Taktaharkány Nagyközség Képviselő-testületének 29/2017 (X.10..) rendelete

a reklámok, reklámhordozók és cégérek elhelyezésének, alkalmazásának követelményeiről, feltételeiről és tilalmáról

Hatályos: 2017. 10. 11- 2018. 05. 29

Taktaharkány Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 6/A. § (1) bekezdés aa) alpontjában és a (2) bekezdés b) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § A rendelet célja azoknak a helyi szabályoknak a megállapítása, amelyek – településképi, közlekedésbiztonsági szempontok, valamint a reklámtevékenységgel kapcsolatos követelmények figyelembevételével – meghatározzák a településen a reklámok, reklámhordozók, cégérek kialakítását, elhelyezését.


2. § A rendelet hatálya alá tartozó területen reklámok, reklámhordozók és cégérek csak a jelen rendeletben előírt célra és módon, településképi bejelentési eljárás lefolytatását követően helyezhető el, a 104/2017. (IV. 28.) Korm. rendelet 1. és 2. mellékletei által meghatározott területfelhasználású területen és módon.

3. § (1) A település területén az épületek tetőzetén reklámhordozók, fényreklámok nem helyezhetők el.

(2) Új épület létesítésénél, meglévő épületek átalakításánál vagy homlokzatának felújításakor a közterülettől látható felületen reklámot, reklámhordozót, cégért úgy lehet elhelyezni, hogy az épület architektúráját ne változtassa meg.

(3) Reklámcélú építmény, reklámhordozó, reklámnak minősülő falfestés, felirat, plakát helyi egyedi védelem alatt álló épületen, valamint az előtte lévő közterületen nem helyezhető el.

(4) A0-ás (841x1189 mm), illetve ezt meghaladó ívméretű óriásplakát, valamint reklámhordozó a település közigazgatási területén nem helyezhető el.

(5) Plakát, falragasz az épületek közterület felé néző homlokzatain nem helyezhető el.

(6) Épülethomlokzaton reklám, reklámhordozó felület, gépjárműforgalmat nem zavaró elhelyezéssel és mérettel helyezhető el.

(7) Választás, népszavazás, rendezvény, vagy a település szempontjából jelentős eseményről való tájékoztatás érdekében az esemény napját megelőző 3 naptári hét időszakban az eseményre vonatkozó tájékoztató reklámhordozó, reklám, molinó, transzparens a közterületen, valamint magánterületen elhelyezhető.

(8) Reklámcélú védőháló, valamint ponyva – az építés, felújítás ideje alatt, de legfeljebb 6 hónapos időtartamra – épületállványon elhelyezhető, amennyiben azt más jogszabály nem tiltja. A felületen továbbá az építkezésre vonatkozó tájékoztatás, épületterv, látványterv tüntethető fel.

(9) Építési reklámháló kihelyezése az építési tevékenység időtartamára településképi bejelentési eljárás lefolytatását követően lehetséges.

(10) Az elhasználódott, felújítandó, aktualitását vesztett egyéb reklámhordozót, cégért a tulajdonosnak 30 napon belül el kell távolítania. Felújítást követően új településképi bejelentési eljárás szerint helyezhető el.

4. § (1) Az épületeken elhelyezhető reklámhordozó szerkezeteinek, felülete rikító színű, káprázást okozó, valamint fényvisszaverő kialakítású nem lehet, az összképben zavaró hatás nem engedhető meg.

(2) Fényreklám kialakítására vonatkozó követelmények:

a) a reklámok csak alacsony fényintenzitásúak lehetnek,

b) nem alakítható ki villogó effektussal,

c) a lakások rendeltetésszerű használatát nem zavarhatja.

(3) Üzlethelyiségenként legfeljebb egy db álló A1-es méretű kétoldalas vagy fordított „V” alakú mobil reklámtábla helyezhető el a közterületen, mely az üzlet kirakatától maximum 1,5 méterre állhat, a gyalogosforgalmat nem akadályozó módon.

(4) Belterületen 1,0 m2-es nagyságot meghaladó reklám, reklámhordozó szerkezet nem helyezhető el, és nem engedélyezhető 1 m2 felületet meghaladó reklámjellegű homlokzatfestés sem.

5. § (1) Magántulajdonban lévő ingatlanon elhelyezett reklámhordozók, nem az engedélyeknek megfelelő kivitelezéséből eredő lebontásáért az ingatlan tulajdonosa a reklámhordozó elhelyezőjével egyetemlegesen felelős.

A reklámhordozó elhelyezője kártalanítási igény nélkül köteles a reklámhordozót átalakítani vagy lebontani, külön tekintettel, ha:

az a településkép szempontoknak nem felel meg,

a reklámhordozó elhelyezését szolgáló közterület más célú, vagy településfejlesztési felhasználásra kerül,

az építési vagy közterület-használati engedély lejárt, vagy visszavonásra került,

a reklámhordozóval érintett üzlet, intézmény, vállalkozás stb., vagy annak tevékenysége megszűnt, továbbá a reklámhordozó aktualitását vesztette, vagy műszakilag kifogásolható állapotba került,

6. § Haladéktalanul el kell távolítani:

a) e rendelet szabályainak nem megfelelően elhelyezett,

b) idejét múlt,

c) nem megfelelően karbantartott,

d) egyéb jogszabályi előírásokba ütköző tartalmú,

e) a településképbe nem illeszkedő

reklámhordozót.


7. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.




                       Dr. Szemán Ákos                                                Dr. Béni Gyula

                           polgármester                                                            jegyző