Tiszaújváros Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2014. (VI.02.) önkormányzati rendelete

A közterületek elnevezésének, valamint az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés és a házszám-megállapítás szabályairól, valamint a közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről szóló 19/2013. (VII.05.) önkormányzati rendelet módosításáról

Hatályos: 2014. 06. 15- 2015. 04. 29

Tiszaújváros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 143. §. (3) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdése a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:


  1. Általános rendelkezések


1. §


Tiszaújváros város közigazgatási területén új közterületet elnevezni, új házszámot megállapítani, a korábban megállapított közterületnevet és házszámot megváltoztatni csak e rendelet szabályai szerint lehet.



  1. Értelmező rendelkezések


2. §


E rendelet alkalmazásában:

a) Közterület: az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény szerinti közterület.

b) Közterületnév: a magyarországi hivatalos földrajzi nevek megállapításáról és nyilvántartásáról szóló 303/2007. (XI. 14.) Kormányrendelet szerinti közterületnév.

c) Házszám: olyan számmal és betűvel meghatározott azonosító jel, amely az ingatlan-nyilvántartásban helyrajzi számmal jelölt ingatlanhoz tartozik, és amely az ingatlan térbeli beazonosítását szolgálja.



  1. A közterület nevének megállapítása és megváltoztatása


3. §


(1) A közterületek nevének megállapítása és megváltoztatása a Képviselő-testület hatáskörébe tartozik.

(2) Az újonnan létesített közterület nevét a közterületnek a földhivatali ingatlan nyilvántartásban történő bejegyzését követő egy éven belül meg kell állapítani.

(3) Minden házszámnak valamely közterülethez kell tartozni, de közterületnevek létezhetnek házszámok nélkül is.

(4) Elágazó, több ágú utcákat áganként kell elnevezni.

(5) A lakótelepek épületei közötti szervizutakat, továbbá a mezőgazdasági célú és lakónépességet nem érintő dűlőutakat nem szükséges elnevezni.

(6) Az elnevezett közterület természetes folytatásaként nyíló új szakasz a már elnevezett közterület nevét veszi fel.

(7) Az új elnevezésnél betűk vagy számjegyek nem helyettesíthetik a közterületneveket.

(8) Meglévő közterületnevet az új elnevezéseknél nem lehet felhasználni.

(9) A közterület elnevezése a közterület nevéből és a közterület közlekedési, funkcionális vonatkozású meghatározásából

a) beépített vagy beépítésre szánt területen: út, utca, útja, tér, park, köz, sor, sétány, tanya, vagy

b) a beépítésre nem szánt területen: dűlő, út

áll.



  1. §


(1) A közterületnév megváltoztatására a közterület elnevezésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

(2) A közterület jellegének – városrendezés, beépítés vagy más módon történő – megszűnésével külön döntés nélkül a közterületnév is megszűnik.

(3) A megszűnt közterület nevét a nyilvántartásban továbbra is fel kell tüntetni, jelölve a megszűnés okát és idejét.


  1. §


A közterületnév megállapítását vagy megváltoztatását kezdeményezheti:

a) a polgármester,

b) a képviselő-testület bizottsága,

c) a helyi önkormányzat képviselője,

d) Tiszaújváros város közigazgatási területén bejelentett állandó lakcímmel rendelkező állampolgár, vagy

e) Tiszaújváros város közigazgatási területén ingatlannal, székhellyel, telephellyel rendelkező jogi személy.


  1. §


        (1) Személyről közterületet elnevezni leghamarabb csak halála után lehet.

(2) A közterületnév előtagjának meg kell egyeznie a személy által használt családi és utónévvel.

(3) Kizárólag családi nevet alkalmazni csak akkor szabad, ha a névadó így ismert, vagy az elnevezés egy családról történik.




  1. Közterületnév-jegyzék


  1. §


(1) Tiszaújváros város közterületi neveiről közterületnév-jegyzéket kell vezetni

               (2) A közterületnév-jegyzék közhitelű nyilvántartás, amely tartalmazza:

a) a közterületnév elő- és utótagját,

b) az elnevezés időpontját,

c) az elnevezést megállapító szerv nevét és határozatának számát.

    (3) A rendelet hatályba lépése előtti időszakban keletkezett közterületnevek esetén a

         (2) bekezdés b) és c) pontja szerinti adatokat akkor kell tartalmazni, amennyiben azok hitelt érdemlően megállapíthatók.

             (4) A közterületnév-jegyzék nyilvános, abba bárki betekinthet.

     (5) A közterület nevének megállapításáról, megváltoztatásáról a Képviselő-testület döntését követő 30 napon belül a           polgármester értesíti az első fokú ingatlanügyi hatóságot a földhivatali ingatlan-nyilvántartásban történő átvezetés céljából.


  1. Közterületnév táblák elhelyezése


8. §


(1) A közterület nevét a tájékozódást jól segítő közterületnév táblákon kell feltüntetni. A táblák kihelyezése a közterület kezelőjének a kötelessége.

(2) A közterületnév táblán feltüntetett névnek meg kell egyeznie a közterületnév-jegyzékben szereplő írásmóddal.

(3) A közterületnév táblát a közterület mindkét oldalán, a közterület elején és végén, valamint az utcakereszteződésnél minden sarokingatlanon el kell helyezni.

(4) A közterületnév táblát épületen, kerítésen, vagy ezek hiányában külön tartószerkezeten, jól látható helyen kell elhelyezni.

(5) Az ingatlan tulajdonosa, kezelője vagy használója a közterületnév tábla elhelyezését és az ezzel kapcsolatos munkálatokat tűrni köteles. A közterületnév táblán reklám céljára szolgáló feliratot elhelyezni nem szabad. A közterületnév tábla környezetében reklám céljára szolgáló táblát elhelyezni, vagy növényzetet telepíteni csak úgy szabad, hogy azzal ne zavarja a közterületnév tábla szerepét, láthatóságát.

(6) A közterületnév táblák kihelyezéséről a kihelyezéssel érintett ingatlan tulajdonosát, kezelőjét vagy használóját a kihelyezés előtt 15 nappal értesíteni kell.


  1. A házszámozás szabályai


  1. §


(1) A névvel ellátott közterületeken házszámmal kell ellátni a beépített és beépítetlen ingatlanokat. A közterületen több ingatlan azonos házszámmal nem jelölhető.

(2) A házszámot ahhoz a közterülethez kapcsolódóan kell megállapítani, amellyel az ingatlan határos.

(3) Ha az ingatlan több közterülettel érintkezik, a házszámozást az ingatlannak az a közlekedési csatlakozása határozza meg, amelyről az ingatlan főépületének gyalogos megközelítése biztosított.

(4) Az ingatlanok számozását úgy kell elvégezni, hogy a számok a városközponttól kifelé haladva növekedjenek és a közterület jobb oldalán lévő ingatlanokat páros, bal oldalán lévő ingatlanokat páratlan számmal kell ellátni. Ha a közterület teret érint, akkor a számozás az óramutató járásával megegyezően történik. Egyoldalas beépítésű utcában a számozás folyamatos.

(5) Az ingatlanok számozására arab számokat kell használni. Kiegészítő jelzésként a számok alátöréseként arab számok vagy a latin ábécé nagybetűi alkalmazhatók.

a) Amennyiben a közterületen az ingatlanok számozása már megtörtént és az ingatlanon újabb lakások létesülnek, akkor a meglévő házszám arab számokkal történő alátörésével kell az új házszámokat megállapítani.

b) Amennyiben a közterületen az ingatlanok számozása már megtörtént, de telekmegosztás révén új ingatlan ékelődik be, akkor a meglévő házszámot változatlanul hagyva, a latin ábécé nagybetűivel történő alátöréssel kell az új házszámokat megállapítani.

(6) Amennyiben a társasház olyan ingatlanon létesül, ahol az ingatlanok számozása már megtörtént, az ingatlan eredeti házszámából kiindulva, lépcsőházanként kell megállapítani a házszámot, a latin ábécé nagybetűivel történő alátöréssel.

(7) Amennyiben a társasház olyan ingatlanon létesül, ahol az ingatlanok számozása még nem történt meg, a házszámot lépcsőházanként kell megállapítani.

(8) Az ajtószámot emeletenként 1-gyel kezdődően, vagy a legalsó szinttől kezdve folyamatos számozással, az óramutató járásával megegyezően kell megállapítani.


10. §


(1) A már megállapított házszámok megváltoztatására csak indokolt esetekben, olyan rendezetlen állapotok megszüntetése érdekében kerülhet sor, amely az ingatlanok azonosítását akadályozza. Ilyen esetnek minősül, ha:

a) több ingatlan azonos közterületnévvel és azonos házszámmal szerepel a hivatalos nyilvántartásban,

b) az ingatlan egyedi számszerű megjelölése nem a kialakult növekvő számsorban található,

c) az ingatlan házszáma téves, vagy

d) az ingatlan megosztására vagy egyesítésére került sor.

(2) Amennyiben a közterületen több ingatlan azonos házszámmal rendelkezik, vagy az ingatlanok számozása hibás, akkor a közterületet vagy annak egy részét a legkisebb érdeksérelemmel járó módon kell átszámozni.

(3) Amennyiben a társasház vagy az abban lévő lakások számozása hibás, vagy a beazonosítás körülményes, a társasház lakásait a legkisebb érdeksérelemmel járó módon kell átszámozni.


11. §


(1) Az épület, a beépítetlen építési telek és az egyéb földterület házszámát a polgármester hivatalból vagy kérelemre, határozattal állapítja meg. A polgármester hivatalból történő akadályoztatása esetén vagy egyéb indokolt körülmény fennállásakor az alpolgármester állapítja meg a házszámot.



(2) Több ingatlant érintő házszám megváltoztatása közterületenként, az összes érintett ingatlanra vonatkozóan, egy határozatban történik.

(3) A házszámozási eljárásra a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni azzal, hogy a hivatalból indult eljárás során a határozatnak tartalmaznia kell a házszám megállapítás okát is.

(4) A közterület egészének vagy egy részének átszámozásával kapcsolatos eljárás során a házszám(táblák) kihelyezésével kapcsolatos költségek az önkormányzatot terhelik.


12. §


(1) Az ingatlanokat a közterületről jól látható, a nyilvántartással megegyező házszámmal (házszámtáblával) kell megjelölni.

(2) Amennyiben az ingatlan más módon egyértelműen nem azonosítható, a közterületről jól látható táblán kell a helyrajzi számával jelölni.

(3) A házszámot az épület közterület felé néző homlokzatán, annak bejárat felőli részén kell elhelyezni.

(4) Előkertes beépítési mód esetén, amennyiben a közterületről a házszám nem lenne olvasható, a házszámot (házszámtáblát) a kerítésen a bejárat mellett, kerítés hiányában a telek közterületi határvonalán jól láthatóan kell elhelyezni.

(5) A beépítetlen építési telek esetén az előbbieket értelemszerűen kell alkalmazni.

(6) Az ingatlan (1)-(2) bekezdés szerinti táblával történő ellátásáról, annak folyamatos karbantartásáról és szükség szerinti pótlásáról az ingatlan tulajdonosa, kezelője, használója köteles gondoskodni.

(7) Az (1)-(6) bekezdésben foglalt kötelezettségek teljesítésének ellenőrzése a Polgármesteri Hivatal feladatkörébe tartozik.




  1. Záró rendelkezések


13. §


A közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről szóló 19/2013. (VII.05.) önkormányzati rendelet a következő 12. alcímmel és 14. §-sal egészül ki, és ezzel egyidejűleg a 12. alcím számozása 13-ra, a 14. § számozása 15-re, a 15. § számozása 16-ra, a 13. alcím számozása 14-re, a 16. § számozása 17-re módosul:

„12. Közterületek elnevezésével, valamint a házszám megállapítás szabályaival kapcsolatos szabályok megszegése


14. §


Közösségi együttélés alapvető szabályait sértő magatartást tanúsít az, aki

a) a közterületnév tábla elhelyezését akadályozza,

b) az elhelyezett közterületnév táblát vagy házszámot (házszámtáblát) megrongálja, beszennyezi, szövegét megváltoztatja, olvashatatlanná teszi, engedély nélkül eltávolítja, vagy

c) a házszám (házszámtábla) elhelyezési, karbantartási és pótlási kötelezettségének nem tesz eleget.”


14. §


Ez a rendelet 2014. június 15-én lép hatályba.




        Dr. Molnár Tamás s.k.                                                                 Bráz György s.k.

                   jegyző                                                                                  polgármester