Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2002. (IV.30.) önkormányzati rendelete
a települési folyékony hulladék gyűjtésére, szállítására és elhelyezésére vonatkozó szabályokról
Hatályos: 2014. 01. 17- 2014. 12. 10Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2002. (IV.30.) önkormányzati rendelete
a települési folyékony hulladék gyűjtésére, szállítására és elhelyezésére vonatkozó szabályokról
2014-01-17-tól 2014-12-11-ig
Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete az egyes helyi közszolgáltatások kötelező igénybevételéről szóló 1995. évi XLII. törvény 4. § (4) bekezdésében biztosított felhatalmazás alapján, figyelemmel a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvényben foglaltakra, valamint a 16/1996.(VII.15.) számú BM-KTM együttes rendelet figyelembevételével a települési folyékony hulladék gyűjtésére, szállítására és elhelyezésére vonatkozó szabályokról az alábbi rendeletet alkotja:
A rendelet célja, hatálya
1.§
A rendelet célja azon helyi szabályok megállapítása, melyek biztosítják Sátoraljaújhely Város területén keletkezett települési folyékony hulladék elszállításával és ártalmatlanításával összefüggő feladatok eredményes végrehajtását és a közszolgáltatások igénybevételének rendjét.
2.§
(1) A rendelet hatálya kiterjed Sátoraljaújhely Város közigazgatási területén lévő ingatlanok tulajdonosaira, használóira, akiknek az ingatlanán keletkező települési folyékony hulladék elszállítása és ártalommentes elhelyezése szennyvízcsatorna hálózat útján nem megoldott.
(2) Ivóvízbekötéssel rendelkező, de közcsatornával el nem látott ingatlanon új szennyvizet kibocsátó építmények építését, használatba vételét csak közműpótló berendezés megléte estén lehet engedélyezni.
A települési folyékony hulladék gyűjtése, szállítása
3.§
(1) Sátoraljaújhely Város Önkormányzata közigazgatási területén keletkező települési folyékony hulladék elszállítását és ártalommentes elhelyezését szervezett helyi közszolgálgatás útján biztosítja.
(2) A települési folyékony hulladék szippantását, szállítását csak a közszolgáltatás ellátására kiírt pályázat útján – 2009. július 1-től 2019. június 30-ig -jogosultságot nyert Zempléni Vízmű Kft. (3980 Sátoraljaújhely Kazinczy u. 24.) végezheti (továbbiakban: szolgáltató).”
A települési folyékony hulladék gyűjtésére és elszállítására vonatkozó szabályok
4.§
(1) Azokon az ingatlanokon ahol az ingatlanhoz közvetlenül csatlakozó közterületen a szennyvíz csatorna hálózat kiépült, ott települési folyékony hulladékot elvezetni csak ezen keresztül szabad.
(2) Az ingatlan tulajdonosa a szennyvízcsatorna kiépítését és üzembe helyezését követő egy éven belül köteles arra rácsatlakozni. A szennyvízcsatorna hálózatra való rácsatlakozás megtörténtéig az ingatlan tulajdonosa az ingatlanon keletkező települési folyékony hulladék elszállításáról jelen rendeletben foglaltak szerint köteles gondoskodni (a továbbiakban: közszolgáltatás)
5.§
A szennyvízcsatornával el nem látott területen lévő ingatlan tulajdonosa az ingatlanon keletkező települési folyékony hulladék elszállításáról és ártalmatlanításáról jelen rendeletben meghatározott módon, a közszolgáltatás igénybevétele útján köteles gondoskodni, amennyiben jogszabály vagy hatósági határozat ettől eltérően nem rendelkezik.
A települési folyékony hulladék gyűjtésére, kezelésére és elszállítására vonatkozó szabályok
6.§.
A szolgáltató jogai és kötelességei:
a.) A szolgáltató a közszolgáltatási tevékenységet valamennyi ingatlantulajdonos tekintetében köteles ellátni.
b.) A települési folyékony hulladékot a szolgáltató eseti megrendelés alapján a megrendelés napjától számított 3 munkanapon belül köteles elszállítani.
c.) A települési folyékony hulladék leürítése kizárólag a Zempléni Vízmű Kft. sátoraljaújhelyi szennyvíz telepén történhet meg. Más helyen történő ürítés az ürítésben okozott kár megtérítését, a szennyezett terület megtisztítási kötelezettségét és a közszolgáltatás végzésére irányuló megbízás visszavonását eredményezi.
d.) A Képviselő-testület Sátoraljaújhely város közigazgatási területén
1. a folyékony kommunális szennyvíz elhelyezés díját 450,-Ft/m3+ÁFA
2. a kommunális eredetű szennyvíziszap elhelyezés díját 2.805,-Ft/m3+ÁFA összegben állapítja meg.
A szolgáltató a közszolgáltatási díj megváltozására vonatkozó javaslatát minden év december 1. napjáig terjesztheti a képviselő testület elé.
e.) Szolgáltató a közszolgáltatás díját a ténylegesen elszállított szennyvíz, illetve iszap mennyisége alapján köteles az ingatlan tulajdonosa, használója felé, az elszállítást követően, legalább 15 napos fizetési határidő biztosításával leszámlázni.
f.) A szolgáltató szolgáltatásának megkezdéséről és a szolgáltatás megrendelésének módjáról az érintett ingatlanok tulajdonosait köteles értesíteni.
g.) A jogszabályban előírt kötelező és rendszeres adatszolgáltatásokon kívül köteles a környezetvédelmi hatóság által kért tájékoztató adatot, összefoglalót, jelentést megadni kötelezettségei teljesítéséről.
7.§.
Az ingatlan tulajdonos, használó kötelezettségei:
a.) Köteles az ingatlanon keletkező, az ideiglenes tárolásra szolgáló létesítmények, berendezések ürítéséből származó, illetve közüzemi csatorna hálózatba, vagy szennyvíztisztítóba nem vezetett települési folyékony hulladékot gyűjteni és annak begyűjtésére feljogosított szolgáltatónak átadni, ezen feladatra a helyi közszolgáltatást igénybe venni.
b.) A szolgáltatásért a szolgáltatónak a rendelet 6.§. d./ pontjában meghatározott díjat köteles fizetni.
c.) A települési folyékony hulladék gyűjtését és ideiglenes tárolását az ingatlan tulajdonosa köteles oly módon végezni, hogy környezetvédelmi és közegészségügyi jogszabályokat ne sértsen, másoknak kárt ne okozzon.
7/A.§
(1) A szolgáltatást igénybe vevő ingatlan tulajdonosa, használója köteles szolgáltatóval a közszolgáltatásra vonatkozóan szerződést kötni.
(2) A közszolgáltatásra vonatkozó szerződésnek az alábbi tartalmi elemeket kell tartalmaznia:
a) szerződést kötők megnevezését, természetes személy esetén személyes adatait, azonosításra szolgáló adatokat, címüket, székhelyüket;
b) a közszolgáltatás kezdő időpontját, a szerződés megszüntetésének módjait;
c) az ingatlan tulajdonosát terhelő díjat, annak befizetési módját és határidejét; a késedelmes díjfizetés következményeit, a díjhátralék behajtására történő utalást;
d) a folyékony hulladék elszállításának helyét, a közszolgáltatás hatálya alá nem tartozó szennyvíz elszállítására és a szolgáltató által végzett ellenőrzésekre vonatkozó rendelkezéseket, valamint az esetlegesen alkalmazandó jogkövetkezményeket.
(3) A közszolgáltatás kizárólag díjfizetés mellett vehető igénybe, kedvezményeket az Önkormányzat nem biztosít.
Fogalom meghatározások
8.§.
(1) Települési folyékony hulladék: a szennyvízelvezető hálózaton, illetve szennyvíztisztító telepen keresztül el nem vezetett szennyvíz, amely
a.) emberi tartózkodásra alkalmas épületek szennyvíztároló létesítményeinek és egyéb helyi közműpótló berendezéseinek ürítéséből,
b.) a nem közüzemi csatorna- és árokrendszerekből, valamint
c.) a gazdasági de nem termelési, technológiai eredetű tevékenységből származik.
(2) Szolgáltató: Sátoraljaújhely Város Önkormányzata által kijelölt és a 16/1996.(VII.15.) számú BM-KTM együttes rendeletben meghatározott feltételeknek megfelelő települési folyékony hulladékot összegyűjtő, elszállító és elhelyező vállalkozó, vagy gazdasági társaság, akivel az önkormányzat ezen közszolgáltatás ellátására szerződést köt.
(3) Települési folyékony hulladék ellátására irányuló közszolgáltatás: A települési folyékony hulladék tárolására szolgáló közműpótló berendezés kiürítése és a települési folyékony hulladék elszállítása ártalmatlanítás céljából.
(4) Települési folyékony hulladék ártalmatlanítása: a települési folyékony hulladék elhelyezése leürítő helyen, szennyvíztisztító telepen, valamint a környezetveszélyeztetést és környezetszennyezést megakadályozó kezelése fiziko-kémiai vagy biológiai módszerrel.
(5) Ingatlantulajdonos (használó): A közcsatorna hálózatra rá nem kapcsolt ingatlan tulajdonosa, vagy egyéb jogcímen az ingatlan használója, aki tulajdonában, használatában ingatlan áll.
(6) Ingatlan: Sátoraljaújhely Város közigazgatási területén fekvő települési folyékony hulladékot termelő építménnyel beépített, de a szennyvíz közcsatorna hálózatba be nem kötött földrészlet.
Egyéb rendelkezések
9.§.
(1) A szolgáltató a Zempléni Vízmű Kft. és a jegyző részére félévenként minden év június 30-ig és december 31-ig terjedő
időszakra vonatkozóan a tárgyidőszakot követő hó 5. napjáig rendelkezésre bocsátja az alábbi adatokat:
a) települési folyékony hulladék származási helye,
b) megrendelő neve,
c) elszállított mennyiség,
d) elszállítás időpontja.
(2) A Zempléni Vízmű Kft. a jegyző részére félévenként minden év június 30-ig és december 31-ig terjedő időszakra vonatkozóan a tárgyidőszakot követő hó 5. napjáig rendelkezésre bocsátja: az (1) bekezdésben meghatározott kimutatás szerint azon ivóvíz-fogyasztókat tartalmazó kimutatást, akik nem rendelkeznek szennyvízbekötéssel.
A kimutatásnak tartalmaznia kell:
a) a vízfogyasztó nevét, címét,
b) a vízfogyasztás helyét,
c) a vízfogyasztás mennyiségét, időszakát,
d) a szennyvíztelepre beérkező települési folyékony hulladék mennyiségét és származási helyét.
10.§.
Személyes adatok kezelésére vonatkozó szabályozás
Nem természetes személy esetén, Szolgáltató a jogszabály keretei között köteles begyűjteni, nyilvántartani és felhasználni mindazokat a személyes adatokat, amelyeket a rendelet alapján a közszolgáltatás biztosítása érdekében indokoltak.”
Záró rendelkezés
11.§.
Ezen rendelet 2002. május 1. napján lép hatályba.