedése |
||
|
18. |
|||
|
19. |
|||
|
20. |
|||
|
21. |
|||
|
22. |
|||
|
23. |
|||
|
24. |
|||
|
25. |
|||
|
26. |
|||
|
27. |
Összesen: |
4. tájékoztató tábla Előirányzat-felhasználási terv 2024. évre
|
Forintban! |
||||||||||||||
|
Sor-szám |
Megnevezés |
Január |
Február |
Március |
Április |
Május |
Június |
Július |
Auguszt. |
Szept. |
Okt. |
Nov. |
Dec. |
Összesen: |
|
1. |
Bevételek |
|||||||||||||
|
2. |
Működési célú támogatások ÁH-on belül |
26 574 152 |
26 574 152 |
26 574 152 |
26 574 152 |
26 574 152 |
26 574 152 |
26 574 152 |
26 574 152 |
26 574 152 |
26 574 152 |
26 574 152 |
26 574 153 |
318 889 825 |
|
3. |
Felhalmozási célú támogatások ÁH-on belül |
|||||||||||||
|
4. |
Közhatalmi bevételek |
2 125 000 |
2 125 000 |
2 125 000 |
2 125 000 |
2 125 000 |
2 125 000 |
2 125 000 |
2 125 000 |
2 125 000 |
2 125 000 |
2 125 000 |
2 125 000 |
25 500 000 |
|
5. |
Működési bevételek |
3 650 047 |
3 650 047 |
3 650 047 |
3 650 047 |
3 650 047 |
3 650 047 |
3 650 047 |
3 650 047 |
3 650 047 |
3 650 047 |
3 650 047 |
3 650 043 |
43 800 560 |
|
6. |
Felhalmozási bevételek |
|||||||||||||
|
7. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
|||||||||||||
|
8. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
41 667 |
41 667 |
41 667 |
41 667 |
41 667 |
41 667 |
41 667 |
41 667 |
41 667 |
41 667 |
41 667 |
41 663 |
500 000 |
|
9. |
Finanszírozási bevételek |
9 798 114 |
9 798 114 |
9 798 114 |
9 798 114 |
9 798 114 |
9 798 114 |
9 798 114 |
9 798 114 |
9 798 114 |
9 798 114 |
9 798 114 |
9 798 119 |
117 577 373 |
|
10. |
Bevételek összesen: |
42 188 980 |
42 188 980 |
42 188 980 |
42 188 980 |
42 188 980 |
42 188 980 |
42 188 980 |
42 188 980 |
42 188 980 |
42 188 980 |
42 188 980 |
42 188 978 |
506 267 758 |
|
11. |
Kiadások |
|||||||||||||
|
12. |
Személyi juttatások |
17 727 007 |
17 727 007 |
17 727 007 |
17 727 007 |
17 727 007 |
17 727 007 |
17 727 007 |
17 727 007 |
17 727 007 |
17 727 007 |
17 727 007 |
17 727 006 |
212 724 083 |
|
13. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
2 393 074 |
2 393 074 |
2 393 074 |
2 393 074 |
2 393 074 |
2 393 074 |
2 393 074 |
2 393 074 |
2 393 074 |
2 393 074 |
2 393 074 |
2 393 077 |
28 716 891 |
|
14. |
Dologi kiadások |
12 482 127 |
12 482 127 |
12 482 127 |
12 482 127 |
12 482 127 |
12 482 127 |
12 482 127 |
12 482 127 |
12 482 127 |
12 482 127 |
12 482 127 |
12 482 124 |
149 785 521 |
|
15. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
1 925 934 |
1 925 934 |
1 925 934 |
1 925 934 |
1 925 934 |
1 925 934 |
1 925 934 |
1 925 934 |
1 925 934 |
1 925 934 |
1 925 934 |
1 925 930 |
23 111 204 |
|
16. |
Egyéb működési célú kiadások |
5 671 255 |
5 671 255 |
5 671 255 |
5 671 255 |
5 671 255 |
5 671 255 |
5 671 255 |
5 671 255 |
5 671 255 |
5 671 255 |
5 671 255 |
5 671 254 |
68 055 059 |
|
17. |
Beruházások |
1 717 083 |
1 717 083 |
1 717 083 |
1 717 083 |
1 717 083 |
1 717 083 |
1 717 083 |
1 717 083 |
1 717 083 |
1 717 083 |
1 717 083 |
1 717 087 |
20 605 000 |
|
18. |
Felújítások |
272 500 |
272 500 |
272 500 |
272 500 |
272 500 |
272 500 |
272 500 |
272 500 |
272 500 |
272 500 |
272 500 |
272 500 |
3 270 000 |
|
19. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
|||||||||||||
|
20. |
Finanszírozási kiadások |
|||||||||||||
|
21. |
Kiadások összesen: |
42 188 980 |
42 188 980 |
42 188 980 |
42 188 980 |
42 188 980 |
42 188 980 |
42 188 980 |
42 188 980 |
42 188 980 |
42 188 980 |
42 188 980 |
42 188 978 |
506 267 758 |
|
22. |
Egyenleg |
|||||||||||||
5. tájékoztató tábla 2024. évi költségvetési évet követő 3 év tervezett bevételei, kiadásai
|
1. sz. táblázat |
Forintban! |
|||
|
Sor- |
Bevételi jogcím |
2025. évi |
2026. évi |
2027. évi |
|
A |
B |
C |
D |
E |
|
1. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
318 889 825 |
318 889 825 |
318 889 825 |
|
2. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
|||
|
3. |
Közhatalmi bevételek (4….+7……10) |
25 500 000 |
25 500 000 |
25 500 000 |
|
4. |
Építményadó |
|||
|
5. |
Idegenforgalmi adó |
|||
|
6. |
Iparűzési adó |
25 000 000 |
25 000 000 |
25 000 000 |
|
7. |
Talajterhelési díj |
500 000 |
500 000 |
500 000 |
|
8. |
Gépjárműadó |
|||
|
9. |
Telekadó |
|||
|
10. |
Kommunális adó |
|||
|
11. |
Működési bevételek |
43 800 560 |
43 800 560 |
43 800 560 |
|
12. |
Felhalmozási bevételek |
|||
|
13. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
|||
|
14. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
500 000 |
500 000 |
500 000 |
|
15. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+2+3+11…+14) |
388 690 385 |
388 690 385 |
388 690 385 |
|
16. |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
101 202 373 |
101 202 373 |
101 202 373 |
|
17. |
KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (15+16) |
489 892 758 |
489 892 758 |
489 892 758 |
|
K I A D Á S O K |
||||
|
2. sz. táblázat |
Forintban! |
|||
|
Sor-szám |
Kiadási jogcímek |
2025. évi |
2026. évi |
2027. évi |
|
A |
B |
C |
D |
E |
|
1. |
Működési költségvetés kiadásai |
482 392 758 |
482 392 758 |
482 392 758 |
|
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (3+4+5) |
7 500 000 |
7 500 000 |
7 500 000 |
|
3. |
Beruházások |
5 000 000 |
5 000 000 |
5 000 000 |
|
4. |
Felújítások |
2 500 000 |
2 500 000 |
2 500 000 |
|
5. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
|||
|
6. |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2) |
489 892 758 |
489 892 758 |
489 892 758 |
|
7. |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
|||
|
8. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (6+47) |
489 892 758 |
489 892 758 |
489 892 758 |
A 2. § az Arnót Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2024. (IX. 18.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.
A 9. melléklet 4. pontja az Arnót Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2024. (IX. 18.) önkormányzati rendelete 2. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.
A 9. melléklet 6. pontja az Arnót Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2024. (IX. 18.) önkormányzati rendelete 2. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.