Mindszent Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2022. (V. 26.) önkormányzati rendeletének indokolása

Mindszent Város Önkormányzatának 2021. évi költségvetési zárszámadásáról

Hatályos: 2022. 05. 27
Mindszent Város Önkormányzatának 2021. évi költségvetési zárszámadásáról
Részletes indokolás
Az 1–15. §-hoz és az 1–37. melléklethez
Az államháztartás számviteléről szóló 4/2013. (I.11.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Áhsz.) 2020. december 31-én hatályos 5-7. §-ai alapján Mindszent Város Önkormányzata és intézményeire vonatkozóan az alábbiak szerint terjesztem be a 2020. évi szöveges beszámolót.
Az Éves Beszámoló felépítése:
I. Önkormányzati feladatellátás általános értékelése. 5
I.1. önként vállalt feladat, pályázatok. 7
I.2. Pályázatok. 8
I.2.1. Közfoglalkoztatási pályázatok. 8
I.2.2. Egyéb pályázatok. 9
I.3. A feladatok ellátásához szükséges Létszám adatok. 12
I.4. Veszélyhelyzet alatt ellátott feladatok. 13
II. Az államháztartási számviteli rend bemutatása. 14
II.1. Költségvetési számvitel. 15
II.2. Pénzügyi számvitel. 20
II.2.1. Eredménykimutatás. 20
II.2.2. Mérleg. 21
II.2.2.1. Eszközök állománya. 22
II.2.2.2. Források állománya. 23
II.3. az önkormányzat vagyonának értékelése. 24
II.4. Az önkormányzat tulajdonában álló gazdasági társaságok, illetve részesedések. 28
III. Mindszent Város Önkormányzatának 2021. évi mérlegének (18. melléklet) értékelése. 30
III.1. Bevételi források és azok teljesítése. 30
III.1.1. Működési bevételek. 30
III.1.1.1. Központi költségvetésből kapott költségvetési támogatások alakulása. 31
III.1.1.2. Közhatalmi bevételek alakulása. 33
III.1.2. Felhalmozási bevételek. 37
III.1.3. Finanszírozási bevételek. 37
III.1.3.1. Maradvány alakulása. 38
III.2. Kiadások alakulása. 39
III.2.1. Működési kiadások. 39
III.2.2. Felhalmozási kiadások. 40
III.2.3. Finanszírozási kiadások. 41
IV. Az önkormányzat feladatainak és Intézményeinek 2021. évi gazdálkodásának elemzése. 42
IV.1. Feladatok elszámolásai 42
IV.1.1. Önkormányzati hivatal működésének támogatása a kv-i tv. 1.1.1.1. pontja szerint. 42
IV.1.2. Településüzemeltetéshez kapcsolódó feladatok támogatása a kv-i tv. 1.1.1.2-1.1.1.5. pontja szerint. 43
IV.1.3. Egyéb önkormányzati feladatok támogatása a kv-i tv. 1.1.1.6. pontja szerint. 43
IV.1.4. Óvodaműködtetési feladatok támogatása a kv-i tv. 1.2.2.-1.2.5. pontja szerint. 46
IV.1.5. Szociális feladatok támogatása a kv-i tv. 1.3.-1.4. pontja szerint. 47
IV.1.6. Kulturális feladatok támogatása a kv-i tv. 1.5. pontja szerint. 49
IV.2. Mindszent Város Önkormányzata. 50
IV.3. Mindszenti Polgármesteri Hivatal. 52
IV.4. Károly Óvoda. 54
IV.4.1. Óvodai gyermeklétszám alakulása (2021. január 1.– 2021. december 31. között) 55
IV.4.2. Dolgozói létszám alakulása a 2021. költségvetési évben. 56
IV.4.3. 2021. évi pénzforgalmi adatok. 57
IV.5. Keller Lajos Művelődési Központ és Könyvtár. 58
IV.5.1. Könyvtári, közművelődési feladatok. 60
IV.5.2. Egyéb feladatok. 62
IV.5.3. 2021. évi pénzforgalmi adatok. 63
Előzetes Hatásvizsgálat................................................................................................................. 66
2021. évi rendelettervezet.............................................................................................................. 68
Mellékletek:
Tájékoztató tábla a többéves kihatással járó döntésekhez
1. melléklet: Mindszent Város Önkormányzatának 2021. évi áh-on belüli működési célú támogatásainak teljesítése
2. melléklet: Mindszent Város Önkormányzata és intézményei 2021. évi működési bevételi előirányzatainak teljesítése
3. melléklet: Mindszent Város Önkormányzatának 2021. évi felhalmozási célú konszolidált bevételi előirányzatainak teljesítse
4. melléklet Mindszent Város Önkormányzata 2021. évi felhalmozási célú bevételi előirányzatainak teljesítse
5. melléklet Mindszenti Polgármesteri Hivatal 2021. évi felhalmozási célú bevételi előirányzatainak teljesítse
6. melléklet Károly Óvoda 2021. évi felhalmozási célú bevételi előirányzatainak teljesítse
7. melléklet Keller Lajos Művelődési Központ és Könyvtár 2021. évi felhalmozási célú bevételi előirányzatainak teljesítse
8. melléklet: Mindszent Város Önkormányzatának 2021. évi működési célú konszolidált kiadási előirányzatainak teljesítse
9. melléklet Mindszent Város Önkormányzata 2021. évi működési célú kiadási előirányzatainak teljesítse
10. melléklet Mindszenti Polgármesteri Hivatal 2021. évi működési célú kiadási előirányzatainak teljesítse
11. melléklet Károly Óvoda 2021. évi működési célú kiadási előirányzatainak teljesítse
12. melléklet Keller Lajos Művelődési Központ és Könyvtár 2021. évi működési célú kiadási előirányzatainak teljesítse
13. melléklet: Mindszent Város Önkormányzatának 2021. évi felhalmozási célú konszolidált kiadási előirányzatainak teljesítse
14. melléklet Mindszent Város Önkormányzata 2021. évi felhalmozási célú kiadási előirányzatainak teljesítse
15. melléklet Mindszenti Polgármesteri Hivatal 2021. évi felhalmozási célú kiadási előirányzatainak teljesítse
16. melléklet Károly Óvoda 2021. évi felhalmozási célú kiadási előirányzatainak teljesítse
17. melléklet Keller Lajos Művelődési Központ és Könyvtár 2021. évi felhalmozási célú kiadási előirányzatainak teljesítse
18. melléklet: Mindszent Város Önkormányzatának 2021. évi konszolidált teljesítési adatok mérlege
19. melléklet: Az önkormányzat 2021. évi költségvetésében kimutatott hiányának finanszírozási módja – A 2020.évi tényleges maradvány felhasználása
20. melléklet: Az önkormányzat 2021. évi költségvetésében kimutatott hiányának finanszírozási módja – 2021. évi tényleges maradvány meghatározása
21. melléklet: Mindszent Város Önkormányzata és irányítása alá tartozó intézmények 2021. évi működési önfinanszírozó képességének teljesítése
22. melléklet: Tartalék megoszlása
23. melléklet: Mindszent Város Önkormányzatának 2021. évi adósságot keletkeztető fejlesztési céljai
24. melléklet: Mindszent Város Önkormányzata 2021. évi költségvetésében tervezett, többéves kihatással járó feladatai és előirányzatai éves bontásban
25. melléklet: Mindszent Város Önkormányzata és irányítása alá tartozó intézmények 2021. évi létszámadatának teljesítése
26. melléklet: Mindszent Város Önkormányzatának irányítása alá tartozó költségvetési szervek 2021. évi élelmezési normái
27. melléklet: A közhatalmi bevételek és kötelezettségek 2021. évi teljesítése alapján 2022.-2023.-2024. évi várható alakulása
28. melléklet: A működési és felhalmozási célú bevételek és kiadások 2021. évi teljesítése alapján 2022.-2023.-2024. évi várható alakulása
29. melléklet: Mindszent Város Önkormányzata 2021. évi előirányzat-felhasználási üteme
30. melléklet: Az Európai Uniós forrásból finanszírozott programok, projektek költségvetése 2021.
31. melléklet: Mindszent Város Önkormányzatának 2021. évi közvetlen és közvetett támogatásainak teljesítése
32. melléklet: 2021. évi Éves költségvetési beszámoló – Magyar Államkincstár Csongrád-Csanád Megyei Igazgatóságához benyújtott
Mindszent Város Önkormányzata 2021. Éves költségvetési beszámoló
Mindszenti Polgármesteri Hivatal 2021. Éves költségvetési beszámoló
Károly Óvoda 2021. Éves költségvetési beszámoló
Keller Lajos Művelődési Központ és Könyvtár 2021. Éves költségvetési beszámoló
Mindszent Város Önkormányzatának 2021. Éves konszolidált beszámolója
33. melléklet: Mindszent Város Önkormányzatának 2021. évi konszolidált vagyonkimutatás
34. melléklet Mindszent Város Önkormányzata 2021. évi vagyonkimutatása
35. melléklet Mindszenti Polgármesteri Hivatal 2021. évi vagyonkimutatása
36. melléklet Károly Óvoda 2021. évi vagyonkimutatása
37. melléklet Keller Lajos Művelődési Központ és Könyvtár 2021. évi vagyonkimutatása
1. Önkormányzati feladatellátás általános értékelése
Az Mötv. 10. §-a alapján a helyi önkormányzat ellátja a törvényben meghatározott kötelező és az általa önként vállalt feladat- és hatásköröket.
A különböző települési önkormányzatoknak egymástól eltérő feladat- és hatásköreik lehetnek, melyet befolyásolnak a helyi önkormányzatok eltérő adottságai, különösen a gazdasági teljesítőképességük, a lakosságszámuk, a rendelkezésre álló erőforrásaik, illetve a közigazgatási területük nagysága.
A helyi közügyek, valamint a helyben biztosítható közfeladatok körében ellátandó helyi önkormányzati feladatok különösen:
1. településfejlesztés, településrendezés;
2. településüzemeltetés (köztemetők kialakítása és fenntartása, a közvilágításról való gondoskodás, kéményseprő-ipari szolgáltatás biztosítása, a helyi közutak és tartozékainak kialakítása és fenntartása, közparkok és egyéb közterületek kialakítása és fenntartása, gépjárművek parkolásának biztosítása);
3. a közterületek, valamint az önkormányzat tulajdonában álló közintézmény elnevezése;
4. egészségügyi alapellátás, az egészséges életmód segítését célzó szolgáltatások;
5. környezet-egészségügy (köztisztaság, települési környezet tisztaságának biztosítása, rovar- és rágcsálóirtás);
6. óvodai ellátás;
7. kulturális szolgáltatás, különösen a nyilvános könyvtári ellátás biztosítása; filmszínház, előadó-művészeti szervezet támogatása, a kulturális örökség helyi védelme; a helyi közművelődési tevékenység támogatása;
8. gyermekjóléti szolgáltatások és ellátások;
8a. szociális szolgáltatások és ellátások, amelyek keretében települési támogatás állapítható meg;
9. lakás- és helyiséggazdálkodás;
10. a területén hajléktalanná vált személyek ellátásának és rehabilitációjának, valamint a hajléktalanná válás megelőzésének biztosítása;
11. helyi környezet- és természetvédelem, vízgazdálkodás, vízkárelhárítás;
12. honvédelem, polgári védelem, katasztrófavédelem, helyi közfoglalkoztatás;
13. helyi adóval, gazdaságszervezéssel és a turizmussal kapcsolatos feladatok;
14. a kistermelők, őstermelők számára - jogszabályban meghatározott termékeik - értékesítési lehetőségeinek biztosítása, ideértve a hétvégi árusítás lehetőségét is;
15. sport, ifjúsági ügyek;
16. nemzetiségi ügyek;
17. közreműködés a település közbiztonságának biztosításában;
18. helyi közösségi közlekedés biztosítása;
19. hulladékgazdálkodás;
20. távhőszolgáltatás;
21. víziközmű-szolgáltatás, amennyiben a víziközmű-szolgáltatásról szóló törvény rendelkezései szerint a helyi önkormányzat ellátásért felelősnek minősül.
Más törvény azonban a helyi közügyek, valamint a helyben biztosítható közfeladatok körében ellátandó más helyi önkormányzati feladatot is megállapíthat.
Jogszabály a hatáskör telepítésével egyidejűleg meghatározza a feladat- és hatáskör ellátásához szükséges minimális szakmai, személyi, tárgyi és gazdasági feltételeket.
A feladat- és hatáskör vállalása esetén a települési önkormányzat a központi költségvetéstől igényelheti a vállalt feladattal arányos fedezet biztosítását, melyek legtöbbjének támogatása a normatív támogatásról feladatalapú támogatásra változott.
Az önkormányzat és intézményei vállalkozási tevékenységet nem folytattak 2021. évben.
Mindszent Város Önkormányzata által ellátandó, illetve ellátott főbb feladatokat a következő táblázat mutatja be feladatellátási helyenként:
1. táblázat
Önkormányzati feladatok és azok feladatellátási helyei
Forrás: Saját gyűjtés
1.
1. önként vállalt feladat, pályázatok
Az önkormányzat önként vállalt helyi közügyek vállalása esetén, annak ellátása nem veszélyeztetheti a törvény által kötelezően előírt önkormányzati feladat- és hatáskörök ellátását, finanszírozása a saját bevételek, vagy az erre a célra biztosított külön források terhére lehetséges.
Mindszent Város Önkormányzatának 2021. évi költségvetésének megalkotása, illetve év közben annak megvalósítása során nyilvánvaló volt, hogy az önkormányzat legfontosabb feladata a korábbi évekhez hasonlóan a működőképesség megőrzése, a kötelező és önként vállalt feladatok végrehajtásához szükséges forrás előteremtése.
Mint az látható lesz majd a IV. fejezetben, önkormányzatunk vállalt önként olyan feladatot, melyhez nem, vagy nem elegendő mennyiségű támogatást kaptunk, a különbséget saját forrásból kellett finanszírozni, de a feladat ellátása a helyi igények kielégítése szempontjából elengedhetetlen volt és van a mai napig is.
Mindezt figyelembe véve beruházást érintő pályázatokon csak testületi döntés alapján vettünk részt. Itt is elsődleges szempont volt, hogy a 100%-ban finanszírozott pályázatokat részesítettük előnyben. Viszont több olyan pályázaton is részt vett az Önkormányzat melyhez biztosítani kellett saját önerőt.
A projektek nem mindegyike valósult meg 2021. évben, azok áthúzódó jellege következtében – főleg a nagyberuházások – 2021. vagy azt követő év(ek)ben fognak befejeződni. A projektek befejezésének határideje a koronavírus világjárvánnyal kapcsolatos óvintézkedések következtében több esetben is lehetetlenné vált, így ezek határidejét általában a veszélyhelyzet idejével meghosszabbította a Kormány. A részben vagy egészben megvalósult felhalmozási kiadásokat részletesen a 13. melléklet (illetve annak részletezései 14-17. mellékletek), az Európai Uniós forrásból finanszírozott programokat, projekteket pedig a 30. melléklet mutatja be.
1.
1. Pályázatok
1. Közfoglalkoztatási pályázatok
Pályázatok közül elsőként a közfoglalkoztatási pályázatokat említeném meg, mely az 1. táblából látható, hogy kötelező önkormányzati feladathoz kapcsolódik.
1. táblázat
Mindszent Város Önkormányzata és intézményei 2021. évet érintő közfoglalkoztatási programjai
Forrás: Munkaügyi adatok, kiegészítve pénzügyi adatokkal
Mivel a polgármesteri hivatalban csak köztisztviselői és közalkalmazotti foglalkoztatott vállalhat munkát, így közfoglalkoztatott státusz nincs, pályázatot sem nyújthatunk be. Az önkormányzat és annak köznevelési és kulturális intézményei azonban folyamatosan pályáznak. 2021. évben a legnagyobb foglalkoztatást a start mintaprogramok, azon belül is a szociális program biztosította, majd a mezőgazdasági program következett és a hosszabb időtartamú közfoglalkoztatási programok. Mindkét fajta program áthúzódó, vagy a 2020/2021. évet vagy a 2021/2022. évet öleli át. A nyári diákmunka keretében évközi pályázatok nyíltak meg, mindegyik ezek közül 2021. július-augusztus hónapjaira korlátozódtak. Részletesen a 2. táblázat mutatja be a közfoglalkoztatási programokat, mely tartalmazza a programokra kapott támogatási összegeket és a saját költségvetés terhére fizetendő önerő-hozzájárulást és az elköltött többletkiadás összegét is.
A táblázatban kimutatott 159,5 MFt támogatási összeg egésze nem 2021. évben érkezett az önkormányzathoz és intézményeihez, hiszen ezek áthúzódó volta miatt egy része még 2020. évben előlegként folyósítva lett. A 2020. évet érintő hasonló pályázatok összes támogatási bevétele 171,7 MFt volt, ez alapján a 2021. évi támogatási összeg 7,11%-kal kevesebb támogatási bevételt jelent.
Saját önerőként 1,4 MFt-ot kellett átvezetni 2020. évben, 2021. évben ennek összege 2,8 MFt volt, ami az előző időszak kétszerese. Ezen kívül további 5,2 MFt-ot kellett költeni olyan kiadásokra, amelyek a közfoglalkoztatási programban nem elszámolható költségek. Ez összesen 8,1 MFt. Ezzel szemben 2,9 MFt bevétele volt az Önkormányzatnak jellemzően mezőgazdasági termékek értékesítéséből. Így elmondható, hogy 5,2 MFt önkormányzati plusz ráfordítás 118,6 fő részére biztosított álláslehetőséget különböző időszakokra. Ez átlagos statisztikai állományt jelent, személy szerint ez több főt tesz ki.
1.
1.
1. Egyéb pályázatok
Mindszent Város Önkormányzatánál 2021. évben a Projektiroda tájékoztatása szerint az alábbi folyamatban lévő beruházások voltak:
1. KEHOP-2.1.2-15 Ivóvízminőség-javító program: Kiemelt jelentőségű beruházásnak minősül, így az önkormányzatnak csak a teljesítés-adatokat kell lekönyvelnie, szervezési feladatokkal nem rendelkezik. Jelenlegi konzorciumi határidő 2021.08.30. A megvalósítás folyamatos. Műszaki tartalom-módosítási kérelem került benyújtásra a régi víztorony bontására vonatkozóan.
2. TOP-3.2.1-15 Mindszent Önkormányzati tulajdonú épületeinek energetikai korszerűsítése: az irányító hatóság a többletforrás igénylést jóváhagyta. A megvalósítási határidő módosítására vonatkozóan Támogatói szerződés módosítási kérelmet kell benyújtani. Záróelszámolás folyamatban van, számlarészletező megérkezett a Bodrogi Bau Kft.-től (2022.05.17-én).
3. TOP-1.1.1-15 Mindszent Város Önkormányzatának agrárlogisztikai célú ipari terület fejlesztése (Ipari park): A projekt kivitelezési munkálatai befejeződtek. A közüzemi rákötések folyamatban vannak. Várható befejezés: 2021.12.31. Közbenső ellenőrzés történt, a MÁK hiánypótoltatott, az elmaradt műszaki tartalmat (Hűtő-fűtő-klíma berendezés beszerelése) pótolni kellett. A beszerzés és kivitelezés önerőből megtörtént, a pályázat zárása folyamatban van.
4. TOP-2.1.1-15 Mindszent piacterének és kerékpáros közlekedés infrastruktúrájának felújítása (Barnamezős): A projekt fizikai megvalósítása befejeződött, az elmaradt szakmai beszámolók és pénzügyi elszámolások benyújtása érdekében Támogatói szerződés módosítási kérelmet kell benyújtani. 2022.04.07-én módosítási igény került benyújtásra, műszaki átadás dokumentumai rendelkezésre állnak. Záró elszámolás benyújtás alatt.
5. TOP-2.1.2-15 Mindszenti központi tereinek felújítása (Zöldváros): A projekt megvalósítása megtörtént. A záró szakmai- és pénzügyi beszámoló benyújtása megtörtént. A záró helyszíni ellenőrzés 2020. októberében megtörtént, a hiányosságok, hiánypótlások teljesítése folyamatban van.
6. TOP-5.2.1-15 A mindszenti Dózsa-telep megújítása (Dózsa Szoft): a 2020 évben benyújtott egyedi kérelem elutasításra került. A teljes projekt áttervezése szükséges a pályázati feltételeknek való megfelelés érdekében. A várható befejezési dátum: 2021.12.30. Konzorciumi megállapodás módosításra került, elmaradó programok megvalósítása érdekében. Így a projekt fizikai befejezését 2023.03.31–i dátummal kívánjuk kitolni. Amennyiben a módosítást jóvá hagyják, az elmaradt programok megvalósítása érdekében a HTKT részére 9.606.400 Forint kerül átcsoportosításra.
7. TOP-4.3.1-15 A mindszenti Dózsa-telep megújítása (Dózsa Infra): a 2020 évben benyújtott egyedi kérelem elutasításra került. A teljes projekt áttervezése szükséges a pályázati feltételeknek való megfelelés érdekében. A várható befejezési dátum: 2021.12.30. További műszaki tartalmat érintő áttervezés szükséges a záróelszámolás beadhatósága érdekében.
8. TOP-1.2.1-16 A Mindszenti szabadstrand látványstranddá fejlesztése: A projekt megvalósítása a járványhelyzetre tekintettel felfüggesztésre került. A szükséges közműhálózat-bővítés a szolgáltató részéről 2021. augusztus végére várható. Várható befejezési dátum: 2021.12.31. Műszaki tartalom és mérföldkövek vonatkozásában támogatási okirat módosítását intézi a menedzsment.
9. TOP-1.4.1-19-CS1-2020-00026 - Bölcsődei férőhelyek kialakítása: a támogatási szerződés 2020. októberében hatályba lépett. Kiválasztásra került a projektmenedzsment szervezet. A további beszerzési eljárások folyamatban vannak a tervező, a közbeszerzési tanácsadó, a műszaki ellenőr, és a nyilvánosság biztosítása tekintetében. Várható befejezés: 2022.12.31. Közbeszerzési eljárás folyamatban. Támogatási szerződés módosítása megtörtént, a projekt fizikai befejezésének tervezett napja: 2023.09.25. lett.
10. TOP-5.3.1-16 Helyi identitás és kohézió erősítése (Mindszent-Mártély): A projekt megvalósítása a járványhelyzetre tekintettel felfüggesztésre került. A teljes projekt áttervezése szükséges a pályázati feltételeknek való megfelelés érdekében. A várható befejezési dátum: 2022.06.30. Irányító hatóság szabálysértési eljárást indított, melynek következtében a támogató elállt a támogatási szerződéstől, továbbá a projekt teljes támogatási összegét visszavonta.
11. KÖFOP-1.2.1-VEKOP Mindszent Város Önkormányzata ASP központhoz való csatlakozása: A projekt megvalósítása megtörtént, a záró szakmai- és pénzügyi beszámolót az irányító hatóság elfogadta. A pályázat lezárásra került.
12. EFOP-1.5.3-16 Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben - Közösségi szolgáltatások fejlesztése Csongrád megyében (Közösség): A projekt megvalósítása folyamatos. Várható befejezési idő 2021.11.30. A projekt záró elszámolása folyamatban van, a konzorcium vezetője Maroslele végzi.
13. EFOP-3.9.2-16 Humán kapacitások fejlesztése térségi szemléletben (Gyermekeink a jövő) humán szolgáltatások minőségének fejlesztése Csongrád megyében: A projekt megvalósítása folyamatos. Várható befejezési idő: 2021.11.30. A projekt záró elszámolása folyamatban van, a konzorcium vezetője Maroslele végzi.
14. VP6-7.2.1-7.4.1.2-16 Külterületi helyi közutak fejlesztése, önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavításához, karbantartásához szükséges erő- és munkagépek beszerzése: nem valósult meg.
15. VP6-19.2.1-84-2-17 A lakosság életminőségének és egészségi állapotának javítása (Egészségház): A projekt megvalósítása megtörtént, a beszerzett eszközök az Egészségház számára átadásra kerültek. A záró szakmai- és pénzügyi beszámolót az irányító hatóság elfogadta. A pályázat lezárásra került. A pályázatban jóváhagyott műszaki tartalom szerint a megítélt támogatásból a felújított orvosi rendelőbe bútorok, valamint vizsgálóberendezések, gyógyászati eszközök kerültek beszerzésre mindösszesen 8.830.009,- Ft értékben. A pályázat záró elszámolása 2020 évben első körben elutasításra került. 2021. januárban ismét benyújtásra került, melyet az Irányító Hatóság 2021.01.25-én elfogadott, az utófinanszírozott támogatási összeg 2021.02.05-én átutalásra került.
16. Tisza-Maros értékei komplex kerékpáros túraútvonal - VP6-19-2.1-84-4-17: A pályázati konstrukció keretében 18 kistelepülés konzorciumban pályázott a kerékpáros túraútvonal kialakítására. A teljes támogatási összeg 34.438.402,-Ft, melyből valamennyi település azonos összegű támogatással, azonos műszaki megoldással, egységes arculattal egy-egy kerékpáros pihenőhely kialakítását valósíthatta meg. A pályázat benyújtásakor Mindszentet érintően a pihenőhely helyszíneként a Szabadság téren átvezető kerékpárút melletti terület került megjelölésre. 2021. június hóban itt került elhelyezésre a fedett pihenő kerékpártárolóval és hulladékgyűjtővel. A támogatás elszámolása a konzorciumvezető Székkutas feladata.
17. VP6-19.2.1-84-5-17 A településen élők hasznos szabadidő eltöltését segítő fejlesztések megvalósulása (Játszótér): A projekt megvalósítása megtörtént, a záró szakmai- és pénzügyi beszámolót az irányító hatóság elfogadta. A pályázat lezárásra került.
18. VP6-19_2_1_-84-9.1-19 - Ökoturisztikai, aktív turizmushoz kapcsolódó közösségi fejlesztések: tiszai szabadstrand-kemping felújítása, valamint a komp-kikötő területének felújítása. A támogatói okirat hatályba lépett. A kivitelezésre vonatkozó beszerzési eljárások folyamatban vannak. Megvalósítási határidő: 2021.12.31. A kivitelezés megtörtént, az elszámolás folyamatban van.
19. Kubinyi Ágoston Program 2018/2019: A projekt megvalósítása megtörtént, a vállalt feladatokat elvégezték.
20. Kubinyi Ágoston Program 2019/2020: Rendelkezésre áll a támogatói szerződés, a megvalósítása folyamatban van. Elszámolási határidő 2021. 07.29. A záró szakmai- és pénzügyi beszámoló benyújtásra került az illetékes Minisztérium felé.
21. Kompok-révek 2018/2019: A projekt megvalósítása sikeresen megtörtént, a záró szakmai- és pénzügyi beszámoló benyújtásra került az illetékes Minisztérium felé.
22. LVF/13997-17/2019-ITM Kompok, révek fenntartásának, felújításának támogatása (2019/2020): A projekt megvalósítása folyamatos; a vállalt feladatok elvégzésének végső határideje: 2021. június 29. Záró szakmai és pénzügyi beszámoló benyújtásra került.
23. LVF/17717-16/2020-ITM Kompok, révek fenntartásának, felújításának támogatása: A projekt megvalósítása folyamatos; a vállalt feladatok elvégzésének végső határideje: 2021. december 31. Záró szakmai és pénzügyi beszámoló benyújtásra került.
24. LVF/5196/2021-ITM Kompok, révek fenntartásának, felújításának támogatása: Támogatás felhasználásának ideje 2022.12.31. Az elszámolást 2023. első negyedév végéig kell benyújtani. Az eszközök beszerzése és a kompfelújítás folyamatban van, vállalkozási szerződés megkötésre került a Bamli Művek Kft-vel.
25. Közművelődési érdekeltségnövelő beruházás: A projekt megvalósítása sikeresen megtörtént, a Keller Lajos Művelődési Központ és Könyvtár parketta csiszolási munkálatai, a másik évben pedig a fűtőtestek, konvektorok cseréje történt meg az épület első felében, A záró szakmai- és pénzügyi beszámoló benyújtásra került az illetékes Minisztérium felé.
26. ÉlF/309-2/2019 - Ebrendészeti telep korszerűsítése: A projekt megvalósítása sikeresen megtörtént, a záró szakmai- és pénzügyi beszámoló benyújtásra került az illetékes Minisztérium felé.
27. BGA/5330/2020. Bethlen Gábor Alap - Országzászló állítása: a tervezési és engedélyezési eljárások megkezdődtek. Várható befejezés: 2021.05.31. Záró elszámolása folyamatban van.
28. Konyhafejlesztés 2018: A projektben vállalt kivitelezési munkálatok és az eszközök beszerzése megtörtént. A pályázat elszámolási határideje: 2021. szeptember 30.
29. Károly Óvoda Móricz Zs. u. épület tálalókonyha felújítása, eszközbeszerzés - Önkormányzati étkezési fejlesztések támogatása 2020.: a felújításra vonatkozóan közmű-tervezés szükséges. Beszerzési eljárások folyamatban vannak. Megvalósítás határideje: 2022.12.30. Közműtervek elkészültek, kivitelezőktől várjuk az ajánlatokat. A kivitelezés az óvodai nyári zárás időszakára van ütemezve.
30. 2195-8/2016/HERMAN - „Tanyák, valamint tanyás térségek, megőrzése és fejlesztése érdekében a települési és térségi fejlesztések támogatására: Támogatói szerződés módosítása megtörtént, a megvalósítás folyamatban van. Elszámolási határidő: 2021.07.14. Elszámolás beküldve 2021.07.11-én, hiánypótlás elküldve 2021.11.05-én. Az elszámolás elfogadásra vár.
31. 1498-12/2017/HERMAN Tanyafejlesztési program-TP-1-2017: A projektben vállalt eszközök beszerzése megtörtént. Szakmai- és pénzügyi beszámoló hiánypótlásának elfogadását követően kerül kiutalásra a támogatási összeg másik fele.
32. Kárenyhítéses projekt: Mindszent Város Önkormányzata együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft.-vel, mely értelmében Mindszent 3.000.000 Ft-ot nyert Önkormányzati fenntartású kulturális intézmények támogatására, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kiírásán.
33. Az elnyert támogatásból, a szakmai tervvel összhangban beszerzésre került a Keller Lajos Művelődési Központ és Könyvtár elektromos felújításához szükséges főelosztó szekrény. A projekt elszámolását 2022.05.31-ig szükséges elvégezni, jelen helyzetben az elszámolás összeállítása van folyamatban.
34. Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény 3. A helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai melléklet 3. A helyi önkormányzatok felhalmozási célú kiegészítő támogatásai 3.5. Belterületi utak, járdák, hidak felújítására című pályázaton 18.827.916.- forintot, továbbá a Belügyminisztérium az 5000 fő feletti lakosságszámú egyes településeket érintő, azonnali beruházásokhoz szükséges források biztosításáról szóló 1912/2021. (XII.15.) Korm. határozat alapján elnyert „önkormányzati útfelújítás” tárgyú pályázaton 107 853 322 forintot nyert Mindszent Város Önkormányzata. A testület a 2022. 05. 04. napján tartott rendkívüli testületi ülésen 19.650.224.-Ft önerő biztosításáról döntött. A közbeszerzési eljárás folyamatban van, a kivitelezés előreláthatólag júniusban megindul. A kivitelezés határideje 2022.12.31.
A Keller Lajos Művelődési Központ és Könyvtár intézményünk több esetben nyújtott be pályázatot. 2021. évben az alábbi elnyert pályázatok voltak folyamatban, melyek egy része működési. másik része felhalmozási kiadásokra fordítható:
1. 205104/2314 A MINDSZENTI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT MUNKATÁRSAI RÉSZÉRE CSOPORTÉPÍTŐ DRÁMATRÉNING MEGVALÓSÍTÁSÁRA Elszámolási határidő: 2022. június 30.
2. 205132/5265 KACKIÁS, AVAGY CROSSOVER MINDSZÖNTIESEN KÁVÉHÁZI HANGULATBAN CÍMŰ RENDEZVÉNYSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA Elszámolási határidő: 2022. június 30.
3. 205196/127 "A kisherceg Mindszentre érkezik" címmel Elszámolási határidő: 2022. június 30.
4. EMT-TE-B-A-21-0267 Előadó-művészeti szervezetek többlettámogatása programra "A csodálkozás kíváncsiságra sarkall Mindszenten" címmel Kulturális események, rendezvények, előadások, koncertek szervezése. Megvalósítás 2022. június 30-ig.
5. EMT-TE-B-B-21-0018 Előadó-művészeti szervezetek többlettámogatása programra "A Mindszenti Művelődési Központ felelős a megszelídített rókáiért" címmel. Infrastrukturális fejlesztés: lángmentes függöny, villamos főelosztó felújítása, világításkorszerűsítéssel, Színháztermi ajtók modernizálása. Megvalósítási határidő 2022. június 30.
1. A feladatok ellátásához szükséges Létszám adatok
A 2021. évi eredeti létszám-előirányzat 140,7 fő volt, melyből intézményi alkalmazásban 128,4 fő, közfoglalkoztatási programban pedig 12,3 fő volt tervezve (25. melléklet). Ehhez képest 2021. december 31-én 179,3 fő volt a tényleges átlagos állományi statisztikai létszámadat, melyből intézményi alkalmazásban 119,9 fő, közfoglalkoztatásban 59,4 fő állt. Összesítve a létszámadatok a következőképpen oszlanak meg az egyes intézmények között:
1. táblázat
2019-2021. évi tényleges összesített létszámadatok
Forrás: Saját gyűjtés könyvelési- és egyéb adatokból
A bérgazdálkodásnál mindig szem előtt kell tartani, hogy bizonyos létszám alá csökkenés esetén maga a feladat-ellátás kerülhet veszélybe. A több éves adatok vizsgálatából megállapítható, hogy jelentős növekedés történt az intézményi foglalkoztatás területén. A Mindszenti Polgármesteri Hivatalnál jelentkező 23,48%-os növekedés oka a Mindszenti Városgazda Nonprofit Kft dolgozói nagy részének az átvétele.
Az összesített adatok tekintetében látható, hogy a közfoglalkoztatási létszámadatok csökkentek az elmúlt időszakban, de azok mindig az illetékes foglalkoztatási osztály által indított programokok függvénye. Ez a helyi foglalkoztatottságra is negatívan hat, de a közfoglalkoztatottak által termelt érték is kevesebb.
A részletes adatok az éves beszámoló 25. számú melléklete tartalmazza, de találhatunk részletező létszámadatokat a 8. számú mellékletben is.
A 32. melléklet szerinti Éves beszámoló 08. és 09/A. űrlapjain pedig a foglalkoztatottak és választott tisztviselők összetételét, funkciócsoport szerinti megoszlását és személyi juttatásait kísérhetjük figyelemmel.
1.
1. Veszélyhelyzet alatt ellátott feladatok
Magyarország Kormánya első alkalommal a 40/2020. (III. 11.) Korm. rendelettel hirdetett ki veszélyhelyzetet az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány (koronavírus) következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében.
Ezt követően több kormányrendelet született, amelyek az állampolgárok életvitelére, illetve a gazdasági életre egyaránt befolyással bírtak. Leginkább a gépjárműadó helyi önkormányzatot megillető részének elvonása sújtotta az Önkormányzatot, ennek részletesebb bemutatása a III.1.1.2. pontban történik. A helyi iparűzési adó tekintetében a bevétel későbbi realizálódása okozott nehézséget, likviditási gondot.
Az intézmények, konyhák működése korlátozva volt, az intézményeket érintő változások a IV.2-IV.5. pontokban kerül ismertetésre.
Mindemellett elmondható, hogy a hivatal és intézményeinek működése nem állt le, ha kellett home office-ban vagy ügyeleti rendszerben, de a legtöbb esetben személyes jelenléttel kerültek a feladatok ellátásra.
1. Az államháztartási számviteli rend bemutatása
Mindszent Város Önkormányzata és intézményei, a Mindszenti Polgármesteri Hivatal, a Károly Óvoda és a Keller Lajos Művelődési Központ és Könyvtár az állam önkormányzati alrendszerébe tartoznak. Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv. (továbbiakban Áht.) 10. §-a értelmében a költségvetési szerv gazdasági szervezettel rendelkezik. Így a gazdálkodási feladatokat a Mindszenti Polgármesteri Hivatal esetében annak Közgazdasági Irodája látja el, Mindszent Város Önkormányzata esetében fenti törvény szerint, annak intézményei tekintetében pedig külön Munkamegosztási megállapodás alapján, szintén a Közgazdasági Iroda látja el.
A gazdálkodás alapját a mindenkori központi költségvetési törvény – jelen esetben Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény –, az Áht., az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet (továbbiakban Ávr.), valamint az Áhsz. képezi, azonban további törvényi előírásoknak is meg kell felelni, mint például
a helyi adókról szóló 1990. évi C. tv. (Htv.)
a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. tv. (Szja.)
a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásáról szóló 1996. évi XXV. tv.
a számvitelről szóló 2000. évi C. tv. (Szt.)
az elektronikus aláírásról szóló 2001. évi XXXV. tv. (Eat.)
az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. tv. (Vagyon tv.)
az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. tv. (ÁFA tv.)
Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. (Mötv.)
Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. tv. (Stabilitási tv.)
nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. tv. (Nvt.)
az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. tv.
az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. tv. (új Art.)
egyéb adó- és ágazati törvények
az adósságot keletkeztető ügyletekhez történő hozzájárulás részletes szabályairól szóló 353/2011. (XII.31.) Korm. rendelet
a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII.31.) Korm. rendelet
az államháztartásban felmerülő egyes gyakoribb gazdasági események kötelező elszámolási módjáról szóló 38/2013. (IX.19.) NGM rendelet
a kormányzati funkciók és államháztartási szakágazatok osztályozási rendjéről szóló 15/2019. (XII.7.) PM rendelet
a számla és a nyugta adóigazgatási azonosításáról, valamint az elektronikus formában megőrzött számlák adóhatósági ellenőrzéséről szóló 23/2014. (VI.30.) NGM rendelet, és
a foglalkoztatáshoz kapcsolódóan további 10 jogszabály, illetve
egyéb ágazati jogszabályok
ismerete szükséges ahhoz, hogy munkánkat szabályszerűen tudjuk végezni, hogy annak eredményeként egy megbízható, valós összképet bemutató beszámolót, zárszámadást tudjunk nyújtani mind az adott szerv vezetőinek, jelen esetben a Tisztelt Képviselő-testületnek, mind a külső partnereknek.
Az Áht. 91. § (1) bekezdése kimondja, hogy a helyi önkormányzat költségvetésének végrehajtására vonatkozó zárszámadási rendelet tervezetét a jegyző készíti elő és a polgármester terjeszti a képviselő-testület elé úgy, hogy az a Képviselő-testület elé terjesztését követő harminc napon belül, de legkésőbb a költségvetési évet követő ötödik hónap utolsó napjáig hatályba lépjen.
A zárszámadás alapját képezi a Magyar Államkincstár által biztosított elektronikus felületen –általunk határidőben, 2022.03.22-én – benyújtott 2021. évi Éves költségvetési beszámoló, melyet a Magyar Államkincstár 2022. április 12-én jóvá is hagyott. A Pénzügyminisztérium általi pénzügyi jóváhagyására 2022. április 30-án került sor.
A helyi önkormányzatok bevételeit és kiadásait működési-, felhalmozási-, valamint finanszírozási bevételekre és kiadásokra bonthatjuk. Mindszent Város Önkormányzatának mérlege e séma alapján került összeállításra.
A bevételek egyrészt központi támogatásokra épülnek, más részüket a saját bevételek alkotják. A központi támogatások elsősorban már nem normatív támogatási rendszerre épülnek, hanem egyes területeken feladatalapú finanszírozást alkalmaz, mely azt jelenti, hogy az egyes ellátandó feladatokhoz valamilyen elszámolási alapot, természetes mértékegységet határoznak meg, mely mutatószám alapján történik a támogatási összeg meghatározása. Ilyen mutatószám például a lakosságszám, szilárd burkolatú úthálózat nagysága, ellátottak létszáma, étkezési adagszámok stb. A nyújtott támogatás pedig csak meghatározott típusú és meghatározott összegű kiadásra fordítható.
Az Mötv. alapján az önkormányzat saját bevételét alkotják
a helyi adók,
saját tevékenységből, vállalkozásból és az önkormányzati vagyon hasznosításából származó bevétel, nyereség, osztalék, kamat és bérleti díj,
átvett pénzeszközök,
törvény alapján az önkormányzatot megillető illeték, bírság, díj, valamint
az önkormányzat és intézményei egyéb sajátos bevételei.
Az államháztartási számviteli rend két részből áll, egyrészt a költségvetési számvitelből, másrészt a pénzügyi számvitelből.
1.
1. Költségvetési számvitel
A költségvetési számvitel a bevételi és kiadási előirányzatok alakulásának, a követelések, kötelezettségvállalások, más fizetési kötelezettségek, és ezek teljesítésének, továbbá a központi költségvetés meghatározott fejezetéből kapott támogatások felhasználásának a valóságnak megfelelő, folyamatos, zárt rendszerű, áttekinthető nyilvántartását és az éves költségvetési beszámoló ezekre vonatkozó részei megbízható és valós összképet mutató elkészítését biztosítja.
A helyi önkormányzat és intézményeinek költségvetési rendeletben megállapított bevételi és kiadási előirányzatai az Áhsz. 15. mellékletében meghatározott egységes rovatrend szerinti költségvetési számvitel szerinti bontásban készül. A költségvetési szerv gazdálkodásával összefüggésben elkészített, a költségvetési számvitelnek megfelelő rovatrend szerinti költségvetési adatokat a pénzforgalmi jelentés tartalmazza. E jelentést a Magyar Államkincstár által biztosított elektronikus felületen kell teljesíteni minden hónap 20-áig. A 32. mellékletben található Éves költségvetési beszámoló 01-04. űrlapjai tartalmazzák a költségvetési szemlélet szerinti könyvelést, mely egy dinamikus szemléletű kimutatás, vagyis egy adott időszak (jelen esetben 2021.01.01-2021.12.31.) pénzforgalmát mutatja. Összehasonlításképpen bemutatjuk az előző 3 év adatát:
1. táblázat
2019-2021. évek Konszolidált Költségvetési jelentései (PM INFO-i) Ft-ban
Forrás: Saját gyűjtés könyvelési adatokból
Az 5. tábla megmutatja, hogy a működési bevételek 2021. évben szűkösen, de fedezetet nyújtottak a működési kiadásokra, legalább is úgy tűnik. Figyelembe véve, hogy közel 117,3 MFt-os működési jellegű szállítói tartozása volt konszolidáltan az Önkormányzatnak 2021. december 31-én, akkor látható, hogy 116,3 MFt-tal alul maradtak a bevételek a kiadásoktól, melyre a finanszírozási kiadások sem nyújtottak fedezetet. A finanszírozási működési bevétel és a finanszírozási működési kiadás különbsége 76,7 MFt, tehát 39,6 MFt működési szállítói tartozásra egyáltalán nincs fedezet.
A működési támogatások (B1) összege 2020. évben 14,7 MFt-tal csökkent. 2021. évben összességében növekedés volt tapasztalható, de a rovaton belüli támogatás megoszlása nagyon átrendeződött. Az egyik feladatot a változásoknak megfelelő támogatásnövekedés jellemez, a másik feladat viszont még a minimálbér-növekedés miatt elvárt növekedés összegét sem éri el, elmondható, hogy alulfinanszírozott. 2021. évi részletes támogatási összegeket az 1. melléklet tartalmazza, az előző 3 év adatainak összehasonlítása pedig a III.1.1.1. pontban történik.
A közhatalmi bevételek (B3) később kerülnek részletesen elemzésre a III.1.1.2. pontban, viszont az egyértelműen látszódik, hogy a helyi iparűzési adónak köszönhetően jelentős visszaesés következett be 2020. évben. A kb. 20%-os visszaesés az elmúlt évben további 6,6%-kal csökkent.
A működési bevételek (B4) tekintetében is változóan alakult az évek során a tényleges bevétel összege. Ilyen típusú bevétel pl. a szociális-, munkahelyi- és intézményi gyermekétkeztetés, de a tárgyi eszközök bérleti díja is e jogcímen kerül a költségvetésbe. Ezek azok a bevételek, amelyek nagy mértékben függnek attól, hogy mennyien veszik igénybe az adott szolgáltatást. A 2020. évi kiemelkedő bevételt a sírhely újra váltások megnövekedett száma eredményezte. Az alábbi táblázat az egyes étkezési típusok szerinti adagszámokat mutatja be az elmúlt 3 évben:
1. táblázat
2019-2021. években étkezést igénybe vevők számának
és az általuk igényelt adagszámok alakulása
Forrás: Saját gyűjtés könyvelési adatokból
2020. évben a koronavírus miatt jelentős adagszám-visszaesés tapasztalható szinte minden étkezési típus esetében. 2021. évben szinte minden étkezési típus esetében növekedés következett be, ami azonban még jóval alul marad a 2019. évi adatokhoz képest. Az intézményi gyermekétkeztetésnél az óvodai étkezők számában 8,27%-os volt a növekedés. az iskolai étkezési adagszámok azonban 18,87%-kal növekedtek. A szociális étkeztetésben meglévő konkurencia ellenére 2021. évben szinte stagnált az ellátottak száma, melynek oka, hogy a veszélyhelyzet alatt is folyamatos volt az azt megelőző évben is az ellátás házhoz szállítás formájában. A munkahelyi- és vendégétkezés esetében jelentős, mintegy 32,89%-os növekedés tapasztalható. Az összesített adagszámokat tekintve 2020. évben 28,28%-kal igényeltek kevesebb ételt, ez 2021. évben megfordulni látszik, összességében 16,9%-kal növekedett az adagszám, azonban a 2019. évi adatokhoz képest ez annak csak 83,85%-a.
A működési célú átvett pénzeszközök (B6) összege az egyedi, lakosok által megfizetett víziközmű költségtérítéseket, illetve korábbi évek szociális visszafizetéseit tartalmazza. Ennek összege évről-évre csökkenő tendenciát mutat annak megfelelően, ahogy csökkennek a hátralékok. Újak nem keletkeznek.
Az. 5. táblázatból látható, hogy a felhalmozási bevételek ugyan fedezetet nyújtanak a felhalmozási kiadásokhoz, ennek oka, hogy 2021. évben 2 nagyösszegű pályázatot is nyertünk, azonban ennek felhasználása 2022-23-ban fog megtörténni. Ez az oka annak, hogy az előző évhez képest kb. 5-szöröse lett a maradvány összege, mely azonban kötelezettséggel terhelt maradvány, mint az a 20. melléklet is bemutatja.
Felhalmozási célú támogatások (B2) esetében látható, hogy 2020. évben kb. 2-szeresére növekedett a felhalmozási támogatások összege, majd 2021. évben tovább növekedett, a 2020.évi támogatási összeg 4,3-szorosára. A bevételként kapott felhalmozási támogatási összegek azonban kötelezettségvállalással terheltek, másra nem fordíthatóak, így azok fel nem használása esetén azok kötelezettséggel terhelt (felhalmozási célú) maradványként jelentkeznek. A jelentősebb pályázatok a 3. táblában bemutatásra kerültek.
A felhalmozási bevételek (B5) tekintetében a korábban nyújtott lakásvásárlási kölcsönök törlesztőrészletei érkeznek a számlánkra, 2019. évben azonban ingatlanértékesítés történt immateriális jószág (földhasználati jog) és jármű formájában. Ugyan a Képviselő-testület döntést hozott 2020. évben a Mindszent, Köztársaság tér 11. sz. alatti ingatlan értékesítéséről, annak bevétele csak 2021. évben realizálódott.
A működési kiadások első sora alapján látható, hogy a személyi juttatások (K1) a vizsgált 3 évben folyamatosan emelkedtek. Ennek oka a jelentős mértékű minimálbér- és garantált bérminimum-emelés volt, mely 2019. évben az emelés mértékének megfelelően emelkedett. 2020. évben már nem követte a minimálbér-emelkedés mértékét, csak 3,43%-os volt a növekedés, 2021. évben pedig a 14,94%-os növekedés oka a Városgazda Nonprofit Kft-től átvett munkavállalók miatti létszám-növekedés, illetve az ő bérük.
A szociális hozzájárulási adó (K2) mértéke növekedett 2019. évben, de kisebb ütemű növekedés volt ez, mint a személyi juttatások esetében. 2020.évben pedig már érvényesül a kormány szociális hozzájárulási adócsökkentése, ennek eredményeként 3,73%-kal kevesebb volt az ilyen jellegű kiadás. 2021.évben tovább csökkent a járulék-teher, azonban az átvett létszámhoz kapcsolódóan egyenes arányban nőtt a járulék összege is, de kisebb mértékben, 7,5%-kal.
A dologi kiadások (K3) tekintetében az elmúlt évekre a megfontolt gazdálkodás volt jellemző A vírusveszélyre való tekintettel – ahogy az bemutatásra került az adagszámoknál is – az igényelt étkezési adagokhoz kapcsolódóan jelentős mértékben megcsökkent az élelmiszer alapanyag beszerzése is, melynek köszönhetően 16,98%-kal csökkent a dologi kiadások összege 2020. évben. 2021. évben további 16,53%-kal csökkent a dologi kiadások összege, de ez sajnos csak a kifizetett számlákra vonatkozik. Nem teljesített dologi kiadások összege (szállítói nyilvántartás) 74,4 MFt, amivel összehasonlítva az előző év adatát 12,12%-os a növekedés.
Az ellátottak juttatásai (K4) soron szereplő összegek között első ránézésre nem vonható le egységes következtetés. Az elmúlt években ennek támogatási összegei sajnos jelentős összeggel, folyamatosan csökkennek, azonban ennek felhasználása mindig attól függ, hogy hány rászoruló keresi fel a hivatalt, illetve a többi szociális jellegű kiadást mennyi összeggel kell kiegészíteni. Így pl. 2019. évtől sokkal kevesebb összeg jutott a lakáskorszerűsítési támogatásokra is. 2020.évben viszont 9,91%-kal több támogatást kellett nyújtani a rászorulóknak, melyhez a koronavírus szintén nagy mértékben hozzájárult. 2021. évben 18,31%-kal kevesebb támogatás jutott a közvetlen rászorulóknak.
Az egyéb működési célú kiadások (K5) között tartjuk nyilván a civil szervezeteknek, a Mindszenti Városgazda Nonprofit Kft.-nek, a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulásnak nyújtott támogatásokat, illetve a központi költségvetés felé visszafizetendő támogatásokat. E két utóbbi összegeket rendszerint szerepeltetjük a települési önkormányzatok rendkívüli támogatása (régi Önhiki) pályázatban, így azok rendszerint utólag, sokszor a következő évben kerülnek kifizetésre, ezért nem lehet kellőképpen elemezni e sort. Annyi látható, hogy minden évben csökken az ilyen jellegű kifizetések összege, de sajnos a szállítói nyilvántartás tartalmaz ilyen jellegű kötelezettséget (42,9 MFt összegben). Ezt figyelembe véve itt is növekedést kellene tapasztalni 7,4%-kal.
A felhalmozási kiadások közül a legjelentősebb a beruházások (K6), melynek összege azért nem tükrözi teljes mértékben az elnyert pályázati összegeket, mert a legtöbb pályázat több év alatt valósul meg. A ténylegesen felhasznált összeg sem látható a költségvetési számvitel szerint, hiszen az nem veszi figyelembe, hogy sok esetben előleg került kifizetésre, melynek elszámolása csak a végszámla benyújtásakor történik meg. A 2019. évi jelentős kiadási összegnek azonban mindenképpen összetevője, hogy a legtöbb TOP-os beruházás kiadásai ebben az évben keletkeztek, illetve az ivóvízminőség-javító beruházásunk is nagymértékben hozzájárul ehhez. 2020. évben szintén hasonló a helyzet, de már látszódik, hogy a pályázatok kifutóban vannak, a rövidebb futamidejű pályázatok jóval kevesebb kiadási összeggel bírnak. 2021. évben a tendencia tovább folytatódik, a 42,55%-os csökkenést további 6,78%-kal redukálja.
A felújítások (K7) – mivel kisebb munkákat jelentenek, ezért – szinte adott évben be is fejeződnek. Összege 2019. évben volt jelentősebb, ami a Strandi fejlesztéshez és a konyhafelújításhoz kapcsolódott. 2020. évben kisebb felújítások történtek, jellemzően a kompon és a Játszótér pályázathoz kapcsolódóan, ami az előző évi kiadás 14,93%-a volt. A tavalyi évben szinte csak az útfelújításhoz kapcsolódóan történt kiadás, ami az előző évi alacsony összegnek is csak 26,23%-a.
Az egyéb felhalmozási kiadások (K8) legjelentősebb összege a lakáskorszerűsítési támogatás, de ide tartozik a különböző biztosítékok visszafizetése is. A lakáskorszerűsítési támogatás esetében elmondható, hogy egyre kevésbé népszerű e támogatási forma, annak ellenére, hogy vissza nem térítendő támogatásról van szó. Ez a kiutalt összegek csökkenéséből látható. 2021. évben nem is volt ilyen jellegű kiadás.
A felhalmozási támogatások felhasználását tekintve összességében megállapítható, hogy a beruházások és felújítások teljesítési összegei csökkenésével fordított arányban változik, azaz növekszik a maradvány összege. Ennek részletes bemutatása a III.1.3.1. pontban történik.
A költségvetési számvitel a rovatrend mellett tartalmazza a kormányzati funkció szerinti könyvelést. E szemlélet szerinti nyilvántartás alapján kell elszámolni az adott évben kapott feladatalapú támogatások felhasználásával. A kormányzati funkciók szerinti teljesített bevételek és kiadások a 32. melléklet szerinti Éves költségvetési beszámoló 05/A. és 06/A. űrlapjain találhatóak meg.
Szintén a költségvetési számvitel az alapja a Maradványkimutatásnak, melyet a 32. melléklet szerinti Éves beszámoló 07/A. űrlapjai szemléltetnek. Itt az alaptevékenység és a vállalkozási tevékenység maradványát lehet elkülöníteni. Mivel Mindszent Város Önkormányzata és intézményei vállalkozási tevékenységet nem végeznek, így az összes maradvány az alaptevékenység maradványa. Ez elkülönül kötelezettséggel terhelt és szabad maradványra, melyet részletesen a III.1.3.1. fejezet mutat be, illetve a zárszámadási rendelet 1-20. mellékletei.
Mindszent Város Önkormányzatának 2022. évi költségvetéséről szóló 6/2022. (III.1.) önkormányzati rendeletében mindaddig becsült maradványként szerepel a 2021. évi maradvány összege, amíg az elfogadásra nem kerül a 2021. évi zárszámadási rendeletben.
A korábban említett feladatalapú és egyéb támogatások felhasználásának elszámolása szintén a költségvetési számvitel szerint történik, mely a 32. melléklet szerinti Éves költségvetési beszámoló 11/A, 11/C, 11/E, 11/H, 11/I, 11/J, 11/K és 11/L űrlapjain látható.
A 11/A. űrlap mutatja meg azokat a 2021. évben kapott állami támogatásokat (kiegészítő és kötött felhasználású támogatásokat, feladatalapú támogatások egy részét, rendkívüli települési támogatásokat), melyek egy része áthúzódó pályázatokhoz kapcsolódik. 2021. évben összesen 119 376 304 Ft ilyen típusú támogatási összegből 110 706 598 Ft-ot használtunk fel. A támogatásnak – annak áthúzódó volta miatt – 2021. évben is felhasználható része 8 669 706 Ft, így fel nem használt, visszatérítendő támogatás nem volt.
A 11/C. űrlapon történt elszámolás alapján gyermekétkeztetés jogcímen 340 200 Ft, szociális étkeztetés jogcímen 67 570 Ft visszafizetési kötelezettség keletkezett, a rászoruló gyermekek szünidei étkeztetése jogcímen 4 560 Ft plusz támogatás illeti meg az önkormányzatot, így összesen 407 770 Ft a visszafizetési kötelezettség, melynek oka az előző évben lecsökkent adagszámok miatt következett be.
A 11/H űrlap szerint a korábbi vagy folyó években összesen 183 288 734 Ft olyan támogatást kaptunk, mely több év alatt használható fel, akár határidő meghosszabbítás következményeként, vagy azért, mert 2021.évben kaptuk. Ez a kapott támogatás a konyhafejlesztési-, a komp- illetve útfelújítási pályázatokhoz, Kubinyi programokhoz kapcsolódik. Korábbi években összesen 44 326 324 Ft-ot használtunk fel, 2021. évben további 6 086 042 Ft. Mivel a fennmaradó összegből a következő év(ek)ben 132 161 585 Ft továbbra is felhasználható, így 714 783 Ft visszafizetési kötelezettség keletkezett, mely összeg nem került felhasználásra, vagy nem elszámolható kiadáshoz kapcsolódik (komppályázat és konyhafelújítás).
Ez az elszámolás azonban csak előzetes, leginkább az elszámolás alapját képező mutatókban történt normatíva változása miatt történik. A támogatások felhasználásának részletes felülvizsgálata, tényleges megkezdése, általában a beszámoló elfogadását követően, szeptemberben kezdődik.
A többi űrlap (11/E, 11/I, 11/J, 11/K és 11/L) az előző űrlapok segédtáblái vagy összesítői.
1.
1. Pénzügyi számvitel
A pénzügyi számvitel a vagyon és annak összetétele, a tevékenység eredménye valóságnak megfelelő, folyamatos, zártrendszerű, áttekinthető nyilvántartását és az éves költségvetési beszámoló ezekre vonatkozó részei megbízható és valós összképet mutató elkészítését biztosítja.
1.
1.
1. Eredménykimutatás
Dinamikus szemléletben készül az Eredménykimutatás, melyek intézmények szerint a 32. melléklet szerinti Éves költségvetési beszámoló 13/A. űrlapjain található. Ezen űrlapon a tevékenységek eredményeként és a pénzügyi műveletek eredményeként állapítható meg a mérleg szerinti eredmény. Ennek a (minden intézmény együttes) konszolidált összege 2021. évben is negatív értéket eredményezett. Mértékét befolyásolják az időbeli elhatárolások, illetve az értékcsökkenés sincs finanszírozva közvetlenül bevételből.
Az időbeli elhatárolások nagy összege abból adódik, hogy az elmúlt években történt KEOP Szennyvízberuházás támogatási összegét (szinte a teljes költségét – a 2012. óta tartó beruházás összes költségét tekintve, annak 99,22%-át) el kellett határolni, mely az éves értékcsökkenési leírás mértékével csökkenthető csak. Ez viszont – az egyes leírási kulcsok változatai miatt – több évig is eltart. Ehhez jön az elmúlt évek nagy beruházásait érintő aktiválások – függetlenül attól, hogy a teljes beruházás befejeződött-e –, illetve az utánuk elszámolandó értékcsökkenések.
Az Áhsz. és a Tao. törvény is határoz meg az értékcsökkenésre rendelkezést, helyi szabályzatunk ezeket figyelembe véve állapította meg az egyes eszközök leírási kulcsát, ez alapján a vagyoni értékű jogok alap esetben 6,25 év alatt íródnak le, az épületek és építmények – attól függően, hogy milyen szerkezetből épülnek – 50 és 16,6 év között íródhatnak le, a gépek, berendezések, felszerelések, járművek pedig 3 és 6,9 év alatt.
A klasszikus Eredménykimutatás sémájától eltérően az alábbi táblázat – bár minden sort tartalmaz – egyszerűbb módszerrel kerül bemutatásra, bevételek és ráfordítások különbsége. Természetesen be van mutatva mind a tevékenységek eredménye, mind pedig a pénzforgalmi műveletek eredménye, sajnos azonban mindkettő negatív értékű.
1. táblázat
2019-2021. évek Konszolidált Eredménykimutatásai Ft-ban
Forrás: Saját gyűjtés könyvelési adatokból
1.
1.
1. Mérleg
Az éves beszámoló pénzügyi számviteli szemléletben bemutatott egyik legfontosabb kimutatása a mérleg, amely egyben az átjárhatóságot biztosítja a vállalkozási számvitelhez. A valós, megbízható összkép folyamatos figyelemmel kísérésének biztosítása végett negyedévente mérlegjelentést kell készíteni a Magyar Államkincstár által biztosított elektronikus felületen minden negyedévet követő 20-áig. Az Éves beszámoló részeként bemutatott mérleget már valóban a lezárt költségvetési évet követően kell elkészíteni, amely egy adott időpontra, jelen esetben 2021. december 31-ére vonatkozóan mutatja be a költségvetési szerv vagyonát és annak forrását, tehát ez egy statikus szemléletű kimutatás. A 32. melléklet szerinti Összevont (konszolidált) beszámoló 12/A. űrlapján található meg az Önkormányzat konszolidált 2021 évi mérlege. A konszolidált mérleg 3 évi összehasonlító adatait a következő táblázat mutatja be:
1. táblázat
2019-2021. évek Konszolidált Mérlegei Ft-ban
Forrás: Saját gyűjtés könyvelési adatokból
1.
1.
1.
1. Eszközök állománya
Az összesített adatokból látható, hogy a nemzeti vagyonba tartozó befektetett eszközök (A) értékét befolyásolja az időszaki értékcsökkenés elszámolásából eredő mérlegérték-csökkenés, 2019. évben nagyösszegű pályázatok fejeződtek be, aktiválásuk meg is történt még abban az évben. 2020. évben nem aktiváltunk annyi eszközt, mint a korábban már meglévő eszközök értékcsökkenése, ezért történt csökkenés a befektetett eszközök értékében (1,13%-os csökkenés). 2021. évben %-ban kifejezve minimális csökkenés történt, Ft-ban kifejezve ez viszont nagy összeget jelent, mintegy 55,86 MFt-ot.
A nemzeti vagyonba tartozó forgóeszközök (B) között kimutatott vásárolt készletek jelentik a legnagyobb arányt. Meg kell említeni, hogy itt nem csak a vásárolt élelmiszereket tartjuk nyilván (a legjelentősebb összegben), hanem a kazánprogramoknak köszönhetően tüzelőanyagot is (pl. szalmabálát, aprítékot), továbbá építőanyagot, ajándéktárgyakat. Bár %-os mértékben jelentősnek minősülne a növekedés, hiszen az elmúlt évi 53,51% arányában nagy, de ez összegben nem éri el a 4,8 MFt-ot. 2021. évben pedig csökkenés mutatkozott, 8,11%-kal.
Jelentős változás az eszközök tekintetében, hogy a Pénzeszközök esetén 2019. évhez képest 20,49%-kal csökkent 2020. évben. Mindennek oka a TOP-os pályázatok lekért előlegei, melyek azonban kötelezettséggel terhelt maradványként jelentkeznek a pénzforgalmi adatokban. A pénzmaradvány részletes bemutatása a III.1.3.1. pontban történik. A lekért előlegeket a Magyar Államkincstárnál elkülönített számlán kezeljük. 2019-2020. években e maradványösszegek nagymértékben felhasználásra kerültek. 2021. évben pedig az elnyert pályázatok előre lekért előlegei a bankszámlánkra megérkeztek, maradványként szintén nyilvántartjuk őket, felhasználásuk majd a következő év(ek)ben fog megtörténni.
A követelésekben (D) folyamatos a csökkenés, hiszen a Közgazdasági Iroda, a Jogi Iroda és az Adócsoport mindent megtesz azért, hogy a hátralékok behajtásra kerüljenek. A behajtási cselekmények első lépése azonban az, hogy meg kell előlegezni a behajtási költségeket, melyek tovább generálják a követelések nagyságát. Ebben az összegben mind az adós, mind az önkormányzati egyéb követelés, az étkezéssel kapcsolatos követelés, illetve az intézmények esetleges más követelései is benne foglaltatnak. A követelések soron tartjuk nyilván a lejárt és nem lejárt határidejű követeléseket, így azokat is, amelyek törlesztő részletei az elkövetkező években lesznek aktuálisak (pl. lakásvásárlási kölcsön visszafizetése, melynek utolsó törlesztése 2030-ban várható, illetve az értékesített önkormányzati lakások törlesztő részletei, melyek szerződés szerinti részletei 2023-ban jártak volna le, de teljes egészében megtérült az előző évben).
Megvizsgálva részletesebben a követeléseket, a 2020. évi követelés összeg kb. felére csökkent, melynek oka, hogy 2019. évben az akkor újonnan bevezetett központi ASP Gazdálkodási rendszer Adó szakrendszere tévesen tényleges követelésként vette figyelembe a 2020. évben fizetendő adóelőlegeket. A 2020. évi követelés összege már e tévesen értelmezett adattól letisztítva tartalmazza a helyes összeget, ahogyan a 2021. évi követelésösszeg is. Az előző évben azonban kb. 60%-ára csökkent a követelések összege.
Legnagyobb hányadot a beruházások miatti követelések jelentik: több pályázat esetében megkaptuk a Támogatói Okiratot, melyhez azonban a tényleges támogatás nem érkezett meg számlánkra.
Természetesen a ténylegesen fennálló követelések leszorítása az idén továbbra is fontos cél kell, hogy legyen.
Az Egyéb sajátos eszközoldali elszámolás (E) soron az ÁFA fizetési kötelezettségünket tartjuk nyilván, a visszaigényelhető ÁFA összege jelentős, mely a bevallást követő 60 napon belül realizálódhat.
Az aktív időbeli elhatárolások (F) között eredménynövelő tételeket lehet kimutatni, így pl. biztosítási díjakat, távközlési díjakat, melyeket kifizettünk ugyan 2021. évben, de azok 2022. évet terhelik.
A 33. melléklet szerinti Vagyonkimutatás részletesen bemutatja az Önkormányzat és intézményei vagyonát, illetve az elmúlt 3 évben történt módosulásokat a II.3. pont.
1.
1.
1.
1. Források állománya
A Saját tőke (G) eleme minimális szinten változott az elmúlt időszakban. 2019. évhez képest 2020. évben 4,17%-kal csökkent, 2021. évben pedig további 1,42%-kal. Összegét a mérleg szerinti eredmény nagy mértékben befolyásolja, aminek az Eredménykimutatás során látható volt, hogy 2019-2020-2021. években negatív volt az értéke (-52 519 271 Ft, -122 952 957 Ft és -54 379 104 Ft).
A források között szembetűnő a Kötelezettségek (H) megnövekedett összege, mely az eladósodottságunkat mutatja. Sajnos a települési önkormányzatok rendkívüli támogatásának összege az elmúlt években egyre kevesebb, így gondot okoz a szállítók határidőben történő kifizetése. Jelentős tételt a ki nem fizetett közüzemi díjak jelentenek, illetve a felhalmozási kiadási kötelezettség tekintetében az Alföldvíz Zrt.-nek fizetendő rendszer-felújítási kiadások. Sajnos ez utóbbi típusú kötelezettség – annak ellenére, hogy azok szükségesek a folyamatos feladatellátáshoz és számlás hátralékok – nem helyezhetők el a rendkívüli települési támogatásra irányuló pályázat részeként. Ennek ellenére tájékoztató jelleggel megjelenítjük a pályázatban, növelve ezzel az adósságállományunkat, azonban erre támogatást még egyetlen évben sem kaptunk. A kötelezettségek közé tartozik még pl. az adózók általi túlfizetések összege, de a hosszú lejáratú hitelünk állománya is. Rövid lejáratú hitel-kötelezettségünk nincs, hiszen nem lehet likvid célra hosszabb távú hitelt felvenni, így 2021. évben – bár kértünk Képviselő-testületi hozzájárulást – nem igényeltük meg a pénzintézettől, a szállítók türelmére alapoztunk, ennek következtében nem mertült fel a rövid lejáratú hitellel szembeni rendelkezésre tartási- vagy kamatfizetési kötelezettség. Szintén a kötelezettségek összegét növelik azok a kötelezettségek, amelyek a beruházásokhoz, felújításokhoz kapcsolódóan keletkeztek, teljesítésük azonban még nem történt meg, így azok ki nem fizethetőek. A túlfizetések, letétek, biztosítékok összegét körültekintően kell kezelni, hiszen az ügyfelek vagy a szerződéses partnerek befizetései megérkeztek a számlánkra, azonban az nem az önkormányzat bevétele, így a rendelkezésre álló szabad pénzeszközök összegébe nem számolható bele. Ennek összegével nem finanszírozható az önkormányzat kiadása. Jelentős gondot okoz a HTKT-nak fizetendő idősgondozáshoz, családsegítéshez, bentlakásos intézet fenntartásához kapcsoló hátralék összege, sajnos erre évek óta semmilyen támogatást nem kap az önkormányzat. Illetve szintén nagy gondot okoz az orvosi ügyelet ilyen szintű ellátása, hiszen mindkét feladat esetén abban az esetben, ha a központi támogatás – melyet nem önkormányzatunk, hanem a feladatot közvetlenül ellátó HTKT kapja meg – nem nyújt fedezetet a kiadásokra, akkor a tagönkormányzatok támogatás formájában ki kell, hogy egészítsék a bevételeket, így 0-ra redukálva a hiányt.
A Passzív időbeli elhatárolások (J) között eredménycsökkentő tételeket lehet kimutatni, olyan bevételeket, amelyek megérkeztek a számlánkra, de azok több évre illetik meg az önkormányzatot. Ilyen pl. a KEOP Szennyvízberuházáshoz nyújtott Európai Uniós és állami támogatás több évre történő elhatárolásának összege, de az összes TOP-os beruházások támogatási összegei is, melyet minden évben csak az értékcsökkenés összegével lehet csökkenteni.
1.
1. az önkormányzat vagyonának értékelése
Az önkormányzati vagyon szétosztásra került az adott feladatoknak megfelelően a különböző intézményekhez, így az adott feladatot ellátó intézmények Vagyonkezelői szerződés keretében átvették vagyonkezelésbe azokat az eszközöket (ingó és ingatlan), melyek a feladatuk ellátásához szükségesek. Ennek megfelelően a vagyonelemek továbbra is az Önkormányzat tulajdonát képezik, de a vagyonkezelésbe adás miatt a 0-s nyilvántartási számlákon vannak kimutatva. Az intézmények pedig a vagyonkezelésbe vett eszközök után elszámolhatják negyedévente az értékcsökkenést.
Az alábbi táblázatban látható Mindszent Város Önkormányzata előző 3 évi, konszolidált vagyonkimutatásának összehasonlítása. Az immateriális javak, a tárgyi eszközök és a befektetett pénzügyi eszközök az Nvt. szerinti megbontások szerint kerülnek bemutatásra. A kimutatás alapját képezi a zárszámadás 33. melléklete.
1. táblázat
2019-2021. évek konszolidált vagyonadatai
Forrás: Saját gyűjtés könyvelési adatokból
2020. évben összességében 2,44%-os vagyonnövekedést könyvelhettünk el, majd 2021. évben további 3,93%-os növekedést, mely az elnyert pályázatoknak köszönhető. A befejezett, aktivált érték átkerül a folyamatban lévő beruházásokból az adott eszköz-kategóriába. 2020. és 2021. évben is nőtt az immateriális javak, ingatlanok, gépek, berendezések összege. A befektetett eszközöknél tapasztalható csökkenés 2021. évben, amely a megszűnt Mindszenti Városgazda Nonprofit Kft. megszűnésének következménye, így csökkent a részesedések összege. Szintén ehhez kapcsolódóan a Kft. részére vagyonkezelésbe adott eszközök visszavásárlása miatt megszűnt teljesen a koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök értéke 2021. évben. Jelen táblázat nem tartalmazza az egyes típusokhoz tartozó értékcsökkenéseket, azt a 2021. évi Vagyonkimutatás tartalmazza, mely a zárszámadási rendelet 33. mellékletében található.
Mindszent Város Önkormányzatának konszolidált adataiból történő pénzügyi-, vagyoni helyzet kimutatása a következő táblázatban történik. Az önkormányzatiság jellegéből fakadóan jövedelmi helyzet vizsgálata nem releváns, hiszen alapvetően nem termelésből adódó árbevételre épülő bevétele van az Önkormányzatnak.
1. táblázat
Mindszent Város Önkormányzatának pénzügyi- és vagyoni helyzete 2019-2021. években
Forrás: Saját gyűjtés könyvelési adatokból
Vagyoni helyzet elemzése:
1. Befektetett eszközök aránya (Befektetett eszközök/Eszközök)
Mindszent Város Önkormányzatának vagyonában a befektetett eszközök 82,04% arányt képeznek, ami az elmúlt évekre elmondható, hogy változó. Ez a fajta vagyonelem annyiban jelent hátrányt, hogy nehezen mozdítható finanszírozási formának minősül. Figyelembe véve azt, hogy ezen eszközök egy része korlátozottan forgalomképes vagy forgalomképtelen kategóriába tartozik, ez még nehezíti ezen eszközök finanszírozásba való bevonását. Előre láthatólag a folyamatban lévő beruházások 2022. évi aktiválásának hatására növekvő tendenciát fog mutatni az érték.
1. Tárgyi eszközök aránya (Tárgyi eszközök/Eszközök)
Azt jelzi, hogy a működő eszközökön belül mekkora hányadot képviselnek a több éven keresztül használatos tárgyi eszközök. Az elmúlt évben ennek aránya 81,95%, vagyis a befektetett eszközökön belül ez az elem képezi a legnagyobb hányadot. A vizsgált 3 évben ennek aránya szintén változó tendenciát mutat. Nagy mértékben befolyásolja az adott évi aktiválások és értékcsökkenések nagysága. A csökkenésekből-növekedésekből lehet következtetni az eszközök avultságára is.
1. Forgóeszközök aránya (Forgóeszközök/Eszközök)
A forgóeszközök arányát mutatja meg az eszközökhöz képest, vagyis azon forgóeszközök arányát, amelyek nem vonhatóak be azonnal a költségvetés szabad felhasználásába (bár a befektetett eszközöknél hamarabb lehet felszabadítani). Ennek mértéke a vizsgált 3 évben minimális változékonyságot mutat. Elmondható, hogy a finanszírozásba közepesen bevonható eszköz értéke jelentősen azért nem változott.
1. Tőkeerősség mutatója (Saját tőke/Források)
A szervezet megítélésében fontos szerepet játszik. Azt mutatja, hogy a saját források a kötelezettségek hány százalékát fedezik. Törekedni kell, hogy a mutató tartósan (jóval) 100% alatti értéket érjen el, ami jelen esetben 39,9%. Már a 60% körüli érték is jó értéknek minősül.
1. Vagyonfedezeti mutató (Saját tőke/Tárgyi eszközök)
A mutató azt jelzi, hogy a saját tőke milyen mértékben biztosít fedezetet a tartósan lekötött vagyonra, a mutató értéke 48,68%, ami a vizsgált időszakban folyamatosan változó tendenciát mutat, bár a saját tőke összege folyamatos csökken, a tárgyi eszközök értéke változó.
Pénzügyi helyzet elemzése:
1. Követelés–Kötelezettség aránya (Követelések/Kötelezettségek)
A 1-nél kisebb érték jelzi, hogy a követelések nem finanszírozzák a szállítóállományt, vagyis nem fedezik a kötelezettségeket. Az alacsony mutatóérték a ki nem egyenlített szállítói állomány magas mértékére utal, fizetési gondot jelez. 2019-2020. években jelentős változás nem történt az értékben, 2,27-2,26 értéket mutatott, vagyis több, mint kétszerese volt a követelés-állományunk a kötelezettség-állományunknak. Ez jót jelentett, bár magas volt a kötelezettség-állományunk, de annál magasabb a követelés-állomány értéke. Sajnos a követelés-állomány nehézkes behajtása rontja ennek megítélését. 2021. évben azonban drasztikusan lecsökkent az érték, ami azt jelenti, hogy a követeléseink összege nem fedezi a kötelezettségeink összegét, kb. annak fele, így a fennmaradó kötelezettség-állomány kiegyenlítésére valamilyen forrást kell keresni.
1. Eladósodottság mértéke (Kötelezettségek/Saját tőke)
A költségvetési szerv megítélésében szintén fontos szerepet játszik. Azt mutatja, hogy a saját források a kötelezettségek hány százalékát fedezik. Ez az érték 2021. évben 8,5%, sajnos nem mondható jónak, az 1% alatti érték lenne elfogadható és mértéke nőtt 2020. évhez képest. Mivel az eszközök és források értéke megegyezik, azt is elmondható, hogy az eszközök 8,5%-ának értékesítése lenne szükséges a kötelezettségek fedezetére.
1. Eladósodási mutató (Kötelezettségek/Források)
Az összes forrásból az adósságállomány arányát fejezi ki. A gazdálkodás súlyos állapotát jelzi, ha ez az arány magas, 2021. évben a mértéke nőtt a 2020. évi 2,25%-ról 3,39%-ra.
1. Nettó eladósodottság ((Kötelezettségek–Követelések)/Saját tőke)
Azt mutatja, hogy a kintlévőségekkel csökkentett kötelezettségeket milyen mértékben fedezi a saját forrás. Ez feltételezi, hogy a követelések pénzügyileg előbb realizálódnak, mint ahogy a kötelezettségeket teljesíteni kell. A mutató minél kisebb értéke a kedvező. 2019-2020. években negatív az értéke, ami azt mutatta, hogy a kötelezettség-állományunk kevesebb, mint a követelés-állományunk. Sajnos ez a tendencia 2021. évben megfordult, a nettó eladósodottsági mutató pozitívvá vált, értéke 3,39%-ra nőtt.
1. Hitelfedezeti mutató (Követelések/Rövid lejáratú Kötelezettségek)
Kifejezi, hogy a költségvetési szerv követelései milyen mértékben fedezik a rövid lejáratú kötelezettségek összegét. Ez az önkormányzatnál 9,66 értéket jelent 2020. évben, vagyis a rövid lejáratú kötelezettségek ennyiszer térülnek meg a követelések összegéből. Ismerve azonban azt a tényt, hogy milyen nehézkes és időigényes a követelések behajtása, így a valós megtérülés ennél kedvezőtlenebb megítélést prognosztizál. Figyelembe véve, hogy 2021. évben még a rövid lejáratú kötelezettségek összege is meghaladja a követelések összegét, a helyzet még rosszabb. A követelések 1-szer sem nyújtanak fedezetet a rövid lejáratú kötelezettségekre, illetve tekintettel azok nehézkes behajthatóságára, ennek értéke még rosszabb értéket képvisel valójában.
1. – 12. Likviditási gyorsráta (+módosított) (Szabad Pénzeszköz/Rövid lejáratú Kötelezettségek)
Kifejezi, hogy a likvid eszközök értéke hányszorosa az éven belüli lejáratú idegen forrásoknak, ez 2020. évben 7,87-szorosa volt, 2021. évben viszont 8,14-szorosa. Annál jobb, minél magasabb az érték.
Figyelembe kell azonban venni, hogy a pénzeszközök teljes egésze kötelezettséggel terhelt. A szabad pénzeszközöket vizsgálva, az érték ebben az esetben már értelmezhetetlen, mivel a rendelkezésre álló szabad pénzeszközök értéke 0 Ft, vagyis egyáltalán nem fedezik a rövid lejáratú kötelezettségeket. Ez az azonnali fizetőképtelenséget jelenti, már az 1 érték alatt is veszélybe kerül az Önkormányzat likviditása.
Érdemes azonban megvizsgálni a teljes likviditási gyorsrátát is.
13 – 14. Likviditási gyorsráta (+módosított) (Szabad Pénzeszköz/Kötelezettségek)
Kifejezi, hogy a leglikvidebb eszközök értéke hányszorosa az éven belüli lejáratú idegen forrásoknak, ez 4,64-szorosa. Szintén annál jobb, minél magasabb az érték. A teljes kötelezettség-állomány már csak 4,64-szer térül meg a pénzeszközökben.
Figyelembe véve azt, hogy a pénzeszközök teljes egésze kötelezettséggel terhelt, a szabad pénzeszközöket kell vizsgálni. Az érték ebben az esetben szintén nem értelmezhető, mert a rendelkezésre álló szabad pénzeszközök értéke 0 Ft, így egyáltalán nem fedezik a kötelezettségeket, ami nagyon aggasztó.
Az lenne kedvező, ha ez az arány egyre növekvő lenne, az értéke pedig elérné vagy meghaladná az 1-et, ami az azonnali fizetőképesség javulását jelezné. Ez 2019-2020. években növekvő érték volt, de sajnos egyik évben sem érte el az 1-et. Az 1 érték alatt veszélybe kerül az Önkormányzat likviditása, hiszen a szabad pénzeszközök nem fedezik a kötelezettségeket, így más eszközt kell bevonni a finanszírozásba, vagy más forrást kell találni rá.
1.
1. Az önkormányzat tulajdonában álló gazdasági társaságok, illetve részesedések
Az Önkormányzat tulajdonában 2021. december 31.-én a következő táblázatban bemutatott gazdasági társaságok, nonprofit szervezetek álltak.
1. táblázat
Mindszent Város Önkormányzatának 2020. december 31-én tulajdonában álló gazdasági társaságai és részesedései
Forrás: Saját gyűjtés könyvelési- és egyéb adatokból
A különböző jogszabályok eltérően fogalmaznak a befolyást illetően, de egyik jogszabály szerint sem érjük el a többségi (50%-ot meghaladó) befolyást.
Viszont a Mindszenti Városgazda Nonprofit Kft. 100%-os tulajdona volt az Önkormányzatnak
A Mindszenti Városgazda Nonprofit Kft. részére 2015. évben még csak a jegyzett tőke 50%-át, azaz 1 500 000 Ft-ot fizettünk meg, a fennálló 1 500 000 Ft-ot pedig 2016. évben fizettük meg a feladatalapú támogatással együtt, 2017. évtől már nem állt fenn törzstőke tartozásunk, így csak a feladatalapú támogatást biztosítottuk részére az alábbiak szerint:
1. táblázat
A Mindszenti Városgazda Nonprofit Kft.-nek nyújtott feladatalapú támogatások összegei 2015-2020. években
Forrás: Saját gyűjtés könyvelési- és egyéb adatokból
2018. évben nem tudtuk 100%-osan teljesíteni a ténylegesen elfogadott támogatási összeget (78 030 775 Ft), így a módosított különbözetet 2019. évben pótbefizetésként kellett teljesíteni, mivel a saját tőke összege két egymást követő évben nem csökkenhet a jegyzett tőke alá, különben annak a Számviteli tv. szerint szankciói vannak. Így 2019. évben nem csak a folyó évi támogatási összeget (106 781 966 Ft-ot) kellett megfizetni, hanem a megelőző évi pótbefizetés összegét is, amely együtt 130 269 966 Ft volt. Ez nagyon megterhelte költségvetésünket, hiszen a 2018. évben megfizetett támogatási összeghez képest 2019. évben kicsivel több mint 2,5-szeresét kellett teljesítenünk. 2020. évben a Kft. Üzleti Tervében kért és a 2020. évi költségvetési rendeletben elfogadott összeg maradék nélkül megfizetésre került. 2020. december 7-én került elfogadásra a Kft. egyszerűsített végelszámolással történő megszüntetéséről a 115/2020. Pm. sz. határozat. A Kft. 2021. október 6-ával került törlésre. Fennállásának közel 6 évében 475,9 MFt támogatást kapott.
A Mindszenti ISB Építőanyag-gyártó Szociális Szövetkezet 2017. augusztus 25-én alakult 12,50%-os Önkormányzati tulajdonnal. Célja 5 fő foglalkoztatásával ISB lapok gyártása, „Fókuszban az Önkormányzati tagsággal rendelkező szociális szövetkezetek” című pályázat támogatásával. A támogatott időszak minimum 30 hónap.
Mivel mindegyik társaság valamilyen közfeladatot ellátó nonprofit gazdasági társaság, így az osztalékfizetés nem jellemző. Első alkalommal 2020. évben a Cs.M-i Kegyeleti Kft-től kaptunk 341 507 Ft összegű osztalékot, majd 2011. évben 359 111 Ft-ot.
Az elmúlt évben (az előző évekhez hasonlóan) próbáltuk értékesíteni a kevésbé értékesnek ítélt részesedésünket, de sajnos ez a törekvésünk ismételten nem járt sikerrel.
1. Mindszent Város Önkormányzatának 2021. évi mérlegének (18. melléklet) értékelése
Az Mötv. értelmében működési hiányt nem lehet tervezni, mint ahogy az megengedett volt az új számviteli rendszer bevezetése előtt. Ezzel egyidőben pedig nem célszerű felhalmozási hiányt sem tervezni, hiszen évközben ha nem keletkezik plusz bevétel, nehezen határozható meg, hogy mely felhalmozási kiadások valósuljanak meg és melyek azok, amelyeknek el kell maradniuk, vagy későbbre kell őket halasztani. Abban az esetben, ha év közben mégis keletkezik olyan bevétel, melyre korábban nem számítottunk, figyelembe kell venni az elvárt bevételek teljesülését is és ettől függően be lehet építeni a költségvetésbe új kiadási sort.
E biztonsági háló mellett a 2021. évi költségvetés tervezésekor számba vett kiadásokat addig kellett csökkenteni, amíg az egyensúly biztosítva nem lett a tervezett kiadások és az elvárt bevételek között, természetesen figyelembe véve a követelések nagyságát, illetve az előző évi teljesítésekből tervezhető várható bevételek összegét.
Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. tv. rendelkezései alapján 2021. évben a gépjárműadóhoz kapcsolódó késedelmi pótlék és bírság teljes összegben a helyi önkormányzatot illette meg, míg maga a teljes gépjárműadó-bevétel a központi költségvetés bevétele lett a koronavírus miatt kialakult veszélyhelyzet költségeinek enyhítése miatt. Ezzel egyidőben 2021. évben már az ezzel kapcsolatos feladat a NAV feladatkörébe került.
Ezen kívül a termőföld bérbeadásából származó jövedelem utáni személyi jövedelemadó 100%-a szintén az Önkormányzatot illeti. Ennek ellenőrzése, beszedése nagy nehézségekbe ütközik, mert a tartós földhasználat van csak bejegyezve a Földhivatali nyilvántartásba, de ez pont mentességet élvez. Így viszont nem állapítható meg, hogy mely külterületi terület van bérbe adva vagy saját tulajdonú használatban. Emiatt az ebből származó bevétel jelentéktelen. További Önkormányzati bevétel az Önkormányzat által behajtott helyszíni- és szabálysértési bírság 100%-a, valamint a közigazgatási bírság 40%-a. Ezek azonban nagyon elenyésző összeget jelentenek a költségvetésünkben.
Az önkormányzati feladatok ellátása – mint már korábban említésre került – egyrészt működési, másrészt felhalmozási kiadással valósul meg, melyhez ennek megfelelően működési- és felhalmozási bevételekre van szüksége az önkormányzatnak. Ezek összhangját mutatja be a 18. számú melléklet konszolidált összegben.
1.
1. Bevételi források és azok teljesítése
1. Működési bevételek
Mindszent Város Önkormányzata 2021. évi konszolidált költségvetési eredeti működési bevételi előirányzatának főösszege 1 018 537 855 Ft-ról 1 202 295 734 Ft-ra módosult, melyből 910 294 868 Ft realizálódott.
Ez 75,71%-os teljesítést jelent, ami az összes bevétel (2 779 706 015 Ft) 32,75%-a.
Látható, hogy a működési bevételeken belül a legnagyobb arányt a Működési célú támogatások (B1) (652 915 278 Ft) jelentik, ez az összes működési bevétel 71,73%-a.
A Közhatalmi bevételek (B3) alapvetően működési bevételek, melyek felhasználását a helyi adókról szóló törvény határozza meg. Az elmúlt évben a közhatalmi bevételek 228 904 538 Ft-os eredeti előirányzatát a várható adóbevételekre való tekintettel 165 743 631 Ft-ra kellett csökkenteni, ami sajnos nem realizálódott teljes mértékben, csak 93,14%-ban, azaz 154 376 676 Ft összegben. A tényleges adóbevétel összege az összes működési bevételek 16,96%-át teszik ki. Az adóbevételek a III.1.1.2. pontban részletesen is bemutatásra kerülnek, illetve a Zárszámadási rendelet 27. mellékletében.
További bevétel a Működési bevételek (B4), amely az ingatlanok, tárgyi eszközök hasznosításából származik, illetve a szolgáltatások díjaiból, pl. étkezési térítési díjakból. Az eredeti költségvetési előirányzat alapján 184 207 677 Ft bevételt vártunk, az év közbeni változások miatt növelni kellett ennek összegét 222 715 861 Ft-ra, mely sajnos nem teljesült teljes mértékben. 101 097 020 Ft összegben 45,39%-os mértéken teljesült, mely így az összes működési bevételnek 11,11%-a.
Működési célú átvett pénzeszközök (B6) közé tartozik pl. a víziközmű hátralékok bevételei, valamint a jogtalanul igénybe vett szociális támogatások visszafizetési kötelezettségei. Eredeti előirányzatként 7 830 229 Ft bevételt vártunk, mely 8 852 443 Ft-ra növekedett az elmúlt év végére. Ebből 21,53% teljesült 1 905 894 Ft összegben, amely az összes működési bevételnek 0,21%-át teszi ki.
Ennek megfelelően – a korábbi évekhez hasonlóan – 2021. évközben is szükség volt az egyensúly fenntartása érdekében a felhalmozási és működési bevételek közötti átcsoportosításra. 2021. évben pozitív előjellel jelenik meg a működési táblában és negatív előjellel a felhalmozási táblában, ami azt jelenti, hogy a működéshez kell csoportosítani a felhalmozási bevételek közül. Ez viszont csak előirányzati szinten jelenik meg 112 386 815 Ft összegben.
Központi költségvetéstől való függésünket mutatja, hogy a működési bevételeink több mint 2/3-ad részét adják a központi támogatások és saját bevételeink nem érik el a működési bevételek 1/3-át sem.
Mindszent Város Önkormányzatának és intézményeinek összesített bevételeit a zárszámadási rendelet 2. és 8. mellékletei (illetve azok részletezése, a 9-12. mellékletek) mutatják be, kormányzati funkció szerinti bontásukat pedig a 32. melléklet szerinti Éves beszámoló 06/A. űrlapja. Az egyes elemek összehasonlítása az alábbi alpontokban történik meg:
1.
1.
1.
1. Központi költségvetésből kapott költségvetési támogatások alakulása
Az alábbi táblázat a központi költségvetésből kapott támogatások alakulását mutatja be Ft-ban, az elmúlt 3 évre vonatkozóan. E táblázat adatai kizárólag a támogatásokra összpontosítanak és nem tartalmazzák azon kp-i költségvetésből származó támogatásokat, melyeket pályázatok útján nyertünk el (kivéve a rendkívüli települési támogatást és a 2019. évi Bérrendezési Alapot).
1. táblázat
2019-2021. évben kapott költségvetési támogatások
Forrás: Saját gyűjtés könyvelési adatokból
2020. évben összességében 5,15%-kal alacsonyabb összegű támogatást kaptunk, mint 2019. évben, 2021. évben minimális, 3,29%-os növekedés realizálódott, ami viszont még a 2019. évi támogatási összeget sem éri el, holott az infláció is növekedett, a bérek pedig jelentős növekedésen mentek át. (A 2018. évi 530,6 MFt-os támogatás összegéhez képest pedig 3 évvel később 5,04%-kal kevesebb támogatás érkezett az Önkormányzathoz.) Sajnos az elmúlt évek gazdasági változásai nem realizálódtak a támogatások összegében.
Vizsgálva az egyes támogatási típusokat, megállapíthatjuk, hogy a települési önkormányzatok működésének támogatására 2020.évben kevesebb támogatást kaptunk, mint az azt megelőző év alaptámogatása, pedig a 2019. évben elnyert bérrendezési alapot elvileg beépítették az alaptámogatás összegébe. A támogatás-elvonás mértéke 8,28% volt, mely tovább növekedett 2021. évben további 0,5%-kal. A minimálbér- és a garantált bérminimum összege pedig minden évben növekedett, a vizsgált időszakban 8-8-4%-okkal.
Köznevelési támogatás tekintetében az óvodapedagógusok és az ő munkájukat közvetlenül segítők bértámogatás-növekedése nem volt jelentős 2020. évben, azonban 2021. évben a támogatás 18,0%-os növekedése már jelentősnek minősül. Az óvodaműködtetésre 2020. évben 4,36%-kal kaptunk több támogatást, mint 2019. évben, azonban 2021. évben már erre is kevesebb támogatást folyósítottak 2,73%-kal. A két támogatási forma átcsoportosítható egymás között.
A gyermekétkeztetés támogatása 30,62%-os növekedést mutatott 2020. évben, azonban a pandémia miatt 2021. évben 32,05%-kal csökkent vissza, a 2019. évi támogatási összege alá.
Az ellátottak pénzbeli támogatása (szociális normatíva összege) drasztikus mértékben csökkent az elmúlt években, a 2019. évről 2020. évre a csökkenés 6,37%-os volt, ami 2,8 MFt-os támogatás-kiesést jelent, ez további 8,71%-kal, azaz 3,6 MFt-tal lett kevesebb a 2021. évben, így ennek összege 38 217 920 Ft-ra csökkent.
A szociális és gyermekjóléti feladatokra (szociális étkeztetésre és tanyagondnoki szolgálatra) 2019. évről 2020. évre 10,5%-kal nagyobb összeget kapunk, 2021. évben pedig további 5,85%-kal lett magasabb a támogatási összeg (13 423 670 Ft). A szociális étkeztetésben 1 ellátottra 67 570 Ft támogatást kaptunk az elmúlt évben, a tanyagondnoki szolgálatra pedig éves szinten 2021. évben 4 572 000 Ft-ra voltunk jogosultak.
Könyvtári és közművelődési feladatokhoz kapcsolódó támogatások esetén 2019. évben kevesebb támogatást kapunk a megelőző évekhez képest, 2020. évben az alaptámogatás minimálisan ugyan, de növekedett, a kiegészítő bértámogatás viszont jelentősen csökkent. Ha együttesen nézzük a két típusú támogatást, akkor szinte nem változott a támogatás összege 2020. évben, azonban 2021. évben 44,31%-os támogatás-többletet könyvelhettünk el, melynek oka, hogy előkészítésre került a közalkalmazotti státusz megszüntetéséhez szükséges anyagi fedezet. Plusz a támogatásként bevezetett kulturális illetménypótlékot beépítették az alaptámogatásba, mely ebben az esetben ténylegesen realizálódott is.
A többi támogatási típushoz képest az önkormányzatok rendkívüli támogatása (régi ÖNHIKI) pályázat útján igényelhető, de mivel ez egy olyan típusú működési támogatás, amely nem követel további feladatot (mint pl. a közfoglalkoztatási pályázatok) és kiegészítésként szolgál azon feladatok finanszírozására, amelyekhez egyébként is kapunk támogatást, így itt kerülnek bemutatásra. 2019. évtől kezdődően két pályázatot nyújtunk be évenként. 2020. évben sajnos e két pályázattal sem értük el a 2019. évi támogatási összeget. 2021. évben összesen 56 369 476 Ft rendkívüli támogatást kaptunk, mely 61,41%-kal magasabb támogatást jelent, mint a 2020. évi. A támogatást a HTKT-nak megállapodás alapján fizetendő orvosi ügyeleti ellátásához, közüzemi szolgáltatásokhoz, élelmiszer beszállítókhoz, egyéb szállítókhoz, valamint bérjellegű kifizetésekhez kapcsolódó fizetési kötelezettség teljesítésére tudtuk felhasználni. Viszont ennek ellenére, mint az ismert, nagyon magas szállítói állománnyal zártuk az évet.
Szintén működési támogatásra irányuló pályázat volt a Bérrendezési Alap, mely során 17,2 MFt támogatást nyertünk el. Ennek köszönhetően meg tudtuk emelni az illetményalap összegét 38 650 Ft-ról 46 380 Ft-ra, mely a költségvetési törvény szerint 2008-tól a mai napig változatlan. Sajnos 2020-2021. években már nem kaptunk ilyen jogcímen plusz támogatást, elvileg azt beépítették az önkormányzatok működési támogatásában, de sajnos ez a támogatási összegen nem látszódik.
1.
1.
1.
1. Közhatalmi bevételek alakulása
A települési önkormányzatok alapvető feladata a helyi közszolgáltatások biztosítása.
E feladatnak a helyi sajátosságokhoz és igényekhez igazítható ellátása elengedhetetlenné teszi az önkormányzatok önálló gazdálkodási feltételeinek megteremtését. A gazdasági önállósulás egyik eszköze a helyi adók rendszere. Ez a települési önkormányzatok számára lehetőséget teremt a helyi szuverén adóztatási jog gyakorlására, s ezzel együtt a helyi adópolitika kialakítására. Mindszent Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy alakítja ki a helyi adópolitikát, hogy az elvárt adóbevétel összhangban legyen az adózók teherbíró képességével, mégis a szükséges kiadásokra fedezetet biztosítson.
Ez alapján Mindszent Város Önkormányzata 2016. évben – a korábban bevezetésre kerülő – építményadót kiterjesztette az összes ingatlanra, magánszemélyekre egyaránt, ezzel együtt pedig a kettős adóztatást elkerülve megszüntette a magánszemélyek kommunális adóját. Ezen adónemből a továbbiakban is várunk bevételt, hiszen a korábbi hátralékosokkal szembeni követelések megtérülését még elvárjuk, behajtásukról folyamatosan gondoskodik az adócsoport, viszont ennek egyre csekélyebb az összege.
1999-től került bevezetésre a helyi iparűzési adó, melynek adómértéke a legmagasabb adókulcs szerinti 2%. A koronavírus miatt kialakult veszélyhelyzet kapcsán meghozott gazdaságélénkítő kormányzati döntések következtében 2020. évben lehetőség volt a bevallások és – így a vele egyidőben megfizetendő – adóelőlegek, adók későbbi időpontban történő megfizetésére. Emiatt későbbre tolódott a bevételeink realizálódása, melynek következménye lett a likviditási helyzetünk romlása. Ezen kívül a kis- és közepes vállalkozások adófizetési kötelezettségét 1%-os adómértékkel kell megállapítani, a különbözetet pedig az állam támogatás formájában biztosítja, szintén két részletben, de az eredeti befizetési határidőt követően 1-2 hónappal, illetve következő évi elszámolással.
A fentiekben már említett, a kötelezően beszedendő gépjárműadó 40%-ával tervezhettünk 2019. évben, majd ez elvonásra került 2020. évtől.
A termőföld bérbeadásából származó személyi jövedelemadóból és a fenti adónemekhez kapcsolódó késedelmi, önellenőrzési pótlékból, valamint adó- és mulasztási bírságból vártuk bevételeinket. Ezen kívül más adók módjára behajtandó köztartozások (közigazgatási vagy szabálysértési bírság) esetén az önkormányzatot megillető rész képezheti még a közhatalmi bevételeket. Azonban az elemzéseknél nem vesszük figyelembe azon adók módjára behajtandó köztartozásokat, melyek nem az Önkormányzat bevételének minősülnek.
További hátrányt jelent, hogy a pandémiára való tekintettel nem lehetett adót emelni az elmúlt két évben, így a mai napig a 2016. évben megállapított adómértékek alapján fizetik az adózók a különböző adóikat.
A közhatalmi bevételek összegében történt változásokat a következő táblázat mutatja be:
1. táblázat
2019-2021. közötti adóbevételek alakulása és megoszlása az összes adóbevételhez képest
(Ft-ban)
Forrás: Saját gyűjtés könyvelési adatokból és a zárási összesítőből
Az építményadó az összes építményt (kivéve mentes építmények) megadóztatja, függetlenül a tulajdonos besorolásától (magánszemély-jogi személy), a telekadó pedig szintén – tulajdonosi kategóriától függetlenül – az összes telket adóztatja (kivétel itt is a mentes telek). A magánszemélyek kommunális adójával együtt, a három adónemet együttesen kezelve a vizsgált években 22,23-26,81-28,84% körül alakult a bevételek nagysága az összes adóbevételhez képest.
Legnagyobb hányadot minden évben a helyi iparűzési adó képvisel. 2019. évben 66,96%, 2020. évben 65,57%, 2021. évben pedig már csak 64,65% volt a megoszlási aránya. Összegét tekintve minden évben jelentős csökkenés következett be az iparűzési adóbevételekben, melynek oka a pandémiára és az amiatt visszacsökkentett adómértékre vezethető vissza.
Érdemes megvizsgálni az 1 lakosra jutó adóerőképesség nagyságát is, melyet a következő diagram mutat be:
1. táblázat
2019-2021. közötti adóerőképesség alakulása (Ft-ban)
Forrás: Saját gyűjtés könyvelési adatokból és a zárási összesítőből
A diagramból arra lehet következtetni, hogy a helyi iparűzési adóbevételek 1 lakosra vonatkoztatva növekedést mutattak még 2020. évben is, amikor a bevételek jóval elmaradtak a 2019. évi bevételekhez képest. A helyi gazdasági növekedés erőteljesen megnövekedett. Ennek oka lehet azonban az önkormányzati beruházások miatti adómegosztási kötelezettség is. 2021. évben azonban az iparűzési adóerőképesség 1 főre jutó összege csökkent, bár nem jelentősen, így kiegészítő támogatásra továbbra sem vagyunk jogosultak. Ennek igénybevételéhez legalább 13 300 Ft-ra kellett volna csökkennie.
Jelentőségét vizsgálva 3. helyen a gépjárműadó állt 2019-ig a 7,2% körüli megoszlásával. A 2020. évi elvonás miatt a 2020. évi bevétel még abból adódik, hogy 2019. évben a számlaürítést követően fizették meg az adózók a gépjárműadó hátralékukat. A 2020.01.01. után befizetett adók már a központi költségvetést illetik meg.
3,53-6,99, majd 6,5% hányadot jelent az egyéb közhatalmi bevételek megoszlása az összes adóbevételeken belül. Ilyen bevétel a késedelmi pótlék, bírság, illetve ezek közül is legnagyobb hányadot a talajterhelési díj jelent, ezért ezt külön soron mutatjuk be a többi egyéb közhatalmi bevételhez képest. Az összes egyéb közhatalmi bevétel 2020. évben pedig 11,5 MFt volt, 2021. évben összességében 1,5 MFt-tal csökkent. A talajterhelési díj bevételek a vizsgált években növekedett, bár nem jelentős mértékben.
1. táblázat
2019-2021. évi adóbevételek alakulása és viszonyszáma az előző időszakhoz képest
(Ft-ban)
Forrás: Saját gyűjtés könyvelési adatokból és a zárási összesítőből
Az összesített adóbevételeket vizsgálva megállapítható, hogy (az előtte lévő éveket is fegyelembe véve) 2019. évben volt a legnagyobb az adóbevételek összege 207,3 MFt-os összegével, sajnos 2020. évben összességében 20,31%-os visszaesés történt az adóbevételekben, 2021. évben pedig további 6,55%-os csökkenéssel 154.4 MFt adóbevétel tudott realizálódni.
Nem számítva a magánszemélyek kommunális adóját – hiszen az kifutó adónem –, a legnagyobb csökkenés a helyi iparűzési adóbevételek esetében történt összegszerűen. %-os mértékben az egyéb közhatalmi bevételekben, de annak összege nem jelentős.
A telekadó esetében folyamatos adóbevétel-csökkenés tapasztalható, de az elmúlt évben ez már szinte elenyésző.
Az építményadó esetében azonban minimális növekedés (1,71%) volt 2021. évben, mely összegét tekintve is jelentősnek nem mondható (0,6 MFt).
Sajnos az új ASP program Adó szakrendszere nem alkalmas arra, hogy az adózók számát megbízhatóan elemezzük, ezért az első 50 legnagyobb iparűzési adóalanyt vizsgáltuk meg. Elmondhatjuk, hogy 2019. évben az első 50 legnagyobb iparűzési adót fizető alany – vagyis az adófizetésre kötelezettek kb. 7%-a – fizette meg az összes iparűzési adó 73,6%-át, 102,2 MFt-ot. 2020. évben ez úgy módosult, hogy az első 50 legnagyobb adófizető (7%) az összes iparűzési adó 82,9%-át, azaz 89,8 MFt-ot fizetett meg. Vagyis feljebb ment az a határ, amit a legnagyobbak megfizettek. A 2019. és 2020. évi 50 legnagyobb adózó által megfizetett összeg nem sokkal marad el az adott évi összes bevételtől. 2021. évben az 50 legnagyobb adózó az összes adóbevételnek már csak 36,04%-át fizette meg.
A 2019. évi adózói lista 50%-a, azaz 25 adózó kiesett a 2020. évi legnagyobb adófizetői közül. 2021. évben pedig az újonnan bekerülők közül további 6 adózó, azaz további 12%. Ez sajnos azt jelenti, hogy – bár lettek új adózók, akik felkerültek a listára és lettek olyanok, akik kikerültek onnan – a koronavírus miatti veszélyhelyzet következményeként fellépő gazdasági recesszió a vállalkozásainkat is negatívan érintette.
A közhatalmi bevételek elemzésekor az egyik jelentős elemzési pont az adókövetelések és adókötelezettségek állományában bekövetkező változás tanulmányozása. A 17. táblázatban áttekinthetjük az elmúlt 3 év adókövetelésének és adókötelezettségeinek állományát az egyes adónemek tekintetében.
Az Adócsoport munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy a követelés-állomány egyre kevesebb legyen. Az összetételt vizsgálva változóan alakult az egyes adónemek teljesítettsége. Általánosságban elmondható, hogy a követelések 2020. évben növekedtek az építményadó és a helyi iparűzési adó tekintetében, 2021. évben pedig csökkenés volt tapasztalható mindkét adónem esetén. A többi adónem esetén pedig csökkenés történt már 2020. évben is.
Összességében a követelések mindhárom évben csökkenő tendenciát mutatnak 12,82, illetve 12,92%-kal.
1. táblázat
2019-2021. évi adós követelések és kötelezettségek alakulása
(Ft-ban)
Forrás: Saját gyűjtés könyvelési adatokból és a zárási összesítőből
A kötelezettségek esetében viszont összességében növekedett mindhárom évben az állomány összege. Történtek az egyes adónemek tekintetében és a különböző éveket nézve növekedések és csökkenések is, egyértelmű következtetést ebből nem lehet levonni. A leglátványosabb növekedés azonban a helyi iparűzési adó esetén szembetűnő. Kötelezettség-állományunk nagysága azonban független az Önkormányzat tevékenységétől, az esetleges többletfizetésekből keletkezik. Az Önkormányzatnak nincs kiutalási joga, csak abban az esetben történhet átutalás/átvezetés más számlára, vagy saját részre, ha azt az adózó kifejezetten nyomtatványon kéri.
A követelések és a kötelezettségek e formája kedvezőtlen közgazdasági megítélés szerint, hiszen a követelések nehezen bevonható likvid eszköznek minősülnek (először még be kell hajtani, azután lehet kifizetést teljesíteni belőle), a kötelezettségeket viszont elkülönítetten kell kezelni, hiszen tévesen finanszírozhatóak belőle az önkormányzat kiadásai.
Önkormányzatunk sajnos súlyos gondban van akkor, amikor a helyi vállalkozásoknak helyi kedvezményeket, mentességeket kellene megállapítani, hiszen a költségvetés hiány nélküli tervezése igen nehéz feladat elé állítja önkormányzatunkat minden évben. Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy kedvezmények, mentességek nélkül nem tudunk új adózókat városunkba csalogatni, illetve más körülményeket is figyelembe véve veszélybe kerül a jelenlegi adózóink megtartása is. Az adópolitika kialakítása során azonban figyelembe kell venni, hogy adókedvezmények, elengedések esetén bevétel-kiesés fog bekövetkezni, mely befolyásolhatja költségvetési egyensúlyunkat. A 2020. évben nyújtott közvetlen támogatásokat a 31. mellékletben mutatjuk be.
1.
1.
1. Felhalmozási bevételek
A működési bevételek részletvizsgálatai után visszatérve a Zárszámadási rendelet 18. mellékletéhez, jól látható, hogy az Önkormányzat 2021. évi költségvetési eredeti felhalmozási bevételi előirányzatának főösszege 1 059 860 386 Ft-ról 1 219 391 4007 Ft-ra emelkedett, melyből 1 134 221 062 Ft realizálódott. Ez 93,02%-os teljesítést jelent, ami abból adódik, hogy nyertes EU-s pályázataink lekért előlegei legnagyobb részben megérkeztek a bankszámlánkra. A tényleges felhalmozási bevétel 40,8%-a az összes bevételnek (2 779 706 015 Ft).
Felhalmozási bevételeink tárgyévben majdnem 100%-ban megtérültek, ami nagyrészt az említett pályázatoknak, így különösen a bölcsőde kialakítása és útfelújítási pályázatoknak tudható be. Még 2020. évben értékesítésre ki lett jelölve egy önkormányzati ingatlan (Köztársaság tér 11. sz. alatt), melynek Adás-vételi szerződése megkötésre került, a tényleges megfizetés szintén 2021. évben valósult meg. A korábban folyósított kamatmentes támogatások esetében a megtérülés folyamatos, maga az előirányzat viszont tartalmazza az összes követelést (következő évek követeléseit is).
Összes felhalmozási bevételeinknek 2,8%-a, 31,8 MFt minősül saját bevételünknek, a fennmaradó 97,2% központi költségvetésből, EU-s támogatásból vagy egyéb forrásból származik. Ha viszont figyelembe vesszük a felhalmozási bevételek működési célú átcsoportosítását, akkor a saját felhalmozási bevételünk egyenleg negatív értéket vesz fel.
A felhalmozási bevételeket részletesen az 3. melléklet és annak részletező mellékletei (4-7. mellékletek) mutatják be, illetve a projektek bemutatásra kerültek az I.2.2. pontban.
1.
1.
1. Finanszírozási bevételek
A zárszámadási rendeletünk 18. melléklete tartalmazza külön kiemelve a finanszírozási bevételeket, melynek 2021. évi költségvetési eredeti előirányzatának főösszege 941 437 059 Ft-ról 888 187 320 Ft-ra csökkent, melyből 82,77% ténylegesen meg is térült. Ez ténylegesen 735 190 085 Ft teljesülést jelent. Ilyen típusú bevétel az intézményfinanszírozás, a decemberi bérhez kapcsolódó megelőlegezés, az előző évi maradvány igénybevétele és a hitel. A finanszírozási bevételek 26,44%-ot tesznek ki az összes bevételhez (2 779 706 015 Ft-hoz) képest.
A finanszírozási bevételeket két csoportra oszthatjuk. Egy részük működési jellegű, más részük felhalmozási jellegű. Ez a megbontás egyaránt jellemző a hitelfelvételre, az intézményfinanszírozásra és a maradvány igénybevételére.
A hitellel kapcsolatban tehát megkülönböztetjük a működési jellegű (rövid lejáratú) hitelfelvételt és a felhalmozási jellegű (hosszú lejáratú) hitelfelvételt. A likvid hitel rulírozó, vagyis többször igénybe lehet venni és visszatölteni. Az önkormányzatok nagyobb bevételei az adófizetési kötelezettség határidejéhez kapcsolódik, így leginkább a kettő közötti időszakban van a hitelre szükség, hiszen a költségvetési év végével vissza kell törleszteni, ellenkező esetben hosszú lejáratúvá válna, ami pedig kormány engedély-köteles.
Likvid hitel-keretünk 25 M Ft volt 2021. évben, melyet nem használtunk ki, félve attól, hogy nem tudjuk milyen forrásból visszatölteni. A likviditási gondok áthidalásánál a szállítóink türelmére hagyatkoztunk, több partnertől kértünk fizetési halasztást.
A hosszú lejáratú, felhalmozási jellegű hitelszerződésünkkel kapcsolatban az alábbiakról szeretném tájékoztatni a Tisztelt Képviselő-testületet: a lefolytatott adósságkeletkeztető ügyletet követő kormányengedély megérkezése után szerződést kötöttünk a Takarékbank Zrt. jogelődjével egy 80 000 000 Ft-os felhalmozási célú hitel igénybevételére. Az elmúlt időszakban csak részben került lehívásra a hitel, egyrészt a műfüves pálya önerejéhez (7 775 682 Ft), másrészt az egyik TOP-os pályázat megvalósításához szükséges – a régi nevén – „Beton Bolt és Beton Kocsma” megvásárlására (15 000 000 Ft), valamint önkormányzati ingatlan (volt Gimnázium épület) részbeni felújítására (15 000 000 Ft). E hitelből 2019. évet megelőző években összesen 37 775 682 Ft került felhasználásra. A fennmaradó 42 224 318 Ft felhasználására részben új célokat fogalmazott meg a Tisztelt Képviselő-testület, melynek bírálata megtörtént, kérelmünket elfogadták. 2019. évben további 16 858 549 Ft került felhasználásra a hitelkeretből, a Gimnázium részbeni felújítására további 5 000 000 Ft, szociális- és gyermekjóléti feladatokhoz gépjármű-beszerzésre 4 000 000 Ft és a hivatal épületének többletkiadásaira 7 858 549 Ft. Így 25 365 769 Ft még 2020. évben felhasználhatóvá vált. Ebben az évben nem igényeltünk meg semmilyen jogcímen sem a hitelkeretből összeget, így a keret 2020. évi nyitó egyenlege megegyezik az év végi záróegyenlegével. Az elnyert pályázatok és megváltozott terveknek megfelelően ismét módosítási kérelmet nyújtottunk be a Kormányhoz a felhasználási célok módosítása érdekében. Ennek elbírálása megtörtént. 2021. évben az Áchim A. u-i telephely bővítéséhez vásároltunk ingatlant. Jelenleg felhasználható hitelkeret nagysága: 15 865 769 Ft.
A központi támogatások az önkormányzathoz érkeznek közvetlenül, hiszen az ellátandó feladat az önkormányzatot terheli. Az, hogy milyen formában látja el a feladatot, az önkormányzatra van bízva. Mindszent Város Önkormányzata a legtöbb feladatot hivatala vagy intézményei útján látja el, így az intézményfinanszírozással oldható meg, hogy az intézmények fizetőképességét biztosítani tudja az önkormányzat. Az intézmények működési kiadásaihoz működési intézményfinanszírozással, felhalmozási kiadásaikhoz felhalmozási intézményfinanszírozással járul hozzá. Az önkormányzat könyvelésében a kiadások között, az intézményeknél a bevételek között jelentkezik. Mivel a 18. melléklet konszolidáltan tartalmazza az adatokat, így az intézményfinanszírozás megjelenik mindkét oldalon, növelve ezzel a mérlegfőösszeg nagyságát.
1.
1.
1.
1. Maradvány alakulása
A 2021. évi maradvány tekintetében kétféle maradványról beszélhetünk.
Egyrészt a 2020. évi zárszámadással elfogadott 2020. évi maradvány összege 2021. évben kerül felhasználásra. A törvényi előírások megszabják, hogy az előző évben keletkezett maradványt kell elsősorban felhasználni. Abban az esetben, ha a valóságban mégsem történik meg az előző évi maradvány felhasználása, mert – egy beruházás több évet (akár 3 vagy annál több évet) ölel át és – a pénzeszköz elkülönítetten van kezelve, a valóságtól eltérően mégis le kell könyvelni a maradvány felhasználásának teljesítését és majd év végével ismételten meg kell állapítani a maradvány új összegét. A megbízható, valós összkép biztosítása érdekében jobb lenne, ha csak a ténylegesen felhasznált maradványt kellene teljesítésben lekönyvelni. Sajnos így előfordul olyan eset is, hogy adott pályázattal szemben 0 Ft kiadás történik adott évben, ennek ellenére a maradvány összegét felhasználtuk. Ez egy anomália a könyvelésben, de törvény írja elő. Fenti szabályok miatt önkormányzatunk lekönyvelte a 2020. évi összesen 212 400 531 Ft-ot. Ebből 135 337 224 Ft önkormányzati felhalmozási, 71 821 527 Ft önkormányzati működési maradvány, így összesen 207 158 751 Ft maradvány-felhasználás történt az Önkormányzatnál. A többi intézménynél csak működési maradvány keletkezett. A Mindszenti Polgármesteri Hivatalnál összesen 1 630 298 Ft volt a maradványfelhasználás összege (ebből 651 330 Ft kötelezettséggel terhelt, 978 968 Ft szabad maradvány). A Károly Óvodánál 3 433 228 Ft maradvány teljesülését kellett lekönyvelni (ebből 10 000 Ft kötelezettséggel terhelt, 3 423 228 Ft szabad maradvány). A Keller Lajos Művelődési Központ és Könyvtár intézményünknél a keletkezett maradvány összege 178 254 Ft, mely felhasználása szintén megtörtént (a teljes összeg szabad maradvány). A 2020. évi maradvány felhasználását egységes szerkezetben a 19. melléklet mutatja be.
Mindszent Város Önkormányzatának 2022. évi költségvetéséről szóló 6/2021. (III.1.) önkormányzati rendeletében annak megalkotásakor a 2021. évi maradvány csak becsült maradvány volt. A tényleges maradvány meghatározása a 2021. évi Éves beszámolóban történik, annak 07/A. űrlapján, illetve a zárszámadási rendelet 20. melléklete mutatja be részletesen. Ebből látható az egyes intézmények esetében a felhalmozási és működési maradvány-megoszlás, illetve a szabad és a kötelezettséggel terhelt maradvány közötti megoszlás is.
Felhalmozási maradvány nemcsak Mindszent Város Önkormányzatánál realizálódott, itt 960 695 674 Ft kötelezettséggel terhelt maradvány formájában. Ez az elnyert pályázatok megküldött előlegeiből adódik, melyet részletesen bemutat a 20. melléklet. Szabad felhasználású felhalmozási maradvány nem keletkezett. A Keller Lajos Művelődési Központ és Könyvtár esetében szintén keletkezett felhalmozási célú, kötelezettséggel terhelt maradvány 9 847 736 Ft összegben. Így a felhalmozási célú maradvány összesen 970 543 410 Ft, ez mind kötelezettséggel is terhelt.
Működési maradvány minden intézménynél keletkezett, összesen 83 889 873 Ft összegben. Ebből az Önkormányzatnál 75 471 382 Ft kötelezettséggel terhelt és 0 Ft szabad maradvány. (Az Önkormányzat összes maradványa így 1 036 167 056 Ft.)
A Polgármesteri Hivatalnál 1 789 741 Ft kötelezettséggel terhelt és 0 Ft szabad maradvány keletkezett.
A Károly Óvodánál 110 233 Ft kötelezettséggel terhelt és 297 193 Ft szabad maradvány, összesen 407 426 Ft volt a 2021. évi maradvány összege.
A Keller Lajos Művelődési Központ és Könyvtár esetében pedig 6 518 517 Ft kötelezettséggel terhelt működési maradvány, 0 Ft szabad működési maradvány keletkezett. Az intézmény összes maradványa (felhalmozásival együtt) 16 366 253 Ft.
Mindszent Város Önkormányzatának 2021. évi konszolidált összes maradványa 1 054 730 476 Ft.
1.
1. Kiadások alakulása
1. Működési kiadások
Még mindig a Zárszámadási rendelet 18. mellékleténél maradva jól látható, hogy az önkormányzat működési kiadásainak költségvetési eredeti előirányzata 1 074 781 229 Ft-ról 1 261 792 810 Ft-ra növekedett, melyből 911 011 038 Ft teljesült, ami 72,2% teljesítést jelent. Az összes (1 724 975 539 Ft-os) kiadás 52,81%-át teszik ki a működési kiadások.
Személyi juttatások (K1) esetében év közben nőttek az előirányzatok, melynek oka, hogy év elején nem lehet tervezni a bérkompenzáció és egyéb pótlékok összegével (annak ellenére, hogy már év elején ismert ennek összege), illetve évközben bevezetésre került új közfoglalkoztatási programokhoz kapcsolódó bér- és járulékösszegek még ismeretlenek voltak a költségvetés tervezésekor. A tervadatok mindig a teljes engedélyezett létszámra történnek meg, azok azonban nem minden esetben vannak feltöltve. 535 009 469 Ft kiadással terveztünk eredetileg, mely év végére 566 099 336 Ft-ra növekedett. Ez 88,92%-ban, azaz 503 348 385 Ft összegben teljesült, mely a működési kiadások 55,25%-a.
A Munkaadói járulékok (K2) legnagyobb részét a szociális hozzájárulási adó adja, mely szorosan kapcsolódik a személyi juttatásokhoz, mértékét törvény határozza meg. 91 884 006 Ft-os eredeti előirányzatot követően 93 048 007 Ft-tal zártuk, mely 81 766 467 Ft-tal teljesült. Ez 87,88%-os teljesítést jelent, mely az összes működési kiadás 8,98%-a.
A Dologi kiadások (K3) esetében az eredeti előirányzathoz képest nőttek az előirányzatok, melynek egyik jelentős oka, hogy az elnyert pályázatainkat a beruházások vagy a felújítások között tartjuk nyilván, év közben azonban sok átsorolásra kerül a dologi kiadások közé annak rovatrend szerinti besorolása miatt. A közfoglalkoztatási pályázatok nem csak bérjellegű kiadásokat tartalmaznak, hanem dologi kiadásokat is, ezek év közben kerültek előírásra. Az év elejei 300 688 296 Ft-os eredeti előirányzat így 359 233 401 Ft-ra módosult, mely 216 769 256 Ft összegben, azaz 60,34%-ban teljesült. Ez az összes működési kiadások 23,79%-át adják.
Az ellátottak pénzbeli juttatásaira 38 217 920 Ft-ot kaptunk, mely összeg szociális rendeletben meghatározott segélyezési célokra történő teljeskörű fel nem használása esetén lehetőség van a fennmaradó összeg egyéb szociális és gyermekjóléti feladatokra történő átcsoportosítására. Ezért látható a 18. mellékletben, hogy a kapott támogatási összegtől eltér már az eredeti előirányzat összege is és a teljesítés összege is. A rendelet szerint a teljesítés egy része így a K3 Dologi kiadások, a K5 Egyéb működési célú kiadások és a K6 Beruházások között található. Így az eredeti előirányzat összege 18 517 920 Ft volt, mely év végére 17 386 919 Ft-ra csökkent. A teljesítése 11 467 911 Ft volt, mely 65,96%-os szintet jelent. Az összes működési kiadások 1,26%-át teszik ki.
Az egyéb működési célú kiadás magába foglalja a HTKT-nak nyújtott társulási hozzájárulást (idősgondozás, családsegítés, háziorvosi ügyeleti ellátás), a Civil Alap terhére kifizetett támogatásokat, a központi költségvetés felé történő elszámolásokat, illetve a Mindszenti Városgazda Nonprofit Kft. feladatalapú támogatását. Az Egyéb működési célú kiadások esetében azért növekedett meg az előirányzatok összege az eredetihez képest, mert átvezetésre kerültek a könyvelésben a pályázatokhoz kapcsolódó önrészek összegei, év közben módosult a tartalék összege is, illetve a Mindszenti Városgazda Nonprofit Kft-nek további támogatást kellett nyújtani. Így az eredeti 128 681 538 Ft-os előirányzati összeg 226 025 147 Ft-ra növekedett, mely azonban csak 43,21%-ban teljesült. A 97 659 019 Ft-os teljesülés az összes működési kiadásnak a 10,72%-a.
Mindszent Város Önkormányzatának és intézményeinek összesített működési kiadásait a zárszámadási rendelet 8. (és annak részletezései: 9-12. mellékletek), kormányzati funkció szerinti bontásukat pedig a 32. melléklet szerinti Éves beszámoló 05/A. űrlapja.
1.
1.
1. Felhalmozási kiadások
Az Éves beszámoló 18. melléklete mutatja be összefoglalóan, hogy az önkormányzat felhalmozási kiadásainak költségvetési eredeti előirányzata 1 263 117 081 Ft-ról 1 409 894 393 Ft-ra növekedett, melynek 20,54%-a valósult meg a költségvetési számvitel szerint. A 289 621 635 Ft-os teljesülés az összes kiadás (1 724 975 539 Ft) 16,79%-át teszi ki. A beruházások, felújítások kizárólag szinte csak 100%-ban támogatott pályázatok voltak, mint a TOP-os, EFOP-os pályázatok. A saját önerőt is igénylő vagy teljesen saját bevételből finanszírozott beruházásra, felújításra csupán a nagyon indokolt esetekben kerülhetett sor, melyek nélkül az intézményi működés vagy a feladat-ellátás biztosítása veszélybe került volna (mint pl. komp felújítása, vagyonvédelem, számítástechnikai eszközök).
A felhalmozási kiadások legnagyobb arányát a Beruházások adják, 1 118 517 463 Ft-tal terveztünk év elején, mely 1 172 408 475 Ft-ra emelkedett december 31-ére. 284 323 888 Ft-os teljesítési értéke 24,25%-a a tervezett előirányzatnak, melynek oka a nagy összegű ivóvízminőség-javító program részbeni megvalósulása miatti kiadás-elmaradás, illetve az előző évben elnyert pályázatok nagy része is áthúzódik a következő évre, látszik, hogy 2021. évre még mindig az előleg-kifizetések voltak a jellemzőek. Az összes felhalmozási kiadásnak 98,17%-át adják a beruházások.
A felújítások eredetileg 122 099 618 Ft-tal kerültek be a költségvetési rendeletünkbe, mely majdnem duplájára növekedett év végére, így lett a módosított előirányzat összege 216 014 219 Ft. Ennek teljesítése csak 2,45%-kal, összesen 5 297 747 Ft-tal történt meg. Az összes felhalmozási kiadásnak 1,83%-át teszi ki. A felújítások rövidebb időt vesznek igénybe, így azok nagyobb valószínűséggel fejeződnek be adott évben, de legkésőbb az előleg megérkezését követő év végéig.
Az egyéb felhalmozási célú kiadások között tartjuk nyilván a lakáskorszerűsítési támogatások összegét pl, de az előző évben nem volt ilyen jellegű kifizetés.
1.
1.
1. Finanszírozási kiadások
A Zárszámadási rendelet 18. melléklete tartalmazza külön kiemelve a finanszírozási kiadásokat is, melynek 2021. évi költségvetési eredeti előirányzatának főösszege 681 936 990 Ft-ról 638 187 251 Ft-ra módosult. Ez 524 342 866 Ft összegben teljesült, mely 82,16%-ot jelent. A finanszírozási kiadások 30,4%-ot tesznek ki az összes kiadáshoz (1 724 975 539 Ft-hoz) képest.
Mint azt a finanszírozási bevételek kapcsán bemutattuk, a finanszírozási kiadások is két csoportra oszthatóak. Egy részük működési jellegű, más részük felhalmozási jellegű. Ez a megbontás egyaránt jellemző a hitel visszafizetésére és az intézményfinanszírozásra is. Ezen kívül finanszírozási típusú kiadás még az előző évi decemberi bérhez kapcsolódó megelőlegezés visszatérítése is, mely a működési finanszírozást növeli.
Mint az a finanszírozási bevételeknél bemutatásra került, működési hitelkeretünk 25 000 000 Ft volt 2021. évben, melynek visszatörlesztésére nem volt szükség, mivel nem is vettük igénybe a rövid lejáratú hitelt, így utána kamatot nem kellett fizetni, vagyis a likviditásunkat garantáló biztonsági hálót a szállítók türelmére alapoztuk.
A 80 000 000 Ft-os hitel bemutatása a finanszírozási bevételeknél már megtörtént, itt kiadási szempontból történik az ismertetése: törlesztése 2019. évben megkezdődött, 2021. évben 10 700 000 Ft tőkeösszeget fizettünk. A 80 000 000 Ft-os hosszú lejáratú hitelkeretünk rendelkezésre tartásáért 2021. évben 82 003 Ft-ot számított fel a hitelintézet, illetve további 1 175 446 Ft kamatot, azaz összesen 1 257 449 Ft-ot.
Az államháztartáson belüli megelőlegezés visszafizetése az előző évi decemberi bérekhez kapcsolódik, mely az eredeti előirányzat szerinti 17 566 231 Ft-os eredeti összegével szemben év végén 19 094 418 Ft előirányzatot könyveltünk le, mely 100%-ban teljesítésre került.
A finanszírozási kiadások legnagyobb részét az intézmények finanszírozása adja, mely felhalmozási és működési intézmény finanszírozásra bontható. A konszolidált mérleg halmozottan tartalmazza ennek összegét, hiszen az intézményeknél bevételi oldalon, az önkormányzaton pedig kiadási oldalon jelentkezik ugyanaz az összeg, így növelve a mérleg főösszeget. Eredeti előirányzatként összesen 628 670 759 Ft-tal terveztük be az összegét (610 421 425 Ft működési és 18 249 334 Ft felhalmozási), mely az év közbeni módosításoknak köszönhetően összesen 573 892 833 Ft-ra csökkent (558 657 478 Ft működési és 15 235 355 Ft felhalmozási intézmény finanszírozásra) A teljesítés 87,98%-ban történt meg, összesen 494 548 448 Ft összegben (491 527 252 Ft működés és 3 021 196 Ft felhalmozási finanszírozás formájában).
Lekötött bankbetéteink előirányzati és teljesítés adatai nem tartalmaznak adatot 2021. évre, mivel nem rendelkeztünk az elmúlt évben még időlegesen sem olyan pénzeszközzel, amelyet ki tudtunk volna vonni a likviditásból. A ténylegesen lekötött bankbetétek év végi összege a 32. melléklet szerinti Éves beszámoló 12/A. űrlapon található, mely szerint az év végén 0 Ft pénzeszköz volt lekötve.
1. Az önkormányzat feladatainak és Intézményeinek 2021. évi gazdálkodásának elemzése
1. Feladatok elszámolásai
Az önkormányzat kötelező és önként vállalt feladatait az alapján tudjuk a leginkább követhetően csoportosítani, hogy a költségvetési törvény mely pontja alapján kapunk támogatást rá (ez alapján került bemutatásra az I. pontban is). Ezen támogatások az adott költségvetési törvény 2. melléklete alapján kerülnek meghatározásra. Az egyes feladattípusoknál az elnyert pályázatok is szerepelnek az adatok között, külön meghatározva a hozzájuk kapcsolódó maradványként jelentkező összegeket, hiszen azok nem finanszírozhatják a kiadásokat.
1.
1.
1. Önkormányzati hivatal működésének támogatása a kv-i tv. 1.1.1.1. pontja szerint
Mind az Önkormányzatnál, mind a Polgármesteri Hivatalnál ellátott jogalkotási tevékenység, választással, népszavazással kapcsolatos feladatok, illetve az önkormányzati tulajdonnal való gazdálkodás, adóigazgatási feladatok tartoznak ehhez a ponthoz.
1. táblázat
Önkormányzati hivatal működésének támogatása
Forrás: Saját gyűjtés könyvelési- és egyéb adatokból
A táblából látható, hogy a bevételek jóval meghaladják a kiadásokat, ami így természetes, hiszen a helyi adóknak fedezetet kell(ene) nyújtania a többi azon feladatra is, amelyre a kapott támogatási összeg nem elegendő. Így 196 229 582 Ft-ot lehet átcsoportosítani a helyi adóbevételekből. A 2021. évi maradvány összege e feladaton 34 401 703 Ft, melynek csak kis része kapcsolódik pályázatokhoz, jellemzően kötelezettséggel terhelt felhalmozási maradvány (lakbér-befizetés utáni maradvány).
1.
1.
1. Településüzemeltetéshez kapcsolódó feladatok támogatása a kv-i tv. 1.1.1.2-1.1.1.5. pontja szerint
Ebbe a feladatba tartozik a zöldterület kezelése, közvilágítás, köztemető fenntartása és az utak építése, fenntartása. A közvilágítási és köztemető-fenntartási feladatok csak az Önkormányzatnál jelentkeztek, illetve a zöldterület-kezelési és útfenntartási feladatok felmerültek mind az Önkormányzatnál, mind a Mindszenti Polgármesteri Hivatalnál egyaránt.
1. táblázat
Településüzemeltetési támogatás
Forrás: Saját gyűjtés könyvelési- és egyéb adatokból
A táblázat alapján a településüzemeltetési típusú feladatok közül a zöldterület-kezelés szorul kiegészítésre, de mivel e feladatok egymás között (és az 1.1.1.1. és 1.1.1.6. feladatok között is) átcsoportosíthatóak, összességében nem kell kiegészíteni saját bevételből, sőt elvileg
29 549 660 Ft még át is csoportosítható más (1.1. sorszámmal kezdődő) feladatokra. Viszont figyelembe kell venni a magas szállítói állományt, amely e feladatok esetében is fennáll. A pályázatok 2021. évben leginkább csak bevételi szinten realizálódtak, a kiadási oldalon kevés pályázati támogatás került felhasználásra, ezért van ilyen magas maradványösszeg.
1.
1.
1. Egyéb önkormányzati feladatok támogatása a kv-i tv. 1.1.1.6. pontja szerint
Az e típusba tartozó feladatokat az Önkormányzat és annak minden intézménye végzi.
1. táblázat
Egyéb önkormányzati feladatok támogatása
Forrás: Saját gyűjtés könyvelési- és egyéb adatokból
Az Egyéb önkormányzati feladatok legtöbbjét saját bevétellel kell kiegészíteni, amiből a legnagyobb tételt a városüzemeltetési feladatok adják 97,3 MFt-tal. Ezt követik az egészségügyi feladatok (orvosi ügyelet) 13,1 MFt-tal, a közterület rendjének fenntartása 6,4 MFt-tal, környezet- és természetvédelmi feladatok (ATEV számlák) 5 MFt-tal. Az egyéb kiadói tevékenység (Mindszenti Hírek) 2,9 MFt-ba kerül az Önkormányzatnak. Az utolsó oszlopban található a pénzforgalmi műveletek, mely az intézményfinanszírozást tartalmazza, illetve támogatások, pályázatok fel nem használt vagy visszavont összegeinek visszafizetését. Összességében 203 044 035 Ft-ot kell átcsoportosítani, mely az 1.1.1.1.-1.1.1.5. feladatokról megoldott.
Ha együttesen kezeljük e három feladattípust – hiszen egymás között szabadon átcsoportosíthatóak a támogatások, akkor az összes bevétel 2 419 926 818 Ft, az összes kiadás pedig
2 397 191 611 Ft (az összesen 1 013 437 723 Ft maradvánnyal együtt), vagyis a bevételek fedezik a kiadásokat, sőt 22 735 207 Ft további átcsoportosítható összeg marad.
1.
1.
1. Óvodaműködtetési feladatok támogatása a kv-i tv. 1.2.2.-1.2.5. pontja szerint
Ez a feladat egyaránt jelentkezik a Károly Óvodánál (óvodai neveléssel kapcsolatos feladat, óvodaműködtetési feladat), valamint kisebb volumennel az Önkormányzatnál (óvodaműködtetési feladat). Ezen kívül a Mindszenti Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodájának arányos személyi jellegű kiadásai felosztásra kerültek a létszám alapján az összes feladat-típusra, így az óvoda működtetési feladatra is.
Így ennek megfelelően a következő táblázatban szereplő kiadások merültek fel az óvodai ellátással kapcsolatban:
1. táblázat
Óvodaműködtetésének támogatása
Forrás: Saját gyűjtés könyvelési- és egyéb adatokból
A bértámogatásra kapott 127 798 090 Ft támogatási összeg sajnos nem fedezte a bér- és járulékfizetési kötelezettséget sem, így a kapott működési támogatást kellett átcsoportosítani a szakmai feladatokra. Az óvodáztatási feladatokat összesen 5 792 978 Ft-tal kellett kiegészíteni 2021. évben, viszont, ha a pénzügyi bérjellegű átcsoportosítást nem számoljuk bele, akkor nem lett volna szükség kiegészítésre.
1.
1.
1. Szociális feladatok támogatása a kv-i tv. 1.3.-1.4. pontja szerint
Ebbe a feladatba tartozik a közvetlen rászorulóknak nyújtott segélyezés (szociális ellátások oszlop), a szociális étkeztetés, tanyagondnoki szolgálat, a társulásnak megállapodás alapján nyújtott támogatás, illetve az intézményi és intézményen kívüli (szünidei) gyermekétkeztetés. A feladat fajtájától függően az Önkormányzatnál és a Polgármesteri Hivatalnál jelenik meg a bevétel vagy a kiadás összege.
1. táblázat
Szociális feladatok támogatása
Forrás: Saját gyűjtés könyvelési- és egyéb adatokból
A táblázatból látszik, hogy összességében a szociális feladatok esetében 1 551 021 Ft saját bevétellel kellene kiegészíteni a támogatást. A normatíva elszámolás azonban nem veszi figyelembe, hogy a szociális étkeztetés esetén a feladatalapú támogatáson kívül térítési díj-bevételből is tudjuk fedezni a kiadásokat, így nemhogy erre a feladatra kell átcsoportosítani, hanem innen lehet elvonni összegeket. Sajnos azonban csak e feladatkörön belül lehet elvégezni az átcsoportosítást. A fő szabály az, hogy a szociális normatíva összege (38,2 MFt) ha nem kerül teljes egészében felhasználásra, akkor az átcsoportosítható a többi szociális jellegű feladatra. Sajnos visszafele ugyanez nem lehetséges. Így 22,7 MFt csoportosítható át a többi feladatra.
1.
1.
1. Kulturális feladatok támogatása a kv-i tv. 1.5. pontja szerint
Ide tartoznak a könyvtári- és a kulturális feladatok, illetve a múzeumi gyűjteményi tevékenység. Sajátossága a rendszernek, hogy mivel nem minősül a gyűjteményünk múzeumnak, ezért feladatalapú támogatást nem kapunk a fenntartásához, ennek ellenére a meglévő gyűjteményünket mégis fent kell tartani. A feladatok ellátása a Keller Lajos Művelődési Központ és Könyvtárnál, valamint az Önkormányzatnál és a Polgármesteri Hivatalnál egyaránt történik.
1. táblázat
Kulturális feladatok támogatása
Forrás: Saját gyűjtés könyvelési- és egyéb adatokból
A feladatalapú támogatás nem különíti el a könyvtári és a kulturális feladatok után kapható összeget, az a kiadások arányában kerültek általunk megosztásra. A kulturális törvény meghatározza, hogy ilyen típusú intézmény fenntartásához milyen nagyságú és összetételű munkaerő-állományra van szükség, a feladat ellátásához nyújtott állami támogatás azonban a személyi bérekre sem elegendő, nemhogy a hozzá kapcsolódó járulékra, vagy az intézmény fenntartásához szükséges dologi, esetleg felhalmozási kiadásokra. Az intézménynek volt jelentősebb saját bevétele és az rendkívüli települési támogatás is nyújtott némi fedezetet, azonban a kulturális feladatokat így is összességében 15 391 208 Ft saját bevétellel kellett kiegészíteni 2021. évben. Ez természetesen magába foglalja a pénzügyes bérjellegű kiadások átkönyvelését is, enélkül 12 294 749 Ft átcsoportosítására lenne szükség.
1.
1. Mindszent Város Önkormányzata
Mindszent Város Önkormányzata önállóan működő költségvetési szerv, közvetlen irányítása alá tartozik a Mindszenti Polgármesteri Hivatal, a Károly Óvoda és a Keller Lajos Művelődési Központ és Könyvtár.
Mindszent Város Önkormányzata személyi állományában a Munka Törvénykönyve hatálya alá tartozó foglalkoztatottak és közalkalmazottak vannak. Ezen kívül minden évben több alkalommal nyújt be pályázatot közfoglalkoztatás támogatására a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal illetékes foglalkoztatási osztályához sikeresen.
Az Önkormányzat hatáskörébe tartozik az Egészségház irányítása. Az Egészségház keretein belül 3 háziorvosi körzet működik, illetve további 1 házi gyermekorvos látja el a gyermekek egészségének fenntartásával kapcsolatos feladatokat. Finanszírozás e feladatkörben nem történik az önkormányzaton keresztül, hiszen háziorvosaink közvetlenül kötöttek szerződést a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel.
Az Egészségházban a háziorvosi körzetek rendelési idejét követően ügyeleti ellátás történik, mely feladatot testületi döntést követően a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társuláson keresztül az Országos Orvosi Ügyelet Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft látta el 2021. évben is. A háziorvosi és a háziorvosi ügyeleti ellátásra igényelhető támogatást mindkét esetben közvetlenül a vállalkozók igénylik, az Önkormányzat az ügyeleti feladatok ellátásához nyújt kiegészítést a költségek és a kapott támogatás különbözetének összegében.
További feladat az anya- és gyermekvédelem keretében a védőnői szolgálat. A mintavételi feladat ellátása keretén belül „kislabor” vizsgálatot végez az Egészségház laborasszisztense, „nagylabor” vizsgálatra a levett vért a szomszédos városba küldik kiértékelésre. Fizikoterápiás asszisztens heti 30 órában nyújt kezeléseket a helyi lakosoknak.
Mint az látható volt az 1. táblázatból, a védőnői szolgálat kötelezően ellátandó feladat, viszont a fizikoterápiás és az egészségügyi labor szolgáltatás önként vállalt feladat. A két előbbi feladat ellátását a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő támogatja, a laborszolgáltatást azonban nem. A kislaboros vizsgálatokhoz szükséges kiegészítő eszközök (reagensek, tesztcsíkok, vérvételi tű, kötszer) beszerzése is az Önkormányzatra hárul.
A Koronavírus járvány miatt az egészségügyi szolgáltatóknál, így Önkormányzatunknál is szigorú járványügyi intézkedések kerültek bevezetésre. Fokozott figyelmet fordítottunk az Egészségház épületének rendszeres fertőtlenítésére. Az Egészségház területére csak telefonon előre egyeztetett időpontban jelenhettek meg a lakosok háziorvosi, házi gyermekorvosi, védőnői tanácsadás, laborvizsgálat vagy fizioterápiás ellátás céljából.
Az önkormányzat 3 éves pénzforgalmi adatait a következő táblázat mutatja be:
1. táblázat
Mindszent Város Önkormányzata pénzforgalmi adatai 2019-2021. években (Ft-ban)
Forrás: Saját gyűjtés könyvelési adatokból
A személyi juttatások folyamatosan csökkennek a vizsgált években, viszont amíg a 2020. évi 2,54%-os visszaesés oka a közfoglalkoztatási programok szűkülése, addig a 2021. évi csökkenést az okozta, hogy a szociális étkeztetési és tanyagondnoki, valamint a városüzemeltetési feladok átkerültek a Mindszenti Polgármesteri Hivatal feladatkörébe. Így emiatt további 13,52%-os csökkenés következett be, melyhez hasonlóan – bár mértékében nem, – szintén csökkenés volt tapasztalható a járulékok esetében. Itt a 13,67%-os, majd következő évben a 19,25%-os csökkenésnek az oka a szociális hozzájárulási adó mértékének a csökkenése.
A dologi kiadások esetében szintén hasonló tendenciáról számolhatunk be, 2020. évben 21,69%-kal költöttünk kevesebbet, mint a megelőző évben, viszont ennek egy része a pályázatokhoz kapcsolódik, így ez nagy mértékben függ annak nagyságától. A 2021. évi kiadáscsökkenés félrevezető, hiszen ahogy fentebb bemutatásra került itt nagy összegű kifizetetlen számlákat tartunk nyilván.
Az ellátottaknak nyújtott támogatás 2020. évben növekedett ugyan – annak ellenére, hogy maga a szociális feladatok támogatása csökkent –, de 2021. évben már jelentős csökkenés volt a közvetlen segélyezetteknek történő kifizetésekben is. A szociális feladatok normatívája és a közvetlen segélyezésre fordított összeg közötti különbség gyermekétkeztetési, szociális étkeztetési, tanyagondnoki feladatokra fordítható.
A bevételek közül a maradvány-felhasználás már bemutatásra került a III.1.3.1. pontban. Ennek összege folyamatosan csökken, de ennek összege az elnyert pályázatok és azok leigényelt előlegeitől és folyó évi felhasználásától függ. Így a 2021. évi maradvány összege
(1 036 167 056 Ft) már jóval nagyobb, mint az előző évi felhasznált maradvány összege.
1.
1. Mindszenti Polgármesteri Hivatal
A Polgármesteri Hivatal és az Önkormányzat feladata sok esetben elkülönül egymástól, de sok esetben mégis vannak olyan feladatok, amelyek érintik mindkét intézményt. A Hivatal egyedül az önállóan működő és gazdálkodó szerv, hiszen a hivatal rendelkezik Gazdasági Szervezettel. Így a hivatal látja el valamennyi önállóan működő intézmény gazdasági feladatait, továbbá a képviselő-testület döntéseinek előkészítő és végrehajtói feladatát is végzi.
Mint az korábban már említésre került, 2017. január 1-jétől a hivatal látja el az intézményi gyermek-, intézményen kívüli szünidei-, vendég és szociális étkeztetési feladatokat.
A nyári időszakban szünidei, a szociális, az óvodai étkeztetésen felül táborok étkezését biztosítottuk. Szeptembertől a 2021/2022 tanév, nevelési év kezdetével a konyhák a szigorú járványügyi szabályok betartása mellett kezdték meg működésüket. A HACCP előírásain felül a veszélyhelyzet alatt az élelmiszer előállításra vonatkozó szakmai előírásokat, higiéniai szabályokat a mai napig betartjuk, azok betartását rendszeresen ellenőrizzük.
Az önkormányzat irányítása alá tartozik ezen kívül a tanyagondnoki szolgálat működtetése és a szociális étkeztetési feladatok is. Az étkeztetésben résztvevő asszisztens, gépjárművezetők a járványügyi intézkedések szigorú betartása mellet végezték és végzik most is munkájukat. A tanyagondnok feladatai is megsokszorozódtak a járvány megjelenésével. A tanyagondnoki feladatok mellett a szociális étkeztetés kiszállításában is aktív segítséget nyújtott.
A hivatal látja el a választással, népszavazással kapcsolatos teendőket is. 2020. évben nem volt ezzel kapcsolatos feladat.
Az önkormányzati hivatal működtetésére, adóügyi-, szociális tevékenységére, a hivatal épületével és egyéb kötelezettségeivel kapcsolatos feladatok ellátására köztisztviselői állományra van szükség, ezen kívül a konyhai feladatokat közalkalmazotti státuszban látják el a munkavállalók. A hivatal nem alkalmazhat közfoglalkoztatottakat, ezért nincs pályázat sem benyújtva a költségvetési szerv által.
A hivatali munkát szintén érintette a veszélyhelyzet. Előtérbe volt helyezve az online és a telefonos ügyintézés a minél kevesebb személyi kontaktus érdekében, ezért az ügyfelek csak előre egyeztett időpontban jelenhettek meg a Hivatal épületében. Különös figyelemmel voltunk a rendszeres fertőtlenítésre, a szájmaszk használatára, illetve a távolság betartására.
A hivatal egyedi pénzforgalmi mérlegének kiadási-bevételi értékeit a következő táblázat mutatja be.
1. táblázat
A Mindszenti Polgármesteri Hivatal pénzforgalmi adatai 2019-2021. években (Ft-ban)
Forrás: Saját gyűjtés könyvelési adatokból
A személyi jellegű kiadások 2020. évben 6,72%-kal növekedtek a megelőző évhez képest, a járulékok viszont csökkentek a járulék mértékének csökkenése miatt. 2021. évi bérekben megmutatkozó 45,83%-os és a járulékokban megmutatkozó 31,45%-os növekedés oka egyrészt az Önkormányzat bemutatásánál már részletezett feladat- és hozzá kapcsolódó létszám átvétele (tanyagondnok, szociális étkeztetés, városüzemeltetés). Viszont az Önkormányzati csökkenéstől jóval magasabb arányú a Hivatali növekedés mértéke, ennek oka, hogy nem csak intézmények közötti átadás-átvétel történt, hanem a megszűnő Mindszenti Városgazda Nonprofit Kft-től átvett létszámhoz kapcsolódó kiadások voltak jelentősek.
A dologi kiadásokban jelentős csökkenés realizálódott a megszorító intézkedéseknek köszönhetően. Mintegy 13,89%-ot tudtunk megtakarítani 2019-2020. évi adatok alapján. A 2021. évi emelkedett összeg itt sem mutat reális képet, hiszen a tényleges pénzforgalmi adatok nem mutatják a szállítói kötelezettségállomány nagyságát.
Beruházások, felújítások közel 20%-kal csökkentek, majd további közel 80%-kal, ami a konyha-felújításhoz, kazánbeszerzéshez kapcsolódott. A pályázat befejeződött, így maradt a tényleges saját forrású beruházás, ami a legszükségesebbeket tartalmazza csak.
A bevételek közül a feladatalapú támogatás, illetve a rendkívüli települési támogatás átstrukturálódott, mivel a támogatást az önkormányzat kapja, a feladatok – így a kiadások is – pedig mindkét szervnél jelentkeznek. Így az ezen bevételekből a Hivatalra jutó részt a 2021. évi adatoknál az önkormányzat kiegészítő támogatása soron, mint intézményfinanszírozás mutattuk ki.
Saját bevételek a vizsgált években változóak, ezek összege mindig külső tényezőktől függ, hogy az adott szolgáltatást (legnagyobb arányban étkezést) hányan veszik igénybe. Sajnos az előző évi veszélyhelyzet miatti karanténok miatt az adagszámok csökkenésének következményeként a bevétel is jelentősen csökkent.
1.
1. Károly Óvoda
A Károly Óvoda gazdálkodását meghatározó normatív támogatást két jogcímen igényelhet az önkormányzat a központi költségvetésből:
1. Óvodapedagógusok, és az óvodapedagógusok nevelő munkáját közvetlenül segítők bértámogatása.
A központi költségvetés a nevelő-oktató munkához szükséges normatív támogatást a mutató- és egyéb számok alapján (csoport átlaglétszám, foglalkozási időkeret, gyermekekkel töltendő kötött időkeret) meghatározott pedagógus és a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítők létszámához, illetve az óvoda szakmai és üzemeltetési kiadásához nyújtott támogatásként juttatta az önkormányzatnak, amely intézményfinanszírozás formájában utalja tovább a Károly Óvodának.
1. Óvodaműködtetési támogatás jogcímen.
A 2021. költségvetési évben továbbra is a fenntarthatóság, pénzügyi szinten tartás volt a gazdálkodás alapja, a dologi előirányzat felhasználása kifejezetten a működést és karbantartást célozta az előző évekhez hasonlóan.
A Szabadság tér 4. szám alatti épület felújítására 2021. decemberében 200 millió Ft összeg elnyerésére pályázatot nyújtott be Önkormányzatunk a TOP_PLUSZ-3.3.1.-21 kiírásra, a pályázat elbírálása folyamatban van.
A Koronavírus (COVID-19) járvány magyarországi megjelenésével egyidőben 2020. március 16.-tól a köznevelési intézményekben a fenntartó hatáskörébe helyezték a rendkívüli szünet elrendelésének lehetőségét, a bölcsődék és az óvodák esetében az ügyelet egyidejű megszervezésével.
Mindszent Város Polgármestere a Károly Óvodában (6630 Mindszent, Szabadság tér 4.) és tagintézményében (Móricz Zs. u. 1/b.) 5 fős csoportokban engedélyezte az ügyelet tartását a munkahellyel rendelkező családok gyermekeinek, az érvényes egészségvédelmi szabályok betartásával. Az ügyeletben részesülő gyermekek létszámáról, az egyes feladat-ellátási helyek tekintetében naponta kellett adatot rögzítenie az intézménynek a KIR e célból megnyitott felületén.
2021. január 22.-ét követően a 2020/2021. tanév II. félévében az óvodák jelenléti munkarendben működtek azzal, hogy ahol szükséges volt, a már megszokott rendben egyedi intézkedés született a rendkívüli szünet elrendelésére.
2021. március 8-ától rendkívüli szünet lépett életbe, a rendkívüli szünet utáni első munkanap 2021. április 7.-e volt. A rendkívüli szünet időszakában óvodánk ügyeletet biztosított azon szülők gyermekei részére, akik munkavégzés miatt nem tudtak gyermekeik felügyeletéről gondoskodni. A felügyeletben részt vevő gyermekek számát a KIR rendszerben napi szinten jelentenünk kellett.
Az óvodai beiratkozások- a 2020. évhez hasonlóan- elektronikus úton történtek.
2021. április 19.-ét követően pedig teljes nyitvatartással kezdhettük meg működésünket.
2021.09.01.-től a 2021/2022. nevelési évet teljes nyitvatartással megkezdte az óvoda, a helyi intézkedési tervet „életben tartottuk” a vírussal szembeni védekezés protokolljaként, ami a mai napig hatályban van, a veszélyhelyzet fennállásáig.
1.
1.
1. Óvodai gyermeklétszám alakulása (2021. január 1.– 2021. december 31. között)
A 2021. költségvetési év 2 nevelési évet foglal magába:
1. 2020/2021. nevelési év – 2021. év első 8 hónap (január 01. – augusztus 31.-ig)
2. 2021/2022. nevelési év – 2021. év utolsó 4 hónap (szeptember 01. – december 31.-ig).
Ennek megfelelően a korcsoportok (gyermekcsoportok) létszáma is változott, a tankötelezettségüket megkezdőkkel történő létszám csökkenésével, illetve az új beiratkozói létszám növekedésével.
1. táblázat
2021. évi gyermeklétszám-adatok
Forrás: Károly Óvoda adatai
A táblázat adatai szerint a férőhelyek számában nem történt változás az elmúlt 3 évben, teljes kihasználtság esetén 245 gyermek lehetne a tényleges létszám. A gyermekek létszámának tényleges adata a vizsgált 3 évben folyamatosan csökken, 2020. évben 96,94%-ra, majd 2021. évben tovább csökkent a 2020. évi létszám 97,37%-ára. A tényleges létszám 2019. évhez képest 6 fővel, majd 2021. évben további 5 fővel lett kevesebb, így 185 fő volt a teljes létszám.
A sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek száma nem változott 2019-2020. években, 2021. évben azonban 3 fővel csökkent a létszámuk. Az SNI-s gyermekek aránya az összes létszámhoz képest 2,7%-ot tett ki az előző évben. A 8-, 8-, illetve 2021. évben az 5 fő SNI gyermekek után járó normatívát nem igényelhetjük meg, mivel az utazó gyógypedagógusokat a Kozmutza Flóra EGYMI (Hódmezővásárhely) biztosítja intézményünk számára, így a szakmai fejlesztő feladatot ők látják el. A fejlesztő órákon kívüli időben azonban saját óvónőink látják el a gyermekek gondozását, ami sokkal megterhelőbb számukra, hiszen ők kiemelt figyelmet igényelnek, ennek ellenére sajnos ez többlet-támogatással nincs kompenzálva.
A férőhely kihasználtság 2020. évi teljesülése (2019. évhez viszonyítva) csekély mértékben, de csökkenést mutat, ami tovább csökkent 2021. évben. Ezek alapján az előző évben 75,51%-os kihasználtságú volt az Óvoda.
A 2021. évi teljesülést tekintve összességében tehát elmondható, hogy minimális mértékben csökkent ugyan a gyermeklétszám, viszont az elmúlt 3 év átlagában kijelenthetjük, hogy az óvodai gyermeklétszám alakulása stagnálást mutat, így a férőhelyhez viszonyított teljesülés is.
1.
1.
1. Dolgozói létszám alakulása a 2021. költségvetési évben
Az óvodában az engedélyezett (indítható) csoportok számát ún. feladat-ellátási helyenként kellett meghatározni 2021. évben is (az előző évekhez hasonlóan). Az alapító okiratban foglaltaknak megfelelően a Székhelyen 4, a Telephelyen (József. A. utcán) 2, a Tagintézményben (Móricz Zs. utcán) 3, összesen 9 óvodai csoport működött 2021. évben.
1. táblázat
20210. évi óvoda-pedagógusok létszáma
Forrás: Károly Óvoda adatai
Az elmúlt évben a tartósan távollévő óvodapedagógusok száma – elsősorban GYED miatt – 6 fő, 5 fő a Móricz Zs. Utcai Tagintézményben dolgozott, 1 fő a Székhelyen. 1 fő szakos helyettesítését sajnos a mai napig nem tudtuk megoldani, a folyamatos pályáztatás mellett sem.
2021. évben az 1 fő óvodapszichológusi álláshely továbbra is biztosított volt intézményünkben, mint pedagógus munkakör. A pszichológus bérköltségére normatív támogatást nem kapunk, a központi támogatás igénylésekor nem számítható a pedagógus létszámba, így a pszichológus teljes bérköltségét az intézményünk gazdálkodja ki.
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 2. számú melléklete szerint a nevelőmunkát közvetlenül segítő alkalmazottak finanszírozott létszáma az óvodában a következő:
1. táblázat
2021. évi óvodapedagógusok munkáját közvetlenül segítők létszáma
Forrás: Károly Óvoda adatai
Az intézmény közfoglalkoztatási programjában részt vevő létszámadatok, illetve a tényleges statisztikai állományi létszám bemutatása a 11. és a 25. mellékletekben található.
1.
1.
1. 2021. évi pénzforgalmi adatok
A Károly Óvoda egyedi pénzforgalmának előző 3 évre vonatkozó kiadási-bevételi értékeit a 29. táblázat mutatja be.
A III.1.1.1., illetve IV.1.4. pontban bemutatott elemzés együttesen tartalmazza az adott feladattal, jelen esetben a köznevelési feladattal szemben keletkezett konszolidált bevételeket és konszolidált kiadásokat önkormányzati szinten. Vagyis ott Mindszent Város Önkormányzatánál, a Mindszenti Polgármesteri Hivatalnál és a Károly Óvodánál együttesen jelentkező 2021. évi bevételek-kiadások vannak értékelve. Itt kizárólag a Károly Óvodánál keletkezett kiadásokat-bevételeket vesszük figyelembe, összehasonlítva az elmúlt 3 év (2019-2020-2021.évek) adatait.
Az együttes értékelés során a költségvetési támogatásokból már látható volt, hogy a központi támogatások az óvodai nevelés és ellátás szakmai és működtetési feladataira történt magasabb összegben, ez látható a kiadási oldalon is, hiszen a bérek folyamatosan növekedtek az elmúlt évek során. A bérnövekedés meghaladja a garantált bérminimum-növekedés, melyből látható, hogy a köznevelési feladat esetén az átlagbér eltér a garantált bérminimum összegétől, hiszen a munkavállalók több mint fele diplomás. Az ehhez kapcsolódó szociális hozzájárulási adó minimálisan, de csökkent, köszönhetően a járulék csökkenő mértékének.
A dologi kiadások 2020. évben a megszorítások ellenére növekedtek 71,66%-kal, melynek oka, hogy a karbantartási feladatokat a korábbi években a 100%-os önkormányzati cég látta el, így az ezzel kapcsolatos kiadások az Önkormányzat K5 rovatán jelentkeztek. 2020. évben pedig – a normatíva elszámolása miatt – ez közvetlenül kiszámlázásra került az intézménynek. 2021. évben a megszorító gazdálkodás eredményeként csökkent a dologi kiadások nagysága, amely a valóságot tükrözi az intézmény esetében, hiszen szállítói tartozása minimális van.
A beruházások, felújítások 2021. évben kezdődtek el, néhány építmény felújítása fog megtörténni, mely 2021. évben még folyamatban lévő beruházásként, felújításként került könyvelésre. A %-os növekedés azért ilyen magas, mert az előző években elenyésző összegű beruházás, felújítás történt az intézménynél.
1. táblázat
Károly Óvoda pénzforgalmi adatai 2019-2021. években (Ft-ban)
Forrás: Saját gyűjtés saját könyvelési adatok alapján
A feladatalapú támogatás az óvodai feladatok esetében összességében 14,92%-kal növekedett, ennek összege, kiegészítve a saját bevételekkel és a pályázati támogatásokkal – melyek minimális mértékkel emelkedtek – elegendőek az óvodai feladatok finanszírozására abban az esetben, ha csak a Károly Óvoda intézményt nézzük. A IV.1.4. pontban történő óvoda szakellátás pénzforgalmi adatai viszont konszolidáltan tartalmazzák a köznevelési kiadásokat, így valójában az önkormányzat saját bevételből történő kiegészítésére a többi intézménynél keletkezett kiadások miatt van szükség.
1.
1. Keller Lajos Művelődési Központ és Könyvtár
A Mindszent Város Önkormányzata 15 évvel ezelőtt (2007-ben) hozta létre az intézményt, mely a kisváros közművelődésének szervezett kereteit biztosítja. Az összevonás eredményeképpen egy komplex kulturális létesítményben dolgozhatnak az intézmény munkatársai, melyben teljesen összeforrt már a művelődési házi, a könyvtári, az informatikai, illetve a helytörténethez kapcsolódó feladatok sora.
Az intézmény tevékenységein keresztül széles rétegeknek kínál általában hasznos szabadidős elfoglaltságot.
A mindszenti civil szervezetek, az oktatási és nevelési intézmények aktivitása és partneri kapcsolata az egyik legfontosabb együttműködés a kulturális élet tekintetében. Az önkéntes tevékenység a társadalmi szolidaritás egyik legnemesebb megnyilvánulási formája, amely szorosan egybeolvadt az aktív civil társadalom eszméjével. Az intézményben működő Önkéntes Pont koordinálja a települési önkéntes feladatok jelentős részét Mindszent határain innen és túl.
Elegendő anyagi forrás nélkül az intézmény működtetése nem egyszerű, éppen ezért fontos minden pályázati lehetőséget, támogatási formát megragadni. Az elmúlt évben több sikeres pályázaton is indultunk, melyek egy részéből közvetlen előadóművészeti tevékenység került támogatásra, így több előadó is fel tudott lépni a településen, másik részéből pedig maga az épület fog megújulni, ami hozzájárul a magasabb minőségű szolgáltatás-nyújtáshoz.
A 30. táblázat az intézménynél alkalmazott létszám megoszlását, összetételét mutatja be. Részletes, statisztikai állományi létszámot és a közfoglalkoztatást is bemutató adatokat a 12. és 25. számú melléklet tartalmaz.
Az alábbi táblázatban a munkaköröket vizsgálva egyik munkakör sem kapcsolódik pénzügyi területhez. Célszerű lenne plusz feladatként egy intézményi titkár álláshely kialakítása, aki el tudná látni a helyi munkaügyi és pénzügyi feladatokat. Figyelni kell a számviteli és Áfa törvényre, hogy mely időpontban változik az adómentes tevékenység adókötelessé, hogyan kell kiállítani egy számlát, milyen nyilvántartási, elszámolási és egyéb kötelezettség van. Mindez nem várható el teljeskörűen az intézményi munkatársaktól, hiszen ilyen irányú végzettséggel senki nem rendelkezik. Ha nincs lehetőség új munkakör kialakítására, akkor célszerű lenne a jelenlegi munkatársak közül ilyen irányú szakképzés támogatása, hiszen mindaddig amíg nincs ilyen végzettségű munkavállaló, az intézmény vezetője felel a gazdálkodásért is.
A táblázatban látszódik, hogy az engedélyezett és szükségszerű 8 fő helyett 5 fővel látja el az intézmény a feladatot. Évek óta nem sikerül feltölteni az idegenforgalmi asszisztens álláshelyet, még 2020. évben üresedett meg a művelődés-szervező álláshely, melynek feltöltésére a pandémia miatti bezárások miatt nem került sor, illetve az előző évben szűnt meg a könyvtáros álláshelyen lévő munkavállaló munkaviszonya. Az elnyert pályázatok, illetve a betöltetlen álláshelyek miatti többletmunka azonban szükségessé tenné az üres álláshelyek betöltését.
1. táblázat
A Keller Lajos Művelődési Központ és Könyvtár intézményegységeinek
létszámadata 2021. évben
Forrás: Keller Lajos Művelődési Központ és Könyvtár adatai
1.
1.
1. Könyvtári, közművelődési feladatok
A könyvtári tevékenység magában foglalja könyvtári tagok nyilvántartását, a kölcsönzéseikkel kapcsolatos tevékenységet, háttérmunkaként a dokumentumok kezelését, nyilvántartását, de a könyvtári tevékenység keretén belül történik meg a nyilvános fénymásolási-nyomtatási feladatok is.
1. táblázat
Könyvtári tevékenység 2019-2021. évi adatai
Forrás: Keller Lajos Művelődési Központ és Könyvtár adatai
A dokumentumok száma bizonyos kategóriákban szinte nem változott, a könyvállomány minimálisan ugyan (0,51%-kal), de csökkent. A könyvtári és közművelődési feladatok támogatásának legalább 10%-át minden költségvetési évben dokumentumok vásárlására kell fordítani, amely meg is történt minden évben. A dokumentumok számában való csökkenés oka a befejezett selejtezés, sajnos az éves pótlásnál nagyobb mennyiség leselejtezésére volt szükség.
A táblázat alapján elmondható, hogy a vírushelyzet felborította ezen a területen is az életet. Mindazonáltal, sajnos a könyvtári használat – akár a személyes, akár az online – szinte a 2020. évi felére csökkent, holott a 2020. évi is már a 2019. évi használat fele volt csak kb. (egyes kategóriákban kicsit több, más kategóriákban még kevesebb).
Nehezítő tényező volt a vírus jelenléte a látogatottság szempontjából is, az intézmény zárva tartása viszont lehetővé tette a korábban megkezdett teljes könyvtári leltározási és selejtezési munkáinak befejezését.
A látogatók intézménybe történő becsalogatása miatt mindig új és új programokat, kiállításokat, rendezvényeket, előadásokat szervez az intézmény. Ebben nagy segítséget jelentenek az elnyert pályázatok. A kormány felismerte, hogy nagy rendezvények tilalma miatt az előadóművészeti tevékenységet kis létszámú fellépésekkel tudja életben tartani, így több olyan fellépés is volt az elmúlt évben, amit saját önerőből az intézmény vagy az Önkormányzat nem tudott volna megvalósítani. Az alábbi táblázat az intézményi tevékenységeket mutatja be.
1. táblázat
Közművelődési tevékenység 2019-2021. évben
Forrás: Keller Lajos Művelődési Központ és Könyvtár adatai
A tevékenységek vizsgálatánál is elmondható, hogy az egyes elemek esetében kiemelkedő változás történt, természetesen a pandémia miatt. Hiszen jó néhány hónapig nyitva sem tarthatott az intézmény, így a személyes jelenléttel megvalósuló tevékenységek száma sokkal kevesebb lett, illetve átrendeződött. Viszont új kategóriaként jelent meg 2020. évben az online megjelenések száma, az online térbe látogatók száma, az online képzések száma.
Az összesített adatok 2019. évben bekövetkezett pozitív változása után 2020. évben szinte minden beltéri tevékenység száma drasztikusan lecsökkent, ami 2021. évben hozott néhány kategóriában javulást, néhány esetben sajnos rosszabb volt a látogatottság, mint korábban. A külső helyszínen megtartott tevékenység számában viszont nem történt változás vagy még növekedni is tudott. Egyre népszerűbbek a nyári táborok, sőt sok esetben túljelentkezés is van, ami miatt vissza kell utasítani a jelentkezőket. Mindez szintén a pályázati támogatásnak köszönhető, hiszen nem kell még önköltségi díjat sem fizetni a tábori részvételért, annak nagy része pályázati támogatásból biztosított.
1.
1.
1. Egyéb feladatok
A Helytörténeti Gyűjtemény, mint közérdekű muzeális gyűjtemény sajnos nem részesül külön feladatalapú támogatásban, így ennek fenntartása kizárólag az Önkormányzat feladata. Több alkalommal próbáltunk forrást keresni a kiadásokra, sikertelenül. A válasz az volt, hogy ha már van ilyen gyűjteménye a városnak, akkor viszont kötelező ellátni a feladatot. Büszkék is lehetünk az állományunkra, mely nagy részben a mindszenti adományozó kedvnek köszönhető. Sajnos a hely szűkössége miatt nem tudjuk befogadni a Bozó fivérek mezőgazdasági gép gyűjteményét, a jövőben esetleg egy szomszédos ingatlan vásárlásával egyben kezelhetővé válhatna a már meglévő és az újonnan átveendő gyűjtemény, ehhez azonban pályázati forrás hiányában nem sok esélye van az intézménynek vagy az Önkormányzatnak. Néhány adatot itt is összehasonlításképpen szeretnénk bemutatni:
1. táblázat
Gyűjteményi tevékenység 2019-2021. évben
Forrás: Keller Lajos Művelődési Központ és Könyvtár adatai
A gyűjteményi állomány az előző évben növekedett a Helytörténeti Gyűjtemény esetében. Sajnos a látogatók száma a pandémia miatt drasztikusan csökkent, viszont ezen a helyszínen tartott rendezvények látogatottsága növekedett. Ehhez persze több rendezvény szervezésére volt szükség.
A Hét Halász Háza Vendégházban leginkább a táborok zajlottak, ami a táblázatból is látszik, hogy egyre növekvő látogatottságot eredményezett. Általában ezen kívül családi rendezvényeknek, akár esküvőnek és osztályoknak is ideális helyszín volt.
A Keller Lajos Művelődési Központ és Könyvtár ezen kívül az idelátogatók elszállásolásával is foglalkozik, a vendégéjszakák számát az alábbi táblázat mutatja be:
1. táblázat
Közművelődési tevékenység 2019-2021. évben
Forrás: Keller Lajos Művelődési Központ és Könyvtár adatai
Látható, hogy e feladatellátás esetén is a koronavírus miatt jelentős visszaesés történ, kevesebb, mint harmadára, 30,96%-ra esett vissza az ebből származó bevétel 2020. évben, 2021. évben ugyan 22,78%-os növekedés volt tapasztalható, azonban ez még a 2019. évi összeg 38,02%-át éri csak el. Az összegek alapjául szolgáló vendégéjszakák számában hasonló eredmények tapasztalhatóak.
1.
1.
1. 2021. évi pénzforgalmi adatok
A Keller Lajos Művelődési Központ és Könyvtár egyedi pénzforgalmának előző 3 évre vonatkozó kiadási-bevételi értékeit a 35. táblázat mutatja be.
A III.1.1.1., illetve IV.1.6. pontban bemutatott elemzés együttesen tartalmazza az adott feladattal, jelen esetben a könyvtári és közművelődési feladattal szemben keletkezett konszolidált bevételeket és konszolidált kiadásokat önkormányzati szinten. Vagyis ott Mindszent Város Önkormányzatánál, a Mindszenti Polgármesteri Hivatalnál és a Keller Lajos Művelődési Központ és Könyvtárnál együttesen jelentkező 2021. évi bevételek-kiadások vannak értékelve. Itt kizárólag a kulturális intézménynél keletkezett kiadásokat-bevételeket vesszük figyelembe, összehasonlítva az elmúlt 3 év (2019-2020-2021.évek) adatait.
Az intézmény egyedi pénzforgalmának főbb kiadási értékeit a következő táblázat mutatja be:
1. táblázat
Keller Lajos Művelődési Központ és Könyvtár pénzforgalmi adatai
2019-2021. években (Ft)
Forrás: Saját gyűjtés könyvelési adatokból
Személyi kiadások tekintetében jelentős csökkenés tapasztalható, ami köszönhető a kevesebb közfoglalkoztatásnak és az álláhely be nem töltésének. A hozzá kapcsolódó személyi jellegű kifizetés ennek megfelelően szintén majdnem negyedével csökkent.
Dologi kiadások tekintetében nem volt jelentősebb változás a 2020. éves kb. 30%-os visszaeséshez képest.
Egyéb működési kiadások az Erzsébet-táborokkal kapcsolatban merültek fel, ennek forrását a táborban résztvevő gyermekek önrész formájában biztosították, illetve az elnyert pályázati forrás lehetővé tette, hogy hiány nélkül zárhatott a táboroztatási feladat.
Beruházások minimális értékben történtek 2019-2020. években, a legszükségesebb kis értékű tárgyi eszközök formájában. A több éve tervezett felújítás forráshiány miatt nem tudott korábban megvalósulni, de 2021. évben a sikeres pályázatoknak köszönhetően a legszükségesebb felújítási munkálatok megvalósulni látszanak.
A saját bevételek növekedtek közel 30%-kal 2021. évben, e bevétel nagysága mindig függ a külső partnerektől, hogy mennyien veszik igénybe a szolgáltatásokat, mennyien bérlik a helyiségeket. A kapott feladatalapú támogatás folyamatosan növekedett az elmúlt években, a növekedés annak köszönhető, hogy kulturális illetménypótlék, illetve minimálbér-támogatás formájában további támogatást nyújt az állam, illetve az érdekeltségi célú támogatások összege is itt kerül kimutatásra. Az intézmények szerinti elkülönítés miatt a támogatást az önkormányzat kiegészítő során mutatjuk ki intézményfinanszírozás jogcímén, hiszen a támogatást közvetlenül az Önkormányzat kapja. Ennek összege látható a IV.1.6. pontban, ahol az összes költségvetési szerv e feladatra jellemző összegei együttesen szerepelnek.
A muzeális feladatok esetében megemlítendő, hogy nem kapunk utána feladatalapú támogatást vagy bármilyen más támogatást. Csak azon önkormányzatok igényelhetnek e jogcímen támogatást, amelyek 2012. december 31-én a megyei múzeumi szervezetek tagintézményeként működtek és 2013. január 1-jén kerültek az önkormányzatokhoz. Helytörténeti Gyűjteményünk pedig korábban is önkormányzati fenntartású volt. Így sajnos a feladatot el kell látni, a gyűjteményt gondozni kell, bevétel hiányában pedig az önkormányzatnak kell ezt fedeznie saját bevételéből.
A kiadások 17,41%-kal csökkentek az elmúlt évben, ezzel szemben a bevételek 17,64%-kal növekedtek. Sajnos ennek ellenére az Önkormányzatnak magát az intézményi működést ki kellett egészítenie saját forrásból 9,3 MFt-tal.