Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 1/2026. (II. 4.) önkormányzati rendelete
Sopron Megyei Jogú Város 2026. évi költségvetéséről
Hatályos: 2026. 02. 04 14:30Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 1/2026. (II. 4.) önkormányzati rendelete
Sopron Megyei Jogú Város 2026. évi költségvetéséről
[1] A rendelet megalkotását és kötelező tartalmi elemeit az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény írja elő.
[2] Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. A rendelet hatálya
1. § A rendelet hatálya kiterjed Sopron Megyei Jogú Város
a) Közgyűlésére (a továbbiakban: Közgyűlés) és annak bizottságaira,
b) Önkormányzata által irányított költségvetési szerveire (a továbbiakban: intézmények),
c) Polgármesteri Hivatalra,
d) gazdasági társaságainak költségvetési kapcsolataira.
2. A gazdálkodás általános alapelvei
2. § (1) Az éves költségvetés végrehajtását az intézményeknek, gazdasági társaságoknak:
a) az alapító okiratban előírt, illetve engedélyezett, valamint az intézményi költségvetési alapokmányokban, továbbá a szervezeti, működési szabályzatban részletezett feladatkörükben és kötelezettségeik mellett,
b) a szakmai hatékonyság, a takarékosság, különösen a gazdaságosság, a vagyon rendeltetésszerű használata követelményeinek érvényesítésével,
c) a gazdálkodási, számviteli előírások betartásával,
ellenőrizhető módon kell biztosítani.
(2) A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 115. § (1) bekezdése szerint a helyi önkormányzat gazdálkodásának biztonságáért a képviselő-testület, a gazdálkodás szabályszerűségéért a polgármester felelős.
(3) A költségvetési évről, december 31-i fordulónappal készített könyvviteli mérlegben kimutatott eszközöket és forrásokat - ideértve az aktív és passzív pénzügyi elszámolásokat is - minden évben leltározni kell. Amennyiben az önkormányzat költségvetési szervénél a tulajdon védelme megfelelően biztosított és ellenőrzött, valamint a költségvetési szerv az eszközökről és azok állományában bekövetkezett változásokról folyamatosan részletező nyilvántartást vezet mennyiségben és értékben, akkor a leltározást elegendő háromévenként végrehajtani. A leltározás és selejtezés részletes szabályait a költségvetési szervek saját hatáskörben állapítják meg a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 69. §-ában és az államháztartás számviteléről szóló 4/2013. (I. 11.) Korm. rendelet 22. §-ában foglaltak alapján.
3. § (1) A Közgyűlés az Önkormányzat 2026. évi költségvetését 27.038.440.601 Ft bevétellel állapítja meg.
(2) Az (1) bekezdésben megállapított bevételi főösszeg megoszlását az 1. melléklet tartalmazza.
(3) A bevételi főösszeg előirányzat csoportonkénti és költségvetési intézmények szerinti megoszlásait a 2–6. mellékletek tartalmazzák.
4. § (1) A Közgyűlés az Önkormányzat 2026. évi költségvetésének kiadási főösszegét 27.038.440.601 Ft-ban állapítja meg.
(2) A kiadási előirányzatok feladatonkénti és kiemelt előirányzat csoportonkénti alakulását a következő mellékletek tartalmazzák és a Közgyűlés ennek alapján hagyja jóvá:
a) az Önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési intézmények működési és fenntartási kiadásait a 2. mellékletben foglaltak szerint összesen 7.562.018.499 Ft összeggel,
b) a Polgármesteri Hivatal működési és fenntartási kiadásait a 3. mellékletben foglaltak szerint összesen 2.176.288.106 Ft összeggel,
c) az önkormányzati személyi juttatások és munkaadókat terhelő járulékok pénzügyi szükségletét kormányzati funkciók szerinti bontásban a 8. melléklet alapján 527.165.592 Ft összeggel,
d) az önkormányzati dologi kiadások keretében megnevezett jogcímeket és ezek pénzügyi szükségletét kormányzati funkciók szerinti bontásban a 9. melléklet alapján 3.986.054.228 Ft összeggel,
e) a városüzemeltetési kiadások pénzügyi szükségletét kormányzati funkciók szerinti bontásban a 10. melléklet alapján 1.964.861.385 Ft összeggel,
f) az ellátottak pénzbeli juttatásai keretében megnevezett jogcímeket és ezek pénzügyi szükségletét kormányzati funkciók szerinti bontásban a 11. melléklet alapján 158.000.000 Ft összeggel,
g) az önkormányzati fejlesztési előirányzatok feladatait és pénzügyi szükségletét kormányzati funkciók szerinti bontásban a 12. melléklet részletezése alapján 1.182.619.021 Ft összeggel,
h) az önkormányzati felújítási előirányzatok feladatait és pénzügyi szükségletét kormányzati funkciók szerinti bontásban a 13. melléklet részletezése alapján 825.803.984 Ft összeggel,
i) a terület és településfejlesztési programok feladatait és pénzügyi szükségleteit a 14. melléklet részletezése alapján 1.895.185.950 Ft összeggel,
j) az önkormányzati általános támogatások keretében megnevezett jogcímeket és ezek pénzügyi szükségletét kormányzati funkciók szerinti bontásban a 15. melléklet alapján 5.716.268.372 Ft összeggel,
k) az önkormányzati pályázati támogatások keretében megnevezett jogcímeket és ezek pénzügyi szükségletét kormányzati funkciók szerinti bontásban a 16. melléklet alapján 86.173.000 Ft összeggel,
l) az önkormányzati lakásalap kiadásai keretében megnevezett jogcímeket és ezek pénzügyi szükségletét kormányzati funkciók szerinti bontásban a 17. melléklet alapján 111.083.450 Ft összeggel,
m) a hitelek, kölcsönök nyújtása és törlesztése, értékpapírok beváltása és járulékok keretében megnevezett jogcímeket és ezek pénzügyi szükségletét a 18. melléklet alapján 249.713.603 Ft összeggel.
n) az általános tartalékot 176.345.900 Ft-tal, a céltartalékot, intézményi évközi tartalékot, egyéb évközi tartalékot a 19. mellékletben felsorolt célokra 420.859.511 Ft-tal.
(3) Az önkormányzati kiadások összegét a 7. melléklet tartalmazza.
(4) A Közgyűlés megállapítja, hogy a 2026. évi eredeti költségvetésben tervezett Működési bevételek és a tervezett Működési kiadások negatív egyenlege a Finanszírozási bevételekből kerül finanszírozásra.
5. § A Közgyűlés az önkormányzat által irányított Költségvetési Intézmények 2026. évi foglalkoztatottak engedélyezett létszámát a 2. melléklet, a Polgármesteri Hivatal 2026. évi foglalkoztatottak engedélyezett létszámát a 3. melléklet, az Önkormányzat 2026. évi engedélyezett létszáma és közfoglalkoztatottak létszámát a 4. melléklet szerint jóváhagyja.
6. § A Közgyűlés tudomásul veszi:
a) az Önkormányzat 2026. évi összevont mérlegét közgazdasági osztályozásban előirányzatonként a 20. melléklet szerint;
b) az Önkormányzat 2026. évi összevont mérlege kötelező, önként vállalt, államigazgatási feladat bontását a 21. melléklet szerint;
c) az Önkormányzat 2026. évi előirányzat felhasználási ütemtervét a 22. melléklet szerint;
d) az Európai Uniós forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek bevételeit, kiadásait a 23. melléklet szerint;
e) az Európai Uniós támogatással megvalósuló pályázatok 2026. évi önkormányzati kiadásainak, önrészének bemutatását a 24. melléklet szerint;
f) a többéves kihatással járó döntések hatásának évenkénti bemutatását a 25. melléklet szerint azzal, hogy a későbbi évek előirányzatait véglegesen az adott évi költségvetés elfogadásakor állapítja meg;
g) az Önkormányzat által nyújtott közvetett támogatások összegét a 26. melléklet szerint;
h) az önkormányzat saját bevételei és az adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségek több éves hatásának bemutatását a 27. melléklet szerint;
i) az Önkormányzat adósságot keletkeztető kötelezettségek többéves hatásának bemutatását a 28. melléklet szerint.
7. § A Közgyűlés az „Önkormányzati pályázati és általános támogatások” felhasználásának szabályait a 29. mellékletben megfogalmazottak szerint állapítja meg.
8. § A Közgyűlés az önkormányzati választott tisztségviselők, bizottsági tagok és önkormányzati tanácsadók, főtanácsadók külföldi kiküldetésének szabályait a 30. mellékletben foglaltak szerint jóváhagyja.
9. § A Közgyűlés az önkormányzati feladatok „Rovatszám (rovatrend)” szerinti besorolását a 31. mellékletben foglaltak szerint jóváhagyja.
3. Az Önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szervek költségvetésével összefüggő szabályok
10. § (1) Az Önkormányzati irányítású költségvetési szervek a 2026. évi költségvetésüket e rendeletben meghatározott keretszámok főösszegeinek, kiemelt előirányzatainak betartása mellett a 3. § (3) bekezdésében, valamint a jelen § (2) bekezdésében foglaltakra figyelemmel kötelesek összeállítani.
(2) Az önkormányzat irányítása alá tartozó intézmények - kivéve Polgármesteri Hivatal -
a) az intézményvezető az Önkormányzat költségvetési rendeletében az intézményi költségvetésekben megállapított személyi, illetve dologi előirányzat összegének június 30-ig, illetve december 31-ig a felét használhatja fel. A megjelölt időszak végéhez közeledve indokokkal alátámasztva Polgármesterhez írt levélben az intézményvezető kérhet költségvetési előirányzat módosítást. A kért kiegészítő előirányzatról a Polgármester dönt és a szükséges összeget átcsoportosítja, az átvezetésről a költségvetésről szóló rendelet következő módosítása során gondoskodik.
b) a személyi juttatások rovatainak foglalkoztatási formákhoz (teljes-, részfoglalkoztatás) kapcsolódó rovat tételein kívüli jogcímekre előirányzatot mindaddig nem tervezhetnek (kiadást nem teljesíthetnek), míg a foglalkoztatási formákhoz kapcsolódó rendszeres-, a munkavégzéshez kapcsolódó személyi juttatások, jubileumi jutalom, végkielégítés, valamint felmentési idő fedezete maradéktalanul nem áll rendelkezésükre,
c) a munkavégzéshez kapcsolódó személyi juttatások jogcímeken teljesítendő kifizetéseik fedezetét e személyi juttatások rovatai előirányzatának és a foglalkoztatási formákhoz kapcsolódó előirányzatok megtakarításainak együttesen kell biztosítaniuk,
d) a költségvetési szervnél a költségvetési évben keletkező személyi juttatás megtakarítás felhasználásáról a polgármester dönt,
e) tárgyi eszköz beszerzésre, felújításra kiadást - felhalmozási célú önkormányzati támogatás nélkül (azon felül) -, az intézményi ellátási díjak (térítési díj, szociális intézeti ellátás, szociális és ellátotti étkeztetés, ápolás, gondozás), a könyvtári beiratkozási díjtételek kivételével egyéb bevételeik terhére tervezhetnek, illetve teljesíthetnek az intézményi saját bevételek felhasználására vonatkozó (egyéb) szabályok betartása mellett,
f) pót-előirányzati igényt csak akkor nyújthatnak be, ha a kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosítással sem teljesíthető az intézményi feladatellátás,
g) jutalmazásra és céljuttatásra maximálisan tervezhető összeg az eredeti törvény szerinti illetmények, munkabérek rovat előirányzatának 5%-a,
h) a feladatmutatók alapján állami hozzájárulásban részesülő intézmények a tényleges mutatók szerint kötelesek elszámolni a támogatással. A támogatás ellenőrizhetősége érdekében az intézmények kötelesek olyan nyilvántartást vezetni, amelyből egyértelműen megállapítható a tényleges feladatmutató teljesülése,
i) a nekik felróható okból bekövetkező, az Önkormányzat által igényelt támogatások körében keletkező visszafizetési kötelezettségért a költségvetési támogatásukkal felelnek,
j) a költségvetési szerveknek a szabad kapacitás kihasználását célzó, nem haszonszerzés céljából végzett alaptevékenységeit a szakmai tevékenységtől nem kell elkülönítetten nyilvántartani és elszámolni,
k) a rezsiszázalék mértékét az élelmet előállító költségvetési intézmény állapítja meg a tárgyévi költségvetés készítése során, és tájékoztatja az Önkormányzatot és a Polgármesteri Hivatalt;
l) a pénz és előirányzat maradványról való rendelkezés nem intézményvezetői kompetencia, arról a Közgyűlés dönt költségvetési rendeletmódosítással, ennek hiányában a zárszámadás maradványát képezi.
(3) A Polgármesteri Hivatal
a) a jegyző az Önkormányzat költségvetési rendeletében a Polgármesteri Hivatal költségvetésében megállapított személyi, illetve dologi előirányzat összegének június 30-ig, illetve december 31-ig a felét használhatja fel. A megjelölt időszak végéhez közeledve indokokkal alátámasztva Polgármesterhez írt levélben a jegyző kérhet költségvetési előirányzat módosítást. A kért kiegészítő előirányzatról a Polgármester dönt és a szükséges összeget átcsoportosítja, az átvezetésről a költségvetésről szóló rendelet következő módosítása során gondoskodik;
b) a személyi juttatás kiadási rovatainak foglalkoztatási formákhoz (teljes-, részfoglalkoztatás) kapcsolódó rovat tételein kívüli jogcímekre előirányzatot mindaddig nem tervezhet (kiadást nem teljesíthet), míg a foglalkoztatási formákhoz kapcsolódó rendszeres-, a munkavégzéshez kapcsolódó személyi juttatások, jubileumi jutalom, végkielégítés, valamint felmentési idő fedezete maradéktalanul nem áll rendelkezésre;
c) a munkavégzéshez kapcsolódó személyi juttatások jogcímeken teljesítendő kifizetéseik fedezetét e személyi juttatások rovatainak és a foglalkoztatási formákhoz kapcsolódó előirányzatok megtakarításainak együttesen kell biztosítaniuk;
d) a tárgyi eszköz beszerzésre, felújításra kiadást felhalmozási célú önkormányzati támogatás nélkül (azon felül) egyéb bevételei terhére tervezhet, illetve teljesíthet a saját bevételek felhasználására vonatkozó (egyéb) szabályok betartása mellett;
e) pót-előirányzati igényt csak akkor nyújthat be, ha a kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosítással sem teljesíthető a feladatellátás;
f) jutalmazásra és céljuttatásra maximálisan tervezhető összeg az eredeti törvény szerinti illetmények, munkabérek rovat előirányzatának 5%-a;
g) képviselő-testület hivatalánál foglalkoztatott köztisztviselők illetményalapja 78.940 Ft 2026. évben.
11. § (1) A költségvetési szerv a költségvetési kiadások kiemelt előirányzatai és a kiemelt előirányzaton belüli rovatok között az államháztartási törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 43. § (2) bekezdése alapján átcsoportosítást hajthat végre. Az átcsoportosítás nem irányulhat a személyi juttatások rovat előirányzatának növelésére, kivéve, az előirányzatok jóváhagyásakor még nem ismert jogszabály-, feladat változás miatt.
(2) Az intézmény kiadási kiemelt előirányzatán belül az élelmezési, a vásárolt élelmezés előirányzat rovatát nem változtathatja meg.
(3) A költségvetési szerv alaptevékenysége körében szellemi tevékenység szerződéssel, számla ellenében történő igénybevételére szolgáló kiadási előirányzat csak személyi juttatások terhére növelhető.
(4) Az intézmény állományába tartozó személy részére megbízási díj vagy más szerződés alapján díjazás a munkaköri leírása szerint előírható feladatra nem fizethető. Más esetben díj fizetésére a feladatra vonatkozóan előzetesen írásban kötött szerződés igazolt teljesítése után kerülhet sor. Szerződésben ki kell kötni, hogy a díj kizárólag abban az esetben illeti meg az intézmény állományába tartozó személyt, ha a szerződésben rögzített feladat mellett a munkakörébe tartozó feladatainak is maradéktalanul eleget tett.
(5) Az intézmény a bevételi kiemelt előirányzat rovatain belül az intézményi ellátási díjak (térítési díj, szociális intézeti ellátás, szociális és ellátotti étkeztetés, ápolás, gondozás), a könyvtári beiratkozási díjtételek részelőirányzatait nem változtathatja meg.
(6) Államháztartáson kívüli forrás átvételéről - amennyiben többlet kötelezettségvállalást az intézmény részére nem jelent - az intézményvezető dönt, melyről a polgármester az intézményvezető írásos dokumentációja alapján a költségvetésről szóló rendelet következő módosítása során utólagosan a Közgyűlést tájékoztatja.
(7) Államháztartáson kívüli forrás átadásáról az intézményi költségvetésben rendelkezésre álló forrás terhére 100.000 Ft összeghatárig az intézményvezető dönt, melyről a polgármester az intézményvezető írásos dokumentációja alapján a soron következő rendelet módosításakor utólagosan a Közgyűlést tájékoztatja. Intézményi költségvetésben rendelkezésre álló forrás terhére 100.000 Ft-ot meghaladó államháztartáson kívüli forrás átadásáról a Közgyűlés dönt.
12. § (1) Az intézmény vezetője a Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Osztály vezetőjével egyeztetve intézménye pénzügyi forrásainak nem a fenntartótól származó kiegészítése céljából pályázatot csak a polgármester írásos engedélyét követően nyújthat be.
(2) Ha az (1) bekezdés szerinti pályázat benyújtása az adott évben, vagy az azt követő években az intézmény számára eredetileg jóváhagyott önkormányzati támogatás mellett póttámogatás biztosítását feltételezi, a pályázat benyújtására csak a Közgyűlés egyetértésével, fedezet biztosításával kerülhet sor.
(3) Ha a költségvetési szerv utófinanszírozott pályázatot nyer, - a pályázati pénz számlára történő beérkezéséig - kiadásokat támogatásból az irányító szerv engedélyével teljesíthet. Amennyiben a kiadásokhoz kapcsolódó pályázati összeg előreláthatólag év végéig nem érkezik meg, úgy - a feladattal kapcsolatban - a költségvetési szervnek kérnie kell az irányító szervtől a támogatás megelőlegezését, amely összeg a következő évben az intézmény költségvetési támogatását csökkenti.
13. § (1) A bevételek beszedésekor, a kiadások teljesítésekor lehetőség szerint készpénzkímélő fizetési módokat kell alkalmazni. Az Áht. 85. §-ára figyelemmel előnyben kell részesíteni a banki átutalással történő fizetési módokat.
(2) Az Áht. 109. § (6) bekezdése szerint kapott felhatalmazás alapján a kiadások készpénzben történő kifizetésének esetei:
a) az Önkormányzat és költségvetési szervei tevékenységével összefüggésben a tevékenységet szolgáló eszközök, készletek beszerzése, szolgáltatás igénybevétele érdekében felmerült készpénz kifizetések bruttó 200.000 Ft értékhatárig,
b) az Önkormányzat és költségvetési szervei tevékenységéhez kapcsolódó utólagos elszámolásra kiadott előlegek,
c) reprezentációs kiadások,
d) belföldi-külföldi kiküldetésnél útiköltség térítések,
e) saját személygépkocsi hivatali célú használatáért fizetett költségtérítés,
f) szociális támogatások,
g) személyi jellegű kifizetések teljesítésére 30.000 Ft felett csak bankszámlára utalással kerülhet sor, kivéve
ga) a közlekedési költségtérítést;
gb) nem köztisztviselő és nem közalkalmazottak részére történő kifizetést,
gc) olyan személy részére történő kifizetést, aki nem rendelkezik bankszámlával.
(3) A készpénzben történő kifizetés részletes szabályait az Önkormányzat, valamint az intézmények mindenkor hatályos pénzkezelési szabályzatai tartalmazzák.
4. Intézményi feladatmutató értékek meghatározása
14. § (1) A köznevelési intézményekben önkormányzati költségvetési támogatást igénylő, új szakmai program indítására csak a közgyűlés jóváhagyásával kerülhet sor.
(2) Költségvetési támogatást nem igénylő új szakmai program indítását az intézmény csak a Kulturális és Oktatási Bizottság engedélyével vállalhat. Amennyiben új szakmai program indítását az intézmény önkormányzati költségvetési támogatási igény nélkül vállalja fel, az indítást követő öt éven belül pót-előirányzati igényt a fenntartó felé semmilyen jogcímen és indokkal nem kaphat.
(3) A köznevelési intézményekben - a Balfi Tagóvoda, a Sopronkőhidai Tagóvoda és a Brennbergbányai Tagóvoda kivételével -
a) óvodai csoportot úgy kell indítani és működtetni, hogy annak létszáma (a felvett és beiratkozott gyermeklétszám figyelembe vételével) megfeleljen a köznevelésről szóló törvényben foglalt előírásoknak,
b) a csoportok a köznevelési törvényben foglaltak szerint, az elfogadott pedagógiai program keretei között szervezhetők.
(4) A (3) bekezdésben foglaltaktól csak közgyűlési döntéssel lehet eltérni.
5. Létszám- és bérgazdálkodással kapcsolatos előírások
15. § (1) Az intézmény vezetője az intézmény részére engedélyezett létszám-előirányzatot - a 2. § (1) bekezdésében foglaltakra figyelemmel - a tényleges foglalkoztatás során köteles betartani.
(2) A költségvetési szerv által jutalmazásra (prémium címén teljesítményösztönzésre, személyi ösztönzésre) kifizethető együttes összeg - beleértve a jutalom előirányzatának felhasználását is - figyelemmel a 11. § (1) bekezdésére, a jogszabály szerinti illetmények, munkabérek rovat előirányzat 5%-át nem haladhatja meg.
(3) Intézményi körben az eredeti, illetve a módosított személyi juttatás rovat előirányzat terhére, jutalom kifizetésére csak abban az esetben kerülhet sor, ha annak fedezetét az intézmény önkormányzati támogatás többletigénye nélkül biztosítani tudja, továbbá, ha az intézmény működéséhez pót-előirányzati igénnyel nem lép fel.
(4) Intézményeknél túlóra-, készenléti-, helyettesítési díj elszámolására, kifizetésére átalány alkalmazásával nem kerülhet sor. Az intézmény vezetőjének a tételes túlóra-, készenléti-, helyettesítési díj elszámolásához, kifizetéséhez naprakész, ellenőrizhető, analitikus nyilvántartást kell kialakítania, melynek ellenőrzött vezetéséért felelősséggel tartozik.
6. Be nem hajtható követelések szabályai
16. § (1) Az intézmények
a) az egyenként 100.000 Ft-ot meg nem haladó, egy évnél régebben fennálló, adók módjára be nem hajtható és behajtható követeléseiket - a hátralékos felszólítást követő nem teljesítés esetén - nyilvántartásaikból kivezethetik,
b) az esetenkénti 100.000 Ft-ot meghaladó, egy évnél régebben fennálló, adók módjára behajtható követeléseiket - a hátralékos címe szerint területileg illetékes adóhatósághoz behajtásra történt eredménytelenséget igazoló kimutatást követően - nyilvántartásaikból kivezethetik,
c) az esetenként 100.000 Ft-ot meghaladó, egy évnél régebben fennálló, adók módjára be nem hajtható követeléseik nyilvántartásaikból történő kivezetéséről - a tárgyév november 30-ig benyújtott dokumentumok alapján - a Költségvetési Bizottság a tárgyév december 31-ig dönt.
(2) A Polgármesteri Hivatal
a) az egyenként 100.000 Ft-ot meg nem haladó, egy évnél régebben fennálló, adók módjára be nem hajtható és behajtható követeléseit - a hátralékos felszólítást követő nem teljesítés esetén - nyilvántartásaiból a jegyző írásos engedélye alapján kivezetheti,
b) az esetenkénti 100.000 Ft-ot meghaladó, egy évnél régebben fennálló, adók módjára behajtható követeléseit - a hátralékos címe szerint területileg illetékes adóhatósághoz behajtásra történt eredménytelenséget igazoló kimutatást követően - nyilvántartásaiból a jegyző írásos engedélye alapján kivezetheti,
c) az esetenként 100.000 Ft-ot meghaladó, egy évnél régebben fennálló, adók módjára be nem hajtható követelései nyilvántartásaiból történő kivezetéséről - a tárgyév november 30-ig benyújtott dokumentumok alapján - a Költségvetési Bizottság a tárgyév december 31-ig dönt.
(3) Az Önkormányzat
a) az egyenként 100.000 Ft-ot meg nem haladó, egy évnél régebben fennálló, adók módjára be nem hajtható és behajtható követeléseit - a hátralékos felszólítást követő nem teljesítés esetén - nyilvántartásaiból a jegyző írásos engedélye alapján kivezetheti,
b) az esetenkénti 100.000 Ft-ot meghaladó, egy évnél régebben fennálló, adók módjára behajtható követeléseit - a hátralékos címe szerint területileg illetékes adóhatósághoz behajtásra történt eredménytelenséget igazoló kimutatást követően - nyilvántartásaiból a jegyző írásos engedélye alapján kivezetheti,
c) az esetenként 100.000 Ft-ot meghaladó, egy évnél régebben fennálló, adók módjára be nem hajtható követelései nyilvántartásaiból történő kivezetéséről - a tárgyév november 30-ig benyújtott dokumentumok alapján - a Költségvetési Bizottság a tárgyév december 31-ig dönt.
7. A költségvetés végrehajtásának szabályai
17. § Ha az önkormányzat által felvállalt és a 28. mellékletben a 2026. költségvetési évre összegszerűen bemutatott 973.261.950 Ft készfizető kezességvállalásból ténylegesen fizetési kötelezettség keletkezik, akkor a törlesztő összegeket és járulékaikat a költségvetésben szereplő feladatok vagy többletbevételek terhére a Közgyűlés határozza meg és építi be a költségvetésbe.
18. § (1) Azon felújítási, fejlesztési és egyéb feladatok végrehajtása, amelyeknek bevételi forrása részben, vagy teljes összegében átvett pénz vagy pályázati forrás, csak abban az esetben indítható, ha átvett pénz esetén a megállapodás szerinti összeg az önkormányzat számláján jóváírásra került, illetve pályázati forrás esetén az elnyert összegről, az értesítés írásban rendelkezésre áll. A törvényi előírás alapján az állam által utólagosan biztosított támogatásokból és pályázati úton elnyert pénzekből megvalósuló feladatok a támogatás biztosításáról szóló szerződés aláírását követően indíthatók. Amennyiben az önkormányzati támogatások önkormányzati irányítású költségvetési intézményeket érintenek, akkor az illetékes bizottság határozata alapján folyósíthatók. Ezen körön kívüli, ebben az esetben a meghozott határozat alapján megkötött támogatási szerződés szerint.
(2) Hitelforrás igénybevételével megvalósítandó felújítási, fejlesztési és egyéb feladatok végrehajtásának megkezdése, illetve végrehajtása a Közgyűlés döntését követően, valamint a költségvetési rendeletben a hitelkeret jóváhagyását követően történhet, figyelembe véve a Magyarország stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvényben foglaltakat.
19. § (1) Az önkormányzat számláján lévő, átmenetileg szabad pénzeszközeinek
a) a számlavezetőnél határozott időre lekötött betétként történő elhelyezéséről vagy határozott időre lekötött betét, annak lejárata előtti felbontásáról,
b) állampapír vásárlásáról az elsődleges forgalmazókon keresztül
a Polgármesteri Hivatal pénzügyi feladatokat ellátó szervezeti egysége vezetőjének kezdeményezésére, a jegyző javaslatára a polgármester dönt.
(2) Az Önkormányzat átmenetileg szabad pénzeszközeinek az (1) bekezdés szerinti hasznosításáról a polgármester a Közgyűlést az éves beszámoló keretében tájékoztatja.
20. § (1) A helyi önkormányzati költségvetési szerv saját hatáskörében végrehajtott előirányzat-módosítás átvezetéseként a Közgyűlés módosítja a költségvetési rendeletet.
(2) A központi pótelőirányzatok és a bevételi többletek miatt végrehajtott előirányzat-módosítások esetén a költségvetési rendelet módosításáról a Közgyűlés a 20. § (3) bekezdés és az államháztartási törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 42. §-a szerint indokolt esetben a munkaterv szerinti költségvetés-módosításkor dönt, figyelemmel az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 34. § (4) bekezdésében megfogalmazottakra.
(3) Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 34. § (2) bekezdésére figyelemmel a Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak módosítására és a kiadási előirányzatok közötti átcsoportosításra azzal, hogy a megtett intézkedésekről a soron következő rendelet módosításakor utólagosan a Közgyűlést tájékoztatja.
(4) A Közgyűlés tudomásul veszi, hogy az államháztartási törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 43/A. § (3) bekezdése alapján a költségvetési kiadási kiemelt előirányzatain belül a rovatok közötti átcsoportosításra a polgármester vagy az általa írásban kijelölt személy jogosult.
(5) Ha az Önkormányzat év közben a költségvetési rendelet készítésekor nem ismert többletbevételhez jut, vagy bevételei a tervezettől elmaradnak e tényről a polgármester a Közgyűlést tájékoztatja.
(6) Államháztartáson kívüli forrás átvételéről - amennyiben többlet kötelezettségvállalást az önkormányzat részére nem jelent - a polgármester dönt, melyről a soron következő rendelet módosításakor utólagosan a Közgyűlést tájékoztatja.
21. § (1) A Közgyűlés egyes jogcímek előirányzatának felhasználási jogát az alábbiak szerint ruházza át:
a) A Polgármester dönt:
aa) az általános tartalék előirányzatának átcsoportosításáról. A felhasználása elsősorban a tervezett, de nem realizálható bevételek pótlására, majd az évközi többletigények teljesítésére történhet;
ab) a jóváhagyott eredeti költségvetés főösszegének 9%-án belül - esetenként – 150 millió forintot meg nem haladó előirányzat átcsoportosításáról; a döntésről a polgármester a Közgyűlést a költségvetés soron következő módosításakor tájékoztatja;
ac) a céltartalékban szereplő „Rendkívüli feladat” és a „Polgármesteri keret” felhasználásáról illetve átcsoportosításáról;
ad) az önkormányzati tartalék intézményi évközi tartalékában szereplő „Intézményi beruházások, felújítások” jogcím előirányzatának felhasználásáról;
ae) az önkormányzati tartalék egyéb évközi tartalékában szereplő „Önkormányzati pályázatokhoz önrész (új)” jogcím előirányzatának felhasználásáról - esetenként 30.000.000 Ft-ot meg nem haladó mértékben -;
af) az önkormányzati tartalék egyéb évközi tartalékában szereplő „Általános vis maior tartalék” jogcím előirányzatának felhasználásáról, a költségvetési év elején előre nem látott, vis maior események bekövetkezése esetén;
ag) az önkormányzati tartalék egyéb évközi tartalékában szereplő „Kezességvállalással kapcsolatos tartalék” jogcím előirányzatának felhasználásáról a készfizető kezességvállalásból adódó ténylegesen fizetési kötelezettség teljesítése esetén;
ah) az önkormányzati tartalék egyéb évközi tartalékában szereplő „Folyamatban lévő beruházások, felújítások önrész többlet igénye” jogcím előirányzatának felhasználásáról;
ai) az önkormányzati tartalék egyéb évközi tartalékában szereplő „Fürdő vis maior tartalék” jogcím előirányzatának felhasználásáról, a költségvetési év elején előre nem látott, vis maior események bekövetkezése esetén,
aj) a céltartalékban szereplő „Csapadékvíz csatorna hálózat és a fürdő üzemeltetés vis maior alapja” jogcím előirányzatának felhasználásáról;
ak) az önkormányzati tartalék egyéb évközi tartalékában szereplő „Általános fejlesztés és üzemeltetés tartalék” jogcím előirányzatának felhasználásáról.
b) A Gazdasági Bizottság dönt a céltartalékban szereplő „Eseményvezérelt felújítások, életveszély elhárítása” előirányzat átcsoportosításáról, melyek szakvéleménnyel alátámasztott életveszély elhárításra, hatósági előírásra és az intézmények jelentős ráfordítással járó felújítási munkálataira használhatók fel. Az előirányzatot a költségvetési év első felében maximum 50%-os mértékig lehet felhasználni.
c) A Városfejlesztési Bizottság dönt a benyújtott pályázatok alapján az önkormányzati fejlesztések „Lakossági út- és közműépítés”, az önkormányzati általános támogatások között szereplő „Városképi jelentőségű épületek felújítás támogatása”, az „Egyházi épületek felújítás támogatása”, a „Helyi védelem alatt álló épületek felújításának támogatása”, a „Városi Portál Program” előirányzatok felhasználásáról. A „Városképi jelentőségű épületek felújítása támogatása” esetében pályázatonként legfeljebb 12.000.000 Ft támogatás adható, a maximális támogatási intenzitás 50%, az „Egyházi épületek felújítása támogatása” esetében pályázatonként legfeljebb 5.000.000 Ft támogatás adható, a maximális támogatási intenzitás 50%, a „Helyi védelem alatt álló épületek felújításának támogatása” esetében pályázatonként legfeljebb 5.000.000 Ft támogatás adható, a maximális támogatási intenzitás 50%, a „Városi Portál Program” esetében pályázatonként legfeljebb 5.000.000 Ft támogatás adható, a maximális támogatási intenzitás 50%. A megítélt támogatások összege a mindenkori költségvetési előirányzatok mértékéig terjedhet. A pályázatok egyéb elemeiről, a pályázati kiírásokról és módosításokról a Városfejlesztési Bizottság dönt.
d) A Kulturális és Oktatási Bizottság dönt az önkormányzati általános támogatások közt szereplő „Egyéb kulturális feladatok”; az önkormányzati pályázati támogatások közt szereplő „Kulturális feladatok támogatása”, „Testvérvárosi kapcsolatok ápolása”, „Civil szervezetek (Civil Alap)” keret előirányzatára beérkezett írásos igényekről. A beérkezett írásos igények összesítése és az összesített anyag átadása a Bizottságnak a Jegyző feladata.
e) Az Ifjúsági, Turisztikai és Sport Bizottság dönt az önkormányzati pályázati támogatások között szereplő „Sporttámogatások” keret előirányzatára beérkezett írásos igényekről. A beérkezett írásos igények összesítése és az összesített anyag átadása a Bizottságnak a Jegyző feladata.
f) A Népjóléti Bizottság dönt az önkormányzati pályázati támogatások között szereplő „Szociálpolitikai támogatások” keret előirányzatára beérkezett írásos igényekről. A beérkezett írásos igények összesítése és az összesített anyag átadása a Bizottságnak a Jegyző feladata.
(2) Az (1) bekezdésben foglalt felhasználások esetében június 30-ig, illetve a költségvetés soron következő módosításakor, de legkésőbb a költségvetési beszámoló irányító szervhez történő megküldésének határidejéig, december 31-i hatállyal dönt a Közgyűlés a költségvetési rendelet ennek megfelelő módosításáról.
22. § A helyi nemzetiségi önkormányzatok és a város önkormányzata közötti, az államháztartásról valamint a nemzetiségek jogairól szóló törvénnyel összhangban lévő megállapodás megkötéséről a Közgyűlés dönt.
23. § (1) A költségvetésben jóváhagyott - törvényben meghatározott - kötelező feladatok ellátását az önként vállalt feladatok nem veszélyeztethetik. Az önként vállalt feladatokat a végrehajtás során rangsorolni kell, elsőbbséget kell biztosítani az intézményfinanszírozásnak, az önkormányzat működésével összefüggő kiadásoknak, az adósságszolgálati kötelezettség teljesítésének igénybevételükre fedezetet időarányosan, felhalmozási, felújítási kiadásokat teljesítményarányosan - a saját bevételek teljesülési ütemére figyelemmel - lehet kiutalni. Ettől eltérő finanszírozás csak a Közgyűlés jóváhagyása szerint történhet.
(2) Az intézmények és a Polgármesteri Hivatal kivételével az önkormányzati költségvetésben szereplő kiadási előirányzatok terhére a polgármester vagy az általa írásban felhatalmazott személy vállalhat kötelezettséget. Ezen kiadási előirányzatokra kötelezettséget vállalni a jegyző által írásban megbízott vezető előzetes pénzügyi ellenjegyzése alapján lehet. A vállalható kötelezettség a bevételi előirányzatok, illetve a mindenkori likviditás alakulásától függ.
(3) Többletfeladatot a forrás és az előirányzat egyidejű biztosításával lehet vállalni.
(4) Ha az előző időszaki saját bevételi teljesítés nem éri el az időarányos teljesítés szintjét, akkor a saját bevételek terven felüli többletbevételét és nem tervezett bevételét - kivéve az intézményi bevételeket - nem lehet tervesíteni.
(5) A Költségvetési Bizottság és az Önkormányzat Könyvvizsgálójának külön írásos véleménye alapján a hitelfelvételről és az igénybevétel feltételeiről, valamint a készfizető kezességről a Közgyűlés külön dönt.
(6) A „Lakásalapot” megillető pénzeszközökből 4.138.273.858 Ft tervezett összeg használható fel a 2026. évi egyéb önkormányzati feladatok finanszírozására. Ezen összegből a tényleges felhasználásnak megfelelő összeget a 2027. évi költségvetésbe - eredeti előirányzatként - vissza kell tervezni a „Lakásalapra” és biztosítani kell, hogy rendelkezésre álljon a Lakásalap számlán. Az Önkormányzat likviditási helyzetének függvényében a Lakásalap számlán lévő összegből, az igénynek megfelelő összeg évközben felhasználható, melyet a tárgy év december 31-ig vissza kell utalni a Lakásalap számlára.
(7) Az önkormányzati támogatás kiutalásának feltétele, hogy az Önkormányzat nevében eljáró és a támogatott között a megállapodás - amely kiemelten kell, hogy tartalmazza a támogatott elszámolási kötelezettségét - aláírásra kerüljön.
(8) Azon szervezetek, amelyeknek köztartozása, illetve tartozása van az Önkormányzat, intézményei, illetve gazdasági társaságai felé, semmilyen támogatásban nem részesülhetnek.
(9) A PRO KULTÚRA SOPRON Nonprofit Kft. közszolgáltatási szerződéséről a Közgyűlés az önkormányzat költségvetési rendeletének megalkotása után, az éves üzleti terv elfogadásakor dönt. Az így elfogadott közszolgáltatási szerződés költségvetési előirányzatait további közgyűlési döntés vagy polgármesteri átcsoportosítás változtatja meg úgy, hogy ekként mindkét aktust követően a közszolgáltatási szerződésben szereplő összegek módosulnak, és a módosított szerződést a polgármester és az ügyvezető(k) aláírják.
24. § Ez a rendelet 2026. február 4-én 14 óra 30 perckor lép hatályba.
25. § Jelen rendeletet 2026. január 1-jétől kell alkalmazni.
1. melléklet az 1/2026. (II. 4.) önkormányzati rendelethez
|
adatok Ft-ban |
|||
|
Sor- szám |
Rovat szám |
B E V É T E L E K / K I A D Á S O K |
2026. évi javaslat összesen |
|
A |
B |
C |
D |
|
1. |
B110 |
Önkormányzatok működési támogatásai |
6 853 659 452 |
|
2. |
B120 |
Elvonások és befizetések bevételei |
0 |
|
3. |
B160 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
661 068 897 |
|
4. |
B300 |
Közhatalmi bevételek |
7 905 600 000 |
|
5. |
B400 |
Működési bevételek |
3 251 823 306 |
|
6. |
B640 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
0 |
|
7. |
B650 |
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök |
200 000 000 |
|
8. |
Működési bevételek összesen: (1+…+7) |
18 872 151 655 |
|
|
9. |
K100 |
Személyi juttatások |
7 081 016 195 |
|
10. |
K200 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
1 039 350 649 |
|
11. |
K300 |
Dologi kiadások |
7 992 583 868 |
|
12. |
K400 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
158 000 000 |
|
13. |
K502 |
Elvonások és befizetések |
1 957 857 061 |
|
14. |
K506 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
567 088 119 |
|
15. |
K508 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
0 |
|
16. |
K512 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
3 094 723 754 |
|
17. |
K513 |
Tartalékok |
597 205 411 |
|
18. |
Működési kiadások összesen: (9+…+17) |
22 487 825 057 |
|
|
19. |
Működési költségvetési bevételek és kiadások egyenlege (8-18) |
-3 615 673 402 |
|
|
20. |
B210 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
0 |
|
21. |
B230 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről |
0 |
|
22. |
B250 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
2 029 920 190 |
|
23. |
B500 |
Felhalmozási bevételek |
304 755 863 |
|
24. |
B740 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
0 |
|
25. |
B750 |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
2 000 000 |
|
26. |
Felhalmozási bevételek összesen: (20+…+25) |
2 336 676 053 |
|
|
27. |
K600 |
Beruházások (ÁFÁ-val) |
1 398 261 449 |
|
28. |
K700 |
Felújítások (ÁFÁ-val) |
2 720 268 054 |
|
29. |
K840 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre |
0 |
|
30. |
K860 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
10 000 000 |
|
31. |
K890 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
177 372 438 |
|
32. |
Felhalmozási kiadások összesen: (27+..+31) |
4 305 901 941 |
|
|
33. |
Felhalmozási költségvetési bevételek és kiadások egyenlege (26-32) |
-1 969 225 888 |
|
|
34. |
Költségvetési bevételek összesen: (8+26) |
21 208 827 708 |
|
|
35. |
Költségvetési kiadások összesen: (18+32) |
26 793 726 998 |
|
|
36. |
Költségvetési bevételek és kiadások egyenlege (34-35) |
-5 584 899 290 |
|
|
37. |
B816 |
Központi, irányító szervi támogatás (normatív és központi) |
0 |
|
38. |
B816 |
Központi, irányító szervi támogatás (önkormányzati) |
0 |
|
39. |
B816 |
Központi, irányító szervi támogatás összesen:(37+38) |
0 |
|
40. |
Költségvetési maradvány igénybe vétele |
3 278 236 942 |
|
|
41. |
Különböző finanszírozási bevételek (kivéve B8131 és B816) |
2 551 375 951 |
|
|
42. |
Finanszírozási bevételek összesen: (39+…+41) |
5 829 612 893 |
|
|
43. |
Költségvetési szervnek folyósított támogatás |
||
|
44. |
Különböző finanszírozási kiadások |
244 713 603 |
|
|
45. |
Finanszírozási kiadások összesen: (43+44) |
244 713 603 |
|
|
46. |
Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege (42-45) |
5 584 899 290 |
|
|
47. |
Tárgyévi kiadások összesen: (35+45) |
27 038 440 601 |
|
|
48. |
Tárgyévi bevételek összesen: (34+42) |
27 038 440 601 |
2. melléklet az 1/2026. (II. 4.) önkormányzati rendelethez
|
adatok Ft-ban |
|||
|
Sor- szám |
B E V É T E L E K / K I A D Á S O K |
Rovat száma |
2026. évi javaslat összesen |
|
A |
B |
C |
D |
|
1. |
Önkormányzatok működési támogatásai |
B110 |
0 |
|
2. |
Elvonások és befizetések bevételei |
B120 |
0 |
|
3. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
B160 |
267 586 442 |
|
4. |
Közhatalmi bevételek |
B300 |
0 |
|
5. |
Működési bevételek |
B400 |
1 012 521 905 |
|
6. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
B640 |
0 |
|
7. |
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök |
B650 |
0 |
|
8. |
Működési bevételek összesen: |
1 280 108 347 |
|
|
9. |
Személyi juttatások |
K100 |
5 153 717 217 |
|
10. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
K200 |
749 775 299 |
|
11. |
Dologi kiadások |
K300 |
1 621 500 000 |
|
12. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
K400 |
0 |
|
13. |
Elvonások és befizetések |
K502 |
0 |
|
14. |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
K506 |
0 |
|
15. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
K508 |
0 |
|
16. |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
K512 |
0 |
|
17. |
Tartalékok |
K513 |
0 |
|
18. |
Működési kiadások összesen: |
7 524 992 516 |
|
|
19. |
Működési költségvetési bevételek és kiadások egyenlege |
-6 244 884 169 |
|
|
20. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
B210 |
0 |
|
21. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
B250 |
1 400 000 |
|
22. |
Felhalmozási bevételek |
B500 |
0 |
|
23. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
B740 |
0 |
|
24. |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
B750 |
0 |
|
25. |
Felhalmozási bevételek összesen: |
1 400 000 |
|
|
26. |
Beruházások (ÁFÁ-val) |
K600 |
37 025 983 |
|
27. |
Felújítások (ÁFÁ-val) |
K700 |
0 |
|
28. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre |
K840 |
0 |
|
29. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
K860 |
0 |
|
30. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
K890 |
0 |
|
31. |
Felhalmozási kiadások összesen: |
37 025 983 |
|
|
32. |
Felhalmozási költségvetési bevételek és kiadások egyenlege |
-35 625 983 |
|
|
33. |
Költségvetési bevételek összesen: |
1 281 508 347 |
|
|
34. |
Költségvetési kiadások összesen: |
7 562 018 499 |
|
|
35. |
Költségvetési bevételek és kiadások egyenlege (33-34) |
-6 280 510 152 |
|
|
36. |
Központi, irányító szervi támogatás (normatív és központi) |
B8161 |
4 291 365 399 |
|
37. |
Központi, irányító szervi támogatás (önkormányzati) |
B8162 |
1 889 144 753 |
|
38. |
Központi, irányító szervi támogatás összesen: |
B816 |
6 180 510 152 |
|
39. |
Költségvetési maradvány igénybe vétele |
B8131 |
100 000 000 |
|
40. |
Különböző finanszírozási bevételek (kivéve B8131 és B816) |
B8 |
|
|
41. |
Finanszírozási bevételek összesen: |
6 280 510 152 |
|
|
42. |
Központi, irányító szervi támogatások folyósítása |
K915 |
0 |
|
43. |
Különböző finanszírozási kiadások (kivéve K915) |
K9 |
0 |
|
44. |
Finanszírozási kiadások összesen: |
0 |
|
|
45. |
Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege (41-44) |
6 280 510 152 |
|
|
46. |
Tárgyévi kiadások összesen: |
7 562 018 499 |
|
|
47. |
Tárgyévi bevételek összesen: |
7 562 018 499 |
|
|
Egyesített Bölcsődék 2026. évi költségvetése kiemelt előirányzatonként |
|||
|
Sor- szám |
B E V É T E L E K / K I A D Á S O K |
Rovat száma |
2026. évi javaslat összesen |
|
A |
B |
C |
D |
|
48. |
Önkormányzatok működési támogatásai |
B110 |
|
|
49. |
Elvonások és befizetések bevételei |
B120 |
|
|
50. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
B160 |
|
|
51. |
Közhatalmi bevételek |
B300 |
|
|
52. |
Működési bevételek |
B400 |
90 141 068 |
|
53. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
B640 |
|
|
54. |
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök |
B650 |
|
|
55. |
Működési bevételek összesen: |
90 141 068 |
|
|
56. |
Személyi juttatások |
K100 |
1 122 773 337 |
|
57. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
K200 |
167 168 494 |
|
58. |
Dologi kiadások |
K300 |
241 500 000 |
|
59. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
K400 |
|
|
60. |
Elvonások és befizetések |
K502 |
0 |
|
61. |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
K506 |
|
|
62. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
K508 |
|
|
63. |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
K512 |
|
|
64. |
Tartalékok |
K513 |
|
|
65. |
Működési kiadások összesen: |
1 531 441 831 |
|
|
66. |
Működési költségvetési bevételek és kiadások egyenlege |
-1 441 300 763 |
|
|
67. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
B210 |
|
|
68. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
B250 |
|
|
69. |
Felhalmozási bevételek |
B500 |
|
|
70. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
B740 |
|
|
71. |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
B750 |
|
|
72. |
Felhalmozási bevételek összesen: |
0 |
|
|
73. |
Beruházások (ÁFÁ-val) |
K600 |
1 658 620 |
|
74. |
Felújítások (ÁFÁ-val) |
K700 |
0 |
|
75. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre |
K840 |
|
|
76. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
K860 |
|
|
77. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
K890 |
|
|
78. |
Felhalmozási kiadások összesen: |
1 658 620 |
|
|
79. |
Felhalmozási költségvetési bevételek és kiadások egyenlege |
-1 658 620 |
|
|
80. |
Költségvetési bevételek összesen: |
90 141 068 |
|
|
81. |
Költségvetési kiadások összesen: |
1 533 100 451 |
|
|
82. |
Költségvetési bevételek és kiadások egyenlege (80-81) |
-1 442 959 383 |
|
|
83. |
Központi, irányító szervi támogatás (normatív és központi) |
B8161 |
1 046 697 648 |
|
84. |
Központi, irányító szervi támogatás (önkormányzati) |
B8162 |
396 261 735 |
|
85. |
Központi, irányító szervi támogatás összesen: |
B816 |
1 442 959 383 |
|
86. |
Költségvetési maradvány igénybe vétele |
B8131 |
0 |
|
87. |
Különböző finanszírozási bevételek (kivéve B8131 és B816) |
B8 |
|
|
88. |
Finanszírozási bevételek összesen: |
1 442 959 383 |
|
|
89. |
Központi, irányító szervi támogatások folyósítása |
K915 |
|
|
90. |
Különböző finanszírozási kiadások (kivéve K915) |
K9 |
|
|
91. |
Finanszírozási kiadások összesen: |
0 |
|
|
92. |
Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege (88-91) |
1 442 959 383 |
|
|
93. |
Tárgyévi kiadások összesen: |
1 533 100 451 |
|
|
94. |
Tárgyévi bevételek összesen: |
1 533 100 451 |
|
|
Soproni Szociális Intézmény 2026. évi költségvetése kiemelt előirányzatonként |
|||
|
Sor- szám |
B E V É T E L E K / K I A D Á S O K |
Rovat száma |
2026. évi javaslat összesen |
|
A |
B |
C |
D |
|
95. |
Önkormányzatok működési támogatásai |
B110 |
|
|
96. |
Elvonások és befizetések bevételei |
B120 |
|
|
97. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
B160 |
259 852 073 |
|
98. |
Közhatalmi bevételek |
B300 |
|
|
99. |
Működési bevételek |
B400 |
667 380 837 |
|
100. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
B640 |
|
|
101. |
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök |
B650 |
|
|
102. |
Működési bevételek összesen: |
927 232 910 |
|
|
103. |
Személyi juttatások |
K100 |
1 494 496 409 |
|
104. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
K200 |
219 284 533 |
|
105. |
Dologi kiadások |
K300 |
903 000 000 |
|
106. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
K400 |
|
|
107. |
Elvonások és befizetések |
K502 |
0 |
|
108. |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
K506 |
|
|
109. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
K508 |
|
|
110. |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
K512 |
|
|
111. |
Tartalékok |
K513 |
|
|
112. |
Működési kiadások összesen: |
2 616 780 942 |
|
|
113. |
Működési költségvetési bevételek és kiadások egyenlege |
-1 689 548 032 |
|
|
114. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
B210 |
|
|
115. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
B250 |
|
|
116. |
Felhalmozási bevételek |
B500 |
|
|
117. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
B740 |
|
|
118. |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
B750 |
|
|
119. |
Felhalmozási bevételek összesen: |
0 |
|
|
120. |
Beruházások (ÁFÁ-val) |
K600 |
19 577 863 |
|
121. |
Felújítások (ÁFÁ-val) |
K700 |
0 |
|
122. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre |
K840 |
|
|
123. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
K860 |
|
|
124. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
K890 |
|
|
125. |
Felhalmozási kiadások összesen: |
19 577 863 |
|
|
126. |
Felhalmozási költségvetési bevételek és kiadások egyenlege |
-19 577 863 |
|
|
127. |
Költségvetési bevételek összesen: |
927 232 910 |
|
|
128. |
Költségvetési kiadások összesen: |
2 636 358 805 |
|
|
129. |
Költségvetési bevételek és kiadások egyenlege (127-128) |
-1 709 125 895 |
|
|
130. |
Központi, irányító szervi támogatás (normatív és központi) |
B8161 |
866 293 776 |
|
131. |
Központi, irányító szervi támogatás (önkormányzati) |
B8162 |
742 832 119 |
|
132. |
Központi, irányító szervi támogatás összesen: |
B816 |
1 609 125 895 |
|
133. |
Költségvetési maradvány igénybe vétele |
B8131 |
100 000 000 |
|
134. |
Különböző finanszírozási bevételek (kivéve B8131 és B816) |
B8 |
|
|
135. |
Finanszírozási bevételek összesen: |
1 709 125 895 |
|
|
136. |
Központi, irányító szervi támogatások folyósítása |
K915 |
|
|
137. |
Különböző finanszírozási kiadások (kivéve K915) |
K9 |
|
|
138. |
Finanszírozási kiadások összesen: |
0 |
|
|
139. |
Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege (135-138) |
1 709 125 895 |
|
|
140. |
Tárgyévi kiadások összesen: |
2 636 358 805 |
|
|
141. |
Tárgyévi bevételek összesen: |
2 636 358 805 |
|
|
Bánfalvi Óvoda - Kindergarten Wandorf 2026. évi költségvetése kiemelt előirányzatonként |
|||
|
Sor- szám |
B E V É T E L E K / K I A D Á S O K |
Rovat száma |
2026. évi javaslat összesen |
|
A |
B |
C |
D |
|
142. |
Önkormányzatok működési támogatásai |
B110 |
|
|
143. |
Elvonások és befizetések bevételei |
B120 |
|
|
144. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
B160 |
|
|
145. |
Közhatalmi bevételek |
B300 |
|
|
146. |
Működési bevételek |
B400 |
1 500 000 |
|
147. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
B640 |
|
|
148. |
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök |
B650 |
|
|
149. |
Működési bevételek összesen: |
1 500 000 |
|
|
150. |
Személyi juttatások |
K100 |
765 372 867 |
|
151. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
K200 |
113 109 793 |
|
152. |
Dologi kiadások |
K300 |
68 000 000 |
|
153. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
K400 |
|
|
154. |
Elvonások és befizetések |
K502 |
0 |
|
155. |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
K506 |
|
|
156. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
K508 |
|
|
157. |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
K512 |
|
|
158. |
Tartalékok |
K513 |
|
|
159. |
Működési kiadások összesen: |
946 482 660 |
|
|
160. |
Működési költségvetési bevételek és kiadások egyenlege |
-944 982 660 |
|
|
161. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
B210 |
|
|
162. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
B250 |
|
|
163. |
Felhalmozási bevételek |
B500 |
|
|
164. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
B740 |
|
|
165. |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
B750 |
|
|
166. |
Felhalmozási bevételek összesen: |
0 |
|
|
167. |
Beruházások (ÁFÁ-val) |
K600 |
1 270 000 |
|
168. |
Felújítások (ÁFÁ-val) |
K700 |
0 |
|
169. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre |
K840 |
|
|
170. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
K860 |
|
|
171. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
K890 |
|
|
172. |
Felhalmozási kiadások összesen: |
1 270 000 |
|
|
173. |
Felhalmozási költségvetési bevételek és kiadások egyenlege |
-1 270 000 |
|
|
174. |
Költségvetési bevételek összesen: |
1 500 000 |
|
|
175. |
Költségvetési kiadások összesen: |
947 752 660 |
|
|
176. |
Költségvetési bevételek és kiadások egyenlege (174-175) |
-946 252 660 |
|
|
177. |
Központi, irányító szervi támogatás (normatív és központi) |
B8161 |
781 981 252 |
|
178. |
Központi, irányító szervi támogatás (önkormányzati) |
B8162 |
164 271 408 |
|
179. |
Központi, irányító szervi támogatás összesen: |
B816 |
946 252 660 |
|
180. |
Költségvetési maradvány igénybe vétele |
B8131 |
0 |
|
181. |
Különböző finanszírozási bevételek (kivéve B8131 és B816) |
B8 |
|
|
182. |
Finanszírozási bevételek összesen: |
946 252 660 |
|
|
183. |
Központi, irányító szervi támogatások folyósítása |
K915 |
|
|
184. |
Különböző finanszírozási kiadások (kivéve K915) |
K9 |
|
|
185. |
Finanszírozási kiadások összesen: |
0 |
|
|
186. |
Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege (182-185) |
946 252 660 |
|
|
187. |
Tárgyévi kiadások összesen: |
947 752 660 |
|
|
188. |
Tárgyévi bevételek összesen: |
947 752 660 |
|
|
Hermann Alice Óvoda 2026. évi költségvetése kiemelt előirányzatonként |
|||
|
Sor- szám |
B E V É T E L E K / K I A D Á S O K |
Rovat száma |
2026. évi javaslat összesen |
|
A |
B |
C |
D |
|
189. |
Önkormányzatok működési támogatásai |
B110 |
|
|
190. |
Elvonások és befizetések bevételei |
B120 |
|
|
191. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
B160 |
|
|
192. |
Közhatalmi bevételek |
B300 |
|
|
193. |
Működési bevételek |
B400 |
0 |
|
194. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
B640 |
|
|
195. |
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök |
B650 |
|
|
196. |
Működési bevételek összesen: |
0 |
|
|
197. |
Személyi juttatások |
K100 |
743 575 950 |
|
198. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
K200 |
109 421 454 |
|
199. |
Dologi kiadások |
K300 |
69 000 000 |
|
200. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
K400 |
|
|
201. |
Elvonások és befizetések |
K502 |
0 |
|
202. |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
K506 |
|
|
203. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
K508 |
|
|
204. |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
K512 |
|
|
205. |
Tartalékok |
K513 |
|
|
206. |
Működési kiadások összesen: |
921 997 404 |
|
|
207. |
Működési költségvetési bevételek és kiadások egyenlege |
-921 997 404 |
|
|
208. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
B210 |
|
|
209. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
B250 |
|
|
210. |
Felhalmozási bevételek |
B500 |
|
|
211. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
B740 |
|
|
212. |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
B750 |
|
|
213. |
Felhalmozási bevételek összesen: |
0 |
|
|
214. |
Beruházások (ÁFÁ-val) |
K600 |
1 270 000 |
|
215. |
Felújítások (ÁFÁ-val) |
K700 |
0 |
|
216. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre |
K840 |
|
|
217. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
K860 |
|
|
218. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
K890 |
|
|
219. |
Felhalmozási kiadások összesen: |
1 270 000 |
|
|
220. |
Felhalmozási költségvetési bevételek és kiadások egyenlege |
-1 270 000 |
|
|
221. |
Költségvetési bevételek összesen: |
0 |
|
|
222. |
Költségvetési kiadások összesen: |
923 267 404 |
|
|
223. |
Költségvetési bevételek és kiadások egyenlege (221-222) |
-923 267 404 |
|
|
224. |
Központi, irányító szervi támogatás (normatív és központi) |
B8161 |
845 495 070 |
|
225. |
Központi, irányító szervi támogatás (önkormányzati) |
B8162 |
77 772 334 |
|
226. |
Központi, irányító szervi támogatás összesen: |
B816 |
923 267 404 |
|
227. |
Költségvetési maradvány igénybe vétele |
B8131 |
0 |
|
228. |
Különböző finanszírozási bevételek (kivéve B8131 és B816) |
B8 |
|
|
229. |
Finanszírozási bevételek összesen: |
923 267 404 |
|
|
230. |
Központi, irányító szervi támogatások folyósítása |
K915 |
|
|
231. |
Különböző finanszírozási kiadások (kivéve K915) |
K9 |
|
|
232. |
Finanszírozási kiadások összesen: |
0 |
|
|
233. |
Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege (229-232) |
923 267 404 |
|
|
234. |
Tárgyévi kiadások összesen: |
923 267 404 |
|
|
235. |
Tárgyévi bevételek összesen: |
923 267 404 |
|
|
Trefort Téri Óvoda 2026. évi költségvetése kiemelt előirányzatonként |
|||
|
Sor- szám |
B E V É T E L E K / K I A D Á S O K |
Rovat száma |
2026. évi javaslat összesen |
|
A |
B |
C |
D |
|
236. |
Önkormányzatok működési támogatásai |
B110 |
|
|
237. |
Elvonások és befizetések bevételei |
B120 |
|
|
238. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
B160 |
|
|
239. |
Közhatalmi bevételek |
B300 |
|
|
240. |
Működési bevételek |
B400 |
0 |
|
241. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
B640 |
|
|
242. |
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök |
B650 |
|
|
243. |
Működési bevételek összesen: |
0 |
|
|
244. |
Személyi juttatások |
K100 |
472 429 960 |
|
245. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
K200 |
69 224 155 |
|
246. |
Dologi kiadások |
K300 |
55 000 000 |
|
247. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
K400 |
|
|
248. |
Elvonások és befizetések |
K502 |
0 |
|
249. |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
K506 |
|
|
250. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
K508 |
|
|
251. |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
K512 |
|
|
252. |
Tartalékok |
K513 |
|
|
253. |
Működési kiadások összesen: |
596 654 115 |
|
|
254. |
Működési költségvetési bevételek és kiadások egyenlege |
-596 654 115 |
|
|
255. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
B210 |
|
|
256. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
B250 |
|
|
257. |
Felhalmozási bevételek |
B500 |
|
|
258. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
B740 |
|
|
259. |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
B750 |
|
|
260. |
Felhalmozási bevételek összesen: |
0 |
|
|
261. |
Beruházások (ÁFÁ-val) |
K600 |
1 270 000 |
|
262. |
Felújítások (ÁFÁ-val) |
K700 |
0 |
|
263. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre |
K840 |
|
|
264. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
K860 |
|
|
265. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
K890 |
|
|
266. |
Felhalmozási kiadások összesen: |
1 270 000 |
|
|
267. |
Felhalmozási költségvetési bevételek és kiadások egyenlege |
-1 270 000 |
|
|
268. |
Költségvetési bevételek összesen: |
0 |
|
|
269. |
Költségvetési kiadások összesen: |
597 924 115 |
|
|
270. |
Költségvetési bevételek és kiadások egyenlege (268-269) |
-597 924 115 |
|
|
271. |
Központi, irányító szervi támogatás (normatív és központi) |
B8161 |
495 587 740 |
|
272. |
Központi, irányító szervi támogatás (önkormányzati) |
B8162 |
102 336 375 |
|
273. |
Központi, irányító szervi támogatás összesen: |
B816 |
597 924 115 |
|
274. |
Költségvetési maradvány igénybe vétele |
B8131 |
0 |
|
275. |
Különböző finanszírozási bevételek (kivéve B8131 és B816) |
B8 |
|
|
276. |
Finanszírozási bevételek összesen: |
597 924 115 |
|
|
277. |
Központi, irányító szervi támogatások folyósítása |
K915 |
|
|
278. |
Különböző finanszírozási kiadások (kivéve K915) |
K9 |
|
|
279. |
Finanszírozási kiadások összesen: |
0 |
|
|
280. |
Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege (276-279) |
597 924 115 |
|
|
281. |
Tárgyévi kiadások összesen: |
597 924 115 |
|
|
282. |
Tárgyévi bevételek összesen: |
597 924 115 |
|
|
Széchenyi István Városi Könyvtár 2026. évi költségvetése kiemelt előirányzatonként |
|||
|
Sor- szám |
B E V É T E L E K / K I A D Á S O K |
Rovat száma |
2026. évi javaslat összesen |
|
A |
B |
C |
D |
|
283. |
Önkormányzatok működési támogatásai |
B110 |
|
|
284. |
Elvonások és befizetések bevételei |
B120 |
|
|
285. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
B160 |
2 344 353 |
|
286. |
Közhatalmi bevételek |
B300 |
|
|
287. |
Működési bevételek |
B400 |
3 500 000 |
|
288. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
B640 |
|
|
289. |
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök |
B650 |
|
|
290. |
Működési bevételek összesen: |
5 844 353 |
|
|
291. |
Személyi juttatások |
K100 |
135 060 389 |
|
292. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
K200 |
17 288 146 |
|
293. |
Dologi kiadások |
K300 |
74 000 000 |
|
294. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
K400 |
|
|
295. |
Elvonások és befizetések |
K502 |
0 |
|
296. |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
K506 |
|
|
297. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
K508 |
|
|
298. |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
K512 |
|
|
299. |
Tartalékok |
K513 |
|
|
300. |
Működési kiadások összesen: |
226 348 535 |
|
|
301. |
Működési költségvetésibevételek és kiadások egyenlege |
-220 504 182 |
|
|
302. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
B210 |
|
|
303. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
B250 |
|
|
304. |
Felhalmozási bevételek |
B500 |
|
|
305. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
B740 |
|
|
306. |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
B750 |
|
|
307. |
Felhalmozási bevételek összesen: |
0 |
|
|
308. |
Beruházások (ÁFÁ-val) |
K600 |
1 270 000 |
|
309. |
Felújítások (ÁFÁ-val) |
K700 |
0 |
|
310. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre |
K840 |
|
|
311. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
K860 |
|
|
312. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
K890 |
|
|
313. |
Felhalmozási kiadások összesen: |
1 270 000 |
|
|
314. |
Felhalmozási költségvetésibevételek és kiadások egyenlege |
-1 270 000 |
|
|
315. |
Költségvetési bevételek összesen: |
5 844 353 |
|
|
316. |
Költségvetési kiadások összesen: |
227 618 535 |
|
|
317. |
Költségvetési bevételek és kiadások egyenlege (315-316) |
-221 774 182 |
|
|
318. |
Központi, irányító szervi támogatás (normatív és központi) |
B8161 |
141 828 155 |
|
319. |
Központi, irányító szervi támogatás (önkormányzati) |
B8162 |
79 946 027 |
|
320. |
Központi, irányító szervi támogatás összesen: |
B816 |
221 774 182 |
|
321. |
Költségvetési maradvány igénybe vétele |
B8131 |
0 |
|
322. |
Különböző finanszírozási bevételek (kivéve B8131 és B816) |
B8 |
|
|
323. |
Finanszírozási bevételek összesen: |
221 774 182 |
|
|
324. |
Központi, irányító szervi támogatások folyósítása |
K915 |
|
|
325. |
Különböző finanszírozási kiadások (kivéve K915) |
K9 |
|
|
326. |
Finanszírozási kiadások összesen: |
0 |
|
|
327. |
Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege (323-326) |
221 774 182 |
|
|
328. |
Tárgyévi kiadások összesen: |
227 618 535 |
|
|
329. |
Tárgyévi bevételek összesen: |
227 618 535 |
|
|
Soproni Múzeum 2026. évi költségvetése kiemelt előirányzatonként |
|||
|
Sor- szám |
B E V É T E L E K / K I A D Á S O K |
Rovat száma |
2026. évi javaslat összesen |
|
A |
B |
C |
D |
|
330. |
Önkormányzatok működési támogatásai |
B110 |
|
|
331. |
Elvonások és befizetések bevételei |
B120 |
|
|
332. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
B160 |
5 390 016 |
|
333. |
Közhatalmi bevételek |
B300 |
|
|
334. |
Működési bevételek |
B400 |
250 000 000 |
|
335. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
B640 |
|
|
336. |
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök |
B650 |
|
|
337. |
Működési bevételek összesen: |
255 390 016 |
|
|
338. |
Személyi juttatások |
K100 |
420 008 305 |
|
339. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
K200 |
54 278 724 |
|
340. |
Dologi kiadások |
K300 |
211 000 000 |
|
341. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
K400 |
|
|
342. |
Elvonások és befizetések |
K502 |
0 |
|
343. |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
K506 |
|
|
344. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
K508 |
|
|
345. |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
K512 |
|
|
346. |
Tartalékok |
K513 |
|
|
347. |
Működési kiadások összesen: |
685 287 029 |
|
|
348. |
Működési költségvetési bevételek és kiadások egyenlege |
-429 897 013 |
|
|
349. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
B210 |
|
|
350. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
B250 |
1 400 000 |
|
351. |
Felhalmozási bevételek |
B500 |
|
|
352. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
B740 |
|
|
353. |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
B750 |
|
|
354. |
Felhalmozási bevételek összesen: |
1 400 000 |
|
|
355. |
Beruházások (ÁFÁ-val) |
K600 |
10 709 500 |
|
356. |
Felújítások (ÁFÁ-val) |
K700 |
0 |
|
357. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre |
K840 |
|
|
358. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
K860 |
|
|
359. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
K890 |
|
|
360. |
Felhalmozási kiadások összesen: |
10 709 500 |
|
|
361. |
Felhalmozási költségvetési bevételek és kiadások egyenlege |
-9 309 500 |
|
|
362. |
Költségvetési bevételek összesen: |
256 790 016 |
|
|
363. |
Költségvetési kiadások összesen: |
695 996 529 |
|
|
364. |
Költségvetési bevételek és kiadások egyenlege (362-363) |
-439 206 513 |
|
|
365. |
Központi, irányító szervi támogatás (normatív és központi) |
B8161 |
113 481 758 |
|
366. |
Központi, irányító szervi támogatás (önkormányzati) |
B8162 |
325 724 755 |
|
367. |
Központi, irányító szervi támogatás összesen: |
B816 |
439 206 513 |
|
368. |
Költségvetési maradvány igénybe vétele |
B8131 |
0 |
|
369. |
Különböző finanszírozási bevételek (kivéve B8131 és B816) |
B8 |
|
|
370. |
Finanszírozási bevételek összesen: |
439 206 513 |
|
|
371. |
Központi, irányító szervi támogatások folyósítása |
K915 |
|
|
372. |
Különböző finanszírozási kiadások (kivéve K915) |
K9 |
|
|
373. |
Finanszírozási kiadások összesen: |
0 |
|
|
374. |
Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege (370-373) |
439 206 513 |
|
|
375. |
Tárgyévi kiadások összesen: |
695 996 529 |
|
|
376. |
Tárgyévi bevételek összesen: |
695 996 529 |
|
|
Költségvetési Intézmények 2026. évi foglalkoztatottak engedélyezett létszáma (kivéve Polgármesteri Hivatal) |
|||
|
Sor- szám |
B E V É T E L E K / K I A D Á S O K |
2026. évi javaslat összesen |
|
|
A |
B |
C |
D |
|
377. |
Szociális szervek |
||
|
378. |
Sopron Megyei Jogú Város Egyesített Bölcsődék: |
146,00 |
|
|
379. |
Közalkalmazotti jogviszony |
146,00 |
|
|
380. |
Soproni Szociális Intézmény: |
234,00 |
|
|
381. |
Egészségügyi szolgálati jogviszony |
16,00 |
|
|
382. |
Közalkalmazotti jogviszony |
194,00 |
|
|
383. |
Munkaviszony |
24,00 |
|
|
384. |
Szociális szervek összesen: |
380,00 |
|
|
385. |
Alapfokú oktatási szervek |
||
|
386. |
Bánfalvi Óvoda - Kindergarten Wandorf: |
82,00 |
|
|
387. |
Köznevelési foglalkoztatotti jogviszony |
78,75 |
|
|
388. |
Munkaviszony |
3,25 |
|
|
389. |
Hermann Alice Óvoda: |
83,00 |
|
|
390. |
Köznevelési foglalkoztatotti jogviszony |
80,00 |
|
|
391. |
Munkaviszony |
3,00 |
|
|
392. |
Trefort Téri Óvoda: |
51,00 |
|
|
393. |
Köznevelési foglalkoztatotti jogviszony |
49,00 |
|
|
394. |
Munkaviszony |
2,00 |
|
|
395. |
Alapfokú oktatási szervek összesen: |
216,00 |
|
|
. |
|||
|
396. |
Kulturális szervek |
||
|
397. |
Széchenyi István Városi Könyvtár: |
23,00 |
|
|
398. |
Munkaviszony |
23,00 |
|
|
399. |
Soproni Múzeum: |
63,00 |
|
|
400. |
Munkaviszony |
63,00 |
|
|
401. |
Kulturális szervek összesen: |
86,00 |
|
|
402. |
Önkormányzat által irányított költségvetési szervek összesen |
682,00 |
|
3. melléklet az 1/2026. (II. 4.) önkormányzati rendelethez
|
adatok Ft-ban |
||||||||
|
Sor- szám |
Rovat száma |
B E V É T E L E K / K I A D Á S O K |
2026. évi javaslat összesen |
|||||
|
A |
B |
C |
D |
|||||
|
1. |
0 |
4 |
01 |
01 |
B110 |
1 |
Önkormányzatok működési támogatásai |
|
|
2. |
0 |
4 |
01 |
01 |
B120 |
1 |
Elvonások és befizetések bevételei |
|
|
3. |
0 |
4 |
01 |
01 |
B160 |
1 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
35 187 360 |
|
4. |
0 |
4 |
01 |
01 |
B300 |
1 |
Közhatalmi bevételek |
|
|
5. |
0 |
4 |
01 |
01 |
B400 |
1 |
Működési bevételek |
41 021 000 |
|
6. |
0 |
4 |
01 |
01 |
B640 |
1 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|
|
7. |
0 |
4 |
01 |
01 |
B650 |
1 |
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök |
|
|
8. |
Működési bevételek összesen: (1+…+7) |
76 208 360 |
||||||
|
9. |
0 |
4 |
01 |
01 |
K100 |
1 |
Személyi juttatások |
1 461 155 578 |
|
10. |
0 |
4 |
01 |
01 |
K200 |
1 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
228 553 158 |
|
11. |
0 |
4 |
01 |
01 |
K300 |
1 |
Dologi kiadások |
444 249 370 |
|
12. |
0 |
4 |
01 |
01 |
K400 |
1 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
|
|
13. |
0 |
4 |
01 |
01 |
K502 |
1 |
Elvonások és befizetések |
|
|
14. |
0 |
4 |
01 |
01 |
K506 |
1 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
|
|
15. |
0 |
4 |
01 |
01 |
K508 |
1 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
|
|
16. |
0 |
4 |
01 |
01 |
K512 |
1 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
100 000 |
|
17. |
0 |
4 |
01 |
01 |
K513 |
1 |
Tartalékok |
|
|
18. |
Működési kiadások összesen: (9+…+17) |
2 134 058 106 |
||||||
|
19. |
Működési költségvetési bevételek és kiadások egyenlege (8-18) |
-2 057 849 746 |
||||||
|
20. |
0 |
4 |
01 |
01 |
B210 |
1 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
|
|
21. |
0 |
4 |
01 |
01 |
B250 |
1 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
|
|
22. |
0 |
4 |
01 |
01 |
B500 |
1 |
Felhalmozási bevételek |
|
|
23. |
0 |
4 |
01 |
01 |
B740 |
1 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|
|
24. |
0 |
4 |
01 |
01 |
B750 |
1 |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
|
|
25. |
Felhalmozási bevételek összesen: (20+…+24) |
0 |
||||||
|
26. |
0 |
4 |
01 |
01 |
K600 |
1 |
Beruházások (ÁFÁ-val) |
32 070 000 |
|
27. |
0 |
4 |
01 |
01 |
K700 |
1 |
Felújítások (ÁFÁ-val) |
10 160 000 |
|
28. |
0 |
4 |
01 |
01 |
K840 |
1 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre |
|
|
29. |
0 |
4 |
01 |
01 |
K860 |
1 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
|
|
30. |
0 |
4 |
01 |
01 |
K890 |
1 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
|
|
31. |
Felhalmozási kiadások összesen: (26+..+30) |
42 230 000 |
||||||
|
32. |
Felhalmozási költségvetési bevételek és kiadások egyenlege (25-31) |
-42 230 000 |
||||||
|
33. |
Költségvetési bevételek összesen: (8+25) |
76 208 360 |
||||||
|
34. |
Költségvetési kiadások összesen: (18+31) |
2 176 288 106 |
||||||
|
35. |
Költségvetési bevételek és kiadások egyenlege (33-34) |
-2 100 079 746 |
||||||
|
36. |
0 |
4 |
01 |
01 |
B816 |
1 |
Központi, irányító szervi támogatás (normatív és központi) |
963 677 000 |
|
37. |
0 |
4 |
01 |
01 |
B816 |
1 |
Központi, irányító szervi támogatás (önkormányzati) |
1 136 402 746 |
|
38. |
0 |
4 |
01 |
01 |
B816 |
1 |
Központi, irányító szervi támogatás összesen:(36+37) |
2 100 079 746 |
|
39. |
0 |
4 |
01 |
01 |
B813 |
1 |
Költségvetési maradvány igénybe vétele |
|
|
40. |
0 |
4 |
01 |
01 |
1 |
Különböző finanszírozási bevételek (kivéve B8131 és B816) |
||
|
41. |
Finanszírozási bevételek összesen: (38+40) |
2 100 079 746 |
||||||
|
42. |
Költségvetési szervnek folyósított támogatás |
|||||||
|
43. |
Különböző finanszírozási kiadások |
|||||||
|
44. |
Finanszírozási kiadások összesen: (42-43) |
0 |
||||||
|
45. |
Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege (41-44) |
2 100 079 746 |
||||||
|
46. |
Tárgyévi kiadások összesen: (34+44) |
2 176 288 106 |
||||||
|
47. |
Tárgyévi bevételek összesen: (33+41) |
2 176 288 106 |
||||||
|
48. |
Polgármesteri Hivatal 2025. évi foglalkoztatottak engedélyezett létszáma (fő) |
160 |
||||||
|
49. |
Közszolgálati jogviszony |
158 |
||||||
|
50. |
Munkaviszony |
2 |
||||||
4. melléklet az 1/2026. (II. 4.) önkormányzati rendelethez
|
adatok Ft-ban |
|||
|
Sor- szám |
Rovat szám |
B E V É T E L E K / K I A D Á S O K |
2026. évi javaslat összesen |
|
A |
B |
C |
D |
|
1. |
B110 |
Önkormányzatok működési támogatásai |
6 853 659 452 |
|
2. |
B120 |
Elvonások és befizetések bevételei |
0 |
|
3. |
B160 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
358 295 095 |
|
4. |
B300 |
Közhatalmi bevételek |
7 905 600 000 |
|
5. |
B400 |
Működési bevételek |
2 198 280 401 |
|
6. |
B640 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
0 |
|
7. |
B650 |
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök |
200 000 000 |
|
8. |
Működési bevételek összesen: (1+…+7) |
17 515 834 948 |
|
|
9. |
K100 |
Személyi juttatások |
466 143 400 |
|
10. |
K200 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
61 022 192 |
|
11. |
K300 |
Dologi kiadások |
5 926 834 498 |
|
12. |
K400 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
158 000 000 |
|
13. |
K502 |
Elvonások és befizetések |
1 957 857 061 |
|
14. |
K506 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
567 088 119 |
|
15. |
K508 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
0 |
|
16. |
K512 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
3 094 623 754 |
|
17. |
K513 |
Tartalékok |
597 205 411 |
|
18. |
Működési kiadások összesen: (9+..+17) |
12 828 774 435 |
|
|
19. |
Működési költségvetési bevételek és kiadások egyenlege (8-18) |
4 687 060 513 |
|
|
20. |
B210 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
0 |
|
21. |
B230 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről |
0 |
|
22. |
B250 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
2 028 520 190 |
|
23. |
B500 |
Felhalmozási bevételek |
304 755 863 |
|
24. |
B740 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
0 |
|
25. |
B750 |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
2 000 000 |
|
26. |
Felhalmozási bevételek összesen: (20+…+25) |
2 335 276 053 |
|
|
27. |
K600 |
Beruházások (ÁFÁ-val) |
1 329 165 466 |
|
28. |
K700 |
Felújítások (ÁFÁ-val) |
2 710 108 054 |
|
29. |
K840 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre |
0 |
|
30. |
K860 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
10 000 000 |
|
31. |
K890 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
177 372 438 |
|
32. |
Felhalmozási kiadások összesen: (27+..+31) |
4 226 645 958 |
|
|
33. |
Felhalmozási költségvetési bevételek és kiadások egyenlege (26-32) |
-1 891 369 905 |
|
|
34. |
Költségvetési bevételek összesen: (8+26) |
19 851 111 001 |
|
|
35. |
Költségvetési kiadások összesen: (18+32) |
17 055 420 393 |
|
|
36. |
Költségvetési bevételek és kiadások egyenlege (34-35) |
2 795 690 608 |
|
|
37. |
B816 |
Központi, irányító szervi támogatás (normatív és központi) |
|
|
38. |
B816 |
Központi, irányító szervi támogatás (önkormányzati) |
|
|
39. |
B816 |
Központi, irányító szervi támogatás összesen:(37+38) |
|
|
40. |
B813 |
Költségvetési maradvány igénybe vétele |
3 178 236 942 |
|
41. |
Különböző finanszírozási bevételek (kivéve B8131 és B816) |
2 551 375 951 |
|
|
42. |
Finanszírozási bevételek összesen: (39 +...+41) |
5 729 612 893 |
|
|
43. |
Költségvetési szervnek folyósított támogatás |
8 280 589 898 |
|
|
44. |
Különböző finanszírozási kiadások |
244 713 603 |
|
|
45. |
Finanszírozási kiadások összesen: (43+44) |
8 525 303 501 |
|
|
46. |
Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege (42-45) |
-2 795 690 608 |
|
|
47. |
Tárgyévi kiadások összesen: (18+32+45) |
25 580 723 894 |
|
|
48. |
Tárgyévi bevételek összesen: (8+26+42) |
25 580 723 894 |
|
|
Önkormányzat 2026. évi foglalkoztatottak engedélyezett létszáma és közfoglalkoztatottak létszáma |
|||
|
Sor-szám |
MEGNEVEZÉS |
2026. évi javaslat összesen |
|
|
A |
B |
C |
|
|
49. |
Választott tisztségviselők |
61,00 |
|
|
50. |
Egészségügyi szolgálati jogviszony |
4,00 |
|
|
51. |
Közalkalmazotti jogviszony |
1,00 |
|
|
52. |
Közfoglalkoztatotti jogviszony |
10,00 |
|
|
53. |
Közszolgálati jogviszony |
4,00 |
|
|
54. |
Önkormányzat összesen: |
80,00 |
|
5. melléklet az 1/2026. (II. 4.) önkormányzati rendelethez
|
adatok Ft-ban |
||||||
|
Sor- szám |
Jogcím száma |
Jogcím megnevezése |
2026. évi eredeti előirányzat |
|||
|
Mennyiségi egység |
Fajlagos összeg |
Mutató |
Forint |
|||
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
|
1. |
1.1. |
A települési önkormányzatok működésének általános támogatása |
||||
|
2. |
1.1.1.1. |
Önkormányzati hivatal működésének támogatása - elismert hivatali létszám alapján |
elismert hivatali létszám |
7 475 000 |
128,92 |
963 677 000 |
|
3. |
1.1.1.2. |
Településüzemeltetés - zöldterület-gazdálkodás támogatása |
forint |
26 000 |
2 401,9 |
62 488 400 |
|
4. |
1.1.1.3.1. |
Településüzemeltetés - közvilágítás alaptámogatása |
forint |
0 |
185 669 000 |
|
|
5. |
1.1.1.4. |
Településüzemeltetés - köztemető támogatása |
forint |
0 |
993 480 |
|
|
6. |
1.1.1.5. |
Településüzemeltetés - közutak támogatása |
forint |
99 623 850 |
||
|
7. |
1.1.1.6. |
Egyéb önkormányzati feladatok támogatása |
forint |
2 800 |
55 678 |
155 898 400 |
|
8. |
1.1.1.7. |
Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok támogatása |
forint |
2 550 |
1 025 100 |
|
|
9. |
1.1.2. |
Nem közművel összegyűjött háztartási szennyvíz ártalmatlanítása |
köbméter |
0 |
0 |
0 |
|
10. |
1.1. |
A települési önkormányzatok működésének általános támogatása összesen: |
1 469 375 230 |
|||
|
11. |
1.2. |
A települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
||||
|
12. |
1.2.1.1. |
Óvodaműködtetési támogatás - óvoda napi nyitvatartási ideje eléri a nyolc órát |
fő |
172 374 |
1 275,3 |
219 828 562 |
|
13. |
1.2.2.1. |
Pedagógusok átlagbéralapú támogatása |
fő |
11 460 000 |
117,2 |
1 343 112 000 |
|
14. |
1.2.3.1.1.1. |
Pedagógus II. kategóriába sorolt pedagógusok, pedagógus szakképzettséggel rendelkező segítők kiegészítő támogatása |
fő |
956 000 |
57,0 |
54 492 000 |
|
15. |
1.2.3.1.1.2. |
Mesterpedagógus, kutatótanár kategóriába sorolt pedagógusok kiegészítő támogatása |
fő |
3 565 000 |
9 |
32 085 000 |
|
16. |
1.2.4.1.2. |
Nemzetiségi pótlékban részesülő pedagógus - pótlék középértéke |
fő |
1 195 000 |
9 |
10 755 000 |
|
17. |
1.2.5.1.1. |
Pedagógus szakképzettséggel nem rendelkező segítők átlagbéralapú támogatása |
fő |
5 567 000 |
78,5 |
437 009 500 |
|
18. |
1.2.5.1.2. |
Pedagógus szakképzettséggel rendelkező segítők átlagbéralapú támogatása |
fő |
11 460 000 |
2,5 |
28 650 000 |
|
19. |
1.2.7. |
Diabétesz ellátási pótlék |
fő |
480 000 |
0 |
|
|
20. |
1.2. |
A települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
2 125 932 062 |
|||
|
21. |
1.3.1. |
A települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak egyéb támogatása |
||||
|
22. |
1.3.2.3.1. |
Szociális étkeztetés - önálló feladatellátás |
fő |
94 500 |
348 |
32 886 000 |
|
23. |
1.3.2.4.1. |
Szociális segítés |
fő |
25 000 |
2 |
50 000 |
|
24. |
1.3.2.4.2. |
Személyi gondozás - önálló feladatellátás |
fő |
714 500 |
65 |
46 442 500 |
|
25. |
1.3.2.6.1. |
Időskorúak nappali intézményi ellátása - önálló feladatellátás |
fő |
404 300 |
22 |
8 894 600 |
|
26. |
1.3.2.7.1.1. |
Fogyatékos személyek nappali intézményi ellátása - autista diagnózissal nem rendelkező ellátottak - önálló feladatellátás |
fő |
1 293 500 |
12 |
15 522 000 |
|
27. |
1.3.2.7.1.2. |
Fogyatékos személyek nappali intézményi ellátása - autista diagnózisú ellátottak - önálló feladatellátás |
fő |
1 681 620 |
7 |
11 771 340 |
|
28. |
1.3.2.8.1. |
Demens személyek nappali intézményi ellátása - önálló feladatellátás |
fő |
1 080 000 |
7 |
7 560 000 |
|
29. |
1.3.2.9.1. |
Pszichiátriai betegek nappali intézményi ellátása - önálló feladatellátás |
fő |
531 000 |
25 |
13 275 000 |
|
30. |
1.3.2.11.1. |
Hajléktalanok nappali intézményi ellátása - önálló feladatellátás |
fő |
409 000 |
28 |
11 452 000 |
|
31. |
1.3.2.11.3. |
Hajléktalanok nappali intézményi ellátása - a szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter által kijelölt intézmény |
engedélyes |
15 250 000 |
1 |
15 250 000 |
|
32. |
1.3.2.13.1. |
Hajléktalanok átmeneti szállása - önálló feladatellátás |
férőhely |
1 047 000 |
12 |
12 564 000 |
|
33. |
1.3.2.13.3. |
Hajléktalanok éjjeli menedékhelye - önálló feladatellátás |
férőhely |
1 047 000 |
23 |
24 081 000 |
|
34. |
1.3.2.16. |
Utcai szociális munka |
működési hó |
1 106 417 |
12 |
13 277 000 |
|
35. |
1.3.4.1. |
Bértámogatás |
fő |
8 675 000 |
59 |
511 825 000 |
|
36. |
1.3.4.2. |
Intézményüzemeltetési támogatás |
forint |
125 771 336 |
||
|
37. |
Pszichiátriai betegek részére nyújtott közösségi alapellátás |
|||||
|
38. |
1.3.2.15.1.1. |
Alaptámogatás |
működési hó |
2 000 000 |
12 |
2 000 000 |
|
39. |
1.3.2.15.1.2. |
Teljesítménytámogatás |
feladategység |
341 800 |
40 |
13 672 000 |
|
40. |
Pszichiátriai betegek részére nyújtott közösségi alapellátás összesen: |
15 672 000 |
||||
|
41. |
1.3.3. Bölcsőde, mini bölcsőde támogatása |
|||||
|
42. |
1.3.3.1.1. |
Felsőfokú végzettségű kisgyermeknevelők, szaktanácsadók bértámogatása |
fő |
11 312 000 |
35,2 |
398 182 400 |
|
43. |
1.3.3.1.2. |
Bölcsődei dajkák, középfokú végzettségű kisgyermeknevelők, szaktanácsadók bértámogatása |
fő |
8 538 000 |
52,0 |
443 976 000 |
|
44. |
1.3.3.2. |
Bölcsődei üzemeltetési támogatás |
forint |
109 527 200 |
||
|
45. |
Önkormányzati feladatok támogatása össszesen: |
1 817 979 376 |
||||
|
46. |
Gyermekjóléti Társulási feladatok ellátása |
|||||
|
47. |
1.3.2.1 |
Család- és gyermekjóléti szolgálat |
86 405 000 |
|||
|
48. |
1.3.2.2 |
Család és gyermekjóléti központ/járás |
138 336 000 |
|||
|
49. |
2.2.3 |
Óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység támogatása |
85 028 640 |
|||
|
50. |
1.3.4.1 |
Gyermekek átmeneti ellátása |
fő |
8 675 000 |
5 |
43 375 000 |
|
51. |
1.3.4.2 |
Intézmény-üzemeltetési támogatás |
forint |
18 793 418 |
||
|
52. |
Támogató szolgáltatás |
|||||
|
53. |
1.3.2.14.1. |
Alaptámogatás |
működési hó |
3 000 000 |
12 |
3 000 000 |
|
54. |
1.3.2.14.2. |
Teljesítménytámogatás |
feladategység |
4 810 |
3 300 |
15 873 000 |
|
55. |
Gyermekjóléti Társulási feladatok ellátása összesen: |
390 811 058 |
||||
|
56. |
1.3.1. |
A települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak egyéb támogatása összesen: |
2 208 790 434 |
|||
|
57. |
Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
|||||
|
58. |
1.4.1.1. |
Intézményi gyermekétkeztetés - bértámogatás |
fő |
4 400 000 |
58,21 |
256 124 000 |
|
59. |
1.4.1.2. |
Intézményi gyermekétkeztetés - üzemeltetési támogatás |
forint |
411 689 059 |
||
|
60. |
1.4.2. |
Szünidei étkeztetés támogatása |
étkezési adag |
400 |
495 |
198 000 |
|
61. |
1.4. |
Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
668 011 059 |
|||
|
62. |
A települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak egyéb támogatása összesen: |
2 876 801 493 |
||||
|
63. |
Települési önkormányzatok egyes kulturális feladatainak támogatása |
|||||
|
64. |
1.5.2. |
Települési önkormányzatok muzeális intézményi feladatainak támogatása |
||||
|
65. |
1.5.2. |
Települési önkormányzatok egyes kulturális feladatainak támogatása |
forint |
2 213 |
55 678 |
123 215 414 |
|
66. |
2.4.4 |
Települési önkormányzatok muzeális intézményi feladatainak támogatása |
67 600 000 |
|||
|
67. |
2.4.7 |
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak bérjellegű támogatása |
190 735 253 |
|||
|
68. |
1.5. |
A települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása összesen: |
forint |
381 550 667 |
||
|
69. |
Állami támogatás mindösszesen: |
6 853 659 452 |
||||
|
70. |
Önkormányzati szolidaritási hozzájárulás |
forint |
1 815 489 331 |
|||
6. melléklet az 1/2026. (II. 4.) önkormányzati rendelethez
|
adatok Ft-ban |
|||||
|
Sor-szám |
Rovatszám |
Bevételek |
2026. évi javaslat összesen |
||
|
A |
B |
C |
D |
||
|
1. |
Önkormányzatok működési támogatásai |
||||
|
2. |
B111 |
01 |
1 |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
1 469 375 230 |
|
3. |
B112 |
01 |
1 |
Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
2 125 932 062 |
|
4. |
B113 |
01 |
1 |
Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
2 876 801 493 |
|
5. |
B114 |
01 |
1 |
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
381 550 667 |
|
6. |
Önkormányzatok működési támogatásai összesen: |
6 853 659 452 |
|||
|
7. |
B120 |
01 |
1 |
Elvonások és befizetések bevételei |
0 |
|
8. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
||||
|
9. |
B160 |
01 |
1 |
Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől kapott támogatás |
50 000 000 |
|
10. |
B160 |
02 |
1 |
Közfoglalkoztatottak |
1 403 110 |
|
11. |
B160 |
20 |
1 |
Versenyképes Járások Program |
250 000 000 |
|
12. |
B160 |
21 |
1 |
TOP_PLUSZ-3.2.1-23-SP1-2025-00001 Soproni humán fejlesztések |
56 891 985 |
|
13. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről összesen: |
358 295 095 |
|||
|
14. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről összesen: |
7 211 954 547 |
|||
|
15. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
||||
|
16. |
B250 |
20 |
1 |
TOP_PLUSZ-1.3.1-21-GM1-2022-00001 Fenntartható városfejlesztés Sopronban |
33 897 958 |
|
17. |
B250 |
23 |
1 |
TOP_PLUSZ-1.3.2-23-SP1-2024-00001 Balfi út teljes körű felújítása az elkerülő út és a Híd utca között |
25 391 835 |
|
18. |
B250 |
24 |
1 |
TOP_PLUSZ-1.3.2-23-SP1-2024-00002 Kisvárkerületi forgalomcsillapított övezet bővítése a Hűség kúttól az Ógabona térig |
62 095 930 |
|
19. |
B250 |
25 |
1 |
TOP_PLUSZ-3.4.1-23-SP1-2024-00001 Soproni Petőfi Sándor Általános Iskola és AMI Botond utcai tömbjének felújítása |
373 045 800 |
|
20. |
B250 |
27 |
1 |
TOP_PLUSZ-1.3.2-23-SP1-2024-00003 Városi gyűjtőutak felújítása I. ütem |
66 082 487 |
|
21. |
B250 |
28 |
1 |
TOP_PLUSZ-3.4.1-23-SP1-2024-00002 Kodály téri rendelő felújítása |
135 515 000 |
|
22. |
B250 |
30 |
1 |
TOP_PLUSZ-3.4.1-23-SP1-2024-00003 Lenkey Utcai Rendelőintézet belső felújítása |
152 883 133 |
|
23. |
B250 |
31 |
1 |
TOP_PLUSZ-3.4.1-23-SP1-2025-00004 Horváth József Alapfokú Művészeti Iskola - Zeneiskola felújítása |
107 608 850 |
|
24. |
B250 |
32 |
1 |
TOP_PLUSZ-3.4.1-23-SP1-2025-00006 Bánfalvi Óvoda - Kindergarten Wandorf Hársfa Sori Tagóvoda felújítása |
161 884 600 |
|
25. |
B250 |
33 |
1 |
TOP_PLUSZ-3.4.1-23-SP1-2025-00005 A Kisalföldi ASzC Roth Gyula Technikum Kollégium épületének felújítása |
662 614 400 |
|
26. |
B250 |
34 |
1 |
DIMOP_PLUSZ-2.1.1-24-2025-00047 Energiamenedzsment rendszerek fejlesztése és bevezetése Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata, intézményei és 100%-os tulajdonában álló gazdasági társaságai számára |
198 617 797 |
|
27. |
B250 |
35 |
1 |
TOP_PLUSZ-1.3.2-23-SP1-2025-00004 Natura 2000 területek fejlesztése Sopronban |
48 882 400 |
|
28. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről összesen: |
2 028 520 190 |
|||
|
29. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
2 028 520 190 |
|||
|
30. |
B340 |
00 |
Vagyoni tipusú adók |
||
|
31. |
B340 |
01 |
2 |
Építményadó |
1 530 000 000 |
|
32. |
B340 |
02 |
2 |
Magánszemélyek kommunális adója |
370 000 000 |
|
33. |
B340 |
Vagyoni tipusú adók összesen: |
1 900 000 000 |
||
|
34. |
B34 |
Vagyoni tipusú adók |
1 900 000 000 |
||
|
35. |
B351 |
00 |
Értékesítési és forgalmi adók |
||
|
36. |
B351 |
01 |
2 |
Állandó jelleggel végzett iparűzési tev. után fizetett helyi iparűzési adó |
5 700 000 000 |
|
37. |
B351 |
Értékesítési és forgalmi adók összesen: |
5 700 000 000 |
||
|
38. |
B355 |
00 |
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók |
||
|
39. |
B355 |
01 |
2 |
Tartózkodás után fizetett idegenforgalmi adó |
180 000 000 |
|
40. |
B355 |
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók összesen: |
180 000 000 |
||
|
41. |
B35 |
Termékek és szolgáltatások adói |
5 880 000 000 |
||
|
42. |
B360 |
00 |
Egyéb közhatalmi bevételek |
||
|
43. |
B360 |
01 |
1 |
Környezetvédelmi bírság |
100 000 |
|
44. |
B360 |
02 |
1 |
Szabálysértési pénz- és helyszíni bírság és a közlekedési szabályszegések után kiszabott közigazgatási bírság helyi önkormányzatot megillető része |
3 000 000 |
|
45. |
B360 |
03 |
2 |
Helyi adópótlék, adóbírság előirányzata |
20 000 000 |
|
46. |
B360 |
04 |
1 |
Talajterhelési díj |
2 000 000 |
|
47. |
B360 |
05 |
1 |
Közterület foglalási díj |
100 000 000 |
|
48. |
B360 |
07 |
1 |
Településkép-védelmi bírság |
500 000 |
|
49. |
B36 |
Egyéb közhatalmi bevételek összesen: |
125 600 000 |
||
|
50. |
B3 |
Közhatalmi bevételek összesen: |
7 905 600 000 |
||
|
51. |
Szolgáltatások ellenértéke |
||||
|
52. |
B402 |
02 |
2 |
Szúnyoggyérítés |
2 000 000 |
|
53. |
B402 |
05 |
2 |
Veolia (Dalkia) bérleti díj |
12 000 000 |
|
54. |
B402 |
06 |
2 |
Parkolók bérleti díja |
830 000 000 |
|
55. |
B402 |
07 |
2 |
Bérleti díjak |
10 000 000 |
|
56. |
B402 |
09 |
2 |
Kéményseprő és egyéb szolgáltatás bevétel |
250 000 |
|
57. |
B402 |
11 |
1 |
Bérleti díj - Eatrend Arrabona Zrt. |
7 650 240 |
|
58. |
B402 |
12 |
1 |
Önkormányzati EPR illetmény |
10 000 000 |
|
59. |
Szolgáltatások ellenértéke összesen: |
871 900 240 |
|||
|
60. |
Tulajdonosi bevételek |
||||
|
61. |
B404 |
01 |
1 |
Önkormányzati lakások és helyiségek bérleti díja |
250 000 000 |
|
62. |
B404 |
02 |
1 |
Önkormányzati lakások és helyiségek közüzemi díja |
72 000 000 |
|
63. |
B404 |
04 |
2 |
Koncessziós díj - Eatrend Arrabona Zrt. |
7 051 750 |
|
64. |
Tulajdonosi bevételek összesen: |
329 051 750 |
|||
|
65. |
B405 |
02 |
1 |
Gyermekétkeztetés térítési díjak - iskolák, óvodák |
206 636 333 |
|
66. |
B405 |
03 |
1 |
Gyermekétkeztetés térítési díjak - Szakképzési Centrum |
26 544 723 |
|
67. |
B406 |
01 |
1 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
385 311 950 |
|
68. |
B407 |
01 |
1 |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
277 835 405 |
|
69. |
B408 |
01 |
2 |
Kamatbevételek |
30 000 000 |
|
70. |
B411 |
01 |
2 |
Egyéb működési bevételek |
70 000 000 |
|
71. |
B411 |
02 |
2 |
Hálózatfejlesztési hozzájárulás |
1 000 000 |
|
72. |
B4 |
Működési bevételek összesen: |
2 198 280 401 |
||
|
73. |
Immateriális javak értékesítése |
||||
|
74. |
B510 |
02 |
2 |
Soproni 0466/29, 0466/31, 4902/24 hrsz. ingatlanok földhasználati jog (Hull.gazd.önk.társ) |
2 516 063 |
|
75. |
Immateriális javak értékesítése összesen: |
2 516 063 |
|||
|
76. |
Ingatlanok értékesítése |
||||
|
77. |
B520 |
01 |
2 |
Épületek értékesítése |
10 000 000 |
|
78. |
B520 |
02 |
2 |
Helyiségek értékesítése |
45 318 800 |
|
79. |
B520 |
03 |
2 |
Önkormányzati lakások értékesítése (Lakásalap) |
120 000 000 |
|
80. |
B520 |
04 |
2 |
Telek értékesítés |
126 921 000 |
|
81. |
B52 |
Ingatlanok értékesítése összesen: |
302 239 800 |
||
|
82. |
B5 |
Felhalmozási bevételek összesen: |
304 755 863 |
||
|
83. |
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök |
||||
|
84. |
B650 |
03 |
2 |
Kötelezettségvállalás közérdekű célra |
200 000 000 |
|
85. |
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök összesen |
200 000 000 |
|||
|
86. |
B750 |
00 |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
||
|
87. |
B750 |
01 |
2 |
Parkoló megváltás |
1 000 000 |
|
88. |
B750 |
02 |
2 |
Lakossági út- és közmű építés |
1 000 000 |
|
89. |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök összesen: |
2 000 000 |
|||
|
90. |
B7 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök összesen: |
2 000 000 |
||
|
91. |
B1-B7 |
Költségvetési bevételek összesen: |
19 851 111 001 |
||
|
92. |
B8 |
00 |
Finanszírozási bevétel |
||
|
93. |
B812 |
01 |
2 |
Befektetési célú államkötvény visszavásárlás |
2 551 375 951 |
|
94. |
B813 |
01 |
2 |
Költségvetési maradvány igénybe vétele |
3 178 236 942 |
|
95. |
Finanszírozási bevétel összesen: |
5 729 612 893 |
|||
|
96. |
Bevételek mindösszesen: |
25 580 723 894 |
|||
7. melléklet az 1/2026. (II. 4.) önkormányzati rendelethez
|
adatok Ft-ban |
||
|
Sor- szám |
Megnevezés |
2026. évi javaslat összesen |
|
A |
B |
C |
|
1. |
Költségvetési intézmények, Polgármesteri Hivatal |
8 280 589 898 |
|
2. |
2026. évi Önkormányzati személyi juttatások és munkaadót terhelő járulékok |
527 165 592 |
|
3. |
2026. évi Önkormányzati dologi kiadások |
3 986 054 228 |
|
4. |
2026. évi Önkormányzati városüzemeltetési kiadások |
1 964 861 385 |
|
5. |
2026. évi Ellátottak pénzbeli juttatásai |
158 000 000 |
|
6. |
2026. évi Önkormányzati fejlesztések |
1 182 619 021 |
|
7. |
2026. évi Önkormányzati felújítások |
825 803 984 |
|
8. |
2026. évi Terület és településfejlesztési program |
1 895 185 950 |
|
9. |
2026. évi Önkormányzati általános támogatások |
5 716 268 372 |
|
10. |
2026. évi Önkormányzati pályázati támogatások |
86 173 000 |
|
11. |
2026. évi Önkormányzati lakásalap kiadásai |
111 083 450 |
|
12. |
2026. évi Finanszírozási hitelek, kölcsönök nyújtása és törlesztése, értékpapírok beváltása és járulékok |
249 713 603 |
|
13. |
2026. évi Önkormányzati tartalékok |
597 205 411 |
|
14. |
-ebből általános tartalék |
176 345 900 |
|
15. |
Kiadások mindösszesen: |
25 580 723 894 |
8. melléklet az 1/2026. (II. 4.) önkormányzati rendelethez
|
adatok Ft-ban |
||||||||
|
Sor- szám |
Rovatszám |
Kiadás |
2026. évi javaslat összesen |
|||||
|
A |
B |
C |
D |
|||||
|
1. |
0 |
1 |
Önkormányzati személyi juttatások |
|||||
|
2. |
Általános közszolgáltatás |
|||||||
|
3. |
0 |
1 |
01 |
01 |
K100 |
2 |
Nyári diákmunka (személyi) |
20 000 000 |
|
4. |
0 |
1 |
01 |
02 |
K100 |
1 |
Önkormányzati személyi juttatás |
330 647 400 |
|
5. |
0 |
1 |
01 |
Általános közszolgáltatás |
350 647 400 |
|||
|
6. |
Gazdasági ügyek |
|||||||
|
7. |
0 |
1 |
04 |
01 |
K100 |
1 |
Közfoglalkoztatottak |
5 000 000 |
|
8. |
0 |
1 |
04 |
Gazdasági ügyek összesen: |
5 000 000 |
|||
|
9. |
Lakásépítés és kommunális létesítmények |
|||||||
|
10. |
0 |
1 |
06 |
01 |
K100 |
2 |
Tanulói közlekedési támogatások ügyvitele megbízási díj |
1 000 000 |
|
11. |
0 |
1 |
06 |
Lakásépítés és kommunális létesítmények összesen: |
1 000 000 |
|||
|
12. |
Egészségügy |
|||||||
|
13. |
0 |
1 |
07 |
01 |
K100 |
1 |
Egészségügyi alapellátás (szakmai) |
109 496 000 |
|
14. |
0 |
1 |
07 |
Egészségügy összesen: |
109 496 000 |
|||
|
15. |
0 |
1 |
Önkormányzati személyi juttatások összesen: |
466 143 400 |
||||
|
16. |
Munkaadót terhelő járulékok |
|||||||
|
17. |
Általános közszolgáltatás |
|||||||
|
18. |
0 |
2 |
01 |
01 |
K200 |
2 |
Nyári diákmunka |
2 600 000 |
|
19. |
0 |
2 |
01 |
02 |
K200 |
1 |
Önkormányzati személyi juttatás |
43 552 712 |
|
20. |
0 |
1 |
01 |
Általános közszolgáltatás |
46 152 712 |
|||
|
21. |
Gazdasági ügyek |
|||||||
|
22. |
0 |
2 |
04 |
01 |
K200 |
1 |
Közfoglalkoztatottak |
325 000 |
|
23. |
0 |
2 |
04 |
Gazdasági ügyek összesen: |
325 000 |
|||
|
24. |
Lakásépítés és kommunális létesítmények |
|||||||
|
25. |
0 |
2 |
06 |
01 |
K200 |
2 |
Tanulói közlekedési támogatások ügyvitele megbízási díj |
130 000 |
|
26. |
0 |
2 |
06 |
Lakásépítés és kommunális létesítmények összesen: |
130 000 |
|||
|
27. |
Egészségügy |
|||||||
|
28. |
0 |
2 |
07 |
01 |
K200 |
1 |
Egészségügyi alapellátás (szakmai) |
14 414 480 |
|
29. |
0 |
2 |
07 |
Egészségügy összesen: |
14 414 480 |
|||
|
30. |
0 |
2 |
Munkaadót terhelő járulékok összesen: |
61 022 192 |
||||
|
31. |
0 |
Önkorm.szem.jutt. és munkaadót terh.jár. össz.: |
527 165 592 |
|||||
|
2026. évi Önkormányzati személyi jutttatások és munkaadót terhelő járulékok kötelező, önként vállalt és államigazgatási bontásban |
||||||||
|
Sor- szám |
Rovatszám |
Kiadás |
2026. évi javaslat összesen |
|||||
|
32. |
0 |
1 |
Kötelező feladatok összesen: |
503 435 592 |
||||
|
33. |
0 |
2 |
Önként vállalt feladatok összesen: |
23 730 000 |
||||
|
34. |
0 |
3 |
Államigazgatási feladatok összesen: |
0 |
||||
|
35. |
0 |
Önkorm.szem.jutt. és munkaadót terh.jár. össz.: |
527 165 592 |
|||||
9. melléklet az 1/2026. (II. 4.) önkormányzati rendelethez
|
adatok Ft-ban |
||||||||
|
Sor- szám |
Rovatszám |
Kiadás |
2026. évi javaslat összesen |
|||||
|
A |
B |
C |
D |
|||||
|
1. |
Önkormányzati dologi kiadások |
|||||||
|
2. |
Általános közszolgáltatás |
|||||||
|
3. |
1 |
0 |
01 |
01 |
K300 |
2 |
SH Zrt. üzemeltetési díj |
45 000 000 |
|
4. |
1 |
0 |
01 |
02 |
K300 |
1 |
Lakások és helyiségek üzemeltetése |
340 000 000 |
|
5. |
1 |
0 |
01 |
03 |
K700 |
1 |
Lakások és helyiségek üzemeltetése (felújítások) |
30 000 000 |
|
6. |
1 |
0 |
01 |
04 |
K300 |
1 |
Lakások és helyiségek közüzemi díjak |
130 000 000 |
|
7. |
1 |
0 |
01 |
05 |
K300 |
1 |
Gépjármű felelősség, Casco, vagyon- és utasbiztosítás |
20 000 000 |
|
8. |
1 |
0 |
01 |
06 |
K300 |
2 |
Önkormányzati tulajdonú ingatlanok után fiz. társasházi közös költség |
4 000 000 |
|
9. |
1 |
0 |
01 |
07 |
K300 |
2 |
Ingatlan értékesítéssel összefüggő feladatok |
9 716 023 |
|
10. |
1 |
0 |
01 |
10 |
K300 |
2 |
Autómentes Nap |
1 000 000 |
|
11. |
1 |
0 |
01 |
11 |
K300 |
2 |
Nemzeti sírkert soproni sírok gondozása |
100 000 |
|
12. |
1 |
0 |
01 |
12 |
K300 |
1 |
Közútkezelői készenlét |
30 000 000 |
|
13. |
1 |
0 |
01 |
15 |
K300 |
2 |
Közösségi tájékoztatás, városmarketing |
6 040 000 |
|
14. |
1 |
0 |
01 |
Általános közszolgáltatás összesen: |
615 856 023 |
|||
|
15. |
Gazdasági ügyek |
|||||||
|
16. |
1 |
0 |
04 |
01 |
K300 |
1 |
Közösségi közlekedés egyedi megrendelések |
200 000 |
|
17. |
1 |
0 |
04 |
02 |
K300 |
2 |
Utak fenntartásával, közlekedéssel kapcs. területbérleti és hatósági díjak |
500 000 |
|
18. |
1 |
0 |
04 |
03 |
K300 |
2 |
Út és közműtervek készítése |
10 228 600 |
|
19. |
1 |
0 |
04 |
04 |
K300 |
1 |
Parkolás - közszolgáltatás ellátási költségtérítés |
360 000 000 |
|
20. |
1 |
0 |
04 |
05 |
K300 |
1 |
Parkolás - üzemeltetési díj |
78 000 000 |
|
21. |
1 |
0 |
04 |
06 |
K300 |
1 |
Parkolás - üzemeltetési díj (nem közterületi) |
5 240 000 |
|
22. |
1 |
0 |
04 |
09 |
K300 |
1 |
A köztéri kamerarendszer vizsgálata, karbantartása, fejlesztése |
29 724 000 |
|
23. |
1 |
0 |
04 |
10 |
K300 |
2 |
Az energiahatékonyságról szóló jogszabályok alapján elvégzendő feladatok |
500 000 |
|
24. |
1 |
0 |
04 |
11 |
K300 |
2 |
Önkormányzati ingatlanok karbantartása |
8 041 952 |
|
25. |
1 |
0 |
04 |
Gazdasági ügyek összesen: |
492 434 552 |
|||
|
26. |
Környezetvédelem |
|||||||
|
27. |
1 |
0 |
05 |
01 |
K300 |
1 |
Csapadékvíz elvezető rendszerek üzemeltetése |
80 617 296 |
|
28. |
1 |
0 |
05 |
04 |
K300 |
2 |
Vadgesztenyelevél-aknázómoly, platán csipkézőpoloska elleni védekezés |
8 000 000 |
|
29. |
1 |
0 |
05 |
Környezetvédelem összesen: |
88 617 296 |
|||
|
30. |
Lakásépítés és kommunális létesítmények |
|||||||
|
31. |
1 |
0 |
06 |
01 |
K300 |
1 |
Önkorm. Parkerdő és Piknik területének üzemeltetése |
19 230 000 |
|
32. |
1 |
0 |
06 |
02 |
K300 |
2 |
Meteorológia állomás működtetése és fenntartása |
1 062 500 |
|
33. |
1 |
0 |
06 |
03 |
K300 |
2 |
Bécsi út határkilépő kezelése |
5 000 000 |
|
34. |
1 |
0 |
06 |
04 |
K300 |
2 |
Pénzforg. jutalék, tranzakciós díj, postai közreműk. díj, postterminal |
40 000 000 |
|
35. |
1 |
0 |
06 |
05 |
K300 |
2 |
Tagsági díjak |
6 000 000 |
|
36. |
1 |
0 |
06 |
06 |
K300 |
2 |
Könyvvizsgálói díj |
8 000 000 |
|
37. |
1 |
0 |
06 |
07 |
K300 |
2 |
Ügyvédi megbízási díj, szakértői díjaj, tanácsadói díjak |
47 211 000 |
|
38. |
1 |
0 |
06 |
08 |
K300 |
2 |
Önkormányzati energia és rendszerhasználati díj |
2 000 000 |
|
39. |
1 |
0 |
06 |
09 |
K300 |
2 |
Balf településrészi önkormányzat |
4 000 000 |
|
40. |
1 |
0 |
06 |
10 |
K300 |
2 |
Brennbergbánya településrészi önkormányzat |
4 000 000 |
|
41. |
1 |
0 |
06 |
11 |
K300 |
2 |
Jereván településrészi önkormányzat |
4 800 000 |
|
42. |
1 |
0 |
06 |
12 |
K300 |
2 |
Sopronkőhida-Tómalom településrészi önkormányzat |
5 000 000 |
|
43. |
1 |
0 |
06 |
13 |
K300 |
2 |
Közbeszerzési tanácsadó díj |
39 624 000 |
|
44. |
1 |
0 |
06 |
14 |
K300 |
2 |
Fizetendő bérleti díj |
1 000 000 |
|
45. |
1 |
0 |
06 |
15 |
K300 |
2 |
Karácsonyi díszkivilágítás |
45 218 707 |
|
46. |
1 |
0 |
06 |
16 |
K300 |
2 |
Adótúlfizetés visszautalása |
1 000 000 |
|
47. |
1 |
0 |
06 |
19 |
K300 |
2 |
Jogerős határozattal lezárt és egyéb peres eljár.sokból adódó kötelezettségek |
2 000 000 |
|
48. |
1 |
0 |
06 |
20 |
K300 |
2 |
Földmérési alaptérkép frissítése |
1 000 000 |
|
49. |
1 |
0 |
06 |
21 |
K300 |
1 |
Hatósági díjak, bírságok, egyéb |
11 000 000 |
|
50. |
1 |
0 |
06 |
22 |
K300 |
1 |
Függő tételek, teljesítési biztosítékok |
1 000 000 |
|
51. |
1 |
0 |
06 |
23 |
K300 |
1 |
Ingó és ingatlan kárveszély elhárítás polgármester hatáskörben |
5 000 000 |
|
52. |
1 |
0 |
06 |
24 |
K300 |
1 |
Befizetendő ÁFA |
585 311 950 |
|
53. |
1 |
0 |
06 |
25 |
K300 |
2 |
Garanciális költségek kamata, késedelmi kamat |
3 000 000 |
|
54. |
1 |
0 |
06 |
26 |
K300 |
2 |
Energiapiacra való kilépés |
4 667 250 |
|
55. |
1 |
0 |
06 |
27 |
K300 |
2 |
Közbeszerzések megjelentetési díjai |
5 000 000 |
|
56. |
1 |
0 |
06 |
28 |
K300 |
2 |
Pályázatok előkészítése, hatástanulmányok, pályázati díjak, szakértői díjak |
10 634 320 |
|
57. |
1 |
0 |
06 |
29 |
K300 |
2 |
Szolgalmi jog alapításokkal összefüggő kiadások |
1 500 000 |
|
58. |
1 |
0 |
06 |
30 |
K300 |
2 |
Műszaki ellenőri díjak |
2 500 000 |
|
59. |
1 |
0 |
06 |
31 |
K300 |
2 |
Japán tanár (dologi) |
2 000 000 |
|
60. |
1 |
0 |
06 |
32 |
K300 |
2 |
Harmadik személynek okozott kár |
600 000 |
|
61. |
1 |
0 |
06 |
33 |
K300 |
2 |
Digitális közmű-alaptérkép és egyesített közmű-nyilvántartás frissítése |
4 000 000 |
|
62. |
1 |
0 |
06 |
34 |
K300 |
2 |
Web- és térinformatikai rendszer átalakítása |
1 000 000 |
|
63. |
1 |
0 |
06 |
36 |
K300 |
2 |
Lőverek településrészi önkormányzat |
5 130 300 |
|
64. |
1 |
0 |
06 |
Lakásépítés és kommunális létesítmények összesen: |
878 490 027 |
|||
|
65. |
Egészségügy |
|||||||
|
66. |
1 |
0 |
07 |
01 |
K300 |
2 |
Foglalkozás egészségügy |
8 000 000 |
|
67. |
1 |
0 |
07 |
02 |
K300 |
1 |
Önkormányzat egészségügyi alapellátás (dologi) |
80 000 000 |
|
68. |
1 |
0 |
07 |
03 |
K300 |
2 |
Drogprevenciós akciók, programok |
100 000 |
|
69. |
1 |
0 |
07 |
05 |
K300 |
2 |
Szociális Munka Napja |
162 370 |
|
70. |
1 |
0 |
07 |
Egészségügy összesen: |
88 262 370 |
|||
|
71. |
Szabadidő, sport, kultúra, vallás |
|||||||
|
72. |
1 |
0 |
08 |
03 |
K300 |
1 |
Káposztás úti stadion üzemeltetés - SH Zrt. |
75 000 000 |
|
73. |
1 |
0 |
08 |
05 |
K300 |
2 |
Egyéb rendezvények szervezése, előkészítése, lebonyolítása |
5 000 000 |
|
74. |
1 |
0 |
08 |
09 |
K300 |
2 |
ICG Gyermeksport világjátékok |
5 000 000 |
|
75. |
1 |
0 |
08 |
10 |
K300 |
2 |
Pályázatokkal kapcsolatos egyéb kiadások |
1 000 000 |
|
76. |
1 |
0 |
08 |
11 |
K300 |
2 |
Rendezvények (Nemzeti ünnepeink (03.15; 08.20; 10.23;) Május 1, Borünnep, Sörnapok, Piknik rendezvények, Adventi vásár, Szilveszter stb.) |
131 493 115 |
|
77. |
1 |
0 |
08 |
12 |
K300 |
2 |
Testvérvárosi kapcsolatok |
1 000 000 |
|
78. |
1 |
0 |
08 |
Szabadidő, sport, kultúra, vallás összesen: |
218 493 115 |
|||
|
79. |
Oktatás |
|||||||
|
80. |
1 |
0 |
09 |
01 |
K300 |
2 |
Első, második osztályosok füzetcsomagja |
7 500 000 |
|
81. |
1 |
0 |
09 |
Oktatás összesen: |
7 500 000 |
|||
|
82. |
Szociális védelem |
|||||||
|
83. |
1 |
0 |
10 |
01 |
K300 |
1 |
Szünidei gyermekétkeztetés és napközi |
8 000 000 |
|
84. |
1 |
0 |
10 |
02 |
K300 |
2 |
Idősek otthonában tört. ellátás (Soproni Nyugdíjas Pedagógus Otthon) |
1 400 000 |
|
85. |
1 |
0 |
10 |
04 |
K300 |
1 |
Gyermekétkeztetés -Eatrend Arrabona Zrt. |
1 371 821 808 |
|
86. |
1 |
0 |
10 |
05 |
K300 |
1 |
Gyermekétkeztetés - Szakképzési Centrum |
208 649 037 |
|
87. |
1 |
0 |
10 |
06 |
K300 |
2 |
Menza-Pure szoftver használati díja |
6 530 000 |
|
88. |
1 |
0 |
10 |
Szociális védelem összesen: |
1 596 400 845 |
|||
|
89. |
1 |
0 |
Önkormányzati dologi kiadások összesen: |
3 986 054 228 |
||||
|
2026. évi Önkormányzati dologi kiadások kiemelt előirányzatonkénti bontása |
||||||||
|
Sor- szám |
Rovatszám |
Kiadás |
2026. évi javaslat összesen |
|||||
|
90. |
1 |
0 |
K300 |
Dologi kiadások |
3 956 054 228 |
|||
|
91. |
1 |
0 |
K700 |
Felújítás (ÁFÁ-val) |
30 000 000 |
|||
|
92. |
1 |
0 |
Önkormányzati dologi kiadások összesen: |
3 986 054 228 |
||||
|
2026. évi Önkormányzati dologi kiadások kötelező, önként vállalt és államigazgatási bontásban |
||||||||
|
Sor- szám |
Rovatszám |
Kiadás |
2026. évi javaslat összesen |
|||||
|
93. |
1 |
0 |
1 |
Kötelező feladatok összesen: |
3 468 794 091 |
|||
|
94. |
1 |
0 |
2 |
Önként vállalt feladatok összesen: |
517 260 137 |
|||
|
95. |
1 |
0 |
3 |
Államigazgatási feladatok összesen: |
0 |
|||
|
96. |
1 |
0 |
Önkormányzati dologi kiadások összesen: |
3 986 054 228 |
||||
10. melléklet az 1/2026. (II. 4.) önkormányzati rendelethez
|
adatok Ft-ban |
||||||||
|
Sor- szám |
Rovat szám |
Kiadás |
2026. évi javaslat összesen |
|||||
|
A |
B |
C |
D |
|||||
|
1. |
2 |
1 |
SH Zrt. által ellátott városüzemeltetési kiadások |
|||||
|
2. |
Gazdasági ügyek |
|||||||
|
3. |
2 |
1 |
04 |
01 |
K300 |
1 |
SH Zrt. által ell. közutak, hidak karbantartása és felújítása (pl: burkolatfestés, murvás utak javítása, jelzőlámpák üzemeltetése stb.) |
90 000 000 |
|
4. |
2 |
3 |
04 |
01 |
K300 |
1 |
SÖH Kft. által ell. közutak, hidak karbantartása |
100 000 000 |
|
5. |
2 |
3 |
04 |
02 |
K700 |
2 |
SÖH Kft. által ell. közutak, járdák, hidak felújítása |
100 000 000 |
|
6. |
2 |
04 |
Gazdasági ügyek összesen: |
290 000 000 |
||||
|
7. |
Környezetvédelem |
|||||||
|
8. |
2 |
3 |
05 |
01 |
K300 |
1 |
SÖH Kft. által ell. települési hulladék |
357 100 000 |
|
9. |
2 |
3 |
05 |
Környezetvédelem összesen: |
357 100 000 |
|||
|
10. |
Lakásépítés és kommunális létesítmények |
|||||||
|
11. |
2 |
3 |
06 |
01 |
K300 |
1 |
SÖH Kft. által ell. kiseg. mg.szolg. |
357 100 000 |
|
12. |
2 |
3 |
06 |
02 |
K300 |
2 |
SÖH Kft. által ell. egyéb város és községgazd. felad. |
41 000 000 |
|
13. |
2 |
3 |
06 |
Lakásépítés és kommunális létesítmények összesen: |
398 100 000 |
|||
|
14. |
2 |
SH Zrt. , SÖH által ellátott városüzemeltetési kiadások összesen: |
1 045 200 000 |
|||||
|
15. |
2 |
2 |
Önkormányzat által ellátott városüzemeltetési feladatok |
|||||
|
16. |
Általános közszolgáltatás |
|||||||
|
17. |
2 |
2 |
01 |
01 |
K300 |
1 |
Önkorm. által ell. köztemető fenntartás |
67 600 000 |
|
18. |
2 |
2 |
01 |
Általános közszolgáltatás összesen: |
67 600 000 |
|||
|
19. |
Gazdasági ügyek |
|||||||
|
20. |
2 |
2 |
04 |
01 |
K300 |
1 |
Önkorm. által ell. közutak, közterületi létesítmények, hidak karbantartása, fenntartása |
5 000 000 |
|
21. |
2 |
2 |
04 |
03 |
K300 |
2 |
Önkorm. által ell. közutak, hidak felügyelete, javítása, felújítása |
104 211 385 |
|
22. |
2 |
2 |
04 |
02 |
K300 |
2 |
Önkorm. által ell. vízkár elháritás |
250 000 |
|
23. |
2 |
2 |
04 |
Gazdasági ügyek összesen: |
109 461 385 |
|||
|
24. |
Környezetvédelem |
|||||||
|
25. |
2 |
2 |
05 |
01 |
K300 |
1 |
Önkorm. által ell. települési hulladék |
78 000 000 |
|
26. |
2 |
2 |
05 |
02 |
K300 |
2 |
Önkorm. által ell. patakok, árkok fenntartása |
100 000 |
|
27. |
2 |
2 |
05 |
Környezetvédelem összesen: |
78 100 000 |
|||
|
28. |
Lakásépítés és kommunális létesítmények |
|||||||
|
29. |
2 |
2 |
06 |
01 |
K300 |
1 |
Önkorm. által ell. települési vizellátás, közkutak, csapok |
4 000 000 |
|
30. |
2 |
2 |
06 |
02 |
K300 |
1 |
Önkorm. által ell. közvilágitás |
378 000 000 |
|
31. |
2 |
2 |
06 |
03 |
K300 |
1 |
Önkorm. által ell. kiseg. mg.szolg. |
2 500 000 |
|
32. |
2 |
2 |
06 |
04 |
K300 |
2 |
Önkorm. által ell. egyéb város és községgazd. felad. |
250 000 000 |
|
33. |
2 |
2 |
06 |
05 |
K300 |
2 |
Önkorm. által ell. közvilágitás - ESCO szolgáltatási díj |
30 000 000 |
|
34. |
2 |
2 |
06 |
Lakásépítés és kommunális létesítmények összesen: |
664 500 000 |
|||
|
35. |
2 |
1 |
SH ZRt. által ellátott városüzemeltetési kiad. |
90 000 000 |
||||
|
36. |
2 |
2 |
Önkorm. által ellátott városüzemeltetési kiad. |
919 661 385 |
||||
|
37. |
2 |
3 |
SÖH Kft. által ellátott városüzemeltetési kiad. |
955 200 000 |
||||
|
38. |
2 |
Városüzemeltetési kiadások összesen: |
1 964 861 385 |
|||||
|
2026. évi Önkormányzati városüzemeltetési kiadások kiemelt előirányzatonkénti bontásban |
||||||||
|
Sor- szám |
Rovatszám |
Kiadás |
2026. évi javaslat összesen |
|||||
|
39. |
2 |
K100 |
Személyi kiadások |
0 |
||||
|
40. |
2 |
K200 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
0 |
||||
|
41. |
2 |
K300 |
Dologi kiadás |
1 864 861 385 |
||||
|
42. |
2 |
K600 |
Intézményi beruházási kiadások (ÁFÁ-val) |
0 |
||||
|
43. |
2 |
K700 |
Felújítás (ÁFÁ-val) |
100 000 000 |
||||
|
44. |
2 |
Városüzemeltetési kiadások összesen: |
1 964 861 385 |
|||||
|
2026. évi Önkormányzati városüzemeltetési kiadások kötelező, önként vállalt és államigazgatási bontásban |
||||||||
|
Sor- szám |
Rovat szám |
Kiadás |
2026. évi javaslat összesen |
|||||
|
45. |
1 |
Kötelező feladatok összesen: |
1 439 300 000 |
|||||
|
46. |
2 |
2 |
Önként vállalt feladatok összesen: |
525 561 385 |
||||
|
47. |
2 |
3 |
Államigazgatási feladatok összesen: |
0 |
||||
|
48. |
2 |
Városüzemeltetési kiadások összesen: |
1 964 861 385 |
|||||
11. melléklet az 1/2026. (II. 4.) önkormányzati rendelethez
|
adatok Ft-ban |
||||||||
|
Sor- szám |
Rovatszám |
Kiadás |
2026. évi javaslat összesen |
|||||
|
A |
B |
C |
D |
|||||
|
1. |
Szociális védelem |
|||||||
|
2. |
0 |
3 |
10 |
01 |
K400 |
2 |
Települési segély és családtámogatások együttesen |
155 000 000 |
|
3. |
0 |
3 |
10 |
02 |
K400 |
2 |
Babakötvény |
3 000 000 |
|
4. |
0 |
3 |
10 |
Szociális védelem összesen: |
158 000 000 |
|||
|
5. |
0 |
3 |
K400 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai összesen: |
158 000 000 |
|||
|
2026. évi Ellátottak juttatásai kötelező, önként vállalt és államigazgatási bontásban |
||||||||
|
Sor- szám |
Rovatszám |
Kiadás |
2026. évi javaslat összesen |
|||||
|
6. |
0 |
3 |
1 |
Kötelező feladatok összesen: |
0 |
|||
|
7. |
0 |
3 |
2 |
Önként vállalt feladatok összesen: |
158 000 000 |
|||
|
8. |
0 |
3 |
3 |
Államigazgatási feladatok összesen: |
0 |
|||
|
9. |
0 |
3 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai összesen: |
158 000 000 |
||||
12. melléklet az 1/2026. (II. 4.) önkormányzati rendelethez
|
adatok Ft-ban |
||||||||
|
Sor- szám |
Rovat száma |
Kiadás |
2026. évi javaslat összesen |
|||||
|
A |
B |
C |
D |
|||||
|
1. |
Általános közszolgáltatás |
|||||||
|
2. |
3 |
2 |
01 |
01 |
K600 |
2 |
Ingatlan vásárlás, szolgalmi jog alapítás, kisajátítás |
8 627 746 |
|
3. |
3 |
2 |
01 |
03 |
K600 |
2 |
Cég, üzletrész vásárlása |
100 000 |
|
4. |
3 |
2 |
01 |
Általános közszolgáltatás összesen: |
8 727 746 |
|||
|
5. |
Gazdasági ügyek |
|||||||
|
6. |
3 |
2 |
04 |
01 |
K600 |
2 |
Lakossági út- és közműépítés |
10 000 000 |
|
7. |
3 |
2 |
04 |
02 |
K600 |
2 |
Gyalogátkelőhelyek kialakítása, felújítása |
20 876 300 |
|
8. |
3 |
2 |
04 |
04 |
K600 |
2 |
Forgalomtechnikai fejlesztések |
34 503 400 |
|
9. |
3 |
2 |
04 |
06 |
K600 |
2 |
Út- és közműtervek készítése |
28 529 300 |
|
10. |
3 |
2 |
04 |
11 |
K600 |
2 |
Önkormányzati ingatlanok fejlesztése |
120 038 350 |
|
11. |
3 |
2 |
04 |
12 |
K600 |
2 |
Utak, hidak, lépcsők, járdák tervezése, építése a város területén |
5 000 000 |
|
12. |
3 |
2 |
04 |
16 |
K600 |
2 |
Tervek készítése (felújítási-engedélyes kiviteli tanulmányi tervek, helyszíni és tervezői művezetés) |
24 665 650 |
|
13. |
3 |
2 |
04 |
18 |
K600 |
2 |
Közúti sebességmérő szekrények vásárlása, létesítése |
3 675 945 |
|
14. |
3 |
2 |
04 |
20 |
K600 |
2 |
Kerékpárforgalmi Hálózati Terv felülvizsgálata |
10 000 000 |
|
15. |
3 |
2 |
04 |
Gazdasági ügyek összesen: |
257 288 945 |
|||
|
16. |
Környezetvédelem |
|||||||
|
17. |
3 |
2 |
05 |
01 |
K600 |
2 |
Út- és híd, csapadékelvezetés, közvilágítás, egyéb közművek, közterületi létesítmények tervezése, kivitelezése |
11 219 200 |
|
18. |
3 |
2 |
05 |
Környezetvédelem összesen: |
11 219 200 |
|||
|
19. |
Lakásépítés és kommunális létesítmények |
|||||||
|
20. |
3 |
2 |
06 |
01 |
K600 |
2 |
Földhasználati jog ellenértéke (Barlangszínház), szolgalmi jog alapítása |
50 000 000 |
|
21. |
3 |
2 |
06 |
02 |
K600 |
2 |
Közvilágítási hálózatok bővítése, lámpák áthelyezése |
16 032 226 |
|
22. |
3 |
2 |
06 |
03 |
K600 |
1 |
Szabályozási tervek készítése, felülvizsgálata |
92 774 000 |
|
23. |
3 |
2 |
06 |
04 |
K600 |
2 |
Térfigyelő kamerarendszer fejlesztése |
60 000 000 |
|
24. |
3 |
2 |
06 |
05 |
K600 |
2 |
Pályázati és saját erős beruházások előkészítése és megvalósítása |
24 056 401 |
|
25. |
3 |
2 |
06 |
06 |
K600 |
2 |
Beruházások előkészítése |
5 000 000 |
|
26. |
3 |
2 |
06 |
07 |
K600 |
1 |
Gyalogátkelőhelyek megvilágítottságának szabványosítása (LEDesítés) |
10 508 000 |
|
27. |
3 |
2 |
06 |
08 |
K600 |
1 |
Buszvárók és tartozékainak fejlesztése |
2 000 000 |
|
28. |
3 |
2 |
06 |
15 |
K600 |
2 |
Jereváni Ibolya tó meder és part stabilizálása, tervezés, kivitelezés |
10 000 000 |
|
29. |
3 |
2 |
06 |
18 |
K300 |
1 |
A sopronkőhidai rabtemető nemzeti emlékhely fenntartható használatának támogatása |
4 743 450 |
|
30. |
3 |
2 |
06 |
18 |
K600 |
1 |
A sopronkőhidai rabtemető nemzeti emlékhely fenntartható használatának támogatása |
4 297 680 |
|
31. |
3 |
2 |
06 |
18 |
K700 |
1 |
A sopronkőhidai rabtemető nemzeti emlékhely fenntartható használatának támogatása |
635 000 |
|
32. |
3 |
2 |
06 |
19 |
K600 |
2 |
Energetikával kapcsolatos tervek, tanulmányok, szakértői anyagok, pályázatok, fejlesztések |
33 975 710 |
|
33. |
3 |
2 |
06 |
20 |
K600 |
2 |
DIMOP_PLUSZ-2.1.1-24-2025-00047 Energiamenedzsment rendszerek fejlesztése és bevezetése Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata, intézményei és 100%-os tulajdonában álló gazdasági társaságai számára |
198 617 797 |
|
34. |
3 |
2 |
06 |
Lakásépítés és kommunális létesítmények összesen: |
512 640 264 |
|||
|
35. |
Egészségügy |
|||||||
|
36. |
3 |
2 |
07 |
01 |
K600 |
1 |
Egészségügyi alapellátás eszközbeszerzései |
2 663 866 |
|
37. |
3 |
2 |
07 |
02 |
K600 |
1 |
Orvosi rendelők akadálymentesítése |
54 854 360 |
|
38. |
3 |
2 |
07 |
Egészségügy összesen: |
57 518 226 |
|||
|
39. |
Szabadidő, sport, kultúra, vallás |
|||||||
|
40. |
3 |
2 |
08 |
01 |
K600 |
2 |
Új játszóterek építése, meglévő játszóterek bővítése |
15 000 000 |
|
41. |
3 |
2 |
08 |
02 |
K600 |
2 |
Városi rendezvényterület előkészítése, kialakítása (1014/2019. (I. 25.) Korm.határozat) |
12 024 216 |
|
42. |
3 |
2 |
08 |
03 |
K600 |
2 |
SBF668/2017-NFM_SZERZ. Sopron Labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése (Városi Stadion) |
288 200 424 |
|
43. |
3 |
2 |
08 |
06 |
K600 |
2 |
Városi fürdők fejlesztése |
20 000 000 |
|
44. |
3 |
2 |
08 |
Szabadidő, sport, kultúra, vallás összesen: |
335 224 640 |
|||
|
45. |
3 |
Fejlesztések összesen: |
1 182 619 021 |
|||||
|
2026. évi Önkormányzati fejlesztési kiadások kiemelt előirányzatonkénti bontásban |
||||||||
|
Sor- szám |
Rovat száma |
Kiadás |
2026. évi javaslat összesen |
|||||
|
46. |
3 |
K300 |
Dologi kiadás |
4 743 450 |
||||
|
47. |
3 |
K600 |
Intézményi beruházási kiadások (ÁFÁ-val) |
1 177 240 571 |
||||
|
48. |
3 |
K700 |
Felújítás (ÁFÁ-val) |
635 000 |
||||
|
49. |
3 |
Fejlesztések összesen: |
1 182 619 021 |
|||||
|
2026. évi Önkormányzati fejlesztési kiadások kötelező, önként vállalt és államigazgatási bontásban |
||||||||
|
Sor- szám |
Rovat száma |
Kiadás |
2026. évi javaslat összesen |
|||||
|
50. |
3 |
1 |
Kötelező feladatok összesen: |
172 476 356 |
||||
|
51. |
3 |
2 |
Önként vállalt feladatok összesen: |
1 010 142 665 |
||||
|
52. |
3 |
3 |
Államigazgatási feladatok összesen: |
0 |
||||
|
53. |
3 |
Fejlesztések összesen: |
1 182 619 021 |
|||||
13. melléklet az 1/2026. (II. 4.) önkormányzati rendelethez
|
adatok Ft-ban |
||||||||
|
Sor- szám |
Rovatszám |
K I A D Á S O K |
2026. évi javaslat összesen |
|||||
|
A |
B |
C |
D |
|||||
|
1. |
Gazdasági ügyek |
|||||||
|
2. |
4 |
2 |
04 |
01 |
K700 |
2 |
Buszvárók felújítása |
2 571 500 |
|
3. |
4 |
2 |
04 |
02 |
K700 |
2 |
Utak, járdák, lépcsők felújítása, javítása |
106 000 000 |
|
4. |
4 |
2 |
04 |
03 |
K700 |
2 |
Murvás utak mart aszfaltos és felület zárásos útfelújítása |
10 000 000 |
|
5. |
4 |
2 |
04 |
04 |
K700 |
2 |
Útjavítás, felújítás a város területén |
21 938 834 |
|
6. |
4 |
2 |
04 |
07 |
K700 |
2 |
Közterületi létesítmények, közterületen lévő műtárgyak, utak, hidak, lépcsők, járdák tervezése, felújítása a város területén |
125 841 500 |
|
7. |
4 |
2 |
04 |
08 |
K700 |
1 |
Hídvizsgálat, felújítás, javítás |
108 000 000 |
|
8. |
4 |
2 |
04 |
13 |
K700 |
2 |
Rák patak alagút tervezése, felújítása |
2 905 000 |
|
9. |
4 |
2 |
04 |
14 |
K700 |
2 |
Tavaszi kátyúzás, útjavítás, felújítás a város területén |
180 000 000 |
|
10. |
4 |
2 |
04 |
16 |
K700 |
2 |
Győri Közútkezelő kezelésében, fenntartásában, üzemeltetésében levő utak, lámpák, műtárgyak javítása, felújítása a város egész területén |
1 000 000 |
|
11. |
4 |
2 |
04 |
17 |
K700 |
2 |
2026. évi út, járda és közterület felújítás a város egész területén |
10 000 000 |
|
12. |
4 |
2 |
04 |
Gazdasági ügyek összesen: |
568 256 834 |
|||
|
13. |
Lakásépítés és kommunális létesítmények |
|||||||
|
14. |
4 |
2 |
06 |
01 |
K700 |
2 |
Szobrok felújítása (II. világháború szobrok, emléktáblák stb.) |
1 000 000 |
|
15. |
4 |
2 |
06 |
02 |
K700 |
2 |
Szökőkutak felújítása |
15 000 000 |
|
16. |
4 |
2 |
06 |
07 |
K700 |
2 |
Önkormányzati ingatlanok felújítása |
147 270 290 |
|
17. |
4 |
2 |
06 |
18 |
K700 |
2 |
A sopronkőhidai BV lakóparkban a külső környezet rendbetétele |
1 000 000 |
|
18. |
4 |
2 |
06 |
19 |
K700 |
2 |
Virágvölgyi Remetekápolna felújítása |
6 000 000 |
|
19. |
4 |
2 |
06 |
20 |
K700 |
2 |
SOSZI épületek felújítási munkái |
40 000 000 |
|
20. |
4 |
2 |
06 |
21 |
K700 |
2 |
Kuruc laktanya-szélmalom homlokzatfelújítás |
19 000 000 |
|
21. |
4 |
2 |
06 |
22 |
K700 |
2 |
Barlangszínház felújítási munkái |
18 000 000 |
|
22. |
4 |
2 |
06 |
23 |
K700 |
2 |
Liszt Ferenc Központ felúíjtás |
10 000 000 |
|
23. |
4 |
2 |
06 |
Lakásépítés és kommunális létesítmények összesen: |
257 270 290 |
|||
|
24. |
Oktatás |
|||||||
|
25. |
4 |
2 |
09 |
11 |
K700 |
2 |
Hársfa sori óvoda alapsüllyedés tervezés és kivitelezés |
149 860 |
|
26. |
4 |
2 |
09 |
12 |
K700 |
2 |
Zeneiskola épület alapsüllyedés tervezés és kivitelezés |
127 000 |
|
27. |
4 |
2 |
09 |
Oktatás összesen: |
276 860 |
|||
|
28. |
4 |
Felújítások összesen: |
825 803 984 |
|||||
|
2026. évi Önkormányzati felújítási kiadások kiemelt előirányzatonkénti bontásban |
||||||||
|
Sor- szám |
Rovatszám |
Kiadás |
2026. évi javaslat összesen |
|||||
|
29. |
4 |
K300 |
Dologi kiadások |
0 |
||||
|
30. |
4 |
K600 |
Intézményi beruházási kiadások (ÁFÁ-val) |
0 |
||||
|
31. |
4 |
K700 |
Felújítás (ÁFÁ-val) |
825 803 984 |
||||
|
32. |
4 |
Önkormányzati felújtások összesen: |
825 803 984 |
|||||
|
2026. évi Önkormányzati felújítási kiadások kötelező, önként vállalt és államigazgatási bontásban |
||||||||
|
Sor- szám |
Rovatszám |
Kiadás |
2026. évi javaslat összesen |
|||||
|
33. |
4 |
1 |
Kötelező feladatok összesen: |
108 000 000 |
||||
|
34. |
4 |
2 |
Önként vállalt feladatok összesen: |
717 803 984 |
||||
|
35. |
4 |
3 |
Államigazgatási feladatok összesen: |
0 |
||||
|
36. |
4 |
Önkormányzati felújtások összesen: |
825 803 984 |
|||||
14. melléklet az 1/2026. (II. 4.) önkormányzati rendelethez
|
adatok Ft-ban |
||||||||
|
Sor- szám |
Rovat szám |
Kiadás |
2026. évi javaslat összesen |
|||||
|
A |
B |
C |
D |
|||||
|
1. |
TOP_PLUSZ |
|||||||
|
2. |
5 |
3 |
06 |
24 |
K600 |
1 |
TOP_PLUSZ-1.3.1-21-GM1-2022-00001 Fenntartható városfejlesztés Sopronban |
39 946 565 |
|
3. |
5 |
3 |
06 |
26 |
K700 |
1 |
TOP_PLUSZ-1.3.2-23-SP1-2024-00001 Balfi út teljes körű felújítása az elkerülő út és a Híd utca között |
25 391 835 |
|
4. |
5 |
3 |
06 |
27 |
K600 |
1 |
TOP_PLUSZ-1.3.2-23-SP1-2024-00002 Kisvárkerületi forgalomcsillapított övezet bővítése a Hűség kúttól az Ógabona térig |
62 095 930 |
|
5. |
5 |
3 |
06 |
28 |
K700 |
1 |
TOP_PLUSZ-3.4.1-23-SP1-2024-00001 Soproni Petőfi Sándor Általános Iskola és AMI Botond utcai tömbjének felújítása |
373 045 800 |
|
6. |
5 |
3 |
06 |
29 |
K700 |
1 |
TOP_PLUSZ-1.3.2-23-SP1-2024-00003 Városi gyűjtőutak felújítása I. ütem |
66 082 487 |
|
7. |
5 |
3 |
06 |
30 |
K700 |
1 |
TOP_PLUSZ-3.4.1-23-SP1-2024-00002 Kodály téri rendelő felújítása |
137 857 965 |
|
8. |
5 |
3 |
06 |
31 |
K700 |
1 |
TOP_PLUSZ-3.4.1-23-SP1-2024-00003 Lenkey Utcai Rendelőintézet belső felújítása |
152 883 133 |
|
9. |
5 |
3 |
06 |
32 |
K700 |
1 |
TOP_PLUSZ-3.4.1-23-SP1-2025-00004 Horváth József Alapfokú Művészeti Iskola - Zeneiskola felújítása |
107 608 850 |
|
10. |
5 |
3 |
06 |
33 |
K700 |
1 |
TOP_PLUSZ-3.4.1-23-SP1-2025-00006 Bánfalvi Óvoda - Kindergarten Wandorf Hársfa Sori Tagóvoda felújítása |
161 884 600 |
|
11. |
5 |
3 |
06 |
34 |
K700 |
1 |
TOP_PLUSZ-3.4.1-23-SP1-2025-00005 A Kisalföldi ASzC Roth Gyula Technikum Kollégium épületének felújítása |
662 614 400 |
|
12. |
5 |
3 |
06 |
35 |
K300 |
1 |
TOP_PLUSZ-3.2.1-23-SP1-2025-00001 Soproni humán fejlesztések |
56 891 985 |
|
13. |
5 |
3 |
06 |
36 |
K600 |
1 |
TOP_PLUSZ-1.3.2-23-SP1-2025-00004 Natura 2000 területek fejlesztése Sopronban |
48 882 400 |
|
14. |
TOP_PLUSZ összesen: |
1 895 185 950 |
||||||
|
15. |
5 |
3 |
Terület és településfejlesztési program összesen: |
1 895 185 950 |
||||
|
2026. évi Terület és településfejlesztési program kiemelt előirányzatonkénti bontásban |
||||||||
|
Sor- szám |
Rovatszám |
Kiadás |
2026. évi javaslat összesen |
|||||
|
16. |
5 |
3 |
K300 |
Dologi kiadás |
56 891 985 |
|||
|
17. |
5 |
3 |
K600 |
Intézményi beruházási kiadások (ÁFÁ-val) |
150 924 895 |
|||
|
18. |
5 |
3 |
K700 |
Felújítás (ÁFÁ-val) |
1 687 369 070 |
|||
|
19. |
5 |
3 |
K840 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre |
0 |
|||
|
20. |
5 |
3 |
Terület és településfejlesztési program összesen: |
1 895 185 950 |
||||
|
2026. évi Terület és településfejlesztési program kötelező, önként vállalt és államigazgatási bontásban |
||||||||
|
Sor- szám |
Rovatszám |
Kiadás |
2026. évi javaslat összesen |
|||||
|
21. |
5 |
3 |
1 |
Kötelező feladatok összesen: |
1 895 185 950 |
|||
|
22. |
5 |
3 |
Terület és településfejlesztési program összesen: |
1 895 185 950 |
||||
15. melléklet az 1/2026. (II. 4.) önkormányzati rendelethez
|
adatok Ft-ban |
||||||||
|
Sor- szám |
Rovatszám |
Kiadás |
2026. évi javaslat összesen |
|||||
|
A |
B |
C |
D |
|||||
|
1. |
Általános közszolgáltatás |
|||||||
|
2. |
6 |
1 |
01 |
01 |
K512 |
1 |
Felekezetek köztemetési támogatása - Soproni Evangélikus Egyházközség |
8 500 000 |
|
3. |
6 |
1 |
01 |
03 |
K502 |
1 |
MÁK visszafizetési kötelezettség |
50 000 000 |
|
4. |
6 |
1 |
01 |
04 |
K506 |
2 |
Cséri Önkormányzat támogatása |
3 000 000 |
|
5. |
6 |
1 |
01 |
05 |
K512 |
2 |
Egyéb rendezvények |
5 000 000 |
|
6. |
6 |
1 |
01 |
08 |
K502 |
1 |
Önkormányzati szolidaritási hozzájárulás |
1 815 489 331 |
|
7. |
6 |
1 |
01 |
14 |
K512 |
2 |
Soproni Városmarketing Nonprofit Kft. támogatása |
498 000 000 |
|
8. |
6 |
1 |
01 |
15 |
K512 |
2 |
A háború sújtotta kárpátaljai magyar települések megsegítése |
1 000 000 |
|
9. |
6 |
1 |
01 |
18 |
K502 |
1 |
Települési önkormányzatok helyi iparűzési adóbevétel többlete alapján teljesítendő fizetési kötelezettség (versenyképes járások) |
92 367 730 |
|
10. |
6 |
1 |
01 |
Általános közszolgáltatás összesen: |
2 473 357 061 |
|||
|
11. |
Közrend és közbiztonság |
|||||||
|
12. |
6 |
1 |
03 |
01 |
K512 |
2 |
Soproni Polgárőr Egyesület támogatása |
6 500 000 |
|
13. |
6 |
1 |
03 |
02 |
K506 |
2 |
Városi Rendőrkapitányság támogatása |
12 500 000 |
|
14. |
6 |
1 |
03 |
03 |
K506 |
2 |
Soproni Tűzoltóság támogatása |
3 000 000 |
|
15. |
6 |
1 |
03 |
Közrend és közbiztonság összesen: |
22 000 000 |
|||
|
16. |
Gazdasági ügyek |
|||||||
|
17. |
6 |
1 |
04 |
02 |
K506 |
2 |
Sopron és Térsége Önkormányzati Társulás hozzájárulás |
2 500 000 |
|
18. |
6 |
1 |
04 |
04 |
K890 |
2 |
Kárpátaljai Csongor település támogatása |
10 000 000 |
|
19. |
6 |
1 |
04 |
05 |
K512 |
1 |
Személyszállítás üzemeltetési díj |
400 000 000 |
|
20. |
6 |
1 |
04 |
06 |
K512 |
1 |
Személyszállítás veszteség megtérítés |
100 000 000 |
|
21. |
6 |
1 |
04 |
14 |
K512 |
2 |
SopronFesttel kapcsolatos kiadások |
41 000 000 |
|
22. |
6 |
1 |
04 |
Gazdasági ügyek összesen: |
553 500 000 |
|||
|
23. |
Környezetvédelem |
|||||||
|
24. |
6 |
1 |
05 |
01 |
K506 |
1 |
Sopron Térségi Hull.gazd. Társulás működési hozzájárulás |
10 000 000 |
|
25. |
6 |
1 |
05 |
02 |
K512 |
2 |
Kapuvári Vizitársulat társulati hozzájárulás |
3 000 000 |
|
26. |
6 |
1 |
05 |
Környezetvédelem összesen: |
13 000 000 |
|||
|
27. |
Lakásépítés és kommunális létesítmények |
|||||||
|
28. |
6 |
1 |
06 |
01 |
K890 |
2 |
Egyházi épületek felújítás támogatása |
6 000 000 |
|
29. |
6 |
1 |
06 |
02 |
K890 |
2 |
Városképi jelentőségű épületek felújításának támogatása |
134 830 221 |
|
30. |
6 |
1 |
06 |
03 |
K890 |
2 |
Helyi védelem alatt álló épületek felújításának támogatása |
14 981 777 |
|
31. |
6 |
1 |
06 |
04 |
K890 |
2 |
Városi Portál Program |
3 560 440 |
|
32. |
6 |
1 |
06 |
05 |
K512 |
2 |
Polgármesteri keret |
450 000 |
|
33. |
6 |
1 |
06 |
06 |
K860 |
2 |
Dolgozók lakáskölcsöne |
10 000 000 |
|
34. |
6 |
1 |
06 |
11 |
K512 |
2 |
Folyékonyhulladék szállítás kiegészítő támogatása |
2 200 000 |
|
35. |
6 |
1 |
06 |
Lakásépítés és kommunális létesítmények összesen: |
172 022 438 |
|||
|
36. |
Egészségügy |
|||||||
|
37. |
6 |
1 |
07 |
01 |
K512 |
2 |
Orvosi rendelők működésének támogatása |
8 000 000 |
|
38. |
6 |
1 |
07 |
02 |
K506 |
2 |
Semmelweis nap támogatása (Kórház) |
9 000 000 |
|
39. |
6 |
1 |
07 |
03 |
K512 |
2 |
Fogszabályozási tevékenység ellátásának támogatása |
13 100 000 |
|
40. |
6 |
1 |
07 |
07 |
K512 |
2 |
Medical Mental Alapítvány |
700 000 |
|
41. |
6 |
1 |
07 |
Egészségügy összesen: |
30 800 000 |
|||
|
42. |
Szabadidő, sport, kultúra, vallás |
|||||||
|
43. |
6 |
1 |
08 |
01 |
K512 |
2 |
Sport Centrum működési támogatása - Raabersport Kft. |
10 000 000 |
|
44. |
6 |
1 |
08 |
02 |
K512 |
2 |
Raabersport Kft. csapat támogatás |
25 000 000 |
|
45. |
6 |
1 |
08 |
03 |
K512 |
2 |
Női kosárlabda utánpótlás tám. - Soproni Darazsak Ifjúsági és Sportegyesület |
8 000 000 |
|
46. |
6 |
1 |
08 |
04 |
K512 |
2 |
Férfi Kosárlabda Sportszolg. Kft. |
200 000 000 |
|
47. |
6 |
1 |
08 |
05 |
K512 |
2 |
Férfi kosárlabda utánpótlás támogatás - Soproni Sportiskola Egy. |
8 000 000 |
|
48. |
6 |
1 |
08 |
06 |
K512 |
2 |
Férfi kosárlabda utánpótlás támogatás - Soproni Tigrisek Sport Egy. |
8 000 000 |
|
49. |
6 |
1 |
08 |
07 |
K512 |
2 |
Labdarúgó utánpótlás nevelés támogatás - Sport Club Sopron |
14 000 000 |
|
50. |
6 |
1 |
08 |
08 |
K512 |
2 |
Labdarúgó utánpótlás nevelés támogatás - SFAC |
6 000 000 |
|
51. |
6 |
1 |
08 |
09 |
K512 |
2 |
PRO KULTÚRA Kft. - Soproni Ünnepi Hetek színházi előadásai |
10 000 000 |
|
52. |
6 |
1 |
08 |
11 |
K512 |
2 |
PRO KULTÚRA Kft. - Színházi támogatás - önkormányzati |
400 000 000 |
|
53. |
6 |
1 |
08 |
12 |
K512 |
2 |
PRO KULTÚRA Kft. - Szimfonikus zenekar működtetése |
16 000 000 |
|
54. |
6 |
1 |
08 |
14 |
K512 |
1 |
PRO KULTÚRA Kft. - Kulturális közhasznú feladatok |
100 000 000 |
|
55. |
6 |
1 |
08 |
16 |
K512 |
2 |
PRO KULTÚRA Kft. - Soproni Ünnepi Hetek |
10 000 000 |
|
56. |
6 |
1 |
08 |
17 |
K512 |
2 |
Piknik Látogatóközpont működtetési támogatása |
6 000 000 |
|
57. |
6 |
1 |
08 |
19 |
K512 |
2 |
Egyéb kulturális feladatok (Kulturális Oktatási Bizottság) |
4 480 000 |
|
58. |
6 |
1 |
08 |
20 |
K512 |
2 |
Közérdekű tájékoztatás - Pannon-Sopron Regionális TV Kft., Rádió |
6 000 000 |
|
59. |
6 |
1 |
08 |
21 |
K512 |
2 |
Honvéd Hagyományőrző Egy. Soproni Tag.támogatása |
1 000 000 |
|
60. |
6 |
1 |
08 |
22 |
K512 |
2 |
Pedagógus Művelődésiház Alapítvány működési támogatás |
1 500 000 |
|
61. |
6 |
1 |
08 |
23 |
K512 |
2 |
Sopron Segít Közalapítvány támogatása |
1 500 000 |
|
62. |
6 |
1 |
08 |
24 |
K512 |
2 |
Sopron Város Fúvószenekar Alapítvány támogatása |
4 000 000 |
|
63. |
6 |
1 |
08 |
25 |
K512 |
2 |
Sopron Városi Gyermek- és Ifj. Alapítvány támogatása |
8 000 000 |
|
64. |
6 |
1 |
08 |
26 |
K512 |
2 |
Pendelyes Kulturális Egyesület támogatása |
2 000 000 |
|
65. |
6 |
1 |
08 |
27 |
K512 |
2 |
Soproni Juventus Koncert Fúvószenekar Alapítvány támogatása |
2 500 000 |
|
66. |
6 |
1 |
08 |
28 |
K512 |
2 |
Soproni Tudós Társaság támogatása - Veszprémi Akadémiai Bizottság Tudományos Alapítványa |
1 000 000 |
|
67. |
6 |
1 |
08 |
29 |
K512 |
2 |
Soproni Városszépítő Egyesület támogatása |
1 000 000 |
|
68. |
6 |
1 |
08 |
29 |
K890 |
2 |
Soproni Városszépítő Egyesület támogatása (Szántó Róbert szobor támogatása) |
2 500 000 |
|
69. |
6 |
1 |
08 |
30 |
K512 |
2 |
Magyar Máltai Szeretetszolgálat támogatása |
500 000 |
|
70. |
6 |
1 |
08 |
31 |
K512 |
2 |
Soproni Füzetek támogatása |
1 400 000 |
|
71. |
6 |
1 |
08 |
33 |
K512 |
2 |
Soproni Szemle Alapítvány támogatása |
2 000 000 |
|
72. |
6 |
1 |
08 |
34 |
K512 |
2 |
Városi Vöröskereszt szervezet támogatása |
500 000 |
|
73. |
6 |
1 |
08 |
35 |
K512 |
2 |
Fürdő működtetés támogatása |
292 500 000 |
|
74. |
6 |
1 |
08 |
37 |
K512 |
2 |
Fidelissima Alapítvány támogatása |
1 000 000 |
|
75. |
6 |
1 |
08 |
38 |
K512 |
2 |
Oktogon Sopron Alapítvány támogatása ( Vermes fizika verseny) |
1 000 000 |
|
76. |
6 |
1 |
08 |
39 |
K512 |
2 |
Templomok diszkivilágítása |
1 500 000 |
|
77. |
6 |
1 |
08 |
40 |
K512 |
2 |
TURRIS SE Sopron Asztalitenisz Szakosztály támogatása |
5 000 000 |
|
78. |
6 |
1 |
08 |
42 |
K512 |
1 |
Ágfalvi úti sporttelep üzemeltetés - Sport Club Sopron |
24 000 000 |
|
79. |
6 |
1 |
08 |
43 |
K512 |
2 |
Ipartestület támogatása |
1 000 000 |
|
80. |
6 |
1 |
08 |
45 |
K512 |
2 |
Liszt Ferenc Társaság támogatása |
350 000 |
|
81. |
6 |
1 |
08 |
46 |
K512 |
2 |
Soproni Zsinagógáért Alapítvány támogatása |
3 000 000 |
|
82. |
6 |
1 |
08 |
47 |
K512 |
2 |
Rákóczi Szövetség támogatása |
2 000 000 |
|
83. |
6 |
1 |
08 |
49 |
K512 |
2 |
Szabadidős Sport Szövetség támogatása (rendezvények, működés) |
12 000 000 |
|
84. |
6 |
1 |
08 |
51 |
K512 |
2 |
SPORT CLUB Futball Kft. |
50 000 000 |
|
85. |
6 |
1 |
08 |
53 |
K512 |
2 |
Magyar Úszó Szövetség - Úszó Nemzet Programmal kapcsolatos kiadások |
23 000 000 |
|
86. |
6 |
1 |
08 |
58 |
K512 |
2 |
Soproni Vízilabda Sport Egyesület uszoda szolgáltatás vásárlás tám. |
20 000 000 |
|
87. |
6 |
1 |
08 |
59 |
K512 |
2 |
Széchy Tamás Sportiskola Sopron uszoda szolgáltatás vásárlás tám. |
52 000 000 |
|
88. |
6 |
1 |
08 |
61 |
K512 |
2 |
Soproni Szinkronúszó Sportegyesület uszoda szolgáltatás vásárlás tám. |
3 500 000 |
|
89. |
6 |
1 |
08 |
62 |
K512 |
2 |
Alternatívák Alapítvány támogatása |
400 000 |
|
90. |
6 |
1 |
08 |
64 |
K512 |
2 |
Hova Tovább Alapítvány támogatása |
150 000 |
|
91. |
6 |
1 |
08 |
66 |
K512 |
2 |
Széchenyi István Gimnázium támogatása „Széchenyi 150” alkalmából |
7 000 000 |
|
92. |
6 |
1 |
08 |
68 |
K512 |
2 |
Design hét rendezvényeinek támogatása cégeknek, civil szervezeteknek |
3 000 000 |
|
93. |
6 |
1 |
08 |
70 |
K512 |
1 |
PRO KULTÚRA Kft. - bérjellegű támogatás továbbutalása |
126 240 754 |
|
94. |
6 |
1 |
08 |
71 |
K512 |
1 |
Fertő Tavi Vitorlás Szövetség támogatása |
3 000 000 |
|
95. |
6 |
1 |
08 |
74 |
K512 |
2 |
Nyugdíjas Egyesületek támogatása |
1 500 000 |
|
96. |
6 |
1 |
08 |
75 |
K512 |
2 |
PRO KULTÚRA Kft. - GYIK |
70 000 000 |
|
97. |
6 |
1 |
08 |
76 |
K512 |
2 |
Lővér Vízimentő és Búvár Egyesület |
500 000 |
|
98. |
6 |
1 |
08 |
80 |
K512 |
2 |
Idősek Európai Háza Alapítvány támogatása |
500 000 |
|
99. |
6 |
1 |
08 |
83 |
K512 |
2 |
Soproni Lőver Uszoda működtetéséhez támogatás - Versenyképes Járások Program |
125 000 000 |
|
100. |
6 |
1 |
08 |
84 |
K512 |
2 |
Soproni Petőfi Színház működtetéséhez támogatás - Versenyképes Járások Program |
125 000 000 |
|
101. |
6 |
1 |
08 |
85 |
K512 |
2 |
Zettl-Langer Gyűjteményi Alapítvány |
2 000 000 |
|
102. |
6 |
1 |
08 |
87 |
K512 |
2 |
Hangképzés KH. SE támogatása |
300 000 |
|
103. |
6 |
1 |
08 |
88 |
K512 |
2 |
Aquarázs RSE támogatása |
10 000 000 |
|
104. |
6 |
1 |
08 |
Szabadidő, sport, kultúra, vallás |
1 827 320 754 |
|||
|
105. |
Oktatás |
|||||||
|
106. |
6 |
1 |
09 |
01 |
K512 |
2 |
Széchenyi István Tanulmányi Ösztöndíj |
4 680 000 |
|
107. |
6 |
1 |
09 |
Oktatás összesen |
4 680 000 |
|||
|
108. |
Szociális védelem |
|||||||
|
109. |
6 |
1 |
10 |
01 |
K512 |
1 |
FORENO Nonprofit Kft. támogatása |
90 000 000 |
|
110. |
6 |
1 |
10 |
02 |
K890 |
1 |
Emeltszintű Szoc. Otthon egyszeri hj. 10 %-a |
1 000 000 |
|
111. |
6 |
1 |
10 |
03 |
K506 |
1 |
Sopron és Környéke Gyermekjóléti Int. Fennt. |
486 088 119 |
|
112. |
6 |
1 |
10 |
04 |
K506 |
1 |
Soproni Tankerületi Központ nyári napközi támogatás |
35 000 000 |
|
113. |
6 |
1 |
10 |
05 |
K506 |
2 |
Bursa Hungarica ösztöndíj |
6 000 000 |
|
114. |
6 |
1 |
10 |
06 |
K512 |
2 |
Civil szervezetek támogatása - karácsonyi jótékonysági tevékenység |
1 500 000 |
|
115. |
Szociális védelem összesen: |
619 588 119 |
||||||
|
116. |
6 |
1 |
Általános támogatások összesen: |
5 716 268 372 |
||||
|
2026. évi Önkormányzati általános támogatások kiemelt előirányzatonkénti bontás |
||||||||
|
Sor- szám |
Rovatszám |
Kiadás |
2026. évi javaslat összesen |
|||||
|
117. |
6 |
K502 |
Elvonások és befizetések |
1 957 857 061 |
||||
|
118. |
6 |
K506 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
567 088 119 |
||||
|
119. |
6 |
K512 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
3 008 450 754 |
||||
|
120. |
6 |
K860 |
Felhalmozási célú kölcsönök nyújtása |
10 000 000 |
||||
|
121. |
6 |
K890 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
172 872 438 |
||||
|
122. |
6 |
Általános támogatások összesen: |
5 716 268 372 |
|||||
|
2026. évi Önkormányzati általános támogatások kötelező, önként vállalt és államigazgatási bontásban |
||||||||
|
Sor- szám |
Rovatszám |
Kiadás |
2026. évi javaslat összesen |
|||||
|
123. |
6 |
1 |
Kötelező feladatok összesen: |
3 341 685 934 |
||||
|
124. |
6 |
2 |
Önként vállalt feladatok összesen: |
2 374 582 438 |
||||
|
125. |
6 |
3 |
Államigazgatási feladatok összesen: |
0 |
||||
|
126. |
6 |
Általános támogatások összesen: |
5 716 268 372 |
|||||
16. melléklet az 1/2026. (II. 4.) önkormányzati rendelethez
|
adatok Ft-ban |
||||||||
|
Sor- szám |
Rovat száma |
Kiadás |
2026. évi javaslat összesen |
|||||
|
A |
B |
C |
D |
|||||
|
1. |
Szabadidő, sport, kultúra, vallás |
|||||||
|
2. |
6 |
2 |
08 |
01 |
K512 |
2 |
Szociálpolitikai támogatások |
2 500 000 |
|
3. |
6 |
2 |
08 |
02 |
K512 |
2 |
Kulturális feladatok támogatása |
2 500 000 |
|
4. |
6 |
2 |
08 |
03 |
K512 |
2 |
Testvérvárosi kapcsolatok ápolása |
4 250 000 |
|
5. |
6 |
2 |
08 |
04 |
K512 |
2 |
Civil Szervezetek (Civil Alap) |
500 000 |
|
6. |
6 |
2 |
08 |
05 |
K512 |
2 |
Sporttámogatások |
76 423 000 |
|
7. |
6 |
2 |
08 |
Szabadidő, sport, kultúra, vallás összesen: |
86 173 000 |
|||
|
8. |
6 |
Pályázati támogatások összesen: |
86 173 000 |
|||||
|
2026. évi Önkormányzati pályázati támogatások kiadások kiemelt előirányzatonkénti bontásban |
||||||||
|
Sor- szám |
Rovat száma |
Kiadás |
2026. évi javaslat összesen |
|||||
|
9. |
6 |
K512 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
86 173 000 |
||||
|
10. |
6 |
Pályázati támogatások összesen: |
86 173 000 |
|||||
|
2026. évi Önkormányzati pályázati támogatások kötelező, önként vállalt és államigazgatási bontásban |
||||||||
|
Sor- szám |
Rovat száma |
Kiadás |
2026. évi javaslat összesen |
|||||
|
11. |
6 |
1 |
Kötelező feladatok összesen: |
0 |
||||
|
12. |
6 |
2 |
Önként vállalt feladatok összesen: |
86 173 000 |
||||
|
13. |
6 |
3 |
Államigazgatási feladatok összesen: |
0 |
||||
|
14. |
6 |
Pályázati támogatások összesen: |
86 173 000 |
|||||
17. melléklet az 1/2026. (II. 4.) önkormányzati rendelethez
|
adatok Ft-ban |
||||||||
|
Sor- szám |
Rovat száma |
Kiadás |
2026. évi javaslat összesen |
|||||
|
A |
B |
C |
D |
|||||
|
1. |
Általános közszolgáltatás |
|||||||
|
2. |
7 |
0 |
01 |
01 |
K300 |
2 |
Lakáselid. kiadásai |
8 598 450 |
|
3. |
7 |
0 |
01 |
02 |
K300 |
2 |
Társasház alapítás és lakáseladás feltételeinek megteremtése |
10 685 000 |
|
4. |
7 |
0 |
01 |
03 |
K300 |
2 |
Lakóépületek, hozzá tartozó tárolók bontása |
20 000 000 |
|
5. |
7 |
0 |
01 |
04 |
K700 |
1 |
Hatósági kötelezések kéményekre |
20 000 000 |
|
6. |
7 |
0 |
01 |
05 |
K700 |
1 |
Hatósági kötelezések lakóépületeknél |
10 000 000 |
|
7. |
7 |
0 |
01 |
06 |
K700 |
2 |
Lakóépületek felújítása |
29 300 000 |
|
8. |
7 |
0 |
01 |
07 |
K700 |
2 |
Lakóépületek káresemények miatti helyreállítása |
5 000 000 |
|
9. |
7 |
0 |
01 |
Általános közszolgáltatás összesen: |
103 583 450 |
|||
|
10. |
Környezetvédelem |
|||||||
|
11. |
7 |
0 |
05 |
01 |
K700 |
2 |
Lakóépületek szennyvíz és csap.víz hálózat szétvál. |
2 000 000 |
|
12. |
7 |
0 |
05 |
Környezetvédelem összesen: |
2 000 000 |
|||
|
13. |
Lakásépítés és kommunális létesítmények |
|||||||
|
14. |
7 |
0 |
06 |
01 |
K890 |
2 |
Fiatal családok lakáshoz jutását elősegítő Otthonteremtő program |
4 000 000 |
|
15. |
7 |
0 |
06 |
02 |
K600 |
2 |
Lakásvásárlás ( elővás. jog gyakorlása) |
1 000 000 |
|
16. |
7 |
0 |
06 |
03 |
K890 |
2 |
Lakásmobilitás |
500 000 |
|
17. |
7 |
0 |
06 |
Lakásépítés és kommunális létesítmények összesen: |
5 500 000 |
|||
|
18. |
7 |
0 |
Lakásalap kiadásai összesen: |
111 083 450 |
||||
|
2026. évi Önkormányzati lakásalap kiemelt előirányzatonkénti bontásban |
||||||||
|
Sor- szám |
Rovat száma |
Kiadás |
2026. évi javaslat összesen |
|||||
|
19. |
7 |
K300 |
Dologi kiadások |
39 283 450 |
||||
|
20. |
7 |
K600 |
Beruházások (ÁFÁ-val) |
1 000 000 |
||||
|
21. |
7 |
K700 |
Felújítás (ÁFÁ-val) |
66 300 000 |
||||
|
22. |
7 |
K890 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
4 500 000 |
||||
|
23. |
7 |
Lakásalap kiadásai összesen: |
111 083 450 |
|||||
|
2026. évi Önkormányzati lakásalap kötelező, önként vállalt és államigazgatási bontásban |
||||||||
|
Sor- szám |
Rovat száma |
Kiadás |
2026. évi javaslat összesen |
|||||
|
24. |
7 |
1 |
Kötelező feladatok összesen: |
30 000 000 |
||||
|
25. |
7 |
2 |
Önként vállalt feladatok összesen: |
81 083 450 |
||||
|
26. |
7 |
3 |
Államigazgatási feladatok összesen: |
0 |
||||
|
27. |
7 |
Lakásalap kiadásai összesen: |
111 083 450 |
|||||
18. melléklet az 1/2026. (II. 4.) önkormányzati rendelethez
|
adatok Ft-ban |
||||||||
|
Sor- szám |
Rovat száma |
Kiadás |
2026. évi javaslat összesen |
|||||
|
A |
B |
C |
D |
|||||
|
1. |
Technikai funkció |
|||||||
|
2. |
Hitelek és járulékai |
|||||||
|
3. |
8 |
1 |
90 |
01 |
K300 |
2 |
Likvid hitel járulékai |
5 000 000 |
|
4. |
8 |
1 |
90 |
Hitelek és járulékai összesen: |
5 000 000 |
|||
|
5. |
Finanszírozási kiadások |
|||||||
|
6. |
8 |
2 |
90 |
01 |
K900 |
1 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
244 713 603 |
|
7. |
Finanszírozási kiadások összesen: |
244 713 603 |
||||||
|
8. |
8 |
90 |
Hitelek, kölcs.nyújt.és törl., értékpap.bevált.és jár. összesen: |
249 713 603 |
||||
|
2026. évi Önkormányzati hitelek, kölcsönök nyújtása és törlesztése, értékpapírok beváltása és járulékok kiemelt előirányzatonkénti bontás |
||||||||
|
Sor- szám |
Rovat száma |
Kiadás |
2026. évi javaslat összesen |
|||||
|
9. |
8 |
K300 |
Dologi kiadások |
5 000 000 |
||||
|
10. |
8 |
K900 |
Különböző finanszírozási kiadások |
244 713 603 |
||||
|
11. |
8 |
K912 |
Belföldi értékpapírok kiadásai |
0 |
||||
|
12. |
8 |
K916 |
Lekötöt betét |
0 |
||||
|
13. |
8 |
Hitelek, kölcs.nyújt.és törl., értékpap.bevált.és jár. összesen: |
249 713 603 |
|||||
|
2026. évi Önkormányzati hitelek, kölcsönök nyújtása és törlesztése, értékpapírok beváltása és járulékok kötelező, önként vállalt és államigazgatási bontásban |
||||||||
|
Sor- szám |
Rovat száma |
Kiadás |
2026. évi javaslat összesen |
|||||
|
14. |
8 |
1 |
Kötelező feladatok összesen: |
244 713 603 |
||||
|
15. |
8 |
2 |
Önként vállalt feladatok összesen: |
5 000 000 |
||||
|
16. |
8 |
3 |
Államigazgatási feladatok összesen: |
0 |
||||
|
17. |
8 |
Hitelek, kölcs.nyújt.és törl., értékpap.bevált.és jár. összesen: |
249 713 603 |
|||||
19. melléklet az 1/2026. (II. 4.) önkormányzati rendelethez
|
adatok Ft-ban |
||||||||
|
Sor- szám |
Rovat száma |
Kiadás |
2026. évi javaslat összesen |
|||||
|
A |
B |
C |
D |
|||||
|
1. |
Technikai funkció |
|||||||
|
2. |
9 |
1 |
90 |
01 |
K513 |
1 |
Általános tartalék |
176 345 900 |
|
3. |
Céltartalékok |
|||||||
|
4. |
9 |
2 |
90 |
01 |
K513 |
2 |
Rendkívüli feladat |
10 000 000 |
|
5. |
9 |
2 |
90 |
02 |
K513 |
2 |
Polgármesteri keret |
5 000 000 |
|
6. |
9 |
2 |
90 |
03 |
K513 |
2 |
Parkolóalap |
1 000 000 |
|
7. |
9 |
2 |
90 |
04 |
K513 |
2 |
Csapadékvíz csatorna hálózat és a fürdő üzemeltetés vis maior alapja |
10 000 000 |
|
8. |
9 |
2 |
90 |
Céltartalékok összesen: |
26 000 000 |
|||
|
9. |
Intézményi évközi tartalék |
|||||||
|
10. |
9 |
3 |
90 |
02 |
K513 |
2 |
Eseményvez. felújítások, életveszély elhárítása |
12 000 000 |
|
11. |
9 |
3 |
90 |
03 |
K513 |
1 |
Intézményi beruházások, felújítások |
8 000 000 |
|
12. |
9 |
3 |
90 |
05 |
K513 |
1 |
Intézményi tartalék |
0 |
|
13. |
9 |
3 |
90 |
Intézményi évközi tartalék összesen: |
20 000 000 |
|||
|
14. |
Egyéb évközi tartalék |
|||||||
|
15. |
9 |
4 |
90 |
01 |
K513 |
2 |
Önkormányzati pályázatokhoz önrész (új) |
5 000 000 |
|
16. |
9 |
4 |
90 |
02 |
K513 |
2 |
Adósságszolgálati kockázati tartalék |
285 859 511 |
|
17. |
9 |
4 |
90 |
03 |
K513 |
2 |
Általános vis maior tartalék |
10 000 000 |
|
18. |
9 |
4 |
90 |
04 |
K513 |
2 |
Kezességvállalással kapcsolatos tartalék |
50 000 000 |
|
19. |
9 |
4 |
90 |
05 |
K513 |
2 |
Folyamatban lévő beruházások, felújítások önrész többlet igénye |
5 000 000 |
|
20. |
9 |
4 |
90 |
07 |
K513 |
2 |
Általános fejlesztés és üzemeltetés tartalék |
10 000 000 |
|
21. |
9 |
4 |
90 |
06 |
K513 |
2 |
Fürdő vis maior tartalék |
9 000 000 |
|
22. |
9 |
4 |
90 |
Egyéb évközi tartalék |
374 859 511 |
|||
|
23. |
Önkormányzati tartalékok összesen: |
597 205 411 |
||||||
|
2026. évi Önkormányzati tartalékok kötelező, önként vállalt és államigazgatási bontásban |
||||||||
|
Sor- szám |
Rovat száma |
Kiadás |
2026. évi javaslat összesen |
|||||
|
24. |
9 |
1 |
Kötelező feladatok összesen: |
184 345 900 |
||||
|
25. |
9 |
2 |
Önként vállalt feladatok összesen: |
412 859 511 |
||||
|
26. |
9 |
3 |
Államigazgatási feladatok összesen: |
0 |
||||
|
27. |
9 |
Önkormányzati tartalékok összesen: |
597 205 411 |
|||||
20. melléklet az 1/2026. (II. 4.) önkormányzati rendelethez
|
adatok Ft-ban |
||||
|
Sor-szám |
Bevételek |
2026. évi javaslat |
Kiadások |
2026. évi javaslat |
|
A |
B |
C |
D |
E |
|
1. |
Működési költségvetés |
|||
|
2. |
Önkormányzatok működési támogatásai |
6 853 659 452 |
Személyi juttatások |
7 081 016 195 |
|
3. |
Elvonások és befizetések bevételei |
0 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
1 039 350 649 |
|
4. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
661 068 897 |
Dologi kiadások |
7 992 583 868 |
|
5. |
Közhatalmi bevételek |
7 905 600 000 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
158 000 000 |
|
6. |
Működési bevételek |
3 251 823 306 |
Elvonások és befizetések |
1 957 857 061 |
|
7. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
0 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
567 088 119 |
|
8. |
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök |
200 000 000 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
0 |
|
9. |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
3 094 723 754 |
||
|
10. |
Tartalékok |
597 205 411 |
||
|
11. |
Működési bevételek összesen: |
18 872 151 655 |
Működési kiadások összesen: |
22 487 825 057 |
|
12. |
Működési költségvetés egyenlege : |
-3 615 673 402 |
||
|
13. |
Felhalmozási költségvetés |
|||
|
14. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
0 |
Beruházások (ÁFÁ-val) |
1 398 261 449 |
|
15. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről |
0 |
Felújítások (ÁFÁ-val) |
2 720 268 054 |
|
16. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
2 029 920 190 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre |
0 |
|
17. |
Felhalmozási bevételek |
304 755 863 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
10 000 000 |
|
18. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
0 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
177 372 438 |
|
19. |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
2 000 000 |
||
|
20. |
Felhalmozási bevételek összesen: |
2 336 676 053 |
Felhalmozási kiadások összesen: |
4 305 901 941 |
|
21. |
Bevételek összesen: |
21 208 827 708 |
Kiadások összesen: |
26 793 726 998 |
|
22. |
Költségvetés egyenlege: |
-5 584 899 290 |
||
|
23. |
Finanszírozási bevétel: |
5 829 612 893 |
Finanszírozási célú hitelek, kölcsönök, értékpapírok és járulékai |
244 713 603 |
|
24. |
Bevételek mindösszesen: |
27 038 440 601 |
Kiadások mindösszesen: |
27 038 440 601 |
21. melléklet az 1/2026. (II. 4.) önkormányzati rendelethez
|
adatok Ft-ban |
||||||||||
|
Sor-szám |
Bevételek |
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Államigazgatási feladat |
Összesen |
Kiadások |
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Államigazgatási feladat |
Összesen |
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
J |
K |
|
1. |
Működési költségvetés |
|||||||||
|
2. |
Önkormányzatok működési támogatásai |
6 853 659 452 |
0 |
0 |
6 853 659 452 |
Költségvetési intézmények |
7 524 992 516 |
7 524 992 516 |
||
|
3. |
Elvonások és befizetések bevételei |
0 |
0 |
0 |
0 |
Polgármesteri Hivatal |
2 134 058 106 |
2 134 058 106 |
||
|
4. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
661 068 897 |
0 |
0 |
661 068 897 |
Önkormányzati személyi juttatások és munkaadókat terhelő járulékok |
503 435 592 |
23 730 000 |
527 165 592 |
|
|
5. |
Közhatalmi bevételek |
105 600 000 |
7 800 000 000 |
0 |
7 905 600 000 |
Önkormányzati dologi kiadások |
3 438 794 091 |
517 260 137 |
3 956 054 228 |
|
|
6. |
Működési bevételek |
2 289 521 556 |
962 301 750 |
0 |
3 251 823 306 |
Önkormányzati városüzemeltetési kiadások |
1 439 300 000 |
425 561 385 |
1 864 861 385 |
|
|
7. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
0 |
0 |
0 |
0 |
Ellátottak juttatásai |
0 |
158 000 000 |
158 000 000 |
|
|
8. |
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök |
200 000 000 |
0 |
0 |
200 000 000 |
Önkormányzati fejlesztések |
4 743 450 |
0 |
4 743 450 |
|
|
9. |
Terület és településfejlesztési program |
56 891 985 |
0 |
56 891 985 |
||||||
|
10. |
Önkormányzati általános támogatások |
3 340 685 934 |
2 192 710 000 |
5 533 395 934 |
||||||
|
11. |
Önkormányzati pályázati támogatások |
0 |
86 173 000 |
86 173 000 |
||||||
|
12. |
Önkormányzati lakásalap |
0 |
39 283 450 |
39 283 450 |
||||||
|
13. |
Önkormányzati tartalékok |
184 345 900 |
412 859 511 |
597 205 411 |
||||||
|
14. |
Finanszírozási célú hitelek, kölcsönök, értékpapírok és járulékai |
0 |
5 000 000 |
5 000 000 |
||||||
|
15. |
Működési bevételek összesen: |
10 109 849 905 |
8 762 301 750 |
0 |
18 872 151 655 |
Működési kiadások összesen: |
18 627 247 574 |
3 860 577 483 |
0 |
22 487 825 057 |
|
16. |
Működési költségvetés egyenlege : |
-3 615 673 402 |
||||||||
|
17. |
Felhalmozási költségvetés |
|||||||||
|
18. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
0 |
0 |
0 |
0 |
Költségvetési intézmények |
37 025 983 |
37 025 983 |
||
|
19. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
Polgármesteri Hivatal |
42 230 000 |
42 230 000 |
||
|
20. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
2 029 920 190 |
0 |
0 |
2 029 920 190 |
Önkormányzati dologi kiadások |
30 000 000 |
0 |
30 000 000 |
|
|
21. |
Felhalmozási bevételek |
0 |
304 755 863 |
0 |
304 755 863 |
Önkormányzati városüzemeltetési kiadások |
0 |
100 000 000 |
100 000 000 |
|
|
22. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
0 |
0 |
0 |
0 |
Önkormányzati fejlesztések |
167 732 906 |
1 010 142 665 |
1 177 875 571 |
|
|
23. |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
2 000 000 |
0 |
2 000 000 |
Önkormányzati felújítások |
108 000 000 |
717 803 984 |
825 803 984 |
|
|
24. |
Terület és településfejlesztési program |
1 838 293 965 |
0 |
1 838 293 965 |
||||||
|
25. |
Önkormányzati általános támogatások |
1 000 000 |
181 872 438 |
182 872 438 |
||||||
|
26. |
Önkormányzati lakásalap |
30 000 000 |
41 800 000 |
71 800 000 |
||||||
|
27. |
Felhalmozási bevételek összesen: |
2 029 920 190 |
306 755 863 |
0 |
2 336 676 053 |
Felhalmozási kiadások összesen: |
2 254 282 854 |
2 051 619 087 |
0 |
4 305 901 941 |
|
28. |
Felhalmozási költségvetés egyenlege : |
-1 969 225 888 |
||||||||
|
29. |
Bevételek összesen: |
12 139 770 095 |
9 069 057 613 |
0 |
21 208 827 708 |
Kiadások összesen: |
20 881 530 428 |
5 912 196 570 |
0 |
26 793 726 998 |
|
30. |
Költségvetés egyenlege (hiány): |
-5 584 899 290 |
||||||||
|
31. |
Finanszírozási bevétel |
100 000 000 |
5 729 612 893 |
5 829 612 893 |
Finanszírozási célú hitelek, kölcsönök, értékpapírok és járulékai |
244 713 603 |
0 |
0 |
244 713 603 |
|
|
32. |
||||||||||
|
33. |
Bevételek mindösszesen: |
12 239 770 095 |
14 798 670 506 |
0 |
27 038 440 601 |
Kiadások mindösszesen: |
21 126 244 031 |
5 912 196 570 |
0 |
27 038 440 601 |
22. melléklet az 1/2026. (II. 4.) önkormányzati rendelethez
|
adatok Ft-ban |
|||||||||||||||
|
Sor- szám |
B E V É T E L E K / K I A D Á S O K |
2026. évi javaslat |
Január |
Február |
Március |
Április |
Május |
Június |
Július |
Augusztus |
Szeptember |
Október |
November |
December |
Összesen |
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
K |
L |
M |
N |
O |
P |
Q |
|
1. |
Önkormányzatok működési támogatásai |
6 853 659 452 |
571 138 288 |
571 138 288 |
571 138 288 |
571 138 288 |
571 138 288 |
571 138 288 |
571 138 288 |
571 138 288 |
571 138 288 |
571 138 288 |
571 138 288 |
571 138 288 |
6 853 659 452 |
|
2. |
Elvonások és befizetések bevételei |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
3. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
661 068 897 |
55 089 075 |
55 089 075 |
55 089 075 |
55 089 075 |
55 089 075 |
55 089 075 |
55 089 075 |
55 089 075 |
55 089 075 |
55 089 075 |
55 089 075 |
55 089 075 |
661 068 897 |
|
4. |
Közhatalmi bevételek |
7 905 600 000 |
658 800 000 |
658 800 000 |
658 800 000 |
658 800 000 |
658 800 000 |
658 800 000 |
658 800 000 |
658 800 000 |
658 800 000 |
658 800 000 |
658 800 000 |
658 800 000 |
7 905 600 000 |
|
5. |
Működési bevételek |
3 251 823 306 |
270 985 275 |
270 985 275 |
270 985 275 |
270 985 275 |
270 985 275 |
270 985 275 |
270 985 275 |
270 985 275 |
270 985 275 |
270 985 275 |
270 985 275 |
270 985 281 |
3 251 823 306 |
|
6. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
7. |
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök |
200 000 000 |
16 666 667 |
16 666 667 |
16 666 667 |
16 666 667 |
16 666 667 |
16 666 667 |
16 666 667 |
16 666 667 |
16 666 667 |
16 666 667 |
16 666 667 |
16 666 667 |
200 000 000 |
|
8. |
Működési bevételek összesen: |
18 872 151 655 |
1 572 679 305 |
1 572 679 304 |
1 572 679 304 |
1 572 679 304 |
1 572 679 304 |
1 572 679 304 |
1 572 679 304 |
1 572 679 304 |
1 572 679 304 |
1 572 679 304 |
1 572 679 304 |
1 572 679 310 |
18 872 151 655 |
|
9. |
Személyi juttatások |
7 081 016 195 |
590 084 683 |
590 084 683 |
590 084 683 |
590 084 683 |
590 084 683 |
590 084 683 |
590 084 683 |
590 084 683 |
590 084 683 |
590 084 683 |
590 084 683 |
590 084 683 |
7 081 016 195 |
|
10. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
1 039 350 649 |
86 612 554 |
86 612 554 |
86 612 554 |
86 612 554 |
86 612 554 |
86 612 554 |
86 612 554 |
86 612 554 |
86 612 554 |
86 612 554 |
86 612 554 |
86 612 554 |
1 039 350 649 |
|
11. |
Dologi kiadások |
7 992 583 868 |
666 048 656 |
666 048 656 |
666 048 656 |
666 048 656 |
666 048 656 |
666 048 656 |
666 048 656 |
666 048 656 |
666 048 656 |
666 048 656 |
666 048 656 |
666 048 652 |
7 992 583 868 |
|
12. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
158 000 000 |
13 166 667 |
13 166 667 |
13 166 667 |
13 166 667 |
13 166 667 |
13 166 667 |
13 166 667 |
13 166 667 |
13 166 667 |
13 166 667 |
13 166 667 |
13 166 667 |
158 000 000 |
|
13. |
Elvonások és befizetések |
1 957 857 061 |
163 154 755 |
163 154 755 |
163 154 755 |
163 154 755 |
163 154 755 |
163 154 755 |
163 154 755 |
163 154 755 |
163 154 755 |
163 154 755 |
163 154 755 |
163 154 755 |
1 957 857 061 |
|
14. |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
567 088 119 |
47 257 343 |
47 257 343 |
47 257 343 |
47 257 343 |
47 257 343 |
47 257 343 |
47 257 343 |
47 257 343 |
47 257 343 |
47 257 343 |
47 257 343 |
47 257 346 |
567 088 119 |
|
15. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
16. |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
3 094 723 754 |
257 893 646 |
257 893 646 |
257 893 646 |
257 893 646 |
257 893 646 |
257 893 646 |
257 893 646 |
257 893 646 |
257 893 646 |
257 893 646 |
257 893 646 |
257 893 648 |
3 094 723 754 |
|
17. |
Tartalékok |
597 205 411 |
49 767 118 |
49 767 118 |
49 767 118 |
49 767 118 |
49 767 118 |
49 767 118 |
49 767 118 |
49 767 118 |
49 767 118 |
49 767 118 |
49 767 118 |
49 767 118 |
597 205 411 |
|
0 |
|||||||||||||||
|
18. |
Működési kiadások összesen: |
22 487 825 057 |
1 873 985 421 |
1 873 985 421 |
1 873 985 421 |
1 873 985 421 |
1 873 985 421 |
1 873 985 421 |
1 873 985 421 |
1 873 985 421 |
1 873 985 421 |
1 873 985 421 |
1 873 985 421 |
1 873 985 422 |
22 487 825 057 |
|
19. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
20. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése aht-n belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
21. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
2 029 920 190 |
169 160 016 |
169 160 016 |
169 160 016 |
169 160 016 |
169 160 016 |
169 160 016 |
169 160 016 |
169 160 016 |
169 160 016 |
169 160 016 |
169 160 016 |
169 160 016 |
2 029 920 190 |
|
22. |
Felhalmozási bevételek |
304 755 863 |
25 396 322 |
25 396 322 |
25 396 322 |
25 396 322 |
25 396 322 |
25 396 322 |
25 396 322 |
25 396 322 |
25 396 322 |
25 396 322 |
25 396 322 |
25 396 322 |
304 755 863 |
|
23. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése aht-n kívülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
24. |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
2 000 000 |
166 667 |
166 667 |
166 667 |
166 667 |
166 667 |
166 667 |
166 667 |
166 667 |
166 667 |
166 667 |
166 667 |
166 667 |
2 000 000 |
|
25. |
Felhalmozási bevételek összesen: |
2 336 676 053 |
194 723 004 |
194 723 004 |
194 723 004 |
194 723 004 |
194 723 004 |
194 723 004 |
194 723 004 |
194 723 004 |
194 723 004 |
194 723 004 |
194 723 004 |
194 723 004 |
2 336 676 053 |
|
26. |
Beruházások (ÁFÁ-val) |
1 398 261 449 |
116 521 787 |
116 521 787 |
116 521 787 |
116 521 787 |
116 521 787 |
116 521 787 |
116 521 787 |
116 521 787 |
116 521 787 |
116 521 787 |
116 521 787 |
116 521 787 |
1 398 261 449 |
|
27. |
Felújítások (ÁFÁ-val) |
2 720 268 054 |
226 689 005 |
226 689 005 |
226 689 005 |
226 689 005 |
226 689 005 |
226 689 005 |
226 689 005 |
226 689 005 |
226 689 005 |
226 689 005 |
226 689 005 |
226 689 005 |
2 720 268 054 |
|
28. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
29. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
10 000 000 |
833 333 |
833 333 |
833 333 |
833 333 |
833 333 |
833 333 |
833 333 |
833 333 |
833 333 |
833 333 |
833 333 |
833 333 |
10 000 000 |
|
30. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
177 372 438 |
14 781 037 |
14 781 037 |
14 781 037 |
14 781 037 |
14 781 037 |
14 781 037 |
14 781 037 |
14 781 037 |
14 781 037 |
14 781 037 |
14 781 037 |
14 781 037 |
177 372 438 |
|
31. |
Felhalmozási kiadások összesen: |
4 305 901 941 |
358 825 162 |
358 825 162 |
358 825 162 |
358 825 162 |
358 825 162 |
358 825 162 |
358 825 162 |
358 825 162 |
358 825 162 |
358 825 162 |
358 825 162 |
358 825 162 |
4 305 901 941 |
|
32. |
Költségvetési szervnek folyósított támogatás |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
33. |
Különböző finanszírozási kiadások |
244 713 603 |
244 713 603 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
244 713 603 |
|
34. |
Finanszírozási kiadások |
244 713 603 |
244 713 603 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
244 713 603 |
|
35. |
Költségvetési maradvány igénybevétele |
3 278 236 942 |
0 |
0 |
0 |
0 |
3 278 236 942 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
3 278 236 942 |
|
36. |
Különböző finanszírozási bevétel |
2 551 375 951 |
0 |
1 000 000 000 |
0 |
0 |
0 |
500 000 000 |
500 000 000 |
0 |
500 000 000 |
0 |
51 375 951 |
2 551 375 951 |
|
|
37. |
Finanszírozási bevételek összesen: |
5 829 612 893 |
0 |
0 |
1 000 000 000 |
0 |
3 278 236 942 |
0 |
500 000 000 |
500 000 000 |
0 |
500 000 000 |
0 |
51 375 951 |
5 829 612 893 |
|
38. |
Tárgyévi kiadások összesen: |
27 038 440 601 |
2 477 524 186 |
2 232 810 583 |
2 232 810 583 |
2 232 810 583 |
2 232 810 583 |
2 232 810 583 |
2 232 810 583 |
2 232 810 583 |
2 232 810 583 |
2 232 810 583 |
2 232 810 583 |
2 232 810 584 |
27 038 440 601 |
|
39. |
Tárgyévi bevételek összesen: |
27 038 440 601 |
1 767 402 309 |
1 767 402 309 |
2 767 402 309 |
1 767 402 309 |
5 045 639 251 |
1 767 402 309 |
2 267 402 309 |
2 267 402 309 |
1 767 402 309 |
2 267 402 309 |
1 767 402 309 |
1 818 778 265 |
27 038 440 601 |
|
40. |
Havi eltérés |
0 |
-710 121 877 |
-465 408 275 |
534 591 725 |
-465 408 275 |
2 812 828 667 |
-465 408 275 |
34 591 725 |
34 591 725 |
-465 408 275 |
34 591 725 |
-465 408 275 |
-414 032 319 |
0 |
|
41. |
Halmozott eltérés |
0 |
-710 121 877 |
-1 175 530 152 |
-640 938 426 |
-1 106 346 701 |
1 706 481 966 |
1 241 073 692 |
1 275 665 417 |
1 310 257 143 |
844 848 868 |
879 440 594 |
414 032 319 |
0 |
0 |
23. melléklet az 1/2026. (II. 4.) önkormányzati rendelethez
|
adatok Ft-ban |
||||||||||
|
Sor- szám |
Pályázó megnevezése |
Projekt megnevezése |
Elnyert támogatás teljes összege |
Elnyert támogatásból Sopron MJV Önkormányzatára eső támogatás összege |
Saját forrás (projektszinten) |
Saját forrás (Sopron MJV Önkormányzatára eső rész tekintetében) |
Projekt összköltsége |
Projekt összköltségéből Sopron MJV Önkormányzatára eső költség összege |
Támogatási intenzitás % (projektszinten) |
Támogatási intenzitás % (Sopron MJV Önkormányzatára eső rész tekintetében) |
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
J |
K |
|
1. |
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata |
TOP_PLUSZ-1.3.1-21-GM1-2022-00001 Fenntartható városfejlesztés Sopronban |
80 000 000 |
80 000 000 |
0 |
0 |
80 000 000 |
80 000 000 |
100% |
100% |
|
2. |
TOP_PLUSZ-1.3.2-23-SP1-2024-00001 Balfi út teljes körű felújítása az elkerülő út és a Híd utca között (KONZORCIUMBAN VALÓSUL MEG) |
1 350 000 000 |
87 179 445 |
0 |
0 |
1 350 000 000 |
87 179 445 |
100% |
100% |
|
|
3. |
TOP_PLUSZ-1.3.2-23-SP1-2024-00002 Kisvárkerületi forgalomcsillapított övezet bővítése a Hűség kúttól az Ógabona térig (KONZORCIUMBAN VALÓSUL MEG) |
1 660 000 000 |
121 270 740 |
0 |
0 |
1 660 000 000 |
121 270 740 |
100% |
100% |
|
|
4. |
TOP_PLUSZ-3.4.1-23-SP1-2024-00001 Soproni Petőfi Sándor Általános Iskola és AMI Botond utcai tömbjének felújítása (KONZORCIUMBAN VALÓSUL MEG) |
410 150 000 |
407 099 000 |
0 |
0 |
410 150 000 |
407 099 000 |
100% |
100% |
|
|
5. |
TOP_PLUSZ-1.3.2-23-SP1-2024-00003 Városi gyűjtőutak felújítása I. ütem (KONZORCIUMBAN VALÓSUL MEG) |
1 894 012 947 |
125 139 717 |
0 |
0 |
1 894 012 947 |
125 139 717 |
100% |
100% |
|
|
6. |
TOP_PLUSZ-3.4.1-23-SP1-2024-00002 Kodály téri rendelő felújítása |
150 000 000 |
150 000 000 |
0 |
0 |
150 000 000 |
150 000 000 |
100% |
100% |
|
|
7. |
TOP_PLUSZ-3.4.1-23-SP1-2024-00003 Lenkey Utcai Rendelőintézet belső felújítása |
165 733 103 |
165 733 103 |
0 |
0 |
165 733 103 |
165 733 103 |
100% |
100% |
|
|
8. |
TOP_PLUSZ-3.4.1-23-SP1-2025-00004 Horváth József Alapfokú Művészeti Iskola - Zeneiskola felújítása (KONZORCIUMBAN VALÓSUL MEG) |
110 468 000 |
109 677 000 |
0 |
0 |
110 468 000 |
109 677 000 |
100% |
100% |
|
|
9. |
TOP_PLUSZ-3.4.1-23-SP1-2025-00006 Bánfalvi Óvoda - Kindergarten Wandorf Hársfa Sori Tagóvoda felújítása |
164 717 000 |
164 717 000 |
0 |
0 |
164 717 000 |
164 717 000 |
100% |
100% |
|
|
10. |
TOP_PLUSZ-3.4.1-23-SP1-2025-00005 A Kisalföldi ASzC Roth Gyula Technikum Kollégium épületének felújítása (KONZORCIUMBAN VALÓSUL MEG) |
674 815 000 |
670 747 000 |
0 |
0 |
674 815 000 |
670 747 000 |
100% |
100% |
|
|
11. |
TOP_PLUSZ-1.3.2-23-SP1-2025-00004 Natura 2000 területek fejlesztése Sopronban (KONZORCIUMBAN VALÓSUL MEG) |
50 000 000 |
6 766 660 |
0 |
0 |
50 000 000 |
6 766 660 |
100% |
100% |
|
|
12. |
TOP_PLUSZ-3.2.1-23-SP1-2025-00001 Soproni humán fejlesztések (KONZORCIUMBAN VALÓSUL MEG) |
429 156 910 |
70 849 285 |
0 |
0 |
429 156 910 |
70 849 285 |
100% |
100% |
|
|
13. |
Összesen: |
7 139 052 960 |
2 159 178 950 |
0 |
0 |
7 139 052 960 |
2 159 178 950 |
|||
|
TOP_PLUSZ-3.2.1-23-SP1-2025-00001 Soproni humán fejlesztések projekt további részletezése: |
||||||||||
|
Sor- szám |
Konzorciumi partner megnevezése |
Projekt megnevezése |
Elnyert támogatás teljes összege |
Elnyert támogatásból a Konzorciumi partnerre eső támogatás összege |
Saját forrás (projektszinten) |
Saját forrás (Konzorciumi partnerre eső rész tekintetében) |
Projekt összköltsége |
Projekt összköltségéből a Konzorciumi partnerre eső költség összege |
Támogatási intenzitás % (projektszinten) |
Támogatási intenzitás % (a Konzorciumi partnerre eső rész tekintetében) |
|
1. |
Sopron Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala |
TOP_PLUSZ-3.2.1-23-SP1-2025-00001 Soproni humán fejlesztések |
429 156 910 |
35 187 360 |
0 |
0 |
429 156 910 |
35 187 360 |
100% |
100% |
|
2. |
Soproni Múzeum |
TOP_PLUSZ-3.2.1-23-SP1-2025-00001 Soproni humán fejlesztések |
4 572 016 |
0 |
4 572 016 |
100% |
||||
|
3. |
Széchenyi István Városi Könyvtár |
TOP_PLUSZ-3.2.1-23-SP1-2025-00001 Soproni humán fejlesztések |
2 344 353 |
0 |
2 344 353 |
100% |
||||
24. melléklet az 1/2026. (II. 4.) önkormányzati rendelethez
|
adatok Ft-ban |
||||||||||||
|
Sor- szám |
Feladat |
személyi juttatás |
munkaadókat terhelő járulékok |
dologi kiadás |
előleg visszafizetés, pénzeszköz átadás |
beruházás |
felújítás |
összes kiadás |
támogatás |
költségvetési maradvány |
önkormányzati rész |
Áfa visszatérülés |
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
J |
K |
L |
M |
|
1. |
TOP_PLUSZ-1.3.1-21-GM1-2022-00001 Fenntartható városfejlesztés Sopronban |
0 |
39 946 565 |
39 946 565 |
33 897 958 |
6 048 607 |
0 |
0 |
||||
|
2. |
TOP_PLUSZ-1.3.2-23-SP1-2024-00001 Balfi út teljes körű felújítása az elkerülő út és a Híd utca között |
25 391 835 |
25 391 835 |
25 391 835 |
0 |
0 |
0 |
|||||
|
3. |
TOP_PLUSZ-1.3.2-23-SP1-2024-00002 Kisvárkerületi forgalomcsillapított övezet bővítése a Hűség kúttól az Ógabona térig |
62 095 930 |
62 095 930 |
62 095 930 |
0 |
0 |
0 |
|||||
|
4. |
TOP_PLUSZ-3.4.1-23-SP1-2024-00001 Soproni Petőfi Sándor Általános Iskola és AMI Botond utcai tömbjének felújítása |
373 045 800 |
373 045 800 |
373 045 800 |
0 |
0 |
0 |
|||||
|
5. |
TOP_PLUSZ-1.3.2-23-SP1-2024-00003 Városi gyűjtőutak felújítása I. ütem |
66 082 487 |
66 082 487 |
66 082 487 |
0 |
0 |
0 |
|||||
|
6. |
TOP_PLUSZ-3.4.1-23-SP1-2024-00002 Kodály téri rendelő felújítása |
137 857 965 |
137 857 965 |
135 515 000 |
2 342 965 |
0 |
0 |
|||||
|
7. |
TOP_PLUSZ-3.4.1-23-SP1-2024-00003 Lenkey Utcai Rendelőintézet belső felújítása |
152 883 133 |
152 883 133 |
152 883 133 |
0 |
0 |
0 |
|||||
|
8. |
TOP_PLUSZ-3.4.1-23-SP1-2025-00004 Horváth József Alapfokú Művészeti Iskola - Zeneiskola felújítása |
107 608 850 |
107 608 850 |
107 608 850 |
0 |
0 |
0 |
|||||
|
9. |
TOP_PLUSZ-3.4.1-23-SP1-2025-00006 Bánfalvi Óvoda - Kindergarten Wandorf Hársfa Sori Tagóvoda felújítása |
161 884 600 |
161 884 600 |
161 884 600 |
0 |
0 |
0 |
|||||
|
10. |
TOP_PLUSZ-3.4.1-23-SP1-2025-00005 A Kisalföldi ASzC Roth Gyula Technikum Kollégium épületének felújítása |
662 614 400 |
662 614 400 |
662 614 400 |
0 |
0 |
0 |
|||||
|
11. |
TOP_PLUSZ-1.3.2-23-SP1-2025-00004 Natura 2000 területek fejlesztése Sopronban |
48 882 400 |
48 882 400 |
48 882 400 |
0 |
0 |
0 |
|||||
|
12. |
TOP_PLUSZ-3.2.1-23-SP1-2025-00001 Soproni humán fejlesztések |
56 891 985 |
56 891 985 |
56 891 985 |
0 |
0 |
0 |
|||||
|
13. |
Összesen: |
0 |
0 |
56 891 985 |
0 |
150 924 895 |
1 687 369 070 |
1 895 185 950 |
1 886 794 378 |
8 391 572 |
0 |
0 |
25. melléklet az 1/2026. (II. 4.) önkormányzati rendelethez
|
adatok Ft-ban |
|||||||||||||||||
|
Sor-szám |
Feladat megnevezése |
Megjegyzés |
2026 |
2027 |
2028 |
2029. és az azt követő évek |
Összesen |
||||||||||
|
Saját forrás |
Elnyert támogatás |
Össz. |
Saját forrás |
Elnyert támogatás |
Össz. |
Saját forrás |
Elnyert támogatás |
Össz. |
Saját forrás |
Elnyert támogatás |
Össz. |
Saját forrás |
Elnyert támogatás |
Össz. |
|||
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
J |
K |
L |
M |
N |
O |
P |
Q |
R |
|
1. |
Orvosi rendelők működésének támogatása |
szerz.a. |
8 000 000 |
8 000 000 |
8 000 000 |
8 000 000 |
8 000 000 |
8 000 000 |
8 000 000 |
8 000 000 |
32 000 000 |
0 |
32 000 000 |
||||
|
3. |
Férfi Kosárlabda Sportszolgáltató Kft. |
szerz.a. |
200 000 000 |
200 000 000 |
200 000 000 |
200 000 000 |
200 000 000 |
200 000 000 |
200 000 000 |
200 000 000 |
800 000 000 |
0 |
800 000 000 |
||||
|
4. |
Női kosárlabdacsapat utánpótlás támogatás |
szerz.a. |
8 000 000 |
8 000 000 |
8 000 000 |
8 000 000 |
8 000 000 |
8 000 000 |
8 000 000 |
8 000 000 |
32 000 000 |
0 |
32 000 000 |
||||
|
5. |
Labdarúgó csapat utánpótlás nevelés támogatás |
szerz.a. |
20 000 000 |
20 000 000 |
20 000 000 |
20 000 000 |
20 000 000 |
20 000 000 |
20 000 000 |
20 000 000 |
80 000 000 |
0 |
80 000 000 |
||||
|
6. |
Pro Kultúra Nonprofit Kft. támogatás |
közhasznú szerz.a. |
536 000 000 |
536 000 000 |
700 000 000 |
700 000 000 |
700 000 000 |
700 000 000 |
700 000 000 |
700 000 000 |
2 636 000 000 |
0 |
2 636 000 000 |
||||
|
7. |
Fürdő működtetés támogatása |
szerz.a. |
292 500 000 |
292 500 000 |
500 000 000 |
500 000 000 |
500 000 000 |
500 000 000 |
500 000 000 |
500 000 000 |
1 792 500 000 |
0 |
1 792 500 000 |
||||
|
8. |
Ágfalvi úti sporttelep üzemeltetés - Sport Club Sopron |
szerz.a. |
24 000 000 |
24 000 000 |
24 000 000 |
24 000 000 |
24 000 000 |
24 000 000 |
24 000 000 |
24 000 000 |
96 000 000 |
0 |
96 000 000 |
||||
|
9. |
FORENO Nonprofit Kft. |
szerződés alapján |
90 000 000 |
90 000 000 |
90 000 000 |
90 000 000 |
90 000 000 |
90 000 000 |
90 000 000 |
90 000 000 |
360 000 000 |
0 |
360 000 000 |
||||
|
10. |
Sopron Holding Zrt. üzemeltetési díj |
Üzemeltetési szerz. |
45 000 000 |
45 000 000 |
41 900 000 |
41 900 000 |
41 900 000 |
41 900 000 |
41 900 000 |
41 900 000 |
170 700 000 |
0 |
170 700 000 |
||||
|
11. |
Sopron és Térsége Önkormányzati Társulás |
szerz.a. |
2 500 000 |
2 500 000 |
2 500 000 |
2 500 000 |
2 500 000 |
2 500 000 |
2 500 000 |
2 500 000 |
10 000 000 |
0 |
10 000 000 |
||||
|
12. |
Sopron Térségi Hulladékgazd. Társulás |
szerz.a. |
10 000 000 |
10 000 000 |
10 000 000 |
10 000 000 |
10 000 000 |
10 000 000 |
10 000 000 |
10 000 000 |
40 000 000 |
0 |
40 000 000 |
||||
|
13. |
Gépjármű felelősség, CASCO utas-és vagyonbiztosítás |
szerz.a. |
20 000 000 |
20 000 000 |
15 000 000 |
15 000 000 |
15 000 000 |
15 000 000 |
15 000 000 |
15 000 000 |
65 000 000 |
0 |
65 000 000 |
||||
|
14. |
Foglalkozás egészségügy |
szerz.a. |
8 000 000 |
8 000 000 |
8 000 000 |
8 000 000 |
8 000 000 |
8 000 000 |
8 000 000 |
8 000 000 |
32 000 000 |
0 |
32 000 000 |
||||
|
15. |
Könyvvizsgálói díj |
szerz.a. |
8 000 000 |
8 000 000 |
8 000 000 |
8 000 000 |
8 000 000 |
8 000 000 |
8 000 000 |
8 000 000 |
32 000 000 |
0 |
32 000 000 |
||||
|
16. |
Parkolás közszolg. ellátás ktg., üzemeltetési díj |
szerz.a. |
443 240 000 |
443 240 000 |
400 000 000 |
400 000 000 |
400 000 000 |
400 000 000 |
400 000 000 |
400 000 000 |
1 643 240 000 |
0 |
1 643 240 000 |
||||
|
17. |
Idősek Otthonában történő ellátás |
szerz.a. |
1 400 000 |
1 400 000 |
100 000 |
100 000 |
100 000 |
100 000 |
100 000 |
100 000 |
1 700 000 |
0 |
1 700 000 |
||||
|
18. |
Széchenyi István tanulmányi ösztöndíj |
202/2010. (VIII.26.) |
4 680 000 |
4 680 000 |
2 600 000 |
2 600 000 |
2 600 000 |
2 600 000 |
2 600 000 |
2 600 000 |
12 480 000 |
0 |
12 480 000 |
||||
|
19. |
Lackner Kristóf Közigazgatási Ösztöndíj |
ör. rendelet |
3 640 000 |
3 640 000 |
3 640 000 |
3 640 000 |
3 640 000 |
3 640 000 |
3 640 000 |
3 640 000 |
14 560 000 |
0 |
14 560 000 |
||||
|
20. |
Babakötvény |
23/2006 (VI.29.) |
3 000 000 |
3 000 000 |
5 000 000 |
5 000 000 |
5 000 000 |
5 000 000 |
5 000 000 |
5 000 000 |
18 000 000 |
0 |
18 000 000 |
||||
|
21. |
Parkerdő Piknik |
szerz.a. |
6 000 000 |
6 000 000 |
10 500 000 |
10 500 000 |
10 500 000 |
10 500 000 |
10 500 000 |
10 500 000 |
37 500 000 |
0 |
37 500 000 |
||||
|
22. |
Kegyeleti közszolgáltatás |
szerz. a |
67 600 000 |
67 600 000 |
26 000 000 |
26 000 000 |
26 000 000 |
26 000 000 |
26 000 000 |
26 000 000 |
145 600 000 |
0 |
145 600 000 |
||||
|
23. |
Személyszállítási közszolgáltatási feladat |
közbesz. |
400 000 000 |
400 000 000 |
400 000 000 |
400 000 000 |
400 000 000 |
400 000 000 |
400 000 000 |
400 000 000 |
1 600 000 000 |
0 |
1 600 000 000 |
||||
|
24. |
Önkormányzati tulajdonú közúti és gyalogos hidak műszaki felügyelete |
szerz. a |
2 984 500 |
2 984 500 |
2 984 500 |
2 984 500 |
2 984 500 |
2 984 500 |
2 984 500 |
2 984 500 |
11 938 000 |
11 938 000 |
|||||
|
25. |
Gyermekétkeztetés -Eatrend Arrabona Zrt. |
szerz. a |
1 371 821 808 |
1 371 821 808 |
1 380 000 000 |
1 380 000 000 |
1 380 000 000 |
1 380 000 000 |
1 380 000 000 |
1 380 000 000 |
5 511 821 808 |
0 |
5 511 821 808 |
||||
|
26. |
Gyermekétkeztetés - Szakképzési Centrum |
szerz. a |
208 649 037 |
208 649 037 |
200 000 000 |
200 000 000 |
200 000 000 |
200 000 000 |
200 000 000 |
200 000 000 |
808 649 037 |
0 |
808 649 037 |
||||
|
27. |
Csapadékvíz elvezető rendszerek üzemeltetése |
szerz. a |
80 617 296 |
80 617 296 |
80 000 000 |
80 000 000 |
80 000 000 |
80 000 000 |
80 000 000 |
80 000 000 |
320 617 296 |
0 |
320 617 296 |
||||
|
28. |
Önkormányzat által ellátott közvilágítás |
közbesz. |
378 000 000 |
378 000 000 |
340 000 000 |
340 000 000 |
340 000 000 |
340 000 000 |
340 000 000 |
340 000 000 |
1 398 000 000 |
0 |
1 398 000 000 |
||||
|
29. |
Összesen: |
4 243 632 641 |
0 |
4 243 632 641 |
4 486 224 500 |
0 |
4 486 224 500 |
4 486 224 500 |
0 |
4 486 224 500 |
4 486 224 500 |
0 |
4 486 224 500 |
17 702 306 141 |
0 |
17 702 306 141 |
|
26. melléklet az 1/2026. (II. 4.) önkormányzati rendelethez
|
adatok Ft-ban |
||
|
Sor-szám |
Bevételi jogcím |
2026. évi javaslat |
|
A |
B |
C |
|
1. |
Ávr. 28. a) pontja szerinti közvetett támogatások: |
651 000 |
|
2. |
Ellátottak térítési díjának elengedése |
651 000 |
|
3. |
Ellátottak kártérítésének elengedése |
0 |
|
4. |
Ávr. 28. b) pontja szerinti közvetett támogatások: |
0 |
|
5. |
Lakosság részére lakásépítéshez nyújtott kölcsön elengedése |
0 |
|
6. |
Lakosság részére lakásfelújításhoz nyújtott kölcsön elengedése |
0 |
|
7. |
Ávr. 28. c) pontja szerinti közvetett támogatások: |
40 017 408 |
|
8. |
Iparűzési adóból biztosított kedvezmény, mentesség |
2 746 981 |
|
9. |
Magánszemélyek kommunális adóból biztosított kedvezmény, mentesség |
7 879 251 |
|
10. |
Idegenforgalmi adóból biztosított kedvezmény, mentesség |
0 |
|
11. |
Építményadóból biztosított kedvezmény, mentesség |
29 391 176 |
|
12. |
Gépjárműadóból biztosított kedvezmény, mentesség |
0 |
|
13. |
Ávr. 28. d) pontja szerinti közvetett támogatások: |
184 718 667 |
|
14. |
Helyiségek hasznosítása utáni kedvezmény, mentesség |
184 718 667 |
|
15. |
Eszközök hasznosítása utáni kedvezmény, mentesség |
0 |
|
16. |
Ávr. 28. d) pontja szerinti közvetett támogatások: |
0 |
|
17. |
Egyéb kedvezmény |
0 |
|
18. |
Egyéb kölcsön elengedése |
0 |
|
19. |
Összesen: |
225 387 075 |
27. melléklet az 1/2026. (II. 4.) önkormányzati rendelethez
|
adatok Ft-ban |
||||||
|
Megnevezés |
Évek |
Összesen |
||||
|
2026. |
2027. |
2028. |
2029. |
|||
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
|
1. |
Helyi adók |
7 780 000 000 |
7 000 000 000 |
7 000 000 000 |
7 000 000 000 |
28 780 000 000 |
|
2. |
Tulajdonosi bevételek |
329 051 750 |
340 000 000 |
340 000 000 |
340 000 000 |
1 349 051 750 |
|
3. |
Díjak, pótlékok, bírságok, települési adók |
125 600 000 |
100 000 000 |
100 000 000 |
100 000 000 |
425 600 000 |
|
4. |
Immateriális javak, ingatlanok és egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
304 755 863 |
200 000 000 |
200 000 000 |
200 000 000 |
904 755 863 |
|
5. |
Részesedések értékesítése |
0 |
||||
|
6. |
Privatizációból származó bevételek |
0 |
||||
|
7. |
Garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések |
0 |
||||
|
8. |
Saját bevételek (01+….07) |
8 539 407 613 |
7 640 000 000 |
7 640 000 000 |
7 640 000 000 |
31 459 407 613 |
|
9. |
Saját bevételek (08. sor) *0,5 |
4 269 703 807 |
3 820 000 000 |
3 820 000 000 |
3 820 000 000 |
15 729 703 807 |
|
10. |
Előző években keletkezett tárgyévet terhelő fizetési kötelezettség (11+…+17) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
11. |
Felvett, átvállalt hitel és annak tőketartozása |
0 |
||||
|
12. |
Felvett, átvállalt kölcsön és annak tőketartozása |
0 |
||||
|
13. |
Hitelviszonyt megtestesítő értékpapír |
0 |
||||
|
14. |
Adott váltó |
0 |
||||
|
15. |
Pénzügyi lízing |
0 |
||||
|
16. |
Halasztott fizetés |
0 |
||||
|
17. |
Kezességvállalásból eredő fizetési kötelezettség |
0 |
||||
|
18. |
Tárgyévben keletkezett, illetve keletkező, tárgyévet terhelő fizetési kötelezettség (19+…+25) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
19. |
Felvett, átvállalt hitel és annak tőketartozása |
0 |
||||
|
20. |
Felvett, átvállalt kölcsön és annak tőketartozása |
0 |
||||
|
21. |
Hitelviszonyt megtestesítő értékpapír |
0 |
||||
|
22. |
Adott váltó |
0 |
||||
|
23. |
Pénzügyi lízing |
0 |
||||
|
24. |
Halasztott fizetés |
0 |
||||
|
25. |
Kezességvállalásból eredő fizetési kötelezettség |
0 |
||||
|
26. |
Fizetési kötelezettség összesen (10+18) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
27. |
Fizetési kötelezettséggel csökkentett saját bevétel (09-26) |
4 269 703 807 |
3 820 000 000 |
3 820 000 000 |
3 820 000 000 |
15 729 703 807 |
28. melléklet az 1/2026. (II. 4.) önkormányzati rendelethez
|
adatok Ft-ban |
|||||
|
Sor-szám |
Megnevezés |
2026.év |
2027. év |
2028. év |
összesen |
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
|
1. |
I. Hitelvisszafizetés |
||||
|
2. |
- Folyószámla hitelállomány * |
- |
|||
|
3. |
Hitelvisszafizetés összesen: |
- |
|||
|
4. |
II. Kamatfizetési kötelezettség |
||||
|
5. |
- Likvid hitel * |
25 000 000 |
25 000 000 |
||
|
6. |
Kamatfizetési kötelezettség összesen |
25 000 000 |
|||
|
7. |
Adott időszak adósságszolgálata összesen |
25 000 000 |
|||
|
8. |
III. Kezességvállalás |
||||
|
9. |
- Sopron Holding Zrt. Folyószámlahitel |
700 000 000 |
700 000 000 |
||
|
10. |
- FKL Kft. Folyószámlahitel |
60 000 000 |
60 000 000 |
||
|
11. |
- Raabersport Kft. Folyószámlahitel |
85 000 000 |
85 000 000 |
||
|
12. |
- Soproni Önkormányzati Hulladékkezelő Kft |
51 630 960 |
51 630 990 |
103 261 950 |
|
|
13. |
Kezességvállalás összesen: |
896 630 960 |
51 630 990 |
- |
948 261 950 |
|
14. |
Adósságot keletkeztető kötelezettség összesen: |
896 630 960 |
51 630 990 |
- |
973 261 950 |
|
* Önkormányzati Folyószámla hitelkeret: 2.000.000.000 Ft |
|||||
|
* Tervezett kamat, díj fizetési kötelezettség |
29. melléklet az 1/2026. (II. 4.) önkormányzati rendelethez
1. A PÁLYÁZATI TÁMOGATÁSOK RENDELTETÉSE
1.1. Szociálpolitikai támogatás
1.2. Kulturális feladatok támogatása
1.3. Testvérvárosi kapcsolatok támogatása
1.4. Civil szervezetek támogatása
1.5. Sporttámogatás
2. A PÁLYÁZATI TÁMOGATÁSOK IGÉNYBEVÉTELÉNEK KÖZÖS SZABÁLYAI
2.1. A pályázati támogatások forrása az önkormányzat költségvetési rendeletében a „Pályázati támogatások” előirányzatnál rendelkezésre bocsátott keret. A támogatások kiegészíthetők a pénzügyi-számviteli előírásoknak megfelelően átvett pénzekkel, amelyeket a támogatást nyújtó önkormányzat számára célhoz kötötten, a támogatásra vonatkozó szabályokat ismerve rendelkezésre bocsátottak. Az így rendelkezésre álló többletforrásokat az önkormányzati támogatásokra vonatkozó szabályok szerint kell felhasználni, nyilvántartani.
2.2. A pályázati támogatások igénybevételének alapfeltétele, hogy a pályázó a megvalósítandó célhoz anyagi vagy személyes közreműködést teljesítsen. A támogatás nem szolgálhat létesítmény- vagy intézményfenntartáshoz való hozzájárulásra.
2.3. A pályázati támogatásra olyan természetes vagy jogi személyek, jogi személyiség nélküli társaságok pályázhatnak, amelyeknek (akiknek) cégbírósági vagy más nyilvántartásba vételi kötelezettségük van, és nyilvántartott tevékenységi körükbe tartozik a pályázatban feltüntetett cél. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata költségvetési intézményei alaptevékenységükbe tartozó feladatok ellátásának támogatására nem pályázhatnak.
2.4. Pályázati támogatásra nem pályázhatnak pártok, a helyi választási bizottságnál nyilvántartott azon szervezetek, melyek az adott választási ciklusban országos és helyi képviselőjelöltet állítottak, támogattak, vagy képviselővel rendelkeznek.
2.5. A 3. pontban megjelölt bizottságok – illetve a Közgyűlés – döntését követően a nyertes pályázók, ha azok nem önkormányzati intézmények, szerződést kötnek az Önkormányzattal (képviseletében a polgármesterrel). A szerződés tartalmazza a felhasználás módját, a szükséges biztosítékokat, a felmondási okokat, az elszámolás kötelezettségét és módját, elmulasztásának következményeit (a következő 1-5 évben a támogatásból való kizárást).
2.6. A pályázat előkészítésével, a döntés-előkészítéssel és a testület munkájával, döntésével kapcsolatos tevékenységeket a Hivatal kijelölt ügyintézője végzi el.
2.7. Az önkormányzat az intézmények által elnyert támogatást célhoz kötött felhasználással és elszámolási kötöttséggel biztosítja.
2.8. A 3. pont szerinti bizottságok a pályázati kiírásokat évente egyszer vagy kétszer (a rendelkezésre álló keretet kétfelé bontva) hirdetik meg a költségvetés hatálybalépését követően.
2.9. A támogatások pályázati felhívását a Városháza hirdetőtáblájára 15 napra ki kell függeszteni, és a város honlapján a szükséges dokumentumokkal együtt letölthető formában el kell helyezni.
2.10. A benyújtott pályázatokról a döntéshozatal előtt az érintett bizottsági elnökök a polgármester vezetésével egyeztetik a benyújtott pályázatokat annak érdekében, hogy ugyanarra a célra csak egy pályázati támogatásból kerüljön sor támogatás nyújtására. Az összevethetőség érdekében a bizottságok a pályázatok benyújtási határidejét egy naptári héten belüli időpontokban állapítják meg.
2.11. Az egyes pályázatokat az érintett bizottságok saját döntés-előkészítési eljárásuk szerint bírálják el. A bizottságok a rendelkezésükre álló forrás ismeretében javaslatot készítenek valamennyi pályázó tekintetében a támogatásról, és – az alapítványi pályázó kivételével – saját hatáskörükben döntést hoznak a támogatás odaítéléséről.
2.12. Az alapítványi pályázó esetében a bizottság előterjesztésében és javaslatának ismeretében a támogatásról a bizottsági döntést követő soron következő rendes ülésén a Közgyűlés dönt.
3. A PÁLYÁZATI TÁMOGATÁSOK IRÁNTI KÉRELMET AZ ALÁBBI BIZOTTSÁGOKHOZ KELL BENYÚJTANI
|
1. Szociálpolitikai támogatás |
Népjóléti Bizottság |
|
2. Kulturális feladatok támogatása |
Kulturális és Oktatási Bizottság |
|
3. Testvérvárosi kapcsolatok támogatása |
Kulturális és Oktatási Bizottság |
|
4. Civil szervezetek támogatása |
Kulturális és Oktatási Bizottság |
|
5. Sporttámogatás |
Ifjúsági-, Turisztikai és Sport Bizottság |
4. TÁMOGATÁSOK ELSZÁMOLÁSÁNAK SZABÁLYAI
4.1. A Támogatott a támogatás felhasználásáról a támogatási szerződésben foglalt határidőig köteles elszámolni. A szakmai és pénzügyi beszámolót szöveges indokolással együtt kell beküldeni Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának.
4.2. A pénzügyi beszámoló részei:
4.2.1. számlaösszesítő;
4.2.2. hitelesített számlamásolatok;
4.2.3. a számlák kifizetését igazoló dokumentumok (bankszámlakivonat, pénztárbizonylat hiteles másolata);
4.2.4. a feladatellátáshoz kapcsolódó megállapodások és szerződések hiteles másolata;
4.2.5. egyéb alátámasztó dokumentáció.
4.3. A Támogatott köteles az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 93. § (3) bekezdése szerint összeállított számlaösszesítőt összeállítani és az Önkormányzatnak a fenti mellékletekkel együtt a támogatás felhasználásának ellenőrzése érdekében beküldeni.
4.4. A számlaösszesítő kötelező tartalma:
4.4.1. számviteli bizonylat sorszáma, típusa;
4.4.2. a kiállításának kelte;
4.4.3. a teljesítés dátuma;
4.4.4. a gazdasági esemény rövid leírása;
4.4.5. nettó és bruttó összege;
4.4.6. a támogatás terhére elszámolt összeg;
4.4.7. a számviteli bizonylat kiállítójának neve, adószáma;
4.4.8. a pénzügyi teljesítés időpontja;
4.4.9. a Támogatott képviseletére jogosult, vagy az általa meghatalmazott személy aláírása.
4.5. A számlák, bizonylatok eredeti példányára rá kell vezetni a „…./… számú szerződés alapján folyósított önkormányzati támogatás terhére elszámolva” záradékot.
4.6. A támogatás terhére elszámolható költségeket forintban kell elszámolni, függetlenül attól, hogy forintban vagy más pénznemben keletkezett. Ha a számla nem forintban került kiállításra, akkor a számviteli bizonylat végösszegét és az elszámolható költség összegét a teljesítés időpontjában érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett középárfolyamon kell átszámolni.
4.7. Amennyiben az adatszolgáltatásnak nem tesz eleget vagy az adatszolgáltatás hiányos, a Támogató legfeljebb egy alkalommal, 8 napos határidő tűzésével hiánypótlásra hívja fel a Kedvezményezettet. Az adatszolgáltatás időtartama a beszámoló elfogadására nyitva álló határidőbe nem számít bele. Ha a Támogatott ezen kötelezettségének az előírt határidőben sem tesz eleget, a beszámoló elutasításra kerül, és a Támogatott köteles a támogatást visszafizetni. Az önkormányzat az adatszolgáltatás során a kiválasztott bizonylatok meglétét és az összesítővel való egyezőségét vizsgálja.
30. melléklet az 1/2026. (II. 4.) önkormányzati rendelethez
1. A kiküldetés engedélyezése
1.1. A külföldre utazó önkormányzati küldöttség kiküldetésének engedélyezésére a Közgyűlés határozata alapján a polgármester jogosult.
1.2. A polgármester sürgős külföldi kiküldetésének engedélyezésére az alpolgármester jogosult. Alpolgármesterek, tanácsnokok és önkormányzati tanácsadók, főtanácsadók sürgős külföldi kiküldetésének engedélyezésére a polgármester jogosult.
2. A kiküldetést teljesítő személyek költségtérítése
2.1. A kiküldött személy részére külföldi tartózkodása idejére napidíjat vagy elszámolásos valutaellátmányt kell megállapítani. A helyi önkormányzati képviselőnek és bizottsági tagnak nem minősülő kiküldött személy napidíjra nem, csak elszámolásos valuta ellátmányra, illetve költségtérítésre jogosult.
2.2. I. osztályú napidíjra és utazási költségtérítésre jogosult a polgármester, alpolgármesterek, a delegációvezető, II. osztályú napidíjra jogosult a helyi önkormányzati képviselő és a helyi önkormányzati képviselőnek nem minősülő bizottsági tag. A delegáció vezetőjét szükség esetén a kiküldetést elrendelő jelöli ki.
2.3. Az I. osztályú napidíj egységesen 60 EUR/nap, a II. osztályú napidíj 40 EUR/nap, ennek megfelelő összegű valutát kell a kiküldött részére lehetőleg a célország pénznemében átadni.
2.4. Amennyiben a kiküldött a külföldi tartózkodás során teljes ellátásban részesül (szállás, étkezés), részére az előző pontban meghatározott napidíj 30%-a jár egyéb költségek (városi közlekedés stb.) fedezete címén.
2.5. Amennyiben a külföldi kiküldetés során a teljes ellátás csak részben biztosított (csak szállás áll rendelkezésre), úgy a kiküldött részére a napidíj 100%-a jár.
2.6. Az utazás napján, ha a külföldi tartózkodás ideje eléri a 8 órát teljes napidíj; arra a napra, amelyikben a külföldön töltött idő tartama eléri a 6 órát, de kevesebb, mint 8 óra a napidíj 50%-a illeti meg.
3. Az elszámolásos valutaellátmány
4. Utazási- és járműhasználati költségtérítés, biztosítás
4.1. A kiküldött utazási költséget repülőgép, hajó, vonat, hivatali- illetve személyi tulajdonú gépjármű igénybevételekor számolhat el. A személyi tulajdonú gépjármű igénybevétele csak abban az esetben engedélyezhető, ha a gépjárműre vonatkozóan a külföldre érvényes biztosítást megkötötték. A biztosítás megkötése és annak költségei – a hivatali gépjármű kivételével – a kiküldöttet terhelik.
4.2. Az utazás módját a kiküldő jogosult engedélyezni.
4.3. Az utazási- és járműhasználati költség elszámolása az alábbiak szerint történik:
4.3.1. repülőgép, hajó, vonat igénybevétele esetén a menetjegy ellenértéke, a vásárlás pénznemében.
4.3.2. hivatali- illetve személyi tulajdonú gépkocsi igénybevétele esetén Sopron Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal „A gépjárművek üzemeltetéséről és használatáról” szóló szabályzata alapján. Az elszámolás módját – elszámolásos, illetve átalányos – a kiküldetést elrendelő állapítja meg.
4.3.3. az egyéb költséget az előre nem tervezhető dologi kiadásokra (taxi, hivatali célból felmerült telefon, telefax díj, parkolási és autópályadíj stb.) lehet elszámolni. A dologi költségek felhasználását számlával kell igazolni.
5. A külföldi kiküldetés elrendelésének és elszámolásának rendje
5.1. A külföldi kiküldetés elrendelését az utazás megkezdése előtt legalább 7 nappal írásban a Polgármesteri Hivatal Jegyzői Irodájának be kell jelenteni.
5.2. A Jegyzői Iroda gondoskodik a kiküldetési utasítás kitöltéséről és jelen melléklet alapján, megállapítja a kiküldött részére járó devizaellátmány összegét.
5.3. A Közgazdasági Osztály gondoskodik a Jegyzői Iroda által megállapított valutaellátmány kifizetéséről és a mindenkori adójogszabályoknak megfelelően a személyi jövedelemadó befizetéséről.
5.4. A kiküldetés teljesítését követően a kiküldöttnek az általa felvett összegről 8 napon belül az előírt nyomtatványon el kell számolni.
5.5. A kiküldetési rendelvényhez mellékelni kell az összes bizonylatot. A fel nem használt valutát, a felvett valuta nemében az elszámolással egyidejűleg vissza kell fizetni.
31. melléklet az 1/2026. (II. 4.) önkormányzati rendelethez
1. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2026. évi költségvetésében szereplő rovatszám pozíciók szerinti bontása.
1.1. A rovatszám 11 jelből álló számjel csoportjának felépítése pozíció helyek szerint:
|
A |
B |
C |
D |
|
|---|---|---|---|---|
|
1 |
Első pozíció: |
CÍM |
= 0-től - 9-ig terjedő számozással, tartalma: önkormányzati tevékenységek, csoportosítása a tevékenységek jellege szerint |
|
|
2 |
Második pozíció: |
vagy |
ALCÍM |
= központi, irányító szervi támogatásnál normatív és központi és önkormányzati |
|
3 |
Harmadik -negyedik pozíció: |
Kormányzati funkciócsoport |
= 15/2019. (XII. 7.) PM rendelet szerinti funkciócsoportok |
|
|
4 |
Ötödik - |
SORSZÁM |
||
|
5 |
Hetedik - |
KIEMELT ELŐIRÁNYZATOK: |
= Rovat azonosító a 4/2013. (I. 11.) Korm. rendelet alapján (technikailag 4 jegyűre kiegészítve, ahol szükséges) |
|
|
6 |
Tizenegyedik |
= Önkormányzati feladatok megbontása kötelező, önként vállalt feladat és államigazgatási feladat bontásban |
1.2. Költségvetési szervek rovatrendje 1-6. pozíció szerint
1.2.1. Rovatrend
|
A |
B |
C |
D |
E |
|
|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
0 |
ÁLTALÁNOS KÖZSZOLGÁLTATÁS |
|||
|
2 |
4 |
01 |
01 |
Polgármesteri Hivatal |
|
|
3 |
0 |
SZABADIDŐ, SPORT, KULTÚRA, VALLÁS |
|||
|
4 |
4 |
08 |
01 |
Széchenyi István Városi Könyvtár |
|
|
5 |
4 |
08 |
02 |
Soproni Múzeum |
|
|
6 |
0 |
OKTATÁS |
|||
|
7 |
4 |
09 |
01 |
Bánfalvi Óvoda – Kindergarten Wandorf |
|
|
8 |
4 |
09 |
02 |
Hermann Alice Óvoda |
|
|
9 |
4 |
09 |
03 |
Trefort Téri Óvoda |
|
|
10 |
0 |
SZOCIÁLIS VÉDELEM |
|||
|
11 |
4 |
10 |
01 |
SMJV Egyesített Bölcsődék |
|
|
12 |
4 |
10 |
02 |
Soproni Szociális Intézmény |
1.2.2. Bevételek
|
A |
|||
|---|---|---|---|
|
1 |
Bevételek |
||
|
2 |
1-4. pozíció |
5-6. pozíció |
7. pozíció |
|
3 |
Rovat: |
sorszám |
„1” Kötelező feladat |
1.2.3. Kiadások
|
A |
||||||
|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
Kiadások |
|||||
|
2 |
1. pozíció |
2. pozíció |
3-4. pozíció |
5-6. pozíció |
7-10. pozíció |
11. pozíció |
|
3 |
„0” |
„1” önkormányzati személyi juttatás |
Kormányzati funkció csoport: |
sorszám |
Rovat: |
„1” Kötelező feladat |
|
4 |
„1” önkormányzati dologi kiadás |
|||||
|
5 |
„2” Önkormányzati városüzemeltetési kiadás |
„1” SH Zrt. által ellátott |
||||
|
6 |
„2” Önkormányzat által ellátott |
|||||
|
7 |
„3” SÖH által ellátott |
|||||
|
8 |
„3” Önkormányzati fejlesztés |
„2” Fejlesztés |
||||
|
9 |
„4” Önkormányzati felújítás |
„2” Felújítás |
||||
|
10 |
„5” Fejlesztési programok |
„3” Terület és településfejlesztési program |
||||
|
11 |
„6” Önkormányzati támogatások |
„1” Önkormányzati általános támogatás |
||||
|
12 |
„7” Önkormányzati lakásalap kiadás |
|||||
|
13 |
„8” Önkormányzati hitelek, kölcsönök nyújtása és törlesztése, értékpapírok beváltása és járulékok |
„1” hitel |
||||
|
14 |
„2” kölcsön |
|||||
|
15 |
„3” értékpapír |
|||||
|
16 |
„9” Önkormányzati tartalék |
„1” Általános tartalék |
||||
|
17 |
„2” Céltartalék |
|||||
|
18 |
„3” Intézményi évközi többletigény |
|||||
|
19 |
„4” Egyéb évközi többlet |
|||||