Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 31/2016. (IX. 14.) önkormányzati rendelete

az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról

Hatályos: 2022. 09. 23

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 31/2016. (IX.14.) önkormányzati rendelete

az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról

2022.09.23.

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény 6. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a.) pontjában, valamint a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 2. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a következőket rendeli el:

1. § (1) A rendelet területi hatálya Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város közigazgatási területe.

(2) A rendelet hatálya kiterjed Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város közigazgatási területén tevékenykedő, egészségügyi szolgáltatást végző orvosokra és védőnőkre.

2. § (1) Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése 23 háziorvosi körzetet alakít területi ellátási kötelezettséggel jelen rendelet 1. sz. melléklete szerint.

(2) Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése 9 gyermekorvosi körzetet alakít területi ellátási kötelezettséggel jelen rendelet 2. sz. melléklete szerint.

(3) Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése 4 gyermekfogorvosi körzetet alakít területi ellátási kötelezettséggel jelen rendelet 3. sz. melléklete szerint.

(4) Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése 8 vegyes korcsoportú fogászati körzetet alakít területi ellátási kötelezettséggel jelen rendelet 4. sz. melléklete szerint.

(5)1 Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése 14 területi védőnői körzetet alakít jelen rendelet 5. sz. melléklete szerint

(6)2 Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése 6 iskolavédőnői körzetet alakít jelen rendelet 6. melléklete szerint.

(7)3 Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése 1 háziorvosi és házi gyermekorvosi ügyeleti körzetet alakít, melynek ellátási területe Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város teljes közigazgatási területe.

(8)4 Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése 1 fogászati ügyeleti körzetet alakít, melynek ellátási területe Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város teljes közigazgatási területe.

(9)5

3. § Jelen rendelet kihirdetése napján lép hatályba, egyidejűleg hatályát veszíti az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról szóló 24/2002. (06.14.) sz. Kgy. rendelet.

1. melléklet

HÁZIORVOSI KÖRZETEK

1. sz. háziorvosi körzet
Utcanév Házszám:
Andrássy út 2-36, 1-45
Bercsényi utca 2-32
Berzsenyi utca teljes
Csengettyű köz teljes
Deák Ferenc utca teljes
Farkas utca teljes
József Attila utca 20-46, 11-51
Kossuth tér 6
Könyves utca 2-26
Lánc utca teljes
Mária Valéria utca teljes
Márton utc ateljes
Nagy Sándor utca teljes
Petőfi S. u.teljes
Szántó Kovács János utca 2-16
Szegfű utca teljes
Szent Antal utca teljes
Teleki utca18-50
Virág utca teljes
Zsigmond utca teljes
Szegedi u. Csárpateleki út közti vajháti külterület.

2. sz. háziorvosi körzet
Utcanév Házszám:
Andrássy utca 38-50
Bocskai utca teljes
Eszperantó utca teljes
Hódtó utca 4-6,1-11
Liszt Ferenc utca teljes
Ormos Ede utca 1-15
Rózsa utca teljes
Tóalj utca 29-83

3. sz. háziorvosi körzet
Utcanév Házszám:
Álmos utca teljes
Árok utca teljes
Bakay utca teljes
Bem utca teljes
Csillag utca teljes
Damjanich utca 1-55/A
Egressy B. utca teljes
Fehérvári utca teljes
György utca teljes
Halász utca teljes
Hódi Pál utca teljes
Hősök tere 1-7
Imre utca 1-29
Kalász utca teljes
Kard utca teljes
Királyszék utca teljes
Kígyó utca teljes
Korona utca teljes
Kossuth tér 4, 1-7
Kökény utca teljes
Könyök utca 22-34, 23-33
László utca 1-11
Lázár utca 32-48, 1-69/A
Madách Imre utca teljes
Malom utca teljes
Meggyesi utca teljes
Nyizsnyai Gusztáv utca teljes
Pacsirta utca teljes
Rigó utca teljes
Sarolta utca teljes
Szántó Kovács János u. 1 - 11
Száraz utca teljes
Szél utca teljes
Szög utca teljes
Szőlő utca teljes
Vajda utca teljes
Veres utca teljes
Vívó utca teljes
Zrínyi utca 2- 140

4. sz. háziorvosi körzet
Utcanév Házszám:
Arany János utca teljes
Árpád utca teljes
Bárány utca teljes
Cukor utca teljes
Damjanich utca 2-34
Dózsa György utca 2-42,1-35
Galamb utca 2-56,1-25
Gyulai utca 2-14, 1-21
József Attila utca 2-18
Kazinczy utca teljes
Könyves utca 1-35
Lázár utca 2-30
Lenkei utca teljes
Miklós utca 1- 13
Oldalkosár utca 2-4, 6, 8, 10, 12 -22
Pálffy utca 3, 3 /A
Szalai utca 1-7
Szántó Kovács János utca 16-56, 13-61
Szőnyi utca teljes
Teleki utca 2-16
Tóalj utca 1-27
Zsoldos utca teljes
Szegedi út bal oldala - Kishomok, Kopáncs - a Csárpateleki útig terjedő külterület.

5. sz. háziorvosi körzet
Utcanév Házszám:
Ádám utca teljes
Bajnok utca teljes
Balassa utca 2-22, 1-15
Beöthy utca teljes
Cserei utca teljes
Damjanich utca 36-116,57- 101
Dózsa György utca 37-101, 44-104
Fecske utca teljes
Galamb utca 27-65/A
Holló utca teljes
Ilona utca teljes
Imre utca 2-24
Kemény utca teljes
Kis Ernő utca teljes
Könyök utca 2-20, 1-21
László utca 2-38
Miklós utca 2-12
Ráday utca teljes
Simon utca teljes
Szalai utca 2-18
Szerencse utca 3-33
Szigligeti utca teljes
Szivárvány utca teljes
Török Bálint utca teljes
Zsedényi utca teljes

6. sz. háziorvosi körzet
Utcanév Házszám:
Agyag utca 13 -57
Akácfa utca teljes
Ábrai Károly utca teljes
Bánfy utca teljes
Doboz utca teljes
Dobó Katalin utca teljes
Észak utca 90-152, 99-143
Fűzfa utca teljes
Gorkij utca teljes
Határ utca teljes
Hattyas utca 28-36, 29-39
Jókai utca 127-216, 145-209
Juhász Mihály utca teljes
Király utca teljes
Kovács István utca 2-32
Lévai utca 50-134
Munkás utca teljes
Nefelejcs utca teljes
Pál utca36-90, 37-103
Puskin utca teljes
Sarkantyú utca18-34, 13-37
Tátra utca teljes
Török utca teljes
Mártélyi út és a Szentesi út által határolt külterület.

7. sz. háziorvosi körzet
Utcanév Házszám:
Agyag utca 2-42
Báthory utca teljes
Botond utca teljes
Csík 2-20, 25-31
Dohány utca teljes
Endrei telep teljes
Észak utca 75-97
Gyulai utca16-24, 23-45/A
Hajnal utca teljes
Hattyas utca 2-24, 1-27
Jókai utca 98-122, 95-141
Kalap utca teljes
Kálmán utca 2-16, 1/A-19
Kisfaludy utca 2-36, 1-79
Lévai utca 2/A-46, 1-35
Nád utca 14-20, 11 -17
Nyárfa utca 2-46, 1-35/A
Pál utca 2-34, 1-35
Pálffy utca 2-78, 1, 5-81
Rákóczi utca 1-37
Révai utca teljes
Sarkantyú utca 2-16, 1-11
Sárkány utca 2-18, 1-9
Serháztér utca 6.
Szántó Kovács János u 58-140, 63-145
Szék utca teljes
Teleki utca 1-19
Külterület: Szentesi országút jobb oldalán lévő tanyák.

8. sz. háziorvosi körzet
Utcanév Házszám:
Arany utca teljes
Daru utca teljes
Eötvös utca teljes
Ezüst utca teljes
Esze Tamás utca teljes
Felhő utca teljes
Gerle utca teljes
Gregus Máté utca teljes
Jókai utca 1-45, 2-26
Kassa utca teljes
Kutasi út 1-61
Mózes utca teljes
Ötvenhat mártír utca teljes
Rárósi utca teljes
Szabadság tér 2-56, 78-98, 1-55, 77-93
Teleki utca 51
Vámház utca teljes
Rárósi út és a Kutasi út által határolt külterület.

9. sz. háziorvosi körzet
Utcanév Házszám:
Búza utca teljes
Béla cigány utca teljes
Csík utca 1-21
Dél utca teljes
Eke utca teljes
Észak utca 1-19,2-26
Jókai utca 47-65,28-44
Károlyi utca teljes
Kocka utca teljes
Lőrinc pap utca 2-2/A, 1 -15
Mester utca 43-85, 56-96
Nád utca 1-9, 2-12
Ólom utca teljes
Pipacs utca 2-4
Rét utca teljes
Szent István utca teljes
Szent László utca páros oldal
Teleki utca 25-47
Vidacs utca teljes
Derekegyházi út és a Rárósi út által határolt külterület.

10. sz. háziorvosi körzet
Utcanév Házszám:
Andrássy út 54-56/A, 47
Bajcsy-Zsilinszky utca 2-48,1-29
Bercsényi utca 1-41
Béldy utca teljes
Búvár utca teljes
Csiga utca teljes
Dáni utca 2-34,1-4I
Duna utca teljes
Ferenc utca teljes
Garay utca teljes
Gárdonyi utca teljes
Gomba utca 1-9
Gonda József utca teljes
Ilka utca teljes
Kálvin János tér teljes
Kinizsi utca teljes
Klauzál utca 1-67
Konti utca teljes
Kutasi út 2-4
Lendvay utca teljes
Mátyás utca 4-24
Öregmagtár utca teljes
Szabadság tér 60-74,57-75
Szent István tér teljes
Szeremlei utca teljes
Táncsics Mihály utca teljes
Toldi utca 1-7
Vertics J. utca teljes
Vidra utca teljes
Völgy utca teljes
Vöröskereszt utca teljes
Batidai külterület

11. sz. háziorvosi körzet
Utcanév Házszám:
Anna utca teljes
Bajcsy-Zsilinszky utca 50-68, 31-81
Bajza utca teljes
Bálint utca 2-42,1-21
Dob utca teljes
Éva utca 4-12,1-7
Fény utca 2-8
Kasza utca teljes
Kistópart utca teljes (1, 3, 5, 7, 9 kivételével)
Klauzál utca 2-34
Levél utca 2-4
Mátyás utca 28-50/A, 1-43
Mérleg utca teljes
Püspök utca 2-36/A, 51-65
Réz utca teljes
Tavasz utca teljes
Toldi utca 2-6
Vas utca teljes
Az Erzsébeti út jobb oldali külterülete

12. sz. háziorvosi körzet
Utcanév Házszám:
Bánát utca teljes
Csomorkányi utca 2-42, 1-37
Délibáb utca 3-45
Endre Béla utca teljes
Erdély utca teljes
Fáncsy utca 2-42, 3-55
Fáy utca teljes
Gellért utca teljes
Józsa utca teljes
Kiserdo sor 4-20, 3-17
Kölcsey utca 2-44, 1-45
Makai utca 2-44, 1-47
Maros utca teljes
Nádor utca 4-42, 1-45
Sarkalyi utca teljes
Síp utca teljes
Széchenyi tér teljes
Temesvár utca teljes
Tuhutum utca teljes
Visszhang utca 2-10
Vörösmarty utca 2-28, 1-43
Maroslelei út bal oldali külterülete.

13. sz. háziorvosi körzet
Utcanév Házszám:
Bárd utca teljes
Benőfy utca teljes
Boróka utca teljes
Csalogány utca teljes
Csokonai utca teljes
Dáni utca 36-82, 43-93
Diófa utca teljes
Fűz utca teljes
Gergely utca teljes
Gomba utca 2-14
Gyümölcs utca teljes
Halesz sor teljes
Hársfa utca teljes
Ibolya utca teljes
Jázmin utca teljes
Kert utca teljes
Klapka utca teljes
Klauzál utca 69- 185
Körte utca teljes
Kutasi út 8-68
Rekettye utca teljes
Rozmaring utca teljes
Róka utca teljes
Serház tér utca teljes
Simonyi utca teljes
Téglagyár utca teljes
Tél utca teljes
Tulipán utca teljes
Kutasi út bal oldala a Nagy Dezső féle tanyáig, a Sóshalmi külterület

14. sz. háziorvosi körzet
Utcanév Házszám:
Almásy utca teljes
Ág utca teljes
Bálint utc a23-37/A
Bem József utca teljes
Berkenye utca teljes
Bezerédi utca teljes
Fény utca 1-9
Gábor utca teljes
Görbe utca teljes
Hold utca teljes
Juhász Gyula utca teljes
Kistöltés utca teljes
Klauzál utca 38-158
Levél utca 1-7
Nyár utca teljes
Nyúl utca teljes
Püspök utca 1-49
Révész utca teljes
Rostély utca teljes
Rövid utca teljes
Sas utca teljes
Só utca teljes
Szilva utca teljes
Tornyai János utca teljes
Tölgyfa utca teljes
Vidám utca teljes
Külterület: Aranyági út jobb oldala a körtöltésig.
Kutasi út jobb oldala Székkutas határáig.
Kutasi út és Csomorkányi utat összekötő határút Vásárhely felé eső oldala,
és a Csomorkányi út bal oldala által határolt terület.
Kútvölgy község.

15. sz. háziorvosi körzet
Utcanév Házszám:
Beretzk Pál utca teljes
Bolgár utca teljes
Budai Nagy Antal utca teljes
Csomorkányi utca 44-94, 37/A-103
Délibáb utca2-32, 47-89
Dráva utca teljes
Fáncsy utca 44-60, 55/A-83
Gölöncsér utca teljes
Kölcsey utca 46-92, 45/A-85
Makai utca 441A-90, 49-99
Makói országút teljes
Nádor utca 44-66, 49-51
Pálma utca teljes
Pásztor János utca teljes
Széchenyi utca teljes
Szoboszlai utca teljes
Tisza utca teljes
Vak Bottyán utca teljes
Virradat sor teljes
Visszahang utca 12-44, 5-43
Vörösmarty utca28/A-40, 45-65
Erzsébeti és Csomorkányi út közötti tanyák,
Erzsébet.

16. sz. háziorvosi körzet
Utcanév Házszám:
Bartók Béla utca 2-26,15
Erdő utca teljes
Fenyő utca teljes
Futó Mihály utca teljes
Gosztonyi József utca teljes
Honvéd utca teljes
Hóvirág utca 6-24, 7-29
Ifjúság utca teljes
Kertész köz teljes
Koszta József utca teljes
Liget sor teljes
Mandula utca teljes
Medgyessy Ferenc utca teljes
Nagy András János utca 12-68, 11-103
Nap utca teljes
Pákozdy Ferenc utca teljes
Pető Ferenc utca teljes
Radnóti Miklós utca teljes
Rezeda utca teljes
Takács Ferenc utca teljes
Szegedi és Szentesi vasútvonal közötti külterület.

17. sz. háziorvosi körzet
Utcanév Házszám:
Ady Endre utca teljes
Bartók Béla utca1-11
Hóvirág utca2-2/C
Ipoly utca teljes
Kallós Ede utca teljes
Kodály Zoltán utca teljes
Kohán György utca teljes
Mikszáth Kálmán utca teljes
Móricz Zsigmond utca teljes
Nagy András János utca 2-10, 3-9
Népkert utca teljes
Somogyi Béla utca teljes
Vásárhelyi Pál utca teljes
Vasút által határolt és a Tizöles úti iskola közötti külterület.

18. sz. háziorvosi körzet
Utcanév Házszám:
Agyag utca 1-11
Balassa utca 28-58,17-39
Borz utca teljes
Damjanich utca 118-204,105-197
Gólya utca teljes
Gyöngy utca teljes
Hideg utca teljes
Jámbor utca teljes
János utca teljes
Jókai utca 211-265
Kaptár utca teljes
Kovács István utca 3-3I
Lévai utca 136-146,39-77
Magyar utca teljes
Orgona utca teljes
Szellő sor teljes
Szerencse utca 2-42
Tompa utca teljes
Török Károly utca teljes
Török utca teljes
Tükör utca teljes
Vadász utcateljes
Zivatar utca teljes
Mártélyi út-Bodzási út közötti külterület.

19. sz. háziorvosi körzet
Utcanév Házszám:
Árvíz utca teljes
Dr. Imre József utca teljes
Hősök tere 4-6
Hunyadi utca teljes
Lehel utca teljes
Kaszap utca teljes (I5, 23, 25 kivételével)
Városház utca teljes
Zrínyi utca3-165
Gorzsa tanya, Szikáncs községtől Földeákig terjedő külterülete.

20. sz. háziorvosi körzet
Utcanév: Házszám:
Rudnay Gyula utca páros teljes
Rudnay Gyula utca páratlan teljes
Munkácsy Mihály utca teljes
Bartók Béla utca 17-31
Hóvirág utca 1-5
Tanya 4013-5425

21. sz. háziorvosi körzet
Utcanév Házszám:
Dr.Banner János utca teljes
Dr.Nagy György utca teljes
Ormos Ede utca 2-12
Ormos Ede utca 12-18
Hódtó utca 13-15
Kistópart utca1, 3, 5, 7, 9

22. sz. háziorvosi körzet
Utcanév Házszám:
Kaszap utca 15, 23, 25
Klauzál utca 185/a
Oldalkosár utca 5, 7, 9,11

23. sz. háziorvosi körzet
Utcanév Házszám:
Szent László utca páratlan
Kálmán utca 18-24,21-25
Nyárfa utca 48-74,37-1I 1
Rákóczi utca 6-120,39- I 29
Kisfaludy utca 38-144,81-129
Szántó Kovács János utca 142-176
Észak utca 21-73,28-88
Jókai utca 67-93,46-96
Fürkehalom utca teljes
Árendás utca teljes
Alkony utca teljes
Asztag utca teljes
Arató utca teljes
Barázda utca teljes
Viharsarok utca teljes
Váczi Mihály utca teljes
Mester utca 1-41, 2-54
Lőrinc pap utca 4-12, 17-51
Martinovics utca teljes
Késmárk utca teljes
Móra Ferenc utca teljes
Magvető utca teljes
Sárkány utca 11-15

2. melléklet

GYERMEKORVOSI KÖRZETEK

1. sz. házi gyermekorvosi körzet
Utcanév Házszám:
Báthory utca teljes
Bercsényi u. teljes
Bélacigány u. teljes
Csík u. teljes
Dara u. teljes
Dél u. teljes
Farkas u. teljes
Jókai u. 43-115
József Attila u. teljes
Kálmán u. teljes
Károlyi u. teljes
Kinizsi u. 3-31
Kisfaludy u. teljes
Kocka u. teljes
Könyves u. teljes
Nagy Sándor u. teljes
Nád u. teljes
Nyárfa u. 2-46, 1-35/A
Ólom u. teljes
Rákóczi út teljes
Rárósi út 1-11/A.
Sárkány u. teljes
Szabadság tér 1-35
Szántó Kovács János u. 16-140
Szent István u. 2-94, 1-83
Szent László u. teljes
Teleki u. teljes
Vidacs u. teljes
Zsigmond u. teljes
A 47. sz. főút (Békéscsaba) és a Szeged-Békéscsaba vasútvonal
közötti külterület.

2. sz. házi gyermekorvosi körzet
Utcanév Házszám:
Andrássy út 32-56/A, 1-47
Bajcsy-Zsilinszki u. 68
Bercsényi u. teljes
Bocskai u. teljes
Deák Ferenc u. 2-16/A
Kálvin tér teljes
Kinizsi u. 2-8
Lánc u. teljes
Lehel u. teljes
Mária Valéria u. teljes
Márton u. teljes
Kaszap u. teljes
Oldalkosár u. páros, 7-19
Petőfi u. teljes
Rózsa u. teljes
Szántó Kovács János u. 2-16
Szegfű u. teljes
Szent Antal u. teljes
Szentkirályi u. teljes
Táncsics Mihály u. teljes
Toldi u. teljes
A Szeged-Békéscsaba vasútvonal és a Csomorkányi út bal oldala,
Kútvölgy, Erzsébet és az Erzsébeti út közötti terület.

3. sz. házi gyermekorvosi körzet
Utcanév Házszám:
Alkony u. teljes
Arató u. teljes
Asztag u. teljes
Árendás u. teljes
Barázda u. teljes
Búza u. teljes
Eke u. teljes
Észak u. 2-88, 1-71
Felhő u. teljes
Fürkehalom u. teljes
Gerle u. teljes
Gregus Máté u. teljes
Jókai u. 26-94
Késmárk u. teljes
Lőrinc pap u. teljes
Magvető u. teljes
Martinovics u. teljes
Mester u. teljes
Móra Ferenc u. teljes
Nyárfa u. 48-74, 37-117
Pipacs u. teljes
Rárósi u. 13-105
Rét u. teljes
Szántó Kovács János u. 142-176
Szent István u. 96-104, 85-97
Váczi Mihály u. teljes
Viharsarok u. teljes
A Rárósi út és a 47-es út közötti külterület.

4. sz. házi gyermekorvosi körzet
Utcanév Házszám:
Almásy u. teljes
Arany u. teljes
Bárd u. teljes
Benőfy u. teljes
Bezerédi u. teljes
Béldy u. teljes
Boróka u. teljes
Búvár u. teljes
Csalogány u. teljes
Csiga u. teljes
Csokonai u. teljes
Dáni u. teljes
Diófa u. teljes
Eötvös u. teljes
Esze Tamás u. teljes
Ezüst u. teljes
Ferenc u. teljes
Fűz u. teljes
Garay u. teljes
Gárdonyi u. teljes
Gergely u. teljes
Gomba u. teljes
Görbe u. 38-124, 27-109
Gyümölcs u. teljes
Hársfa u. teljes
Hold u. teljes
Ibolya u. teljes
Ilka u. teljes
Jázmin u. teljes
Jókai u. 2-45, 5-41/A
Kert u. teljes
Kistöltés u. 1-49
Klapka u. teljes
Klauzál u. 66-158, 1-185
Konti u. teljes
Körte u. teljes
Kutasi út teljes
Lendvay u. teljes
Nyár u. 52-100, 33-65
Nyúl u. teljes
Ötvenhat mártír u. teljes
Rárósi u. 2-108/A
Rekettye u. teljes
Révész u. teljes
Rozmaring u. teljes
Róka u. teljes
Rövid u. teljes
Sas u. teljes
Serház tér u. teljes
Simonyi u. teljes
Szabadság tér 2-98
Szent István tér teljes
Szeremlei u. 5-17
Téglagyár u. teljes
Tél u. teljes
Tornyai János u. teljes
Tölgyfa u. teljes
Tulipán u. teljes
Vágotthalom u. teljes
Vámház u. teljes
Vidám u. teljes
Völgy u. teljes
Vöröskereszt u. 4-16/A
Erzsébeti őt jobb oldala, Makói út bal oldala
Szikáncs, Lelei őt és a Hódtói őt által határolt terület.

5. sz. házi gyermekorvosi körzet
Utcanév Házszám:
Anna u. teljes
Ág u. teljes
Bajcsy-Zsilinszky u. 1-81
Bajza u. teljes
Bálint u. teljes
Bánát u. teljes
Beretyk Pál teljes
Berkenye u. teljes
Bolgár u. teljes
Budai Nagy Antal u. teljes
Csomorkányi u. teljes
Délibáb u. teljes
Dob u. teljes
Dráva u. teljes
Endre Béla u. teljes
Erdély u. teljes
Éva u. teljes
Fáncsy u. teljes
Fáy u. teljes
Fény u. teljes
Gábor u. teljes
Gellért u. teljes
Gonda József u. teljes
Gölöncsér u. teljes
Görbe u. 2-36, 1-25
Halesz sor teljes
Juhász Gyula u. teljes
Kasza u. teljes
Kiserdő u. teljes
Kistópart u. teljes
Kistöltés u. 2-28
Klauzál u. 2-64
Kölcsey u. teljes
Levél u. teljes
Makai u. teljes
Maros u. teljes
Mátyás u. teljes
Mérleg u. teljes
Makói országút teljes
Nádor u. teljes
Nyár u. 2-50, 1-29
Öregmagtár u. teljes
Pálma u. teljes
Pásztor János u. teljes
Püspök u. teljes
Réz u. teljes
Rostély u. teljes
Sarkalyi u. teljes
Síp u. teljes
Só u. teljes
Szeremlei u. 4-14
Széchenyi u. teljes
Széchenyi tér teljes
Szilva u. teljes
Szoboszlai u. teljes
Tavasz u. teljes
Temesvár u. teljes
Tisza u. teljes
Tornyai János u. 4-24/A
Tuhutum u. teljes
Vak Bottyán u. teljes
Vas u. teljes
Virradat sor teljes
Visszhang u. teljes
Vörösmarty u. teljes
Lelei út bal oldala (Marosleléig) és a Makói út jobb oldala(Szikáncsig) által határolt külterület.

6. sz. házi gyermekorvosi körzet
Utcanév Hászám:
Agyag u. teljes
Akácfa u. teljes
Ábrai Károly u. teljes
Balassa u 28-58, 19-39
Bánffy u. teljes
Borz u. 56-110, 51-75
Botond u. teljes
Damjanich u. 110-204, 105-197
Dobozi u. teljes
Dobó Katalin u. teljes
Dohány u. teljes
Endrei telep teljes
Észak u. 90-152, 75-143
Fűzfa u. teljes
Gorkij u. teljes
Gólya u. teljes
Gyöngy u. teljes
Gyulai u. teljes
Hajnal u. teljes
Határ u. teljes
Hattyas u. teljes
Hideg u. teljes
Jámbor u. teljes
János u. teljes
Jókai u. 98-216, 117-265
Juhász Mihály u. teljes
Kalap u. teljes
Kaptár u. teljes
Király u. teljes
Kovács István u. teljes
Lévai u. teljes
Magyar u. teljes
Munkás u. teljes
Nefelejcs u. teljes
Orgona u. teljes
Pál u. teljes
Pálffy u. 2-78
Puskin u. teljes
Révai u. teljes
Sarkantyú u. teljes
Szántó Kovács János u. 63-145
Szellő u. teljes
Szerencse u. 2-42
Szék u. teljes
Tátra u. teljes
Tompa u. teljes
Török u. teljes
Török Károly u. teljes
Tükör u. teljes
Vadász u. teljes
Zivatar u. teljes
A Tiszai út jobb oldalától a Rárósi út által lezárt külterület.

7. sz. házi gyermekorvosi körzet
Utcanév Házszám:
Andrássy u. 2-6
Arany János u. teljes
Ádám u. teljes
Álmos u. teljes
Árok u. teljes
Árpád u. teljes
Árvíz u. teljes
Bajnok u. teljes
Bakay u. teljes
Balassa u. 2-22, 1-17
Bárány u. teljes
Bem u. teljes
Beöthy u. teljes
Borz u. 2-54, 1-45
Csengettyű köz teljes
Cserei u. teljes
Csillag u. teljes
Damjanich u. 2-104, 1-101
Dózsa György u. teljes
Dr. Imre József u. teljes
Egressy u. teljes
Fecske u. teljes
Galamb u. teljes
György u. teljes
Halász u. teljes
Holló u. teljes
Hódi Pál u. teljes
Hősök tere teljes
Ilona u. teljes
Imre u. teljes
Kalász u. teljes
Kard u. teljes
Kazinczy u. teljes
Kemény u. teljes
Királyszék u. teljes
Kis Ernő u. teljes
Kígyó u. teljes
Kossuth tér teljes
Kökény u. teljes
Könyök u. teljes
László u. teljes
Lázár u. teljes
Lenkei u. teljes
Madách Imre u. teljes
Malom u. teljes
Meggyesi u. teljes
Miklós u. teljes
Nyizsnyai Gusztáv u. teljes
Oldalkosár u. 1-5
Pacsirta u. teljes
Pálffy u. 1-81
Ráday u. teljes
Rigó u. teljes
Sarolta u. teljes
Simon u. teljes
Szalay u. teljes
Szántó Kovács János u. 1-61
Száraz u. teljes
Szerencse u. 3-33
Szél u. teljes
Szigligeti u. teljes
Szivárvány u. teljes
Szög u. teljes
Szőlő u. teljes
Szőnyi u. teljes
Török Bálint u. teljes
Vajda u. teljes
Városház u. teljes
Veres u. teljes
Vívó u. teljes
Zrínyi u. teljes
Zsedényi u. teljes
Zsoldos u. teljes
Szegedi út jobb oldala és a Tiszai őt által lezárt külterület.

8. sz. házi gyermekorvosi körzet
Utcanév: Házszám:
Ady Endre u. teljes
Bartók Béla u. teljes
Erdő u. teljes
Fenyő u. teljes
Futó Mihály u. teljes
Gosztonyi József u. teljes
Honvéd u. teljes
Hóvirág u. teljes
Ifjúság u. teljes
Ipoly u. teljes
Kallós Ede u. teljes
Kertész köz teljes
Kodály Zoltán u. teljes
Kohán György u. teljes
Koszta József u. teljes
Liget sor teljes
Mandula u. teljes
Medgyessy Ferenc u. teljes
Mikszáth Kálmán u. teljes
Móricz Zsigmond u. teljes
Munkácsy Mihály u. teljes
Nagy András János u. teljes
Nap u. teljes
Népkert u. teljes
Pákozdy Ferenc u. teljes
Pető Ferenc u. teljes
Radnóti Miklós u. teljes
Rezeda u. teljes
Rudnay Gyula u. teljes
Somogyi Béla u. teljes
Takács Ferenc u. teljes
A 47-es út bal oldala a város határától a Kendergyári útig, a
Hódtói csatornával bezárólagos külterület.

9. sz. házi gyermekorvosi körzet
Utcanév Házszám:
Dr. Banner János u. teljes
Dr. Nagy György u. teljes
Eszperantó u. teljes
Hódtó u. teljes
Liszt Ferenc u. teljes
Ormos Ede u. teljes
Tóalj u. teljes
Vertics József u. teljes
A Csomorkányi út végétől a Mátyás halmi iskoláig az út jobb
oldalán lévő külterület.

3. melléklet

Alapellátást biztosító gyermek fogászati körzetek

1. sz. gyermek fogászati körzet
Utcanév Utcanév:
Arany János u.
Könyök u.
Ádám u.
Könyves u. (Cukor u. felöl)
Álmos u.
Királyszék u.
Árok u.
Kard u.
Árvíz u.
Kígyó u.
Balassa u.
Kalász u.
Bem u.
Korona u.
Bakony u.
Kazinczy u.
Bárány u.
Kemény u.
Beőthy u.
Kossuth tér
Borz u. (Szerencse u.-ig)
László u.
Cukor u.
Lenkei u.
Cserey u.
Meggyesi u.
Csillag u.
Malom u.
Dr. Imre J. u.
Madách Imre u.
Damjanich u. (Szerencse u-ig)
Miklós u.
Dózsa Gy.u. páratlan oldal
Nyizsnyai u.
Egressy u.
Pacsirta u.
Fecske u.
Pálffy u. (Szántó K.J. - Révai u-ig páratlan oldal)
Fehérvári u.
Galamb u.
Rigó u.
György u.
Ráday u.
Gyulai u. (Pálffy u-ig)
Sarolta u.
Halász u.
Szél u.
Hódi Pál u.
Szerencse u. (Ádám u. felöli oldal)
Holló u. (Lázár u. felöl)
Szög u.
Hősök tere
Szigligeti u.
Hunyadi u.
Szivárvány u.
Ilona u.
Szalai u.
Imre u.
Száraz u.
József Attila u. (Könyves u-ig)
Szántó K.J.u. (Teleki u-ig)
Kökény u.
Szőlő u.
Teleki u. (Könyves u-ig)
Kertész köz
Török B. u.
Kodály Zoltán u.
Veres u.
Koszta József u.
Városház u.
Mandula u.
Vívó u.
Medgyessy F. u.
Zrínyi u.
Munkácsy M. u.
Zsoldos u.
Takács F. u.
Zsedényi u.
Nagy András János u. 45-től
Kopáncsi tanyák
Nap u.
Kishomoki tanyák
Rezeda u.
Zója u.
Erdő u.
Honvéd u.
Fény u.
Hóvirág u.
Futó Mihály u.
Liget sor
Gosztonyi u.
Lázár u.
Pákozdi u.

2. sz. gyermek fogászati körzet
Utcanév Utcanév:
Kohán György u.
Liszt Ferenc u.
Tóalj u.
Mária Valéria u.
Bartók Béla u.
Márton u.
Ipoly u.
Kaszap u.
Rudnay Gyula u.
Nagy Sándor u.
Somogyi Béla u.
Oldalkosár u.
Ifjúság u.
Petőfi u.
Móricz Zsigmond u.
Rózsa u.
Ady Endre u.
Szántó K. J. u. (Deák F. u-ig)
Mikszáth Kálmán u.
Szegfű u.
Népkert u.
Szent Antal u.
Nagy András János u. 45-ig
Szentkirály u.
Andrássy u. (Bocskai u-ig, páros oldal)
Szőnyi u.
Árpád u.
Teleki u. (Könyves u. - Kinizsi u.)
Eszperantó u.
Virág u.
Farkas u.
Zsigmond u.
Bercsényi u.
Vajháti tanyák
Berzsenyi u.
Beretzk Pál u.
Bocskai u. (Toldi u-ig)
Bolgár u.
Csengettyű köz
Budai Nagy Antal u.
Deák Ferenc u.
Csomorkányi u.
Hódtó u. (Ormos Ede u. páratlan oldal)
Dráva u.
József Attila u. (Könyves u. - Kinizsi u.)
Erzsébeti út
Kinizsi u.
Gölöncsér u.
Könyves u. (Teleki u-ig)
Fáncsy u.
Lánc u.
Kölcsey u.
Lehel u.
Nádor u.
Pálma u.
Maros u.
Pásztor János u.
Fáy u.
Makói országút
Délibáb u.
Széchenyi u.
Makai u.
Szoboszlai u.
Sarkalyi u.
Tisza u.
Virradat sor
Vak Bottyán u.
Józsa u.
Visszhang u.
Sarkalyi u.
Vörösmarty u.
Makai u.
Gellért u.
Fáy u.
Kiserdő sor
Délibáb u.
Temesvár u.
Virradat sor
Tuhutum u.
Síp u.
Erdélyi u.
Endre Béla u.
Bánát u.
Vásárhelyi Pál u.
Radnóti M. u.

3. sz. gyermek fogászati körzet
Utcanév Utcanév:
Andrássy u. (Bocskai u-tól Kálvin térig)
Levél u.
Anna u.
Maros u.
Bajcsy-Zs. u.
Mátyás u.
Bajza u.
Mérleg u.
Bálint u.
Dr. Nagy Gy. u.
Dr.Banner János u.
Kaszap u. páratlan oldal
Béldi u.
Ormos Ede u. páratlan oldal
Bercsényi u.
Öregmagtár u.
Bocskai u. (Toldi u-tól kifelé)
Püspök u.
Búvár u.
Réz u.
Csiga u.
Róka u. 2-6
Csalogány u.
Rostély u.
Dáni u.
Szent István tér
Dob u.
Szeremlei u.
Duna u.
Táncsics M. u.
Éva u.
Tavasz u.
Fény u.
Toldi u.
Ferenc u.
Vas u.
Garay u.
Vertics u.
Garzó u.
Vidra u.
Gomba u.
Völgy u.
Gonda J. u.
Vöröskereszt u.
Ilka u.
Batida
Kálvin tér
Gorzsa tanya
Kistópart u.
Kutasi út (Csiga u-tól kifelé)
Klauzál u.
Kasza u.
Konti u.
Benőffy u.
Lendvay u.
Róka u.
Rostély u.
Hársfa u.
Juhész Gyula u.
Diófa u.
Ág u.
Serház tér
Fény u.
Kert u.
Berkenye u.
Tulipán u.
Sí u.
Jázmin u.
Szilva u.
Rozmaring u.
Kovács I. u.
Téglagyár u.
Bárd u.
Rövid u.
Fűz u.
Csokonai u.
Rekettye u.
Gergely u.
Görbe u.
Körte u.
Nyár u.
Tél u.
Levél u.
Klapka u.
Gábor u.
Ibolya u.
Kistöltés u.
Révész u.
Tornyai u.
Bezerédi u.
Nyúl u.
Hold u.
Sas u.
Vidám u.
Simonyi u.
Tölgyfa u.
Boróka u.
Almásy u.
Kazsa u.
Kútvölgy
Gyümölcs u.
Halesz sor

4. sz. gyermek fogászati körzet
Utcanév Utcanév:
Alkony u.
Késmárk u.
Arany u.
Kisfaludy u. (Sárkány u-tól Béke telep felé)
Arató u.
Koczka u.
Árendás u.
Kutasi út (Arany temető felöli oldal)
Asztag u.
Lőrinc pap u.
Barázda u.
Magvető u.
Báthory u. (Kisfaludy u-tól Rákóczi u-ig)
Martinovics u.
Béla cigány u.
Mester u.
Búza u.
Móra Ferenc u.
Csík u.
Nád u. (Rákóczi és Szent László u kö-
Eke u. zötti szakasz)
Eötvös u. Nyárfa u. (Észak u-tól Béke telep felé)
Észak u.
Ólom u.
Esze Tamás u.
Ötvenhat mártírok u.
Ezüst u.
Pipacs u.
Felhő u.
Rákóczi u.
Fürkehalom u.
Rárósi u.
Gerle u.
Rét u.
Gregus Máté u.
Sárkány u. (Kisfaludy és Rákózi u. között)
Jókai u. (Kutasi úttól)
Kálmán u.
Szabadság tér (Vöröskereszt u-tól a Mózes u-ig)
Károlyi u.
Szántó Kovács J.u. (Észak u-tól kifelé)
Gorkij u.
Gólya u.
Szent István u.
Orgona u.
Szent László u.
Gyöngy u.
Teleki u. (Rákóczi u-ig a páratlan oldal)
Nefelejcs u.
Akácfa u.
Vázi M. u.
Dobó Katalin u.
Vidacs u.
Munkás u.
Viharsarok u.
Puskin u.
Vöröskereszt u. (Szabadság tér felöli oldal)
Hattyas u.
Dohány u.
Zalaegerszeg tér
Pálffy u.
Rárósi tanyák
Bajnok u.
Szerencse u.
Simon u.
Dózsa György u.
Kis E. u.
Teleki u. (páratlan oldal 1-21)
Holló u.
Tükör u.
Kalap u.
Tompa u.
Botond u.
Hideg u.
Szék u.
Borz u.
Révai u.
Magyar u.
Gyulai u. (Pálffy u-tól)
Lévai u.
Hajnal u.
Rácz Ferenc u.
Szántó K. J. u. 60-, 63
Damjanich u.
Kálmán u. 2-14, 1-13
Zivatar u.
Báthori u. 2-12, 1-13
Kaptár u.
Sárkány u. 2-18, 1-9
Vadász u.
Nyárfa u. 2-46, 1-79
Török K. u.
Csík u. 12-20, 23-31
Jókai u.
Kisfaludy u. 2-30, 1-79
Észak u. 71 - Rákózi u. 1-37
Balassa u.
Nád u. 11-17, 14-18
János u.
Király u.
Jámbor u.
Teleki u. (Rákóczi u-ig)
Dobozi u.
Szellő sor
Fűzfa u.
Agyag u.
Pál u.
Vámház u.
Bánfi u.
Kovács I. u.
Sarkantyú u.
Határ u.
Király u.
Török u.
Ábrai K. u.
Juhász M. u.
Tátra u.

4. melléklet

FOGORVOSI KÖRZETEK

Alapellátást biztosító vegyes korcsoportú fogászati körzetek

1. sz. fogorvosi körzet
Utcanév:
4000-es tanyák,
5000-es tanyák,
Alma u.,
Álmos u.
Árok u.,
Bánya u.,
Bem József u.,
Bodza u.,
Bordás u.,
Búzás u.,
Csikós u.,
Csillag u.,
Csonka u.,
Dalos u.,
Dombos u.,
Egressy u.,
Erdőszéle u.,
Fehérvári u.,
Fenyves u.,
Ferenc Károly u.,
Galambász u.,
Gesztenye u.,
Halász u.,
Hegyi u.,
Homokdomb u.,
Hosszú u.,
Imre u.
Jaksa u.,
Jegenye u.,
Jószomszédok u.,
Juhar u.,
Kalász u.,
Kámvás u.,
Kanyargós u.,
Kárász u.,
Kard u.,
Kereszt u.,
Kertbarát u.,
Kígyó u.,
Királyszék u.,
Kisállomás sor,
Kiskert u.,
Kiss u.,
Kodály Zoltán u. Honvédség
Korona u.,
Kovalik u.,
Kökény u.,
Könyök u.,
Kút u.,
Lapos u.,
László u. ,
Liget sor
Ludas u.,
Malom u.,
Medgyessy F. u.
Meggyesi u.
Mező u.,
Mogyorós u.,
Munkácsy M. u.
Nádtető u.,
Nagy András János u. 45-től
Napos u.,
Nyári u.,
Nyikos u.,
Nyírfa u.,
Pacsirta u.,
Pető Ferenc u.
Polgár u.,
Rigó u.,
Sarolta u.,
Szántó u.,
Száraz u.,
Szeder u.,
Szegedi út,
Szél u.,
Sziget u.,
Szikes u.,
Szilvás u.,
Szög u.,
Szőlő u.,
Szőlőhalom u.,
Takács Ferenc u.
Tölgy u.,
Tücsök u.,
Vajnai u.,
Vívó u.
Zrínyi u.

2. sz. fogorvosi körzet
Utcanév:
3000-es tanyák
Ady Endre u.
Bartók Béla u.
Erdő u.
Fenyő u.
Futó Mihály u.
Gellért u.
Gosztonyi u.
Honvéd u.
Hóvirág u.
Ifjúság u.
Ipoly u.
Kallós Ede u.,
Kaszap u. páros oldal
Kertész köz
Kohán György u.
Koszta József u.
Mandula u.
Mikszáth Kálmán u.
Móricz Zsigmond u.
Nagy András János u. (45. sz. -ig)
Nap u.
Népkert u.
Pákozdi F. u.
Radnóti u.
Rezeda u.
Rudnay Gyula u.
Somogyi Béla u.
Szentkirályi u.,
Szőnyi u.
Temesvár u.
Tóalj u.
Vásárhelyi Pál u.,

3. sz. fogorvosi körzet
Utcanév:
Ádám u.
Arany János u.
Árvíz u.
Bajnok u.
Bakay u.,
Bakony u.
Balassa u.
Bárány u.
Beöthy u.
Borz u.
Cukor u.
Cserei u.
Damjanich u.
Doboz u.
Dózsa György u.
Dr. Imre József u.
Dr. Rapcsák András út (Teleki u-ig ill. Deák F.u. páratlan oldal),
Fári u.,
Fecske u.
Fűzfa u.
Galamb u.
Gólya u.
Gólyás u.,
Gyöngy u.
György u.
Gyulai u. Pálffy u-ig
Hideg u.
Hódi Pál u.
Holló u.
Hősök tere
Hunyadi u.
Ilona u.
Jámbor u.
József Attila u. (Könyves u-ig)
Kaptár u.
Kazinczi u.
Kemény u.
Kis E. u.
Kossuth tér
Kovács I. u.
Könyves u. (Cukor u. felöli oldal)
Lázár u.
Lenkei u.
Lévai u.
Madách Imre u.
Magyar u.
Miklós u.
Nyizsnyai Gusztáv u.
Orgona u.
Pál u.
Pálffy u.
Ráday u.
Simon u.
Szalai u.
Szél u.
Szellő sor
Szerencse u.
Szigligeti u.
Szivárvány u.
Szög u.
Tátra u.
Teleki u. (Könyves u-ig, József A.u. felöli páros oldal)
Tompa u.
Török B. u.
Török K. u.
Tükör u.
Vadász u.
Vajda u.,
Varga u.,
Városház u.
Vasút u.,
Vég u.,
Veres u.
Villa u.,
Virágos u.,
Vitéz u.,
Vörös u.,
Zivatar u.
Zölderdő u.,
Zsedényi u.
Zsoldos u.

4. sz. fogorvosi körzet
Utcanév:
Ábrai K. u.
Agyag u.
Akácfa u.
Alkony u.
Arató u.
Bánfi u.
Báthory u.
Béla cigány u.
Bibó Lajos u.,
Botond u.
Csáki Kálmán u.,
Csík u.
Dél u.,
Dobó Katalin u.
Dohány u.
Dr. Soós István u.,
Észak u. 71 sz.-től
Gorkij u.
Gyulai u. (Pálffy u.-tól)
Hajnal u.
Határ u.
Hattyas u.
Janáky István u.,
János u.
Jókai u.
Juhász M. u.
Kalap u.
Kálmán u.
Késmárk u.
Király u.
Kisfaludy u.
Koczka u.
Lőrincz pap u.
Martinovics u.
Mester u.
Móra Ferenc u.
Munkás u.
Nád u.
Nefelejcs u.
Nyárfa u.
Puskin u.
Rácz Ferenc u.
Rákóczi u.
Révai u.
Sarkantyú u.
Sárkány u.
Szántó K.J u.
Szék u.
Szent László u.
Teleki u. ( a páratlan oldal),
Török u.

5. sz. fogorvosi körzet
Utcanév:
1000-es tanyák
Arany u.
Árendás u.
Asztag u.
Barázda u.
Benőffy u.
Boróka u.
Búza u.
Csalogány u.
Dáni u. (Csiga u.-tól kifelé)
Daru u.,
Diófa u.
Eke u.
Eötvös u.
Észak u. (Rárósi u. Szántó K.J. u. között)
Esze Tamás u.
Ezüst u.
Felhő u.
Fürkehalom u.
Gerle u.
Gregus Máté u.
Gyümölcs u.,
Halesz sor
Hárfa u.
Jázmin u.
Jókai u. (Kutasi u.-tól)
Károlyi u.
Kassa u.,
Kert u.
Körte u.
Kutasi u.
Magvető u.
Ólom u.
Ötvenhat Mártírok u.
Pipacs u.
Rárósi tanyák
Rárósi u.
Rét u.
Róka u.
Rozmaring u.
Serház tér
Serháztér Szociális Otthon
Simonyi u.
Szabadság tér (Vörökereszt u - Mózes u-ig)
Szent István u.
Szociális Otthon
Téglagyár u.
Tél u.
Tulipán u.
Váci Mihály u.
Vámház u.
Vidacs u.
Viharsrok u.
Vörökereszt u. (Szabadság tér felöli oldal)
Zalaegerszeg tér

6. sz. fogorvosi körzet
Utcanév:
Andrássy u.
Árpád u.
Bercsényi u.
Berzsenyi Dániel u.
Bocskai u. (Toldi u-ig)
Csengettyű köz
Deák Ferenc u.
Dr. Banner János u.
Dr. Nagy Gy. u.
Dr. Rapcsák András út (Deák F. u-ig)
Eszperantó u.
Farkas u.
Hódtó tanya
Hódtó u.
József Attila u (Könyves u-tól a Kinizsi u-ig)
Kinizsi u.
Könyves u. (Teleki u-ig)
Lánc u.
Lehel u.
Liszt Ferenc u.
Mária Valéria u.
Márton u.
Nagy Sándor u.
Oldalkosár u.
Ormos Ede u.
Petőfi u.
Rózsa u.
Szegfű u.
Szent Antal u.
Teleki u.(Könyves u-tól Kinizsi u-ig)
Vertics J. u.
Virág u.
Zsigmond u.

7. sz. fogorvosi körzet
Utcanév:
Ág u.
Anna u.
Április 4. utca,
Bajcsy -Zs.u.
Bajza u.
Bálint u.
Bárd u.
Batida
Béldi u.
Bem József u.,
Bocskai u.
Búvár u.
Csiga u.
Csokonai u.
Dáni u.
Dob u.
Dózsa György út
Duna u.
Éva u.
Fény u.
Ferenc u.
Fűz u.
Gagarin u.,
Garay u.
Gárdonyi u.,
Garzó u.
Gergely u.
Gomba u.
Gonda J. u
Gorzsa tanya
Ibolya u.
Ilka u.
Iskola u.,
Juhász Gyula u.
Kálvin J. tér
Kasza u.
Kaszap u. (Nagy Imre u.) páratlan oldal
Kistópart u.
Klapka u.
Klauzál u.
Konti u.
Kossuth Lajos u.,
Lendvay u.
Levél u.
Mátyás u.
Mérleg u.
Öregmagtár u. –
Petőfi u. (Kútvölgy),
Püspök u.
Rákóczi u. (Kútvölgy),
Rekettye u.
Réz u.
Róka u. 2-6 -ig
Szabadság u.,
Szent István tér
Szeremlei S. u.
Táncsics M. út
Táncsics M. u. (Kútvölgy),
Tavasz u.
Toldi u.
Vágotthalom u.,
Vas u.
Vidra u.
Völgy u.
Vöröskereszt u.

8. sz. fogorvosi körzet
Utcanév:
2000-es tanyák
Ács Lajos u.
Ady Endre u. (Szikáncs)
Almásy u.
Bánát u.
Barátság u.
Beretzk Pál u.
Berkenye u.
Bezerédi u.
Bolgár u.
Budai Nagy Antal u.
Ciriák u.
Csomorkányi u.
Délibáb u.
Dózsa Gy. u. (Szikáncs)
Dráva u.
Endre Béla u.
Erdélyi u.
Erzsébet
Erzsébet u.
Erzsébeti út
Fáncsy u.
Fáy u.
Fő u.
Gábor u.
Gölöncsér u.
Görbe u.
Gyöngyvirág u.
Hét vezér tér
Hold u.
Józsa u.
Kis-erdő sor
Kistöltés u.
Kossuth utca
Kölcsey Ferenc u.
Levél u.
Makai u.
Makói út
Maros u.
Nádor u.
Nagyállomás vasútállomás,
Nyár u.
Nyúl u.
Pálma u.
Pásztor János u.
Petőfi Sándor u.
Posta u.
Révész u.
Rostély u.
Rövid u.
Sarkalyi u.
Sas u. Só u.
Síp u.
Széchenyi tér,
Széchenyi u.
Szilva u.
Szoboszlai u.
Tisza u.
Tornyai u.
Tölgyfa u.
Tuhutum u.
Vak B. u.
Vasvári u.
Vidám u.
Virradat sor
Visszhang u.
Vörösmarty u.

5. melléklet6

Védőnői körzetek

1. sz. védőnői körzet Agyag I.

Akácfa utca

teljes

2-12

Balassa utca

17-39, 20-58

Bibó Lajos utca

13-31

Borz utca

49-75, 56-110

Damjanich utca

101-239,110-204

Dobó Katalin utca

páros

40-50

Dobozi utca

teljes

2-4, 1-5

Csáki Kálmán utca

teljes

2-12

Észak utca

115-143,128-152

Gácsi László utca

teljes

1-23, 2-38

Gólya utca

teljes

1-25, 2-26

Gyöngy utca

teljes

1-13, 2-40

Hideg utca

teljes

4-5

János utca

teljes

1-15, 2-22

Jókai utca

177-267, 154-216

Kaptár utca

teljes

1-21, 2-28

Kovács István utca

teljes

1-31, 2-30

Lévai utca

53-89, 74-146

Magyar utca

teljes

1-13, 2-10

Mártélyi út

teljes

1-7, 2-8

Nefelejcs utca

teljes

1-39, 2-28

Orgona utca

teljes

2-12

Pál utca

69-101, 60-90

Szellő sor

teljes

1-12

Szerencse utca

páros

2-42

Tátra utca

teljes

1-15, 2-22

Tompa utca

teljes

1-37, 2-38

Török Károly utca

teljes

1-19, 2-22

Tükör utca

teljes

2—44, 1-51

Vadász utca

teljes

1-9, 2-18

Zivatar utca

teljes

1-31, 2-40

Mártélyi üdülőterület

teljes

Kenyerepart tanyakörzet

teljes

1-20

Téglás part tanyakörzet

teljes

1-35

Bővehalom tanya tanyakörzet

teljes

1-25

Tegehalom tanya tanyakörzet

teljes

1-45

Darvas tanya tanyakörzet

teljes

1-37

2. sz. védőnői körzet Agyag II.

Ábrai Károly utca

teljes

1-47 ,2-54

Agyag utca

teljes

1-57 ,2-42

Bánffy utca

teljes

3-9-ig

Bibó Lajos utca

mindkét oldal

1-11-ig

Botond utca

teljes

1-95 ,2-42

Dobó Katalin utca

1-57, 2-38

Dohány utca

teljes

1-5 2-8

Észak utca

75- 113 , 94-126

Fűzfa utca

teljes

1-7, 2-6

Gyulai utca

25-45, 16-24

Hajnal utca

teljes

1-49 ,2-48

Határ utca

teljes

1-21, 2-20

Hattyas utca

teljes

1-39, 2-36

Jámbor utca

teljes

1-9, 2-14

Janáky István utca

teljes

1-3, 2-12

Jókai utca

117-175, 98-152

Juhász Mihály utca

teljes

1-59, 2-48

Kalap utca

teljes

1-31, 2-26

Király utca

teljes

1-5, 4-16

Lévai utca

1- 51, 2- 72

Munkás utca

teljes

1-9, 2-12

Pál utca

1- 67, 2- 58

Pálffy utca

teljes

1-81; 2-78.

Puskin utca

teljes

Révai utca

teljes

1-25, 2-36

Sarkantyú utca

teljes

1-25, 2-34

Szántó Kovács János utca

páratlan

65-145

Szék utca

teljes

1-5, 6

Török utca

teljes

1-23-ig

Kéktó puszta (tanyakörzet)

teljes

1-42

Szőrhát tanya (tanyakörzet)

teljes

1-44

Rárós puszta (tanyakörzet)

teljes

1-15

3. sz. védőnői körzet Béketelep I.

Arany János utca

teljes

1-13, 2-16

Bárány utca

teljes

1-11, 2-10

Báthori utca

teljes

1-21, 2-16

Bélacigány utca

teljes

1-39, 2-40

Beöthy utca

teljes

1-19, 2-10

Berzsenyi utca

teljes

1-7, 2-8

Cukor utca

teljes

1-3, 2-4

Csík utca

teljes

1-31, 2-20

Damjanich utca

1-51, 2-56

Daru utca

teljes

1-15, 2-10

Deák Ferenc utca

páratlan

1-19

Dél utca

teljes

1-9, 2-14

Dózsa György útja

1-53, 2-60

Dr Rapcsák András utca

20-60

Eötvös utca

teljes

1-5, 2-8

Esze Tamás utca

teljes

1-7, 2-6

Farkas utca

teljes

1-9, 2-10

Galamb utca

teljes

1-63; 2-54

Gyulai utca

1-23; 2-14

Jókai utca

páratlan

1-115

József Attila utca

teljes

1-53, 2-46

Kálmán utca

teljes

1-25, 2-24

Károlyi utca

1-99, 2-66

Kassa utca

teljes

1-5, 2-8

Kazinczy utca

teljes

1-17, 2-20

Kemény utca

teljes

1-5; 2-14

Kinizsi utca

páratlan

1-33

Kisfaludy utca

1-79, 2-86

Koczka utca

teljes

2-14

Könyves utca

teljes

1-39, 2-26

Lenkei utca

teljes

1-7, 2-6

Miklós utca

teljes

1-13, 2-8

Mózes utca

teljes

2

Nád utca

teljes

1-17, 2-20

Nagy Sándor utca

teljes

1-23, 2-10

Nyárfa utca

1-35, 2-46

Ólom utca

teljes

1-3, 2-4

Ötvenhatmártír utca

teljes

1-25, 2-16

Ráday utca

teljes

1-9, 2-10

Rákóczi út

1-93, 2-90

Rárósi utca

1-11, 2-16

Sárkány utca

teljes

1-15, 2-18

Szabadság tér

1-35 (folyamatos)

Szalay utca

teljes

1-9, 2-18

Szántó Kovács János utca

páros 60-140

Szent István utca

1-83, 2-94

Szent László utca

1-97, 2-80

Szigligeti utca

teljes

1-13, 2-6

Szivárvány utca

teljes

1-25, 2-28

Teleki utca

teljes

1-51, 2-54

Vidacs utca

teljes

1-15, 2-30

Zsedényi utca

teljes

1-17, 2-8

Zsigmond utca

teljes

1-7, 2-8

Zsoldos utca

páros 6-56

páratlan 1-57

4. sz. védőnői körzet Belváros I.

Andrássy út

teljes

1-47, 2-58

Bajcsy-Zsilinszky utca

páros

2-70

Bethlen István utca

teljes

1-29/a, 2-30

Bercsényi utca

teljes

1-41, 2-32

Bocskai utca

teljes

1-47, 2-24

Deák Ferenc utca

páros

2-16

Dr Rapcsák András út

páros

2-14

Erzsébet Barátság utca

teljes

2-10, 1-7

Erzsébet Ciriák utca

teljes

1-7, 2-16

Erzsébet Gyöngyvirág utca

teljes

2-8

Erzsébet Kossuth utca

teljes

2-10

Erzsébet Posta utca

teljes

1-39, 2-10

Erzsébet Vasvári utca

teljes

1-10

Kamilla utca

teljes

1-31, 2-32

Kankalin utca

teljes

1-31, 2-38

Kálvin tér

teljes

1-3

Kinizsi utca

páros

2-28

Kossuth tér

teljes

6-12, 7

Kökörcsin utca

teljes

1-27, 2-30

Kútvölgy, Bem József utca

teljes

2-10

Kútvölgy, Dózsa György utca

teljes

1-33, 2-40

Kútvölgy, Petőfi utca

teljes

2-4

Kútvölgy, Rákóczi utca

teljes

2-38, 1-35

Kútvölgy, Táncsics Mihály utca

teljes

1-7, 2-22

Lánc utca

teljes

2-12, 1-9

Mária Valéria utca

teljes

1-13, 2-10

Márton utca

teljes

1-3, 2-8

Petőfi út

teljes

1-35, 2-30

Pitypang utca

teljes

1-27, 2-30

Szabadság tér

76-95 (folyamatos)

76-95 (folyamatos)

Szegfű utca

teljes

2-18, 1-7

Szent Antal utca

teljes

1-15, 2-6

Tóalj utca

teljes

1-81

Toldi utca

teljes

1-7,2 6

Virág utca

teljes

1-3

Völgy utca

teljes

2-7/a

Vöröskereszt utca

teljes

1-5, 2-16

Zsálya utca

teljes

1-27, 2-30

Ciriák tanya tanyakörzet

teljes

1-84

Kistóvölgy tanya tanyakörzet

teljes

1-60

Tanya

1132, 1132/a, 5, 6

5. sz. védőnői körzet Tarján I.

Álmos utca

teljes

1-39, 2-28

Árpád utca

teljes

2-6

Árvíz utca

teljes

1-11, 2-12

Bakay utca

teljes

1-19, 2-26

Bem utca

teljes

1-33, 2-22

Csengettyű köz

teljes

2-14

Csillag utca

1-23; 2-24

1-23, 2-24

Dr Rapcsák András út

1-5,

1-5,

Dr. Imre József utca

teljes

1-5, 2

Fehérváry utca

teljes

1-7 , 2-14

Halász utca

teljes

1-29, 2 34

Hódi Pál utca

teljes

1-1 1, 2 10

Hősök tere

teljes

1-7

Hunyadi utca

teljes

2-14

Korona utca

teljes

1-1 1, 2 12

Lázár utca

teljes

1-69, 2-50

Madách Imre utca

teljes

1-23, 2-24

Nyizsnyai Gusztáv utca

teljes

1-15, 2-14

Oldalkosár utca

teljes

1-19, 2-22

Száraz utca

teljes

1-17, 2-20

Szóló utca

páratlan

1-15

Szónyi utca

teljes

1-5,

Vajda utca

teljes

1-27, 2-30

Városház utca

teljes

1-3,

Veres utca

teljes

1-23, 2-30

Vívó utca

teljes

1-9, 2-10

Zrínyi utca

teljes

1-165, 2-136

Zsoldos utca

2-4

Bodzás part

1-2, 27-48, folyamatos

Lúdvár tanya (tanyakörzet)

teljes

1-29

Palé tanya (tanyakörzet)

teljes

1-13

Papere kert (tanyakörzet)

teljes

1-38

Tisza szél (tanyakörzet)

teljes

1-3

6. sz. védőnői körzet Béketelep II.

Alkony utca

teljes

1-17, 2-16

Arany utca

teljes

1-32

Arató utca

teljes

1-9, 2-8

Árendás utca

teljes

1-15, 2-14

Barázda utca

teljes

1-15, 2-14

Búza utca

teljes

1-53, 2-54

Dr. Soós István utca

teljes

1-23, 2-24

Eke utca

teljes

1-71, 2-78

Ezüst utca

teljes

1-20

Észak utca

1-73, 2-90

Felhő utca

teljes

1-15, 2-16

Fürkehalom utca

teljes

1-55, 2-18

Gerle utca

teljes

1-5, 2-48

Görgei Artúr utca

teljes

2-48

Gregus Máté utca

teljes

1-35, 2-6

Jókai utca

páros 2-96

Károlyi utca

101-147, 70-98

Késmárk utca

teljes

1-45, 2-46

Kisfaludy utca

81-129, 88-144

Lőrinc pap utca

teljes

1-51, 2-16

Magvetó utca

teljes

1-17, 2-16

Mester utca

teljes

97, 2-94

Móra Ferenc utca

teljes

1-13, 2-20

Nyárfa utca

37-127, 48-144

Pipacs utca

teljes

1-53, 2-74

Rákóczi út

95-129, 92-120

Rárósi utca

13-103, 18-110

Rét utca

teljes

1-51, 2-72

Szántó Kovács János utca

páros

142-164

Szent István utca

85-97, 96-104

Szent László utca

99-161, 82-148

Váczi Mihály utca

teljes

1-15, 2-20

Viharsarok utca

teljes

1-11, 2-16

Sóshalom tanya (tanyakörzet)

teljes

1-77

Aranyág kert (tanyakörzet)

teljes

1-71

Kistóvölgy tanya (tanyakörzet)

teljes

1-62

Szőrhát tanya

Kutasi úti bejárat

7. sz. védőnői körzet Hódtó

Ady Endre út

páratlan

1-43

Bartók Béla utca

1-7

Dr. Banner János utca

teljes

1-11

Dr. Nagy György utca

teljes

1-5, 2-4

Eszperantó utca

teljes

2-12, 13

Hódtó utca

teljes

1-15, 4-10

Ipoly utca

1-27, 14-48

Kaszap utca

teljes

1-25, 2-16

Lehel utca

teljes

2-14

Liszt Ferenc utca

teljes

2-12

Mikszáth Kálmán utca

teljes

1- 31, 2-34

Németh László utca

teljes

1-13, 2-16

Népkert utca

teljes

1-11, 2-12

Rózsa utca

teljes

2-4, 1-9

Szentkirály utca

teljes

10-13

Tisza István utca

teljes

1-13 2-42

Vertics József utca

teljes

2-4

Dilinka tanya (tanyakörzet)

teljes

1-61

Pusztaszél tanya (tanyakörzet)

teljes

1-36

8. sz. védőnői körzet Kertváros I.

Ady Endre út

teljes

2-24

Bartók Béla utca

teljes

9-23, 2-6

Bodza utca

teljes

1-15, 2-8

Búzás utca

teljes

1-61, 2-60

Csikós utca

teljes

1-15, 2-18

Csonka utca

teljes

1-11, 2-8

Dalos utca

teljes

1-13, 2-16

Dombos utca

teljes

1-19, 2-24

Galambász utca

teljes

1-21, 2-24

Gesztenye utca

teljes

1-13, 2-16

Gólyás utca

teljes

1-5, 2-18

Hegyi utca

teljes

1-25, 2-12

Hóvirág utca

2-től 4-ig

Jaksa utca

teljes

1-13, 2-18

Kallós Ede utca

teljes

1-9, 2-8

Kámvás utca

teljes

1-7, 2-16

Kárász József utca

teljes

1-71, 2-60

Kodály Zoltán utca

teljes

1-11, 2-10

Kohán György utca

teljes

1-9, 2-6

Ludas utca

teljes

1-9, 2-12

Málna utca

teljes

1-9, 2-6

Móricz Zsigmond utca

2-10, 1-11

Napos utca

teljes

1-11, 2-18

Nyári utca

teljes

1-7, 2-4

Nyírfa utca

teljes

1-11, 2-8

Pető Ferenc utca

teljes

1-9, 2

Polgár utca

teljes

1-19, 2-10

Rudnay Gyula utca

teljes

1-53, 2-24

Szántó utca

teljes

1-35, 2-24

Szeder utca

teljes

1-23, 2-24

Szegedi út

teljes

1-59

Sziget utca

teljes

1-15, 2-60

Vajnai utca

teljes

1-141, 2-150

Varga utca

teljes

1-13, 2-26

Vég utca

teljes

1-15, 2-14

Virágos utca

teljes

1-51, 2-78

Vörös utca

teljes

1-17, 2-16

Zölderdő utca

teljes

1-15, 2-8

Nagysziget tanya (tanyakörzet)

teljes

1-92

9. sz. védőnői körzet Kertváros II.

Ady Endre út

páros

26-94

Alma utca

teljes

1-19, 2-12

Bánya utca

teljes

1-27, 2-42

Bordás utca

páratlan

1-37

Erdó utca

teljes

1-13, 2-12

Fári utca

teljes

1-39, 2-26

Fenyő utca

teljes

1-5, 2 4

Fenyves utca

teljes

1-31

Ferenc Károly utca

teljes

1-3, 2-24

Futó Mihály utca

teljes

1-17, 2-24

Gosztonyi József utca

teljes

1-19, 2-16

Homokdomb utca

teljes

1-21, 2-24

Homokrózsa utca

telj es

1-11, 2-18

Honvéd utca

teljes

1-15, 2-18

Hosszú utca

teljes

1-71, 2-60

Hóvirág utca

6-20, 11-29

Ifjúság utca

teljes

1-31, 2-32

Ipoly utca

2-12

Jószomszédok utca

teljes

1-15, 2-22

Kanyargós utca

teljes

1-19, 2-12

Kereszt utca

teljes

1-13, 2-26

Kertész köz

teljes

1-9, 2-20

Kiskert utca

teljes

1-13, 2-16/d

Kiss utca

teljes

1-29, 2-22

Koszta József utca

teljes

1-9, 2-6

Kovalik utca

teljes

1-13, 2-6

Kút utca

teljes

1-11, 2-18

Liget sor

teljes

1-42

Mandula utca

teljes

1-32, 2-20

Medgyessy Ferenc utca

teljes

1-5, 2-6

Mogyorós utca

teljes

1-19, 2-6

Móricz Zsigmond utca

12-80, 13-71

Munkácsy Mihály utca

teljes

1-7, 2-14

Nap utca

teljes

1-33, 2-38

Nádtető utca

teljes

1-7, 2-32

Nagy András János utca

teljes

1-103, 2-60

Nyikos utca

teljes

1-67, 2-40

Pákozdy Ferenc utca

teljes

1-23

Radnóti Miklós utca

teljes

1-11, 2 10

Rezeda utca

teljes

1-17, 2 24

Szikes utca

teljes

2-28

Szilvás utca

teljes

1-21, 2 12

Szőlőhalom utca

teljes

1-31, 2-6

Takács Ferenc utca

teljes

1, 2-18

Tölgy utca

teljes

2-34

Tücsök utca

teljes

1-41, 2-18

Vasút utca

teljes

1-27, 2-18

Vásárhelyi Pál utca

teljes

1-11, 2-12

Villa utca

teljes

1-5, 2

Vitéz utca

teljes

1-25, 2-32

10. sz. védőnői körzet Susán I.

Bárd utca

teljes

1-13, 2-12

Batida Iskola utca

teljes

1-19

Batida Gagarin utca

teljes

1-11, 2-24

Batida Gárdonyi utca

teljes

2-24, 1-17

Batida Kossuth Lajos utca

teljes

1-7, 2-24

Batida Szabadság utca

teljes

2-16

Batida Vágotthalom utca

teljes

2-12

Batida Vásárhelyi utca

telj es

1-17

Béldy uca

teljes

1-3, 2-6

Benőfy utca

teljes

1-13, 2-8

Búvár utca

teljes

2-68, 1-65

Csiga utca

teljes

1-27, 2-26

Dáni utca

teljes

1-93, 2-82

Duna utca

teljes

1-5, 2-10

Ferenc utca

teljes

2-28, 1-17

Fűz utca

teljes

1-25, 2-18

Garay utca

teljes

2-64, 1-27

Gomba utca

teljes

1-9, 2-16

Ilka utca

teljes

2-6, 1-7

Klauzál utca

1-133, 2-100

Konti utca

teljes

2-8, 1-7

Kutasi út

2-36, 1-57

Lendvay utca

teljes

2-4, 1-7

Rekettye utca

teljes

1-13, 2-24

Róka utca

teljes

1-51, 2-48

Sas utca

teljes

2-14, 1-11

Simonyi utca

páratlan

1-47

Szabadság tér

36-75 (folyamatos)

Szent István tér

teljes

2-16, 1-15

Szeremlei utca

teljes

1-17, 2-16

Vámház utca

teljes

2-6, 1-3

Vidra utca

teljes

2-4

Nagyrét tanya (tanyakörzet)

teljes

1-57

11. sz. védőnői körzet Susán II.

Áfonya utca

teljes

1-29

Almásy utca

teljes

1-43, 2-32

Bezerédy utca

teljes

1-9 2 8

Boróka utca

teljes

1-15

Csalogány utca

teljes

1-39, 2-36

Cseresznye utca

teljes

1-18

Csokonai utca

teljes

1-11, 2-4

Diófa utca

teljes

1-17, 2-16

Dr,Endrey Béla utca

teljes

1-9, 2-8

Gergely utca

teljes

1-9, 2-4

Gesztenyés utca

teljes

1-12

Görbe utca

29-109, 38-122

Gyümölcs utca

teljes

1-35, 2-18

Halesz sor

teljes

2-12

Hársfa utca

teljes

Hold utca

teljes

1-37, 2-28

Ibolya utca

teljes

Jázmin utca

teljes

1-17, 2-18

Kert utca

teljes

1-27, 2-34

Kistöltés utca

páratlan

1-49

Klapka utca

teljes

1-15, 2-26

Klauzál utca

102-160, 135-185

Kortyogó utca

teljes

1-45

Körte utca

teljes

1-25, 2-28

Kutasi út

38-68

Napraforgó utca

teljes

1-70

Nyár utca

35-99, 56-100

Nyúl utca

teljes

1-13

Őszirózsa utca

teljes

1-32

Révész utca

teljes

1-21, 2-12

Rozmaring utca

teljes

1-15, 2-16

Rövid utca

teljes

1-7, 2-4

Sáfrány utca

teljes

1-5

Serháztér utca

teljes

1-35, 2-6

Simonyi utca

páros

2-22

Szamóca utca

teljes

1-27

Szikáncs Ács Lajos utca

teljes

1-35, 2-48

Szikáncs Ady Endre utca

teljes

2-6

Szikáncs Dózsa György utca

teljes

1-73, 2-72

Szikáncs Fő utca

teljes

1-21, 2-32

Szikáncs Hét Vezér tér

teljes

1-23, 2-24

Szikáncs Petőfi Sándor utca

teljes

1-47, 2-36

Téglagyár utca

teljes

1-15, 2-16

Tél utca

teljes

1-3, 2-6

Tornyai János utca

páraltan

1-17

Tölgyfa utca

teljes

1-41, 2-34

Tulipán utca

teljes

1-69, 2-10

Vidám utca

teljes

1-25, 2-28

Csókási puszta (tanyakörzet)

teljes

1-70

Nyomásszél tanya (tanyakörzet)

teljes

1-64

Hatrongyosi tanya (tanyakörzet)

teljes

1-60

12. sz. védőnői körzet Újváros I.

Ág utca

teljes

1-23, 2-8

Anna utca

teljes

1-7, 2-8

Bajcsy Zsilinszky utca

páratlan

1-53

Bajza utca

teljes

1-39, 2-50

Bálint utca

teljes

1-37, 2-42

Berkenye utca

teljes

1-39, 2- 58

Dob utca

teljes

2-8, 1-9

Eva utca

teljes

2-12

Fény utca

teljes

2-8, 1-9

Gábor utca

teljes

1-33, 2-30

Garzó Imre utca

teljes

1-9, 2-12

Gonda József utca

teljes

2-16, 1-5

Görbe utca

2-36, 1-27

Juhász Gyula utca

teljes

1-27, 2-32

Kasza utca

teljes

2-16, 1-21

Kistópart utca

teljes

1-47, 2-100

Kistöltés utca

páros

2-32

Levél utca

teljes

2-4, 1-7

Mátyás utca

teljes

1-41, 2-36

Mérleg utca

teljes

1-5, 2 4

Nyár utca

2-54, 1-33

Öregmagtár utca

teljes

1-11, 2-12

Püspök utca

teljes

1-65, 2-38

Réz utca

teljes

2-22, 1-17

Rostély utca

teljes

1-35, 2-30

Só utca

teljes

1-7, 2-4

Szilva utca

teljes

1-11, 2 18

Tavasz utca

teljes

24, 1-31

Tornyai János utca

páros

2-24

Vas utca

teljes

2-16, 1-13

Táncoshalom tanya (tanyakörzet)

teljes

1-11

Katraszél tanya (tanyakörzet)

teljes

1-42

13. sz. védőnői körzet Újváros II.

Bánát utca

teljes

1-31, 2-20

Beretzk Pál utca

teljes

1-21, 2-24

Bolgár utca

teljes

1-29, 2-16

Budai Nagy Antal utca

teljes

1-21, 2-22

Csomorkányi utca

teljes

99, 2-92

Délibáb utca

teljes

1-83, 2-66

Dráva utca

teljes

1-7, 2-10

Erdély utca

teljes

1-25, 2-34

Fáncsy utca

teljes

1-83, 2-60

Fáy utca

teljes

1-7, 2 4

Gellért utca

teljes

1-73, 2-66

Gölöncsér utca

teljes

1-5, 2-4

Józsa utca

teljes

1-5, 2-6

Káposztáskert utca

teljes

1-9, 2-14

Kiserdő sor

teljes

1-20

Kölcsey utca

teljes

1-85, 2_90

Makai utca

teljes

1-99,2-90

Makói országút

teljes

1-37, 2-34

Maros utca

teljes

2-14

Nádor utca

teljes

1-51, 2-66

Pálma utca

teljes

2-6

Pásztor János utca

teljes

1-17

Sarkaly utca

teljes

1-5, 2-10

Síp utca

teljes

2-48

Széchenyi tér

teljes

1-18

Széchenyi utca

teljes

1-49, 2-52

Szoboszlai utca

teljes

1-45, 2-36

Temesvár utca

teljes

1-51, 1-82

Tisza utca

teljes

1-5, 2-6

Tóth malom utca

teljes

1-3, 2-14

Tuhutum utca

teljes

1-25, 2-38

Vak Bottyán utca

teljes

1-5, 2-6

Virradat sor

teljes

2-12

Visszhang utca

teljes

1-47, 2 44

Vörösmarty utca

teljes

1-65, 2 40

Gorzsa tanya (tanyakörzet)

teljes

1-44

Kopáncs tanya (tanyakörzet)

teljes

1-63

Répáshát tanya (tanyakörzet)

teljes

1-32

Szenkirály tanya (tanyakörzet)

teljes

1-22; 1-49

Vajhát tanya (tanyakörzet)

teljes

14. sz. védőnői körzet Tarján II.

Ádám utca

teljes

1-55; 2-78

Árok utca

teljes

1-13, 2-18

Bajnok utca

teljes

1-11, 2-42

Balassa utca

1-15, 2-18

Bordás utca

páros

2-4

Borz utca

1-47, 2-54

Cserei utca

teljes

1-7, 2-8

Csillag utca

25-83, 26-100

Damjanich utca

53-99, 58-108

Dózsa György útja

55-99, 62-106

Dr. Rapcsák András út

13-54; 16-61

Egressy utca

teljes

1-35; 2-30

Erdőszéle utca

teljes

3-5

Fári utca

teljes

43-93, 28-56

Fecske utca

teljes

1-21; 2-8

Gazda utca

teljes

Gyalog utca

teljes

György utca

teljes

1-29; 2-32

Holló utca

teljes

1-27; 2-46

Hosszú utca

62

Ilona utca

teljes

1-17; 2-24

Imre utca

teljes

1-25; 2-24

Jegenye utca

teljes

1-22

Juhar utca

teljes

1-11

Kalász utca

teljes

1-7; 2-10

Kard utca

teljes

1-25; 2-26

Kertbarát utca

teljes

1-30

Kígyó utca

teljes

1-25; 2-26

Királyszék utca

teljes

13-73, 14-92

Kis Ernő utca

teljes

1-11; 2-16

Kökény utca

teljes

1-25; 2-26

Könyök utca

teljes

1-36

Lapos utca

teljes

László utca

teljes

1-13; 2-36

Malom utca

teljes

1-61; 2-62

Medgyesi utca

teljes

1-21; 2-18

Mező utca

teljes

1-69

Nyikos utca

69-73

Pacsirta utca

teljes

1-27; 2-28

Rigó utca

teljes

1-35; 2-28

Sarolta utca

teljes

2-22

Simon utca

teljes

1-15; 2-10

Szél utca

teljes

1-27; 2-40

Szerencse utca

páratlan

1-23

Szög utca

teljes

Szőlő utca

17-39; 2-34

Török Bálint utca

teljes

1-25; 2-30

Bodzás part

3-26, 49-51 folyamatos

6. melléklet7

Iskolavédőnői körzetek

1. számú iskolavédőnői körzet: 001025453
HSZC Corvin Mátyás Technikum és Szakképző Iskola
Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola
HSZC Kalmár Zsigmond Szakközépiskola

2. számú iskolavédőnői körzet: 001025459
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium
HSZC Eötvös József Technikum
Németh László Gimnázium, Általános Iskola (első évfolyam)

3. számú iskolavédőnői körzet: 001025463
Németh László Gimnázium, Általános Iskola (az első évfolyam kivételével)

4. számú iskolavédőnői körzet: 001025466
Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola
Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája
Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola (alsó tagozat)

5. számú iskolavédőnői körzet: 001025468
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
Alföldi ASZC Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola
KKHKK Hódmezővásárhelyi Honvéd Középiskola és Kollégium
Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény

6. számú iskolavédőnői körzet: 001025475
Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola
Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola (felső tagozat)
Aranyossy Ágoston Református Óvoda és Általános Iskola

7. melléklet8

8. melléklet9

1

A 2. § (5) bekezdése a Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 32/2022. (IX. 22.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.

2

A 2. § (6) bekezdése a Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 32/2022. (IX. 22.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.

3

A 2. § (7) bekezdése a Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 10/2022. (IV. 28.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.

4

A 2. § (8) bekezdése a Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 10/2022. (IV. 28.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.

5

A 2. § (9) bekezdését a Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 10/2022. (IV. 28.) önkormányzati rendelete 2. §-a hatályon kívül helyezte.

6

Az 5. melléklet Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 3/2021. (I.28.) önkormányzati rendeletének 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Az 5. melléklet a Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 32/2022. (IX. 22.) önkormányzati rendelete 2. § (1) bekezdés - 1. mellékletével megállapított szöveg.

7

A 6. melléklet Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 3/2021. (I.28.) önkormányzati rendeletének 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. A 6. melléklet a Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 32/2022. (IX. 22.) önkormányzati rendelete 2. § (2) bekezdés - 2. mellékletével megállapított szöveg.

8

A 7. mellékletet Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 3/2021. (I.28.) önkormányzati rendeletének 3. § hatályon kívül helyezte 2021.01.29-én.

9

A 8. mellékletet Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 3/2021. (I.28.) önkormányzati rendeletének 3. § hatályon kívül helyezte 2021.01.29-én.