Megyaszó Község Önkormányzat Képviselő- testületének 3/2021.(II.15.) önkormányzati rendelete

az önkormányzat 2021. évi költségvetéséről

Hatályos: 2022. 05. 28

Megyaszó Község Önkormányzat Képviselő- testületének 3/2021.(II.15.) önkormányzati rendelete

az önkormányzat 2021. évi költségvetéséről

2022.05.28.

Megyaszó Község Önkormányzatának Polgármestere a veszélyhelyzet kihirdetéséről és a veszélyhelyzeti intézkedések hatálybalépéséről szóló 27/2021. (I.29.) Korm.rendelet 1. §-ában kihirdetett veszélyhelyzetre figyelemmel, a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdése alapján a Képviselő-testület feladat- és hatáskörét gyakorolva, az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. A rendelet hatálya

1. § (1) A rendelet hatálya a képviselő-testületre, annak bizottságaira, a közös önkormányzati hivatalra és az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szervekre (intézményekre) terjed ki.

2. A költségvetés bevételei és kiadásai

2. § (1)1 A képviselő-testület az önkormányzat 2021. évi költségvetését:

a) 621 801 177 Ft költségvetési bevétellel

b) 777 325 725 Ft költségvetési kiadással

c) -155 524 548 Ft költségvetési egyenleggel[a)-b)]

d) -157 908 754 Ft - c)-ből működési hiány

e) 2 384 206 Ft c)-ből felhalmozási többlet

f) 170 029 694 Ft finanszírozási bevétellel

g) 14 505 146 Ft finanszírozási kiadással

h) 155 524 548 Ft finanszírozási egyenleggel [f)-g)]

i) a bevételek és kiadások főösszegét 791 830 871 Ft-ban állapítja meg.

(2) Az (1) bekezdésben megállapított költségvetési bevételek forrásonkénti, a költségvetési kiadások jogcímenkénti megoszlását önkormányzati szinten, továbbá a finanszírozási bevételeket és kiadásokat a rendelet 1.1. melléklete alapján határozza meg a képviselő-testület.

(3) A bevételek és kiadások előirányzat-csoportok, kiemelt előirányzatok és azon belül kötelező feladatok, önként vállalt feladatok, államigazgatási feladatok szerinti bontásban az 1.2., 1.3., 1.4. mellékletek szerint állapítja meg.

(4) A működési és felhalmozási bevételek és kiadások előirányzatai mérlegszerű bemutatását önkormányzati szinten a 2.1. és a 2.2. melléklet részletezi.

(5) A működési hiány belső finanszírozásának érdekében a képviselő-testület az előző év költségvetési maradványának igénybevételét rendeli el.

(6) A felhalmozási hiány finanszírozása az előző év költségvetési maradványának igénybevételével történik.

3. A költségvetés részletezése

3. § A Képviselő-testület az önkormányzat 2021. évi költségvetését részletesen a következők szerint állapítja meg:

(1) Az Önkormányzat adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségeit a 3. melléklet részletezi. (Nemleges)

(2) Az Önkormányzat saját bevételeinek részletezését az adósságot keletkeztető ügyletből származó tárgyévi fizetési kötelezettség megállapításához a 4. melléklet tartalmazza.

(3) Az Önkormányzat 2021. évi adósságot keletkeztető fejlesztési céljait az 5. melléklet részletezi. (Nemleges)

(4) Az Önkormányzat költségvetésében szereplő beruházások kiadásainak beruházásonkénti részletezését a 6. melléklet szerint határozza meg.

(5) Az önkormányzat költségvetésében szereplő felújítások kiadásait felújításonként a 7. melléklet szerint részletezi.

(6) Az EU-s támogatással megvalósuló programokat és projekteket, valamint az önkormányzaton kívül megvalósuló projektekhez való hozzájárulást a 8. melléklet szerint hagyja jóvá. (Nemleges)

(7) A 2. § (1) bekezdésében megállapított bevételek és kiadások önkormányzati, közös hivatali, továbbá költségvetési szervenkénti megoszlását, és az éves (tervezett) létszám előirányzatot és a közfoglalkoztatottak létszámát költségvetési szervenként, feladatonként és azon belül kötelező feladatok, önként vállalt feladatok, államigazgatási feladatok szerinti bontásban a 9.1. - 9.5., mellékletek szerint határozza meg.

(8) Az Önkormányzat a kiadások között általános, valamint céltartalékot nem állapít meg.

4. A költségvetés végrehajtásának szabályai

4. § (1) Az önkormányzati szintű költségvetés végrehajtásáért a polgármester, a könyvvezetéssel kapcsolatos feladatok ellátásáért a jegyző a felelős.

(2) Az Önkormányzat gazdálkodásának biztonságáért a képviselő-testület, a gazdálkodás szabályszerűségéért a polgármester felelős.

(3) A költségvetési hiány csökkentése érdekében évközben folyamatosan figyelemmel kell kísérni a kiadások csökkentésének és a bevételek növelésének lehetőségeit.

(4) Az önkormányzat és az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szervek esetében normatív jutalmak és céljuttatás, projektprémium költségvetési kiadási előirányzatai terhére a költségvetési évben együttesen a törvény szerinti illetmények, munkabérek rovat eredeti előirányzatának 10%-áig, vállalható kötelezettség.

(5) Az önkormányzat és az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szerv állományába tartozó személy részére megbízási díj vagy más szerződés alapján díjazás a munkaköri leírása szerint számára előírható feladatra nem fizethető. Más esetben díjfizetésére a feladatra vonatkozóan előzetesen írásban kötött szerződés az Ávr. és a belső szabályzat szabályai szerint igazolt teljesítése után kerülhet sor. A szerződésben ki kell kötni, hogy a díj kizárólag abban az esetben illeti meg a költségvetési szerv állományába tartozó személyt, ha a szerződésben rögzített feladat mellett a munkakörébe tartozó feladatainak is maradéktalanul eleget tett.

(6) Amennyiben a költségvetési szerv harminc napon túli, lejárt esedékességű elismert tartozásállományának mértéke két egymást követő hónapban eléri az éves eredeti kiadási előirányzatának 10%-át vagy a százötven millió forintot, az irányító szerv a költségvetési szervhez önkormányzati biztost jelöl ki.

(7) A költségvetési szerv vezetője e rendelet 10. mellékletében foglalt adatlapon köteles a tartozásállományról adatot szolgáltatni. A költségvetési szerv az általa lejárt esedékességű elismert tartozásállomány tekintetében – nemleges adat esetén is – havonta a tárgyhó 25-i állapotnak megfelelően a tárgyhónapot követő hó 5-ig az önkormányzat jegyzője részére köteles adatszolgáltatást teljesíteni.

(8) Kiegészítő támogatás igényléséről a működőképességet veszélyeztető helyzet esetében a polgármester gondoskodik, külön képviselő-testületi döntés alapján.

(9) A finanszírozási bevételekkel és kiadásokkal kapcsolatos hatásköröket a Képviselő-testület gyakorolja.

5. Az előirányzatok módosítása

5. § (1) Az Önkormányzat bevételeinek és kiadásainak módosításáról, a kiadási előirányzatok közötti átcsoportosításról a (2) és (4) bekezdésben foglalt kivétellel a Képviselő-testület dönt.

(2) A képviselő-testület az Önkormányzat bevételeinek és kiadásainak módosítását és a kiadási kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosítás jogát 1.000.000 Ft összeghatárig a polgármesterre átruházza.

(3) Az (2) bekezdésben foglalt átcsoportosításról a polgármester negyedévente köteles beszámolni, a költségvetés módosítására egyidejűleg javaslatot tenni. Az átruházott hatáskörű előirányzat-módosítási jogkör 2021. december 31-ig gyakorolható.

(4) A költségvetési szerv a költségvetése kiemelt előirányzatain belüli rovatok között átcsoportosítást hajthat végre.

(5) A képviselő-testület a költségvetési rendelet 5. § (2) bekezdés szerinti előirányzat-módosítás, előirányzat-átcsoportosítás átvezetéseként - az első negyedév kivételével - negyedévenként, de legkésőbb az éves költségvetési beszámoló elkészítésének határidejéig, december 31-ei hatállyal módosítja a költségvetési rendeletét. Ha év közben az Országgyűlés a hozzájárulások, támogatások előirányzatait zárolja, azokat csökkenti, törli, az intézkedés kihirdetését követően haladéktalanul a képviselő-testület elé kell terjeszteni a költségvetési rendelet módosítását.

(6) A költségvetési szerv alaptevékenysége körében szellemi tevékenység szerződéssel, számla ellenében történő igénybevételére szolgáló kiadási előirányzat csak a személyi juttatások terhére növelhető.

(7) Amennyiben az önkormányzat év közben a költségvetési rendelet készítésekor nem ismert többletbevételhez jut, vagy bevételei a tervezettől elmaradnak, arról a polgármester a képviselő-testületet tájékoztatja.

(8) A képviselő-testület által jóváhagyott kiemelt előirányzatokat valamennyi költségvetési szerv köteles betartani. Az előirányzat túllépés fegyelmi felelősséget von maga után.

(9) Az önkormányzat saját forrásai terhére - a közös önkormányzati hivatalnál foglalkoztatott köztisztviselők vonatkozásában - a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvényben foglaltaktól eltérően - az illetményalapot 46.380 Ft-ban állapítja meg.

6. A gazdálkodás szabályai

6. § (1) A költségvetési szervek rendeletben meghatározott bevételi és kiadási előirányzatai felett az intézmények vezetői előirányzat-felhasználási jogkörrel rendelkeznek.

(2) A költségvetési szervek az alapfeladatai ellátását szolgáló személyi juttatásokkal és az azokhoz kapcsolódó járulékok és egyéb közterhek előirányzataival minden esetben, egyéb előirányzatokkal a 37/2020. (VII.9.) számú képviselő-testületi határozattal elfogadott munkamegosztási megállapodásban foglaltaknak megfelelően rendelkeznek.

(3) Valamennyi költségvetési szerv vezetője köteles belső szabályzatban rögzíteni a működéshez, gazdálkodáshoz kapcsolódóan a gazdálkodás vitelét meghatározó szabályokat, a mindenkor érvényes központi szabályozás figyelembe vételével, illetve a szükséges módosításokat végrehajtani. A szabályozásbeli hiányosságért, a felelősség a mindenkori intézményvezetőt terheli.

(4) Az önkormányzat, a közös hivatal, valamint a költségvetési szervek az évközi előirányzat-módosításokról a jegyző által elrendelt formában kötelesek naprakész nyilvántartást vezetni.

7. A költségvetés végrehajtásának ellenőrzése

7. § (1) Az önkormányzati költségvetési szervek ellenőrzése a belső kontrollrendszer keretében valósul meg, melynek létrehozásáért, működtetésért és továbbfejlesztéséért az önkormányzat esetében a jegyző, az intézmények esetében az intézményvezető felelős.

(2) Az Önkormányzat a belső ellenőrzés kialakításáról a „GY&GY” Perfekt Audit Kft. útján gondoskodik. A megfelelő működtetésről és a függetlenség biztosításáról a jegyző köteles gondoskodni.

8. Záró és vegyes rendelkezések

8. § Ez a rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba, rendelkezéseit 2021. január 1. napjától kell alkalmazni.

1.1. melléklet2

2021. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI RENDELET ÖSSZEVONT BEVÉTELEINEK KIADÁSAINAK MÓDOSÍTÁSA

B E V É T E L E K

Forintban

Sor-
szám

Bevételi jogcím

2021. évi

Eredeti
előirányzat

1. sz. módosítás

2. sz. módosítás

… . sz. módosítás

… . sz. módosítás

… . sz. módosítás

… . sz. módosítás

Módosítások összesen

2.számú módosítás utáni előirányzat

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J=(D+…+I)

K=(C+J)

1

Működési célú támogatások államháztartáson belülről (10+…+11+…+14)

378 316 327

27 321 008

101 321 705

128 642 713

506 959 040

2

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

103 760 088

485 498

485 498

104 245 586

3

Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

91 206 050

3 192 000

3 192 000

94 398 050

4

Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

89 288 142

2 528 350

4 849 874

7 378 224

96 666 366

5

Önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

61 834 289

419 580

-963 360

-543 780

61 290 509

6

Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

5 904 570

97 956

97 956

6 002 526

7

Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások

6 590 510

13 138 629

19 729 139

19 729 139

8

Elszámolásból származó bevételek

3 817 833

3 817 833

3 817 833

9

Elvonások és befizetések bevételei

10

Önkormányzat működési támogatásai (2+…+.9)

351 993 139

17 131 727

17 025 143

34 156 870

386 150 009

11

Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

12

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

13

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele

14

Egyéb működési célú támogatások bevételei

26 323 188

10 189 281

84 296 562

94 485 843

120 809 031

15

14-ből EU-s támogatás

16

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (17+…+21)

48 696 468

48 696 468

48 696 468

17

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

18

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

19

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

20

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele

21

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei

48 696 468

48 696 468

48 696 468

22

21-ből EU-s támogatás

23

Közhatalmi bevételek (24+…+30)

26 000 000

7 889 585

7 889 585

33 889 585

24

Építményadó

25

Idegenforgalmi adó

26

Iparűzési adó

20 000 000

7 889 585

7 889 585

27 889 585

27

Talajterhelési díj, késedelmi pótlék

3 000 000

3 000 000

28

Gépjárműadó

29

Telekadó

30

Kommunális adó

3 000 000

3 000 000

31

Működési bevételek (32+…+ 42)

12 000 000

441 036

19 470 648

19 911 684

31 911 684

32

Készletértékesítés ellenértéke

7 219 109

7 219 109

7 219 109

33

Szolgáltatások ellenértéke

5 000 000

5 623 499

5 623 499

10 623 499

34

Közvetített szolgáltatások értéke

3 000 000

1 246 184

1 246 184

4 246 184

35

Tulajdonosi bevételek

36

Ellátási díjak

2 500 000

441 036

5 051 304

5 492 340

7 992 340

37

Kiszámlázott általános forgalmi adó

500 000

47 935

47 935

547 935

38

Általános forgalmi adó visszatérítése

39

Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek

40

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

41

Biztosító által fizetett kártérítés

42

Egyéb működési bevételek

1 000 000

282 617

282 617

1 282 617

43

Felhalmozási bevételek (44+…+48)

344 400

344 400

344 400

44

Immateriális javak értékesítése

45

Ingatlanok értékesítése

344 400

344 400

344 400

46

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

47

Részesedések értékesítése

48

Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

49

Működési célú átvett pénzeszközök (50+ … + 52)

50

Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről

51

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről

52

Egyéb működési célú átvett pénzeszköz

53

52-ből EU-s támogatás (közvetlen)

54

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (55+…+57)

55

Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről

56

Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről

57

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz

58

57-ből EU-s támogatás (közvetlen)

59

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+16+23+31+43+49+54)

416 316 327

27 762 044

177 722 806

205 484 850

621 801 177

60

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (61+…+63)

61

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

62

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

63

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

64

Belföldi értékpapírok bevételei (65 +…+ 68)

65

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

66

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

67

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

68

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

69

Maradvány igénybevétele (70 + 71)

130 600 000

1 382 137

22 845 426

24 227 563

154 827 563

70

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele

130 600 000

1 382 137

22 845 426

24 227 563

154 827 563

71

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele

72

Belföldi finanszírozás bevételei (73 + … + 75)

15 202 131

15 202 131

15 202 131

73

Államháztartáson belüli megelőlegezések

15 202 131

15 202 131

15 202 131

74

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

75

Lekötött betétek megszüntetése

76

Külföldi finanszírozás bevételei (77+…+80)

77

Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

78

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

79

Külföldi értékpapírok kibocsátása

80

Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele

81

Váltóbevételek

82

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei

83

FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (60 + 64+69+72+76+81+82)

130 600 000

1 382 137

38 047 557

39 429 694

170 029 694

84

KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (59+83)

546 916 327

29 144 181

215 770 363

244 914 544

791 830 871

K I A D Á S O K

Forintban

Sor-
szám

Kiadási jogcím

2021. évi

Eredeti
előirányzat

1. sz. módosítás

2. sz. módosítás

… . sz. módosítás

… . sz. módosítás

… . sz. módosítás

… . sz. módosítás

Módosítások összesen

2.számú módosítás utáni előirányzat

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J=(D+…+I)

K=(C+J)

1

Működési költségvetés kiadásai (2+…+6)

458 599 343

29 144 181

82 632 579

111 776 760

570 376 103

2

Személyi juttatások

240 846 931

25 280 528

41 565 232

66 845 760

307 692 691

3

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

36 711 274

5 815 226

5 815 226

42 526 500

4

Dologi kiadások

138 743 640

-1 334 394

31 005 812

29 671 418

168 415 058

5

Ellátottak pénzbeli juttatásai

25 879 278

-475 239

-475 239

25 404 039

6

Egyéb működési célú kiadások

16 418 220

5 198 047

4 721 548

9 919 595

26 337 815

7

- a 6-ból: - Előző évi elszámolásból származó befizetések

12 418 220

5 198 047

-372 365

4 825 682

17 243 902

8

- Törvényi előíráson alapuló befizetések

9

- Egyéb elvonások, befizetések

10

- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre

11

-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre

12

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre

13

- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre

3 000 000

-686 112

-686 112

2 313 888

14

- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre

15

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre

16

- Árkiegészítések, ártámogatások

17

- Kamattámogatások

18

- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre

1 000 000

5 780 025

5 780 025

6 780 025

19

- Tartalékok

20

- a 19-ből: - Általános tartalék

21

- Céltartalék

22

Felhalmozási költségvetés kiadásai (23+25+27)

74 237 257

132 712 365

132 712 365

206 949 622

23

Beruházások

47 238 515

-5 777 051

-12 507 161

-18 284 212

28 954 303

24

23-ból EU-s forrásból megvalósuló beruházás

25

Felújítások

26 998 742

5 777 051

145 104 953

150 882 004

177 880 746

26

25-ből EU-s forrásból megvalósuló felújítás

27

Egyéb felhalmozási célú kiadások

114 573

114 573

114 573

28

27-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre

29

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre

30

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre

31

- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre

114 573

114 573

114 573

32

- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre

33

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre

34

- Lakástámogatás

35

- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

36

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+22)

532 836 600

29 144 181

215 344 944

244 489 125

777 325 725

37

Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (38+ … + 40)

38

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

39

Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

40

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

41

Belföldi értékpapírok kiadásai (42+ … + 47)

42

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

43

Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása

44

Kincstárjegyek beváltása

45

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása

46

Belföldi kötvények beváltása

47

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása

48

Belföldi finanszírozás kiadásai (49+ … + 52)

14 079 727

425 419

425 419

14 505 146

49

Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása

50

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

14 079 727

425 419

425 419

14 505 146

51

Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése

52

Pénzügyi lízing kiadásai

53

Külföldi finanszírozás kiadásai (54+ … + 58)

54

Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása

55

Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása

56

Külföldi értékpapírok beváltása

57

Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. szervezeteknek

58

Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek

59

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek

60

Váltókiadások

61

FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (37+41+48+53+59+60)

14 079 727

425 419

425 419

14 505 146

62

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (36.+61)

546 916 327

29 144 181

215 344 944

244 914 544

791 830 871

KÖLTSÉGVETÉSI, FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK EGYENLEGE

Forintban

1

Költségvetési hiány, többlet ( költségvetési bevételek 59. sor - költségvetési kiadások 36. sor) (+/-)

-116 520 273

-1 382 137

-37 622 138

-39 004 275

-155 524 548

2

Finanszírozási bevételek, kiadások egyenlege (finanszírozási bevételek 83. sor - finanszírozási kiadások 61. sor)
(+/-)

116 520 273

1 382 137

37 622 138

39 004 275

155 524 548

1.2. melléklet3

2021. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI RENDELET KÖTELEZŐ FELADATOK BEVÉTELEINEK KIADÁSAINAK MÓDOSÍTÁSA

B E V É T E L E K

Forintban

Sor-
szám

Bevételi jogcím

2021. évi

Eredeti
előirányzat

1. sz. módosítás

2. sz. módosítás

… . sz. módosítás

… . sz. módosítás

… . sz. módosítás

… . sz. módosítás

Módosítások összesen

2.számú módosítás utáni előirányzat

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J=(D+…+I)

K=(C+J)

1

Működési célú támogatások államháztartáson belülről (10+…+11+…+14)

309 749 888

26 845 510

110 517 091

137 362 601

447 112 489

2

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

41 356 837

10 000

10 494 198

10 504 198

51 861 035

3

Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

91 206 050

3 192 000

3 192 000

94 398 050

4

Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

89 288 142

2 528 350

4 849 874

7 378 224

96 666 366

5

Önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

61 834 289

419 580

-963 360

-543 780

61 290 509

6

Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

5 904 570

97 956

97 956

6 002 526

7

Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások

6 590 510

13 138 629

19 729 139

19 729 139

8

Elszámolásból származó bevételek

3 817 833

3 817 833

3 817 833

9

Elvonások és befizetések bevételei

10

Önkormányzat működési támogatásai (2+…+.9)

289 589 888

16 656 229

27 519 341

44 175 570

333 765 458

11

Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

12

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

13

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele

14

Egyéb működési célú támogatások bevételei

20 160 000

10 189 281

82 997 750

93 187 031

113 347 031

15

14-ből EU-s támogatás

16

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (17+…+21)

48 696 468

48 696 468

48 696 468

17

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

18

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

19

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

20

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele

21

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei

48 696 468

48 696 468

48 696 468

22

21-ből EU-s támogatás

23

Közhatalmi bevételek (24+…+30)

26 000 000

7 889 585

7 889 585

33 889 585

24

Építményadó

25

Idegenforgalmi adó

26

Iparűzési adó

20 000 000

7 889 585

7 889 585

27 889 585

27

Talajterhelési díj, késedelmi pótlék

3 000 000

3 000 000

28

Gépjárműadó

29

Telekadó

30

Kommunális adó

3 000 000

3 000 000

31

Működési bevételek (32+…+ 42)

12 000 000

441 036

19 400 648

19 841 684

31 841 684

32

Készletértékesítés ellenértéke

7 219 109

7 219 109

7 219 109

33

Szolgáltatások ellenértéke

5 000 000

5 553 499

5 553 499

10 553 499

34

Közvetített szolgáltatások értéke

3 000 000

1 246 184

1 246 184

4 246 184

35

Tulajdonosi bevételek

36

Ellátási díjak

2 500 000

441 036

5 051 304

5 492 340

7 992 340

37

Kiszámlázott általános forgalmi adó

500 000

47 935

47 935

547 935

38

Általános forgalmi adó visszatérítése

39

Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek

40

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

41

Biztosító által fizetett kártérítés

42

Egyéb működési bevételek

1 000 000

282 617

282 617

1 282 617

43

Felhalmozási bevételek (44+…+48)

344 400

344 400

344 400

44

Immateriális javak értékesítése

45

Ingatlanok értékesítése

344 400

344 400

344 400

46

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

47

Részesedések értékesítése

48

Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

49

Működési célú átvett pénzeszközök (50+ … + 52)

50

Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről

51

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről

52

Egyéb működési célú átvett pénzeszköz

53

52-ből EU-s támogatás (közvetlen)

54

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (55+…+57)

55

Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről

56

Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről

57

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz

58

57-ből EU-s támogatás (közvetlen)

59

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+16+23+31+43+49+54)

347 749 888

27 286 546

214 367 533

214 134 738

561 884 626

60

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (61+…+63)

61

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

62

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

63

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

64

Belföldi értékpapírok bevételei (65 +…+ 68)

65

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

66

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

67

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

68

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

69

Maradvány igénybevétele (70 + 71)

130 600 000

69 348

22 845 426

22 914 774

153 514 774

70

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele

130 600 000

69 348

22 845 426

22 914 774

153 514 774

71

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele

72

Belföldi finanszírozás bevételei (73 + … + 75)

15 202 131

15 202 131

15 202 131

73

Államháztartáson belüli megelőlegezések

15 202 131

15 202 131

15 202 131

74

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

75

Lekötött betétek megszüntetése

76

Külföldi finanszírozás bevételei (77+…+80)

77

Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

78

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

79

Külföldi értékpapírok kibocsátása

80

Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele

81

Váltóbevételek

82

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei

83

FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (60 + 64+69+72+76+81+82)

130 600 000

69 348

38 047 557

38 116 905

168 716 905

84

KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (59+83)

478 349 888

27 355 894

252 415 090

252 251 643

730 601 531

K I A D Á S O K

Forintban

Sor-
szám

Kiadási jogcím

2021. évi

Eredeti
előirányzat

1. sz. módosítás

2. sz. módosítás

… . sz. módosítás

… . sz. módosítás

… . sz. módosítás

… . sz. módosítás

Módosítások összesen

2.számú módosítás utáni előirányzat

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J=(D+…+I)

K=(C+J)

1

Működési költségvetés kiadásai (2+…+6)

392 032 904

27 821 392

90 554 138

118 375 530

510 408 434

2

Személyi juttatások

186 746 118

23 957 739

49 696 303

73 654 042

260 400 160

3

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

28 945 648

6 295 634

6 295 634

35 241 282

4

Dologi kiadások

134 043 640

-1 334 394

30 318 292

28 983 898

163 027 538

5

Ellátottak pénzbeli juttatásai

25 879 278

-475 239

-475 239

25 404 039

6

Egyéb működési célú kiadások

16 418 220

5 198 047

4 719 148

9 917 195

26 335 415

7

- a 6-ból: - Előző évi elszámolásból származó befizetések

12 418 220

5 198 047

-372 365

4 825 682

17 243 902

8

- Törvényi előíráson alapuló befizetések

9

- Egyéb elvonások, befizetések

10

- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre

11

-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre

12

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre

13

- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre

3 000 000

-686 112

-686 112

2 313 888

14

- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre

15

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre

16

- Árkiegészítések, ártámogatások

17

- Kamattámogatások

18

- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre

1 000 000

5 780 025

5 780 025

6 780 025

19

- Tartalékok

20

- a 19-ből: - Általános tartalék

21

- Céltartalék

22

Felhalmozási költségvetés kiadásai (23+25+27)

72 237 257

133 450 694

133 450 694

205 687 951

23

Beruházások

45 238 515

-5 777 051

-11 768 832

-17 545 883

27 692 632

24

23-ból EU-s forrásból megvalósuló beruházás

25

Felújítások

26 998 742

5 777 051

145 104 953

150 882 004

177 880 746

26

25-ből EU-s forrásból megvalósuló felújítás

27

Egyéb felhalmozási célú kiadások

114 573

114 573

114 573

28

27-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre

29

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre

30

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre

31

- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre

114 573

114 573

114 573

32

- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre

33

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre

34

- Lakástámogatás

35

- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

36

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+22)

464 270 161

27 821 392

224 004 832

251 826 224

716 096 385

37

Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (38+ … + 40)

38

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

39

Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

40

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

41

Belföldi értékpapírok kiadásai (42+ … + 47)

42

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

43

Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása

44

Kincstárjegyek beváltása

45

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása

46

Belföldi kötvények beváltása

47

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása

48

Belföldi finanszírozás kiadásai (49+ … + 52)

14 079 727

425 419

425 419

14 505 146

49

Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása

50

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

14 079 727

425 419

425 419

14 505 146

51

Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése

52

Pénzügyi lízing kiadásai

53

Külföldi finanszírozás kiadásai (54+ … + 58)

54

Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása

55

Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása

56

Külföldi értékpapírok beváltása

57

Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. szervezeteknek

58

Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek

59

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek

60

Váltókiadások

61

FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (37+41+48+53+59+60)

14 079 727

425 419

425 419

14 505 146

62

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (36.+61)

478 349 888

27 821 392

224 430 251

252 251 643

730 601 531

KÖLTSÉGVETÉSI, FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK EGYENLEGE

Forintban

1

Költségvetési hiány, többlet ( költségvetési bevételek 59. sor - költségvetési kiadások 36. sor) (+/-)

-116 520 273

-534 846

-9 637 299

-37 691 486

-154 211 759

2

Finanszírozási bevételek, kiadások egyenlege (finanszírozási bevételek 83. sor - finanszírozási kiadások 61. sor)
(+/-)

116 520 273

69 348

37 622 138

37 691 486

154 211 759

1.3. melléklet4

2021. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI RENDELET ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATOK BEVÉTELEINEK KIADÁSAINAK MÓDOSÍTÁSA

B E V É T E L E K

NEMLEGES

Forintban

Sor-
szám

Bevételi jogcím

2021. évi

Eredeti
előirányzat

1. sz. módosítás

2. sz. módosítás

… . sz. módosítás

… . sz. módosítás

… . sz. módosítás

… . sz. módosítás

Módosítások összesen

2.számú módosítás utáni előirányzat

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J=(D+…+I)

K=(C+J)

1

Működési célú támogatások államháztartáson belülről (10+…+11+…+14)

2

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

3

Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

4

Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

5

Önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

6

Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

7

Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások

8

Elszámolásból származó bevételek

9

Elvonások és befizetések bevételei

10

Önkormányzat működési támogatásai (2+…+.9)

11

Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

12

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

13

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele

14

Egyéb működési célú támogatások bevételei

15

14-ből EU-s támogatás

16

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (17+…+21)

17

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

18

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

19

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

20

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele

21

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei

22

21-ből EU-s támogatás

23

Közhatalmi bevételek (24+…+30)

24

Építményadó

25

Idegenforgalmi adó

26

Iparűzési adó

27

Talajterhelési díj, késedelmi pótlék

28

Gépjárműadó

29

Telekadó

30

Kommunális adó

31

Működési bevételek (32+…+ 42)

32

Készletértékesítés ellenértéke

33

Szolgáltatások ellenértéke

34

Közvetített szolgáltatások értéke

35

Tulajdonosi bevételek

36

Ellátási díjak

37

Kiszámlázott általános forgalmi adó

38

Általános forgalmi adó visszatérítése

39

Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek

40

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

41

Biztosító által fizetett kártérítés

42

Egyéb működési bevételek

43

Felhalmozási bevételek (44+…+48)

44

Immateriális javak értékesítése

45

Ingatlanok értékesítése

46

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

47

Részesedések értékesítése

48

Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

49

Működési célú átvett pénzeszközök (50+ … + 52)

50

Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről

51

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről

52

Egyéb működési célú átvett pénzeszköz

53

52-ből EU-s támogatás (közvetlen)

54

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (55+…+57)

55

Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről

56

Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről

57

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz

58

57-ből EU-s támogatás (közvetlen)

59

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+16+23+31+43+49+54)

60

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (61+…+63)

61

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

62

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

63

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

64

Belföldi értékpapírok bevételei (65 +…+ 68)

65

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

66

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

67

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

68

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

69

Maradvány igénybevétele (70 + 71)

70

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele

71

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele

72

Belföldi finanszírozás bevételei (73 + … + 75)

73

Államháztartáson belüli megelőlegezések

74

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

75

Lekötött betétek megszüntetése

76

Külföldi finanszírozás bevételei (77+…+80)

77

Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

78

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

79

Külföldi értékpapírok kibocsátása

80

Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele

81

Váltóbevételek

82

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei

83

FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (60 + 64+69+72+76+81+82)

84

KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (59+83)

K I A D Á S O K

Forintban

Sor-
szám

Kiadási jogcím

2021. évi

Eredeti
előirányzat

1. sz. módosítás

2. sz. módosítás

… . sz. módosítás

… . sz. módosítás

… . sz. módosítás

… . sz. módosítás

Módosítások összesen

2.számú módosítás utáni előirányzat

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J=(D+…+I)

K=(C+J)

1

Működési költségvetés kiadásai (2+…+6)

2

Személyi juttatások

3

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

4

Dologi kiadások

5

Ellátottak pénzbeli juttatásai

6

Egyéb működési célú kiadások

7

- a 6-ból: - Előző évi elszámolásból származó befizetések

8

- Törvényi előíráson alapuló befizetések

9

- Egyéb elvonások, befizetések

10

- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre

11

-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre

12

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre

13

- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre

14

- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre

15

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre

16

- Árkiegészítések, ártámogatások

17

- Kamattámogatások

18

- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre

19

- Tartalékok

20

- a 19-ből: - Általános tartalék

21

- Céltartalék

22

Felhalmozási költségvetés kiadásai (23+25+27)

23

Beruházások

24

23-ból EU-s forrásból megvalósuló beruházás

25

Felújítások

26

25-ből EU-s forrásból megvalósuló felújítás

27

Egyéb felhalmozási célú kiadások

28

27-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre

29

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre

30

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre

31

- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre

32

- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre

33

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre

34

- Lakástámogatás

35

- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

36

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+22)

37

Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (38+ … + 40)

38

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

39

Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

40

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

41

Belföldi értékpapírok kiadásai (42+ … + 47)

42

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

43

Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása

44

Kincstárjegyek beváltása

45

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása

46

Belföldi kötvények beváltása

47

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása

48

Belföldi finanszírozás kiadásai (49+ … + 52)

49

Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása

50

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

51

Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése

52

Pénzügyi lízing kiadásai

53

Külföldi finanszírozás kiadásai (54+ … + 58)

54

Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása

55

Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása

56

Külföldi értékpapírok beváltása

57

Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. szervezeteknek

58

Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek

59

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek

60

Váltókiadások

61

FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (37+41+48+53+59+60)

62

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (36.+61)

KÖLTSÉGVETÉSI, FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK EGYENLEGE

Forintban

1

Költségvetési hiány, többlet ( költségvetési bevételek 59. sor - költségvetési kiadások 36. sor) (+/-)

2

Finanszírozási bevételek, kiadások egyenlege (finanszírozási bevételek 83. sor - finanszírozási kiadások 61. sor)
(+/-)

1.4. melléklet5

2021. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI RENDELET ÁLLAMIGAZGATÁSI FELADATOK BEVÉTELEINEK KIADÁSAINAK MÓDOSÍTÁSA

B E V É T E L E K

Forintban

Sor-
szám

Bevételi jogcím

2021. évi

Eredeti
előirányzat

1. sz. módosítás

2. sz. módosítás

… . sz. módosítás

… . sz. módosítás

… . sz. módosítás

… . sz. módosítás

Módosítások összesen

2.számú módosítás utáni előirányzat

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J=(D+…+I)

K=(C+J)

1

Működési célú támogatások államháztartáson belülről (10+…+11+…+14)

68 566 439

10 000

-8 729 888

-8 719 888

59 846 551

2

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

62 403 251

10 000

-10 028 700

-10 018 700

52 384 551

3

Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

4

Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

5

Önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

6

Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

7

Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások

8

Elszámolásból származó bevételek

9

Elvonások és befizetések bevételei

10

Önkormányzat működési támogatásai (2+…+.9)

62 403 251

10 000

-10 028 700

-10 018 700

52 384 551

11

Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

12

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

13

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele

14

Egyéb működési célú támogatások bevételei

6 163 188

1 298 812

1 298 812

7 462 000

15

14-ből EU-s támogatás

16

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (17+…+21)

17

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

18

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

19

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

20

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele

21

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei

22

21-ből EU-s támogatás

23

Közhatalmi bevételek (24+…+30)

24

Építményadó

25

Idegenforgalmi adó

26

Iparűzési adó

27

Talajterhelési díj, késedelmi pótlék

28

Gépjárműadó

29

Telekadó

30

Kommunális adó

31

Működési bevételek (32+…+ 42)

70 000

70 000

70 000

32

Készletértékesítés ellenértéke

33

Szolgáltatások ellenértéke

70 000

70 000

70 000

34

Közvetített szolgáltatások értéke

35

Tulajdonosi bevételek

36

Ellátási díjak

37

Kiszámlázott általános forgalmi adó

38

Általános forgalmi adó visszatérítése

39

Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek

40

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

41

Biztosító által fizetett kártérítés

42

Egyéb működési bevételek

43

Felhalmozási bevételek (44+…+48)

44

Immateriális javak értékesítése

45

Ingatlanok értékesítése

46

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

47

Részesedések értékesítése

48

Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

49

Működési célú átvett pénzeszközök (50+ … + 52)

50

Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről

51

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről

52

Egyéb működési célú átvett pénzeszköz

53

52-ből EU-s támogatás (közvetlen)

54

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (55+…+57)

55

Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről

56

Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről

57

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz

58

57-ből EU-s támogatás (közvetlen)

59

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+16+23+31+43+49+54)

68 566 439

10 000

-18 688 588

-8 649 888

59 916 551

60

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (61+…+63)

61

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

62

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

63

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

64

Belföldi értékpapírok bevételei (65 +…+ 68)

65

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

66

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

67

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

68

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

69

Maradvány igénybevétele (70 + 71)

1 312 789

1 312 789

1 312 789

70

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele

1 312 789

1 312 789

1 312 789

71

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele

72

Belföldi finanszírozás bevételei (73 + … + 75)

73

Államháztartáson belüli megelőlegezések

74

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

75

Lekötött betétek megszüntetése

76

Külföldi finanszírozás bevételei (77+…+80)

77

Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

78

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

79

Külföldi értékpapírok kibocsátása

80

Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele

81

Váltóbevételek

82

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei

83

FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (60 + 64+69+72+76+81+82)

1 312 789

1 312 789

1 312 789

84

KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (59+83)

68 566 439

1 322 789

-18 688 588

-7 337 099

61 229 340

K I A D Á S O K

Forintban

Sor-
szám

Kiadási jogcím

2021. évi

Eredeti
előirányzat

1. sz. módosítás

2. sz. módosítás

… . sz. módosítás

… . sz. módosítás

… . sz. módosítás

… . sz. módosítás

Módosítások összesen

2.számú módosítás utáni előirányzat

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J=(D+…+I)

K=(C+J)

1

Működési költségvetés kiadásai (2+…+6)

66 566 439

1 322 789

-7 921 559

-6 598 770

59 967 669

2

Személyi juttatások

54 100 813

1 322 789

-8 131 071

-6 808 282

47 292 531

3

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

7 765 626

-480 408

-480 408

7 285 218

4

Dologi kiadások

4 700 000

687 520

687 520

5 387 520

5

Ellátottak pénzbeli juttatásai

6

Egyéb működési célú kiadások

2 400

2 400

2 400

7

- a 6-ból: - Előző évi elszámolásból származó befizetések

8

- Törvényi előíráson alapuló befizetések

9

- Egyéb elvonások, befizetések

10

- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre

11

-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre

12

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre

13

- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre

14

- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre

15

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre

16

- Árkiegészítések, ártámogatások

17

- Kamattámogatások

18

- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre

19

- Tartalékok

20

- a 19-ből: - Általános tartalék

21

- Céltartalék

22

Felhalmozási költségvetés kiadásai (23+25+27)

2 000 000

-738 329

-738 329

1 261 671

23

Beruházások

2 000 000

-738 329

-738 329

1 261 671

24

23-ból EU-s forrásból megvalósuló beruházás

25

Felújítások

26

25-ből EU-s forrásból megvalósuló felújítás

27

Egyéb felhalmozási célú kiadások

28

27-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre

29

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre

30

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre

31

- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre

32

- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre

33

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre

34

- Lakástámogatás

35

- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

36

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+22)

68 566 439

1 322 789

-8 659 888

-7 337 099

61 229 340

37

Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (38+ … + 40)

38

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

39

Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

40

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

41

Belföldi értékpapírok kiadásai (42+ … + 47)

42

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

43

Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása

44

Kincstárjegyek beváltása

45

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása

46

Belföldi kötvények beváltása

47

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása

48

Belföldi finanszírozás kiadásai (49+ … + 52)

49

Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása

50

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

51

Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése

52

Pénzügyi lízing kiadásai

53

Külföldi finanszírozás kiadásai (54+ … + 58)

54

Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása

55

Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása

56

Külföldi értékpapírok beváltása

57

Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. szervezeteknek

58

Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek

59

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek

60

Váltókiadások

61

FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (37+41+48+53+59+60)

62

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (36.+61)

68 566 439

1 322 789

-8 659 888

-7 337 099

61 229 340

KÖLTSÉGVETÉSI, FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK EGYENLEGE

Forintban

1

Költségvetési hiány, többlet ( költségvetési bevételek 59. sor - költségvetési kiadások 36. sor) (+/-)

-1 312 789

-10 028 700

-1 312 789

-1 312 789

2

Finanszírozási bevételek, kiadások egyenlege (finanszírozási bevételek 83. sor - finanszírozási kiadások 61. sor)
(+/-)

1 312 789

1 312 789

1 312 789

2.1. melléklet6

I. Működési célú bevételek és kiadások mérlegének módosítása
(Önkormányzati szinten)

Forintban

Sor-
szám

Bevételek

Kiadások

Megnevezés

2021. évi eredeti előirányzat

Halmozott módosítás 2021. XII.31.-ig

2021. XII.31. Módosítás után

Megnevezés

2021. évi eredeti előirányzat

Halmozott módosítás 2021. XII.31.-ig

2021. XII.31. Módosítás után

A

B

C

D

E=C±D

F

G

H

I=G±H

1

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

351 993 139

34 156 870

386 150 009

Személyi juttatások

240 846 931

66 845 760

307 692 691

2

1.-ból EU-s támogatás

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

36 711 274

5 815 226

42 526 500

3

Közhatalmi bevételek

26 000 000

7 889 585

33 889 585

Dologi kiadások

138 743 640

29 671 418

168 415 058

4

Működési bevételek

12 000 000

19 911 684

31 911 684

Ellátottak pénzbeli juttatásai

25 879 278

-475 239

25 404 039

5

Működési célú átvett pénzeszközök

Egyéb működési célú kiadások

16 418 220

9 919 595

26 337 815

6

5.-ból EU-s támogatás (közvetlen)

7

Egyéb működési bevételek

26 323 188

94 485 843

120 809 031

8

9

Az 5-ből -Tartalékok

10

11

12

13

Költségvetési bevételek összesen (1+3+4+5+7+…+12.)

416 316 327

156 443 982

572 760 309

Költségvetési kiadások összesen (1+...+8+10+…12)

458 599 343

111 776 760

570 376 103

14

Hiány belső finanszírozásának bevételei (15.+…+18. )

85 861 485

24 227 563

110 089 048

Értékpapír vásárlása, visszavásárlása

15

Költségvetési maradvány igénybevétele

85 861 485

24 227 563

110 089 048

Likviditási célú hitelek törlesztése

16

Vállalkozási maradvány igénybevétele

Rövid lejáratú hitelek törlesztése

17

Betét visszavonásából származó bevétel

Hosszú lejáratú hitelek törlesztése

18

Értékpapír értékesítése

Kölcsön törlesztése

19

Hiány külső finanszírozásának bevételei (20+…+21)

15 202 131

15 202 131

Forgatási célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása

20

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele

Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése

21

Államháztartáson belüli megelőlegezések

15 202 131

15 202 131

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

14 079 727

425 419

14 505 146

22

Váltóbevételek

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek

23

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei

Váltókiadások

24

Működési célú finanszírozási bevételek összesen (14+19+22+23)

85 861 485

39 429 694

125 291 179

Működési célú finanszírozási kiadások összesen (14+...+23)

14 079 727

425 419

14 505 146

25

BEVÉTEL ÖSSZESEN (13+24)

502 177 812

195 873 676

698 051 488

KIADÁSOK ÖSSZESEN (13+24)

472 679 070

112 202 179

584 881 249

26

Költségvetési hiány:

42 283 016

-

Költségvetési többlet:

-

2 384 206

27

Bruttó hiány:

-

-

Bruttó többlet:

29 498 742

113 170 239

2.2. melléklet7

II. Felhalmozási célú bevételek és kiadások mérlegének módosítása
(Önkormányzati szinten)

Forintban

Sor-
szám

Bevételek

Kiadások

Megnevezés

2021. évi eredeti előirányzat

Halmozott módosítás 2021.XII.31-ig

2021. XII.31. Módosítás után

Megnevezés

2021. évi eredeti előirányzat

Halmozott módosítás 2021.XII.31-ig

2021. XII.31. Módosítás után

A

B

C

D

E=C±D

F

G

H

I=G±H

1

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

48 696 468

48 696 468

Beruházások

47 238 515

-18 284 212

28 954 303

2

1.-ből EU-s támogatás

1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás

3

Felhalmozási bevételek

344 400

344 400

Felújítások

26 998 742

150 882 004

177 880 746

4

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök átvétele

3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás

5

4.-ből EU-s támogatás (közvetlen)

Egyéb felhalmozási kiadások

114 573

114 573

6

Egyéb felhalmozási célú bevételek

7

8

9

10

11

12

Költségvetési bevételek összesen: (1+3+4+6+…+11)

49 040 868

49 040 868

Költségvetési kiadások összesen: (1+3+5+...+11)

74 237 257

132 712 365

206 949 622

13

Hiány belső finanszírozás bevételei ( 14+…+18)

44 738 515

44 738 515

Értékpapír vásárlása, visszavásárlása

14

Költségvetési maradvány igénybevétele

44 738 515

44 738 515

Hitelek törlesztése

15

Vállalkozási maradvány igénybevétele

Rövid lejáratú hitelek törlesztése

16

Betét visszavonásából származó bevétel

Hosszú lejáratú hitelek törlesztése

17

Értékpapír értékesítése

Kölcsön törlesztése

18

Egyéb belső finanszírozási bevételek

Befektetési célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása

19

Hiány külső finanszírozásának bevételei (20+…+24 )

Betét elhelyezése

20

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

Pénzügyi lízing kiadásai

21

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

22

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

23

Értékpapírok kibocsátása

24

Államháztartáson belüli megelőlegezések

25

Felhalmozási célú finanszírozási bevételek összesen (13+19)

44 738 515

44 738 515

Felhalmozási célú finanszírozási kiadások összesen
(13+...+24)

26

BEVÉTEL ÖSSZESEN (12+25)

44 738 515

49 040 868

93 779 383

KIADÁSOK ÖSSZESEN (12+25)

74 237 257

132 712 365

206 949 622

27

Költségvetési hiány:

74 237 257

157 908 754

Költségvetési többlet:

-

-

28

Bruttó hiány:

29 498 742

113 170 239

Bruttó többlet:

-

-

3. melléklet

Megyaszó Község Önkormányzata adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségei

Forintban!

Sor-szám

MEGNEVEZÉS

Évek

Összesen
(F=C+D+E)

2022.

2023.

2024.

A

B

C

D

E

1.

NEMLEGES

-

2.

-

3.

-

4.

-

5.

-

6.

ÖSSZES KÖTELEZETTSÉG

-

-

-

-

4. melléklet

Megyaszó Község Önkormányzata saját bevételeinek részletezése az adósságot keletkeztető ügyletből származó tárgyévi fizetési kötelezettség megállapításához

Forintban!

Sor-szám

Bevételi jogcímek

2021. évi előirányzat

A

B

1.

Helyi adóból és a települési adóból származó bevétel

26 000 000

2.

Az önkormányzati vagyon és az önkormányzatot megillető vagyoni értékű jog értékesítéséből és hasznosításából származó bevétel

12 000 000

3.

Osztalék, koncessziós díj és hozambevétel

4.

Tárgyi eszköz és az immateriális jószág, részvény, részesedés, vállalat értékesítéséből vagy privatizációból származó bevétel

5.

Bírság-, pótlék- és díjbevétel

6.

Kezesség-, illetve garanciavállalással kapcsolatos megtérülés

SAJÁT BEVÉTELEK ÖSSZESEN*

38 000 000

*Az adósságot keletkeztető ügyletekhez történő hozzájárulás részletes szabályairól szóló 353/2011. (XII.31.) Korm. Rendelet 2. § (1) bekezdése alapján.

5. melléklet

Megyaszó Község Önkormányzata 2021. évi adósságot keletkeztető fejlesztési céljai

Forintban!

Sor-szám

Fejlesztési cél leírása

Fejlesztés várható kiadása

A

B

1.

NEMLEGES

2.

3.

4.

ADÓSSÁGOT KELETKEZTETŐ ÜGYLETEK VÁRHATÓ EGYÜTTES ÖSSZEGE*

-

* Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény 8. § (2) bekezdése szerinti adósságot keletkezető ügyletek.

6. melléklet8

Beruházási (felhalmozási) kiadások előirányzatának módosítása beruházásonként

Forintban

Beruházás megnevezése

Teljes költség

Kivitelezés kezdési és befejezési éve

Felhasználás 2020. XII. 31-ig

2021. évi
eredeti előirányzat

Eddigi módosítások összege 2021. évben

1 sz. módosítás

Módosítások összesen 2021.XII.31.-ig

2.számú módosítás utáni előirányzat

A

B

C

D

E

F

G

H=(F+G)

I=(E+H)

MFP/ Kerékpárút kiépítése

29 184 443

2021

29 184 443

-29 184 443

-29 184 443

MFP / Közterület karbantart.szolg.eszközbeszerzés

13 826 617

2021

13 826 617

13 826 617

TOP-1.1.3-15-BOI-2018-00026

73 000 000

2020-2021

71 662 545

1 337 455

1 337 455

Közművelődési érdekeltségnövelő támogatás

390 000

2021

390 000

185 948

179 579

569 579

Közös Hivatal - informatikai, kommunikációs eszközök beszerzése

2 000 000

2021

2 000 000

-1 160 215

839 785

Mackó Kuckó B. és Óvoda - tárgyi eszk. Beszerzése

500 000

2021

500 000

-73 778

426 222

Játszótér kiépítése

4 610 100

2021

4 610 100

4 610 100

4 610 100

Piactér árusító asztal

600 000

2021

600 000

600 000

600 000

Fogászati eszközök

1 999 159

2021

1 999 159

1 999 159

1 999 159

Önkorm.temetők infrastrukturális fejlesztése

4 745 386

2021-2022

4 745 386

4 745 386

4 745 386

ÖSSZESEN:

130 855 705

71 662 545

47 238 515

-18 284 212

28 954 303

7. melléklet9

Felújítási kiadások előirányzatának módosítása felújításonként

Forintban

Felújítás megnevezése

Teljes költség

Kivitelezés kezdési és befejezési éve

Felhasználás 2020. XII. 31-ig

2021. évi
eredeti előirányzat

Eddigi módosítások összege 2021. évben

1 sz. módosítás

Módosítások összesen 2021.XII.31.-ig

2.számú módosítás utáni előirányzat

A

B

C

D

E

F

G

H=(F+G)

I=(E+H)

Óvoda napelem pályázat

55 200 000

2020-2021

28 201 258

26 998 742

26 998 742

Szolgálati lakás felújítása

27 944 998

2020-2021

27 944 998

27 944 998

27 944 998

Önkormányzati kerékpárút

29 184 443

2020-2021

29 184 443

29 184 443

29 184 443

Gyöngyvirág, Kossuth út felújítása

18 979 825

2021

18 979 825

18 979 825

18 979 825

Önkorm.bérlakás felújítása

3 323 715

2021

3 323 715

3 323 715

3 323 715

ÖSSZESEN:

134 632 981

28 201 258

26 998 742

79 432 981

106 431 723

8. melléklet10

Önkormányzaton kívüli EU-s projekthez történő hozzájárulás

Forintban!

Támogatott neve

Eredeti ei.

Módosítás

Módosított

Összesen:

Európai uniós támogatással megvalósuló projektek

bevételei, kiadásai

EU-s projekt neve, azonosítója:*

Forintban!

Források

Támogatási szerződés szerinti bevételek, kiadások

Módosítás utáni összes bevétel, kiadás előiányzata

Évenkénti ütemezés

2021. előttre ütemezett bevétel, kiadás

Eredeti

Módosítás

Módosított

Eredeti

Módosítás

Módosított

2021.-re ütemezett

2021. utánra ütemezett

A

B=C+F+I

C

D

E

F=D+E

G

H

I=G+H

Saját erő

- saját erőből központi támogatás

EU-s forrás

Társfinanszírozás

Hitel

Egyéb forrás

Források összesen:

Személyi jellegű

Beruházások, beszerzések

Szolgáltatások igénybe vétele

Adminisztratív költségek

Kiadások összesen:

* Amennyiben több projekt megvalósítása történik egy időben akkor azokat külön-külön, projektenként be kell mutatni!

2021. évi költségvetést érintő módosítások

#HIV!

1. sz. mód

2. sz. mód

3. sz. mód

4. sz. mód

5. sz. mód

6. sz. mód

Módosítás összesen

Saját erő

- saját erőből központi támogatás

EU-s forrás

Társfinanszírozás

Hitel

Egyéb forrás

Összesen:

Kiadások

1. sz. mód

2. sz. mód

3. sz. mód

4. sz. mód

5. sz. mód

6. sz. mód

Módosítás összesen

Személyi jellegű

Beruházások, beszerzések

Szolgáltatások igénybe vétele

Adminisztratív költségek

Kiadások összesen:

2021. utáni költségvetést érintő módosítások

Források

1. sz. mód

2. sz. mód

3. sz. mód

4. sz. mód

5. sz. mód

6. sz. mód

Módosítás összesen

Saját erő

- saját erőből központi támogatás

EU-s forrás

Társfinanszírozás

Hitel

Egyéb forrás

Összesen:

Kiadások

1. sz. mód

2. sz. mód

3. sz. mód

4. sz. mód

5. sz. mód

6. sz. mód

Módosítás összesen

Személyi jellegű

Beruházások, beszerzések

Szolgáltatások igénybe vétele

Adminisztratív költségek

Összesen:

9.1. melléklet11

Megyaszó Község Önkormányzata

'01

Összes bevétel, kiadás módosítása

01

Forintban

Sor-
szám

Előirányzat megnevezése

Eredeti
előirányzat

1. sz. módosítás

2. sz. módosítás

… . sz. módosítás

… . sz. módosítás

… . sz. módosítás

… . sz. módosítás

Módosítások összesen

2.számú módosítás utáni előirányzat

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J=(D+…+I)

K=(C+J)

Bevételek

1

Működési célú támogatások államháztartáson belülről (10+…+11+…+14)

372 153 139

27 321 008

97 522 893

124 843 901

496 997 040

2

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

103 760 088

485 498

485 498

104 245 586

3

Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

91 206 050

3 192 000

3 192 000

94 398 050

4

Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

89 288 142

2 528 350

4 849 874

7 378 224

96 666 366

5

Önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

61 834 289

419 580

-963 360

-543 780

61 290 509

6

Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

5 904 570

97 956

97 956

6 002 526

7

Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások

6 590 510

13 138 629

19 729 139

19 729 139

8

Elszámolásból származó bevételek

3 817 833

3 817 833

3 817 833

9

Elvonások és befizetések bevételei

10

Önkormányzat működési támogatásai (2+…+.9)

351 993 139

17 131 727

17 025 143

34 156 870

386 150 009

11

Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

12

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

13

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele

14

Egyéb működési célú támogatások bevételei

20 160 000

10 189 281

80 497 750

90 687 031

110 847 031

15

14-ből EU-s támogatás

16

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (17+…+21)

48 696 468

48 696 468

17

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

18

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

19

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

20

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele

21

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei

48 696 468

48 696 468

48 696 468

22

21-ből EU-s támogatás

23

Közhatalmi bevételek (24+…+30)

26 000 000

7 889 585

7 889 585

33 889 585

24

Építményadó

25

Idegenforgalmi adó

26

Iparűzési adó

20 000 000

7 889 585

7 889 585

27 889 585

27

Egyéb közhatalmi bevételek

3 000 000

3 000 000

28

Gépjárműadó

29

Telekadó

30

Kommunális adó

3 000 000

3 000 000

31

Működési bevételek (32+…+ 42)

9 500 000

23 698 150

14 198 150

23 698 150

32

Készletértékesítés ellenértéke

7 219 109

7 219 109

7 219 109

33

Szolgáltatások ellenértéke

5 000 000

5 412 339

5 412 339

10 412 339

34

Közvetített szolgáltatások értéke

3 000 000

1 246 184

1 246 184

4 246 184

35

Tulajdonosi bevételek

36

Ellátási díjak

37

Kiszámlázott általános forgalmi adó

500 000

47 935

47 935

547 935

38

Általános forgalmi adó visszatérítése

39

Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek

40

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

41

Biztosító által fizetett kártérítés

42

Egyéb működési bevételek

1 000 000

272 583

272 583

1 272 583

43

Felhalmozási bevételek (44+…+48)

344 400

344 400

344 400

44

Immateriális javak értékesítése

45

Ingatlanok értékesítése

344 400

344 400

344 400

46

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

47

Részesedések értékesítése

48

Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

49

Működési célú átvett pénzeszközök (50+ … + 52)

50

Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről

51

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről

52

Egyéb működési célú átvett pénzeszköz

53

52-ből EU-s támogatás (közvetlen)

54

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (55+…+57)

55

Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről

56

Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről

57

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz

58

57-ből EU-s támogatás (közvetlen)

59

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+16+23+31+43+49+54)

407 653 139

27 321 008

27 321 008

603 625 643

60

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (61+…+63)

61

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

62

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

63

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

64

Belföldi értékpapírok bevételei (65 +…+ 68)

65

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

66

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

67

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

68

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

69

Maradvány igénybevétele (70 + 71)

129 000 000

22 827 434

22 827 434

151 827 434

70

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele

129 000 000

22 827 434

22 827 434

151 827 434

71

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele

72

Belföldi finanszírozás bevételei (73 + … + 75)

129 000 000

38 029 565

38 029 565

15 202 131

73

Államháztartáson belüli megelőlegezések

15 202 131

15 202 131

15 202 131

74

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

75

Lekötött betétek megszüntetése

76

Külföldi finanszírozás bevételei (77+…+80)

77

Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

78

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

79

Külföldi értékpapírok kibocsátása

80

Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele

81

Váltóbevételek

82

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei

83

FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (60 + 64+69+72+76+81+82)

129 000 000

60 856 999

60 856 999

167 029 565

84

KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (59+83)

536 653 139

27 321 008

60 856 999

88 178 007

770 655 208

Kiadások

1

Működési költségvetés kiadásai (2+…+6)

192 025 166

27 236 519

85 232 920

112 469 439

304 494 605

2

Személyi juttatások

49 101 899

23 418 686

52 975 667

76 394 353

125 496 252

3

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

7 610 794

6 327 902

6 327 902

13 938 696

4

Dologi kiadások

93 014 975

-1 380 214

21 685 442

20 305 228

113 320 203

5

Ellátottak pénzbeli juttatásai

25 879 278

-475 239

-475 239

25 404 039

6

Egyéb működési célú kiadások

16 418 220

5 198 047

4 719 148

9 917 195

26 335 415

7

- a 6-ból: - Előző évi elszámolásból származó befizetések

12 418 220

5 198 047

-372 365

4 825 682

17 243 902

8

- Törvényi előíráson alapuló befizetések

9

- Egyéb elvonások, befizetések

10

- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre

11

-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre

12

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre

13

- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre

3 000 000

-686 112

-686 112

2 313 888

14

- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre

15

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre

16

- Árkiegészítések, ártámogatások

17

- Kamattámogatások

18

- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre

1 000 000

5 777 625

5 777 625

6 777 625

19

- Tartalékok

20

- a 19-ből: - Általános tartalék

21

- Céltartalék

22

Felhalmozási költségvetés kiadásai (23+25+27)

71 737 257

133 284 099

133 398 672

205 135 929

23

Beruházások

44 738 515

-5 777 051

-11 820 854

-17 597 905

27 140 610

24

23-ból EU-s forrásból megvalósuló beruházás

25

Felújítások

26 998 742

5 777 051

145 104 953

150 882 004

177 880 746

26

25-ből EU-s forrásból megvalósuló felújítás

27

Egyéb felhalmozási célú kiadások

114 573

114 573

114 573

28

27-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre

29

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre

30

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre

31

- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre

114 573

114 573

114 573

32

- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre

33

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre

34

- Lakástámogatás

35

- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

36

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+22)

263 762 423

27 236 519

218 517 019

245 868 111

509 630 534

37

Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (38+ … + 40)

38

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

39

Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

40

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

41

Belföldi értékpapírok kiadásai (42+ … + 47)

42

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

43

Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása

44

Kincstárjegyek beváltása

45

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása

46

Belföldi kötvények beváltása

47

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása

48

Belföldi finanszírozás kiadásai (49+ … + 52)

272 890 716

84 489

-11 950 531

-11 866 042

261 024 674

49

Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása

50

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

14 079 727

425 419

425 419

14 505 146

51

Központi irányító szervi támogatás

258 810 989

84 489

-12 375 950

-12 291 461

246 519 528

52

Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése

53

Pénzügyi lízing kiadásai

54

Külföldi finanszírozás kiadásai (54+ … + 58)

55

Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása

56

Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása

57

Külföldi értékpapírok beváltása

58

Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. szervezeteknek

59

Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek

60

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek

61

Váltókiadások

62

FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (37+41+48+53+59+60)

272 890 716

84 489

-11 950 531

-11 866 042

261 024 674

63

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (36.+61)

536 653 139

27 321 008

206 566 488

234 002 069

770 655 208

Éves tervezett létszám előirányzat (fő)

Közfoglalkoztatottak létszáma (fő)

9.1.1. melléklet12

Megyaszó Község Önkormányzata

01

Kötelező feladatok bevételeinek, kiadásainak módosítása

02

98 449 611

114 548 036

195 972 504

152 577 601

218 631 592

206 681 061

234 002 069

770 655 208

Éves tervezett létszám előirányzat (fő)

Közfoglalkoztatottak létszáma (fő)

9.1.2. melléklet13

Megyaszó Község Önkormányzata

01

Önként vállalt feladatok bevételeinek, kiadásainak módosítása

03

NEMLEGES

Forintban

Sor-
szám

Előrirányzat megnevezése

9.1.3. melléklet14

Megyaszó Község Önkormányzata

01

Államigazgatási feladatok bevételeinek, kiadásainak módosítása

04

9.2. melléklet15

Megyaszói Közös Önkormányzati Hivatal

02

Összes bevétel, kiadás

01

Forintban

Sor-
szám

Bevételi jogcím

Eredeti
előirányzat

1. sz. módosítás

2. sz. módosítás

… . sz. módosítás

… . sz. módosítás

… . sz. módosítás

… . sz. módosítás

Módosítások
összesen

2.számú módosítás utáni előirányzat

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J=(D+…+I)

K=(C+J)

Bevételek

1

Működési bevételek (2+…+12)

70 000

70 000

70 000

2

Készletértékesítés ellenértéke

3

Szolgáltatások ellenértéke

70 000

70 000

70 000

4

Közvetített szolgáltatások értéke

5

Tulajdonosi bevételek

6

Ellátási díjak

7

Kiszámlázott általános forgalmi adó

8

Általános forgalmi adó visszatérülése

9

Kamatbevételek

10

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

11

Biztosító által fizetett kártérítés

12

Egyéb működési bevételek

13

Működési célú támogatások államháztartáson belülről (14+…+16)

6 163 188

1 298 812

1 298 812

7 462 000

14

Elvonások és befizetések bevételei

15

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

16

Egyéb működési célú támogatások bevételei

6 163 188

1 298 812

1 298 812

7 462 000

17

16-ból EU támogatás

18

Közhatalmi bevételek

19

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (20+…+22)

22-ből EU-s támogatás

24

Felhalmozási bevételek (25+…+27)

25

Immateriális javak értékesítése

26

Ingatlanok értékesítése

27

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

28

Működési célú átvett pénzeszközök

29

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

30

Költségvetési bevételek összesen (1+13+18+19+24+28+29)

6 163 188

1 368 812

1 368 812

7 532 000

31

Finanszírozási bevételek (32+…+34)

62 403 251

1 322 789

-10 028 700

-8 705 911

53 697 340

32

Előző évi költségvetési maradvány igénybevétele

1 312 789

1 312 789

1 312 789

33

Előző évi vállalkozási maradvány igénybevétele

34

Irányító szervi (önkormányzati) támogatás (intézményfinanszírozás)

62 403 251

10 000

-10 028 700

-10 018 700

52 384 551

35

BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (30+31)

68 566 439

1 322 789

-8 659 888

-7 337 099

61 229 340

Kiadások

1

Működési költségvetés kiadásai (2+…+6)

66 566 439

1 322 789

-7 921 559

-6 598 770

59 967 669

2

Személyi juttatások

54 100 813

1 322 789

-8 131 071

-6 808 282

47 292 531

3

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

7 765 626

-480 408

-480 408

7 285 218

4

Dologi kiadások

4 700 000

687 520

687 520

5 387 520

5

Ellátottak pénzbeli juttatásai

6

Egyéb működési célú kiadások

2 400

2 400

2 400

7

Felhalmozási költségvetés kiadásai (8+…+10)

2 000 000

-738 329

-738 329

1 261 671

8

Beruházások

2 000 000

-738 329

-738 329

1 261 671

9

Felújítások

10

Egyéb felhalmozási célú kiadások

11

10-ből EU-s támogatásból megvalósuló programok, projektek kiadása

12

Finanszírozási kiadások

13

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (7+12)

68 566 439

1 322 789

-8 659 888

-7 337 099

61 229 340

Éves tervezett létszám előirányzat (fő)

10

10

Közfoglalkoztatottak létszáma (fő)

9.2.1. melléklet16

Megyaszói Közös Önkormányzati Hivatal

02

Kötelező feladatok bevételeinek, kiadásainak módosítása

02

Forintban

Sor-
szám

Bevételi jogcím

Eeredeti

9.2.2. melléklet17

9.2.3. melléklet18

9.3. melléklet19

Megyaszói Általános Művelődési Központ

8 955 964

214 268

214 268

9 170 232

32

Előző évi költségvetési maradvány igénybevétele

800 000

86 268

86 268

886 268

33

Előző évi vállalkozási maradvány igénybevétele

34

Irányító szervi (önkormányzati) támogatás (intézményfinanszírozás)

8 155 964

128 000

128 000

8 283 964

35

BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (30+31)

8 955 964

214 268

224 268

9 180 232

Kiadások

1

Működési költségvetés kiadásai (2+…+6)

8 955 964

98 468

98 468

9 054 432

2

Személyi juttatások

5 968 800

5 968 800

3

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

925 164

69 294

69 294

994 458

4

Dologi kiadások

2 062 000

29 174

29 174

2 091 174

5

Ellátottak pénzbeli juttatásai

6

Egyéb működési célú kiadások

7

Felhalmozási költségvetés kiadásai (8+…+10)

125 800

9.3.1. melléklet20

9.3.2. melléklet21

9.3.3. melléklet22

9.4. melléklet23

Megyaszói Idősek Klubja és Konyha

04

Összes bevétel, kiadás

01

Forintban

Sor-
szám

Bevételi jogcím

Eredeti
előirányzat

1. sz. módosítás

2. sz. módosítás

… . sz. módosítás

… . sz. módosítás

… . sz. módosítás

… . sz. módosítás

Módosítások
összesen

2.számú módosítás utáni előirányzat

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J=(D+…+I)

K=(C+J)

Bevételek

1

Működési bevételek (2+…+12)

2 500 000

441 036

5 182 485

5 623 521

8 123 521

2

Készletértékesítés ellenértéke

3

Szolgáltatások ellenértéke

131 160

64 884 459

135 279

722 633

857 912

65 742 371

65 931

722 633

788 564

65 673 023

35

BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (30+31)

67 384 459

576 315

5 905 118

6 481 433

73 865 892

Kiadások

1

Működési költségvetés kiadásai (2+…+6)

67 384 459

576 315

5 905 118

6 481 433

73 865 892

2

Személyi juttatások

32 353 068

547 551

-2 078 242

-1 530 691

30 822 377

3

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

5 014 726

-131 050

-131 050

4 883 676

4

Dologi kiadások

30 016 665

28 764

8 114 410

8 143 174

38 159 839

9.4.1. melléklet24

9.4.2. melléklet25

9.4.3. melléklet26

9.5. melléklet27

Mackó Kuckó Bölcsőde és Napköziotthonos Óvoda

05

Összes bevétel, kiadás

01

Forintban

Sor-
szám

Bevételi jogcím

Eredeti
előirányzat

1. sz. módosítás

2. sz. módosítás

… . sz. módosítás

… . sz. módosítás

… . sz. módosítás

… . sz. módosítás

Módosítások
összesen

2.számú módosítás utáni előirányzat

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J=(D+…+I)

K=(C+J)

Bevételek

1

Működési bevételek (2+…+12)

10 013

2 510 013

2 510 013

2 510 013

31

Finanszírozási bevételek (32+…+34)

124 167 315

8 558

-3 266 159

-3 257 601

120 909 714

32

Előző évi költségvetési maradvány igénybevétele

800 000

-68 276

-68 276

731 724

33

Előző évi vállalkozási maradvány igénybevétele

34

Irányító szervi (önkormányzati) támogatás (intézményfinanszírozás)

123 367 315

8 558

-3 197 883

-3 189 325

120 177 990

35

BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (30+31)

124 167 315

8 558

-756 146

-747 588

123 419 727

Kiadások

1

Működési költségvetés kiadásai (2+…+6)

123 667 315

8 558

-682 368

-673 810

122 993 505

2

Személyi juttatások

99 322 351

-8 498

-1 201 122

-1 209 620

98 112 731

3

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

15 394 964

29 488

29 488

15 424 452

4

Dologi kiadások

8 950 000

17 056

489 266

506 322

9 456 322

9.5.1. melléklet28

9.5.2. melléklet29

9.5.3. melléklet30

10. melléklet

Adatszolgáltatás
az elismert tartozásállományról

Költségvetési szerv neve:

Megyaszó Község Önkormányzata

Költségvetési szerv számlaszáma:

11600006-00000000-13204479

Éves eredeti kiadási előirányzat: 12.418.220 Ft

30 napon túli elismert tartozásállomány összesen: 12.418.220 Ft

Forintban!

Sor-szám

Tartozásállomány megnevezése

30 nap
alatti
állomány

30-60 nap
közötti
állomány

60 napon
túli
állomány

Át-ütemezett

Összesen:

1.

Állammal szembeni tartozások

2.

Központi költségvetéssel szemben fennálló tartozás

12 418 220

12 418 220

3.

Elkülönített állami pénzalapokkal szembeni tartozás

4.

TB alapokkal szembeni tartozás

5.

Tartozásállomány önkormányzatok és intézmények felé

6.

Egyéb tartozásállomány

7.

Összesen:

12 418 220

12 418 220

1. sz. tájékoztató tábla

Megyaszó Község Önkormányzata

Tájékoztató a 2019. évi tény, 2020. évi várható és 2021. évi terv adatokról

B E V É T E L E K

1. sz. táblázat

Forintban!

Sor-
szám

Bevételi jogcím

2019. évi tény

2020. évi várható

2021. évi előirányzat

A

B

C

D

E

1.

Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.)

342 756 122

355 981 648

351 993 139

1.1.

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

97 533 752

104 865 847

103 760 088

1.2.

Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

81 200 826

84 259 720

91 206 050

1.3.

Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

138 939 362

145 969 245

151 122 431

1.4.

Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

3 982 342

5 121 150

5 904 570

1.5.

Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások

21 099 840

15 765 686

1.6.

Elszámolásból származó bevételek

2.

Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.)

148 478 122

126 440 303

26 323 188

2.1.

Elvonások és befizetések bevételei

2.2.

Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

2.3.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

2.4.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele

2.5.

Egyéb működési célú támogatások bevételei

148 478 122

126 440 303

26 323 188

2.6.

2.5.-ből EU-s támogatás

3.

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (3.1.+…+3.5.)

129 370 200

70 727 800

3.1.

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

501 000

2 435 611

3.2.

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

3.3.

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

3.4.

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele

3.5.

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei

128 869 200

68 292 189

3.6.

3.5.-ből EU-s támogatás

4.

Közhatalmi bevételek (4.1.+4.2.+4.3.+4.4.)

33 294 000

32 000 000

26 000 000

4.1.

Jövedelemadó

200 000

4.2.

Idegenforgalmi adó

4.3.

Iparűzési adó

23 000 000

20 000 000

20 000 000

4.4.

Talajterhelési díj

1 094 000

3 000 000

3 000 000

4.5.

Gépjárműadó

6 000 000

6 000 000

4.6.

Telekadó

4.7.

Kommunális adó

3 000 000

3 000 000

3 000 000

5.

Működési bevételek (5.1.+…+ 5.11.)

65 028 655

27 131 280

12 000 000

5.1.

Készletértékesítés ellenértéke

5.2.

Szolgáltatások ellenértéke

13 947 416

7 534 843

5 000 000

5.3.

Közvetített szolgáltatások értéke

3 000 000

3 000 000

3 000 000

5.4.

Tulajdonosi bevételek

5.5.

Ellátási díjak

6 993 264

8 400 000

2 500 000

5.6.

Kiszámlázott általános forgalmi adó

1 500 000

1 500 000

500 000

5.7.

Általános forgalmi adó visszatérítése

5.8.

Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek

50 000

50 000

5.9.

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

5.10.

Biztosító által fizetett kártérítés

5.11.

Egyéb működési bevételek

39 537 975

6 646 437

1 000 000

6.

Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.)

6.1.

Immateriális javak értékesítése

6.2.

Ingatlanok értékesítése

6.3.

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

6.4.

Részesedések értékesítése

6.5.

Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

7.

Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.)

3 149 937

7.1.

Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről

7.2.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről

7.3.

Egyéb működési célú átvett pénzeszköz

3 149 937

7.4.

7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen)

8.

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.)

8.1.

Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről

8.2.

Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről

8.3.

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz

8.4.

8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen)

9.

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8)

722 077 036

612 281 031

416 316 327

10.

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+…+10.3.)

10.1.

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

10.2.

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

10.3.

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

11.

Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.)

11.1.

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

11.2.

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

11.3.

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

11.4.

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

12.

Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.)

55 967 336

168 100 419

130 600 000

12.1.

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele

55 967 336

168 100 419

130 600 000

12.2.

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele

13.

Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.)

20 647 297

3 044 223

13.1.

Államháztartáson belüli megelőlegezések

20 647 297

3 044 223

13.2.

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

13.3.

Lekötött betétek megszüntetése

14.

Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.)

14.1.

Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

14.2.

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

14.3.

Külföldi értékpapírok kibocsátása

14.4.

Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele

15.

Váltóbevételek

16.

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei

17.

FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +16.)

76 614 633

171 144 642

130 600 000

18.

KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+17)

798 691 669

783 425 673

546 916 327

K I A D Á S O K

2. sz. táblázat

Forintban!

Sor-szám

Kiadási jogcímek

2019. évi tény

2020. évi várható

2021. évi előirányzat

A

B

C

D

E

1.

Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.+1.18.)

622 700 819

639 111 787

458 599 343

1.1.

Személyi juttatások

348 371 774

305 389 699

240 846 931

1.2.

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

53 280 289

48 510 584

36 711 274

1.3.

Dologi kiadások

161 436 606

221 567 777

138 743 640

1.4.

Ellátottak pénzbeli juttatásai

47 480 950

44 275 000

25 879 278

1.5

Egyéb működési célú kiadások

12 131 200

19 368 727

16 418 220

1.6.

- az 1.5-ből: - Előző évi elszámolásból származó befizetések

12 418 220

1.7.

- Törvényi előíráson alapuló befizetések

1.8.

- Elvonások és befizetések

5 000 000

9 514 983

1.9.

- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre

1.10.

-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre

1.11.

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre

1.12.

- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre

1 829 500

5 548 664

3 000 000

1.13.

- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre

1.14.

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre

1.15.

- Árkiegészítések, ártámogatások

1.16.

- Kamattámogatások

1.17.

- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre

5 301 700

4 305 080

1 000 000

1.18.

Tartalékok

1.19.

- az 1.18-ból: - Általános tartalék

1.20.

- Céltartalék

2.

Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.)

143 887 544

125 285 890

74 237 257

2.1.

Beruházások

127 616 742

92 262 124

47 238 515

2.2.

2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás

2.3.

Felújítások

7 348 798

33 023 766

26 998 742

2.4.

2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás

2.5.

Egyéb felhalmozási kiadások

2.6.

2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre

2.7.

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre

2.8.

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre

2.9.

- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre

2.10.

- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre

2.11.

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre

2.12.

- Lakástámogatás

2.13.

- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

8 922 004

3.

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2)

766 588 363

764 397 677

532 836 600

4.

Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (4.1. + … + 4.3.)

4.1.

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

4.2.

Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

4.3.

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

5.

Belföldi értékpapírok kiadásai (5.1. + … + 5.6.)

5.1.

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

5.2.

Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása

5.3.

Kincstárjegyek beváltása

5.4.

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása

5.5.

Belföldi kötvények beváltása

5.6.

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása

6.

Belföldi finanszírozás kiadásai (6.1. + … + 6.4.)

32 103 306

19 027 996

14 079 727

6.1.

Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása

6.2.

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

32 103 306

19 027 996

14 079 727

6.3.

Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése

6.4.

Pénzügyi lízing kiadásai

7.

Külföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.5.)

7.1.

Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása

7.2.

Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása

7.3.

Külföldi értékpapírok beváltása

7.4.

Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. Szervezeteknek

7.5.

Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek

8.

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek

9.

Váltókiadások

10.

FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4.+…+9.)

32 103 306

19 027 996

14 079 727

11.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3.+10.)

798 691 669

783 425 673

546 916 327

2.sz. tájékoztató tábla

Többéves kihatással járó döntések számszerűsítése évenkénti bontásban és összesítve célok szerint

Forintban!

Sor-
szám

Kötelezettség jogcíme

Köt. váll.
éve

2021 előtti kifizetés

Kiadás vonzata évenként

Összesen

2021.

2022.

2023.

2023.
után

A

B

C

D

E

F

G

H

I=(D+E+F+G+H)

1.

Működési célú finanszírozási kiadások
(hiteltörlesztés, értékpapír vásárlás, stb.)

2.

............................

3.

............................

4.

Felhalmozási célú finanszírozási kiadások
(hiteltörlesztés, értékpapír vásárlás, stb.)

5.

............................

6.

............................

8.

9.

Beruházási kiadások beruházásonként

10.

MFP/Kerékpárút kiépítése

2020

29 184 443

29 184 443

11.

MFP/ Közterület karbant.Szolg.Eszközbeszerzés

2020

13 826 617

13 826 617

12.

TOP-1.1.3-15-BO1-2018-00026 Piactér kialakítása

2019

71 662 545

1 337 455

73 000 000

13.

Közművelődési érdekeltségnövelő támogatás

2020

390 000

390 000

14.

Közös Hivatal-informatikai, kommunikációs eszk.beszerz.

2021

2 000 000

2 000 000

15.

Mackó Kuckó B.és Óvoda tárgyi eszköz beszerzése

2021

500 000

500 000

16.

Felújítási kiadások felújításonként

28 201 258

26 998 742

55 200 000

17.

TOP-3.2.1-16-BO1-00099 Óvoda energetikai felújítása

2019

28 201 258

26 998 742

55 200 000

18.

Egyéb (Pl.: garancia és kezességvállalás, stb.)

19.

............................

Összesen (1+4+7+9+11)

71 662 545

47 238 715

118 901 060

3.sz. tájékoztató tábla

Az önkormányzat által adott közvetett támogatások (kedvezmények)

Sor-szám

Bevételi jogcím

Kedvezmény nélkül elérhető bevétel

Kedvezmények összege

A

B

C

D

1.

Ellátottak térítési díjának méltányosságból történő elengedése

2.

Ellátottak kártérítésének méltányosságból történő elengedése

3.

Lakosság részére lakásépítéshez nyújtott kölcsön elengedése

4.

Lakosság részére lakásfelújításhoz nyújtott kölcsön elengedése

5.

Helyi adóból biztosított kedvezmény, mentesség összesen

6.

-ebből: Építményadó

7.

Telekadó

9.

Magánszemélyek kommunális adója

10.

Idegenforgalmi adó tartózkodás után

11.

Idegenforgalmi adó épület után

12.

Iparűzési adó állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után

13.

Gépjárműadóból biztosított kedvezmény, mentesség

14.

Helyiségek hasznosítása utáni kedvezmény, mentesség

15.

Eszközök hasznosítása utáni kedvezmény, mentesség

16.

Egyéb kedvezmény

17.

Egyéb kölcsön elengedése

18.

19.

20.

21.

22.

23.

24.

25.

26.

27.

Összesen:

4.sz. tájékoztató tábla

Előirányzat-felhasználási terv 2021. évre

Forintban!

Megnevezés

Január

Február

Március

Április

Május

Június

Július

Auguszt.

Szept.

Okt.

Nov.

Dec.

Összesen:

1.

Bevételek

2.

Önkormányzatok működési támogatásai

29 332 762

29 332 761

29 332 762

29 332 762

29 332 761

29 332 762

29 332 761

29 332 762

29 332 761

29 332 762

29 332 762

29 332 761

351 993 139

3.

Működési célú támogatások ÁH-on belül

2 193 599

2 193 599

2 193 599

2 193 599

2 193 599

2 193 599

2 193 599

2 193 599

2 193 599

2 193 599

2 193 599

2 193 599

26 323 188

4.

Felhalmozási célú támogatások ÁH-on belül

5.

Közhatalmi bevételek

100 000

200 000

3 000 000

1 200 000

1 000 000

15 000 000

600 000

600 000

2 500 000

600 000

550 000

650 000

26 000 000

6.

Működési bevételek

1 000 000

1 000 000

1 000 000

1 000 000

1 000 000

1 000 000

1 000 000

1 000 000

1 000 000

1 000 000

1 000 000

1 000 000

12 000 000

7.

Felhalmozási bevételek

8.

Működési célú átvett pénzeszközök

9.

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

10.

Finanszírozási bevételek

130 600 000

130 600 000

11.

Bevételek összesen:

163 226 361

32 726 360

35 526 361

33 726 361

33 526 360

47 526 361

33 126 360

33 126 361

35 026 360

33 126 361

33 076 361

33 176 360

546 916 327

12.

Kiadások

13.

Személyi juttatások

20 070 578

20 070 578

20 070 578

20 070 577

20 070 577

20 070 578

20 070 577

20 070 578

20 070 578

20 070 571

20 070 571

20 070 590

240 846 931

14.

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

3 059 273

3 059 273

3 059 273

3 059 273

3 059 273

3 059 272

3 059 273

3 059 273

3 059 273

3 059 273

3 059 272

3 059 273

36 711 274

15.

Dologi kiadások

11 561 970

11 561 970

11 561 970

11 561 970

11 561 970

11 561 970

11 561 970

11 561 970

11 561 970

11 561 970

11 561 970

11 561 970

138 743 640

16.

Ellátottak pénzbeli juttatásai

2 156 606

2 156 606

2 156 606

2 156 606

2 156 606

2 156 606

2 156 606

2 156 606

2 156 606

2 156 606

2 156 606

2 156 612

25 879 278

17.

Egyéb működési célú kiadások

1 000 000

2 854 555

2 854 555

2 854 555

2 854 555

1 500 000

500 000

500 000

500 000

500 000

500 000

16 418 220

18.

Beruházások

10 000 000

37 238 515

47 238 515

19.

Felújítások

26 998 742

26 998 742

20.

Egyéb felhalmozási kiadások

21.

Finanszírozási kiadások

14 079 727

14 079 727

22.

Kiadások összesen:

51 928 154

39 702 982

49 702 982

76 941 496

39 702 981

65 347 168

37 348 426

37 348 427

37 348 427

37 348 420

37 348 419

36 848 445

546 916 327

23.

Egyenleg

111 298 207

-6 976 622

-14 176 621

-43 215 135

-6 176 621

-17 820 807

-4 222 066

-4 222 066

-2 322 067

-4 222 059

-4 272 058

-3 672 085

5.sz.tájékoztató tábla31

A 2021. évi általános működés és ágazati feladatok támogatásának alakulása jogcímenként

Forintban

2020. évi XC. törvény 2. melléklet e száma

Jogcím

2021. évi tervezett támogatás összesen

Módosított támogatás összege

A

B

C

D

1.1.

A települési önkormányzatok működésének általános támogatása

103 760 088

104 245 586

1.2.

A települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

91 206 050

94 398 050

1.3.

A települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

89 288 142

96 666 366

1.4.

A települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

61 834 289

61 290 509

1.5.

A települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

5 904 570

6 002 526

2.1.1.

Lakossági víz-és csatornatámogatás

6 205 300

2.1.5.41.

Önkormányzatok rendkívüli támogatása

6 933 329

2.1.6.

Költségvetési évet megelőző év elszámolása alapján pótigény összege

3 817 833

2.1.6.

25000 főnél nem nagyobb lakosságszámú települések pótigény összege

6 590 510

Összesen:

351 993 139

386 150 009

* Magyarország 2021. évi központi költségvetéséról szóló törvény

6.sz. tájékoztató tábla32

K I M U T A T Á S
a 2021. évben céljelleggel juttatott támogatásokról

Forintban

Sor-
szám

Támogatott szervezet neve

Támogatás
célja

Tervezett
támogatás összege

Módosítás
(+:-)

Módosított támogatás összege

A

B

C

D

E

F=(D+E)

1.

NEMLEGES

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

17.

18.

19.

20.

21.

22.

23.

24.

25.

26.

27.

28.

29.

30.

31.

32.

33.

Összesen:

7.sz. tájékoztató tábla

Megyaszó Község Önkormányzata

2021. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI ÉVET KÖVETŐ 3 ÉV TERVEZETT

BEVÉTELEI, KIADÁSAI

1. sz. táblázat

Forintban!

Sor-
szám

Bevételi jogcím

2022. évi

2023. évi

2024. évi

A

B

C

D

E

1.

Önkormányzat működési támogatásai

356 000 000

380 000 000

380 000 000

2.

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

118 000 000

113 000 000

113 000 000

3.

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

71 000 000

71 000 000

71 000 000

4.

Közhatalmi bevételek (4.1.+4.2.+4.3.+4.4.)

32 000 000

32 000 000

32 000 000

4.1.

Építményadó

4.2.

Idegenforgalmi adó

4.3.

Iparűzési adó

20 000 000

20 000 000

20 000 000

4.4.

Talajterhelési díj

3 000 000

3 000 000

3 000 000

4.5.

Gépjárműadó

6 000 000

6 000 000

6 000 000

4.6.

Telekadó

4.7.

Kommunális adó

3 000 000

3 000 000

3 000 000

5.

Működési bevételek

18 000 000

18 000 000

18 000 000

6.

Felhalmozási bevételek

7.

Működési célú átvett pénzeszközök

8.

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

9.

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8)

595 000 000

614 000 000

614 000 000

10.

FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN:

171 000 000

170 000 000

170 000 000

11.

KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+10)

766 000 000

784 000 000

784 000 000

K I A D Á S O K

2. sz. táblázat

Forintban!

Sor-szám

Kiadási jogcímek

2022. évi

2023. évi

2024. évi

A

B

C

D

E

1.

Működési költségvetés kiadásai

391 000 000

400 000 000

400 000 000

2.

Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.2.+2.3.)

125 000 000

134 000 000

134 000 000

2.1.

Beruházások

93 000 000

95 000 000

95 000 000

2.2.

Felújítások

32 000 000

39 000 000

39 000 000

2.3.

Egyéb felhalmozási kiadások

3.

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2)

516 000 000

534 000 000

534 000 000

4.

FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN:

250 000 000

250 000 000

250 000 000

5.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3.+4.)

766 000 000

784 000 000

784 000 000

1

A 2. § (1) bekezdése a Megyaszó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2021. (IX. 15.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg. A 2. § (1) bekezdése a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg.

2

Az 1.1. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2021. (IX. 15.) önkormányzati rendelete 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Az 1.1. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

3

Az 1.2. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2021. (IX. 15.) önkormányzati rendelete 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. Az 1.2. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

4

Az 1.3. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

5

Az 1.4. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2021. (IX. 15.) önkormányzati rendelete 2. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. Az 1.4. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

6

A 2.1. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2021. (IX. 15.) önkormányzati rendelete 2. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. A 2.1. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

7

A 2.2. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2021. (IX. 15.) önkormányzati rendelete 2. § (5) bekezdésével megállapított szöveg. A 2.2. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

8

A 6. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

9

A 7. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.

10

A 8. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.

11

A 9.1. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2021. (IX. 15.) önkormányzati rendelete 2. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. A 9.1. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.

12

A 9.1.1. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2021. (IX. 15.) önkormányzati rendelete 2. § (7) bekezdésével megállapított szöveg. A 9.1.1. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (11) bekezdésével megállapított szöveg.

13

A 9.1.2. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (12) bekezdésével megállapított szöveg.

14

A 9.1.3. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (13) bekezdésével megállapított szöveg.

15

A 9.2. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2021. (IX. 15.) önkormányzati rendelete 2. § (8) bekezdésével megállapított szöveg. A 9.2. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (14) bekezdésével megállapított szöveg.

16

A 9.2.1. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2021. (IX. 15.) önkormányzati rendelete 2. § (9) bekezdésével megállapított szöveg. A 9.2.1. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (15) bekezdésével megállapított szöveg.

17

A 9.2.2. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (16) bekezdésével megállapított szöveg.

18

A 9.2.3. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2021. (IX. 15.) önkormányzati rendelete 2. § (10) bekezdésével megállapított szöveg. A 9.2.3. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (17) bekezdésével megállapított szöveg.

19

A 9.3. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (18) bekezdésével megállapított szöveg.

20

A 9.3.1. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (19) bekezdésével megállapított szöveg.

21

A 9.3.2. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (20) bekezdésével megállapított szöveg.

22

A 9.3.3. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (21) bekezdésével megállapított szöveg.

23

A 9.4. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2021. (IX. 15.) önkormányzati rendelete 2. § (11) bekezdésével megállapított szöveg. A 9.4. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (22) bekezdésével megállapított szöveg.

24

A 9.4.1. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2021. (IX. 15.) önkormányzati rendelete 2. § (12) bekezdésével megállapított szöveg. A 9.4.1. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (23) bekezdésével megállapított szöveg.

25

A 9.4.2. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (24) bekezdésével megállapított szöveg.

26

A 9.4.3. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (25) bekezdésével megállapított szöveg.

27

A 9.5. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2021. (IX. 15.) önkormányzati rendelete 2. § (13) bekezdésével megállapított szöveg. A 9.5. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (26) bekezdésével megállapított szöveg.

28

A 9.5.1. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2021. (IX. 15.) önkormányzati rendelete 2. § (14) bekezdésével megállapított szöveg. A 9.5.1. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (27) bekezdésével megállapított szöveg.

29

A 9.5.2. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (28) bekezdésével megállapított szöveg.

30

A 9.5.3. melléklet a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (29) bekezdésével megállapított szöveg.

31

Az 5.sz.tájékoztató tábla a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (30) bekezdésével megállapított szöveg.

32

A 6.sz. tájékoztató tábla a Megyaszó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (V. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (31) bekezdésével megállapított szöveg.