Tiszaújváros Város Önkormányzata Képviselő-testületének 42/2004. (XII.23.) rendelete

A közterületek tisztántartásáról és a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról

Hatályos: 2013. 07. 31- 2014. 12. 30

A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 44/A § /2/ bekezdésében, valamint a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. tv. (a továbbiakban Hgt.) 23. §-ában kapott felhatalmazás alapján Tiszaújváros Önkormányzatának Képviselő-testülete az alábbi rendeletet alkotja:

 

I. rész

I. FEJEZET

 

1. § Tiszaújváros Önkormányzata (a továbbiakban: önkormányzat) a jelen rendeletben foglaltak szerint hulladékkezelési közszolgáltatást tart fenn a települési szilárd hulladék rendszeres gyűjtésére, elszállítására, ártalmatlanítására és kezelésére és a felsorolt tevékenységek ellátásáról kötelező helyi közszolgáltatás útján gondoskodik.

 

Fogalmi meghatározások

 

2. § (1)         Települési szilárd hulladék:

a)      a háztartási hulladék: az emberek mindennapi élete során, a lakásokban, a pihenés, üdülés céljára használt helyiségekben és a lakóházak közös használatú helyiségeiben és területein, valamint az intézményekben keletkező, veszélyesnek nem minősülő hulladék,

b)      a közterületi hulladék: közforgalmú és zöldterületen keletkező hulladék,

  1.     c) a háztartási hulladékhoz hasonló jellegű és összetételű hulladék: gazdasági vállalkozásoknál keletkező veszélyesnek nem minősülő szilárd hulladék, amely a háztartási hulladékkal együtt kezelhető.

(2) Egyéb szilárd hulladék: a háztartási hulladéknál meghatározottak szerint keletkezett hulladék közül nem minősül háztartási hulladéknak, a jég, a hó, a sár, az épület, vagy egyes részeinek megrongálódásából, bontásából, illetve javításából származó anyag, a kerti és gazdasági művelés során a háztartási hulladékra meghatározott mennyiség felett keletkezett hulladék és a nagyobb méretű elhasznált tárgy (bútordarab, szalmazsák tartalma stb.)

(3) Szelektíven gyűjtendő hulladék: Tiszaújváros közigazgatási területén létesített hulladékgyűjtő szigeteken elhelyezett gyűjtőedényekben kötelezően elhelyezendő üveg (fehér és színes), papír és műanyag hulladék.

(4) Nagy darabos hulladék (lom): a településen a háztartásokban keletkezett azon hulladék (háztartási berendezési, felszerelési tárgyak, eszközök és anyagok), amely a közszolgáltatás keretében rendszeresített gyűjtőedényzetben nem helyezhető el úgy, hogy a gyűjtőedény zárható és rendeltetésének megfelelően használható maradjon.

(5) Építési törmelék: építésből, bontásból származó veszélyesnek nem minősülő hulladék.

(6) Biológiailag lebontható hulladék (biohulladék): minden komposztálható konyhai és kerti szervesanyag-tartalmú hulladék, ami anaerob vagy aerob módon (mikroorganizmusok, talajélőlények vagy enzimek segítségével) lebontható.

(7) Veszélyes hulladék: az olyan hulladék, amely a Hgt. 2. számú mellékletében felsorolt tulajdonságok közül eggyel vagy többel rendelkezik, illetve ilyen anyagokat vagy összetevőket tartalmaz, eredete, összetétele, koncentrációja miatt az egészségre, a környezetre kockázatot jelent.

(8) Települési Hulladékgazdálkodási Terv: A Tiszaújváros Önkormányzat által önkormányzati rendeletben kihirdetett terv, melynek keretében az önkormányzat meghatározza a Hgt. és végrehajtási rendeletei alapján – az Országos Hulladékgazdálkodási Tervvel és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Hulladékgazdálkodási Tervvel összhangban – az önkormányzat illetékességi területén megvalósuló hulladékgazdálkodás stratégiai feladatainak cselekvési programját, a hulladékkezelési tevékenységek racionalizálását elősegítő intézkedéseket, a végrehajtás sorrendjét és hatékonyságát, a megvalósításhoz szükséges eszközöket és létesítményeket, valamint ezek becsült költségeit és finanszírozási módját.

(9) Hulladékkezelő telep: a települési hulladék begyűjtésére, átvételére és az egyes hulladékfajták további tárolására, átrakására, előkezelésére, illetőleg hasznosítására vagy ártalmatlanítására szolgáló telephely.

(10) Hulladékgyűjtő udvar (hulladékudvar): az elkülönítetten (szelektíven) begyűjthető települési szilárd, valamint a környezetvédelmi hatóság által engedélyezett veszélyes hulladékok átvételére és az elszállításig elkülönített módon történő tárolására szolgáló, felügyelettel ellátott zárt begyűjtőhely.

(11) Hulladékgyűjtő sziget (gyűjtősziget): a háztartásokban keletkező hasznosításra alkalmas, különböző fajtájú, elkülönítetten gyűjtött háztartási hulladék begyűjtésére szolgáló, lakóövezetben, közterületen kialakított, felügyelet nélküli, folyamatosan rendelkezésre álló begyűjtőhely, szabványosított edényzettel, amely edényzet kizárólag a rajta egyértelműen megjelölt fajtájú települési szilárd hulladék szelektív begyűjtésére szolgál, a közszolgáltatást igénybe vevők részére.

(12)   Felállítási hely: az egyes ingatlanokon belül felállított hulladékgyűjtő edények helye.

(13)   Ürítési hely: az a hely (többnyire közterület), ahol a hulladékgyűjtő edények gépjárműre történő ürítése történik.

(14)  Ártalmatlanító hely: a települési szilárd hulladék ártalmatlanítását szolgáló, kizárólag erre a célra létesített és az önkormányzat által kijelölt lerakóhely, létesítmény.

(15)  Hulladéklerakó telep (hulladéklerakó): műszaki védelemmel létesített, folyamatos ellenőrzést biztosító rendszerrel ellátott, a települési szilárd hulladék föld felszínén vagy földben történő ártalmatlanítására szolgáló műtárgyak és kiszolgáló létesítmények összessége.

(16) Hulladékkezelő: aki a települési szilárd hulladékot gazdasági tevékenysége körében az ingatlantulajdonostól átveszi, kezeli, begyűjti, elszállítja, tárolja, hasznosítja, illetve ártalmatlanítja;

(17) Hulladékkezelési engedély: a környezetvédelmi hatóság által a települési hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 213/2001. (XI. 14.) Korm. rendelet 20. § (1) bekezdésében foglalt tevékenységek, vagy tevékenység valamelyike végzésének engedélyezésére vonatkozó okirat.

(18) Hasznosítás: a települési szilárd hulladéknak vagy valamely összetevőjének a termelésben vagy a szolgáltatásban történő hasznosítása.

(19) Hulladékkezelési közszolgáltatás: a rendelet hatálya alá tartozó települési szilárd hulladéknak az ingatlantulajdonosoktól a közszolgáltató által történő rendszeres begyűjtése, elszállítása, a hulladék egyes összetevőinek elkülönítetten történő gyűjtése, ártalmatlanítása, valamint hulladékkezelő telep, hulladéklerakó, hulladékgyűjtő udvar és hulladékgyűjtő sziget létesítése és működtetése.

(20)  Hulladékkezelési tevékenység: a hulladék gyűjtése, begyűjtése, szállítása, előkezelése, tárolása, hasznosítása és ártalmatlanítása.

(21) Gyűjtés: a települési szilárd hulladék rendezett összeszedése, válogatása a további kezelésre történő elszállítás érdekében.

(22) Begyűjtés: a települési szilárd hulladéknak a hulladék birtokosaitól történő átvétele a hulladék birtokosa vagy a begyűjtő telephelyén, továbbá a begyűjtőhelyen (gyűjtőpontokon, hulladékgyűjtő udvaron, tároló-kezelő telepen) és a további kezelés érdekében történő összegyűjtés, válogatás a begyűjtő telephelyén.

(23)  Szállítás: a települési szilárd hulladék telephelyen kívüli mozgatása, beleértve a szállítmányozást és a fuvarozást is.

(24) Ártalmatlanítás: a települési szilárd hulladék okozta környezetterhelés csökkentése, környezetet veszélyeztető, szennyező, károsító hatásának megszüntetése, kizárása, amely történhet hulladéklerakóban elhelyezéssel, termikus ártalmatlanítással és más kémiai, biológiai vagy fizikai eljárással.

(25) Előkezelés: a települési szilárd hulladék begyűjtését, tárolását, hasznosítását, illetőleg ártalmatlanítását elősegítő, azok biztonságát növelő, a környezetterhelést csökkentő tevékenység, amely a hulladék fizikai, kémiai, biológiai tulajdonságainak megváltoztatásával jár.

      Fizikai előkezelésnek minősül az elkülönítetten begyűjtött szilárd hulladék olyan további válogatása, szétválasztása, osztályozása (aprítás, tömörítés, bálázás), amelynek segítségével a hasznosítás vagy ártalmatlanítás könnyebben megvalósítható.

  1.    (26) Hasznosító hely: a települési szilárd hulladéknak vagy valamely összetevőjének a termelésben vagy a szolgáltatásban történő felhasználására szolgáló, kizárólag erre a célra létesített és az önkormányzat által erre kijelölt létesítmény;
  2.     (27) Közterület: közhasználatra szolgáló minden olyan állami vagy önkormányzati tulajdonban álló terület, amelyet a rendeltetésének megfelelően (különösen közlekedés biztosítása, pihenő- és emlékhelyek, közművek elhelyezése céljára, beleértve az ilyen zöldterületet is) bárki használhat, és az ingatlan-nyilvántartás ekként tart nyilván. Egyéb (magán) ingatlanoknak a közforgalom számára - arról szóló külön szerződés (okirat) keretei között – a tulajdonos (vagy bejegyzett használó) által megnyitott és kijelölt része.

(28) Járda: gyalogos közlekedésre szolgáló szilárd burkolatú, az ingatlan telekhatára és az úttest széle közötti útterület, szilárd burkolat hiányában az ingatlan melletti max. 1.50 m széles területsáv tekintendő ilyen területnek.

(29) Járdához tartozó terület: A járda területén kívül a szilárd útburkolattal ellátott területrész és a járdaszegély közötti változó szélességű és minőségű (pl. még üres, füves vagy virágos) sáv, kivéve a közút tartozékát képező, az úttest melletti padkát és útárkot.

(30) Tisztántartás: az egyes ingatlanok és közterületek tisztaságának megőrzése, takarítása, hó- és síkosság mentesítése, portalanítása.

(31) Ingatlantulajdonos: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, akinek/amelynek tulajdonában, birtokában, vagy használatában levő ingatlanon települési szilárd hulladék keletkezik. A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos kérdésekben a társasházak vagy lakásszövetkezeti lakások esetén ingatlantulajdonos nem az adott társasházi vagy szövetkezeti lakás egység külön lapon nyilvántartott tulajdonosa, hanem a társasházi vagy lakásszövetkezeti közösség egyetemlegesen, melyet a közös képviselő, vagy a társasház, illetve lakásszövetkezet alapító okirata szerinti szerv, vagy személy képvisel;

(32) Közszolgáltató: a Tiszaújváros közigazgatási területén a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatás ellátására kizárólagosan feljogosított hulladékkezelő.

(33)[1]

(34) Háztartás: emberek életvitele, amelyben gazdálkodással biztosítják életük fenntartását, így az étkezést, lakhatást, a tisztálkodást stb.;

(35)[2] Alapszolgáltatás – a lakossági kommunális hulladék elszállítása, a karácsonyfa begyűjtése, a negyedéves rendszerességű lomtalanítások végrehajtása, a közszolgáltató által biztosított zsákokban elhelyezett zöld növényi hulladék és a kötegelt gallynyesedék elszállítása, a szelektív hulladékgyűjtő szigetek és a hulladékgyűjtő udvar üzemeltetése.

 

II. FEJEZET

Általános rendelkezések

3. § A hulladékkezelési közszolgáltatás hatálya

(1)     A hulladékkezelési közszolgáltatás Tiszaújváros közigazgatási területére terjed ki.

[3](2)   A hulladékkezelési közszolgáltatás személyi hatálya – a (3) bekezdésben megjelölt gazdálkodó szervezeteket is beleértve - kiterjed  Tiszaújváros közigazgatási területén lévő valamennyi ingatlan tulajdonosára, tulajdonosi közösségére, birtokosára vagy használójára (továbbiakban együtt: ingatlantulajdonos).

[4](3) Gazdálkodó szervezet akkor köteles a közszolgáltatás igénybevételére, ha a gazdasági tevékenységével összefüggésben keletkezett települési hulladékának kezeléséről

  1. a) a Hgt. 13. §-ban foglaltaknak megfelelően nem saját maga gondoskodik, vagy
  2. b) a közszolgáltatás keretében nyújtott települési hulladékkezelés - a környezetvédelmi felügyelőség által igazoltan - környezeti szempontból a Hgt. 13. §-ában meghatározottaknál lényegesen kedvezőbb megoldással történik.

[5].(4) Nem terjed ki a rendelet hatálya az állati eredetű hulladékokra, a települési folyékony hulladékokra és a velük összefüggő tevékenységekre.

[6](5)   Az ingatlantulajdonos a jelen rendeletben meghatározottak szerint köteles igénybe venni a hulladékkezelési közszolgáltatást.

[7] (6) Tiszaújváros közigazgatási területén a hulladékkezelési közszolgáltatás teljesítésére kizárólagosan jogosult hulladékkezelő az AVE Miskolc Kft. (3527 Miskolc, József A. út 65.) (a továbbiakban: Közszolgáltató). A Közszolgáltató Tiszaújváros közigazgatási területén a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos kötelező helyi közszolgáltatás teljesítésére jogosult és köteles. A Közszolgáltató végzi Tiszaújváros települési szilárd hulladékainak gyűjtését és szállítását, gondoskodik az összegyűjtött hulladéknak a kijelölt hulladéklerakó és ártalmatlanító telepre történő beszállításáról.

 

II. rész

 A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési közszolgáltatás

I. FEJEZET

Az önkormányzat közszolgáltatással kapcsolatos feladatai

4. § (1)  Az önkormányzat feladatai a hulladékkezelési közszolgáltatás tekintetében különösen

 a.)  a helyi közszolgáltatás körébe tartozó települési szilárd hulladék rendszeres begyűjtésének, elszállításának és ártalmatlanításának megszervezése;

  b.)  a közszolgáltatás ellátására a szolgáltató kiválasztása, a szolgáltatóval szerződés megkötése;

  c.)[8]

  d.) a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos egyes, a jogszabályokban meghatározott hatósági jogkörök gyakorlása;

 e.) a közszolgáltatással összefüggő egyéb jogszabályokban nem rendezett önkormányzati feladat és hatáskör megállapítása.

(2) A Polgármesteri Hivatal - a személyes adatok védelmére vonatkozó szabályok betartásával - a közszolgáltatás ellátása érdekében

   a.) folyamatos adatszolgáltatással segíti a közszolgáltató tevékenységét.

  b.) a közszolgáltatás időtartama alatt havonta tájékoztatja a közszolgáltatót a kiadott telephelyengedélyekről és működési engedélyekről, valamint a közterület-foglalási engedélyekről és az építésügyi igazgatásban kiadott használatbavételi engedélyekről.

(3) A közszolgáltatás, a közszolgáltatás ellátására feljogosított szolgáltató szállító eszközéhez, az általa rendelkezésre bocsátott - jelen rendelet 2.§ (1) bekezdésében  megjelölt települési szilárd hulladéknak - rendszeresített gyűjtőedényben a közterületen vagy az ingatlanon összegyűjtött és a szilárd hulladék elhelyezés céljából történő rendszeres elszállítására terjed ki.

 
A hulladékkezelési közszolgáltatás tartalma

5. § A hulladékkezelési közszolgáltatás - a tevékenység tartalmában - az alábbiakra terjed ki:

a)   az ingatlantulajdonos által a Közszolgáltató szállítóeszközeihez rendszeresített és a Közszolgáltató által biztosított gyűjtőedényben, vagy a rendeletben megjelölt egyéb módon az ingatlanon gyűjtött és a Közszolgáltató rendelkezésére bocsátott települési szilárd hulladék begyűjtésére és rendszeres, illetve alkalmi elszállítására;

b)[9]  az ingatlanon összegyűjtött nagy darabos, lomtalanítás körébe tartozó települési szilárd hulladék negyedévente egyszeri - a Közszolgáltató által meghatározott és a Polgármesteri Hivatallal egyeztetett időpontban és helyen, erre a célra biztosított szállítóeszközén - történő begyűjtésére és elszállítására;

c)[10]  hulladékgyűjtő szigetek és a Perényi úton kialakított tiszaújvárosi hulladékudvar üzemeltetésére;

d)[11]az a) és b) pontokban foglaltak szerint gyűjtött, begyűjtött és elszállított települési szilárd hulladékok ártalmatlanításra történő átadására;

e) a települési szilárd hulladék egyes összetevőinek más összetevőktől elkülönített, szelektív begyűjtésére (továbbiakban: szelektív begyűjtés).

 

II. FEJEZET

A Közszolgáltató hulladékkezelési közszolgáltatással kapcsolatos jogai és kötelezettségei

6. § (1) A Közszolgáltató kötelessége az e rendeletben és a közszolgáltatási szerződésben foglaltak szerint - a környezetvédelmi, valamint az egyéb jogszabályi előírások megtartásával - a közszolgáltatás igénybevételére köteles, vagy azt igénybe vevő ingatlantulajdonosoktól

a) a Közszolgáltató szállítóeszközeihez rendszeresített és általa rendelkezésre bocsátott gyűjtőedényben vegyesen gyűjtött háztartási hulladék és háztartási hulladékhoz hasonló jellegű és összetételű hulladék házhoz menő járattal történő rendszeres begyűjtése és elszállítása,

b) a Közszolgáltató által fenntartott és működtetett szelektív hulladékgyűjtő szigeteken, továbbá a Közszolgáltató által rendelkezésre bocsátott szállítóeszközeihez rendszeresített gyűjtőedényben, vagy más eszközben szelektíven gyűjtött települési szilárd hulladék begyűjtése, 

c)[12] a Közszolgáltató által erre a célra biztosított szállítóeszközén, az ingatlanon összegyűjtött és a Közszolgáltató rendelkezésére bocsátott nagy darabos, lomtalanítás körébe tartozó települési szilárd hulladék negyedévenkénti gyakoriságú (január, április, július és október hónapok első szerdája) begyűjtése és elszállítása,

d) a közterületi hulladéknak a Közszolgáltató szállítóeszközeihez rendszeresített gyűjtőedényben vagy a Közszolgáltató által rendelkezésre bocsátott más eszközben, egyedi megrendelés alapján történő alkalmi begyűjtése és elszállítása,

e)[13] egyes lakossági veszélyes hulladékok, valamint részben az inert hulladékok gyűjtéséről a közszolgáltató a Perényi úton kialakított hulladékudvar működtetésével gondoskodik,

f)[14] a város területén kialakított hulladékudvar és hulladékgyűjtő szigetek üzemeltetése,

  1.      g) a b) pontban foglaltak szerint begyűjtött és elszállított települési szilárd hulladék hasznosításra történő átadása,
  2. [15]h)
  3. [16]i)

(2) A Közszolgáltató a magasabb szintű jogszabályokban és e rendeletben foglaltak szerint köteles eleget tenni adatszolgáltatási és nyilvántartási kötelezettségének.       

(3) A Közszolgáltató köteles a  Képviselő-testület számára közszolgáltatói tevékenységéről évente részletes beszámolót, valamint költségelszámolást készíteni a közszolgáltatási tevékenység éves értékeléséhez.

(4)  A Közszolgáltató a hulladékkezelési közszolgáltatást akkor láthatja el, ha

   a) biztosítja a közszolgáltatás - külön jogszabályban meghatározott - személyi és tárgyi, valamint közegészségügyi feltételeit, amelyek garantálják a közszolgáltatás tartós, rendszeres és a környezetvédelmi szempontoknak maradéktalanul megfelelő ellátását;

   b) a magasabb szintű jogszabályokban megkövetelt, a hulladékkezelési közszolgáltatás ellátásához szükséges környezetvédelmi hatósági engedéllyel rendelkezik;

     c)  az önkormányzattal közszolgáltatási szerződést kötött.

(5) A Közszolgáltató a közszolgáltatási szerződésben foglaltak alapján a hulladékkezelési közszolgáltatás teljesítésére a Képviselő-testület egyetértésével közreműködőt vehet igénybe

(6)     A Közszolgáltató, amennyiben a kötelezően ellátandó közszolgáltatás mellett hulladékkezelési engedélyének megfelelően egyéb hulladékgazdálkodási tevékenységet is folytat, a közszolgáltatás kereteibe nem tartozó más hulladékkezelési szolgáltatás költségeit, elszámolását és díját köteles elkülöníteni és e költségeket a közszolgáltatás díjából nem finanszírozhatja.

[17](7) A közszolgáltató a szolgáltatás ellátása, illetve az ezzel kapcsolatos nyilvántartás vezetése során a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően gondoskodik a közszolgáltatást igénybevevők személyes adatainak védelméről.

 

III. rész

Közterületekre vonatkozó előírások

I. FEJEZET

Közterületek szennyezésének megelőzése

[18]7. § (1) –

(2)     -

(3)     -

(4)     -

(5)     -

(6)     -

(7) Az építést, felújítást végző tulajdonos, kivitelező az építési területen és közvetlen környékén (az építés körüli közterületen) a közterület tisztaságát és a biztonságos közlekedés lehetőségét köteles biztosítani.

(8) A közterületeken elhelyezett és idejétmúlt, vagy megrongálódott hirdetmény elhelyezője köteles azt eltávolítani és az így keletkezett hulladék összegyűjtéséről s elszállításáról gondoskodni.

(9) Kiállítások, vásárok, sport-, és egyéb rendezvények tartása idején a rendezvény szervezője köteles gondoskodni a terület tisztántartásáról, valamint megfelelő számú hulladékgyűjtő edényzet kihelyezéséről.

 

Közterületek tisztántartása, takarítása és a téli hó eltakarítási, síkosság mentesítési feladatok ellátása

8. § [19](1) -

(2)  Bármely építési, tatarozási vagy bontási munkánál a közterület tisztántartása az építtetőt terheli.

(3)  Az önkormányzati utak (helyi közutak) tisztántartásáról, mosásáról és sepréséről hó és síkosság elleni védekezésről a közszolgáltatóval kötött külön szerződés alapján az önkormányzat gondoskodik 

A hó és síkosság elleni védekezést e rendelet 8. § (4) és (7) bekezdéseiben meghatározottak szerint kell elvégezni. Az úttest csapadékelvezetésének folyamatos biztosításáról a főbefogadó csapadékvízelvezető csatornahálózat fenntartásával a helyi közút tulajdonosa, az önkormányzat köteles gondoskodni.

(4) Az ingatlanokkal (építési telkekkel, épületekkel) közvetlen érintkező járdaszakasz tisztántartásáról a járdaszakaszok melletti nyílt árok és ennek műtárgyai (kiépített beton vagy egyéb átereszek,) valamint a járdához tartozó folyókáknak és víznyelő rácsoknak folyamatos tisztántartása – ide értve a hó és síkosság elleni védekezést is – az ingatlantulajdonos kötelessége. Az ingatlanok előtti járdaszakaszt reggel 8 óráig kell megfelelően letisztítani, majd napközben a tisztántartással kapcsolatos munkákat szükség szerint elvégezni.

(5)  Közös tulajdonban álló – ideértve a társasházi és szövetkezeti lakásokat is – épületek esetében a (6) bekezdésben írt tisztántartás a tulajdonosok egyetemleges kötelezettsége.

(6) Az üzletek és intézmények előtti járdaszakaszt elsősorban az ingatlan használója, bérlője, ezek hiányában tulajdonosa köteles tisztán tartani és az ott keletkezett hulladékot eltávolítani.

(7) A gyalogos és a közúti forgalom zavartalanságának biztosítása érdekében hórakást tilos elhelyezni:

  • - útkereszteződésben,
  • - úttorkolatban (8 m-en belül),
  • - kijelölt gyalogátkelő helyen,
  • - kapubejáró elé annak teljes szélességében,
  • - közterületen lévő fák tövére
  • - tömegközlekedési jármű megállójában az úttest és a járda közé.

(8) Az üzletek és intézmények előtti és melletti járdaszakasz mentén a tulajdonos köteles a felburjánzott zöld növényzetet (gazt) a burkolat rongálása nélkül kiirtani. Köteles az ingatlanáról az úttest vagy gyalogjárda terébe benyúló ágak, cserjék és egyéb növényzet nyeséséről, vágásáról gondoskodni. 

(9) Ha bármilyen jármű üzemelése során a közterület szennyeződik, vagy a szennyeződés egyéb módon, (pl. kereskedelmi, vendéglátó tevékenység) következik be, a jármű üzemben tartója, üzemeltetője köteles a szennyeződés eltávolításáról haladéktalanul gondoskodni.

 

II. FEJEZET

Közterületen különböző tevékenységet végzők kötelezettségei

9. § (1) Az utcai árusok kötelesek a részükre kijelölt helyet és annak közvetlen környezetét tisztán tartani, az árusításból keletkezett hulladékot összegyűjteni, és annak elszállításáról, vagy elszállíttatásáról gondoskodni.

(2) A szórakoztató, vendéglátó egységek, árusító helyek, üzletek előtti, körüli járdaszakaszt – közterületi részt – a tulajdonos, üzemeltető (használó, bérlő) az időjárási viszonyoktól függően köteles a nyitvatartás ideje alatt tisztán tartani, nyitás előtt és zárás után feltakarítani.

(3) Az alkalmi vásárok, kirakodások, búcsúk és egyéb közterületet igénybe vevő rendezvények ideje alatt és után a közterület rendben tartását, takarítását, a közterület használatot engedélyező köteles előírni és a végrehajtást ellenőrizni. Aki közterületen közterület-használati engedélyhez kötött árusító, szolgáltató, kereskedelmi vagy egyéb tevékenységet végez vagy kíván végezni, illetve közterületi rendezvényt szervez, köteles azt a közszolgáltatónak bejelenteni és a közszolgáltatóval a közterületen végzendő tevékenység időtartamára, valamint a várható hulladék fajtájára, összetételére és mennyiségére figyelemmel szerződést kötni.

(4)  A rendszeres heti piacokon a piac területének takarításáról a piac üzemeltetője köteles gondoskodni.

(5) Közterületen gépjárművek javítása, szerelése és mosása tilos, kivéve a hirtelen fellépő hibák elhárítását célzó javítást.

[20](6)  -

[21](7)  -

[22](8)  -

 

IV. rész

A közszolgáltatás igénybevételével összefüggő

kötelezettségek és jogosultságok

Az ingatlantulajdonosoknak és a gazdálkodó szervezeteknek a települési szilárd hulladékkal, a hulladékkezelési közszolgáltatás igénybevételével kapcsolatos jogai és kötelezettségei

10. § (1)  Valamennyi ingatlantulajdonos köteles az Önkormányzat által szervezett közszolgáltatás igénybevételére, az erre vonatkozó szerződés megkötésére, az ingatlanán keletkező települési szilárd hulladék e rendeletben előírtak szerinti gyűjtésére, a Közszolgáltatónak történő átadására, valamint a közszolgáltatási díj megfizetésére.

(2) Az ingatlantulajdonost nem terheli az (1) bekezdésben foglalt kötelezettség az olyan beépítetlen ingatlana tekintetében, ahol senki sem tartózkodik, és ahol települési szilárd hulladék nem keletkezik.

  1.    (3) Az az ingatlantulajdonos, akinek ingatlanán települési szilárd hulladék keletkezik, de az ingatlana egyidejűleg gazdálkodó szervezet cégnyilvántartásban bejegyzett székhelyéül, telephelyéül vagy fióktelepéül is szolgál, köteles a települési szilárd hulladékát a gazdálkodó szervezetnek az ingatlanon folytatott gazdasági tevékenysége során keletkezett települési szilárd hulladéktól elkülönítetten gyűjteni és arra a közszolgáltatást igénybe venni, feltéve, hogy a gazdasági tevékenységével összefüggésben keletkezett települési szilárd hulladékának kezeléséről nem a közszolgáltatás keretében gondoskodik, a vonatkozó jogszabályban foglaltaknak megfelelően.
  2. [23](4) Közszolgáltató a települési szilárd hulladék kezelésére irányuló közszolgáltatást igénybe venni köteles ingatlantulajdonosokat, használókat egyenként írásban, vagy felhívás közzétételével tájékoztatja a közszolgáltatás nyújtására történő rendelkezésre állásról, a közszolgáltatásra irányuló közszolgáltatási közüzemi szerződés létrejöttéről, a szolgáltatás megrendelésének a módjáról.
  3. 11. § (1)  Az ingatlantulajdonos alapvető kötelessége e tekintetben, hogy:

      a)  a települési szilárd hulladékot szelektíven szétválogassa,

      b) a kialakított hulladékgyűjtő szigeteken elhelyezett edényzetekben a külön gyűjtendő fehér, színes üveg, papír és műanyag hulladékát elhelyezze,

          c) a maradék szilárd hulladékot – különös tekintettel a hulladék további kezelésére – az elszállításra való átvételig gyűjtse, tárolja,

      d)   az ingatlanán keletkező települési szilárd hulladék kezelésére az önkormányzat által szervezett közszolgáltatást igénybe vegye, és a hulladékot az e rendeletben feljogosított hulladékkezelőnek átadja, illetve a közszolgáltatási díjat kiegyenlítse,

      e)   a hulladék gyűjtése során megfelelő gondossággal járjon el annak érdekében, hogy a hulladék mások életét, testi épségét és egészségét, valamint jó közérzetét ne veszélyeztesse, a város természetes és épített környezetét ne szennyezze, a növény és állatvilágot ne károsítsa, a közrendet és a közbiztonságot ne zavarja,

        f)  az ingatlanán keletkező hulladékot alacsony szinten tartsa, feleslegesen hulladékot ne bocsásson ki.

(2) Az ingatlan tulajdonosa köteles a közszolgáltatónak a 3. számú melléklet szerinti adatlap kitöltésével bejelenteni, ha tulajdonos változás vagy egyéb ok miatt a közszolgáltatás igénybevételére kötelezetté válik.

 

V. rész

A hulladékkezelési közszolgáltatások ellátásának rendje

A közszolgáltatás igénybevételének módja és feltételei

12. § (1) A közterületi hulladék tekintetében a közterület tulajdonosa, használója köteles a Közszolgáltatóval szerződést kötni.

(2) A hulladékkezelési helyi közszolgáltatás feltételeiben bekövetkezett változásokról a közszolgáltató az ingatlantulajdonost – a változás bekövetkezése előtt – köteles értesíteni.

 

A hulladékkezelési közszolgáltatás teljesítésére vonatkozó szerződés egyes tartalmi elemei

13. § (1)   A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatás igénybevételéről szóló szerződésben meg kell határozni a szerződést kötő feleket: a Közszolgáltatót és a Megrendelő ingatlantulajdonost, a Megrendelő gazdálkodó szervezet cégjegyzékszámát, nevét, székhelyét, adószámát és bankszámlaszámát.

(2)     A szerződésben meg kell jelölni:

a) a közszolgáltatás igénybevételének kezdő napját,

b) a teljesítés helyét és módját,

c) a Megrendelő rendelkezésére bocsátott gyűjtőedény űrtartalmát és darabszámát

d) az ürítési gyakoriságát és az ürítési napokat

e) nem előre meghatározott időben történő ürítés esetén az ürítés módját,

f) a Megrendelő által meghatározott, az ingatlanon előreláthatólag keletkező hulladék mennyiségét, amelyre a közszolgáltatást igénybe veszi.

(3)     A szerződésben rendelkezni kell továbbá:

a) a gyűjtőedények használatának jogcíméről és módjáról,

b) a közszolgáltatási díjról és alkalmazásának feltételeiről,

c) a közszolgáltatási díj megfizetésének módjáról,

d) a szerződés módosításának, felmondásának feltételeiről,

e) az irányadó jogszabályok meghatározásáról,

f)   szerződés megszűnése eseteiről,

g) a közszolgáltatás mértékét meghaladó, a Megrendelő igényei szerinti esetleges többletszolgáltatásról és annak díjáról.

(4) A szerződést a Közszolgáltató nem mondhatja fel. A gazdálkodó szervezet a szerződést írásban, 30 napos határidővel mondhatja fel.

(5)     A gazdálkodó szervezet a szerződést akkor mondhatja fel, ha

a) Tiszaújváros közigazgatási területén megszűnt az a gazdasági tevékenysége, amellyel összefüggésben a települési szilárd hulladéka keletkezett, vagy

b) a gazdasági tevékenységével összefüggésben keletkezett települési szilárd hulladékának kezeléséről a továbbiakban a jelen rendeletben foglaltak szerint nem a közszolgáltatás keretében gondoskodik, vagy

c) a Közszolgáltatónak megszűnik a hulladékkezelési közszolgáltatásra vonatkozó kizárólagos jogosultsága.

(6)  A felmondás akkor érvényes, ha a gazdálkodó szervezet - a bejelentés írásbeli példányának csatolásával - igazolja, hogy a jelen rendelet szerinti nyilvántartás számára  az e rendeletbe foglaltak szerint a változást bejelentette és becsatolta a hulladékkezelési engedélyét, illetve az általa igénybe vett új hulladékkezelő gazdálkodó szervezet engedélyét.

 

A közszolgáltatás szüneteltetése a szolgáltatást igénybevevő részéről

14. § (1) A közszolgáltatás szüneteltetéséről az ingatlan tulajdonosának és a közszolgáltatónak külön kell megállapodnia.

(2) Szüneteltethető a közszolgáltatás igénybevétele azokon az ingatlanokon, amelyeken folyamatosan, legalább 90 napig senki sem tartózkodik és emiatt hulladék sem keletkezik.

(3) A szüneteltetésre vonatkozó igényt az ingatlantulajdonos írásban köteles bejelenteni a Közszolgáltatónak, a szünetelés kívánt kezdő időpontja előtt legalább 30 nappal megelőzően. 

(4) Ha a szünetelés (2) bekezdés szerinti feltételeiben változás következik be, az ingatlantulajdonos ezt írásban, haladéktalanul köteles a Közszolgáltatónak bejelenteni.

(5) Amennyiben a szüneteltetés időtartama alatt a közszolgáltatás körébe tartozó hulladék kerül kihelyezésre, a közszolgáltató – a tulajdonos egyidejű értesítése mellett - köteles azt elszállítani a hulladék mennyiségének megfelelő, e rendelet 1. számú melléklete szerinti díj felszámítása mellett. Ezzel egyidejűleg a szolgáltatás igénybevétele újra indul.

 

A települési szilárd hulladék gyűjtése, begyűjtése, szállítása és ártalmatlanítása

Hulladékszállítás rendje

15. § (1) A hulladék begyűjtésének és elszállításának rendjét és gyakoriságát e rendelet határozza meg. A közszolgáltató jogosult az útvonal és a rendeletben meghatározott kötelező gyakoriság mellett a napi vagy a heti időpontok meghatározására. Ha az útvonal és az időpont változik, arról a közszolgáltatónak kell a szolgáltatást igénybe vevőket, a lakosságot értesítenie.

[24](2)  A hulladék ürítésének gyakorisága a következő:

- Tiszaújváros lakótelepi tömbházas beépítésű lakóterületein, társasházak, lakásszövetkezetek esetén heti három alkalommal (156 ürítés/év)- hétfő-szerda-péntek-i napokon;

- Tiszapart városrész tömbházas beépítésű lakóterületein, társasházak, lakásszövetkezetek esetén heti két alkalommal (104 ürítés/év)- hétfő-pénteki napokon;

- A családi házas, sorházas, kertvárosi területeken, magánházaknál heti egy alkalom (52 ürítés/év); Kertváros városrész (szerda), Szederkényi városrész (kedd), Tiszapart városrész (hétfő);

A közszolgáltató hulladékgyűjtő edények ürítését a szállítási napokon reggel hat és este húsz óra között végzi. A közszolgáltató az ürítés, a szállítás és a gyűjtés napjairól a lakosságot a helyben szokásos módon előzetesen tájékoztatja.

(3)  E rendeletben meghatározott gyakoriságú hulladékszállítás mellett, ha az ingatlantulajdonosnak többlet települési szilárd hulladéka keletkezik, azt a közszolgáltatónál megvásárolt és erre a célra rendszeresített hulladékgyűjtő zsákban helyezheti el. A rendelet 1. számú mellékletében megállapított zsák díja magában foglalja a hulladékelszállítás és kezelés díját is.

[25](4) A közszolgáltató március 1-től október 31-ig hetente egy alkalommal, a hétvégét követő első munkanapon a lakosság által - a közszolgáltató emblémájával megjelölt zsákban, illetve maximum 1 m-es hosszú kötegekben - kihelyezett gallyanyagot és zöld növényi hulladékot elszállítja. A zsákokban a növényi eredetű biológiailag lebontható hulladékokon kívül egyéb hulladékok (háztartási hulladék, nagydarabos lom, szerves trágya, háziállatok teteme, építési törmelék stb.) elhelyezése tilos.

[26](5) A november 1-től -április 30-ig terjedő időszakban az erre célra rendszeresített zöld növényi hulladékgyűjtő zsákban elhelyezett őszi lomb elszállítására a hivatalosan meghirdetett hulladékelszállítási napokon, a kommunális hulladékok begyűjtésével együtt kerül sor. A kötegelt gallynyesedéket és a zsákokban összegyűjtött őszi lombot a Perényi úton kialakított hulladékudvarba a lakosság saját maga is beszállíthatja és térítésmentesen elhelyezheti a hulladékudvar üzemeltetési szabályzatában ingatlanonként egy negyedévre megállapított össztömegig.

[27](6) A garázstelepeken a keletkező hulladék gyűjtésére a garázstulajdonosoknak a közszolgáltató által rendszeresített és emblémájával ellátott hulladékgyűjtő zsákot kell igénybe venniük, amelyet a közszolgáltató az általa meghatározott napon- heti egy alkalommal – a kijelölt helyről elszállít.

 

Speciális rendelkezések a hulladékszállítás idejére

16. § (1) Ha a közszolgáltató által megállapított rendszeres szállítási nap ünnep, vagy munkaszüneti napra esik, - és az önkormányzat és a Közszolgáltató másban nem állapodnak meg - a hulladékot a következő munkanapon, vagy a lakosság előzetes értesítése mellett a Közszolgáltató által megjelölt időpontban kell elszállítani.

(2) Ha a gyűjtőedényzet ürítése az ingatlantulajdonosok hibájából marad el, akkor az ürítésre csak a következő szállítási napon kerül sor. Ilyen esetben soron kívüli szolgáltatás is rendelhető külön díj ellenében a közszolgáltatótól.

(3) Ha a hulladékot vagy a lomokat Közszolgáltató a szállítási napon, vagy az előzetesen meghirdetett időpontban elszállítani nem tudja, és a szállítás kimaradása nem az ingatlantulajdonosok hibájából történik, akkor a közszolgáltató köteles többletdíjazás igénye nélkül helyettesítő megoldásról gondoskodni. Az új időpontról a lakosságot tájékoztatni kell.

 

Hulladékgyűjtő edényzet rendelkezésre bocsátása

17. § (1)[28] Az ingatlantulajdonos az ingatlanán keletkező vagy birtokába került települési szilárd hulladékot a környezet szennyezését megelőző, károsítását kizáró módon köteles gyűjteni, és ahhoz a Közszolgáltató szállítóeszközéhez rendszeresített, a Közszolgáltató által biztosított, vagy a kereskedelmi forgalomban saját maga által beszerzett szabványos gyűjtőedényt igénybe venni. A Közszolgáltató által rendelkezésre bocsátandó, a rendszeres hulladékszállításhoz szükséges edényzet űrtartalmának meghatározása során az előző évi tényleges szolgáltatási mennyiség alapján számított átlagos fajlagos hulladékmennyiséggel kell számolni.

(2) [29]Ha az ingatlantulajdonos a Közszolgáltató felé a valóságnak meg nem felelő adatot közöl és emiatt a kibocsátott hulladék mennyisége rendszeresen, legalább egy hónapon keresztül meghaladja az átvett gyűjtőedény űrtartalmát, a közszolgáltató jogosult és köteles - a köztisztaság biztosítása érdekében - az ingatlantulajdonos értesítésével a tényleges mennyiségű hulladéknak megfelelő űrtartalmú edényre cserélni az ingatlantulajdonos rendelkezésére bocsátott gyűjtőedényt, illetve kezdeményezheti az ingatlantulajdonos által a kereskedelmi forgalomban beszerzett gyűjtőedény cseréjét, vagy jogosult megemelni az ürítési gyakoriságot, vagy a gyűjtésre átadott gyűjtőedények számát. Az ingatlantulajdonos köteles írásban, vagy telefonon három nappal korábban bejelenteni a Közszolgáltatónak, ha ingatlanán az addig szokásos hulladékmennyiséget jelentősen meghaladó mennyiségű hulladék keletkezése várható. A bejelentés alapján a Közszolgáltató köteles az egyeztetett időpontra, vagy időtartamra a hulladék adott mennyiségének gyűjtéséhez, illetve elszállításához alkalmas nagyobb űrtartalmú, vagy további gyűjtőedényt, illetve a hulladék gyűjtésére alkalmas más gyűjtőeszközt az ingatlantulajdonos rendelkezésére bocsátani és a többletszolgáltatást teljesíteni, az ingatlantulajdonos pedig a többletszolgáltatás díját megfizetni.

[30](3) A közszolgáltató, a szállítóeszközéhez rendszeresített, fentiek szerint meghatározott nagyságú gyűjtőedényeket  az ingatlantulajdonos rendelkezésére bocsátja. Az ingatlan tulajdonosa, meghatalmazottja, illetve nagykorú, vele egy lakcímen lakó hozzátartozója köteles írásban igazolni a gyűjtőedényzet átvételét. A kötelező közszolgáltatás a közszolgáltató által meghatározott típusú gyűjtőedényből történik. A gyűjtőedények mérete a következő:

  1.          a) 110/120 literes zárt edényzet,
  2.          b) 240 literes zárt edényzet,
  3.          c) 770 literes zárt edényzet,
  4.          d)   1100 literes zárt, a közszolgáltató által meghatározott típusú edényzet,

    e)   4000 literes gyűjtőkonténer.

(4)[31] A gyűjtőedényzet űrtartalmának ingatlantípusonként alábbi minimális mértéket kell elérnie:

- tömbépületek                    37 liter/lakás (heti háromszori ürítés esetén)

- családi, illetve sorház        120/110 liter/lakás (heti egyszeri ürítés esetén)

  1.     (5)A közszolgáltatás igénybevételére kötelezett ingatlantulajdonos a közszolgáltatásból nem vonhatja ki magát arra történő hivatkozással, hogy a szolgáltatást települési szilárd hulladék hiányában nem, vagy csak részben veszi igénybe.
  2. [32](6) A közszolgáltatás körébe újonnan belépők részére a Közszolgáltató köteles gondoskodni arról, hogy a szolgáltatás igénybevevői külön díjazás ellenében gyűjtőedényzetet bérelhessenek a Közszolgáltatótól akként, hogy annak a legfeljebb 5 éves kihordási időre számított bérleti díja a gyűjtőedény igazolt beszerzési költségét nem haladhatja meg. A Közszolgáltató ebben az esetben köteles az Önkormányzat felé bemutatni a hulladékgyűjtő edényzet vételárának, illetve az elszámolási időszakra alkalmazott bérleti díjának összegét megalapozó dokumentumokat és az adatokat az érintett ingatlantulajdonos rendelkezésére bocsátani.
  3. [33](7) Az öt éves bérleti időtartam leteltét követően a Közszolgáltató csak abban az esetben cserélheti le az általa biztosított gyűjtőedényt, ha az a rendeltetésszerű használatra alkalmatlanná válik.
  4. [34](8) A közszolgáltatás igénybevételére kötelezett ingatlantulajdonos a Közszolgáltató gyűjtőjárművéhez rendszeresített szabványos gyűjtőedényzetet a kereskedelmi forgalomban saját maga is beszerezheti, illetve a Közszolgáltatótól is megvásárolhatja.

18. § (1) Az ingatlantulajdonosnak a hulladék gyűjtése során megfelelő gondossággal kell eljárni annak érdekében, hogy a hulladék mások életét, testi épségét, egészségét és jó közérzetét ne veszélyeztesse, a természetes és épített környezetet ne szennyezze, a növény- és állatvilágot ne károsítsa, a közrendet és a közbiztonságot ne zavarja, és az ingatlanán keletkező hulladék mennyiségét alacsony szinten tartsa.

(2)     Ha az ingatlanon keletkező hulladék mennyisége nem rendszeresen, hanem alkalmilag haladja meg az átadott gyűjtőedények űrtartalmát, és az ingatlantulajdonos elmulasztja a bejelentési kötelezettségét, a Közszolgáltató köteles a többlet hulladék kezelésére rendszeresített jelölt zsákba kihelyezett hulladékot elszállítani.  A többletdíjat a tulajdonos a Közszolgáltató emblémájával megjelölt hulladékgyűjtő zsák megvásárlásával fizeti meg. A zsák csak alkalmai kiegészítésként használható, önmagában nem. A zsákos hulladékszállítás díját e rendelet 1. számú melléklete tartalmazza. A Közszolgáltató a nem rendszeresített zsákban kihelyezett hulladékot többletszolgáltatási díj ellenében szállítja el.

(3) A Közszolgáltató által rendszeresített gyűjtőzsák a nem lakás céljára szolgáló ingatlanok esetében is csak alkalmi kiegészítésként használható.

19. § (1)[35] Az ingatlantulajdonos köteles gondoskodni a rendelkezésére bocsátott gyűjtőedények rendeltetésszerű használatáról, valamint környezetük tisztán tartásáról. A gyűjtőedény rendeltetéstől eltérő használata, valamint a gyűjtési időn túli időben való eltűnése vagy megsemmisülése miatt keletkezett kárt az az ingatlantulajdonos köteles megtéríteni, aki a gyűjtőedényt átvette. A Közszolgáltató kárát az ingatlantulajdonos a Közszolgáltató felszólításának megfelelően, de legfeljebb a kár bekövetkeztétől számított harminc napon belül köteles megtéríteni.

(2)[36]  A gyűjtőedényben a Közszolgáltató által okozott kárt a Közszolgáltató térítésmentesen köteles kijavítani, vagy a gyűjtőedényt kicserélni, ha a károkozás neki, vagy az érdekkörében eljáró személynek felróható okból következett be. A Közszolgáltató köteles a javítási munka időtartamára helyettesítő gyűjtőedényt biztosítani.

[37](3)  -

(4)     A hulladékok gyűjtése során történő szennyezés esetén az ingatlan tulajdonosa, míg a szabályszerűen kihelyezett gyűjtőedényekből történő hulladék begyűjtése, szállítása során a közterületen okozott szennyezés esetén a Közszolgáltató köteles a szennyezett területet megtisztítani és szükség esetén fertőtleníteni.

 

A hulladék gyűjtésére szolgáló gyűjtőedények elhelyezésével, használatával és kezelésével kapcsolatos kötelezettségek

20. § (1) A hulladék gyűjtésére szolgáló edényzetet több ingatlantulajdonos közösen is használhatja a következő esetekben:

    a)  társasházak, lakásszövetkezetek, lakóközösségek, garázsközösségek által használt ingatlanokon,

   b) ha egy ingatlanon több egyéni vagy társas vállalkozás, vagy jogi személy szervezete működik, és valamennyi érintett egybehangzóan és írásban is dokumentáltan így állapodott meg.

(2) Ha a gyűjtőedényzet közös használatáról állapodtak meg az (1) bekezdésben meghatározottak, az edények térfogatának meg kell felelnie az összes keletkező hulladék mennyiségének az ürítés gyakoriságát is figyelembe véve.

(3) A gyűjtőedényzet közös használatára megállapodást kötők közös képviselőjének írásban kell nyilatkoznia a közszolgáltató felé arról, hogy a gyűjtőedényt hol tárolják és adják át ürítésre, továbbá a díjfizetésre kötelezett személyéről.

21. § (1)  Az ingatlantulajdonos köteles az átvett gyűjtőedényeket a hulladék elszállítása céljából a Közszolgáltató által megjelölt időpontban, a közterületen, a begyűjtést végző gépjárművel megközelíthető és ürítésre alkalmas helyen elhelyezni, kivéve a közterületen tartósan engedélyezett elhelyezést.

   Ha a szállítójármű járható úttest hiányában nem tudja megközelíteni az ingatlan bejáratát, úgy az ürítési hely az ingatlan bejáratához legközelebb eső úttest közelében van.

(2)  Az ingatlantulajdonos a települési szilárd hulladékát kizárólag a Közszolgáltató szállítóeszközéhez rendszeresített, és e rendelet 17.§ (3) bekezdésében meghatározott gyűjtőedényekben, valamint a Közszolgáltató emblémájával megjelölt hulladékgyűjtő zsákban adhatja át. A háztartási hulladék más módon történő kihelyezése tilos.

(3)  A hulladék elszállítása céljából kihelyezett gyűjtőedény fedelét a közterület szennyezésének elkerülése érdekében lecsukott állapotban kell tartani. A hulladékot a gyűjtőedényben úgy kell elhelyezni, hogy az, az edény mozgatásakor és ürítésekor ne szóródjon szét, valamint a gépi ürítést ne akadályozza.

(4)  A kihelyezett gyűjtőedény nem akadályozhatja a jármű és gyalogos forgalmat és elhelyezése nem járhat baleset vagy károkozás veszélyének előidézésével.

(5)  Az ingatlantulajdonos a gyűjtőedényt – kivéve a közterületeken tartósan elhelyezett nagy űrtartalmú (1100 ill. 4000 liter) konténereket - az ingatlanán belül köteles elhelyezni úgy, hogy ahhoz illetéktelen személyek és állatok ne férjenek hozzá.

(6) Tilos a hulladékot elhagyni, a gyűjtés, a begyűjtés, lerakás szabályaitól eltérő módon felhalmozni, ellenőrizetlen körülmények között elhelyezni, kezelni.

22. § (1) Télen az ingatlantulajdonos az átvételi hely megközelíthetőségéről, valamint a gyűjtőedényzet kezelése érdekében érintett útszakasz (1 méter széles átjáró az úttest és az átvételi hely között) hó- és síkosság elleni védelméről gondoskodni köteles. 

(2)   A gyűjtőedényt – tartósan a közterületre kihelyezett konténerek (1100, ill. 4000 literes) kivételével – a szállítás  napját megelőző napon 20 órától lehet kihelyezni a közterületre. A tulajdonos kötelezettsége a hulladék elszállításának napján az elszállítást követően az edényzet tárolási helyre történő visszahelyezése. 

 

Hulladékgyűjtő edényzet használatával, megőrzésével, tisztántartásával kapcsolatos előírások

23. § (1)[38] A 120/110 literes háztartási hulladék gyűjtésére szolgáló gyűjtőedények tisztántartásáról, fertőtlenítésről az ingatlan tulajdonosa, a társasházak rendelkezésére bocsátott gyűjtőedények időszakonkénti mosásáról és fertőtlenítéséről a Közszolgáltató gondoskodik, amelyet legalább évente kétszer, július és szeptember hónapban kell elvégeznie. A közszolgáltatás körébe tartozó egyéb résztvevőknek a Közszolgáltató külön térítési díj ellenében végzi el az edényzetek mosását és fertőtlenítését a megadott időszakban.

(2)   A hulladékgyűjtő edényeket csak annyira szabad megtölteni, hogy azok zárhatóak legyenek. A gyűjtőedényzetbe a hulladék bedöngölése vagy tömörítése tilos! Az edények ürítése során figyelemmel kell lenni arra, hogy a gyűjtőedényzet teljes kiürítésre kerüljön.  Nagyobb terjedelmű hulladékot a gyűjtőedényzetbe helyezés előtt a megfelelő méretűre fel kell darabolni. 

(3)[39] A gyűjtőedényzet védelme érdekében az edényben elhelyezhető hulladék maximális tömege:

- 120/110 literes  gyűjtőedény esetén       36 kg,

- 1100 literes  gyűjtőedény esetén          330 kg,

(4) Tilos a külön jogszabályokban meghatározott veszélyes hulladékot a települési szilárd hulladékkal összekeverni és azt a települési szilárd hulladék gyűjtésére szolgáló rendszeresített gyűjtőedényben elhelyezni. A külön jogszabályokban kihirdetett hulladékjegyzékekben nem szereplő, vagy ismeretlen összetételű hulladékot veszélytelenségének, illetve veszélyességének megállapításáig veszélyes hulladéknak kell tekinteni.

(5)  A gyűjtőedényzetben tilos olyan hulladék elhelyezése, amely az edényzetet, a szállítóeszközt, vagy a szállító személyzet testi épségét veszélyezteti.(Különösen tégla, beton, vas, stb.)  Tilos a gyűjtőedényzetbe folyékony, mérgező, tűzveszélyes és robbanásveszélyes anyagot, állati tetemet vagy egyéb olyan anyagot elhelyezni,  amely veszélyeztetheti a begyűjtést, ürítést végző személyek, vagy mások életét, testi épségét, egészségét. 

(6)  Ha a gyűjtőedényben olyan nedves hulladékot helyeztek el, amely az edényben összetömörödött vagy befagyott, illetve a tiltás ellenére az edényben levő hulladékot úgy összepréselték, hogy emiatt az edényt üríteni nem lehet az ingatlan tulajdonos a közszolgáltató felhívására köteles az edényt üríthetővé, illetve használhatóvá tenni. Köteles e fenti tevékenysége miatt bekövetkező kárt megtéríteni.

(7) Az ingatlantulajdonos köteles a külön jogszabályban meghatározott veszélyes hulladékait a települési szilárd hulladéktól elkülönítetten, a környezet szennyezését, károsítását vagy veszélyeztetését kizáró módon gyűjteni és a veszélyes hulladék begyűjtésére és szállítására, illetőleg ártalmatlanítására feljogosított engedéllyel rendelkező hulladékkezelőnek átadni. 

24. § (1)   A települési szilárd hulladék szállítását a Közszolgáltatónak zárt konténerben vagy a kiporzást és kiszóródást megakadályozó ideiglenes takarású konténerben, vagy e feltételeket biztosító célgéppel, szállítójárművel úgy kell elvégezni, hogy annak során a környezet ne szennyeződjék. Szállításból eredő szennyeződés esetén a Közszolgáltató a hulladék eltakarításáról, a terület szennyeződés-mentesítéséről, valamint az eredeti környezeti állapot helyreállításáról köteles gondoskodni. A szabályszerűen kihelyezett gyűjtőedények ürítése során esetlegesen keletkezett szennyeződés takarításáról a Közszolgáltató köteles gondoskodni.

(2)     [40]

(3)     [41]

 

Nem rendszeres közszolgáltatások

A nagy darabos települési szilárd hulladékra vonatkozó rendelkezések

    25. § (1) [42] A nagy darabos hulladék (lom) gyűjtéséről, elszállításáról és ártalmatlanításáról a Közszolgáltató negyedévenkénti gyakorisággal a hulladékkezelési közszolgáltatás keretében - külön díj felszámítása nélkül - gondoskosik. A lomtalanítás megszervezése, lebonyolítása, a hulladék elszállítása és ártalmatlanításra történő átadása a Közszolgáltató feladata.

   (2) [43]A Közszolgáltató kizárólag a lakosságnál, a háztartásokban képződött, de a rendszeres hulladékszállításra használatos gyűjtőedényekben el nem helyezhető hulladék elszállítására köteles. A Közszolgáltató által a közszolgáltatás keretében szervezett lomtalanítási szolgáltatás semmilyen más hulladékra (így az inert hulladékra, építési törmelékre, járműroncsra, biohulladékra, veszélyes hulladékra, rendszeres háztartási szilárd hulladékra) nem terjed ki.

(3)     A lomtalanítási napokról a szolgáltató legalább egy héttel korábban előzetesen értesíti a lakosságot.

(4) A nagy darabos hulladékot az ingatlantulajdonos legfeljebb a szállítást megelőző nap 18 órája után helyezheti ki az ingatlana előtti közterületre.

(5)     Az elszállítandó lom hulladékot úgy lehet a közterületre kihelyezni, hogy az a jármű és a gyalogos forgalmat ne akadályozza, a zöldterületeket és a növényzetet ne károsítsa, illetve ne járjon baleset vagy károkozás veszélyének előidézésével, a begyűjtő szállítóeszköz által jól megközelíthető legyen, a zöldterületeket és a növényzetet ne károsítsa, illetve ne járjon baleset vagy károkozás veszélyének előidézésével.

(6) A közszolgáltató az (1)-(5) bekezdésben foglalt előírásoktól és időponttól eltérő módon, szabálytalanul elhelyezett hulladékot köteles – külön díjfizetés ellenében – elszállítani. Ha a külön díj megfizetésére kötelezett személye nem állapítható meg, a közszolgáltató a számlát a települési önkormányzatnak nyújtja be.

 

Karácsonyfa gyűjtése

26. § A közszolgáltató a karácsonyi ünnepeket követően a lakossági gyűjtőedényzet mellé kihelyezett karácsonyfákat külön díj felszámolása nélkül szállítja el.

 

A települési szilárd hulladék közszolgáltatás keretében történő szelektív begyűjtése

27. § (1)   Az ingatlantulajdonos a szelektíven gyűjtött háztartási hulladékot (papírt, fehér és színes üveget, műanyagot) az elhelyezés céljára kijelölt hulladékgyűjtő szigeten a hulladékfajta szerinti elkülönítésére szolgáló gyűjtőedényben kell elhelyeznie.

(2)  A rendeletben foglalt települési szilárd hulladékkal összefüggő hulladékkezelési közszolgáltatás kiterjed a települési szilárd hulladék elkülönített, szelektív gyűjtésére, az e rendeletben rögzített tartalommal.

(3)  Az ingatlantulajdonos köteles eleget tenni a hulladék szelektív gyűjtésére vonatkozó előírásoknak.

(4) Gyűjtősziget használata esetén a hulladéknak az elhelyezés céljára szolgáló helyre történő szállításáról az ingatlantulajdonos gondoskodik. A hulladékot a kijelölt helyen - a Közszolgáltató előírásaira is tekintettel - úgy kell elhelyezni, hogy az más hulladékfajtákkal ne keveredjen és a környezetet ne szennyezze.

28. § (1)   A szelektíven gyűjtött hulladék elhelyezésére szolgáló szabványos gyűjtőedények elhelyezéséről, az edények ürítéséről, karbantartásáról és fertőtlenítéséről a Közszolgáltató, a gyűjtőszigetek és környékük tisztán tartásáról, a hó és síkosság mentesítéséről az önkormányzat gondoskodik. A begyűjtést szolgáló szabványos gyűjtőedényt – (jelöléssel, piktogrammal, más színnel, felirattal stb.) vagy speciális kialakítással (más alakú, színű edény) - meg kell különböztetni az egyéb gyűjtőedényektől.

(2) A szelektíven gyűjtött hulladék elhelyezésére szolgáló gyűjtőedények, illetve a gyűjtőszigetek használatának rendjéről a Közszolgáltató köteles rendszeresen tájékoztatást adni az ingatlantulajdonosoknak.

(3) A gyűjtőszigeten elhelyezett szelektív gyűjtés alá tartozó hulladékok fizikai előkezelésről a Közszolgáltató gondoskodik. Az elkülönítetten begyűjtött települési szilárd hulladék hasznosítható összetevőinek előkezelése, hasznosításra előkészítése hulladékkezelő telepen végezhető. A hulladékgyűjtő szigeteken elhelyezett gyűjtőedényzet szükség szerinti ürítését, a hulladék válogatását és kezelését a közszolgáltató végzi. A közszolgáltató jogosult az így gyűjtött hulladék értékesítésére. A szelektíven gyűjtött hulladék értékesítéséből befolyó tiszta bevételét a hulladékszállítási díj megállapítására vonatkozó javaslata során köteles díjcsökkentő tényezőként számításba venni.

 
Építési törmelék elhelyezésére vonatkozó előírások

29. § (1) Az építési törmelék- mint hulladék elszállítására- az ingatlan tulajdonosa, illetőleg az  köteles, akinek a tevékenysége során a hulladék keletkezett.

[44](2)  -

 

A hulladék elhelyezésével ártalmatlanításával illetve hasznosításával kapcsolatos rendelkezések

30. § [45](1)[46]   A települési szilárd hulladék elhelyezése és ártalmatlanítása a Heves Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás tulajdonában levő Hejőpapi II. szilárd kommunális hulladéklerakón (Hejőpapi 073/5 hrsz.) történik.

(2)[47] A hulladék ártalmatlanításra történő átadásáról a Közszolgáltató köteles gondoskodni. A begyűjtött hulladék tulajdonosa a Közszolgáltató. A hulladéklerakón történő lerakással a hulladék a hulladéklerakót üzemeltető tulajdonává válik. A hulladéklerakó telepen hulladékot csak a hulladékártalmatlanító telep üzemeltetőjének engedélyével és a hulladéklerakási díj megfizetése mellett lehet elhelyezni.

[48](3)  - 

(4) A hulladékgyűjtő udvarban elhelyezhető a háztartásokból származó elkülönítetten gyűjtött lakossági hulladék (pl.: színes, vegyes és karton papír, fehér és színes üveg, italos fémdoboz, szárazelem) és a hulladékgyűjtő udvar tulajdonosa, üzemeltetője által meghatározott egyéb hulladékalkotók (pl.: műanyag, bio hulladék, lom, fém), a hulladékgyűjtő udvar üzemeltetője által közzétett nyitvatartási időben és feltételekkel.

31. §[49] A természetes személy ingatlantulajdonos az ingatlanán alkalmilag keletkezett települési szilárd hulladékot maga is beszállíttathatja a települési hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 213/2001. (XI. 14.) Kormányrendeletben foglalt feltételekkel, a 30. § (1) bekezdésében meghatározott hulladékártalmatlanító létesítménybe.

 

VI. rész

A közszolgáltatás díja

A közszolgáltatási díj meghatározása

32. § (1) A települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatás igénybevételére köteles, illetve a közszolgáltatást igénybe vevő ingatlantulajdonosnak települési hulladékkezelési közszolgáltatási díjat - továbbiakban: közszolgáltatási díjat - kell fizetnie.

(2) Az ingatlantulajdonos változása esetén a közszolgáltatás díját a Közszolgáltatónak történt bejelentése hónapjának utolsó napjáig a korábbi, azt követően pedig az új tulajdonos köteles megfizetni.

33. §[50]

 

Az egységnyi díjtétel és a fizetendő díj megállapítása

34. § (1)[51]

(2)[52]

(3)[53]

(4)[54]

(5)[55]

(6) A szolgáltatás igénybevételének havi közszolgáltatási díját az ingatlantulajdonos rendelkezésére bocsátott gyűjtőedények számának, azok űrméretétől függő egyszeri ürítési díjának és a havi ürítések számának, a 15.§ (2) bekezdésében meghatározott gyakoriságának szorzataként kell megállapítani.

 

A közszolgáltatási díj fizetési módjának és fizetésének meghatározása

35. §[56] A közszolgáltatási díj fizetésére kötelezett ingatlantulajdonosok a közszolgáltatás díját – a Szolgáltatási szerződésben foglaltak szerint teljesített közszolgáltatás alapján - számla ellenében a Társasházak havonta, a közületek és az egyedi beépítésű ingatlanok tulajdonosai negyedévente kötelesek utólag, a számla kézhezvételétől számított 15 napon belül kiegyenlíteni a Közszolgáltató részére.

 

VII. rész

A közszolgáltatás teljesítésének szünetelése a közszolgáltató részéről

36. § A közszolgáltató részéről a hulladékkezelési helyi közszolgáltatás teljesítése csak törvényben, kormányrendeletben meghatározott estekben szüneteltethető, illetőleg korlátozható.

37. § (1)  A közszolgáltatás hatálya alá nem tartozó hulladék, továbbá a települési szilárd hulladék konténerrel történő szállítása esetében a hulladék termelője, birtokosa és kezelője a közterület tisztán tartására vonatkozó jogszabályok szerint köteles eljárni.

(2)     A hulladék átvétele, illetve szállítása során a hulladékkezelőnek olyan gondossággal kell eljárnia, hogy a hulladék a szállító járműbe történő ürítésekor, illetőleg a szállítás folyamán ne szóródjon és más környezetterhelést ne idézzen elő.

  1.    (3) Az építési törmelék gyűjtésére szolgáló konténer közterületen a közúti és a gyalogos forgalom biztonságát nem veszélyeztető módon, az alábbi előírások megtartásával helyezhető ki:

a) főútvonalon konténer kizárólag folyamatos rakodás idejére helyezhető ki, a szállító jármű  helyszínen tartásával annak érdekében, hogy az elszállítás a telítődéskor haladéktalanul megtörténhessen;

b) tömegközlekedési útvonalon, amennyiben a konténer kihelyezése csak a közúti forgalom zavarásával oldható meg, az a) pontban foglaltak szerint kell eljárni;

c) egyéb útvonalakon a konténert, a telítődést követő 8 órán belül el kell szállítani.  

(4)   Közterületre kihelyezett konténeren el nem távolítható módon, jól láthatóan fel kell tüntetni a szállításra igénybe vett gazdálkodó szervezet cégnevét, címét, telefonszámát és a konténer azonosító számát.

 

VIII. rész

A hulladékkezeléssel összefüggő kötelezettségek ellenőrzése

38. § [57](1) -

(2) A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos kötelezettségek teljesítésének ellenőrzése - a magasabb szintű jogszabályokban és a jelen rendeletben foglaltak alapján - a  jegyző feladata. A közterületen elhagyott hulladék körében az ellenőrzés a jegyző, illetve a közterület felügyelet feladata.

(3) A környezetvédelmi hatóságok a külön jogszabályokban meghatározott körben rendelkeznek ellenőrzési és intézkedési jogosítványokkal.

(4) Az ellenőrzésre jogosultak szabálysértési feljelentést tehetnek és - jogszabályban meghatározott körben - szabálysértési bírságot, illetve hulladékgazdálkodási bírságot szabhatnak ki.

 

IX. rész

Szabálysértések

39. §[58]

 

Záró rendelkezések

40. § (1)   Ez a rendelet a - (2) bekezdésben foglalt eltéréssel - 2005. január 1-jén lép hatályba. 

(2) A 6. § (1) bekezdés e) pontjának, a 27-28. §-ainak, továbbá a 30. § (4) bekezdésének rendelkezéseit 2005. július 1-jétől kezdődően kell alkalmazni. 

(3)     [59]

[60](4)  E rendelet hatálybalépésével egy időben hatályát veszti a köztisztaságról és a települési szilárd hulladék gyűjtéséről szóló 25/1999.(XI.11.) önkormányzati rendelet, valamint az ennek módosítására kiadott  37/2003. (XII. 29.), 30/2002. (XII. 31.), 38/2001. (XII. 14.), 19/2001. (V. 31.), 52/2000. (XII. 29.), 7/2000. (II. 29.), 32/1999. (XII. 10.) rendeletek.

(5)     E rendelet hatálybalépését követően a Közszolgáltató minden ingatlantulajdonost 1 hónapon belül megkeres, hogy nyilatkozzon a rendelkezésre bocsátandó gyűjtőedény méretéről az e rendelet 17. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint. A nyilatkozat beérkezését követő 2 hónapon belül rendelkezésre bocsátja a szükséges edényzetet.

(6) Ez rendelet a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között a társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás tárgykörében, a Megállapodást kihirdető 1994. évi I. törvény 3.§-ával összhangban az Európai Közösségek következő jogszabályaival összeegyeztethető szabályozást tartalmaz:

  1. a) a Tanács 91/156/EGK irányelvével módosított 75/442/EGK irányelve a hulladékokról;
  2. b) a Tanács 97/C-76601 határozata a hulladékgazdálkodás közösségi stratégiájáról.

 

 

                              Dr. Molnár Tamás s.k.                            Bráz György s.k.

                                          jegyző                                         polgármester

 

 

1. melléklet a 42/2004. (XII.23.) önkormányzati rendelethez[61]

2. melléklet a 42/2004. (XII.23.) önkormányzati rendelethez[62]

3. számú melléklet

Bejelentés hulladékszállítási közszolgáltatás igénybevételi kötelezettség keletkezéséről

Ingatlantulajdonos(ok) adatai:

-  Neve:

  • - szül. hely, idő:
  • - anyja neve:
  • - adóazonosító jele:
  • - Neve:
  • - szül. hely, idő:
  • - anyja neve:
  • - adóazonosító jele:

Az ingatlan címe:

Levelezési cím:

Ingatlanon lakók száma (kitöltése nem kötelező)*:

Háztartások száma (társasházak esetén):

Várhatóan keletkező hulladék mennyisége hetente:

Igényelt edényzet:

Az ingatlan használatbavételének időpontja:

Tiszaújváros, 200 …………………………………..…

………………………………………………………

ingatlantulajdonos(ok)

* Ezen pont kitöltésével az ingatlantulajdonos(ok) a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. számú törvény 3. § (1) bekezdése alapján felhatalmazást ad(nak) a Közszolgáltatónak az itt megadott személyes adatai(k) kezeléséhez. A Közszolgáltató vállalja, hogy – a törvényi kötelezettségének megfelelően – az adatokat harmadik félnek nem adja tovább.


[1] Hatályon kívül helyezte: 22/2013. rendelet 1. § Hatálytalan: 2013.07.31-től.

[2] Módosította: 20/2011. rendelet 1. §. Hatályos: 2011.07.01-től.

[3] Módosította: 17/2006. rendelet 1. §. Hatályos: 2006.03.01-től.

[4] Beiktatta: 17/2006. rendelet 2. §. Hatályos: 2006.03.01-től.

[5] Módosította: 17/2006. rendelet 3. §. Hatályos: 2006.03.01-től. Módosította: 14/2011. rendelet 1. §. Hatályos: 2011.05.01-től.

[6] Módosította: 17/2006. rendelet 3. §. Hatályos: 2006.03.01-től.

[7] Módosította: 17/2006. rendelet 3. §. Hatályos: 2006.03.01-től. Módosította: 26/2009. rendelet 3. §. Hatályos: 2009.07.01-től. Módosította: 14/2011. rendelet 1. §. Hatályos: 2011.05.01-től.

[8] Hatályon kívül helyezte: 22/2013. rendelet 1. §. Hatálytalan: 2013.07.31-től.

[9] Módosította: 14/2010. rendelet 1. §. Hatályos: 2010.07.01-től.

[10] Módosította: 14/2010. rendelet 1. §. Hatályos: 2010.07.01-től. Módosította: 14/2011. rendelet 2. §. Hatályos: 2011.05.01-től.

[11] Módosította: 14/2010. rendelet 1. §. Hatályos: 2010.07.01-től.

[12] Módosította: 14/2011. rendelet 3. §. Hatályos: 2011.05.01-től.

[13] Módosította: 14/2011. rendelet 3. §. Hatályos: 2011.05.01-től.

[14] Módosította: 14/2011. rendelet 3. §. Hatályos: 2011.05.01-től.

[15] Hatályon kívül helyezte: 14/2011. rendelet 11. §. Hatálytalan: 2011.05.01-től.

[16] Hatályon kívül helyezte: 14/2011. rendelet 11. §. Hatálytalan: 2011.05.01-től.

[17] Beiktatta: 17/2006. rendelet 5. §. Hatályos: 2006.03.01-től.

[18] Hatályon kívül helyezte: 17/2006. rendelet 4. §. Hatálytalan: 2006.03.01-től.

[19] Hatályon kívül helyezte: 17/2006. rendelet 4. §. Hatálytalan: 2006.03.01-től.

[20] Hatályon kívül helyezte: 17/2006. rendelet 4. §. Hatálytalan: 2006.03.01-től.

[21] Hatályon kívül helyezte: 17/2006. rendelet 4. §. Hatálytalan: 2006.03.01-től.

[22] Hatályon kívül helyezte: 17/2006. rendelet 4. §. Hatálytalan: 2006.03.01-től.

[23] Kiegészítette: 20/2011. rendelet 2. §. Hatályos: 2011.07.01-től.

[24] Módosította: 3/2007. rendelet 1. §. Hatályos: 2007.02. 01-től.

[25] Módosította: 29/2005. (XI.28.) rendelet 1. §. Hatályos: 2005. december 01-től.

[26] Beiktatta: 29/2005. (XI.28.) rendelet 2. §. Hatályos: 2005. december 01-től. Módosította: 14/2011. rendelet 4. §. Hatályos: 2011.05.01-től.

[27] Módosította: 29/2005. (XI.28.) rendelet 3. §. Hatályos: 2005. december 01-től.

[28] Módosította: 20/2011. rendelet 3. §. Hatályos: 2011.07.01-től.

[29] Módosította: 20/2011. rendelet 4. §. Hatályos: 2011.07.01-től.

[30] Módosította és kiegészítette: 26/2009. rendelet 4. §. Hatályos: 2009.07.01-től.

[31] Módosította: 14/2011. rendelet 5. §. Hatályos: 2011.05.01-től.

[32] Kiegészítette: 20/2011. rendelet 5. §. Hatályos: 2011.07.01-től.

[33] Kiegészítette: 20/2011. rendelet 6. §. Hatályos: 2011.07.01-től.

[34] Kiegészítette: 20/2011. rendelet 7. §. Hatályos: 2011.07.01-től.

[35] Módosította: 14/2011. rendelet 6. §. Hatályos: 2011.05.01-től.

[36] Módosította: 14/2011. rendelet 6. §. Hatályos: 2011.05.01-től.

[37] Hatályon kívül helyezte: 17/2006. rendelet 4. §. Hatálytalan: 2006.03.01-től.

[38] Módosította: 14/2011. rendelet 7. §. Hatályos: 2011.05.01-től. Módosította: 20/2011. rendelet 8. §. Hatályos: 2011.07.01-től.

[39] Módosította: 14/2011. rendelet 7. §. Hatályos: 2011.05.01-től.

[40] Hatályon kívül helyezte: 14/2011. rendelet 11. §. Hatálytalan: 2011.05.01-től.

[41] Hatályon kívül helyezte: 14/2011. rendelet 11. §. Hatálytalan: 2011.05.01-től.

[42] Módosította: 14/2010. rendelet 2. §. Hatályos: 2010.07.01-től.

[43] Módosította: 20/2011. rendelet 9. §. Hatályos: 2011.07.01-től.

[44] Hatályon kívül helyezte: 17/2006. rendelet 4. §. Hatálytalan: 2006.03.01-től.

[45] Módosította: 26/2009. rendelet 5. §. Hatályos: 2009.07.01-től.

[46] Módosította: 14/2010. rendelet 3. §. Hatályos: 2010.07.01-től.

[47] Módosította: 14/2011. rendelet 8. §. Hatályos: 2011.05.01-től.

[48] Hatályon kívül helyezte: 26/2009. rendelet 6. §. Hatálytalan: 2009.07.01-től.

[49] Módosította: 14/2011. rendelet 9. §. Hatályos: 2011.05.01-től.

[50] Hatályon kívül helyezte: 22/2013. rendelet 1. §. Hatálytalan: 2013.07.31-től.

[51] Hatályon kívül helyezte: 22/2013. rendelet 1. §. Hatálytalan: 2013.07.31-től.

[52] Hatályon kívül helyezte: 35/2012. rendelet 2. §. Hatálytalan: 2012.12.31-től

[53] Hatályon kívül helyezte: 22/2013. rendelet 1. §. Hatálytalan: 2013.07.31-től.

[54] Hatályon kívül helyezte: 35/2012. rendelet 2. §. Hatálytalan: 2012.12.31-től.

[55] Hatályon kívül helyezte: 22/2013. rendelet 1. §. Hatálytalan: 2013.07.31-től.

[56] Módosította: 20/2011. rendelet 11. §. Hatályos: 2011.07.01-től.

[57] Hatályon kívül helyezte: 17/2006. rendelet 7. §. Hatálytalan: 2006.03.01-től.

[58] Hatályon kívül helyezte: 14/2012. rendelet 15. §. Hatálytalan: 2012.06.01-től.

[59] Hatályon kívül helyezte 14/2011. rendelet 11. §. Hatálytalan: 2011.05.01-től.

[60] Módosította: 17/2006. rendelet 9. §. Hatályos: 2006.03.01-től.

[61] Módosította: 1/2006. rendelet 1. §. Hatályos: 2006.02.01-től. Módosította: 39/2006. rendelet 1. §. Hatályos: 2006.11.01-től. Módosította: 3/2007. rendelet 2. §. Hatályos: 2007.02.01-től. Módosította: 3/2008. rendelet 1. §. Hatályos: 2008.02.01-től. Módosította: 6/2009. rendelet 1-2. §. Hatályos: 2009.03.01-től. Módosította: 26/2009. rendelet 1. §. hatályos: 2009.07.01-től. Módosította: 14/2010. rendelet 5. §. Hatályos: 2010.07.01-től. Módosította: 14/2011. rendelet 12. §. Hatályos: 2011.05.01-től. Módosította: 30/2011. rendelet 3. §. Hatályos: 2012.01.01-től. Módosította: 35/2012. rendelet 1. §. Hatályos: 2012.12.31-től. Hatályon kívül helyezte: 22/2013. rendelet 1. §. Hatálytalan: 2013.07.31-től.

[62] Módosította: 1/2006. rendelet 2. §. Hatályos: 2006.02.01-től. Módosította: 39/2006. rendelet 1. §. Hatályos: 2006.11.01-től. Módosította: 3/2007. rendelet 3. §. Hatályos: 2007.02.01-től. Módosította: 3/2008. rendelet 2. §. Hatályos: 2008.02.01-től. Módosította: 6/2009. rendelet 3. §. Hatályos: 2009.03.01-től. Módosította: 26/2009. rendelet 2. §. Hatályos: 2009.07.01-től. Módosította: 14/2010. rendelet 6. §. Hatályos: 2010.07.01-től. Módosította: 30/2011. rendelet 3. §. Hatályos: 2012.01.01-től. Hatályon kívül helyezte: 35/2012. rendelet 2. §. Hatálytalan: 2012.12.31-től.

...