Sándorfalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2009. (IX. 24.) önkormányzati rendelete
a sportról
Hatályos: 2009. 09. 24Sándorfalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2009. (IX. 24.) önkormányzati rendelete
a sportról
Sándorfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete a sportot értékhordozó közösségi tevékenységnek, az egészségvédelem alapvető eszközének, a szabadidő eltöltése hasznos módjának, valamint a fiatalok erkölcsi és fizikai nevelésének, személyiségfejlődése fontos összetevőjének tekinti, ezért a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján, és a sportról szóló 2004. évi I. törvény (továbbiakban: Sporttörvény) 55. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel, Sándorfalva Város Önkormányzata sportkoncepciójának megvalósításához szükséges feltételrendszer biztosítása, valamit a sporttal kapcsolatos önkormányzati feladatok megvalósítása érdekében a következő rendeletet alkotja:
A rendelet hatálya
1. § A rendelet hatálya kiterjed
a) a helyi sporttevékenység megvalósításában részt vevő sándorfalvi alapítású és székhelyű magán –és jogi személyekre, sportszervezetekre, helyi civil szervezetekre, amatőr sportkörökre,
b) az önkormányzat tulajdonában lévő sportlétesítményekre, és azok üzemeltetőire,
c) az Önkormányzat közigazgatási területén lévő közoktatási intézményekre, és azok működtetőire, fenntartóira
d) az önkormányzati támogatásban részesülő, vagy az Önkormányzattal a sport és egészségmegőrzés területén együttműködő sportszervezetekre, gazdasági társaságokra,
e) az Önkormányzatra és intézményeire, szerveire,
f) az Önkormányzat által ellátott sporttal kapcsolatos feladatokra, valamint az ezek támogatására rendelt pénzeszközök felhasználására.
Az Önkormányzat sporttal kapcsolatos feladatai
2. § Az Önkormányzat a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre tekintettel feladatának tekinti:
a) meghatározni Sándorfalva Város Önkormányzat Sportfejlesztési Koncepcióját, és gondoskodni annak végrehajtásáról,
b) a sporttevékenység ellátásához szükséges intézményi háttér és infrastruktúra megteremtésének elősegítését,
c) a tulajdonában lévő sportlétesítmények fenntartását és működtetését, többfunkciós használatának biztosítását, lehetőség szerinti fejlesztését,
d) a sporttal foglalkozó helyi sportszervezetekkel, sportszövetségekkel való együttműködést, azok tevékenységének támogatását,
e) a tulajdonában álló sportlétesítményekben az iskolai sporttevékenység gyakorlásának biztosítását,
f) a szabadidős, a gyermek-, ifjúsági sport, a nők, a családok, a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok és fogyatékkal élők sportjának támogatását, sportrendezvényeinek lebonyolításában való közreműködést,
g) a sport népszerűsítésében, az egészséges életmóddal kapcsolatos felvilágosító tevékenység szervezésében való közreműködést,
h) kiemelten támogatja az utánpótlás-nevelést,
i) részt vesz a belföldi és nemzetközi sportkapcsolatokban, a testvértelepüléseivel való sportkapcsolatok kiépítésével segítséget nyújt a külföldi sportrendezvényeken való részvételre,
j) éves költségvetési rendeletében meghatározza a sportfeladatokra fordítható pénzügyi kereteket.
Az önkormányzati sportfeladatok ellátásának rendje
3. § (1) Sándorfalva Város sportjával kapcsolatos feladatokat és hatásköröket az Önkormányzat és szervei gyakorolják a Szervezeti és Működési Szabályzatában és e rendeletben meghatározottak szerint.
(2) Az Önkormányzat a tulajdonában álló sportlétesítmények fenntartásáról és üzemeltetéséről saját szervezeti keretben, illetőleg feladatellátási és üzemeltetési megállapodás alapján a kizárólagos tulajdonában álló gazdasági társaság útján gondoskodik.
(3) Az Önkormányzat tulajdonában álló sportlétesítmények felsorolását jelen rendelet 1. sz. Függeléke tartalmazza.
A sportfeladatok finanszírozása
4. § (1) A Képviselő-testület az Önkormányzat sporttal kapcsolatos kötelező és önként vállalt feladatai támogatására szolgáló összeget az éves költségvetési rendeletében állapítja meg.
(2) Az Önkormányzat az iskolai testnevelés és diáksport finanszírozását a közoktatási intézmények fenntartói költségvetésén keresztül biztosítja.
(3) A szabadidősportot önkormányzati sportrendezvények szervezésével, és az egyéb szervezésű sportrendezvények eseti támogatásával segíti.
5. § (1) A Képviselő-testület a sándorfalvi székhelyű sportszervezetek keretében folyó sporttevékenység működési támogatására a költségvetési rendeletben céljelleggel, meghatározott pénzösszeget különít el.
(2) A sportszervezetek az Önkormányzat éves költségvetési rendeletének elfogadását megelőzően a tárgyév január 31. napjáig nyújthatják be működési támogatási igényüket az adott évre tervezett szakmai és pénzügyi terv bemutatásával, előzetes költségtervezettel.
(3) Az egyes sportszervezetek támogatásának összegéről, és a támogatási szerződés megkötéséről a Képviselő-testület dönt. A támogatási szerződés tervezet jelen rendelet 2. sz. Függeléke tartalmazza.
(4) A Képviselő-testület a támogatások odaítélésénél a következő szempontokat veszi figyelembe:
a) csak a sándorfalvi székhelyű sportszervezet részesülhet működési támogatásban,
b) a sportszervezet céljainak a települési sportpolitika célkitűzéseivel való összhangja,
c) a sportág közkedveltsége,
d) településen belüli tradíciói,
e) eredményessége,
f) az utánpótlásbázis megléte és nagysága,
g) technikai feltételek megléte és minősége.
(5) A támogatási szerződés megkötésének együttes feltétele:
a) a bíróság által a sportszervezet hatályos adatairól kiállított, 30 napnál nem régebbi kivonat eredeti példányának benyújtása,
b) a sportszervezet alapszabályában, illetőleg alapító okiratában szereplő célok megfelelnek a város sportkoncepciójában meghatározott céloknak, a támogatás cél-és feladatrendszerének,
c) amennyiben valamely hatósági engedély szükséges, azzal rendelkezik,
d) a sportszervezet képviselőjének írásbeli nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy a sportszervezetnek 60 napon túli lejárt köztartozása (adók, járulékok) nincs, és
e) a sportszervezet az előző évi támogatási összeg felhasználásáról a tárgyévet követő év január 20. napjáig pénzügyi beszámolóját, valamint a sportszakmai és pénzügyi tevékenységéről szóló tájékoztatóját benyújtotta, és a Képviselő-testület azt elfogadta.
(6) Nem adható támogatás, illetőleg az Önkormányzat a már megkötött támogatási szerződéstől eláll, amennyiben a sportegyesület:
a) előző évi támogatását nem a megjelölt célra használta fel,
b) a támogatás igénylésekor valótlan vagy hamis adatot szolgáltatott,
c) működését a bíróság felfüggesztette, ellene csőd-, vagy felszámolási eljárás van folyamatban, vagy
d) elhatározta jogutód nélküli megszűnését, vagy megszűnését a bíróság jogerősen elrendelte,
e) elszámolását nem nyújtja be, vagy a Képviselő-testület azt nem hagyja jóvá.
(7) A támogatás folyósítását fel kell függeszteni, ha a sportszervezet 60 napon túli, lejárt köztarozással rendelkezik, annak megfizetéséig. Amennyiben a sportszervezet 60 napon belül nem tesz eleget a fizetési kötelezettségének, az Önkormányzat a támogatási szerződéstől eláll.
(8) A támogatási szerződéstől történő elállás esetén, a szerződés a megkötésének időpontjára visszaható hatállyal megszűnik, és a támogatott sportszervezet a már folyósított támogatást 30 napon belül köteles visszafizetni.
(9) A sportszervetek a céljellegű támogatásról kötelesek elszámolást adni a támogatási szerződésben rögzítetteknek megfelelően. Az Önkormányzat jogosult és köteles a felhasználást és az elszámolást ellenőrizni.
(10) A valótlan vagy hamis adatokat közlő, illetőleg ilyen nyilatkozatot tevő sportszervezetet a Képviselő-testület két évre kizárja a sport célú támogatásokra kiírt pályázati eljárásból.
6. § A Képviselő-testület sport ügyekért felelős bizottsága az egyes sportszervezetek támogatási kérelmét előzetesen véleményezni köteles.
7. §
Sportrendezvények szervezése
Záró rendelkezések
8. § (1) Jelen rendelet kihirdetésének napján lép hatályba, ezzel egyidejűleg hatályát veszti a sportról szóló 21/2004. (XI. 18.) Ör. rendelet.
(2) E rendeletben nem szabályozott kérdésekben a Sporttörvény rendelkezései az irányadóak.
(3) Jelen rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.
1. függelék
19/2009. (IX. 24.) Ör. rendelet 1. sz. Függeléke |
|||
---|---|---|---|
Hrsz. |
Cím |
Megnevezés (tullap szerint) |
Tényleges funkció |
816/3 |
Homok dűlő |
kivett beépítetlen terület |
műfüves pálya |
857/1 |
Alkotmány krt. |
kivett sporttelep |
volt sportpálya füves és sportöltöző |
855 |
Homok dűlő 3 |
kivett strandfürdő |
strandfürdő |
1994/2.. |
Kis krt. 1. |
kivett beépítetlen terület |
játszótér |
2466 |
Széchenyi u. 24. |
kivett lakóház udvar |
Széchenyi Udvar |
0384/6 |
2 kivett szabadidőpark és 3 kivett tó |
Orchideás Tavak Szabadidőpark |
|
816/2 |
Homok dűlő |
kivett beépítetlen terület |
leendő szabadidőpark |
162 |
Alkotmány krt. 15-17. |
kivett általános iskola |
iskola: tornaterem, aszfaltos kézilabdapálya |
2423/2 |
Szabadság tér 6. |
kivett általános iskola |
iskola: játszótér, sportolásra alkalmas udvar |
7/2 |
Alkotmány krt. 12 |
kivett pártház |
iskola (pártház) kis játszótér, sportolásra alkalmas hely plébániához tartozik |
1994/5 |
Kis krt. 1. |
kivett óvoda |
óvodai játszótér |
161 |
Iskola u. 1. |
kivett általános iskola |
óvodai játszótér |
1756 |
Kölcsey u. 45. |
kivett óvoda |
óvodai játszótér |
1935/1 |
Rákóczi u. 2. |
kivett óvoda |
óvodai játszótér |
1995/18 |
kivett vízmű |
glóbusz környéke (kialakítandó) |
|
0359/1 |
erdő |
Erdei tanösvény |
|
0350/1 0351 0352 0355 0387 |
Pályázat |
erdő, Községi Mintatér kivett saját haszn. út nádas, erdő kivett sjaát haszn. út kivett saját haszn. út |
Sétány az Orchideás Tavakhoz |
Pályázat |
Turistaút az Orchideás Tavakhoz (kék túra útvonalához csatlakozik) |
||
Kék túra útvonala |
2. függelék
I. A szerződés tárgya
II. A támogatás felhasználhatóságának időtartama és a megvalósítás helyszíne
III. A támogatás forrása, összege
IV. A támogatás folyósítása
V. Pénzügyi elszámolás
VI. A szerződéskötéshez szükséges nyilatkozatok és a bejelentéssel kapcsolatos kötelezettségek
a) 60 napon túl meg nem fizetett köztartozása nincs,
b) az államháztartás alrendszereiből folyósított támogatásból eredő lejárt és ki nem egyenlített tartozása nincs,
c) a jelen szerződésben megnevezett projekt megvalósításához szükséges hatósági engedélyekkel rendelkezik.
VII. A támogatás folyósításának felfüggesztése
VIII. A szerződésszegés és jogkövetkezményei
a) Kedvezményezettnek a kérelemhez csatolt, továbbá a jelen szerződéshez benyújtott bármely nyilatkozata valótlannak bizonyul, vagy e nyilatkozatainak bármelyikét visszavonja, illetőleg írásbeli bejelentési kötelezettségét nem, vagy 30 napon túli késedelemmel teljesíti,
b) hitelt érdemlően bebizonyosodik, hogy Kedvezményezett a támogatás igényléséhez valótlan, hamis adatokat szolgáltatott, vagy a kérelem során valótlan nyilatkozatot tett, illetőleg akár a jelen szerződés megkötésekor, akár az elszámolások során hamis adatokat szolgáltat vagy valótlan nyilatkozatot tesz,
c) a Kedvezményezett a támogatást részben vagy egészben nem rendeltetésszerűen használja fel,
d) a Kedvezményezett elhatározza jogutód nélküli megszűnését, vagy megszűnését jogerősen elrendelik.
IX. A Szerződés megszűnése és hatálya
X. Szerződést biztosító mellékkötelezettségek
a) A Kedvezményezett jelen szerződés hatálya alatt valamennyi bankszámlájára vonatkozóan felhatalmazza a Támogatót arra, hogy amennyiben a szerződés alapján fennálló bármely kötelezettségét nem teljesíti, akkor bankszámláját azonnali beszedési megbízással a nem teljesítés időpontjáig kifizetett támogatás és annak kamatai összegével megterhelje.
b) Kedvezményezett tudomásul veszi, hogy az elállási nyilatkozat kézbesítése és az azonnali beszedési megbízás alapján bankszámlájának a megterhelése egyidejűleg történik.
c) A támogatás csak akkor folyósítható, ha a Kedvezményezett a számlavezető bankja által érkeztetett felhatalmazó levelet a Támogatóhoz eljuttatta.
XI. Egyéb rendelkezések
………… ………… |
………… ………… |
Kedvezményezett |
Sándorfalva Város Önkormányzata |
képviseletében: |
Képviseletében |
P.H. |
P.H. |
1. Kedvezményezett
2. Pénzügyi, Gazdasági Iroda
3. Irattár