Kisgyőr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 10/2021. (V.28.) önkormányzati rendelete
Az önkormányzat 2020. évi költségvetési zárszámadásáról
Hatályos: 2021. 05. 31Kisgyőr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 10/2021. (V. 28.) önkormányzati rendelete
Az önkormányzat 2020. évi költségvetési zárszámadásáról
Kisgyőr Község Önkormányzat Polgármestere a veszélyhelyzet kihirdetéséről és a veszélyhelyzeti intézkedések hatályba lépéséről szóló 27/2021. (I.29.) Korm. rendelet 1. §-ában kihirdetett veszélyhelyzetre figyelemmel, a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdése alapján a Képviselő-testület feladat- és hatáskörét gyakorolva az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
Az önkormányzat és költségvetési szervei 2020. évi költségvetésének teljesítése
1. § (1) A képviselő – testület az önkormányzat – beleértve költségvetési szerveit – 2020. évi költségvetése teljesítésének
- a) Bevételi főösszegét 789.854.228 Ft
- b) Kiadási főösszegét 447.393.601 Ft-ban állapítja meg.
(2) A képviselő-testület az önkormányzat és költségvetési intézményinek összevont költségvetési mérlegét az 1. melléklet szerint hagyja jóvá.
Költségvetési bevételek
2. § (1) Az önkormányzat 2020. évi költségvetési bevételeinek és kiadásainak teljesítését kiemelt előirányzatonként a 2. melléklet tartalmazza.
(2) Költségvetési bevételek teljesítése összesen: 428.022.915 Ft, ebből:
- a) Működési célú támogatások államháztartáson belülről: 284.940.254 Ft
- b) Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről: 64.837.921 Ft
- c) Közhatalmi bevételek: 31.419.406 Ft
- d) Működési bevételek: 41.885.334 Ft
- e) Felhalmozási bevételek: 3.920.000 Ft
- f) Működési célú átvett pénzeszközök: 1.020.000 Ft
- g) Felhalmozási célú átvett pénzeszközök: 0 Ft
(3) Finanszírozási bevételek teljesítése (intézmény finanszírozás nélkül) összesen: 361.831.313 Ft
(4) Bevételek mindösszesen: 789.854.228 Ft
(5) Költségvetési kiadások teljesítése összesen: 441.246.869 Ft ,ebből
- a) Személyi juttatások összesen: 190.214.813 Ft
- b) Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó összesen: 29.945.640 Ft
- c) Dologi kiadások összesen: 98.618.069 Ft
- d) Ellátottak pénzbeli juttatásai összesen: 4.825.495 Ft
- e) Egyéb működési célú kiadások összesen: 25.786.603 Ft
- f) Beruházások összesen: 59.169.405 Ft
- g) Felújítások összesen: 32.686.844 Ft
- h) Egyéb felhalmozási célú kiadások összesen: 0 Ft
(6) Finanszírozási kiadások teljesítése (intézmény finanszírozás nélkül) összesen: 6.146.732 Ft
(7) Bevételek mindösszesen: 447.393.601 Ft
Maradvány
3. § Az önkormányzat 2020. évi gazdálkodás során keletkezett maradványa 340.136.822 Ft, a Kisgyőri Közös Önkormányzati Hivatal 2020. évi gazdálkodása során keletkezett maradványa 475.665 Ft, a Kisgyőri Óvoda és Bölcsőde 2020. évi gazdálkodás során keletkezett maradványa 1.243.437 Ft és a Kisgyőri Szociális Intézmény 2020. évi gazdálkodása során keletkezett maradványa 604.703 Ft, melyet a 3. melléklet tartalmaz.
4. § A Képviselő-testület az önkormányzat és költségvetési szerveinek összesített maradványát 342.460.627 Ft-ban hagyja jóvá.
A költségvetési létszámkeret
5. § Az önkormányzat és költségvetési szervei tekintetében – teljesített – létszámkeretét a képviselő-testület a 4. mellékletben feltüntetettek szerint állapítja meg.
Vagyonkimutatás, mérleg, eredménykimutatás
6. § (1) A Képviselő-testület az önkormányzat mérleg főösszegét 1.795.556.484 Ft-ban, a Kisgyőri Óvoda és Bölcsőde intézmény mérleg főösszegét 1.537.023 Ft-ban, a Kisgyőri Szociális Intézmény mérleg főösszegét 1.068.118 Ft-ban, a Kisgyőri Közös Önkormányzati Hivatal mérleg főösszegét 475.665 Ft-ban hagyja jóvá, melyet az 5. mellékletek tartalmaznak.
(2) Az önkormányzat vagyonkimutatását, valamint a „0”-ra leírt nemzeti vagyonba tartozó eszközök önkormányzat és költségvetési szervei szerinti kimutatásban a 6. melléklet szerint hagyja jóvá.
(3) Az önkormányzat és költségvetési intézményeinek eredménykimutatását a 7. melléklet szerint hagyja jóvá.
Beruházások, felújítások
7. § Az önkormányzat és költségvetési intézményei 2020. évi fejlesztési kiadásainak teljesítését a 8. melléklet szerint hagyja jóvá.
Európai Uniós forrásból megvalósult beruházások:
8. § Az Európai Uniós forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek bevételeinek, kiadásainak teljesítését az önkormányzat képviselő-testülete a 9. melléklet szerint hagyja jóvá.
Több éves kihatással járó döntések
9. § Az önkormányzat képviselő-testülete a több éves kihatással járó döntések adatait a 10. melléklet szerint hagyja jóvá.
Adósságot keletkeztető ügyeletek:
10. § (1) Az önkormányzat képviselő-testülete azon fejlesztési célokról, amelyek megvalósításához a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi törvény 3. § (1) szerinti adósságot keletkeztető ügylet megkötése vált szükségessé, az adósságot keletkező ügyletek összegéről a 11. melléklet és 12. melléklet szerint hagyják jóvá.
(2) Az önkormányzat képviselő-testülete a saját bevételeinek összegéről, valamint az adósságállományáról tartalmazó döntéseinek összegét 13. melléklet és 14. melléklet szerint hagyja jóvá.
Kiegészítő melléklet
11. § (1) Az önkormányzat és költségvetési intézményeinek az immateriális javak, tárgyi eszközök, koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök állományának alakulását tartalmazó kimutatást a 15. mellékletek tartalmazzák.
(2) Az önkormányzat és költségvetési szerveinél az eszközök értékvesztésének alakulását a 16. mellékletek tartalmazzák.
(3) Az önkormányzat és költségvetési szerveinek tájékoztató adatait a 17. melléklet tartalmazza.
Konszolidált beszámoló
12. § Az önkormányzat intézményi szinten konszolidált beszámolóját a 18. melléklet, 19. melléklet, 20. melléklet, 21. melléklet és 22. mellékletek tartalmazzák
Kimutatás a közvetett támogatásokról
13. § Az önkormányzat képviselő-testülete a közvetett támogatások összegéről szóló kimutatást a 23. melléklet szerint hagyja jóvá.
Egyebek
14. § Az önkormányzat képviselő-testülete a pénzeszközök 2020. évi változásait a 24. melléklet szerint hagyja jóvá.
Záró rendelkezés
15. § Ez a rendelet kihirdetést követő harmadik napon lép hatályba.
1. melléklet
Kisgyőr Község Önkormányzat 2020. évi zárszámadási mérlege | |||||
---|---|---|---|---|---|
Ft-ban | |||||
B E V É T E L E K | K I A D Á S O K | ||||
A. Működési költségvetés bevételei összesen | 359 264 994 | A. Működési költségvetés kiadásai összesen | 349 390 620 | ||
B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről | 284 940 254 | K1. Személyi juttatások összesen | 190 214 813 | ||
B3. Közhatalmi bevételek | 31 419 406 | K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szoc.hozzájárulási adó | 29 945 640 | ||
B4. Működési bevételek | 41 885 334 | K3. Dologi kiadások | 98 618 069 | ||
B6. Működési célú átvett pénzeszközök | 1 020 000 | K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai | 4 825 495 | ||
K5. Egyéb működési célú kiadások | 25 786 603 | ||||
B. Felhalmozási költségvetés bevételei összesen | 68 757 921 | B. Felhalmozási költségvetés kiadásai összesen | 91 856 249 | ||
B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | 64 837 921 | K6. Beruházások | 59 169 405 | ||
B5. Felhalmozási bevételek | 3 920 000 | K7. Felújítások | 32 686 844 | ||
B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök | 0 | K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások | 0 | ||
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN | 428 022 915 | KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN | 441 246 869 | ||
B8. Finanszírozási bevételek | 504 085 721 | K9. Finanszírozási kiadások | 148 401 140 | ||
BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN | 932 108 636 | KIADÁSOK MINDÖSSZESEN | 589 648 009 |
2. melléklet
Kisgyőr Község Önkormányzat önállóan működő költségvetési szerveinek 2020. évi bevételei | |||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Ft-ban | |||||||||||||||
KIEMELT ELŐIRÁNYZATOK | HIVATAL | ÖNKORMÁNYZAT | ÓVODA | SZOCIÁLIS INTÉZMÉN Y | ÖSSZESEN | ||||||||||
Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | Teljesítés | Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | Teljesítés | Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | Teljesítés | Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | Teljesítés | Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | Teljesítés | |
B1. Működési célútámogatások államháztartáson belülről | 5 700 000 | 5 700 000 | 161 104 093 | 264 112 332 | 277 315 418 | 378 022 | 1 924 836 | 161 104 093 | 270 190 354 | 284 940 254 | |||||
B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | 0 | 7 258 823 | 64 837 921 | 0 | 7 258 823 | 64 837 921 | |||||||||
B3. Közhatalmi bevételek | 40 032 783 | 40 032 783 | 31 419 406 | 40 032 783 | 40 032 783 | 31 419 406 | |||||||||
B4. Működési bevételek | 102 000 | 102 000 | 56 003 | 11 104 142 | 16 267 286 | 24 416 760 | 18 171 062 | 18 318 062 | 12 607 557 | 4 625 908 | 4 625 908 | 4 805 014 | 34 003 112 | 39 313 256 | 41 885 334 |
B5. Felhalmozási bevételek | 3 920 000 | 0 | 0 | 3 920 000 | |||||||||||
B6. Működési célú átvett pénzeszközök | 9 120 500 | 250 000 | 1 020 000 | 9 120 500 | 250 000 | 1 020 000 | |||||||||
B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök | 0 | 0 | 0 | ||||||||||||
B8. Finanszírozási bevételek | 58 340 335 | 61 542 073 | 58 381 892 | 341 300 652 | 349 976 218 | 355 921 086 | 73 940 619 | 74 700 576 | 71 397 421 | 20 285 297 | 23 602 490 | 18 385 322 | 493 866 903 | 509 821 357 | 504 085 721 |
Bevétel mindösszesen | 58 442 335 | 67 344 073 | 64 137 895 | 562 662 170 | 677 897 442 | 758 850 591 | 92 111 681 | 93 018 638 | 84 004 978 | 24 911 205 | 28 606 420 | 25 115 172 | 738 127 391 | 866 866 573 | 932 108 636 |
Irányító szervtől kapott támogatás | 53 426 077 | 58 627 815 | 53 467 634 | 73 426 127 | 74 079 339 | 70 776 184 | 19 910 565 | 23 227 758 | 18 010 590 | 146 762 769 | 155 934 912 | 142 254 408 | |||
Irányító szervtől kapott támogatás néküli bevétel | 5 016 258 | 8 716 258 | 10 670 261 | 562 662 170 | 677 897 442 | 758 850 591 | 18 685 554 | 18 939 299 | 13 228 794 | 5 000 640 | 5 378 662 | 7 104 582 | 591 364 622 | 710 931 661 | 789 854 228 |
Kisgyőr Község Önkormányzat önállóan működő költségvetési szerveinek 2020. évi kiadásai | |||||||||||||||
KIEMELT ELŐIRÁNYZATOK | HIVATAL | ÖNKORMÁNYZAT | ÓVODA | SZOCIÁLIS INTÉZMÉN Y | ÖSSZESEN | ||||||||||
Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | Teljesítés | Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | Teljesítés | Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | Teljesítés | Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | Teljesítés | Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | Teljesítés | |
K1. Személyi juttatások összesen | 42 780 131 | 46 014 635 | 44 134 202 | 39 968 156 | 81 358 979 | 78 896 257 | 56 752 746 | 56 754 046 | 53 232 850 | 14 195 375 | 17 004 576 | 13 951 504 | 153 696 408 | 201 132 236 | 190 214 813 |
K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | 7 486 523 | 7 698 908 | 7 623 621 | 6 860 939 | 10 541 308 | 10 483 814 | 10 259 535 | 10 259 762 | 9 366 911 | 2 574 190 | 2 891 682 | 2 471 294 | 27 181 187 | 31 391 660 | 29 945 640 |
K3. Dologi kiadások | 8 075 681 | 12 155 023 | 10 428 900 | 46 584 370 | 75 111 175 | 60 765 402 | 24 699 400 | 25 179 145 | 19 336 096 | 7 841 640 | 8 410 162 | 8 087 671 | 87 201 091 | 120 855 505 | 98 618 069 |
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai | 4 500 000 | 5 091 795 | 4 825 495 | 4 500 000 | 5 091 795 | 4 825 495 | |||||||||
K5. Egyéb működési célú kiadások | 1 315 357 | 1 315 357 | 5 280 000 | 26 711 246 | 24 471 246 | 5 280 000 | 28 026 603 | 25 786 603 | |||||||
K6. Beruházások | 100 000 | 160 150 | 160 150 | 252 373 732 | 258 475 607 | 58 183 571 | 400 000 | 825 685 | 825 684 | 300 000 | 300 000 | 0 | 253 173 732 | 259 761 442 | 59 169 405 |
K7. Felújítások | 60 332 204 | 60 525 688 | 32 686 844 | 60 332 204 | 60 525 688 | 32 686 844 | |||||||||
K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások | 0 | 0 | 0 | ||||||||||||
K9. Finanszírozási kiadások | 146 762 769 | 160 081 644 | 148 401 140 | 146 762 769 | 160 081 644 | 148 401 140 | |||||||||
Kiadás mindösszesen | 58 442 335 | 67 344 073 | 63 662 230 | 562 662 170 | 677 897 442 | 418 713 769 | 92 111 681 | 93 018 638 | 82 761 541 | 24 911 205 | 28 606 420 | 24 510 469 | 738 127 391 | 866 866 573 | 589 648 009 |
Irányító szerv alá tartozó kv-i szervnek foly.támogatás | 146 762 769 | 153 934 912 | 142 254 408 | 146 762 769 | 153 934 912 | 142 254 408 | |||||||||
Irányító szerv alá tartozó kv-i szervnek folyósított támogatás nélküli kiadás | 58 442 335 | 67 344 073 | 63 662 230 | 415 899 401 | 523 962 530 | 276 459 361 | 92 111 681 | 93 018 638 | 82 761 541 | 24 911 205 | 28 606 420 | 24 510 469 | 591 364 622 | 712 931 661 | 447 393 601 |
3. melléklet
MARADVÁNYKIMUTATÁS | |||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|
adatok Ft-ban | |||||||
Beszámoló 7/A űrlap alapján | Önkormányzat | Hivatal | Óvoda | Szociális Intézmény | Összesen | ||
01. | Alaptevékenység költségvetési bevételei | 402 929 505 | 5 756 003 | 12 607 557 | 6 729 850 | 428 022 915 | |
02. | Alaptevékenység költségvetési kiadásai | 270 312 629 | 63 662 230 | 82 761 541 | 24 510 469 | 441 246 869 | |
I. | Alaptevékenység költségvetési egyenlege (01-02) | 132 616 876 | -57 906 227 | -70 153 984 | -17 780 619 | -13 223 954 | |
03. | Alaptevékenység finanszírozási bevételei | 355 921 086 | 58 381 892 | 71 397 421 | 18 385 322 | 504 085 721 | |
04. | Alaptevékenység finanszírozási kiadásai | 148 401 140 | 148 401 140 | ||||
II. | Alaptevékenység finanszírozási egyenlege (03-04) | 207 519 946 | 58 381 892 | 71 397 421 | 18 385 322 | 355 684 581 | |
A) | Alaptevékenység maradványa (+-I+-II) | 340 136 822 | 475 665 | 1 243 437 | 604 703 | 342 460 627 | |
05. | Vállalkozási tevékenység költségvetési bevételei | ||||||
06. | Vállalkozási tevékenység költségvetési kiadásai | ||||||
III. | Vállalkozási tevékenység költségvetési egyenlege (05-06) | ||||||
07. | Vállalkozási tevékenység finanszírozási bevételei | ||||||
08. | Vállalkozási tevékenység finanszírozási kiadásai | ||||||
IV. | Vállalkozási tevékenység finanszírozási egyenlege (07-08) | ||||||
B) | Vállalkozási tevékenység maradványa (+-III+-IV) | 340 136 822 | 475 665 | 1 243 437 | 604 703 | 342 460 627 | |
C) | Összes maradvány (A+B) | ||||||
D) | Alaptevékenység kötelezettségvállalással terhelt maradványa | ||||||
E) | Alaptevékenység szabad maradványa (A-D) | 340 136 822 | 475 665 | 1 243 437 | 604 703 | 342 460 627 | |
F) | Vállalkozási tevékenységet terhelő befizetési kötelezettség (B*0,1) | ||||||
G) | Vállalkozási tevékenység felhasználható maradványa (B-F) |
4. melléklet
Kimutatás a létszámadatokról | ||||||
---|---|---|---|---|---|---|
Intézmények | Köztisztviselők | Közalkalmazottak | Munka törvénykönyv szerint foglalkoztatottak | Közfoglalkoztatottak | Választott tisztségviselők | Összesen |
Kisgyőri Közös Önkormányzati Hivatal | 8 | 8 | ||||
Kisgyőri Szociális Intézmény | 4 | 4 | ||||
Kisgyőri Óvoda és Bölcsőde | 15 | 15 | ||||
Kisgyőr Község Önkormányzata | 5 | 44 | 7 | 56 | ||
Összesen | 8 | 24 | 0 | 44 | 7 | 83 |
5. melléklet
MÉRLEG | |||||||
ÖSSZESÍTETT | |||||||
Ft-ban | |||||||
E S Z K Ö Z Ö K | Elő évi állományi érték | Tárgyévi állományi érték | F O R R Á S O K | Elő évi állományi érték | Tárgyévi állományi érték | ||
A/I. | Immateriális javak | 264 046 | 46 | 1. | Nemzeti vagyon induláskori értéke | 1 391 255 787 | 1 391 255 787 |
A/II. | Tárgyi eszközök | 1 398 528 650 | 1 429 754 012 | 2. | Nemzeti vagyon változásai | 55 780 645 | 55 780 645 |
1. | Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok | 1 367 027 020 | 1 398 424 374 | 3. | Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai | 24 761 773 | 24 761 773 |
2. | Gépek, berendezések, felszerelések, járművek | 21 313 565 | 19 650 216 | 4. | Felhalmozott eredmény | 112 513 608 | 30 740 224 |
3. | Tenyészállatok | 0 | 0 | 5. | Eszközök értékhelyesbítésének forrása | 0 | 0 |
4. | Beruházások, felújítások | 10 188 605 | 11 679 422 | 6. | Mérleg szerinti eredmény | -81 773 384 | -21 477 278 |
5. | Tárgyi eszközök értékhelyesbítése | G. | SAJÁT TŐKE ÖSSZESEN | 1 502 538 429 | 1 481 061 151 | ||
A/III. | Befektetett pénzügyi eszközök | 5 720 000 | 1 800 000 | H/I. | Költségvetési évben esedékes kötelezettségek | 0 | 2 021 393 |
1. | Tartós részesedések | 5 720 000 | 1 800 000 | H/II. | Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek | 6 048 691 | 7 828 999 |
2. | Tartós hitelviszonyt megtestesítő érétkpapír | 0 | H/III. | Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások | 6 264 536 | 7 678 048 | |
3. | Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése | 0 | H. | KÖTELEZETTSÉGEK | 12 313 227 | 17 528 440 | |
A/IV. | Koncesszióba, vagyonkezelésbe eszközök | 0 | I. | EGYÉB SAJÁTOS FORRÁSOLDALI ELSZÁMOLÁSOK | 0 | 0 | |
A. | NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK | 1 404 512 696 | 1 431 554 058 | J. | PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK | 272 214 217 | 300 047 699 |
B/I. | Készletek | 2 657 929 | 1 111 347 | ||||
B/II. | Értékpapírok | 0 | |||||
B. | NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK | 2 657 929 | 1 111 347 | ||||
C. | PÉNZESZKÖZÖK | 347 104 134 | 349 012 320 | ||||
D. | KÖVETELÉSEK | 32 811 550 | 18 556 700 | ||||
E. | EGYÉB SAJÁTOS ESZKÖZOLDALI ELSZÁMOLÁSOK | -20 436 | -1 597 135 | ||||
F. | AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁS | 0 | |||||
E S Z K Ö Z Ö K Ö S S Z E S E N | 1 787 065 873 | 1 798 637 290 | F O R R Á S O K Ö S S Z E S E N | 1 787 065 873 | 1 798 637 290 | ||
5.1 melléklet | |||||||
MÉRLEG | |||||||
Kisgyőr Község Önkormányzata | |||||||
Ft-ban | |||||||
E S Z K Ö Z Ö K | Elő évi állományi érték | Tárgyévi állományi érték | F O R R Á S O K | Elő évi állományi érték | Tárgyévi állományi érték | ||
A/I. | Immateriális javak | 264 046 | 46 | 1. | Nemzeti vagyon induláskori értéke | 1 376 125 290 | 1 376 125 290 |
A/II. | Tárgyi eszközök | 1 398 376 261 | 1 429 415 394 | 2. | Nemzeti vagyon változásai | 55 780 645 | 55 780 645 |
1. | Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok | 1 367 027 020 | 1 398 424 374 | 3. | Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai | 24 761 773 | 24 761 773 |
2. | Gépek, berendezések, felszerelések, járművek | 21 161 176 | 19 311 598 | 4. | Felhalmozott eredmény | 131 295 585 | 47 459 248 |
3. | Tenyészállatok | 0 | 0 | 5. | Eszközök értékhelyesbítésének forrása | 0 | 0 |
4. | Beruházások, felújítások | 10 188 065 | 11 679 422 | 6. | Mérleg szerinti eredmény | -83 836 337 | -16 450 500 |
5. | Tárgyi eszközök értékhelyesbítése | G. | SAJÁT TŐKE ÖSSZESEN | 1 504 126 956 | 1 487 676 456 | ||
A/III. | Befektetett pénzügyi eszközök | 5 720 000 | 1 800 000 | H/I. | Költségvetési évben esedékes kötelezettségek | 0 | 1 812 925 |
1. | Tartós részesedések | 5 720 000 | 1 800 000 | H/II. | Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek | 6 048 691 | 7 828 999 |
2. | Tartós hitelviszonyt megtestesítő érétkpapír | 0 | 0 | H/III. | Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások | 6 264 536 | 7 678 048 |
3. | Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése | 0 | 0 | H. | KÖTELEZETTSÉGEK | 12 313 227 | 17 319 972 |
A/IV. | Koncesszióba, vagyonkezelésbe eszközök | 0 | 0 | I. | EGYÉB SAJÁTOS FORRÁSOLDALI ELSZÁMOLÁSOK | 0 | 0 |
A. | NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK | 1 404 360 307 | 1 431 215 440 | J. | PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK | 261 709 651 | 290 560 056 |
B/I. | Készletek | 0 | 0 | ||||
B/II. | Értékpapírok | 0 | 0 | ||||
B. | NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK | 0 | 0 | ||||
C. | PÉNZESZKÖZÖK | 341 300 652 | 347 239 862 | ||||
D. | KÖVETELÉSEK | 32 346 805 | 17 894 353 | ||||
E. | EGYÉB SAJÁTOS ESZKÖZOLDALI ELSZÁMOLÁSOK | 142 070 | -793 171 | ||||
F. | AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁS | 0 | 0 | ||||
E S Z K Ö Z Ö K Ö S S Z E S E N | 1 778 149 834 | 1 795 556 484 | F O R R Á S O K Ö S S Z E S E N | 1 778 149 834 | 1 795 556 484 | ||
5.2 melléklet | |||||||
MÉRLEG | |||||||
Kisgyőri Óvoda és Bölcsőde | |||||||
Ft-ban | |||||||
E S Z K Ö Z Ö K | Elő évi állományi érték | Tárgyévi állományi érték | F O R R Á S O K | Elő évi állományi érték | Tárgyévi állományi érték | ||
A/I. | Immateriális javak | 0 | 0 | 1. | Nemzeti vagyon induláskori értéke | 6 505 579 | 6 505 579 |
A/II. | Tárgyi eszközök | 152 389 | 338 618 | 2. | Nemzeti vagyon változásai | ||
1. | Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok | 3. | Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai | ||||
2. | Gépek, berendezések, felszerelések, járművek | 152 389 | 338 618 | 4. | Felhalmozott eredmény | -7 798 392 | -8 440 390 |
3. | Tenyészállatok | 5. | Eszközök értékhelyesbítésének forrása | 0 | 0 | ||
4. | Beruházások, felújítások | 6. | Mérleg szerinti eredmény | -641 998 | -1 631 833 | ||
5. | Tárgyi eszközök értékhelyesbítése | G. | SAJÁT TŐKE ÖSSZESEN | -1 934 811 | -3 566 644 | ||
A/III. | Befektetett pénzügyi eszközök | 0 | 0 | H/I. | Költségvetési évben esedékes kötelezettségek | 0 | 129 470 |
1. | Tartós részesedések | H/II. | Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek | ||||
2. | Tartós hitelviszonyt megtestesítő érétkpapír | 0 | 0 | H/III. | Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások | ||
3. | Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése | 0 | 0 | H. | KÖTELEZETTSÉGEK | 0 | 129 470 |
A/IV. | Koncesszióba, vagyonkezelésbe eszközök | 0 | 0 | I. | EGYÉB SAJÁTOS FORRÁSOLDALI ELSZÁMOLÁSOK | 0 | 0 |
A. | NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK | 152 389 | 338 618 | J. | PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK | 5 193 840 | 4 974 197 |
B/I. | Készletek | 2 657 929 | 1 111 347 | ||||
B/II. | Értékpapírok | 0 | 0 | ||||
B. | NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK | 2 657 929 | 1 111 347 | ||||
C. | PÉNZESZKÖZÖK | 514 492 | 767 357 | ||||
D. | KÖVETELÉSEK | 106 745 | 476 080 | ||||
E. | EGYÉB SAJÁTOS ESZKÖZOLDALI ELSZÁMOLÁSOK | -172 526 | -1 156 379 | ||||
F. | AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁS | 0 | 0 | ||||
E S Z K Ö Z Ö K Ö S S Z E S E N | 3 259 029 | 1 537 023 | F O R R Á S O K Ö S S Z E S E N | 3 259 029 | 1 537 023 | ||
5.3 melléklet | |||||||
MÉRLEG | |||||||
Kisgyőri Szociális Intézmény | |||||||
Ft-ban | |||||||
E S Z K Ö Z Ö K | Elő évi állományi érték | Tárgyévi állományi érték | F O R R Á S O K | Elő évi állományi érték | Tárgyévi állományi érték | ||
A/I. | Immateriális javak | 0 | 0 | 1. | Nemzeti vagyon induláskori értéke | 8 624 918 | 8 624 918 |
A/II. | Tárgyi eszközök | 0 | 0 | 2. | Nemzeti vagyon változásai | ||
1. | Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok | 3. | Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai | ||||
2. | Gépek, berendezések, felszerelések, járművek | 4. | Felhalmozott eredmény | -8 630 968 | -8 653 136 | ||
3. | Tenyészállatok | 5. | Eszközök értékhelyesbítésének forrása | 0 | 0 | ||
4. | Beruházások, felújítások | 6. | Mérleg szerinti eredmény | -22 168 | -114 331 | ||
5. | Tárgyi eszközök értékhelyesbítése | G. | SAJÁT TŐKE ÖSSZESEN | -28 218 | -142 549 | ||
A/III. | Befektetett pénzügyi eszközök | 0 | 0 | H/I. | Költségvetési évben esedékes kötelezettségek | 0 | |
1. | Tartós részesedések | H/II. | Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek | ||||
2. | Tartós hitelviszonyt megtestesítő érétkpapír | 0 | 0 | H/III. | Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások | ||
3. | Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése | 0 | 0 | H. | KÖTELEZETTSÉGEK | 0 | 0 |
A/IV. | Koncesszióba, vagyonkezelésbe eszközök | 0 | 0 | I. | EGYÉB SAJÁTOS FORRÁSOLDALI ELSZÁMOLÁSOK | 0 | 0 |
A. | NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK | 0 | 0 | J. | PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK | 770 970 | 1 210 667 |
B/I. | Készletek | ||||||
B/II. | Értékpapírok | ||||||
B. | NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK | 0 | 0 | ||||
C. | PÉNZESZKÖZÖK | 374 732 | 590 263 | ||||
D. | KÖVETELÉSEK | 358 000 | 125 440 | ||||
E. | EGYÉB SAJÁTOS ESZKÖZOLDALI ELSZÁMOLÁSOK | 10 020 | 352 415 | ||||
F. | AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁS | 0 | 0 | ||||
E S Z K Ö Z Ö K Ö S S Z E S E N | 742 752 | 1 068 118 | F O R R Á S O K Ö S S Z E S E N | 742 752 | 1 068 118 | ||
5.4 melléklet | |||||||
MÉRLEG | |||||||
Kisgyőri Közös Önkormányzati Hivatal | |||||||
Ft-ban | |||||||
E S Z K Ö Z Ö K | Elő évi állományi érték | Tárgyévi állományi érték | F O R R Á S O K | Elő évi állományi érték | Tárgyévi állományi érték | ||
A/I. | Immateriális javak | 0 | 0 | 1. | Nemzeti vagyon induláskori értéke | ||
A/II. | Tárgyi eszközök | 0 | 0 | 2. | Nemzeti vagyon változásai | ||
1. | Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok | 3. | Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai | ||||
2. | Gépek, berendezések, felszerelések, járművek | 4. | Felhalmozott eredmény | -2 352 617 | 374 502 | ||
3. | Tenyészállatok | 5. | Eszközök értékhelyesbítésének forrása | 0 | 0 | ||
4. | Beruházások, felújítások | 6. | Mérleg szerinti eredmény | 2 727 119 | -3 280 614 | ||
5. | Tárgyi eszközök értékhelyesbítése | G. | SAJÁT TŐKE ÖSSZESEN | 374 502 | -2 906 112 | ||
A/III. | Befektetett pénzügyi eszközök | 0 | 0 | H/I. | Költségvetési évben esedékes kötelezettségek | 78 998 | |
1. | Tartós részesedések | H/II. | Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek | ||||
2. | Tartós hitelviszonyt megtestesítő érétkpapír | 0 | 0 | H/III. | Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások | ||
3. | Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése | 0 | 0 | H. | KÖTELEZETTSÉGEK | 0 | 78 998 |
A/IV. | Koncesszióba, vagyonkezelésbe eszközök | 0 | 0 | I. | EGYÉB SAJÁTOS FORRÁSOLDALI ELSZÁMOLÁSOK | 0 | 0 |
A. | NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK | 0 | 0 | J. | PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK | 4 539 756 | 3 302 779 |
B/I. | Készletek | ||||||
B/II. | Értékpapírok | ||||||
B. | NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK | 0 | 0 | ||||
C. | PÉNZESZKÖZÖK | 4 914 258 | 414 838 | ||||
D. | KÖVETELÉSEK | 0 | 60 827 | ||||
E. | EGYÉB SAJÁTOS ESZKÖZOLDALI ELSZÁMOLÁSOK | 0 | 0 | ||||
F. | AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁS | 0 | 0 | ||||
E S Z K Ö Z Ö K Ö S S Z E S E N | 4 914 258 | 475 665 | F O R R Á S O K Ö S S Z E S E N | 4 914 258 | 475 665 | ||
6. melléklet
VAGYONKIMUTATÁS | |||||
---|---|---|---|---|---|
adatok Ft-ban | |||||
Önkormányzat | Óvoda | Szociális Intézmény | Hivatal | ||
A.) | Nemzeti vagyonba tartozó befektetett eszközök | 1 431 215 440 | 338 618 | 0 | 0 |
I. | Immateriális javak | 46 | |||
1. | Vagyoni értékű jogok | ||||
1.a. | - forgalomképtelen | ||||
1.b. | - korlátozottan forgalomképes | ||||
1.c. | - forgalomképes | ||||
2. | Szellemi termékek | 46 | |||
2.a. | - forgalomképtelen | ||||
2.b. | - korlátozottan forgalomképes | 46 | |||
2.c. | - forgalomképes | ||||
3. | Immateriális javak értékhelyesbítése | ||||
II. | Tárgyi eszközök | 1 429 415 394 | 338 618 | 0 | 0 |
1. | Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok | 1 398 424 374 | 0 | 0 | 0 |
1.a. | - forgalomképtelen | 397 443 430 | |||
1.b. | - korlátozottan forgalomképes | 876 145 466 | |||
1.c. | - forgalomképes | 124 835 478 | |||
2. | Gépek, berendezések, felszerelések, járművek | 19 311 598 | 112 555 | 0 | 0 |
2.a. | - forgalomképtelen | ||||
2.b. | - korlátozottan forgalomképes | 2 698 015 | |||
2.c. | - forgalomképes | 16 613 583 | 112 555 | ||
3. | Tenyészállatok | ||||
4. | Beruházások, felújítások | 11 679 422 | 226 063 | ||
5. | Tárgyi eszközök értékhelyesbítése | ||||
III. | Befektetett pénzügyi eszközök | 1 800 000 | |||
1. | Tartós részesedések | 1 800 000 | |||
2. | Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok | ||||
3. | Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése | ||||
IV. | Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök | 0 | 0 | 0 | 0 |
1. | Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök | ||||
1.a. | - forgalomképtelen | ||||
1.b. | - korlátozottan forgalomképes | ||||
1.c. | - forgalomképes | ||||
2. | Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök értékhelyesbítése | ||||
B.) | Nemzeti vagyonba tartozó forgóeszközök | 0 | 1 111 347 | ||
I. | Készletek | ||||
1. | Vásárolt készletek | 1 111 347 | |||
2. | Átsorolt, követelés fejében átvett készletek | ||||
3. | Egyéb készletek | ||||
II. | Értékpapírok | ||||
C.) | Pénzeszközök | 347 239 862 | 767 357 | 590 263 | 414 838 |
I. | Lekötött bankbetétek | ||||
II. | Pénztárak, csekkek, betétkönyvek | 2 050 230 | 239 525 | 272 255 | 103 720 |
III. | Forintszámlák | 345 189 632 | 527 832 | 318 008 | 311 118 |
IV. | Devizaszámlák | ||||
D.) | Követelések | 17 894 353 | 476 080 | 125 440 | 60 827 |
D/I | Költségvetési évben esedékes követelések | 2 804 176 | 111 000 | 60 827 | |
D/II | Költségvetési évet követően esedékes követelések | 14 515 169 | |||
D/III | Követelés jellegű sajátos elszámolások | 575 008 | 476 080 | 14 440 | |
E.) | Egyéb sajátos eszközoldali elszámolások | -793 171 | -1 156 379 | 352 415 | |
F.) | Aktív időbeli elhatárolások | ||||
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN | 1 795 556 484 | 1 537 023 | 1 068 118 | 475 665 | |
G.) | Saját tőke | 1 487 676 456 | -3 566 644 | -142 549 | -2 906 112 |
I. | Nemzeti vagyon induláskori értéke | 1 376 125 290 | 6 505 579 | 8 624 918 | |
II. | Nemzeti vagyon változásai | 55 780 645 | |||
III. | Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai | 24 761 773 | |||
IV. | Felhalmozott eredmény | 47 459 248 | -8 440 390 | -8 653 136 | 374 502 |
V. | Eszközök értékhelyesbítése | ||||
VI. | Mérleg szerinti eredmény | -16 450 500 | -1 631 833 | -114 331 | -3 280 614 |
H.) | Kötelezettségek | 17 319 972 | 129 470 | 0 | 78 998 |
H/I | Költségvetési évben esedékes kötelezettségek | 1 812 925 | 129 470 | 78 998 | |
H/II | Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek | 7 828 999 | |||
H/III | Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások | 7 678 048 | |||
I.) | Egyéb sajátos forrásoldali elszámolások | ||||
J.) | Kincstári számlavezetéssel kapcsolatos elszámolások | ||||
K.) | Passzív időbeli elhatárolások | 290 560 056 | 4 974 197 | 1 210 667 | 3 302 779 |
FORRÁSOK ÖSSZESEN | 1 795 556 484 | 1 537 023 | 1 068 118 | 475 665 | |
VAGYONKIMUTATÁS | |||||
"0"-ra leírt nemzeti vagyonba tartozó eszközök | |||||
adatok Ft-ban | |||||
Önkormányzat | Óvoda | Szociális Intézmény | Hivatal | ||
I. | Immateriális javak | 3 041 902 | 0 | 0 | 0 |
1. | Szellemi termékek | 2 836 000 | 0 | 0 | 0 |
1.a. | - forgalomképtelen | ||||
1.b. | - korlátozottan forgalomképes | 2 836 000 | |||
1.c. | - forgalomképes | ||||
2. | Vagyoni értékű jogok | 205 902 | 0 | 0 | 0 |
2.a. | - forgalomképtelen | ||||
2.b. | - korlátozottan forgalomképes | 205 902 | |||
2.c. | - forgalomképes | ||||
II. | Tárgyi eszközök | 78 268 962 | 2 361 891 | 6 600 511 | 306 118 |
1. | Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok | 0 | 0 | 0 | 0 |
1.a. | - forgalomképtelen | ||||
1.b. | - korlátozottan forgalomképes | ||||
1.c. | - forgalomképes | ||||
2. | Gépek, berendezések, felszerelések, járművek | 78 268 962 | 2 361 891 | 6 600 511 | 306 118 |
2.a. | - forgalomképtelen | ||||
2.b. | - korlátozottan forgalomképes | 54 504 362 | 6123234 | ||
2.c. | - forgalomképes | 23 764 600 | 2 361 891 | 477 277 | 306 118 |
3. | Tenyészállatok | ||||
"0"-ra leírt nemzeti vagyonba tartozó eszközök ÖSSZESEN: | 81 310 864 | 2 361 891 | 6 600 511 | 306 118 | |
Önkormányzat | Óvoda | Szociális Intézmény | Hivatal | ||
Kulturális javak, régészeti leletek | 0 | ||||
Kimutatás a vagyonkateszterben nyilvántartott, de a mérlegben nem szereplő tételek | |||||
1. | KLIK részére vagyonkezelésbe átadott Iskola épület vagyona (bruttó) | 97 000 138 Ft | |||
- forgalomképtelen | |||||
- korlátozottan forgalomképes | 97 000 138 Ft | ||||
- forgalomképes |
7. melléklet
EREDMÉNYKIMUTATÁS | |||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
adatok Ft-ban | |||||||||||||
Kisgyőr Község Önkormányzata | Kisgyőri Közös Önkormányzati Hivatal | Kisgyőri Óvoda és Bölcsőde | Kisgyőri Szociális Intézmény | ||||||||||
Előző időszak | Módosítások | Tárgyi időszak | Előző időszak | Módosítások | Tárgyi időszak | Előző időszak | Módosítások | Tárgyi időszak | Előző időszak | Módosítások | Tárgyi időszak | ||
01 | Közhatalmi eredményszemléletű bevételek | 21 339 674 | 27 487 103 | ||||||||||
02 | Eszközök és szolgáltatások értékesítése nettó eredményszemléletű bevételei | 10 824 155 | 13 168 562 | 84 000 | 56 000 | 12 049 472 | 9 762 632 | 3 627 324 | 3 501 627 | ||||
03 | Tevékenység egyéb nettó eredményszemléletű bevételei | 1 674 916 | 1 171 150 | ||||||||||
I. | Tevékenység nettó eredményszemléletű bevétele (01+02+03) | 33 838 745 | 41 826 815 | 84 000 | 56 000 | 12 049 472 | 9 762 632 | 3 627 324 | 3 501 627 | ||||
04. | Saját termelésű készletek állományváltozása | ||||||||||||
05. | Saját előállítású eszközök aktivált értéke | ||||||||||||
II. | Aktivált saját teljesítmények értéke (+-04+-05) | ||||||||||||
06. | Központi működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei | 198 228 543 | 204 430 858 | 47 140 674 | 53 467 634 | 67 903 664 | 70 776 184 | 11 605 035 | 18 010 590 | ||||
07. | Egyéb működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei | 74 037 946 | 73 310 740 | 10 579 803 | 5 700 000 | 200 000 | 0 | 1 924 836 | |||||
08. | Felhalmozási célú támogatások eredményszemléletű bevételei | 39 049 291 | 34 141 197 | ||||||||||
09. | Különféle egyéb eredményszemléletű bevételek | 3 292 004 | 2 525 954 | 15 | 2 | 140 | 34 | 758 | 4 | ||||
III. | Egyéb eredményszemléletű bevételek (06+07+08+09) | 314 607 784 | 314 408 749 | 57 720 492 | 59 167 636 | 68 103 804 | 70 776 218 | 11 605 793 | 19 935 430 | ||||
10. | Anyagköltség | 18 843 692 | 17 119 458 | 703 788 | 2 083 964 | 16 649 897 | 13 928 460 | 644 495 | 409 804 | ||||
11. | Igénybe vett szolgáltatások értéke | 34 522 387 | 24 242 938 | 5 005 898 | 6 838 985 | 3 814 911 | 3 368 820 | 6 443 241 | 6 021 312 | ||||
12. | Eladott áruk beszerzési értéke | 0 | 0 | ||||||||||
13. | Eladott (közvetített) szolgáltatások értéke | ||||||||||||
IV. | Anyagjellegű ráfordítások (10+11+12+13) | 53 366 079 | 41 362 396 | 5 709 686 | 8 922 949 | 20 464 808 | 17 297 280 | 7 087 736 | 6 431 116 | ||||
14. | Bérköltség | 69 712 312 | 60 436 514 | 37 007 399 | 34 252 043 | 46 146 165 | 49 161 201 | 6 402 567 | 11 948 332 | ||||
15. | Személyi jellegű egyéb kifizetések | 20 284 474 | 17 068 400 | 3 489 468 | 9 003 069 | 2 072 858 | 3 979 964 | 148 898 | 2 439 210 | ||||
16. | Bérjárulékok | 11 845 617 | 10 028 838 | 7 719 504 | 7 265 734 | 8 861 646 | 9 238 953 | 1 263 556 | 2 474 953 | ||||
V. | Személyi jellegű ráfordítások (14+15+16) | 101 842 403 | 87 533 752 | 48 216 371 | 50 520 846 | 57 080 669 | 62 380 118 | 7 815 021 | 16 862 495 | ||||
VI. | Értékcsökkenési leírás | 62 059 799 | 52 227 384 | 22 827 | 132 446 | 190 886 | 463 916 | 25 378 | 0 | ||||
VII. | Egyéb ráfordítások | 215 014 653 | 200 069 394 | 1 128 491 | 2 928 010 | 3 058 912 | 2 029 369 | 327 150 | 257 777 | ||||
A.) | Tevékenység eredménye (I+-II+III-IV-V-VI-VII) | -83 836 405 | -24 957 362 | 2 727 117 | -3 280 615 | -641 999 | -1 631 833 | -22 168 | -114 331 | ||||
17. | Kapott (járó) osztalék és részesedés | ||||||||||||
18. | Részesedésből származó eredményszemléletű bevételek, árfolyamnyereségek | ||||||||||||
19. | Befektetett pénzügyi eszközökből származó eredményszemléletű bevételek, árfolyamnyereségek | ||||||||||||
20. | Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű eredményszemléletű bevételek | 68 | 70 | 2 | 1 | 1 | 0 | ||||||
21. | Pénzügyi műveletek egyéb eredményszemléletű bevételei | 8 506 792 | |||||||||||
VIII. | Pénzügyi műveletek eredményszemléletű bevételei (17+18+19+20+21) | 68 | 8 506 862 | 2 | 1 | 1 | 0 | ||||||
22. | Részesedésből származó ráfordítások, árfolyamveszteségek | ||||||||||||
23. | Befektetett pénzügyi eszközökből származó ráfordítások, árfolyamveszteségek | ||||||||||||
24. | Fizetendő kamatok és kamatjellegű ráfordítások | ||||||||||||
25. | Részesedések, értékpapírok, pénzeszközök értékvesztése | ||||||||||||
26. | Pénzügyi műveletek egyéb ráfordításai | ||||||||||||
IX. | Pénzügyi műveletek ráfordításai (22+23+24+25+26) | ||||||||||||
B.) | Pénzügyi műveletek eredménye (VIII-IX) | 68 | 8 506 862 | 2 | 1 | 1 | 0 | ||||||
C.) | Mérleg szerinti eredmény (+-A+-B) | -83 836 337 | -16 450 500 | 2 727 119 | -3 280 614 | -641 998 | -1 631 833 | -22 168 | -114 331 | ||||
8. melléklet
Kisgyőr Község Önkormányzat 2020. évi fejlesztési kiadásainak teljesítése | |||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|
Ft-ban | |||||||
Sorszám | Rovat megnevezése | Rovat száma | Hivatal | Önkormányzat | Óvoda | Szociális Intézmény | Összesen |
1 | Immateriális javak beszerzése, létesítése | K61 | 0 | ||||
2 | Ingatlanok beszerzése, létesítése | K62 | 50 656 222 | 50 656 222 | |||
MFP-OKE/2020 kerékpárút beruházás | 241 200 | 241 200 | |||||
TOP-2.1.3. vízrendezés pályálat | 41 628 585 | 41 628 585 | |||||
2761 hrsz-ú ingatlan megvásárlása | 5 000 000 | 5 000 000 | |||||
Szent Korona kilátó építése | 3 786 437 | 3 786 437 | |||||
3 | Informatikai eszközök beszerzése, létesítése | K63 | 0 | ||||
4 | Egyéb tárgyi eszköök beszerzése, létesítése | K64 | 132 446 | 5 119 257 | 650 145 | 0 | 5 901 848 |
nyomtató, főnöki szék és 3 db monitor, | 132 446 | 132 446 | |||||
létra, router, óvodai bútorok, rugós lovacska, szünetmentes, hőmérő, külső merevlemez, bölcsődei játékok, tepsi, lábas, sütőrács | 650 145 | 650 145 | |||||
alu létra, játszótéri játékok, pavilon, olló, fűnyíró, szerszámok, háti permetezők | 700 760 | 700 760 | |||||
Mocsolyási Ravatalozó eszközbeszerzés | 200 000 | 200 000 | |||||
MFP-OUF/2019 óvoda udvari eszköz beszerzése | 1 503 159 | 1 503 159 | |||||
TUDOMKA falu pályázat eszközbeszerzése | 2 625 000 | 2 625 000 | |||||
csecsemő hosszmérő, szemetes, Lang-féle sztereo teszt, HP nyomtató | 72 432 | 72 432 | |||||
szőnyeg (baba-mama klubba) szünetmentes - Faluházba | 17 906 | 17 906 | |||||
5 | Részesedések beszerzése | K65 | 0 | ||||
6 | Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások | K66 | 0 | ||||
7 | Beruházási célú előzetesen felszámított áfa | K67 | 27 704 | 2 408 092 | 175 539 | 2 611 335 | |
8 | Beruházások (1+…+7) | K6 | 160 150 | 58 183 571 | 825 684 | 0 | 59 169 405 |
1 | Ingatlanok felújítása | K71 | 25 799 538 | 25 799 538 | |||
MFP-ÖTU/2019 belterületi utak felújítása | 8 026 299 | 8 026 299 | |||||
MFP-HOR/2019 háziorvosi rendelő felújítása | 15 565 869 | 15 565 869 | |||||
Ivóvíz rekonstrukció, tűzcsap beépítés | 1 171 150 | 1 171 150 | |||||
TOP-3.2.1 Faluház energetikai felúítása | 800 000 | 800 000 | |||||
MFP-FHF/2020 hivatal felújítás | 236 220 | 236 220 | |||||
2 | Informatikai eszközök felújítása | K72 | 0 | ||||
3 | Egyéb tárgyi eszközök felújítása | K73 | 0 | ||||
4 | Felújítási célú előzetes áfa | K74 | 6 887 306 | 6 887 306 | |||
5 | Felújítások (1+..+4)) | K7 | 0 | 32 686 844 | 0 | 0 | 32 686 844 |
9. melléklet
Európai Uniós forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek bevételeinek és kiadásainak teljesítése | |||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
EU-s projekt címe: Miskolc - Bogács turisztikai kerékpárút kialakítása Miskolc-Harsány között (Kisgyőr, Harsány) | |||||||||||
Projekt azonosítója: TOP-1.2.1-16-BO1-2017-00010 | |||||||||||
Ft | |||||||||||
Bevételek | 2017. év | 2018. év | 2019. év | 2020. év | 2021. év | 2022. év | Összesen | ||||
Saját erő | 0 | ||||||||||
Saját erőből központi támogatás | 0 | ||||||||||
EU-s forrás | 204 734 500 | 204 734 500 | |||||||||
Társfinanszírozás | 0 | ||||||||||
Hitel | 0 | ||||||||||
Egyéb forrás | 0 | ||||||||||
Bevételek összesen | 0 | 204 734 500 | 0 | 0 | 0 | 0 | 204 734 500 | ||||
Kiadások | 2017. év | 2018. év | 2019. év | 2020. év | 2021. év | 2022. év | Összesen | ||||
0 | |||||||||||
Beruházás | 0 | ||||||||||
0 | |||||||||||
0 | |||||||||||
Kadások összesen | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | ||||
EU-s projekt címe: Kulcsár-völgyi és Csincse patak településeinek belterületi vízrendezése (Harsány, Kisgyőr, Bükkaranyos, Emőd, Gelej, Mezőnagymihály) | |||||||||||
Projekt azonosítója: TOP-2.1.3-15-BO1-2016-00062 | |||||||||||
Ft | |||||||||||
Bevételek | 2017. év | 2018. év | 2019. év | 2020. év | 2021. év | 2022. év | Összesen | ||||
Saját erő | 62 043 | 62 043 | |||||||||
Saját erőből központi támogatás | 0 | ||||||||||
EU-s forrás | 55 076 078 | 55 076 078 | |||||||||
Társfinanszírozás | 0 | ||||||||||
Hitel | 0 | ||||||||||
Egyéb forrás | 0 | ||||||||||
Bevételek összesen | 55 076 078 | 0 | 0 | 62 043 | 0 | 0 | 55 138 121 | ||||
Kiadások | 2017. év | 2018. év | 2019. év | 2020. év | 2021. év | 2022. év | Összesen | ||||
0 | |||||||||||
Beruházás | 250 000 | 2 074 250 | 52 813 871 | 55 138 121 | |||||||
0 | |||||||||||
0 | |||||||||||
Kadások összesen | 250 000 | 2 074 250 | 0 | 52 813 871 | 0 | 0 | 55 138 121 | ||||
EU-s projekt címe: Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése Harsány, Mezőkövesd, Mezőkeresztes, Egerlövő, Hejőkeresztúr és Kisgyőr településeken | |||||||||||
Projekt azonosítója: TOP-3.2.1-16-BO1-2018-00139 | |||||||||||
Ft | |||||||||||
Bevételek | 2017. év | 2018. év | 2019. év | 2020. év | 2021. év | 2022. év | Összesen | ||||
Saját erő | 0 | ||||||||||
Saját erőből központi támogatás | 0 | ||||||||||
EU-s forrás | 29 304 845 | 29 304 845 | |||||||||
Társfinanszírozás | 0 | ||||||||||
Hitel | 0 | ||||||||||
Egyéb forrás | 0 | ||||||||||
Bevételek összesen | 0 | 0 | 29 304 845 | 0 | 0 | 0 | 29 304 845 | ||||
Kiadások | 2017. év | 2018. év | 2019. év | 2020. év | 2021. év | 2022. év | Összesen | ||||
0 | |||||||||||
Beruházás | 127 000 | 1 016 000 | 1 143 000 | ||||||||
0 | |||||||||||
0 | |||||||||||
Kadások összesen | 0 | 0 | 127 000 | 1 016 000 | 0 | 0 | 1 143 000 | ||||
EU-s projekt címe: A helyi identitás és koházió erősítése Harsányban és környékén | |||||||||||
Projekt azonosítója: TOP-5.3.1-16-B01-2017-00006 | |||||||||||
Ft | |||||||||||
Bevételek | 2017. év | 2018. év | 2019. év | 2020. év | 2021. év | 2022. év | Összesen | ||||
Saját erő | 0 | ||||||||||
Saját erőből központi támogatás | 0 | ||||||||||
EU-s forrás | 5 062 160 | 5 062 160 | |||||||||
Társfinanszírozás | 0 | ||||||||||
Hitel | 0 | ||||||||||
Egyéb forrás | 0 | ||||||||||
Bevételek összesen | 0 | 5 062 160 | 0 | 0 | 0 | 0 | 5 062 160 | ||||
Kiadások | 2017. év | 2018. év | 2019. év | 2020. év | 2021. év | 2022. év | Összesen | ||||
0 | |||||||||||
Személyi jellegű kiadások, járulékok, dologi kiadások | 1 596 445 | 1 596 445 | |||||||||
0 | |||||||||||
0 | |||||||||||
Kadások összesen | 0 | 0 | 1 596 445 | 0 | 0 | 0 | 1 596 445 | ||||
EU-s projekt címe: Humán szolgáltatások fejlesztése Harsányban és térségében | |||||||||||
Projekt azonosítója: EFOP-1.5.2-16-2017-00036 | |||||||||||
Ft | |||||||||||
Bevételek | 2017. év | 2018. év | 2019. év | 2020. év | 2021. év | 2022. év | Összesen | ||||
Saját erő | 0 | ||||||||||
Saját erőből központi támogatás | 0 | ||||||||||
EU-s forrás | 11 829 280 | 2 576 739 | 4 602 037 | 19 008 056 | |||||||
Társfinanszírozás | 0 | ||||||||||
Hitel | 0 | ||||||||||
Egyéb forrás | 0 | ||||||||||
Bevételek összesen | 0 | 11 829 280 | 2 576 739 | 4 602 037 | 0 | 0 | 19 008 056 | ||||
Kiadások | 2017. év | 2018. év | 2019. év | 2020. év | 2021. év | 2022. év | Összesen | ||||
0 | |||||||||||
Személyi jellegű kiadások, járulékok, dologi kiadások | 2 122 532 | 8 634 062 | 755 401 | 11 511 995 | |||||||
0 | |||||||||||
0 | |||||||||||
Kadások összesen | 0 | 2 122 532 | 8 634 062 | 755 401 | 0 | 0 | 11 511 995 | ||||
EU-s projekt címe: Humán kapacitások fejlesztése Mezőcsáton és térségében | |||||||||||
Projekt azonosítója: EFOP-3.9.2-16-2017-00054 | |||||||||||
Ft | |||||||||||
Bevételek | 2017. év | 2018. év | 2019. év | 2020. év | 2021. év | 2022. év | Összesen | ||||
Saját erő | 0 | ||||||||||
Saját erőből központi támogatás | 0 | ||||||||||
EU-s forrás | 8 663 509 | 360 826 | 647 778 | 9 672 113 | |||||||
Társfinanszírozás | 0 | ||||||||||
Hitel | 0 | ||||||||||
Egyéb forrás | 0 | ||||||||||
Bevételek összesen | 0 | 8 663 509 | 360 826 | 647 778 | 0 | 0 | 9 672 113 | ||||
Kiadások | 2017. év | 2018. év | 2019. év | 2020. év | 2021. év | 2022. év | Összesen | ||||
0 | |||||||||||
Személyi jellegű kiadások, járulékok, dologi kiadások | 768 666 | 6 007 727 | 2 829 823 | 9 606 216 | |||||||
0 | |||||||||||
0 | |||||||||||
Kadások összesen | 0 | 768 666 | 6 007 727 | 2 829 823 | 0 | 0 | 9 606 216 | ||||
EU-s projek címe: Mezőgazdasági területek erdősítése | |||||||||||
Projekt azonosítója: EMOGA | |||||||||||
Ft | |||||||||||
Bevételek | Előző évek | 2018. év | 2019. év | 2020. év | 2021. év | 2021. év után | Összesen | ||||
Saját erő | 353 500 | 353 500 | |||||||||
Saját erőből központi támogatás | 0 | ||||||||||
EU-s forrás | 4 250 000 | 35 000 | 35 000 | 35 000 | 35 000 | 916 000 | 5 306 000 | ||||
Társfinanszírozás | 0 | ||||||||||
Hitel | 0 | ||||||||||
Egyéb forrás | 0 | ||||||||||
Bevételek összesen | 4 250 000 | 35 000 | 35 000 | 388 500 | 35 000 | 916 000 | 5 659 500 | ||||
Kiadások | 2017. év | 2018. év | 2019. év | 2020. év | 2021. év | 2021. év után | Összesen | ||||
0 | |||||||||||
Beruházás | 4 250 000 | 35 000 | 952 000 | 422 500 | 5 659 500 | ||||||
0 | |||||||||||
0 | |||||||||||
Kadások összesen | 4 250 000 | 35 000 | 952 000 | 422 500 | 0 | 0 | 5 659 500 | ||||
EU-s projekt címe: Helyi klímastratégia kidolgozása, valamint klímatudatosságot erősítő szemléletformálás Harsány és térségében | |||||||||||
Projekt azonosítója: KEHOP-1.2.1-18-2018-00065 | |||||||||||
Ft | |||||||||||
Bevételek | 2020. év | 2021. év | 2022. év | 2023. év | 2024. év | 2025. év | Összesen | ||||
Saját erő | 0 | ||||||||||
Saját erőből központi támogatás | 0 | ||||||||||
EU-s forrás | 1 656 000 | 1 656 000 | |||||||||
Társfinanszírozás | 0 | ||||||||||
Hitel | 0 | ||||||||||
Egyéb forrás | 0 | ||||||||||
Bevételek összesen | 1 656 000 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 1 656 000 | ||||
Kiadások | 2020. év | 2021. év | 2022. év | 2023. év | 2024. év | 2025. év | Összesen | ||||
0 | |||||||||||
0 | |||||||||||
0 | |||||||||||
0 | |||||||||||
Kadások összesen | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
10. melléklet
Több éves kihatással járó döntések számszerűsítése | |||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|
Megnevezés | Előző évek | 2019. év | 2020. év | 2021. év | 2022. év | 2022. év után | Összesen |
Hitel törlesztés | 0 | ||||||
Kötvénybeváltás kiadásai | 0 | ||||||
Mg.területek erdősítése (EMOGA) | 4 285 000 | 35 000 | 35 000 | 35 000 | 35 000 | 881 000 | 5 306 000 |
Miskolc - Bogács turisztikai kerékpárút kialakítása (TOP - 1.2.1 | 207 734 500 | 0 | 207 734 500 | ||||
Kulcsár-völgyi és Csincse patak településeinek belterületi vízrendezése (TOP - 2.1.3) | 55 076 078 | 55 076 078 | |||||
Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése (Faluház) TOP - 3.2.1 | 29 304 845 | 29 304 845 | |||||
A helyi identitás és kohézió erősítése Harsányban és környékén (TOP - 5.3.1) | 5 062 160 | 5 062 160 | |||||
Humán szolgáltatások fejlesztése Harsányban és térségében (EFOP -1.5.2) | 11 829 280 | 2 576 739 | 4 602 037 | 19 008 056 | |||
Humán kapacitások fejlesztése Mezőcsáton és térségében (EFOP - 3.9.2) | 8 663 509 | 360 826 | 647 778 | 9 672 113 | |||
TOP Faluház energetikai felújítása | 29 177 845 | 29 177 845 | |||||
Magyar Falu Program - Orvosi Rendelő felújítása | 19 977 609 | 19 977 609 | |||||
Magyar Falu Program - Önkormányzati utak felúj. | 9 999 916 | 9 999 916 | |||||
Magyar Falu Program - Óvoda udvar eszközbeszerzése | 1 939 999 | 1 939 999 | |||||
Magyar Falu Program - Orvosi eszköz beszerzés | 1 877 075 | 1 877 075 | |||||
Magyar Falu Program - Tanyagondnoki busz beszerzése | 14 749 999 | 14 749 999 | |||||
Magyar Falu Program - Hivatal felújítása | 11 999 998 | 11 999 998 | |||||
Magyar Falu Program - Önkormányzati kerékpárút építése | 20 007 409 | 20 007 409 | |||||
Beruházás | 0 | ||||||
Felújítás | 0 | ||||||
Pénzügyi lízingből eredő kötelezettség | 0 | ||||||
Összesen | 292 650 527 | 93 372 779 | 53 919 296 | 35 000 | 35 000 | 881 000 | 440 893 602 |
2011. évi CXCV. törvény 24. §. (4) bek.b.) |
11. melléklet
KIMUTATÁS | |
---|---|
azon fejlesztési célokról, amelyek megvalósításához a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény 3. § (1) szerinti adósságot keletkeztető ügylet megkötése válik vagy válhat szükségessé, az adósságot keletkeztető ügyletek várható összegével együtt | |
adatok Ft-ban | |
Adósságot keletkeztető ügylet megnevezése | Ügylet várható értéke |
I. Fejlesztési cél, amelyek megvalósításához adósságot keletkeztető ügylet megkötése válik, vagy válhat szükségessé | |
1. | |
2. | |
3. | |
II. Adósságot keletkeztető más ügyletek | |
1. | |
2. | |
3. | |
Összesen |
12. melléklet
KIMUTATÁS | ||
---|---|---|
az adósságot keletkeztető ügyletekből eredő fizetési kötelezettségek futamidő végéig fennálló összegéről | ||
Ft-ban | ||
Adósságot keltkeztető ügylet megnevezése ** | Belföldi irányú kötelezettség | Külföldi irányú kötezettség |
Hitel felvételéből eredő aktuális tőketartozás | ||
Kölcsön felvételéből eredő aktuális tőketartozás | ||
Hitel átvállalásából eredő aktuális tőketartozás | ||
Kölcsön átvállalásából eredő aktuális tőketartozás | ||
A számvitlei törvény (SZt.) szerinti hitelviszonyt megtestesítő értékpapír forgalomba hozatal napjától a beváltás napjáig, kamatozó értékpapír esetén annak névértéke | ||
Egyéb értékpapír vételára | ||
Váltó kibocsátása a kibocsátás napjától a beváltás napjáig és a váltóval kiváltott kötelezettségell megegyező, kamatot nem tartalmazó értéke | ||
A Szt. szerinti pénzügyi lízing lízingbevevői félként történő megkötése a lízing futamideje alatt és a lizingszerződésben kikötött tőkerész hátralévő összege. | ||
A visszavásárlási kötelezettség kikötésével megkötött adásvételi szerződés eladói félként történő megkötése - ideértve a Szt. szerinti valódi penziós és óvadéki repóügyleteket is - a visszavásárlásig, és a kikötöttvisszavásárlási ár | ||
Szerződésben kapott, legalább háromszázhatvanöt nap időtartamú halasztott fizetés, részletfizetés, és a még ki nem fizetett ellenérték | ||
Külföldi hitelintézetek által, származékos műveletek különbözeteként az Államadósság Kezelő Központ Zrt.-nél elhelyezett fedezeti betétek, és azok összege | ||
Adósságot keletkeztető ügyletekből eredő fizetési kötelezettség összesen | 0 | 0 |
** Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV törvény 3. § (1) bekezdése alapján |
13. melléklet
KIMUTATÁS | |||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
a saját bevételek összegéről | |||||||||||||
e/Ft-ban | |||||||||||||
Saját bevétel megnevezése * | 2015. évi terv | 2015. évi teljesítés | 2016. évi terv | 2016. évi teljesítés | 2017. évi terv | 2017. évi teljesítés | 2018. évi terv | 2018. évi teljesítés | 2019. évi terv | 2019. évi teljesítés | 2020. évi terv | 2020. évi teljesítés | |
Helyi adóból származó bevétel | 16 190 | 26 227 | 19 065 | 24 394 | 23 900 | 33 707 | 25 200 | 47 956 | 49 980 | 38 389 | 35 433 | 30 600 | |
Az önkormányzati vagyon és az önkormányzatot megillető vagyoni értékű jog értékesítéséből és hasznosításából származó bevétel | |||||||||||||
Osztalék, koncessziós díj és hozambevétel | 550 | 353 | 500 | 431 | 400 | 557 | 539 | 588 | 600 | 1 657 | 500 | 0 | |
Tárgyieszköz értékesítéséből származó bevétel | 11 097 | 11 097 | 2 626 | 5 000 | 6 643 | 614 | |||||||
Immateriális jószág értékesítéséből származó bevétel | |||||||||||||
Részvény értékesítéséből származó bevétel | 4 005 | ||||||||||||
Részesedés értékesítéséből származó bevétel | 12 427 | ||||||||||||
Vállalat értékesítéséből vagy privatizációból származó bevétel | |||||||||||||
Bírság-, pótlék- és díjbevétel | 272 | 101 | 5 | 47 | 108 | 194 | |||||||
Kezeséggel kapcsolatos megtérülés | |||||||||||||
Saját bevétel összesen | 31 842 | 37 949 | 19 565 | 27 552 | 29 300 | 40 912 | 25 739 | 49 205 | 50 580 | 40 154 | 35 933 | 43 221 | |
* Az adósságot keletkeztető ügyletekhez történő hozzájárulás részletes szabályairól szóló 353/2011. (XII.30.) Korm. rendelet 2. § alapján |
14. melléklet
Adósságállomány bemutatása | ||
---|---|---|
Ft-ban | ||
Megnevezés | ||
Nemleges | 0 | 0 |
Összesen | 0 | 0 |
15. melléklet
KIMUTATÁS AZ IMMATERIÁLIS JAVAK, TÁRGYI ESZKÖZÖK, KONCESSZIÓBA, VAGYONKEZELÉSBE ADOTT ESZKÖZÖK ÁLLOMÁNYÁNAK ALAKULÁSÁRÓL | ||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
KISGYŐR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA | ||||||||
adatok Ft-ban | ||||||||
Megnevezés | Immateriális javak | Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok | Gépek, berendezések, felszerelések járművek | Tenyész-állatok | Beruházások és felújítások | Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök | Összesen | |
01. | Tárgyévi nyitó állomány (előző évi záró állomány) | 3 841 902 | 1 742 835 971 | 110 035 411 | 10 188 065 | 0 | 1 866 901 349 | |
02. | Immateriális javak beszerzése, nem aktivált beruházások | 57 202 979 | 57 202 979 | |||||
03. | Nem aktivált felújítások | 25 799 538 | 25 799 538 | |||||
04. | Beruházásokból, felújításokból aktivált érték | 0 | ||||||
05. | Térítésmentes átvétel | 0 | ||||||
06. | Alapításkori átvétel, vagyonkezelésbe vétel miatti átvétel, vagyonkezelői jog visszavétele | 0 | ||||||
07. | Egyéb növekedés | 76 391 903 | 5 119 257 | 0 | 0 | 81 511 160 | ||
08. | Összes növekedés (02+…+07) | 76 391 903 | 5 119 257 | 0 | 83 002 517 | 0 | 164 513 677 | |
09. | Értékesítés | 0 | ||||||
10. | Hiány, selejtezés, megsemmisülés | 5 409 857 | 5 409 857 | |||||
11. | Térítésmentes átadás | 0 | ||||||
12. | Költségvetési szerv, társulás alapításkori átadás, vagyonkezelésbe adás miatti átadás, vagyonkezelői jog visszaadása | 0 | ||||||
13. | Egyéb csökkenés | 0 | 81 511 160 | 81 511 160 | ||||
14. | Összes csökkenés (09+…+13) | 5 409 857 | 0 | 81 511 160 | 0 | 86 921 017 | ||
15. | Bruttó érték összesen (01+08-14) | 3 841 902 | 1 819 227 874 | 109 744 811 | 0 | 11 679 422 | 0 | 1 944 494 009 |
16. | Terv szerinti értékcsökkenés nyitó állománya | 3 577 856 | 375 808 951 | 88 874 235 | 0 | 468 261 042 | ||
17. | Terv szerinti értékcsökkenés növekedése | 264 000 | 44 994 549 | 6 968 835 | 0 | 0 | 52 227 384 | |
18. | Terv szerinti értékcsökkenés csökkenése | 5 409 857 | 5 409 857 | |||||
19. | Terv szerinti értékcsökkenés záró állománya (16+17-18) | 3 841 856 | 420 803 500 | 90 433 213 | 0 | 0 | 0 | 515 078 569 |
20. | Terven felüli értékcsökkenés nyitó állománya | 0 | ||||||
21. | Terven felüli értékcsökkenés növekedése | 0 | ||||||
22. | Terven felüli értékcsökkenés visszaírás, kivezetés | 0 | ||||||
23. | Terven felüli értékcsökkenés záró állománya (20+21-22) | 0 | ||||||
24. | Értékcsökkenés összesen (19+23) | 3 841 856 | 420 803 500 | 90 433 213 | 0 | 0 | 515 078 569 | |
25. | Eszközök nettó értéke (15-24) | 46 | 1 398 424 374 | 19 311 598 | 0 | 11 679 422 | 0 | 1 429 415 440 |
26. | Teljesen (0-ig) leírt eszközök bruttó értéke | 3 041 902 | 0 | 78 268 962 | 0 | 81 310 864 | ||
15. 1. melléklet | ||||||||
KIMUTATÁS AZ IMMATERIÁLIS JAVAK, TÁRGYI ESZKÖZÖK, KONCESSZIÓBA, VAGYONKEZELÉSBE ADOTT ESZKÖZÖK ÁLLOMÁNYÁNAK ALAKULÁSÁRÓL | ||||||||
KISGYŐRI ÓVODA ÉS BÖLCSŐDE | ||||||||
adatok Ft-ban | ||||||||
Megnevezés | Immateriális javak | Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok | Gépek, berendezések, felszerelések járművek | Tenyész-állatok | Beruházások és felújítások | Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök | Összesen | |
01. | Tárgyévi nyitó állomány (előző évi záró állomány) | 2 249 091 | 2 249 091 | |||||
02. | Immateriális javak beszerzése, nem aktivált beruházások | 650 145 | 650 145 | |||||
03. | Nem aktivált felújítások | 0 | ||||||
04. | Beruházásokból, felújításokból aktivált érték | 0 | ||||||
05. | Térítésmentes átvétel | 0 | ||||||
06. | Alapításkori átvétel, vagyonkezelésbe vétel miatti átvétel, vagyonkezelői jog visszavétele | 0 | ||||||
07. | Egyéb növekedés | 424 082 | 424 082 | |||||
08. | Összes növekedés (02+…+07) | 424 082 | 650 145 | 1 074 227 | ||||
09. | Értékesítés | 0 | ||||||
10. | Hiány, selejtezés, megsemmisülés | 30 558 | 30 558 | |||||
11. | Térítésmentes átadás | 0 | ||||||
12. | Költségvetési szerv, társulás alapításkori átadás, vagyonkezelésbe adás miatti átadás, vagyonkezelői jog visszaadása | 0 | ||||||
13. | Egyéb csökkenés | 424 082 | 424 082 | |||||
14. | Összes csökkenés (09+…+13) | 30 558 | 424 082 | 454 640 | ||||
15. | Bruttó érték összesen (01+08-14) | 2 636 615 | 226 063 | 2 862 678 | ||||
16. | Terv szerinti értékcsökkenés nyitó állománya | 2 090 702 | 2 090 702 | |||||
17. | Terv szerinti értékcsökkenés növekedése | 463 916 | 463 916 | |||||
18. | Terv szerinti értékcsökkenés csökkenése | 30 558 | 30 558 | |||||
19. | Terv szerinti értékcsökkenés záró állománya (16+17-18) | 2 524 060 | 2 524 060 | |||||
20. | Terven felüli értékcsökkenés nyitó állománya | 0 | ||||||
21. | Terven felüli értékcsökkenés növekedése | 0 | ||||||
22. | Terven felüli értékcsökkenés visszaírás, kivezetés | 0 | ||||||
23. | Terven felüli értékcsökkenés záró állománya (20+21-22) | 0 | ||||||
24. | Értékcsökkenés összesen (19+23) | 2 524 060 | 2 524 060 | |||||
25. | Eszközök nettó értéke (15-24) | 112 555 | 226 063 | 338 618 | ||||
26. | Teljesen (0-ig) leírt eszközök bruttó értéke | 2 361 891 | 2 361 891 | |||||
15.2. melléklet | ||||||||
KIMUTATÁS AZ IMMATERIÁLIS JAVAK, TÁRGYI ESZKÖZÖK, KONCESSZIÓBA, VAGYONKEZELÉSBE ADOTT ESZKÖZÖK ÁLLOMÁNYÁNAK ALAKULÁSÁRÓL | ||||||||
KISGYŐRI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL | ||||||||
adatok Ft-ban | ||||||||
Megnevezés | Immateriális javak | Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok | Gépek, berendezések, felszerelések járművek | Tenyész-állatok | Beruházások és felújítások | Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök | Összesen | |
01. | Tárgyévi nyitó állomány (előző évi záró állomány) | 169 736 | 169 736 | |||||
02. | Immateriális javak beszerzése, nem aktivált beruházások | 132 446 | 132 446 | |||||
03. | Nem aktivált felújítások | 0 | ||||||
04. | Beruházásokból, felújításokból aktivált érték | 0 | ||||||
05. | Térítésmentes átvétel | 0 | ||||||
06. | Alapításkori átvétel, vagyonkezelésbe vétel miatti átvétel, vagyonkezelői jog visszavétele | 0 | ||||||
07. | Egyéb növekedés | 132 446 | 132 446 | |||||
08. | Összes növekedés (02+…+07) | 132 446 | 132 446 | 264 892 | ||||
09. | Értékesítés | 0 | ||||||
10. | Hiány, selejtezés, megsemmisülés | 68 000 | 68 000 | |||||
11. | Térítésmentes átadás | 0 | ||||||
12. | Költségvetési szerv, társulás alapításkori átadás, vagyonkezelésbe adás miatti átadás, vagyonkezelői jog visszaadása | 0 | ||||||
13. | Egyéb csökkenés | 132 446 | 132 446 | |||||
14. | Összes csökkenés (09+…+13) | 68 000 | 0 | 68 000 | ||||
15. | Bruttó érték összesen (01+08-14) | 234 182 | 234 182 | |||||
16. | Terv szerinti értékcsökkenés nyitó állománya | 169 736 | 169 736 | |||||
17. | Terv szerinti értékcsökkenés növekedése | 132 446 | 132 446 | |||||
18. | Terv szerinti értékcsökkenés csökkenése | 68 000 | 68 000 | |||||
19. | Terv szerinti értékcsökkenés záró állománya (16+17-18) | 234 182 | 234 182 | |||||
20. | Terven felüli értékcsökkenés nyitó állománya | 0 | ||||||
21. | Terven felüli értékcsökkenés növekedése | 0 | ||||||
22. | Terven felüli értékcsökkenés visszaírás, kivezetés | 0 | ||||||
23. | Terven felüli értékcsökkenés záró állománya (20+21-22) | 0 | ||||||
24. | Értékcsökkenés összesen (19+23) | 234 182 | 234 182 | |||||
25. | Eszközök nettó értéke (15-24) | 0 | 0 | |||||
26. | Teljesen (0-ig) leírt eszközök bruttó értéke | 306 118 | 306 118 | |||||
15.3. melléklet | ||||||||
KIMUTATÁS AZ IMMATERIÁLIS JAVAK, TÁRGYI ESZKÖZÖK, KONCESSZIÓBA, VAGYONKEZELÉSBE ADOTT ESZKÖZÖK ÁLLOMÁNYÁNAK ALAKULÁSÁRÓL | ||||||||
KISGYŐRI SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY | ||||||||
adatok Ft-ban | ||||||||
Megnevezés | Immateriális javak | Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok | Gépek, berendezések, felszerelések járművek | Tenyész-állatok | Beruházások és felújítások | Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök | Összesen | |
01. | Tárgyévi nyitó állomány (előző évi záró állomány) | 6 611 701 | 6 611 701 | |||||
02. | Immateriális javak beszerzése, nem aktivált beruházások | 0 | ||||||
03. | Nem aktivált felújítások | 0 | ||||||
04. | Beruházásokból, felújításokból aktivált érték | 0 | ||||||
05. | Térítésmentes átvétel | 0 | ||||||
06. | Alapításkori átvétel, vagyonkezelésbe vétel miatti átvétel, vagyonkezelői jog visszavétele | 0 | ||||||
07. | Egyéb növekedés | 0 | ||||||
08. | Összes növekedés (02+…+07) | 0 | ||||||
09. | Értékesítés | 0 | ||||||
10. | Hiány, selejtezés, megsemmisülés | 0 | ||||||
11. | Térítésmentes átadás | 0 | ||||||
12. | Költségvetési szerv, társulás alapításkori átadás, vagyonkezelésbe adás miatti átadás, vagyonkezelői jog visszaadása | 0 | ||||||
13. | Egyéb csökkenés | 11 190 | 11 190 | |||||
14. | Összes csökkenés (09+…+13) | 11 190 | 11 190 | |||||
15. | Bruttó érték összesen (01+08-14) | 6 600 511 | 6 600 511 | |||||
16. | Terv szerinti értékcsökkenés nyitó állománya | 6 611 701 | 6 611 701 | |||||
17. | Terv szerinti értékcsökkenés növekedése | 11 190 | 11 190 | |||||
18. | Terv szerinti értékcsökkenés csökkenése | 0 | ||||||
19. | Terv szerinti értékcsökkenés záró állománya (16+17-18) | 6 600 511 | 6 600 511 | |||||
20. | Terven felüli értékcsökkenés nyitó állománya | 0 | ||||||
21. | Terven felüli értékcsökkenés növekedése | 0 | ||||||
22. | Terven felüli értékcsökkenés visszaírás, kivezetés | 0 | ||||||
23. | Terven felüli értékcsökkenés záró állománya (20+21-22) | 0 | ||||||
24. | Értékcsökkenés összesen (19+23) | 6 600 511 | 6 600 511 | |||||
25. | Eszközök nettó értéke (15-24) | 0 | 0 | |||||
26. | Teljesen (0-ig) leírt eszközök bruttó értéke | 6 600 511 | 6 600 511 |
16. melléklet
AZ ESZKÖZÖK ÉRTÉKVESZTÉSÉNEK ALAKULÁSA | |||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|
Kisgyőr Község Önkormányzata | |||||||
adatok Ft-ban | |||||||
Megnevezés | Nyitó adatok, bekerülési érték | Nyitó adatok, értékvesztés | Tárgyidőszakban elszámolt értékvesztés | Tárgyidőszakban visszaírt értékvesztés | Záró adatok, bekerülési érték | Záró adatok, értékvesztés | |
1. | Adott előlegek | 12 671 595 | 170 000 | ||||
2. | Tartós részesedések | 5 720 000 | 1 800 000 | ||||
3. | Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok | ||||||
4. | Készletek | ||||||
5. | Lekötött bankbetétek | ||||||
6. | Kincstáron kívüli forintszámlák | 94 935 194 | 138 799 132 | ||||
7. | Kincstáron kívül devizaszámlák | ||||||
8. | Követelések a követelés jellegű sajátos elszámolások kivételével | 22 917 401 | 3 528 526 | 600 307 | 2 450 593 | 18 997 585 | 1 678 240 |
9. | Nem tartós részesedések | ||||||
10. | Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok | ||||||
Összesen (1+…12.) | 136 244 190 | 3 528 526 | 600 307 | 2 450 593 | 159 766 717 | 1 678 240 | |
16.1. melléklet | |||||||
AZ ESZKÖZÖK ÉRTÉKVESZTÉSÉNEK ALAKULÁSA | |||||||
Kisgyőri Óvoda és Bölcsőde | |||||||
adatok Ft-ban | |||||||
Megnevezés | Nyitó adatok, bekerülési érték | Nyitó adatok, értékvesztés | Tárgyidőszakban elszámolt értékvesztés | Tárgyidőszakban visszaírt értékvesztés | Záró adatok, bekerülési éték | Záró adatok, értékvesztés | |
1. | Adott előlegek | 100 000 | 186 438 | ||||
2. | Tartós részesedések | ||||||
3. | Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok | ||||||
4. | Készletek | 2 657 929 | 1 111 347 | ||||
5. | Lekötött bankbetétek | ||||||
6. | Kincstáron kívüli forintszámlák | 256 312 | 527 832 | ||||
7. | Kincstáron kívül devizaszámlák | ||||||
8. | Követelések a követelés jellegű sajátos elszámolások kivételével | ||||||
9. | Nem tartós részesedések | ||||||
10. | Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok | ||||||
Összesen (1+…10.) | 3 014 241 | 0 | 0 | 0 | 1 825 617 | 0 | |
16.2. melléklet | |||||||
AZ ESZKÖZÖK ÉRTÉKVESZTÉSÉNEK ALAKULÁSA | |||||||
Kisgyőri Közös Önkormányzati Hivatal | |||||||
adatok Ft-ban | |||||||
Megnevezés | Nyitó adatok, bekerülési érték | Nyitó adatok, értékvesztés | Tárgyidőszakban elszámolt értékvesztés | Tárgyidőszakban visszaírt értékvesztés | Záró adatok, bekerülési éték | Záró adatok, értékvesztés | |
1. | Adott előlegek | 60 827 | |||||
2. | Tartós részesedések | ||||||
3. | Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok | ||||||
4. | Készletek | ||||||
5. | Lekötött bankbetétek | ||||||
6. | Kincstáron kívüli forintszámlák | 4 768 408 | 311 118 | ||||
7. | Kincstáron kívül devizaszámlák | ||||||
8. | Követelések a követelés jellegű sajátos elszámolások kivételével | ||||||
9. | Nem tartós részesedések | ||||||
10. | Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok | ||||||
Összesen (1+…10.) | 4 768 408 | 0 | 0 | 0 | 371 945 | 0 | |
16.3. melléklet | |||||||
AZ ESZKÖZÖK ÉRTÉKVESZTÉSÉNEK ALAKULÁSA | |||||||
Kisgyőri Szociális Intézmény | |||||||
adatok Ft-ban | |||||||
Megnevezés | Nyitó adatok, bekerülési érték | Nyitó adatok, értékvesztés | Tárgyidőszakban elszámolt értékvesztés | Tárgyidőszakban visszaírt értékvesztés | Záró adatok, bekerülési éték | Záró adatok, értékvesztés | |
1. | Adott előlegek | ||||||
2. | Tartós részesedések | ||||||
3. | Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok | ||||||
4. | Készletek | ||||||
5. | Lekötött bankbetétek | ||||||
6. | Kincstáron kívüli forintszámlák | 69 092 | 318 008 | ||||
7. | Kincstáron kívül devizaszámlák | ||||||
8. | Követelések a követelés jellegű sajátos elszámolások kivételével | 358 000 | 111 000 | ||||
9. | Nem tartós részesedések | ||||||
10. | Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok | ||||||
Összesen (1+…10.) | 427 092 | 0 | 0 | 0 | 429 008 | 0 | |
17. melléklet
Tájékoztató adatok | |||||
adatok Ft-ban | |||||
Megnevezés | Önkormányzat | Óvoda | Hivatal | Szociális Intézmény | |
1 | Betegszabadsággal összefüggő munkáltatói kifizetések | 1 351 999 | 733 048 | 260243 | |
2 | Betegszabadsággal összefüggő kifizetésben részesülő száma | 56 | 10 | 5 | |
3 | A költségvetési év január hónapban elszámolt, a megelőző év december hónapra járó bruttó személyi juttatás (az adó- és járuléklevonások január hónapot követően teljesített összegével együtt) | 7 377 094 | 4 209 305 | 3681041 | 602434 |
4 | A költségvetési év január hónapban elszámolt, a megelőző év december hónapra járó bruttó személyi juttatás járulékai (a járékok január hónapot követően teljesített összegével együtt) | 1 240 818 | 984 535 | 858715 | 168536 |
5 | Egyéb a költségvetési év január 15. után kifizetett, a megelőző évet érintő bruttó személyi juttatás | ||||
6 | Egyéb a költségvetési év január 15. után kifizetett, a megelőző évet érintő bruttó személyi juttatás járulékai (a járulékok január hónapot követően teljesített összegével együtt) | ||||
7 | A költségvetési évet követő év január hónapban elszámolt és január 15-ig pénzügyileg teljesült, a költségvetési év december hónapra járó bruttó személyi juttatás | 5 985 756 | 4 117 620 | 2801951 | 1038472 |
8 | A költségvetési évet követő év január hónapban elszámolt és január 15-ig pénzügyileg teljesült, a költségvetési év december hónapra járó burttó személyi juttatás járulékai (a járulékok január hónapot követően teljesített összegével együtt) | 785 842 | 856 577 | 500828 | 172195 |
9 | Egyéb a költségvetési évet követő év január 15. után kifizetett, a költségvetési évet érintő bruttó személyi juttatás | ||||
10 | Egyéb a költségvetési évet követő év január 15. után kifizetett, a költségvetési évet érintő bruttó személyi juttatás járulékai (a járulékok január hónapot követően teljesített összegével együtt) | ||||
11 | A költségvetési év január hónapban elszámolt, a megelőző év december havi szociális hozzájárulási adó összege (a szociális hozzájárulási adó január hónapot követően teljesített összegével együtt) | ||||
12 | A költségvetési év január hónapban elszámolt, a megelőző és december havi egészségügyi hozzájárulás összege (a szociális hozzájárulási adó január hónapot követően teljesített összegével együtt) | ||||
13 | 5%-os kulcsú áfa-adóalap összege | 502 101 | 4 000 823 | 749 780 | 96 457 |
14 | 18%-os kulcsú áfa-adóalap összege | 12 849 | 1 604 818 | ||
15 | 27%-os kulcsú áfa-adóalap összege | 61 476 112 | 9 776 557 | 5 771 240 | 6 114 054 |
16 | 7%-os kulcsó kompenzációs felár | ||||
17 | 12%-os kulcsú kompenzációs felár | ||||
18 | Fordított általános forgalmi adó (=19+20) | 31 107 805 | |||
19 | - ebből: beruházáshoz, felújításhoz kapcsolódó | 31 107 805 | |||
20 | - ebből: vásárolt termékekhez és szolgáltatásokhoz kapcsolódó | ||||
21 | Tárgyévben behajthatatlan követelésként leírt összeg (=22+23) | ||||
22 | - ebből: behajthatatlan követelésként leírt összeg | ||||
23 | - ebből: elengedett követelések összege | ||||
24 | A K506. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre rovaton kimutatott kiadásokból az előlegként kifizetett összeg | ||||
25 | A K84. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre rovaton kimutatott kiadásokból az előlegként kifizetett összeg | ||||
26 | A K511. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre rovaton kimutatott kiadásokból az előlegként kifizetett összeg | ||||
27 | A K89. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre rovaton kimutatott kiadásokból az előlegként kifizetett összeg | ||||
28 | A 24. sor szerinti korábban kifizetett előlegekből a visszatérített előlegek | ||||
29 | A 25. sor szerinti korábban kifizetett előlegekből a visszatérített előlegek | ||||
30 | A 26. sor szerinti korábban kifizetett előlegekből a visszatérített előlegek | ||||
31 | A 27. sor szerinti korábban kifizetett előlegekből a visszatérített előlegek | ||||
32 | Az államháztartáson belülről térítésmentesen átvett eszközök (=33-34) | ||||
33 | - bruttó értéke | ||||
34 | - halmozott értékcsökkenése | ||||
35 | Az államháztartáson belülről térítésmentesen átadott eszközök (=36-37) | 40 807 359 | |||
36 | - bruttó értéke | 40 807 359 | |||
37 | - halmozott értékcsökkenése | ||||
38 | A 04. Függő kötelezettségek nyilvántartási számlái év végi állományának levezetése a következő bontásban (=39+…+43) | ||||
39 | - ebből: önkormányzati többségi tulajdonú vállalkozásokhoz kapcsolódó garanciavállalások állománya | ||||
40 | - ebből: egyéb garanciavállalások állománya | ||||
41 | - ebből: önkormányzati többségi tulajdonú vállalkozásokhoz kapcsolódó kezességvállalások állománya | ||||
42 | - ebből: egyéb kezességvállalások állománya | ||||
43 | - ebből: egyéb függő kötelezettségek állománya | ||||
44 | A közszféra és a magánszféra együttműködésén (PPP) alapuló szerződéses konstrukció kötelezettségvállalásainak állománya (>=45) | ||||
45 | - ebből: a tárgyévben keletkezett PPP miatti kötelezettségvállalások állománya | ||||
46 | Az államháztartás önkormányzati alrendszerében a K911. Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre rovaton költségvetési évet követően esedékes kötelezettségvállalásként, más fizetési kötelezettségként kimutatott összeg megoszlása (=47…+51) | ||||
47 | - 1. évben | ||||
48 | - 2. évben | ||||
49 | - 3. évben | ||||
50 | - 4. évben | ||||
51 | - 5. és az azt követő években | ||||
52 | Az államháztartási önkormányzati alrendszerében a K9125. Belföldi kötvények beváltása rovaton költségvetési évet követően esedékes kötelezettségvállalásként, más fizetési kötelezettségként kimutatott összeg megoszlása (53+…+57) | ||||
53 | - 1. évben | ||||
54 | - 2. évben | ||||
55 | - 3. évben | ||||
56 | - 4. évben | ||||
57 | - 5. és azt követő években | ||||
58 | Az államháztartás önkormányzati alrednszerében a K9126.Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása rovaton költségvetési évet követően esedékes kötelezettségvállalásként, más fizetési kötelezettségként kimutatott összeg megoszlása (=59+…+63) | ||||
59 | - 1. évben | ||||
60 | - 2. évben | ||||
61 | - 3. évben | ||||
62 | - 4. évben | ||||
63 | - 5. és azt követő években | ||||
64 | Az államháztartás önkormányzati alrendszerében a K917. Pénzügyi lízing kiadásai rovaton költségvetési évet követően esedékes kötelezettségvállalásként, más fizetési kötelezettségként kimutatott összeg megoszlása (=65+…+69) | ||||
65 | - 1. évben | ||||
66 | - 2. évben | ||||
67 | - 3. évben | ||||
68 | - 4. évben | ||||
69 | - 5. és azt követő években | ||||
70 | Az államháztartás önkormányzati alrendszerében a K923. Külföldi értékpapírok beváltása rovaton költségvetési évet követően esedékes kötelezettségvállalásként, más fizetési kötelezettségként kimutatott összeg megoszlása (=71+…+75) | ||||
71 | - 1. évben | ||||
72 | - 2. évben | ||||
73 | - 3. évben | ||||
74 | - 4. évben | ||||
75 | - 5. és azt követő években | ||||
76 | A K9111. Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése, K9113. Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése rovatokon kimutatott kötlezettségvállalás, más fizetési kötelezettség összegéből a kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezettel szemben fennálló összeg | ||||
77 | A K9122.Kincstárjegyek beváltása, K9124. Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok bevátlása, K9125. Belföldi kötvények beváltása, K9126. Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása rovatokon kimutatott kötelezettségvállalás, más fizetési kötelezettség összegéből a kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezettel szemben fennálló összeg. | ||||
78 | A K917. Pénzügyi lízing kiadásai rovaton kimutatott kötelezettségvállalás, más fizetési kötelezettség összegéből a kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezettel szemben fennálló összeg | ||||
79 | A K94. Váltókiadások rovatokon kimutatott kötelezettségvállalás, más fizetési kötelezettség összegéből a kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezetettel szemben fennálló összeg | ||||
80 | A Gst. 3. § (1) bekezdés f) pontja szerinti ügyletek összegéből a kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezeten kívül szervezettel szemben fennálló összeg | ||||
81 | A költségvetési szervek, helyi önkormányzatok, nemzetiségi önkormányzatok, társulások, térségi fejlesztési tanácsok Áht. 10. § (4) bekezdése alapján történő nyilatkozata arról, hogy rendelkeznek-e gazdasági szervezettel (igen=1, nem=2) | 2 | 2 | 1 | 2 |
82 | A gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szervek, helyi önkormányzatok, nemezetiségi önkormányzatok, társulások, térségi fejlesztési tanácsok esetén az Áht. 10.§ (4) bekezdése alapján a gazdasági szervezet feladatait ellátó szervezet törzskönyvi azonosító (PIR) száma | 806 945 | 806 945 | 806945 | |
83 | A 36411. Adott előlegekhez kapcsolódó előzetesen felszámított levonható általános forgalmi adó könyvviteli számlán a 2016. január 1. utáni végszámlában rendezett, de ezen időpont előtt keletkezett adott előlegekhez kapcsolódó előzetesen felszámított levonható általános forgali adó 56. § (2) bekezdése szerint elszámolt összege | ||||
84 | A 36413. Adott előlegekhez kapcsolódó előzetesen felszámított nem levonható általános forgalmi adó könyvviteli számlán a 2016. január 1. utáni végszámlában rendezett, de ezen időpont előtt keletkezett adott előlegekhez kapcsolódó előzetesen felszámított levonható általános forgali adó 56. § (2) bekezdése szerint elszámolt összege | ||||
85 | A 36421.Kapott előleghez kapcsolódó fizetendő általános forgalmi adó könyvviteli számlán a 2016. január 1. utáni végszámlában rendezett, de ezen időpont előtt keletkezett adott előlegekhez kapcsolódó előzetesen felszámított levonható általános forgali adó 56. § (2) bekezdése szerint elszámolt összege | ||||
86 | Az 56/A. § alapján a 2020. évi könyvelésben elvégzett előző évi maradványigénybevétel korrekció összege előjelhelyesen | -1 884 131 | |||
18. melléklet
KONSZOLIDÁLT KÖLTSÉGVETÉSI MÉRLEG | |||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
adatok Ft-ban | |||||||||
Bevétel | Kiadás | ||||||||
Megnevezés | Rovat száma | Konszolidálás előtti összeg | Konszolidálás | Konszolidálás utáni összeg | Megnevezés | Rovat száma | Konszolidálás előtti összeg | Konszolidálás | Konszolidálás utáni összeg |
I. Működési célú támogatások államháztartáson belülről | B1 | 284 940 254 | 284 940 254 | I. Személyi juttatás | K1 | 190 214 813 | 190 214 813 | ||
II. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | B2 | 64 837 921 | 64 837 921 | II. Munkaadót terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó | K2 | 29 945 640 | 29 945 640 | ||
III. Közhatalmi bevételek | B3 | 31 419 406 | 31 419 406 | III. Dologi kiadások | K3 | 98 618 069 | 98 618 069 | ||
IV. Működési bevételek | B4 | 41 885 334 | 41 885 334 | IV. Ellátottak pénzbeli juttatásai | K4 | 4 825 495 | 4 825 495 | ||
V. Felhalmozási bevételek | B5 | 3 920 000 | 3 920 000 | V. Egyéb működési kiadások | K5 | 25 786 603 | 25 786 603 | ||
VI. Működési célú átvett pénzeszközök | B6 | 1 020 000 | 1 020 000 | VI. Beruházások | K6 | 59 169 405 | 59 169 405 | ||
VII. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök | B7 | VII. Felújítások | K7 | 32 686 844 | 32 686 844 | ||||
VIII. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre | K8 | ||||||||
A. KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK | B1-B7 | 428 022 915 | 0 | 428 022 915 | A. KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN | 441 246 869 | 441 246 869 | ||
1. Belföldi finanszírozás bevételei | B81 | 504 085 721 | -142 254 408 | 361 831 313 | 1. Belföldi finanszírozás kiadásai | K91 | 148 401 140 | -142 254 408 | 6 146 732 |
2. Küldölfi finanszírozás bevételei | B82 | 2. Külföldi finanszírozás kiadásai | K92 | ||||||
3. Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei | B3 | 3. Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai | K93 | ||||||
B. FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN | B8 | 504 085 721 | -142 254 408 | 361 831 313 | B. FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN | K9 | 148 401 140 | -142 254 408 | 6 146 732 |
C. BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN (A+B) | 932 108 636 | -142 254 408 | 789 854 228 | C. KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (A+B) | 589 648 009 | -142 254 408 | 447 393 601 |
19. melléklet
Önkormányzati (irányító szervi) konszolidált beszámoló | |||||
---|---|---|---|---|---|
Költségvetési kiadások | |||||
adatok Ft-ban | |||||
Sorszám | Rovat megnevezése | Rovat száma | Konszolidálás előtti összeg | Konszolidálás | Konszolidálás utáni összeg |
01 | Törvény szerinti illetmények, munkabérek | K1101 | 149 117 743 | 149 117 743 | |
02 | Normatív jutalmak | K1102 | 8 494 567 | 8 494 567 | |
03 | Céljuttatás, projektprémium | K1103 | |||
04 | Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat | K1104 | |||
05 | Végkielégítés | K1105 | 2 296 000 | 2 296 000 | |
06 | Jubileumi jutalom | K1106 | 3 727 970 | 3 727 970 | |
07 | Béren kívüli juttatások | K1107 | 5 888 134 | 5 888 134 | |
08 | Ruházati költségtérítés | K1108 | |||
09 | Közlekedési költségtérítés | K1109 | 586 174 | 586 174 | |
10 | Egyéb költségtérítések | K1110 | |||
11 | Lakhatási támogatások | K1111 | |||
12 | Szociális támogatások | K1112 | |||
13 | Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai | K1113 | 3 624 887 | 3 624 887 | |
14 | Foglalkoztatottak személyi juttatásai (01+…13) | K11 | 173 735 475 | 173 735 475 | |
15 | Választott tisztségviselők juttatásai | K121 | 12 816 684 | 12 816 684 | |
16 | Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások | K122 | 2 918 568 | 2 918 568 | |
17 | Egyéb külső személyi juttatások | K123 | 744 086 | 744 086 | |
18 | Külső személyi juttatások (15+16+17) | K12 | 16 479 338 | 16 479 338 | |
19 | Személyi juttatások (14+18) | K1 | 190 214 813 | 190 214 813 | |
20 | Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | K2 | 29 945 640 | 29 945 640 | |
21 | Szakmai anyagok beszerzése | K311 | 221 392 | 221 392 | |
22 | Üzemeltetési anyagok beszerzése | K312 | 31 704 466 | 31 704 466 | |
23 | Árubeszerzés | K313 | |||
24 | Készletbeszerzés (21+22+23) | K31 | 31 925 858 | 31 925 858 | |
25 | Informatikai szolgáltatások igénybevétele | K321 | 2 674 611 | 2 674 611 | |
26 | Egyéb kommunikációs szolgáltatások | K322 | 600 950 | 600 950 | |
27 | Kommunikációs szolgáltatások (25+26) | K32 | 3 275 561 | 3 275 561 | |
28 | Közüzemi díjak | K331 | 10 026 607 | 10 026 607 | |
29 | Vásárolt élelmezés | K332 | 5 143 727 | 5 143 727 | |
30 | Bérleti és lízing díjak | K333 | |||
31 | Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások | K334 | 1 307 056 | 1 307 056 | |
32 | Közvetített szolgáltatások | K335 | |||
33 | Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások | K336 | 6 216 286 | 6 216 286 | |
34 | Egyéb szolgáltatások | K337 | 13 906 899 | 13 906 899 | |
35 | Szolgáltatási kiadások (28+…+34) | K33 | 36 600 575 | 36 600 575 | |
36 | Kiküldetések kiadásai | K341 | 41 490 | 41 490 | |
37 | Reklám- és propaganda kiadások | K342 | 457 000 | 457 000 | |
38 | Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (36+37) | K34 | 498 490 | 498 490 | |
39 | Működési célú előzetesen felszámított áfa | K351 | 14 036 302 | 14 036 302 | |
40 | Fizetendő általános forgalmi adó | K352 | 12 176 147 | 12 176 147 | |
41 | Kamatkiadások | K353 | |||
42 | Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai | K354 | |||
43 | Egyéb dologi kiadások | K355 | 105 136 | 105 136 | |
44 | Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (39+..+43) | K35 | 26 317 585 | 26 317 585 | |
45 | Dologi kiadások (24+27+35+38+44) | K3 | 98 618 069 | 98 618 069 | |
46 | Társadalombiztosítási ellátások | K41 | |||
47 | Családi támogatások | K42 | |||
48 | Pénzbeli kárpótlások, kártérítések | K43 | |||
49 | Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások | K44 | |||
50 | Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások | K45 | |||
51 | Lakhatással kapcsolatos támogatások | K46 | |||
52 | Intézményi ellátotak pénzbeli juttatásai | K47 | |||
53 | Egyéb nem intézményi ellátások | K48 | 4 825 495 | 4 825 495 | |
54 | Ellátottak pénzbeli juttatásai (46+…+53) | K4 | 4 825 495 | 4 825 495 | |
55 | Nemzetközi kötelezettségek | K501 | |||
56 | Elvonások és befizetések | K502 | |||
57 | Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre | K503 | |||
58 | Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre | K504 | 330 000 | 330 000 | |
59 | Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre | K505 | |||
60 | Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre | K506 | 7 722 603 | 7 722 603 | |
61 | Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre | K507 | |||
62 | Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre | K508 | 160 000 | 160 000 | |
63 | Árkiegészítések, ártámogatások | K509 | |||
64 | Kamattámogatások | K510 | |||
65 | Működési célú támogatások az Európai Uniónak | K511 | |||
66 | Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre | K512 | 17 574 000 | 17 574 000 | |
67 | Egyéb működési kiadások (55+…+66) | K5 | 25 786 603 | 25 786 603 | |
68 | Immateriális javak beszerzése, létesítése | K61 | |||
69 | Ingatlanok beszerzése, létesítése | K62 | 50 656 222 | 50 656 222 | |
70 | Informatikai eszközök beszerzése, létesítése | K63 | |||
71 | Egyéb tárgyi eszköök beszerzése, létesítése | K64 | 5 901 848 | 5 901 848 | |
72 | Részesedések beszerzése | K65 | |||
73 | Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások | K66 | |||
74 | Beruházási célú előzetesen felszámított áfa | K67 | 2 611 335 | 2 611 335 | |
75 | Beruházások (68+…74) | K6 | 59 169 405 | 59 169 405 | |
76 | Ingatlanok felújítása | K71 | 25 799 538 | 25 799 538 | |
77 | Informatikai eszközök felújítása | K72 | |||
78 | Egyéb tárgyi eszközök felújítása | K73 | |||
79 | Felújítási célú előzetes áfa | K74 | 6 887 306 | 6 887 306 | |
80 | Felújítások (76+…79) | K7 | 32 686 844 | 32 686 844 | |
81 | Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre | K81 | |||
82 | Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások,kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre | K82 | |||
83 | Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törleszése államháztartáson belülre | K83 | |||
84 | Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre | K84 | |||
85 | Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre | K85 | |||
86 | Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre | K86 | |||
87 | Lakástámogatás | K87 | |||
88 | Felhalmozási célú támogatások Európai Uniónak | K88 | |||
89 | Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre | K89 | |||
90 | Egyéb felhalmozási célú kiadások | K8 | |||
91 | Költségvetési kiadások (19+20+45+54+67+75+80+89) | K1-K8 | 441 246 869 | 441 246 869 | |
92 | Finanszírozási kiadások | 148 401 140 | -142 254 408 | 6 146 732 | |
Összesen: | 589 648 009 | -142 254 408 | 447 393 601 | ||
Költségvetési bevételek | |||||
adatok Ft-ban | |||||
Sorszám | Rovat megnevezése | Rovat száma | Konszolidálás előtti összeg | Konszolidálás | Konszolidálás utáni összeg |
1 | Települési önkormányzatok működésének általános támogatása | B111 | 81 570 562 | 81 570 562 | |
2 | Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása | B112 | 31 781 950 | 31 781 950 | |
3 | Települési önkormányzatok szociális gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása | B1131 | 45 853 755 | 45 853 755 | |
4 | Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása | B1132 | 20 335 496 | 20 335 496 | |
5 | Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása | B113 | 66 189 251 | 66 189 251 | |
6 | Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása | B114 | 3 259 205 | 3 259 205 | |
7 | Működési célú központosított előirányzatok | B115 | 21 043 760 | 21 043 760 | |
8 | Elszámolásból származó bevételek | B116 | 586 130 | 586 130 | |
9 | Önkormányzatok működési támogatásai (01+…+06) | B11 | 204 430 858 | 204 430 858 | |
10 | Elvonások és befizetések bevételei | B12 | |||
11 | Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről | B13 | |||
12 | Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről | B14 | 370 000 | 370 000 | |
13 | Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről | B15 | |||
14 | Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről | B16 | 80 139 396 | 80 139 396 | |
15 | Működési célú támogatások államháztartáson belülről (07+..+12) | B1 | 284 940 254 | 284 940 254 | |
16 | Felhalmzási célú önkormányzati támogatások | B21 | |||
17 | Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről | B22 | |||
18 | Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről | B23 | |||
19 | Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről | B24 | |||
20 | Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről | B25 | 64 837 921 | 64 837 921 | |
21 | Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (14+..+18) | B2 | 64 837 921 | 64 837 921 | |
22 | Magánszemélyek jövedelemadói | B311 | |||
23 | Társaságok jövedelemadói | B312 | |||
24 | Jövedelemadók (20+21) | B31 | |||
25 | Szociális hozzájárulási adó és járulékok | B32 | |||
26 | Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók | B33 | |||
27 | Vagyoni tipusú adók | B34 | 575 000 | 575 000 | |
28 | Értékesítési és forgalmi adók | B351 | 30 599 922 | 30 599 922 | |
29 | Fogyasztási adók | B352 | |||
30 | Pénzügyi monopóliumok nyereségét terhelő adók | B353 | |||
31 | Gépjárműadók | B354 | |||
32 | Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók | B355 | |||
33 | Termékek és szolgáltatások adói (26+..+30) | B35 | 30 599 922 | 30 599 922 | |
34 | Egyéb közhatalmi bevételek | B36 | 244 484 | 244 484 | |
35 | Közhatalmi bevételek (22+23+24+25+31+32) | B3 | 31 419 406 | 31 419 406 | |
36 | Készletértékesítés ellenértéke | B401 | 2 422 439 | 2 422 439 | |
37 | Szolgáltatások ellenértéke | B402 | 17 315 571 | 17 315 571 | |
38 | Közvetített szolgáltatások ellenértéke | B403 | 1 980 082 | 1 980 082 | |
39 | Tulajdonosi bevételek | B404 | 1 171 150 | 1 171 150 | |
40 | Ellátási díjak | B405 | 4 733 606 | 4 733 606 | |
41 | Kiszámlázott általános forgalmi adó | B406 | 5 033 699 | 5 033 699 | |
42 | Általános forgalmi adó visszatérítése | B407 | 710 343 | 710 343 | |
43 | Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek | B408 | 71 | 71 | |
44 | Egyéb pénzügyi műveletek bevételei | B409 | 8 506 792 | 8 506 792 | |
45 | Biztosító által fizetett kártérítés | B410 | |||
46 | Egyéb működési bevételek | B411 | 11 581 | 11 581 | |
47 | Működési bevételek (34+…43) | B4 | 41 885 334 | 41 885 334 | |
48 | Immateriális javak értékesítése | B51 | |||
49 | Ingatlanok értékesítése | B52 | |||
50 | Egyéb tárgyi eszközök értékesítése | B53 | |||
51 | Részesedések értékesítése | B54 | 3 920 000 | 3 920 000 | |
52 | Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek | B55 | |||
53 | Felhalmozási bevételek (45+…+49) | B5 | 3 920 000 | 3 920 000 | |
54 | Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről | B61 | |||
55 | Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések Európai Uniótól | B62 | |||
56 | Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések kormányoktól | B63 | |||
57 | Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről | B64 | 160 000 | 160 000 | |
58 | Egyéb működési célú átvett pénzeszközök | B65 | 860 000 | 860 000 | |
59 | Működési célú átvett pénzeszközök (51+52+53) | B6 | 1 020 000 | 1 020 000 | |
60 | Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről | B71 | |||
61 | Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések Európai Uniótól | B72 | |||
62 | Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések kormányoktól | B73 | |||
63 | Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről | B74 | |||
64 | Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök | B75 | |||
65 | Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (55+56+57) | B7 | |||
66 | Költségvetési bevételek (13+19+33+44+50+54+58) | B1-B7 | 428 022 915 | 428 022 915 | |
67 | Finanszírozási bevételek | B8 | 504 085 721 | -142 254 408 | 361 831 313 |
68 | Bevételek összesen: | 932 108 636 | -142 254 408 | 789 854 228 |
20. melléklet
Önkormányzati (irányító szervi) konszolidált beszámoló | |||||
---|---|---|---|---|---|
Finanszírozási kiadások | |||||
adatok Ft-ban | |||||
Sorszám | Rovat megnevezése | Rovat száma | Konszolidálás előtti összeg | Konszolidálás | Konszolidálás utáni összeg |
01 | Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele | K9111 | |||
02 | Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól | K9112 | |||
03 | Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele | K9113 | |||
04 | Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (01+02+03) | K911 | |||
05 | Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása | K9121 | |||
06 | Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása | K9122 | |||
07 | Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása | K9123 | |||
08 | Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása | K9124 | |||
09 | Belföldi értékpapírok bevételei (05+..+08) | K912 | 0 | 0 | |
10 | Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása | K913 | |||
11 | Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése | K914 | 6 146 732 | 6 146 732 | |
12 | Központi, irányító szervi támogatások folyósítása | K915 | 142 254 408 | -142 254 408 | 0 |
13 | Pénzeszközök betétként elhelyezése | K916 | |||
14 | Pénzügyi lízing kiadásai | K917 | |||
15 | Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai | K918 | |||
16 | Belföldi finanszírozás bevételei (04+09+…+15) | K91 | 148 401 140 | -142 254 408 | 6 146 732 |
17 | Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása | K921 | |||
18 | Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása | K922 | |||
19 | Külföldi értékpapírok beváltása | K923 | |||
20 | Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése | K924 | |||
21 | Külföldi finanszírozás kiadásai (17+…+20) | K92 | |||
22 | Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei | K93 | |||
23 | Finanszírozási kiadások (16+21+22) | K9 | 148 401 140 | -142 254 408 | 6 146 732 |
Önkormányzati (irányító szervi) konszolidált beszámoló | |||||
Finanszírozási bevételek | |||||
adatok Ft-ban | |||||
Sorszám | Rovat megnevezése | Rovat száma | Konszolidálás előtti összeg | Konszolidálás | Konszolidálás utáni összeg |
01 | Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele | B8111 | |||
02 | Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól | B8112 | |||
03 | Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele | B8113 | |||
04 | Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (01+02+03) | B811 | |||
05 | Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | B8121 | |||
06 | Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása | B8122 | |||
07 | Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | B8123 | |||
08 | Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása | B8124 | |||
09 | Belföldi értékpapírok bevételei (05+..+08) | B812 | 0 | 0 | |
10 | Előző év költségvetési maradványának igénybevétele | B8131 | 353 904 273 | 353 904 273 | |
11 | Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele | B8132 | |||
12 | Maradvány igénybevétele (10+11) | B813 | 353 904 273 | 353 904 273 | |
13 | Államháztartáson belüli megelőlegezések | B814 | 7 927 040 | 7 927 040 | |
14 | Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése | B815 | |||
15 | Központi, irányító szervi megállapodás | B816 | 142 254 408 | -142 254 408 | |
16 | Betétek megszűntetése | B817 | |||
17 | Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei | B818 | |||
18 | Belföldi finanszírozás bevételei (04+09+12+…+17) | B81 | 504 085 721 | -142 254 408 | 361 831 313 |
19 | Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | B821 | |||
20 | Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | B822 | |||
21 | Külföldi értékpapírok kibocsátása | B823 | |||
22 | Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele | B824 | |||
23 | Külföldi finanszírozás bevételei (19+…+22) | B82 | |||
24 | Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei | B83 | |||
25 | Finanszírozási bevételek (18+23+24) | B8 | 504 085 721 | -142 254 408 | 361 831 313 |
21. melléklet
KONSZOLIDÁLT PÉNZÜGYI MÉRLEG | |||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
adatok Ft-ban | |||||||||
ESZKÖZÖK | FORRÁSOK | ||||||||
Konszolidálás előtti összeg | Konszolidálás | Konszolidálás utáni összeg | Konszolidálás előtti összeg | Konszolidálás | Konszolidálás utáni összeg | ||||
A) | Nemzeti vagyonba tartozó befektetett eszközök | 1 431 554 058 | 1 431 554 058 | G) | Saját tőke | 1 481 061 151 | 1 481 061 151 | ||
I. | Immateriális javak | 46 | 46 | I. | Nemzeti vagyon és egyéb eszközök induláskori értéke és változásai | 1 471 798 205 | 1 471 798 205 | ||
II. | Tárgyi eszközök | 1 429 754 012 | 1 429 754 012 | II. | Felhalmozott eredmény | 30 740 224 | 30 740 224 | ||
III. | Befektetett pénzügyi eszközök | 1 800 000 | 1 800 000 | III. | Mérleg szerinti eredmény | -21 477 278 | -21 477 278 | ||
IV. | Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök | 0 | 0 | H) | Kötelezettségek | 17 528 440 | 17 528 440 | ||
B) | Nemzeti vagyonba tartozó forgóeszközök | 1 111 347 | 1 111 347 | I. | Költségvetési évben esedékes kötelezettség | 2 021 393 | 2 021 393 | ||
I. | Készletek | 1 111 347 | 1 111 347 | II. | Költségvetési évet követően esedékes kötelezettség | 7 828 999 | 7 828 999 | ||
II. | Értékpapírok | III. | Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások | 7 678 048 | 7 678 048 | ||||
C) | Pénzeszközök | 349 012 320 | 349 012 320 | I) | Egyéb sajátos forrásoldali elszámolások | ||||
I. | Lekötött bankbetétek | J) | Kincstári számlavezetéssel kapcsolatos elszámolások | ||||||
II. | Pénztárak, csekkek, betétkönyvek | 2 665 730 | 2 665 730 | K) | Passzív időbeli elhatárolások | 300 047 699 | 300 047 699 | ||
III-IV. | Forintszámlák, devizaszámlák | 346 346 590 | 346 346 590 | FORRÁSOK ÖSSZESEN | 1 798 637 290 | 1 798 637 290 | |||
D) | Követelések | 18 556 700 | 18 556 700 | ||||||
I. | Költségvetési évben esedékes követelések | 2 915 176 | 2 915 176 | ||||||
II. | Költségvetési évet követően esedékes követelések | 14 515 169 | 14 515 169 | ||||||
III. | Követelés jellegű sajátos elszámolások | 1 126 355 | 1 126 355 | ||||||
E) | Egyéb sajátos eszközoldali elszámolások | -1 597 135 | -1 597 135 | ||||||
F) | Aktív időbeli elhatárolások | ||||||||
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN | 1 798 637 290 | 1 798 637 290 |
22. melléklet
KONSZOLIDÁLT EREDMÉNYKIMUTATÁS | ||||
---|---|---|---|---|
adatok Ft-ban | ||||
Konszolidálás előtti összeg | Konszolidálás | Konszolidálás utáni összeg | ||
01 | Közhatalmi eredményszemléletű bevételek | 27 487 103 | 21 339 674 | |
02 | Eszközök és szolgáltatások értékesítése nettó eredményszemléletű bevételei | 26 488 821 | 26 584 951 | |
03 | Tevékenység egyéb nettó eredményszemléletű bevételei | 1 171 150 | 1 674 916 | |
I. | Tevékenység nettó eredményszemléletű bevétele (01+02+03) | 55 147 074 | 49 599 541 | |
04. | Saját termelésű készletek állományváltozása | |||
05. | Saját előállítású eszközök aktivált értéke | |||
II. | Aktivált saját teljesítmények értéke (+-04+-05) | 0 | 0 | |
06. | Központi működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei | 346 685 266 | -142 254 408 | 204 430 858 |
07. | Egyéb működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei | 80 935 576 | 80 935 576 | |
08. | Felhalmozási célú támogatások eredményszemléletű bevételei | 34 141 197 | 34 141 197 | |
09 | Különféle egyéb eredményszemléletű bevételek | 2 525 994 | 2 525 994 | |
III. | Egyéb eredményszemléletű bevételek (06+07+08) | 464 288 033 | -142 254 408 | 322 033 625 |
10. | Anyagköltség | 33 541 686 | 33 541 686 | |
11. | Igénybe vett szolgáltatások értéke | 40 472 055 | 40 472 055 | |
12. | Eladott áruk beszerzési értéke | 0 | 0 | |
13. | Eladott (közvetített) szolgáltatások értéke | 0 | 0 | |
IV. | Anyagjellegű ráfordítások (9+10+11+12) | 74 013 741 | 74 013 741 | |
14. | Bérköltség | 155 798 090 | 155 798 090 | |
15. | Személyi jellegű egyéb kifizetések | 32 490 643 | 32 490 643 | |
16. | Bérjárulékok | 29 008 478 | 29 008 478 | |
V. | Személyi jellegű ráfordítások (13+14+15) | 217 297 211 | 217 297 211 | |
VI. | Értékcsökkenési leírás | 52 823 746 | 52 823 746 | |
VII. | Egyéb ráfordítások | 205 284 550 | -142 254 408 | 63 030 142 |
A.) | Tevékenység eredménye (I+-II+III-IV-V-VI-VII) | -29 984 141 | -29 984 141 | |
17. | Kapott (járó) osztalék és részesedés | |||
18. | Részesedésből származó eredményszemléletű bevételek, árfolyamnyereség | |||
19. | Befektetett pénzügyi eszközökből származó eredményszemléletű bevételek, árfolyamnyereségek | |||
20. | Egyéb kapott járó (kamatok) és kamatjellegű eredményszemléletű bevételek | 71 | 71 | |
21. | Pénzügyi műveletek egyéb eredményszemléletű bevételei | 8 506 792 | 8 506 792 | |
VIII. | Pénzügyi műveletek eredményszemléletű bevételei (17+18+19+20+21) | 8 506 863 | 8 506 863 | |
22. | Részesedésből származó ráfordítások, árfolyamveszteség | |||
23. | Befektetett pénzügyi eszközökből származó ráfordítások, árfolyamveszteségek | |||
24. | Fizetendő kamatok és kamatjellegű ráfordítások | |||
25. | Részesedések, értékpapírok, pénzeszközök értékvesztése | |||
26. | Pénzügyi műveletek egyéb ráfordításai | |||
IX. | Pénzügyi műveletek ráfordításai (22+23+24+25+26) | |||
B.) | Pénzügyi műveletek eredménye (=VIII-IX) | 8 506 863 | 8 506 863 | |
C.) | Mérleg szerinti eredmény (+-A+-B) | -21 477 278 | -21 477 278 | |
23. melléklet
Kisgyőr Község Önkormányzat 2020. évi közvetett támogatásai | ||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Sorszám | A támogatás kedvezményzettje | Adóelengedés | Adókedvezmény | Egyéb kedvezmény | ||||||
Jogcíme | Mértéke % | Összege e/Ft | Jogcíme | Mértéke % | Összege e/Ft | Jogcíme | Támogatásban részesülők éves átl.létszáma | Összege Ft | ||
1. | Ellátottak térítési díjának , illetve kártérítésének elengedése összesen | szociális étkeztetésben részesülők közvezett támogatása | 32 | 42 347 | ||||||
2. | Lakosság részére lakásépítéshez, lakásfelujításhoz nyújtott kölcsönök elengedésének összege | 0 | ||||||||
3. | Helyi adónál, gépjárműadónál biztosított kedvezmény, mentesség összege | 0 | ||||||||
4. | Helyiségek, eszközök hasznosításából származó bevételből nyujtott kedvezmény, mentesség összege | 0 | ||||||||
5. | Egyéb nyújtott kedvezmény vagy kölcsön elengedésének összege | 0 | ||||||||
Közvetett támogatások mindösszesen | 42 347 | |||||||||
Áht.118. §. (2) bekezdés e.) pontja és a 292/2009. (XII. 19.) Korm. rend.36 §.(2) bekezdése alapján |
24. melléklet
Pénzeszközök 2020. évi változása | |||
---|---|---|---|
Ft-ban | |||
Nyitó pénzkészlet | Pénzkészlet állomány változása | Záró pénzkészlet | |
I. negyedév | 347 104 134 | 8 005 744 | 355 109 878 |
II. negyedév | 355 109 878 | -36 150 730 | 318 959 148 |
III. negyedév | 318 959 148 | 3 570 859 | 322 530 007 |
IV. negyedév | 322 530 007 | 26 482 313 | 349 012 320 |