Felsőzsolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (II. 21.) önkormányzati rendeletének indokolása

AZ ÖNKORMÁNYZAT 2022. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL

Hatályos: 2022. 02. 22
AZ ÖNKORMÁNYZAT 2022. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL
Végső előterjesztői indokolás
Az Országgyűlés elfogadta Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről szóló 2021. évi XC. törvényt (a továbbiakban: Költségvetési törvény). A törvény alapján megterveztük Felsőzsolca Város Önkormányzata feladataihoz igénybe vehető központi forrásokat, a költségvetés készítése során alkalmaztuk a központi jogszabályokban és a helyi önkormányzati rendeletekben meghatározott előírásokat.
A költségvetés összeállításának részletes szabályait az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról rendelkező 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.), a finanszírozás rendjét és az állami hozzájárulás mértékét a Költségvetési törvény határozza meg.
A helyi Önkormányzat gazdálkodásának alapja az éves költségvetése, ebből finanszírozza és látja el a törvényben meghatározott kötelező, valamint a kötelező feladatai ellátását nem veszélyeztető önként vállalt feladatait.
Felsőzsolca Város Önkormányzatának költségvetését a takarékosság, óvatos tervezés mellett a fejlődés, a stabilitás és a biztonság jellemzi. A tervezés során figyelembe vettük, hogy a járványnak még nincs vége, és megjósolhatatlan, hogy az esetleges további hullámoknak milyen globális gazdasági hatásai lesznek.
A helyi önkormányzatok számára kötelező feladatot továbbra is törvény írhat elő, az önkormányzatok eltérő adottságait (gazdasági teljesítőképesség, lakosságszám, a közigazgatási terület mérete) is figyelembe véve.
Az állam által biztosított támogatási formákon túl az emberek szociális támogatással való ellátása az önkormányzatok feladata, mivel a helyi közösségek rendelkeznek leginkább azzal a tudással, amely alapján dönthetnek a jogosultság tekintetében
Az Mötv. szerint a helyi közügyek, illetve a helyben biztosítható közfeladatok:
településfejlesztés, településrendezés;
településüzemeltetés (köztemetők kialakítása és fenntartása, a közvilágításról való gondoskodás, kéményseprő-ipari szolgáltatás biztosítása, a helyi közutak és tartozékainak kialakítása és fenntartása, közparkok és egyéb közterületek kialakítása és fenntartása, gépjárművek parkolásának biztosítása);
a közterületek, valamint az önkormányzat tulajdonában álló közintézmény elnevezése;
egészségügyi alapellátás, az egészséges életmód segítését célzó szolgáltatások;
környezet-egészségügy (köztisztaság, települési környezet tisztaságának biztosítása, rovar- és rágcsálóirtás);
óvodai ellátás;
kulturális szolgáltatás, különösen a nyilvános könyvtári ellátás biztosítása; filmszínház, előadó-művészeti szervezet támogatása, a kulturális örökség helyi védelme; a helyi közművelődési tevékenység támogatása;
gyermekjóléti szolgáltatások és ellátások;
szociális szolgáltatások és ellátások, amelyek keretében települési támogatás állapítható meg;
lakás- és helyiséggazdálkodás;
a területén hajléktalanná vált személyek ellátásának és rehabilitációjának, valamint a hajléktalanná válás megelőzésének biztosítása;
helyi környezet- és természetvédelem, vízgazdálkodás, vízkárelhárítás;
honvédelem, polgári védelem, katasztrófavédelem, helyi közfoglalkoztatás;
helyi adóval, gazdaságszervezéssel és a turizmussal kapcsolatos feladatok;
a kistermelők, őstermelők számára - jogszabályban meghatározott termékeik - értékesítési lehetőségeinek biztosítása, ideértve a hétvégi árusítás lehetőségét is;
sport, ifjúsági ügyek;
nemzetiségi ügyek;
közreműködés a település közbiztonságának biztosításában;
helyi közösségi közlekedés biztosítása;
hulladékgazdálkodás;
távhőszolgáltatás;
víziközmű-szolgáltatás, amennyiben a víziközmű-szolgáltatásról szóló törvény rendelkezései szerint a helyi önkormányzat ellátásért felelősnek minősül.
További törvényi lehetőségek helyi önkormányzati feladat-telepítésre:
törvény a felsoroltakon kívül más, a helyi közügy, helyben biztosítható közfeladat ellátását is előírhatja,
törvényben meghatározott esetekben az önkormányzat és az állam külön, a finanszírozást is rendező megállapodása alapján az önkormányzat állami feladatokat is elláthat,
a helyi önkormányzatok továbbra is önként vállalhatják olyan helyi közügyek ellátását, amelyet jogszabály nem utal más szerv kizárólagos hatáskörébe. Az önként vállalt feladatok ellátása azonban nem veszélyeztetheti a kötelező feladatok ellátását. Finanszírozásuk forrását elsősorban az önkormányzat saját bevételei, illetve az erre a célra biztosított külön források képezhetik.
Felsőzsolca Város Önkormányzatának Képviselő-testülete által önként vállalt feladatok a következők:
egyesületek, alapítványok, önszerveződő közösségek támogatása (Támogatási Alap),
fizikoterápiás ellátás, masszőr és gyógytornász, portás biztosítása,
nem kötelező pénzbeli ellátások biztosítása: 65 éven felüliek, középiskolások, fogyatékossági ellátásban részesülők támogatása, nyelvvizsga, BURSA Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj pályázati támogatás (a továbbiakban: BURSA Hungarica), újszülöttek támogatása.
A pénzügyi terv összhangban van az Önkormányzat gazdasági programjával, melyben megfogalmazott alapelvek az Önkormányzat legfontosabb céljait hűen tükrözik.
A 2022. évre megfogalmazott költségvetési alapelvek a következők:
1. Takarékos, átlátható és biztonságos működtetés.
2. A kötelezően ellátandó feladatok biztosítása.
3. A szociálisan rászorultak támogatása.
4. Az elindított beruházások megvalósítása, a forrás biztosítása.
5. Tudatos városüzemeltetés és fejlesztés.
6. Az Önkormányzat többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságok részvétele az önkormányzati feladatok ellátásában.
7. Pályázatok figyelése, kapcsolódás az aktuális pályázatokhoz, a pályázatok önrészének megteremtése.
A 2022. évi költségvetési bevételek tervezett előirányzata 1 119 442 136 Ft, melyet a finanszírozási pénzügyi műveletekből származó bevétel 1 204 583 635 Ft-tal egészít ki, így összesen 2 324 025 771 Ft forrás fog rendelkezésre állni, mely 13 %-kal magasabb az előző évi eredeti előirányzattól.
Az Önkormányzat költségvetésének bevételi oldalán továbbra is meghatározóak a helyiadó bevételek, amelyek összegét - a 2021. évben a már ismert adatok tekintetében, valamint a kis- és középvállalati szektor számára az iparűzési adó 1 százalékra való csökkentését is figyelembe véve - 386 850 000 Ft-tal terveztük. A helyi iparűzési adóból származó bevétel tervezése mindig bizonytalan, hiszen az iparűzési adófizetés sajátossága, hogy az adózók éves bevallás során számolnak el az előző évben befizetett előleggel szemben. Tovább növelte a bizonytalanságot, hogy a koronavírus-világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében az iparűzési adó megfizetésének kapcsán könnyítések bevezetésére került sor.
A 2022-ben – a feladatfinanszírozás keretében – az általános működéshez és ágazati feladatokhoz kapcsolódó támogatásokból származó bevétel csak a kötelezően ellátandó feladatokra fordítható. A tervezetben államháztartáson kívüli bevétellel 12 125 550 Ft összegben számoltunk, ami a Felsőzsolcai Ipari Park (FIZ), valamint a magánszemélyek kamatmentes kölcsön törlesztéséből tevődik össze. Tárgyi eszköz értékesítést 10 000 000 Ft összegben terveztünk.
A megjelenő pályázati lehetőségeket folyamatosan vizsgáljuk, mert rendkívül fontos az Önkormányzat költségvetésének külső forrásokkal való bővítése.
Az Önkormányzat a kötelező és önként vállalt feladatok körében egyaránt színvonalas közszolgáltatásokat kíván nyújtani.
A 2022. évben a költségvetési bevételek 60%-át fordítja az Önkormányzat az intézményi feladatellátásra. Az Önkormányzat által működtetett szociális támogatási rendszer 2022-ben is jelentős támogatást tud nyújtani a nehéz anyagi helyzetben lévők számára.
A költségvetési rendeletben szereplő bevételi jogcímek részletezése:
Önkormányzatok működési támogatásai: 455 996 427 Ft
Működési célú támogatások államháztartáson belülről: 76 198 200 Ft
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről: 0 Ft
Közhatalmi bevételek: 386 850 000 Ft
Működési bevételek: 178 271 959 Ft
Felhalmozási bevételek: 10 000 000 Ft
Működési célú átvett pénzeszközök: 0 Ft
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök: 12 125 550 Ft
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről: 0 Ft
Belföldi értékpapírok bevételei: 0 Ft
Költségvetési, vállalkozási maradvány igénybevétele: 1 204 583 635 Ft
Finanszírozási bevételek: 1 204 583 635 Ft
A Kormány által nyújtott költségvetési törvényben meghatározott források:
A helyi önkormányzatok működésének általános támogatása
Az önkormányzatok központi támogatása 2022. évben is feladatalapú támogatási rendszerben történik. Az általános támogatáson belül jelenik meg a Hivatal működésének támogatása, illetve a legtipikusabb településüzemeltetési feladatok (zöldterület, közvilágítás, köztemető fenntartás, közutak fenntartása), illetve az egyéb kötelező önkormányzati feladatok támogatása.
Köznevelési feladatok támogatása
Az önkormányzatok kötelező feladatai közé tartozik az óvodai ellátás biztosítása. A központi költségvetésből az óvodapedagógusok és az óvodapedagógusok nevelő munkáját közvetlenül segítők bértámogatására, az óvoda működtetési támogatására az előző évihez képest több mint 24 M Ft-tal több jut Önkormányzatunk részére. 2021. és 2022. években jelentős változást okozott a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséből adódó illetménynövekedés, a 2022. évi támogatás az ezekhez szükséges fedezetet teljeskörűen nem tartalmazza.
Szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatok támogatása
Kistokaj, Sajópetri, Sajóvámos önkormányzatának szociális feladatait a Felsőzsolcai Szociális és Gyermekjóléti Intézményfenntartó Társulás látja el. A Társulás keretein belül végzik a család- és gyermekjóléti szolgáltatást, valamint Kistokaj Község Önkormányzat tekintetében a házi segítségnyújtást.
Támogatásban részesül Önkormányzatunk a család- és gyermekjóléti szolgálat működtetéséhez és fenntartásához. Finanszírozást kapunk szociális étkezéshez, házi segítségnyújtáshoz, személyi gondozáshoz és időskorúak nappali intézményi ellátásához. A települési önkormányzatok szociális feladatainak egyéb támogatása jogcím alatt a 35 000 Ft egy lakosra jutó adóerő-képességig részesülhetnek az önkormányzatok támogatásban. Ezen a jogcímen Önkormányzatunk nem kap központi forrást a magas egy főre jutó iparűzési
adóerő-képesség (43 535 Ft/lakos) miatt.
Az állami költségvetés 2022. évre az előző évhez képest, 4,6 M Ft-tal több normatív támogatással segíti a gyermekétkeztetést és a rászoruló gyermekek szünidei étkeztetésének a finanszírozását.
Könyvtári, közművelődési feladatok támogatása
Könyvtári, közművelődési és múzeumi feladatok ellátására 14 904 555 Ft támogatásban részesülünk, amely 283 095 Ft-tal több az előző évinél.
A 2022. évi Költségvetési törvény szerint a szolidaritási hozzájárulás alapja 2021. évvel azonosan az Önkormányzatok iparűzési adóerő - képességet meghatározó adóalapja. A törvény szerinti mérték a 2021. évivel teljesen megegyezik, továbbra is függvényszerűen növekszik, vagy csökken az egy lakosra jutó adóerő-képesség változásával. Önkormányzatunknál
44 872 Ft-ről 43 535 Ft-ra változott, ezért 2022. évben 9,9 M Ft-tal kevesebbet fogunk teljesíteni a nettó finanszírozás keretében.
Összességében 46,5 M Ft-tal nőtt a normatív támogatás összege.
Működési célú támogatások államháztartáson belülről
sor tartalmazza a GAMESZ 2022. február 28-ig megkötött közfoglalkoztatotti szerződéshez kapcsolódó támogatást, valamint a védőnői ellátás finanszírozását.
Közhatalmi bevételek:
A 2022. évre vonatkozó helyi adók mértéke változatlan maradt az előző évhez képest.
Működési bevételek:
általában feladatellátáshoz kapcsolódó bevételekből származnak, pl. térítési díjak, szolgáltatási díjak, bérleti díjak. A Felsőzsolcai GAMESZ esetében ezen a tételsoron bérleti díjak, idegen vendégétkeztetéssel kapcsolatos bevételek jelennek meg, a Felsőzsolcai Napközi Otthonos Óvodánál a térítési díjak bevétele található.
Egyéb felhalmozási célú bevétel
: a tervezetben államháztartáson kívüli bevétellel
12 125 550 Ft összegben számoltunk, ami a kamatmentes kölcsön visszatérüléséből (445 550 Ft), valamint a FIZ Kft.-nek nyújtott kölcsönök törlesztéséből (11 680 000 Ft) tevődik össze.
A finanszírozási bevételek
között szerepel az előző évi költségvetési maradvány
1 204 583 635 Ft, melyből pályázatból áthúzódó maradvány 547 636 441Ft.
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei:
A 2022. évi költségvetési kiadások tervezett előirányzata 2 307 143 416 Ft, melyet a finanszírozási célú pénzügyi műveletek kiadásai 16 882 355 Ft-tal egészítenek ki, így összesen 2 324 025 771 Ft kiadással számoltunk, mely 13%-kal magasabb az előző évi eredeti előirányzattól.
Az Önkormányzat intézményeiben és a Hivatalnál foglalkoztatottak létszámkerete a javaslat szerint 108 fő. A közfoglalkoztatás keretében történő foglalkoztatással 150 fővel számoltunk. Az előző évhez képest az álláshelyek száma 5 fővel nőtt. A köztisztviselői illetményalap 50 000 Ft-ra változott. A minimálbér 167 400 Ft-ról 200 000 Ft-ra, a garantált bérminimum
219 000 Ft-ról 260 000 Ft-ra növekedett.
A 2022. évben a dologi kiadások emelkedésével kell számolni, részben az új feladatok többletköltségei és az energiaköltségek növekedésével összefüggésben.
A költségvetési rendeletben szereplő kiadási jogcímek részletezése:
Személyi juttatások: 578 683 056 Ft
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó: 79 296 084 Ft
Dologi kiadások: 527 750 202 Ft
Ellátottak pénzbeli juttatásai: 24 920 000 Ft
Egyéb működési célú kiadások: 318 860 896 Ft
Beruházások: 381 813 818 Ft
Felújítások: 395 819 360 Ft
Egyéb felhalmozási kiadások: 0 Ft
Finanszírozási kiadások: 16 882 355 Ft
A személyi juttatások és járulékok tekintetében a jubileumi jutalmak, a közalkalmazottak és köztisztviselők soros előlépésének hatásai, valamint a minimálbérre, garantált bérminimumra történő kiegészítések beépítésre kerültek.
Önkormányzati szinten 76 főt érintett a minimálbérre és garantált bérminimumra való emelés, melynek összege 35 750 208 Ft bér-, és 4 647 527 Ft járulékemelkedéssel terheli meg az idei költségvetést.
A köztisztviselők részére a költségvetési törvény szerinti cafetéria juttatás - nettó 400 000 Ft/fő/év - került megtervezésre, a közalkalmazottak részére ilyen jellegű juttatásra nem került sor.
A dologi kiadások valamennyi költségvetési szerv esetében az igények alapján kerültek megállapításra. A 2022. évre többek között a megkötött szerződésekből eredő kötelezettségek, valamint az előző évről áthúzódó vállalások jelennek meg a dologi kiadások között.
A Felsőzsolcai GAMESZ dologi kiadásai az előző évhez képest az alábbiakkal egészül ki:
karbantartó műhely: kamerarendszer, klíma javítása,
szállítás: emelők javítása,
központi irányítás: épületfelújítással kapcsolatos költségek,
központi konyha: riasztó szerelés, zsírszivattyúzás, közüzemi díj emelkedés,
város- és községgazdálkodás: sószórás, zöldhulladék - elszállítás,
közvilágítás: közüzemi díj emelkedés,
egészségház: szerződésmódosítás miatt,
Rendezvények Háza: linóleumvásárlás.
Az ellátottak pénzbeli juttatásaira 24 920 000 Ft előirányzat került meghatározásra:
települési támogatásra 4 250 000 Ft
a 65 éven felüliek támogatására 12 000 000 Ft
a 65 éven felüliek hulladékszállítási
különbözet támogatására 3 000 000 Ft
a középiskolások támogatására 1 500 000 Ft
felsőzsolcai lakosok nyelvvizsga támogatására 3 000 000 Ft
a fogyatékossággal élők támogatására 670 000 Ft
újszülöttek támogatására 500 000,-Ft.
A kiadások között szerepel az egyéb működési célú kiadás államháztartáson kívülre, mely tartalmazza a Bódva-völgyi Tömegsport Egyesületnek, a Támogatási Alap tervezésére, a felsőzsolcai és a testvértelepülések 8. osztályos tanulóinak, a BURSA Hungarica pályázatra (ösztöndíj), a Felsőzsolcai Polgárőr Egyesület és az egyházi jogi személyek, iskolák, óvoda részére nyújtott támogatások összegét.
A költségvetés megalkotásánál figyelembe vettük a Felsőzsolcai Szociális és Gyermekjóléti Intézményfenntartó Társulás részére átadásra kerülő állami normatíva összegét, melyből a Társulás a Felsőzsolcai Szociális Szolgáltató Központot működteti.
A Felsőzsolcai Szociális Szolgáltató Központ kötelező önkormányzati feladatokat lát el (szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, család- és gyermekjóléti szolgálat, időskorúak nappali intézményi ellátása).
Az Államtól a feladat ellátásához kapott normatív támogatás szociális ágazati pótlékkal
(73 489 742 Ft), valamint a saját bevétel (18 534 475 Ft) nem fedezi a működéshez kapcsolódó feladatellátást (110 910 584 Ft).
Az Önkormányzatnak a saját bevételéből hozzájárulást kell biztosítania
(18 886 367 Ft).
Jelen tervezési szakaszban 161 834 395 Ft tartalék képzése történt az alábbiak szerint:

Megnevezés

Önkormányzat

Polgármesteri keret

5 000 000 Ft

Képviselői Alap

1 980 000 Ft

Pályázati önrész

10 000 000 Ft

GAMESZ kártérítés

6 000 000 Ft

Krisztina Óvoda tetőfelújítás

5 000 000 Ft

Településrendezési eszközök

5 000 000 Ft

Költségvetési szervek díjazására

25 000 000 Ft

Játszótér kialakítása

30 000 000 Ft

Start munkaprogram

12 771 112 Ft

Környezetvédelmi Alap

7 014 947 Ft

Gépjárműadó

39 086 Ft

Előre nem látható kiadásokra

54 029 250 Ft

Tartalék összesen:

161 834 395 Ft

Felhalmozási kiadás:
Beruházások tételsoron többek között az előző évről áthúzódó pályázatok beruházására fordítandó összegei szerepelnek, valamint saját forrásból:
Rákóczi – Kossuth utca sarkán lévő ingatlan megvétele,
Dohánybolt mögötti területen csarnok építése,
informatikai mobil eszköz,
pulpitus,
játszóeszközök beszerzése.
Felújítás tételsoron: a víz- és csatornarendszer felújítását, az előző évről áthúzódó pályázatok befejezését, a Mályi üdülő további felújítását, valamint az Okmányiroda feletti tetőtér, játszóeszközök, homlokzati erkély, behatolásjelző - rendszer, tűzjelző felújítását terveztük.
A költségvetésben a tervezett bevételek és a tervezett kiadások összevetése után működési és felhalmozási hiány nem mutatkozik.
Az Áht. 24. § (4) bekezdése szerint a költségvetés előterjesztésekor a Képviselő-testület részére tájékoztatásul a következő mérlegeket és kimutatásokat kell - szöveges indokolással együtt - bemutatni:
1. az önkormányzat költségvetési mérlegét közgazdasági tagolásban (összes bevételét, kiadását):
Felsőzsolca Város Önkormányzatának 2022. évi költségvetését 1 119 442 136 Ft költségvetési bevétellel, 2 307 143 416 Ft költségvetési kiadással, 1 187 701 280 Ft költségvetési hiánnyal terveztük. A költségvetési hiányt az előző évi költségvetési maradványból (1 204 583 635 Ft) fedezzük, melyből a 2022. évi MÁK megelőlegezés 16 882 355 Ft.
1. előirányzat felhasználási tervét:
Az előirányzatok felhasználását kiadási és bevételi oldalon is egyenletesen terveztük.
1. a többéves kihatással járó döntések számszerűsítését évenkénti bontásban és összesítve:
Több éves kihatással járó döntést nem hozott a Képviselő-testület.
1. a közvetett támogatásokat (pl: adóelengedéseket, adókedvezményeket) tartalmazó kimutatást:
Építményadó fizetése alól mentesül a magánszemély tulajdonát képező lakás, a továbbiakban az önkormányzati adóhatóság adómérséklésre vonatkozó méltányossági jogkörét az Art.
201. §-ában foglaltak szerint gyakorolja.
1. az Áht. 29/A. § szerinti tervszámoknak megfelelően a költségvetési évet követő három év tervezett előirányzatainak keretszámait főbb csoportokban, és a 29/A. § szerinti tervszámoktól történő esetleges eltérés indokait.
Az Áht. 29/A. § szerinti tervszámoknak megfelelően a költségvetési évet követő három év tervezett előirányzatainak tervezésénél az óvatosság elve alapján terveztünk.
A tájékoztató mérlegeket, kimutatásokat az előterjesztés 1-5. mellékletei tartalmazzák.