Tác Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2021. (V.31.) önkormányzati rendelete
az Önkormányzat 2020. évi gazdálkodásának végrehajtásáról
Hatályos: 2021. 06. 01Tác Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2021. (V. 31.) önkormányzati rendelete
az Önkormányzat 2020. évi gazdálkodásának végrehajtásáról
Tác Község Polgármestere a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdése szerint Tác Község Önkormányzat Képviselő-testületének hatáskörét gyakorolva az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. § (1) Az Önkormányzat képviselő-testülete a 2020. évi költségvetés végrehajtásáról szóló beszámolót
- a) 484.728.437,- Ft bevétellel
- b) 373.808.133,- Ft kiadással hagyja jóvá.
(2) Az Önkormányzat bevételeit forrásonként és a kiadásokat – ezen belül a kiemelt kiadásokat – feladatonként részletezve 1. mellékletben foglaltaknak megfelelően fogadja el.
(3) A Táci Közös Önkormányzati Hivatal bevételeit forrásonként a 6. melléklet, a kiadásokat – ezen belül a kiemelt kiadásokat – feladatonként részletezve 3. mellékletben foglaltaknak megfelelően fogadja el.
(4) A Táci Százszorszép Óvoda bevételeit forrásonként a 7. melléklet, a kiadásokat – ezen belül a kiemelt kiadásokat – feladatonként részletezve a 4. mellékletben foglaltaknak megfelelően fogadja el.
(5) Az Önkormányzat finanszírozási kiadásait a 2 melléklet szerint hagyja jóvá.
(6) Az Önkormányzat finanszírozási bevételeit a 5. melléklet szerint hagyja jóvá.
(7) A Felhalmozási kiadásait az 8. mellékletben foglaltak szerint hagyja jóvá.
(8) Az önkormányzat és intézményei költségvetési létszámkeretét a 9. melléklet szerint hagyja jóvá.
(9) A társadalom- és szociálpolitikai kiadások teljesítését a 10. melléklet szerint hagyja jóvá.
(10) Az önkormányzat a helyi adó és egyéb közhatalmi bevételek teljesítését a 11. melléklet szerint hagyja jóvá
2. § Az Önkormányzat 2020. december 31-i állapot szerinti vagyonát az 12. mellékletben részletezettek szerint állapítja meg
3. § Ezen rendelet hatálybalépésével egy időben hatályát veszti az Önkormányzat 2020. évi költségvetéséről szóló 1/2020. (II. 17.) önkormányzati rendelete
4. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
1. melléklet
Tác Község Önkormányzata 2020. évi költségvetésének főösszegei
B E V É T E L E K | forint | |||
Sor- | Bevételi jogcím | Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | Tény |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
1. | B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről | 166 757 663 | 215 415 049 | 215 415 049 |
2. | B11. Önkormányzatok működési támogatásai | 155 006 663 | 186 353 312 | 186 353 312 |
3. | B111. Helyi önkormányzatok működésének álalános támogatása | 83 592 440 | 105 590 705 | 105 590 705 |
4. | B112. Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása | 43 944 920 | 47 373 310 | 47 373 310 |
5. | B1131. Települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása | 5 801 820 | 9 621 276 | 9 621 276 |
6. | B1132 Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása | 19 468 225 | 17 745 005 | 17 745 005 |
7. | B114. Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása | 2 199 258 | 2 955 198 | 2 955 198 |
8. | B115. Működési célú központosított előirányzatok | - | 2 591 278 | 2 591 278 |
9. | B116. Elszámolásból származó bevételek | - | 476 540 | 476 540 |
10. | B15. Müködési célú visszatéritendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről | - | 6 000 000 | 6 000 000 |
11. | B16. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről | 11 751 000 | 23 061 737 | 23 061 737 |
12. | B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | - | 98 918 803 | 98 918 803 |
13. | B21. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások | - | - | - |
14. | B25. Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről | - | 98 918 803 | 98 918 803 |
15. | B3. Közhatalmi bevétel | 50 048 000 | 36 327 660 | 36 233 883 |
16. | B34. Vagyoni típusú adók | 6 144 000 | 6 272 592 | 6 272 592 |
17. | B35. Termékek és szolgáltatások adói | 43 704 000 | 29 855 068 | 29 852 099 |
18. | B351. Értékesítési és forg. adók(Iparűzési adó) | 37 488 000 | 29 274 758 | 29 271 789 |
19. | B354. Gépjármű adók 40% | 6 216 000 | 580 310 | 580 310 |
20. | B355. Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók (talajterhelési díj) | - | - | - |
21. | B36. Egyéb közhatalmi bevételek | 200 000 | 200 000 | 109 192 |
22. | B4.Működési bevételek | 8 906 000 | 16 958 941 | 16 953 997 |
23. | B5. Felhalmozási bevételek | - | 24 000 000 | 24 000 000 |
24. | B6. Működési célú átvett pénzeszközök | 4 000 000 | 9 694 181 | 9 694 181 |
25. | B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök | - | - | - |
26. | B74. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről | - | - | - |
27. | B75. Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök | - | - | - |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: | 229 711 663 | 401 314 634 | 401 215 913 | |
28. | B8. Finanszírozási bevételek | 64 214 039 | 83 512 524 | 83 512 524 |
29. | B8111Hosszú lejáratú hitelek felvétele | - | ||
30. | B814. Államháztartáson belüli megelőlegezések | - | 7 497 188 | 7 497 188 |
31. | B813. Maradvány igénybevétele | 64 214 039 | 76 015 336 | 76 015 336 |
32. | Bevételek összesen: | 293 925 702 | 484 827 158 | 484 728 437 |
K I A D Á S O K | forint | |||
Sor-szám | Kiadási jogcím | Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | Tény |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
1. | K1. Személyi juttatás | 37 510 162 | 47 525 159 | 42 427 490 |
2. | K11. Foglalkoztatottak személyi juttatásai | 23 571 562 | 33 654 059 | 32 266 487 |
3. | K12. Külső személyi juttatások | 13 938 600 | 13 871 100 | 10 161 003 |
4. | K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | 6 291 730 | 7 517 655 | 6 402 436 |
5. | K3. Dologi kiadások | 51 776 216 | 69 840 629 | 59 210 208 |
6. | ebből:K353 felhalmozási kamat | - | - | - |
7. | K4. Ellátottak pénzbeli juttatása | 770 000 | 770 000 | 707 232 |
8. | K5. Egyéb működési célú kiadások | 17 919 629 | 18 164 188 | 14 369 725 |
9. | Ebből: K513. Tartalékok | - | - | - |
10. | K513. Tartalékok (működési) | - | - | - |
11. | K513. Tartalékok (felhalmozási) | - | - | - |
12. | K6. Beruházás | 49 124 474 | 75 506 162 | 56 058 428 |
13. | K7. Felújítás | 4 480 779 | 117 359 519 | 53 935 266 |
14. | K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások | - | 852 292 | 852 292 |
15. | K9. Finanszírozási kiadások | 126 052 712 | 147 291 554 | 139 845 056 |
16. | K9. Finanszírozási kiadások (Óvoda+KÖH) | 119 852 445 | 141 091 287 | 133 644 789 |
17. | K9. Finanszírozási kiadások (megelőlegezés vissza fizetése) | 6 200 267 | 6 200 267 | 6 200 267 |
18. | KIADÁSOK ÖSSZESEN: | 293 925 702 | 484 827 158 | 373 808 133 |
2020. évi Költségvetési kiadások összesen | 293 925 702 | 484 827 158 | 373 808 133 | |
2020. évi Költségvetési bevételek összesen | 293 925 702 | 484 827 158 | 484 728 437 |
2. melléklet
Tác Község Önkormányzatának 2020. évi tervezett kiadásai feladatonként
Kormányzati funkciók | Kiadási jogcímek | Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | Tény |
---|---|---|---|---|
011130 Önkormányzatok és önk.hivatalok jogalkotói és ált.igazg.tevékenysége | K1. Személyi juttatások | 21 296 818 | 24 337 031 | 19 239 362 |
K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | 3 768 372 | 4 262 191 | 3 174 657 | |
K3. Dologi kiadások | 17 254 380 | 16 933 256 | 13 034 346 | |
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai | - | - | - | |
K5. Egyéb működési célú kiadások (tartalékok nélkül) | 8 000 000 | 8 000 000 | 7 700 000 | |
K513. Tartalék | ||||
K6. Beruházások | 42 708 712 | 21 356 063 | 21 356 063 | |
K7. Felújítások | 4 480 779 | 60 399 630 | 677 620 | |
K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások | ||||
K9. Finanszírozási kiadások | ||||
Összesen | 97 509 061 | 135 288 171 | 65 182 048 | |
013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok | K1. Személyi juttatások | |||
K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | ||||
K3. Dologi kiadások | - | 173 521 | 173 521 | |
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai | ||||
K5. Egyéb működési célú kiadások (tartalékok nélkül) | ||||
K513. Tartalék | ||||
K6. Beruházások | ||||
K7. Felújítások | - | 37 188 301 | 33 486 058 | |
K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások | ||||
K9. Finanszírozási kiadások | ||||
Összesen | - | 37 361 822 | 33 659 579 | |
018010 Önkormányzatok elszámolásai a központi költségvetéssel | K1. Személyi juttatások | |||
K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | ||||
K3. Dologi kiadások | ||||
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai | ||||
K5. Egyéb működési célú kiadások (tartalékok nélkül) | - | 74 559 | 74 559 | |
K513. Tartalék | ||||
K6. Beruházások | ||||
K7. Felújítások | ||||
K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások | ||||
K9. Finanszírozási kiadások | 6 200 267 | 6 200 267 | 6 200 267 | |
Összesen | 6 200 267 | 6 274 826 | 6 274 826 | |
013320 Köztemető fenntartás és működtetés | K1. Személyi juttatások | |||
K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | ||||
K3. Dologi kiadások | - | 100 000 | - | |
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai | ||||
K5. Egyéb működési célú kiadások (tartalékok nélkül) | ||||
K513. Tartalék | ||||
K6. Beruházások | ||||
K7. Felújítások | ||||
K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások | ||||
K9. Finanszírozási kiadások | ||||
Összesen | - | 100 000 | - | |
018030 Támogatási célú finanszírozási műveletek | K1. Személyi juttatások | |||
K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | ||||
K3. Dologi kiadások | ||||
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai | ||||
K5. Egyéb működési célú kiadások (tartalékok nélkül) | 8 909 629 | 8 909 629 | 6 245 166 | |
K513. Tartalék | ||||
K6. Beruházások | ||||
K7. Felújítások | ||||
K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások | ||||
K9. Finanszírozási kiadások | 119 852 445 | 141 091 287 | 133 644 789 | |
Összesen | 128 762 074 | 150 000 916 | 139 889 955 | |
041233 Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás | K1. Személyi juttatások | 3 499 335 | 7 758 378 | 7 758 378 |
K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | 306 192 | 711 151 | 711 151 | |
K3. Dologi kiadások | 1 524 000 | 1 525 865 | 1 025 865 | |
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai | ||||
K5. Egyéb működési célú kiadások (tartalékok nélkül) | ||||
K513. Tartalék | ||||
K6. Beruházások | - | - | - | |
K7. Felújítások | ||||
K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások | ||||
K9. Finanszírozási kiadások | ||||
Összesen | 5 329 527 | 9 995 394 | 9 495 394 | |
045120 Út, autópálya építése | K1. Személyi juttatások | |||
K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | ||||
K3. Dologi kiadások | - | 33 778 | 33 778 | |
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai | ||||
K5. Egyéb működési célú kiadások (tartalékok nélkül) | ||||
K513. Tartalék | ||||
K6. Beruházások | - | 6 613 694 | 6 613 694 | |
K7. Felújítások | ||||
K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások | ||||
K9. Finanszírozási kiadások | ||||
Összesen | - | 6 647 472 | 6 647 472 | |
052020 Szennyviz gyűjtése, tisztitása, elhelyezése | K1. Személyi juttatások | |||
K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | ||||
K3. Dologi kiadások | - | 323 700 | 323 700 | |
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai | ||||
K5. Egyéb működési célú kiadások (tartalékok nélkül) | ||||
K513. Tartalék | ||||
K6. Beruházások | - | 107 188 | 107 188 | |
K7. Felújítások | - | 372 801 | 372 801 | |
K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások | ||||
K9. Finanszírozási kiadások | ||||
Összesen | - | 803 689 | 803 689 | |
062020 Településfejlesztési projektek és támogatások | K1. Személyi juttatások | |||
K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | ||||
K3. Dologi kiadások | - | 12 267 710 | 12 267 710 | |
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai | ||||
K5. Egyéb működési célú kiadások (tartalékok nélkül) | ||||
K513. Tartalék | ||||
K6. Beruházások | - | 36 855 917 | 23 823 945 | |
K7. Felújítások | ||||
K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások | - | 300 000 | 300 000 | |
K9. Finanszírozási kiadások | ||||
Összesen | - | 49 423 627 | 36 391 655 | |
063010 Vizügy igazgatása | K1. Személyi juttatások | |||
K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | ||||
K3. Dologi kiadások | - | - | - | |
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai | ||||
K5. Egyéb működési célú kiadások (tartalékok nélkül) | ||||
K513. Tartalék | ||||
K6. Beruházások | ||||
K7. Felújítások | ||||
K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások | ||||
K9. Finanszírozási kiadások | ||||
Összesen | - | - | - | |
063020 Viztermelés, -kezelés,-ellátás | K1. Személyi juttatások | |||
K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | ||||
K3. Dologi kiadások | - | 387 200 | 387 200 | |
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai | ||||
K5. Egyéb működési célú kiadások (tartalékok nélkül) | ||||
K513. Tartalék | ||||
K6. Beruházások | - | - | - | |
K7. Felújítások | ||||
K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások | ||||
K9. Finanszírozási kiadások | ||||
Összesen | - | 387 200 | 387 200 | |
064010 Közvilágítás | K1. Személyi juttatások | 0 | ||
K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | ||||
K3. Dologi kiadások | 3 005 291 | 3 630 280 | 3 630 280 | |
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai | ||||
K5. Egyéb működési célú kiadások (tartalékok nélkül) | ||||
K513. Tartalék | ||||
K6. Beruházások | ||||
K7. Felújítások | ||||
K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások | ||||
K9. Finanszírozási kiadások | ||||
Összesen | 3 005 291 | 3 630 280 | 3 630 280 | |
072111 Háziorvosi ellátás | K1. Személyi juttatások | |||
K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | ||||
K3. Dologi kiadások | - | 459 932 | 459 932 | |
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai | ||||
K5. Egyéb működési célú kiadások (tartalékok nélkül) | ||||
K513. Tartalék | ||||
K6. Beruházások | - | 3 505 260 | 3 505 260 | |
K7. Felújítások | ||||
K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások | ||||
K9. Finanszírozási kiadások | ||||
Összesen | - | 3 965 192 | 3 965 192 | |
066020 Város- és községgazdálkodás | K1. Személyi juttatások | |||
K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | ||||
K3. Dologi kiadások | 2 612 390 | 2 612 390 | 1 804 722 | |
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai | ||||
K5. Egyéb működési célú kiadások (tartalékok nélkül) | ||||
K513. Tartalék | ||||
K6. Beruházások | - | 27 312 | 27 312 | |
K7. Felújítások | ||||
K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások | ||||
K9. Finanszírozási kiadások | ||||
Összesen | 2 612 390 | 2 639 702 | 1 832 034 | |
084031 Civil szervezetek működési támogatása | K1. Személyi juttatások | |||
K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | ||||
K3. Dologi kiadások | 266 700 | - | - | |
ebből:K353 felhalmozási kamat | ||||
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai | ||||
K5. Egyéb működési célú kiadások (tartalékok nélkül) | 210 000 | 380 000 | 350 000 | |
K513. Tartalék | ||||
K6. Beruházások | ||||
K7. Felújítások | ||||
K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások | ||||
K9. Finanszírozási kiadások | ||||
Összesen | 476 700 | 380 000 | 350 000 | |
066010 Zöldterület-kezelés | K1. Személyi juttatások | |||
K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | ||||
K3. Dologi kiadások | 438 150 | 438 150 | 362 672 | |
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai | ||||
K5. Egyéb működési célú kiadások (tartalékok nélkül) | ||||
K513. Tartalék | ||||
K6. Beruházások | - | - | - | |
K7. Felújítások | ||||
K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások | ||||
K9. Finanszírozási kiadások | ||||
Összesen | 438 150 | 438 150 | 362 672 | |
074032 Ifjúság-egészségügyi gondozás | K1. Személyi juttatások | 11 934 009 | 12 504 558 | 12 504 558 |
K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | 2 073 466 | 2 073 466 | 2 045 781 | |
K3. Dologi kiadások | 1 084 153 | 1 084 153 | 724 939 | |
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai | ||||
K5. Egyéb működési célú kiadások (tartalékok nélkül) | ||||
K513. Tartalék | ||||
K6. Beruházások | - | 516 000 | 516 000 | |
K7. Felújítások | - | |||
K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások | - | 552 292 | 552 292 | |
K9. Finanszírozási kiadások | ||||
Összesen | 15 091 628 | 16 730 469 | 16 343 570 | |
081030 Sportlétesítmények, edzőtáborok működtetése és fejlesztése | K1. Személyi juttatások | |||
K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | ||||
K3. Dologi kiadások | 1 106 170 | 1 106 170 | 830 287 | |
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai | ||||
K5. Egyéb működési célú kiadások (tartalékok nélkül) | 600 000 | 600 000 | - | |
K513. Tartalék | ||||
K6. Beruházások | ||||
K7. Felújítások | ||||
K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások | ||||
K9. Finanszírozási kiadások | ||||
Összesen | 1 706 170 | 1 706 170 | 830 287 | |
082044 Könyvtári szolgáltatások | K1. Személyi juttatások | 360 000 | 360 000 | 360 000 |
K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | 70 200 | 54 000 | 54 000 | |
K3. Dologi kiadások | 871 220 | 871 220 | 297 296 | |
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai | ||||
K5. Egyéb működési célú kiadások (tartalékok nélkül) | ||||
K513. Tartalék | ||||
K6. Beruházások | ||||
K7. Felújítások | ||||
K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások | ||||
K9. Finanszírozási kiadások | ||||
Összesen | 1 301 420 | 1 285 220 | 711 296 | |
082042 Könyvtári állomány gyarapitása, nyilvántartása | K1. Személyi juttatások | |||
K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | ||||
K3. Dologi kiadások | - | 310 807 | 310 807 | |
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai | ||||
K5. Egyéb működési célú kiadások (tartalékok nélkül) | ||||
K513. Tartalék | ||||
K6. Beruházások | ||||
K7. Felújítások | ||||
K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások | ||||
K9. Finanszírozási kiadások | ||||
Összesen | - | 310 807 | 310 807 | |
082091 Közművelődés- közösségi kulturális értékek gondozása Műv.ház | K1. Személyi juttatások | |||
K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | ||||
K3. Dologi kiadások | 2 842 260 | 2 842 260 | 1 457 669 | |
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai | ||||
K5. Egyéb működési célú kiadások (tartalékok nélkül) | ||||
K513. Tartalék | ||||
K6. Beruházások | - | - | - | |
K7. Felújítások | - | 600 000 | 600 000 | |
K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások | ||||
K9. Finanszírozási kiadások | ||||
Összesen | 2 842 260 | 3 442 260 | 2 057 669 | |
045160 Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése, fenntartása | K1. Személyi juttatások | |||
K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | ||||
K3. Dologi kiadások | - | 100 240 | 100 240 | |
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai | ||||
K5. Egyéb működési célú kiadások (tartalékok nélkül) | ||||
K513. Tartalék | ||||
K6. Beruházások | 6 415 762 | 6 415 762 | - | |
K7. Felújítások | - | 17 005 981 | 17 005 981 | |
K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások | ||||
K9. Finanszírozási kiadások | ||||
Összesen | 6 415 762 | 23 521 983 | 17 106 221 | |
091140 Óvodai nevelés, ellátás müködtetési feladatai | K1. Személyi juttatások | |||
K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | ||||
K3. Dologi kiadások | - | 317 312 | 317 312 | |
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai | ||||
K5. Egyéb működési célú kiadások (tartalékok nélkül) | ||||
K513. Tartalék | ||||
K6. Beruházások | - | 108 966 | 108 966 | |
K7. Felújítások | - | 1 792 806 | 1 792 806 | |
K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások | ||||
K9. Finanszírozási kiadások | ||||
Összesen | - | 2 219 084 | 2 219 084 | |
104037 Intézményen kivüli gyermekétkeztetés | K1. Személyi juttatások | |||
K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | ||||
K3. Dologi kiadások | - | 163 655 | 163 655 | |
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai | ||||
K5. Egyéb működési célú kiadások (tartalékok nélkül) | ||||
K513. Tartalék | ||||
K6. Beruházások | ||||
K7. Felújítások | ||||
K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások | ||||
K9. Finanszírozási kiadások | ||||
Összesen | - | 163 655 | 163 655 | |
096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben | K1. Személyi juttatások | 420 000 | - | - |
K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | 73 500 | - | - | |
K3. Dologi kiadások | 20 682 602 | 20 682 602 | 18 027 849 | |
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai | ||||
K5. Egyéb működési célú kiadások | ||||
K513. Tartalék | ||||
K6. Beruházások | - | - | - | |
K7. Felújítások | ||||
K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások | ||||
K9. Finanszírozási kiadások | ||||
Összesen | 21 176 102 | 20 682 602 | 18 027 849 | |
107060 Pénzbeni Természetbeni ellátások | K1. Személyi juttatások | |||
K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | ||||
K3. Dologi kiadások | 88 900 | 1 559 052 | 1 559 052 | |
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai | 770 000 | 770 000 | 707 232 | |
K5. Egyéb működési célú kiadások (tartalékok nélkül) | 200 000 | 200 000 | - | |
K513. Tartalék | ||||
K6. Beruházások | ||||
K7. Felújítások | ||||
K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások | ||||
K9. Finanszírozási kiadások | ||||
Összesen | 1 058 900 | 2 529 052 | 2 266 284 | |
104042 Család és gyermekjóléti szolgáltatások | K1. Személyi juttatások | - | 2 565 192 | 2 565 192 |
K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | - | 416 847 | 416 847 | |
K3. Dologi kiadások | - | 897 652 | 897 652 | |
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai | ||||
K5. Egyéb működési célú kiadások (tartalékok nélkül) | ||||
K513. Tartalék | ||||
K6. Beruházások | ||||
K7. Felújítások | ||||
K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások | ||||
K9. Finanszírozási kiadások | ||||
Összesen | - | 3 879 691 | 3 879 691 | |
074040 Fertőző megbetegedések megelőzése, járványügyi ellátás | K1. Személyi juttatások | |||
K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | ||||
K3. Dologi kiadások | - | 1 019 724 | 1 019 724 | |
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai | ||||
K5. Egyéb működési célú kiadások (tartalékok nélkül) | ||||
K513. Tartalék | ||||
K6. Beruházások | ||||
K7. Felújítások | ||||
K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások | ||||
K9. Finanszírozási kiadások | ||||
Összesen | - | 1 019 724 | 1 019 724 | |
Összesen: | K1. Személyi juttatások | 37 510 162 | 47 525 159 | 42 427 490 |
K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | 6 291 730 | 7 517 655 | 6 402 436 | |
K3. Dologi kiadások | 51 776 216 | 69 840 629 | 59 210 208 | |
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai | 770 000 | 770 000 | 707 232 | |
K5. Egyéb működési célú kiadások (tartalékok nélkül) | 17 919 629 | 18 164 188 | 14 369 725 | |
K513. Tartalék | - | - | - | |
K6. Beruházások | 49 124 474 | 75 506 162 | 56 058 428 | |
K7. Felújítások | 4 480 779 | 117 359 519 | 53 935 266 | |
K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások | - | 852 292 | 852 292 | |
K9. Finanszírozási kiadások | 126 052 712 | 147 291 554 | 139 845 056 | |
Összesen | 293 925 702 | 484 827 158 | 373 808 133 |
3. melléklet
Táci Közös Önkormányzati Hivatal 2020. évi tervezett kiadásai feladatonként
Kormányzati funkciók | Kiadási jogcímek | Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | Tény |
---|---|---|---|---|
011130 Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotói és általános igazgatási tevékenysége | K1. Személyi juttatások | 74 979 520 | 78 300 932 | 74 293 091 |
K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | 12 996 954 | 14 213 940 | 11 166 608 | |
K3. Dologi kiadások | 8 128 790 | 6 083 339 | 5 370 269 | |
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai | - | - | - | |
K5. Egyéb működési célú kiadások (tartalékok nélkül) | - | |||
K512. Tartalék | - | - | - | |
K6. Beruházások | 444 500 | 1 596 228 | 1 596 228 | |
K7. Felújítások | - | - | - | |
K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások | - | - | - | |
K9. Finanszírozási kiadások | - | - | - | |
Összesen | 96 549 764 | 100 194 439 | 92 426 196 | |
018030 Támogatási célú finanszirozási műveletek | K1. Személyi juttatások | - | - | - |
K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | - | - | - | |
K3. Dologi kiadások | - | - | - | |
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai | - | - | - | |
K5. Egyéb működési célú kiadások (tartalékok nélkül) | - | 745 504 | 745 504 | |
K512. Tartalék | - | - | - | |
K6. Beruházások | - | - | - | |
K7. Felújítások | - | - | - | |
K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások | - | - | - | |
K9. Finanszírozási kiadások | - | - | - | |
Összesen | - | 745 504 | 745 504 | |
Összesen: | K1. Személyi juttatások | 74 979 520 | 78 300 932 | 74 293 091 |
K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | 12 996 954 | 14 213 940 | 11 166 608 | |
K3. Dologi kiadások | 8 128 790 | 6 083 339 | 5 370 269 | |
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai | - | - | - | |
K5. Egyéb működési célú kiadások (tartalékok nélkül) | - | 745 504 | 745 504 | |
K512. Tartalék | - | - | - | |
K6. Beruházások | 444 500 | 1 596 228 | 1 596 228 | |
K7. Felújítások | - | - | - | |
K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások | - | - | - | |
K9. Finanszírozási kiadások | - | - | - | |
Összesen | 96 549 764 | 100 939 943 | 93 171 700 |
4. melléklet
Táci Százszorszép Óvoda 2020. évi tervezett kiadásai feladatonként
Kormányzati funkciók | Kiadási jogcímek | Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | Tény |
---|---|---|---|---|
091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai | K1. Személyi juttatások | 34 971 765 | 37 855 013 | 36 495 448 |
K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | 6 071 759 | 6 420 597 | 6 034 315 | |
K3. Dologi kiadások | 1 498 594 | 853 429 | 203 539 | |
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai | ||||
K5. Egyéb működési célú kiadások (tartalékok nélkül) | ||||
K512. Tartalék | ||||
K6. Beruházások | 952 500 | 952 500 | - | |
K7. Felújítások | ||||
K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások | ||||
K9. Finanszírozási kiadások | ||||
Összesen | 43 494 618 | 46 081 539 | 42 733 302 | |
091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai | K1. Személyi juttatások | 1 026 000 | - | - |
K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | 177 450 | - | - | |
K3. Dologi kiadások | 2 882 900 | 2 970 607 | 2 970 607 | |
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai | ||||
K5. Egyéb működési célú kiadások (tartalékok nélkül) | ||||
K512. Tartalék | ||||
K6. Beruházások | - | 3 352 890 | 113 418 | |
K7. Felújítások | ||||
K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások | ||||
K9. Finanszírozási kiadások | ||||
Összesen | 4 086 350 | 6 323 497 | 3 084 025 | |
096015 Óvodai étkeztetés feladatai | K1. Személyi juttatások | 5 270 400 | 5 270 400 | 4 655 848 |
K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | 918 120 | 918 120 | 764 572 | |
K3. Dologi kiadások | - | 557 458 | 557 458 | |
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai | ||||
K5. Egyéb működési célú kiadások (tartalékok nélkül) | ||||
K512. Tartalék | ||||
K6. Beruházások | ||||
K7. Felújítások | ||||
K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások | ||||
K9. Finanszírozási kiadások | ||||
Összesen | 6 188 520 | 6 745 978 | 5 977 878 | |
Összesen: | K1. Személyi juttatások | 41 268 165 | 43 125 413 | 41 151 296 |
K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | 7 167 329 | 7 338 717 | 6 798 887 | |
K3. Dologi kiadások | 4 381 494 | 4 381 494 | 3 731 604 | |
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai | - | - | - | |
K5. Egyéb működési célú kiadások (tartalékok nélkül) | - | - | - | |
K512. Tartalék | - | - | - | |
K6. Beruházások | 952 500 | 4 305 390 | 113 418 | |
K7. Felújítások | - | - | - | |
K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások | - | - | - | |
K9. Finanszírozási kiadások | - | - | - | |
Összesen | 53 769 488 | 59 151 014 | 51 795 205 |
5. melléklet
Tác Község Önkormányzata 2020. évi tervezett bevételei
Kormányzati funkciók | Bevételi jogcímek | Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | Tény |
---|---|---|---|---|
018010 Önkormányzatok elszámolásai a központi költségvetéssel | B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről | 155 006 663 | 186 353 312 | 186 353 312 |
B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | - | - | - | |
B3. Közhatalmi bevétel | ||||
B4. Működési bevételek | ||||
B5. Felhalmozási bevételek | ||||
B6. Működési célú átvett pénzeszközök | ||||
B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök | ||||
B8. Finanszírozási bevételek | - | 7 497 188 | 7 497 188 | |
Összesen: | 155 006 663 | 193 850 500 | 193 850 500 | |
041233 Hosszabb időtartamú közfgolalkoztatás | B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről | 3 805 000 | 8 880 938 | 8 880 938 |
B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | ||||
B3. Közhatalmi bevétel | ||||
B4. Működési bevételek | ||||
B5. Felhalmozási bevételek | ||||
B6. Működési célú átvett pénzeszközök | ||||
B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök | ||||
B8. Finanszírozási bevételek | ||||
Összesen: | 3 805 000 | 8 880 938 | 8 880 938 | |
074032 Ifjúság-egészségügyi gondozás | B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről | 7 946 000 | 9 447 500 | 9 447 500 |
B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | ||||
B3. Közhatalmi bevétel | ||||
B4. Működési bevételek | - | 251 095 | 251 095 | |
B5. Felhalmozási bevételek | ||||
B6. Működési célú átvett pénzeszközök | ||||
B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök | ||||
B8. Finanszírozási bevételek | ||||
Összesen: | 7 946 000 | 9 698 595 | 9 698 595 | |
011130 Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotói és általános igazg.tevékenysége | B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről | - | 6 000 000 | 6 000 000 |
B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | - | 74 415 799 | 74 415 799 | |
B3. Közhatalmi bevétel | ||||
B4. Működési bevételek | 886 000 | 1 773 859 | 1 768 915 | |
B5. Felhalmozási bevételek | - | - | - | |
B6. Működési célú átvett pénzeszközök | - | 785 000 | 785 000 | |
B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök | ||||
B8. Finanszírozási bevételek | ||||
Összesen: | 886 000 | 82 974 658 | 82 969 714 | |
096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben | B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről | - | - | - |
B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | ||||
B3. Közhatalmi bevétel | ||||
B4. Működési bevételek | 4 000 000 | 4 324 875 | 4 324 875 | |
B5. Felhalmozási bevételek | ||||
B6. Működési célú átvett pénzeszközök | ||||
B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök | ||||
B8. Finanszírozási bevételek | ||||
Összesen: | 4 000 000 | 4 324 875 | 4 324 875 | |
018030 Támogatási célú finanszírozási műveletek | B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről | - | 4 733 299 | 4 733 299 |
B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | ||||
B3. Közhatalmi bevétel | ||||
B4. Működési bevételek | ||||
B5. Felhalmozási bevételek | ||||
B6. Működési célú átvett pénzeszközök | ||||
B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök | - | |||
B8. Finanszírozási bevételek | 64 214 039 | 76 015 336 | 76 015 336 | |
Összesen: | 64 214 039 | 80 748 635 | 80 748 635 | |
013350 Önkormányzati vagyonnal való gazdákkodás | B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről | - | - | |
B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | ||||
B3. Közhatalmi bevétel | ||||
B4. Működési bevételek | 4 020 000 | 5 202 472 | 5 202 472 | |
B5. Felhalmozási bevételek | - | 4 000 000 | 4 000 000 | |
B6. Működési célú átvett pénzeszközök | 4 000 000 | - | - | |
B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök | ||||
B8. Finanszírozási bevételek | ||||
Összesen: | 8 020 000 | 9 202 472 | 9 202 472 | |
072111 Háziorvosi alapellátás | B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről | - | - | |
B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | ||||
B3. Közhatalmi bevétel | ||||
B4. Működési bevételek | - | - | - | |
B5. Felhalmozási bevételek | ||||
B6. Működési célú átvett pénzeszközök | ||||
B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök | ||||
B8. Finanszírozási bevételek | ||||
Összesen: | - | - | - | |
082091 Közművelődés-közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése | B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről | - | - | - |
B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | ||||
B3. Közhatalmi bevétel | ||||
B4. Működési bevételek | ||||
B5. Felhalmozási bevételek | ||||
B6. Működési célú átvett pénzeszközök | ||||
B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök | ||||
B8. Finanszírozási bevételek | ||||
Összesen: | - | - | - | |
096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben | B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről | - | - | |
B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | ||||
B3. Közhatalmi bevétel | ||||
B4. Működési bevételek | ||||
B5. Felhalmozási bevételek | ||||
B6. Működési célú átvett pénzeszközök | ||||
B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök | ||||
B8. Finanszírozási bevételek | ||||
Összesen: | - | - | - | |
900020 Önkormányzatok funkcióra nem sorolható bevételei államháztartáson kivülről | B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről | - | - | |
B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | ||||
B3. Közhatalmi bevétel | 50 048 000 | 36 327 660 | 36 233 883 | |
B4. Működési bevételek | ||||
B5. Felhalmozási bevételek | ||||
B6. Működési célú átvett pénzeszközök | ||||
B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök | ||||
B8. Finanszírozási bevételek | ||||
Összesen: | 50 048 000 | 36 327 660 | 36 233 883 | |
066020 Város-, és községgazdálkodási egyéb szolgáltatások | B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről | - | - | |
B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | ||||
B3. Közhatalmi bevétel | ||||
B4. Működési bevételek | - | 6 640 | 6 640 | |
B5. Felhalmozási bevételek | ||||
B6. Működési célú átvett pénzeszközök | ||||
B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök | ||||
B8. Finanszírozási bevételek | ||||
Összesen: | - | 6 640 | 6 640 | |
062020 Településfejlesztési projektek és támogatásuk | B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről | - | - | - |
B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | - | 24 503 004 | 24 503 004 | |
B3. Közhatalmi bevétel | ||||
B4. Működési bevételek | - | 5 400 000 | 5 400 000 | |
B5. Felhalmozási bevételek | - | 20 000 000 | 20 000 000 | |
B6. Működési célú átvett pénzeszközök | - | 8 909 181 | 8 909 181 | |
B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök | ||||
B8. Finanszírozási bevételek | ||||
Összesen: | - | 58 812 185 | 58 812 185 | |
Összesen: | B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről | 166 757 663 | 215 415 049 | 215 415 049 |
B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | - | 98 918 803 | 98 918 803 | |
B3. Közhatalmi bevétel | 50 048 000 | 36 327 660 | 36 233 883 | |
B4. Működési bevételek | 8 906 000 | 16 958 941 | 16 953 997 | |
B5. Felhalmozási bevételek | - | 24 000 000 | 24 000 000 | |
B6. Működési célú átvett pénzeszközök | 4 000 000 | 9 694 181 | 9 694 181 | |
B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök | - | - | - | |
B8. Finanszírozási bevételek | 64 214 039 | 83 512 524 | 83 512 524 | |
Összesen: | 293 925 702 | 484 827 158 | 484 728 437 |
6. melléklet
Táci Közös Önkormányzati Hivatal 2020. évi bevételei
Kormányzati funkciók | Bevételi jogcímek | Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | Tény |
---|---|---|---|---|
018030 Támogatási célú finanszírozási műveletek | B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről | 26 280 967 | 13 851 372 | 11 059 471 |
B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | - | - | - | |
B3. Közhatalmi bevétel | - | - | - | |
B4. Működési bevételek | - | - | - | |
B5. Felhalmozási bevételek | - | - | - | |
B6. Működési célú átvett pénzeszközök | - | - | - | |
B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök | - | - | - | |
B8. Finanszírozási bevételek | 69 168 797 | 85 988 569 | 85 810 559 | |
Összesen: | 95 449 764 | 99 839 941 | 96 870 030 | |
011130 Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó ás általános igazgatási tevékenysége | B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről | - | - | - |
B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | - | - | - | |
B3. Közhatalmi bevétel | - | - | - | |
B4. Működési bevételek | 1 100 000 | 1 100 002 | 900 002 | |
B5. Felhalmozási bevételek | - | - | - | |
B6. Működési célú átvett pénzeszközök | - | - | - | |
B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök | - | - | - | |
B8. Finanszírozási bevételek | - | - | - | |
Összesen: | 1 100 000 | 1 100 002 | 900 002 | |
Összesen: | B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről | 26 280 967 | 13 851 372 | 11 059 471 |
B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | - | - | - | |
B3. Közhatalmi bevétel | - | - | - | |
B4. Működési bevételek | 1 100 000 | 1 100 002 | 900 002 | |
B5. Felhalmozási bevételek | - | - | - | |
B6. Működési célú átvett pénzeszközök | - | - | - | |
B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök | - | - | - | |
B8. Finanszírozási bevételek | 69 168 797 | 85 988 569 | 85 810 559 | |
Összesen: | 96 549 764 | 100 939 943 | 97 770 032 |
7. melléklet
Táci Százszorszép Óvoda 2020. évi bevételei
Kormányzati funkciók | Bevételi jogcímek | Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | Tény |
---|---|---|---|---|
091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai | B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről | |||
B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | ||||
B3. Közhatalmi bevétel | ||||
B4. Működési bevételek | - | 14 292 | 14 292 | |
B5. Felhalmozási bevételek | ||||
B6. Működési célú átvett pénzeszközök | ||||
B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök | ||||
B8. Finanszírozási bevételek | - | - | - | |
Összesen: | - | 14 292 | 14 292 | |
018030 Támogatási célú finanszirozási feladatok | B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről | |||
B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | ||||
B3. Közhatalmi bevétel | ||||
B4. Működési bevételek | ||||
B5. Felhalmozási bevételek | ||||
B6. Működési célú átvett pénzeszközök | ||||
B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök | ||||
B8. Finanszírozási bevételek | 53 769 488 | 59 136 724 | 51 868 236 | |
Összesen: | 53 769 488 | 59 136 724 | 51 868 236 | |
Összesen: | B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről | - | - | - |
B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | - | - | - | |
B3. Közhatalmi bevétel | - | - | - | |
B4. Működési bevételek | - | 14 292 | 14 292 | |
B5. Felhalmozási bevételek | - | - | - | |
B6. Működési célú átvett pénzeszközök | - | - | - | |
B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök | - | - | - | |
B8. Finanszírozási bevételek | 53 769 488 | 59 136 724 | 51 868 236 | |
Összesen: | 53 769 488 | 59 151 016 | 51 882 528 |
8. melléklet
Fejlesztési, Felhalmozási, Beruházási, Karbantartási kiadások
Tác Község Önkormányzata 2020. évi felújítási kiadásai célonként | ||||
---|---|---|---|---|
forint | ||||
Ssz. | Kormányzati funkció | Felújítási cél megnevezése | Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat |
1. | 011130 | Óvoda energetikai pályázat | 4 480 779 | 4 480 779 |
2. | ||||
Összesen | 4 480 779 | 4 480 779 | ||
Tác Község Önkormányzata Felhalmozási kiadásai feladatonként | ||||
forintban | ||||
Ssz. | Kormányzati funkció | Felhalmozási cél megnevezése | Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat |
1. | 045160 | Kerékpárút | 6 415 762 | 6 617 474 |
2. | 011130 | Óvoda tornaszoba (FAD) | 19 251 461 | 25 668 923 |
3. | 011130 | Óvoda tornaszoba önerő (FAD) | 6 418 538 | 2 845 186 |
4. | 011130 | Ady E. u. járda MFP pályázat (2019) | 5 000 000 | 5 000 000 |
5. | 011130 | Ady E. u. járda munkadíj | 1 400 000 | 1 500 000 |
6. | 011130 | Andrassy járda földmunka 2019 | 200 000 | 200 000 |
7. | 011130 | Orvosi rendelő fennmaradó összeg | 196 114 | 552 292 |
8. | 011130 | Ipari Park FVJ | 12 000 000 | 12 000 000 |
9. | 011130 | Ipari Park | - | 23 823 946 |
10. | 011130 | Telkesítés | 1 200 000 | 1 200 000 |
11. | 011130 | Orvosi eszköz beszerzés MFP pályázat (2019) | 2 000 000 | 2 000 000 |
12. | 011130 | Orvosi eszköz beszerzés MFP pályázat (2020) | - | 1 993 348 |
13. | 011130 | Ady E. u. járda II. szakasz MFP pályázat (2020) | - | 4 996 134 |
14. | 011130 | Református ravatalozó felújítás MFP | - | 9 999 997 |
15. | 011130 | Orvosi szolgálati lakás felújítás MFP | - | 5 000 000 |
16. | 011130 | Bölcsöde pályázat | - | 74 415 799 |
17. | 011130 | Kamera rendszer bővítés | 500 000 | 500 000 |
Összesen | 54 581 875 | 178 313 099 | ||
Táci Százszorszép Óvoda Beruházási kiadásai feladatonként | ||||
forintban | ||||
Ssz. | Kormányzati funkció | Feladat megnevezése | Eredei előirányzat | Módosított előirányzat |
1. | 091110 | Udvari játékok, fogadó bútor | 762 000 | 762 000 |
2. | 091110 | Egyéb informatikai eszköz beszerzés | 190 500 | 190 500 |
Összesen | 952 500 | 952 500 | ||
Táci Közös Önkormányzati Hivatal Beruházási kiadásai feladatonként | ||||
forintban | ||||
Ssz. | Kormányzati funkció | Feladat megnevezése | Eredei előirányzat | Módosított előirányzat |
1. | 011130 | Kártyaolvasó, laptop, egyéb informatikai eszköz beszerzés | 444 500 | 1 596 228 |
2. | ||||
Összesen | 444 500 | 1 596 228 | ||
Tác Község Önkormányzata karbantartási kiadásai feladatonként | ||||
forintban | ||||
Ssz. | Kormányzati funkció | Felhalmozási cél megnevezése | Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat |
1. | 066020 | Gépek, épületek kisebb karbantartása | 273 050 | 273 050 |
2. | 066010 | Gépek, épületek kisebb karbantartása | 273 050 | 273 050 |
3. | 011130 | Gépek, épületek kisebb karbantartása | 381 000 | 381 000 |
4. | 011130 | Kamerarendszer karbantartása | 180 340 | 180 340 |
Összesen | 1 107 440 | 1 107 440 |
9. melléklet
Önkormányzat összevont engedélyezett létszámkerete
2020. jan. 1. | 2020. dec. 31. | Átlaglétszám | |||
Önkormányzat összesen | 18,5 | 18,5 | 18,5 | ||
polgármester | 1 | 1 | 1 | ||
közalkalmazott | 1 | 1 | 1 | ||
munkatörvénykönyves | 1,5 | 1,5 | 1,5 | ||
közfoglalkoztatott | 15 | 15 | 15 | ||
Táci Közös Önkormányzati Hivatal összesen | 15,5 | 15,5 | 15,5 | ||
köztisztviselő összesen | 15 | 15 | 15 | ||
Tác ügyintéző | 5 | 5 | 5 | ||
Csór ügyintéző | 4 | 4 | 4 | ||
Csősz ügyintéző | 4 | 4 | 4 | ||
jegyző | 1 | 1 | 1 | ||
aljegyző | 1 | 1 | 1 | ||
takarító | 0,5 | 0,5 | 0,5 | ||
Táci Százszorszép Óvoda | 12 | 12 | 12 | ||
óvónő | 6 | 6 | 6 | ||
dajka | 3 | 3 | 3 | ||
konyhai dolgozó | 2 | 2 | 2 | ||
ped.asszisztens | 1 | 1 | 1 | ||
Önkormányzat összesen | 46,0 | 46,0 | 46,0 |
10. melléklet
Tác Község Önkormányzata 2020. évi finanszírozási, szociális jellegű ellátások, átadott támogatások
Kiemelt előirányzatok | Önkormányzat | |||
---|---|---|---|---|
Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | Tény | Teljesítés %-a | |
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai | 770 000 | 770 000 | 707 232 | 92 |
Önkormányzat saját hatáskörben adott támogatása:lakhatási támogatás, szociális segély temetési segély | 770 000 | 770 000 | 707 232 | 92 |
K5. Egyéb működési célú kiadások | 17 919 629 | 17 919 629 | 14 242 426 | 79 |
Civil szervezetek támogatása | 810 000 | 810 000 | 350 000 | 43 |
Pénzbeni szoc ellátások (Bursa, egyéb támogatás) | 553 000 | 553 000 | 200 000 | 36 |
Többcélú Kistérségi Társulás | 1 228 929 | 1 228 929 | 1 214 366 | 99 |
Sárvíz Térségi Vízi Társulat | 210 000 | 210 000 | 206 235 | 98 |
Baptista Szeretetszolgálat Országos Szociális Segitő Központ (szoc. étk.) | 975 000 | 975 000 | 315 000 | 32 |
Tábita Alapszolgáltatási Központ (házi segitségnyújtás) | 900 000 | 900 000 | 395 000 | 44 |
KÖH önkorm. Hozzájárulás | 4 914 700 | 4 914 700 | 3 686 025 | 75 |
Középdunántúli Hulladékgazdálkodás | 178 000 | 178 000 | 175 800 | 99 |
Sárvíz Szoc. Int. Fenn. Társulás | 450 000 | 450 000 | - | - |
Kölcsön törlesztés (Megyei, Városkörnyéki Alap) | 7 700 000 | 7 700 000 | 7 700 000 | 100 |
K9. Finanszírozási kiadások | 126 052 712 | 147 291 554 | 139 845 056 | 111 |
K914. Megelőlegezés vissza fizetése (decemberi bérek) | 6 200 267 | 6 200 267 | 6 200 267 | 100 |
K915. Központi irányítószervi támogatás folyósítás (Óvoda, KÖH) | 119 852 445 | 141 091 287 | 133 644 789 | 112 |
Működési kiadások összesen | 144 742 341 | 165 981 183 | 154 794 714 | 107 |
11. melléklet
Tác Község Önkormányzata helyi adó és egyéb közhatalmi bevételei
Megnevezés | Sor- | Tárgyév |
---|---|---|
Helyi adóból származó bevétel | 1. | 36 124 691 |
Önkormányzati vagyon és az önkormányzatot megillető vagyoni értékű jog értékesítéséből és hasznosításából származó bevétel | 2. | 24 000 000 |
Osztalékok, koncessziós díjak, hozambevétel | 3. | - |
Díjak, pótlékok, bírságok | 4. | 109 192 |
Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítéséből, vagyon hasznosításából származó bevétel | 5. | 3 135 671 |
Részvények, részesedések értékesítése | 6. | - |
Vállalat értékesítéséből, privatizációból származó bevételek | 7. | - |
Kezességvállalással kapcsolatos megtérülés | 8. | - |
Saját bevételek (01+…+07)3 | 9. | 63 369 554 |
12. melléklet
Tác Község Önkormányzatának 2020. évi mérlege
Megnevezés | Előző időszak | Tárgyi időszak | |
1 | 2 | 3 | 4 |
1 | A/I/1 Vagyoni értékű jogok | 0 | 0 |
2 | A/I/2 Szellemi termékek | 324 002 | 9 502 |
4 | A/I Immateriális javak (=A/I/1+A/I/2+A/I/3) | 324 002 | 9 502 |
5 | A/II/1 Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok | 1 869 461 424 | 2 059 252 814 |
6 | A/II/2 Gépek, berendezések, felszerelések, járművek | 25 216 473 | 24 112 525 |
8 | A/II/4 Beruházások, felújítások | 210 077 323 | 50 948 762 |
10 | A/II Tárgyi eszközök (=A/II/1+...+A/II/5) | 2 104 755 220 | 2 134 314 101 |
11 | A/III/1 Tartós részesedések (=A/III/1a+…+A/III/1e) | 1 299 000 | 1 299 000 |
13 | A/III/1b - ebből: tartós részesedések nem pénzügyi vállalkozásban | 1 299 000 | 1 299 000 |
16 | A/III/1e - ebből: egyéb tartós részesedések | 0 | 0 |
21 | A/III Befektetett pénzügyi eszközök (=A/III/1+A/III/2+A/III/3) | 1 299 000 | 1 299 000 |
28 | A) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK (=A/I+A/II+A/III+A/IV) | 2 106 378 222 | 2 135 622 603 |
47 | C/II/1 Forintpénztár | 215 570 | 181 085 |
50 | C/II Pénztárak, csekkek, betétkönyvek (=C/II/1+C/II/2+C/II/3) | 215 570 | 181 085 |
51 | C/III/1 Kincstáron kívüli forintszámlák | 70 944 799 | 59 038 453 |
52 | C/III/2 Kincstárban vezetett forintszámlák | 6 415 762 | 51 833 749 |
53 | C/III Forintszámlák (=C/III/1+C/III/2) | 77 360 561 | 110 872 202 |
57 | C) PÉNZESZKÖZÖK (=C/I+…+C/IV) | 77 576 131 | 111 053 287 |
62 | D/I/3 Költségvetési évben esedékes követelések közhatalmi bevételre (=D/I/3a+…+D/I/3f) | 13 447 721 | 970 513 |
67 | D/I/3e - ebből: költségvetési évben esedékes követelések termékek és szolgáltatások adóira | 12 368 016 | 0 |
68 | D/I/3f - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb közhatalmi bevételekre | 1 079 705 | 970 513 |
69 | D/I/4 Költségvetési évben esedékes követelések működési bevételre | 24 000 | 12 000 |
101 | D/I Költségvetési évben esedékes követelések (=D/I/1+…+D/I/8) | 13 471 721 | 982 513 |
106 | D/II/3 Költségvetési évet követően esedékes követelések közhatalmi bevételre | 11 633 188 | 0 |
142 | D/II Költsévetési évet követően esedékes követelések (D/II/1+…+D/II/8) | 11 633 188 | 0 |
152 | D/III/4 Forgótőke elszámolása | 90 000 | 185 000 |
158 | D/III Követelés jellegű sajátos elszámolások (=D/III/1+…+D/III/9) | 90 000 | 185 000 |
159 | D) KÖVETELÉSEK (=D/I+D/II+D/III) | 25 194 909 | 1 167 513 |
161 | E/I/2 Más előzetesen felszámított levonható általános forgalmi adó | 0 | -301 033 |
164 | E/I Előzetesen felszámított általános forgalmi adó elszámolása (=E/I/1+…+E/I/4) | 0 | -301 033 |
171 | E) EGYÉB SAJÁTOS ELSZÁMOLÁSOK (=E/I+E/II+E/III) | 0 | -301 033 |
176 | ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (=A+B+C+D+E+F) | 2 209 149 262 | 2 247 542 370 |
177 | G/I Nemzeti vagyon induláskori értéke | 19 888 678 | 19 888 678 |
179 | G/III Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai | 40 982 535 | 40 982 535 |
180 | G/IV Felhalmozott eredmény | 2 142 723 643 | 2 120 334 259 |
182 | G/VI Mérleg szerinti eredmény | -22 389 384 | 40 950 125 |
183 | G/ SAJÁT TŐKE (= G/I+…+G/VI) | 2 181 205 472 | 2 222 155 597 |
213 | H/II/4 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek ellátottak pénzbeli juttatásaira | 17 500 | 2 500 |
214 | H/II/5 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek egyéb működési célú kiadásokra (>=H/II/5a+H/II/5b) | 16 101 000 | 14 401 000 |
215 | H/II/5a - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztésére államháztartáson belülre | 16 101 000 | 14 401 000 |
222 | H/II/9 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek finanszírozási kiadásokra (>=H/II/9a+…+H/II/9j) | 6 200 267 | 7 497 188 |
227 | H/II/9e - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetésére | 6 200 267 | 7 497 188 |
233 | H/II Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek (=H/II/1+…+H/II/9) | 22 318 767 | 21 900 688 |
234 | H/III/1 Kapott előlegek | 1 650 795 | 0 |
236 | H/III/3 Más szervezetet megillető bevételek elszámolása | 0 | 317 983 |
240 | H/III/8 Letétre, megőrzésre, fedezetkezelésre átvett pénzeszközök, biztosítékok | 0 | 0 |
243 | H/III Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások (=H/III/1+…+H/III/10) | 1 650 795 | 317 983 |
244 | H) KÖTELEZETTSÉGEK (=H/I+H/II+H/III) | 23 969 562 | 22 218 671 |
247 | J/2 Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása | 3 974 228 | 3 168 102 |
249 | J) PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=J/1+J/2+J/3) | 3 974 228 | 3 168 102 |
250 | FORRÁSOK ÖSSZESEN (=G+H+I+J) | 2 209 149 262 | 2 247 542 370 |