Győr-Moson-Sopron Vármegye Önkormányzata Közgyűlésének 5/2025. (IV. 29.) önkormányzati rendeletének indokolása
Győr-Moson-Sopron Vármegye Önkormányzata 2024. évi költségvetési beszámolójáról és a költségvetési maradvány megállapításáról
Hatályos: 2025. 04. 30Győr-Moson-Sopron Vármegye Önkormányzata Közgyűlésének 5/2025. (IV. 29.) önkormányzati rendeletének indokolása
2025.04.30.
Győr-Moson-Sopron Vármegye Önkormányzata 2024. évi költségvetési beszámolójáról és a költségvetési maradvány megállapításáról
Végső előterjesztői indokolás
Az Államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (Áht.) 87. §. értelmében a vagyonról és a költségvetés végrehajtásáról a számviteli jogszabályok szerinti éves költségvetési beszámolót, az éves beszámolók alapján évente, az elfogadott költségvetéssel összehasonlítható módon, az év utolsó napján érvényes szervezeti, besorolási rendnek megfelelően záró számadást (zárszámadást) kell készíteni.
Az Áht. 91. §. (1) és (2) bekezdése tartalmazza az önkormányzat zárszámadásának elkészítésére és előterjesztésére vonatkozó rendelkezéseket. Az (1) bekezdés szerint a közgyűlés elnöke a jegyző által elkészített zárszámadási rendelet-tervezetet úgy terjeszti a közgyűlés elé, hogy az az előterjesztését követő harminc napon belül, de legkésőbb a költségvetési évet követő ötödik hónap utolsó napjáig hatályba lépjen.
A közgyűlés a zárszámadásról rendeletet alkot.
Az államháztartás számviteléről szóló 4/2013. (I.11.) Kormányrendelet (Áhsz.) tartalmaz további előírásokat a zárszámadás összeállítására vonatkozóan. A rendelet 30. §-a értelmében az önkormányzat a zárszámadáshoz vagyonkimutatást köteles csatolni, melyben az önkormányzat és az általa irányított költségvetési szerv eszközeinek és kötelezettségeinek adatait mutatja be.
Az Államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról rendelkező 368/2011. (XII.31) Kormányrendelet (Ávr.) 155. § - ában foglaltak szerint az államháztartás önkormányzati alrendszerébe tartozó költségvetési szervek költségvetési maradványát az irányító szerv a zárszámadási rendeletével egy időben állapítja meg, és – szükség esetén – módosítja költségvetési rendeletét.
A fenti jogszabályi rendelkezések értelmében a 2024. évi gazdálkodásról készült költségvetési beszámoló rendelet-tervezetének szöveges indokolását és a költségvetési maradvány elszámolást együttesen az alábbiak szerint terjesztem a Győr-Moson-Sopron Vármegye Közgyűlése elé.
E L S Ő R É S Z
Az önkormányzati feladatellátás általános értékelése
A Győr-Moson-Sopron Vármegye Önkormányzata (a továbbiakban: vármegye önkormányzata) 2024. évi költségvetését a közgyűlés 2/2024. (II.26.) önkormányzati rendelete szabályozza, amely a költségvetés végrehajtásának időszakában többször módosításra került. Módosítás három alkalommal történt az alábbi módosító tényezők figyelembevételével:
központi támogatások változása
működési célú támogatások bevétele,
saját bevételek változása,
tartalékból történő felhasználás,
átruházott hatáskörben hozott döntések,
előirányzat átcsoportosítások,
2023. évi költségvetési maradvány elszámolása miatt.
A vármegye önkormányzata kötelező feladat- és hatásköri rendszerében, valamint finanszírozásában 2024. évre vonatkozóan nem tartalmazott jelentősebb változást a Magyarország 2024. évi központi költségvetését szabályozó 2023. évi LV. törvény (költségvetési törvény), az előző évi rendelkezésekhez viszonyítottan.
A vármegye önkormányzata 2024. évi feladatellátásában továbbra is az alapfeladatot jelentő területfejlesztési tervezés volt a legmeghatározóbb elem, de folytatódott az uniós projektek menedzselése is.
Az önkormányzat pénzügyi lehetőségei függvényében megtartotta a legfontosabb vármegyei programjait is, melyekben megőrizte a korábbi években kialakult hagyományokat. Ilyen volt az alapított vármegyei kitüntető díjak és a vármegye szolgálatáért díjak átadása, nemzetközi kapcsolataink fenntartása és ápolása, hagyományos vármegyei rendezvények megtartása.
Az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan – az Európai Bizottsággal közösen – működtettük az Europe Direct tájékoztatási központot.
Tovább folytatódott a vármegyei értéktárral és a hungarikumokkal kapcsolatos munka.
Az önkormányzat a Terület és Területfejlesztési Operatív Program keretén belül több címen támogatásban részesült, ezekből kiemelendő a KGÖ fejlesztés TOP_PLUSZ-1.1.1-21-GM2-2022-00001 és „A 2021-27 tervezési időszak stratégiai és projektszintű előkészítése Győr-Moson-Sopron megyében”, valamint „TOP_Plusz -3.1.1.-21 Győr-Moson-Sopron Megyei Foglalkoztatási-Gazdaságfejlesztési Együttműködések (Paktum)” projektek támogatása.
A vármegye önkormányzata működésének támogatására a beszámolási időszakban – a költségvetési törvényben meghatározottak szerint - önkormányzatonként megállapított, konkrét támogatási összeg szolgált központi finanszírozásként.
A vármegye önkormányzata 2024. évi támogatása (a költségvetési törvény 3. sz. melléklet 7. pontja alapján 295 600 000 Ft volt. Ez az összeg alapvetően meghatározta a 2024. évi önkormányzati gazdálkodás lehetőségeit, mert a vármegye önkormányzatainak feladatellátását túlnyomó többségében központi forrás biztosítja.
A vármegye önkormányzata 2024. évi költségvetésének végrehajtását a stabilitás jellemezte. A központi költségvetésből kapott támogatás mellett felhasználható forrásainkat bővíteni tudtuk, részben különböző - az előzőekben felsorolt - pályázatokból elnyert támogatásokkal, csekély összegű saját bevételeinkkel, illetve az előző évi költségvetési maradvány felhasználásával.
A rendelkezésre álló erőforrások együttesen biztosították a fedezetet a feladatok biztonságos megvalósításához mind az önkormányzat, mind pedig a hivatal feladatellátása során felmerülő kiadásokra.
A vármegyében három területi nemzetiségi önkormányzat (horvát, német, roma) működött az elmúlt évben. A nemzetiségekről szóló törvényben foglalt rendelkezésnek megfelelően a vármegye önkormányzata a területi nemzetiségi önkormányzatokkal feladat ellátási szerződést kötött, melyben rögzítettük, hogy a vármegyei önkormányzati hivatal biztosítja a nemzetiségi testületek üléseihez a hivatali helyiséget, valamint a hivatali munkatársak segítik működésük jogszerűségét. A nemzetiségi önkormányzatok testületi előterjesztéseit, valamint jegyzőkönyveik elkészítését, költségvetési gazdálkodási, számviteli feladataik ellátását szintén a hivatal munkatársai végzik.
A Győr-Moson-Sopron Vármegye Önkormányzatának a Nyugat-Pannon Terület- és Gazdaságfejlesztési Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságban üzletrésze van 4.000.000.- Ft összegben.
A 4/2013. (I.11.) Kormányrendelet 30. §-ában előírt vagyonkimutatás az előterjesztés mellékletét képezi (13-14. sz. melléklet).
Az Áht. rendelkezései szerint, a bevételeket és kiadásokat meg kell bontani kötelező, önként vállalt és államigazgatási feladatok szerint is. Az önkormányzatnál államigazgatási feladatok ellátására nem került sor. Az önként vállalt és kötelező feladatok szerinti megbontást a 11. számú melléklet tartalmazza. Az önként vállalt feladatok kiadási szükségletét saját bevételek képezik, tehát kötelező feladatokra kapott központi források nem kerültek felhasználásra önként vállalt feladatok ellátására.
MÁSODIK RÉSZ
I.
Bevételek
A vármegye önkormányzata összevont adattartalmú beszámolója bevételi főösszegének teljesítése – a hivatalnak nyújtott intézmény finanszírozás és az előző évi elszámolás miatti halmozódás kiszűrését követően - a beszámolási időszakban 1 862 395 664 Ft volt az 1.sz. mellékletben foglalt részletezés szerint.
A vármegye önkormányzata bevételeinek 2024. évi teljesítését kiemelt előirányzatonként az 2. sz. melléklet részletezi, a hivatal bevételeinek felsorolását pedig az 3. sz. melléklet tartalmazza.
Működési bevételek
A működési bevételek - a módosított előirányzathoz viszonyítva – 104,58 %-ra teljesültek. Ezen belül:
Központi költségvetési támogatás
A vármegyei önkormányzat működésének általános támogatása a tervezett mértéknek megfelelően alakult 295 600 000 Ft (100,0%) összeggel.
A központi költségvetésből származó támogatás 13 részletben érkezett a számlánkra az Ávr. 4. sz. melléklete szerinti ütemezésben; a havi utalások ennek megfelelően történtek.
2024-ben a 2024. év helyi önkormányzati választással összefüggő többletkiadások támogatására a vármegye önkormányzata 7 669 957 Ft állami támogatást kapott.
Működési célú támogatások belülről
A működési célú támogatások államháztartáson belülről bevételek 143 588 019 Ft összegben teljesültek.
Az önkormányzat működési célú támogatások államháztartáson belülről bevételei 31 650 323 Ft összegben teljesültek. Ezen belül az alábbi feladatokra érkezett céljellegű támogatás:
Értéktár HF/792/2024 támogatás 5 000 000 Ft
Értéktár HF/530/2024támogatás 2 500 000 Ft
Szigetköz kiemelt térséggé nyilvánítását megalapozó tanulmány készítéséhez kapott 15 000 000 Ft támogatást
vármegyei roma koordinátor foglalkoztatására kapott 4 500 000 Ft támogatást
A hivatal működési célú támogatások államháztartáson belülről 111 937 696 Ft-ra teljesültek. A hivatal a különböző TOP és TOP_PLUSZ projektek projektmenedzsment személyi jellegű ráfordításaira kapott 83 114 454 Ft támogatást, a 2024. évi helyi önkormányzati és EP választások lebonyolításához 27 168 566 Ft és a 2024. évi időközi választás lebonyolításához 254 676 Ft támogatást, és projektmenedzseri feladatok ellátásáért Vág Község Önkormányzatától 1 400 000 Ft támogatást.
Közhatalmi bevételek
Közhatalmi bevételei az önkormányzatnak vannak, Mosonmagyaróvár város közigazgatási területén különleges gazdasági övezetben bevezetett helyi adó miatt az önkormányzatnak 50 586 268 Ft közhatalmi bevétel teljesült.
Működési bevételek
Működési bevételek teljesítése 29 696 689 Ft volt.
Az önkormányzat 23 954 897 Ft-ot kapott működési bevételként ebből 10 315 863 Ft bérleti díj, 12 525 375 Ft rendezési tervmódosításért, 1 069 013 Ft egyéb működési bevétel értékesített Apple iPad Áfa 44 646 Ft.
A hivatal esetében 5 741 792 Ft működési bevétel teljesült, ebből 5 164 939 Ft bérleti díj járulékos költsége és 576 853 Ft egyéb működési bevétel (a bevétel kerekítési eltérésekből, az eladott autók biztosításának visszatérítéséből, Skoda Eniaq téli gumi és alufelni értékesítésből van).
Működési célú átvett pénzeszközök államháztartáson kívülről
Működéi célú átvett pénzeszközök bevételének teljesítése 11 880 687 Ft.
Az önkormányzatnak 11 880 687 Ft bevétele lett működési pénzeszköz átvételből. A bevételből 2 503 Ft a „A Régió Fejlődéséért” Egyesület, 50 000 Ft Kapuvár-Gartai Önkéntes Tűzoltó Egyesület 2022. évi támogatás elszámolása miatt keletkezett visszafizetése, illetve a fennmaradó rész Europe Direct pályázat támogatásából származik.
A hivatalnak nem volt államháztartáson kívülről származó működési támogatása.
Felhalmozási bevételek
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
Az önkormányzat 232 198 661 Ft TOP_PLUSZ-1.1.1-21-GM2-2022-00001 felhalmozási támogatást kapott a különleges gazdasági övezetben fejlesztés megvalósításához.
Felhalmozási bevételek
A felhalmozási bevételek teljesítése 18 288 354 Ft.
Az önkormányzatnak 5 864 354 Ft felhalmozási bevétele volt, ebből 5 699 000 Ft WV Golf, 165 354 Ft Apple iPad értékesítésből származott.
A hivatalnak 12 424 Í000 Ft felhalmozási bevétele volt, ez három autó értékesítéséből származott.
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
2024-ben nem kapott felhalmozási célú pénzeszközt sem az önkormányzat, sem a hivatal.
Finanszírozási bevételek
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele
Előző évi maradvány igénybevétele címen 1 057 883 029 Ft bevétel teljesült. Az előző évi maradványt az Áhsz. előírásának megfelelően a 2023. évi beszámoló elkészültét követően nyilvántartásba vettük az önkormányzatnál 962 921 365 Ft, a hivatalnál 94 961 664 Ft összegben.
Államháztartáson belüli megelőlegezés
2024-ben az önkormányzat 15 004 000 Ft államháztartáson belüli megelőlegezést kapott, ez majd 2025. januárban kerül visszafizetésre.
II.
Kiadások
A vármegye önkormányzata összevont adattartalmú beszámolója alapján a 2024. évben teljesített kiadások összege a hivatalnak nyújtott intézményfinanszírozásból származó halmozódás levonását követően 1 215 977 087 Ft.
Az önkormányzati szintű kiadásokat együttes összegben az 1. számú melléklet, a vármegye önkormányzatáét a 2 számú melléklet, a hivatalét az 3. számú melléklet mutatja be.
Működési kiadások
Személyi juttatások
A személyi juttatások összege tartalmazza a közgyűlés választott tisztségviselőinek (önkormányzat), valamint a hivatal köztisztviselőinek valamennyi bér- és személyi jellegű kiadásait, továbbá a reprezentációs kiadásokat is, a módosított előirányzathoz viszonyítva 98,16 %-os teljesítést mutat.
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
A kiadásai a személyi juttatások vonzataként jelentkeznek, a teljesítés a módosított előirányzathoz viszonyítva 95,76 %.
Dologi kiadások
2024. évben dologi kiadásokra 156 399 162 Ft-ot fordítottunk. A legjelentősebb összegek az épület-üzemeltetési, fenntartási (szolgáltatások) kiadások tételei, valamint a projektekkel kapcsolatos szolgáltatások kiadásait tartalmazza. A dologi kiadások teljesítése 68 443 678 Ft-tal kevesebb a módosított előirányzatnál, ez az önkormányzat dologi kiadásainak teljesítéséből adódik túlnyomórészt. Az önkormányzat esetében szolgáltatási kiadások közül a villamos energia szolgáltatás kiadása 447 190 Ft-tal kevesebb mint a módosított előirányzat és az egyéb szakmai szolgáltatások kiadása 26 541 367 Ft-tal maradt el az előirányzattól, Laczkó ügyvédi Iroda keretszerződés kötelezettségvállalásához kell előirányzat, ugyanakkor 2024-ben nem volt hozzá kapcsolódó teljesítés. Az ÁFA befizetés előirányzata 27 493 219 Ft-tal kevesebb mint a teljesítés.
A hivatal esetében a dologi kiadások 91.65 %-ban teljesültek, ez megfelelő.
Működési célú támogatások államháztartáson belülre
Az egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre kiadás 480 002 077 Ft összegben teljesült.
Az önkormányzat államháztartáson belülre kiadás teljesítése 437 950 517 Ft. Ez az összeg tartalmazza a pályázatok elszámolásából, módosításból, előleg visszafizetéséből eredő kötelezettségünket az alábbi részletezés szerint. 2024-ben vissza kellett fizetni az önkormányzatnak az el nem számolt előlegek összegét 418 389 228 Ft összegben, az önkormányzat épületeinek energetikai korszerűsítése támogatásból 1 134 301 Ft-ot, TOP-1.5.1-20-2020-00017 támogatásból 11 694 921 Ft-ot. Ez tartalmazza a közgyűlés és az átruházott elnöki hatáskörben hozott döntéseknek megfelelően a megyében működő települési önkormányzatoknak– megkötött szerződések alapján átutalt összegeket (6 732 067 Ft).
A hivatal ezen a címen 42 051 560 Ft kiadást teljesített, ami a különböző TOP és TOP_PLUSZ támogatások elszámolásából adódó visszafizetési kötelezettség.
Működési célú támogatások államháztartáson kívülre és egyéb működési kiadások
Működési célú támogatások államháztartáson kívülre kiadás teljesítése 6 675 314 Ft.
Az önkormányzat az egyéb civil és nonprofit szervezeteknek 3 440 000 Ft támogatást adott. Itt került elszámolásra a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének tagdíja (986 050 Ft), a Rába-Duna-Vág Egyesület tagdíja (1 337 420 Ft), Határon Átnyúló kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata tagdíja (50 000 Ft) Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa Egyesület (250 000 Ft), Szigetköz Naturpark Egyesület (10 000 Ft).
A hivatalnak ezen a címen nem volt kiadása.
Fejlesztési kiadások
Beruházás
A beruházási kiadásokra 209 632 498 Ft módosított előirányzatot terveztünk. A beszámolási időszakban beruházás címén 206 657 028 Ft kifizetés történt, ebből az önkormányzat 191 131135 Ft, a hivatalnál 15 525 893 Ft került elköltésre.
Az önkormányzat beruhások kiadás teljesítése 191 131 135 Ft. Ebből ingatlan beruházás 169 982 515 Ft volt, ez a különleges gazdasági övezet út beruházása. Informatikai eszköz beszerzés 769 980 Ft volt, Europa Direct pályázat terhére 2 laptopot vettünk 444 990 Ft és 324 990 Ft értékben. Az önkormányzat egyéb gép berendezés beszerzése a következő: zsúrkocsi 64 990 Ft, LED megjelenítő 18 161 000 Ft, gurulós szekrény 518 160 Ft, bútor 1 617 990 Ft, projekt tábla 16 510 Ft.
A hivatal beruházás kiadás teljesítése 15 525 893 Ft. Informatikai eszköz beszerzés 4 db monitor 139 960 Ft, egyéb gép, berendezés beszerzése a következő iratmegsemmisítő 335 633 Ft, PHILIPS EP2331/10 Lattego kávéfőző 179 799 Ft, DE-LONGHI kapszulás kávéfőző 25 990 Ft, íróasztal 165 470 Ft, két Skoda Octavia személygépkocsi 14 298 000 Ft (egyenként 7 149 000 Ft), az autókhoz téli gumi 186 531 Ft és 134 720 Ft, 4 db laptop táska 41 500 Ft, vérnyomásmérő 18 290 Ft.
Felújítás
Felújítási kiadások címen nem teljesült kiadás sem az önkormányzatnál, sem a hivatalnál.
III.
Kiegészítő információk
Az Áht. 91. §. (2) bekezdése alapján a zárszámadás előterjesztésekor a testület részére a rendeletben foglaltakon túlmenően tájékoztatásul be kell mutatni:
a pénzeszközök változását,
a több éves kihatással járó döntések számszerűsítését évenkénti bontásban,
a közvetett támogatásokat tartalmazó kimutatást,
az önkormányzat adósságállományát lejárat szerinti bontásban,
a vagyonkimutatást,
az önkormányzat tulajdonában álló gazdasági szervezetek működéséből származó kötelezettségeket, a részesedések alakulását.
Pénzeszközök változása
Az önkormányzat és a hivatal Áhsz. 17 melléklet 4. c) pont szerinti pénzkészlet egyeztetést az előterjesztéshez kapcsolódó 12. számú melléklet tartalmazza.
Az önkormányzat induló pénzkészlete 972 506 656 Ft, a záró pénzkészlete 622 288 412 Ft.
A hivatal kezdő pénzkészlete 93 830 509 Ft, a záró pénzkészlete 51 217 119 Ft volt,
Többéves kötelezettségek
A TOP-PLUSZ projektek PM díjainak elszámolhatósága is több évet érint. A támogatások utalása a jelenleg ismert projekt megvalósulási határidők függvényében folyamatos a készültségi foknak megfelelően
Nemzeti értékek és Hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatása című pályázatra 2024. évben 5 000 000 Ft-ot, illetve 2 500 000 Ft-ot kaptunk, melyek felhasználása 2025-ben történik.
Az Agrárminisztérium által meghirdetett, a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására kiírt HUNG-2023 kódjelű pályázaton az önkormányzat „Megyerikum Ünnep és Nemzetiségi Találkozó Győr-Moson-Sopron Vármegyében” című pályázata 2 000 000 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült. A támogatási összeg 2023. évben nem került felhasználásra, a 2 000 000 Ft 2024. május 31-ig a pályázati cél megvalósításra került.
A TOP-3.2.1-16-GM2-2020-00002 azonosítószámú Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése című pályázat keretében 2021-ben 730 191 956 Ft támogatás elfogadásra került. 2022. évben további támogatást kaptunk, így a kapott támogatás összesen 1 009 387 909 Ft. 2022-ben 219 824 310 Ft kiadás teljesült. 2023. évben a felújítás megvalósult, a támogatás összegéből 1 134 301 Ft-ot 2024-ben visszafizettünk.
Az önkormányzat a Megyei foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködések Győr-Moson-Sopron megyében című, TOP-PLUSZ-3.1.1-21-GM1-2022-00001 azonosító számú projekt keretében 629 400 000 Ft támogatást nyert. A projekt megvalósításának kezdő időpontja 2022.07.01., fizikai befejezésének tervezett napja 2028.07.01. 2022. évben 909 300 Ft, míg 2023. évben 6 237.600 Ft került elköltésre, valamint a szakmai megvalósításhoz kapcsolódó személyi jellegű ráfordítás folyamatos 2023. január hónaptól kezdődően. 2024-ben 18 111 790 Ft személyi juttatás és munkaadót terhelő járulék volt elszámolva a pályázat terhére. 2024-ben az el nem számolt előlegeket vissza kellett fizetni, emiatt az önkormányzat 418 389 228 Ft támogatást fizetett vissza. A támogatás ismételt lehívása a teljesítést megelőzően, illetve követően történik.
A Belügyminisztérium az önkormányzatot a „Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok (KEF-ek) működési feltételeinek biztosítására” benyújtott pályázatát 2 500 000 Ft támogatásban részesítette. A támogatott tevékenységet 2024. június 30-ig kell megvalósítani. A támogatás felhasználása és elszámolása megtörtént.
Közvetett támogatások
Az Áht. rendelkezése értelmében a zárszámadási rendelet tervezet előterjesztésekor a közgyűlés részére tájékoztatásul be kell mutatni a közvetett támogatásokat (pl: kedvezmény, mentesség, kölcsön elengedése). A vármegye önkormányzata és az önkormányzati hivatal 2024. évben ilyen kedvezményeket nem nyújtott.
Adósság állomány alakulása
A vármegyei önkormányzatnak hitelintézetek felé fennálló adósságállománya és egyéb tartós kötelezettsége 2024. évben nem volt.
Az önkormányzat vagyonkimutatását az előterjesztés 13-14. számú melléklete tartalmazza.
Az önkormányzat tulajdonában álló gazdasági szervezetek
2017. évben 4.000.000 Ft értékű üzletrész vásárlásra került sor a Nyugat-Pannon Terület- és Gazdaságfejlesztési Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft-ben.
Az Európai Uniós támogatással megvalósuló projektek 2024. évi bevételeit és kiadásait a 15. számú melléklet mutatja be.
HARMADIK RÉSZ
A vármegye önkormányzatának 2024. évi költségvetési maradványának elszámolása
Az Államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról rendelkező 368/2011. (XII.31) Kormányrendelet 155. §-ában foglaltak alapján a költségvetési szervek költségvetési maradványát az irányító szerv a zárszámadási rendeletével egy időben állapítja meg.
Az Áht. 86. § (5) bekezdése szabályozása szerint az önkormányzati költségvetési szerv esetében az irányító szerv jogosult dönteni a költségvetési szerv maradványának elvonandó és felhasználható összegéről.
A vármegye önkormányzatának 2024. évi költségvetési maradványa együttesen: 646 418 577 Ft, amelyből az önkormányzat maradványa 594 869 973 Ft, a hivatalé 51 548 604 Ft.
Vállalkozási tevékenységet a vármegye önkormányzata és az önkormányzati hivatal nem folytat.
A költségvetési maradvány alakulását az 8. és 9 számú mellékletek tartalmazzák.
A Győr-Moson-Sopron Vármegye Önkormányzata jóváhagyásra javasolt költségvetési maradványa 962 921 365 Ft
A fenti maradványt a következő tényezők alakították:
Az önkormányzatnál kezelt költségvetési előirányzatok
2024. évi maradványa 594 869 973 Ft
ebből:
2025. évi támogatás terhére leutalt előleg 15 004 000 Ft
közhatalmi bevételek tovább utalása 43 646 601 Ft
pályázatok miatti kötelezettség 335 029 550 Ft
ténylegesen felhasználható költségvetési maradvány 201 189 822 Ft
Az Ávr.-ben meghatározott ütemezés szerint a tárgyévre megállapított költségvetési támogatás 4%-ának folyósítása január hónap első munkanapján történik.
A támogatási összeget azonban 2025. évi támogatási előlegként 2024. decemberben a számlánkra utalták. A számviteli jogszabályok alapján ezt a tételt maradványt növelő tételként kell elszámolni a beszámolási időszakban, a következő évben pedig (a maradvány terhére), befizetési kötelezettségként; így ezzel az összeggel ténylegesen nem emelkedik az igénybe vehető költségvetési maradvány.
A keletkezett maradvány a 2024. évről áthúzódó feladatok, kötelezettségvállalások fedezetét és a szabad pénzmaradványt képezi.
A 2025. évi költségvetésben tervezett maradvány 594 869 973 Ft. A költségvetési maradvány végleges összege 594 869 973 Ft, ezért a 2025. évi költségvetésben előirányzat módosításra nem lesz szükség.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Önkormányzati Hivatal költségvetési maradványának meghatározása
Az önkormányzati hivatal 2021. évi költségvetési maradványa 51 548 604 Ft
ebből:
pályázatok miatti kötelezettség 51 548 604 Ft
felhasználható költségvetési maradvány 0 Ft
A 2025. évi költségvetésben tervezett maradvány 51 611 158 Ft. A költségvetési maradvány végleges összege 51 548 604 Ft, ezért a 2025. évi költségvetésben előirányzat módosításra lesz szükség.