Nyékládháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2014(X.01.) önkormányzati rendelet

a közterületek elnevezéséről és a házszám-megállapításról

Hatályos: 2014. 10. 01- 2017. 10. 12

Nyékládháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének

11/2014.(X.01.) önkormányzati rendelete

a közterületek elnevezéséről és a házszám-megállapításról


Nyékládháza Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 143. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13.§ (1) bekezdés 3. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a következőket rendeli el:  


Általános rendelkezések




  1. A rendelet célja, hogy a közterületek elnevezésének és a házszám-megállapításnak az egységes rendjét biztosítsa, és ennek során érvényesítse a helyi sajátosságokat, illetve az igazgatási, földrajzi, történelmi, közlekedési- tájékozódási és nyelvhelyességi szempontokat.


  1. Nyékládháza Város közigazgatási területén új közterületet elnevezni, azon házszámot  megállapítani, a korábban megállapított közterület nevét megváltoztatni, azt érintően házszámot megállapítani e rendelet szabályai szerint lehet.


2.§


E rendelet alkalmazásában:

1. közterület: az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény szerinti közterület

2. közterületnév: a magyarországi hivatalos földrajzi nevek megállapításáról és nyilvántartásáról szóló Korm. rendelet szerinti közterületnév

 3. házszám: olyan számmal, vagy számmal és betűvel meghatározott azonosító jel,   amely az ingatlan- nyilvántartásban helyrajzi számmal jelölt ingatlanhoz tartozik,  és amely az ingatlan térbeli beazonosítását szolgálja.


A közterület elnevezés szabályai


3.§


(1) Nyékládháza Város közigazgatási területén minden közterületet - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - el kell nevezni.


 (2) A közutak és épületek közötti szerviz-utakat, továbbá a külterületi mezőgazdasági célú  utakat, dűlőutakat nem szükséges elnevezni.


 (3) Ha egy közterület településrendezés, beépítés következtében két vagy több részre tagozódik, egységes közterületként megszűnik, az elkülönült részeknek - az elkülönüléstől számított egy éven belül - más nevet kell adni.


(4) Az elnevezett közterület természetes folytatásaként nyíló új szakasz külön elnevezési eljárás nélkül a már elnevezett közterület nevét kapja.


 (5) A közterület megszűnésével – külön döntés nélkül – a közterület neve is megszűnik.


4. §


A közterület személyről való elnevezése esetén

a) a közterületnévnek meg kell egyeznie a személy családi és utónevével,

b) kizárólag a családi nevet alkalmazni csak akkor lehet, ha a névadó személyiség   általánosan ismert, vagy ha az elnevezés egy családról történik,

c) ha a névadó személy foglalkozása, hivatása, vagy egyéb ismertető jegye szorosan kapcsolódik a személynévhez, akkor ez a közterületnévben is feltüntethető.


5. §


Közterület elnevezéssel emléket állítani olyan személynek lehet

a) akinek közismert tevékenysége a történelemben kiemelkedő jelentőségű volt és személye közmegbecsülésnek örvend,

baki a tudomány, a kultúra, a sport, vagy a társadalmi élet egyéb területén kimagaslóan  jelentőset tett, vagy alkotott, és ezáltal személyének emléke megőrzésre méltó, vagy

c) akinek Nyékládháza város életében, történetében kiemelkedő szerepe volt,  tevékenységével hozzájárult Nyékládháza város fejlődéséhez.


6.§


(1) A közterület elnevezésére, elnevezése megváltoztatására javaslatot tehet:

        a) a polgármester,

        b) a képviselő-testület állandó bizottsága,

        c) a képviselő-testület önkormányzati képviselő tagja,

        d) a Nyékládházán bejelentett lakóhellyel rendelkező bármely lakos.


 (2) A közterületek elnevezése és elnevezésük megváltoztatása a képviselő-testület hatáskörébe tartozik.


(3) A megállapított új közterületnevet a helyben szokásos módon közzé kell tenni.


(4) A képviselő-testületnek a közterület elnevezéséről, elnevezése megváltoztatásáról hozott  döntéséről a jegyző értesíti a lakcímnyilvántartás és az ingatlan-nyilvántartás  szerveit, valamint a településen közszolgáltatást végzőket.


7. §


(1) A közterület nevét közterületnév táblán kell feltüntetni.


(2) A közterületnév tábla kihelyezése, karbantartása és pótlása az önkormányzat feladata.


 (3) A (2) bekezdésben meghatározott feladatok megvalósításának költségei az önkormányzatot terhelik.


8. §


(1) A közterületnév táblát a közterület egyik oldalán, a közterület kezdetén és végén kell elhelyezni.



(2) Az ingatlan tulajdonosa, kezelője, vagy használója a közterületnév tábla elhelyezését és az ezzel kapcsolatos munkálatokat tűrni köteles.


9. §


(1) Ha a közterület neve megváltozik, az eredeti közterületnevet feltüntető táblát a  tájékozódás zavartalansága érdekében az elnevezéstől számított egy évig eredeti  helyén kell hagyni és piros színű, átlós áthúzással kell ellátni.


 (2) Az új közterületnév táblát az áthúzott régi tábla mellé kell felszerelni.


 (3) A régi közterületnév táblát egy év múltán az elhelyező szervnek el kell távolítani.



A házszám-megállapítás szabályai


10. §


(1) A névvel ellátott közterületeken az ingatlanokat (az épületeket és a beépítetlen telkeket) a közterületről jól látható táblán feltüntetett számmal kell ellátni.


 (2) A házszám az ingatlannak a vele érintkező közterületre megállapított sorszáma. Ha egy ingatlan több közterülettel is érintkezik, a házszámot arra a közterületre kell  megállapítani, amelyre az ingatlan bejárata esik. Amennyiben az ingatlannak több  közterületről is bejárata van, akkor az ingatlannak a szélesebb közterület soron következő sorszámát kell kapnia.


11.§


(1) A sorszámokat és azok változásait a jegyző állapítja meg.


(2) A sorszámozást – a sorrend betartásával - úgy kell megállapítani, hogy a sorszámozás növekvő iránya a közterület fekvésétől függően

     a) a magasabb rendű közterülettől kezdődően, vagy

     b) a közterület

         ba) északi, vagy

         bb) déli

         végétől haladjon.

               

(3) A mindkét oldalán beépíthető közterületek házszámozása a közterület páratlan oldalán 1-gyel, páros oldalán 2-vel kezdődik és a számok kihagyás nélkül emelkednek a közterülethez csatlakozó utolsó belterületi földrészletig.


(4) A terek épületeinek, telkeinek számozása folyamatosan emelkedő számsorrendben, az óramutató járásával ellentétes irányban történik.


(5) A csak egyik oldalán beépíthető közterületek házszámozása 1-től kezdődően folyamatos.


(6) A kialakult házszámozás után megosztott ingatlanok házszámát úgy kell  megállapítani, hogy az eredeti házszámot – az újonnan kialakult ingatlanok  számának megfelelően, a házszámsor növekedésének irányában - az ABC betűinek  megfelelő sorrendben, alátöréssel (pl. 1/A, 1/B, 1/C) kell meghatározni.


 (7) A kialakult házszámozás után egyesített ingatlanok eredeti házszámukat megtartják.


12. §


 (1) A házszámtáblát az épület utcafronti homlokzatán vagy az ingatlan utcafronti kerítésén -  jól látható módon - kell elhelyezni.


(2) A házszámtábla beszerzéséről, kihelyezéséről, karbantartásáról, pótlásáról az ingatlan használója, kezelője, ezek hiányában  tulajdonosa saját költségén köteles gondoskodni.


13. §


Az ingatlan házszámát megváltoztatni különösen akkor lehet, ha:

       a) az ingatlannak a közterületre megállapított sorszáma nem a közterületi sorszámozáshoz illeszkedő,

       b) az ingatlan megosztására vagy az ingatlanok egyesítésére kerül sor.




Záró rendelkezések

14. §


Ez a rendelet 2014. október 1. napján lép hatályba.

 


    Dr. Guba Zoltánná Dr. Ducsai Dalma                                                                  Urbán Sándorné

aljegyző                                                                                    polgármester


A rendelet kihirdetésre került.


Nyékládháza, 2014. szeptember 18.




jegyző távollétében:

Dr. Guba Zoltánné dr. Ducsai Dalma

                       aljegyző