Sárkeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2021. (V.31.) önkormányzati rendelete

Sárkeresztúr Község Önkormányzata 2020. évi költségvetésének végrehajtásáról

Hatályos: 2021. 05. 31

Sárkeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2021. (V. 31.) önkormányzati rendelete

Sárkeresztúr Község Önkormányzata 2020. évi költségvetésének végrehajtásáról

Sárkeresztúr Község Polgármestere a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdése szerint Sárkeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete hatáskörét gyakorolva az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében kapott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § A rendelet hatálya kiterjed Sárkeresztúr Község Önkormányzatára (a továbbiakban: önkormányzat), valamint annak költségvetési szerveire, a Sárkeresztúri Polgármesteri Hivatalra (a továbbiakban: hivatal) és a Sárkeresztúri Napraforgó Óvodára (a továbbiakban: óvoda).

1. Az önkormányzat összesített 2020. évi költségvetési előirányzatainak teljesítéséről

2. § A képviselő-testület az önkormányzat önkormányzati szinten összesített 2020. évi költségvetésének teljesített bevételi fő összegét 587.074.382 forintban állapítja meg.

3. § (1) Az önkormányzat összesített 2020. évi költségvetési bevételeit az alábbiak szerint állapítja meg:

  • a) önkormányzatok működési támogatásai 312.759.056 Ft
  • b) működési célú támogatások államháztartáson belülről 99.599.591 Ft
  • c) közhatalmi bevétel 19.791.712 Ft
  • d) működési bevétel 16.109.646 Ft
  • e) működési célú átvett pénzeszközök 4.434.516 Ft
  • f) felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 30.596.370 Ft
  • g) előző évi költségvetési maradvány igénybevétele 90.602.293 Ft
  • h) államháztartáson belüli megelőlegezések 13.181.198 Ft

(2) A képviselő-testület az önkormányzat összesített bevételeiből a kötelező feladatok bevételeit 584.054.717 Ft-ban, az önként vállalt feladatok bevételeit 3.019.665 Ft-ban, az állami (államigazgatási) feladatok bevételeit 0 Ft-ban állapítja meg.

(3) A képviselő-testület az önkormányzat összesített bevételeiből a működési bevételeit 526.637.668 Ft-ban, a felhalmozási bevételeit 60.436.714 Ft-ban állapítja meg.

(4) Az önkormányzat 2020. évi költségvetésének összesített bevételeit a rendelet 1. melléklete tartalmazza.

4. § (1) A képviselő-testület az önkormányzat összesített 2020. évi költségvetésének teljesített kiadásit 512.672.034 Ft-ban állapítja meg az alábbiak szerint:

  • a) működési költségvetés 440.559.270 Ft
    • aa) személyi juttatások: 232.121.446 Ft
    • ab) munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó: 35.322.631 Ft
    • ac) dologi kiadások: 138.422.323 Ft
    • ad) ellátottak pénzbeli juttatásai: 23.867.268 Ft
    • ae) egyéb működési célú kiadások: 10.825.602 Ft
  • b) felhalmozási költségvetés 60.436.714 Ft
    • ba) beruházások: 34.829.275 Ft
    • bb) felújítások: 23.315.970 Ft
    • bc) egyéb felhalmozási célú kiadások: 2.291.469 Ft
  • c) az előzőekbe nem tartozó kiadások: 11.676.050 Ft

d) ÁHT-on belüli megelőlegezések visszafizetése 11.676.050 Ft

(2) A képviselő-testület az önkormányzat összesített kiadásaiból a kötelező feladatok kiadásait 511.312.034 Ft-ban, az önként vállalt feladatok kiadásait 1.360.000 Ft-ban, az állami (államigazgatási) feladatok kiadásait 0 Ft-ban állapítja meg.

(3) A képviselő-testület az önkormányzat nevében végzett beruházási kiadásokat, a tárgyi eszköz beszerzését 34.829.275 Ft értékben, a felújítási kiadásokat 23.315.970 Ft-ban, az egyéb falhalmozási célú kiadásokat pedig 2.291.469 Ft-ban állapítja meg.

(4) Az önkormányzat 2020. évi költségvetésének összesített kiadásait a rendelet 2. melléklete tartalmazza.

(5) A képviselő-testület az önkormányzat által a lakosságnak juttatott támogatások, szociális, rászorultság jellegű ellátások teljesített kiadásait az alábbiak szerint állapítja meg:

  • a) Betegséggel kapcsolatos ellátások 0 Ft
  • b) Intézményi ellátottak pénzbeni juttatásai 1.680.000 Ft
  • c) Települési támogatás 16.418.301 Ft
  • d) Önkormányzat által saját hatáskörben nyújtott természetbeni támogatás 4.166.467 Ft
  • e) Köztemetés 0 Ft
  • f) Önkormányzati rendeletben megállapított pénzbeni juttatás 1.610.000 Ft

(6) Az önkormányzat 2020. évi költségvetése alapján a lakosságnak juttatott támogatások, szociális, rászorultság jellegű ellátásainak kiadásait a rendelet 3. melléklete tartalmazza.

5. § (1) A képviselő-testület az önkormányzat 2020. évre összesített – közfoglalkoztatottak nélküli – létszámadatait az alábbiak szerint állapítja meg:

  • a) átlagos statisztikai állományi létszám – átlaglétszám – 46 fő,
  • b) az év utolsó napján foglalkoztatott záró létszám 47 fő.

(2) A képviselő-testület az önkormányzat 2020. évre összesített közfoglalkoztatottak éves statisztikai állományi létszámát 21 főben állapítja meg.

(3) Az önkormányzat 2020. évi költségvetésében a foglalkoztatottak létszámát a rendelet 4. melléklete tartalmazza.

6. § Az Európai Uniós forrásból finanszírozott támogatással megvalósult programok, projektek bevételeit és kiadásait, valamint az önkormányzaton kívüli ilyen projektekhez történt hozzájárulásokat a rendelet 5. melléklet tartalmazza.

2. A Sárkeresztúri Polgármesteri Hivatal

7. § A képviselő-testület a hivatal 2020. évi költségvetési teljesített bevételi fő összegét 63.443.831 forintban állapítja meg.

8. § (1) A képviselő-testület a hivatal 2020. évi költségvetésének bevételeit az alábbiak szerint állapítja meg:

  • a) központi irányító szervi támogatás 61.983.688 Ft
  • b) Közhatalmi bevételek 86.000 Ft
  • c) működési bevétel 880.914 Ft
  • d) előző évi pénzmaradvány igénybevétele 493.229 Ft

(2) A képviselő-testület a hivatal bevételeiből a kötelező feladatok bevételeit 63.443.831 Ft-ban, az önként vállalt feladatok bevételeit 0 Ft-ban, az állami (államigazgatási) feladatok bevételeit 0 Ft-ban állapítja meg.

(3) A képviselő-testület a hivatal bevételeiből a működési bevételeket 63.443.831 Ft-ban, a felhalmozási bevételeket 0 Ft-ban állapítja meg.

(4) A hivatal 2020. évi költségvetésének bevételeit a rendelet 6. melléklete tartalmazza.

9. § (1) A képviselő-testület a hivatal 2020. évi költségvetésének teljesített kiadásait 63.299.874 forintban állapítja meg az alábbiak szerint:

  • a) működési költségvetés 63.254.374 Ft
    • aa) személyi juttatások: 49.748.860Ft
    • ab) munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó: 7.918.878 Ft
    • ac) dologi kiadások: 5.586.636 Ft
  • b) felhalmozási költségvetés 45.500 Ft

c) beruházások 45.500 Ft

(2) A képviselő-testület a hivatal kiadásaiból a kötelező feladatok kiadásait 63.299.874 Ft-ban, az önként vállalt feladatok kiadásait 0 Ft-ban, az állami (államigazgatási) feladatok kiadásait 0 Ft-ban állapítja meg.

(3) A hivatal 2020. évi költségvetésének teljesített kiadásait a rendelet 7. melléklete tartalmazza.

10. § A képviselő-testület a hivatal 2020. évre – közfoglalkoztatottak nélküli – létszám adatait az alábbiak szerint állapítja meg:

  • a) átlagos statisztikai állományi létszám – átlaglétszám – 8 fő,
  • b) az év utolsó napján foglalkoztatott záró létszám 9 fő.

3. A Sárkeresztúri Napraforgó Óvoda költségvetése

11. § A képviselő-testület az óvoda 2020. évi költségvetési teljesített bevételi fő összegét 157.059.810 forintban állapítja meg.

12. § (1) A képviselő-testület az óvoda 2020. évi költségvetésének teljesített bevételeit az alábbiak szerint állapítja meg:

  • a) központi irányító szervi támogatás 154.631.987 Ft
  • b) működési célú támogatások államháztartáson belülről 624.000 Ft
  • c) működési bevétel 1.704.961 Ft
  • d) előző évi pénzmaradvány igénybevétele 98.862 Ft

(2) A képviselő-testület az óvoda bevételeiből a kötelező feladatok bevételeit 157.059.810 Ft-ban, az önként vállalt feladatok bevételeit 0 Ft-ban, az állami (államigazgatási) feladatok bevételeit 0 Ft-ban állapítja meg.

(3) A képviselő-testület az óvoda bevételeiből a működési bevételeket 157.059.810 Ft-ban, a felhalmozási bevételeket 0 Ft-ban állapítja meg.

(4) Az óvoda 2020. évi költségvetésének teljesített bevételeit a rendelet 8. melléklete tartalmazza.

13. § (1) A képviselő-testület az óvoda 2020. évi költségvetésének teljesített kiadásait 156.277.836 forintban állapítja meg az alábbiak szerint:

  • a) működési költségvetés 155.307.274 Ft
    • aa) személyi juttatások: 93.304.845 Ft
    • ab) munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó: 15.795.591 Ft
    • ac) dologi kiadások: 46.206.838 Ft
  • b) felhalmozási költségvetés 970.562 Ft

c) beruházás 970.562 Ft

(2) A képviselő-testület az óvoda kiadásaiból a kötelező feladatok kiadásait 156.277.836 Ft-ban, az önként vállalt feladatok kiadásait 0 Ft-ban, az állami (államigazgatási) feladatok kiadásait 0 Ft-ban állapítja meg.

(3) Az óvoda 2020. évi költségvetésének teljesített kiadásait a rendelet 9. melléklete tartalmazza.

14. § A képviselő-testület az óvoda 2020. évre – közfoglalkoztatottak nélküli – létszámát az alábbiak szerint állapítja meg:

  • a) átlagos statisztikai állományi létszám – átlaglétszám – 29 fő,
  • b) az év utolsó napján foglalkoztatott záró létszám 29 fő.

4. Az önkormányzat saját költségvetése

15. § Az önkormányzat képviselő-testülete az önkormányzat saját, 2020. évi költségvetési teljesített bevételi fő összegét 583.186.416 forintban állapítja meg.

16. § (1) Az önkormányzat saját, 2020. évi költségvetési teljesített bevételeit az alábbiak szerint állapítja meg:

  • a) önkormányzatok működési támogatásai 312.759.056 Ft
  • b) működési célú támogatások államháztartáson belülről 98.975.591 Ft
  • c) közhatalmi bevétel 19.705.712 Ft
  • d) működési bevétel 13.523.771 Ft
  • e) működési célú átvett pénzeszközök 4.434.516 Ft
  • f) felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 30.596.370 Ft
  • g) előző évi költségvetési maradvány igénybevétele 90.010.202 Ft
  • h) államháztartáson belüli megelőlegezések 13.181.198 Ft

(2) A képviselő-testület az önkormányzat bevételeiből a kötelező feladatok bevételeit 580.166.751 Ft-ban, az önként vállalt feladatok bevételeit 3.019.665 Ft-ban, az állami (államigazgatási) feladatok bevételeit 0 Ft-ban állapítja meg.

(3) A képviselő-testület az önkormányzat bevételeiből a működési bevételeit 522.749.702 Ft-ban, a felhalmozási bevételeit 60.436.714 Ft-ban állapítja meg.

(4) Az önkormányzat saját, 2020. évi költségvetésének teljesített bevételeit a rendelet 10. melléklete tartalmazza.

17. § (1) Az önkormányzat saját, 2020. évi költségvetési teljesített kiadásait 509.709.999 forintban állapítja meg az alábbiak szerint:

  • a) működési költségvetés 221.997.622 Ft
    • aa) személyi juttatások: 89.067.741 Ft
    • ab) munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó: 11.608.162 Ft
    • ac) dologi kiadások: 86.628.849 Ft
    • ad) ellátottak pénzbeli juttatásai: 23.867.268 Ft
    • ae) egyéb működési célú kiadások: 10.825.602 Ft
  • b) felhalmozási költségvetés 59.420.652 Ft
    • ba) beruházások 33.813.213 Ft
    • bb) felújítások 23.315.970 Ft
    • bc) egyéb felhalmozási célú kiadások 2.291..469 Ft
  • c) az előzőekbe nem tartozó kiadások 228.291.725 Ft
    • ca) finanszírozás 216.615.675 Ft
    • cb) ÁHT-n belüli megelőlegezések visszafizetése 11.676.050 Ft

(2) A képviselő-testület az önkormányzat kiadásaiból a kötelező feladatok kiadásait 508.349.999 Ft-ban, az önként vállalt feladatok kiadásait 1.360.000 Ft-ban, az állami (államigazgatási) feladatok kiadásait 0 Ft-ban állapítja meg.

(3) Az önkormányzat saját, 2020. évi költségvetésének teljesített kiadásait a rendelet 11. melléklete tartalmazza.

18. § (1) A képviselő-testület az önkormányzat 2020. évre – közfoglalkoztatottak nélküli – létszámát az alábbiak szerint állapítja meg:

  • a) átlagos statisztikai állományi létszám – átlaglétszám – 9 fő,
  • b) az év utolsó napján foglalkoztatott záró létszám 9 fő.

(2) A közfoglalkoztatottak éves statisztikai állományi létszáma 21 fő.

19. § Az összevont mérleget a rendelet 12. melléklete, az eredmény-kimutatást a rendelet 13. melléklete, a vagyon-kimutatást a rendelet 14. melléklete tartalmazza.

5. Záró rendelkezések

20. § (1) Ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatályba.

(2) A rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti a 2020. évi költségvetésről szóló 5/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet.

1. melléklet

Önkormányzat 2020. évi költségvetésének végrehajtásához

Bevételek (Ft)

AZ ÖNKORMÁNYZAT, A POLGÁRMESTERI HIVATAL ÉS A SÁRKERESZTÚRI NAPRAFORGÓÓVODA ELŐIRÁNYZATA TELJESÍTÉS MINDÖSSZESEN

A
Rovat megnevezése

B
Rovat-
szám

C eredeti előirányzat

D módosított előirányzat

E teljesítés

F teljesítésből önként vállalt feladat

1.

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

B111

87 543 468

97 019 950

97 019 950

2.

Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

B112

102 039 150

109 165 925

109 165 925

3.

Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

B113

99 076 014

89 840 628

89 840 628

4.

Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

B114

3 242 592

4 357 152

4 357 152

5.

Működési célú központosított előirányzatok

B115

12 375 401

12 375 401

6.

Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai

B116

7.

Önkormányzatok működési támogatásai

B11

291 901 224

312 759 056

312 759 056

8.

Elvonások és befizetések bevételei

B12

9.

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

B13

10.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B14

11.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B15

12.

Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B16

145 132 973

148 850 237

99 599 591

13.

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

B1

437 034 197

461 609 293

412 358 647

14.

Magánszemélyek jövedelemadói

B311

15.

Társaságok jövedelemadói

B312

16.

Jövedelemadók

B31

17.

Szociális hozzájárulási adó és járulékok

B32

18.

Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók

B33

19.

Vagyoni tipusú adók

B34

20.

Értékesítési és forgalmi adók (IPARŰZÉSI ADÓ)

B351

15 930 000

15 930 000

19 496 847

21.

Fogyasztási adók

B352

22.

Pénzügyi monopóliumok nyereségét terhelő adók

B353

23.

Gépjárműadók

B354

6 256 000

-

-

24.

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

B355

25.

Termékek és szolgáltatások adói

B35

22 186 000

15 930 000

19 496 847

26.

Egyéb közhatalmi bevételek

B36

206 000

262 000

294 865

27.

Közhatalmi bevételek

B3

22 392 000

16 192 000

19 791 712

28.

Áru- és készletértékesítés ellenértéke

B401

1 229 590

1 229 590

2 115 522

29.

Szolgáltatások ellenértéke

B402

2 300 000

2 300 000

3 019 665

3 019 665

30.

Közvetített szolgáltatások értéke

B403

1 404 479

1 483 666

31.

Tulajdonosi bevételek

B404

5 292 000

5 292 000

3 773 566

32.

Ellátási díjak

B405

2 500 000

1 803 153

1 342 473

33.

Kiszámlázott általános forgalmi adó

B406

3 056 829

2 868 663

2 058 696

34.

Általános forgalmi adó visszatérítése

B407

35.

Kamatbevételek

B408

36.

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

B409

Biztosító által fizetett kártérítés

B410

37.

Egyéb működési bevételek

B411

26

2 316 058

38.

Működési bevételek

B4

14 378 419

14 897 911

16 109 646

3 019 665

39.

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

B61

40.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről

B64

3 000 000

3 000 000

41.

Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

B63

1 434 516

42.

Működési célú átvett pénzeszközök

B6

3 000 000

4 434 516

43.

Működési költségvetés előirányzat csoport

473 804 616

495 699 204

452 694 521

3 019 665

44.

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

B21

45.

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

B22

46.

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B23

47.

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B24

48.

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B25

21 387 269

21 387 269

30 596 370

49.

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

B2

21 387 269

21 387 269

30 596 370

50.

Immateriális javak értékesítése

B51

51.

Ingatlanok értékesítése

B52

52.

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

B53

53.

Részesedések értékesítése

B54

54.

Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

B55

55.

Felhalmozási bevételek

B5

56.

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

B71

57.

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről

B72

58.

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök

B73

59.

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

B7

60.

Felhalmozási költségvetés előirányzat csoport

21 387 269

21 387 269

30 596 370

61.

Költségvetési bevételek

B1-B7

491 986 885

517 086 473

483 290 891

3 019 665

62.

költségvetési egyenleg MŰKÖDÉSI

531 227 126

551 970 472

509 568 504

63.

költségvetési egyenleg FELHALMOZÁSI

53 485 704

51 227 613

60 436 714

64.

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

B8111

65.

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

B8112

66.

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

B8113

67.

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről

B811

68.

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B8121

69.

Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása

B8122

70.

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B8123

71.

Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása

B8124

72.

Belföldi értékpapírok bevételei

B812

73.

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE

B8131

61 219 601

60 761 949

60 761 949

74.

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA

B8131

32 098 435

29 840 344

29 840 344

75.

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE

B8132

76.

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA

B8132

77.

Maradvány igénybevétele

B813

93 318 036

90 602 293

90 602 293

78.

Államháztartáson belüli megelőlegezések

B814

13 181 198

79.

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

B815

80.

Központi, irányító szervi támogatás

B816

81.

Betétek megszüntetése

B817

82.

Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei

B818

83.

Belföldi finanszírozás bevételei

B81

93 318 036

90 602 293

103 783 491

84.

Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B821

85.

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B822

86.

Külföldi értékpapírok kibocsátása

B823

87.

Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele

B824

88.

Külföldi finanszírozás bevételei

B82

89.

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei

B83

90.

Finanszírozási bevételek

B8

93 318 036

90 602 293

103 783 491

91.

BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1-8)

585 304 921

607 688 766

587 074 382

3 019 665

2. melléklet

Önkormányzat 2020. évi költségvetésének végrehajtásához

Kiadások (Ft)

A
Rovat megnevezése

B
Rovat-
szám

C eredeti előirányzat

D módosított előirányzat

E teljesítés

F teljesítésből önként vállalt feladat

1

Törvény szerinti illetmények, munkabérek

K1101

180 466 285

173 342 626

172 779 985

2

Normatív jutalmak

K1102

4 980 122

-

-

3

Céljuttatás, projektprémium

K1103

940 000

3 978 115

3 978 115

4

Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat

K1104

-

-

-

5

Végkielégítés

K1105

-

-

-

6

Jubileumi jutalom

K1106

421 200

1 690 098

1 690 098

7

Béren kívüli juttatások

K1107

2 308 800

1 903 888

1 903 888

8

Ruházati költségtérítés

K1108

1 488 726

1 393 233

1 393 233

9

Közlekedési költségtérítés

K1109

1 437 870

1 505 744

1 505 744

10

Egyéb költségtérítések

K1110

-

-

-

11

Lakhatási támogatások

K1111

-

-

-

12

Szociális támogatások

K1112

-

-

-

13

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai

K1113

500 000

6 651 025

6 651 025

14

Foglalkoztatottak személyi juttatásai

K11

192 543 003

190 464 729

189 902 088

15

Választott tisztségviselők juttatásai

K121

17 050 704

17 200 564

17 200 564

16

Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások

K122

18 833 138

18 591 697

18 319 597

17

Egyéb külső személyi juttatások

K123

600 000

6 699 197

6 699 197

18

Külső személyi juttatások

K12

36 483 842

42 491 458

42 219 358

19

Személyi juttatások

K1

229 026 845

232 956 187

232 121 446

20

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

K2

37 750 217

35 356 131

35 322 631

21

Szakmai anyagok beszerzése

K311

150 000

405 390

398 630

22

Üzemeltetési anyagok beszerzése

K312

36 819 348

38 721 137

36 838 567

23

Árubeszerzés

K313

-

-

-

24

Készletbeszerzés

K31

36 969 348

39 126 527

37 237 197

25

Informatikai szolgáltatások igénybevétele

K321

620 000

628 066

600 081

26

Egyéb kommunikációs szolgáltatások

K322

1 460 000

1 382 236

1 030 255

27

Kommunikációs szolgáltatások

K32

2 080 000

2 010 302

1 630 336

28

Közüzemi díjak

K331

12 976 271

10 439 754

9 680 400

29

Vásárolt élelmezés

K332

4 617 283

13 520 385

13 449 344

30

Bérleti és lízing díjak

K333

3 259 271

3 660 447

3 660 447

31

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások

K334

7 332 937

6 186 619

5 290 298

32

Közvetített szolgáltatások

K335

500 000

1 879 178

1 489 183

33

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások

K336

670 000

755 300

733 400

34

Egyéb szolgáltatások

K337

74 980 151

57 756 131

43 182 046

35

Szolgáltatási kiadások

K33

104 335 913

94 197 814

77 485 118

36

Kiküldetések kiadásai

K341

80 000

2 635

2 635

37

Reklám- és propagandakiadások

K342

-

-

-

38

Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások

K34

80 000

2 635

2 635

39

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K351

38 545 270

39 875 513

20 919 294

40

Fizetendő általános forgalmi adó

K352

1 191 989

1 191 989

826 000

41

Kamatkiadások

K353

-

-

-

42

Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai

K354

-

-

-

43

Egyéb dologi kiadások

K355

195 000

324 322

321 743

44

Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások

K35

39 932 259

41 391 824

22 067 037

45

Dologi kiadások

K3

183 397 520

176 729 102

138 422 323

46

Társadalombiztosítási ellátások

K41

-

-

-

47

Családi támogatások

K42

-

-

-

48

Pénzbeli kárpótlások, kártérítések

K43

-

-

-

49

Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások

K44

-

-

-

50

Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások

K45

-

-

-

51

Lakhatással kapcsolatos ellátások

K46

-

-

-

52

Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai

K47

20 578 000

16 244 436

1 680 000

53

Egyéb nem intézményi ellátások

K48

37 330 000

25 767 815

22 187 268

54

Ellátottak pénzbeli juttatásai

K4

57 908 000

42 012 251

23 867 268

55

Nemzetközi kötelezettségek

K501

-

-

-

56

Elvonások és befizetések

K502

-

1 595 239

1 595 239

57

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre

K503

-

-

-

58

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K504

-

-

-

59

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K505

-

-

-

60

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre

K506

5 450 000

4 450 000

450 000

61

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre

K507

-

-

-

62

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K508

-

3 386 940

3 386 940

63

Árkiegészítések, ártámogatások

K509

-

-

-

64

Kamattámogatások

K510

-

-

-

65

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre

K512

4 750 000

5 393 423

5 393 423

1 360 000

66

Tartalékok-általános

K513

-

-

-

67

Tartalékok-cél

K513

4 320 085

17 041 433

-

68

Egyéb működési célú kiadások

K5

14 520 085

31 867 035

10 825 602

1 360 000

69

Működési költségvetés előirányzat csoport

522 602 667

518 920 706

440 559 270

1 360 000

70

Immateriális javak beszerzése, létesítése

K61

-

147 900

147 900

71

Ingatlanok beszerzése, létesítése

K62

3 650 000

23 870 161

23 870 161

72

Informatikai eszközök beszerzése, létesítése

K63

-

786 176

786 176

73

Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése

K64

11 942 037

11 373 093

6 641 829

74

Részesedések beszerzése

K65

-

-

-

75

Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások

K66

-

-

-

76

Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K67

4 209 797

4 561 769

3 383 209

77

Beruházások

K6

19 801 834

40 739 099

34 829 275

78

Ingatlanok felújítása

K71

28 234 812

27 930 226

18 359 032

79

Informatikai eszközök felújítása

K72

-

-

-

80

Egyéb tárgyi eszközök felújítása

K73

-

-

-

81

Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K74

6 194 558

6 131 216

4 956 938

82

Felújítások

K7

34 429 370

34 061 442

23 315 970

83

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre

K81

-

-

-

84

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K82

-

-

-

85

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K83

-

-

-

86

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre

K84

-

303 845

303 845

87

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre

K85

-

-

-

88

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K86

-

-

-

89

Lakástámogatás

K87

-

-

-

90

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

K88

-

1 987 624

1 987 624

91

Egyéb felhalmozási célú kiadások

K8

-

2 291 469

2 291 469

92

Felhalmozási költségvetés előirányzat csoport

54 231 204

77 092 010

60 436 714

93

Költségvetési kiadások

K1-K8

576 833 871

596 012 716

500 995 984

1 360 000

94

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

K9111

-

-

-

95

Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

K9112

-

-

-

96

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

K9113

-

-

-

97

Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre

K911

-

-

-

98

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

K9121

-

-

-

99

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása

K9122

-

-

-

100

Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása

K9123

-

-

-

101

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása

K9124

-

-

-

102

Belföldi értékpapírok kiadásai

K912

-

-

-

103

Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása

K913

-

-

-

104

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

K914

11 676 050

11 676 050

11 676 050

105

Központi, irányító szervi támogatások folyósítása

K915

106

Pénzeszközök betétként elhelyezése

K916

-

-

-

107

Pénzügyi lízing kiadásai

K917

-

-

-

108

Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai

K918

-

-

-

109

Belföldi finanszírozás kiadásai

K91

11 676 050

11 676 050

11 676 050

110

Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása

K921

-

-

-

111

Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása

K922

-

-

-

112

Külföldi értékpapírok beváltása

K923

-

-

-

113

Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése

K924

-

-

-

114

Külföldi finanszírozás kiadásai

K92

-

-

-

115

K93

-

-

-

116

Finanszírozási kiadások

K9

11 676 050

11 676 050

11 676 050

117

KIADÁSOK ÖSSZESEN (K1-9)

588 509 921

607 688 766

512 672 034

1 360 000

3. melléklet

Önkormányzat 2020. évi költségvetésének végrehajtásához

Lakosságnak juttatott támogatások, szociális, rászorultsági jellegű ellátások (Ft)

ÖNKORMÁNYZATI ELŐIRÁNYZATOK TELJESÍTÉS

A
Megnevezés

B
Rovat-szám

C
eredeti ei.

D módosított e.i.

E teljesítés

1

helyi megállapítású ápolási díj [Szoctv. 43/B. §]

K44

2

Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások

K44

3

Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások

K45

4

hozzájárulás a lakossági energiaköltségekhez

K46

5

lakbértámogatás

K46

6

Lakhatással kapcsolatos ellátások

K46

7

állami gondozottak pénzbeli juttatásai

K47

8

oktatásban résztvevők pénzbeli juttatásai

K47

20 578 000

16 244 436

1 680 000

9

Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai

K47

20 578 000

16 244 436

1 680 000

10

egyéb, az önkormányzat rendeletében megállapított juttatás, települési támogatás

K4817

19 267 815

18 967 815

16 410 801

11

- lakhatáshoz nyújtott települéi támogatás

K48171

18 467 815

18 467 815

15 945 801

12

- átmeneti segély települési támogatás

K48172

300 000

100 000

65 000

13

- temetési segély települési támogatás

K48173

500 000

400 000

400 000

14

köztemetés [Szoctv. 48. §]

K4816

500 000

300 000

0

15

önkormányzat által saját hatáskörben (nem szociális és gyermekvédelmi előírások alapján) adott pénzügyi ellátás

K48

1 675 000

1 610 000

1 610 000

16

önkormányzat által saját hatáskörben (nem szociális és gyermekvédelmi előírások alapján) adott természetbeni ellátás ( szemétdíj)

K4819

15 887 185

4 890 000

4 166 467

17

Egyéb nem intézményi ellátások

K48

37 330 000

25 767 815

22 187 268

18

Ellátottak pénzbeli juttatásai

K4

57 908 000

42 012 251

23 867 268

4. melléklet

Önkormányzat 2020. évi költségvetésének végrehajtásához

Foglalkoztatottak létszáma (fő)

A
MEGNEVEZÉS

B átlagos statisztikai állományilétszám ÖNKORMÁNYZAT

C átlagos statisztikai állományi létszám POLGÁRMESTERI HIVATAL

D átlagos statisztikai állományi létszám ÓVODA

E
MINDÖSSZESEN

1

főjegyző, jegyző, aljegyző, címzetes főjegyző, körjegyző

1

1

2

I. besorolási osztály összesen

4

4

3

II. besorolási osztály összesen

3

3

4

III. besorolási osztály összesen

5

KÖZTISZTVISELŐK, KORMÁNYTISZTVISELŐK ÖSSZESEN

8

8

6

igazgató (főigazgató), igazgatóhelyettes (főigazgató-helyettes)

7

főosztályvezető, főosztályvezető-helyettes, osztályvezető, ügykezelő osztályvezető, további vezető

8

főtanácsos, főmunkatárs, tanácsos, munkatárs

9

"A", "B" fizetési osztály összesen

11

11

10

"C", "D" fizetési osztály összesen

8

8

11

"E"-"J" fizetési osztály összesen

1

1

12

pedagógus I.

4

4

13

pedagógus II.

4

4

14

pedagógus (magasabb) vezetői megbízással

2

2

15

KÖZALKALMAZOTTAK ÖSSZESEN

1

29

30

16

fizikai alkalmazott,
a költségvetési szerveknél foglalkoztatott egyéb munkavállaló (fizikai alkalmazott)

9

9

17

ösztöndíjas foglalkoztatott

18

közfoglalkoztatott

21

21

19

egyéb foglalkoztatott

20

EGYÉB BÉRRENDSZER ÖSSZESEN

30

30

21

polgármester, főpolgármester

1

1

22

helyi önkormányzati képviselő-testület tagja, megyei közgyűlés tagja

5

5

23

alpolgármester, főpolgármester-helyettes,
megyei közgyűlés elnöke, alelnöke

1

1

24

VÁLASZTOTT TISZTSÉGVISELŐK ÖSSZESEN

7

7

25

STATISZTIKAI ÁLLOMÁNYI LÉTSZÁM MINDÖSSZESEN

38

8

29

75

26

prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. törvény alapján foglalkoztatott prémiumévesek

27

prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. törvény alapján foglalkoztatott különleges foglalkoztatási állományba helyezettek létszáma

28

ösztöndíjas foglalkoztatottak (Pftv, illetve Magyar Közigazgatási Ösztöndíjról szóló 228/2011. (X. 28.) Korm. rendelet)

29

munkaerőpiactól tartósan távol lévő személyek

30

KÖLTSÉGVETÉSI ENGEDÉLYEZETT LÉTSZÁMKERETBE NEM TARTOZÓ FOGLALKOZTATOTTAK LÉTSZÁMA AZ IDŐSZAK VÉGÉN ÖSSZESEN (=80+…+86)

5. melléklet

Az önkormányzat 2020.évi költségvetésének végrehajtásához

programok megnevezése: ASP, TOP-os, EFOP-os pályázatok

ASP

TOP (rendelő)

TOP (P.H.)

TOP-5.3.1.

EFOP-3.9.2.

EFOP 3.3.2

EFOP-2.4.1.

EFOP 1.6.2

összesen

előírányzat

teljesítés

előirányzat

teljesítés

előirányzat

teljesítés

előirányzat

teljesítés

előirányzat

teljesítés

előirányzat

teljesítés

előirányzat

teljesítés

előirányzat

teljesítés

előirányzat

teljesítés

K1. Személyi juttatások

0

0

0

450000

625000

1092138

1433640

1050000

1620000

20860000

25936086

23452138

29614726

K2. Munkaadókat terhelő járulékok

0

0

0

70845

98436

172012

225792

165375

153355

3650000

3275979

4058232

3753562

K3. Dologi kiadások

0

0

0

2540000

13664661

565600

4920454

2775093

6569553

3493364

75230781

26640833

102925449

33474890

K4. Ellátottak pénzbeni hozzájárulásai

0

0

0

1500000

1500000

0

0

19078000

20578000

1500000

K5. Egyéb működési célú kiadások

0

0

0

0

0

0

K6. Beruházási kiadások

0

0

0

0

900000

549049

109500

900000

658549

K7.Felújítási kiadások

0

0

0

0

2524051

0

0

2524051

K8. Egyéb felhalmozási kiadások

0

0

0

0

0

0

0

K1-K8. Költségvetési kiadások összesen

0

0

0

2540000

15685506

2789036

6184604

4434525

8684928

8339819

118818781

55962398

151913819

71525778

B16 Működési c.támogatások fejezeti kez.e.i.EU-s programokra

0

0

0

11993180

1161940

4947722

0

100095839

63499614

117036741

64661554

B25. Felhalmozási c.támogatások fejezet kez.e.i. EU-s programokra

0

0

0

0

1449540

600000

0

1449540

600000

B63. Működési célú átvett pénzeszköz az EU-tól

0

0

0

0

0

0

0

B73. Felhelmozási célú átvett pénzeszköz az EU-tól

0

0

0

0

0

0

0

B1-7. Költségvetési bevételek

0

0

0

11993180

1161940

4947722

1449540

600000

100095839

63499614

118486281

65261554

B8. Finanszírozási bevételek- önkormányzat projekthez veló hozzájárulása

0

0

0

0

3197643

504431

0

0

3702074

B81 maradvány

174087

174087

64329

64329

239516

239516

2540000

2540000

3692286

3692286

1236882

1236882

7235388

7235388

18722942

18722942

33905430

30887498

B1-B8. Költségvetési bevételek összesen

174087

174087

64329

64329

239516

239516

2540000

2540000

15685466

4854226

6184604

4434525

8684928

8339819

118818781

82222556

152391751

99851126

PROJEKTZÁRÁS, VISSZAFIZETENDŐ

174087

64329

239517

6. melléklet

Önkormányzat 2020. évi költségvetésének végrehajtásához

Bevételek (Ft)

POLGÁRMESTERI HIVATAL ELŐIRÁNYZATAI, TELJESÍTÉS

A
Rovat megnevezése

B
Rovat-
szám

C eredeti előirányzat

D módosított előirányzat

E teljesítés

F teljesítésből önként vállalt fel.

1

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

B111

2

Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

B112

3

Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

B113

4

Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

B114

5

Működési célú központosított előirányzatok

B115

6

Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai

B116

7

Önkormányzatok működési támogatásai

B11

8

Elvonások és befizetések bevételei

B12

9

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

B13

10

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B14

11

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B15

12

Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B16

13

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

B1

14

Magánszemélyek jövedelemadói

B311

15

Társaságok jövedelemadói

B312

16

Jövedelemadók

B31

17

Szociális hozzájárulási adó és járulékok

B32

18

Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók

B33

19

Vagyoni tipusú adók

B34

20

Értékesítési és forgalmi adók

B351

21

Fogyasztási adók

B352

22

Pénzügyi monopóliumok nyereségét terhelő adók

B353

23

Gépjárműadók

B354

24

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

B355

25

Termékek és szolgáltatások adói

B35

26

Egyéb közhatalmi bevételek

B36

30 000

86 000

86 000

27

Közhatalmi bevételek

B3

30 000

86 000

86 000

28

Áru- és készletértékesítés ellenértéke

B401

29

Szolgáltatások ellenértéke

B402

30

Közvetített szolgáltatások értéke

B403

0

898 577

880 888

31

Tulajdonosi bevételek

B404

32

Ellátási díjak

B405

33

Kiszámlázott általános forgalmi adó

B406

34

Általános forgalmi adó visszatérítése

B407

35

Kamatbevételek

B408

36

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

B409

37

Egyéb működési bevételek

B411

0

26

26

38

Működési bevételek

B4

0

898 603

880 914

39

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

B61

40

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről

B62

41

Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

B63

42

Működési célú átvett pénzeszközök

B6

43

Működési költségvetés előirányzat csoport

30 000

984 603

966 914

44

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

B21

45

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

B22

46

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B23

47

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B24

48

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B25

49

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

B2

50

Immateriális javak értékesítése

B51

51

Ingatlanok értékesítése

B52

52

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

B53

53

Részesedések értékesítése

B54

54

Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

B55

55

Felhalmozási bevételek

B5

56

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

B71

57

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről

B72

58

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök

B73

59

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

B7

60

Felhalmozási költségvetés előirányzat csoport

-

-

61

Költségvetési bevételek

B1-B7

30 000

984 603

966 914

-

62

költségvetési egyenleg MŰKÖDÉSI

60 388 543

63 461 520

63 443 831

63

költségvetési egyenleg FELHALMOZÁSI

-

-

64

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

B8111

65

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

B8112

66

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

B8113

67

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről

B811

68

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B8121

69

Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása

B8122

70

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B8123

71

Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása

B8124

72

Belföldi értékpapírok bevételei

B812

73

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE

B8131

493 229

493 229

493 229

74

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA

B8131

75

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE

B8132

76

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA

B8132

77

Maradvány igénybevétele

B813

493 229

493 229

493 229

78

Államháztartáson belüli megelőlegezések

B814

79

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

B815

80

Központi, irányító szervi támogatás

B816

59 865 314

61 983 688

61 983 688

81

Betétek megszüntetése

B817

82

Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei

B818

83

Belföldi finanszírozás bevételei

B81

60 358 543

62 476 917

62 476 917

84

Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B821

85

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B822

86

Külföldi értékpapírok kibocsátása

B823

87

Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele

B824

88

Külföldi finanszírozás bevételei

B82

89

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei

B83

90

Finanszírozási bevételek

B8

60 358 543

62 476 917

62 476 917

91

BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1-8)

60 388 543

63 461 520

63 443 831

7. melléklet

Önkormányzat 2020. évi költségvetésének végrehajtásához

Kiadások (Ft)

A POLGÁRMESTERI HIVATAL KIADÁSI ELŐIRÁNYZATAI, TELJESÍTÉS

A
Rovat megnevezése

B
Rovat-
szám

C eredeti előirányzat

D módosított előirányzat

E teljesítés

F teljesítésből önként vállalt fel.

1

Törvény szerinti illetmények, munkabérek

K1101

37 572 094

37 039 911

37 039 911

2

Normatív jutalmak

K1102

3 257 312

0

0

3

Céljuttatás, projektprémium

K1103

940 000

2 840 315

2 840 315

4

Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat

K1104

5

Végkielégítés

K1105

6

Jubileumi jutalom

K1106

0

1 410 000

1 410 000

7

Béren kívüli juttatások

K1107

1 800 000

1 472 083

1 472 083

8

Ruházati költségtérítés

K1108

1 488 726

1 393 233

1 393 233

9

Közlekedési költségtérítés

K1109

280 000

616 617

616 617

10

Egyéb költségtérítések

K1110

11

Lakhatási támogatások

K1111

12

Szociális támogatások

K1112

13

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai

K1113

0

4 735 306

4 735 306

14

Foglalkoztatottak személyi juttatásai

K11

45 338 132

49 507 465

49 507 465

15

Választott tisztségviselők juttatásai

K121

16

Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások

K122

610 000

266 000

210 000

17

Egyéb külső személyi juttatások

K123

0

31 395

31 395

18

Külső személyi juttatások

K12

610 000

297 395

241 395

19

Személyi juttatások

K1

45 948 132

49 804 860

49 748 860

20

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

K2

7 668 211

7 918 878

7 918 878

21

Szakmai anyagok beszerzése

K311

50 000

58 975

58 975

22

Üzemeltetési anyagok beszerzése

K312

650 000

767 357

767 357

23

Árubeszerzés

K313

24

Készletbeszerzés

K31

700 000

826 332

826 332

25

Informatikai szolgáltatások igénybevétele

K321

150 000

193 105

193 105

26

Egyéb kommunikációs szolgáltatások

K322

140 000

101 668

101 668

27

Kommunikációs szolgáltatások

K32

290 000

294 773

294 773

28

Közüzemi díjak

K331

2 400 000

920 989

815 343

29

Vásárolt élelmezés

K332

30

Bérleti és lízing díjak

K333

31

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások

K334

850 000

751 968

751 968

32

Közvetített szolgáltatások

K335

-

873 276

873 276

33

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások

K336

20 000

77 800

77 800

34

Egyéb szolgáltatások

K337

850 000

1 075 158

1 075 158

35

Szolgáltatási kiadások

K33

4 120 000

3 699 191

3 593 545

36

Kiküldetések kiadásai

K341

80 000

2 635

2 635

37

Reklám- és propagandakiadások

K342

38

Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások

K34

80 000

2 635

2 635

39

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K351

1 231 200

864 989

864 989

40

Fizetendő általános forgalmi adó

K352

41

Kamatkiadások

K353

42

Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai

K354

43

Egyéb dologi kiadások

K355

50 000

4 362

4 362

44

Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások

K35

1 281 200

869 351

869 351

45

Dologi kiadások

K3

6 471 200

5 692 282

5 586 636

-

46

Társadalombiztosítási ellátások

K41

47

Családi támogatások

K42

48

Pénzbeli kárpótlások, kártérítések

K43

49

Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások

K44

50

Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások

K45

51

Lakhatással kapcsolatos ellátások

K46

52

Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai

K47

53

Egyéb nem intézményi ellátások

K48

54

Ellátottak pénzbeli juttatásai

K4

55

Nemzetközi kötelezettségek

K501

56

Elvonások és befizetések

K502

57

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre

K503

58

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K504

59

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K505

60

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre

K506

61

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre

K507

62

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K508

63

Árkiegészítések, ártámogatások

K509

64

Kamattámogatások

K510

65

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre

K511

66

Tartalékok-általános

K513

67

Tartalékok-cél

K513

68

Egyéb működési célú kiadások

K5

69

Működési költségvetés előirányzat csoport

60 087 543

63 416 020

63 254 374

70

Immateriális javak beszerzése, létesítése

K61

71

Ingatlanok beszerzése, létesítése

K62

72

Informatikai eszközök beszerzése, létesítése

K63

0

35 826

35 826

73

Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése

K64

237 000

0

0

74

Részesedések beszerzése

K65

75

Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások

K66

76

Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K67

64 000

9 674

9 674

77

Beruházások

K6

301 000

45 500

45 500

78

Ingatlanok felújítása

K71

79

Informatikai eszközök felújítása

K72

80

Egyéb tárgyi eszközök felújítása

K73

81

Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K74

82

Felújítások

K7

83

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre

K81

84

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K82

85

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K83

86

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre

K84

87

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre

K85

88

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K86

89

Lakástámogatás

K87

90

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

K88

91

Egyéb felhalmozási célú kiadások

K8

92

Felhalmozási költségvetés előirányzat csoport

301 000

45 500

45 500

-

93

Költségvetési kiadások

K1-K8

60 388 543

63 461 520

63 299 874

94

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

K9111

95

Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

K9112

96

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

K9113

97

Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre

K911

98

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

K9121

99

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása

K9122

100

Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása

K9123

101

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása

K9124

102

Belföldi értékpapírok kiadásai

K912

103

Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása

K913

104

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

K914

105

Központi, irányító szervi támogatások folyósítása

K915

106

Pénzeszközök betétként elhelyezése

K916

107

Pénzügyi lízing kiadásai

K917

108

Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai

K918

109

Belföldi finanszírozás kiadásai

K91

110

Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása

K921

111

Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása

K922

112

Külföldi értékpapírok beváltása

K923

113

Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése

K924

114

Külföldi finanszírozás kiadásai

K92

115

K93

116

Finanszírozási kiadások

K9

-

-

117

KIADÁSOK ÖSSZESEN (K1-9)

60 388 543

63 461 520

63 299 874

-

8. melléklet

Önkormányzat 2020. évi költségvetésének végrehajtásához

Bevételek (Ft)

SÁRKERESZTÚRI NAPRAFORGÓ ÓVODA ELŐIRÁNYZATAI

A
Rovat megnevezése

B
Rovat-
szám

C Eredeti előirányzat

D módosított előirányzat

E teljesítés

F
ÖSSZESEN

1

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

B111

2

Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

B112

3

Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

B113

4

Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

B114

5

Működési célú központosított előirányzatok

B115

6

Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai

B116

7

Önkormányzatok működési támogatásai

B11

8

Elvonások és befizetések bevételei

B12

9

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

B13

10

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B14

11

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B15

12

Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B16

624 000

624 000

13

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

B1

624 000

624 000

14

Magánszemélyek jövedelemadói

B311

15

Társaságok jövedelemadói

B312

16

Jövedelemadók

B31

17

Szociális hozzájárulási adó és járulékok

B32

18

Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók

B33

19

Vagyoni tipusú adók

B34

20

Értékesítési és forgalmi adók

B351

21

Fogyasztási adók

B352

22

Pénzügyi monopóliumok nyereségét terhelő adók

B353

23

Gépjárműadók

B354

24

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

B355

25

Termékek és szolgáltatások adói

B35

26

Egyéb közhatalmi bevételek

B36

27

Közhatalmi bevételek

B3

28

Áru- és készletértékesítés ellenértéke

B401

29

Szolgáltatások ellenértéke

B402

30

Közvetített szolgáltatások értéke

B403

31

Tulajdonosi bevételek

B404

32

Ellátási díjak

B405

2 500 000

1 803 153

1 342 473

33

Kiszámlázott általános forgalmi adó

B406

675 000

486 834

362 462

34

Általános forgalmi adó visszatérítése

B407

35

Kamatbevételek

B408

36

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

B409

37

Egyéb működési bevételek

B410

26

38

Működési bevételek

B4

3 175 000

2 289 987

1 704 961

39

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

B61

40

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről

B62

41

Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

B63

42

Működési célú átvett pénzeszközök

B6

43

Működési költségvetés előirányzat csoport

3 175 000

2 913 987

2 328 961

44

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

B21

45

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

B22

46

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B23

47

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B24

48

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B25

49

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

B2

50

Immateriális javak értékesítése

B51

51

Ingatlanok értékesítése

B52

52

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

B53

53

Részesedések értékesítése

B54

54

Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

B55

55

Felhalmozási bevételek

B5

56

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

B71

57

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről

B72

58

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök

B73

59

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

B7

60

Felhalmozási költségvetés előirányzat csoport

-

-

61

Költségvetési bevételek

B1-B7

3 175 000

2 913 987

2 328 961

-

62

költségvetési egyenleg MŰKÖDÉSI

165 256 541

157 644 836

157 059 810

63

költségvetési egyenleg FELHALMOZÁSI

-

-

64

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

B8111

65

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

B8112

66

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

B8113

67

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről

B811

68

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B8121

69

Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása

B8122

70

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B8123

71

Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása

B8124

72

Belföldi értékpapírok bevételei

B812

73

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE

B8131

98 862

98 862

98 862

74

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA

B8131

75

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE

B8132

76

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA

B8132

77

Maradvány igénybevétele

B813

98 862

98 862

98 862

-

78

Államháztartáson belüli megelőlegezések

B814

79

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

B815

80

Központi, irányító szervi támogatás

B816

161 982 679

154 631 987

154 631 987

81

Betétek megszüntetése

B817

82

Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei

B818

83

Belföldi finanszírozás bevételei

B81

162 081 541

154 730 849

154 730 849

84

Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B821

85

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B822

86

Külföldi értékpapírok kibocsátása

B823

87

Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele

B824

88

Külföldi finanszírozás bevételei

B82

89

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei

B83

90

Finanszírozási bevételek

B8

162 081 541

154 730 849

154 730 849

-

91

BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1-8)

165 256 541

157 644 836

157 059 810

-

9. melléklet

Önkormányzat 2020. évi költségvetésének végrehajtásához

Kiadások (Ft)

SÁRKERESZTÚRI NAPRAFORGÓ ÓVODA ELŐIRÁNYZATAI, TELJESÍTÉS

A
Rovat megnevezése

B
Rovat-
szám

C Eredeti előirányzat

D módosított előirányzat

E teljesítés

F
teljesítésből önként vállalt fel.

1

Törvény szerinti illetmények, munkabérek

K1101

103 119 925

91 495 361

90 932 720

2

Normatív jutalmak

K1102

3

Céljuttatás, projektprémium

K1103

4

Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat

K1104

5

Végkielégítés

K1105

6

Jubileumi jutalom

K1106

421 200

280 098

280 098

7

Béren kívüli juttatások

K1107

8

Ruházati költségtérítés

K1108

9

Közlekedési költségtérítés

K1109

1 157 870

507 468

507 468

10

Egyéb költségtérítések

K1110

11

Lakhatási támogatások

K1111

12

Szociális támogatások

K1112

13

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai

K1113

500 000

1 465 524

1 465 524

14

Foglalkoztatottak személyi juttatásai

K11

105 198 995

93 748 451

93 185 810

15

Választott tisztségviselők juttatásai

K121

16

Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások

K122

231 000

335 135

119 035

17

Egyéb külső személyi juttatások

K123

18

Külső személyi juttatások

K12

231 000

335 135

119 035

19

Személyi juttatások

K1

105 429 995

94 083 586

93 304 845

20

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

K2

18 207 197

15 829 091

15 795 591

21

Szakmai anyagok beszerzése

K311

100 000

346 415

339 655

22

Üzemeltetési anyagok beszerzése

K312

21 360 118

18 739 136

18 542 751

23

Árubeszerzés

K313

24

Készletbeszerzés

K31

21 460 118

19 085 551

18 882 406

25

Informatikai szolgáltatások igénybevétele

K321

120 000

84 961

84 961

26

Egyéb kommunikációs szolgáltatások

K322

120 000

80 568

80 568

27

Kommunikációs szolgáltatások

K32

240 000

165 529

165 529

28

Közüzemi díjak

K331

3 450 000

2 658 834

2 658 834

29

Vásárolt élelmezés

K332

4 467 283

13 370 385

13 370 385

30

Bérleti és lízing díjak

K333

300 000

305 670

305 670

31

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások

K334

850 000

175 320

175 320

32

Közvetített szolgáltatások

K335

33

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások

K336

550 000

577 500

577 500

34

Egyéb szolgáltatások

K337

1 100 000

1 648 122

1 448 379

35

Szolgáltatási kiadások

K33

10 717 283

18 735 831

18 536 088

36

Kiküldetések kiadásai

K341

37

Reklám- és propagandakiadások

K342

38

Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások

K34

39

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K351

8 732 448

8 618 147

8 591 076

40

Fizetendő általános forgalmi adó

K352

41

Kamatkiadások

K353

42

Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai

K354

43

Egyéb dologi kiadások

K355

25 000

31 739

31 739

44

Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások

K35

8 757 448

8 649 886

8 622 815

45

Dologi kiadások

K3

41 174 849

46 636 797

46 206 838

-

46

Társadalombiztosítási ellátások

K41

47

Családi támogatások

K42

48

Pénzbeli kárpótlások, kártérítések

K43

49

Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások

K44

50

Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások

K45

51

Lakhatással kapcsolatos ellátások

K46

52

Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai

K47

53

Egyéb nem intézményi ellátások

K48

54

Ellátottak pénzbeli juttatásai

K4

55

Nemzetközi kötelezettségek

K501

56

Elvonások és befizetések

K502

57

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre

K503

58

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K504

59

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K505

60

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre

K506

61

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre

K507

62

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K508

63

Árkiegészítések, ártámogatások

K509

64

Kamattámogatások

K510

65

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre

K511

66

Tartalékok-általános

K513

67

Tartalékok-cél

K513

68

Egyéb működési célú kiadások

K5

69

Működési költségvetés előirányzat csoport

164 812 041

156 549 474

155 307 274

70

Immateriális javak beszerzése, létesítése

K61

71

Ingatlanok beszerzése, létesítése

K62

72

Informatikai eszközök beszerzése, létesítése

K63

73

Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése

K64

350 000

933 711

835 443

74

Részesedések beszerzése

K65

75

Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások

K66

76

Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K67

94 500

161 651

135 119

77

Beruházások

K6

444 500

1 095 362

970 562

78

Ingatlanok felújítása

K71

79

Informatikai eszközök felújítása

K72

80

Egyéb tárgyi eszközök felújítása

K73

81

Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K74

82

Felújítások

K7

83

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre

K81

84

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K82

85

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K83

86

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre

K84

87

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre

K85

88

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K86

89

Lakástámogatás

K87

90

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

K88

91

Egyéb felhalmozási célú kiadások

K8

92

Felhalmozási költségvetés előirányzat csoport

444 500

1 095 362

970 562

-

93

Költségvetési kiadások

K1-K8

165 256 541

157 644 836

156 277 836

94

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

K9111

95

Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

K9112

96

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

K9113

97

Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre

K911

98

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

K9121

99

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása

K9122

100

Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása

K9123

101

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása

K9124

102

Belföldi értékpapírok kiadásai

K912

103

Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása

K913

104

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

K914

105

Központi, irányító szervi támogatások folyósítása

K915

106

Pénzeszközök betétként elhelyezése

K916

107

Pénzügyi lízing kiadásai

K917

108

Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai

K918

109

Belföldi finanszírozás kiadásai

K91

110

Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása

K921

111

Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása

K922

112

Külföldi értékpapírok beváltása

K923

113

Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése

K924

114

Külföldi finanszírozás kiadásai

K92

115

K93

116

Finanszírozási kiadások

K9

117

KIADÁSOK ÖSSZESEN (K1-9)

165 256 541

157 644 836

156 277 836

10. melléklet

Önkormányzat 2020. évi költségvetésének végrehajtásához

Bevételek (Ft)

ÖNKORMÁNYZATI ELŐIRÁNYZATOK, TELJESÍTÉS

A
Rovat megnevezése

B
Rovat-
szám

C eredeti előirányzat

D módosított előirányzat

E teljesítés

F teljesítésből önként vállalt feladat

1.

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

B111

87 543 468

97 019 950

97 019 950

2.

Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

B112

102 039 150

109 165 925

109 165 925

3.

Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

B113

99 076 014

89 840 628

89 840 628

4.

Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

B114

3 242 592

4 357 152

4 357 152

5.

Működési célú központosított előirányzatok

B115

12 375 401

12 375 401

6.

Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai

B116

7.

Önkormányzatok működési támogatásai

B11

291 901 224

312 759 056

312 759 056

8.

Elvonások és befizetések bevételei

B12

9.

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

B13

10.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B14

11.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B15

12.

Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B16

145 132 973

148 226 237

98 975 591

13.

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

B1

437 034 197

460 985 293

411 734 647

14.

Magánszemélyek jövedelemadói

B311

15.

Társaságok jövedelemadói

B312

16.

Jövedelemadók

B31

17.

Szociális hozzájárulási adó és járulékok

B32

18.

Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók

B33

19.

Vagyoni tipusú adók

B34

20.

Értékesítési és forgalmi adók

B351

15 930 000

15 930 000

19 496 847

21.

Fogyasztási adók

B352

22.

Pénzügyi monopóliumok nyereségét terhelő adók

B353

23.

Gépjárműadók

B354

6 256 000

-

-

24.

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

B355

25.

Termékek és szolgáltatások adói

B35

22 186 000

15 930 000

19 496 847

26.

Egyéb közhatalmi bevételek

B36

176 000

176 000

208 865

27.

Közhatalmi bevételek

B3

22 362 000

16 106 000

19 705 712

28.

Áru- és készletértékesítés ellenértéke

B401

1 229 590

1 229 590

2 115 522

29.

Szolgáltatások ellenértéke

B402

2 300 000

2 300 000

3 019 665

3 019 665

30.

Közvetített szolgáltatások értéke

B403

505 902

602 778

31.

Tulajdonosi bevételek

B404

5 292 000

5 292 000

3 773 566

32.

Ellátási díjak

B405

33.

Kiszámlázott általános forgalmi adó

B406

2 381 829

2 381 829

1 696 234

34.

Általános forgalmi adó visszatérítése

B407

35.

Kamatbevételek

B408

36.

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

B409

Biztosító által fizetett kártérítés

B410

37.

Egyéb működési bevételek

B411

2 316 006

38.

Működési bevételek

B4

11 203 419

11 709 321

13 523 771

3 019 665

39.

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

B61

40.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről

B64

3 000 000

3 000 000

41.

Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

B65

1 434 516

42.

Működési célú átvett pénzeszközök

B6

3 000 000

4 434 516

43.

Működési költségvetés előirányzat csoport

470 599 616

491 800 614

449 398 646

3 019 665

44.

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

B21

45.

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

B22

46.

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B23

47.

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B24

48.

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B25

21 387 269

21 387 269

30 596 370

49.

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

B2

21 387 269

21 387 269

30 596 370

50.

Immateriális javak értékesítése

B51

51.

Ingatlanok értékesítése

B52

52.

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

B53

53.

Részesedések értékesítése

B54

54.

Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

B55

55.

Felhalmozási bevételek

B5

56.

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

B71

57.

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről

B72

58.

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök

B73

59.

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

B7

60.

Felhalmozási költségvetés előirányzat csoport

21 387 269

21 387 269

30 596 370

61.

Költségvetési bevételek

B1-B7

491 986 885

513 187 883

479 995 016

3 019 665

62.

költségvetési egyenleg MŰKÖDÉSI

531 227 126

551 970 472

509 568 504

63.

költségvetési egyenleg FELHALMOZÁSI

53 485 704

51 227 613

60 436 714

64.

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

B8111

65.

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

B8112

66.

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

B8113

67.

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről

B811

68.

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B8121

69.

Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása

B8122

70.

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B8123

71.

Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása

B8124

72.

Belföldi értékpapírok bevételei

B812

73.

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE

B8131

60 627 510

60 169 858

60 169 858

74.

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA

B8131

32 098 435

29 840 344

29 840 344

75.

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE

B8132

76.

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA

B8132

77.

Maradvány igénybevétele

B813

92 725 945

90 010 202

90 010 202

78.

Államháztartáson belüli megelőlegezések

B814

13 181 198

79.

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

B815

80.

Központi, irányító szervi támogatás

B816

81.

Betétek megszüntetése

B817

82.

Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei

B818

83.

Belföldi finanszírozás bevételei

B81

92 725 945

90 010 202

103 191 400

84.

Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B821

85.

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B822

86.

Külföldi értékpapírok kibocsátása

B823

87.

Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele

B824

88.

Külföldi finanszírozás bevételei

B82

89.

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei

B83

90.

Finanszírozási bevételek

B8

92 725 945

90 010 202

103 191 400

91.

BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1-8)

584 712 830

603 198 085

583 186 416

3 019 665

11. melléklet

Önkormányzat 2020. évi költségvetésének végrehajtásához

Kiadások (Ft)

ÖNKORMÁNYZATI ELŐIRÁNYZATOK, TELJESÍTÉS

A
Rovat megnevezése

B
Rovat-
szám

C eredeti előirányzat

D módosított előirányzat

E teljesítés

F teljesítésből önként vállalt feladat

1

Törvény szerinti illetmények, munkabérek

K1101

39 774 266

44 807 354

44 807 354

2

Normatív jutalmak

K1102

1 722 810

3

Céljuttatás, projektprémium

K1103

1 137 800

1 137 800

4

Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat

K1104

5

Végkielégítés

K1105

6

Jubileumi jutalom

K1106

7

Béren kívüli juttatások

K1107

508 800

431 805

431 805

8

Ruházati költségtérítés

K1108

9

Közlekedési költségtérítés

K1109

381 659

381 659

10

Egyéb költségtérítések

K1110

11

Lakhatási támogatások

K1111

12

Szociális támogatások

K1112

13

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai

K1113

450 195

450 195

14

Foglalkoztatottak személyi juttatásai

K11

42 005 876

47 208 813

47 208 813

15

Választott tisztségviselők juttatásai

K121

17 050 704

17 200 564

17 200 564

16

Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások

K122

17 992 138

17 990 562

17 990 562

17

Egyéb külső személyi juttatások

K123

600 000

6 667 802

6 667 802

18

Külső személyi juttatások

K12

35 642 842

41 858 928

41 858 928

19

Személyi juttatások

K1

77 648 718

89 067 741

89 067 741

20

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

K2

11 874 809

11 608 162

11 608 162

21

Szakmai anyagok beszerzése

K311

22

Üzemeltetési anyagok beszerzése

K312

14 809 230

19 214 644

17 528 459

23

Árubeszerzés

K313

24

Készletbeszerzés

K31

14 809 230

19 214 644

17 528 459

25

Informatikai szolgáltatások igénybevétele

K321

350 000

350 000

322 015

26

Egyéb kommunikációs szolgáltatások

K322

1 200 000

1 200 000

848 019

27

Kommunikációs szolgáltatások

K32

1 550 000

1 550 000

1 170 034

28

Közüzemi díjak

K331

7 126 271

6 859 931

6 206 223

29

Vásárolt élelmezés

K332

150 000

150 000

78 959

30

Bérleti és lízing díjak

K333

2 959 271

3 354 777

3 354 777

31

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások

K334

5 632 937

5 259 331

4 363 010

32

Közvetített szolgáltatások

K335

500 000

1 005 902

615 907

33

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások

K336

100 000

100 000

78 100

34

Egyéb szolgáltatások

K337

73 030 151

55 032 851

40 658 509

35

Szolgáltatási kiadások

K33

89 498 630

71 762 792

55 355 485

36

Kiküldetések kiadásai

K341

37

Reklám- és propagandakiadások

K342

38

Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások

K34

39

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K351

28 581 622

30 392 377

11 463 229

40

Fizetendő általános forgalmi adó

K352

1 191 989

1 191 989

826 000

41

Kamatkiadások

K353

42

Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai

K354

43

Egyéb dologi kiadások

K355

120 000

288 221

285 642

44

Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások

K35

29 893 611

31 872 587

12 574 871

45

Dologi kiadások

K3

135 751 471

124 400 023

86 628 849

46

Társadalombiztosítási ellátások

K41

47

Családi támogatások

K42

48

Pénzbeli kárpótlások, kártérítések

K43

49

Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások

K44

50

Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások

K45

51

Lakhatással kapcsolatos ellátások

K46

52

Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai

K47

20 578 000

16 244 436

1 680 000

53

Egyéb nem intézményi ellátások

K48

37 330 000

25 767 815

22 187 268

54

Ellátottak pénzbeli juttatásai

K4

57 908 000

42 012 251

23 867 268

55

Nemzetközi kötelezettségek

K501

56

Elvonások és befizetések

K502

1 595 239

1 595 239

57

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre

K503

58

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K504

59

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K505

60

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre

K506

5 450 000

4 450 000

450 000

61

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre

K507

62

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K508

3 386 940

3 386 940

63

Árkiegészítések, ártámogatások

K509

64

Kamattámogatások

K510

65

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre

K512

4 750 000

5 393 423

5 393 423

1 360 000

66

Tartalékok-általános

K513

67

Tartalékok-cél

K513

4 320 085

17 041 433

68

Egyéb működési célú kiadások

K5

14 520 085

31 867 035

10 825 602

1 360 000

69

Működési költségvetés előirányzat csoport

297 703 083

298 955 212

221 997 622

1 360 000

70

Immateriális javak beszerzése, létesítése

K61

147 900

147 900

71

Ingatlanok beszerzése, létesítése

K62

3 650 000

23 870 161

23 870 161

72

Informatikai eszközök beszerzése, létesítése

K63

750 350

750 350

73

Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése

K64

11 355 037

10 439 382

5 806 386

74

Részesedések beszerzése

K65

75

Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások

K66

76

Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K67

4 051 297

4 390 444

3 238 416

77

Beruházások

K6

19 056 334

39 598 237

33 813 213

78

Ingatlanok felújítása

K71

28 234 812

27 930 226

18 359 032

79

Informatikai eszközök felújítása

K72

80

Egyéb tárgyi eszközök felújítása

K73

81

Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K74

6 194 558

6 131 216

4 956 938

82

Felújítások

K7

34 429 370

34 061 442

23 315 970

83

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre

K81

84

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K82

85

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K83

86

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre

K84

303 845

303 845

87

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre

K85

88

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K86

89

Lakástámogatás

K87

90

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

K89

1 987 624

1 987 624

91

Egyéb felhalmozási célú kiadások

K8

2 291 469

2 291 469

92

Felhalmozási költségvetés előirányzat csoport

53 485 704

75 951 148

59 420 652

93

Költségvetési kiadások

K1-K8

351 188 787

374 906 360

281 418 274

1 360 000

94

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

K9111

95

Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

K9112

96

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

K9113

97

Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre

K911

98

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

K9121

99

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása

K9122

100

Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása

K9123

101

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása

K9124

102

Belföldi értékpapírok kiadásai

K912

103

Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása

K913

104

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

K914

11 676 050

11 676 050

11 676 050

105

Központi, irányító szervi támogatások folyósítása

K915

221 847 993

216 615 675

216 615 675

106

Pénzeszközök betétként elhelyezése

K916

107

Pénzügyi lízing kiadásai

K917

108

Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai

K918

109

Belföldi finanszírozás kiadásai

K91

233 524 043

228 291 725

228 291 725

110

Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása

K921

111

Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása

K922

112

Külföldi értékpapírok beváltása

K923

113

Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése

K924

114

Külföldi finanszírozás kiadásai

K92

115

K93

116

Finanszírozási kiadások

K9

233 524 043

228 291 725

228 291 725

1 360 000

117

KIADÁSOK ÖSSZESEN (K1-9)

574 712 830

603 198 085

509 709 999

1 360 000

12. melléklet

Az önkormányzat 2020.évi költségvetésének végrehajtásához

Összevont mérleg

Adatok Ft-ban

A
sorszám

B
megnevezés

C előző időszak

D módosítás

E tárgyidőszak

1

immateriálisjavak

4304281

3 667 481

2

tárgyieszközök

857 638 215

871 641 618

3

befektetett pénzügyi eszközök

107 000

107 000

4

koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök

69 574 120

66 374 684

5

nemzetivagyonba tartozó befektetett eszközök

931 623 616

941 790 783

6

készletek

2 205 562

5 113 265

7

értékpapírok

0

0

8

nemzetivagyonba tartozó forgóeszközök

2 205 562

5 113 265

9

hosszúlejáratú betétek

0

0

10

pénztárak, csekkek, betétkönyvek

451 100

260 760

11

forintszámlák, devizaszámlák

88 562 579

77 216 373

12

lekötött bankbetétek

0

0

13

pénzeszközök

89 013 679

77 477 133

14

költségvetésiévben esedékes követelések

14 396 980

9 535 418

15

költségvetésiévet követően esedékes követelések

0

10 209 554

16

követelés jellegű sajátos elszámolások

1 703 932

706 104

17

követelések

16 100 912

20 451 076

18

egyéb sajátos eszközoldali elszámolások

9 357 303

-5 343 700

19

aktív időbeli elhatárolások

0

0

20

ESZKÖZÖK ÖSSZESEN

1 048 301 072

1 039 488 557

21

nemzetivagyon és egyéb eszközök induláskori értéke

790 217 905

790 217 905

22

felhalmozott eredmény

127 489 298

239 395 834

23

eszközök értékhelyesbítésének forrása

0

0

24

mérlegszerinti eredmény

111 906 536

-11 343 198

25

sajáttőke

1 029 613 739

1 018 270 541

26

költségvetésiévben esedékes kötelezettségek

11720529

772 836

27

költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek

0

13 181 198

28

kötelezettségjellegű sajátos elszámolások

3 672 011

3 969 189

29

kötelezettségek

15 392 540

17 923 223

30

Kincstári számlavezetéssel kapcsolatos elszámolások

0

0

31

passzív időbeli elhatárolások

3 294 793

3 294 793

32

FORRÁSOK ÖSSZESEN

1 048 301 072

1 039 488 557

13. melléklet

Önkormányzat 2020. évi költségvetésének végrehajtásához

Eredménykimutatás (konszolidált)

Adatok forintban

Megnevezés

Konszolidálás előtti

Konszolidálás

Konszolidált

Közhatalmi eredményszemléletű bevételek

8 973 147

-

8 973 147

Eszközök és szolgáltatások értékesítése nettó eredményszemléletű bevételei

7 348 044

-

7 348 044

Tevékenység egyéb nettó eredményszemléletű bevételei

5 140 076

-

5 140 076

I. Tevékenység nettó eredményszemléletű bevétele

21 461 267

-

21 461 267

Saját termelésű készletek állomány változása

-

-

-

Saját előállítású eszközök aktívált értéke

-

-

-

II. Aktívált saját teljesítmények értéke

-

-

-

Központi működési célú támogatások eredményszemléletű bevétele

529 374 731

-216 615 675

312 759 056

Egyéb működési célú támogatások eredményszemléletű bevétele

101 034 107

-

101 034 107

Felhalmozású támogatások eredményszemléletű bevételei

30 596 370

-

30 596 370

Különféle egyéb eredményszemléletű bevételek

31 165 457

31 165 457

III. Egyéb eredményszemléletű bevételek

692 170 665

-216 615 675

475 554 990

Anyagköltség

31 201 961

-

31 201 961

Igénybevett szolgáltatások értéke

78 195 588

-

78 195 588

Eladott áruk beszerzési értéke

-

-

-

Eladott közvetett szolgáltatások értéke

1 489 183

-

1 489 183

IV.Anyagjellegű ráfordítások

110 886 732

110 886 732

Bérköltség

176 758 100

-

176 758 100

Személyi jellegű kifizetések

55 363 346

-

55 363 346

Bérjárulékok

35 322 631

-

35 322 631

V. Személyi jellegű ráfordítások

267 444 077

267 444 077

VI.Értékcsökkenési leírás

39 637 931

39 637 931

VII. Egyéb ráfordítások

307 006 390

-216 615 675

90 390 715

A: Tevékenység eredménye

-11 343 198

-11 343 198

Kapott osztalék és részesedés

-

-

-

Részesedésekből származó eredményszemléletű bevételek, árfolyamnyereségek

-

-

-

Befektetett p.ü.eszközökből származó eredményszemléletű bevételek, árf.nyer.

-

-

-

Kapott kamatok és kamatjellegű eredményszemléletű bevétel

-

-

-

Pénzügyi műveletek egyéb eredményszemléletű bevételei

-

-

-

VIII. Pénzügyi műveletek eredményszemléletű bevételei

-

-

-

Részesedésekből származó ráfordítások, árfolyamveszteségek

-

-

-

Befektetett p.ü.eszközökből származó ráfordítások, árfolyamveszteségek

-

-

-

Fizetendő kamatok és kamat jellegű ráfordítások

-

-

-

Részesedések, értékpapírok, pénzeszközök értékvesztése

-

-

-

Pénzügyi műveletek egyéb ráfordításai

-

-

-

IX. Pénzügyi műveletek ráfordításai

-

-

-

B: Pénzügyi műveletek eredménye

-

-

-

C: Mérlegszerinti eredmény

-11 343 198

-

-11 343 198

14. melléklet

Bruttó érték forintban

A
Megnevezés

B önkormányzat

C
Polg. Hivatal

D
Óvoda

E
Összesen

1

I. Immateriális javak

2

forgalomképtelen törzsvagyon

3

nemz.gazd.-i sz. kiemelt jelent. törzsvagyon

4

korlátozottan forgalomképes törzsvagyon

3980000

3980000

5

üzleti vagyon

876614

876614

6

0'-ra leírt

307 020

89700

396 720

7

Immateriális javak összesen:

5 163 634

89700

5 253 334

8

II. Tárgyi eszközök - Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok

9

forgalomképtelen törzsvagyon

10

nemz.gazd.-i sz. kiemelt jelent. törzsvagyon

11

korlátozottan forgalomképes törzsvagyon

1 108 011 323

1 108 011 323

12

üzleti vagyon

3933400

3933400

13

0'-ra leírt

9 734 685

9 734 685

14

Ingatlanok és kapcs. vagyoni ért. jogok összesen:

1 121 679 408

1 121 679 408

15

II. Tárgyi eszközök - Gépek, berendezések, felszerelések, járművek

16

forgalomképtelen törzsvagyon

17

nemz.gazd.-i sz. kiemelt jelent. törzsvagyon

18

korlátozottan forgalomképes törzsvagyon

17121200

129 396

17 250 596

19

üzleti vagyon

19 828 380

502577

20 330 957

20

0'-ra leírt

53 261 265

1620572

1092896

55 974 733

21

Gépek, berendezések, felsz., járművek összesen:

90 210 845

1 620 572

1 724 869

93 556 286

22

II. Tárgyi eszközök - Beruházások, felújítások

23

forgalomképtelen törzsvagyon

24

nemz.gazd.-i sz. kiemelt jelent. törzsvagyon

25

korlátozottan forgalomképes törzsvagyon

38 940 230

38 940 230

26

üzleti vagyon

27

0'-ra leírt

28

Beruházások, felújítások összesen:

38 940 230

38 940 230

29

IV. Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök

30

forgalomképtelen törzsvagyon

31

nemz.gazd.-i sz. kiemelt jelent. törzsvagyon

32

korlátozottan forgalomképes törzsvagyon

159 971 843

159 971 843

33

üzleti vagyon

34

0'-ra leírt

3 988 774

3 988 774

35

Koncesszióba, vagyonkez. adott eszk. összesen:

163 960 617

163 960 617

36

Összesen összesen:

1 419 954 734

1 620 572

1 814 569

1 423 389 875