Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 3/2020. (V. 21.) önkormányzati rendelete

a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat kitüntetéseinek alapításáról és az adományozás rendjéről

Hatályos: 2020. 05. 22- 2020. 06. 03

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlése számára a Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló 2011. évi CCII. törvény 24. § (9) bekezdésében adott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés i) pontjában foglaltakra figyelemmel, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés Elnökeként – a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III.11.) Korm. rendelet 1. §-ában kihirdetett veszélyhelyzetre tekintettel a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében biztosított jogkörömben eljárva – a következőket rendelem el:

1. Kitüntetés alapítása


1. §


A Megyei Közgyűlés a megye közéletében, tudományos, művészeti, köznevelési, közművelődési életében, testnevelési és sportmozgalmában, egészségügyi, szociális ellátásában, a megye fejlődése szempontjából kiemelt ágazatnak tekintett idegenforgalmában, illetve gazdasági életében, a megye kulturális értékeinek, hagyományainak megismertetésében, nemzetközi hírének növelésében, a magyar nemzet iránti elkötelezettség erősítése, a magyar kultúra hagyományainak megőrzése, ápolása és a jövő nemzedékének való átörökítése területén szerzett kimagasló érdemek elismerésére, valamint a megye közbiztonsága, tűzbiztonsága és tűzvédelme, összességében a lakosság életének védelme és megóvása érdekében, továbbá az ifjúságvédelem területén, illetve a fiatalok számára történő példaállítás körében nyújtott kimagasló teljesítmény, vagy huzamos időn át folytatott kiemelkedő, példaértékű munka elismerése céljából a következő kitüntetéseket alapítja:

a) Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Rákóczi-lánc kitüntetése,

b) Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat „Pro Comitatu” Díja,

c) Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Lévay József Díja,

d) Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Alkotói Díja,

e) Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Közbiztonságáért Díj,

f)  Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Tűzbiztonságáért Díj,

g) Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Szent Erzsébet Díja,

h) Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Kossuth Zsuzsanna Díja,

i)  Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Civil Közösségeiért Díj,

j)  Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Erdélyi Magyar Örökség Díja

k) Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Példakép Díja,

l)  Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Elnökének Elismerő Oklevele.

2. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Rákóczi-lánc kitüntetése


2. §


(1) A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Rákóczi-lánc kitüntetése olyan természetes személyeknek adományozható, akik hosszú éveken keresztül életútjukkal, munkájukkal, megbízatásuk kimagasló színvonalú teljesítésével, közéleti tevékenységükkel példamutatóan, elismerten, eredményesen szolgálták a megye lakosságát.

(2) A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Rákóczi-lánc kitüntetése egy 900 milliméter hosszú, bogyós díszítésű nyaklánc, melyen egy 50 milliméter átmérőjű, 3 milliméter vastagságú kerek medál függ. A medál előlapján II. Rákóczi Ferenc arcképe található, melyet körbevesz a „Cum Deo pro Patria et Libertate” felirat. A medál hátlapján Borsod-Abaúj-Zemplén megye címere helyezkedik el, mely körül a „Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Rákóczi-lánc” felirat található.

(3) A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Rákóczi-lánc kitüntetéséből naptári évenként egy adományozható.

(4) A kitüntetést minden évben a Megyei Közgyűlés augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából megtartásra kerülő ünnepi ülésén kell átadni. A Megyei Közgyűlés által indokoltnak ítélt esetben a kitüntetés más időpontban is átadható.

3. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat „Pro Comitatu” Díja


3. §


(1) A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat „Pro Comitatu” Díja adományozható azoknak a személyeknek, akik a megye érdekében az 1. §-ban megfogalmazott, valamint az 5. § (1) bekezdésében részletezett területek bármelyikén magas szintű, áldozatos munkát végeztek. A díj általában több éven át végzett kiemelkedő, alkotó tevékenység elismeréseként adományozható.

(2) A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat „Pro Comitatu” Díja egy Borsod-Abaúj-Zemplén megye címerével díszített arany pecsétgyűrű.

(3) A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat „Pro Comitatu” Díja kitüntetésből naptári évenként egy adományozható.

(4) A kitüntetést minden évben a Megyei Közgyűlés október 23-ai nemzeti ünnep alkalmából megtartásra kerülő ünnepi ülésén kell átadni. A Megyei Közgyűlés által indokoltnak ítélt esetben a kitüntetés más időpontban is átadható.

4. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Lévay József Díja


4. §


(1) A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Lévay József Díja azoknak a megyében élő és tevékenykedő, vagy a megyében született, vagy munkásságukkal a megyéhez kötődő személyeknek adományozható, akik magas színvonalú tevékenységet fejtettek ki a közösség közigazgatási, közéletével, a hatóságok munkájával, működésével kapcsolatban, illetve a közszolgálat területén kimagasló teljesítményt értek el.

(2) A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Lévay József Díja egy egyedi tervezésű, 24 cm átmérőjű, a Megyeháza épületét ábrázoló dísztányér.

(3) A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Lévay József Díja kitüntetésből naptári évenként egy adományozható.

(4) A kitüntetés átadására a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat által évente megrendezett Megyenap (a továbbiakban: Megyenap) alkalmából, ünnepélyes keretek között kerül sor. A Megyei Közgyűlés által indokoltnak ítélt esetben a kitüntetés más időpontban is átadható.

5. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Alkotói Díja


5. §


(1) A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Alkotói Díja azoknak a megyében élő és alkotó, vagy munkásságukkal a megyéhez kötődő alkotóművészeknek, kutatóknak, elméleti és gyakorlati szakembereknek, valamint közösségeknek adományozható, akik vagy amelyek különösen

a) a műszaki, természet-, társadalom- és más tudományos területen kimagasló teljesítményeket értek el,

b) a térségi kapcsolatok és együttműködés formálásában kiemelkedő tevékenységet fejtettek ki,

c) elméleti és gyakorlati munkájukkal a megyében kiemelkedő módon járultak hozzá a nevelés és oktatás fejlesztéséhez,

d) a közművelődés bármely területén kiemelkedő munkát végeztek,

e) az irodalom és a művészetek terén magas színvonalú alkotó tevékenységet nyújtottak,

f) a megye testnevelési és sportmozgalmában élenjártak, kiemelkedő sportteljesítményeket értek el,

g) a megye egészségügyi ellátásában, a szociális gondoskodásban, a gyermekvédelem területén és az egészséges életmód kialakításának segítésében kimagasló szakmai eredményeket produkáltak.

(2) A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Alkotói Díja

a) magánszemélyek esetén az emberi tevékenységet szimbolizáló, egyedi tervezésű kisplasztika;

b) közösségek esetén az emberi tevékenységet szimbolizáló, egyedi tervezésű kisplasztika, valamint a közösség tagjainak számától függetlenül legfeljebb nettó 100.000 Ft összegű működési támogatás a közösséget összefogó szervezet számára.

(3) A közösségek részére adományozható összegről és költségeiről a személyi javaslat elbírálásakor évente dönt a Megyei Közgyűlés.

(4) A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Alkotói Díja kitüntetésből naptári évenként egy adományozható.

(5) A kitüntetést minden évben a Megyei Közgyűlés október 23-ai nemzeti ünnep alkalmából megtartásra kerülő ünnepi ülésén kell átadni. A Megyei Közgyűlés által indokoltnak ítélt esetben a kitüntetés más időpontban is átadható.

6. Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Közbiztonságáért Díj


6. §


(1) Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Közbiztonságáért Díj adományozható azon személyeknek, akik a megye közrendjének, közbiztonságának szolgálatában, a szolgálati feladataikat hosszú időn át kiemelkedően, példamutató módon végezték vagy magatartásukkal általános elismerést vívtak ki a lakosság körében.

(2) A Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Közbiztonságáért Díj egy egyedi tervezésű, porcelánból készült emlékplakett.

(3) A Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Közbiztonságáért Díj kitüntetésből naptári évenként kettő adományozható.

(4) A kitüntetés átadására a Megyei Közgyűlés Szent György naphoz legközelebbi időpontban megtartásra kerülő ülésnapján, ünnepélyes keretek között kerül sor. A Megyei Közgyűlés által indokoltnak ítélt esetben a kitüntetés más időpontban is átadható.

7. Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Tűzbiztonságáért Díj


7. §


(1) Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Tűzbiztonságáért Díj adományozható azon személyeknek, akik a megye tűzvédelme, tűzbiztonságának megteremtése érdekében a szolgálati feladataikat hosszú időn át kiemelkedően, példamutató módon végezték vagy magatartásukkal általános elismerést vívtak ki a lakosság körében.

(2) A Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Tűzbiztonságáért Díj egy egyedi tervezésű, porcelánból készült emlékplakett.

(3) A Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Tűzbiztonságáért Díj kitüntetésből naptári évenként kettő adományozható.

(4) A kitüntetés átadására a Megyei Közgyűlés Szent Flórián naphoz legközelebbi időpontban megtartásra kerülő ülésnapján, ünnepélyes keretek között kerül sor. A Megyei Közgyűlés által indokoltnak ítélt esetben a kitüntetés más időpontban is átadható.

8. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Szent Erzsébet Díja


8. §


(1) A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Szent Erzsébet Díja azon személyeknek adományozható, akik az egészség megőrzése, a betegségek megelőzése és a gyógyítás területén végzett magas színvonalú tevékenységükkel hosszú időn át eredményesen szolgálták a megye lakosságát.

(2) A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Szent Erzsébet Díja egy 24 cm átmérőjű dísztányér, közepén Szent Erzsébet alakjával, melyet körbevesz a „Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Szent Erzsébet Díja” felirat.

(3) A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Szent Erzsébet Díja kitüntetésből naptári évenként kettő (1 fő egészségügyi szakdolgozó és 1 fő orvos részére) adományozható.

(4) A kitüntetés átadására évente a Semmelweis-nap alkalmából, ünnepélyes keretek között kerül sor. A Megyei Közgyűlés által indokoltnak ítélt esetben a kitüntetés más időpontban is átadható.

9. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Kossuth Zsuzsanna Díja


9. §


(1) A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Kossuth Zsuzsanna Díja kitüntetés azon Borsod-Abaúj-Zemplén megyében dolgozó ápolók, mentő ápolók, légi mentők, az emberi élet mentésében, légi mentésben szolgálatot teljesítők, szociális gondozó, illetve szociális területen szolgálatot teljesítő személyek részére adományozható, akik a betegek ellátása és gyógyítása, valamint az emberi élet mentése területén végzett magas színvonalú tevékenységükkel hosszú időn át eredményesen szolgálták a megye lakosságát.

(2) A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Kossuth Zsuzsanna Díja egy 24 cm átmérőjű dísztányér, közepén Kossuth Zsuzsanna alakjával, melyet körbevesz a „Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Kossuth Zsuzsanna Díja” felirat. A kitüntetéssel nettó 50.000 Ft pénzjutalom jár.

(3) A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Kossuth Zsuzsanna Díja kitüntetés naptári évenként legfeljebb tíz személy részére adományozható.

(4) A kitüntetés átadására évente a Semmelweis-nap alkalmából, ünnepélyes keretek között kerül sor. A Megyei Közgyűlés által indokoltnak ítélt esetben a kitüntetés más időpontban is átadható.

10. Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Civil Közösségeiért Díj


10. §


(1) A Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Civil Közösségeiért Díj azoknak a megyében tevékenykedő vagy egyéb módon munkásságukkal a megyéhez kötődő civil szervezetek, civil jellegű nonprofit gazdasági társaságok, civil közösségek részére adományozható, amelyek huzamosabb ideje valamilyen módon a megye viszonylatában is kiemelkedő tevékenységet fejtettek ki, így különösen

a) eredményes, széleskörű együttműködést alakítottak ki más szervezetekkel,

b) egyedülálló vagy éppen össztársadalmi problémát céloztak meg,

c) sikeres érdekérvényesítést valósítottak meg,

d) magas szinten járultak hozzá a helyi közösség jólétéhez, értékeihez, problémái megoldásához.

(2) A Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Civil Közösségeiért Díj egy egyedi tervezésű emléktárgy.

(3) A Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Civil Közösségeiért Díj kitüntetésből naptári évenként egy adományozható.

(4) A kitüntetés átadására a Megyenap alkalmából, ünnepélyes keretek között kerül sor. A Megyei Közgyűlés által indokoltnak ítélt esetben a kitüntetés más időpontban is átadható.

11. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Erdélyi Magyar Örökség Díja


11. §


(1) A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Erdélyi Magyar Örökség Díja olyan magyar, illetve külföldi állampolgárságú, kivételes tehetségű művészek, közéleti személyiségek részére adományozható, akiknek a munkásságában hangsúlyozottan jelenik meg a magyar nemzet iránti elkötelezettség, a magyar kultúra hagyományainak megőrzése, ápolása és a jövő nemzedékének való átadása.

(2) A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Erdélyi Magyar Örökség Díja egy elismerő oklevél és a megyét reprezentáló ajándék.

(3) A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Erdélyi Magyar Örökség Díja kitüntetésből naptári évenként legfeljebb öt adományozható.

(4) A kitüntetés átadására a Megyei Közgyűlés Wass Albert január 8-ai születésnapjához legközelebbi időpontban megtartásra kerülő rendezvényen, ünnepélyes keretek között kerül sor.

12. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Példakép Díja


12. §


(1) A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Példakép Díja azoknak a 18. életévüket betöltött, de 30. életévüket el nem ért, a megyében élő és tevékenykedő, vagy a megyében született, vagy munkásságukkal a megyéhez kötődő személyeknek adományozható, akik olyan tevékenységet fejtettek ki az élet bármely területén, hogy munkásságukkal, tevékenységükkel példaként szolgálnak a társadalom egészének, de különös tekintettel a felnövekvő, ifjú nemzedék számára.

(2) A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Példakép Díja egy a dinamikát szimbolizáló alkotás. A kitüntetéssel együtt jár egy, a kitüntetett személy tevékenységéhez kötődő – a széleskörű ismertséget elősegítő – nyilvános megjelenés lehetőségének biztosítása.

(3) A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Példakép Díja kitüntetés naptári évenként egy személynek adományozható.

(4) A kitüntetés átadására a Megyenap alkalmából, ünnepélyes keretek között kerül sor. A Megyei Közgyűlés által indokoltnak ítélt esetben a kitüntetés más időpontban is átadható.

13. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Elnökének Elismerő Oklevele


13. §


(1) A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Elnökének Elismerő Oklevele azoknak a természetes személyeknek, közösségeknek, szervezeteknek adományozható, akik vagy amelyek az 1. §-ban megfogalmazott, valamint az 5. § (1) bekezdésében részletezett területek bármelyikén a megyéhez fűződően tartósan magas színvonalú tevékenységet fejtettek ki, illetve alkotásuk a megyéhez kötődően kiemelkedő jelentőségű, tevékenységükkel vagy magatartásukkal hozzájárultak a megye jó hírnevéhez.

(2) A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Elnökének Elismerő Oklevele egy díszoklevél, melyhez a kitüntetésben részesülő személyek egy a megye címerével díszített emléktárgyat kapnak.

(3) A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Elnökének Elismerő Oklevele naptári évente legfeljebb tíz személynek adományozható.

(4) A kitüntetés átadására a Megyenap alkalmából, ünnepélyes keretek között kerül sor. Az elnök által indokoltnak ítélt esetben a kitüntetés más időpontban is átadható.

14. A kitüntetések odaítélésének rendje


14. §


(1) Az 1. § a)-d), valamint g)-k) pontjaiban meghatározott kitüntetések adományozását kezdeményezhetik:

a) a Megyei Közgyűlés tagjai, bizottságai,

b) a megye országgyűlési képviselői,

c) a megye települési önkormányzatai,

d) a megyében működő intézmények vezetői,

e) a megyében működő érdekképviseletek, szakmai szövetségek,

f) a megyében működő civil szervezetek,

g) a megyében működő bevett egyházak,

h) a megyében működő tudományos intézetek vezetői.

(2) Az 1. § e) pontjában meghatározott kitüntetés adományozására javaslatot az elnök tehet. A javaslattétel előtt az elnök kikéri a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének véleményét.

(3) Az 1. § f) pontjában meghatározott kitüntetés adományozására javaslatot az elnök tehet. A javaslattétel előtt az elnök kikéri a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tűzoltó Szövetség elnöke véleményét.

(4) Az 1. § j) pontjában meghatározott kitüntetés adományozását – az a (1) bekezdésben meghatározottakon kívül – az adott kitüntetésben korábban részesült személyek is kezdeményezhetik.

(5) Az (1)-(4) bekezdésben meghatározott javaslatot a Megyei Közgyűlés megbízatása időtartamára létrehozott szakmai kuratóriumok véleményezik jelen rendeletben meghatározottak szerint.

(6) A kitüntetés adományozására vonatkozó javaslatokat minden évben az erre vonatkozó felhívásban meghatározott időpontig kell megküldeni az elnök részére, aki azokat az érintett szakmai kuratóriumhoz továbbítja. A felhívások a helyben szokásos módon és helyeken kerülnek közzétételre.

(7) Az adományozásra vonatkozóan az elnök tesz előterjesztést a Megyei Közgyűlés részére az érintett szakmai kuratórium véleményének megismerése után.

15. §


Az 1. § a)-d) és j) pontjaiban meghatározott kitüntetések tekintetében a Megyei Közgyűlés számára történő döntés-előkészítésben véleményezési jogkörrel eljáró szakmai kuratórium tagjai:

a) az elnök vagy az általa megbízott személy,

b) a Megyei Közgyűlés képviselőcsoportjainak vezetői,

c) a megyében tevékenykedő és az elnök által – évenként váltakozó rotációs rendszerben – felkért egyházi méltóság (1 fő),

d) a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara képviselője vagy az általa delegált személy,

e) a Miskolci Egyetem képviselője vagy az általa delegált személy.

16. §


Az 1. § e) pontjában meghatározott kitüntetés tekintetében a Megyei Közgyűlés számára történő döntés-előkészítésben véleményezési jogkörrel eljáró szakmai kuratórium tagjai:

a) az elnök vagy az általa megbízott személy,

b) a megyei rendőr-főkapitány vagy az általa megbízott személy,

c) a Megyei Közgyűlés által delegált megyei önkormányzati képviselő.

17. §


Az 1. § f) pontjában meghatározott kitüntetés tekintetében a Megyei Közgyűlés számára történő döntés-előkészítésben véleményezési jogkörrel eljáró szakmai kuratórium tagjai:

a) az elnök vagy az általa megbízott személy,

b) a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója vagy az általa megbízott személy,

c) a Megyei Közgyűlés által delegált megyei önkormányzati képviselő.

18. §


(1) Az 1. § g)-h) pontjaiban meghatározott kitüntetések tekintetében a Megyei Közgyűlés számára történő döntés-előkészítésben véleményezési jogkörrel eljáró szakmai kuratórium tagjai:

a) az elnök vagy az általa megbízott személy,

b) a Megyei Közgyűlés képviselőcsoportjainak vezetői,

c) a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója, valamint egy további, általa delegált személy,

d) az Észak-Magyarországi Társadalmi Esélyteremtési Igazgatóság képviselője vagy az általa delegált személy,

e) a megyében tevékenykedő és az elnök által – évenként váltakozó rotációs rendszerben – felkért egyházi méltóság (1 fő).

(2) Az (1) bekezdés szerinti összetételű szakmai kuratórium a véleményezési jogköre gyakorlása során figyelembe veszi a Magyar Ápolási Egyesület Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete véleményét is.

19. §


Az 1. § i) pontjában meghatározott kitüntetés tekintetében a Megyei Közgyűlés számára történő döntés-előkészítésben véleményezési jogkörrel eljáró szakmai kuratórium tagjai:

a) a Megyei Közgyűlés alelnöke vagy az általa megbízott személy,

b) a Megyei Közgyűlés képviselőcsoportjainak vezetői,

c) a Megyei Közgyűlés civil szervezetekkel foglalkozó bizottságának delegáltja,

d) a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Civil Információs Centrum képviselője vagy az általa delegált személy,

e) a megyében tevékenykedő és az elnök által – évenként váltakozó rotációs rendszerben – felkért egyházi méltóság (1 fő).

20. §


Az 1. § k) pontjában meghatározott kitüntetés tekintetében a Megyei Közgyűlés számára történő döntés-előkészítésben véleményezési jogkörrel eljáró szakmai kuratórium tagjai:

a) a Megyei Közgyűlés alelnöke vagy az általa megbízott személy,

b) a Megyei Közgyűlés képviselőcsoportjainak vezetői,

c) a Miskolci Egyetem által delegált két személy, akik közül az egyik delegált oktató, a másik delegált a Miskolci Egyetem Hallgatói Önkormányzata által jelölt hallgató,

d) az elnök által a Sárospataki Református Teológiai Akadémia és az Eszterházy Károly Egyetem Sárospataki Comenius Campusa jelöltjei közül – évenként változó rendszerben – felkért személy,

e) a megyében tevékenykedő és az elnök által – évenként váltakozó rotációs rendszerben – felkért egyházi méltóság (1 fő).

21. §


(1) A jelen rendeletben meghatározott kitüntetések adományozása – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – a Megyei Közgyűlés hatáskörébe tartozik.

(2) A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Elnökének Elismerő Oklevelét az elnök adományozza.

(3) Valamennyi, jelen rendelet szerinti kitüntetésben részesült a kitüntetéshez az adományozást igazoló oklevelet kap, amely Borsod-Abaúj-Zemplén megye címerét, a kitüntető díj megnevezését, a díjazott nevét és a tevékenységét méltató szöveget tartalmazza. Az oklevél az 1. § a)-k) pontjaiban meghatározott kitüntetések esetében a díj adományozásáról rendelkező közgyűlési határozat számát is tartalmazza. Az oklevelet az 1. § a)-k) pontjaiban meghatározott kitüntetések esetében az elnök és a jegyző, az 1. § l) pontjában meghatározott kitüntetés esetén az elnök írja alá, és valamennyi esetben a „Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat” feliratú bélyegző lenyomatával kell ellátni.

(4) A Megyei Közgyűlés éves költségvetésében biztosítja a kitüntetésekkel járó pénzjutalmak fedezetét.

(5) A kitüntetett személyekről a jegyző nyilvántartást vezet, amelyet a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat hivatalos honlapján közzé kell tenni.

22. §


(1) A Megyei Közgyűlés által alapított kitüntetések természetes személynek halálát követően is adományozhatók. Ebben az esetben a kitüntetést a kitüntetett törvényes örököse veheti át.

(2) Nem javasolható kitüntetésre olyan személy, akit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen elítéltek és az elítéléshez fűződő jogkövetkezmények alól nem mentesült.

(3) A kitüntetett újabb kitüntetésre az előző kitüntetés adományozásától számított öt éven belül csak kivételesen, abban az esetben javasolható, ha az előző kitüntetés adományozását követően szerzett, az annak alapjául szolgáló érdemeket felülmúló, kimagasló érdemek azt indokolják.

15. A kitüntetés visszavonása


23. §


(1) A kitüntetést vissza kell vonni attól, aki arra érdemtelenné vált. Érdemtelen a kitüntetésre különösen az, akit szándékos bűncselekmény elkövetése miatt a bíróság jogerősen elítélt.

(2) A kitüntetés visszavonását a jelen rendelet 14. §-ában meghatározottak kezdeményezhetik.

(3) A kitüntetés visszavonásáról – az 1. § a)-k) pontjaiban meghatározott kitüntetések esetében – a Megyei Közgyűlés dönt, és egyben gondoskodik a kitüntetés, illetve ajándéktárgy és a kitüntetés adományozását igazoló oklevél bevonásáról. Az 1. § l) pontjában meghatározott kitüntetés esetén a visszavonásról szóló döntés és a járulékos intézkedések megtétele az elnök hatáskörébe tartozik.

16. Átmeneti és záró rendelkezések


24. §


(1) Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) A jelen rendelet hatálybalépését megelőzően, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat kitüntetéseinek alapításáról és az adományozás rendjéről szóló 10/2011. (VII. 7.) önkormányzati rendelet alapján adományozott, de a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Korm. rendeletben kihirdetett veszélyhelyzetre tekintettel a jelen rendelet hatálybalépéséig át nem adott kitüntetések, továbbá a jelen rendelet alapján adományozásra kerülő, de a veszélyhelyzetre tekintettel e rendelet szerinti időpontban, ünnepélyes keretek között át nem adható kitüntetések átadásra a Megyei Közgyűlés veszélyhelyzet feloldását követő legkésőbb harmadik ülésének megtartásával egyidejűleg kerül sor.

(3) Hatályát veszti a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat kitüntetéseinek alapításáról és az adományozás rendjéről szóló 10/2011. (VII. 7.) önkormányzati rendelet.



                                                                                            

jegyző                                                                          a Közgyűlés elnöke