Fertőd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2021. (X. 28.) önkormányzati rendeletének indokolása

egyes önkormányzati rendeletek deregulációs célú hatályon kívül helyezéséről

Hatályos: 2021. 10. 29
egyes önkormányzati rendeletek deregulációs célú hatályon kívül helyezéséről
Végső előterjesztői indokolás
A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény vonatkozó előírásai értelmében a jogalkotónak időnként felül kell vizsgálnia az általa kibocsátott jogszabályokat: amelyek okafogyottá váltak vagy valamennyi rendelkezése végrehajtottá vált, azokat – deregulációs céllal – hatályon kívül kell helyeznie. Ezáltal átláthatóbbá válik az érintett joganyag: kitisztul belőle a fölösleg normaanyag, mely csak „a helyet foglalja”, valós funkciót azonban már nem lát el.
A helyi joganyag fenti célú felülvizsgálatát a jegyző végzi el, míg a hatályon kívül helyezés a jogalkotóra, azaz a képviselő-testületre hárul.
Utoljára nagyobb horderejű deregulációra Fertődön 2005-ben került sor: ekkor egyrészt a rendszerváltásig keletkezett önkormányzati, másrészt a még meglévő helyi tanácsi rendeletek lettek felülvizsgálva és az 1/2005. (II.11.) fertődi önk.rendelettel közülük 66 lett hatályon kívül helyezve.
A jelen dereguláció – lévén, hogy jóval kisebb időtávot kellett átvizsgálni és egy-egy helyi rendelet hatályon kívül helyezésére időközben már sor került – a 2005-ösnél szerényebb: 7 önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezését javasolja, az alábbi okok miatt:
1. E rendeleteink felett eljárt az idő, azaz olyan szabályozási tárgyban születtek, melyek ma már nem tartoznak az Önkormányzatunk feladat—ill. hatáskörébe.
1. az ivóvízellátás, valamint szennyvízelvezetés, és – tisztítás díjainak meghatározásáról és az áralkalmazási feltételekről szóló 11/2003. (XII.23.) önkormányzati rendelet: már nem az önkormányzat az árszabályozó
2. a helyi tervtanács működtetéséről szóló 16/2007.(XII. 20.) önkormányzati rendelet: ilyen formában már évek óta nem létezik,
3. az alapfokú művészetoktatásban részesülő tanulók térítési díj és tandíjfizetési kötelezettségéről szóló 8/2008.(V.23.) önkormányzati rendelet: az intézmény fenntartója már nem Önkormányzatunk
4. az önkormányzati hatósági ügyekben való elektronikus kapcsolattartásról szóló 10/2009. (XII.01.) önkormányzati rendelet: napjainkra magasabb rendű jogszabály született az e-kapcsolattartás témájában, így ez már idejétmúlt.
1. Az állattartásról szóló 13/ 2012. (IX.26) önkormányzati rendelet
Hosszú évekig az önkormányzatok széles szabályozási lehetőséggel rendelkeztek e területen (pl: egy lakásban tartható egyedszámok meghatározása, stb.). Ez azonban időközben a központi jogalkotás e téren tapasztalható határozott előretörése miatt napjainkra gyakorlatilag kiüresedett: minden lényeges, állattartást érintő kérdésről központi jogszabály rendelkezik, így - az Alaptörvény vonatkozó előírásai értelmében – ezeket helyi rendeletben megismételni vagy ezekkel ellentétes tartalmú helyi előírást alkotni nem lehet.
Megmaradt szabályozási lehetőség arra vonatkozóan, hogy egyes épületektől milyen védőtávolságra helyezhetőek el egyes állatok (erről szól e rendeletünk). Ezt azonban – ha szabályozni akarja az adott önkormányzat – a Kúria Köf.5073/2013/4. számú döntése értelmében már a helyi építési szabályzatban kell elhelyeznie. Mint ismert a Képviselők előtt: a helyi építési szabályzat (továbbiakban: HÉSZ) elfogadása többszereplős, időigényes és költséges folyamat, így meggondolandó, hogy emiatt annak módosításához fogjon a Testület.
Mivel a fenti helyi rendelet nem része a HÉSZ-nek, aggályos annak jelenlegi jogszerűsége, így e formában való megtartása nem indokolt.
3.) Az alábbi építésügyi tárgyi rendeleteink helyett időközben újakat fogadott el a Képviselő-testület, így azokat – pótlólag – hatályon kívül kell helyezni:
1. a partnerségi egyeztetés szabályairól szóló 9/2013. (VIII.29.) önkormányzati rendelet: felváltotta a 13/2017 (VI.1.) önkormányzati rendelet;
2. a településképi véleményezési, bejelentési és kötelezési eljárásról szóló 10/2013. (IX.12.) önkormányzati rendelet: felváltotta a 2/2020 (I.30.) önkormányzati rendelet.
Végezetül megjegyezni kívánjuk: a jelen felülvizsgálat nem érintette a költségvetési tárgyú helyi rendeleteket.