Bőcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2018 (VI.21.) önkormányzati rendelete
az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról
Hatályos: 2024. 10. 09- 2025. 10. 29Bőcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2018 (VI.21.) önkormányzati rendelete
az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról
I.
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
1. § Bőcs Község Önkormányzata törvény és egyéb jogszabály keretei között- önállóan igazgatja a feladat és hatáskörébe tartozó helyi közügyeket.
2. § Bőcs Község Önkormányzata Képviselő- Testülete e rendeletben meghatározza szervezetét és működési rendjét, megállapítja az önkormányzati tevékenységben résztvevők jogait és kötelezettségeit, rögzíti az eljárási szabályokat.
3. § Bőcs Község Önkormányzata Képviselő- Testülete és szervei számára a jogszabályokban foglalt feladat – és hatásköri, valamint szervezeti és működési előírásokat a jelen szervezeti és működési szabályzatban (a továbbiakban: SZMSZ-ben) foglaltak figyelembevételével kell alkalmazni.
4. § Az SZMSZ hatálya kiterjed Bőcs Önkormányzata Képviselő testületére, eltérő rendelkezés hiányában a települési képviselőkre, a képviselő testület valamennyi bizottságára, a polgármesterre, alpolgármesterre,a jegyzőre, továbbá a polgármesteri hivatal valamennyi köztisztviselőjére.
5. § (1) Az önkormányzat hivatalos megnevezése:
II.
AZ ÖNKORMÁNYZAT ÉS A KÉPVISELŐ TESTÜLET FELADATA, HATÁSKÖRE
1. Az Önkormányzat feladata és hatásköre
6. § (1) Az önkormányzat a helyi közügyek, valamint a helyben biztosító közfeladatok körében az Mötv. 13. § (1) bekezdésében meghatározottakat látja el.
(2) Az önként vállalt feladatok tárgyában az éves költségvetésben, a gazdálkodást megalapozó pénzügyi tervben- a fedezet biztosításával- kell dönteni a képviselő testületnek.
(3) A képviselő- testület állást foglal feladat- és hatáskörben nem tartozó, de a helyi közügyeket érintő ügyekben. E jogával különösen a településfejlesztéssel és üzemeltetéssel, a lakossági közszolgáltatások fejlesztésével kapcsolatos ügyekben él. Ezen ügyekben – a polgármester indítványára a- képviselő – testület csak a közvetlenül érintett lakossági vagy szervezet meghallgatása után nyilvánít véleményt, illetve tesz kezdeményezést.
(4) Az önkormányzat kormányzati funkcióit az SZMSZ 1. melléklete szerint állapítja meg.
(5)1 Az önkormányzat nem végez vállalkozási tevékenységet.
(6) Az önkormányzati önként vállalt feladatkörök különösen:
2. Képviselő testület feladata, hatásköre
7. § (1) A képviselő testület ellátja a jogszabályban megállapított és az önként vállalt feladat és hatásköröket.
(2)2 A képviselő testület az Mötv. 42. §- án kívüli, egyes hatásköreit a bizottságaira, a polgármesterre, a jegyzőre és társulására átruházhatja. Az átruházott hatáskörök felsorolását az 3. melléket tartalmazza.
(3) Bármely képviselő írásban kezdeményezheti, hogy a képviselő testület vizsgálja felül a képviselő testület szerveinek- átruházott hatáskörben- önkormányzati ügyben hozott döntését.
III.
A KÉPVISELŐ TESTÜLET MŰKÖDÉSE
3. A képviselő testület ülései
8. § (1) A képviselő testület tagjai a települési képviselők és a megválasztott polgármester.
(2)3 A képviselő testület tagjainak száma 7 fő.
9. § (1) A képviselő testület évente legalább hét alkalommal rendes ülést tart, amelyek tervezett időpontjait a munkatervben jelöli meg. Munkaterv elkészítésről a képviselők javaslatának figyelembevételével a jegyző gondoskodik a tárgyévet megelőző december 15-ig. Előterjesztő a Polgármester.
(2) A munkatervnek tartalmaznia kell:
10. § A képviselő testület alakuló, rendes és rendkívüli ülést tart.
11. § (1) A képviselő testület rendkívüli – munkatervben nem szereplő- ülését össze kell hívni az Mötv. 44. §- ában szabályozott esetekben.
(2)4 Az indítványban meg kell jelölni az ülés összehívásának indokát. Az indítványt a polgármesternél kell előterjeszteni, aki a rendkívüli ülést annak kézhezvételétől számított 15 napon belül köteles összehívni.
(3)5 Halaszthatatlan esetben a Képviselő testület rendkívüli ülése írásbeli meghívó nélkül rövid úton, 4 napon belüli időpontra kell összehívni. Ebben az esetben a sürgősség okát közölni kell.
(4)6 A 4 napon belüli időpontra összehívott Képviselő testületi ülésről meghívó kiküldésével egyidejűleg tájékoztatni kell a lakosságot azzal, hogy az időpontot és a napirendi pontokat hirdetményen és a www.bocskozseg.hu honlapon fel kell tüntetni.
12. § (1) A képviselő testület üléseit a polgármester, akadályoztatása esetén az alpolgármester, a polgármester és az alpolgármester egyidejű betöltetlensége és tartós akadályoztatása esetén a korelnök hívja össze és vezeti.
(2) A képviselőket az ülés helyének, napjának és kezdési időpontjának, tovább a napirend tárgyának és előadójának megjelölését tartalmazó meghívóval kell összehívni.
(3) A rendes ülésre szóló meghívót a képviselő testület ülésének napját megelőzően legalább 5 nappal kell kézbesíteni. A meghívó megküldése elektronikusan a képviselő által megadott e-mail címre és papír alapon kézbesítő útján, vagy postai úton történik. Az előterjesztések megküldése elektronikus úton történik, de a képviselő külön kérésére nyomtatott formában is meg kell küldeni.
(4) A meghívónak a munkatervbe felvett napirenden túl tartalmaznia kell:
13. § A képviselő testület ülésére a képviselőkön, és a jegyzőn kívül tanácskozási joggal meg kell hívni:
14. § (1) Rendkívül indokolt esetben a polgármester engedélyezheti az írásba foglalt előterjesztésnek és határozati javaslatnak az ülés megkezdése előtt történő kiosztását.
(2)7 A Képviselő testület ülésének időpontjáról a meghívó kiküldésével egyidejűleg a Hivatal hirdető tábláján történő kifüggesztésével valamint elektronikus úton a www.bocskozseg.hu település honlapján tájékoztatni kell a lakosságot.
15. § A hallgatóság a nyilvános ülésen csak a részére kijelölt helyen foglalhat helyet. Amennyiben a hallgatóság az ülést zavarja, a polgármester a rendzavarót vagy rendzavarókat először figyelmezteti, és ha az nem jár eredménnyel, akkor az ülésről kiutasítja.
16. § (1) Határozatképtelenség esetén a polgármester a képviselő testület ülését felfüggeszti. Amennyiben egy óra elteltével sem áll helyre a határozatképesség, úgy ugyanazon napirendek megtárgyalására a képviselő testületet 5 napon belül újból össze kell hívni.
(2) Ismételt határozatképtelenség esetén a polgármester a rendkívüli ülés összehívására vonatkozó szabályok szerint köteles intézkedni. Az így tartott rendkívüli ülésen tisztázni kell a határozatképtelenség okát.
4. A tanácskozás rendje
17. § (1) A polgármester akadályoztatása esetén a képviselő testület összehívásával, vezetésével kapcsolatos feladatokat az alpolgármester látja el.
(2) Ha a polgármester és az alpolgármester is akadályoztatva vannak, a képviselő testület összehívásával, vezetésével kapcsolatos feladatokat a korelnök látja el.
a)8 A korelnöknek a Képviselő Testület összehívása során az e rendelet 12. § (2) és (3) bekezdés rendelkezéseit kell alkalmazni.
b)9 Korelnök a Képviselő testületi ülés vezetése során az e rendelet 17. § (3) bekezdés, 18. § , 19. §, 20. §, 21. § rendelkezéseit kell alkalmazni.
(3) Az ülés megnyitásakor a polgármester a megjelentek alapján megállapítja az ülés határozatképességét.
18. § A polgármester ülésvezetési feladatai, jogköre:
19. § A polgármester vitavezetési feladatai:
20. § A polgármester utolsó napirendi pontként beszámol a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról és az előző ülés óta tett fontosabb intézkedésekről, átruházott hatáskörökben hozott döntésekről.
21. § (1) Az ülés rendjének fenntartásért, az ülés vezetője felel.
(2) E körben az ülés vezetőjének jogosítványai:
a) Figyelmezteti azt a hozzászólót akinek a tanácskozáshoz nem illő, másokat sértő a fogalmazása, aki felszólalásában tartósan eltér a napirend témájától, rendreutasítja azt, aki a képviselő testülethez méltatlan magatartást tanúsít.
b) Ha a rendreutasítás eredménytelen, az ülés vezetője kezdeményezheti, hogy a képviselő testület a képviselőt rója meg. Erről a képviselő testület vita nélkül egyszerű többséggel határoz.
22. § Amennyiben a képviselő testület ülésén olyan rendzavarás történik, amely lehetetlenné teszi a tanácskozás folytatását, az ülés vezetője az ülést határozott időre félbeszakítja.
23. § (1) Az ülés vezetője a napirendi pontok tárgyalását külön- külön nyitja meg. Tájékoztató jellegű előterjesztések felett nem lehet vitát nyitni.
(2) A tárgyalás során elsőként az előterjesztőnek, és az érintett bizottságok elnökének kell szót adni. Az előterjesztő a javaslatát a tárgyalás során bármikor módosíthatja.
(3) Az előterjesztő, a jegyző a napirendhez kapcsolódóan bármikor szót kérhet.
24. § (1) A képviselő testület rendes ülésének napirendjére a meghívó alapján a polgármester tesz javaslatot. A napirendet a képviselő testület vita nélkül állapítja meg. Munkatervben szereplő napirend elmaradását az ülésen indokolni kell.
(2) Rendelet- tervezetet csak önálló napirendi pontként lehet előterjeszteni.
(3) Napirendi javaslatokon kívüli téma csak sürgősségi indítvány esetén tárgyalható. mely szóban és írásban is előterjeszthető. Sürgősségi indítványként nem terjeszthető elő:
25. § Az írásbeli előterjesztésnek tartalmaznia kell:
26. § A munkatervben nem szereplő napirend megtárgyalására bármely képviselő indítványt tehet. Az önálló indítványt a rendes ülés napját megelőzően legalább 8 nappal kell írásban a polgármesterhez benyújtani.
27. § (1) A képviselő a tisztviselőknek, a bizottságok elnökeinek, a jegyzőnek felvilágosítás kérése céljából kérdést tehet fel.
(2) A megkérdezett az ülésen szóban válaszol. Ha az erre való felkészüléshez hosszabb idő szükséges, akkor a megkérdezett 8 napon belül írásban adja meg a választ.
28. § (1) A napirendek tárgyalásának sorrendjét az alábbiak szerint kell meghatározni:
29. § (1) A napirendi pontokhoz kapcsolódóan nem önálló indítványként módosított javaslat nyújtható be.
(2) Módosító javaslattal bármely képviselő és a jegyző is élhet.
30. § (1) A módosító javaslatok 1 nappal az ülés előtt írásban, indokolt esetben az ülésen lehet előterjeszteni. A sürgősséggel tárgyalt napirendhez módosító javaslat az ülésen előterjeszthető. A módosító javaslatot indokolni kell.
(2) A módosító javaslat ismertetését követően a polgármester a napirend előterjesztőjét érdemi nyilatkozattételre hívja fel.
31. § A meghívottak az ülésen tanácskozási joggal vesznek részt. Azok akiket valamelyik napirend tárgyalásához hívtak meg, csak a meghívásuk szerinti napirend vitájában vehetnek részt.
32. § A tárgyalt napirendet érintő ügyrendi kérdésében bármelyik képviselő két percre szót kérhet és javaslatot tehet. A képviselő testület a javaslat felett vita nélkül, egyszerű többséggel határoz .
5. Határozathozatal
33. §
6. Rendeletalkotás
34. § A rendelet megalkotására az SZMSZ rendelkezéseit az ebben a címben foglaltak szerint kell alkalmazni
35. § (1) A rendelet- tervezetről szóló előterjesztésnek tartalmaznia kell:
36. § A képviselő- testület a szavazás során először a rendelet- tervezetet módosító javaslatokról, majd a rendelet egészéről dönt. Indokolt képviselői javaslatra a képviselő testület – egyszerű többségű szavazással- részenkénti szavazást is elrendelhet.
37. § (1) A rendeletet a helyben szokásos módon ki kell függeszteni, és az önkormányzat honlapján közzé kell tenni.
(2)10 A helyben szokásos mód alatt a Hivatal székhelyén levő hirdetőtáblán történő kihirdetést kell érteni.
7. A szavazás módja
38. § (1) Szavazni csak személyesen lehet. Szavazás közben a szavazást indokolni nem szabad.
(2) A szavazás nyíltan történik, kézfeltartással.
39. § Ha törvény, vagy SZMSZ rendelkezése alapján az adott ügyben titkos szavazással kell dönteni, azt a képviselő testület által megválasztott 3 fős szavazatszámláló bizottság bonyolítja le, mely a szavazást követően megállapítja a titkos szavazás eredményét és tájékoztatja róla a képviselő testületet. A titkos szavazáshoz szükséges feltételek biztosításáról, szavazólapok előkészítéséről a jegyző gondoskodik.
40. § (1) Név szerinti szavazást – az Mötv. 48. § (3) bekezdésben meghatározottakon túl- az előterjesztő indítványozhat a szavazás megkezdése előtt. Az indítványról a képviselő testület vita nélkül dönt.
(2) Név szerinti szavazás esetén a jegyző abc sorrendben felolvassa a képviselők nevét. A képviselők a nevük elhangzását követően igen, nem , tartózkodom, nyilatkozatokkal szavaznak. A jegyző a nyilatkozatot a névsoron feltünteti, a szavazatokat összeszámlálja és a szavazás eredményéről a polgármestert tájékoztatja. A szavazás eredményét a polgármester hirdeti ki. A névsort a jegyzőkönyvhöz kell csatolni.
41. § Minősített többség szükséges – az Mötv. 50. §- ában meghatározottakon túl- a következő ügyekben:
8. döntések nyilvántartása
42. § (1) A döntések végrehajtásának megszervezése érdekében a képviselő testület által hozott döntésekről a Hivatalban nyilvántartást kell vezetni.
(2) Külön nyilvántartást kell készíteni az önkormányzati rendeletekről és az önkormányzati határozatokról .
(3) Az önkormányzati határozatokról készült nyilvántartásban a döntések számát, tárgyát a végrehajtás határidejét és a végrehajtásért felelős személyt kell feltüntetni.
(4) Az önkormányzati rendeletekről készített nyilvántartásban a rendelet számát, tárgyát, módosítás esetén a módosítások számát kell feltüntetni. A nyilvántartás tartalmazza a kihirdetés, a hatálybalépés időpontját, tovább a későbbi módosításra, hatályon kívül helyezésre vonatkozó megjegyzés rovatait is.
9. A jegyzőkönyv
43. § (1) A képviselő testület üléseiről jegyzőkönyv készül.
(2) Az írásos jegyzőkönyv az Mötv. 52. § (1) bekezdésében foglaltakon túl tartalmazza:
44. § A képviselő- testületi nyilvános ülésen készült jegyzőkönyvet a www.bocskozseg.hu közzé kell tenni.
45. § A képviselő testület határozatairól készült jegyzőkönyvi kivonatot- intézkedés céljából – haladéktalanul át kell adni a felelősként és végrehajtásban közreműködőként megjelölt személyeknek, illetve szerveknek.
IV.
A KÉPVISELŐ TESTÜLET SZERVEINEK FELADATA, MŰKÖDÉSE
10. Bizottság
46. § (1)12 A Képviselő testület meghatározott önkormányzati feladatok ellátására az alábbi állandó bizottságokat hozza létre
a) Pénzügyi Bizottság 7 fő
b) Egészségügyi, Szociális, Sport és Kulturális Bizottság 7 fő
(2)13
(3)14 Az egyes bizottságok feladat és hatáskörét részletesen a 4. melléklet tartalmazza.
(4) A bizottságok tagjaira javaslatot tehetnek:
47. § (1) A bizottság a képviselő- testület döntése alapján előterjesztéseket készít. Véleményezi azokat az előterjesztéseket, amelyek csak bizottság állásfoglalásával terjeszthető a képviselő testület elé.
(2)17 Minden esetben csak az illetékes bizottság állásfoglalásával terjeszthetők a képviselő testület elé a következő ügyek:
a) Pénzügyi Bizottság: a költségvetési rendelet elfogadása, módosítása
b)18 Egészségügyi, Szociális, Sport és Kulturális Bizottság a szociális ellátásokról szóló rendelet elfogadása, módosítása.
48. § (1) A bizottságok feladataikat, hatáskörüket testületként ülésükön gyakorolják.
(2) A bizottságok szükség szerint, saját munkaterveknek megfelelően üléseznek. A bizottság ülését a polgármesternek, a bizottság elnökének, illetve a bizottsági tagok egynegyedének az indítványára a bizottság elnöke összehívja.
(3) A bizottság üléséről- az ülés időpontjának, helyének és a javasolt napirendjének megjelölésével- legalább 3 munkanappal korábban a bizottság tagjait, a polgármestert, az alpolgármester és a jegyzőt írásban vagy rövid úton értesíteni kell, az írásbeli előterjesztések egyidejű kiküldésével.
(4) A bizottságok ülésén tanácskozási joggal részt vehetnek:
49. § A bizottságok ülését az elnök távollétében a korelnök bizottsági tag vezeti.
50. § (1) A bizottságok a határozatokat a képviselő- testület által átruházott jogkörben, valamint saját működésükre és tagjaikra nézve hozhatnak.
(2) A képviselő testület bizottságai a Hivatalhoz irányuló megkereséseiket a polgármester útján terjeszthetik elő.
(3) Nem képviselő bizottsági tag a megbízólevél átvétele után majd ezt követően minden év január 1.-től számított 30 napon belül köteles vagyonnyilatkozatot tenni.
(4)20 Az egyes vagyonnyilatkozat tételi kötelezettségekről szóló 2007. évi CLII. törvény 3 § (3) bekezdés e) pont ec) alpont szerint terheli a nem képviselő testületi tag bizottsági tagokat a vagyonnyilatkozat tételi kötelezettség.
2. A települési Képviselők
51. § (1) Az Önkormányzati képviselőt az Mötv. -ben és az SZMSZ-ben, valamint más önkormányzati rendeletben rögzített jogok illetik meg kötelezettségek terhelik.
(2) Az Önkormányzati képviselő köteles:
52. § (1) Az önkormányzati képviselő a megbízólevelének átvétele után majd ezt követően minden év január 1- től számított 30 napon belül vagyonnyilatkozatot köteles tenni.
(2)21 A képviselő saját vagyonnyilatkozatához csatolni köteles a vele közös háztartásban élő házas- vagy élettársának, valamint gyermekének vagyonnyilatkozatát.
(3) A képviselő vagyonnyilatkozata – az ellenőrzéséhez szolgáltatott azonosító adatok kivételével- nyilvánosak.
(4) A képviselő hozzátartozójának nyilatkozata nem nyilvános, abba a vagyonnyilatkozatot az ellenőrző bizottság tagjai tekinthetnek be az ellenőrzés céljából.
53. § (1) Az önkormányzati képviselő összeférhetetlenségének a megállapítását bárki kezdeményezheti írásban a polgármesternél.
(2) Az összeférhetetlenség megállapítására irányadó kezdeményezést a polgármester az érkeztetéstől számított 3 munkanapon belül átadja a képviselő testület Pénzügyi Bizottságának, amely azt kivizsgálja.
(3) A bizottság előterjesztése alapján a képviselő testület a következő ülésen, legkésőbb az összeférhetetlenség megállapításának kezdeményezését követő 30 napon belül határozattal dönt az összeférhetetlenségről.
12. A polgármester
54. § (1) A polgármester jogosult arra, hogy az állampolgárok élet és vagyonbiztonságát veszélyeztető elemi csapás vagy egyéb vészhelyzet, illetőleg következményeinek az elhárítása érdekében a költségvetés körében átmeneti intézkedéseket hozzon.
(2) Az (1) bekezdés alapján tett intézkedéseiről és döntéseiről a polgármester a képviselő testület következő ülésén köteles beszámolni.
(3) A polgármester két testületi ülés közötti időszakban felmerülő, halasztást nem tűrő önkormányzati ügyekre vonatkozó döntési jogköre a következő ügyekre terjed ki:
13. Az alpolgármester
55. § (1) A képviselő- testület a polgármester javaslatára, titkos szavazással, minősített többséggel a polgármester munkájának segítésére saját tagjai közül 2 fő társadalmi megbízatású alpolgármestert választ.
(2) A képviselő testület dönt az alpolgármester tiszteletdíjának mértékéről a törvény keretei között.
(3) A társadalmi megbízatású alpolgármester ügyfélfogadás rendje:
14. A jegyző
56. § (1) A polgármester- pályázat alapján, a jogszabályban meghatározott képesítési követelményeknek megfelelően határozatlan időre nevez ki jegyzőt.
(2) A polgármester aljegyzőt nem nevez ki.
(3) A polgármester a jegyzői állás betöltetlensége, illetőleg a jegyző tartós akadályoztatása esetén legfeljebb hat hónap időtartamra a jegyzői feladatok ellátására a Hivatalban foglalkoztatott megfelelő végzettségű köztisztviselő útján gondoskodik.
57. § (1) A jegyző a polgármester irányítása mellett gondoskodik az önkormányzat működésével kapcsolatos feladatok ellátásáról. Ennek keretében:
15. Polgármesteri Hivatal
58. § (1) A képviselő- testület a polgármester előterjesztése alapján meghatározza az egységes hivatal belső szervezeti tagozódását, munka és ügyfélfogadásának rendjét, valamint a működéshez szükséges teltételeket, működési és fenntartási költségeket.
(2) A polgármester előterjesztését a jegyző javaslatának figyelembe vételével teszi meg.
59. §25 (1) A Hivatal ügyfélfogadási rendje:
16. Közmeghallgatás
60. § (1) A képviselő- testület minden év november havában közmeghallgatást, vagy közmeghallgatással egybekötött képviselő testületi ülést tart, melynek időpontját és helyét 15 nappal megelőzően a lakosság tudomására kell hozni.
(2) A polgármester meghatározhatja, hogy mely napirendek megtárgyalása történik közmeghallgatással egybekötve.
(3) A közmeghallgatással egybekötött képviselő- testületi ülés lefolytatására e rendelet előírásait kell alkalmazni.
61. § (1) A közmeghallgatáson kötelesek részt venni a képviselők, a tisztségviselők a jegyző a polgármester által kijelölt önkormányzati intézmények és vezetői.
(2) A közmeghallgatáson az állampolgárok és a helyben érdekelt szervezetek képviselői közérdekű ügyben szólalhatnak fel. A közmeghallgatáson megjelentek a képviselőkhöz, a polgármesterhez vagy a jegyzőhöz kérdéseket intézhetnek, amelyre a megkérdezett tartozik válaszolni.
62. § (1) Amennyiben az azonnali válaszadásra, intézkedésre nincs lehetőség, a polgármester kijelöli azt a szervezetet, vagy személyt, amely (aki) az elhangzott felszólalás tartalmát megvizsgálja és a szükséges intézkedéseket megteszi.
(2) A felszólaló részére a vizsgálat eredményéről és a tett intézkedésről 15 napon belül írásban a polgármester, az alpolgármester, vagy a jegyző ad választ.
(3) A közmeghallgatáson az elhangzott közérdekű kérdéseket és javaslatokat a képviselő testület a soron következő ülésén megtárgyalja és értékeli.
17.26 Helyi népszavazás
63. §27 A helyi népszavazási eljárásról a helyi népszavazásról szóló 12/2017. (VII. 27.) önkormányzati rendelet rendelkezéseit kell alkalmazni.
V.
AZ ÖNKORMÁNYZAT GAZDÁLKODÁSA, VAGYONA, ELLENŐRZÉSE
64. § (1) Az önkormányzat saját tulajdonnal rendelkezik és költségvetési bevételeivel, kiadásaival önállóan gazdálkodik.
(2) Az önkormányzat vagyonát elsődlegesen a kötelező közszolgáltatások biztosítása érdekében kell hasznosítani. Az önként vállalt feladatok céljára, vagyonfelhasználásra akkor kerülhet sor, ha az önkormányzat a vagyonával a törvényen alapuló közszolgáltatásokat teljesítette.
(3) A gazdálkodásra vonatkozó részletes előírásokat a költségvetésről szóló rendelet állapítja meg.
65. § (1) A képviselő- testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az önkormányzat adott évi költségvetési rendeletében meghatározottak szerint a költségvetés végrehajtásáról saját hatáskörben dönt.
(2) Az önkormányzat törzsvagyonának forgalomképtelen, illetőleg korlátozottan forgalomképes körét, valamint a vagyontárgyról való rendelkezés feltételeit a képviselő testület az Önkormányzat Vagyongazdálkodásról szóló rendeletben állapítja meg.
(3)28 Megbízási szerződéssel a belsőellenőrzési feladatokat a hatályos jogszabályban rögzített feltételekkel rendelkező belső ellenőr látja el.
(4)29 az Önkormányzat a BŐ-VÍZ Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság(székhely: 3574. Bőcs, Kossuth út 1.) alapítója és kizárólagos tulajdonosa.
(5)30 a BŐ-VÍZ nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság feladatait az Önkormányzat és a Kft. között létrejött Közszolgáltatási Szerződés alapján látja el
(6)31 az önkormányzat a közfeladatok ellátásához szükséges támogatásokat biztosítja a Kft. részére.
VI.
ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁSOK
18. Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Társulás
66. § (1) Bőcs Község Önkormányzat tagja a Sajó- Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulásnak.
(2) A társulási megállapodás figyelembe vételével az Önkormányzatot a Polgármester képviseli.
(3) A társulási tanácsülést követő képviselő testületi ülésen a Polgármester tájékoztatást ad a társulási ülésen történt intézkedésekről, határozatokról.
(4)32
19. Szociális és Gyermekjóléti Társulás
67. § (1) Bőcs Község Önkormányzat tagja az Onga és Társult Települések Szociális és Gyermekjóléti Társulásnak.
(2) A társulási megállapodás figyelembe vételével az Önkormányzatot a Polgármester képviseli.
(3) A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény szerinti feladatok, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény értelmében meghatározott gyermekjóléti szolgálat feladatainak ellátása:
VII.
EGYÜTTMŰKÖDÉS A TELEPÜLÉSI NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZATTAL
68. § (1)34 A nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. §-a alapján a Bőcs Roma Nemzetiségi Önkormányzattal kötött megállapodás rögzíti a nemzetiségi önkormányzat működési feltételeit. A megállapodás módosítását 30 napon belül át kell vetetni.
(2) Önkormányzat Polgármestere és Bőcs Roma Nemzetiségi Önkormányzat Elnöke kölcsönösen részt vesznek a képviselő- testületi üléseken és a képviselő- testületek által hozott határozatokat, döntéseket a soron következő ülésen ismertetik a képviselő testülettel.
(3) Önkormányzat döntéseit, határozatát Bőcs Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke ismerteti a Bőcs Roma Nemzetiségi Önkormányzat ülésén.
(4) Bőcs Roma Nemzetiségi Önkormányzat döntéseit, határozatát az Önkormányzat Polgármestere ismerteti az Önkormányzat Képviselő Testület ülésén.
(5) Az Önkormányzatok döntéseibe foglalt intézkedések miatt eljárni köteles Önkormányzat (Roma Nemzetiségi Önkormányzat vagy Bőcs Község Önkormányzata) 15 napon belül ad tájékoztatást az eljárási cselekményről, és/vagy annak eredményéről.
(6) Önkormányzat által hozott Bőcs Roma Nemzetiségi Önkormányzatot érintő határozatról haladéktalanul írásban tájékoztatni kell a Bőcs Roma Nemzetiségi Önkormányzatot és fel kell hívni arra, hogy véleményét, egyetértését a határozat kézhezvételét követően 15 napon belül adja meg. A határidő túllépése esetén ismételten fel kell hívni a véleményezési és az egyetértési jog gyakorlására.
(7) Az Önkormányzat Polgármestere és a Bőcs Roma Nemzetiségi Önkormányzat Elnöke napi rendszerességgel tartja a kapcsolatot.
ZÁRÓ RENDELKEZÉS
69. § (1) E rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályban.
(2) Hatályát veszti a 16/2014.(XI.25.) önkormányzati rendelet.
1. melléklet35
|
A |
B |
|
|---|---|---|
|
1 |
011130 |
Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános |
|
2 |
013210 |
Átfogó tervezési és statisztikai szolgáltatások |
|
3 |
013320 |
Köztemető - fenntartás és- működtetés |
|
4 |
013350 |
Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok |
|
5 |
016010 |
Országgyűlési, önkormányzati és európai parlamenti |
|
6 |
041140 |
Területfejlesztés igazgatása |
|
7 |
041231 |
|
|
8 |
041232 |
Start-munka program - Téli közfoglalkoztatás |
|
9 |
041233 |
Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás |
|
10 |
041236 |
Országos közfoglalkoztatási program |
|
11 |
042130 |
Növénytermesztés, állattenyésztés, és kapcsolódó szolgáltatások |
|
12 |
042220 |
Erdőgazdálkodás |
|
13 |
045120 |
Út, autópálya építése |
|
14 |
045150 |
Egyéb szárazföldi személyszállítás |
|
15 |
045160 |
Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése, fenntartása |
|
16 |
045170 |
Parkoló, garázs üzemeltetése, fenntartása |
|
17 |
047410 |
Ár-, és belvízvédelemmel összefüggő tevékenységek |
|
18 |
064010 |
Közvilágítás |
|
19 |
066010 |
Zöldterület kezelés |
|
20 |
066020 |
Város-,községgazdálkodási egyéb szolgáltatások |
|
21 |
074031 |
Család- és nővédelmi egészségügyi gondozás |
|
22 |
074032 |
Ifjúság- egészségügyi gondozás |
|
23 |
081030 |
Sportlétesítmények, edzőtáborok működtetése és fejlesztése |
|
24 |
081071 |
Üdülői szálláshely- szolgáltatás és étkezés |
|
25 |
082020 |
Színházak tevékenysége |
|
26 |
082042 |
Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása |
|
27 |
082043 |
Könyvtári állomány feltárása, megőrzése, védelme |
|
28 |
082044 |
Könyvtári szolgáltatások |
|
29 |
082091 |
Közművelődés, közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése |
|
30 |
082092 |
Közművelődés- hagyományos közösségi kulturális értékek gondozása |
|
31 |
083020 |
Könyvkiadás |
|
32 |
083030 |
Egyéb kiadói tevékenység |
|
33 |
086090 |
Egyéb szabadidős szolgáltatás |
|
34 |
096015 |
Gyermekétkeztetés köznevelési intézményeiben |
|
35 |
096025 |
Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményeiben |
|
36 |
104037 |
Az intézményen kívüli gyermekétkeztetés |
|
37 |
104042 |
Család- és Gyermekjóléti szolgáltatások |
|
38 |
106020 |
Lakásfenntartással, lakhatással összefüggő ellátások |
|
39 |
107051 |
Szociális étkeztetés |
|
40 |
107080 |
Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok |
|
41 |
109010 |
Szociális szolgáltatások igazgatása |
|
42 |
104044 |
Biztos Kezdet Gyerekház |
|
43 |
072111 |
Háziorvosi alapellátás |
|
44 |
082094 |
Közművelődés- kulturális alapú gazdaságfejlesztés |
2. melléklet36
1. függelék37
2. függelék38
3. függelék39
4. függelék40
3. melléklet az 5/2018 (VI.21.) önkormányzati rendelethez41
|
A KÉPVISELŐ-TESTÜLET ÁTRUHÁZOTT HATÁSKÖREI |
|
I. A POLGÁRMESTERRE ÁTRUHÁZOTT HATÁSKÖRÖK |
|
1. Dönt a temetési segélyről. |
|
2. Dönt a köztemetés elrendeléséről. |
|
3. Dönt az önkormányzati bevételek növelése érdekében az átmenetileg szabad pénzeszközök betétkénti elhelyezéséről. |
|
4. Tulajdonosi jogok gyakorlása a hatályos vagyonrendeletben meghatározott összeghatárig és feltételekkel. |
|
5. Közterület használati engedélye kiadása. |
|
II. A JEGYZŐRE ÁTRUHÁZOTT HATÁSKÖRÖK |
|
Ellátja a közterület elnevezéssel kapcsolatos képviselő-testületi hatáskörök előkészítésével, végrahajtásával és a házszámozással kapcsolatos önkormányzati igazgatási feladatokat. |
|
III. PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGRA, JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGRA, EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGRA, VALAMINT SPORT BIZOTTSÁGRA ÁTRUHÁZOTT HATÁSKÖRÖK |
|
A rendelet 4. mellékletében bizottságonként felsorolt feladat és hatáskörök szerint kerül meghatározásra. |
|
IV. AZ ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁSOKRA ÁTRUHÁZOTT HATÁSKÖRÖK |
|
Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás és feladatai |
|
1. Háztartási hulladék gyűjtése |
|
2. Háztartási hulladék elszállítása |
|
3. Háztartási hulladék feldolgozása, ártalmatlanítása |
|
4. Lomtalanítás |
|
5. Hulladék elszállításához gyűjtőedény biztosítása |
|
6. Hulladék elszállításához speciális gépjárművek biztosítása, üzembentartása |
|
7. A hulladékgyűjtő telepek karbantartása |
|
8. Egyéb hulladék összegyűjtése és elszállítása |
|
Onga és Társult Települések Szociális és Gyermekjóléti Társulása |
|
1. Tanyagondnoki szolgáltatás |
4. melléklet az 5/2018 (VI.21.) önkormányzati rendelethez42
|
BIZOTTSÁGOK FELADAT - ÉS HATÁSKÖRE |
|
Pénzügyi Bizottság |
|
1. Véleményezi a költségvetési rendeletet és a végrehajtásról szóló beszámolók és a zárszámadási rendelet tervezeteit. |
|
2. Véleményezi a helyi adók bevezetésére, megváltoztatására és megszüntetésére irányuló javaslatokat. |
|
3. Véleményezi az önkormányzat fizetőképességének biztosítása érdekében a költségvetésben szereplő feladatokra, célokra – az esetenkénti szükségletnek megfelelően – beruházási fejlesztési célú, bér- illetve finanszírozási, likviditási hitel felvételére irányuló javaslatot, az erre vonatkozó szerződéseket. |
|
4. Javaslatot tesz az önkormányzat vagyonát érintő minden olyan kérdésben, amelyet az önkormányzat vagyonáról, a vagyonhasznosítás rendjéről és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló valamit az egyéb helyi önkormányzati rendelet a hatáskörébe utal. |
|
5. Véleményezi az önkormányzati gazdálkodáshoz kapcsolódó fejlesztési, működési koncepciókat, irányelveket, a szakmai igények és a pénzügyi lehetőségek összehangolását. |
|
6. Véleményezi az önkormányzat részvételével működő gazdasági és egyéb társaságok alapítására vonatkozó javaslatokat, kivéve a tisztségviselők megválasztását és visszaívását. |
|
7. Ellenőrzi a pénzkezelési szabályzat megtartását, a bizonylati rend és a bizonylati fegyelem érvényesítését. |
|
8. Ellenőrzi a leltározást, selejtezést. |
|
9. Figyelemmel kíséri a költségvetési bevételek alakulását, különös tekintettel a saját bevételekre a vagyonváltozás (vagyonnövekedés, - csökkenés) alakulását, értékeli az azt előidéző okokat. |
|
10. Figyelemmel kíséri és elemzi a gazdasági társaságok működését gazdálkodását. |
|
11. Nyilvántartja és ellenőrzi az önkormányzati képviselői vagyonnyilatkozatokat. |
|
12. Javaslatot tesz a képviselőtestület által lapított kitüntető címek, elismerések adományozására. |
|
Jogi és Ügyrendi Bizottság |
|
1. Véleményezi a helyi kitüntetések megvonásával kapcsolatos ügyeket. |
|
2. Véleményezi a Polgármesteri Hivatal belső szervezeti kialakítására vonatkozó javaslatot. |
|
3. Véleményezi a közrenddel és a közbiztonsággal kapcsolatos előterjesztéseket. |
|
4. Állást foglal a képviselők összeférhetetlenségei ügyeiben. |
|
5. Figyelemmel kíséri a Szervezeti és Működési Szabályzat betartását. |
|
6. Javaslatot tehet a képviselőtestület által alapított kitüntető címek, elismerések adományozására. |
|
7. Véleményezi a települési, térképészeti határkiigazítást, közterületeket elnevezését, utcák elnevezését, számozását. |
|
8. Közreműködik a természetvédelmi kezelési feladatok ellátásában. |
|
9. Javaslatot tesz a közút forgalmi rendjének szabályozására. |
|
10. Felülvizsgálja legalább 5 évenként a forgalmi rendet, és ha szükséges javaslatot tesz a módosításra. |
|
11. Felügyeli a vagyon nyilatkozatokkal kapcsolatos feladatokat, átveszi és tárolja azokat. |
|
Egészségügyi és Szociális Bizottság |
|
1. Közreműködik a település rágcsálómentességének biztosításában, illetve a szúnyogirtás hatékony feltételeinek megteremtésében. |
|
2. Javaslatot készít a testület részére az árvízvédelem hatékonyabb megteremtése során szükséges intézkedésekről, elvégzendő munkálatokról. |
|
3. Közreműködik a polgármester polgári védelmi és katasztrófavédelmi feladatainak ellátásában. |
|
4. Véleményezi a szociális ellátás fejlesztési arányainak meghatározását, a szociális védőháló megteremtését célzó koncepciókat, előterjesztéseket. |
|
5. Véleményezi a foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos előterjesztéseket. |
|
6. Véleményezi a községben működő egészségügyi, szociális intézmények munkáját. |
|
7. Véleményezi a háziorvosi, a házi gyermekorvosi, fogorvosi, védőnői és iskola-egészségügyi orvosi körzetek kialakítását. |
|
8. Véleményezi az önkormányzati egészségügyi és szociális intézmények helyiségeinek értékesítésére és egyéb hasznosításra vonatkozó javaslatokat. |
|
9. Véleményezi a szociális szolgáltatásszervezési koncepciót. |
|
10. Véleményezi a községi gyermekvédelmi koncepcióit. |
|
11. Javaslatot dolgoz ki az egészségügyi és szociális ellátás fejlesztésének programjára. |
|
12. Figyelemmel kíséri és elemzi a községben élők szociális helyzetének alakulását, a gondoskodás kiterjesztése érdekében együttműködik az egyházzal és más karitatív szervezetekkel. |
|
13. Segít a beteg-, szociális-, gyermek jogok érvényesítésével kapcsolatos feladatok, vizsgálja azok megvalósítását, elemzi a meghatározó és befolyásoló tényezőket. |
|
14. Dönt lakásfenntartási támogatások megállapításáról, megszüntetéséről. |
|
15. Dönt méltányossági ápolási díj megállapításáról, megszüntetéséről. |
|
16. Dönt a Bursa Hungarica támogatásról. |
|
17. Dönt a gyermekétkeztetésben a térítési díjkedvezmény megállapításáról. |
|
Sport Bizottság |
|
1. Véleményezi a költségvetési rendeletet a sportra biztosított feladatokra biztosított pénzügyi támogatás vonatkozásában. |
|
2. Szervezi a szabadidős sport tevékenységeket, rendezvényeket. |
|
3. Felügyeli a BKSC támogatására átadott pénzeszközök felhasználását. |
|
4. Kezdeményezi a sportra átadott támogatásról szóló jelentés önkormányzati megtárgyalását. |
|
5. Felelős a Bőcsön megszervezett tömegsport lebonyolításáért. |
|
6. Szorgalmazza a bőcsi fiatalok bevonását a sportéletbe. |
|
7. A sport céljára biztosított felépítmények és eszközök rendszeres ellenőrzését ellátja. |
|
8. Szükség setén beszámol az önkormányzat Képviselő Testületének a hatáskörbe tartozó feladatokról. |
A 6. § (5) bekezdése a Bőcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2022. (XII. 21.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.
A 7. § (2) bekezdése a Bőcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2023. (VII. 24.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.
A 8. § (2) bekezdése a Bőcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (II. 28.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg. A 8. § (2) bekezdése a Bőcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2023. (VII. 24.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg.
A 11. § (2) bekezdése a Bőcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (II. 28.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg.
A 11. § (3) bekezdése a Bőcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (II. 28.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg.
Módosította a 8/2019. (VII.19.) önkormányzati rendelet. Hatály: 2019.07.20.
Módosította a 8/2019. (VII.19.) önkormányzati rendelet. Hatály: 2019.07.20.
Beiktatta a 8/2019. (VII.19.) önkormányzati rendelet. Hatály: 2019.07.20.
Beiktatta a 8/2019. (VII.19.) önkormányzati rendelet. Hatály: 2019.07.20.
Módosította a 8/2019. (VII.19.) önkormányzati rendelet. Hatály: 2019.07.20.
Módosította a 8/2019. (VII.19.) önkormányzati rendelet. Hatály: 2019.07.20.
Módosította a 12/2019. (X.24.) önkormányzati rendelet. Hatály: 2019.10.25. A 46. § (1) bekezdése a Bőcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2024. (X. 8.) önkormányzati rendelete 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 46. § (2) bekezdése a Bőcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (II. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. A 46. § (2) bekezdését a Bőcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2023. (VII. 24.) önkormányzati rendelete 5. § (1) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.
Módosította a 8/2019. (VII.19.) önkormányzati rendelet. Hatály: 2019.07.20. A 46. § (3) bekezdése a Bőcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (II. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 46. § (5) bekezdése a Bőcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (II. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. A 46. § (5) bekezdése a Bőcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2024. (X. 8.) önkormányzati rendelete 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 46. § (7) bekezdése a Bőcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (II. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. A 46. § (7) bekezdése a Bőcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2024. (X. 8.) önkormányzati rendelete 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
A 47. § (2) bekezdése a Bőcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (II. 28.) önkormányzati rendelete 4. §-ával megállapított szöveg.
A 47. § (2) bekezdés b) pontja a Bőcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2024. (X. 8.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg.
Módosította a 8/2019. (VII.19.) önkormányzati rendelet. Hatály: 2019.07.20.
Módosította a 8/2019. (VII.19.) önkormányzati rendelet. Hatály: 2019.07.20.
Az 52. § (2) bekezdése a Bőcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2023. (VII. 24.) önkormányzati rendelete 3. §-ával megállapított szöveg.
Az 54. § (8) bekezdését a Bőcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (II. 28.) önkormányzati rendelete 5. §-a iktatta be. Az 54. § (8) bekezdését a Bőcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2023. (VII. 24.) önkormányzati rendelete 5. § (1) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.
Beiktatta a 14/2019. (XI.14.) önkormányzati rendelet. Hatály: 2019.11.15.
Módosította a 8/2019. (VII.19.) önkormányzati rendelet. Hatály: 2019.07.20.
Módosította a 8/2019. (VII.19.) önkormányzati rendelet. Hatály: 2019.07.20.
Módosította a 8/2019. (VII.19.) önkormányzati rendelet. Hatály: 2019.07.20.
Módosította a 8/2019. (VII.19.) önkormányzati rendelet. Hatály: 2019.07.20.
A 65. § (3) bekezdése a Bőcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (II. 28.) önkormányzati rendelete 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 65. § (4) bekezdését a Bőcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (II. 28.) önkormányzati rendelete 6. § (2) bekezdése iktatta be.
A 65. § (5) bekezdését a Bőcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (II. 28.) önkormányzati rendelete 6. § (2) bekezdése iktatta be.
A 65. § (6) bekezdését a Bőcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (II. 28.) önkormányzati rendelete 6. § (2) bekezdése iktatta be.
Módosította a 8/2019. (VII.19.) önkormányzati rendelet. Hatály: 2019.07.20. A 66. § (4) bekezdését a Bőcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2023. (VII. 24.) önkormányzati rendelete 5. § (1) bekezdés c) pontja hatályon kívül helyezte.
Módosította a 8/2019. (VII.19.) önkormányzati rendelet. Hatály: 2019.07.20.
A 68. § (1) bekezdése a Bőcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (II. 28.) önkormányzati rendelete 7. §-ával megállapított szöveg.
Az 1. melléklet a Bőcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2022. (XII. 21.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg.
A 2. mellékletet a Bőcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2023. (VII. 24.) önkormányzati rendelete 5. § (1) bekezdés e) pontja hatályon kívül helyezte.
A 2. melléklet 1. függeléket a Bőcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2023. (VII. 24.) önkormányzati rendelete 5. § (1) bekezdés f) pontja hatályon kívül helyezte.
A 2. melléklet 2. függeléket a Bőcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2023. (VII. 24.) önkormányzati rendelete 5. § (1) bekezdés g) pontja hatályon kívül helyezte.
A 2. melléklet 3. függeléket a Bőcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2023. (VII. 24.) önkormányzati rendelete 5. § (1) bekezdés h) pontja hatályon kívül helyezte.
A 2. melléklet 4. függeléket a Bőcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2023. (VII. 24.) önkormányzati rendelete 5. § (1) bekezdés i) pontja hatályon kívül helyezte.
A 3. mellékletet a Bőcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2023. (VII. 24.) önkormányzati rendelete 4. § (1) bekezdése iktatta be.
A 4. mellékletet a Bőcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2023. (VII. 24.) önkormányzati rendelete 4. § (2) bekezdése iktatta be.