Daruszentmiklós Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2017(II.17.) önkormányzati rendelete

az önkormányzat 2017. évi költségvetéséről

Hatályos: 2017. 11. 28- 2018. 05. 07

Daruszentmiklós Község Önkormányzat képviselő-testületének

14/2017. (XI.27.), a 10/2017. (VIII.21.) önkormányzati rendelettel módosított  3/2017. (II.7.) önkormányzati rendelet

az önkormányzat 2017. évi költségvetésének módosításáról

(egységes szerkezetben)



Daruszentmiklós Község Önkormányzat képviselő-testülete a Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (2) bekezdésében kapott eredeti jogalkotói hatáskörében eljárva és a 32. § (1) bekezdés a) és f) pontjában foglaltak alapján, valamint az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 5. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott kötelezettség, továbbá a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény 138. § (1) bekezdés b) pontjában rögzítettek alapján az alábbi rendeletet alkotja meg.


1. Általános rendelkezések



1. § (1) A rendelet hatálya kiterjed az önkormányzatra, valamint annak költségvetési szervére.


(2) A költségvetési rendelet elkülönítetten tartalmazza:

a) az önkormányzat önkormányzati szintre összesített költségvetését,

b) az önkormányzat által irányított költségvetési szerv költségvetését,

c) az önkormányzat saját, az általa irányított költségvetési szerv költségvetésébe nem tartozó (továbbiakban: önkormányzat költségvetési szervekhez nem tartozó) költségvetését.


(3) A (2) bekezdés a) pontja szerinti összesített költségvetés a (2) bekezdés b) és c) pont szerinti költségvetések összesítése.



2. Az önkormányzat összesített 2017. évi költségvetése



2. § (1) A képviselő-testület a Daruszentmiklós Község Önkormányzat önkormányzati szinten összesített 2017. évi költségvetési főösszegét 231.438.406 forintban állapítja meg.


(2) Az önkormányzati szinten összesített költségvetés fő számai:

a) a költségvetési bevételek összege: 231.438.406 forint,

b) a költségvetési kiadások összege: 231.438.406 forint,

c) a költségvetés egyenlege - a költségvetési bevételek és költségvetési kiadások

különbözete -: 0 forint.[1]

   3. § (1) Az önkormányzat önkormányzati szinten összesített 2017. évi kiemelt költségvetési   

       bevételi előirányzatai:

a) B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről:       102.194.105 forint,

b) B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről:    29.600.000 forint,

c) B3. Közhatalmi bevételek:                                                             42.475.290 forint,

d) B4. Működési bevételek:                                                                 9.186.828 forint,

e) B5. Felhalmozási bevételek:                                                                         0 forint,

f) B6. Működési célú átvett pénzeszközök:                                             934.050 forint,

g) B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök:                                                 0 forint,

h) B8. Finanszírozási bevételek:                                                        47.048.133 forint,

     i) Költségvetési bevételek összesen:                                          231.438.406 forint


(2) Az önkormányzat önkormányzati szinten összesített költségvetési bevételeiből:

a) a kötelező feladatok bevételei:                                                       197.283.556 forint,

b) az önként vállalt feladatok bevételei:                                               34.154.850 forint,

c) az államigazgatási feladatok bevételei:                                                            0 forint.


(3) Az önkormányzat önkormányzati szinten összesített költségvetési bevételei előirányzatai:

a) működési költségvetés bevételi előirányzata:                                 231.438.406 forint,

b) felhalmozási költségvetés bevételi előirányzata:                                              0 forint.”[2]


4. § (1) Az önkormányzat önkormányzati szinten összesített 2017. évi kiemelt költségvetési kiadási előirányzatai

a) K1. Személyi juttatások:                                                                   69.040.792 forint,

b) K2. Munkaadókat terhelő járulékok:                                                  14.273.408 forint,

c) K3. Dologi kiadások:                                                                          61.045.186 forint,

d) K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai:                                                         3.995.750 forint,

e) K5. Egyéb működési célú kiadások:                                                   39.793.357 forint,

f) K6. Beruházások:                                                                                11.000.000 forint,

g) K7. Felújítások:                                                                                                  0 forint,

h) K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások:                                                             0 forint,

i) K9. Belföldi finanszírozás kiadásai:                                                     32.289.913 forint,

j) Költségvetési kiadások összesen:                                                     231.438.406 forint.


(2) Az önkormányzat önkormányzati szinten összesített költségvetési kiadásaiból:

a) a kötelező feladatok kiadásai:                                                           174.886.158 forint,

b) az önként vállalt feladatok kiadásai:                                                   56.552.248 forint,

c) az (államigazgatási feladatok kiadásai:                                                               0 forint.


(3) Az önkormányzat önkormányzati szinten összesített költségvetési kiadásai előirányzatai:

a) működési költségvetés kiadási előirányzat:                                        231.200.214 forint,

b) felhalmozási költségvetés kiadási előirányzat:                                                12.340.000 forint.[3][4]

5. § A helyi önkormányzat nevében végzett:

a) beruházási kiadások beruházásonként:

a) beruházás összege:                  1.500.000 forint,

b) beruházás összege:                  1.500.000 forint,

c) beruházás összege:                  3.000.000 forint,

d) beruházás összege:                  2.000.000 forint,

e) beruházás összege:                     300.000 forint,

f) beruházás összege:                     200.000 forint,

g) beruházás összege:                  2.500.000 forint,

b) felújítási kiadások felújításonként:

b) felújítás összege:                                   0 forint.[5]

6. § A helyi önkormányzat által a lakosságnak juttatott támogatások, szociális, rászorultság jellegű ellátások a települési támogatás: 3.995.750 forint.[6]

7. § Az önkormányzat önkormányzati szinten összevont költségvetésében a K5. Egyéb működési célú kiadások kiemelt kiadási előirányzaton belül a Tartalékok összege 29.332.548 forint, melyből:

     a) az általános tartalék                     2.264.548 forint,

[7]b) a céltartalék                                29.600.000 forint.

8.§ (1) A képviselő-testület az önkormányzat önkormányzati szinten összesített – közfoglalkoztatottak nélküli – 2017. évre vonatkozó (nem kötelezően megállapítandó) létszám-előirányzatát az alábbiak szerint állapítja meg:

a) átlagos statisztikai állományi létszám – átlaglétszám – 13 fő,

b) az év utolsó napján foglalkoztatott záró létszám 13 fő.[8]

(2) A helyi önkormányzat által közfoglalkoztatottként foglalkoztatottak 2017. évre vonatkozó - átlaglétszám szerinti - létszám-előirányzata 24 fő.


5. Az önkormányzat saját költségvetése



9. § (1) A képviselő-testület az önkormányzat költségvetési szervekhez nem tartozó 2017. évi költségvetési főösszegét 200.446.406 forintban állapítja meg.


(2) Az önkormányzat költségvetési szervekhez nem tartozó költségvetésének fő számai:

a)  a költségvetési bevételek összege: 200.446.406 forint,

b) a költségvetési kiadások összege:   200.446.406 forint,

c) a költségvetés egyenlege - a költségvetési bevételek és költségvetési kiadások különbözete - 0 ezer forint.[9][10]

10. § (1) Az önkormányzat költségvetési szervekhez nem tartozó 2017. évi kiemelt költségvetési bevételi előirányzatai:

a) B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről:         102.194.105 forint,

b) B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről:      29.600.000 forint,

c) B3. Közhatalmi bevételek:                                                               42.475.290 forint,

d) B4. Működési bevételek:                                                                   9.186.828 forint,

e) B5. Felhalmozási bevételek:                                                                            0 forint,

f) B6. Működési célú átvett pénzeszközök:                                               350.000 forint,

g) B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök:                                                    0 forint,

h) B8. Belföldi finanszírozás bevételei:                                                 16.640.183 forint,

i) Költségvetési bevételek összesen:                                                  200.446.406 forint.



(2) Az önkormányzat költségvetési szervekhez nem tartozó bevételeiből:

a) a kötelező feladatok bevételei:                                                             166.875.606 forint,

b) az önként vállalt feladatok bevételei:                                                     33.570.800 forint,

c) az államigazgatási feladatok bevételei:                                                                  0 forint.


(3) Az önkormányzat költségvetési szervekhez nem tartozó költségvetési bevételei előirányzatból:

a) működési költségvetés bevételi előirányzat:                                    170.846.406 forint,

b) felhalmozási költségvetés bevételi előirányzat:                                 29.600.000 forint.[11]


(4) Az (1) bekezdés a)-b) pont szerinti kiemelt előirányzatok egységes rovatrend szerinti összetételét, így a helyi önkormányzatok általános működéséhez és ágazati feladataihoz kapcsolódó támogatásokat az 1. melléklet tartalmazza. Az (1) bekezdés c) pontja szerinti kiemelt előirányzaton belül a helyi adó bevételeket szintén az 1. melléklet tartalmazza

11. § (1) Az önkormányzat költségvetési szervekhez nem tartozó 2017. évi kiemelt költségvetési kiadási előirányzatai:

a) K1. Személyi juttatások:                                                                          46.923.792 forint,

b) K2. Munkaadókat terhelő járulékok:                                                          9.313.408 forint,

c) K3. Dologi kiadások:                                                                                57.130.186 forint,

d) K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai:                                                              3.995.750 forint,

e) K5. Egyéb működési célú kiadások:                                                        39.793.357 forint,

f) K6. Beruházások:                                                                                     11.000.000 forint,

g) K7. Felújítások:                                                                                                        0 forint,

h) K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások:                                                                   0 forint,

i) K9.  Belföldi finanszírozás kiadásai:                                                          32.289.913 forint,

j) Költségvetési kiadások összesen:                                                           200.446.406 forint.

 (2) Az önkormányzat költségvetési szervekhez nem tartozó költségvetési kiadásaiból:

          a) a kötelező feladatok kiadásai:                                                                 144.478.208 forint,

          b) az önként vállalt feladatok kiadásai:                                                          55.968.000 forint,

          c) az államigazgatási feladatok kiadásai:                                                                      0 forint.


 (3) Az önkormányzat költségvetési szervekhez nem tartozó költségvetési kiadásai előirányzatból:

          a) működési költségvetés kiadási előirányzat:                                           189.446.208 forint,

          b) felhalmozási költségvetés kiadási előirányzat:                                         11.000.000 forint.[12]


         (4) Az önkormányzat kiadási előirányzatait a 2. melléklet tartalmazza.


12. § Az önkormányzat bevételeit és kiadásait kormányzati funkciónként a 3. melléklet tartalmazza.


13. § (1) A képviselő-testület az önkormányzat költségvetési szervekhez nem tartozó – közfoglalkoztatottak nélküli –létszám-előirányzatát 2017. évre az alábbiak szerint állapítja meg

a) átlagos statisztikai állományi létszám – átlaglétszám – : 13 fő,

b) az év utolsó napján foglalkoztatott záró létszám:            13 fő.


(2) Az önkormányzat létszám előirányzatát feladatonként a 4. melléklet tartalmazza.


14.§ Az önkormányzat működési és felalmozási előirányzatokat, valamint a működési és felhalmozási célú kiadásokat mérlegszerűen az 5. melléklet foglalja magában.



  15.§ Az önkormányzat 2017. évi előirányzat felhasználási ütemtervét, illetve a pénzfelhasználási tervét a 6. melléklet tartalmazza.                       


                               3. Daruszentmiklósi Szederinda Óvoda költségvetése



16. § (1) A képviselő-testület az önkormányzat által irányított Daruszentmiklósi Szederinda Óvoda költségvetési szerv 2017. évi költségvetési főösszegét 30.992.000 forintban állapítja meg.


(2) A Daruszentmiklósi Szederinda Óvoda költségvetésének fő számai:

a) a költségvetési bevételek összege:      30.992.000 forint,

b) a költségvetési kiadások összege:       30.992.000 forint

c) a költségvetés egyenlege - a költségvetési bevételek és költségvetési kiadások különbözete -  0 forint.[13]


17. § (1) A Daruszentmiklósi Szederinda Óvoda 2017. évi kiemelt költségvetési bevételi előirányzatai:

a) B4. Működési bevételek:                                                                           584.050 forint,

b) B5. Felhalmozási bevételek:                                                                                 0 forint,

c) B8. Finanszírozási bevételek:                                                                30.408.000 forint,

d) Költségvetési bevételek összesen:                                                        30.448.000 forint.


(2) A Daruszentmiklósi Szederinda Óvoda költségvetési bevételeiből:

a) a kötelező feladatok bevételei:                                                              30.407.950 forint,

b) az önként vállalt feladatok bevételei:                                                         584.050 forint,

c) az államigazgatási feladatok bevételei:                                                                  0 forint.


(3) A Daruszentmiklósi Szederinda Óvoda költségvetési bevételei előirányzatai:

a) működési költségvetés bevételi előirányzat:                                          30.992.000 forint,

b) felhalmozási költségvetés bevételi előirányzat:                                                     0 forint.[14]



(4) A Daruszentmiklósi Szederinda Óvoda bevételeit forrásonként a 7. melléklet foglalja magában.



18. § (1) A Daruszentmiklósi Szederinda Óvoda 2016. évi kiemelt költségvetési kiadási előirányzatai:

a) K1. Személyi juttatások:        22.117.000 forint,

b) K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó:              4.960.000 forint,

c) K3. Dologi kiadások:               3.915.000 forint,

d) K6. Beruházások:                       0 forint,

e) K7. Felújítások:                          0 forint,

f) K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások:                         0 forint,

g) Költségvetési kiadások összesen:      33.992.000 forint.


(2) A Daruszentmiklósi Szederinda Óvoda költségvetési kiadási előirányzataiból:

a) a kötelező feladatok kiadásai:                                                               30.407.950 forint,

b) az önként vállalt feladatok kiadásai:                                                          584.050 forint,

c) az államigazgatási feladatok kiadásai:                                                                  0 forint.


(3) A Daruszentmiklósi Szederinda Óvoda költségvetési kiadásai előirányzatából:

a) működési költségvetés kiadási előirányzat:                                           30.992.000 forint,

b) felhalmozási költségvetés kiadási előirányzat:                                                      0 forint.[15]


(4) A Daruszentmiklósi Szederinda Óvoda kiadásait a 8. melléklet foglalja magában.

19. §  A daruszentmiklósi Szederinda Óvoda bevételeit és kiadásait kormányzati funkciónként

         a 9. melléklet tartalmazza.


20. § (1) A képviselő-testület a Daruszentmiklósi Szederinda Óvoda - közfoglalkoztatottak nélküli - 2017. évre vonatkozó létszám-előirányzatát (nem kötelező tartalmi elemként) az alábbiak szerint állapítja meg:

a) átlagos statisztikai állományi létszám – átlaglétszám – : 6 fő,

b) az év utolsó napján foglalkoztatott záró létszám:  6 fő.


(2) A Daruszentmiklósi Szederinda Óvoda létszám előirányzatát a 10. melléklet tartalmazza.



21.§ A Daruszentmiklósi Szederinda Óvoda működési és felalmozási előirányzatait, valamint a működési és felhalmozási célú kiadásait mérlegszerűen az 11. melléklet foglalja magában.


22.§ A Daruszentmiklósi Szederinda Óvoda 2017. évi előirányzat felhasználási ütemtervét, illetve a pénzfelhasználási tervét a 12. melléklet tartalmazza.

6. Adósságot keletkeztető ügylet



23. § (1) A költségvetési évben a helyi önkormányzatnak adósságot keletkeztető ügye nincs.



7. A költségvetés végrehajtására vonatkozó szabályok



24. § A polgármester 500.000 forint értékhatárig jogosult dönteni az előre nem látható, ezért a költségvetésben nem szereplő, év közben keletkezett forrás felhasználásról. A polgármester a forrás felhasználásra vonatkozó döntéséről a következő testületi ülésen tájékoztatja a képviselő-testületet.


25. § (1) A finanszírozási kiadásokkal kapcsolatos jogköröket a helyi önkormányzat által irányított költségvetési szerve tekintetében az intézményvezető és a polgármester gyakorolja. Amennyiben év közben az intézmény költségvetésében előre nem tervezett jelentős bevétel keletkezik az intézményvezető és a polgármester joga, hogy a keletkezett pénzügyi többletet a számlavezető pénzintézeténél betétként elhelyezze.


(2) A finanszírozási kiadásokkal kapcsolatos jogköröket a helyi önkormányzat összesített költségvetésében szereplő finanszírozási kiadások tekintetében a képviselő-testület gyakorolja.


(3) A (2) bekezdés alól kivételt képez a szabad pénzeszközök betétként való elhelyezése, melyre értékhatár nélkül jogosult a polgármester. A betét elhelyezésről a betét elhelyezést követő képviselő-testületi ülésen a testületet tájékoztatni köteles.


26. § (1) A finanszírozási bevételeken belül a betét megszüntetésének jogkörét a helyi önkormányzat által irányított költségvetési szerv tekintetében az intézményvezető a polgármesterrel együttesen gyakorolja. Az intézményvezető az irányító szervi támogatást, mint finanszírozási bevételt a költségvetésében meghatározott kiadásokra jogosult felhasználni. Az intézményi pénzmaradvány igénybevételéről, a finanszírozási bevétellel kapcsolatos jogkör gyakorlása során a jogszabályokban meghatározott módon rendelkezhet.


 (2) A finanszírozási bevételekkel kapcsolatos jogköröket a helyi önkormányzat összesített költségvetésében szereplő finanszírozási bevételek tekintetében a képviselő-testület gyakorolja.


 (3) A (2) bekezdés alól kivételt képeznek a betétek megszüntetése értékhatár nélkül.

A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a finanszírozási bevételekre vonatkozó döntés jogkörének gyakorlására.


27. § (1) A helyi önkormányzat képviselő-testülete fenntartja magának a költségvetési kiadások kiemelt kiadási előirányzatai közötti átcsoportosításának jogát.


(2) A helyi önkormányzat által irányított költségvetési szerv a jelen költségvetési rendeletben szereplő kiemelt kiadási előirányzatait, illetve a kiemelt kiadási előirányzatokon belül a rovatok közötti kiadási előirányzatait saját hatáskörben átcsoportosíthatja. Az átcsoportosításnál az intézmény köteles betartani a vonatkozó jogszabályi előírásokat.


28. § (1) A helyi önkormányzat képviselő-testülete fenntartja magának a költségvetési rendeletben meghatározott költségvetési bevételi és kiadási előirányzatok módosításának jogát.


(2) A helyi önkormányzat által irányított költségvetési szerv a jelen költségvetési rendeletben szereplő költségvetési kiadási és bevételi előirányzatait saját hatáskörben megemelheti. A módosításnál az intézmény köteles betartani a vonatkozó jogszabályi előírásokat.


29. § A képviselő-testület a 30. § (2) bekezdés szerinti előirányzat átcsoportosítás és a 31. § (2) bekezdés szerinti előirányzat módosítás miatt:

a) az 1-6. hónapban bekövetkezett változások alapján szeptember 30-ig,

b) a 7-9. hónapban bekövetkezett változások alapján november 30-ig,

c) 10-12. hónapban bekövetkezett változások alapján az éves költségvetési beszámoló

elkészítésének határidejéig (és december 31-i hatállyal) módosítja a költségvetési rendeletét.


30. § A helyi önkormányzat által irányított költségvetési szervnél az egységes rovatrend K1102 Normatív jutalmak és a K1103 Céljuttatás, projektprémium rovatai költségvetési kiadási előirányzat terhére a költségvetési évben együttesen a rovatrend K1101 Törvény szerinti illetmények, munkabérek rovat eredeti előirányzatának 2 %-a erejéig vállalható kötelezettség.



8. Záró rendelkezések



32. § (1) E rendelet kihirdetését  követő napon lép hatályba.

        



Kelt: Daruszentmiklós, 2017. február 14.



P.H.





                        Rauf Norbert                          Szabóné Nyigrényi Judit

                        polgármester                                      jegyző

Záradék:


A rendeletet a mai napon kihirdettem.


Kelt: Daruszentmiklós, 2017. február 17.

P.H.


                                                                                              Pulainé Varga Gabriella

                                                                                                        aljegyző


Egységes szerkezetbe foglalva.


Daruszentmiklós, 2017. augusztus 21.



                                                                                  Pulainé Varga Gabriella

                                                                                            aljegyző





[1]

Módosította: 14/2017. (XI.27.) Önkormányzati rendelet 1.  §-a. Hatályos: 2017. november 28-től.

[2]

módosította: 14/2017. (XI.27.) önkormányzati rendelet 2. §-a. Hatályos: 2017. november 28-tól.

[3]

Módosította: 14/2017. (XI.27.) önkormányzari rendelet 3. §-a. hatályos: 2017. november 28-tól.

[5]

Módosította: 14/2017. (XI.27.) önkormányzati rendelet 4. §-a. Hatályos: 2017. november 28-tól.

[6]

Módosította: 14/2017. (XI.27.) Önkormányzati rendelet 5. §-a. Hatályos: 2017. noember 28-tól.

[7]

Módosította: 14/2017. (XI.27.) önkormányzati rendelet 6.§-a. Hatályos: 2017. november 28-tól.

[8]

Módosította: 10/2017. (VIII.21.) önkormányzati rendelet 7. §-a. Hatályos: 2017. augusztus 22-től

[10]

Módosította: 14/2017. (XI.27.) Önkormányzati rendelet 7. §-a. Hatályos: 2017. november 28-tól.

[11]

Módosította: 14/2017. (XI.27.) Önkormányzati rendelet 8. §-a. Hatályos: 2017. november 28-tól.

[12]

Módosította: 14/2017. (XI.27.) Önkormányzati rendelet 9. §-a. Hatályos: 2017. november 28-tól.

[13]

Módosította: 14/2017. (XI.27.) önkormányzati rendelet 10. §-a. Hatályos: 2017. november 28-tól.

[14]

Módosította: 14/2017. (XI.27.) önkormányzati rendelet 11. §-a. Hatályos: 2017. november 28-tól.

[15]

Módosította: 14/2017. (XI.27.) önkormányzati rendelet 12. §-a. Hatályos: 2017. november 28-tól.