Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Polgármesterének 19/2020. (XI.11.) önkormányzati rendeletének indokolása

a közterületeken történő maszkviselés helyi szabályairól

Hatályos: 2020. 11. 11

a közterületeken történő maszkviselés helyi szabályairól

Általános indokolás

A tavalyi évben Kínából indult COVID-19 fertőzés mára világjárvánnyá változott, s az európai kontinens valamennyi országát, köztük hazánkat is súlyosan érinti. Erre tekintettel Magyarország Kormánya 2020. november 4-ei hatállyal ismételten a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében Magyarország egész területére különleges jogrendet, veszélyhelyzetet hirdetett ki.

A Kormány a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020.(XI.10.) Korm. rendelet 27. §-a alapján felhatalmazást kap a települési önkormányzat polgármestere, a fővárosi önkormányzat által közvetlenül igazgatott terület esetében a főpolgármester, egyéb fővárosi terület esetében a kerületi polgármester mint a helyi önkormányzat képviselő-testülete, illetve a fővárosi közgyűlés hatáskörének a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdése alapján gyakorlója, hogy önkormányzati rendeletben

a) határozza meg a 10 000 főnél nagyobb lakónépességű település belterületén azon közterületeket, illetve nyilvános helyeket, ahol e rendeletben meghatározott módon kötelező maszkot viselni,

b) rendelkezzen a településen található kutyafuttató bezárásáról.

Jelen rendeletet Sátoraljaújhely Város Polgármestere a helyi viszonyokra tekintettel, a Sátoraljaújhelyi Polgárok egészségének védelme érdekében, a fenti Korm.rendelet szerint kapott felhatalmazás keretei között alkotta meg.

Részletes indokolás

Az 1. §-hoz

A rendelkezés a kötelező maszkviselés helyi területi hatályát szabályozza a magasabb szintű jogszabály felhatalmazása alapján.

A 2. §-hoz

A rendelkezés a hatályba léptető rendelkezést tartalmazza.