Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 1/2023. (I. 19.) önkormányzati rendelete
a közterületek elnevezésének és a házszám-megállapításának szabályairól
Hatályos: 2023. 03. 31Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 1/2023. (I. 19.) önkormányzati rendelete
a közterületek elnevezésének és a házszám-megállapításának szabályairól
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 143. § (3) bekezdésének felhatalmazása alapján, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 3. pontban, valamint az 51. § (5) bekezdésében foglalt feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. A rendelet hatálya
1. § E rendelet hatálya kiterjed:
a) Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város területén lévő közterületek, valamint bel- és külterületi körzet nevek megállapításának, megváltoztatásának, használatának és nyilvántartásának, valamint az ingatlanok számozásának helyi szabályozására,
b) természetes személyekre, jogi személyekre, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre.
2. Értelmező rendelkezések
2. § E rendelet alkalmazásában:
a) Közterületnév: a magyarországi hivatalos földrajzi nevek megállapításáról és nyilvántartásáról szóló 303/2007. (XI. 14.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Földrajzinév rendelet) vonatkozó rendelkezései szerint megállapított név.
b) Településrésznév: a Földrajzinév rendelet vonatkozó rendelkezései szerint megállapított név.
c) Belterületi települési körzet név: a településrészen belül, a város központi belterületének részét (a továbbiakban: városrész), az egyéb belterületet és lakóterületté minősített beépítésre szánt területeket jelölő név. A belterületi települési körzet neveket az 1. melléklet tartalmazza.
d) Külterületi települési körzet név: a településrészen belül a város külterületének lakott részét jelölő név. A külterületi települési körzet neveket a 2. melléklet tartalmazza.
e)1 Ingatlan: a központi címregiszterről és a címkezelésről szóló 345/2014. (XII.23.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: KCR rendelet) meghatározott ingatlan.
3. A közterület és településrész elnevezésének általános szabályai
3. § (1) A közterületek nevének megállapítása és megváltoztatása Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének (a továbbiakban: Közgyűlés) hatáskörébe tartozik.
(2) A város központi belterületén és az egyéb belterületeken azonos nevű és azonos közterület jellegű közterületek nem lehetnek.
(3) Ha városrendezés következtében valamely utca több részre tagozódik, az elkülönült közterületrészeknek 1 éven belül új közterületnevet kell megállapítani.
(4) Már elnevezett közterület beépítés következtében meghosszabbodott szakasza névmegállapítási eljárás nélkül az eredeti közterületnevet kapja.
(5) A közterületnév megállapításakor figyelemmel kell lenni arra, hogy betöltse tájékozódást biztosító szerepét, kapcsolódjék a város történetéhez, hagyományaihoz, feleljen meg a nyelvhelyességi követelményeknek.
(6) Közterület elnevezésével emléket állítani olyan, már nem élő személynek lehet:
a) akinek közismert tevékenysége a társadalmi haladást, a nemzet szellemi, anyagi gyarapodását szolgálta, és személye közmegbecsülésnek örvend, vagy
b) aki a tudomány, művelődés, sport vagy a társadalmi élet egyéb területén kimagaslóan jelentőset tett vagy alkotott, és ez által személyének emléke megőrzésre méltó, vagy
c) akinek Hódmezővásárhely életében, történetében kiemelkedő szerepe volt, tevékenységével hozzájárult Hódmezővásárhely egészének vagy egy részének fejlődéséhez, vagy
d) akinek élete, munkássága az emberiség egyetemes értékeit gyarapította, vagy jelentős szerepet játszott hazánk, és a város életében.
(7) Ha a névadó személy foglalkozása, hivatása vagy egyéb ismertető jegye szorosan kapcsolódik a személynévhez, akkor ez a közterületnévben is feltüntethető.
(8) A (6) bekezdés szerinti elnevezésben a közterületnév előtagjának meg kell egyeznie a személy által használt családi és utónévvel. Ettől eltérni csak akkor szabad, ha a személy így is, vagy így ismert, vagy ha az elnevezés egy családról történik és az emlékállítás e módon is kifejezésre juthat.
(9) Meglévő közterületnevet az elnevezéseknél felhasználni nem szabad, kivéve, ha a közterület korábbi nevének visszaállítása történik. Ilyen esetben a másik, azonos nevű közterület elnevezésének megváltoztatásáról is egyidejűleg dönteni kell.
(10) A közterületnév megváltoztatására az (5)–(9) bekezdés rendelkezéseit értelemszerűen alkalmazni kell.
(11) Az elnevezendő településrész határvonalát a Közgyűlés határozza meg.
(12) A településrésznév megállapítására jelen szakasz rendelkezéseit kell alkalmazni.
4. Közterületnév és településrész név nyilvántartása
4. § (1) A város közterület neveiről és településrész neveiről a jegyző nyilvántartást vezet.
(2) A megszűnt közterület nevét a közterületnév-jegyzékből törölni kell.
5. Településrésznév és közterületnév védetté nyilvánítása
5. § (1) A helytörténeti és várostörténeti értékű közterületneveket, valamint a településrészneveket védetté lehet nyilvánítani, melyről a Közgyűlés dönt.
(2) Védett közterület,- és településrésznevet csak indokolt esetben lehet megváltoztatni.
(3) A védetté nyilvánításra a közterület- és településrész elnevezés szabályait kell alkalmazni.
(4) A védett településrészneveket a rendelet 3. melléklete, a védett közterületneveket a rendelet 4. melléklete tartalmazza.
(5) Településrésznév és közterületnév megállapításakor, vagy megváltoztatásakor egyidejűleg dönteni kell az esetleges védetté nyilvánításról is.
6. Közterületi névtáblák elhelyezésének szabályai
6. § (1) A közterület nevét a tájékozódást jól segítő névtáblákon (a továbbiakban: közterületi névtábla) - a közterületnév-jegyzékben szereplő írásmóddal azonosan - kell feltüntetni. Az elhelyezés határidejéről a Közgyűlés határozatában rendelkezik.
(2) A közterületi névtáblákat egységes formában a jegyző köteles elkészíttetni és gondoskodni azok kihelyezéséről, pótlásáról, szükség esetén annak kicseréléséről, illetve közterület-megszűnés esetén annak összegyűjtéséről.
(3) A közterületi névtáblát a közterület minden kereszteződésénél, annak minden oldalán, valamint az utolsó közterülettel határos ingatlanon ki kell helyezni.
(4) A közterületi névtáblát – közterületről jól látható módon – az ingatlan kerítésén, vagy az épület homlokzatán, ezek hiányában külön tartószerkezeten kell elhelyezni.
(5) A közterületi névtábla kihelyezésével érintett ingatlan tulajdonosa (bérlője, haszonélvezője, használója) a közterületi névtábla kihelyezését tűrni köteles. Amennyiben a kihelyezéssel az ingatlanban kár keletkezik, a kihelyezésért felelős szerv köteles azt megtéríteni.
(6) A közterület elnevezésének megváltozása esetén a régi elnevezést feltüntető közterületi névtáblát a változásról szóló döntést követő két évig piros átlós vonallal áthúzva az eredeti helyén kell hagyni. Az új elnevezést feltüntető közterületi névtáblát közvetlenül a régi fölött, vagy alatta kell elhelyezni.
(7) A közterületi névtábla a közterület nevéből és a közterület jellegére utaló kifejezésből (pl. út, utca, tér, sor) áll.
(8) Az egységes formájú közterületi névtábla helyett egyedi - különösen hódmezővásárhelyi művész által - különleges alapanyagból, pl. kerámiából, terrakottából, bronzból készített, művészi igényű és kivitelezésű közterületi névtábla is elhelyezhető.
(9) Az egyedi közterületi névtábla kihelyezését a tábla kihelyezésével érintett közterület lakói többségének írásbeli hozzájárulásával bárki kezdeményezheti, aki vállalja, hogy az egyedi közterületi névtáblákat önköltségén elkészítteti.
(10) A kihelyezendő közterületi névtábláról látványtervet vagy a kihelyezendő mintadarabot (továbbiakban együttesen: közterületi névtábla-tervezet) kell elkészíttetni, amelyet véleményezésre a Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalához (a továbbiakban: Polgármesteri Hivatal) kell benyújtani.
(11) A benyújtott közterületi névtábla-tervezet véleményezését a Főépítész szakmai álláspontját figyelembe véve a Közgyűlés Szakbizottságai végzik, melyek annak kihelyezhetőségéről állásfoglalást adnak ki. A Szakbizottságok állásfoglalása alapján a polgármester dönt a közterületi névtábla kihelyezhetőségéről.
(12) Kihelyezésre csak a Szakbizottságok és a polgármester által - a közterületi névtábla elhelyezését támogató állásfoglalás alapján - jóváhagyott, a kezdeményező önköltségén a közterületi névtábla-tervezet alapján elkészíttetett közterületi névtábla kerülhet.
(13) Az egyedi tervezésű közterületi névtáblát a közterület minden kereszteződésénél, annak minden oldalán, valamint az utolsó közterülettel határos ingatlanon ki kell helyezni. Az egyedi közterületi névtáblát ennek megfelelő, valamint plusz egy darabszámban kell elkészíttetni és benyújtani a Polgármesteri Hivatal részére, amely gondoskodik a korábbi tábla levételéről és az elkészült egyedi közterületi névtáblák elhelyezéséről.
(14) A közterületi névtábla a következő kritériumoknak kell, hogy megfeleljen:
a) a tájékozódást jól segíti, a rajta szereplő közterületnév kellő távolságból is jól olvasható, valamint megfelel az e rendeletben foglalt egyéb feltételeknek,
b) tartós, időtálló anyagból készül,
c) megfelel a településképnek, igazodik a város az épített és természetes környezeti értékeihez, művészi hagyományaihoz.
(15) Az elhelyezett egyedi közterületi névtábla cseréjére az elhelyezésére vonatkozó szabályok szerint kell eljárni.
(16) Egyebekben az egyedi közterületi névtáblára a 7. § rendelkezései irányadóak.
7. Házszámozás, házszámtáblák
7. § (1) Az épületeket (házak, tanyák, zártkerti épületek) sorszámmal (továbbiakban: házszám) kell ellátni. A házszámokat és azok változásait a jegyző állapítja meg és közli az ingatlan tulajdonosával, kezelőjével vagy használójával. Az illetékes földhivatal a változásról központi adatátvitel útján értesül.
(2) Az (1) bekezdésben felsorolt ingatlanok házszámát közterületről jól látható táblán kell feltüntetni. A táblán fel kell tüntetni a közterület nevét és az ingatlan számát. Több ingatlan azonos számmal nem jelölhető. A házszámtáblát az épület utcafront felöli falára, kapujára, vagy kerítésére kell elhelyezni. Amennyiben az ingatlannak több utcára is van bejárata, valamennyi bejáraton a házszámot fel kell tüntetni.
(3) A (2) bekezdésben foglaltaktól - kizárólag többszintes, többlakásos épületek esetében - a Polgármesteri Hivatal eltérést engedélyezhet.
(4) A házszámozást az alábbiak szerint kell megállapítani:
a) az ingatlanok számozási irányának megállapítása szempontjából a város központjának a Kossuth teret kell tekinteni. A számozás a központtól kifelé növekszik, 1-es sorszámmal kezdődik, és folyamatos sorszámozással a közterülethez csatlakozó utolsó belterületi földrészletig tart.
b) kétoldalas utcánál a számozás növekedési irányának megfelelően a baloldalon a páratlan, jobboldalon a páros számokat kell az ingatlanokra megállapítani és kihelyezni.
c) egyoldalas beépítésű utcánál a számozás a növekedés irányában folyamatosan történik.
d) a terek és egyéb nem kétoldalas közterületek épületeinek és beépítetlen telkeinek számozása folyamatosan emelkedő számsorrendben, az óramutató járásával egyező irányban történik. A számsor a város központja felől becsatlakozó közterület baloldalán kezdődik és jobboldalán ér véget.
e) a már megszámozott ingatlan megosztása esetén a KCR rendelet rendelkezéseinek megfelelően kell kialakítani.
f) belterületen lévő, utcasort nem képező, szórtan elhelyezkedő épületeket is közterületnévvel és házszámmal kell ellátni.
(5) A házszámtáblák elkészítéséről és kihelyezéséről - a házszám megállapításától számított 30 napon belül - az ingatlan tulajdonosa, illetve kezelője, vagy használója köteles gondoskodni.
(6) Közterület elnevezésének módosítása vagy a házszámok módosítása, illetve más hatósági intézkedés következtében szükséges házszámtábla elkészítés költségei az Önkormányzatot terhelik.
8. Hatásköri és eljárási szabályok
8. § (1) Lakóterületté minősített beépítésre szánt területek egyéb belterületté nyilvánítása önkormányzati vagy lakossági előnyök érdekében a Közgyűlés határozata alapján, a földvédelmi előírások szerint lehetséges.
(2) A közterületnév és településrésznév megállapítására és megváltoztatására a város bármely lakosa tehet javaslatot.
(3) A javaslatokat a Közgyűlés elé kell terjeszteni, amely azokról meghozza döntését, vagy felkéri szakbizottságát, illetőleg szakbizottságait a döntés előtti véleményezésre.
(4)2 A Közgyűlés közterületnév megállapításáról hozott döntéséről értesíteni kell az érintett ingatlan tulajdonosát vagy az ingatlanban lakó- vagy tartózkodási hellyel bíró természetes személyt, az országos mentőszolgálat, a háziorvosi ügyeleti ellátás, a közüzemi- és közszolgáltatók, a tűz- és rendvédelmi szervek, a közútkezelő szerv, továbbá az egyetemes postai szolgáltató helyi szerveit és a járási hivatalt.
(5) A névváltozással érintett közterület vagy településrész lakossága részére a szükséges okmánycsere, továbbá a házszámok megállapítását és azok változásait érintő eljárás díjmentes.
(6) Külön kérelemre, a polgármester egyedi elbírálása alapján, a névváltozással érintett közterület vagy településrész lakosainak a névváltozásból eredő egyéb jellegű, indokolt, számlákkal igazolt költségeit az Önkormányzat megtérítheti.
9. Záró rendelkezések
9. §3
10. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
1. melléklet az 1/2023. (I. 19.) önkormányzati rendelethez
1. Belváros
2. Tarján
3. Tabán
4. Kincsestelep
5. Béketelep
6. Csúcs
7. Susán
8. Újváros
9. Hódtó
10. Népkert
11. Kertváros
12. Új-Kishomok
13. Öreg-Kishomok
14. Erzsébet
15. Szikáncs
16. Kútvölgy
17. Batida
2. melléklet az 1/2023. (I. 19.) önkormányzati rendelethez
1. Kenyere part
1.1. Északi oldal: „Verébházi út” 0804/4 Hrsz-ú és a 0795/19 Hrsz-ú 730 hrsz-ú és a 731 hrsz-ú 705 hrsz-ú út
1.2. Keleti oldal: 670/1 hrsz-ú Rárósi út
1.3. Déli oldal: 0672 hrsz-ú csatorna (bel és külterület határa)
1.4. Nyugati oldal: Szentesi főútvonal
2. Téglás part
2.1. Északi oldal: 0762 hrsz-ú Téglási bekötőút 0752/27 hrsz-ú út
2.2. Keleti oldal: 0742/4 hrsz-ú út, 0723 hrsz-ú út, 0732/6 hrsz-ú út,0735/2 hrsz-ú út
2.3. Déli oldal: 0730, 0731, 0795/19-es, és a 0804/4 hrsz-ú „Verébházi út”
2.4. Nyugati oldal: Szentesi főútvonal
3. Bővehalom tanya
3.1. Északi oldal: Derekegyház 0445 hrsz-ú, majd a Hódmezővásárhely 0742/1 út
3.2. Keleti oldal: 0742/4 út
3.3. Déli oldal: 0762 és a 0752/27-es út határolja
3.4. Nyugati oldal: Hódmezővásárhely 0760 számú és Derekegyház 0510 hrsz-ú út
4. Kéktó puszta
4.1. Északi oldal: Derekegyház 444/4 hrsz-ú, Hódmezővásárhely 0715/3 hrsz-ú út, Hódmezővásárhely 0667/100, 667/83, 667/87, 667/88, 667/89, 667/91 hrsz-ú 067/71, 067/54, 0667/48, 0667/4 hrsz-ú földterületek északi oldala, Derekegyház 0440 hrsz-ú út (Derekegyház-Hódmezővásárhely közigazgatási határa)
4.2. Keleti oldal: 0666, 0670/1 hrsz-ú Rárósi út
4.3. Déli oldal: a 0705 hrsz-ú út
4.4. Nyugati oldal: 0742/4 hrsz-ú út, 0723-as út, 0732/62, 0735/2 út
5. Szőrhát tanya
5.1. Nyugati oldal: a 666, 670/1 hrsz-út Rárósi út
5.2. Keleti oldal: a Rárósi úton a Joó Pál Csárda előtti 0644-es hrsz-ú úton jobbra, 641/3-as út, a 0634/2 út, 0615 hrsz-ú út, 0587 hrsz-ú út a Kutasi útig
5.3. Déli oldal: a Kutasi út a Téglagyári Tanösvényig, 10431/2-es úton a Rárósi útig
6. Sóshalom tanya
6.1. Északi oldal: 0641/3 hrsz-ú és 0641/2 hrsz-ú út
6.2. Keleti oldal: Hódmezővásárhely-Székkutas közigazgatási határa
6.3. Déli oldal: Szeged-Békéscsaba vasútvonal
6.4. Nyugati oldal: 0641/3 hrsz-ú út, a 0634/2 hrsz-ú út, 0615 hrsz-ú út, 0587 hrsz-ú út a Kutasi útig, majd a Kutasi úton a 0550/53 hrsz-ú csatornáig, majd a csatorna mentén a Szeged-Békéscsaba vasútvonalig
7. Rárós puszta
7.1. Északi oldal: 0670/1 hrsz-ú út (Rárósi út)
7.2. Keleti oldal: Hódmezővásárhely-Székkutas közigazgatási határa
7.3. Déli oldal: 0641/3 hrsz-ú és 0641/2 hrsz-ú út
7.4. Nyugati oldal: 0644 hrsz-ú út
8. Kútvölgy tanya
8.1. Északi oldal: Hódmezővásárhely – Orosháza 47-es számú főközlekedési út
8.2. Keleti oldal: a Kutasi úttól a 0550/53 hrsz-ú csatornáig, majd a csatorna mentén a Szeged-Békéscsaba vasútvonalig
8.3. Déli oldal: Csomorkányi út
8.4. Nyugati oldal: 0535/2 hrsz-ú, 0511 hrsz-ú út, a Szeged-Békéscsaba vasútvonalig a vasútvonal mentén Székkutas irányába haladva a 0484/6-os úton a Csomorkányi útig
9. Kistóvölgy tanya
9.1. Északi oldal: Szeged-Békéscsaba vasútvonal
9.2. Keleti oldal: 0499/1 hrsz-ú, 0126/5 (Székkutas) 0441/11 hrsz-ú út Székkutas közigazgatási határa
9.3. Déli oldal: a Csomorkányi úton a város felé
9.4. Nyugati oldal: a Kutasi úttól a 0553 hrsz-ú Kakasszéki csatorna a Szeged-Békéscsabai vasútvonal metszéspontjáig, a 089/38 hrsz-ú úton a 0456 hrsz-ú úton és a 0452 hrsz-ú úton a Csomorkányi útig (0470 hrsz)
10. Aranyág kert
10.1. Északi oldal: Hódmezővásárhely – Orosháza 47-es számú főközlekedési út
10.2. Keleti oldal: 0535/2 hrsz-ú, 0511 hrsz-ú út, a Szeged-Békéscsaba vasútvonalig a vasútvonal mentén Székkutas irányába haladva a 0484/6-os úton a Csomorkányi útig
10.3. Déli oldal: a Csomorkányi út, 0470-es hrsz-ú
10.4. Nyugati oldal: 7756 hrsz-ú úton, Szeged-Békéscsaba vasútvonal mellett a város felé haladva a bel- és külterület határáig (7835 hrsz) a Klauzál u. végén, a Halesz sor után (Vágóhíd épülete?) és az Aranyági zártkertek találkozási pontjánál, egészen a Halesz sorig (10089 hrsz-ú út) a Kutasi útig
11. Dilinka tanya
11.1. Északi oldal: Csomorkányi út
11.2. Keleti oldal: 0369/1 hrsz-ú úton a 0353/1, 0328 hrsz-ú úton az Erzsébeti útig (Héjja-halmi dűlő)
11.3. Déli oldal: az Erzsébeti úton a város irányába az ASA Építőipari Kft mellett lévő 0322 hrsz-ú útig
11.4. Nyugati oldal: a 0322-es úton a Dilinkai zártkertek kül- és belterületi határát követve a Csomorkányi útig
12. Ciriák tanya
12.1. Északi oldal: a 0435 hrsz-ú Csomorkányi út
12.2. Keleti oldal: a 0435 hrsz-ú út, a 0385 hrsz-ú út, a 0362/2 hrsz-ú út, a 0344/2 hrsz-ú út, a 0338 hrsz-ú úton Erzsébet mellett
12.3. Déli oldal: az Erzsébeti út
12.4. Nyugati oldal: 0369/1 hrsz-ú úton a 0353/1, 0328 hrsz-ú úton az Erzsébeti útig Erzsébet kivételével
13. Pusztaszél tanya
13.1. Északi oldal: Csomorkányi út
13.2.4 Keleti oldal: a vármegyehatár
13.3. Déli oldal: Erzsébeti út
13.4. Nyugati oldal: a 0435 hrsz-ú út, a 0385 hrsz-ú út, a 0362/2 hrsz-ú út, a 0344/2 hrsz-ú út, a 0338 hrsz-ú úton Erzsébet mellett
14. Nyomásszél tanya
14.1. Északi oldal: az Erzsébeti út a (0328 hrsz-ú úttal szemben lévő Hatrongyosi útig)
14.2. Keleti oldal: a 0214-es hrsz-ú út, a Rácz útig, majd a 0156/2 hrsz-ú út a Makói országútig
14.3. Déli oldal: a Makói 430-as számú főút
14.4. Nyugati oldal: a 0186/11-es hrsz-út , és 0189 hrsz-ú út mellett lévő, város felé eső ingatlanok (kül- és belterület határa)
15. Hatrongyosi tanya
15.1. Északi oldal: Erzsébeti út
15.2. Keleti oldal: Erzsébet előtt jobbra fordulva a 0273/1 hrsz-ú, majd a 0273/2 hrsz-ú, majd a 0259/8 hrsz-ú és a 0259/1 hrsz-ú, a 0244 hrsz-ú út, a 0170/1 és a 0170 hrsz-ú út
15.3. Déli oldal: a 430-as számú Makói országút
15.4. Nyugati oldal: a 0214-es hrsz-ú út, a Rácz útig, majd a 0156/2 hrsz-ú út a Makói országútig Szikáncs kivételével
16. Csókási puszta
16.1.5 Északi oldal: Erzsébeti út a vármegyehatárig
16.2.6 Keleti oldal: a vármegyehatár és Makó- Földeák közigazgatási határa, Földeák 049 hrsz-ú út és Hódmezővásárhely 0176/11 hrsz-ú út
16.3. Déli oldal: 430-as számú Makói út
16.4. Nyugati oldal: Erzsébet előtt jobbra fordulva a 0273/1 hrsz-ú, majd a 0273/2 hrsz-ú, majd a 0259/8 hrsz-ú és a 0259/1 hrsz-ú, a 0244 hrsz-ú út, a 0170/1 és a 0170 hrsz-ú út
17. Katraszél tanya
17.1. Északi oldal: kül- és belterület határa 6500/1 számú út a 012 hrsz-ú csatorna, a 015/16-os hrsz-ú csatorna, a 14862 hrsz-ú út
17.2. Észak-keleti oldal: Makói országút
17.3. Dél-keleti oldal: a volt Sertöváll telepét a város felöl megkerülve a 048/2 számú úton, a 030/1 hrsz-ú úton a Tízöles útig, a Tízöles úttól a maroslelei úton Batidáig
17.4. Dél-Nyugati oldal: a 01910/1 hrsz-ú út és a 01634/1 hrsz-út a Hódtói csatornáig
17.5. Nyugati oldal: a Hódtói csatorna a Sarkalyi zártkertek kül- és belterület határáig
18. Táncoshalom tanya
18.1. Észak-keleti oldal: a Makói országúton a Agrogorzsa Zrt előtti Mátyáshalmi csatornáig
18.2. Dél-keleti oldal: a csatornát követve a Tízöles útig
18.3. Dél-nyugati oldal: a 01890, 01808/1 hrsz-ú Tízöles útig
18.4. Észak-nyugati oldal: a volt Sertöváll telepét a város felöl megkerülve a 048/2 számú úton, a 030/1 hrsz-ú úton a Tízöles útig, a Tízöles úttól a maroslelei úton Batidáig
19. Gorzsa tanya
19.1. Észak-keleti oldal: Makói országút
19.2. Dél-keleti oldal: a közigazgatási határ (Hódmezővásárhely-Földeák-Óföldeák)
19.3. Dél-nyugati oldal: a 01808/1, 0808/2 hrsz Tízöles út folytatásában lévő 01799/43 hrsz-ú szántó művelési ágú keleti oldala Óföldeák közigazgatási határáig
19.4. Észak-nyugati oldal: a Mátyáshalmi csatornát követve a Tízöles útig
20. Szentkirály tanya
20.1. Észak- keleti oldal: 01890 hrsz-ú Tízöles út
20.2. Dél-keleti oldal: 01877/3, 01873/29, 0876/31 és a 01877/4 utak.
20.3. Dél-nyugati oldal: Maroslelei úton a Tízöles útig
21. Répáshát tanya
21.1. Észak-nyugati oldal: 01877/3, 01873/29, 0876/31 és a 01877/4 utak.
21.2. Észak-keleti oldal: a Tízöles út és a 01808/1 és a 01808/2 hrsz-ú út és az út folytatásában lévő 01799/43-as hrsz-ú szántó keleti oldala a közigazgatási határig
21.3. Dél-Keleti oldal: az Óföldeák-Maroslele-Hódmezővásárhely közigazgatási határa
21.4. Nyugati oldal: Maroslelei út
22. Nagysziget tanya
22.1. Észak-nyugati oldal: Szegedi út, valamint a város kül- és belterület határa (Öreg-kishomoki zártkertek kivételével)
22.2. Keleti oldal: Hódtói csatorna a III. számú dűlőig
22.3. Dél-nyugati oldal: a III. számú dűlő a Szegedi útig
23. Nagyrét tanya
23.1. Keleti oldal: Maroslelei út Hódmezővásárhely közigazgatási határáig (Batida kivételével)
23.2. Nyugati oldal: Hódtói csatorna
23.3. Déli oldal: Maroslele és Algyő közigazgatási határa
24. Kopáncs tanya
24.1. Északi oldal: Szegedi út
24.2. Keleti oldal: III. számú dűlő
24.3. Déli oldal: a 01638/1 hrsz-ú Hódtói csatorna, Algyő-Hódmezővásárhely közigazgatási határa
24.4. Nyugati oldal: Csárpateleki út
25. Vajhát tanya
25.1. Északi oldal: a Szegedi út
25.2. Keleti oldal: a Csárpateleki út
25.3. Nyugati oldal: Algyő közigazgatási határa (Algyő 01443/5 hrsz-ú út)
26. Bodzás part
26.1. Északi oldal: a régi Szegedi út (Bodzási út) a Kopáncsi átkötő úttól (01159 hrsz-ú) a város kül- és belterület határáig
26.2. Keleti oldal: a régi Kenyere-ér csatorna (427 hrsz, 01177 hrsz-ú csatorna) a 01177. csatornától a város bel- és külterület határáig (Új-Kishomok, Nyikos utca eleje)
26.3. Déli oldal: Új-Kishomok kül- és belterület határa, majd a Szegedi főútvonal a Kopáncsi átkötő útig
26.4. Nyugati oldal: a Kopáncsi átkötő út (01159 hrsz-ú út)
27. Lúdvár tanya
27.1. Északi oldal: a régi Szegedi út (Bodzási út) a Tisza folyó védgátjáig
27.2. Keleti oldal: a Kopáncsi átkötő út (01159 hrsz-ú út)
27.3. Déli oldal: a Szegedi út Algyő-Hódmezővásárhely közigazgatási határáig
27.4. Nyugati oldal: Algyő közigazgatási határa (Farkirét) a Tisza folyó védgátja a régi Szegedi útig (Bodzási út)
28. Papere kert
28.1. Északi oldal: a régi Tiszai úton a Hódmezővásárhely-Szentes vasútvonaltól a város kül- és belterület határáig
28.2. Keleti oldal: a város kül- és belterület határa
28.3. Déli oldal: a régi Szegedi úton (Bodzási út) a Szentes-Hódmezővásárhely vasútvonalig
28.4. Nyugati oldal: a Szentes-Hódmezővásárhely vasútvonal (a terület a Paperei zártkerteket is magában foglalja)
29. Palé tanya
29.1. Északi oldal: a Tisza folyó védgátjától a régi Tiszai úton a Hódmezővásárhely-Szentes vasútvonalig
29.2. Keleti oldal: a Hódmezővásárhely-Szentes vasútvonal a régi Tiszai úttól a régi Szegedi útig (Bodzási út)
29.3. Déli oldal: a régi Szegedi út (Bodzási út) a Szentesi vasútvonaltól a Tisza folyó védgátjáig
29.4. Nyugati oldal: a Tisza folyó védgátja a Bodzási úttól a régi Tiszai útig
30. Tisza szél
30.1. Északi oldal: Mártélyi üdülőterület határa
30.2. Keleti oldal: a Tisza folyó védgátja Mártély 02 hrsz-ú és Mártély 0239/1 hrsz-ú, valamint Hódmezővásárhely 01052 és 01118 hrsz-ú védgát szakasza
30.3. Nyugati oldal: a Tisza folyó sodorvonala Mártély üdülőterület kivételével
31. Darvas tanya
31.1. Északi oldal: Hódmezővásárhely-Mártély közigazgatási határa a régi Szegvári útig (0839/4 hrsz, 0823 hrsz-ú úton a szentesi főútvonalig)
31.2. Keleti oldal: a szentesi főútvonal a város kül- és belterület határáig
31.3. Déli oldal: a 3567 hrsz-ú csatorna, valamint a 3550 hrsz-ú (régi Kenyere éri csatorna) majd a Mártélyi úton a régi Tiszai úton Mártély közigazgatási határáig (a terület a Máma-zugi kiskerteket is magában foglalja)
32. Tegehalom tanya
32.1. Északi oldal: Mártély-Mindszent-Hódmezővásárhely közigazgatási határa, Mártély 071/2 hrsz-ú út, Hódmezővásárhely 02385 hrsz-ú út, a Marton erdő mellett a 02338 hrsz-ú út (Szentes közigazgatási határa) majd Derekegyház közigazgatási határa 0502 hrsz-út
32.2. Keleti oldal: a szentesi 45-ös számú főút
3. melléklet az 1/2023. (I. 19.) önkormányzati rendelethez
1. Belváros
2. Tarján
3. Tabán
4. Csúcs
5. Susán
6. Újváros
7. Hódtó
8. Kertváros
9. Új-Kishomok
10. Öreg-Kishomok
4. melléklet az 1/2023. (I. 19.) önkormányzati rendelethez
1. Agyag utca
2. Malom utca
3. Árvíz utca
4. Mérleg utca
5. Bercsényi utca
6. Nagy András János utca
7. Béla cigány utca
8. dr. Nagy György utca
9. Borz utca
10. Nád utca
11. Búvár utca
12. Nyizsnyai Gusztáv utca
13. Csengettyű köz
14. Népkert utca
15. Csiga utca
16. Oldalkosár utca
17. Csík utca
18. Csomorkányi utca
19. Pásztor János utca
20. Délibáb utca
21. Rárósi utca
22. Dr. Banner János utca
23. Rövid utca
24. Endre Béla utca
25. Rudnay Gyula utca
26. Futó Mihály utca
27. Serháztér utca
28. Fürkehalom utca
29. Sarkalyi utca
30. Gosztonyi János utca
31. Gölöncsér utca
32. Szentkirályi utca
33. Görbe utca
34. Szeremlei utca
35. Határ utca
36. Szőnyi utca
37. Hódtó utca
38. Téglagyár utca
39. Hideg utca
40. Tornyai János utca
41. Dr. Imre József utca
42. Tóalj utca
43. Kard utca
44. Török Károly utca
45. Kiserdő sor
46. Vásárhelyi Pál utca
47. Kistópart utca
48. Városház utca
49. Kistöltés utca
50. Vertics József utca
51. Kohán György utca
52. Vidra utca
53. Könyök utca
54. Virradat sor
55. Liget sor
56. Makói országút
57. Szent Antal utca
58. Andrássy út
59. Nagy Imre sétány
60. Kaszap utca
61. Ábrai Károly utca
62. Bibó Lajos utca
63. Csáki Kálmán utca
64. Janáky István utca
65. Juhász Mihály utca
66. Dr. Soós István utca
A 2. § e) pontja a Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 16/2023. (III. 30.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.
A 8. § (4) bekezdése a Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 16/2023. (III. 30.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg.
A 9. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 2. melléklet 13.2. pontja a Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 16/2023. (III. 30.) önkormányzati rendelete 3. §-ával megállapított szöveg.
A 2. melléklet 16.1. pontja a Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 16/2023. (III. 30.) önkormányzati rendelete 3. §-ával megállapított szöveg.
A 2. melléklet 16.2. pontja a Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 16/2023. (III. 30.) önkormányzati rendelete 3. §-ával megállapított szöveg.