Bőcs Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2021. (V.28.) önkormányzati rendelete

Az önkormányzat 2020. évi zárszámadásáról

Hatályos: 2021. 05. 31

Bőcs Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2021. (V. 28.) önkormányzati rendelete

Az önkormányzat 2020. évi zárszámadásáról

Bőcs Község Önkormányzat Képviselő-testületének feladat és hatáskörében a Község Önkormányzatának Polgármestere a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVII. törvény 46.§ (4) bekezdésében biztosított hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § Bőcs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2020. évi gazdálkodásról szóló zárszámadását

  • a) 1.704.746.411.- forint bevétellel,
  • b) 1.204.188.213.- forint kiadással,
  • c) 500.558.198.- maradvánnyal állapítja meg

2. § A teljesített - eredeti, illetve módosított előirányzat szerint - működési és felhalmozási célú bevételeket és kiadásokat mérlegszerűen az 1. melléklet mutatja be.

3. § (1) Az önkormányzat teljesített bevételeit, költségvetési címek és kiemelt előirányzatok szerint részletezve a rendelet 2, 2.1, 2.2, 2.3, 2.4, 2.5, 2.6, 2.7, 3, 3.1, 3.2, 3.3, 3.4, 3.5, 3.6, 4, 5, 5.1.1, 5.1.2, 5.1.3, 5.1.4, 5.2, 6, 6.1, 6.2, 7, 7.1, 7.2, 7.3, 8, 9, 9.1, 9.2 mellékletei tartalmazzák.

(2) Az önkormányzat teljesített kiadásait, költségvetési címek és kiemelt előirányzatok szerint részletezve a rendelet 10, 10.1.1, 10.2.1, 10.1.2, 10.2.2, 10.1.3, 10.2, 10.1.4, 10.1.5, 10.1.6, 10.3, 10.4, 10.5, 10.6, 10.7, 10.8, 11, 12, 12.1, 12.2, 12.3, 13, 13.1, 13.2, 14, 15, 16 számú mellékletei tartalmazzák.

4. § (1) A mérleget e rendelet 1. melléklete tartalmazza.

(2) Működési és költségvetési bevételek mindösszesen 2. mellékletben található.

(3) Egyéb működési célú támogatások bevételei 2.1, 2.2, 2.3, 2.4 mellékletek tartalmazzák.

(4) Közhatalmi bevételek e rendelet 2.5 melléklete tartalmazza.

(5) Felhalmozási bevételek mindösszesen 3. melléklet, 3.1, 3.2, 3.3, 3.4, 3.5, 3.6 mellékletek tartalmazzák.

(6) Finanszírozási bevételek a 4. mellékletben található.

(7) Az önkormányzat 2020. évi működési költségvetési bevételi előirányzat feladatonként a rendelet 5. melléklete tartalmazza.

(8) Az önkormányzat felhalmozási költségvetés bevételi előirányzata feladatonként a rendelet 6. melléklete tartalmazza.

(9) A Polgármesteri Hivatal 2020. évi működési költségvetés bevételi előirányzatai feladatonként a rendelet 7. melléklete tartalmazza.

(10) A Polgármesteri Hivatal 2020. évi felhalmozási költségvetés bevételi előirányzat feladatonként a rendelet 8. melléklete tartalmazza.

(11) A Hernád Óvoda 2020. évi működési költségvetés bevételi előirányzatai feladatonként a rendelet 9. melléklete tartalmazza.

(12) A 2020. évi működési és felhalmozási költségvetés kiadási előirányzatait mindösszesen a rendelet 10. melléklete tartalmazza.

(13) Ellátottak pénzbeli juttatásai a 10.3. mellékletben található.

(14) Egyéb működési célú kiadások a 10.4, 10.5, 10.6, 10.7, 10.8. mellékletek tartalmazzák.

(15) Működési, felhalmozási, finanszírozási kiadások mindösszesen 11. mellékletben található.

(16) A Polgármesteri Hivatal 2020. évi működési és felhalmozási költségvetés kiadási előirányzatait a rendelet 12. melléklet tartalmazza.

(17) A Hernád Óvoda 2020. évi működési és felhalmozási költségvetés kiadási előirányzatait a rendelet 13. melléklet tartalmazza.

(18) A beruházási kiadások teljesítését részletezve e rendelet 14. melléklete tartalmazza.

(19) A felújítási kiadások teljesítését tagolva e rendelet 15. melléklete tartalmazza.

(20) Az egyéb felhalmozási kiadások feladatonkénti teljesítését e rendelet 16. melléklete tartalmazza.

(21) Az önkormányzat pénzkészlet változása e rendelet 17. melléklete tartalmazza.

(22) Költségvetési évet követő 3 év előirányzata e rendelet 18. melléklete tartalmazza.

(23) A költségvetési szervek létszámát e rendelet 19. melléklete tartalmazza.

(24) A maradvány kimutatását e rendelet 20. melléklete tartalmazza.

(25) Több éves kihatással járó döntéseket e rendelet 21. melléklete tartalmazza.

(26) Azon fejlesztési célokról, amelyek megvalósításához Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény 3. § (1) bekezdése szerint adósságot keletkeztető ügylet megkötése válik, vagy válhat szükségessé, az adósságot keletkeztető ügyletek várható összegével együtt a rendelet 22. melléklete tartalmazza.

(27) Saját bevételeit részletezve a rendelet 23. melléklete tartalmazza.

(28) Az adósságot keletkeztető kimutatást a rendelet 24. melléklete tartalmazza.

(29) Kimutatás a kezességvállalásokból adódó kötelezettségekről a rendelet 25. melléklete tartalmazza.

(30) A mérleg a rendelet 26. mellékletében található.

(31) Kimutatás a közvetett támogatások 2020. évi tervezet összegéről a rendelet 27. melléklete tartalmazza.

(32) Az Uniós forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok a 28. mellékletben találhatók.

(33) Az önkormányzat saját bevételeinek és adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségének bemutatását a 29. melléklet tartalmazza.

(34) A Vagyonkimutatás a 30. mellékletben található.

(35) A részesedések kimutatását a rendelet 31. melléklete tartalmazza.

(36) Az önkormányzat 2020. évi gazdálkodása során keletkezett, felülvizsgált maradványa 500.558.198.- Ft, ebből kötelezettséggel vállalt maradvány 130.306.456.- Ft.

  • a) Ebből működési célú maradvány 500.550.648.- Ft.
  • b) Ebből vállalkozási maradvány 7550.- Ft.
  • c) A jóváhagyott maradványt a rendelet 20. melléklete tartalmazza.

5. § Ez a rendelet 2021. május 31-én lép hatályba.

1. melléklet

Költségvetés mérlege

Bevétel

Kiadás

Megnevezés

Előirányzat

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Megnevezés

Előirányzat

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről

250 783 417

35 408 717

6 154 751

292 346 885

290 855 508

K1. Személyi juttatás

341 098 753

9 693 215

350 791 968

316 577 567

B3. Közhatalmi bevételek

439 850 000

-9 500 000

430 350 000

392 565 547

K2. Munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

56 568 537

1 527 293

58 095 830

47 513 045

B4. Működési bevételek

38 896 741

286 300

2 706 868

41 889 909

27 637 989

K3. Dologi kiadások

175 020 794

103 291 124

-280 585

278 031 333

206 284 177

B6. Működési célú átvett pénzeszközök

2 014 538

128 700

2 361 086

4 504 324

2 222 167

K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

16 600 000

232 800

16 832 800

16 769 647

-

K5. Egyéb működési célú kiadások

424 449 950

16 562 886

22 591 917

463 604 753

165 666 066

-

Ebből: K513.Tartalékok összesen

269 942 083

14 015 829

11 802 632

295 760 544

-

Általános tartalék

269 942 083

14 015 829

11 802 632

295 760 544

-

Céltartalék

-

A. MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1+B3+B4+B6)

731 544 696

35 823 717

1 722 705

769 091 118

713 281 211

A. MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (K1. …+K5.)

1 013 738 034

131 074 518

22 544 132

1 167 356 684

752 810 502

-

-

B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

1 214 437

151 914 167

25 613 776

178 742 380

178 332 170

K6. Beruházások

198 149 442

43 859 206

1 026 500

243 035 148

133 815 659

B5. Felhalmozási bevételek

-

55 000

3 995

58 995

58 995

K7. Felújítások

7 500 000

12 489 514

16 161 843

36 151 357

36 130 594

B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

932 684

600 000

4 696 061

6 228 745

1 526 079

K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások

94 400 000

969 646

492 580

95 862 226

58 167 679

B. FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B2.+B5.+B7.)

2 147 121

152 569 167

30 313 832

185 030 120

179 917 244

B. FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (K6. …+K8.)

300 049 442

57 318 366

17 680 923

375 048 731

228 113 932

-

-

C. KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (A+B)

733 691 817

188 392 884

32 036 537

954 121 238

893 198 455

C. KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (A+B)

1 313 787 476

188 392 884

40 225 055

1 542 405 415

980 924 434

-

-

D. FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (B8.) ÖSSZESEN

826 158 199

5 004 931

7 037 087

838 200 217

811 547 956

D. FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK (K9.) ÖSSZESEN

246 062 540

5 004 931

-1 151 431

249 916 040

223 263 779

Ebből: B8131. Előző évi költségvetési maradvány igénybevétele

585 764 162

-

585 421 345

585 421 345

-

-

-

E. BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN (C+D)

1 559 850 016

193 397 815

39 073 624

1 792 321 455

1 704 746 411

E. KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (C+D)

1 559 850 016

193 397 815

39 073 624

1 792 321 455

1 204 188 213

2. melléklet

A 2020. évi MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ELŐIRÁNYZATAI

MINDÖSSZESEN

2.1. melléklet

B116. Elszámolásbó származó bevételek

Ft-ban

MEGNEVEZÉS

Önkormányzat

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

-

-

2019.évi elszámolás

197 183

197 183

197 183

-

-

-

-

-

-

Összesen

197 183

197 183

197 183

2.2. melléklet

B14. Működ. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államáhztartáson belülről

MEGNEVEZÉS

Önkormányzat

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Polgármesteri Hivatal

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Óvoda

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Mindösszesen

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

-

-

-

0

0

0

-

-

-

0

0

0

-

-

-

0

0

0

-

-

-

0

0

0

-

-

-

0

0

0

Összesen

-

-

-

0

0

0

2.3. melléklet

B15. Működ. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

Ft-ban

MEGNEVEZÉS

Önkormányzat

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Polgármesteri Hivatal

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Óvoda

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Mindösszesen

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

-

-

-

0

0

0

-

-

-

0

0

0

-

-

-

0

0

0

-

-

-

0

0

0

-

-

-

0

0

0

Összesen

-

-

-

0

0

0

2.4. melléklet

B16. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

Ft-ban

MEGNEVEZÉS

Önkormányzat

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Polgármesteri Hivatal

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Óvoda

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Mindösszesen

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Közfoglalkoztatásra átvett pénz

77 411 935

-8 429 652

68 982 283

68 982 283

0

0

77 411 935

0

-8 429 652

68 982 283

68 982 283

OEP iskolai eü.

298 800

298 800

298 800

0

0

298 800

0

0

298 800

298 800

OEP védőnői eü.

11 300 100

1 175 000

1 678 200

14 153 300

12 726 700

0

0

11 300 100

1 175 000

1 678 200

14 153 300

12 726 700

Mezőőri támogatás

1 080 000

1 080 000

1 080 000

0

0

1 080 000

0

0

1 080 000

1 080 000

OEP gyerekorvos

15 600 000

587 500

-551 400

15 636 100

15 636 100

0

0

15 600 000

587 500

-551 400

15 636 100

15 636 100

Földalapú támogatás

3 000 000

686 207

3 686 207

3 686 207

0

0

3 000 000

0

686 207

3 686 207

3 686 207

OEP háziorvos

587 500

587 500

587 500

0

0

587 500

0

587 500

587 500

Nyári diákmunka

3 130 432

3 130 432

3 065 655

0

0

3 130 432

0

3 130 432

3 065 655

Biztos Kezdet Gyerekház

9 946 382

9 946 382

9 946 382

0

0

9 946 382

0

9 946 382

9 946 382

EFOP-3.3.2. Kulturális pályázat

8 061 631

8 061 631

8 061 631

0

0

8 061 631

0

8 061 631

8 061 631

Választás

0

1 134 223

1 134 223

1 134 223

0

1 134 223

0

1 134 223

1 134 223

Összesen

108 690 835

23 488 445

-6 616 645

125 562 635

124 071 258

0

1 134 223

1 134 223

1 134 223

0

0

0

0

108 690 835

24 622 668

-6 616 645

126 696 858

125 205 481

2.5. melléklet

B3 KÖZHATALMI BEVÉTELEK RÉSZLETEZÉSE

Ft-ban

MEGNEVEZÉS

Önkormányzat

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

B311. Magánszemélyek jövedelemadói

-

Ebből:

-

a) termőföld bérbeadásából származó szem .jöv .adó

-

-

B34. Vagyoni típusu adók

170 000 000

-

9 302 319

179 302 319

178 632 319

Ebből:

-

a) építményadó

108 000 000

1 121 947

109 121 947

108 880 747

b) épület után fizetett idegenforgalmi adó

-

c) magánszemélyek kommunális adója

-

d) telekadó

62 000 000

8 180 372

70 180 372

69 751 572

-

B351. Értékesítési és forgalmi adók

260 000 000

-

-10 644 927

249 355 073

213 529 514

Ebből:

-

a) iparűzési adó

260 000 000

-10 644 927

249 355 073

213 529 514

-

B354. Gépjárműadó

9 500 000

-

-9 500 000

-

-

B355. Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

-

Ebből:

-

a) tartózkodás után fizetett idegenforgalmi adó

-

b) talajterhelési díj

-

-

c) a korábbi évek megszűnt adónemei áthúzódó befiz.-ből befolyt bevétel

-

-

B36. Egyéb közhatalmi bevételek

350 000

-

1 342 608

1 692 608

403 714

Ebből:

-

a) eljárási illeték

-

b) igazgatási szolgáltatási díj

-

c) ebrendészeti hozzájárulás

-

d) környezetvédelmi bírság

-

e) késedelmi és önellenőrzési pótlék

350 000

1 144 528

1 144 528

393 714

f) talajterhelési díj

-

188 080

188 080

g) szabálysértési pénz- és helyszínbírság önormányzatot megillető rész

10 000

10 000

10 000

Összesen

439 850 000

-

-9 500 000

430 350 000

392 565 547

2.6. melléklet

B64. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről

Ft-ban

MEGNEVEZÉS

Önkormányzat

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Rózsafa Hagyományőrző Egyesület Tudomka pályázat visszatérítendő támogatás

2 014 538

2 014 538

1 520 388

Kamatmentes kölcsönök visszatérülései

0

849 071

849 071

0

Összesen

2 014 538

0

849 071

2 863 609

1 520 388

B65. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

Ft-ban

MEGNEVEZÉS

Önkormányzat

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

ROTA vírus

128 700

46 800

175 500

175 500

Háztartásoktól egyéb bevétel

0

526 279

526 279

450 465

Lakosságtól telefon, munkabértartozás

938 936

938 936

75 814

Összesen

128 700

0

1 512 015

1 640 715

701 779

3. melléklet

A 2020. évi FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ELŐIRÁNYZATAI

MINDÖSSZESEN

Ft-ban

BEVÉTELEK JOGCÍMEI

Önkormányzat

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Polgármesteri Hivatal

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Óvoda

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Összesen

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

B21. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

7 934 338

7 934 338

7 934 338

-

-

-

7 934 338

7 934 338

7 934 338

B22. Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalából származó megtérülések államháztartáson belülről

-

-

-

-

-

-

-

B23. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

1 214 437

1 214 437

804 227

-

1 214 437

-

-

1 214 437

804 227

B24. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

-

-

-

-

-

-

-

B25. Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

151 914 167

17 679 438

169 593 605

169 593 605

-

-

151 914 167

17 679 438

169 593 605

169 593 605

B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről összesen

1 214 437

151 914 167

25 613 776

178 742 380

178 332 170

-

-

-

-

-

-

-

-

1 214 437

151 914 167

25 613 776

178 742 380

178 332 170

-

-

-

-

-

-

-

B51. Immateriális javak értékesítése

-

-

-

-

-

-

-

B52. Ingatlanok értékesítése

-

-

-

-

-

-

-

-

B53. Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

55 000

3 995

58 995

58 995

-

-

55 000

3 995

58 995

58 995

B54. Részesedések értékesítése

-

-

-

-

-

-

-

B55. Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B5. Felhalmozási bevételek összesen

-

55 000

3 995

58 995

58 995

-

-

-

-

55 000

3 995

58 995

58 995

-

-

-

-

-

-

-

B71. Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

-

-

-

-

-

-

-

B74. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről

932 684

600 000

4 696 061

6 228 745

1 526 079

-

932 684

600 000

4 696 061

6 228 745

1 526 079

B75. Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök összesen

932 684

600 000

4 696 061

6 228 745

1 526 079

-

-

-

-

-

-

-

-

932 684

600 000

4 696 061

6 228 745

1 526 079

-

-

-

-

-

-

-

FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B2.+B5.+B7.)

2 147 121

152 569 167

30 313 832

185 030 120

179 917 244

-

-

-

-

-

-

-

-

2 147 121

152 569 167

30 313 832

185 030 120

179 917 244

3.1. melléklet

B21. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

Ft-ban

MEGNEVEZÉS

Önkormányzat

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Munkácsy és Ifjúság u. felújítása

7 934 338

7 934 338

7934338

0

Összesen

7 934 338

7 934 338

7 934 338

3.2. melléklet

B23. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

MEGNEVEZÉS

Önkormányzat

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Önkormányz. Hivatal

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Kv.-i szervek összesen

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Mindösszesen

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Berzék Önkormányzat VP6. Külterületi utak pályáazt visszatérítendő támogatás

820 420

820420

804227

0

0

820 420

-

820 420

804 227

Sajóhídvég Önkormányzat VP6. Külterületi utak pályáazt visszatérítendő támogatás

394 017

394017

0

0

0

394 017

-

394 017

-

Összesen

1 214 437

-

1 214 437

804 227

-

-

-

-

-

-

-

-

1 214 437

-

1 214 437

804 227

3.3. melléklet

B25. Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

Ft-ban

MEGNEVEZÉS

Önkormányzat

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Polgármesteri Hivatal

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Óvoda

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Mindösszesen

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Magyar Falu program orvosi eszköz beszerzés

2 986 541

2 986 541

2 986 541

-

-

-

2 986 541

-

2 986 541

2 986 541

VP6-7.2.1. Külter.utak pályázat

22 015 625

6 976 331

28 991 956

28 991 956

-

22 015 625

6 976 331

28 991 956

28 991 956

Top-2.1.3. Belter.vízrendezés

100 000 000

-

100 000 000

100 000 000

-

100 000 000

-

100 000 000

100 000 000

ÖTU/2020 Útfelújítás

15 803 968

15 803 968

15 803 968

-

15 803 968

-

15 803 968

15 803 968

VP6.-7.2.1. Településkép pályázat

3 539 557

-

3 539 557

3 539 557

-

3 539 557

-

3 539 557

3 539 557

BJA/2020 Járdafelújítás

4 995 545

4 995 545

4 995 545

-

4 995 545

-

4 995 545

4 995 545

VP6-7.2.1. Konyha felújítás

2 572 931

-

2 572 931

2 572 931

-

-

-

2 572 931

-

2 572 931

2 572 931

Önkormányzati kerékpárút építése

10 703 107

10 703 107

10 703 107

-

10 703 107

10 703 107

10 703 107

-

-

-

-

Összesen

-

151 914 167

17 679 438

169 593 605

169 593 605

-

-

-

-

-

-

-

-

-

151 914 167

17 679 438

169 593 605

169 593 605

3.4. melléklet

B53. Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

Ft-ban

MEGNEVEZÉS

Önkormányzat

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Polgármesteri Hivatal

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Óvoda

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Mindösszesen

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Gépkocsi értékesítés

0

55 000

55000

55000

0

0

-

55 000

55 000

55 000

Tárgyi eszköz értékesítés

0

3 995

3995

3995

0

0

-

3 995

3 995

3 995

0

0

0

-

-

-

-

Összesen

-

58 995

58 995

58 995

-

-

-

-

-

-

-

-

-

58 995

58 995

58 995

3.5. melléklet

B74. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről

Ft-ban

MEGNEVEZÉS

Önkormányzat

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Polgármesteri Hivatal

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Óvoda

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Mindösszesen

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Rózsafa Hagyományőrző Egyesület Tudomka pályázat visszatérítendő támogatás

932 684

932684

932684

0

0

932 684

-

-

932 684

932 684

Lakáscélú támogatás törlesztése

0

600 000

4 696 061

5 296 061

593 395

0

0

-

600 000

4 696 061

5 296 061

593 395

Összesen

932 684

600 000

4 696 061

6 228 745

1 526 079

-

-

-

-

-

-

-

-

932 684

600 000

4 696 061

6 228 745

1 526 079

3.6. melléklet

B75. Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök

Ft-ban

MEGNEVEZÉS

Önkormányzat

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Polgármesteri Hivatal

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Óvoda

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Mindösszesen

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

0

0

0

-

-

-

0

0

0

-

-

-

0

0

0

-

-

-

Összesen

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

4. melléklet

4. melléklet

2020. évi FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELI ELŐIRÁNYZATOK

Ft-ban

BEVÉTELEK JOGCÍMEI

Önkormányzat

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Polgármesteri Hivatal

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Hernád Óvoda

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Összesen

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

B811. Hitel-, és kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről

-

-

-

-

-

0

-

-

B812. Belföldi értékpapírok bevételei

-

-

-

-

-

0

-

-

B8131. Előző évi költségvetési maradvány igénybevétele

585 322 956

-

-1 010 648

584 312 308

584 312 308

256 537

-

652 199

908 736

908 736

131 169

15 632

146 801

146 801

585 710 662

-

-342 817

585 367 845

585 367 845

B8131. Előző évi vállalkozási maradvány igénybevétele

53 500

-

53 500

53 500

-

-

53 500

-

0

53 500

53 500

B814. Államháztartáson belüli megelőlegezések

8 531 335

8 531 335

8 531 335

-

-

-

-

8 531 335

8 531 335

8 531 335

B815. Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

-

-

-

-

-

-

0

-

-

B816. Központi, irányíító szervi támogatás

-

62 660 985

468 544

- 1 151 431

61 978 098

52 546 924

177 733 052

4 536 387

182 269 439

165 048 352

240 394 037

5 004 931

-1 151 431

244 247 537

217 595 276

B817. Lekötött bankbetétek megszüntetése

-

-

-

-

-

0

-

-

B819. Tulajdonosi kölcsönök bevételei

-

-

-

-

-

0

-

-

B8. Finanszírozási bevételek összesen

585 376 456

-

7 520 687

592 897 143

592 897 143

62 917 522

468 544

- 499 232

62 886 834

53 455 660

177 864 221

4 536 387

15 632

182 416 240

165 195 153

826 158 199

5 004 931

7 037 087

838 200 217

811 547 956

5. melléklet

5. melléklet

A 2020. évi MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELI ELŐIRÁNYZAT FELADATONKÉNT

ÖNKORMÁNYZAT

Ft-ban

BEVÉTELEK JOGCÍMEI

Kötelező feladatok

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Önként vállalt feladatok

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Összesen

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

B111. Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

137 699

- 32 949

104 750

104 750

-

-

137 699

- 32 949

104 750

104 750

B112. Települési önkormányzatok egyes köznevelési támogatás

75 222 600

6 984 254

- 1 736 274

80 470 580

80 470 580

-

75 222 600

6 984 254

- 1 736 274

80 470 580

80 470 580

B1131. Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti feladatainak támogatása

23 239 000

4 784 757

957 011

28 980 768

28 980 768

-

23 239 000

4 784 757

957 011

28 980 768

28 980 768

B1132. Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

40 153 202

- 3 101 963

- 1 196 503

35 854 736

35 854 736

-

40 153 202

- 3 101 963

- 1 196 503

35 854 736

35 854 736

B114. Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

3 477 780

1 784 119

- 66 289

5 195 610

5 195 610

-

3 477 780

1 784 119

- 66 289

5 195 610

5 195 610

B115. Működési célú költségvetési támogatások és kiegeészítő támogatások

14 846 400

14 846 400

14 846 400

-

-

-

14 846 400

14 846 400

14 846 400

B116. Elszámolásból származó bevételek

197 183

197 183

197 183

-

-

197 183

-

197 183

197 183

B13. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

-

-

-

-

-

-

-

B14. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

-

-

-

-

-

-

-

B15. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

-

-

-

-

-

-

-

B16. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

107 610 835

23 488 445

- 6 616 645

124 482 635

122 991 258

1 080 000

1 080 000

1 080 000

108 690 835

23 488 445

- 6 616 645

125 562 635

124 071 258

B1. Működési célú támogatások államázt.-on belülről összesen

249 703 417

34 274 494

6 154 751

290 132 662

288 641 285

1 080 000

-

1 080 000

1 080 000

250 783 417

34 274 494

6 154 751

291 212 662

289 721 285

-

-

-

-

-

-

-

B3. Közhatalmi bevételek összesen

439 850 000

- 9 500 000

430 350 000

392 565 547

-

439 850 000

-

- 9 500 000

430 350 000

392 565 547

-

-

-

-

-

-

-

B401. Készletértékesítés ellenértéke

-

-

-

-

-

-

-

B402. Szolgáltatások ellenértéke

18 011 654

- 183 700

831 004

18 658 958

9 871 303

1 650 000

488 500

2 138 500

2 138 500

19 661 654

- 183 700

1 319 504

20 797 458

12 009 803

B403. Közvetített szolgáltatások ellenértéke

4 080 000

- 4 426

4 075 574

2 759 517

26 908

26 908

26 908

4 080 000

-

22 482

4 102 482

2 786 425

B404. Tulajdonosi bevételek

-

-

-

-

-

-

-

B405.Ellátási díjak

-

369 394

369 394

-

-

-

-

-

369 394

369 394

-

B406. Kiszámlázott általános forgalmi adó

2 327 195

915 243

3 242 438

1 567 489

40 500

- 23 075

-

17 425

2 375

2 367 695

- 23 075

915 243

3 259 863

1 569 864

B407. Általános forgalmi adó visszatérülése

2 000 000

- 1 330 000

670 000

670 000

-

2 000 000

-

- 1 330 000

670 000

670 000

B408. Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek

200 000

- 18 901

181 099

181 099

-

200 000

-

- 18 901

181 099

181 099

B409. Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

-

-

-

-

-

-

-

B410. Biztosító által fizetett kártérítés

199 050

199 050

199 050

-

-

-

199 050

199 050

199 050

B411. Egyéb működési bevételek

-

746 496

746 496

746 495

23 075

23 075

23 075

-

23 075

746 496

769 571

769 570

B4. Működési bevételek összesen

26 618 849

- 183 700

1 707 860

28 143 009

15 994 953

1 690 500

-

515 408

2 205 908

2 190 858

28 309 349

- 183 700

2 223 268

30 348 917

18 185 811

-

-

-

-

-

-

-

B61. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

-

-

-

-

-

-

-

B64. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről

-

-

2 014 538

849 071

2 863 609

1 520 388

2 014 538

-

849 071

2 863 609

1 520 388

B65. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

-

128 700

1 512 015

1 640 715

701 779

-

-

-

128 700

1 512 015

1 640 715

701 779

B6. Működési célú átvett péneszközök összesen

-

128 700

1 512 015

1 640 715

701 779

2 014 538

-

849 071

2 863 609

1 520 388

2 014 538

128 700

2 361 086

4 504 324

2 222 167

-

-

-

-

-

-

-

MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1.+B3.+B4.+B.6.)

716 172 266

34 219 494

- 125 374

750 266 386

697 903 564

4 785 038

-

1 364 479

6 149 517

4 791 246

720 957 304

34 219 494

1 239 105

756 415 903

702 694 810

5.1.1. melléklet

Az ÖNKORMÁNYZAT 2020. évi MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELI ELŐIRÁNYZATAI

KÖTELEZŐ FELADATOK

Ft-ban

BEVÉTELEK JOGCÍMEI

KÖTELEZŐ FELADATOK

013320 Köztemető

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

013350 Önkormányzati vagyon

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

018010 Önkorm.elszámolásai

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

041233 Közfoglalkoztatás

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

042130 Növénytermesztés

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

045150 Szállítás

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Összesen

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

B111. Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

-

-

137 699

- 32 949

104 750

104 750

-

-

-

-

137 699

- 32 949

104 750

104 750

B112. Települési önkormányzatok egyes köznevelési támogatás

-

-

75 222 600

6 984 254

- 1 736 274

80 470 580

80 470 580

-

-

-

75 222 600

6 984 254

- 1 736 274

80 470 580

80 470 580

B1131. Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti feladatainak támogatása

-

-

23 239 000

4 784 757

957 011

28 980 768

28 980 768

-

-

-

23 239 000

4 784 757

957 011

28 980 768

28 980 768

B1132. Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

-

-

40 153 202

- 3 101 963

- 1 196 503

35 854 736

35 854 736

-

-

-

40 153 202

- 3 101 963

- 1 196 503

35 854 736

35 854 736

B114. Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

-

-

3 477 780

1 784 119

- 66 289

5 195 610

5 195 610

-

-

-

3 477 780

1 784 119

- 66 289

5 195 610

5 195 610

B115. Működési célú költségvetési támogatások és kiegeészítő támogatások

-

-

14 846 400

14 846 400

14 846 400

-

-

-

-

-

14 846 400

14 846 400

14 846 400

B116. Elszámolásból származó bevételek

-

-

197 183

197 183

197 183

-

-

-

-

197 183

-

197 183

197 183

B13. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B14. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B15. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B16. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

-

-

-

-

-

-

77 411 935

-

- 8 429 652

68 982 283

68 982 283

3 000 000

-

686 207

3 686 207

3 686 207

-

80 411 935

-

- 7 743 445

72 668 490

72 668 490

B1. Működési célú támogatások államázt.-on belülről összesen

-

-

-

-

-

-

-

-

142 092 582

10 786 049

12 771 396

165 650 027

165 650 027

77 411 935

-

- 8 429 652

68 982 283

68 982 283

3 000 000

-

686 207

3 686 207

3 686 207

-

-

-

-

222 504 517

10 786 049

5 027 951

238 318 517

238 318 517

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B3. Közhatalmi bevételek összesen

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B401. Készletértékesítés ellenértéke

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B402. Szolgáltatások ellenértéke

-

-

8 116 814

- 55 000

- 1 190 720

6 871 094

3 802 905

-

-

-

-

2 164 224

2 164 224

2 164 224

-

-

8 116 814

- 55 000

973 504

9 035 318

5 967 129

B403. Közvetített szolgáltatások ellenértéke

30 000

-

30 000

15 036

350 000

-

- 4 426

345 574

331 841

-

-

-

-

3 700 000

-

3 700 000

2 412 640

4 080 000

-

- 4 426

4 075 574

2 759 517

B404. Tulajdonosi bevételek

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B405.Ellátási díjak

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B406. Kiszámlázott általános forgalmi adó

8 100

-

8 100

3 775

52 488

-

722 020

774 508

52 918

-

-

-

-

-

999 000

-

999 000

651 412

1 059 588

-

722 020

1 781 608

708 105

B407. Általános forgalmi adó visszatérülése

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B408. Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B409. Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B410. Biztosító által fizetett kártérítés

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B411. Egyéb működési bevételek

-

1

1

1

-

-

-

-

-

-

1

1

1

B4. Működési bevételek összesen

38 100

-

-

38 100

18 811

8 519 302

55 000

473 125

7 991 177

4 187 665

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

2 164 224

2 164 224

4 699 000

-

-

4 699 000

3 064 052

13 256 402

55 000

1 691 099

14 892 501

9 434 752

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B61. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B64. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B65. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B6. Működési célú átvett péneszközök összesen

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1.+B3.+B4.+B.6.)

38 100

-

-

38 100

18 811

8 519 302

55 000

473 125

7 991 177

4 187 665

142 092 582

10 786 049

12 771 396

165 650 027

165 650 027

77 411 935

-

8 429 652

68 982 283

68 982 283

3 000 000

-

686 207

5 850 431

5 850 431

4 699 000

-

-

4 699 000

3 064 052

235 760 919

10 731 049

4 554 826

253 211 018

247 753 269

5.1.2. melléklet

Az ÖNKORMÁNYZAT 2020. évi MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELI ELŐIRÁNYZATAI

KÖTELEZŐ FELADATOK

Ft-ban

BEVÉTELEK JOGCÍMEI

KÖTELEZŐ FELADATOK

052080 Szennyvíz

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

066020 VKG

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

066020 Diákmunka

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

072111 Gyerekorvos

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

072111 Háziorvos

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

074031 Védőnő

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

074032 Iskola eü.

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

081030 Sportöltöző

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Összesen

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

B111. Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

0

-

-

B112. Települési önkormányzatok egyes köznevelési támogatás

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

0

-

-

B113. Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

0

-

-

B114. Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

0

-

-

B115. Működési célú költségvetési támogatások és kiegeészítő támogatások

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

0

-

-

B116. Elszámolásból származó bevételek

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

0

-

-

B13. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

0

-

-

B14. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

0

-

-

B15. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

0

-

-

B16. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

-

-

3 130 432

3 130 432

3 065 655

15 600 000

587 500

-551 400

15 636 100

15 636 100

-

587 500

587 500

587 500

11 300 100

1 175 000

1 678 200

14 153 300

12 726 700

298 800

-

298 800

298 800

-

-

27 198 900

5 480 432

1 126 800

33 806 132

32 314 755

B1. Működési célú támogatások államázt.-on belülről összesen

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

3 130 432

-

3 130 432

3 065 655

15 600 000

587 500

-551 400

15 636 100

15 636 100

-

587 500

-

587 500

587 500

11 300 100

1 175 000

1 678 200

14 153 300

12 726 700

298 800

-

-

298 800

298 800

-

-

-

-

-

27 198 900

5 480 432

1 126 800

33 806 132

32 314 755

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

0

-

-

B3. Közhatalmi bevételek összesen

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

0

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

0

-

-

B401. Készletértékesítés ellenértéke

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

0

-

-

B402. Szolgáltatások ellenértéke

4 194 840

-

4 194 840

2 532 340

700 000

-

-142 500

557 500

557 500

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

3 600 000

-

3 600 000

-

8 494 840

-

-142 500

8 352 340

3 089 840

B403. Közvetített szolgáltatások ellenértéke

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

0

-

-

B404. Tulajdonosi bevételek

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

0

-

-

B405.Ellátási díjak

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

0

-

-

B406. Kiszámlázott általános forgalmi adó

1 132 607

-

1 132 607

683 731

-

93 487

93 487

93 487

-

-

-

-

-

-

-

-

-

1 132 607

-

93 487

1 226 094

777 218

B407. Általános forgalmi adó visszatérülése

-

2 000 000

-

-1 330 000

670 000

670 000

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

2 000 000

-

-1 330 000

670 000

670 000

B408. Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek

-

200 000

-

-18 901

181 099

181 099

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

200 000

-

-18 901

181 099

181 099

B409. Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

0

-

-

B410. Biztosító által fizetett kártérítés

-

199 050

199 050

199 050

-

-

-

-

-

-

-

-

199 050

199 050

199 050

B411. Egyéb működési bevételek

-

746 495

746 495

746 494

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

746 495

746 495

746 494

B4. Működési bevételek összesen

5 327 447

-

-

5 327 447

3 216 071

2 900 000

-

-452 369

2 447 631

2 447 630

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

3 600 000

-

-

3 600 000

-

11 827 447

-

-452 369

11 375 078

5 663 701

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

0

-

-

B61. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

0

-

-

B64. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

0

-

-

B65. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

-

1 465 215

1 465 215

526 279

-

-

-

-

-

128 700

46 800

175 500

175 500

-

-

-

128 700

1 512 015

1 640 715

701 779

B6. Működési célú átvett péneszközök összesen

-

-

-

-

-

-

1 465 215

1 465 215

526 279

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

128 700

46 800

175 500

175 500

-

-

-

-

-

-

-

-

-

128 700

1 512 015

1 640 715

701 779

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

0

-

-

MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1.+B3.+B4.+B.6.)

5 327 447

-

-

5 327 447

3 216 071

2 900 000

-

1 012 846

3 912 846

2 973 909

-

3 130 432

-

3 130 432

3 065 655

15 600 000

587 500

-551 400

15 636 100

15 636 100

-

587 500

-

587 500

587 500

11 300 100

1 303 700

1 725 000

14 328 800

12 902 200

298 800

-

-

298 800

298 800

3 600 000

-

-

3 600 000

-

39 026 347

5 609 132

2 186 446

46 821 925

38 680 235

5.1.3. melléklet

Az ÖNKORMÁNYZAT 2020. évi MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELI ELŐIRÁNYZATAI

KÖTELEZŐ FELADATOK

Ft-ban

BEVÉTELEK JOGCÍMEI

082091 Faluház

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

082091 Tekepálya

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

096015 Konyha

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

104044 Biztos Kezdet

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

107080 EFOP-3.3.2.

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

900020

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Összesen

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

B111. Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B112. Települési önkormányzatok egyes köznevelési támogatás

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B113. Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B114. Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B115. Működési célú költségvetési támogatások és kiegeészítő támogatások

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B116. Elszámolásból származó bevételek

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B13. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B14. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B15. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B16. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

-

-

-

-

9 946 382

9 946 382

9 946 382

8 061 631

8 061 631

8 061 631

-

-

18 008 013

-

18 008 013

18 008 013

B1. Működési célú támogatások államázt.-on belülről összesen

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

9 946 382

9 946 382

9 946 382

-

8 061 631

8 061 631

8 061 631

-

-

-

-

18 008 013

-

18 008 013

18 008 013

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B3. Közhatalmi bevételek összesen

-

-

-

-

-

439 850 000

-

-9 500 000

430 350 000

392 565 547

439 850 000

-

9 500 000

430 350 000

392 565 547

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B401. Készletértékesítés ellenértéke

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B402. Szolgáltatások ellenértéke

600 000

-

600 000

444 334

800 000

- 128 700

671 300

370 000

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

1 400 000

128 700

-

1 271 300

814 334

B403. Közvetített szolgáltatások ellenértéke

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B404. Tulajdonosi bevételek

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B405.Ellátási díjak

-

-

369 394

369 394

-

-

-

-

-

-

369 394

369 394

-

B406. Kiszámlázott általános forgalmi adó

135 000

-

135 000

82 166

-

99 736

99 736

-

-

-

-

135 000

-

99 736

234 736

82 166

B407. Általános forgalmi adó visszatérülése

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B408. Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B409. Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B410. Biztosító által fizetett kártérítés

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B411. Egyéb működési bevételek

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B4. Működési bevételek összesen

735 000

-

735 000

526 500

800 000

- 128 700

671 300

370 000

-

-

469 130

469 130

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

1 535 000

128 700

469 130

1 875 430

896 500

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B61. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B64. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B65. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B6. Működési célú átvett péneszközök összesen

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1.+B3.+B4.+B.6.)

735 000

-

735 000

526 500

800 000

- 128 700

671 300

370 000

-

-

469 130

469 130

-

-

9 946 382

9 946 382

9 946 382

-

8 061 631

8 061 631

8 061 631

439 850 000

-

-9 500 000

430 350 000

392 565 547

441 385 000

17 879 313

9 030 870

450 233 443

411 470 060

5.1.4. melléklet

Az ÖNKORMÁNYZAT 2020. évi MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELI ELŐIRÁNYZATAI

KÖTELEZŐ FELADATOK

Ft-ban

BEVÉTELEK JOGCÍMEI

KÖTELEZŐ FELADATOK

5.1.1.

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

5.1.2.

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

5.1.3.

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Összesen

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

B111. Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

137 699

-32 949

104 750

104 750

0

0

0

137 699

-32 949

104 750

104 750

B112. Települési önkormányzatok egyes köznevelési támogatás

75 222 600

6 984 254

-1 736 274

80 470 580

80 470 580

0

0

0

75 222 600

6 984 254

-1 736 274

80 470 580

80 470 580

B1131. Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti feladatainak támogatása

23 239 000

4 784 757

957 011

28 980 768

28 980 768

0

0

0

23 239 000

4 784 757

957 011

28 980 768

28 980 768

B1132. Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

40 153 202

-3 101 963

-1 196 503

35 854 736

35 854 736

-1 196 503

35 854 736

35 854 736

B114. Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

3 477 780

1 784 119

-66 289

5 195 610

5 195 610

0

0

0

3 477 780

1 784 119

-66 289

5 195 610

5 195 610

B115. Működési célú költségvetési támogatások és kiegeészítő támogatások

14 846 400

14 846 400

14 846 400

0

0

0

0

14 846 400

14 846 400

14 846 400

B116. Elszámolásból származó bevételek

197 183

0

197 183

197 183

0

0

0

197 183

0

197 183

197 183

B13. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

0

0

0

0

0

0

0

0

B14. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

0

0

0

0

0

0

0

0

B15. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

0

0

0

0

0

0

0

0

B16. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

80 411 935

-7 743 445

72 668 490

72 668 490

27 198 900

5 480 432

1 126 800

33 806 132

32 314 755

0

18 008 013

18 008 013

18 008 013

107 610 835

23 488 445

-6 616 645

124 482 635

122 991 258

B1. Működési célú támogatások államázt.-on belülről összesen

222 504 517

10 786 049

5 027 951

238 318 517

238 318 517

27 198 900

5 480 432

1 126 800

33 806 132

32 314 755

0

18 008 013

0

18 008 013

18 008 013

249 703 417

34 274 494

6 154 751

290 132 662

288 641 285

0

0

0

0

0

0

0

0

B3. Közhatalmi bevételek összesen

0

0

439 850 000

-9 500 000

430 350 000

392 565 547

439 850 000

0

-9 500 000

430 350 000

392 565 547

0

0

0

0

0

0

0

0

B401. Készletértékesítés ellenértéke

0

0

0

0

0

0

0

0

B402. Szolgáltatások ellenértéke

8 116 814

-55 000

973 504

9 035 318

5 967 129

8 494 840

-142 500

8 352 340

3 089 840

1 400 000

-128 700

1 271 300

814 334

18 011 654

-183 700

831 004

18 658 958

9 871 303

B403. Közvetített szolgáltatások ellenértéke

4 080 000

-4 426

4 075 574

2 759 517

0

0

4 080 000

0

-4 426

4 075 574

2 759 517

B404. Tulajdonosi bevételek

0

0

0

0

0

0

0

0

B405.Ellátási díjak

0

0

369 394

369 394

0

0

0

369 394

369 394

0

B406. Kiszámlázott általános forgalmi adó

1 059 588

722 020

1 781 608

708 105

1 132 607

93 487

1 226 094

777 218

135 000

99 736

234 736

82 166

2 327 195

0

915 243

3 242 438

1 567 489

B407. Általános forgalmi adó visszatérülése

0

0

2 000 000

-1 330 000

670 000

670 000

0

2 000 000

0

-1 330 000

670 000

670 000

B408. Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek

0

0

200 000

-18 901

181 099

181 099

0

0

200 000

0

-18 901

181 099

181 099

B409. Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

0

0

0

0

0

0

0

0

B410. Biztosító által fizetett kártérítés

0

199 050

199 050

199 050

0

0

0

199 050

199 050

199 050

B411. Egyéb működési bevételek

0

1

1

1

746 495

746 495

746 494

0

0

0

746 496

746 496

746 495

B4. Működési bevételek összesen

13 256 402

-55 000

1 691 099

14 892 501

9 434 752

11 827 447

0

-452 369

11 375 078

5 663 701

1 535 000

-128 700

469 130

1 875 430

896 500

26 618 849

-183 700

1 707 860

28 143 009

15 994 953

0

0

0

0

0

0

0

0

B61. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

0

0

0

0

0

0

0

0

B64. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről

0

0

0

0

0

0

0

0

B65. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

128 700

1 512 015

1 640 715

701 779

0

0

128 700

1 512 015

1 640 715

701 779

B6. Működési célú átvett péneszközök összesen

0

0

0

0

0

128 700

1 512 015

1 640 715

701 779

0

0

0

0

0

128 700

1 512 015

1 640 715

701 779

0

0

0

0

0

0

0

0

MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1.+B3.+B4.+B.6.)

235 760 919

10 731 049

6 719 050

253 211 018

247 753 269

39 026 347

5 609 132

2 186 446

46 821 925

38 680 235

441 385 000

17 879 313

-9 030 870

450 233 443

411 470 060

716 172 266

34 219 494

-125 374

750 266 386

697 903 564

5.2. melléklet

Az ÖNKORMÁNYZAT 2020. évi MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉELI ELŐIRÁNYZATAI

ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATOK

Ft-ban

BEVÉTELEK JOGCÍMEI

061030 Lakáshoz jutás

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

066020 Mezőőr

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

081071 Hajdúszoboszló

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

084031 Civil szervezetek

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

900090 Kavicsbányató

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Összesen

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

B111. Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

B112. Települési önkormányzatok egyes köznevelési támogatás

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

B113. Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

B114. Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

B115. Működési célú költségvetési támogatások és kiegeészítő támogatások

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

B116. Elszámolásból származó bevételek

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

B13. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

B14. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

B15. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

B16. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

0

0

0

1 080 000

0

1 080 000

1 080 000

0

0

0

0

0

1 080 000

0

0

1 080 000

1 080 000

B1. Működési célú támogatások államázt.-on belülről összesen

0

0

0

0

1 080 000

0

1 080 000

1 080 000

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

1 080 000

0

0

1 080 000

1 080 000

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

B3. Közhatalmi bevételek összesen

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

B401. Készletértékesítés ellenértéke

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

B402. Szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

0

150 000

0

345 000

495 000

495 000

0

1 500 000

0

143 500

1 643 500

1 643 500

1 650 000

0

488 500

2 138 500

2 138 500

B403. Közvetített szolgáltatások ellenértéke

0

0

26 908

26 908

26 908

0

0

0

0

26 908

26 908

26 908

B404. Tulajdonosi bevételek

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

B405.Ellátási díjak

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

B406. Kiszámlázott általános forgalmi adó

0

0

0

0

40 500

-23 075

17 425

2 375

0

0

0

40 500

-23 075

0

17 425

2 375

B407. Általános forgalmi adó visszatérülése

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

B408. Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

B409. Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

B410. Biztosító által fizetett kártérítés

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

B411. Egyéb működési bevételek

0

0

23 075

23 075

23 075

0

0

0

23 075

0

23 075

23 075

B4. Működési bevételek összesen

0

0

0

0

0

0

0

0

190 500

0

371 908

562 408

547 358

0

0

0

0

1 500 000

0

143 500

1 643 500

1 643 500

1 690 500

0

515 408

2 205 908

2 190 858

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

B61. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

B64. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről

0

849 071

849 071

0

0

0

2 014 538

0

2 014 538

1 520 388

0

0

2 014 538

0

849 071

2 863 609

1 520 388

B65. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

B6. Működési célú átvett péneszközök összesen

0

0

849 071

849 071

0

0

0

0

0

0

0

0

0

2 014 538

0

2 014 538

1 520 388

0

0

0

0

2 014 538

0

849 071

2 863 609

1 520 388

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1.+B3.+B4.+B.6.)

0

0

849 071

849 071

0

1 080 000

0

1 080 000

1 080 000

190 500

0

371 908

562 408

547 358

2 014 538

0

2 014 538

1 520 388

1 500 000

0

143 500

1 643 500

1 643 500

4 785 038

0

1 364 479

6 149 517

4 791 246

6. melléklet

A 2020. évi FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉS BEVÉTELI ELŐIRÁNYZATA FELADATONKÉNT

ÖNKORMÁNYZAT

Ft-ban

BEVÉTELEK JOGCÍMEI

Kötelező feladatok

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Önként vállalt feladatok

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Összesen

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

B21. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

-

7 934 338

7 934 338

-

-

7 934 338

7 934 338

-

B22. Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalából származó megtérülések államháztartáson belülről

-

-

-

-

-

-

-

B23. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

-

-

1 214 437

-

1 214 437

1 214 437

-

-

1 214 437

-

B24. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

-

-

-

-

-

-

-

B25. Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

151 914 167

17 679 438

169 593 605

-

-

151 914 167

17 679 438

169 593 605

-

B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről összesen

-

151 914 167

17 679 438

169 593 605

-

1 214 437

-

7 934 338

9 148 775

-

1 214 437

151 914 167

25 613 776

178 742 380

-

-

-

-

-

-

-

-

B51. Immateriális javak értékesítése

-

-

-

-

-

-

-

B52. Ingatlanok értékesítése

-

-

-

-

-

-

-

-

B53. Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

55 000

3 995

58 995

-

-

55 000

3 995

58 995

-

B54. Részesedések értékesítése

-

-

-

-

-

-

-

B55. Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

-

-

-

-

-

-

-

B5. Felhalmozási bevételek összesen

-

55 000

3 995

58 995

-

-

-

-

-

-

55 000

3 995

58 995

-

-

-

-

-

-

-

-

B71. Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalából származó megtérülések államháztartáson kívülről

-

-

-

-

-

-

-

B74. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről

-

-

932 684

600 000

4 696 061

6 228 745

932 684

600 000

4 696 061

6 228 745

-

B75. Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

-

-

-

-

932 684

600 000

4 696 061

6 228 745

-

932 684

600 000

4 696 061

6 228 745

-

-

-

-

-

-

FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B2.+B5.+B7.)

-

151 969 167

17 683 433

169 652 600

-

2 147 121

600 000

12 630 399

15 377 520

-

2 147 121

152 569 167

30 313 832

185 030 120

-

Az ÖNKORMÁNYZAT 2020. évi FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉS BEVÉELI ELŐIRÁNYZATAI

KÖTELEZŐ FELADATOK

6.1 melléklet Ft-ban

BEVÉTELEK JOGCÍMEI

KÖTELEZŐ FELADATOK

013350

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

047410 TOP-2.13.Belter.vízrend.

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

062020 VP6-7.2.1.Külter.utak

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

062020 MFP-ÖTU Útfelújítás

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

062020 VP6-7.2.1.-Településkép

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

062020 MFP-BJA Járdafelújítás

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

062020 Magyar Falu orvosi eszközök

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

062020 OKE/2020 Kerékpárút építése

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

096015 VP6-7.2.1-Konyhafelújítás

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Összesen

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

B21. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

0

0

0

0

0

0

0

0

0

-

-

-

-

-

B22. Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalából származó megtérülések államháztartáson belülről

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B23. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B24. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B25. Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

-

100 000 000

100 000 000

22 015 625

6 976 331

28 991 956

15 803 968

15 803 968

3 539 557

3 539 557

4 995 545

4 995 545

2 986 541

2 986 541

-

10 703 107

10 703 107

2 572 931

2 572 931

-

151 914 167

17 679 438

169 593 605

-

B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről összesen

-

-

-

100 000 000

100 000 000

-

-

22 015 625

6 976 331

28 991 956

-

-

15 803 968

15 803 968

-

-

3 539 557

3 539 557

-

-

4 995 545

4 995 545

-

-

2 986 541

2 986 541

-

-

-

10 703 107

10 703 107

-

-

2 572 931

2 572 931

-

-

151 914 167

17 679 438

169 593 605

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B51. Immateriális javak értékesítése

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B52. Ingatlanok értékesítése

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B53. Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

-

55 000

3 995

58 995

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

55 000

3 995

58 995

-

B54. Részesedések értékesítése

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B55. Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B5. Felhalmozási bevételek összesen

-

55 000

3 995

58 995

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

55 000

3 995

58 995

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B71. Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalából származó megtérülések államháztartáson kívülről

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B74. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B75. Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B2.+B5.+B7.)

-

55 000

3 995

55 000

-

-

100 000 000

100 000 000

-

-

22 015 625

6 976 331

28 991 956

-

-

15 803 968

15 803 968

-

-

3 539 557

3 539 557

-

-

4 995 545

4 995 545

-

-

2 986 541

2 986 541

-

-

-

10 703 107

10 703 107

-

-

2 572 931

2 572 931

-

-

151 969 167

17 683 433

169 648 605

-

6.2. melléklet

Az ÖNKORMÁNYZAT 2020. évi FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉS BEVÉTELI ELŐIRÁNYZATAI

ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATOK

BEVÉTELEK JOGCÍMEI

ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATOK

018010 Önkorm

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

061030 Lakás

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

066020 VKG

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

084031 Civil

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Összesen

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

B21. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

7 934 338

7 934 338

-

-

-

-

-

7 934 338

7 934 338

-

B22. Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalából származó megtérülések államháztartáson belülről

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B23. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

-

-

-

-

-

-

1 214 437

-

1 214 437

-

1 214 437

-

-

1 214 437

-

B24. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B25. Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről összesen

-

-

7 934 338

7 934 338

-

-

-

-

-

1 214 437

-

1 214 437

-

-

-

-

-

1 214 437

-

7 934 338

9 148 775

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B51. Immateriális javak értékesítése

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B52. Ingatlanok értékesítése

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B53. Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B54. Részesedések értékesítése

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B55. Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B5. Felhalmozási bevételek összesen

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B71. Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalából származó megtérülések államháztartáson kívülről

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B74. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről

-

-

-

-

600 000

4 696 061

5 296 061

-

-

932 684

932 684

932 684

600 000

4 696 061

6 228 745

-

B75. Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

-

-

-

-

-

-

600 000

4 696 061

5 296 061

-

-

-

-

-

932 684

-

932 684

-

932 684

600 000

4 696 061

6 228 745

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B2.+B5.+B7.)

-

-

7 934 338

7 934 338

-

-

600 000

4 696 061

5 296 061

-

1 214 437

-

1 214 437

-

932 684

-

932 684

-

2 147 121

600 000

12 630 399

15 377 520

-

7. melléklet

7. melléklet

A 2020. évi MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS BEVÉTELI ELŐIRÁNYZATAI FELADATONKÉNT

Költségvetési szerv megnevezése:

Polgármesteri Hivatal

Ft-ban

BEVÉTELEK JOGCÍMEI

Kötelező feladatok

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Önként vállalt feladatok

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Államigazg.-i feladatok

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Összesen

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

B13. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

0

0

0

0

0

0

0

B14. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

0

0

0

0

0

0

0

B15. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

0

0

0

0

0

0

0

B16. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

0

0

1 134 223

1 134 223

1 134 223

0

1 134 223

1 134 223

1 134 223

B1. Működési célú támogatások államázt.-on belülről összesen

0

0

0

0

0

0

0

0

0

1 134 223

1 134 223

1 134 223

0

1 134 223

1 134 223

1 134 223

0

0

0

0

0

0

0

B401. Készletértékesítés ellenértéke

0

0

0

0

0

0

0

B402. Szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

0

0

0

0

B403. Közvetített szolgáltatások ellenértéke

0

0

300 000

0

-102 631

197 369

197 369

300 000

0

-102 631

197 369

197 369

B405.Ellátási díjak

0

0

0

0

0

0

0

B406. Kiszámlázott általános forgalmi adó

0

0

0

0

0

0

0

B407. Általános forgalmi adó visszatérülése

0

0

0

0

0

0

0

B408. Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek

0

0

1 000

0

-305

695

695

1 000

0

-305

695

695

B409. Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

0

0

0

0

0

0

0

B410. Biztosító által fizetett kártérítés

0

0

0

0

0

0

0

B411. Egyéb működési bevételek

0

0

100

0

602 168

602 268

602 268

100

0

602 168

602 268

602 268

B4. Működési bevételek összesen

0

0

0

0

0

0

0

0

301 100

0

499 232

800 332

800 332

301 100

0

499 232

800 332

800 332

0

0

0

0

0

0

0

B61. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

0

0

0

0

0

0

0

B64. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről

0

0

0

0

0

0

0

B65. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

0

0

0

B6. Működési célú átvett péneszközök összesen

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1.+B3.+B4.+B6.)

0

0

0

0

0

0

0

0

301 100

1 134 223

499 232

1 934 555

1 934 555

301 100

1 134 223

499 232

1 934 555

1 934 555

7.1. melléklet

A 2020. évi MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS BEVÉTELI ELŐIRÁNYZATAI

KÖTELEZŐ FELADATONKÉNT

Költségvetési szerv megnevezése:

Polgármesteri Hivatal

Ft-ban

BEVÉTELEK JOGCÍMEI

KÖTELEZŐ FELADAT

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Összesen

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

B13. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

B14. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B15. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B16. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B1. Működési célú támogatások államázt.-on belülről összesen

B401. Készletértékesítés ellenértéke

B402. Szolgáltatások ellenértéke

B403. Közvetített szolgáltatások ellenértéke

B405.Ellátási díjak

B406. Kiszámlázott általános forgalmi adó

B407. Általános forgalmi adó visszatérülése

B408. Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek

B409. Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

B410. Biztosító által fizetett kártérítés

B411. Egyéb működési bevételek

B4. Működési bevételek összesen

B61. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

B64. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről

B65. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

B6. Működési célú átvett péneszközök összesen

MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1.+B3.+B4.+B6.)

7.2. melléklet

A 2020. évi MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS BEVÉTELI ELŐIRÁNYZATAI

ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATONKÉNT

Költségvetési szerv megnevezése:

Polgármesteri Hivatal

Ft-ban

BEVÉTELEK JOGCÍMEI

ÖNKÉNT VÁLLALT FELADAT

7.3. melléklet

A 2020. évi MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS BEVÉTELI ELŐIRÁNYZATAI

ÁLLAMIGAZGATÁSI FELADATONKÉNT

Költségvetési szerv megnevezése:

Polgármesteri Hivatal

Ft-ban

BEVÉTELEK JOGCÍMEI

ÁLLAMIGAZGATÁSI FELADAT

011130

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

016010 Választás

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Összesen

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

B13. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

0

0

0

0

0

0

B14. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

0

0

0

0

0

0

B15. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

0

0

0

0

0

0

B16. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

0

1134223

1134223

1134223

0

1134223

1134223

1134223

B1. Működési célú támogatások államázt.-on belülről összesen

0

0

0

1134223

1134223

1134223

0

1134223

1134223

1134223

0

0

0

0

0

0

B401. Készletértékesítés ellenértéke

0

0

0

0

0

0

B402. Szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

0

0

0

B403. Közvetített szolgáltatások ellenértéke

300000

0

-102631

197369

197369

0

0

0

300000

0

-102631

197369

197369

B405.Ellátási díjak

0

0

0

0

0

0

B406. Kiszámlázott általános forgalmi adó

0

0

0

0

0

0

B407. Általános forgalmi adó visszatérülése

0

0

0

0

0

0

B408. Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek

1000

0

-305

695

695

0

0

0

1000

0

-305

695

695

B409. Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

0

0

0

0

0

0

B410. Biztosító által fizetett kártérítés

0

0

0

0

0

0

B411. Egyéb működési bevételek

100

0

602168

602268

602268

0

0

0

100

0

602168

602268

602268

B4. Működési bevételek összesen

301100

0

499232

800332

800332

0

0

0

0

301100

0

499232

800332

800332

0

0

0

0

0

0

B61. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

0

0

0

0

0

0

B64. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről

0

0

0

0

0

0

B65. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

0

0

B6. Működési célú átvett péneszközök összesen

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1.+B3.+B4.+B6.)

301100

0

499232

800332

800332

0

1134223

1134223

1134223

301100

1134223

499232

1934555

1934555

8. melléklet

8. melléklet

A 2020. évi FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉS BEVÉTELI ELŐIRÁNYZATAI FELADATONKÉNT

Költségvetési szerv megnevezése:

Polgármesteri Hivatal

BEVÉTELEK JOGCÍMEI

Kötelező feladatok

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Önként vállalt feladatok

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Állami (államigazg.) feladatok

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Összesen

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

B21. Felhaolmozási célú önkormányzati támogatások

B22. Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalából származó megtérülések államháztartáson belülről

B23. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B24. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B25. Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről összesen

B51. Immateriális javak értékesítése

B52. Ingatlanok értékesítése

B53. Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

B54. Részesedések értékesítése

B55. Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

B5. Felhalmozási bevételek összesen

B71. Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalából származó megtérülések államháztartáson kívülről

B74. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről

B75. Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök

B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B2.+B5.+B7.)

9. melléklet

9. melléklet

A 2020. évi MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS BEVÉTELI ELŐIRÁNYZATAI FELADATONKÉNT

Költségvetési szerv megnevezése:

Hernád Óvoda

Ft-ban

115752645

Kötelező feladatok Hernád Óvoda

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Önként vállalt feladatok Hernád Óvoda

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Összesen

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

B13. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

0

0

0

0

0

0

0

B14. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

0

0

0

0

0

0

0

B15. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

0

0

0

0

0

0

0

B16. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

0

0

0

0

0

0

0

B1. Működési célú támogatások államázt.-on belülről összesen

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

B401. Készletértékesítés ellenértéke

0

0

0

0

0

0

0

B402. Szolgáltatások ellenértéke

613 545

613 545

613 545

0

0

0

613 545

613 545

613 545

B403. Közvetített szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

0

0

0

0

B405.Ellátási díjak

7 307 317

-839 034

6 468 283

4 874 192

0

7 307 317

0

-839 034

6 468 283

4 874 192

B406. Kiszámlázott általános forgalmi adó

1 972 975

1 972 975

1 478 252

0

1 972 975

0

0

1 972 975

1 478 252

B407. Általános forgalmi adó visszatérülése

1 000 000

470 000

161 000

1 631 000

1 631 000

0

1 000 000

470 000

161 000

1 631 000

1 631 000

B408. Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek

6 000

-4 751

1 249

1 249

0

6 000

0

-4 751

1 249

1 249

B409. Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

0

0

0

0

0

0

0

B410. Biztosító által fizetett kártérítés

0

0

0

0

0

0

0

B411. Egyéb működési bevételek

53 608

53 608

53 608

0

0

0

53 608

53 608

53 608

B4. Működési bevételek összesen

10 286 292

470 000

-15 632

10 740 660

8 651 846

-

-

-

-

10 286 292

470 000

-15 632

10 740 660

8 651 846

0

0

0

0

0

0

0

B61. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

0

0

0

0

0

0

0

B64. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről

0

0

0

0

0

0

0

B65. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

0

0

0

B6. Működési célú átvett péneszközök összesen

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1.+B3.+B4.+B6.)

10 286 292

470 000

15 632

10 740 660

8 651 846

-

-

-

-

10 286 292

470 000

-15 632

10 740 660

8 651 846

9.1. melléklet

A 2020 évi MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS BEVÉTELI ELŐIRÁNYZATAI

KÖTELEZŐ FELADATONKÉNT

Költségvetési szerv megnevezése:

Hernád Óvoda

Ft-ban

BEVÉTELEK JOGCÍMEI

KÖTELEZŐ FELADAT

091140 Óvodai működés Hernád Óvoda

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

096015 Óvodai étk.

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

096015 Iskolai étk.

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

096025 Munkahelyi étk.

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

104035 Gyermekétk. Bölcsődében

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Összesen

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

B13. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

-

-

-

-

-

-

-

0

-

-

B14. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

-

-

-

-

-

-

-

0

-

-

B15. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

-

-

-

-

-

-

-

0

-

-

B16. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

-

-

-

-

-

-

-

0

-

-

B1. Működési célú támogatások államázt.-on belülről összesen

-

-

-

-

-

-

-

0

-

-

-

-

-

-

-

-

-

0

-

-

B401. Készletértékesítés ellenértéke

-

-

-

-

-

-

-

0

-

-

B402. Szolgáltatások ellenértéke

-

-

613 545

613 545

613 545

-

-

-

-

613 545

613 545

613 545

B403. Közvetített szolgáltatások ellenértéke

-

-

-

-

-

-

-

0

-

-

B404. Tulajdonosi bevételek

-

-

-

-

-

-

-

0

-

-

B405.Ellátási díjak

-

-

179 520

- 47 967

131 553

99 824

4 560 805

- 775 342

3 785 463

3 008 289

2 504 160

15 718

2 488 442

1 725 823

62 832

- 7

62 825

40 256

7 307 317

-

-839 034

6 468 283

4 874 192

B406. Kiszámlázott általános forgalmi adó

-

-

48 470

48 470

26 954

1 231 417

1 231 417

974 458

676 123

676 123

465 971

16 965

16 965

10 869

1 972 975

-

0

1 972 975

1 478 252

B407. Általános forgalmi adó visszatérülése

-

-

-

1 000 000

470 000

161 000

1 631 000

1 631 000

-

-

1 000 000

470 000

161 000

1 631 000

1 631 000

B408. Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek

6 000

- 4 751

1 249

1 249

-

-

-

-

-

-

-

6 000

-

-4 751

1 249

1 249

B409. Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

-

-

-

-

-

-

-

0

-

-

B410. Biztosító által fizetett kártérítés

-

-

-

-

-

-

-

0

-

-

B411. Egyéb működési bevételek

52 706

52 706

52 706

12

12

12

797

797

797

86

86

86

7

7

7

-

-

53 608

53 608

53 608

B4. Működési bevételek összesen

6 000

-

47 955

53 955

53 955

227 990

-

- 47 955

180 035

126 790

6 792 222

470 000

-

7 262 222

6 228 089

3 180 283

-

15 632

3 164 651

2 191 880

79 797

-

-

79 797

51 132

10 286 292

470 000

-15 632

10 740 660

8 651 846

-

-

-

-

-

-

-

0

-

-

B61. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

-

-

-

-

-

-

-

0

-

-

B64. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről

-

-

-

-

-

-

-

0

-

-

B65. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

-

-

-

-

-

-

-

0

-

-

B6. Működési célú átvett péneszközök összesen

-

-

-

-

-

-

-

0

-

-

-

-

-

-

-

-

-

0

-

-

MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1.+B3.+B4.+B6.)

6 000

-

47 955

53 955

53 955

227 990

-

- 47 955

180 035

126 790

6 792 222

470 000

-

7 262 222

6 228 089

3 180 283

-

15 632

3 164 651

2 191 880

79 797

-

-

79 797

51 132

10 286 292

470 000

-15 632

10 740 660

8 651 846

9.2. melléklet

A 2020. évi MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELI ELŐIRÁNYZATAI

ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATONKÉNT

Költségvetési szerv megnevezése:

Hernád Óvoda

Ft-ban

BEVÉTELEK JOGCÍMEI

ÖNKÉNT VÁLLALT FELADAT

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Összesen

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

B13. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

B14. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B15. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B16. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B1. Működési célú támogatások államázt.-on belülről összesen

B401. Készletértékesítés ellenértéke

B402. Szolgáltatások ellenértéke

B403. Közvetített szolgáltatások ellenértéke

B404. Tulajdonosi bevételek

B405.Ellátási díjak

B406. Kiszámlázott általános forgalmi adó

B407. Általános forgalmi adó visszatérülése

B408. Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek

B409. Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

B410. Biztosító által fizetett kártérítés

B411. Egyéb működési bevételek

B4. Működési bevételek összesen

B61. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

B64. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről

B65. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

B6. Működési célú átvett péneszközök összesen

MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1.+B3.+B4.+B6.)

10. melléklet

10. melléklet

A 2020. évi MŰKÖDÉSI ÉS FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉS KIADÁSI előirányzatai

MINDÖSSZESEN

Ft-ban

KIADÁSOK JOGCÍMEI

Kötelező feladatok

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Önként vállalt feladatok

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Államigazg.-i feladatok

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Összesen

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

K1. Személyi juttatás

167 636 525

5 106 231

226 125

172 968 881

154 965 784

11 130 695

5 000

-226 125

10 909 570

6 800 940

-

-

178 767 220

5 111 231

0

183 878 451

161 766 724

K2. Munkaadót terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó

24 636 925

770 105

25 407 030

20 061 646

1 957 271

1 957 271

1 045 970

-

-

26 594 196

770 105

0

27 364 301

21 107 616

K3. Dologi kiadások

112 335 503

102 021 142

7 907 560

206 449 085

147 494 568

8 449 280

7 674 760

16 124 040

15 502 663

-

-

120 784 783

102 021 142

-232 800

222 573 125

162 997 231

K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

-

16 600 000

232 800

16 832 800

16 769 647

-

-

16 600 000

-

232 800

16 832 800

16 769 647

K5. Egyéb működési kiadások összesen

277 471 950

14 206 136

12 172 632

303 850 718

8 050 174

146 978 000

2 356 750

10 371 500

159 706 250

157 568 107

-

-

424 449 950

16 562 886

22 544 132

463 556 968

165 618 281

Ebből: Általános tartalék

269 942 083

14 015 829

11 802 632

295 760 544

-

-

-

269 942 083

14 015 829

11 802 632

295 760 544

-

Céltartalék

-

-

-

-

-

0

-

-

A. Működési költségvetési kiadásai összesen

582 080 903

122 103 614

4 491 197

708 675 714

330 572 172

185 115 246

2 361 750

18 052 935

205 529 931

197 687 327

-

-

-

-

767 196 149

124 465 364

22 544 132

914 205 645

528 259 499

-

0

-

K6. Beruházások

193 322 192

43 859 206

1 026 500

238 207 898

130 091 182

-

-

-

-

193 322 192

43 859 206

1 026 500

238 207 898

130 091 182

K7. Felújítások

7 500 000

12 489 514

16 161 843

36 151 357

36 130 594

-

-

-

7 500 000

12 489 514

16 161 843

36 151 357

36 130 594

K8. Egyéb felhalmozási kiadások

-

412 580

412 580

412 580

94 400 000

969 646

80 000

95 449 646

57 755 099

-

-

94 400 000

969 646

492 580

95 862 226

58 167 679

B. Felhalmozási költségvetési kiadásai összesen

200 822 192

56 348 720

17 600 923

274 771 835

166 634 356

94 400 000

969 646

80 000

95 449 646

57 755 099

-

-

-

-

295 222 192

57 318 366

17 680 923

370 221 481

224 389 455

10.1.1.melléklet

Az ÖNKORMÁNYZAT 2020. évi MŰKÖDÉSI ÉS FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉS KIADÁSI ELŐIRÁNYZATAI

KÖTELEZŐ FELADATOK

Ft-ban

KIADÁSOK JOGCÍMEI

KÖTELEZŐ FELADATOK

011130 Önkormányzati képviselők

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

013320 Köztemető

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

013350 Önkorm vagyon

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

018010 Önkorm.elszámolásai

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

018030 Finanszírozás

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

041233 Közfoglalkoztatás

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

045120 TOP-3.1.1.

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Összesen

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

K1. Személyi juttatás

21 490 947

5 000

159 000

21 654 947

19 764 151

-

-

-

-

70 599 480

- 281 646

- 439 000

69 878 834

61 658 329

-

92 090 427

- 276 646

- 280 000

91 533 781

81 422 480

K2. Munkaadót terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó

4 220 039

-

4 220 039

2 668 482

-

-

-

-

6 177 455

-

6 177 455

5 325 437

-

10 397 494

-

-

10 397 494

7 993 919

K3. Dologi kiadások

508 000

-

508 000

354 319

38 100

-

5 471

43 571

43 571

1 066 800

-

-5 471

1 061 329

776 955

-

-

-

-

635 000

3 108 332

2 505 574

6 248 906

6 248 906

-

36 036 168

36 036 168

36 036 168

2 247 900

39 144 500

2 505 574

43 897 974

43 459 919

K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

K5. Egyéb működési kiadások összesen

-

-

-

-

1 486 907

9 607

-

1 496 514

1 496 514

-

180 700

370 000

550 700

510 700

-

-

1 486 907

190 307

370 000

2 047 214

2 007 214

Ebből: Általános tartalék

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

Céltartalék

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

A. Működési költségvetési kiadás összesen

26 218 986

5 000

159 000

26 382 986

22 786 952

38 100

-

5 471

43 571

43 571

1 066 800

-

-5 471

1 061 329

776 955

1 486 907

9 607

-

1 496 514

1 496 514

-

180 700

370 000

550 700

510 700

77 411 935

2 826 686

2 066 574

82 305 195

73 232 672

-

36 036 168

36 036 168

36 036 168

106 222 728

39 058 161

2 595 574

147 876 463

134 883 532

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

K6. Beruházások

-

-

200 000

-

200 000

200 000

-

-

340 000

340 000

340 000

108 949 961

- 33 951 390

74 998 571

74 998 571

109 149 961

- 33 951 390

340 000

75 538 571

75 538 571

K7. Felújítások

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

K8. Egyéb felhalmozási kiadások

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

D. Felhalmozási költségvetési kiadás összesen

-

-

-

-

-

-

-

-

200 000

-

200 000

200 000

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

340 000

340 000

108 949 961

- 33 951 390

74 998 571

74 998 571

109 149 961

- 33 951 390

-

75 538 571

75 538 571

10.2..melléklet

Az ÖNKORMÁNYZAT 2020. évi MŰKÖDÉSI ÉS FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉS KIADÁSI ELŐIRÁNYZATAI

ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATOK

Ft-ban

KIADÁSOK JOGCÍMEI

ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATOK

061030 Lakáshoz tám.

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

066020 VKG

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

066020 Mezőőr

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

081071 Hajdúszoboszló

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

084031 Civil szervezetek

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

107060 Szociális ellátások

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

900090 Kavicsbányató

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Összesen

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

K1. Személyi juttatás

-

-

7 500 000

-

-246 125

7 253 875

3 439 345

3 090 695

5 000

20 000

3 115 695

3 090 095

540 000

-

540 000

271 500

-

-

-

11 130 695

5 000

- 226 125

10 909 570

6 800 940

K2. Munkaadót terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó

-

-

1 294 250

-

1 294 250

492 565

568 521

-

568 521

510 641

94 500

-

94 500

42 764

-

-

-

1 957 271

-

-

1 957 271

1 045 970

K3. Dologi kiadások

-

-

-

431 800

-

431 800

64 761

391 000

-

391 000

144 212

-

6 126 480

-

7 477 760

13 604 240

13 604 240

1 500 000

-

197 000

1 697 000

1 689 450

8 449 280

-

7 674 760

16 124 040

15 502 663

K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

-

-

-

-

-

16 600 000

-

232 800

16 832 800

16 769 647

-

-

16 600 000

-

232 800

16 832 800

16 769 647

K5. Egyéb működési kiadások összesen

-

119 058 000

2 266 750

10 741 500

132 066 250

131 636 250

-

-

-

27 550 000

90 000

27 640 000

25 931 857

370 000

-

-370 000

-

-

-

146 978 000

2 356 750

10 371 500

159 706 250

157 568 107

Ebből: Általános tartalék

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

Céltartalék

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

A. Működési költségvetési kiadás összesen

-

-

-

-

127 852 250

2 266 750

10 495 375

140 614 375

135 568 160

4 091 016

5 000

20 000

4 116 016

3 665 497

1 025 500

-

1 025 500

458 476

27 550 000

90 000

27 640 000

25 931 857

23 096 480

-

7 340 560

30 437 040

30 373 887

1 500 000

-

197 000

1 697 000

1 689 450

185 115 246

2 361 750

18 052 935

205 529 931

197 687 327

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

K6. Beruházások

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

K7. Felújítások

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

K8. Egyéb felhalmozási kiadások

10 000 000

519 646

10 519 646

4 819 646

71 400 000

450 000

80 000

71 930 000

41 609 000

-

-

-

13 000 000

-

13 000 000

11 326 453

-

-

94 400 000

969 646

80 000

95 449 646

57 755 099

D. Felhalmozási költségvetési kiadás összesen

10 000 000

519 646

10 519 646

4 819 646

71 400 000

450 000

80 000

71 930 000

41 609 000

-

-

-

-

-

-

-

-

13 000 000

-

13 000 000

11 326 453

-

-

-

-

-

-

-

-

94 400 000

969 646

80 000

95 449 646

57 755 099

10.1.2.melléklet

Az ÖNKORMÁNYZAT 2020. évi MŰKÖDÉSI ÉS FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉS KIADÁSI ELŐIRÁNYZATAI

KÖTELEZŐ FELADATOK

Ft-ban

KIADÁSOK JOGCÍMEI

KÖTELEZŐ FELADATOK

045150 Szállítás

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

045160 Közutak

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

047410 Árvízvédelem

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

047410 TOP-2.1.3. Belter.vízrend.

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

052080 Szennyvízcsatorna

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

052080 Pályázat

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

062020 VP6-7.2.1. Külterületi út

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

062020 Magyar Falu orvosi eszközök

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

062020 Falusi szálláshely eszközök

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Összesen

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

K1. Személyi juttatás

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

K2. Munkaadót terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

K3. Dologi kiadások

5 293 000

-

5 293 000

3 549 239

2 649 090

13 500 000

16 149 090

13 707 586

635 000

-

635 000

24 916

-

9 783 491

9 783 491

1 940 000

5 327 447

-

5 327 447

3 216 071

-

-

-

2 540 000

-

-271 970

2 268 030

2 201 985

-

206 999

206 999

199 999

-

381 000

381 000

381 000

16 444 537

23 871 490

- 271 970

40 044 057

25 220 796

K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

K5. Egyéb működési kiadások összesen

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

Ebből: Általános tartalék

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

Céltartalék

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

A. Működési költségvetési kiadás összesen

5 293 000

-

5 293 000

3 549 239

2 649 090

13 500 000

16 149 090

13 707 586

635 000

-

635 000

24 916

-

9 783 491

9 783 491

1 940 000

5 327 447

-

5 327 447

3 216 071

-

-

-

-

2 540 000

-

271 970

2 268 030

2 201 985

-

206 999

206 999

199 999

-

381 000

381 000

381 000

16 444 537

23 871 490

- 271 970

40 044 057

25 220 796

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

K6. Beruházások

-

635 000

635 000

635 000

-

-

90 216 509

90 216 509

3 200 000

-

4 209 030

-

4 209 030

-

-

-

-

2 779 542

2 779 542

2 779 542

-

-

-

4 209 030

92 996 051

635 000

97 840 081

6 614 542

K7. Felújítások

-

-

7 500 000

- 7 500 000

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

7 500 000

- 7 500 000

-

-

-

K8. Egyéb felhalmozási kiadások

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

D. Felhalmozási költségvetési kiadás összesen

-

-

-

-

7 500 000

- 7 500 000

635 000

635 000

635 000

-

-

-

-

-

90 216 509

90 216 509

3 200 000

-

-

-

-

4 209 030

-

4 209 030

-

-

-

-

-

-

2 779 542

2 779 542

2 779 542

-

-

-

-

11 709 030

85 496 051

635 000

97 840 081

6 614 542

10.2.melléklet

Az ÖNKORMÁNYZAT 2020. évi MŰKÖDÉSI ÉS FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉS KIADÁSI ELŐIRÁNYZATAI

ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATOK

Ft-ban

KIADÁSOK JOGCÍMEI

ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATOK

Összesen

K1. Személyi juttatás

-

K2. Munkaadót terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó

-

K3. Dologi kiadások

-

K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

-

-

-

K5. Egyéb működési kiadások összesen

-

-

Ebből: Általános tartalék

-

Céltartalék

-

A. Működési költségvetési kiadás összesen

-

-

-

-

K6. Beruházások

-

K7. Felújítások

-

K8. Egyéb felhalmozási kiadások

-

D. Felhalmozási költségvetési kiadás összesen

-

-

-

10.1.3.melléklet

Az ÖNKORMÁNYZAT 2020. évi MŰKÖDÉSI ÉS FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉS KIADÁSI ELŐIRÁNYZATAI

KÖTELEZŐ FELADATOK

Ft-ban

KIADÁSOK JOGCÍMEI

KÖTELEZŐ FELADATOK

062020 ÖTU-2020.Útfelújítás

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

062020 Járdaelújítás

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

064010 Közvilágítás

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

066010 Zöldterület

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

066020 VKG

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

066020 TOP-3.2.2. Megújuló energia

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

066020 KEOP

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

066020 Diákmunka

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

072111 Háziorvos

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

072111 Gyerekorvos

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Összesen

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

K1. Személyi juttatás

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

2 710 327

2 710 327

2 710 327

2 964 143

505 000

132 920

3 602 063

3 602 063

11 364 143

505 000

153 205

12 022 348

12 002 659

14 328 286

3 720 327

286 125

18 334 738

18 315 049

K2. Munkaadót terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

420 105

420 105

420 105

538 831

87 500

626 331

579 175

1 914 751

87 500

2 002 251

1 759 613

2 453 582

595 105

-

3 048 687

2 758 893

K3. Dologi kiadások

-

809 999

-286 093

523 906

500 000

-

-

-

5 080 000

810 000

537 317

6 427 317

6 427 317

-

45 092 299

7 938 300

- 8 954 700

44 075 899

27 342 658

-

21 446 853

38 842

21 485 695

21 485 695

-

285 750

285 750

285 750

-

-

-

336 550

-

38 393

374 943

374 509

1 237 450

-

-148 019

1 089 431

720 239

51 746 299

31 290 902

- 8 774 260

74 262 941

57 136 168

K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

K5. Egyéb működési kiadások összesen

-

-

-

6 042 960

-

6 042 960

6 042 960

269 942 083

14 015 829

11 802 632

295 760 544

-

-

-

-

-

-

275 985 043

14 015 829

11 802 632

301 803 504

6 042 960

Ebből: Általános tartalék

-

-

-

-

269 942 083

14 015 829

11 802 632

295 760 544

-

-

-

-

-

-

269 942 083

14 015 829

11 802 632

295 760 544

-

Céltartalék

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

A. Működési költségvetési kiadás összesen

-

809 999

-286 093

523 906

500 000

-

-

-

-

5 080 000

810 000

537 317

6 427 317

6 427 317

6 042 960

-

6 042 960

6 042 960

315 034 382

21 954 129

2 847 932

339 836 443

27 342 658

-

21 446 853

38 842

21 485 695

21 485 695

-

285 750

285 750

285 750

-

3 130 432

3 130 432

3 130 432

3 839 524

592 500

171 313

4 603 337

4 555 747

14 516 344

592 500

5 186

15 114 030

14 482 511

344 513 210

49 622 163

3 314 497

397 449 870

84 253 070

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

K6. Beruházások

-

-

-

-

-

-

2 000 000

- 449 333

1 550 667

1 550 667

-

15 500 000

15 500 000

-

60 248 701

- 14 936 122

45 312 579

45 312 579

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

77 748 701

- 15 385 455

-

62 363 246

46 863 246

K7. Felújítások

-

14 993 969

286 093

15 280 062

15 280 062

-

4 995 545

4 995 545

4 974 782

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

19 989 514

286 093

20 275 607

20 254 844

K8. Egyéb felhalmozási kiadások

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

D. Felhalmozási költségvetési kiadás összesen

-

14 993 969

286 093

15 280 062

15 280 062

-

4 995 545

4 995 545

4 974 782

2 000 000

- 449 333

-

1 550 667

1 550 667

-

-

-

15 500 000

-

15 500 000

-

60 248 701

- 14 936 122

45 312 579

45 312 579

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

77 748 701

4 604 059

286 093

82 638 853

67 118 090

10.2. melléklet

Az ÖNKORMÁNYZAT 2020. évi MŰKÖDÉSI ÉS FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉS KIADÁSI ELŐIRÁNYZATAI

ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATOK

Ft-ban

KIADÁSOK JOGCÍMEI

ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATOK

Összesen

K1. Személyi juttatás

K2. Munkaadót terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó

K3. Dologi kiadások

K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

K5. Egyéb működési kiadások összesen

Ebből: Általános tartalék

Céltartalék

A. Működési költségvetési kiadás összesen

K6. Beruházások

K7. Felújítások

K8. Egyéb felhalmozási kiadások

D. Felhalmozási költségvetési kiadás összesen

10.1.4.melléklet

Az ÖNKORMÁNYZAT 2020. évi MŰKÖDÉSI ÉS FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉS KIADÁSI ELŐIRÁNYZATAI

KÖTELEZŐ FELADATOK

Ft-ban

KIADÁSOK JOGCÍMEI

KÖTELEZŐ FELADATOK

072111 Fogorvos

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

074031 Védőnő

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

074032 Iskola eü.

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

074040 COVID-19

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

081030 Sportöltöző

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

082042 Könyvtár

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

082091 Faluház

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Összesen

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

K1. Személyi juttatás

-

12 573 334

1 065 000

60 000

13 698 334

13 281 644

255 500

-

255 500

255 500

-

-

-

-

-

3 054 143

5 000

20 000

3 079 143

3 053 543

23 610 035

531 050

100 000

24 241 085

19 085 405

39 493 012

1 601 050

180 000

41 274 062

35 676 092

K2. Munkaadót terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó

-

2 213 119

175 000

2 388 119

2 176 829

43 181

-

43 181

36 911

-

-

-

-

-

569 201

-

569 201

502 727

5 084 491

-

5 084 491

3 032 057

7 909 992

175 000

-

8 084 992

5 748 524

K3. Dologi kiadások

165 100

-

109 626

274 726

254 963

2 166 384

-

2 166 384

1 399 723

-

8 000 000

-1 500 000

6 500 000

3 544 917

1 155 700

-

36 106

1 191 806

1 161 145

423 978

-

423 978

382 742

22 934 930

-

36 106

22 898 824

4 981 474

26 846 092

8 000 000

- 1 390 374

33 455 718

11 724 964

K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

K5. Egyéb működési kiadások összesen

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

Ebből: Általános tartalék

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

Céltartalék

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

A. Működési költségvetési kiadás összesen

165 100

-

109 626

274 726

254 963

16 952 837

1 240 000

60 000

18 252 837

16 858 196

298 681

-

298 681

292 411

-

8 000 000

1 500 000

6 500 000

3 544 917

1 155 700

-

36 106

1 191 806

1 161 145

4 047 322

5 000

20 000

4 072 322

3 939 012

51 629 456

531 050

63 894

52 224 400

27 098 936

74 249 096

9 776 050

- 1 210 374

82 814 772

53 149 580

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

K6. Beruházások

200 000

200 000

165 029

317 500

-

317 500

275 700

-

-

-

-

-

627 000

-

191 095

435 905

12 999

944 500

200 000

- 191 095

953 405

453 728

K7. Felújítások

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

K8. Egyéb felhalmozási kiadások

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

D. Felhalmozási költségvetési kiadás összesen

-

200 000

200 000

165 029

317 500

-

317 500

275 700

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

627 000

-

191 095

435 905

12 999

944 500

200 000

- 191 095

953 405

453 728

10.2. melléklet

Az ÖNKORMÁNYZAT 2020. évi MŰKÖDÉSI ÉS FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉS KIADÁSI ELŐIRÁNYZATAI

ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATOK

Ft-ban

KIADÁSOK JOGCÍMEI

ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATOK

Összesen

K1. Személyi juttatás

K2. Munkaadót terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó

K3. Dologi kiadások

K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

K5. Egyéb működési kiadások összesen

Ebből: Általános tartalék

Céltartalék

A. Működési költségvetési kiadás összesen

K6. Beruházások

K7. Felújítások

K8. Egyéb felhalmozási kiadások

D. Felhalmozási költségvetési kiadás összesen

10.1.5.melléklet

Az ÖNKORMÁNYZAT 2020. évi MŰKÖDÉSI ÉS FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉS KIADÁSI ELŐIRÁNYZATAI

KÖTELEZŐ FELADATOK

Ft-ban

KIADÁSOK JOGCÍMEI

KÖTELEZŐ FELADATOK

082091 Tekepálya

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

096015 VP6. Konyha pályázat

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

104042 Családsegítő

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

104044 Biztos Kezdet

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

104044 Gyerekesély

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

107080 EFOP-3.3.2. Kulturális

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

062020 Kincstár Útfelújítás

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

062020 Leader Tudomka Falvak páláyzat

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Összesen

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

K1. Személyi juttatás

-

-

-

10 162 490

46 500

491 189

10 700 179

10 700 179

6 678 000

15 000

-51 189

6 641 811

5 611 152

-

-

-

4 884 310

-

-400 000

4 484 310

3 240 832

-

-

0

-

-

-

0

-

21 724 800

61 500

40 000

21 826 300

19 552 163

K2. Munkaadót terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó

-

-

-

1 858 753

-

-70 363

1 788 390

1 773 139

1 162 350

-

70 363

1 232 713

1 232 713

-

-

-

854 754

-

854 754

554 458

-

-

0

-

-

-

-

3 875 857

-

-

3 875 857

3 560 310

K3. Dologi kiadások

1 524 000

-

1 524 000

938 328

400 000

-

400 000

400 000

1 162 500

-

-51 500

1 111 000

265 054

4 725 175

2 667 000

7 392 175

5 906 974

-

325 000

325 000

324 970

7 239 000

- 3 277 750

-197 000

3 764 250

1 845 425

-

-

0

-

-

-

271 970

271 970

271 970

15 050 675

- 285 750

23 470

14 788 395

9 952 721

K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

K5. Egyéb működési kiadások összesen

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

Ebből: Általános tartalék

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

Céltartalék

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

A. Működési költségvetési kiadás összesen

1 524 000

-

1 524 000

938 328

400 000

-

400 000

400 000

13 183 743

46 500

369 326

13 599 569

12 738 372

12 565 525

2 682 000

19 174

15 266 699

12 750 839

-

325 000

-

325 000

324 970

12 978 064

- 3 277 750

- 597 000

9 103 314

5 640 715

-

-

-

-

-

-

-

271 970

271 970

271 970

40 651 332

- 224 250

63 470

40 490 552

33 065 194

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

K6. Beruházások

139 595

139 595

69 595

-

103 000

103 000

51 500

-

-

1 270 000

-

1 270 000

500 000

-

-

-

-

-

-

1 270 000

-

242 595

1 512 595

621 095

K7. Felújítások

-

-

-

-

-

-

15 875 750

15 875 750

15 875 750

-

-

-

15 875 750

15 875 750

15 875 750

K8. Egyéb felhalmozási kiadások

-

-

-

-

412 580

412 580

412 580

-

-

-

-

-

412 580

412 580

412 580

D. Felhalmozási költségvetési kiadás összesen

-

-

139 595

139 595

69 595

-

-

-

-

-

-

103 000

103 000

51 500

-

-

-

-

-

-

412 580

412 580

412 580

1 270 000

-

1 270 000

500 000

-

-

15 875 750

15 875 750

15 875 750

-

-

-

-

1 270 000

-

16 530 925

17 800 925

16 909 425

10.2. melléklet

Az ÖNKORMÁNYZAT 2020. évi MŰKÖDÉSI ÉS FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉS KIADÁSI ELŐIRÁNYZATAI

ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATOK

Ft-ban

KIADÁSOK JOGCÍMEI

ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATOK

Összesen

K1. Személyi juttatás

K2. Munkaadót terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó

K3. Dologi kiadások

K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

K5. Egyéb működési kiadások összesen

Ebből: Általános tartalék

Céltartalék

A. Működési költségvetési kiadás összesen

K6. Beruházások

K7. Felújítások

K8. Egyéb felhalmozási kiadások

D. Felhalmozási költségvetési kiadás összesen

10.1.6.melléklet

Az ÖNKORMÁNYZAT 2020. évi MŰKÖDÉSI ÉS FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉS KIADÁSI ELŐIRÁNYZATAI

KÖTELEZŐ FELADATOK

Ft-ban

KIADÁSOK JOGCÍMEI

KÖTELEZŐ FELADATOK

10.1.1.

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

10.1.2.

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

10.1.3.

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

10.1.4.

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

10.1.5.

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Összesen

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

K1. Személyi juttatás

92 090 427

276 646

-280 000

91 533 781

81 422 480

-

14 328 286

3 720 327

286 125

18 334 738

18 315 049

39 493 012

1 601 050

180 000

41 274 062

35 676 092

21 724 800

61 500

40 000

21 826 300

19 552 163

167 636 525

5 106 231

226 125

172 968 881

154 965 784

K2. Munkaadót terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó

10 397 494

10 397 494

7 993 919

-

2 453 582

595 105

3 048 687

2 758 893

7 909 992

175 000

8 084 992

5 748 524

3 875 857

3 875 857

3 560 310

24 636 925

770 105

0

25 407 030

20 061 646

K3. Dologi kiadások

2 247 900

39 144 500

2 505 574

43 897 974

43 459 919

16 444 537

23 871 490

-271 970

40 044 057

25 220 796

51 746 299

31 290 902

-8 774 260

74 262 941

57 136 168

26 846 092

8 000 000

-1 390 374

33 455 718

11 724 964

15 050 675

285 750

23 470

14 788 395

9 952 721

112 335 503

102 021 142

-7 907 560

206 449 085

147 494 568

K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

-

-

-

-

-

-

-

0

-

-

K5. Egyéb működési kiadások összesen

1 486 907

190 307

370 000

2 047 214

2 007 214

-

-

275 985 043

14 015 829

11 802 632

301 803 504

6 042 960

-

-

-

277 471 950

14 206 136

12 172 632

303 850 718

8 050 174

Ebből: Általános tartalék

-

-

-

269 942 083

14 015 829

11 802 632

295 760 544

-

-

269 942 083

14 015 829

11 802 632

295 760 544

-

Céltartalék

-

-

-

-

-

-

-

0

-

-

A. Működési költségvetési kiadás összesen

106 222 728

39 058 161

2 595 574

147 876 463

134 883 532

16 444 537

23 871 490

271 970

40 044 057

25 220 796

344 513 210

49 622 163

3 314 497

397 449 870

84 253 070

74 249 096

9 776 050

-1 210 374

82 814 772

53 149 580

40 651 332

224 250

63 470

40 490 552

33 065 194

582 080 903

122 103 614

4 491 197

708 675 714

330 572 172

-

-

-

-

-

-

-

0

-

-

K6. Beruházások

109 149 961

- 33 951 390

340 000

75 538 571

75 538 571

4 209 030

92 996 051

635 000

97 840 081

6 614 542

77 748 701

15 385 455

62 363 246

46 863 246

944 500

200 000

-191 095

953 405

453 728

1 270 000

242 595

1 512 595

621 095

193 322 192

43 859 206

1 026 500

238 207 898

130 091 182

K7. Felújítások

-

7 500 000

7 500 000

0

-

-

19 989 514

286 093

20 275 607

20 254 844

-

15 875 750

15 875 750

15 875 750

7 500 000

12 489 514

16 161 843

36 151 357

36 130 594

K8. Egyéb felhalmozási kiadások

-

-

-

-

-

412 580

412 580

412 580

-

-

412 580

412 580

412 580

D. Felhalmozási költségvetési kiadás összesen

109 149 961

33 951 390

340 000

75 538 571

75 538 571

11 709 030

85 496 051

635 000

97 840 081

6 614 542

77 748 701

4 604 059

286 093

82 638 853

67 118 090

944 500

200 000

-191 095

953 405

453 728

1 270 000

-

16 530 925

17 800 925

16 909 425

200 822 192

56 348 720

17 600 923

274 771 835

166 634 356

10.2. melléklet

Az ÖNKORMÁNYZAT 2020. évi MŰKÖDÉSI ÉS FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉS KIADÁSI ELŐIRÁNYZATAI

ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATOK

Ft-ban

KIADÁSOK JOGCÍMEI

ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATOK

10.2.1.

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Összesen

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

K1. Személyi juttatás

11 130 695

5 000

-226 125

10 909 570

6 800 940

11 130 695

5 000

- 226 125

10 909 570

6 800 940

K2. Munkaadót terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó

1 957 271

1 957 271

1 045 970

1 957 271

-

-

1 957 271

1 045 970

K3. Dologi kiadások

8 449 280

7 674 760

16 124 040

15 502 663

8 449 280

-

7 674 760

16 124 040

15 502 663

K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

16 600 000

232 800

16 832 800

16 769 647

-

16 600 000

-

232 800

16 832 800

16 769 647

K5. Egyéb működési kiadások összesen

146 978 000

2 356 750

10 371 500

159 706 250

157 568 107

-

146 978 000

2 356 750

10 371 500

159 706 250

157 568 107

Ebből: Általános tartalék

-

-

-

-

-

-

Céltartalék

-

-

-

-

-

-

A. Működési költségvetési kiadás összesen

185 115 246

2 361 750

18 052 935

205 529 931

197 687 327

-

-

-

-

-

185 115 246

2 361 750

18 052 935

205 529 931

197 687 327

-

-

-

-

-

-

K6. Beruházások

-

-

-

-

-

-

-

K7. Felújítások

-

-

-

-

-

-

K8. Egyéb felhalmozási kiadások

94 400 000

969 646

80 000

95 449 646

57 755 099

94 400 000

969 646

80 000

95 449 646

57 755 099

D. Felhalmozási költségvetési kiadás összesen

94 400 000

969 646

80 000

95 449 646

57 755 099

-

-

-

-

-

94 400 000

969 646

80 000

95 449 646

57 755 099

10.3. melléklet

K4. Elátottak pénzbeli juttatásai

Ft-ban

Megnevezés

Önkormányzat

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Kv.-i szervek összesen

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Önkorm.-i Hivatal

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Mindösszesen

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Temetési segély

1 000 000

-

625 000

625 000

-

-

1 000 000

-

625 000

625 000

Krízis segély

3 000 000

-

1 050 000

1 021 756

-

-

3 000 000

-

1 050 000

1 021 756

Nyugdíjasoknak segély

3 000 000

-

232 800

5 429 909

5 395 000

-

-

3 000 000

-

5 429 909

5 395 000

Köztemetés

600 000

-

595 000

595 000

-

-

600 000

-

595 000

595 000

Mikulás csomag

500 000

-

505 025

505 025

-

-

500 000

-

505 025

505 025

Ifjúságvédelmi támogatás (beiskolázási segély)

3 000 000

-

1 880 000

1 880 000

-

-

3 000 000

-

1 880 000

1 880 000

Ösztöndíjak

5 500 000

-

4 560 000

4 560 000

-

-

5 500 000

-

4 560 000

4 560 000

Lakásfenntartási támogatás

2 187 866

2 187 866

2 187 866

Összesen

16 600 000

-

232 800

16 832 800

16 769 647

-

-

-

-

-

16 600 000

-

16 832 800

16 769 647

10.4. melléklet

K502. Helyi önkormányzatok előző évi elszámolásából származó kiadások

Megnevezés

Önkormányzat

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Kv.-i szervek összesen

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Önkorm.-i Hivatal

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Mindösszesen

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Szolidaritási hozzájárulás

1 303 078

-

1 303 078

1 303 078

-

-

1 303 078

-

1 303 078

1 303 078

Téli rezsicsökkentés visszafizetése kamattal

183 829

9 607

193 436

193 436

-

-

183 829

9 607

193 436

193 436

Összesen

1 486 907

9 607

1 496 514

1 496 514

-

-

-

-

1 486 907

9 607

1 496 514

1 496 514

10.5. melléklet

K505. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

Ft-ban

Megnevezés

Önkormányzat

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Kv.-i szervek összesen

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Önkorm.-i Hivatal

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Mindösszesen

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

-

-

-

Összesen

-

-

-

10.6. melléklet

K506. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre

Ft-ban

Megnevezés

Önkormányzat

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Polgármesteri Hivatal

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Óvoda

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Mindösszesen

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

BURSA ösztöndíj

370 000

370 000

330 000

-

-

370 000

-

370 000

330 000

Sajó-Bódva Völgye tagdíj

-

180 700

180 700

180 700

-

-

-

-

180 700

180 700

47 785

47 785

47 785

-

-

47 785

47 785

47 785

Összesen

370 000

-

180 700

550 700

510 700

-

-

-

-

370 000

-

47 785

598 485

558 485

10.7. melléklet

K508. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

Ft-ban

Megnevezés

Önkormányzat

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Polgármesteri Hivatal

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Óvoda

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Mindösszesen

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

Összesen

-

-

-

-

-

-

10.8. melléklet

K512. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre

Ft-ban

Megnevezés

Önkormányzat

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Polgármesteri Hivatal

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Óvoda

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Mindösszesen

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Bő-Víz Kft.

115 118 000

2 266 750

2 144 000

119 528 750

119 528 750

-

-

115 118 000

2 266 750

2 144 000

119 528 750

119 528 750

TIREK hozzájárulás szociális étkezé, házi segítségnyújtás

3 940 000

3 940 000

3 500 000

-

-

3 940 000

-

-

3 940 000

3 500 000

BKSC támogatása

15 000 000

19 000 000

18 134 949

-

-

15 000 000

-

-

19 000 000

18 134 949

BKSC TAO önerő

6 000 000

2 000 000

1 546 908

-

-

6 000 000

-

-

2 000 000

1 546 908

Életet az Éveknek Nyugdíjas Egyesület

1 000 000

90 000

1 090 000

1 000 000

-

-

1 000 000

90 000

-

1 090 000

1 000 000

Rózsafa Hagyományőrző Egyesület

1 000 000

1 000 000

1 000 000

-

-

1 000 000

-

-

1 000 000

1 000 000

Bőcsi Polgárőr Egyesület

1 500 000

1 500 000

1 500 000

-

-

1 500 000

-

-

1 500 000

1 500 000

Bőcsi Horgász Egyesület

800 000

800 000

600 000

-

-

800 000

-

-

800 000

600 000

Sporttal a Bőcsi Ifjúság Egészségéért Alapítvány

2 150 000

2 150 000

2 150 000

-

-

2 150 000

-

-

2 150 000

2 150 000

Bőcsi Vadásztársaság támogatása

100 000

90 000

-

-

-

100 000

-

-

90 000

-

Zöldterület gazdálkodással kapcsolatos feladatok Bő-Víz Kft.-nek normatíva

6 042 960

6 042 960

6 042 960

-

-

6 042 960

-

-

6 042 960

6 042 960

Sajó-Bódva Völgye Hull.kez.Társulás

-

-

-

-

-

-

-

TIREK cafetéria támogatás

471 500

471 500

471 500

-

-

471 500

471 500

471 500

Lakossági árvízkárosultak támogatása

150 000

150 000

150 000

-

-

150 000

150 000

150 000

Lakosság vissza nem térítendő támogatása

140 000

140 000

140 000

-

-

140 000

140 000

140 000

ÉRV. 20.20.-évi víz- és csatornaszolg. Támogatás

7 836 000

7 836 000

7 836 000

-

-

7 836 000

7 836 000

7 836 000

Bőcsi Vagyonkezelő Kft.

10 000

10 000

-

-

-

10 000

10 000

Összesen

152 650 960

2 356 750

10 741 500

165 749 210

163 611 067

-

-

-

-

152 650 960

2 356 750

10 741 500

165 749 210

163 611 067

11. melléklet

11. melléklet

A 2020. évi MŰKÖDÉSI ÉS FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI, valamint FINANSZÍROZÁSI KIADÁS ELŐIRÁNYZATAI MINDÖSSZESEN

Ft-ban

KIADÁSOK JOGCÍMEI

Önkormányzat

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Önk.-i Hivatal

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Hernád Óvoda

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Mindösszesen

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

K1. Személyi juttatás

178 767 220

5 111 231

183 878 451

161 766 724

43 585 130

1 230 500

44 815 630

39 567 768

118 746 403

3 351 484

122 097 887

115 243 075

341 098 753

9 693 215

0

350 791 968

316 577 567

K2. Munkaadót terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó

26 594 196

770 105

27 364 301

21 107 616

8 359 355

239 035

8 598 390

6 617 713

21 614 986

518 153

22 133 139

19 787 716

56 568 537

1 527 293

0

58 095 830

47 513 045

K3. Dologi kiadások

120 784 783

102 021 142

-232 800

222 573 125

162 997 231

9 750 137

133 232

- 47 785

9 835 584

7 735 464

44 485 874

1 136 750

45 622 624

35 551 482

175 020 794

103 291 124

-280 585

278 031 333

206 284 177

K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

16 600 000

232 800

16 832 800

16 769 647

-

-

16 600 000

-

232 800

16 832 800

16 769 647

K5. Egyéb működési kiadások összesen

424 449 950

16 562 886

22 544 132

463 556 968

165 618 281

47 785

47 785

47 785

-

424 449 950

16 562 886

22 591 917

463 604 753

165 666 066

Ebből: Általános tartalék

269 942 083

14 015 829

11 802 632

295 760 544

-

-

269 942 083

14 015 829

11 802 632

295 760 544

-

Céltartalék

-

-

-

-

-

0

-

-

-

-

-

-

-

0

-

-

A. Működési költségvetési kiadásai összesen

767 196 149

138 481 193

22 544 132

914 205 645

528 259 499

61 694 622

1 602 767

-

63 297 389

53 968 730

184 847 263

5 006 387

189 853 650

170 582 273

1 013 738 034

145 090 347

22 544 132

1 167 356 684

752 810 502

-

-

-

-

-

0

-

-

K6. Beruházások

193 322 192

43 859 206

1 026 500

238 207 898

130 091 182

1 524 000

-

1 524 000

794 642

3 303 250

3 303 250

2 929 835

198 149 442

43 859 206

1 026 500

243 035 148

133 815 659

K7. Felújítások

7 500 000

12 489 514

16 161 843

36 151 357

36 130 594

-

-

7 500 000

12 489 514

16 161 843

36 151 357

36 130 594

K8. Egyéb felhalmozási kiadások

94 400 000

969 646

492 580

95 862 226

58 167 679

-

-

94 400 000

969 646

492 580

95 862 226

58 167 679

B. Felhalmozási költségvetési kiadásai összesen

295 222 192

57 318 366

17 680 923

370 221 481

224 389 455

1 524 000

-

1 524 000

794 642

3 303 250

-

3 303 250

2 929 835

300 049 442

57 318 366

17 680 923

375 048 731

228 113 932

-

-

-

-

-

0

-

-

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁS MINDÖSZESESEN (A.+B.)

1 062 418 341

195 799 559

40 225 055

1 284 427 126

752 648 954

63 218 622

1 602 767

-

64 821 389

54 763 372

188 150 513

5 006 387

193 156 900

173 512 108

1 313 787 476

202 408 713

40 225 055

1 542 405 415

980 924 434

-

-

-

-

-

0

-

-

K911. Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre

-

-

-

-

-

0

-

-

K912. Belföldi értékpapírok kiadásai

-

-

-

-

-

0

-

-

K913. Államháztartáson belüli megelőlegezések folyóstása

-

-

-

-

-

0

-

-

K914. Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

5 668 503

5 668 503

5 668 503

-

-

5 668 503

-

0

5 668 503

5 668 503

K915. Központi, irányítószervi támogatás folyósítása

240 394 037

5 004 931

-1 151 431

244 247 537

217 595 276

-

-

-

240 394 037

5 004 931

-1 151 431

244 247 537

217 595 276

K916. Péneszközök betétként elhelyezése

-

-

-

-

-

0

-

-

K917. Pénzügyi lízing kiadásai

-

-

-

-

-

0

-

-

K919. Tulajdonosi kölcsönök kiadásai

-

-

-

-

-

0

-

-

C. Finanszírozási kiadások összesen

246 062 540

5 004 931

-1 151 431

249 916 040

223 263 779

-

-

-

-

-

-

-

-

246 062 540

5 004 931

-1 151 431

249 916 040

223 263 779

-

-

-

-

-

0

-

-

D. KIADÁS MINDÖSSZESEN (A+B+C)

1 308 480 881

200 804 490

39 073 624

1 534 343 166

975 912 733

63 218 622

1 602 767

-

64 821 389

54 763 372

188 150 513

5 006 387

193 156 900

173 512 108

1 559 850 016

207 413 644

39 073 624

1 792 321 455

1 204 188 213

FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK KÖLTSÉGVETÉSI SZERVENKÉNT

11.1. melléklet

Ft-ban

KIADÁSOK JOGCÍMEI

Költségvetési szervek

Mindösszesen

K911. Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre

K912. Belföldi értékpapírok kiadásai

K913. Államháztartáson belüli megelőlegezések folyóstása

K914. Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

K915. Központi, irányítószervi támogatás folyósítása

xx

xx

xx

K916. Péneszközök betétként elhelyezése

K917. Pénzügyi lízing kiadásai

K919. Tulajdonosi kölcsönök kiadásai

C. Finanszírozási kiadások összesen

12. melléklet

12. melléklet

A 2020. évi MŰKÖDÉSI ÉS FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉS KIADÁSI ELŐIRÁNYZATAI

Költségvetési szerv megnevezése:

Polgármesteri Hivatal

Ft-ban

KIADÁSOK JOGCÍMEI

Kötelező feladatok

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Önként vállalt feladatok

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Államigazg.-i feladat

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Összesen

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

K1. Személyi juttatás

43 585 130

1 230 500

44 815 630

39 567 768

43 585 130

1 230 500

44 815 630

39 567 768

K2. Munkaadót terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó

8 359 355

239 035

8 598 390

6 617 713

8 359 355

239 035

8 598 390

6 617 713

K3. Dologi kiadások

9 750 137

133 232

- 47 785

9 835 584

7 735 464

9 750 137

133 232

-47 785

9 835 584

7 735 464

K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

-

-

-

-

-

K5. Egyéb működési kiadások összesen

47 785

47 785

47 785

-

-

47 785

47 785

47 785

Ebből: Általános tartalék

-

-

-

-

-

Céltartalék

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

A. Működési költségvetési kiadás összesen

-

-

-

-

-

-

61 694 622

1 602 767

-

63 297 389

53 968 730

61 694 622

1 602 767

0

63 297 389

53 968 730

-

-

-

-

-

K6. Beruházások

1 524 000

-

1 524 000

794 642

1 524 000

-

1 524 000

794 642

K7. Felújítások

-

-

-

-

-

-

K8. Egyéb felhalmozási kiadások

-

-

-

-

-

D. Felhalmozási költségvetési kiadás összesen

-

-

-

-

-

-

1 524 000

-

1 524 000

794 642

1 524 000

-

1 524 000

794 642

12.1. melléklet

A 2020. évi MŰKÖDÉSI ÉS FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉS KIADÁSI ELŐIRÁNYZATAI

KÖTELEZŐ FELADATOK

Költségvetési szerv megnevezése:

Polgármesteri Hivatal

Ft-ban

KIADÁSOK JOGCÍMEI

KÖTELEZŐ FELADATOK

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Összesen

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

K1. Személyi juttatás

K2. Munkaadót terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó

K3. Dologi kiadások

K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

K5. Egyéb működési kiadások összesen

A. Működési költségvetési kiadásai összesen

K6. Beruházások

K7. Felújítások

K8. Egyéb felhalmozási kiadások

B. Felhalmozási költségvetési kiadásai összesen

12.2. melléklet

A 2020. évi MŰKÖDÉSI ÉS FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉS KIADÁSI ELŐIRÁNYZATAI

ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATOK

Költségvetési szerv megnevezése:

Polgármesteri Hivatal

Ft-ban

KIADÁSOK JOGCÍMEI

ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATOK

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Módosított

Módosítás

Módosítás

Teljesítés

Összesen

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

K1. Személyi juttatás

K2. Munkaadót terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó

K3. Dologi kiadások

K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

K5. Egyéb működési kiadások összesen

A. Működési költségvetési kiadás összesen

K6. Beruházások

K7. Felújítások

K8. Egyéb felhalmozási kiadások

B. Felhalmozási költségvetési kiadás összesen

13. melléklet

13. melléklet

A 2020. évi MŰKÖDÉSI ÉS FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉS KIADÁSI ELŐIRÁNYZATAI

Költségvetési szerv megnevezése:

Hernád Óvoda

Ft-ban

KIADÁSOK JOGCÍMEI

Kötelező feladatok

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Önként vállalt feladatok

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Összesen

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

K1. Személyi juttatás

118 746 403

3 351 484

122 097 887

115 243 075

-

118 746 403

3 351 484

122 097 887

115 243 075

K2. Munkaadót terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó

21 614 986

518 153

22 133 139

19 787 716

-

21 614 986

518 153

22 133 139

19 787 716

K3. Dologi kiadások

44 485 874

1 136 750

45 622 624

35 551 482

-

44 485 874

1 136 750

45 622 624

35 551 482

K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

-

-

-

-

-

-

K5. Egyéb működési kiadások összesen

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

A. Működési költségvetési kiadás összesen

184 847 263

5 006 387

189 853 650

170 582 273

-

-

-

-

184 847 263

5 006 387

189 853 650

170 582 273

-

-

-

-

-

-

K6. Beruházások

3 303 250

3 303 250

2 929 835

-

3 303 250

-

3 303 250

2 929 835

K7. Felújítások

-

-

-

-

-

-

K8. Egyéb felhalmozási kiadások

-

-

-

-

-

-

D. Felhalmozási költségvetési kiadás összesen

3 303 250

-

3 303 250

2 929 835

-

-

-

-

3 303 250

-

3 303 250

2 929 835

13.1. melléklet

A 2020. évi MŰKÖDÉSI ÉS FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉS KIADÁSI ELŐIRÁNYZATAI

KÖTELEZŐ FELADATOK

Költségvetési szerv megnevezése:

Hernád Óvoda

Ft-ban

KIADÁSOK JOGCÍMEI

KÖTELEZŐ FELADATOK

091110 Óvodai nevelés Hernád Óvoda

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

0091110 Óvodai nevelés Bársonyos

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

091140 Óvdai működés Hernád Óvoda

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

091140 Óvodai működés Bársonyos

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

096015 Óvodai étkeztetés

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

096015 Iskolai étkeztetés

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

096025 Munkahelyi étkeztetés

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

104031
Bölcsőde

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

104035 Gyermekétkeztetés bölcsődében

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

104037 Szünidei étkeztetés

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Összesen

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

70 801 882

3 281 484

74 083 366

70 303 100

-

-

-

-

-

-

10 424 454

5 000

10 429 454

9 991 894

16 547 080

40 000

- 3 011 400

13 575 680

11 967 467

2 206 278

- 9 951

2 196 327

1 342 968

17 939 355

25 000

- 2 849

17 961 506

17 786 092

827 354

120 142

947 496

947 496

-

2 904 058

2 904 058

2 904 058

118 746 403

3 351 484

-

122 097 887

115 243 075

K2. Munkaadót terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó

12 905 758

507 653

13 413 411

12 059 461

-

-

9 741

9 741

7 775

1 948

1 948

-

1 907 003

750

1 907 753

1 752 954

3 015 735

6 000

- 500 429

2 521 306

2 190 071

402 098

-

402 098

238 033

3 221 916

3 750

3 225 666

2 888 206

150 787

14 694

165 481

165 481

-

485 735

485 735

485 735

21 614 986

518 153

-

22 133 139

19 787 716

K3. Dologi kiadások

784 543

784 543

660 789

129 540

129 540

102 438

5 080 442

666 750

5 747 192

3 801 110

1 548 600

1 548 600

828 859

9 926 766

9 926 766

7 630 809

21 485 588

470 000

- 2 253 223

19 702 365

15 980 579

2 731 412

2 731 412

1 810 734

1 774 702

1 774 702

1 528 208

1 024 281

1 024 281

954 733

-

2 253 223

2 253 223

2 253 223

44 485 874

1 136 750

-

45 622 624

35 551 482

K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

K5. Egyéb működési kiadások összesen

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

A. Működési költségvetési kiadás összesen

84 492 183

3 789 137

88 281 320

83 023 350

129 540

-

129 540

102 438

5 090 183

666 750

5 756 933

3 808 885

1 550 548

-

1 550 548

828 859

22 258 223

5 750

22 263 973

19 375 657

41 048 403

516 000

5 765 052

35 799 351

30 138 117

5 339 788

-

- 9 951

5 329 837

3 391 735

22 935 973

28 750

2 849

22 961 874

22 202 506

2 002 422

-

134 836

2 137 258

2 067 710

-

-

5 643 016

5 643 016

5 643 016

184 847 263

5 006 387

-

189 853 650

170 582 273

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

K6. Beruházások

-

-

552 450

- 140 990

411 460

304 926

50 800

50 800

783 000

13 240

796 240

796 240

1 620 001

- 23 934

1 596 067

1 403 865

215 999

215 999

149 864

140 990

140 990

140 990

81 000

10 694

91 694

91 694

-

-

-

3 303 250

-

-

3 303 250

2 887 579

K7. Felújítások

-

-

-

-

42 256

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

42 256

K8. Egyéb felhalmozási kiadások

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

B. Felhalmozási költségvetési kiadásösszesen

-

-

-

-

-

-

-

-

552 450

-

- 140 990

411 460

304 926

50 800

-

50 800

42 256

783 000

-

13 240

796 240

796 240

1 620 001

-

23 934

1 596 067

1 403 865

215 999

-

-

215 999

149 864

-

-

140 990

140 990

140 990

81 000

-

10 694

91 694

91 694

-

-

-

-

-

3 303 250

-

-

3 303 250

2 929 835

13.2. melléklet

A 2020. évi MŰKÖDÉSI ÉS FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉS KIADÁSI ELŐIRÁNYZATAI

ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATOK

Költségvetési szerv megnevezése:

Hernád Óvoda

Ft-ban

KIADÁSOK JOGCÍMEI

ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATOK

Összesen

K1. Személyi juttatás

K2. Munkaadót terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó

K3. Dologi kiadások

K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

K5. Egyéb működési kiadások összesen

A. Működési költségvetési kiadás összesen

K6. Beruházások

K7. Felújítások

K8. Egyéb felhalmozási kiadások

D. Felhalmozási költségvetési kiadás összesen

14. melléklet

14. melléklet

K6. Beruházási kiadások

feladatonkénti részletezése

Ft-ban

Beruházási feladat

Előirányzat összege

Összesen

Önkormányzat

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Polgármesteri Hivatal

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Hernád Óvoda

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Informatikai eszközök beszerzése (szg.,szünetmentes áramforrás)

-

1 016 000

1 016 000

561 280

-

-

1 016 000

-

-

1 016 000

561 280

Számítógép beszerzése

-

-

304 800

- 140 990

163 810

-

304 800

-

- 140 990

163 810

-

Tárgyi eszközök beszerzése (porszívó,szőnyeg, stb.)

-

508 000

508 000

233 362

-

508 000

-

-

508 000

233 362

Kisértékű tárgyi eszközök Hernád Óvoda

-

-

247 650

140 990

388 640

304 926

247 650

-

140 990

388 640

304 926

Kisértékű tárgyi eszközök Bársonyos Óvoda porszívó

-

-

50 800

-

50 800

42 256

50 800

-

-

50 800

42 256

Kisértékű tárgyi eszközök Óvodai étkeztetés

202 720

202 720

202 720

Kisértékű tárgyi eszk. besz. Napközi konyha konyhai eszközök

-

-

1 600 000

- 100 000

1 500 000

1 286 443

1 600 000

-

- 100 000

1 500 000

1 286 443

Tárgyi eszk. Besz. Napközi konyha hűtőszekrény

-

-

1 100 000

1 100 000

952 500

1 100 000

-

-

1 100 000

952 500

Tárgyi eszköz Bölcsőde

144 804

144 804

140 990

140 990

TOP-3.2.2. szalmabála kazán kiépítése

60 248 701

- 14 936 122

45 312 579

45 312 579

-

-

60 248 701

- 14 936 122

-

45 312 579

45 312 579

045120 TOP-3.1.1-15 pályázat körforgalom

108 949 961

- 33 951 390

74 998 571

74 998 571

-

-

108 949 961

- 33 951 390

-

74 998 571

74 998 571

Bőcs Szennyvízrendszer energihat.fejl.pályázat

4 209 030

4 209 030

-

-

-

4 209 030

-

-

4 209 030

-

Közvilágítás bővítése

2 000 000

- 449 333

1 550 667

1 550 667

-

-

-

2 000 000

- 449 333

-

1 550 667

1 550 667

Ingatlanvásárlás Berzék 069 hrsz

200 000

200 000

200 000

-

-

200 000

-

-

200 000

200 000

082091 EFOP3.3.2. Kulturális programkínálat tárgyi eszközök

1 270 000

1 270 000

500 000

-

-

1 270 000

-

-

1 270 000

500 000

Védőnők számítógép

317 500

204 900

204 900

-

-

317 500

-

-

204 900

204 900

Védőnő csecsemőmérleg

112 600

70 800

70 800

Faluház evőeszközkészlet 120 db, szedőkanál 25 db

127 000

127 000

12 999

-

-

127 000

-

-

127 000

12 999

Faluház számítógép

500 000

- 191 095

308 905

-

-

500 000

-

- 191 095

308 905

-

Szalmatároló kapu építése

2 500 000

2 500 000

-

-

2 500 000

-

-

2 500 000

-

Kamerarendszer kialakítása

13 000 000

13 000 000

-

-

13 000 000

-

-

13 000 000

-

Magyar Falu program orvosi eszközök

2 779 542

2 779 542

2 779 542

-

2 779 542

-

2 779 542

2 779 542

TOP-2.1.3. Belter.vízrendezés

90 216 509

90 216 509

3 200 000

-

-

-

90 216 509

-

90 216 509

3 200 000

Fogorvos számítógép beszerzés

200 000

200 000

165 029

-

-

-

200 000

-

200 000

165 029

Családsegítő kerékpár

103 000

103 000

51 500

-

-

103 000

103 000

51 500

Tekepálya tárgyi eszközök, tűzhely

139 595

139 595

69 595

-

-

139 595

139 595

69 595

Közfoglalkoztatás bozótvágó

340 000

340 000

340 000

-

-

340 000

340 000

340 000

Munkácsy u. és Hősök u. kapubejáró

635 000

635 000

635 000

-

-

635 000

635 000

635 000

Beruházások összesen

193 322 192

43 859 206

1 026 500

238 207 898

130 091 182

1 524 000

-

1 524 000

794 642

3 303 250

-

3 550 774

2 929 835

198 149 442

43 859 206

1 026 500

243 282 672

133 815 659

15. melléklet

15. melléklet

K7. Felújítások

célonkénti részletezése

Ft-ban

Felújítási feladat

Előirányzat összege

Összesen

Önkormányzat

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Polgármesteri Hivatal

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Óvoda

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Út, járda, kerékpárút, bejárók építése

7 500 000

- 7 500 000

-

-

-

-

7 500 000

- 7 500 000

-

-

-

Magyar Falu program útfelújítás,ÖTU Hősök utca

14 993 969

286 093

15 280 062

15 280 062

-

-

-

14 993 969

286 093

15 280 062

15 280 062

Magyar Falu program járdafelújítás Hősök u.

4 995 545

4 995 545

4 974 782

-

-

-

4 995 545

-

4 995 545

4 974 782

ÖTU pályázat útfelújítás

-

-

-

-

-

-

-

-

BMÖFT pályázat Munkácsy, Ifjúság u. felújítás

-

-

15 875 750

15 875 750

15 875 750

-

-

-

-

15 875 750

15 875 750

15 875 750

Felújítások összesen

7 500 000

12 489 514

16 161 843

36 151 357

36 130 594

-

-

-

-

-

-

-

-

7 500 000

12 489 514

16 161 843

36 151 357

36 130 594

16. melléklet

16. melléklet

K8. Egyéb felhalmozási kiadások

feladatonkénti részletezése

Ft-ban

Megnevezés

Előirányzat összege

Kv.-i szerv megnevezése

Önkormányzat

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Polgármesteri Hivatal

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Óvoda

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Bő.Víz Kft. Felhalmozási célú kiadásai

71 400 000

450 000

71 850 000

41 529 000

Bő-Víz Kft.-nek átadott felhalmozási célú támogatás számítástechnikai eszközök és hálózatfejlesztés

2 200 000

2 200 000

2 156 600

-

-

2 200 000

-

-

2 200 000

2 156 600

Bő-Víz Kft.-nek átadott felhalmozási célú támogatás 2019.évi elmaradt beruházások

19 700 000

19 700 000

7 617 850

-

-

19 700 000

-

-

19 700 000

7 617 850

Szabadtéri bútor

458 700

Rákóczi u. kapubejáró

6 251 350

Sportpálya kazán

440 580

Szökőkút Infopark

467 220

Bő-Víz Kft.-nek átadott felhalmozási célú támogatás szalamtároló tereprendezés,kerítés

7 500 000

-

7 500 000

8 191 300

-

-

7 500 000

-

-

7 500 000

8 191 300

Bő-Víz Kft.-nek átadott felhalmozási célú támogatás villanyszerelés,asztalosműhely,szalmatároló, Hajdú szobor

1 500 000

1 500 000

220 000

-

-

1 500 000

-

-

1 500 000

220 000

Bő-Víz Kft.-nek átadott felhalmozási célú támogatás Hajdú tér kialakítása

18 500 000

18 500 000

18 428 700

-

-

18 500 000

-

-

18 500 000

18 428 700

Bő-Víz Kft.-nek átadott felhalmozási célú támogatás buszmegálló építése

3 000 000

3 000 000

3 304 400

-

-

3 000 000

-

-

3 000 000

3 304 400

Bő-Víz Kft.-nek átadott felhalmozási célú támogatás Lippai ház felújítása

15 000 000

15 000 000

-

-

15 000 000

-

-

15 000 000

-

Bő-Víz Kft.-nek átadott felhalmozási célú támogatás Lippai porta játékok, eresz, stb.

3 000 000

3 000 000

271 800

-

-

3 000 000

-

-

3 000 000

271 800

Bő-Víz Kft.-nek átadott felhalmozási célú támogatás külső régi óvoda felújítása

1 000 000

1 000 000

1 106 700

-

-

1 000 000

-

-

1 000 000

1 106 700

Bő-Víz Kft.-nek átadott felhalmozási célú támogatás iskola szalmakazán hőmenny.mérő

450 000

450 000

231 650

-

450 000

-

450 000

231 650

Lakosságnak vissza nem térítendő támogatás

519 646

519 646

519 646

-

519 646

-

519 646

519 646

Biztos Kezdet Gyerekesély pályázat visszafizetése

412 580

412 580

412 580

-

-

412 580

412 580

412 580

Roma Önkormányzat támogatása

80 000

80 000

80 000

-

-

80 000

80 000

80 000

Visszatérítendő támogatás

3 000 000

300 000

300 000

Fiatal házasok lakáscélú vissza nem térítendő támogatása

10 000 000

7 000 000

4 000 000

BKSC TAO pályázat önerő

13 000 000

13 000 000

11 326 453

Egyéb felhalmozási kiadások összesen

94 400 000

519 646

942 580

95 862 226

58 167 679

-

-

-

-

-

-

-

-

94 400 000

519 646

942 580

95 862 226

58 167 679

17. melléklet

17. sz. melléklet

2019. évi PÉNZKÉSZLET VÁLTOZÁSA

Ft-ban

Önkormányzat

Polg.Hivatal

Hernád Óvoda

Összesen

Nyitó pénzkészlet Pénztár

2 508 835

0

0

2 508 835

Nyitó pénzkészlet Bank

590 178 508

8 736

26 203

590 213 447

Nyitó pénzkészlet összesen

592 687 343

8 736

26 203

592 722 282

Záró pénzkészlet Pénztár

707 755

0

0

707 755

Záró pénzkészlet Bank

520 613 046

66 843

108 526

520 788 415

Záró pénzkészlet összesen

521 320 801

66 843

108 526

521 496 170

18. melléklet

18. melléklet

A költségvetési évet követő három év tervezett előirányzatainak keretszámai főbb csoportokban

Ft-ban

Bevétel

Kiadás

Megnevezés

Előirányzat összege

Megnevezés

Előirányzat összege

2021

2022

2023

2021

2022

2023

B1. Működési célú támogatások államházt.-on belülről

250 780 000

250 780 000

250 780 000

K1. Személyi juttatás

347 920 728

354 879 142

361 976 725

B3. Közhatalmi bevételek

400 000 000

400 000 000

400 000 000

K2. Munkaadót terhelő járulékok és szoc. hozzáj. adó

57 699 908

58 853 905

60 030 984

B4. Működési bevételek

30 000 000

30 000 000

30 000 000

K3. Dologi kiadások

175 100 000

178 602 000

182 174 000

B6. Működési célú átvett pénzeszközök

K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

16 600 000

16 600 000

16 600 000

K5. Egyéb működési célú kiadások

304 500 000

274 500 000

254 500 000

Ebből: Általános tartalék

150 000 000

120 000 000

100 000 000

Céltartalék

A. MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1+B3+B4+B6)

680 780 000

680 780 000

680 780 000

A. MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (K1. …+K5.)

901 820 636

883 435 047

875 281 709

B2. Felhalmozási célú támogatások államh.-on belülről

K6. Beruházások

20 000 000

20 000 000

20 000 000

B5. Felhalmozási bevételek

0

0

0

K7. Felújítások

10 000 000

10 000 000

2 000 000

B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

1 000 000

1 000 000

1 000 000

K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások

B. FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B2.+B5.+B7.)

1 000 000

1 000 000

1 000 000

B. FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (K6. …+K8.)

30 000 000

30 000 000

22 000 000

B811. Hitel-, és kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről

K911. Hitel-, kölcsöntörlesztés államházt.-on kívülre

B812. Belföldi értékpapírok bevételei

K912. Belföldi értékpapírok kiadásai

B813. Maradvány igénybevétele

250 040 636

231 655 047

215 501 709

K913. Államháztartáson belüli megelőlegezések folyóstása

B814. Államháztartáson belüli megelőlegezések

K914. Államházt.-on belüli megelőlegez. visszafizetése

B815. Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése törlesztése

K915. Központi, irányítószervi támogatás folyósítása

247 000 000

251 940 000

256 978 000

B816. Központi, irányító szervi támogatás

247 000 000

251 940 000

256 978 000

K916. Péneszközök lekötött bankbetétként elhelyezése

B817. Lekötött bankbetétek megszüntetése

K917. Pénzügyi lízing kiadásai

B819. Tulajdonosi kölcsönök bevételei

K919. Tulajdonosi kölcsönök kiadásai

C. FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (B8.) ÖSSZESEN

497 040 636

483 595 047

472 479 709

C. FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK (K9.) ÖSSZESEN

247 000 000

251 940 000

256 978 000

D. BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN (A+B+C)

1 178 820 636

1 165 375 047

1 154 259 709

D. KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (A+B+C)

1 178 820 636

1 165 375 047

1 154 259 709

19. melléklet

19. melléklet

Költségvetési szervek engedélyezett létszáma

Költségvetési szerv

Engedélyezett létszám (fő)

Főfoglalkozású

Rehab. Fogl.

Megbízási díj

Heti 2 órás

Heti 1,5 órás

Heti 5 órás

Gyes

Hernád Óvoda

17

2

Óvodai étkezés

1

Bölcsőde

5

Napközi Konyha

8

1

Polgármesteri Hivatal

9

2

1

Gyerekjólét

2

Könyvtár

1

Faluház

5

3

Iskola eü.

2

Háziorvos

1

2

Gyerekorvos

1

1

Védőnők

3

0

Mezőőr

1

Biztos Kezdet Gyerekház

3

0

0

0

0

Önkormányzat egyéb Város és Községgazd.Diákmunka

2

4

Közfoglalkoztatás

62

Összesen

121

2

14

0

0

0

2

20. melléklet

07/A - Maradványkimutatás Önkormányzat

#

Megnevezés

Összeg

1

2

3

01

01 Alaptevékenység költségvetési bevételei

880 968 554

02

02 Alaptevékenység költségvetési kiadásai

750 959 504

03

I Alaptevékenység költségvetési egyenlege (=01-02)

130 009 050

04

03 Alaptevékenység finanszírozási bevételei

592 843 643

05

04 Alaptevékenység finanszírozási kiadásai

223 263 779

06

II Alaptevékenység finanszírozási egyenlege (=03-04)

369 579 864

07

A) Alaptevékenység maradványa (=±I±II)

499 588 914

08

05 Vállalkozási tevékenység költségvetési bevételei

1 643 500

09

06 Vállalkozási tevékenység költségvetési kiadásai

1 689 450

10

III Vállalkozási tevékenység költségvetési egyenlege (=05-06)

-45 950

11

07 Vállalkozási tevékenység finanszírozási bevételei

53 500

12

08 Vállalkozási tevékenység finanszírozási kiadásai

0

13

IV Vállalkozási tevékenység finanszírozási egyenlege (=07-08)

53 500

14

B) Vállalkozási tevékenység maradványa (=±III±IV)

7 550

15

C) Összes maradvány (=A+B)

499 596 464

16

D) Alaptevékenység kötelezettségvállalással terhelt maradványa

130 076 965

17

E) Alaptevékenység szabad maradványa (=A-D)

369 511 949

18

F) Vállalkozási tevékenységet terhelő befizetési kötelezettség (=B*0,09)

680

19

G) Vállalkozási tevékenység felhasználható maradványa (=B-F)

6 870

07/A - Maradványkimutatás Óvoda

#

Megnevezés

Összeg

1

2

3

01

01 Alaptevékenység költségvetési bevételei

8 651 846

02

02 Alaptevékenység költségvetési kiadásai

173 512 108

03

I Alaptevékenység költségvetési egyenlege (=01-02)

-164 860 262

04

03 Alaptevékenység finanszírozási bevételei

165 195 153

05

04 Alaptevékenység finanszírozási kiadásai

0

06

II Alaptevékenység finanszírozási egyenlege (=03-04)

165 195 153

07

A) Alaptevékenység maradványa (=±I±II)

334 891

08

05 Vállalkozási tevékenység költségvetési bevételei

0

09

06 Vállalkozási tevékenység költségvetési kiadásai

0

10

III Vállalkozási tevékenység költségvetési egyenlege (=05-06)

0

11

07 Vállalkozási tevékenység finanszírozási bevételei

0

12

08 Vállalkozási tevékenység finanszírozási kiadásai

0

13

IV Vállalkozási tevékenység finanszírozási egyenlege (=07-08)

0

14

B) Vállalkozási tevékenység maradványa (=±III±IV)

0

15

C) Összes maradvány (=A+B)

334 891

16

D) Alaptevékenység kötelezettségvállalással terhelt maradványa

164 203

17

E) Alaptevékenység szabad maradványa (=A-D)

170 688

18

F) Vállalkozási tevékenységet terhelő befizetési kötelezettség (=B*0,09)

0

19

G) Vállalkozási tevékenység felhasználható maradványa (=B-F)

0

07/A - Maradványkimutatás Hivatal

#

Megnevezés

Összeg

1

2

3

01

01 Alaptevékenység költségvetési bevételei

1 934 555

02

02 Alaptevékenység költségvetési kiadásai

54 763 372

03

I Alaptevékenység költségvetési egyenlege (=01-02)

-52 828 817

04

03 Alaptevékenység finanszírozási bevételei

53 455 660

05

04 Alaptevékenység finanszírozási kiadásai

0

06

II Alaptevékenység finanszírozási egyenlege (=03-04)

53 455 660

07

A) Alaptevékenység maradványa (=±I±II)

626 843

08

05 Vállalkozási tevékenység költségvetési bevételei

0

09

06 Vállalkozási tevékenység költségvetési kiadásai

0

10

III Vállalkozási tevékenység költségvetési egyenlege (=05-06)

0

11

07 Vállalkozási tevékenység finanszírozási bevételei

0

12

08 Vállalkozási tevékenység finanszírozási kiadásai

0

13

IV Vállalkozási tevékenység finanszírozási egyenlege (=07-08)

0

14

B) Vállalkozási tevékenység maradványa (=±III±IV)

0

15

C) Összes maradvány (=A+B)

626 843

16

D) Alaptevékenység kötelezettségvállalással terhelt maradványa

65 288

17

E) Alaptevékenység szabad maradványa (=A-D)

561 555

18

F) Vállalkozási tevékenységet terhelő befizetési kötelezettség (=B*0,09)

0

19

G) Vállalkozási tevékenység felhasználható maradványa (=B-F)

0

07/A - Maradványkimutatás Mindösszesen

#

Megnevezés

Összeg

1

2

3

01

01 Alaptevékenység költségvetési bevételei

891 554 955

02

02 Alaptevékenység költségvetési kiadásai

979 234 984

03

I Alaptevékenység költségvetési egyenlege (=01-02)

-87 680 029

04

03 Alaptevékenység finanszírozási bevételei

811 494 456

05

04 Alaptevékenység finanszírozási kiadásai

223 263 779

06

II Alaptevékenység finanszírozási egyenlege (=03-04)

588 230 677

07

A) Alaptevékenység maradványa (=±I±II)

500 550 648

08

05 Vállalkozási tevékenység költségvetési bevételei

1 643 500

09

06 Vállalkozási tevékenység költségvetési kiadásai

1 689 450

10

III Vállalkozási tevékenység költségvetési egyenlege (=05-06)

-45 950

11

07 Vállalkozási tevékenység finanszírozási bevételei

53 500

12

08 Vállalkozási tevékenység finanszírozási kiadásai

0

13

IV Vállalkozási tevékenység finanszírozási egyenlege (=07-08)

53 500

14

B) Vállalkozási tevékenység maradványa (=±III±IV)

7 550

15

C) Összes maradvány (=A+B)

500 558 198

16

D) Alaptevékenység kötelezettségvállalással terhelt maradványa

130 306 456

17

E) Alaptevékenység szabad maradványa (=A-D)

370 244 192

18

F) Vállalkozási tevékenységet terhelő befizetési kötelezettség (=B*0,09)

680

19

G) Vállalkozási tevékenység felhasználható maradványa (=B-F)

6 870

21. melléklet

21. melléklet

Több éves kihatással járó döntések

számszerűsítése

Ft-ban

Megnevezés

2020. év

2021. év

2022. év

2023. év

2024. év

2025.
év után

Összesen

Hitel törlesztés

Kötvénybeváltás kiadásai

EFOP-1.4.3. Biztos Kezdet……működési

15 266 699

9 883 525

9 072 577

34 222 801

EFOP-3.3.2. Kultúrális……….. működési

9 103 314

-

9 103 314

EFOP-3.3.2. Kultúrális……….. beruházás

1 270 000

1 270 000

………..…………… beruházás

………..…………… beruházás

………..…………… felújítás

………..…………… felújítás

………..…………… felújítás

……. pénzügyi lízingből eredő kötelezettség

……. pénzügyi lízingből eredő kötelezettség

Összesen

22. melléklet

22. melléklet

KIMUTATÁS

azon fejlesztési célokról, amelyek megvalósításához a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény 3. § (1) szerinti adósságot keletkeztető ügylet megkötése válik vagy válhat szükségessé, az adósságot keletkeztető ügyletek várható összegével együtt

Ft

Adósságot keletkeztető ügylet megnevezése

Ügylet várható értéke

I. Fejlesztési cél, amelyek megvalósításához adósságot keletkeztető ügylet megkötése válik, vagy válhat szükségessé

1.

2.

3.

II. Adósságot keletkeztető más ügyletek

1.

2.

3.

Összesen

23. melléklet

23. melléklet

KIMUTATÁS

a saját bevételek összegéről

Ft

Saját bevétel megnevezése *

Az adósságot keletkeztető ügyletek futamidejének végéig

Tárgyévi saját bevételek összege

Módosítás

Módosítás

Módosított

Teljesítés

Helyi adóból és települési adóból származó bevétel

439 850 000

-

-9 500 000

430 350 000

392 565 547

Az önkormányzati vagyon és az önkormányzatot megillető vagyoni értékű jog értékesítéséből és hasznosításából származó bevétel

-

-

Osztalék, koncessziós díj és hozambevétel

-

-

Tárgyieszköz értékesítéséből származó bevétel

0

0

-

-

Immateriális jószág értékesítéséből származó bevétel

-

-

Részvény értékesítéséből származó bevétel

-

-

Részesedés értékesítéséből származó bevétel

-

-

Vállalat értékesítéséből vagy privatizációból származó bevétel

-

-

Bírság-, pótlék- és díjbevétel

-

-

Kezeség-, illetve garanciavállalással kapcsolatos megtérülés

-

-

Saját bevétel összesen

0

439 850 000

0

-9 500 000

430 350 000

392 565 547

24. melléklet

* Az adósságot keletkeztető ügyletekhez történő hozzájárulás részletes szabályairól szóló 353/2011. (XII.30.) Korm. rendelet 2. § alapján

24. melléklet

KIMUTATÁS

az adósságot keletkeztető ügyletekből eredő fizetési kötelezettségek futamidő végéig fennálló összegéről

Ft

Adósságot keletkeztető ügylet megnevezése **

A futamidő végéig fennálló összeg

A fennálló összegből tárgyévben esedékes tőketartozás

Hitel felvételéből eredő aktuális tőketartozás

Kölcsön felvételéből eredő aktuális tőketartozás

Hitel átvállalásából eredő aktuális tőketartozás

Kölcsön átvállalásából eredő aktuális tőketartozás

A számviteli törvény (SZt.) szerinti hitelviszonyt megtestesítő értékpapír forgalomba hozatal napjától a beváltás napjáig, kamatozó értékpapír esetén annak névértéke

Egyéb értékpapír vételára

Váltó kibocsátása a kibocsátás napjától a beváltás napjáig és a váltóval kiváltott kötelezettséggel megegyező, kamatot nem tartalmazó értéke

A Szt. szerinti pénzügyi lízing lízingbevevői félként történő megkötése a lízing futamideje alatt és a lízing szerződésben kikötött tőkerész hátralévő összege.

A visszavásárlási kötelezettség kikötésével megkötött adásvételi szerződés eladói félként történő megkötése - ideértve a Szt. szerinti valódi penziós és óvadéki repiügyleteket is - a visszavásárlásig, és a kikötött visszavásárlási ár

Szerződésben kapott, legalább háromszázhatvanöt nap időtartamú halasztott fizetés, részletfizetés, és a még ki nem fizetett ellenérték

Hitelintézetek által, származékos műveletek különbözeteként az Államadósság Kezelő Központ Zrt.-nél elhelyezett fedezeti betétek, és azok összege

Adósságot keletkeztető ügyletekből eredő fizetési kötelezettség összesen

0

0

25. melléklet

** Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV törvény 3. § (1) bekezdése alapján

25. melléklet

KIMUTATÁS

a kezességvállalásokból a kezesség érvényesíthetőségéig fennálló kötelezettségekről

Kezességvállalás megnevezése

Összeg

Összesen

26. melléklet

12/A - Mérleg Önkormányzat

#

Megnevezés

Előző időszak

Módosítások (+/-)

Tárgyi időszak

1

2

3

4

5

01

A/I/1 Vagyoni értékű jogok

624 247

0

456 249

02

A/I/2 Szellemi termékek

0

0

0

03

A/I/3 Immateriális javak értékhelyesbítése

0

0

0

04

A/I Immateriális javak (=A/I/1+A/I/2+A/I/3)

624 247

0

456 249

05

A/II/1 Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok

1 796 810 117

0

2 018 367 824

06

A/II/2 Gépek, berendezések, felszerelések, járművek

95 871 556

0

107 835 546

07

A/II/3 Tenyészállatok

0

0

0

08

A/II/4 Beruházások, felújítások

184 764 782

0

2 519 685

09

A/II/5 Tárgyi eszközök értékhelyesbítése

0

0

0

10

A/II Tárgyi eszközök (=A/II/1+...+A/II/5)

2 077 446 455

0

2 128 723 055

11

A/III/1 Tartós részesedések (=A/III/1a+…+A/III/1e)

11 038 500

0

11 038 500

12

A/III/1a - ebből: tartós részesedések jegybankban

0

0

0

13

A/III/1b - ebből: tartós részesedések nem pénzügyi vállalkozásban

0

0

0

14

A/III/1c - ebből: tartós részesedéssel pénzügyi vállalkozásban

3 028 500

0

3 028 500

15

A/III/1d - ebből: tartós részesedések társulásban

0

0

0

16

A/III/1e - ebből: egyéb tartós részesedések

8 010 000

0

8 010 000

17

A/III/2 Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (>=A/III/2a+A/III/2/b)

0

0

0

18

A/III/2a - ebből: államkötvények

0

0

0

19

A/III/2b - ebből: helyi önkormányzatok kötvényei

0

0

0

20

A/III/3 Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése

0

0

0

21

A/III Befektetett pénzügyi eszközök (=A/III/1+A/III/2+A/III/3)

11 038 500

0

11 038 500

22

A/IV/1 Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök (=A/IV/1a+A/IV/1b+A/IV/1c)

0

0

0

23

A/IV/1a - ebből: immateriális javak

0

0

0

24

A/IV/1b - ebből: tárgyi eszközök

0

0

0

25

A/IV/1c - ebből: tartós részesedések, tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok

0

0

0

26

A/IV/2 Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök értékhelyesbítése

0

0

0

27

A/IV Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök (=A/IV/1+A/IV/2)

0

0

0

28

A) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK (=A/I+A/II+A/III+A/IV)

2 089 109 202

0

2 140 217 804

29

B/I/1 Vásárolt készletek

121 411

0

21 590

30

B/I/2 Átsorolt, követelés fejében átvett készletek

0

0

0

31

B/I/3 Egyéb készletek

0

0

0

32

B/I/4 Befejezetlen termelés, félkész termékek, késztermékek

0

0

0

33

B/I/5 Növendék-, hízó és egyéb állatok

0

0

0

34

B/I Készletek (=B/I/1+…+B/I/5)

121 411

0

21 590

35

B/II/1 Nem tartós részesedések

0

0

0

36

B/II/2 Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (>=B/II/2a+…+B/II/2e)

0

0

0

37

B/II/2a - ebből: kárpótlási jegyek

0

0

0

38

B/II/2b - ebből: kincstárjegyek

0

0

0

39

B/II/2c - ebből: államkötvények

0

0

0

40

B/II/2d - ebből: helyi önkormányzatok kötvényei

0

0

0

41

B/II/2e - ebből: befektetési jegyek

0

0

0

42

B/II Értékpapírok (=B/II/1+B/II/2)

0

0

0

43

B) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK (= B/I+B/II)

121 411

0

21 590

44

C/I/1 Éven túli lejáratú forint lekötött bankbetétek

0

0

0

45

C/I/2 Éven túli lejáratú deviza lekötött bankbetétek

0

0

0

46

C/I Lekötött bankbetétek (=C/I/1+…+C/I/2)

0

0

0

47

C/II/1 Forintpénztár

2 508 835

0

707 755

48

C/II/2 Valutapénztár

0

0

0

49

C/II/3 Betétkönyvek, csekkek, elektronikus pénzeszközök

0

0

0

50

C/II Pénztárak, csekkek, betétkönyvek (=C/II/1+C/II/2+C/II/3)

2 508 835

0

707 755

51

C/III/1 Kincstáron kívüli forintszámlák

389 329 911

0

425 613 046

52

C/III/2 Kincstárban vezetett forintszámlák

200 848 597

0

95 000 000

53

C/III Forintszámlák (=C/III/1+C/III/2)

590 178 508

0

520 613 046

54

C/IV/1 Kincstáron kívüli devizaszámlák

0

0

0

55

C/IV/2 Kincstárban vezetett devizaszámlák

0

0

0

56

C/IV Devizaszámlák (=CIV/1+C/IV/2)

0

0

0

57

C) PÉNZESZKÖZÖK (=C/I+…+C/IV)

592 687 343

0

521 320 801

58

D/I/1 Költségvetési évben esedékes követelések működési célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről (>=D/I/1a)

0

0

0

59

D/I/1a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson belülről

0

0

0

60

D/I/2 Költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről (>=D/I/2a)

1 214 437

0

410 210

61

D/I/2a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson belülről

1 214 437

0

410 210

62

D/I/3 Költségvetési évben esedékes követelések közhatalmi bevételre (=D/I/3a+…+D/I/3f)

5 166 608

0

9 128 513

63

D/I/3a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések jövedelemadókra

0

0

0

64

D/I/3b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések szociális hozzájárulási adóra és járulékokra

0

0

0

65

D/I/3c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adókra

0

0

0

66

D/I/3d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések vagyoni típusú adókra

209 250

0

670 000

67

D/I/3e - ebből: költségvetési évben esedékes követelések termékek és szolgáltatások adóira

4 570 514

0

7 798 955

68

D/I/3f - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb közhatalmi bevételekre

386 844

0

659 558

69

D/I/4 Költségvetési évben esedékes követelések működési bevételre (=D/I/4a+…+D/I/4i)

6 516 254

0

9 415 415

70

D/I/4a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések készletértékesítés ellenértékére, szolgáltatások ellenértékére, közvetített szolgáltatások ellenértékére

4 806 697

0

7 356 021

71

D/I/4b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések tulajdonosi bevételekre

0

0

0

72

D/I/4c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések ellátási díjakra

369 394

0

369 394

73

D/I/4d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések kiszámlázott általános forgalmi adóra

1 340 162

0

1 689 999

74

D/I/4e - ebből: költségvetési évben esedékes követelések általános forgalmi adó visszatérítésére

0

0

0

75

D/I/4f - ebből: költségvetési évben esedékes követelések kamatbevételekre és más nyereség jellegű bevételekre

0

0

0

76

D/I/4g - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb pénzügyi műveletek bevételeire

0

0

0

77

D/I/4h - ebből: költségvetési évben esedékes követelések biztosító által fizetett kártérítésre

0

0

0

78

D/I/4i - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb működési bevételekre

1

0

1

79

D/I/5 Költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási bevételre (=D/I/5a+…+D/I/5e)

0

0

0

80

D/I/5a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések immateriális javak értékesítésére

0

0

0

81

D/I/5b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések ingatlanok értékesítésére

0

0

0

82

D/I/5c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb tárgyi eszközök értékesítésére

0

0

0

83

D/I/5d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések részesedések értékesítésére

0

0

0

84

D/I/5e - ebből: költségvetési évben esedékes követelések részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételekre

0

0

0

85

D/I/6 Költségvetési évben esedékes követelések működési célú átvett pénzeszközre (>=D/I/6a+D/I/6b+D/I/6c)

3 878 359

0

2 282 157

86

D/I/6a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

0

0

0

87

D/I/6b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől

0

0

0

88

D/I/6c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson kívülről

2 863 609

0

1 343 221

89

D/I/7 Költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú átvett pénzeszközre (>=D/I/7a+D/I/7b+D/I/7c)

6 213 745

0

4 702 666

90

D/I/7a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

0

0

0

91

D/I/7b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől

0

0

0

92

D/I/7c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson kívülről

6 213 745

0

4 702 666

93

D/I/8 Költségvetési évben esedékes követelések finanszírozási bevételekre (>=D/I/8a+…+D/I/8g)

0

0

0

94

D/I/8a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések forgatási célú belföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből

0

0

0

95

D/I/8b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések befektetési célú belföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből

0

0

0

96

D/I/8c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztésére

0

0

0

97

D/I/8d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések hosszú lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételeire

0

0

0

98

D/I/8e - ebből: költségvetési évben esedékes követelések rövid lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételeire

0

0

0

99

D/I/8f - ebből: költségvetési évben esedékes követelések forgatási célú külföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből

0

0

0

100

D/I/8g - ebből: költségvetési évben esedékes követelések befektetési célú külföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből

0

0

0

101

D/I Költségvetési évben esedékes követelések (=D/I/1+…+D/I/8)

22 989 403

0

25 938 961

102

D/II/1 Költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről (>=D/II/1a)

0

0

0

103

D/II/1a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson belülről

0

0

0

104

D/II/2 Költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről (>=D/II/2a)

0

0

0

105

D/II/2a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson belülről

0

0

0

106

D/II/3 Költségvetési évet követően esedékes követelések közhatalmi bevételre (=D/II/3a+…+D/II/3f)

0

0

132 300 454

107

D/II/3a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések jövedelemadókra

0

0

0

108

D/II/3b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések szociális hozzájárulási adóra és járulékokra

0

0

0

109

D/II/3c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adókra

0

0

0

110

D/II/3d - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések vagyoni típusú adókra

0

0

0

111

D/II/3e - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések termékek és szolgáltatások adóira

0

0

132 300 454

112

D/II/3f - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb közhatalmi bevételekre

0

0

0

113

D/II/4 Költségvetési évet követően esedékes követelések működési bevételre (=D/II/4a+…+D/II/4i)

2 559 558

0

751 332

114

D/II/4a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések készletértékesítés ellenértékére, szolgáltatások ellenértékére, közvetített szolgáltatások ellenértékére

2 015 400

0

591 600

115

D/II/4b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések tulajdonosi bevételekre

0

0

0

116

D/II/4c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések ellátási díjakra

0

0

0

117

D/II/4d - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések kiszámlázott általános forgalmi adóra

544 158

0

159 732

118

D/II/4e - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések általános forgalmi adó visszatérítésére

0

0

0

119

D/II/4f - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések kamatbevételekre és más nyereség jellegű bevételekre

0

0

0

120

D/II/4g - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb pénzügyi műveletek bevételeire

0

0

0

121

D/II/4h - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések biztosító által fizetett kártérítésre

0

0

0

122

D/II/4i - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb működési bevételekre

0

0

0

123

D/II/5 Költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási bevételre (=D/II/5a+…+D/II/5e)

0

0

0

124

D/II/5a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések immateriális javak értékesítésére

0

0

0

125

D/II/5b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések ingatlanok értékesítésére

0

0

0

126

D/II/5c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb tárgyi eszközök értékesítésére

0

0

0

127

D/II/5d - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések részesedések értékesítésére

0

0

0

128

D/II/5e - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételekre

0

0

0

129

D/II/6 Költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú átvett pénzeszközre (>=D/II/6a+D/II/6b+D/II/6c)

0

0

0

130

D/II/6a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

0

0

0

131

D/II/6b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől

0

0

0

132

D/II/6c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson kívülről

0

0

0

133

D/II/7 Költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú átvett pénzeszközre (>=D/II/7a+D/II/7b+D/II/7c)

0

0

285 000

134

D/II/7a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

0

0

0

135

D/II/7b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől

0

0

0

136

D/II/7c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson kívülről

0

0

285 000

137

D/II/8 Költségvetési évet követően esedékes követelések finanszírozási bevételekre (=D/II/8a+D/II/8b+D/II/8c+D/II/8d)

0

0

0

138

D/II8a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések befektetési célú belföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből

0

0

0

139

D/II8b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztésére

0

0

0

140

D/II8c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések hosszú lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételeire

0

0

0

141

D/II8d - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések befektetési célú külföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből

0

0

0

142

D/II Költségvetési évet követően esedékes követelések (=D/II/1+…+D/II/8)

2 559 558

0

133 336 786

143

D/III/1 Adott előlegek (=D/III/1a+…+D/III/1f)

132 670

0

150 000

144

D/III/1a - ebből: immateriális javakra adott előlegek

0

0

0

145

D/III/1b - ebből: beruházásokra, felújításokra adott előlegek

0

0

0

146

D/III/1c - ebből: készletekre adott előlegek

0

0

0

147

D/III/1d - ebből: igénybe vett szolgáltatásra adott előlegek

0

0

0

148

D/III/1e - ebből: foglalkoztatottaknak adott előlegek

40 000

0

150 000

149

D/III/1f - ebből: túlfizetések, téves és visszajáró kifizetések

92 670

0

0

150

D/III/2 Továbbadási célból folyósított támogatások, ellátások elszámolása

0

0

0

151

D/III/3 Más által beszedett bevételek elszámolása

0

0

0

152

D/III/4 Forgótőke elszámolása

420 000

0

420 000

153

D/III/5 Vagyonkezelésbe adott eszközökkel kapcsolatos visszapótlási követelés elszámolása

0

0

0

154

D/III/6 Nem társadalombiztosítás pénzügyi alapjait terhelő kifizetett ellátások megtérítésének elszámolása

0

0

0

155

D/III/7 Folyósított, megelőlegezett társadalombiztosítási és családtámogatási ellátások elszámolása

0

0

121 477

156

D/III/8 Részesedésszerzés esetén átadott eszközök

0

0

0

157

D/III/9 Letétre, megőrzésre, fedezetkezelésre átadott pénzeszközök, biztosítékok

0

0

0

158

D/III Követelés jellegű sajátos elszámolások (=D/III/1+…+D/III/9)

552 670

0

691 477

159

D) KÖVETELÉSEK (=D/I+D/II+D/III)

26 101 631

0

159 967 224

160

E/I/1 Adott előleghez kapcsolódó előzetesen felszámított levonható általános forgalmi adó

0

0

0

161

E/I/2 Más előzetesen felszámított levonható általános forgalmi adó

325 104

0

977 007

162

E/I/3 Adott előleghez kapcsolódó előzetesen felszámított nem levonható általános forgalmi adó

0

0

0

163

E/I/4 Más előzetesen felszámított nem levonható általános forgalmi adó

0

0

0

164

E/I Előzetesen felszámított általános forgalmi adó elszámolása (=E/I/1+…+E/I/4)

325 104

0

977 007

165

E/II/1 Kapott előleghez kapcsolódó fizetendő általános forgalmi adó

0

0

0

166

E/II/2 Más fizetendő általános forgalmi adó

-15 389 121

0

-331 066

167

E/II Fizetendő általános forgalmi adó elszámolása (=E/II/1+E/II/2)

-15 389 121

0

-331 066

168

E/III/1 December havi illetmények, munkabérek elszámolása

0

0

0

169

E/III/2 Utalványok, bérletek és más hasonló, készpénz-helyettesítő fizetési eszköznek nem minősülő eszközök elszámolásai

0

0

0

170

E/III Egyéb sajátos eszközoldali elszámolások (=E/III/1+E/III/2)

0

0

0

171

E) EGYÉB SAJÁTOS ELSZÁMOLÁSOK (=E/I+E/II+E/III)

-15 064 017

0

645 941

172

F/1 Eredményszemléletű bevételek aktív időbeli elhatárolása

0

0

0

173

F/2 Költségek, ráfordítások aktív időbeli elhatárolása

0

0

0

174

F/3 Halasztott ráfordítások

0

0

0

175

F) AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=F/1+F/2+F/3)

0

0

0

176

ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (=A+B+C+D+E+F)

2 692 955 570

0

2 822 173 360

177

G/I Nemzeti vagyon induláskori értéke

3 175 653 080

0

3 175 653 080

178

G/II Nemzeti vagyon változásai

240 554 445

0

240 554 445

179

G/III Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai

235 489 662

0

235 489 662

180

G/IV Felhalmozott eredmény

-1 298 748 625

0

-1 450 900 052

181

G/V Eszközök értékhelyesbítésének forrása

0

0

0

182

G/VI Mérleg szerinti eredmény

-159 875 836

0

3 337 490

183

G/ SAJÁT TŐKE (= G/I+…+G/VI)

2 193 072 726

0

2 204 134 625

184

H/I/1 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek személyi juttatásokra

0

0

75 377

185

H/I/2 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek munkaadókat terhelő járulékokra és szociális hozzájárulási adóra

0

0

0

186

H/I/3 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra

900

0

27 093

187

H/I/4 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek ellátottak pénzbeli juttatásaira

0

0

0

188

H/I/5 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek egyéb működési célú kiadásokra (>=H/I/5a+H/I/5b)

0

0

0

189

H/I/5a - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztésére államháztartáson belülre

0

0

0

190

H/I/5b - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek működési célú támogatásokra az Európai Uniónak

0

0

0

191

H/I/6 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek beruházásokra

0

0

0

192

H/I/7 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek felújításokra

0

0

0

193

H/I/8 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek egyéb felhalmozási célú kiadásokra (>=H/I/8a+H/I/8b)

0

0

0

194

H/I/8a - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztésére államháztartáson belülre

0

0

0

195

H/I/8b - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek felhalmozási célú támogatásokra az Európai Uniónak

0

0

0

196

H/I/9 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek finanszírozási kiadásokra (>=H/I/9a+…+H/I/9l)

0

0

0

197

H/I/9a - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztésére pénzügyi vállalkozásnak

0

0

0

198

H/I/9b - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztésére pénzügyi vállalkozásnak

0

0

0

199

H/I/9c - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek kincstárjegyek beváltására

0

0

0

200

H/I/9d - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltására

0

0

0

201

H/I/9e - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek belföldi kötvények beváltására

0

0

0

202

H/I/9f - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltására

0

0

0

203

H/I/9g - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetésére

0

0

0

204

H/I/9h - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek pénzügyi lízing kiadásaira

0

0

0

205

H/I/9i - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek külföldi értékpapírok beváltására

0

0

0

206

H/I/9j - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek hitelek, kölcsönök törlesztésére külföldi kormányoknak és nemzetközi szervezeteknek

0

0

0

207

H/I/9k - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek hitelek, kölcsönök törlesztésére külföldi pénzintézeteknek

0

0

0

208

H/I/9l - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek váltókiadásokra

0

0

0

209

H/I Költségvetési évben esedékes kötelezettségek (=H/I/1+…+H/I/9)

900

0

102 470

210

H/II/1 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek személyi juttatásokra

70 169

0

0

211

H/II/2 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek munkaadókat terhelő járulékokra és szociális hozzájárulási adóra

0

0

0

212

H/II/3 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra

4 785 385

0

2 253 368

213

H/II/4 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek ellátottak pénzbeli juttatásaira

0

0

0

214

H/II/5 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek egyéb működési célú kiadásokra (>=H/II/5a+H/II/5b)

0

0

0

215

H/II/5a - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztésére államháztartáson belülre

0

0

0

216

H/II/5b - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek működési célú támogatásokra az Európai Uniónak

0

0

0

217

H/II/6 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek beruházásokra

9 843 200

0

0

218

H/II/7 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek felújításokra

0

0

0

219

H/II/8 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek egyéb felhalmozási célú kiadásokra (>=H/II/8a+H/II/8b)

0

0

0

220

H/II/8a - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztésére államháztartáson belülre

0

0

0

221

H/II/8b - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek felhalmozási célú támogatásokra az Európai Uniónak

0

0

0

222

H/II/9 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek finanszírozási kiadásokra (>=H/II/9a+…+H/II/9j)

5 668 503

0

8 531 335

223

H/II/9a - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztésére pénzügyi vállalkozásnak

0

0

0

224

H/II/9b - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek kincstárjegyek beváltására

0

0

0

225

H/II/9c - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek belföldi kötvények beváltására

0

0

0

226

H/II/9d - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltására

0

0

0

227

H/II/9e - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetésére

5 668 503

0

8 531 335

228

H/II/9f - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek pénzügyi lízing kiadásaira

0

0

0

229

H/II/9g - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek külföldi értékpapírok beváltására

0

0

0

230

H/II/9h - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek hitelek, kölcsönök törlesztésére külföldi kormányoknak és nemzetközi szervezeteknek

0

0

0

231

H/II/9i - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek külföldi hitelek, kölcsönök törlesztésére külföldi pénzintézeteknek

0

0

0

232

H/II/9j - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek váltókiadásokra

0

0

0

233

H/II Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek (=H/II/1+…+H/II/9)

20 367 257

0

10 784 703

234

H/III/1 Kapott előlegek

7 329 872

0

22 266 075

235

H/III/2 Továbbadási célból folyósított támogatások, ellátások elszámolása

24 000

0

12 000

236

H/III/3 Más szervezetet megillető bevételek elszámolása

1 284 460

0

11 739

237

H/III/4 Forgótőke elszámolása (Kincstár)

0

0

0

238

H/III/5 Nemzeti vagyonba tartozó befektetett eszközökkel kapcsolatos egyes kötelezettség jellegű sajátos elszámolások

0

0

0

239

H/III/6 Nem társadalombiztosítás pénzügyi alapjait terhelő kifizetett ellátások megtérítésének elszámolása

0

0

0

240

H/III/8 Letétre, megőrzésre, fedezetkezelésre átvett pénzeszközök, biztosítékok

235 873

0

126 000

241

H/III/9 Nemzetközi támogatási programok pénzeszközei

0

0

0

242

H/III/10 Államadósság Kezelő Központ Zrt.-nél elhelyezett fedezeti betétek

0

0

0

243

H/III Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások (=H/III/1+…+H/III/10)

8 874 205

0

22 415 814

244

H) KÖTELEZETTSÉGEK (=H/I+H/II+H/III)

29 242 362

0

33 302 987

245

I) KINCSTÁRI SZÁMLAVEZETÉSSEL KAPCSOLATOS ELSZÁMOLÁSOK

0

0

0

246

J/1 Eredményszemléletű bevételek passzív időbeli elhatárolása

2 579 055

0

1 920 916

247

J/2 Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása

15 475 488

0

13 360 439

248

J/3 Halasztott eredményszemléletű bevételek

452 585 939

0

569 454 393

249

J) PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=J/1+J/2+J/3)

470 640 482

0

584 735 748

250

FORRÁSOK ÖSSZESEN (=G+H+I+J)

2 692 955 570

0

2 822 173 360

12/A - Mérleg Óvoda

#

Megnevezés

Előző időszak

Módosítások (+/-)

Tárgyi időszak

1

2

3

4

5

01

A/I/1 Vagyoni értékű jogok

0

0

0

02

A/I/2 Szellemi termékek

0

0

0

03

A/I/3 Immateriális javak értékhelyesbítése

0

0

0

04

A/I Immateriális javak (=A/I/1+A/I/2+A/I/3)

0

0

0

05

A/II/1 Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok

391 422 098

0

382 092 274

06

A/II/2 Gépek, berendezések, felszerelések, járművek

6 869 646

0

5 215 893

07

A/II/3 Tenyészállatok

0

0

0

08

A/II/4 Beruházások, felújítások

0

0

0

09

A/II/5 Tárgyi eszközök értékhelyesbítése

0

0

0

10

A/II Tárgyi eszközök (=A/II/1+...+A/II/5)

398 291 744

0

387 308 167

11

A/III/1 Tartós részesedések (=A/III/1a+…+A/III/1e)

0

0

0

12

A/III/1a - ebből: tartós részesedések jegybankban

0

0

0

13

A/III/1b - ebből: tartós részesedések nem pénzügyi vállalkozásban

0

0

0

14

A/III/1c - ebből: tartós részesedésel pénzügyi vállalkozásban

0

0

0

15

A/III/1d - ebből: tartós részesedések társulásban

0

0

0

16

A/III/1e - ebből: egyéb tartós részesedések

0

0

0

17

A/III/2 Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (>=A/III/2a+A/III/2/b)

0

0

0

18

A/III/2a - ebből: államkötvények

0

0

0

19

A/III/2b - ebből: helyi önkormányzatok kötvényei

0

0

0

20

A/III/3 Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése

0

0

0

21

A/III Befektetett pénzügyi eszközök (=A/III/1+A/III/2+A/III/3)

0

0

0

22

A/IV/1 Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök (=A/IV/1a+A/IV/1b+A/IV/1c)

0

0

0

23

A/IV/1a - ebből: immateriális javak

0

0

0

24

A/IV/1b - ebből: tárgyi eszközök

0

0

0

25

A/IV/1c - ebből: tartós részesedések, tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok

0

0

0

26

A/IV/2 Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök értékhelyesbítése

0

0

0

27

A/IV Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök (=A/IV/1+A/IV/2)

0

0

0

28

A) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK (=A/I+A/II+A/III+A/IV)

398 291 744

0

387 308 167

29

B/I/1 Vásárolt készletek

1 965 342

0

700 528

30

B/I/2 Átsorolt, követelés fejében átvett készletek

0

0

0

31

B/I/3 Egyéb készletek

0

0

0

32

B/I/4 Befejezetlen termelés, félkész termékek, késztermékek

0

0

0

33

B/I/5 Növendék-, hízó és egyéb állatok

0

0

0

34

B/I Készletek (=B/I/1+…+B/I/5)

1 965 342

0

700 528

35

B/II/1 Nem tartós részesedések

0

0

0

36

B/II/2 Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (>=B/II/2a+…+B/II/2e)

0

0

0

37

B/II/2a - ebből: kárpótlási jegyek

0

0

0

38

B/II/2b - ebből: kincstárjegyek

0

0

0

39

B/II/2c - ebből: államkötvények

0

0

0

40

B/II/2d - ebből: helyi önkormányzatok kötvényei

0

0

0

41

B/II/2e - ebből: befektetési jegyek

0

0

0

42

B/II Értékpapírok (=B/II/1+B/II/2)

0

0

0

43

B) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK (= B/I+B/II)

1 965 342

0

700 528

44

C/I/1 Éven túli lejáratú forint lekötött bankbetétek

0

0

0

45

C/I/2 Éven túli lejáratú deviza lekötött bankbetétek

0

0

0

46

C/I Lekötött bankbetétek (=C/I/1+…+C/I/2)

0

0

0

47

C/II/1 Forintpénztár

0

0

0

48

C/II/2 Valutapénztár

0

0

0

49

C/II/3 Betétkönyvek, csekkek, elektronikus pénzeszközök

0

0

0

50

C/II Pénztárak, csekkek, betétkönyvek (=C/II/1+C/II/2+C/II/3)

0

0

0

51

C/III/1 Kincstáron kívüli forintszámlák

26 203

0

108 526

52

C/III/2 Kincstárban vezetett forintszámlák

0

0

0

53

C/III Forintszámlák (=C/III/1+C/III/2)

26 203

0

108 526

54

C/IV/1 Kincstáron kívüli devizaszámlák

0

0

0

55

C/IV/2 Kincstárban vezetett devizaszámlák

0

0

0

56

C/IV Devizaszámlák (=CIV/1+C/IV/2)

0

0

0

57

C) PÉNZESZKÖZÖK (=C/I+…+C/IV)

26 203

0

108 526

58

D/I/1 Költségvetési évben esedékes követelések működési célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről (>=D/I/1a)

0

0

0

59

D/I/1a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson belülről

0

0

0

60

D/I/2 Költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről (>=D/I/2a)

0

0

0

61

D/I/2a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson belülről

0

0

0

62

D/I/3 Költségvetési évben esedékes követelések közhatalmi bevételre (=D/I/3a+…+D/I/3f)

0

0

0

63

D/I/3a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések jövedelemadókra

0

0

0

64

D/I/3b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések szociális hozzájárulási adóra és járulékokra

0

0

0

65

D/I/3c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adókra

0

0

0

66

D/I/3d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések vagyoni típusú adókra

0

0

0

67

D/I/3e - ebből: költségvetési évben esedékes követelések termékek és szolgáltatások adóira

0

0

0

68

D/I/3f - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb közhatalmi bevételekre

0

0

0

69

D/I/4 Költségvetési évben esedékes követelések működési bevételre (=D/I/4a+…+D/I/4i)

435 072

0

677 145

70

D/I/4a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések készletértékesítés ellenértékére, szolgáltatások ellenértékére, közvetített szolgáltatások ellenértékére

0

0

0

71

D/I/4b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések tulajdonosi bevételekre

0

0

0

72

D/I/4c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések ellátási díjakra

342 569

0

533 163

73

D/I/4d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések kiszámlázott általános forgalmi adóra

92 483

0

143 944

27 462

0

0

114

D/II/4a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések készletértékesítés ellenértékére, szolgáltatások ellenértékére, közvetített szolgáltatások ellenértékére

21 622

0

0

115

D/II/4b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések tulajdonosi bevételekre

0

0

0

116

D/II/4c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések ellátási díjakra

0

0

0

117

D/II/4d - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések kiszámlázott általános forgalmi adóra

5 840

126 533

0

145 000

144

D/III/1a - ebből: immateriális javakra adott előlegek

0

0

0

145

D/III/1b - ebből: beruházásokra, felújításokra adott előlegek

0

0

0

146

D/III/1c - ebből: készletekre adott előlegek

0

0

0

147

D/III/1d - ebből: igénybe vett szolgáltatásra adott előlegek

0

0

0

148

D/III/1e - ebből: foglalkoztatottaknak adott előlegek

126 533

0

145 000

149

D/III/1f - ebből: túlfizetések, téves és visszajáró kifizetések

0

0

0

150

D/III/2 Továbbadási célból folyósított támogatások, ellátások elszámolása

0

0

0

151

D/III/3 Más által beszedett bevételek elszámolása

0

0

0

152

D/III/4 Forgótőke elszámolása

0

0

0

153

D/III/5 Vagyonkezelésbe adott eszközökkel kapcsolatos visszapótlási követelés elszámolása

0

0

0

154

D/III/6 Nem társadalombiztosítás pénzügyi alapjait terhelő kifizetett ellátások megtérítésének elszámolása

0

0

0

155

D/III/7 Folyósított, megelőlegezett társadalombiztosítási és családtámogatási ellátások elszámolása

0

0

81 365

156

D/III/8 Részesedésszerzés esetén átadott eszközök

0

0

0

157

D/III/9 Letétre, megőrzésre, fedezetkezelésre átadott pénzeszközök, biztosítékok

0

0

0

158

D/III Követelés jellegű sajátos elszámolások (=D/III/1+…+D/III/9)

126 533

0

226 365

159

D) KÖVETELÉSEK (=D/I+D/II+D/III)

589 067

0

903 510

160

E/I/1 Adott előleghez kapcsolódó előzetesen felszámított levonható általános forgalmi adó

0

0

0

161

E/I/2 Más előzetesen felszámított levonható általános forgalmi adó

1 139 752

0

1 359 723

162

E/I/3 Adott előleghez kapcsolódó előzetesen felszámított nem levonható általános forgalmi adó

0

0

0

163

E/I/4 Más előzetesen felszámított nem levonható általános forgalmi adó

0

0

0

164

E/I Előzetesen felszámított általános forgalmi adó elszámolása (=E/I/1+…+E/I/4)

1 139 752

0

1 359 723

165

E/II/1 Kapott előleghez kapcsolódó fizetendő általános forgalmi adó

0

0

0

166

E/II/2 Más fizetendő általános forgalmi adó

-815 992

0

-1 523 873

167

E/II Fizetendő általános forgalmi adó elszámolása (=E/II/1+E/II/2)

-815 992

0

-1 523 873

168

E/III/1 December havi illetmények, munkabérek elszámolása

0

0

0

169

E/III/2 Utalványok, bérletek és más hasonló, készpénz-helyettesítő fizetési eszköznek nem minősülő eszközök elszámolásai

0

0

0

170

E/III Egyéb sajátos eszközoldali elszámolások (=E/III/1+E/III/2)

0

0

0

171

E) EGYÉB SAJÁTOS ELSZÁMOLÁSOK (=E/I+E/II+E/III)

323 760

0

-164 150

172

F/1 Eredményszemléletű bevételek aktív időbeli elhatárolása

0

0

0

173

F/2 Költségek, ráfordítások aktív időbeli elhatárolása

0

0

0

174

F/3 Halasztott ráfordítások

0

0

0

175

F) AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=F/1+F/2+F/3)

0

0

0

176

ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (=A+B+C+D+E+F)

401 196 116

0

388 856 581

177

G/I Nemzeti vagyon induláskori értéke

380 635 503

0

380 635 503

178

G/II Nemzeti vagyon változásai

0

0

0

179

G/III Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai

141 625

0

141 625

180

G/IV Felhalmozott eredmény

-11 415 863

0

-4 659 741

181

G/V Eszközök értékhelyesbítésének forrása

0

0

0

182

G/VI Mérleg szerinti eredmény

6 756 122

0

-14 805 263

183

G/ SAJÁT TŐKE (= G/I+…+G/VI)

376 117 387

0

361 312 124

609 795

0

537 525

5 935

0

0

235

H/III/2 Továbbadási célból folyósított támogatások, ellátások elszámolása

0

0

0

236

H/III/3 Más szervezetet megillető bevételek elszámolása

0

0

0

237

H/III/4 Forgótőke elszámolása (Kincstár)

0

0

0

238

H/III/5 Nemzeti vagyonba tartozó befektetett eszközökkel kapcsolatos egyes kötelezettség jellegű sajátos elszámolások

0

0

0

239

H/III/6 Nem társadalombiztosítás pénzügyi alapjait terhelő kifizetett ellátások megtérítésének elszámolása

0

0

0

240

H/III/8 Letétre, megőrzésre, fedezetkezelésre átvett pénzeszközök, biztosítékok

0

0

0

241

H/III/9 Nemzetközi támogatási programok pénzeszközei

0

0

0

242

H/III/10 Államadósság Kezelő Központ Zrt.-nél elhelyezett fedezeti betétek

0

0

0

243

H/III Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások (=H/III/1+…+H/III/10)

5 935

0

0

244

H) KÖTELEZETTSÉGEK (=H/I+H/II+H/III)

615 767

0

537 578

245

I) KINCSTÁRI SZÁMLAVEZETÉSSEL KAPCSOLATOS ELSZÁMOLÁSOK

0

0

0

246

J/1 Eredményszemléletű bevételek passzív időbeli elhatárolása

0

0

0

247

J/2 Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása

9 753 468

0

11 044 152

248

J/3 Halasztott eredményszemléletű bevételek

14 709 494

0

15 962 727

249

J) PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=J/1+J/2+J/3)

24 462 962

0

27 006 879

250

FORRÁSOK ÖSSZESEN (=G+H+I+J)

401 196 116

0

388 856 581

12/A - Mérleg Hivatal

#

Megnevezés

Előző időszak

Módosítások (+/-)

Tárgyi időszak

1

2

3

4

5

01

A/I/1 Vagyoni értékű jogok

0

0

0

02

A/I/2 Szellemi termékek

0

0

0

03

A/I/3 Immateriális javak értékhelyesbítése

0

0

0

04

A/I Immateriális javak (=A/I/1+A/I/2+A/I/3)

0

0

0

05

A/II/1 Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok

93 597 510

0

90 711 084

06

A/II/2 Gépek, berendezések, felszerelések, járművek

3 898 787

0

2 634 664

07

A/II/3 Tenyészállatok

0

0

0

08

A/II/4 Beruházások, felújítások

0

0

0

09

A/II/5 Tárgyi eszközök értékhelyesbítése

0

0

0

10

A/II Tárgyi eszközök (=A/II/1+...+A/II/5)

97 496 297

0

93 345 748

11

A/III/1 Tartós részesedések (=A/III/1a+…+A/III/1e)

0

0

0

12

A/III/1a - ebből: tartós részesedések jegybankban

0

0

0

13

A/III/1b - ebből: tartós részesedések nem pénzügyi vállalkozásban

0

0

0

14

A/III/1c - ebből: tartós részesedésel pénzügyi vállalkozásban

0

0

0

15

A/III/1d - ebből: tartós részesedések társulásban

0

0

0

16

A/III/1e - ebből: egyéb tartós részesedések

0

0

0

17

A/III/2 Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (>=A/III/2a+A/III/2/b)

0

0

0

18

A/III/2a - ebből: államkötvények

0

0

0

19

A/III/2b - ebből: helyi önkormányzatok kötvényei

0

0

0

20

A/III/3 Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése

0

0

0

21

A/III Befektetett pénzügyi eszközök (=A/III/1+A/III/2+A/III/3)

0

0

0

22

A/IV/1 Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök (=A/IV/1a+A/IV/1b+A/IV/1c)

0

0

0

23

A/IV/1a - ebből: immateriális javak

0

0

0

24

A/IV/1b - ebből: tárgyi eszközök

0

0

0

25

A/IV/1c - ebből: tartós részesedések, tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok

0

0

0

26

A/IV/2 Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök értékhelyesbítése

0

0

0

27

A/IV Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök (=A/IV/1+A/IV/2)

0

0

0

28

A) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK (=A/I+A/II+A/III+A/IV)

97 496 297

0

93 345 748

29

B/I/1 Vásárolt készletek

190 373

D/I/4f - ebből: költségvetési évben esedékes követelések kamatbevételekre és más nyereségjellegű bevételekre

D/II/4f - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések kamatbevételekre és más nyereségjellegű bevételekre

900 000

0

560 000

98 595 406

0

93 972 591

177

G/I Nemzeti vagyon induláskori értéke

##########

0

##########

178

G/II Nemzeti vagyon változásai

0

0

0

179

G/III Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai

411 434

0

411 434

180

G/IV Felhalmozott eredmény

-73 745 596

0

-75 935 947

181

G/V Eszközök értékhelyesbítésének forrása

0

0

0

182

G/VI Mérleg szerinti eredmény

-2 190 351

0

-2 509 383

183

G/ SAJÁT TŐKE (= G/I+…+G/VI)

50 091 693

0

47 582 310

184

H/I/1 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek személyi juttatásokra

0

0

40 250

138 738

105 538

245

I) KINCSTÁRI SZÁMLAVEZETÉSSEL KAPCSOLATOS ELSZÁMOLÁSOK

0

0

0

246

J/1 Eredményszemléletű bevételek passzív időbeli elhatárolása

0

0

0

247

J/2 Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása

3 504 267

0

3 447 008

248

J/3 Halasztott eredményszemléletű bevételek

44 860 708

0

42 837 735

249

J) PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=J/1+J/2+J/3)

48 364 975

0

46 284 743

250

FORRÁSOK ÖSSZESEN (=G+H+I+J)

98 595 406

0

93 972 591

12/A - Mérleg Mindösszesen

#

Megnevezés

Előző időszak

Módosítások (+/-)

Tárgyi időszak

1

2

3

4

5

01

A/I/1 Vagyoni értékű jogok

624 247

0

456 249

02

A/I/2 Szellemi termékek

0

0

0

03

A/I/3 Immateriális javak értékhelyesbítése

0

0

0

04

A/I Immateriális javak (=A/I/1+A/I/2+A/I/3)

624 247

0

456 249

05

A/II/1 Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok

2 281 829 725

0

2 491 171 182

06

A/II/2 Gépek, berendezések, felszerelések, járművek

106 639 989

0

115 686 103

07

A/II/3 Tenyészállatok

0

0

0

08

A/II/4 Beruházások, felújítások

184 764 782

0

2 519 685

09

A/II/5 Tárgyi eszközök értékhelyesbítése

0

0

0

10

A/II Tárgyi eszközök (=A/II/1+...+A/II/5)

2 573 234 496

0

2 609 376 970

11

A/III/1 Tartós részesedések (=A/III/1a+…+A/III/1e)

11 038 500

0

11 038 500

12

A/III/1a - ebből: tartós részesedések jegybankban

0

0

0

13

A/III/1b - ebből: tartós részesedések nem pénzügyi vállalkozásban

0

0

0

14

A/III/1c - ebből: tartós részesedésel pénzügyi vállalkozásban

3 028 500

0

3 028 500

15

A/III/1d - ebből: tartós részesedések társulásban

0

0

0

16

A/III/1e - ebből: egyéb tartós részesedések

8 010 000

0

8 010 000

17

A/III/2 Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (>=A/III/2a+A/III/2/b)

0

0

0

18

A/III/2a - ebből: államkötvények

0

0

0

19

A/III/2b - ebből: helyi önkormányzatok kötvényei

0

0

0

20

A/III/3 Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése

0

0

0

21

A/III Befektetett pénzügyi eszközök (=A/III/1+A/III/2+A/III/3)

11 038 500

0

11 038 500

22

A/IV/1 Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök (=A/IV/1a+A/IV/1b+A/IV/1c)

0

0

0

23

A/IV/1a - ebből: immateriális javak

0

0

0

24

A/IV/1b - ebből: tárgyi eszközök

0

0

0

25

A/IV/1c - ebből: tartós részesedések, tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok

0

0

0

26

A/IV/2 Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök értékhelyesbítése

0

0

0

27

A/IV Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök (=A/IV/1+A/IV/2)

0

0

0

28

A) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK (=A/I+A/II+A/III+A/IV)

2 584 897 243

0

2 620 871 719

29

B/I/1 Vásárolt készletek

2 277 126

0

722 118

30

B/I/2 Átsorolt, követelés fejében átvett készletek

0

0

0

31

B/I/3 Egyéb készletek

0

0

0

32

B/I/4 Befejezetlen termelés, félkész termékek, késztermékek

0

0

0

33

B/I/5 Növendék-, hízó és egyéb állatok

0

0

0

34

B/I Készletek (=B/I/1+…+B/I/5)

2 277 126

0

722 118

35

B/II/1 Nem tartós részesedések

0

0

0

36

B/II/2 Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (>=B/II/2a+…+B/II/2e)

0

0

0

37

B/II/2a - ebből: kárpótlási jegyek

0

0

0

38

B/II/2b - ebből: kincstárjegyek

0

0

0

39

B/II/2c - ebből: államkötvények

0

0

0

40

B/II/2d - ebből: helyi önkormányzatok kötvényei

0

0

0

41

B/II/2e - ebből: befektetési jegyek

0

0

0

42

B/II Értékpapírok (=B/II/1+B/II/2)

0

0

0

43

B) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK (= B/I+B/II)

2 277 126

0

722 118

44

C/I/1 Éven túli lejáratú forint lekötött bankbetétek

0

0

0

45

C/I/2 Éven túli lejáratú deviza lekötött bankbetétek

0

0

0

46

C/I Lekötött bankbetétek (=C/I/1+…+C/I/2)

0

0

0

47

C/II/1 Forintpénztár

2 508 835

0

707 755

48

C/II/2 Valutapénztár

0

0

0

49

C/II/3 Betétkönyvek, csekkek, elektronikus pénzeszközök

0

0

0

50

C/II Pénztárak, csekkek, betétkönyvek (=C/II/1+C/II/2+C/II/3)

2 508 835

0

707 755

51

C/III/1 Kincstáron kívüli forintszámlák

389 364 850

0

425 788 415

52

C/III/2 Kincstárban vezetett forintszámlák

200 848 597

0

95 000 000

53

C/III Forintszámlák (=C/III/1+C/III/2)

590 213 447

0

520 788 415

54

C/IV/1 Kincstáron kívüli devizaszámlák

0

0

0

55

C/IV/2 Kincstárban vezetett devizaszámlák

0

0

0

56

C/IV Devizaszámlák (=CIV/1+C/IV/2)

0

0

0

57

C) PÉNZESZKÖZÖK (=C/I+…+C/IV)

592 722 282

0

521 496 170

58

D/I/1 Költségvetési évben esedékes követelések működési célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről (>=D/I/1a)

0

0

0

59

D/I/1a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson belülről

0

0

0

60

D/I/2 Költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről (>=D/I/2a)

1 214 437

0

410 210

61

D/I/2a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson belülről

1 214 437

0

410 210

62

D/I/3 Költségvetési évben esedékes követelések közhatalmi bevételre (=D/I/3a+…+D/I/3f)

5 166 608

0

9 128 513

63

D/I/3a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések jövedelemadókra

0

0

0

64

D/I/3b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések szociális hozzájárulási adóra és járulékokra

0

0

0

65

D/I/3c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adókra

0

0

0

66

D/I/3d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések vagyoni típusú adókra

209 250

0

670 000

67

D/I/3e - ebből: költségvetési évben esedékes követelések termékek és szolgáltatások adóira

4 570 514

0

7 798 955

68

D/I/3f - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb közhatalmi bevételekre

386 844

0

659 558

69

D/I/4 Költségvetési évben esedékes követelések működési bevételre (=D/I/4a+…+D/I/4i)

6 951 326

0

10 092 560

70

D/I/4a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések készletértékesítés ellenértékére, szolgáltatások ellenértékére, közvetített szolgáltatások ellenértékére

4 806 697

0

7 356 021

71

D/I/4b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések tulajdonosi bevételekre

0

0

0

72

D/I/4c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések ellátási díjakra

711 963

0

902 557

73

D/I/4d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések kiszámlázott általános forgalmi adóra

1 432 645

0

1 833 943

74

D/I/4e - ebből: költségvetési évben esedékes követelések általános forgalmi adó visszatérítésére

0

0

0

75

D/I/4f - ebből: költségvetési évben esedékes követelések kamatbevételekre és más nyereségjellegű bevételekre

0

0

0

76

D/I/4g - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb pénzügyi műveletek bevételeire

0

0

0

77

D/I/4h - ebből: költségvetési évben esedékes követelések biztosító által fizetett kártérítésre

0

0

0

78

D/I/4i - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb működési bevételekre

21

0

39

79

D/I/5 Költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási bevételre (=D/I/5a+…+D/I/5e)

0

0

0

80

D/I/5a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések immateriális javak értékesítésére

0

0

0

81

D/I/5b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések ingatlanok értékesítésére

0

0

0

82

D/I/5c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb tárgyi eszközök értékesítésére

0

0

0

83

D/I/5d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések részesedések értékesítésére

0

0

0

84

D/I/5e - ebből: költségvetési évben esedékes követelések részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételekre

0

0

0

85

D/I/6 Költségvetési évben esedékes követelések működési célú átvett pénzeszközre (>=D/I/6a+D/I/6b+D/I/6c)

3 878 359

0

2 282 157

86

D/I/6a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

0

0

0

87

D/I/6b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől

0

0

0

88

D/I/6c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson kívülről

2 863 609

0

1 343 221

89

D/I/7 Költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú átvett pénzeszközre (>=D/I/7a+D/I/7b+D/I/7c)

6 213 745

0

4 702 666

90

D/I/7a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

0

0

0

91

D/I/7b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől

0

0

0

92

D/I/7c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson kívülről

6 213 745

0

4 702 666

93

D/I/8 Költségvetési évben esedékes követelések finanszírozási bevételekre (>=D/I/8a+…+D/I/8g)

0

0

0

94

D/I/8a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések forgatási célú belföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből

0

0

0

95

D/I/8b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések befektetési célú belföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből

0

0

0

96

D/I/8c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztésére

0

0

0

97

D/I/8d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések hosszú lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételeire

0

0

0

98

D/I/8e - ebből: költségvetési évben esedékes követelések rövid lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételeire

0

0

0

99

D/I/8f - ebből: költségvetési évben esedékes követelések forgatási célú külföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből

0

0

0

100

D/I/8g - ebből: költségvetési évben esedékes követelések befektetési célú külföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből

0

0

0

101

D/I Költségvetési évben esedékes követelések (=D/I/1+…+D/I/8)

23 424 475

0

26 616 106

102

D/II/1 Költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről (>=D/II/1a)

0

0

0

103

D/II/1a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson belülről

0

0

0

104

D/II/2 Költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről (>=D/II/2a)

0

0

0

105

D/II/2a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson belülről

0

0

0

106

D/II/3 Költségvetési évet követően esedékes követelések közhatalmi bevételre (=D/II/3a+…+D/II/3f)

0

0

132 300 454

107

D/II/3a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések jövedelemadókra

0

0

0

108

D/II/3b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések szociális hozzájárulási adóra és járulékokra

0

0

0

109

D/II/3c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adókra

0

0

0

110

D/II/3d - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések vagyoni típusú adókra

0

0

0

111

D/II/3e - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések termékek és szolgáltatások adóira

0

0

132 300 454

112

D/II/3f - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb közhatalmi bevételekre

0

0

0

113

D/II/4 Költségvetési évet követően esedékes követelések működési bevételre (=D/II/4a+…+D/II/4i)

2 587 020

0

751 332

114

D/II/4a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések készletértékesítés ellenértékére, szolgáltatások ellenértékére, közvetített szolgáltatások ellenértékére

2 037 022

0

591 600

115

D/II/4b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések tulajdonosi bevételekre

0

0

0

116

D/II/4c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések ellátási díjakra

0

0

0

117

D/II/4d - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések kiszámlázott általános forgalmi adóra

549 998

0

159 732

118

D/II/4e - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések általános forgalmi adó visszatérítésére

0

0

0

119

D/II/4f - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések kamatbevételekre és más nyereségjellegű bevételekre

0

0

0

120

D/II/4g - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb pénzügyi műveletek bevételeire

0

0

0

121

D/II/4h - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések biztosító által fizetett kártérítésre

0

0

0

122

D/II/4i - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb működési bevételekre

0

0

0

123

D/II/5 Költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási bevételre (=D/II/5a+…+D/II/5e)

0

0

0

124

D/II/5a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések immateriális javak értékesítésére

0

0

0

125

D/II/5b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések ingatlanok értékesítésére

0

0

0

126

D/II/5c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb tárgyi eszközök értékesítésére

0

0

0

127

D/II/5d - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések részesedések értékesítésére

0

0

0

128

D/II/5e - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételekre

0

0

0

129

D/II/6 Költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú átvett pénzeszközre (>=D/II/6a+D/II/6b+D/II/6c)

0

0

0

130

D/II/6a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

0

0

0

131

D/II/6b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől

0

0

0

132

D/II/6c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson kívülről

0

0

0

133

D/II/7 Költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú átvett pénzeszközre (>=D/II/7a+D/II/7b+D/II/7c)

0

0

285 000

134

D/II/7a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

0

0

0

135

D/II/7b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől

0

0

0

136

D/II/7c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson kívülről

0

0

285 000

137

D/II/8 Költségvetési évet követően esedékes követelések finanszírozási bevételekre (=D/II/8a+D/II/8b+D/II/8c+D/II/8d)

0

0

0

138

D/II8a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések befektetési célú belföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből

0

0

0

139

D/II8b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztésére

0

0

0

140

D/II8c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések hosszú lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételeire

0

0

0

141

D/II8d - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések befektetési célú külföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből

0

0

0

142

D/II Költségvetési évet követően esedékes követelések (=D/II/1+…+D/II/8)

2 587 020

0

133 336 786

143

D/III/1 Adott előlegek (=D/III/1a+…+D/III/1f)

1 159 203

0

855 000

144

D/III/1a - ebből: immateriális javakra adott előlegek

0

0

0

145

D/III/1b - ebből: beruházásokra, felújításokra adott előlegek

0

0

0

146

D/III/1c - ebből: készletekre adott előlegek

0

0

0

147

D/III/1d - ebből: igénybe vett szolgáltatásra adott előlegek

0

0

0

148

D/III/1e - ebből: foglalkoztatottaknak adott előlegek

1 066 533

0

855 000

149

D/III/1f - ebből: túlfizetések, téves és visszajáró kifizetések

92 670

0

0

150

D/III/2 Továbbadási célból folyósított támogatások, ellátások elszámolása

0

0

0

151

D/III/3 Más által beszedett bevételek elszámolása

0

0

0

152

D/III/4 Forgótőke elszámolása

420 000

0

420 000

153

D/III/5 Vagyonkezelésbe adott eszközökkel kapcsolatos visszapótlási követelés elszámolása

0

0

0

154

D/III/6 Nem társadalombiztosítás pénzügyi alapjait terhelő kifizetett ellátások megtérítésének elszámolása

0

0

0

155

D/III/7 Folyósított, megelőlegezett társadalombiztosítási és családtámogatási ellátások elszámolása

0

0

202 842

156

D/III/8 Részesedésszerzés esetén átadott eszközök

0

0

0

157

D/III/9 Letétre, megőrzésre, fedezetkezelésre átadott pénzeszközök, biztosítékok

0

0

0

158

D/III Követelés jellegű sajátos elszámolások (=D/III/1+…+D/III/9)

1 579 203

0

1 477 842

159

D) KÖVETELÉSEK (=D/I+D/II+D/III)

27 590 698

0

161 430 734

160

E/I/1 Adott előleghez kapcsolódó előzetesen felszámított levonható általános forgalmi adó

0

0

0

161

E/I/2 Más előzetesen felszámított levonható általános forgalmi adó

1 464 856

0

2 336 730

162

E/I/3 Adott előleghez kapcsolódó előzetesen felszámított nem levonható általános forgalmi adó

0

0

0

163

E/I/4 Más előzetesen felszámított nem levonható általános forgalmi adó

0

0

0

164

E/I Előzetesen felszámított általános forgalmi adó elszámolása (=E/I/1+…+E/I/4)

1 464 856

0

2 336 730

165

E/II/1 Kapott előleghez kapcsolódó fizetendő általános forgalmi adó

0

0

0

166

E/II/2 Más fizetendő általános forgalmi adó

-16 205 113

0

-1 854 939

167

E/II Fizetendő általános forgalmi adó elszámolása (=E/II/1+E/II/2)

-16 205 113

0

-1 854 939

168

E/III/1 December havi illetmények, munkabérek elszámolása

0

0

0

169

E/III/2 Utalványok, bérletek és más hasonló, készpénz-helyettesítő fizetési eszköznek nem minősülő eszközök elszámolásai

0

0

0

170

E/III Egyéb sajátos eszközoldali elszámolások (=E/III/1+E/III/2)

0

0

0

171

E) EGYÉB SAJÁTOS ELSZÁMOLÁSOK (=E/I+E/II+E/III)

-14 740 257

0

481 791

172

F/1 Eredményszemléletű bevételek aktív időbeli elhatárolása

0

0

0

173

F/2 Költségek, ráfordítások aktív időbeli elhatárolása

0

0

0

174

F/3 Halasztott ráfordítások

0

0

0

175

F) AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=F/1+F/2+F/3)

0

0

0

176

ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (=A+B+C+D+E+F)

3 192 747 092

0

3 305 002 532

177

G/I Nemzeti vagyon induláskori értéke

3 681 904 789

0

3 681 904 789

178

G/II Nemzeti vagyon változásai

240 554 445

0

240 554 445

179

G/III Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai

236 042 721

0

236 042 721

180

G/IV Felhalmozott eredmény

############

0

-1 531 495 740

181

G/V Eszközök értékhelyesbítésének forrása

0

0

0

182

G/VI Mérleg szerinti eredmény

-155 310 065

0

-13 977 156

183

G/ SAJÁT TŐKE (= G/I+…+G/VI)

2 619 281 806

0

2 613 029 059

184

H/I/1 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek személyi juttatásokra

0

0

115 627

185

H/I/2 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek munkaadókat terhelő járulékokra és szociális hozzájárulási adóra

0

0

0

186

H/I/3 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra

937

0

27 146

187

H/I/4 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek ellátottak pénzbeli juttatásaira

0

0

0

188

H/I/5 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek egyéb működési célú kiadásokra (>=H/I/5a+H/I/5b)

0

0

0

189

H/I/5a - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztésére államháztartáson belülre

0

0

0

190

H/I/5b - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek működési célú támogatásokra az Európai Uniónak

0

0

0

191

H/I/6 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek beruházásokra

0

0

0

192

H/I/7 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek felújításokra

0

0

0

193

H/I/8 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek egyéb felhalmozási célú kiadásokra (>=H/I/8a+H/I/8b)

0

0

0

194

H/I/8a - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztésére államháztartáson belülre

0

0

0

195

H/I/8b - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek felhalmozási célú támogatásokra az Európai Uniónak

0

0

0

196

H/I/9 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek finanszírozási kiadásokra (>=H/I/9a+…+H/I/9l)

0

0

0

197

H/I/9a - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztésére pénzügyi vállalkozásnak

0

0

0

198

H/I/9b - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztésére pénzügyi vállalkozásnak

0

0

0

199

H/I/9c - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek kincstárjegyek beváltására

0

0

0

200

H/I/9d - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltására

0

0

0

201

H/I/9e - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek belföldi kötvények beváltására

0

0

0

202

H/I/9f - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltására

0

0

0

203

H/I/9g - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetésére

0

0

0

204

H/I/9h - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek pénzügyi lízing kiadásaira

0

0

0

205

H/I/9i - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek külföldi értékpapírok beváltására

0

0

0

206

H/I/9j - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek hitelek, kölcsönök törlesztésére külföldi kormányoknak és nemzetközi szervezeteknek

0

0

0

207

H/I/9k - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek hitelek, kölcsönök törlesztésére külföldi pénzintézeteknek

0

0

0

208

H/I/9l - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek váltókiadásokra

0

0

0

209

H/I Költségvetési évben esedékes kötelezettségek (=H/I/1+…+H/I/9)

937

0

142 773

210

H/II/1 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek személyi juttatásokra

70 169

0

0

211

H/II/2 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek munkaadókat terhelő járulékokra és szociális hozzájárulási adóra

0

0

0

212

H/II/3 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra

5 533 918

0

2 856 181

213

H/II/4 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek ellátottak pénzbeli juttatásaira

0

0

0

214

H/II/5 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek egyéb működési célú kiadásokra (>=H/II/5a+H/II/5b)

0

0

0

215

H/II/5a - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztésére államháztartáson belülre

0

0

0

216

H/II/5b - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek működési célú támogatásokra az Európai Uniónak

0

0

0

217

H/II/6 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek beruházásokra

9 843 200

0

0

218

H/II/7 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek felújításokra

0

0

0

219

H/II/8 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek egyéb felhalmozási célú kiadásokra (>=H/II/8a+H/II/8b)

0

0

0

220

H/II/8a - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztésére államháztartáson belülre

0

0

0

221

H/II/8b - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek felhalmozási célú támogatásokra az Európai Uniónak

0

0

0

222

H/II/9 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek finanszírozási kiadásokra (>=H/II/9a+…+H/II/9j)

5 668 503

0

8 531 335

223

H/II/9a - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztésére pénzügyi vállalkozásnak

0

0

0

224

H/II/9b - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek kincstárjegyek beváltására

0

0

0

225

H/II/9c - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek belföldi kötvények beváltására

0

0

0

226

H/II/9d - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltására

0

0

0

227

H/II/9e - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetésére

5 668 503

0

8 531 335

228

H/II/9f - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek pénzügyi lízing kiadásaira

0

0

0

229

H/II/9g - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek külföldi értékpapírok beváltására

0

0

0

230

H/II/9h - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek hitelek, kölcsönök törlesztésére külföldi kormányoknak és nemzetközi szervezeteknek

0

0

0

231

H/II/9i - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek külföldi hitelek, kölcsönök törlesztésére külföldi pénzintézeteknek

0

0

0

232

H/II/9j - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek váltókiadásokra

0

0

0

233

H/II Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek (=H/II/1+…+H/II/9)

21 115 790

0

11 387 516

234

H/III/1 Kapott előlegek

7 335 807

0

22 266 075

235

H/III/2 Továbbadási célból folyósított támogatások, ellátások elszámolása

24 000

0

12 000

236

H/III/3 Más szervezetet megillető bevételek elszámolása

1 284 460

0

11 739

237

H/III/4 Forgótőke elszámolása (Kincstár)

0

0

0

238

H/III/5 Nemzeti vagyonba tartozó befektetett eszközökkel kapcsolatos egyes kötelezettség jellegű sajátos elszámolások

0

0

0

239

H/III/6 Nem társadalombiztosítás pénzügyi alapjait terhelő kifizetett ellátások megtérítésének elszámolása

0

0

0

240

H/III/8 Letétre, megőrzésre, fedezetkezelésre átvett pénzeszközök, biztosítékok

235 873

0

126 000

241

H/III/9 Nemzetközi támogatási programok pénzeszközei

0

0

0

242

H/III/10 Államadósság Kezelő Központ Zrt.-nél elhelyezett fedezeti betétek

0

0

0

243

H/III Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások (=H/III/1+…+H/III/10)

8 880 140

0

22 415 814

244

H) KÖTELEZETTSÉGEK (=H/I+H/II+H/III)

29 996 867

0

33 946 103

245

I) KINCSTÁRI SZÁMLAVEZETÉSSEL KAPCSOLATOS ELSZÁMOLÁSOK

0

0

0

246

J/1 Eredményszemléletű bevételek passzív időbeli elhatárolása

2 579 055

0

1 920 916

247

J/2 Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása

28 733 223

0

27 851 599

248

J/3 Halasztott eredményszemléletű bevételek

512 156 141

0

628 254 855

249

J) PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=J/1+J/2+J/3)

543 468 419

0

658 027 370

250

FORRÁSOK ÖSSZESEN (=G+H+I+J)

3 192 747 092

0

3 305 002 532

27. melléklet

27. mellélet

KIMUTATÁS

a közvetett támogatások 2020. évi tervezett összegéről

Ft-ban

Közvetett támogatás megnevezése

Közvetett támogatás tervezett összege

Ellátottak térítési díjának, kártérítésének méltányossági alapon történő elengedésének összege

Lakosság részére lakásépítéshez, lakásfelújításhoz nyújtott kölcsönök elengedésének összege

Helyi adónál biztosított kedvezmény összege

Ebből:

- építményadó

- telekadó

- vállalkozások kommunális adója

- magánszemélyek kommunális adója

- idegenforgalmi adó tartózkodás után

- idegenforgalmi adó épületek után

- iparűzési adó állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után

1 097 459

- iparűzési adó ideiglenes jelleggel végzett iparűzési tevék. után

Gépjárműadónál biztosított kedvezmény összege

Helyi adónál biztosított mentesség összege

Ebből:

- építményadó

- telekadó

- vállalkozások kommunális adója

- magánszemélyek kommunális adója

- idegenforgalmi adó tartózkodás után

- idegenforgalmi adó épületek után

- iparűzési adó állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után

- iparűzési adó ideiglenes jelleggel végzett iparűzési tevék. után

Gépjárműadónál biztosított mentesség összege

3 497 221

Helyiségek, eszközök hasznosításából származó kedvezmény összege

Helyiségek, eszközök hasznosításából származó mentesség összege

Egyéb nyújtott kedvezmény vagy kölcsön elengedésének összege

ÖSSZESEN

4 594 680

Helyi iparűzési adó: 13/2015.(XI:10.) önkormányzati rendelet 4. § szerint mentesül az iparűzési adó alól az a vállalkozó, akinek az adóévben az adóalapja nem haladja meg a 2.500.000,- forintot. Gépjárműadó: A mozgáskorlátozott magánszemélyeknek adott mentességek összege a gépjárműadó törvény 5. §-a alapján. Talajterhelési díj: 13/2015.(XI.10.) önkormányzati rendelet 19. §-a alapján

28. melléklet

28. számú melléklet

EU-s projekt címe:

TOP-3.1.1-15-BO1-2016-00010.Forgalomcsillapító és kerékpáros létesítmények megvalósítása

Projekt azonosítója:

Ft-ban

Bevételek

2017

2018

2019

2020

2020.Teljesítés

2021

2022

Összesen

Saját erő

Saját erőből központi támogatás

EU-s forrás

246 750 000

3 250 000

250 000 000

Társfinanszírozás

Hitel

Egyéb forrás

Bevételek összesen

246 750 000

3 250 000

250 000 000

Kiadások

2017

2018

2019

2020

2021

2022

Összesen

Összes költsége

13 024 374

128 025 665

111 034 739

252 084 778

ebből önkorm. Önrész

2 084 778

Kiadások összesen

13 024 374

128 025 665

111 034 739

252 084 778

28. számú melléklet

EU-s projekt címe:

VP6-7.2.1.-7.4.1.2-16 Külterületi út felújítás

Projekt azonosítója:

Ft-ban

Bevételek

2017

2018

2019

2020

2020.Teljesítés

2021

2022

Összesen

Saját erő

9 424 714

9 424 714

Saját erőből központi támogatás

EU-s forrás

-

22 133 338

28 991 956

51 125 294

Társfinanszírozás

Hitel

Egyéb forrás

Bevételek összesen

-

31 558 052

28 991 956

60 550 008

Kiadások

2017

2018

2019

2020

2021

2022

Összesen

Összes pályázati költsége

-

60 291 392

2 268 030

62 559 422

ebből pályázati önrész 15%

9 424 714

9 424 714

Kiadások összesen

-

60 291 392

62 559 422

28. számú melléklet

EU-s projekt címe:

Projekt azonosítója:

Ft-ban

Bevételek

2017

2018

2019

2020

2020.Teljesítés

2021

2022

Összesen

Saját erő

Saját erőből központi támogatás

EU-s forrás

-

-

Társfinanszírozás

Hitel

Egyéb forrás

Bevételek összesen

-

Kiadások

2017

2018

2019

2020

2021

2022

Összesen

Összes költsége

-

-

Ebből az önerő költsége

-

Kiadások összesen

-

-

28. számú melléklet

EU-s projekt címe:

EFOP.-3.3.2. Kulturális programkínálat fejlesztés pályázat

Projekt azonosítója:

Ft-ban

Bevételek

2017

2018

2019

2020

2020.Teljesítés

2021

2022

Összesen

Saját erő

Saját erőből központi támogatás

EU-s forrás

-

10 937 447

6 000 000

8 061 631

24 999 078

Társfinanszírozás

Hitel

Egyéb forrás

Bevételek összesen

10 937 447

6 000 000

8 061 631

24 999 078

Kiadások

2017

2018

2019

2020

2020.Teljesítés

2021

2022

Összesen

Összes költsége

-

7 593 200

10 373 314

-

17 966 514

Kiadások összesen

-

7 593 200

10 373 314

-

17 966 514

EU-s projekt címe:

TOP-3.2.2-15-BO1-2016-00009. Megújuló energiaforrások megvalósítása

Projekt azonosítója:

Ft-ban

Bevételek

2017

2018

2019

2020

2020.Teljesítés

2021

2022

Összesen

Saját erő

Saját erőből központi támogatás

EU-s forrás

200 000 000

200 000 000

Társfinanszírozás

Hitel

Egyéb forrás

Bevételek összesen

200 000 000

200 000 000

Kiadások

2017

2018

2019

2020

2021

2022

Összesen

Összes költsége

6 000 000

7 367 133

126 384 166

66 759 432

206 510 731

Ebből az önerő költsége

6 510 731

Kiadások összesen

6 000 000

7 367 133

126 384 166

66 759 432

206 510 731

28. számú melléklet

EU-s projekt címe:

VP6-7.2.1.-7.4.1.3.-17 Konyha felújítás

Projekt azonosítója:

Ft-ban

Bevételek

2017

2018

2019

2020

2020.Teljesítés

2021

2022

Összesen

Saját erő

3 509 483

3 509 483

Saját erőből központi támogatás

EU-s forrás

-

15 965 872

2 572 931

18 538 803

Társfinanszírozás

Hitel

Egyéb forrás

Bevételek összesen

-

19 475 355

2 572 931

-

-

22 048 286

Kiadások

2017

2018

2019

2020

2021

2022

Összesen

Összes pályázati költsége

19 886 994

-

19 886 994

Önkorm. önerő

1 602 601

400 000

2 002 601

Pályázat önerő 15%

3 509 483

3 509 483

-

-

Kiadások összesen

-

24 999 078

400 000

25 399 078

28. számú melléklet

EU-s projekt címe:

EFOP-1.4.3.-16-2017-00073 Biztos Kezdet Gyerekház

Projekt azonosítója:

Ft-ban

Bevételek

2017

2018

2019

2020

2020.Teljesítés

2021

2022

Összesen

Saját erő

Saját erőből központi támogatás

EU-s forrás

-

12 265 150

6 000 000

9 946 382

12 565 525

9 213 195

49 990 252

Társfinanszírozás

Hitel

Egyéb forrás

Bevételek összesen

12 565 150

6 000 000

12 565 525

12 565 525

6 594 052

49 990 252

Kiadások

2017

2018

2019

2020

2021

2022

Összesen

Összes költsége

3 697 627

12 069 824

15 266 699

9 883 525

9 072 577

49 990 252

Kiadások összesen

3 697 627

12 069 824

15 266 699

9 883 525

9 072 577

49 990 252

EU-s projekt címe:

TOP-2.1.3-16-BO1-2019-00073 Bőcs község belterületi vízrendezése

Projekt azonosítója:

Ft-ban

Bevételek

2017

2018

2019

2020

2020.Teljesítés

2021

2022

Összesen

Saját erő

Saját erőből központi támogatás

EU-s forrás

-

-

-

100 000 000

100 000 000

Társfinanszírozás

Hitel

Egyéb forrás

Bevételek összesen

-

-

100 000 000

100 000 000

Kiadások

2017

2018

2019

2020

2020.Teljesítés

2021

2022

Összesen

Összes költsége

-

-

100 000 000

-

100 000 000

Kiadások összesen

-

-

100 000 000

-

100 000 000

29. melléklet

29. melléklet

Az önkormányzat saját bevételeinek és az adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő 3 éves fizetési kötelezettségének bemutatása*

Megnevezés

2020.

2020.módosított

2021.

2022.

2023.

2024.

2025.

2026.

2027.

2028.

Helyi adók

439 850 000

430 350 000

430 000 000

425 000 000

420 000 000

Önkorm.-i vagyon, vagyoni értékű jog értékesít. bevét.

Osztalék, koncssziós díj, hozambevétel

Tárgyi eszköz, immateriális jószág, részvény, részesedés értékesítéséből származó bevétel

Bírság-, pótlék- és díjbevétel

Kezességvállalással kapcsolatos megtérülés

Saját bevételek összesen

439 850 000

430 350 000

430 000 000

425 000 000

420 000 000

0

0

0

0

0

Felvett, átvállalt hitel, kölcsön aktuális tőketartozása

Hitelviszonyt megtestesítő értékpapír

Adott váltó (kamat nélkül)

Pénzügyi lízing tőkerész hátralévő összege

Visszavásárlási kötelezettség kikötésével megkötött adásvételi szerződés

Legalább 365 nap időtartamú halasztott fizetés, részletfizetés még ki nem fizett ellenértéke

Kezességvállalásból eredő fizetési kötelezettség

Fizetési kötelezettség összesen

* Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 23. § (2) bekezdés g) pontja alapján

30. melléklet

30. sz. melléklet

Vagyonkimutatás

2020. december 31

I. Eszközök-források

adatok Ft-ban

Önkormányzat

Polgármesteri Hiv.

Hernád Óvoda

Összesen

ESZKÖZÖK

Előző év

Tárgyév

Előző év

Tárgyév

Előző év

Tárgyév

Előző év

Tárgyév

A) Nemzeti vagyonba tartozó befektetett eszközök

2 089 109 202

2 140 217 804

97 496 297

93 345 748

398 291 744

387 308 167

2 584 897 243

2 620 871 719

I. Immateriális javak

624 247

456 249

0

0

0

0

624 247

456 249

Ebből:

0

0

a) Törzsvagyon

624 247

456 249

0

0

624 247

456 249

Ebből:

0

0

a.a. forgalomképtelen törzsvagyon

0

0

a.b. nemzetgazdasági szempontból kiemelt jeletőségű törzsvagyon

0

0

0

0

a.c. korlátozottan forgalomképes vagyon

624 247

456 249

0

0

624 247

456 249

b.) Üzleti vagyon

0

0

II. Tárgyi eszközök

2 077 446 455

2 128 723 055

97 496 297

93 345 748

398 291 744

387 308 167

2 573 234 496

2 609 376 970

1. Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok

1 796 810 117

2 018 367 824

93 597 510

90 711 084

391 422 098

382 092 274

2 281 829 725

2 491 171 182

Ebből:

0

0

0

a) Törzsvagyon

1 608 734 067

1 832 391 664

93 597 510

90 711 084

391 422 098

382 092 274

2 093 753 675

2 305 195 022

Ebből:

0

0

a.a. forgalomképtelen törzsvagyon

0

0

a.b. nemzetgazdasági szempontból kiemelt jeletőségű törzsvagyon

560 900 785

725 939 618

560 900 785

725 939 618

a.c. korlátozottan forgalomképes vagyon

425 476 197

506 223 893

93 597 510

90 711 084

391 422 098

382 092 274

910 495 805

979 027 251

a.d. üzemeltetésre átadott korlátozottan forg.képes vagyon

622 357 085

600 228 153

622 357 085

600 228 153

b.) Üzleti vagyon

188 076 050

185 976 160

188 076 050

185 976 160

2. Gépek, berendezések, felszerelések, járművek

95 871 556

107 835 546

3 898 787

2 634 664

6 869 646

5 215 893

106 639 989

115 686 103

Ebből:

0

0

a) Törzsvagyon

95 871 556

107 835 546

3 478 787

2 214 664

6 869 646

5 215 893

106 219 989

115 266 103

Ebből:

0

0

a.a. forgalomképtelen törzsvagyon

0

0

a.b. nemzetgazdasági szempontból kiemelt jeletőségű törzsvagyon

0

0

a.c. korlátozottan forgalomképes vagyon

86 305 127

79 673 402

3 478 787

2 214 664

6 869 646

5 215 893

96 653 560

87 103 959

a.d. üzemeltetésre átadott korlátozottan forg.képes vagyon

9 566 429

28 162 144

b.) Üzleti vagyon

420 000

420 000

420 000

420 000

3. Tenyészállatok

0

0

Ebből:

0

0

a) Törzsvagyon

0

0

Ebből:

0

0

a.a. forgalomképtelen törzsvagyon

0

0

a.b. nemzetgazdasági szempontból kiemelt jeletőségű törzsvagyon

0

0

a.c. korlátozottan forgalomképes vagyon

0

0

b.) Üzleti vagyon

0

0

4. Beruházhások, felújítások

5. Tárgyi eszközök értékhelyesbítése

0

0

III. Befektetett pénzügyi eszközök

11 038 500

11 038 500

11 038 500

11 038 500

1. Tartós részesedések

11 038 500

11 038 500

11 038 500

11 038 500

a) Törzsvagyon

0

0

0

0

Ebből:

0

0

a.a. forgalomképtelen törzsvagyon

0

0

a.b. nemzetgazdasági szempontból kiemelt jeletőségű törzsvagyon

0

0

a.c. korlátozottan forgalomképes vagyon

0

0

b.) Üzleti vagyon

0

0

2. Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok

0

0

a) Törzsvagyon

0

0

Ebből:

0

0

a.a. forgalomképtelen törzsvagyon

0

0

a.b. nemzetgazdasági szempontból kiemelt jeletőségű törzsvagyon

0

0

a.c. korlátozottan forgalomképes vagyon

0

0

b.) Üzleti vagyon

0

0

3. Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése

0

0

IV. Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök

0

0

B) Nemzeti vagyonba tartozó forgóeszközök

121 411

21 590

190 373

0

1 965 342

700 528

2 277 126

722 118

I. Készletek

121 411

21 590

190 373

0

1 965 342

700 528

2 277 126

722 118

II. Értékpapírok

0

0

C) Pénzeszközök

592 687 343

521 320 801

8 736

66 843

26 203

108 526

592 722 282

521 496 170

I. Hosszú lejáratú betétek

0

0

II. Pénztárak, csekkek, betétkönyvek

2 508 835

707 755

2 508 835

2 508 835

III. Forintszámlák

590 178 508

520 613 046

8 736

66 843

26 203

108 526

590 213 447

520 788 415

IV. Devizaszámlák

0

0

V. Idegen pénzeszközök

0

0

D) Követelések

26 101 631

159 967 224

900 000

560 000

589 067

903 510

27 590 698

161 430 734

I. Költségvetési évben esedékes követelések

22 989 403

25 938 961

0

0

435 072

677 145

23 424 475

26 616 106

II. Költségvetési évet követően esedékes követelések

2 559 558

133 336 786

27 462

0

2 587 020

133 336 786

III. Követelés jellegű sajátos elszámolások

552 670

691 477

900 000

560 000

126 533

226 365

1 579 203

1 477 842

E) Egyéb sajátos eszközoldali elszámolások

-15 064 017

645 941

323 760

-164 150

-14 740 257

481 791

F) Aktív időbeli elhatárolások

0

0

0

0

0

0

0

0

ESZKÖZÖK ÖSSZESEN

2 692 955 570

2 822 173 360

98 595 406

93 972 591

401 196 116

388 856 581

3 192 747 092

3 305 002 532

0

0

FORRÁSOK

0

0

G) Saját tőke

2 193 072 726

2 204 134 625

50 091 693

47 582 310

376 117 387

361 312 124

2 619 281 806

2 613 029 059

I. Nemzeti vagyon induláskori értéke

3 175 653 080

3 175 653 080

125 616 206

125 616 206

380 635 503

380 635 503

3 681 904 789

3 681 904 789

II. Nemzeti vagyon változásai

240 554 445

240 554 445

240 554 445

240 554 445

III. Pénzeszközön kívüli egyéb eszközök induláskori értéke és változásai

235 489 662

235 489 662

411 434

411 434

141 625

141 625

236 042 721

236 042 721

IV. Felhalmozott eredmény

-1 298 748 625

-1 450 900 052

-73 745 596

-75 935 947

-11 415 863

-4 659 741

-1 383 910 084

-1 531 495 740

VI. Mérleg szerinti eredmény

-159 875 836

3 337 490

-2 190 351

-2 509 383

6 756 122

-14 805 263

-155 310 065

-13 977 156

H) Kötelezettségek

29 242 362

33 302 987

138 738

105 538

615 767

537 578

29 996 867

33 946 103

I. Költségvetési évben esedékes kötelezettségek

900

102 470

0

40 250

37

53

937

142 773

II. Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek

20 367 257

10 784 703

138 738

65 288

609 795

537 525

21 115 790

11 387 516

III. Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások

8 874 205

22 415 814

0

0

5 935

0

8 880 140

22 415 814

I) Egyéb forrásoldali elszámolások

0

0

J) Kincstári számlavezetéssel kapcsolatos elszámolások

0

0

K) Passzív időbeli elhatárolások

470 640 482

584 735 748

48 364 975

46 284 743

24 462 962

27 006 879

543 468 419

658 027 370

FORRÁSOK ÖSSZESEN

2 692 955 570

2 822 173 360

98 595 406

93 972 591

401 196 116

388 856 581

3 192 747 092

3 305 002 532

II. „0”-ra leírt eszközök állománya (bruttó érték)

Ft-ban

Megnevezés

Önkormányzat

Polg.Hiv.

Óvoda

Összesen

Immateriális javak

11 438 580

324 900

367 790

12 131 270

Ingatlanok, vagyoni értékű jogok

1 701 300

0

Gépek, berendezések, felszerelések, járművek

112 799 214

34 078 921

25 301 074

172 179 209

Tenyészállatok

0

Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök

0

Összesen

125 939 094

34 403 821

25 668 864

184 310 479

III. Használatban lévő kisértékű immaateriális javak, tárgyi eszközök, készletek

Ft

Megnevezés

Önkormányzat

Polg.Hiv.

Óvoda

Immateriális javak

-

80 000

Tárgyi eszközök

14 697 015

2 369 735

7 493 901

Készletek

IV. 01-03. számlacsoportban nyilvántartott eszközök

Ft

Megnevezés

2020.12.31

011. Államháztartáson belüli vagyonkezelésbe adott eszközök

171 480 241

012. Bérbe vett befektetett eszközök

013. Leltétbe, bizományba , üzemeltetésre átvett befektetett eszközök

014. PPP konstrukcióban használt befektetett eszközök

01. Befektetett eszközök összesen

021. Bérbe vett készletek

022. Letétbe, bizományba átvett készletek

023. Intervenciós készletek

02. Készletek összesen

03.Gépjárműadóval kapcsolatos függő követelések

5 091 856

31. melléklet

1B - A részesedések és a részesedések utáni osztalékok alakulása

#

Megnevezés

Törvény alapján tartós állami részesedések nem-pénzügyi vállalkozásokban

Törvény alapján tartós állami részesedések pénzügyi vállalkozásokban

Részesedések saját alapítású gazdasági társaságokban

Részesedések saját alapítású nonprofit gazdasági társaságokban

Egyéb részesedések

Részesedések nemzetközi szervezetekben

Összesen (=3+...8)

Összesenből részesedés a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett társaságokban

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

01

Előző évi záró állomány (tárgyévi nyitó állomány)

0

0

3 028 500

8 000 000

10 000

0

11 038 500

0

24

Tárgyévi (tárgyidőszaki) záróállomány (01+13-23)

0

0

3 028 500

8 000 000

10 000

0

11 038 500

0

25

A gazdasági társaságok és nonprofit társaságok száma a nyitóállományban

0

0

2

2

1

0

5

0

26

A gazdasági társaságok és nonprofit társaságok száma a záróállományban

0

0

2

2

1

0

5

0

30

Gazdasági társaságok és nonprofit gazdasági társaságok fennálló kötelezettségei a tárgyidőszak végén

0

0

0

3 310 000

0

0

3 310 000

0