Sárospatak Város Önkormányzatának 33/2009. (XII. 1.) rendelete
az önkormányzat tulajdonában álló lakások bérletére vonatkozó egyes szabályokról szóló rendelet alkotásáról
Hatályos: 2018. 01. 01- 2018. 12. 31Sárospatak Város Önkormányzatának 33/2009. (XII. 1.) rendelete
az önkormányzat tulajdonában álló lakások bérletére vonatkozó egyes szabályokról szóló rendelet alkotásáról
Sárospatak Város Önkormányzata a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján – figyelemmel a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló többször módosított 1993. évi LXXVIII. törvényben (a továbbiakban: Lakástv.) foglaltakra – az Önkormányzat tulajdonában álló lakások bérletére az alábbi rendeletet alkotja:
Általános rendelkezések
A rendelet célja
1. § A rendelet célja, hogy a Lakástv. szabályozásával összhangban – a polgári jog alapelveit szem előtt tartva – megteremtse és szabályozza az Önkormányzat tulajdonában álló bérlakások bérbeadásának és azokkal való eredményesebb gazdálkodás feltételeit.
A rendelet tárgyi hatálya
2. § (1) A rendelet hatálya Sárospatak Város Önkormányzata (továbbiakban: bérbeadó) tulajdonában álló lakásokra, valamint az azokhoz tartozó közös használatra szolgáló helyiségekre terjed ki.
(2) E rendeletben nem szabályozott kérdésekben a Lakástv. és a Polgári Törvénykönyv (a továbbiakban: Ptk.) rendelkezései az irányadók.
A bérbeadói jogok és kötelezettségek
3. § (1) A Képviselő testület hatáskörébe tartozik a lakások szolgálati jelleggel, illetve városérdekből történő bérbeadása.
(2)1 A Képviselő-testület felhatalmazása alapján a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság hatáskörébe tartozik:
a) önkormányzati bérlakások hasznosítási módjának meghatározása
b) a piaci alapú bérlakások bérbeadására vonatkozó pályázat kiírása
c) a beérkezett pályázatok elbírálása, valamint a bérlők kiválasztása
d) önkormányzati bérlakás bérlőjének városérdekből másik lakásba történő áthelyezése – a bérlővel történt előzetes egyeztetés alapján
e) piaci alapon bérbe adott lakások bérleti szerződésének meghosszabbítása
(3) A Képviselő-testület felhatalmazása alapján az Egészségügyi és Szociális Bizottság hatáskörébe tartozik:
a) a szociális helyzet alapján bérbeadott bérlakások bérbeadására vonatkozó pályázat kiírása,
b) a beérkezett pályázatok elbírálása, valamint a bérlők kiválasztása,
c) szociális helyzet alapján történő cseréről való döntés,
d) szociális helyzet alapján bérbeadott lakások bérleti szerződésének meghosszabbítása.
(4)2 A Képviselő-testület – a Lakástv. 9 § (1) bekezdés 10 § (2) bekezdés 15 §-a, 17 § (2) bekezdés 18 § (1) bekezdés, illetve jelen rendelet előírásainak alkalmazása mellett - felhatalmazza a polgármestert a lakásbérleti szerződés, valamint a bérbeadó és a bérlő egyéb jellegű megállapodásai tartalmának meghatározására.
(5)3 Amennyiben jogszabály vagy általános szerződési feltétel a bérbeadóra fizetési kötelezettséget ró, úgy bérbeadó jogosult a rendszeres díjfizetés igazolására kötelezni a bérlőt.
(6)4 Amennyiben bérlő az (5) pontban megjelölt kötelezettségének ismételt felhívásra sem tesz eleget, úgy az a bérleti jogviszony azonnali hatályú felmondásának alapjául szolgál.
A lakások bérbeadásának módja
4. § (1) A bérbeadás és a hasznosítás módjának meghatározását az önkormányzati bérlakások fejlesztési koncepciójának figyelembe vételével kell végrehajtani.
(2) A lakásokat:
a) szociális helyzet alapján pályáztatás útján;
b) piaci jelleggel pályáztatás útján;
c) szolgálati jelleggel vagy városérdekből;
d) jogszabály előírása alapján
lehet bérbe adni.
A lakásbérlet létrejötte
5. § (1) A lakások
a) határozatlan időre
b) határozott időre, vagy
c) valamely feltétel bekövetkezéséig
adhatók bérbe.
(2) Az (1) bekezdés a) pontja kizárólag a Lakástv. 85/F. § (3) bekezdése értelmében megvásárolt, majd ezt követően bérbe adott lakások esetén alkalmazható.
(3) Az (1) bekezdés b) pontja alapján a bérleti jogviszony tartama
a) szociális alapú bérlakások esetében maximum 2 év,
b) piaci alapú bérlakások esetében maximum 5 év
c) szolgálati jelleggel, illetve városérdekből bérbe adott bérlakások esetében a Képviselő-testület eseti döntése alapján meghatározott időtartam
lehet.
Lakások bérbeadása szociális helyzet alapján
6. § (1) Szociális helyzet alapján a lakást csak határozott időre lehet bérbe adni.
(2) A megüresedett lakások új bérlő részére szociális alapon történő bérbeadása pályáztatás útján történik.
(3) A pályázatok meghirdetése a helyben szokásos módon történik. A pályázat benyújtási határidejét úgy kell megállapítani, hogy a kiírás minimum 15 napon keresztül megjelenjen.
(4) A pályázati felhívásnak az alábbiakat kell tartalmaznia:
a) a pályázatot kiíró szerv megnevezését, székhelyét;
b) a bérbeadás útján hasznosításra szánt lakás megjelölését;
c) a bérbeadás jogcímét, időtartamát;
d) a lakbér összegét, megfizetésének időpontját;
e) a bérbeadás egyéb feltételeit;
f) egyéb, a pályáztató által lényegesnek tartott adatokat;
g) a lakás megtekintésére kijelölt időpontot;
h) a pályázat benyújtásának helyét és határidejét, elbírálásának határidejét.
(5) Pályázatot benyújtani csak előzetesen meghirdetett lakásra, a 4. és 5. sz. mellékletben lévő adatlapon lehet. Az írásban benyújtott pályázatnak tartalmaznia, illetve ahhoz mellékelni kell:
a) a pályázó személyes adatait, lakcímét;
b) a lakásba együtt költöző személyek adatait, továbbá;
c) a pályázó nyilatkozatát, hogy a kiírt pályázati feltételeket elfogadja, illetve azoknak megfelel;
d) a jogosultság feltételeit igazoló okmányokat.
7. § (1) A szociális helyzet alapján bérbe adandó lakás bérlője az a legalább 2 éve sárospataki állandó lakóhellyel vagy 2 éves sárospataki munkaviszonnyal rendelkező pályázó lehet,
a) akinek vagy házastársának (élettársának), illetve a vele együtt költöző közeli hozzátartozójának tulajdonában, haszonélvezetében, bérletében nincs másik 1/2 részarányt meghaladó beköltözhető lakás;
b)5 családjában – az együttköltöző közeli hozzátartozókat is figyelembe véve – az egy főre jutó, a pályázat benyújtását megelőző három havi nettó jövedelmének az átlaga nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 250 %-át, egyedül élő esetén a 300 %-át;
c) családja nem rendelkezik olyan vagyonnal, amelynek forgalmi értéke az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 80-szorosát meghaladja, és
d) a pályázat benyújtását megelőzően:
da) nem mondott le önkormányzati bérlakás bérleti jogáról térítés ellenében, illetve
db) beköltözhető 1/2 részarányt meghaladó lakását nem idegenítette el.
(2) A pályázó részére csak olyan szobaszámú lakás adható bérbe, amely a lakásigénye mértékét nem haladja meg.
(3) A lakásigény maximális mértéke – az együtt költöző személyek számától függően:
Lakások bérbeadása piaci jelleggel
8. § (1) Lakás nem szociális jelleggel történő bérbeadására pályázatot kell kiírni. A pályázaton bármely személy részt vehet.
(2) A pályázatok meghirdetése a helyben szokásos módon történik. A pályázat benyújtási határidejét úgy kell megállapítani, hogy a kiírás minimum 15 napon keresztül megjelenjen.
(3) A pályázati felhívásnak az alábbiakat kell tartalmaznia:
a) a pályázatot kiíró szerv megnevezését, székhelyét;
b) a bérbeadás útján hasznosításra szánt lakás megjelölését;
c) a bérbeadás jogcímét, időtartamát;
d) a lakbér összegét, megfizetésének időpontját;
e) a bérbeadás egyéb feltételeit;
f) egyéb, a pályáztató által lényegesnek tartott adatokat;
g) a lakás megtekintésére kijelölt időpontot;
h) a pályázat benyújtásának helyét és határidejét, elbírálásának határidejét.
(4) Az írásban benyújtott pályázatnak tartalmaznia, illetve ahhoz mellékelni kell:
a) a pályázó személyes adatait, lakcímét;
b) a lakásba együtt költöző személyek adatait, továbbá
c) a pályázó nyilatkozatát, hogy a kiírt pályázati feltételeket elfogadja, illetve azoknak megfelel.
(5) Piaci jelleggel bérbe adott lakás bérleti szerződésének meghosszabbítására vonatkozó feltételek:
a)8 bérlő köteles a határozott időre kötött bérleti szerződés lejáratának időpontja előtt legalább 60 nappal bérbeadó részére benyújtani a meghosszabbításra vonatkozó kérelmét. Bérlő a kérelem mellékleteként köteles csatolni az érintett közműszolgáltatók által kibocsátott nemleges tartozásról szóló igazolásokat;
b)9 a szerződés meghosszabbításának feltétele, hogy bérlőnek az önkormányzat (és annak szervezetei), valamint az érintett közüzemi szolgáltatók felé lakbér vagy egyéb tartozása nem lehet, vagy bérlő a fennálló tartozásokra érvényes részletfizetési megállapodással rendelkezik.
c) az a.) pontban foglalt határidőt követően benyújtott kérelem érdemi elbírálás nélkül elutasításra kerül.
Lakások bérbeadása szolgálati jelleggel és városérdekből
9. § (1) Lakást szolgálati jelleggel a Polgármesteri Hivatalnál vagy az Önkormányzat költségvetési intézményeinél köztisztviselő, illetve közalkalmazotti jogviszonyban álló alkalmazottak, valamint közfeladatot ellátó személy részére városérdekből kizárólag a foglalkoztatási jogviszony időtartamára lehet bérbe adni.
(2) A bérbeadás iránti kérelemhez mellékelni kell a munkáltató véleményét.
(3) Szolgálati jelleggel, illetve városérdekből bérbe adott lakásra bérlőtársi jogviszony nem létesíthető, bérleti jogra nem cserélhető, illetve albérletbe nem adható.
(4) A szolgálati jelleggel, illetve városérdekből bérbe adott lakások bérleti díja megegyezik a piaci jelleggel bérbe adott lakások bérleti díjával.
(5) A bérlő legkésőbb a szerződés megszűnése napján köteles a lakást üresen, tisztán, rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban a bérbeadó részére visszaadni.
A lakbér mértéke
10. § (1) Az önkormányzati tulajdonú bérlakások a településen belüli elhelyezkedésük szerint területi kategóriákba sorolandók, mely besorolást a rendelet 1. számú melléklete tartalmazza.
(2) A szociális alapon bérbe adott önkormányzati lakások alap bérleti díját, illetve a területi kategóriákra vonatkozó szorzókat a rendelet 2. számú melléklete tartalmazza.
(3) Bérlő írásbeli kérelmére a szociális alapon bérbe adott lakások bérleti díjából bérbeadó 20%-os kedvezményt adhat – a bérleti szerződés időtartamára –, amennyiben bérlő az igénylés pillanatában nem rendelkezik lakbérhátralékkal, továbbá a bérleti szerződésének kezdete és a kedvezmény igénylése között legalább 90 nap eltelt.
(4) Amennyiben bérlő a kedvezmény odaítélését követően legalább 30 napot meghaladó lejárt lakbérhátralékot halmoz fel, úgy a kedvezmény megszűnik.
(5) A (4) pontban foglaltak szerint megszűnt kedvezmény csak akkor igényelhető újra, ha a megszűnéstől az újabb igénylésig legalább 180 nap eltelt.
(6) A piaci alapon bérbe adott önkormányzati lakások alap bérleti díját, illetve a területi kategóriákra vonatkozó szorzókat a rendelet 3. számú melléklete tartalmazza.
(7) Piaci alapon bérbe adott bérlakások esetében lakbér kedvezmény nem adható.
(8) Szolgálati jelleggel, illetve városérdekből bérbe adott bérlakások bérleti díjából a Képviselő-testület eseti döntése alapján adható kedvezmény.
(9) A fizetendő lakbér mértéke az alap bérleti díj, az alapterület és a területi kategóriára vonatkozó szorzó szorzatával egyenlő, de nem lehet kevesebb 3.000,- Ft/hó összegnél.
Bérbeadás bérlőtársak részére
11. § (1) Házastársak (élettársak) részére írásbeli kérelmükre bérlőtársi jogviszony keretében kell a lakást bérbe adni, kivéve a szolgálati jelleggel, ill. városérdekből bérbeadott lakást.
(2) Ha a házastársi (élettársi) életközösség a bérbeadás után keletkezik, a bérlőtársi jogviszony a szerződés módosításával az (1) bekezdésben meghatározott esetben jöhet létre.
(3) A bérlőtársak jogai és kötelezettségei egyenlőek, jogaikat együttesen gyakorolhatják. Kötelezettségük a bérbeadóval szemben egyetemleges.
A lakásbérleti szerződés megkötése
12. § (1) Amennyiben a bérlő a szerződést neki felróható okból a határozat kézhezvételétől számított 8 napon belül nem köti meg, úgy kell tekinteni, hogy a lakásra nem tart igényt. Ezen tényről az illetékes bizottságokat, illetve a Képviselő-testületet a soron következő ülésén tájékoztatni kell.
A lakáshasználati díj
13. § (1) A lakást jogcím nélkül használó a bérbeadó részére lakáshasználati díjat köteles fizetni.
(2) A lakáshasználati díj a jogcím nélküli használattól számított harmadik hónap 1. napjától a lakbér 100 %-ával emelt összeg.
Az albérlet, illetve bérleti jog átruházása
14. § (1) A bérlakás további albérletbe nem adható.
(2) A bérlakás bérleti joga másra át nem ruházható.
A lakás rendeltetésszerű használata
15. § (1) A lakás bérlője a lakásbérleti szerződés fennállása alatt köteles életvitelszerűen a lakásban lakni. Ezt a feltételt a lakásbérleti szerződésnek tartalmazni kell azzal a kikötéssel, hogy a bérlő a lakásból történő két hónapot meghaladó távollétét és annak időtartamát köteles írásban bejelenteni a bérbeadónak.
(2) Bérbeadó a lakás rendeltetésszerű használatát, valamint a lakásbérleti szerződésben foglalt kötelezettségek teljesítését egy naptári éven belül – kivéve a rendkívüli káreseményt, valamint a vészhelyzet fennállását – két alkalommal, a bérlő szükségtelen háborítása nélkül jogosult ellenőrizni.
A lakásba befogadás feltételei
16. § (1) A bérlő (bérlőtárs) a lakásba a bérbeadó hozzájárulásával a Lakástv. 21 § (1) és (2) bekezdéseiben meghatározott személyeken túl
a) élettársát és annak kiskorú gyermekét,
b) gyermeke házastársát és annak kiskorú gyermekét fogadhatja be.
(2) A bérbeadó a befogadáshoz azzal a feltétellel járulhat hozzá, ha a befogadott írásbeli nyilatkozatában vállalja, hogy a bérlő bérleti jogviszonyának megszűnése esetén a lakásból mindennemű térítési és elhelyezési igény nélkül kiköltözik.
A lakásbérlet megszűnése közös megegyezéssel
17. § (1) A bérbeadó és a bérlő az önkormányzati lakásra kötött határozatlan idejű bérleti szerződést közös megegyezéssel úgy is megszüntethetik, hogy a bérbeadó a bérlőnek
a) másik lakást ad bérbe vagy
b) pénzbeli térítést fizet.
(2) Ha a bérlő másik lakásként kevesebb szobaszámú vagy alacsonyabb komfortfokozatú lakás bérletét is elfogadja, úgy a két lakás éves lakbére közötti különbözettel megegyező összegre jogosult.
(3) Ha a bérlő másik lakás helyett pénzbeli térítést fogad el, úgy annak mértéke a lakás éves bérleti díjának hatszorosa.
(4) A bérbeadó és a bérlő az önkormányzati lakásra kötött határozott idejű bérleti szerződést közös megegyezéssel városérdekből úgy is megszüntethetik, hogy a bérbeadó a bérlőnek a szerződés hátralévő időtartamára
a) cserelakást biztosít
b) a hátralévő bérleti díjnak megfelelő összeget fizet
A lakás visszaadása
18. § (1) A 17. §-ban meghatározott pénzbeli térítést a szerződés megszűnését követően attól a naptól számított 15 napon belül kell egy összegben a volt bérlő részére kifizetni, amikor a lakást kiürítve, rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban visszaadta és a bérbeadóval (és annak szervezeteivel), valamint a közüzemi szolgáltatókkal szemben fennálló tartozását kiegyenlítette.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott tartozás, illetve a nem rendeltetésszerű állapot bérbeadó általi helyreállításának költsége a pénzbeli térítésből is levonható.
Záró rendelkezések
19. § (1) E rendelet 2010. január 1-jén lép hatályba, rendelkezéseit a rendelet hatályba lépése után indult és folyamatban levő, de el nem bírált eljárásokra kell alkalmazni.
(2) A rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti a 9/2006. (VIII.29.) rendelet, és az azt módosító 23/2006. (XII. 18.), 9/2007. (II. 26.), 29/2007. (XI. 30.), 3/2008. (II. 29.) rendeletek, és a 32/2007. (XI. 30.) rendelet 2. § (2) bekezdése.
(3) Jelen rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK (2006. december 12.) európai parlamenti és tanácsi irányelv átültetését szolgálja.
A 3. § (2) bekezdése a Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testülete 32/2010. (XII. 21.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.
A 3. § (4) bekezdése a Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testülete 32/2010. (XII. 21.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg.
A 3. § (5) bekezdését a Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2013. (X. 31.) önkormányzati rendelete 1. §-a iktatta be.
A 3. § (6) bekezdését a Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2013. (X. 31.) önkormányzati rendelete 1. §-a iktatta be.
A 7. § (1) bekezdés b) pontja a Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testületének 25/2015. (XI. 02.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.
A 7. § (4) bekezdés a) pontja a Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2013. (X. 31.) önkormányzati rendelete 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 7. § (4) bekezdés b) pontja a Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2013. (X. 31.) önkormányzati rendelete 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 8. § (5) bekezdés a) pontja a Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2013. (X. 31.) önkormányzati rendelete 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 8. § (5) bekezdés b) pontja a Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2013. (X. 31.) önkormányzati rendelete 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 2. melléklet a Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2017. (XI. 06.) önkormányzati rendelete 1. § – 1. mellékletével megállapított szöveg.
A 3. melléklet a Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2017. (XI. 06.) önkormányzati rendelete 2. § – 2. mellékletével megállapított szöveg.