Felsőzsolca Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2021. (VI. 28.) önkormányzati rendeletének indokolása
A KÖZTISZTASÁGRÓL
Hatályos: 2021. 06. 29A KÖZTISZTASÁGRÓL
Általános indokolás
ÁLTALÁNOS INDOKOLÁS
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (Mötv.) 13. § (1) bekezdésének 5., 11. és 19. pontjai szerint a helyi önkormányzatok kötelezően ellátandó feladata a környezet-egészségügyi feladatok körében a köztisztaságról, a települési környezet tisztaságáról való gondoskodás, a helyi környezet- és természetvédelem biztosítása, valamint a hulladékgazdálkodás.
Az egyes energetikai és hulladékgazdálkodási tárgyú törvények módosításáról szóló 2021. évi II. törvény rendelkezéseinek fokozatos hatályba léptetése során alapjaiban fogja megváltoztatni a hulladékgazdálkodást érintő szabályokat. A törvény 22. §-a szerint 2023. július 1-jén az önkormányzat által ellátandó kötelező közfeladatok közül kikerül a hulladékgazdálkodás. Ennek következménye lesz a jelenlegi helyi szabályozás hatályon kívül helyezése is.
A jövőben megmaradó közfeladat viszont a település köztisztaságának biztosítása, amely az operatív cselekvésen túl jogalkotási kötelezettséget is hozott az önkormányzatok számára. A fenti törvény 2021. március 1-jétől kötelező helyi jogalkotási feladatként határozta meg „az elhagyott hulladék felszámolásához szükséges helyi intézkedések körének” szabályozását.
A hatályos hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló 16/2016. (VI. 20.) önkormányzati rendeletről (Ör.) elmondható, hogy részleteiben nem rendezi ezt a helyzetet:
Az Ör. 1. § (6) bekezdése rögzíti, hogy tilos a hulladékot elhagyni, az előírásoktól eltérően kezelni, felhalmozni és ellenőrizetlen körülmények között elhelyezni, kezelni, de az annak felszámolására vonatkozó rendelkezés hiányzik.
Az Ör. 13. § (4) bekezdése: A Közszolgáltató az előírásoktól eltérő módon, szabálytalanul elhelyezett hulladékot köteles – külön díjfizetés ellenében – elszállítani. Ha a külön díj megfizetésére kötelezett személye nem állapítható meg, a Közszolgáltató a számlát a települési önkormányzatnak nyújtja be. E szabály és ezen túl egyéb helyi rendelkezés (a közösségi együttélés szabályairól szóló rendelet) sem állapít meg az elhagyott hulladékra vonatkozó további szabályokat. Ennek egyik fő oka, hogy a környezet szennyezésével szabálysértési vagy büntetőjogi tényállásként találkozhatunk magasabb szintű jogszabályokban.
A köztisztaság fenntartásáról szóló 12/1993. (VII. 3.) hatályos önkormányzati rendeletünk eredetileg 1993-ban került megalkotásra és bár több alkalommal módosította a Képviselő-testület, annak idejétmúlt fogalmi rendszerében és betöltendő szerepében bekövetkezett változásokra, valamint a város céljaiban és ezirányú kötelezettségeiben történt módosításokra tekintettel megérett a teljes megújulásra. Ez indokolja egy új, koncepcionálisan átgondolt rendelet megalkotását.
Figyelembe véve, hogy az önkormányzat hulladékgazdálkodási feladatköre – belátható időn belül – megszűnik, az új szabályok köztisztasági rendeletben való elhelyezése kézenfekvő.
A köztisztaság fenntartásával összefüggő feladatok személyi és területi maghatározása mellett különös figyelmet kell fordítani az illegális hulladékok elhelyezésének kérdésére, és rövid-, középtávra meghatározni a lehetséges legszélesebb spektrumú eszközkészlet körét.
A felhatalmazást adó jogszabályi keretek a helyi jogalkotóknak különösebb korlátokat nem szabtak, így tág teret nyújtanak a helyi viszonyok rendezésére. Más települések megoldásait áttekintve nem kaptunk az eddig megszokottaktól eltérő példákat, közöttük általában az elszállításra kötelezés, a közszolgáltatóval elszállíttatás, a költségek viselésének kirovása, ritka esetben hulladékgazdálkodási bírság kiszabása szerepelnek.
Mindezeket figyelembe véve a következő alapelvek mentén javaslom megalkotni az új szabályokat:
a személyi hatályt ki kell terjeszteni minden hulladékelhagyóra (jelenleg a településen élőkre, működőkre vonatkozik),
a felszámolásra vonatkozó rendelkezésekben legyen mindenki bejelentésköteles,
az önkormányzati rendész, a polgárőr célzottan vizsgálja a területeket,
aki látja a lerakás folyamatát értesítse a rendőrséget,
az önkormányzati rendész felhívja az ismert személyt a szükséges intézkedés (elszállítás) megtételére,
ismeretlen személy esetében a GAMESZ intézkedjen az elszállításról, a költségek legyenek külön kimutatva,
a pénzügyi (pályázati) lehetőségek szerint a térfigyelő kamerarendszer további bővítése szükséges,
az illegális lerakást segítő körülményeket (bozótos, stb.) meg kell szüntetni,
a veszélyeztetett helyek, helyszínek különös védelmet igényelnek,
ismert, valamint ismeretlen elkövetők ellen hatósági eljárást kell kezdeményezni.
Megfontolandó lehet továbbá, hogy az illegális hulladéklerakást elkövető személyek azonosítását segítők valamilyen külön elismerésben részesüljenek-e.
Hatásvizsgálati lap
Tájékoztatás előzetes hatásvizsgálat eredményéről
I. Várható társadalmi hatások
A rendelet megalkotásával a tisztán tartásra kötelezettek köre és a kötelezettségek
címzettjei világosan elhatárolhatóvá válnak.
II. Várható gazdasági, költségvetési hatások
A rendelet megalkotása az Önkormányzatra gazdasági kötelezettséget nem telepít.
III. Várható környezeti hatások
A rendeletben foglaltak végrehajtásával a környezet állapota javulni fog.
IV. Várható egészségi következmények
A rendeletben foglaltak teljesülése elősegítheti a lakosság egészségügyi állapotának,
közérzetének javulását.
V. Adminisztratív terheket befolyásoló hatások
A rendelet megalkotása az Önkormányzat számára adminisztratív többletterhet nem
keletkeztet.
VI. A rendelet megalkotásának szükségessége, a jogalkotás elmaradásának várható
következményei
A rendelet megalkotásának célja a magasabb szintű jogszabályoknak megfelelő,
egységes szerkezetű jogszabály megalkotása.
VII. A rendelet alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi
feltételek
A jogszabály alkalmazásához szükséges személyi, tárgyi, szervezeti és pénzügyi
feltételek rendelkezésre állnak.
VIII. A rendeletben foglalt adatok kezelése a Felsőzsolcai Polgármesteri Hivatal B07
Információbiztonsági Szabályzatában foglaltak betartásán túl külön adminisztrációs
terhet nem jelent.
Felsőzsolca, 2021. június 11.
Szarka Tamás
polgármester
Részletes indokolás
Az 1. §-hoz
A rendelet célját és hatályát határozza meg.
A 2. §-hoz
A rendeletben használt fogalmakat definiálja.
A 3. §-hoz
Tisztán tartással kapcsolatos általános kötelezettségeket és tilalmakat határoz meg.
A 4. §-hoz
Közterületen rendezett eseményekkel kapcsolatos tisztán tartási kötelezettségeket fogalmaz meg.
Az 5. §-hoz
A közforgalmú közúti közlekedés várakozóhelyeinek tisztán tartásának kötelezettjeit határozza meg.
A 6. §-hoz
Az ingatlanok tisztán tartására kötelezettjeit határozza meg.
A 7. §-hoz
Az ingatlanok tisztántartási sávjának rendbe tételére és évszakoknak megfelelő karbantartására vonatkozó rendelkezéseket tartalmaz.
A 8. §-hoz
Az ingatlanok tisztán tartási sávjához tartozó zöld sávra vonatkozó kötelezettségeket fogalmaz meg.
A 9. §-hoz
Síkosság-mentesítéshez kapcsolódó rendelkezéseket tartalmaz.
A 10. §-hoz
Építéssel, bontással összefüggő köztisztasági feladatokkal kapcsolatos rendelkezéseket fogalmaz meg.
A 11. §-hoz
A hulladék szállításáról szóló rendelkezéseket tartalmaz.
A 12. §-hoz
Az elhagyott hulladék felszámolásának kötelezettjeit és eszközrendszerét szabályozza.
A 13. §-hoz
Hatályba léptető és hatályon kívül helyező rendelkezéseket tartalmaz.