Felsőzsolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2021. (II. 22.) önkormányzati rendelete
AZ ÖNKORMÁNYZAT 2021. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL
Hatályos: 2022. 05. 24- 2024. 09. 23Felsőzsolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2021. (II.22.) önkormányzati rendelete
AZ ÖNKORMÁNYZAT 2021. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL
Felsőzsolca Város Önkormányzatának Polgármestere a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelet 1. §-ában kihirdetett veszélyhelyzetre figyelemmel, a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdése alapján a Képviselő-testület feladat és hatáskörét gyakorolva, valamint az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározottak alapján eljárva, a következőket rendeli el:
1. §
A rendelet hatálya
2. §
A költségvetés bevételei és kiadásai
3. §
A költségvetés részletezése
4. §
A költségvetés végrehajtásának szabályai
5. §
Az előirányzatok módosítása
6. §
A gazdálkodás szabályai
7. §
A költségvetés végrehajtásának ellenőrzése
8. § Záró és vegyes rendelkezések
(1) Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, rendelkezéseit 2021. január 1-jétől kell alkalmazni.
(2) A rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti Felsőzsolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2020. (II. 24.) rendelete.
3. melléklet
|
3. melléklet a 2 / 2021 . ( II. 22. ) önkormányzati rendelethez |
|||||
|
Felsőzsolca Város Önkormányzata adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségei |
|||||
|
Forintban! |
|||||
|
Sor-szám |
MEGNEVEZÉS |
Évek |
Összesen |
||
|
2022. |
2023. |
2024. |
|||
|
A |
B |
C |
D |
E |
|
|
1. |
NEMLEGES |
- |
|||
|
2. |
- |
||||
|
3. |
- |
||||
|
4. |
- |
||||
|
5. |
- |
||||
|
6. |
ÖSSZES KÖTELEZETTSÉG |
- |
- |
- |
- |
4. melléklet
|
4. melléklet a 2 / 2021 . ( II. 22. ) önkormányzati rendelethez |
||
|
Felsőzsolca Város Önkormányzata saját bevételeinek részletezése az adósságot keletkeztető ügyletből származó tárgyévi fizetési kötelezettség megállapításához |
||
|
Forintban! |
||
|
Sor-szám |
Bevételi jogcímek |
2021. évi előirányzat |
|
A |
B |
|
|
1. |
Helyi adóból és a települési adóból származó bevétel |
334 180 000 |
|
2. |
Az önkormányzati vagyon és az önkormányzatot megillető vagyoni értékű jog értékesítéséből és hasznosításából származó bevétel |
10 000 000 |
|
3. |
Osztalék, koncessziós díj és hozambevétel |
|
|
4. |
Tárgyi eszköz és az immateriális jószág, részvény, részesedés, vállalat értékesítéséből vagy privatizációból származó bevétel |
|
|
5. |
Bírság-, pótlék- és díjbevétel |
|
|
6. |
Kezesség-, illetve garanciavállalással kapcsolatos megtérülés |
|
|
SAJÁT BEVÉTELEK ÖSSZESEN* |
344 180 000 |
|
|
*Az adósságot keletkeztető ügyletekhez történő hozzájárulás részletes szabályairól szóló 353/2011. (XII.31.) Korm. Rendelet 2. § (1) bekezdése alapján. |
||
5. melléklet
|
5. melléklet a 2 / 2021 . ( II. 22. ) önkormányzati rendelethez |
||
|
Felsőzsolca Város Önkormányzata 2021. évi adósságot keletkeztető fejlesztési céljai |
||
|
Forintban! |
||
|
Sor-szám |
Fejlesztési cél leírása |
Fejlesztés várható kiadása |
|
A |
B |
|
|
1. |
NEMLEGES |
|
|
2. |
||
|
3. |
||
|
4. |
ADÓSSÁGOT KELETKEZTETŐ ÜGYLETEK VÁRHATÓ EGYÜTTES ÖSSZEGE* |
- |
|
* Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény 8. § (2) bekezdése szerinti adósságot keletkezető ügyletek. |
||
9.1.3. melléklet
|
9.1.3. melléklet a 2 / 2021 . ( II. 22. ) önkormányzati rendelethez |
||
|
Megnevezés |
Felsőzsolca Város Önkormányzata |
01 |
|
Feladat megnevezése |
Államigazgatási feladatok bevételei, kiadása |
04 |
|
Forintban! |
||
|
Száma |
Kiemelt előirányzat, előirányzat megnevezése |
Előirányzat |
|
A |
B |
|
|
Bevételek |
||
|
1. |
Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.) |
|
|
1.1. |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
|
|
1.2. |
Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
|
|
1.3. |
Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti, étkeztetési feladatainak támogatása |
|
|
1.4. |
Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
|
|
1.5. |
Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások |
|
|
1.6. |
Elszámolásból származó bevételek |
|
|
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.) |
|
|
2.1. |
Elvonások és befizetések bevételei |
|
|
2.2. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|
|
2.3. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|
|
2.4. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|
|
2.5. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei |
|
|
2.6. |
2.5.-ből EU-s támogatás |
|
|
3. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (3.1.+…+3.5.) |
|
|
3.1. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
|
|
3.2. |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|
|
3.3. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|
|
3.4. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|
|
3.5. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei |
|
|
3.6. |
3.5.-ből EU-s támogatás |
|
|
4. |
Közhatalmi bevételek (4.1.+4.2.+4.3.+4.4.) |
|
|
4.1. |
Építményadó |
|
|
4.2. |
Idegenforgalmi adó |
|
|
4.3. |
Iparűzési adó |
|
|
4.4. |
Talajterhelési díj |
|
|
4.5. |
Gépjárműadó |
|
|
4.6. |
Telekadó |
|
|
4.7. |
Kommunális adó |
|
|
5. |
Működési bevételek (5.1.+…+ 5.11.) |
|
|
5.1. |
Készletértékesítés ellenértéke |
|
|
5.2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
|
|
5.3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
|
|
5.4. |
Tulajdonosi bevételek |
|
|
5.5. |
Ellátási díjak |
|
|
5.6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
|
|
5.7. |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
|
|
5.8. |
Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek |
|
|
5.9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
|
|
5.10. |
Biztosító által fizetett kártérítés |
|
|
5.11. |
Egyéb működési bevételek |
|
|
6. |
Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.) |
|
|
6.1. |
Immateriális javak értékesítése |
|
|
6.2. |
Ingatlanok értékesítése |
|
|
6.3. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
|
|
6.4. |
Részesedések értékesítése |
|
|
6.5. |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
|
|
7. |
Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.) |
|
|
7.1. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|
|
7.2. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|
|
7.3. |
Egyéb működési célú átvett pénzeszköz |
|
|
7.4. |
7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
|
|
8. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.) |
|
|
8.1. |
Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|
|
8.2. |
Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|
|
8.3. |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz |
|
|
8.4. |
8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
|
|
9. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8) |
|
|
10. |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+10.3.) |
|
|
10.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|
|
10.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
|
|
10.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|
|
11. |
Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.) |
|
|
11.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|
|
11.2. |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|
|
11.3. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|
|
11.4. |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|
|
12. |
Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.) |
|
|
12.1. |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
|
|
12.2. |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
|
|
13. |
Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.) |
|
|
13.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
|
|
13.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
|
|
13.3. |
Lekötött betétek megszüntetése |
|
|
14. |
Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.) |
|
|
14.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|
|
14.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|
|
14.3. |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
|
|
14.4. |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele |
|
|
15. |
Váltóbevételek |
|
|
16. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
|
|
17. |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +16.) |
|
|
18. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+17) |
|
|
Kiadások |
||
|
1. |
Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5+1.18.) |
|
|
1.1. |
Személyi juttatások |
|
|
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
|
|
1.3. |
Dologi kiadások |
|
|
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
|
|
1.5 |
Egyéb működési célú kiadások |
|
|
1.6. |
az 1.5-ből: - Előző évi elszámolásból származó befizetések |
|
|
1.7. |
- Törvényi előíráson alapuló befizetések |
|
|
1.8. |
- Elvonások és befizetések |
|
|
1.9. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|
|
1.10. |
-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|
|
1.11. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|
|
1.12. |
- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre |
|
|
1.13. |
- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|
|
1.14. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|
|
1.15. |
- Árkiegészítések, ártámogatások |
|
|
1.16. |
- Kamattámogatások |
|
|
1.17. |
- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
|
|
1.18. |
Tartalékok |
|
|
1.19. |
az 1.18-ból: - Általános tartalék |
|
|
1.20. |
- Céltartalék |
|
|
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.) |
|
|
2.1. |
Beruházások |
|
|
2.2. |
2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
|
|
2.3. |
Felújítások |
|
|
2.4. |
2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
|
|
2.5. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
|
|
2.6. |
2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|
|
2.7. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|
|
2.8. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|
|
2.9. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre |
|
|
2.10. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|
|
2.11. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|
|
2.12. |
- Lakástámogatás |
|
|
2.13. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
|
|
3. |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2) |
|
|
4. |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (4.1. + … + 4.3.) |
|
|
4.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
|
|
4.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|
|
4.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
|
|
5. |
Belföldi értékpapírok kiadásai (5.1. + … + 5.6.) |
|
|
5.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|
|
5.2. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|
|
5.3. |
Kincstárjegyek beváltása |
|
|
5.4. |
Éven belüli lejáatú belföldi értékpapírok beváltása |
|
|
5.5. |
Belföldi kötvények beváltása |
|
|
5.6. |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
|
|
6. |
Belföldi finanszírozás kiadásai (6.1. + … + 6.5.) |
|
|
6.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
|
|
6.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
|
|
6.3. |
Központi, irányító szervi támogatás |
|
|
6.4. |
Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése |
|
|
6.5. |
Pénzügyi lízing kiadásai |
|
|
7. |
Külföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.5.) |
|
|
7.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|
|
7.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|
|
7.3. |
Külföldi értékpapírok beváltása |
|
|
7.4. |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. szervezeteknek |
|
|
7.5. |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek |
|
|
8. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek |
|
|
9. |
Váltókiadások |
|
|
10. |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4.+…+9.) |
|
|
11. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3.+10.) |
|
|
Éves tervezett létszám előirányzat (fő) |
||
|
Közfoglalkoztatottak létszáma (fő) |
9.2.2. melléklet
|
9.2.2. melléklet a 2 / 2021 . ( II. 22. ) önkormányzati rendelethez |
||
|
Költségvetési szerv megnevezése |
Felsőzsolcai Polgármesteri Hivatal |
02 |
|
Feladat megnevezése |
Önként vállalt feladatok bevételei, kiadásai |
03 |
|
Forintban! |
||
|
Száma |
Kiemelt előirányzat, előirányzat megnevezése |
Előirányzat |
|
A |
B |
|
|
Bevételek |
||
|
1. |
Működési bevételek (1.1.+…+1.11.) |
|
|
1.1. |
Készletértékesítés ellenértéke |
|
|
1.2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
|
|
1.3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
|
|
1.4. |
Tulajdonosi bevételek |
|
|
1.5. |
Ellátási díjak |
|
|
1.6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
|
|
1.7. |
Általános forgalmi adó visszatérülése |
|
|
1.8. |
Kamatbevételek |
|
|
1.9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
|
|
1.10. |
Biztosító által fizetett kártérítés |
|
|
1.11. |
Egyéb működési bevételek |
|
|
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+2.3.) |
|
|
2.1. |
Elvonások és befizetések bevételei |
|
|
2.2. |
Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről |
|
|
2.3. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
|
|
2.4. |
2.3-ból EU támogatás |
|
|
3. |
Közhatalmi bevételek |
|
|
4. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (4.1.+…+4.3.) |
|
|
4.1. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
|
|
4.2. |
Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről |
|
|
4.3. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
|
|
4.4. |
4.3.-ból EU-s támogatás |
|
|
5. |
Felhalmozási bevételek (5.1.+…+5.3.) |
|
|
5.1. |
Immateriális javak értékesítése |
|
|
5.2. |
Ingatlanok értékesítése |
|
|
5.3. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
|
|
6. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
|
|
7. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
|
|
8. |
Költségvetési bevételek összesen (1.+…+7.) |
|
|
9. |
Finanszírozási bevételek (9.1.+…+9.3.) |
|
|
9.1. |
Költségvetési maradvány igénybevétele |
|
|
9.2. |
Vállalkozási maradvány igénybevétele |
|
|
9.3. |
Irányító szervi (önkormányzati) támogatás (intézményfinanszírozás) |
|
|
10. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (8.+9.) |
|
|
Kiadások |
||
|
1. |
Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.) |
|
|
1.1. |
Személyi juttatások |
|
|
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
|
|
1.3. |
Dologi kiadások |
|
|
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
|
|
1.5. |
Egyéb működési célú kiadások |
|
|
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+…+2.3.) |
|
|
2.1. |
Beruházások |
|
|
2.2. |
Felújítások |
|
|
2.3. |
Egyéb fejlesztési célú kiadások |
|
|
2.4. |
2.3.-ból EU-s támogatásból megvalósuló programok, projektek kiadása |
|
|
3. |
Finanszírozási kiadások |
|
|
4. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.+3.) |
|
|
Éves tervezett létszám előirányzat (fő) |
||
|
Közfoglalkoztatottak létszáma (fő) |
||
9.3.3. melléklet
|
9.3.3. melléklet a 2 / 2021 . ( II. 22. ) önkormányzati rendelethez |
||
|
Költségvetési szerv megnevezése |
GAMESZ |
03 |
|
Feladat megnevezése |
Államigazgatási feladatok bevételei, kiadásai |
04 |
|
Forintban! |
||
|
Száma |
Kiemelt előirányzat, előirányzat megnevezése |
Előirányzat |
|
A |
B |
|
|
Bevételek |
||
|
1. |
Működési bevételek (1.1.+…+1.11.) |
|
|
1.1. |
Készletértékesítés ellenértéke |
|
|
1.2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
|
|
1.3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
|
|
1.4. |
Tulajdonosi bevételek |
|
|
1.5. |
Ellátási díjak |
|
|
1.6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
|
|
1.7. |
Általános forgalmi adó visszatérülése |
|
|
1.8. |
Kamatbevételek |
|
|
1.9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
|
|
1.10. |
Biztosító által fizetett kártérítés |
|
|
1.11. |
Egyéb működési bevételek |
|
|
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+2.3.) |
|
|
2.1. |
Elvonások és befizetések bevételei |
|
|
2.2. |
Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről |
|
|
2.3. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
|
|
2.4. |
2.3.-ból EU támogatás |
|
|
3. |
Közhatalmi bevételek |
|
|
4. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (4.1.+4.2.) |
|
|
4.1. |
Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről |
|
|
4.2. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
|
|
4.3. |
4.2.-ből EU-s támogatás |
|
|
5. |
Felhalmozási bevételek (5.1.+…+5.3.) |
|
|
5.1. |
Immateriális javak értékesítése |
|
|
5.2. |
Ingatlanok értékesítése |
|
|
5.3. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
|
|
6. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
|
|
7. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
|
|
8. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (1.+…+7.) |
|
|
9. |
Finanszírozási bevételek (9.1.+…+9.3.) |
|
|
9.1. |
Költségvetési maradvány igénybevétele |
|
|
9.2. |
Vállalkozási maradvány igénybevétele |
|
|
9.3. |
Irányító szervi (önkormányzati) támogatás (intézményfinanszírozás) |
|
|
10. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (8.+9.) |
|
|
Kiadások |
||
|
1. |
Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.) |
|
|
1.1. |
Személyi juttatások |
|
|
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
|
|
1.3. |
Dologi kiadások |
|
|
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
|
|
1.5. |
Egyéb működési célú kiadások |
|
|
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+…+2.3.) |
|
|
2.1. |
Beruházások |
|
|
2.2. |
Felújítások |
|
|
2.3. |
Egyéb fejlesztési célú kiadások |
|
|
2.4. |
2.3.-ból EU-s támogatásból megvalósuló programok, projektek kiadása |
|
|
3. |
Finanszírozási kiadások |
|
|
4. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.+3.) |
|
|
Éves tervezett létszám előirányzat (fő) |
||
|
Közfoglalkoztatottak létszáma (fő) |
||
9.4.2. melléklet
|
9.4.2. melléklet a 2 / 2021 . ( II. 22. ) önkormányzati rendelethez |
||
|
Költségvetési szerv megnevezése |
Felsőzsolcai Napközi Otthonos Óvoda |

9.4.3. melléklet
|
9.4.3. melléklet a 2 / 2021 . ( II. 22. ) önkormányzati rendelethez |

9.5.2. melléklet
|
9.5.2. melléklet a 2 / 2021 . ( II. 22. ) önkormányzati rendelethez |
||
|
Költségvetési szerv megnevezése |
Felsőzsolcai Közösségi Ház és Városi Könyvtár |

9.5.3. melléklet
|
9.5.3. melléklet a 2 / 2021 . ( II. 22. ) önkormányzati rendelethez |
||
|
Költségvetési szerv megnevezése |
Felsőzsolcai Közösségi Ház és Városi Könyvtár |
05 |

10. melléklet
|
10. melléklet a 2 / 2021 . ( II. 22. ) önkormányzati rendelethez |
||||||
|
Adatszolgáltatás |
||||||
|
Költségvetési szerv neve: |
………………………………… |
|||||
|
Költségvetési szerv számlaszáma: |
………………………………… |
|||||
|
Éves eredeti kiadási előirányzat: …………… Ft |
||||||
|
30 napon túli elismert tartozásállomány összesen: ……………… Ft |
Forintban! |
|||||
|
Sor-szám |
Tartozásállomány megnevezése |
30 nap |
30-60 nap |
60 napon |
Át-ütemezett |
Összesen: |
|
1. |
Állammal szembeni tartozások |
|||||
|
2. |
Központi költségvetéssel szemben fennálló tartozás |
|||||
|
3. |
Elkülönített állami pénzalapokkal szembeni tartozás |
|||||
|
4. |
TB alapokkal szembeni tartozás |
|||||
|
5. |
Tartozásállomány önkormányzatok és intézmények felé |
|||||
|
6. |
Egyéb tartozásállomány |
|||||
|
7. |
Összesen: |
|||||
|
......................, 2021. .......................... hó ..... nap |
||||||
|
költségvetési szerv vezetője |
||||||
1. tájékoztató tábla
|
1. tájékoztató tábla a 2 / 2021 . ( II. 22. ) önkormányzati rendelethez |
||||
|
Felsőzsolca Város Önkormányzata |
||||
|
Tájékoztató a 2019. évi tény, 2020. évi várható és 2021. évi terv adatokról |
||||
|
B E V É T E L E K |
||||
|
1. sz. táblázat |
Forintban! |
|||
|
Sor- |
Bevételi jogcím |
2019. évi tény |
2020. évi várható |
2021. évi előirányzat |
|
A |
B |
C |
D |
E |
|
1. |
Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.) |
287 316 721 |
331 382 618 |
409 524 159 |
|
1.1. |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
50 102 242 |
69 727 478 |
162 553 279 |
|
1.2. |
Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
149 629 047 |
158 873 689 |
162 714 430 |
|
1.3. |
Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
74 320 088 |
80 525 498 |
69 634 990 |
|
1.4. |
Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
10 212 504 |
12 492 710 |
14 621 460 |
|
1.5. |
Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások |
6 943 766 |
||
|
1.6. |
Elszámolásból származó bevételek |
3 052 840 |
2 819 477 |
|
|
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.) |
286 029 660 |
241 531 980 |
41 504 366 |
|
2.1. |
Elvonások és befizetések bevételei |
|||
|
2.2. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|||
|
2.3. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|||
|
2.4. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|||
|
2.5. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei |
286 029 660 |
241 531 980 |
41 504 366 |
|
2.6. |
2.5.-ből EU-s támogatás |
|||
|
3. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (3.1.+…+3.5.) |
535 777 310 |
17 207 751 |
|
|
3.1. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
14 999 022 |
17 207 751 |
|
|
3.2. |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|||
|
3.3. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|||
|
3.4. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|||
|
3.5. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei |
520 778 288 |
||
|
3.6. |
3.5.-ből EU-s támogatás |
|||
|
4. |
Közhatalmi bevételek (4.1.+4.2.+4.3.+4.4.) |
521 962 614 |
508 881 688 |
334 180 000 |
|
4.1. |
Építményadó |
61 373 941 |
97 273 699 |
73 000 000 |
|
4.2. |
Idegenforgalmi adó |
|||
|
4.3. |
Iparűzési adó |
418 168 168 |
397 748 729 |
250 000 000 |
|
4.4. |
Talajterhelési díj |
1 350 604 |
3 690 892 |
680 000 |
|
4.5. |
Gépjárműadó |
31 156 384 |
||
|
4.6. |
Telekadó |
|||
|
4.7. |
Kommunális adó |
9 913 517 |
10 168 368 |
10 500 000 |
|
5. |
Működési bevételek (5.1.+…+ 5.11.) |
224 585 495 |
191 530 305 |
164 174 202 |
|
5.1. |
Készletértékesítés ellenértéke |
1 828 481 |
460 376 |
|
|
5.2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
136 762 634 |
115 371 158 |
105 798 734 |
|
5.3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
24 173 674 |
21 100 328 |
22 277 000 |
|
5.4. |
Tulajdonosi bevételek |
|||
|
5.5. |
Ellátási díjak |
1 689 561 |
1 292 840 |
1 163 000 |
|
5.6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
45 441 393 |
36 699 200 |
34 255 468 |
|
5.7. |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
|||
|
5.8. |
Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek |
1 800 460 |
3 573 268 |
680 000 |
|
5.9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
|||
|
5.10. |
Biztosító által fizetett kártérítés |
138 673 |
569 045 |
|
|
5.11. |
Egyéb működési bevételek |
12 750 619 |
12 464 090 |
|
|
6. |
Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.) |
8 854 669 |
86 614 |
10 000 000 |
|
6.1. |
Immateriális javak értékesítése |
|||
|
6.2. |
Ingatlanok értékesítése |
8 303 488 |
10 000 000 |
|
|
6.3. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
551 181 |
86 614 |
|
|
6.4. |
Részesedések értékesítése |
|||
|
6.5. |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
|||
|
7. |
Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.) |
4 274 471 |
23 240 000 |
12 416 710 |
|
7.1. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|||
|
7.2. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|||
|
7.3. |
Egyéb működési célú átvett pénzeszköz |
4 274 471 |
23 240 000 |
12 416 710 |
|
7.4. |
7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
|||
|
8. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.) |
|||
|
8.1. |
Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|||
|
8.2. |
Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|||
|
8.3. |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz |
|||
|
8.4. |
8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
|||
|
9. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8) |
1 868 800 940 |
1 313 860 956 |
971 799 437 |
|
10. |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+…+10.3.) |
|||
|
10.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||
|
10.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
|||
|
10.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||
|
11. |
Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.) |
50 000 000 |
||
|
11.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
50 000 000 |
||
|
11.2. |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|||
|
11.3. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
|
11.4. |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|||
|
12. |
Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.) |
894 142 801 |
1 227 610 699 |
1 088 902 060 |
|
12.1. |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
894 142 801 |
1 227 610 699 |
1 088 902 060 |
|
12.2. |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
|||
|
13. |
Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.) |
10 751 712 |
16 380 965 |
|
|
13.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
10 751 712 |
16 380 965 |
|
|
13.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
|||
|
13.3. |
Lekötött betétek megszüntetése |
|||
|
14. |
Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.) |
|||
|
14.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
|
14.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
|
14.3. |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
|||
|
14.4. |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele |
|||
|
15. |
Váltóbevételek |
|||
|
16. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
|||
|
17. |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +16.) |
954 894 513 |
1 243 991 664 |
1 088 902 060 |
|
18. |
KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+17) |
2 823 695 453 |
2 557 852 620 |
2 060 701 497 |
|
K I A D Á S O K |
||||
|
2. sz. táblázat |
Forintban! |
|||
|
Sor-szám |
Kiadási jogcímek |
2019. évi tény |
2020. évi várható |
2021. évi előirányzat |
|
A |
B |
C |
D |
E |
|
1. |
Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.+1.18.) |
1 338 366 694 |
1 168 628 146 |
1 339 095 865 |
|
1.1. |
Személyi juttatások |
674 390 338 |
578 368 107 |
551 534 760 |
|
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
106 560 597 |
81 284 170 |
85 874 010 |
|
1.3. |
Dologi kiadások |
428 409 498 |
395 353 274 |
493 226 146 |
|
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
20 901 440 |
16 069 500 |
18 160 000 |
|
1.5 |
Egyéb működési célú kiadások |
108 104 821 |
97 553 095 |
164 745 077 |
|
1.6. |
- az 1.5-ből: - Előző évi elszámolásból származó befizetések |
|||
|
1.7. |
- Törvényi előíráson alapuló befizetések |
67 858 335 |
||
|
1.8. |
- Elvonások és befizetések |
146 275 |
||
|
1.9. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|||
|
1.10. |
-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|||
|
1.11. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|||
|
1.12. |
- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre |
56 731 546 |
63 708 095 |
75 986 742 |
|
1.13. |
- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|||
|
1.14. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|||
|
1.15. |
- Árkiegészítések, ártámogatások |
|||
|
1.16. |
- Kamattámogatások |
|||
|
1.17. |
- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
51 227 000 |
33 845 000 |
20 900 000 |
|
1.18. |
Tartalékok |
25 555 872 |
||
|
1.19. |
- az 1.18-ból: - Általános tartalék |
|||
|
1.20. |
- Céltartalék |
25 555 872 |
||
|
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.) |
220 736 834 |
289 570 702 |
705 224 667 |
|
2.1. |
Beruházások |
84 965 052 |
93 233 193 |
433 054 793 |
|
2.2. |
2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
|||
|
2.3. |
Felújítások |
130 771 782 |
186 337 509 |
272 169 874 |
|
2.4. |
2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
|||
|
2.5. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
5 000 000 |
10 000 000 |
|
|
2.6. |
2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|||
|
2.7. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|||
|
2.8. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|||
|
2.9. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre |
|||
|
2.10. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|||
|
2.11. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|||
|
2.12. |
- Lakástámogatás |
|||
|
2.13. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
10 000 000 |
||
|
3. |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2) |
1 559 103 528 |
1 458 198 848 |
2 044 320 532 |
|
4. |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (4.1. + … + 4.3.) |
|||
|
4.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|||
|
4.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|||
|
4.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|||
|
5. |
Belföldi értékpapírok kiadásai (5.1. + … + 5.6.) |
|||
|
5.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|||
|
5.2. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|||
|
5.3. |
Kincstárjegyek beváltása |
|||
|
5.4. |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
|||
|
5.5. |
Belföldi kötvények beváltása |
|||
|
5.6. |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
|||
|
6. |
Belföldi finanszírozás kiadásai (6.1. + … + 6.4.) |
8 099 875 |
10 751 712 |
16 380 965 |
|
6.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
|||
|
6.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
8 099 875 |
10 751 712 |
16 380 965 |
|
6.3. |
Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése |
|||
|
6.4. |
Pénzügyi lízing kiadásai |
|||
|
7. |
Külföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.5.) |
|||
|
7.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|||
|
7.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|||
|
7.3. |
Külföldi értékpapírok beváltása |
|||
|
7.4. |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. Szervezeteknek |
|||
|
7.5. |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek |
|||
|
8. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek |
|||
|
9. |
Váltókiadások |
|||
|
10. |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4.+…+9.) |
8 099 875 |
10 751 712 |
16 380 965 |
|
11. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3.+10.) |
1 567 203 403 |
1 468 950 560 |
2 060 701 497 |
2. tájékoztató tábla
|
Többéves kihatással járó döntések számszerűsítése évenkénti bontásban és összesítve célok szerint |
2. tájékoztató tábla a 2 / 2021 . ( II. 22. ) önkormányzati rendelethez |
||||||||
|
Forintban! |
|||||||||
|
Sor- |
Kötelezettség jogcíme |
Köt. váll. |
2021 előtti kifizetés |
Kiadás vonzata évenként |
Összesen |
||||
|
2021. |
2022. |
2023. |
2023. |
||||||
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I=(D+E+F+G+H) |
|
|
1. |
Működési célú finanszírozási kiadások |
||||||||
|
2. |
............................ |
||||||||
|
3. |
............................ |
||||||||
|
4. |
Felhalmozási célú finanszírozási kiadások |
||||||||
|
5. |
............................ |
||||||||
|
6. |
............................ |
||||||||
|
7. |
Beruházási kiadások beruházásonként |
||||||||
|
8. |
............................ |
||||||||
|
9. |
Felújítási kiadások felújításonként |
||||||||
|
10. |
............................ |
||||||||
|
11. |
Egyéb (Pl.: garancia és kezességvállalás, stb.) |
||||||||
|
12. |
............................ |
||||||||
|
Összesen (1+4+7+9+11) |
|||||||||
3. tájékoztató tábla
|
3. tájékoztató tábla a 2 / 2021 . ( II. 22. ) önkormányzati rendelethez |
|||
|
Az önkormányzat által adott közvetett támogatások |
|||
|
Forintban! |
|||
|
Sor-szám |
Bevételi jogcím |
Kedvezmény nélkül elérhető bevétel |
Kedvezmények összege |
|
A |
B |
C |
D |
|
1. |
Ellátottak térítési díjának méltányosságból történő elengedése |
||
|
2. |
Ellátottak kártérítésének méltányosságból történő elengedése |
||
|
3. |
Lakosság részére lakásépítéshez nyújtott kölcsön elengedése |
||
|
4. |
Lakosság részére lakásfelújításhoz nyújtott kölcsön elengedése |
||
|
5. |
Helyi adóból biztosított kedvezmény, mentesség összesen |
||
|
6. |
-ebből: Építményadó |
||
|
7. |
Telekadó |
||
|
9. |
Magánszemélyek kommunális adója |
||
|
10. |
Idegenforgalmi adó tartózkodás után |
||
|
11. |
Idegenforgalmi adó épület után |
||
|
12. |
Iparűzési adó állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után |
||
|
13. |
Gépjárműadóból biztosított kedvezmény, mentesség |
||
|
14. |
Helyiségek hasznosítása utáni kedvezmény, mentesség |
||
|
15. |
Eszközök hasznosítása utáni kedvezmény, mentesség |
||
|
16. |
Egyéb kedvezmény |
||
|
17. |
Egyéb kölcsön elengedése |
||
|
18. |
|||
|
19. |
|||
|
20. |
|||
|
21. |
|||
|
22. |
|||
|
23. |
|||
|
24. |
|||
|
25. |
|||
|
26. |
|||
|
27. |
Összesen: |
||
4. tájékoztató tábla
|
4. tájékoztató tábla a 2 / 2021 . ( II. 22. ) önkormányzati rendelethez |
||||||||||||||
|
Előirányzat-felhasználási terv |
||||||||||||||
|
Forintban! |
||||||||||||||
|
Sor-szám |
Megnevezés |
Január |
Február |
Március |
Április |
Május |
Június |
Július |
Auguszt. |
Szept. |
Okt. |
Nov. |
Dec. |
Összesen: |
|
1. |
Bevételek |
|||||||||||||
|
2. |
Önkormányzatok működési támogatásai |
34 127 013 |
34 127 013 |
34 127 013 |
34 127 013 |
34 127 013 |
34 127 013 |
34 127 013 |
34 127 013 |
34 127 013 |
34 127 013 |
34 127 013 |
34 127 016 |
409 524 159 |
|
3. |
Működési célú támogatások ÁH-on belül |
20 752 183 |
20 752 183 |
41 504 366 |
||||||||||
|
4. |
Felhalmozási célú támogatások ÁH-on belül |
|||||||||||||
|
5. |
Közhatalmi bevételek |
3 341 800 |
3 341 800 |
120 686 658 |
3 341 800 |
3 341 800 |
3 341 800 |
3 341 800 |
3 341 700 |
120 686 657 |
3 341 800 |
3 341 800 |
62 730 585 |
334 180 000 |
|
6. |
Működési bevételek |
13 681 183 |
13 681 183 |
13 681 183 |
13 681 183 |
13 681 183 |
13 681 183 |
13 681 183 |
13 681 183 |
13 681 183 |
13 681 186 |
13 681 186 |
13 681 183 |
164 174 202 |
|
7. |
Felhalmozási bevételek |
1 868 059 |
1 868 059 |
1 868 059 |
1 868 059 |
1 868 059 |
1 868 059 |
1 868 059 |
1 868 059 |
1 868 059 |
1 868 059 |
1 868 059 |
1 868 061 |
22 416 710 |
|
8. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
|||||||||||||
|
9. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
|||||||||||||
|
10. |
Finanszírozási bevételek |
112 989 308 |
96 592 675 |
117 344 857 |
117 344 857 |
117 344 857 |
117 344 858 |
117 344 957 |
117 344 854 |
117 344 855 |
57 905 982 |
1 088 902 060 |
||
|
11. |
Bevételek összesen: |
186 759 546 |
170 362 913 |
170 362 913 |
170 362 912 |
170 362 912 |
170 362 912 |
170 362 913 |
170 362 912 |
170 362 912 |
170 362 912 |
170 362 913 |
170 312 827 |
2 060 701 497 |
|
12. |
Kiadások |
|||||||||||||
|
13. |
Személyi juttatások |
45 965 397 |
45 965 397 |
45 965 397 |
45 965 397 |
45 965 397 |
45 965 397 |
45 965 397 |
45 965 397 |
45 965 397 |
45 965 397 |
45 965 397 |
45 915 393 |
551 534 760 |
|
14. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
7 156 175 |
7 156 175 |
7 156 175 |
7 156 175 |
7 156 175 |
7 156 175 |
7 156 175 |
7 156 175 |
7 156 175 |
7 156 175 |
7 156 175 |
7 156 085 |
85 874 010 |
|
15. |
Dologi kiadások |
41 117 847 |
41 102 178 |
41 102 178 |
41 102 178 |
41 102 178 |
41 102 178 |
41 102 178 |
41 102 178 |
41 102 178 |
41 102 178 |
41 102 178 |
41 102 188 |
493 241 815 |
|
16. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
1 513 333 |
1 513 333 |
1 513 333 |
1 513 333 |
1 513 333 |
1 513 333 |
1 513 333 |
1 513 333 |
1 513 333 |
1 513 333 |
1 513 333 |
1 513 337 |
18 160 000 |
|
17. |
Egyéb működési célú kiadások |
15 857 107 |
15 857 107 |
15 857 107 |
15 857 107 |
15 857 107 |
15 857 107 |
15 857 107 |
15 857 107 |
15 857 107 |
15 857 107 |
15 857 107 |
15 857 103 |
190 285 280 |
|
18. |
Beruházások |
36 087 899 |
36 087 900 |
36 087 900 |
36 087 899 |
36 087 899 |
36 087 899 |
36 087 900 |
36 087 899 |
36 087 899 |
36 087 899 |
36 087 900 |
36 087 900 |
433 054 793 |
|
19. |
Felújítások |
22 680 823 |
22 680 823 |
22 680 823 |
22 680 823 |
22 680 823 |
22 680 823 |
22 680 823 |
22 680 823 |
22 680 823 |
22 680 823 |
22 680 823 |
22 680 821 |
272 169 874 |
|
20. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
|||||||||||||
|
21. |
Finanszírozási kiadások |
16 380 965 |
16 380 965 |
|||||||||||
|
22. |
Kiadások összesen: |
186 759 546 |
170 362 913 |
170 362 913 |
170 362 912 |
170 362 912 |
170 362 912 |
170 362 913 |
170 362 912 |
170 362 912 |
170 362 912 |
170 362 913 |
170 312 827 |
2 060 701 497 |
|
23. |
Egyenleg |
|||||||||||||
5. tájékoztató tábla
|
A 2021. évi általános működés és ágazati feladatok támogatásának alakulása jogcímenként |
5. tájékoztató tábla a 2 / 2021 . ( II. 22. ) önkormányzati rendelethez |
||
|
Forintban |
|||
|
2020. évi XC. törvény 2. melléklete száma* |
Jogcím |
2021. évi tervezett támogatás összesen |
|
|
A |
B |
C |
|
|
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
162 553 279 |
||
|
Helyi önkormányzat egyes köznevelési feladatok támogatása |
162 714 430 |
||
|
Gyermekétkeztetés támogatása |
22 459 510 |
||
|
Helyi önkormányzat szociális és gyermekjólti feladatok támogatása |
45 043 680 |
||
|
Szünidei étkeztetés |
2 131 800 |
||
|
Közművelődés támogatása |
14 621 460 |
||
|
Összesen: |
409 524 159 |
||
|
* Magyarország 2021. évi központi költségvetéséról szóló törvény |
|||
6. tájékoztató tábla
|
6. tájékoztató tábla a 2 / 2021 . ( II. 22. ) önkormányzati rendelethez |
|||
|
K I M U T A T Á S |
|||
|
Forintban! |
|||
|
Sor- |
Támogatott szervezet neve |
Támogatás célja |
Támogatás összge |
|
1. |
Támogatási alap |
pályázat alapján |
2 000 000 |
|
2. |
BTE |
működés célú |
1 000 000 |
|
3. |
Felsőzsolcai Polgárőr Egyesület |
működés célú |
2 000 000 |
|
4. |
|||
|
5. |
|||
|
6. |
|||
|
7. |
|||
|
8. |
|||
|
9. |
|||
|
10. |
|||
|
11. |
|||
|
12. |
|||
|
13. |
|||
|
14. |
|||
|
15. |
|||
|
16. |
|||
|
17. |
|||
|
18. |
|||
|
19. |
|||
|
20. |
|||
|
21. |
|||
|
22. |
|||
|
23. |
|||
|
24. |
|||
|
25. |
|||
|
26. |
|||
|
27. |
|||
|
28. |
|||
|
29. |
|||
|
30. |
|||
|
31. |
|||
|
32. |
|||
|
33. |
|||
|
Összesen: |
5 000 000 |
||
|
Nem kötelező! |
|||
7. tájékoztató tábla
|
7. tájékoztató tábla a 2 / 2021 . ( II. 22. ) önkormányzati rendelethez |
||||
|
Felsőzsolca Város Önkormányzata |
||||
|
2021. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI ÉVET KÖVETŐ 3 ÉV TERVEZETT |
||||
|
BEVÉTELEI, KIADÁSAI |
||||
|
1. sz. táblázat |
Forintban! |
|||
|
Sor- |
Bevételi jogcím |
2022. évi |
2023. évi |
2024. évi |
|
A |
B |
C |
D |
E |
|
1. |
Önkormányzat működési támogatásai |
409 524 159 |
409 524 159 |
409 524 159 |
|
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
|||
|
3. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
|||
|
4. |
Közhatalmi bevételek (4.1.+4.2.+4.3.+4.4.) |
384 180 000 |
434 180 000 |
434 180 000 |
|
4.1. |
Építményadó |
73 000 000 |
73 000 000 |
73 000 000 |
|
4.2. |
Idegenforgalmi adó |
|||
|
4.3. |
Iparűzési adó |
300 000 000 |
350 000 000 |
350 000 000 |
|
4.4. |
Talajterhelési díj |
680 000 |
680 000 |
680 000 |
|
4.5. |
Gépjárműadó |
|||
|
4.6. |
Telekadó |
|||
|
4.7. |
Kommunális adó |
10 500 000 |
10 500 000 |
10 500 000 |
|
5. |
Működési bevételek |
160 000 000 |
||
|
6. |
Felhalmozási bevételek |
|||
|
7. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
|||
|
8. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
|||
|
9. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8) |
953 704 159 |
843 704 159 |
843 704 159 |
|
10. |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
300 000 000 |
200 000 000 |
200 000 000 |
|
11. |
KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+10) |
1 253 704 159 |
1 043 704 159 |
1 043 704 159 |
|
K I A D Á S O K |
||||
|
2. sz. táblázat |
Forintban! |
|||
|
Sor-szám |
Kiadási jogcímek |
2022. évi |
2023. évi |
2024. évi |
|
A |
B |
C |
D |
E |
|
1. |
Működési költségvetés kiadásai |
1 183 704 159 |
1 018 704 159 |
1 013 704 159 |
|
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.2.+2.3.) |
70 000 000 |
25 000 000 |
30 000 000 |
|
2.1. |
Beruházások |
50 000 000 |
20 000 000 |
20 000 000 |
|
2.2. |
Felújítások |
20 000 000 |
5 000 000 |
10 000 000 |
|
2.3. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
|||
|
3. |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2) |
1 253 704 159 |
1 043 704 159 |
1 043 704 159 |
|
4. |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
|||
|
5. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3.+4.) |
1 253 704 159 |
1 043 704 159 |
1 043 704 159 |
Módosította a 9/2021. (VII. 12) önkormányzati rendelet 1. §-a. Hatályos: 2021. VII. 13. napjától. Módosította a 13/2021. (XII. 13) önkormányzati rendelet 1. §-a. Hatályos: 2021. XII. 14. napjától. A (1) bekezdés a Felsőzsolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2022. (V. 23.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.
Módosította a 9/2021. (VII. 12) önkormányzati rendelet 2. §-a. Hatályos: 2021. VII. 13. napjától. Módosította a 13/2021. (XII. 13) önkormányzati rendelet 2. §-a. Hatályos: 2021. XII. 14. napjától. A (8) bekezdés a Felsőzsolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2022. (V. 23.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg.
Módosította a 6/2021. (V. 25.) önkormányzati rendelet. Hatályos 2021. V. 26-tól. Az 1.1. melléklet a Felsőzsolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2022. (V. 23.) önkormányzati rendelete 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
Az 1.2. melléklet a Felsőzsolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2022. (V. 23.) önkormányzati rendelete 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
Az 1.3. melléklet a Felsőzsolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2022. (V. 23.) önkormányzati rendelete 3. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
Az 1.4. melléklet a Felsőzsolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2022. (V. 23.) önkormányzati rendelete 3. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.
Módosította a 6/2021. (V. 25.) önkormányzati rendelet. Hatályos 2021. V. 26-tól. A 2.1. melléklet a Felsőzsolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2022. (V. 23.) önkormányzati rendelete 3. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.
Módosította a 6/2021. (V. 25.) önkormányzati rendelet. Hatályos 2021. V. 26-tól. A 2.2. melléklet a Felsőzsolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2022. (V. 23.) önkormányzati rendelete 3. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.
Módosította a 6/2021. (V. 25.) önkormányzati rendelet. Hatályos 2021. V. 26-tól. A 6. melléklet a Felsőzsolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2022. (V. 23.) önkormányzati rendelete 3. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.
Módosította a 6/2021. (V. 25.) önkormányzati rendelet. Hatályos 2021. V. 26-tól. A 7. melléklet a Felsőzsolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2022. (V. 23.) önkormányzati rendelete 3. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.
A 8. melléklet a Felsőzsolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2022. (V. 23.) önkormányzati rendelete 3. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.
Módosította a 6/2021. (V. 25.) önkormányzati rendelet. Hatályos 2021. V. 26-tól. A 9.1. melléklet a Felsőzsolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2022. (V. 23.) önkormányzati rendelete 3. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.
A 9.1.1. melléklet a Felsőzsolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2022. (V. 23.) önkormányzati rendelete 3. § (11) bekezdésével megállapított szöveg.
A 9.1.2. melléklet a Felsőzsolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2022. (V. 23.) önkormányzati rendelete 3. § (12) bekezdésével megállapított szöveg.
Módosította a 6/2021. (V. 25.) önkormányzati rendelet. Hatályos 2021. V. 26-tól. A 9.2. melléklet a Felsőzsolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2022. (V. 23.) önkormányzati rendelete 3. § (13) bekezdésével megállapított szöveg.
A 9.2.1. melléklet a Felsőzsolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2022. (V. 23.) önkormányzati rendelete 3. § (14) bekezdésével megállapított szöveg.
A 9.2.3. melléklet a Felsőzsolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2022. (V. 23.) önkormányzati rendelete 3. § (15) bekezdésével megállapított szöveg.
Módosította a 6/2021. (V. 25.) önkormányzati rendelet. Hatályos 2021. V. 26-tól. A 9.3. melléklet a Felsőzsolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2022. (V. 23.) önkormányzati rendelete 3. § (16) bekezdésével megállapított szöveg.
A 9.3.1. melléklet a Felsőzsolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2022. (V. 23.) önkormányzati rendelete 3. § (17) bekezdésével megállapított szöveg.
A 9.3.2. melléklet a Felsőzsolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2022. (V. 23.) önkormányzati rendelete 3. § (18) bekezdésével megállapított szöveg.
Módosította a 6/2021. (V. 25.) önkormányzati rendelet. Hatályos 2021. V. 26-tól. A 9.4. melléklet a Felsőzsolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2022. (V. 23.) önkormányzati rendelete 3. § (19) bekezdésével megállapított szöveg.
A 9.4.1. melléklet a Felsőzsolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2022. (V. 23.) önkormányzati rendelete 3. § (20) bekezdésével megállapított szöveg.
Módosította a 6/2021. (V. 25.) önkormányzati rendelet. Hatályos 2021. V. 26-tól. A 9.5. melléklet a Felsőzsolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2022. (V. 23.) önkormányzati rendelete 3. § (21) bekezdésével megállapított szöveg.
A 9.5.1. melléklet a Felsőzsolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2022. (V. 23.) önkormányzati rendelete 3. § (22) bekezdésével megállapított szöveg.