Tiszaújváros Város Önkormányzata Képviselő-testületének 37/2013. (XII.21.) önkormányzati rendelete

A gyermekvédelmi és gyermekjóléti ellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról

Hatályos: 2014. 05. 01- 2015. 01. 31

Tiszaújváros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 18. § (2) bekezdésében, 29. § (1)-(2) bekezdésében és a 131. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 94. § (1)-(3) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:


I. Fejezet

Általános rendelkezések

1. A rendelet hatálya


1. § (1) A rendelet hatálya kiterjed:

a) Tiszaújváros közigazgatási területén tartózkodó és bejelentett lakcímmel rendelkező magyar állampolgárságú, valamint – ha nemzetközi szerződés másként nem rendelkezik – a letelepedett, bevándorolt, illetve befogadott jogállású, továbbá a magyar hatóságok által menekültként, oltalmazottként, illetve hontalanként elismert gyermekre, fiatal felnőttre és szüleire, valamint

b) a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény (a továbbiakban: Szmtv.) szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyre, amennyiben az ellátás igénylésének időpontjában az Szmtv.-ben meghatározottak szerint a szabad mozgás és a három hónapot meghaladó tartózkodási jogát Tiszaújváros közigazgatási területén gyakorolja, és a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény szerinti bejelentett lakóhellyel rendelkezik.

(2)[1] A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) 151. § (5) bekezdésében foglalt kedvezmények megállapítása, illetve a térítési díj befizetése, ellenőrzése tekintetében a rendelet hatálya kiterjed az (1) bekezdésben szabályozott személyeken túl a tiszaújvárosi állami vagy önkormányzati fenntartású köznevelési intézménnyel jogviszonyban álló gyermekekre, tanulókra és törvényes képviselőikre.


2. Eljárási rendelkezések


2. § (1)[2] A rendeletben szabályozott pénzbeli, természetbeni ellátás megállapítására irányuló kérelmet a mellékletekben meghatározott formanyomtatványokon kell benyújtani.

(2) A kérelemben, a jövedelemnyilatkozatban és igazolásban szereplő adatok valódisága az eljárás során környezettanulmány készítésével vizsgálható.

A tényállás tisztázása érdekében a döntést előkészítő szervnek az alábbi esetekben indokolt környezettanulmányt készítenie:

a) fellebbezés elbírálásához,

b) ha a kérelmező által becsatolt jövedelemigazolásokból a kérelmező életkörülményeire tekintettel az állapítható meg, hogy a család jövedelme nem fedezi a kiadásaikat.

(3) A Polgármesteri Hivatal és a Tiszaújvárosi Humánszolgáltató Központ munkatársai a 8. mellékletben meghatározott tartalmú környezettanulmányt készíthetnek. A támogatások elbírálásához egy évnél nem régebbi környezettanulmányok használhatók fel.

3. §[3] A Polgármesteri Hivatal a pénzbeli ellátásként megállapítható gyermekétkeztetési térítési díjkedvezményre, a táboroztatási támogatásra, illetve a tankönyvtámogatásra való jogosultság elbírálásához felhívhatja az ügyfelet arra, hogy maga, valamint a vele egy családban élő személyek azonosításához szükséges adatairól, jövedelmi viszonyairól nyilatkozzon, és az azokra vonatkozó igazolásokat – a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 36. §-ában foglaltak kivételével – csatolja.

4. § (1)[4] A pénzbeli ellátásként megállapítható gyermekétkeztetési térítési díjkedvezmény, a táboroztatási támogatás és a tankönyvtámogatás iránt benyújtott kérelmeknél az egy főre jutó havi jövedelem számításánál a Gyvt. 19. § (3)-(4) bekezdésében és a 131. §-ában foglaltakat kell figyelembe venni.

(2) Az egy főre jutó havi jövedelem számításához az alábbi igazolások szükségesek:

a) havi rendszeresen mérhető jövedelmek esetén a munkáltató által kifizetett mindennemű juttatással növelt, a kérelem benyújtását megelőző hónap nettó keresetéről kiállított munkáltatói igazolás,

b) társadalombiztosítás keretében nyújtott ellátások esetén a kérelem benyújtását megelőző hónapban kifizetett ellátást igazoló irat,

c) nyugellátás és egyéb nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások: öregségi, özvegyi és szülői nyugdíj, árvaellátás, baleseti hozzátartozói nyugellátások, korhatár előtti ellátás, szolgálati járandóság, a balettművészeti életjáradék, az átmeneti bányászjáradék, rokkantsági ellátás, rehabilitációs ellátás, bányász dolgozók egészségkárosodási járadéka, rokkantsági járadék, rehabilitációs járadék, politikai rehabilitációs ellátások, házastársi pótlék, házastárs után járó jövedelempótlék, közszolgálati járadék folyósítása esetén a nyugdíjfolyósító igazgatóság által év elején kiadott, az ellátás összegét tartalmazó irat, valamint a kérelem beadását megelőző hónap jövedelmét igazoló irat,

d) járási hivatal és munkaügyi szervek által folyósított ellátás esetén az ellátás jogerős megállapítását igazoló irat, valamint a kérelem beadását megelőző hónap nettó jövedelmét igazoló irat,

e) társas és egyéni vállalkozásból őstermelői, illetve szellemi és más önálló tevékenységből származó jövedelem esetén a kérelem benyújtásának hónapját közvetlenül megelőző 12 hónap alatt szerzett jövedelem egyhavi átlagának kiszámításához: adóbevallással már lezárt időszakról jövedelemigazolás, a kérelem benyújtását közvetlenül megelőző, még nem lezárt adóévi jövedelemről nyilatkozat,

f) gyermektartásdíj esetén a jogerős bírósági határozat vagy teljes bizonyító erejű magánokirat mellett a ténylegesen fizetett tartásdíj utolsó havi átvételét bizonyító bankszámla kivonat vagy postai feladóvevény, ezek hiányában a törvényes képviselő által tett nyilatkozat,

g) egyéb, havi rendszerességgel nem mérhető jövedelem esetén nyilatkozat a kérelem benyújtását megelőző 12 hónap nettó átlagjövedelméről,

h) felsőoktatási intézményben tanulók esetén az intézmény igazolása a kérelem benyújtását megelőző havi ösztöndíjról.

5. § A jogosulatlanul és rosszhiszeműen igénybe vett ellátás megtérítésének elrendelése esetén az ügyfél kérelmére méltányosságból a hatáskör gyakorlója legfeljebb 12 havi részletfizetést állapíthat meg, illetve a felvett támogatás megtérítését elengedheti vagy csökkentheti, ha a visszafizetésre kötelezett személy családjának egy főre jutó havi jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj legkisebb összegének kétszeresét.


3. Érdekképviseleti Fórum


6. § (1) A gyermekek napközbeni ellátása keretében a bölcsődei ellátásban részesülők jogainak és érdekeinek érvényesítését elősegítő Érdekképviseleti Fórum működik.

(2) Az Érdekképviseleti Fórum tagjai:

a) az ellátásban részesülő gyermekek szülei vagy más törvényes képviselői közül 2 fő,

b) az intézmény dolgozói közül 1 fő,

c) a fenntartó képviseletében Tiszaújváros Város Önkormányzata részéről a mindenkori szakbizottság elnöke.

(3) A bölcsődében működő Érdekképviseleti Fórum megbízatása 2 évre szól. A tagok megválasztására az intézményvezető által meghatározott időpontban kerül sor. Az Érdekképviseleti Fórum bármely tagjának kiválása esetén 30 napon belül új tagot kell választani.


II. Fejezet

Pénzbeli és természetbeni ellátások


4. Táboroztatási támogatás


7. § (1) Természetbeni ellátásként táboroztatási támogatásban részesülhet az a tiszaújvárosi állandó lakóhellyel rendelkező gyermek, illetve tiszaújvárosi állandó lakóhellyel rendelkező 23. életévét be nem töltött nagykorú személy, aki életvitelszerűen lakóhelyén él és Tiszaújváros közigazgatási területén működő állami, egyházi fenntartású alap- és középfokú köznevelési intézmény nappali tagozatán tanul, és Tiszaújváros Város Önkormányzata által fenntartott intézmény, valamint állami és egyházi köznevelési intézmények által szervezett nyári táboroztatásban vesz részt.

(2) A támogatásra való jogosultság értékhatárait és mértékét a 3. melléklet határozza meg.

(3) A támogatás iránti kérelmek minden év március 31-éig nyújthatók be a 4. melléklet szerinti formanyomtatványon.

(4) A táboroztatási támogatás gyermekenként és tanévenként egy táborozásra vehető igénybe.

(5) A táboroztatási támogatás megállapításához a táboroztatást szervező intézmények a táborozó gyermekek természetes személyazonosító adatairól és az egy gyermekre jutó táboroztatási díjról a Polgármesteri Hivatal megkeresésére adatszolgáltatást nyújtanak.

(6) A támogatás megállapításáról, elutasításáról a polgármester dönt.

(7) A támogatás összegét a Tiszaújvárosi Humánszolgáltató Központ számlájára kell utalni. A Tiszaújvárosi Humánszolgáltató Központ vezetője gondoskodik a támogatás természetbeni ellátás formájában történő biztosításáról, és a felhasználásról minden év október 31-ig tájékoztatja a Polgármesteri Hivatalt.


5. A gyermekétkeztetési térítési díjkedvezmény[5]


8. § (1) Természetbeni ellátásként

a) a Gyvt. 151. § (5) bekezdés a)-d) pontjaiban meghatározott kedvezmény (a továbbiakban: normatív kedvezmény) biztosított annak a tiszaújvárosi állami vagy önkormányzati köznevelési intézménnyel vagy bölcsődével jogviszonyban álló tanulónak, gyermeknek,

b) egyéni rászorultság alapján, a 2. mellékletben meghatározott gyermekétkeztetési térítési díjkedvezmény nyújtható annak a tiszaújvárosi lakóhellyel rendelkező gyermeknek, tanulónak, aki életvitelszerűen lakóhelyén él,

c) a normatív kedvezményt kiegészítve egyéni rászorultság alapján, a 2. mellékletben meghatározott gyermekétkeztetési térítési díjkedvezmény nyújtható annak a tiszaújvárosi lakóhellyel rendelkező gyermeknek, tanulónak, aki életvitelszerűen lakóhelyén él, és

aki a Gyvt. 151. § (1) bekezdésének a)-f) pontja alá tartozó ellátást nyújtó állami vagy önkormányzati fenntartású intézményben étkezik.

(2) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti jogosultak részére a térítési díjkedvezményt pénzbeli ellátásként kell nyújtani, amennyiben a gyermek, tanuló nem tiszaújvárosi állami vagy önkormányzati fenntartású köznevelési intézményben veszi igénybe az étkeztetést, vagy tartós betegségben szenved és az ellátást nyújtó intézményben nem tud étkezést igénybe venni. A térítési díjkedvezmény megállapítására az ellátási napok számának figyelembevételével kerül sor. A díjtámogatás kérelmező részére történő kiutalása két részletben – tárgyév október 31. napjáig, valamint a tárgyévet követő év január 31. napjáig – történik. A kérelmeket az 5. mellékletben meghatározott formanyomtatványon kell benyújtani a Polgármesteri Hivatalhoz. A kérelmek elbírálásáról a polgármester dönt.

(3) Természetbeni ellátásként egyéni rászorultság alapján, valamint a (2) bekezdésben meghatározottak szerint pénzbeli ellátásként nyújtható gyermekétkeztetési térítési díjkedvezmény a tanuló után a nappali rendszerű oktatásban való részvétele befejezéséig, de legfeljebb a 23. életévének betöltéséig állapítható meg.

(4) A bölcsődei ellátás keretében biztosított gyermekétkeztetés esetén a személyi térítési díjat a Tiszaújvárosi Humánszolgáltató Központ vezetője, az óvodai ellátás keretében biztosított gyermekétkeztetés esetén a személyi térítési díjat a Napközi Otthonos Óvoda vezetője állapítja meg. A kérelmet az intézmény vezetőjéhez kell benyújtani.

(5) Az állami fenntartású köznevelési intézményekben biztosított gyermekétkeztetés esetén a személyi térítési díjat a Tiszaújvárosi Intézményműködtető Központ igazgatója állapítja meg. A kérelmeket a Tiszaújvárosi Intézményműködtető Központ igazgatójához kell benyújtani.

(6) A normatív kedvezményt, valamint a 2. mellékletben meghatározott egyéni rászorultság alapján járó térítési díjkedvezményt a kérelem benyújtása hónapjának 1. napjától a gondozási, nevelési vagy tanítási évre kell megállapítani, az alábbi eltérésekkel:

a) amennyiben a gyermek, tanuló normatív kedvezményben részesül, és a kedvezményre való jogosultsága a gondozási, nevelési, tanítási éven belül jár le, a térítési díjat a kedvezményre való jogosultság lejártának időpontjáig kell megállapítani,

b) amennyiben normatív kedvezményre a gyermek, tanuló a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény, tartós betegség vagy fogyatékosság alapján jogosult, a fizetendő napi térítési díjat a kedvezményre való jogosultság kezdő időpontjától kell megállapítani, ha az erre irányuló kérelmét a kedvezményt megállapító dokumentum keltétől számított 30 napon belül benyújtotta,

c) amennyiben a gyermek, tanuló normatív kedvezményben részesül és

ca) gondozási, nevelési vagy tanítási év közben változik a normatív kedvezmény jogcíme, vagy

cb) a tartós betegség, fogyatékosság fennállását igazoló dokumentum vagy a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság időtartama meghosszabbításra kerül,

a fizetendő napi térítési díjat a korábbi térítési díjkedvezmény megszűnését követő naptól kell megállapítani, amennyiben a kedvezmény jogosultságát igazoló iratot a kérelmező a jogosultság megszűnésétől számított 30 napon belül benyújtotta,  

d) az egyéni rászorultság alapján megállapított térítési díjkedvezmény mértékének változása esetén az új térítési díjat a változást követő hónap 1. napjától kell megállapítani, illetve megfizetni.

(7) A (4)-(5) bekezdés szerint megállapított személyi térítési díj összegéről az intézmény vezetője értesítést küld a kérelmező részére. A személyi térítési díj összegéről szóló értesítésnek a fizetésre kötelezett, valamint a gyermek, tanuló természetes személyazonosító adatain túl tartalmaznia kell, amennyiben kedvezményben részesül, annak mértékét, a személyi térítési díjat napra vetítve, valamint utalást arra, hogy a fizetésre kötelezett családi körülményeiben, valamint szociális helyzetében bekövetkező mindennemű változást köteles 15 napon belül bejelenteni az intézmény vezetője részére.


6. Térítési díj


9. §[6] (1) Az intézményi térítési díjat az 1-2. melléklet tartalmazza.

(2) Ha a szülő vagy a törvényes képviselő a bölcsődei ellátást a gyermek betegsége vagy más ok miatt nem kívánja igénybe venni, a távolmaradást az intézmény vezetőjénél be kell jelenteni. A szülő vagy a törvényes képviselő a bejelentést követő naptól a távolmaradás idejére mentesül a gondozási díj megfizetésének kötelezettsége alól.

(3) A bölcsődei ellátás keretében nyújtott gondozásért fizetendő személyi térítési díjat a Tiszaújvárosi Humánszolgáltató Központ vezetője az 1. melléklet alapján állapítja meg.


7. Térítési díj befizetése és ellenőrzése


10. § (1) A személyi térítési díjat egy havi időtartamra előre, a tárgyhónap 10. napjáig kell megfizetni a Tiszaújvárosi Intézményműködtető Központ elszámolási számlájára.

(2) Az étkezés lemondása miatt keletkezett túlfizetés összege a következő havi térítési díjban jóváírásra, illetve az intézményi jogviszony megszűnése esetén visszafizetésre kerül.

(3)[7] A Tiszaújvárosi Intézményműködtető Központ igazgatója ellenőrzi, hogy a megállapított térítési díj befizetése havonként megtörténik-e. Ha a kötelezett a befizetést elmulasztotta, az igazgató 15 napos határidő megjelölésével a fizetésre kötelezett személyt írásban felhívja az elmaradt térítési díj befizetésére. Ha a határidő eredménytelenül telt el, az intézmény igazgatója a kötelezett nevét, lakcímét és a fennálló díjhátralékot nyilvántartásba veszi. A Tiszaújvárosi Intézményműködtető Központ igazgatója – a térítési díj fizetésére kötelezett kérelmére – méltányosságból a térítési díjhátralék részletekben történő megfizetését engedélyezheti.

(4)[8] A (3) bekezdés szerint nyilvántartott díjhátralékról a Tiszaújvárosi Intézményműködtető Központ igazgatója minden negyedévet követő hónap 15. napjáig tájékoztatja a polgármestert.

(5)[9] A polgármester az intézmény igazgatójának tájékoztatása alapján intézkedik a térítési díjhátralék behajtásáról, és tájékoztatja az intézmény igazgatóját annak eredményéről vagy eredménytelenségéről.


8. Tankönyvtámogatás


11. § (1) Évente egyszeri alkalommal tankönyvtámogatásban részesülhet az az életvitelszerűen tiszaújvárosi lakóhellyel rendelkező gyermek, illetve 23. életévét be nem töltött nagykorú személy, aki lakóhelyén él és alap- és középfokú köznevelési intézmény nappali tagozatán tanul, és akinek a családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 400%-át, egyedülálló szülő esetén az 500%-át.

(2) Nem jogosultak támogatásra azok a tanulók, akik a tankönyvpiac rendjéről szóló 2001. évi XXXVII. törvény 8. § (4) bekezdése alapján normatív kedvezményben, illetve a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 97. § (22) bekezdése alapján térítésmentes tankönyvellátásban részesülnek.

(3) A támogatás mértéke a tankönyv ára, családok esetében jogosultanként legfeljebb 6.000 Ft/tanuló, egyedülálló szülő által nevelt gyermek esetében jogosultanként legfeljebb 10.000 Ft/tanuló. A kérelemhez csatolni kell a tankönyvek árát igazoló dokumentumot.

(4) A támogatás pénzbeli juttatás formájában nyújtható.

(5) A támogatást a 6. melléklet szerinti formanyomtatványon lehet igényelni. A kérelmek benyújtási határideje: minden év szeptember 30.

(6) A kérelmek elbírálásáról a polgármester dönt.


9. Személyes gondoskodást nyújtó ellátás


12. § A személyes gondoskodás keretébe tartozó helyi alapellátások:

a) gyermekjóléti szolgálat,

b) gyermekek napközbeni ellátása:

ba) bölcsődei alapellátás, szolgáltatás.


10. Gyermekjóléti szolgálat

13. § (1) A gyermekjóléti szolgáltatás szervezése, irányítása és összehangolása érdekében gyermekjóléti szolgálat működik a Tiszaújvárosi Humánszolgáltató Központ keretén belül.

(2) A gyermekek családban történő nevelésének az elősegítése és a veszélyeztetettséget észlelő és jelzőrendszer működtetésének érdekében az alábbi intézmények kötelesek együttműködni, adatokat szolgáltatni és jelzéssel élni:

a) köznevelési intézmények,

b) egészségügyi szolgáltatást nyújtók, különösen háziorvosok, házi gyermekorvosok, védőnők,

c) személyes gondoskodást nyújtó szolgáltatók,

d) rendőrség,

e) munkaügyi szerv,

f) civil szervezetek, egyházak.



11. Gyermekek napközbeni ellátása

14. § (1) A gyermekek napközbeni ellátását az önkormányzat bölcsődei ellátás keretén belül biztosítja.

(2) A bölcsődei alapellátásra a tiszaújvárosi lakóhellyel rendelkező gyermek jogosult. A kérelmet a szülő vagy törvényes képviselő a 7. mellékletben meghatározott nyomtatványon az intézmény vezetőjénél nyújthatja be.

(3) A bölcsődei alapellátás igénybevételéről, megszüntetéséről az intézményvezető saját hatáskörben dönt. Döntéséről a gyermek szülőjét vagy törvényes képviselőjét írásban értesíti. Az intézményvezető intézkedése ellen az ellátást igénylő 8 napon belül a fenntartóhoz benyújtott panasszal élhet. Panasz esetén első fokon a polgármester jogosult dönteni.

(4) Az intézmény vezetője külön eljárás nélkül köteles azonnali ellátást biztosítani a rászorulóknak, ha az ellátás hiánya a gyermek egészségét, testi épségét veszélyezteti.


III. Fejezet

Záró rendelkezések

12. Hatályba léptető rendelkezések


15. § (1) Ez a rendelet 2014. január 1-jén lép hatályba.

(2) Rendelkezéseit a hatályba lépését követően indult ügyekben kell alkalmazni.


13. Módosító rendelkezések


16. § Tiszaújváros Város Önkormányzata Képviselő-testületének Tiszaújváros Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 12/2013. (VI.05.) önkormányzati rendelet

a) 5. melléklete 1. pontjában az „átmeneti” szövegrész helyébe az „önkormányzati” szöveg lép,

b) 5. melléklete 7. pontjában a „a nyugdíjasok” szövegrész helyébe a „az egyszeri” szöveg, a „támogatásáról” szövegrész helyébe a „támogatásról” szöveg lép,

    c) 5. melléklete a következő 28. ponttal egészül ki:

„28. dönt a közgyógyellátás méltányosságból történő megállapításáról.”

d) hatályát veszti az 5. melléklet 2., 3., 4. és 14. pontja.


14. Hatályon kívül helyező rendelkezések


17. § Hatályát veszti Tiszaújváros Város Önkormányzata Képviselő-testületének a gyermekvédelmi és gyermekjóléti ellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról szóló 16/2011. (VI.01.) önkormányzati rendelete.


Dr. Molnár Tamás s. k.                                                             Bráz György s. k.

            jegyző                                                                         polgármester


[1]

Módosította: 7/2014. rendelet 1. §. Hatályos: 2014.05.01-től.

[2]

Módosította: 7/2014. rendelet 2. §. Hatályos: 2014.05.01-től.

[3]

Módosította: 7/2014. rendelet 6. §. Hatályos: 2014.05.01-től.

[4]

Módosította: 7/2014. rendelet 6. §. Hatályos: 2014.05.01-től.

[5]

Módosította: 7/2014. rendelet 3. §. Hatályos: 2014.05.01-től.

[6]

Módosította: 7/2014. rendelet 4. §. Hatályos: 2014.04.01-től.

[7]

Módosította: 7/2014. rendelet 6. §. Hatályos: 2014.04.01-től.

[8]

Módosította: 7/2014. rendelet 6. §. Hatályos: 2014.04.01-től.

[9]

Módosította: 7/2014. rendelet 6. §. Hatályos: 2014.04.01-től.

Mellékletek