Kazincbarcika Város Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2021. (X. 28.) önkormányzati rendeletének indokolása

a települési támogatás keretében nyújtott szociális ellátásokról

Hatályos: 2021. 10. 29
a települési támogatás keretében nyújtott szociális ellátásokról
Részletes indokolás
Az 1–19. §-hoz
Általános indokolás
Kazincbarcika Város Önkormányzata 2015-ben alkotta meg a települési támogatás keretében nyújtott ellátásokról szóló 11/2015. (II. 27.) önkormányzati rendeletét, amely az elfogadása óta négy alkalommal lett módosítva.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal 2021. júniusában a rendelet vonatkozásában szakmai segítségnyújtással élt az Önkormányzat irányában és több ponton kezdeményezte annak módosítását.
A rendelet módosítása során átvezetésre kerültek a Kormányhivatal észrevételei, a jogszabályszerkesztési szempontból kifogásolható rendelkezések is pontosításra kerültek, továbbá a rendelet szerkezetileg is nagyobb mértékben módosult, amely szükségessé teszi a települési támogatás keretében nyújtott ellátásokról szóló 11/2015. (II. 27.) önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezését és új rendelet megalkotását.
Részletes indoklás
1. §-hoz:
A rendelet hatályát határozza meg.
1. §-hoz:
Az értelmező rendelkezéseket tartalmazza.
1. §-hoz:
Eljárási szabályokat határoz meg, így például a kérelmek beadásának, valamint a jövedelmi és vagyoni viszonyok igazolásának módját.
1. §-hoz:
A környezettanulmányra vonatkozó kiegészítő szabályokat határozza meg.
1. §-hoz:
A Szoctv. 45. § (1) bekezdése alapján nyújtott települési támogatásokat sorolja fel.
1. §-hoz:
A beiskolázási támogatás részletszabályait tartalmazza.
1. §-hoz:
A nyelvvizsga megszerzésének támogatásával összefüggő részletszabályokat tartalmazza.
1. §-hoz:
Az adósságkezelési támogatással kapcsolatos előírásokat határozza meg.
1. §-hoz:
A gyógyszerkiadással összefüggő települési támogatás szabályait határozza meg.
1. §-hoz:
A lakhatáshoz kapcsolódó kiadások viseléséhez nyújtott rendszeres települési támogatás szabályait határozza meg.
1. §-hoz:
A Szoctv. 45. § (3)-(4) bekezdése alapján a rendkívüli települési támogatás körébe tartozó eseteket sorolja fel.
1. §-hoz:
A rendkívüli élethelyzetbe került vagy időszakosan vagy tartósan létfenntartási gonddal küzdő személyre vonatkozó kritériumokat határozza meg.
1. §-hoz:
A halálesethez kapcsolódó rendkívüli települési támogatás szabályait határozza meg.
1. §-hoz:
A gyermek jogán járó rendkívüli települési támogatás feltételeit határozza meg.
1. §-hoz:
A rendkívüli települési támogatás esetén irányadó jövedelemhatárokat és a megítélhető támogatás mértékét határozza meg.
1. §-hoz:
A polgármester által nyújtott rendkívüli települési támogatás szabályait tartalmazza.
1. §-hoz:
A Szociálpolitikai Kerekasztalra vonatkozó rendelkezéseket határozza meg.
1. §-hoz
A rendeletben foglalt támogatásokkal kapcsolatos hatásköri szabályokat a Képviselő-testület Szervezeti és Működési szabályzatára történő utalással határozza meg.
1. §-hoz
Záró rendelkezésekként hatályba léptető és hatályon kívül helyező rendelkezéseket tartalmaz.