Kazincbarcika Város Önkormányzata 19/2015. (V.22.) önkormányzati rendelete
a közterület elnevezés, átnevezés, és a házszámozás rendjéről
Hatályos: 2020. 02. 01- 2023. 05. 25Kazincbarcika Város Önkormányzata 19/2015. (V.22.) önkormányzati rendelete
a közterület elnevezés, átnevezés, és a házszámozás rendjéről
1Kazincbarcika Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 51. § (5) bekezdésében és 143. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdésének 3. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el
A rendelet célja és hatálya
1. § (1) A rendelet célja, hogy a közterületek elnevezésének és a házszám- megállapításának az egységes rendjét biztosítsa, és ennek során érvényesítse a helyi sajátosságokat, illetve az igazgatási, földrajzi, történelmi, közlekedési, tájékozódási és nyelvhelyességi szempontokat.
(2) Kazincbarcika város közigazgatási területén új közterületet elnevezni, új házszámot megállapítani, a korábban megállapított közterületet és házszámot megváltoztatni csak e rendelet szabályai szerint lehet.
(3) A rendelet hatálya kiterjed a város bel- és külterületén lévő, továbbá a későbbiek során kialakítandó valamennyi közterületre.
Fogalom meghatározások
2. § A rendelet alkalmazásában:
a) Közterület: a tulajdonos személyétől, illetve a tulajdonformától függetlenül minden olyan közhasználatra szolgáló terület, amely mindenki számára korlátozás nélkül vagy azonos feltételek mellett igénybe vehető, ideértve a közterületnek közútként szolgáló és a magánterületnek a közforgalom elől el nem zárt részét is.
b) Közterületnév: a magyarországi hivatalos földrajzi nevek megállapításáról és nyilvántartásáról szóló 303/2007. (XI. 14.) Korm. rendelet 2. § (3) bekezdés j) pontjában meghatározott név.
c) Házszám: olyan számmal, vagy számmal és betűvel meghatározott azonosító jel, amely az ingatlan- nyilvántartásban helyrajzi számmal jelölt ingatlanhoz tartozik, és amely az ingatlan térbeli beazonosítását szolgálja.
A közterületek elnevezésére vonatkozó szabályok
3. § (1) Kazincbarcika város belterületén és a külterületi lakott helyeken a közterületeket el kell nevezni.
(2) A közterület elnevezése előtagként a közterület nevéből, és utótagként a közterület jellegére (út, utca, tér, köz, stb.) utaló meghatározásból áll.
(3) A közterületek elnevezésénél figyelemmel kell lenni a helyi kulturális, természeti és történelmi értékekre, sajátosságokra, a magyar nyelvhelyesség követelményeire, valamint arra, hogy az elnevezés közérthető legyen.
(4) A város közigazgatási területén több azonos elnevezésű közterület nem lehet.
(5) Az újonnan létesített közterület nevét a közterületnek a földhivatal ingatlan- nyilvántartásban történő bejegyzését követő legfeljebb egy éven belül meg kell állapítani.
(6) Ha egy közterület városrendezés, beépítés miatt két vagy több részre tagozódik, egységes közterületként megszűnik és – az elkülönüléstől számított legfeljebb egy éven belül – új nevet kell adni a közterületnek.
(7) A közterület nevének megváltoztatására a közterület elnevezésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.
4. § (1) A közterületek elnevezésére, illetve annak megváltoztatására irányuló eljárás írásbeli kezdeményezés alapján hivatalból indulhat.
(2) A közterületek elnevezésének megállapítása és megváltoztatása a Képviselő- testület hatáskörébe tartozik.
(3) A közterületek elnevezésének megállapítását vagy megváltoztatását kezdeményezheti:
a) a polgármester,
b) a helyi önkormányzat képviselője,
c) Kazincbarcika városban lakcímmel rendelkező állampolgár,
d) Kazincbarcika városban ingatlannal, székhellyel, telephellyel rendelkező jogi személy.
(4) A közterületek elnevezésével kapcsolatos előkészítő feladatokat a Polgármesteri Hivatal látja el.
(5) A megállapításra, illetve megváltoztatásra vonatkozó javaslatot az illetékes önkormányzati bizottság készíti elő.
(6) A közterületek nevének megállapítása vagy megváltoztatása előtt – az előkészítés során – az önkormányzati képviselők útján meg kell ismerni az érintett terület lakosságának véleményét.
(7) A közterület elnevezésére, illetve átnevezésére vonatkozó előterjesztést annak benyújtása előtt 8 napra a helyben szokásos módon közzé kell tenni. Az elnevezéssel kapcsolatos észrevételeket az előterjesztéssel egyidejűleg kell a Képviselő- testület elé terjeszteni.
(8) A közterület elnevezéséről szóló döntést a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján és a város honlapján közzé kell tenni.
(9) A közterület elnevezéséről, illetve átnevezéséről az elnevezés, illetve átnevezés hatályba lépést követően értesíteni kell az érintett közterületen lakcímmel rendelkező személyeket, az érintett ingatlan tulajdonosokat, továbbá az illetékes hatóságokat, különösen a járási hivatalt, a rendőrkapitányságot, a tűzoltóságot, a mentőket, továbbá a postát.
(10) A közterületek elnevezésének megváltoztatására akkor kerülhet sor, ha:
a) az azonos hangzású nevek zavart keltőek,
b) a névhasználatban kimutatható változás következett be,
c) a névhasználat, illetve az elnevezés a közérdek szempontjából nem megfelelő,
d) az új név adása már nem élő, kiemelkedő személy emlékének megörökítését szolgálja.
(11) Élő személyről közterületet nem lehet elnevezni.
(12) A megállapított nevekről a Polgármesteri Hivatal nyilvántartást vezet és abban a változásokat folyamatosan feltünteti.
A házszám megállapítására vonatkozó szabályok
5. § (1) A névvel ellátott közterületeken a lakóházakat, egyéb területeket és az építési telkeket (a továbbiakban együtt: ingatlanok) házszámmal kell ellátni. A közterületen több ingatlan azonos számmal nem jelölhető.
(2) Az ingatlanokat növekvő sorrendben, folyamatos számozással kell ellátni.
(3) Amennyiben a (2) bekezdésben meghatározott számozás adott közterületen nem lehetséges, vagy a már kialakult helyzet indokolja, a házszámozás más, egyedileg meghatározott módon is történhet.
6. § (1) A közterület házszám megállapítását úgy kell elvégezni, hogy az utca bal oldalán a páros, jobb oldalán a páratlan számok legyenek.
(2) A csak egy oldalon beépíthető közterület házszám megállapítása 1-től kezdődően folyamatosan is történhet.
(3) Terek esetén a házszám megállapítás 1-től kezdődően folyamatosan, az óramutató járásával megegyezően alakítandó ki.
(4) Saroktelek esetében csak annak az oldalnak kell házszámot megállapítani, amelyen a gyalogos közlekedésre alkalmas kapubejárat van.
(5) Tömbtelken kialakított többszintes épületeknél minden lépcsőházat önálló házszámmal kell ellátni.
7. § (1) Az ingatlanok számozására arab számokat kell használni. Kisegítő jelzésként alátöréssel a magyar ABC ékezet nélküli betűi is alkalmazhatóak.
(2) Telekfelosztás során keletkező új helyrajzi számú ingatlanok esetén a kisebb számú ingatlan marad az eredeti számon, a további ingatlanok számozását pedig alátöréssel a magyar ABC ékezet nélküli nagybetűinek alkalmazásával kell elvégezni.
(3) Telekegyesítés után az ingatlanok házszámát össze kell vonni. A házszámot úgy kell feltüntetni, hogy az egyesítés előtti legalacsonyabb és legmagasabb számot kötőjellel kell összekötni.
(4) Ha az ingatlanon újabb lakások létesülnek, akkor a többlakásos épület házszámának megállapítását úgy kell elvégezni, hogy meglévő házszámot meghagyva alátöréssel, a magyar ABC ékezet nélküli kisbetűivel kell az új lakásokat ellátni.
8. § A már megállapított házszámok megváltoztatására csak indokolt esetben, olyan rendezetlen állapot megszüntetése érdekében kerülhet sor, amely az ingatlanok azonosítását akadályozzák.
8/A. § A rendelet 5–8. §-ainak rendelkezései a rendelet hatálybalépésekor már meglévő közterületek házszámozását nem érintik.
9. § Az ingatlan házszámainak megállapítása és a házszámozás nyilvántartása a Polgármesteri Hivatal feladata.
10. § (1) Az ingatlan házszámát a jegyző határozattal állapítja meg.
(2) A házszám megállapításra irányuló eljárást bárki kezdeményezheti, de az eljárás csak hivatalból indulhat.
(3) A házszám megállapításáról szóló határozatot az érintett ingatlannal rendelkezni jogosultakon túl közölni kell a 4. § (9) bekezdésében meghatározott hatóságokkal.
(4) A jegyző határozata alapján azon személyek, akik az érintett ingatlanon lakcímmel rendelkeznek, kötelesek az új lakcímüket hivatalos okmányaikon átvezettetni.
11. § Az ingatlan tulajdonosa köteles az ingatlan házszámát, vagy – amennyiben az ingatlan más módon egyértelműen nem azonosítható – helyrajzi számát tartalmazó táblát (a továbbiakban együtt: házszámtábla) az ingatlan utcafronti kerítésére, házfalára, vagy külön tartószerkezeten, a közterületről jól látható módon kihelyezni.
Az utcanév- tábla
12. § (1) A városban minden utcát névtáblával kell jelölni.
(2) Az utcanév- táblát az utca elején és végén mindkét oldalon, valamint az utca vonalát megtörő terek saroképületeire is ki kell helyezni. Az utcanév- tábla az utca nevét tartalmazza.
(3) Az utca nevének megváltoztatása esetén az utcanév- táblát a tájékozódás megkönnyítése érdekében – megfelelő módon érvénytelenítve – egy év időtartamig az új nevet jelző tábla mellett meg kell hagyni.
(4) Az ingatlan tulajdonosa (használója, bérlője) az utcanév- tábla elhelyezését tűrni köteles.
(5) Az utcanév- tábla elkészítésének, elhelyezésének, karbantartásának és pótlásának költségei az önkormányzatot terhelik.
Záró rendelkezések
13. § A rendelet 2015. június 1. napján lép hatályba, ezzel egyidejűleg hatályát veszti a közterületek elnevezésének szabályairól szóló 45/1991. (XII. 20.) önkormányzati rendelet.
A bevezető rendelkezést a 2/2020. (I. 23.) Ör. módosította. Hatályos: 2020. február 1. napjától
A 10. § (5) bekezdését módosította az 53/2017. (XII. 14.) Ör. Hatályba lépés: 2018. január 1.