Megyaszó Község Önkormányzat Képviselő- testületének 3/2021.(II.15.) önkormányzati rendelete
az önkormányzat 2021. évi költségvetéséről
Hatályos: 2021. 02. 16- 2021. 09. 15Megyaszó Község Önkormányzat Képviselő- testületének 3/2021.(II.15.) önkormányzati rendelete
az önkormányzat 2021. évi költségvetéséről
Megyaszó Község Önkormányzatának Polgármestere a veszélyhelyzet kihirdetéséről és a veszélyhelyzeti intézkedések hatálybalépéséről szóló 27/2021. (I.29.) Korm.rendelet 1. §-ában kihirdetett veszélyhelyzetre figyelemmel, a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdése alapján a Képviselő-testület feladat- és hatáskörét gyakorolva, az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. A rendelet hatálya
1. § (1) A rendelet hatálya a képviselő-testületre, annak bizottságaira, a közös önkormányzati hivatalra és az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szervekre (intézményekre) terjed ki.
2. A költségvetés bevételei és kiadásai
2. § (1) A képviselő-testület az önkormányzat 2021. évi költségvetését:
- a) 416 316 327 Ft Költségvetési bevétellel
- b) 532 836 600 Ft Költségvetési kiadással
- c) -116 520 273 Ft Költségvetési egyenleggel
- ca) 42 283 016 Ft - ebből működési (hiány)
- cb) 74 237 257 Ft felhalmozási (hiány)
- d) 130 600 000 Ft Finanszírozási bevétellel
- e) 14 079 727 Ft Finanszírozási kiadással
- f) 116 520 273 Ft Finanszírozási egyenleggel
- g) a bevételek és kiadások főösszegét 546 916 327 Ft-ban állapítja meg.
(2) Az (1) bekezdésben megállapított költségvetési bevételek forrásonkénti, a költségvetési kiadások jogcímenkénti megoszlását önkormányzati szinten, továbbá a finanszírozási bevételeket és kiadásokat a rendelet 1.1. melléklete alapján határozza meg a képviselő-testület.
(3) A bevételek és kiadások előirányzat-csoportok, kiemelt előirányzatok és azon belül kötelező feladatok, önként vállalt feladatok, államigazgatási feladatok szerinti bontásban az 1.2., 1.3., 1.4. mellékletek szerint állapítja meg.
(4) A működési és felhalmozási bevételek és kiadások előirányzatai mérlegszerű bemutatását önkormányzati szinten a 2.1. és a 2.2. melléklet részletezi.
(5) A működési hiány belső finanszírozásának érdekében a képviselő-testület az előző év költségvetési maradványának igénybevételét rendeli el.
(6) A felhalmozási hiány finanszírozása az előző év költségvetési maradványának igénybevételével történik.
3. A költségvetés részletezése
3. § A Képviselő-testület az önkormányzat 2021. évi költségvetését részletesen a következők szerint állapítja meg:
(1) Az Önkormányzat adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségeit a 3. melléklet részletezi. (Nemleges)
(2) Az Önkormányzat saját bevételeinek részletezését az adósságot keletkeztető ügyletből származó tárgyévi fizetési kötelezettség megállapításához a 4. melléklet tartalmazza.
(3) Az Önkormányzat 2021. évi adósságot keletkeztető fejlesztési céljait az 5. melléklet részletezi. (Nemleges)
(4) Az Önkormányzat költségvetésében szereplő beruházások kiadásainak beruházásonkénti részletezését a 6. melléklet szerint határozza meg.
(5) Az önkormányzat költségvetésében szereplő felújítások kiadásait felújításonként a 7. melléklet szerint részletezi.
(6) Az EU-s támogatással megvalósuló programokat és projekteket, valamint az önkormányzaton kívül megvalósuló projektekhez való hozzájárulást a 8. melléklet szerint hagyja jóvá. (Nemleges)
(7) A 2. § (1) bekezdésében megállapított bevételek és kiadások önkormányzati, közös hivatali, továbbá költségvetési szervenkénti megoszlását, és az éves (tervezett) létszám előirányzatot és a közfoglalkoztatottak létszámát költségvetési szervenként, feladatonként és azon belül kötelező feladatok, önként vállalt feladatok, államigazgatási feladatok szerinti bontásban a 9.1. - 9.5., mellékletek szerint határozza meg.
(8) Az Önkormányzat a kiadások között általános, valamint céltartalékot nem állapít meg.
4. A költségvetés végrehajtásának szabályai
4. § (1) Az önkormányzati szintű költségvetés végrehajtásáért a polgármester, a könyvvezetéssel kapcsolatos feladatok ellátásáért a jegyző a felelős.
(2) Az Önkormányzat gazdálkodásának biztonságáért a képviselő-testület, a gazdálkodás szabályszerűségéért a polgármester felelős.
(3) A költségvetési hiány csökkentése érdekében évközben folyamatosan figyelemmel kell kísérni a kiadások csökkentésének és a bevételek növelésének lehetőségeit.
(4) Az önkormányzat és az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szervek esetében normatív jutalmak és céljuttatás, projektprémium költségvetési kiadási előirányzatai terhére a költségvetési évben együttesen a törvény szerinti illetmények, munkabérek rovat eredeti előirányzatának 10%-áig, vállalható kötelezettség.
(5) Az önkormányzat és az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szerv állományába tartozó személy részére megbízási díj vagy más szerződés alapján díjazás a munkaköri leírása szerint számára előírható feladatra nem fizethető. Más esetben díjfizetésére a feladatra vonatkozóan előzetesen írásban kötött szerződés az Ávr. és a belső szabályzat szabályai szerint igazolt teljesítése után kerülhet sor. A szerződésben ki kell kötni, hogy a díj kizárólag abban az esetben illeti meg a költségvetési szerv állományába tartozó személyt, ha a szerződésben rögzített feladat mellett a munkakörébe tartozó feladatainak is maradéktalanul eleget tett.
(6) Amennyiben a költségvetési szerv harminc napon túli, lejárt esedékességű elismert tartozásállományának mértéke két egymást követő hónapban eléri az éves eredeti kiadási előirányzatának 10%-át vagy a százötven millió forintot, az irányító szerv a költségvetési szervhez önkormányzati biztost jelöl ki.
(7) A költségvetési szerv vezetője e rendelet 10. mellékletében foglalt adatlapon köteles a tartozásállományról adatot szolgáltatni. A költségvetési szerv az általa lejárt esedékességű elismert tartozásállomány tekintetében – nemleges adat esetén is – havonta a tárgyhó 25-i állapotnak megfelelően a tárgyhónapot követő hó 5-ig az önkormányzat jegyzője részére köteles adatszolgáltatást teljesíteni.
(8) Kiegészítő támogatás igényléséről a működőképességet veszélyeztető helyzet esetében a polgármester gondoskodik, külön képviselő-testületi döntés alapján.
(9) A finanszírozási bevételekkel és kiadásokkal kapcsolatos hatásköröket a Képviselő-testület gyakorolja.
5. Az előirányzatok módosítása
5. § (1) Az Önkormányzat bevételeinek és kiadásainak módosításáról, a kiadási előirányzatok közötti átcsoportosításról a (2) és (4) bekezdésben foglalt kivétellel a Képviselő-testület dönt.
(2) A képviselő-testület az Önkormányzat bevételeinek és kiadásainak módosítását és a kiadási kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosítás jogát 1.000.000 Ft összeghatárig a polgármesterre átruházza.
(3) Az (2) bekezdésben foglalt átcsoportosításról a polgármester negyedévente köteles beszámolni, a költségvetés módosítására egyidejűleg javaslatot tenni. Az átruházott hatáskörű előirányzat-módosítási jogkör 2021. december 31-ig gyakorolható.
(4) A költségvetési szerv a költségvetése kiemelt előirányzatain belüli rovatok között átcsoportosítást hajthat végre.
(5) A képviselő-testület a költségvetési rendelet 5. § (2) bekezdés szerinti előirányzat-módosítás, előirányzat-átcsoportosítás átvezetéseként - az első negyedév kivételével - negyedévenként, de legkésőbb az éves költségvetési beszámoló elkészítésének határidejéig, december 31-ei hatállyal módosítja a költségvetési rendeletét. Ha év közben az Országgyűlés a hozzájárulások, támogatások előirányzatait zárolja, azokat csökkenti, törli, az intézkedés kihirdetését követően haladéktalanul a képviselő-testület elé kell terjeszteni a költségvetési rendelet módosítását.
(6) A költségvetési szerv alaptevékenysége körében szellemi tevékenység szerződéssel, számla ellenében történő igénybevételére szolgáló kiadási előirányzat csak a személyi juttatások terhére növelhető.
(7) Amennyiben az önkormányzat év közben a költségvetési rendelet készítésekor nem ismert többletbevételhez jut, vagy bevételei a tervezettől elmaradnak, arról a polgármester a képviselő-testületet tájékoztatja.
(8) A képviselő-testület által jóváhagyott kiemelt előirányzatokat valamennyi költségvetési szerv köteles betartani. Az előirányzat túllépés fegyelmi felelősséget von maga után.
(9) Az önkormányzat saját forrásai terhére - a közös önkormányzati hivatalnál foglalkoztatott köztisztviselők vonatkozásában - a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvényben foglaltaktól eltérően - az illetményalapot 46.380 Ft-ban állapítja meg.
6. A gazdálkodás szabályai
6. § (1) A költségvetési szervek rendeletben meghatározott bevételi és kiadási előirányzatai felett az intézmények vezetői előirányzat-felhasználási jogkörrel rendelkeznek.
(2) A költségvetési szervek az alapfeladatai ellátását szolgáló személyi juttatásokkal és az azokhoz kapcsolódó járulékok és egyéb közterhek előirányzataival minden esetben, egyéb előirányzatokkal a 37/2020. (VII.9.) számú képviselő-testületi határozattal elfogadott munkamegosztási megállapodásban foglaltaknak megfelelően rendelkeznek.
(3) Valamennyi költségvetési szerv vezetője köteles belső szabályzatban rögzíteni a működéshez, gazdálkodáshoz kapcsolódóan a gazdálkodás vitelét meghatározó szabályokat, a mindenkor érvényes központi szabályozás figyelembe vételével, illetve a szükséges módosításokat végrehajtani. A szabályozásbeli hiányosságért, a felelősség a mindenkori intézményvezetőt terheli.
(4) Az önkormányzat, a közös hivatal, valamint a költségvetési szervek az évközi előirányzat-módosításokról a jegyző által elrendelt formában kötelesek naprakész nyilvántartást vezetni.
7. A költségvetés végrehajtásának ellenőrzése
7. § (1) Az önkormányzati költségvetési szervek ellenőrzése a belső kontrollrendszer keretében valósul meg, melynek létrehozásáért, működtetésért és továbbfejlesztéséért az önkormányzat esetében a jegyző, az intézmények esetében az intézményvezető felelős.
(2) Az Önkormányzat a belső ellenőrzés kialakításáról a „GY&GY” Perfekt Audit Kft. útján gondoskodik. A megfelelő működtetésről és a függetlenség biztosításáról a jegyző köteles gondoskodni.
8. Záró és vegyes rendelkezések
8. § Ez a rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba, rendelkezéseit 2021. január 1. napjától kell alkalmazni.
1.1. melléklet 1.
Megyaszó Község Önkormányzata | ||
2021. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS | ||
ÖSSZEVONT MÉRLEGE | ||
B E V É T E L E K | ||
1. sz. táblázat | Forintban! | |
Sor- | Bevételi jogcím | 2021. évi előirányzat |
A | B | |
1. | Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.) | 351 993 139 |
1.1. | Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása | 103 760 088 |
1.2. | Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása | 91 206 050 |
1.3. | Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti, étkeztetési feladatainak támogatása | 151 122 431 |
1.4. | Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása | 5 904 570 |
1.5. | Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások | |
1.6. | Elszámolásból származó bevételek | |
2. | Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.) | 26 323 188 |
2.1. | Elvonások és befizetések bevételei | |
2.2. | Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések | |
2.3. | Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése | |
2.4. | Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele | |
2.5. | Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről | 26 323 188 |
2.6. | 2.5.-ből EU-s támogatás | |
3. | Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (3.1.+…+3.5.) | |
3.1. | Felhalmozási célú önkormányzati támogatások | |
3.2. | Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések | |
3.3. | Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése | |
3.4. | Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele | |
3.5. | Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei | |
3.6. | 3.5.-ből EU-s támogatás | |
4. | Közhatalmi bevételek (4.1.+…+4.7.) | 26 000 000 |
4.1. | Építményadó | |
4.2. | Idegenforgalmi adó | |
4.3. | Iparűzési adó | 20 000 000 |
4.4. | Talajterhelési díj | 3 000 000 |
4.5. | Gépjárműadó | |
4.6. | Telekadó | |
4.7. | Kommunális adó | 3 000 000 |
5. | Működési bevételek (5.1.+…+ 5.11.) | 12 000 000 |
5.1. | Készletértékesítés ellenértéke | |
5.2. | Szolgáltatások ellenértéke | 5 000 000 |
5.3. | Közvetített szolgáltatások értéke | 3 000 000 |
5.4. | Tulajdonosi bevételek | |
5.5. | Ellátási díjak | 2 500 000 |
5.6. | Kiszámlázott általános forgalmi adó | 500 000 |
5.7. | Általános forgalmi adó visszatérítése | |
5.8. | Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek | |
5.9. | Egyéb pénzügyi műveletek bevételei | |
5.10. | Biztosító által fizetett kártérítés | |
5.11. | Egyéb működési bevételek | 1 000 000 |
6. | Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.) | |
6.1. | Immateriális javak értékesítése | |
6.2. | Ingatlanok értékesítése | |
6.3. | Egyéb tárgyi eszközök értékesítése | |
6.4. | Részesedések értékesítése | |
6.5. | Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek | |
7. | Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.) | |
7.1. | Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről | |
7.2. | Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről | |
7.3. | Egyéb működési célú átvett pénzeszköz | |
7.4. | 7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) | |
8. | Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.) | |
8.1. | Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről | |
8.2. | Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről | |
8.3. | Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz | |
8.4. | 8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) | |
9. | KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8) | 416 316 327 |
10. | Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+10.3.) | |
10.1. | Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele | |
10.2. | Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól | |
10.3. | Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól | |
11. | Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.) | |
11.1. | Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | |
11.2. | Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása | |
11.3. | Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | |
11.4. | Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása | |
12. | Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.) | 130 600 000 |
12.1. | Előző év költségvetési maradványának igénybevétele | 130 600 000 |
12.2. | Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele | |
13. | Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.) | |
13.1. | Államháztartáson belüli megelőlegezések | |
13.2. | Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése | |
13.3. | Lekötött betétek megszüntetése | |
14. | Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.) | |
14.1. | Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | |
14.2. | Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | |
14.3. | Külföldi értékpapírok kibocsátása | |
14.4. | Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele | |
15. | Váltóbevételek | |
16. | Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei | |
17. | FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +16.) | 130 600 000 |
18. | KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+17) | 546 916 327 |
K I A D Á S O K | ||
2. sz. táblázat | Forintban! | |
Sor- | Kiadási jogcímek | 2021. évi előirányzat |
A | B | |
1. | Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.+1.18.) | 458 599 343 |
1.1. | Személyi juttatások | 240 846 931 |
1.2. | Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | 36 711 274 |
1.3. | Dologi kiadások | 138 743 640 |
1.4. | Ellátottak pénzbeli juttatásai | 25 879 278 |
1.5 | Egyéb működési célú kiadások | 16 418 220 |
1.6. | - az 1.5-ből: - Előző évi elszámolásból származó befizetések | 12 418 220 |
1.7. | - Törvényi előíráson alapuló befizetések | |
1.8. | - Elvonások és befizetések | |
1.9. | - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre | |
1.10. | -Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre | |
1.11. | - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre | |
1.12. | - Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre | 3 000 000 |
1.13. | - Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre | |
1.14. | - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre | |
1.15. | - Árkiegészítések, ártámogatások | |
1.16. | - Kamattámogatások | |
1.17. | - Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre | 1 000 000 |
1.18. | Tartalékok | |
1.19. | - az 1.18-ból: - Általános tartalék | |
1.20. | - Céltartalék | |
2. | Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.) | 74 237 257 |
2.1. | Beruházások | 47 238 515 |
2.2. | 2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás | |
2.3. | Felújítások | 26 998 742 |
2.4. | 2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás | |
2.5. | Egyéb felhalmozási célú kiadások | |
2.6. | 2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre | |
2.7. | - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre | |
2.8. | - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre | |
2.9. | - Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre | |
2.10. | - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre | |
2.11. | - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre | |
2.12. | - Lakástámogatás | |
2.13. | - Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre | |
3. | KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2) | 532 836 600 |
4. | Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (4.1. + … + 4.3.) | |
4.1. | Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak | |
4.2. | Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak | |
4.3. | Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak | |
5. | Belföldi értékpapírok kiadásai (5.1. + … + 5.6.) | |
5.1. | Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása | |
5.2. | Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása | |
5.3. | Kincstárjegyek beváltása | |
5.4. | Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása | |
5.5. | Belföldi kötvények beváltása | |
5.6. | Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása | |
6. | Belföldi finanszírozás kiadásai (6.1. + … + 6.4.) | 14 079 727 |
6.1. | Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása | |
6.2. | Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése | 14 079 727 |
6.3. | Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése | |
6.4. | Pénzügyi lízing kiadásai | |
7. | Külföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.5.) | |
7.1. | Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása | |
7.2. | Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása | |
7.3. | Külföldi értékpapírok beváltása | |
7.4. | Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. szervezeteknek | |
7.5. | Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek | |
8. | Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek | |
9. | Váltókiadások | |
10. | FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4.+…+9.) | 14 079 727 |
11. | KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3.+10.) | 546 916 327 |
KÖLTSÉGVETÉSI, FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK EGYENLEGE | ||
3. sz. táblázat | Forintban! | |
1 | Költségvetési hiány, többlet ( költségvetési bevételek 9. sor - költségvetési kiadások 3. sor) (+/-) | -116 520 273 |
2. | Finanszírozási bevételek, kiadások egyenlege (finanszírozási bevételek 17. sor - finanszírozási kiadások 10. sor) | 116 520 273 |
1.2. melléklet 1.
Megyaszó Község Önkormányzata | ||
2021. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS | ||
KÖTELEZŐ FELADATOK MÉRLEGE | ||

1.3. melléklet 1.
Megyaszó Község Önkormányzata | ||
2021. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS | ||
ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATOK MÉRLEGE | ||
NEMLEGES | ||
B E V É T E L E K | ||
1. sz. táblázat | Forintban! | |
Sor- | Bevételi jogcím | 2021. évi előirányzat |
A | B | |
1. | Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.) | |
1.1. | Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása | |
1.2. | Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása | |
1.3. | Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti, étkeztetési feladatainak támogatása | |
1.4. | Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása | |
1.5. | Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások | |
1.6. | Elszámolásból származó bevételek | |
2. | Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.) | |
2.1. | Elvonások és befizetések bevételei | |
2.2. | Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések | |
2.3. | Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése | |
2.4. | Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele | |
2.5. | Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről | |
2.6. | 2.5.-ből EU-s támogatás | |
3. | Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (3.1.+…+3.5.) | |
3.1. | Felhalmozási célú önkormányzati támogatások | |
3.2. | Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések | |
3.3. | Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése | |
3.4. | Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele | |
3.5. | Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei | |
3.6. | 3.5.-ből EU-s támogatás | |
4. | Közhatalmi bevételek (4.1.+…+4.7.) | |
4.1. | Építményadó | |
4.2. | Idegenforgalmi adó | |
4.3. | Iparűzési adó | |
4.4. | Talajterhelési díj | |
4.5. | Gépjárműadó | |
4.6. | Telekadó | |
4.7. | Kommunális adó | |
5. | Működési bevételek (5.1.+…+ 5.11.) | |
5.1. | Készletértékesítés ellenértéke | |
5.2. | Szolgáltatások ellenértéke | |
5.3. | Közvetített szolgáltatások értéke | |
5.4. | Tulajdonosi bevételek | |
5.5. | Ellátási díjak | |
5.6. | Kiszámlázott általános forgalmi adó | |
5.7. | Általános forgalmi adó visszatérítése | |
5.8. | Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek | |
5.9. | Egyéb pénzügyi műveletek bevételei | |
5.10. | Biztosító által fizetett kártérítés | |
5.11. | Egyéb működési bevételek | |
6. | Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.) | |
6.1. | Immateriális javak értékesítése | |
6.2. | Ingatlanok értékesítése | |
6.3. | Egyéb tárgyi eszközök értékesítése | |
6.4. | Részesedések értékesítése | |
6.5. | Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek | |
7. | Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.) | |
7.1. | Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről | |
7.2. | Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről | |
7.3. | Egyéb működési célú átvett pénzeszköz | |
7.4. | 7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) | |
8. | Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.) | |
8.1. | Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről | |
8.2. | Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről | |
8.3. | Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz | |
8.4. | 8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) | |
9. | KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8) | |
10. | Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+10.3.) | |
10.1. | Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele | |
10.2. | Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól | |
10.3. | Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól | |
11. | Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.) | |
11.1. | Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | |
11.2. | Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása | |
11.3. | Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | |
11.4. | Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása | |
12. | Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.) | |
12.1. | Előző év költségvetési maradványának igénybevétele | |
12.2. | Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele | |
13. | Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.) | |
13.1. | Államháztartáson belüli megelőlegezések | |
13.2. | Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése | |
13.3. | Lekötött betétek megszüntetése | |
14. | Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.) | |
14.1. | Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | |
14.2. | Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | |
14.3. | Külföldi értékpapírok kibocsátása | |
14.4. | Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele | |
15. | Váltóbevételek | |
16. | Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei | |
17. | FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +16.) | |
18. | KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+17) | |
K I A D Á S O K | ||
2. sz. táblázat | Forintban! | |
Sor- | Kiadási jogcímek | 2021. évi előirányzat |
A | B | |
1. | Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.+1.18.) | |
1.1. | Személyi juttatások | |
1.2. | Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | |
1.3. | Dologi kiadások | |
1.4. | Ellátottak pénzbeli juttatásai | |
1.5 | Egyéb működési célú kiadások | |
1.6. | - az 1.5-ből: - Előző évi elszámolásból származó befizetések | |
1.7. | - Törvényi előíráson alapuló befizetések | |
1.8. | - Elvonások és befizetések | |
1.9. | - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre | |
1.10. | -Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre | |
1.11. | - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre | |
1.12. | - Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre | |
1.13. | - Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre | |
1.14. | - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre | |
1.15. | - Árkiegészítések, ártámogatások | |
1.16. | - Kamattámogatások | |
1.17. | - Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre | |
1.18. | Tartalékok | |
1.19. | - az 1.18-ból: - Általános tartalék | |
1.20. | - Céltartalék | |
2. | Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.) | |
2.1. | Beruházások | |
2.2. | 2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás | |
2.3. | Felújítások | |
2.4. | 2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás | |
2.5. | Egyéb felhalmozási célú kiadások | |
2.6. | 2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre | |
2.7. | - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre | |
2.8. | - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre | |
2.9. | - Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre | |
2.10. | - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre | |
2.11. | - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre | |
2.12. | - Lakástámogatás | |
2.13. | - Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre | |
3. | KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2) | |
4. | Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (4.1. + … + 4.3.) | |
4.1. | Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak | |
4.2. | Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak | |
4.3. | Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak | |
5. | Belföldi értékpapírok kiadásai (5.1. + … + 5.6.) | |
5.1. | Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása | |
5.2. | Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása | |
5.3. | Kincstárjegyek beváltása | |
5.4. | Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása | |
5.5. | Belföldi kötvények beváltása | |
5.6. | Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása | |
6. | Belföldi finanszírozás kiadásai (6.1. + … + 6.4.) | |
6.1. | Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása | |
6.2. | Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése | |
6.3. | Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése | |
6.4. | Pénzügyi lízing kiadásai | |
7. | Külföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.5.) | |
7.1. | Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása | |
7.2. | Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása | |
7.3. | Külföldi értékpapírok beváltása | |
7.4. | Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. szervezeteknek | |
7.5. | Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek | |
8. | Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek | |
9. | Váltókiadások | |
10. | FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4.+…+9.) | |
11. | KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3.+10.) | |
KÖLTSÉGVETÉSI, FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK EGYENLEGE | ||
3. sz. táblázat | Forintban! | |
1 | Költségvetési hiány, többlet ( költségvetési bevételek 9. sor - költségvetési kiadások 3. sor) (+/-) | |
2. | Finanszírozási bevételek, kiadások egyenlege (finanszírozási bevételek 17. sor - finanszírozási kiadások 10. sor) | |
1.4. melléklet 1.
Megyaszó Község Önkormányzata | ||
2021. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS | ||
ÁLLAMIGAZGATÁSI FELADATOK MÉRLEGE | ||
B E V É T E L E K | ||
1. sz. táblázat | Forintban! | |
Sor- | Bevételi jogcím | 2021. évi előirányzat |
A | B | |
1. | Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.) | 62 403 251 |
1.1. | Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása | 62 403 251 |
1.2. | Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása | |
1.3. | Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti, étkeztetési feladatainak támogatása | |
1.4. | Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása | |
1.5. | Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások | |
1.6. | Elszámolásból származó bevételek | |
2. | Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.) | 6 163 188 |
2.1. | Elvonások és befizetések bevételei | |
2.2. | Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések | |
2.3. | Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése | |
2.4. | Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele | |
2.5. | Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről | 6 163 188 |
2.6. | 2.5.-ből EU-s támogatás | |
3. | Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (3.1.+…+3.5.) | |
3.1. | Felhalmozási célú önkormányzati támogatások | |
3.2. | Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések | |
3.3. | Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése | |
3.4. | Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele | |
3.5. | Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei | |
3.6. | 3.5.-ből EU-s támogatás | |
4. | Közhatalmi bevételek (4.1.+…+4.7.) | |
4.1. | Építményadó | |
4.2. | Idegenforgalmi adó | |
4.3. | Iparűzési adó | |
4.4. | Talajterhelési díj | |
4.5. | Gépjárműadó | |
4.6. | Telekadó | |
4.7. | Kommunális adó | |
5. | Működési bevételek (5.1.+…+ 5.11.) | |
5.1. | Készletértékesítés ellenértéke | |
5.2. | Szolgáltatások ellenértéke | |
5.3. | Közvetített szolgáltatások értéke | |
5.4. | Tulajdonosi bevételek | |
5.5. | Ellátási díjak | |
5.6. | Kiszámlázott általános forgalmi adó | |
5.7. | Általános forgalmi adó visszatérítése | |
5.8. | Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek | |
5.9. | Egyéb pénzügyi műveletek bevételei | |
5.10. | Biztosító által fizetett kártérítés | |
5.11. | Egyéb működési bevételek | |
6. | Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.) | |
6.1. | Immateriális javak értékesítése | |
6.2. | Ingatlanok értékesítése | |
6.3. | Egyéb tárgyi eszközök értékesítése | |
6.4. | Részesedések értékesítése | |
6.5. | Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek | |
7. | Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.) | |
7.1. | Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről | |
7.2. | Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről | |
7.3. | Egyéb működési célú átvett pénzeszköz | |
7.4. | 7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) | |
8. | Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.) | |
8.1. | Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről | |
8.2. | Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről | |
8.3. | Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz | |
8.4. | 8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) | |
9. | KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8) | 68 566 439 |
10. | Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+10.3.) | |
10.1. | Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele | |
10.2. | Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól | |
10.3. | Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól | |
11. | Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.) | |
11.1. | Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | |
11.2. | Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása | |
11.3. | Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | |
11.4. | Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása | |
12. | Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.) | |
12.1. | Előző év költségvetési maradványának igénybevétele | |
12.2. | Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele | |
13. | Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.) | |
13.1. | Államháztartáson belüli megelőlegezések | |
13.2. | Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése | |
13.3. | Lekötött betétek megszüntetése | |
14. | Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.) | |
14.1. | Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | |
14.2. | Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | |
14.3. | Külföldi értékpapírok kibocsátása | |
14.4. | Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele | |
15. | Váltóbevételek | |
16. | Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei | |
17. | FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +16.) | |
18. | KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+17) | 68 566 439 |
K I A D Á S O K | ||
2. sz. táblázat | Forintban! | |
Sor- | Kiadási jogcímek | 2021. évi előirányzat |
A | B | |
1. | Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.+1.18.) | 66 566 439 |
1.1. | Személyi juttatások | 54 100 813 |
1.2. | Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | 7 765 626 |
1.3. | Dologi kiadások | 4 700 000 |
1.4. | Ellátottak pénzbeli juttatásai | |
1.5 | Egyéb működési célú kiadások | |
1.6. | - az 1.5-ből: - Előző évi elszámolásból származó befizetések | |
1.7. | - Törvényi előíráson alapuló befizetések | |
1.8. | - Elvonások és befizetések | |
1.9. | - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre | |
1.10. | -Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre | |
1.11. | - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre | |
1.12. | - Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre | |
1.13. | - Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre | |
1.14. | - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre | |
1.15. | - Árkiegészítések, ártámogatások | |
1.16. | - Kamattámogatások | |
1.17. | - Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre | |
1.18. | Tartalékok | |
1.19. | - az 1.18-ból: - Általános tartalék | |
1.20. | - Céltartalék | |
2. | Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.) | 2 000 000 |
2.1. | Beruházások | 2 000 000 |
2.2. | 2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás | |
2.3. | Felújítások | |
2.4. | 2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás | |
2.5. | Egyéb felhalmozási célú kiadások | |
2.6. | 2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre | |
2.7. | - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre | |
2.8. | - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre | |
2.9. | - Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre | |
2.10. | - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre | |
2.11. | - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre | |
2.12. | - Lakástámogatás | |
2.13. | - Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre | |
3. | KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2) | 68 566 439 |
4. | Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (4.1. + … + 4.3.) | |
4.1. | Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak | |
4.2. | Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak | |
4.3. | Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak | |
5. | Belföldi értékpapírok kiadásai (5.1. + … + 5.6.) | |
5.1. | Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása | |
5.2. | Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása | |
5.3. | Kincstárjegyek beváltása | |
5.4. | Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása | |
5.5. | Belföldi kötvények beváltása | |
5.6. | Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása | |
6. | Belföldi finanszírozás kiadásai (6.1. + … + 6.4.) | |
6.1. | Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása | |
6.2. | Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése | |
6.3. | Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése | |
6.4. | Pénzügyi lízing kiadásai | |
7. | Külföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.5.) | |
7.1. | Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása | |
7.2. | Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása | |
7.3. | Külföldi értékpapírok beváltása | |
7.4. | Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. szervezeteknek | |
7.5. | Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek | |
8. | Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek | |
9. | Váltókiadások | |
10. | FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4.+…+9.) | |
11. | KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3.+10.) | 68 566 439 |
KÖLTSÉGVETÉSI, FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK EGYENLEGE | ||
3. sz. táblázat | Forintban! | |
1 | Költségvetési hiány, többlet ( költségvetési bevételek 9. sor - költségvetési kiadások 3. sor) (+/-) | |
2. | Finanszírozási bevételek, kiadások egyenlege (finanszírozási bevételek 17. sor - finanszírozási kiadások 10. sor) | |
2.1. melléklet 2.
I. Működési célú bevételek és kiadások mérlege | ||||
Forintban! | ||||
Sor- | Bevételek | Kiadások | ||
Megnevezés | 2021. évi előirányzat | Megnevezés | 2021. évi előirányzat | |
A | B | C | D | |
1. | Önkormányzatok működési támogatásai | 351 993 139 | Személyi juttatások | 240 846 931 |
2. | Működési célú támogatások államháztartáson belülről | 26 323 188 | Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | 36 711 274 |
3. | 2.-ból EU-s támogatás | Dologi kiadások | 138 743 640 | |
4. | Közhatalmi bevételek | 26 000 000 | Ellátottak pénzbeli juttatásai | 25 879 278 |
5. | Működési bevételek | 12 000 000 | Egyéb működési célú kiadások | 16 418 220 |
6. | Működési célú átvett pénzeszközök | Tartalékok | ||
7. | 6.-ból EU-s támogatás (közvetlen) | |||
8. | ||||
9. | ||||
10. | ||||
11. | ||||
12. | ||||
13. | Költségvetési bevételek összesen (1.+2.+4.+5.+6.+8.+…+12.) | 416 316 327 | Költségvetési kiadások összesen (1.+...+12.) | 458 599 343 |
14. | Hiány belső finanszírozásának bevételei (15.+…+18. ) | 85 861 485 | Értékpapír vásárlása, visszavásárlása | |
15. | Költségvetési maradvány igénybevétele | 85 861 485 | Likviditási célú hitelek törlesztése | |
16. | Vállalkozási maradvány igénybevétele | Rövid lejáratú hitelek törlesztése | ||
17. | Betét visszavonásából származó bevétel | Hosszú lejáratú hitelek törlesztése | ||
18. | Értékpapír értékesítése | Kölcsön törlesztése | ||
19. | Hiány külső finanszírozásának bevételei (20.+…+21.) | Forgatási célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása | ||
20. | Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele | Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése | ||
21. | Egyéb | Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek | ||
22. | Váltóbevételek | Váltókiadások | ||
23. | Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei | Államháztartáson belüli megelőlegezés visszafizetése | 14 079 727 | |
24. | Működési célú finanszírozási bevételek összesen (14.+19.+22.+23.) | 85 861 485 | Működési célú finanszírozási kiadások összesen (14.+...+23.) | 14 079 727 |
25. | BEVÉTEL ÖSSZESEN (13.+24.) | 502 177 812 | KIADÁSOK ÖSSZESEN (13.+24.) | 472 679 070 |
26. | Költségvetési hiány: | 42 283 016 | Költségvetési többlet: | - |
27. | Bruttó hiány: | - | Bruttó többlet: | 29 498 742 |
2.2. melléklet 2.
II. Felhalmozási célú bevételek és kiadások mérlege | ||||
Forintban! | ||||
Sor- | Bevételek | Kiadások | ||
Megnevezés | 2021. évi előirányzat | Megnevezés | 2021. évi előirányzat | |
A | B | C | D | |
1. | Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | Beruházások | 47 238 515 | |
2. | 1.-ből EU-s támogatás | 1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás | ||
3. | Felhalmozási bevételek | Felújítások | 26 998 742 | |
4. | Felhalmozási célú átvett pénzeszközök átvétele | 3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás | ||
5. | 4.-ből EU-s támogatás (közvetlen) | Egyéb felhalmozási kiadások | ||
6. | Egyéb felhalmozási célú bevételek | |||
7. | ||||
8. | ||||
9. | ||||
10. | ||||
11. | Tartalékok | |||
12. | Költségvetési bevételek összesen: (1.+3.+4.+6.+…+11.) | Költségvetési kiadások összesen: (1.+3.+5.+...+11.) | 74 237 257 | |
13. | Hiány belső finanszírozás bevételei ( 14+…+18) | 44 738 515 | Értékpapír vásárlása, visszavásárlása | |
14. | Költségvetési maradvány igénybevétele | 44 738 515 | Hitelek törlesztése | |
15. | Vállalkozási maradvány igénybevétele | Rövid lejáratú hitelek törlesztése | ||
16. | Betét visszavonásából származó bevétel | Hosszú lejáratú hitelek törlesztése | ||
17. | Értékpapír értékesítése | Kölcsön törlesztése | ||
18. | Egyéb belső finanszírozási bevételek | Befektetési célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása | ||
19. | Hiány külső finanszírozásának bevételei (20+…+24 ) | Betét elhelyezése | ||
20. | Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele | Pénzügyi lízing kiadásai | ||
21. | Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele | |||
22. | Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele | |||
23. | Értékpapírok kibocsátása | |||
24. | Egyéb külső finanszírozási bevételek | |||
25. | Felhalmozási célú finanszírozási bevételek összesen (13.+19.) | 44 738 515 | Felhalmozási célú finanszírozási kiadások összesen | |
26. | BEVÉTEL ÖSSZESEN (12+25) | 44 738 515 | KIADÁSOK ÖSSZESEN (12+25) | 74 237 257 |
27. | Költségvetési hiány: | 74 237 257 | Költségvetési többlet: | - |
28. | Bruttó hiány: | 29 498 742 | Bruttó többlet: | - |
3. melléklet
Megyaszó Község Önkormányzata adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségei | |||||
|---|---|---|---|---|---|
Forintban! | |||||
Sor-szám | MEGNEVEZÉS | Évek | Összesen | ||
2022. | 2023. | 2024. | |||
A | B | C | D | E | |
1. | NEMLEGES | - | |||
2. | - | ||||
3. | - | ||||
4. | - | ||||
5. | - | ||||
6. | ÖSSZES KÖTELEZETTSÉG | - | - | - | - |
4. melléklet
Megyaszó Község Önkormányzata saját bevételeinek részletezése az adósságot keletkeztető ügyletből származó tárgyévi fizetési kötelezettség megállapításához | ||
|---|---|---|
Forintban! | ||
Sor-szám | Bevételi jogcímek | 2021. évi előirányzat |
A | B | |
1. | Helyi adóból és a települési adóból származó bevétel | 26 000 000 |
2. | Az önkormányzati vagyon és az önkormányzatot megillető vagyoni értékű jog értékesítéséből és hasznosításából származó bevétel | 12 000 000 |
3. | Osztalék, koncessziós díj és hozambevétel | |
4. | Tárgyi eszköz és az immateriális jószág, részvény, részesedés, vállalat értékesítéséből vagy privatizációból származó bevétel | |
5. | Bírság-, pótlék- és díjbevétel | |
6. | Kezesség-, illetve garanciavállalással kapcsolatos megtérülés | |
SAJÁT BEVÉTELEK ÖSSZESEN* | 38 000 000 | |
*Az adósságot keletkeztető ügyletekhez történő hozzájárulás részletes szabályairól szóló 353/2011. (XII.31.) Korm. Rendelet 2. § (1) bekezdése alapján. | ||
5. melléklet
Megyaszó Község Önkormányzata 2021. évi adósságot keletkeztető fejlesztési céljai | ||
|---|---|---|
Forintban! | ||
Sor-szám | Fejlesztési cél leírása | Fejlesztés várható kiadása |
A | B | |
1. | NEMLEGES | |
2. | ||
3. | ||
4. | ADÓSSÁGOT KELETKEZTETŐ ÜGYLETEK VÁRHATÓ EGYÜTTES ÖSSZEGE* | - |
* Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény 8. § (2) bekezdése szerinti adósságot keletkezető ügyletek. | ||
6. melléklet
Beruházási (felhalmozási) kiadások előirányzata beruházásonként | |||||
|---|---|---|---|---|---|
Forintban! | |||||
Beruházás megnevezése | Teljes költség | Kivitelezés kezdési és befejezési éve | Felhasználás 2020. XII. 31-ig | 2021. évi előirányzat | 2021. utáni szükséglet |
A | B | C | D | E | F=(B-D-E) |
MFP/ Kerékpárút kiépítése | 29 184 443 | 2021 | 29 184 443 | ||
MFP/ Közterület karbantart. Szolg. Eszközbeszrzés | 13 826 617 | 2021 | 13 826 617 | ||
TOP-1.1.3-15-boi-2018-00026 | 73 000 000 | 2020-2021 | 71 662 545 | 1 337 455 | |
Közművelődési érdekeltségnövelő támogatás | 390 000 | 2021 | 390 000 | ||
Közös Hivatal - informatikai, kommunikációs eszközök beszerzése | 2 000 000 | 2021 | 2 000 000 | ||
Mackó Kuckó B.és Óvoda - tárgyi eszköz beszerzése | 500 000 | 2021 | 500 000 | ||
ÖSSZESEN: | 118 901 060 | 71 662 545 | 47 238 515 | ||
7. melléklet
Felújítási kiadások előirányzata felújításonként | |||||
|---|---|---|---|---|---|
Forintban! | |||||
Felújítás megnevezése | Teljes költség | Kivitelezés kezdési és befejezési éve | Felhasználás 2020. XII. 31-ig | 2021. évi előirányzat | 2021. utáni szükséglet |
A | B | C | D | E | F=(B-D-E) |
TOP-3.2.1-16-BO1-00099 Óvoda energetikai felújítása | 55 200 000 | 2020-2021 | 28 201 258 | 26 998 742 | |
ÖSSZESEN: | 55 200 000 | 28 201 258 | 26 998 742 | ||
8. melléklet
Önkormányzaton kívüli EU-s projekthez történő hozzájárulás | ||||
|---|---|---|---|---|
Forintban! | ||||
Támogatott neve | Előirányzat | |||
NEMLEGES | ||||
Összesen: | ||||
Európai uniós támogatással megvalósuló projektek | ||||
bevételei, kiadásai, hozzájárulások | ||||
EU-s projekt neve, azonosítója:* | ||||
Forintban! | ||||
Források | Támogatási szerződés szerinti bevételek, kiadások | |||
Összes | Évenkénti ütemezés | |||
2021. előtti forrás, kiadás | 2021. évi eredeti előirányzat | 2021. év utáni tervezett forrás, kiadás | ||
A | B=(C+D+E) | C | D | E |
Saját erő | ||||
- saját erőből központi támogatás | ||||
EU-s forrás | ||||
Társfinanszírozás | ||||
Hitel | ||||
Egyéb forrás | ||||
Források összesen: | ||||
Személyi jellegű | ||||
Beruházások, beszerzések | ||||
Szolgáltatások igénybe vétele | ||||
Adminisztratív költségek | ||||
Kiadások összesen: | ||||
* Amennyiben több projekt megvalósítása történi egy időben akkor azokat külön-külön, projektenként be kell mutatni! | ||||
9.1. melléklet 9.
Megnevezés | Megyaszó Község Önkormányzata | 01 |
|---|---|---|
Feladat megnevezése | Összes bevétel, kiadás | 01 |
Forintban! | ||
Száma | Kiemelt előirányzat, előirányzat megnevezése | Előirányzat |
A | B | |
Bevételek | ||
1. | Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.) | 351 993 139 |
1.1. | Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása | 103 760 088 |
1.2. | Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása | 91 206 050 |
1.3. | Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti, étkeztetési feladatainak támogatása | 151 122 431 |
1.4. | Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása | 5 904 570 |
1.5. | Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások | |
1.6. | Elszámolásból származó bevételek | |
2. | Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.) | 20 160 000 |
2.1. | Elvonások és befizetések bevételei | |
2.2. | Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések | |
2.3. | Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése | |
2.4. | Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele | |
2.5. | Egyéb működési célú támogatások bevételei | 20 160 000 |
2.6. | 2.5.-ből EU-s támogatás | |
3. | Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (3.1.+…+3.5.) | |
3.1. | Felhalmozási célú önkormányzati támogatások | |
3.2. | Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések | |
3.3. | Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése | |
3.4. | Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele | |
3.5. | Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei | |
3.6. | 3.5.-ből EU-s támogatás | |
4. | Közhatalmi bevételek (4.1.+...+4.7.) | 26 000 000 |
4.1. | Építményadó | |
4.2. | Idegenforgalmi adó | |
4.3. | Iparűzési adó | 20 000 000 |
4.4. | Talajterhelési díj | 3 000 000 |
4.5. | Gépjárműadó | |
4.6. | Telekadó | |
4.7. | Kommunális adó | 3 000 000 |
5. | Működési bevételek (5.1.+…+ 5.11.) | 9 500 000 |
5.1. | Készletértékesítés ellenértéke | |
5.2. | Szolgáltatások ellenértéke | 5 000 000 |
5.3. | Közvetített szolgáltatások értéke | 3 000 000 |
5.4. | Tulajdonosi bevételek | |
5.5. | Ellátási díjak | |
5.6. | Kiszámlázott általános forgalmi adó | 500 000 |
5.7. | Általános forgalmi adó visszatérítése | |
5.8. | Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek | |
5.9. | Egyéb pénzügyi műveletek bevételei | |
5.10. | Biztosító által fizetett kártérítés | |
5.11. | Egyéb működési bevételek | 1 000 000 |
6. | Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.) | |
6.1. | Immateriális javak értékesítése | |
6.2. | Ingatlanok értékesítése | |
6.3. | Egyéb tárgyi eszközök értékesítése | |
6.4. | Részesedések értékesítése | |
6.5. | Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek | |
7. | Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.) | |
7.1. | Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről | |
7.2. | Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről | |
7.3. | Egyéb működési célú átvett pénzeszköz | |
7.4. | 7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) | |
8. | Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.) | |
8.1. | Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről | |
8.2. | Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről | |
8.3. | Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz | |
8.4. | 8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) | |
9. | KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8) | 407 653 139 |
10. | Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+10.3.) | |
10.1. | Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele | |
10.2. | Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól | |
10.3. | Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele | |
11. | Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.) | |
11.1. | Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | |
11.2. | Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása | |
11.3. | Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | |
11.4. | Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása | |
12. | Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.) | 129 000 000 |
12.1. | Előző év költségvetési maradványának igénybevétele | 129 000 000 |
12.2. | Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele | |
13. | Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.) | |
13.1. | Államháztartáson belüli megelőlegezések | |
13.2. | Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése | |
13.3. | Lekötött betétek megszüntetése | |
14. | Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.) | |
14.1. | Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | |
14.2. | Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | |
14.3. | Külföldi értékpapírok kibocsátása | |
14.4. | Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele | |
15. | Váltóbevételek | |
16. | Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei | |
17. | FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +16.) | 129 000 000 |
18. | BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+17) | 536 653 139 |
Kiadások | ||
1. | Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5+1.18.) | 192 025 166 |
1.1. | Személyi juttatások | 49 101 899 |
1.2. | Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | 7 610 794 |
1.3. | Dologi kiadások | 93 014 975 |
1.4. | Ellátottak pénzbeli juttatásai | 25 879 278 |
1.5 | Egyéb működési célú kiadások | 16 418 220 |
1.6. | az 1.5-ből: - Előző évi elszámolásból származó befizetések | 12 418 220 |
1.7. | - Törvényi előíráson alapuló befizetések | |
1.8. | - Elvonások és befizetések | |
1.9. | - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre | |
1.10. | -Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre | |
1.11. | - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre | |
1.12. | - Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre | 3 000 000 |
1.13. | - Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre | |
1.14. | - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre | |
1.15. | - Árkiegészítések, ártámogatások | |
1.16. | - Kamattámogatások | |
1.17. | - Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre | 1 000 000 |
1.18. | Tartalékok | |
1.19. | az 1.18-ból: - Általános tartalék | |
1.20. | - Céltartalék | |
2. | Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.) | 71 737 257 |
2.1. | Beruházások | 44 738 515 |
2.2. | 2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás | |
2.3. | Felújítások | 26 998 742 |
2.4. | 2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás | |
2.5. | Egyéb felhalmozási kiadások | |
2.6. | 2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre | |
2.7. | - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre | |
2.8. | - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre | |
2.9. | - Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre | |
2.10. | - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre | |
2.11. | - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre | |
2.12. | - Lakástámogatás | |
2.13. | - Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre | |
3. | KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2) | 263 762 423 |
4. | Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (4.1. + … + 4.3.) | |
4.1. | Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése | |
4.2. | Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak | |
4.3. | Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése | |
5. | Belföldi értékpapírok kiadásai (5.1. + … + 5.6.) | |
5.1. | Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása | |
5.2. | Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása | |
5.3. | Kincstárjegyek beváltása | |
5.4. | Éven belüli lejáatú belföldi értékpapírok beváltása | |
5.5. | Belföldi kötvények beváltása | |
5.6. | Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása | |
6. | Belföldi finanszírozás kiadásai (6.1. + … + 6.5.) | 272 890 716 |
6.1. | Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása | |
6.2. | Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése | 14 079 727 |
6.3. | Központi, irányító szervi támogatás | 258 810 989 |
6.4. | Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése | |
6.5. | Pénzügyi lízing kiadásai | |
7. | Külföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.5.) | |
7.1. | Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása | |
7.2. | Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása | |
7.3. | Külföldi értékpapírok beváltása | |
7.4. | Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. szervezeteknek | |
7.5. | Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek | |
8. | Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek | |
9. | Váltókiadások | |
10. | FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4.+…+9.) | 272 890 716 |
11. | KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3.+10.) | 536 653 139 |
Éves tervezett létszám előirányzat (fő) | 15 | |
Közfoglalkoztatottak létszáma (fő) |
9.1.1. melléklet 9.1.
Megnevezés | Megyaszó Község Önkormányzata | 01 |
|---|---|---|
Feladat megnevezése | Kötelező feladatok bevételei, kiadása | 02 |

9.1.2. melléklet 9.1.
Megnevezés | Megyaszó Község Önkormányzata | 01 |
|---|---|---|
Feladat megnevezése | Önként vállalt feladatok bevételei, kiadása | 03 |
Forintban! | ||
Száma | Kiemelt előirányzat, előirányzat megnevezése | Előirányzat |
A | B | |
Bevételek | NEMLEGES | |
1. | Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.) | |
1.1. | Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása | |
1.2. | Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása | |
1.3. | Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti, étkeztetési feladatainak támogatása | |
1.4. | Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása | |
1.5. | Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások | |
1.6. | Elszámolásból származó bevételek | |
2. | Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.) | |
2.1. | Elvonások és befizetések bevételei | |
2.2. | Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések | |
2.3. | Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése | |
2.4. | Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele | |
2.5. | Egyéb működési célú támogatások bevételei | |
2.6. | 2.5.-ből EU-s támogatás | |
3. | Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (3.1.+…+3.5.) | |
3.1. | Felhalmozási célú önkormányzati támogatások | |
3.2. | Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések | |
3.3. | Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése | |
3.4. | Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele | |
3.5. | Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei | |
3.6. | 3.5.-ből EU-s támogatás | |
4. | Közhatalmi bevételek (4.1.+4.2.+4.3.+4.4.) | |
4.1. | Építményadó | |
4.2. | Idegenforgalmi adó | |
4.3. | Iparűzési adó | |
4.4. | Talajterhelési díj | |
4.5. | Gépjárműadó | |
4.6. | Telekadó | |
4.7. | Kommunális adó | |
5. | Működési bevételek (5.1.+…+ 5.11.) | |
5.1. | Készletértékesítés ellenértéke | |
5.2. | Szolgáltatások ellenértéke | |
5.3. | Közvetített szolgáltatások értéke | |
5.4. | Tulajdonosi bevételek | |
5.5. | Ellátási díjak | |
5.6. | Kiszámlázott általános forgalmi adó | |
5.7. | Általános forgalmi adó visszatérítése | |
5.8. | Kamatbevételek és más nyereség jellegű bevételek | |
5.9. | Egyéb pénzügyi műveletek bevételei | |
5.10. | Biztosító által fizetett kártérítés | |
5.11. | Egyéb működési bevételek | |
6. | Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.) | |
6.1. | Immateriális javak értékesítése | |
6.2. | Ingatlanok értékesítése | |
6.3. | Egyéb tárgyi eszközök értékesítése | |
6.4. | Részesedések értékesítése | |
6.5. | Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek | |
7. | Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.) | |
7.1. | Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről | |
7.2. | Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről | |
7.3. | Egyéb működési célú átvett pénzeszköz | |
7.4. | 7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) | |
8. | Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.) | |
8.1. | Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről | |
8.2. | Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről | |
8.3. | Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz | |
8.4. | 8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) | |
9. | KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8) | |
10. | Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+10.3.) | |
10.1. | Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele | |
10.2. | Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól | |
10.3. | Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele | |
11. | Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.) | |
11.1. | Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | |
11.2. | Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása | |
11.3. | Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | |
11.4. | Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása | |
12. | Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.) | |
12.1. | Előző év költségvetési maradványának igénybevétele | |
12.2. | Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele | |
13. | Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.) | |
13.1. | Államháztartáson belüli megelőlegezések | |
13.2. | Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése | |
13.3. | Lekötött betétek megszüntetése | |
14. | Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.) | |
14.1. | Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | |
14.2. | Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | |
14.3. | Külföldi értékpapírok kibocsátása | |
14.4. | Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele | |
15. | Váltóbevételek | |
16. | Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei | |
17. | FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +16.) | |
18. | BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+17) | |
Kiadások | ||
1. | Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5+1.18.) | |
1.1. | Személyi juttatások | |
1.2. | Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | |
1.3. | Dologi kiadások | |
1.4. | Ellátottak pénzbeli juttatásai | |
1.5 | Egyéb működési célú kiadások | |
1.6. | az 1.5-ből: - Előző évi elszámolásból származó befizetések | |
1.7. | - Törvényi előíráson alapuló befizetések | |
1.8. | - Elvonások és befizetések | |
1.9. | - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre | |
1.10. | -Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre | |
1.11. | - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre | |
1.12. | - Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre | |
1.13. | - Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre | |
1.14. | - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre | |
1.15. | - Árkiegészítések, ártámogatások | |
1.16. | - Kamattámogatások | |
1.17. | - Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre | |
1.18. | Tartalékok | |
1.19. | az 1.18-ból: - Általános tartalék | |
1.20. | - Céltartalék | |
2. | Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.) | |
2.1. | Beruházások | |
2.2. | 2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás | |
2.3. | Felújítások | |
2.4. | 2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás | |
2.5. | Egyéb felhalmozási kiadások | |
2.6. | 2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre | |
2.7. | - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre | |
2.8. | - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre | |
2.9. | - Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre | |
2.10. | - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre | |
2.11. | - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre | |
2.12. | - Lakástámogatás | |
2.13. | - Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre | |
3. | KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2) | |
4. | Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (4.1. + … + 4.3.) | |
4.1. | Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése | |
4.2. | Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak | |
4.3. | Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése | |
5. | Belföldi értékpapírok kiadásai (5.1. + … + 5.6.) | |
5.1. | Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása | |
5.2. | Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása | |
5.3. | Kincstárjegyek beváltása | |
5.4. | Éven belüli lejáatú belföldi értékpapírok beváltása | |
5.5. | Belföldi kötvények beváltása | |
5.6. | Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása | |
6. | Belföldi finanszírozás kiadásai (6.1. + … + 6.5.) | |
6.1. | Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása | |
6.2. | Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése | |
6.3. | Központi, irányító szervi támogatás | |
6.4. | Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése | |
6.5. | Pénzügyi lízing kiadásai | |
7. | Külföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.5.) | |
7.1. | Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása | |
7.2. | Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása | |
7.3. | Külföldi értékpapírok beváltása | |
7.4. | Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. szervezeteknek | |
7.5. | Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek | |
8. | Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek | |
9. | Váltókiadások | |
10. | FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4.+…+9.) | |
11. | KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3.+10.) | |
Éves tervezett létszám előirányzat (fő) | ||
Közfoglalkoztatottak létszáma (fő) |
9.1.3. melléklet 9.1.
Megnevezés | Megyaszó Község Önkormányzata | 01 |
|---|---|---|
Feladat megnevezése | Államigazgatási feladatok bevételei, kiadása | 04 |

9.2. melléklet 9.
Költségvetési szerv megnevezése | Megyaszói Közös Önkormányzati Hivatal | 02 |
|---|---|---|
Feladat megnevezése | Összes bevétel, kiadás | 01 |
Forintban! | ||
Száma | Kiemelt előirányzat, előirányzat megnevezése | Előirányzat |
A | B | |
Bevételek | ||
1. | Működési bevételek (1.1.+…+1.11.) | |
1.1. | Készletértékesítés ellenértéke | |
1.2. | Szolgáltatások ellenértéke | |
1.3. | Közvetített szolgáltatások értéke | |
1.4. | Tulajdonosi bevételek | |
1.5. | Ellátási díjak | |
1.6. | Kiszámlázott általános forgalmi adó | |
1.7. | Általános forgalmi adó visszatérülése | |
1.8. | Kamatbevételek | |
1.9. | Egyéb pénzügyi műveletek bevételei | |
1.10. | Biztosító által fizetett kártérítés | |
1.11. | Egyéb működési bevételek | |
2. | Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+2.3.) | 6 163 188 |
2.1. | Elvonások és befizetések bevételei | |
2.2. | Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről | |
2.3. | Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről | 6 163 188 |
2.4. | 2.3-ból EU támogatás | |
3. | Közhatalmi bevételek | |
4. | Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (4.1.+…+4.3.) | |
4.1. | Felhalmozási célú önkormányzati támogatások | |
4.2. | Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről | |
4.3. | Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről | |
4.4. | 4.3.-ból EU-s támogatás | |
5. | Felhalmozási bevételek (5.1.+…+5.3.) | |
5.1. | Immateriális javak értékesítése | |
5.2. | Ingatlanok értékesítése | |
5.3. | Egyéb tárgyi eszközök értékesítése | |
6. | Működési célú átvett pénzeszközök | |
7. | Felhalmozási célú átvett pénzeszközök | |
8. | Költségvetési bevételek összesen (1.+…+7.) | 6 163 188 |
9. | Finanszírozási bevételek (9.1.+…+9.3.) | 62 403 251 |
9.1. | Költségvetési maradvány igénybevétele | |
9.2. | Vállalkozási maradvány igénybevétele | |
9.3. | Irányító szervi (önkormányzati) támogatás (intézményfinanszírozás) | 62 403 251 |
10. | BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (8.+9.) | 68 566 439 |
Kiadások | ||
1. | Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.) | 66 566 439 |
1.1. | Személyi juttatások | 54 100 813 |
1.2. | Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | 7 765 626 |
1.3. | Dologi kiadások | 4 700 000 |
1.4. | Ellátottak pénzbeli juttatásai | |
1.5. | Egyéb működési célú kiadások | |
2. | Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+…+2.3.) | 2 000 000 |
2.1. | Beruházások | 2 000 000 |
2.2. | Felújítások | |
2.3. | Egyéb fejlesztési célú kiadások | |
2.4. | 2.3.-ból EU-s támogatásból megvalósuló programok, projektek kiadása | |
3. | Finanszírozási kiadások | |
4. | KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.+3.) | 68 566 439 |
Éves tervezett létszám előirányzat (fő) | 10 | |
Közfoglalkoztatottak létszáma (fő) |
9.2.1. melléklet 9.2.
Költségvetési szerv megnevezése | Megyaszói Közös Önkormányzati Hivatal | 02 |
|---|---|---|
Feladat megnevezése | Kötelező feladatok bevételei, kiadásai | 02 |

9.2.2. melléklet 9.2.
Költségvetési szerv megnevezése | Megyaszói Közös Önkormányzati Hivatal | 02 |
|---|---|---|
Feladat megnevezése | Önként vállalt feladatok bevételei, kiadásai | 03 |
Forintban! | ||
Száma | Kiemelt előirányzat, előirányzat megnevezése | Előirányzat |
A | B | |
Bevételek | ||
1. | Működési bevételek (1.1.+…+1.11.) | |
1.1. | Készletértékesítés ellenértéke | NEMLEGES |

2. | Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+2.3.) | |
2.1. | Elvonások és befizetések bevételei | |
2.2. | Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről | |
2.3. | Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről | |

8. | Költségvetési bevételek összesen (1.+…+7.) | |
9. | Finanszírozási bevételek (9.1.+…+9.3.) | |
9.1. | Költségvetési maradvány igénybevétele | |
9.2. | Vállalkozási maradvány igénybevétele | |
9.3. | Irányító szervi (önkormányzati) támogatás (intézményfinanszírozás) | |
10. | BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (8.+9.) | |
Kiadások | ||
1. | Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.) | |
1.1. | Személyi juttatások | |
1.2. | Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | |
1.3. | Dologi kiadások | |
1.4. | Ellátottak pénzbeli juttatásai | |
1.5. | Egyéb működési célú kiadások | |
2. | Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+…+2.3.) | |
2.1. | Beruházások | |
2.2. | Felújítások | |
2.3. | Egyéb fejlesztési célú kiadások | |
2.4. | 2.3.-ból EU-s támogatásból megvalósuló programok, projektek kiadása | |
3. | Finanszírozási kiadások | |
4. | KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.+3.) | |
Éves tervezett létszám előirányzat (fő) | ||
Közfoglalkoztatottak létszáma (fő) |
9.2.3. melléklet 9.2.
Költségvetési szerv megnevezése | Megyaszói Közös Önkormányzati Hivatal | 02 |
|---|---|---|
Feladat megnevezése | Államigazgatási feladatok bevételei, kiadásai | 04 |

9.3. melléklet 9.
Költségvetési szerv megnevezése | Megyaszói Általános Művelődési Központ | 03 |
|---|---|---|
Feladat megnevezése | Összes bevétel, kiadás | 01 |
Forintban! | ||
Száma | Kiemelt előirányzat, előirányzat megnevezése | Előirányzat |
A | B | |
Bevételek | ||
1. | Működési bevételek (1.1.+…+1.11.) | |
1.1. | Készletértékesítés ellenértéke | |
1.2. | Szolgáltatások ellenértéke | |
1.3. | Közvetített szolgáltatások értéke | |
1.4. | Tulajdonosi bevételek | |
1.5. | Ellátási díjak | |
1.6. | Kiszámlázott általános forgalmi adó | |
1.7. | Általános forgalmi adó visszatérülése | |
1.8. | Kamatbevételek | |
1.9. | Egyéb pénzügyi műveletek bevételei | |
1.10. | Biztosító által fizetett kártérítés | |
1.11. | Egyéb működési bevételek | |
2. | Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+2.3.) | |
2.1. | Elvonások és befizetések bevételei | |
2.2. | Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről | |
2.3. | Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről | |
2.4. | 2.3.-ból EU támogatás | |
3. | Közhatalmi bevételek | |
4. | Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (4.1.+4.2.) | |
4.1. | Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről | |
4.2. | Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről | |
4.3. | 4.2.-ből EU-s támogatás | |

8. | KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (1.+…+7.) | |
9. | Finanszírozási bevételek (9.1.+…+9.3.) | 8 955 964 |
9.1. | Költségvetési maradvány igénybevétele | 800 000 |
9.2. | Vállalkozási maradvány igénybevétele | |
9.3. | Irányító szervi (önkormányzati) támogatás (intézményfinanszírozás) | 8 155 964 |
10. | BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (8.+9.) | 8 955 964 |
Kiadások | ||
1. | Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.) | 8 955 964 |
1.1. | Személyi juttatások | 5 968 800 |
1.2. | Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | 925 164 |
1.3. | Dologi kiadások | 2 062 000 |
1.4. | Ellátottak pénzbeli juttatásai | |
1.5. | Egyéb működési célú kiadások | |
2. | Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+…+2.3.) | |
2.1. | Beruházások | |
2.2. | Felújítások | |
2.3. | Egyéb fejlesztési célú kiadások | |
2.4. | 2.3.-ból EU-s támogatásból megvalósuló programok, projektek kiadása | |
3. | Finanszírozási kiadások | |
4. | KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.+3.) | 8 955 964 |
Éves tervezett létszám előirányzat (fő) | 2 | |
Közfoglalkoztatottak létszáma (fő) |
9.3.1. melléklet 9.3.

9.3.2. melléklet 9.3.
Költségvetési szerv megnevezése | Megyaszói Általános Művelődési Központ | 03 |
|---|---|---|
Feladat megnevezése | Önként vállalt feladatok bevételei, kiadásai | 03 |
Forintban! | ||
Száma | Kiemelt előirányzat, előirányzat megnevezése | Előirányzat |
A | B | |
Bevételek | ||
1. | Működési bevételek (1.1.+…+1.11.) | |
1.1. | Készletértékesítés ellenértéke | NEMLEGES |
1.2. | Szolgáltatások ellenértéke | |
1.3. | Közvetített szolgáltatások értéke | |
1.4. | Tulajdonosi bevételek | |
1.5. | Ellátási díjak | |
1.6. | Kiszámlázott általános forgalmi adó | |
1.7. | Általános forgalmi adó visszatérülése | |
1.8. | Kamatbevételek | |
1.9. | Egyéb pénzügyi műveletek bevételei | |
1.10. | Biztosító által fizetett kártérítés | |
1.11. | Egyéb működési bevételek | |
2. | Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+2.3.) | |
2.1. | Elvonások és befizetések bevételei | |
2.2. | Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről | |
2.3. | Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről | |
2.4. | 2.3.-ból EU támogatás | |
3. | Közhatalmi bevételek | |
4. | Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (4.1.+4.2.) | |
4.1. | Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről | |
4.2. | Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről | |
4.3. | 4.2.-ből EU-s támogatás | |
5. | Felhalmozási bevételek (5.1.+…+5.3.) | |
5.1. | Immateriális javak értékesítése | |
5.2. | Ingatlanok értékesítése | |
5.3. | Egyéb tárgyi eszközök értékesítése | |
6. | Működési célú átvett pénzeszközök | |
7. | Felhalmozási célú átvett pénzeszközök | |
8. | KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (1.+…+7.) | |
9. | Finanszírozási bevételek (9.1.+…+9.3.) | |
9.1. | Költségvetési maradvány igénybevétele | |
9.2. | Vállalkozási maradvány igénybevétele | |
9.3. | Irányító szervi (önkormányzati) támogatás (intézményfinanszírozás) | |
10. | BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (8.+9.) | |
Kiadások | ||
1. | Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.) | |
1.1. | Személyi juttatások | |
1.2. | Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | |
1.3. | Dologi kiadások | |
1.4. | Ellátottak pénzbeli juttatásai | |
1.5. | Egyéb működési célú kiadások | |
2. | Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+…+2.3.) | |
2.1. | Beruházások | |
2.2. | Felújítások | |
2.3. | Egyéb fejlesztési célú kiadások | |
2.4. | 2.3.-ból EU-s támogatásból megvalósuló programok, projektek kiadása | |
3. | Finanszírozási kiadások | |
4. | KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.+3.) | |
Éves tervezett létszám előirányzat (fő) | ||
Közfoglalkoztatottak létszáma (fő) |
9.3.3. melléklet 9.3.

9.4. melléklet 9.
Költségvetési szerv megnevezése | Megyaszói Idősek Klubja és Konyha | 04 |
|---|---|---|
Feladat megnevezése | Összes bevétel, kiadás | 01 |
Forintban! | ||
Száma | Kiemelt előirányzat, előirányzat megnevezése | Előirányzat |
A | B | |
Bevételek | ||
1. | Működési bevételek (1.1.+…+1.11.) | 2 500 000 |
1.1. | Készletértékesítés ellenértéke | |
1.2. | Szolgáltatások ellenértéke | |
1.3. | Közvetített szolgáltatások értéke | |
1.4. | Tulajdonosi bevételek | |
1.5. | Ellátási díjak | 2 500 000 |

8. | KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (1.+…+7.) | 2 500 000 |
9. | Finanszírozási bevételek (9.1.+…+9.3.) | 64 884 459 |
9.1. | Költségvetési maradvány igénybevétele | |
9.2. | Vállalkozási maradvány igénybevétele | |
9.3. | Irányító szervi (önkormányzati) támogatás (intézményfinanszírozás) | 64 884 459 |
10. | BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (8.+9.) | 67 384 459 |
Kiadások | ||
1. | Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.) | 67 384 459 |
1.1. | Személyi juttatások | 32 353 068 |
1.2. | Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | 5 014 726 |
1.3. | Dologi kiadások | 30 016 665 |

4. | KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.+3.) | 67 384 459 |
Éves tervezett létszám előirányzat (fő) | 12 | |
Közfoglalkoztatottak létszáma (fő) |
9.4.1. melléklet 9.4.

9.4.2. melléklet 9.4.
Költségvetési szerv megnevezése | Megyaszói Idősek Klubja és Konyha | 04 |
|---|---|---|
Feladat megnevezése | Önként vállalt feladatok bevételei, kiadásai | 03 |
Forintban! | ||
Száma | Kiemelt előirányzat, előirányzat megnevezése | Előirányzat |
A | B | |
Bevételek | ||
1. | Működési bevételek (1.1.+…+1.11.) | |
1.1. | Készletértékesítés ellenértéke | NEMLEGES |
1.2. | Szolgáltatások ellenértéke | |
1.3. | Közvetített szolgáltatások értéke | |
1.4. | Tulajdonosi bevételek | |
1.5. | Ellátási díjak | |
1.6. | Kiszámlázott általános forgalmi adó | |
1.7. | Általános forgalmi adó visszatérülése | |
1.8. | Kamatbevételek | |
1.9. | Egyéb pénzügyi műveletek bevételei | |
1.10. | Biztosító által fizetett kártérítés | |
1.11. | Egyéb működési bevételek | |
2. | Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+2.3.) | |
2.1. | Elvonások és befizetések bevételei | |
2.2. | Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről | |
2.3. | Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről | |
2.4. | 2.3.-ból EU támogatás | |
3. | Közhatalmi bevételek | |
4. | Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (4.1.+4.2.) | |
4.1. | Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről | |
4.2. | Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről | |
4.3. | 4.2.-ből EU-s támogatás | |
5. | Felhalmozási bevételek (5.1.+…+5.3.) | |
5.1. | Immateriális javak értékesítése | |
5.2. | Ingatlanok értékesítése | |
5.3. | Egyéb tárgyi eszközök értékesítése | |
6. | Működési célú átvett pénzeszközök | |
7. | Felhalmozási célú átvett pénzeszközök | |
8. | KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (1.+…+7.) | |
9. | Finanszírozási bevételek (9.1.+…+9.3.) | |
9.1. | Költségvetési maradvány igénybevétele | |
9.2. | Vállalkozási maradvány igénybevétele | |
9.3. | Irányító szervi (önkormányzati) támogatás (intézményfinanszírozás) | |
10. | BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (8.+9.) | |
Kiadások | ||
1. | Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.) | |
1.1. | Személyi juttatások | |
1.2. | Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | |
1.3. | Dologi kiadások | |
1.4. | Ellátottak pénzbeli juttatásai | |
1.5. | Egyéb működési célú kiadások | |
2. | Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+…+2.3.) | |
2.1. | Beruházások | |
2.2. | Felújítások | |
2.3. | Egyéb fejlesztési célú kiadások | |
2.4. | 2.3.-ból EU-s támogatásból megvalósuló programok, projektek kiadása | |
3. | Finanszírozási kiadások | |
4. | KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.+3.) | |
Éves tervezett létszám előirányzat (fő) | ||
Közfoglalkoztatottak létszáma (fő) |
9.4.3. melléklet 9.4.

9.5. melléklet 9.
Költségvetési szerv megnevezése | Mackó Kuckó Bölcsőde és Napköziotthonos Óvoda | 05 |

9. | Finanszírozási bevételek (9.1.+…+9.3.) | 124 167 315 |
9.1. | Költségvetési maradvány igénybevétele | 800 000 |
9.2. | Vállalkozási maradvány igénybevétele | |
9.3. | Irányító szervi (önkormányzati) támogatás (intézményfinanszírozás) | 123 367 315 |
10. | BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (8.+9.) | 124 167 315 |
Kiadások | ||
1. | Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.) | 123 667 315 |
1.1. | Személyi juttatások | 99 322 351 |
1.2. | Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | 15 394 964 |
1.3. | Dologi kiadások | 8 950 000 |
1.4. | Ellátottak pénzbeli juttatásai | |
1.5. | Egyéb működési célú kiadások | |
2. | Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+…+2.3.) | 500 000 |
2.1. | Beruházások | 500 000 |

4. | KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.+3.) | 124 167 315 |
Éves tervezett létszám előirányzat (fő) | 25 | |
Közfoglalkoztatottak létszáma (fő) |
9.5.1. melléklet 9.5.

9.5.2. melléklet 9.5.
Költségvetési szerv megnevezése | Mackó Kuckó Bölcsőde és Napköziotthonos Óvoda | |
|---|---|---|
Feladat megnevezése | Önként vállalt feladatok bevételei, kiadásai | 03 |
Forintban! | ||
Száma | Kiemelt előirányzat, előirányzat megnevezése | Előirányzat |
A | B | |
Bevételek | ||
1. | Működési bevételek (1.1.+…+1.11.) | |
1.1. | Készletértékesítés ellenértéke | NEMLEGES |
1.2. | Szolgáltatások ellenértéke | |
1.3. | Közvetített szolgáltatások értéke | |
1.4. | Tulajdonosi bevételek | |
1.5. | Ellátási díjak | |
1.6. | Kiszámlázott általános forgalmi adó | |
1.7. | Általános forgalmi adó visszatérülése | |
1.8. | Kamatbevételek | |
1.9. | Egyéb pénzügyi műveletek bevételei | |
1.10. | Biztosító által fizetett kártérítés | |
1.11. | Egyéb működési bevételek | |
2. | Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+2.3.) | |
2.1. | Elvonások és befizetések bevételei | |
2.2. | Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről | |
2.3. | Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről | |
2.4. | 2.3.-ból EU támogatás | |
3. | Közhatalmi bevételek | |
4. | Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (4.1.+4.2.) | |
4.1. | Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről | |
4.2. | Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről | |
4.3. | 4.2.-ből EU-s támogatás | |
5. | Felhalmozási bevételek (5.1.+…+5.3.) | |
5.1. | Immateriális javak értékesítése | |
5.2. | Ingatlanok értékesítése | |
5.3. | Egyéb tárgyi eszközök értékesítése | |
6. | Működési célú átvett pénzeszközök | |
7. | Felhalmozási célú átvett pénzeszközök | |
8. | KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (1.+…+7.) | |
9. | Finanszírozási bevételek (9.1.+…+9.3.) | |
9.1. | Költségvetési maradvány igénybevétele | |
9.2. | Vállalkozási maradvány igénybevétele | |
9.3. | Irányító szervi (önkormányzati) támogatás (intézményfinanszírozás) | |
10. | BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (8.+9.) | |
Kiadások | ||
1. | Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.) | |
1.1. | Személyi juttatások | |
1.2. | Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | |
1.3. | Dologi kiadások | |
1.4. | Ellátottak pénzbeli juttatásai | |
1.5. | Egyéb működési célú kiadások | |
2. | Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+…+2.3.) | |
2.1. | Beruházások | |
2.2. | Felújítások | |
2.3. | Egyéb fejlesztési célú kiadások | |
2.4. | 2.3.-ból EU-s támogatásból megvalósuló programok, projektek kiadása | |
3. | Finanszírozási kiadások | |
4. | KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.+3.) | |
Éves tervezett létszám előirányzat (fő) | ||
Közfoglalkoztatottak létszáma (fő) |
9.5.3. melléklet 9.5.

10. melléklet
Adatszolgáltatás | ||||||
|---|---|---|---|---|---|---|
Költségvetési szerv neve: | Megyaszó Község Önkormányzata | |||||
Költségvetési szerv számlaszáma: | 11600006-00000000-13204479 | |||||
Éves eredeti kiadási előirányzat: 12.418.220 Ft | ||||||
30 napon túli elismert tartozásállomány összesen: 12.418.220 Ft | Forintban! | |||||
Sor-szám | Tartozásállomány megnevezése | 30 nap | 30-60 nap | 60 napon | Át-ütemezett | Összesen: |
1. | Állammal szembeni tartozások | |||||
2. | Központi költségvetéssel szemben fennálló tartozás | 12 418 220 | 12 418 220 | |||
3. | Elkülönített állami pénzalapokkal szembeni tartozás | |||||
4. | TB alapokkal szembeni tartozás | |||||
5. | Tartozásállomány önkormányzatok és intézmények felé | |||||
6. | Egyéb tartozásállomány | |||||
7. | Összesen: | 12 418 220 | 12 418 220 | |||
1. sz. tájékoztató tábla
Megyaszó Község Önkormányzata | ||||
|---|---|---|---|---|
Tájékoztató a 2019. évi tény, 2020. évi várható és 2021. évi terv adatokról | ||||
B E V É T E L E K | ||||
1. sz. táblázat | Forintban! | |||
Sor- | Bevételi jogcím | 2019. évi tény | 2020. évi várható | 2021. évi előirányzat |
A | B | C | D | E |
1. | Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.) | 342 756 122 | 355 981 648 | 351 993 139 |
1.1. | Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása | 97 533 752 | 104 865 847 | 103 760 088 |
1.2. | Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása | 81 200 826 | 84 259 720 | 91 206 050 |
1.3. | Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása | 138 939 362 | 145 969 245 | 151 122 431 |
1.4. | Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása | 3 982 342 | 5 121 150 | 5 904 570 |
1.5. | Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások | 21 099 840 | 15 765 686 | |
1.6. | Elszámolásból származó bevételek | |||
2. | Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.) | 148 478 122 | 126 440 303 | 26 323 188 |
2.1. | Elvonások és befizetések bevételei | |||
2.2. | Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések | |||
2.3. | Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése | |||
2.4. | Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele | |||
2.5. | Egyéb működési célú támogatások bevételei | 148 478 122 | 126 440 303 | 26 323 188 |
2.6. | 2.5.-ből EU-s támogatás | |||
3. | Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (3.1.+…+3.5.) | 129 370 200 | 70 727 800 | |
3.1. | Felhalmozási célú önkormányzati támogatások | 501 000 | 2 435 611 | |
3.2. | Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések | |||
3.3. | Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése | |||
3.4. | Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele | |||
3.5. | Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei | 128 869 200 | 68 292 189 | |
3.6. | 3.5.-ből EU-s támogatás | |||
4. | Közhatalmi bevételek (4.1.+4.2.+4.3.+4.4.) | 33 294 000 | 32 000 000 | 26 000 000 |
4.1. | Jövedelemadó | 200 000 | ||
4.2. | Idegenforgalmi adó | |||
4.3. | Iparűzési adó | 23 000 000 | 20 000 000 | 20 000 000 |
4.4. | Talajterhelési díj | 1 094 000 | 3 000 000 | 3 000 000 |
4.5. | Gépjárműadó | 6 000 000 | 6 000 000 | |
4.6. | Telekadó | |||
4.7. | Kommunális adó | 3 000 000 | 3 000 000 | 3 000 000 |
5. | Működési bevételek (5.1.+…+ 5.11.) | 65 028 655 | 27 131 280 | 12 000 000 |
5.1. | Készletértékesítés ellenértéke | |||
5.2. | Szolgáltatások ellenértéke | 13 947 416 | 7 534 843 | 5 000 000 |
5.3. | Közvetített szolgáltatások értéke | 3 000 000 | 3 000 000 | 3 000 000 |
5.4. | Tulajdonosi bevételek | |||
5.5. | Ellátási díjak | 6 993 264 | 8 400 000 | 2 500 000 |
5.6. | Kiszámlázott általános forgalmi adó | 1 500 000 | 1 500 000 | 500 000 |
5.7. | Általános forgalmi adó visszatérítése | |||
5.8. | Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek | 50 000 | 50 000 | |
5.9. | Egyéb pénzügyi műveletek bevételei | |||
5.10. | Biztosító által fizetett kártérítés | |||
5.11. | Egyéb működési bevételek | 39 537 975 | 6 646 437 | 1 000 000 |
6. | Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.) | |||
6.1. | Immateriális javak értékesítése | |||
6.2. | Ingatlanok értékesítése | |||
6.3. | Egyéb tárgyi eszközök értékesítése | |||
6.4. | Részesedések értékesítése | |||
6.5. | Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek | |||
7. | Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.) | 3 149 937 | ||
7.1. | Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről | |||
7.2. | Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről | |||
7.3. | Egyéb működési célú átvett pénzeszköz | 3 149 937 | ||
7.4. | 7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) | |||
8. | Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.) | |||
8.1. | Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről | |||
8.2. | Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről | |||
8.3. | Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz | |||
8.4. | 8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) | |||
9. | KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8) | 722 077 036 | 612 281 031 | 416 316 327 |
10. | Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+…+10.3.) | |||
10.1. | Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele | |||
10.2. | Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól | |||
10.3. | Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele | |||
11. | Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.) | |||
11.1. | Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | |||
11.2. | Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása | |||
11.3. | Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | |||
11.4. | Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása | |||
12. | Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.) | 55 967 336 | 168 100 419 | 130 600 000 |
12.1. | Előző év költségvetési maradványának igénybevétele | 55 967 336 | 168 100 419 | 130 600 000 |
12.2. | Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele | |||
13. | Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.) | 20 647 297 | 3 044 223 | |
13.1. | Államháztartáson belüli megelőlegezések | 20 647 297 | 3 044 223 | |
13.2. | Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése | |||
13.3. | Lekötött betétek megszüntetése | |||
14. | Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.) | |||
14.1. | Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | |||
14.2. | Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | |||
14.3. | Külföldi értékpapírok kibocsátása | |||
14.4. | Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele | |||
15. | Váltóbevételek | |||
16. | Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei | |||
17. | FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +16.) | 76 614 633 | 171 144 642 | 130 600 000 |
18. | KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+17) | 798 691 669 | 783 425 673 | 546 916 327 |
K I A D Á S O K | ||||
2. sz. táblázat | Forintban! | |||
Sor-szám | Kiadási jogcímek | 2019. évi tény | 2020. évi várható | 2021. évi előirányzat |
A | B | C | D | E |
1. | Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.+1.18.) | 622 700 819 | 639 111 787 | 458 599 343 |
1.1. | Személyi juttatások | 348 371 774 | 305 389 699 | 240 846 931 |
1.2. | Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | 53 280 289 | 48 510 584 | 36 711 274 |
1.3. | Dologi kiadások | 161 436 606 | 221 567 777 | 138 743 640 |
1.4. | Ellátottak pénzbeli juttatásai | 47 480 950 | 44 275 000 | 25 879 278 |
1.5 | Egyéb működési célú kiadások | 12 131 200 | 19 368 727 | 16 418 220 |
1.6. | - az 1.5-ből: - Előző évi elszámolásból származó befizetések | 12 418 220 | ||
1.7. | - Törvényi előíráson alapuló befizetések | |||
1.8. | - Elvonások és befizetések | 5 000 000 | 9 514 983 | |
1.9. | - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre | |||
1.10. | -Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre | |||
1.11. | - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre | |||
1.12. | - Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre | 1 829 500 | 5 548 664 | 3 000 000 |
1.13. | - Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre | |||
1.14. | - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre | |||
1.15. | - Árkiegészítések, ártámogatások | |||
1.16. | - Kamattámogatások | |||
1.17. | - Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre | 5 301 700 | 4 305 080 | 1 000 000 |
1.18. | Tartalékok | |||
1.19. | - az 1.18-ból: - Általános tartalék | |||
1.20. | - Céltartalék | |||
2. | Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.) | 143 887 544 | 125 285 890 | 74 237 257 |
2.1. | Beruházások | 127 616 742 | 92 262 124 | 47 238 515 |
2.2. | 2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás | |||
2.3. | Felújítások | 7 348 798 | 33 023 766 | 26 998 742 |
2.4. | 2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás | |||
2.5. | Egyéb felhalmozási kiadások | |||
2.6. | 2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre | |||
2.7. | - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre | |||
2.8. | - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre | |||
2.9. | - Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre | |||
2.10. | - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre | |||
2.11. | - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre | |||
2.12. | - Lakástámogatás | |||
2.13. | - Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre | 8 922 004 | ||
3. | KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2) | 766 588 363 | 764 397 677 | 532 836 600 |
4. | Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (4.1. + … + 4.3.) | |||
4.1. | Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak | |||
4.2. | Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak | |||
4.3. | Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak | |||
5. | Belföldi értékpapírok kiadásai (5.1. + … + 5.6.) | |||
5.1. | Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása | |||
5.2. | Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása | |||
5.3. | Kincstárjegyek beváltása | |||
5.4. | Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása | |||
5.5. | Belföldi kötvények beváltása | |||
5.6. | Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása | |||
6. | Belföldi finanszírozás kiadásai (6.1. + … + 6.4.) | 32 103 306 | 19 027 996 | 14 079 727 |
6.1. | Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása | |||
6.2. | Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése | 32 103 306 | 19 027 996 | 14 079 727 |
6.3. | Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése | |||
6.4. | Pénzügyi lízing kiadásai | |||
7. | Külföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.5.) | |||
7.1. | Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása | |||
7.2. | Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása | |||
7.3. | Külföldi értékpapírok beváltása | |||
7.4. | Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. Szervezeteknek | |||
7.5. | Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek | |||
8. | Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek | |||
9. | Váltókiadások | |||
10. | FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4.+…+9.) | 32 103 306 | 19 027 996 | 14 079 727 |
11. | KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3.+10.) | 798 691 669 | 783 425 673 | 546 916 327 |
2.sz. tájékoztató tábla
Többéves kihatással járó döntések számszerűsítése évenkénti bontásban és összesítve célok szerint | ||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Forintban! | ||||||||
Sor- | Kötelezettség jogcíme | Köt. váll. | 2021 előtti kifizetés | Kiadás vonzata évenként | Összesen | |||
2021. | 2022. | 2023. | 2023. | |||||
A | B | C | D | E | F | G | H | I=(D+E+F+G+H) |
1. | Működési célú finanszírozási kiadások | |||||||
2. | ............................ | |||||||
3. | ............................ | |||||||
4. | Felhalmozási célú finanszírozási kiadások | |||||||
5. | ............................ | |||||||
6. | ............................ | |||||||
8. | ||||||||
9. | Beruházási kiadások beruházásonként | |||||||
10. | MFP/Kerékpárút kiépítése | 2020 | 29 184 443 | 29 184 443 | ||||
11. | MFP/ Közterület karbant.Szolg.Eszközbeszerzés | 2020 | 13 826 617 | 13 826 617 | ||||
12. | TOP-1.1.3-15-BO1-2018-00026 Piactér kialakítása | 2019 | 71 662 545 | 1 337 455 | 73 000 000 | |||
13. | Közművelődési érdekeltségnövelő támogatás | 2020 | 390 000 | 390 000 | ||||
14. | Közös Hivatal-informatikai, kommunikációs eszk.beszerz. | 2021 | 2 000 000 | 2 000 000 | ||||
15. | Mackó Kuckó B.és Óvoda tárgyi eszköz beszerzése | 2021 | 500 000 | 500 000 | ||||
16. | Felújítási kiadások felújításonként | 28 201 258 | 26 998 742 | 55 200 000 | ||||
17. | TOP-3.2.1-16-BO1-00099 Óvoda energetikai felújítása | 2019 | 28 201 258 | 26 998 742 | 55 200 000 | |||
18. | Egyéb (Pl.: garancia és kezességvállalás, stb.) | |||||||
19. | ............................ | |||||||
Összesen (1+4+7+9+11) | 71 662 545 | 47 238 715 | 118 901 060 | |||||
3.sz. tájékoztató tábla
Az önkormányzat által adott közvetett támogatások (kedvezmények) | |||
|---|---|---|---|
Sor-szám | Bevételi jogcím | Kedvezmény nélkül elérhető bevétel | Kedvezmények összege |
A | B | C | D |
1. | Ellátottak térítési díjának méltányosságból történő elengedése | ||
2. | Ellátottak kártérítésének méltányosságból történő elengedése | ||
3. | Lakosság részére lakásépítéshez nyújtott kölcsön elengedése | ||
4. | Lakosság részére lakásfelújításhoz nyújtott kölcsön elengedése | ||
5. | Helyi adóból biztosított kedvezmény, mentesség összesen | ||
6. | -ebből: Építményadó | ||
7. | Telekadó | ||
9. | Magánszemélyek kommunális adója | ||
10. | Idegenforgalmi adó tartózkodás után | ||
11. | Idegenforgalmi adó épület után | ||
12. | Iparűzési adó állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után | ||
13. | Gépjárműadóból biztosított kedvezmény, mentesség | ||
14. | Helyiségek hasznosítása utáni kedvezmény, mentesség | ||
15. | Eszközök hasznosítása utáni kedvezmény, mentesség | ||
16. | Egyéb kedvezmény | ||
17. | Egyéb kölcsön elengedése | ||
18. | |||
19. | |||
20. | |||
21. | |||
22. | |||
23. | |||
24. | |||
25. | |||
26. | |||
27. | Összesen: |
4.sz. tájékoztató tábla
Előirányzat-felhasználási terv 2021. évre
Forintban! | ||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Megnevezés | Január | Február | Március | Április | Május | Június | Július | Auguszt. | Szept. | Okt. | Nov. | Dec. | Összesen: | |
1. | Bevételek | |||||||||||||
2. | Önkormányzatok működési támogatásai | 29 332 762 | 29 332 761 | 29 332 762 | 29 332 762 | 29 332 761 | 29 332 762 | 29 332 761 | 29 332 762 | 29 332 761 | 29 332 762 | 29 332 762 | 29 332 761 | 351 993 139 |
3. | Működési célú támogatások ÁH-on belül | 2 193 599 | 2 193 599 | 2 193 599 | 2 193 599 | 2 193 599 | 2 193 599 | 2 193 599 | 2 193 599 | 2 193 599 | 2 193 599 | 2 193 599 | 2 193 599 | 26 323 188 |
4. | Felhalmozási célú támogatások ÁH-on belül | |||||||||||||
5. | Közhatalmi bevételek | 100 000 | 200 000 | 3 000 000 | 1 200 000 | 1 000 000 | 15 000 000 | 600 000 | 600 000 | 2 500 000 | 600 000 | 550 000 | 650 000 | 26 000 000 |
6. | Működési bevételek | 1 000 000 | 1 000 000 | 1 000 000 | 1 000 000 | 1 000 000 | 1 000 000 | 1 000 000 | 1 000 000 | 1 000 000 | 1 000 000 | 1 000 000 | 1 000 000 | 12 000 000 |
7. | Felhalmozási bevételek | |||||||||||||
8. | Működési célú átvett pénzeszközök | |||||||||||||
9. | Felhalmozási célú átvett pénzeszközök | |||||||||||||
10. | Finanszírozási bevételek | 130 600 000 | 130 600 000 | |||||||||||
11. | Bevételek összesen: | 163 226 361 | 32 726 360 | 35 526 361 | 33 726 361 | 33 526 360 | 47 526 361 | 33 126 360 | 33 126 361 | 35 026 360 | 33 126 361 | 33 076 361 | 33 176 360 | 546 916 327 |
12. | Kiadások | |||||||||||||
13. | Személyi juttatások | 20 070 578 | 20 070 578 | 20 070 578 | 20 070 577 | 20 070 577 | 20 070 578 | 20 070 577 | 20 070 578 | 20 070 578 | 20 070 571 | 20 070 571 | 20 070 590 | 240 846 931 |
14. | Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | 3 059 273 | 3 059 273 | 3 059 273 | 3 059 273 | 3 059 273 | 3 059 272 | 3 059 273 | 3 059 273 | 3 059 273 | 3 059 273 | 3 059 272 | 3 059 273 | 36 711 274 |
15. | Dologi kiadások | 11 561 970 | 11 561 970 | 11 561 970 | 11 561 970 | 11 561 970 | 11 561 970 | 11 561 970 | 11 561 970 | 11 561 970 | 11 561 970 | 11 561 970 | 11 561 970 | 138 743 640 |
16. | Ellátottak pénzbeli juttatásai | 2 156 606 | 2 156 606 | 2 156 606 | 2 156 606 | 2 156 606 | 2 156 606 | 2 156 606 | 2 156 606 | 2 156 606 | 2 156 606 | 2 156 606 | 2 156 612 | 25 879 278 |
17. | Egyéb működési célú kiadások | 1 000 000 | 2 854 555 | 2 854 555 | 2 854 555 | 2 854 555 | 1 500 000 | 500 000 | 500 000 | 500 000 | 500 000 | 500 000 | 16 418 220 | |
18. | Beruházások | 10 000 000 | 37 238 515 | 47 238 515 | ||||||||||
19. | Felújítások | 26 998 742 | 26 998 742 | |||||||||||
20. | Egyéb felhalmozási kiadások | |||||||||||||
21. | Finanszírozási kiadások | 14 079 727 | 14 079 727 | |||||||||||
22. | Kiadások összesen: | 51 928 154 | 39 702 982 | 49 702 982 | 76 941 496 | 39 702 981 | 65 347 168 | 37 348 426 | 37 348 427 | 37 348 427 | 37 348 420 | 37 348 419 | 36 848 445 | 546 916 327 |
23. | Egyenleg | 111 298 207 | -6 976 622 | -14 176 621 | -43 215 135 | -6 176 621 | -17 820 807 | -4 222 066 | -4 222 066 | -2 322 067 | -4 222 059 | -4 272 058 | -3 672 085 | |
5.sz.tájékoztató tábla
A 2021. évi általános működés és ágazati feladatok támogatásának alakulása jogcímenként | ||
Forintban! | ||
Jogcím | 2021. évi tervezett támogatás összesen | |
A | B | C |
1.1. | Települési Önkormányzatok működésének általános támogatása | 103 760 088 |
1.2. | A települési önkormányzatok egyes köznevelési felsdatainak támogatása | 91 206 050 |
1.3.1. | A települési önkormányzatok szociális feladatainak egyéb támogatása | 51 731 382 |
1.3.2.1-1.3.2.2 | Egyes szociális és gyermekjóléti feladatok támogatása - család és gyermekjóléti szolgálat | 4 100 000 |
1.3.2.3-1.3.2.15. | Egyes szociális és gyermekjóléti feladatok támogatása - család és gyermekjóléti szolgálat kivételével | 7 514 760 |
1.3.3. | Bölcsőde támogatása | 25 942 000 |
1.4.1. | Intézményi gyermekétkeztetés támogatása | 51 788 609 |
1.4.2. | Szünidei étkeztetés támogatása | 10 045 680 |
1.5. | A települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása | 5 904 570 |
Összesen: | 351 993 139 | |
* Magyarország 2021. évi központi költségvetéséról szóló törvény | ||
6.sz. tájékoztató tábla
K I M U T A T Á S | |||
|---|---|---|---|
Forintban! | |||
Sor- | Támogatott szervezet neve | Támogatás célja | Támogatás összege |
1. | NEMLEGES | ||
2. | |||
3. | |||
4. | |||
5. | |||
6. | |||
7. | |||
8. | |||
9. | |||
10. | |||
11. | |||
12. | |||
13. | |||
14. | |||
15. | |||
16. | |||
17. | |||
18. | |||
19. | |||
20. | |||
21. | |||
22. | |||
23. | |||
24. | |||
25. | |||
26. | |||
27. | |||
28. | |||
29. | |||
30. | |||
31. | |||
32. | |||
33. | |||
Összesen: | 0 | ||
7.sz. tájékoztató tábla
Megyaszó Község Önkormányzata | ||||
|---|---|---|---|---|
2021. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI ÉVET KÖVETŐ 3 ÉV TERVEZETT | ||||
BEVÉTELEI, KIADÁSAI | ||||
1. sz. táblázat | Forintban! | |||
Sor- | Bevételi jogcím | 2022. évi | 2023. évi | 2024. évi |
A | B | C | D | E |
1. | Önkormányzat működési támogatásai | 356 000 000 | 380 000 000 | 380 000 000 |
2. | Működési célú támogatások államháztartáson belülről | 118 000 000 | 113 000 000 | 113 000 000 |
3. | Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | 71 000 000 | 71 000 000 | 71 000 000 |
4. | Közhatalmi bevételek (4.1.+4.2.+4.3.+4.4.) | 32 000 000 | 32 000 000 | 32 000 000 |
4.1. | Építményadó | |||
4.2. | Idegenforgalmi adó | |||
4.3. | Iparűzési adó | 20 000 000 | 20 000 000 | 20 000 000 |
4.4. | Talajterhelési díj | 3 000 000 | 3 000 000 | 3 000 000 |
4.5. | Gépjárműadó | 6 000 000 | 6 000 000 | 6 000 000 |
4.6. | Telekadó | |||
4.7. | Kommunális adó | 3 000 000 | 3 000 000 | 3 000 000 |
5. | Működési bevételek | 18 000 000 | 18 000 000 | 18 000 000 |
6. | Felhalmozási bevételek | |||
7. | Működési célú átvett pénzeszközök | |||
8. | Felhalmozási célú átvett pénzeszközök | |||
9. | KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8) | 595 000 000 | 614 000 000 | 614 000 000 |
10. | FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: | 171 000 000 | 170 000 000 | 170 000 000 |
11. | KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+10) | 766 000 000 | 784 000 000 | 784 000 000 |
K I A D Á S O K | ||||
2. sz. táblázat | Forintban! | |||
Sor-szám | Kiadási jogcímek | 2022. évi | 2023. évi | 2024. évi |
A | B | C | D | E |
1. | Működési költségvetés kiadásai | 391 000 000 | 400 000 000 | 400 000 000 |
2. | Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.2.+2.3.) | 125 000 000 | 134 000 000 | 134 000 000 |
2.1. | Beruházások | 93 000 000 | 95 000 000 | 95 000 000 |
2.2. | Felújítások | 32 000 000 | 39 000 000 | 39 000 000 |
2.3. | Egyéb felhalmozási kiadások | |||
3. | KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2) | 516 000 000 | 534 000 000 | 534 000 000 |
4. | FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: | 250 000 000 | 250 000 000 | 250 000 000 |
5. | KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3.+4.) | 766 000 000 | 784 000 000 | 784 000 000 |