Ágfalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (II. 13.) önkormányzati rendelete
rendelete az önkormányzat 2025. évi költségvetéséről
Hatályos: 2025. 02. 14Ágfalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (II. 13.) önkormányzati rendelete
rendelete az önkormányzat 2025. évi költségvetéséről
[1] A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 111. § (2) bekezdés alapján a helyi önkormányzat gazdálkodásának alapja az éves költségvetése, melyből finanszírozza és látja el törvényben meghatározott kötelező és önként vállalt feladatait.
[2] Ágfalva Községi Önkormányzat éves költségvetése a települési szolgáltatások működtetését és a településfejlesztési célok megvalósítását egyaránt lehetővé tevő, kiegyensúlyozott gazdálkodás elve szerint került összeállításra.
[3] Ágfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. Általános rendelkezések
1. § A rendelet hatálya kiterjed az Önkormányzatra, valamint az önkormányzat költségvetésében szereplő költségvetési szervekre.
2. § (1) Az önkormányzat költségvetési szervei
a) Önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv
aa) Ágfalva Községi Önkormányzat
ab) Ágfalvi Polgármesteri Hivatal
b) Önállóan működő költségvetési szervek: Ágfalvi Szivárvány Mini Bölcsőde
(2) Az (1) bekezdésben felsorolt költségvetési szervek külön-külön alkotnak egy-egy címet.
(3) A címrendet az 1. melléklet tartalmazza.
3. § A Képviselő-testület az Önkormányzat és a költségvetési szervei együttes 2025. évi költségvetését
a) 429.383.027 Ft költségvetési bevétellel,
b) 429.383.027 Ft költségvetési kiadással,
c) 0 Ft költségvetési hiánnyal állapítja meg.
2. A költségvetési bevételek
4. § (1) Az Önkormányzat 2025. évi költségvetésének működési, felhalmozási, finanszírozási bevételeit a Képviselő-testület a következők szerint hagyja jóvá:
a) Felhalmozási célú bevételek összesen: 0 Ft
aa) felhalmozási célú támogatások 0 Ft
ab) felhalmozási bevételek 0 Ft
ac) felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 Ft
b) Finanszírozási célú bevételek összesen: 141.984.245 Ft
ba) előző évi maradvány 141.984.245 Ft
bb) államháztartáson belüli megelőlegezések 0 Ft
c) Működési célú bevételek összesen: 255.648.782 Ft
ca) működési célú támogatások 149.424.913 Ft
cb) közhatalmi bevételek 92.883.459 Ft
cc) működési bevételek 12.040.410 Ft
cd) működési célú átvett pénzeszközök 1.300.000 Ft
(2) Az önkormányzat 2025. évi költségvetési bevételeit előirányzat csoportonként, kiemelt előirányzatonként a 2. melléklet szerint állapítja meg.
(3) Az (1) bekezdésben megállapított bevételeket önállóan működő és gazdálkodó, valamint önállóan működő intézményenként a 3. melléklet, a bevételek kötelező feladatok, önként vállalt feladatok, állami (államigazgatási) feladatok szerinti bontását a 4. melléklet tartalmazza.
(4) Az önkormányzatot megillető működési és feladatalapú támogatásokat jogcímenként és intézményenként a 9. melléklet mutatja be.
(5) A költségvetési szervek 2025. évi önkormányzati támogatását a 10. melléklet foglalja magába.
3. Költségvetési kiadások
5. § (1) Az Önkormányzat 2025. évi költségvetésének működési, felhalmozási, finanszírozási kiadásait a Képviselő-testület a következők szerint hagyja jóvá:
a) Felhalmozási célú kiadások összesen: 187.721.275 Ft
aa) beruházások összege 187.721.275 Ft
ab) felújítások összege 0 Ft
ac) egyéb felhalmozási célú kiadások
b) Finanszírozási célú kiadások összesen: 5.084.541 Ft
ba) rövid lejáratú hitel törlesztése 0 Ft
bb) likvid hitel 0 Ft
bc) államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése 5.084.541 Ft
c) Működési célú kiadások összesen 249.674.512 Ft
ca) személyi jellegű kiadások 123.865.170Ft
cb) munkaadót terhelő járulékok 16.999.779 Ft
cc) dologi jellegű kiadások 82.153.563 Ft
cd) ellátottak pénzbeli juttatásai 9.984.000 Ft
ce) egyéb működési célú kiadások 16.672.000 Ft
(2) Az Önkormányzat 2025. évi költségvetési kiadásait előirányzat csoportonként, kiemelt előirányzatonként az 5. melléklet, kormányzati funkciónként a 6. melléklet szerint állapítja meg.
(3) A Képviselő-testület a 2025. évi költségvetés önállóan működő, valamint önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szervenkénti kiemelt kiadási előirányzatait a 7. melléklet szerint, a kiadások kötelező feladatok, önként vállalt feladatok, állam (államigazgatási) feladatok szerinti bontását a 8. melléklet szerint fogadja el.
(4) A Képviselő-testület az 5. melléklet kiemelt kiadási előirányzatai között tervezett pénzeszköz-átadások, valamint szociálpolitikai juttatások címzettjeit és mértékét részletezve a 11. melléklet szerint hagyja jóvá.
(5) A Képviselő-testület az 5. melléklet kiemelt kiadási előirányzatai között tervezett felújítási előirányzatokat célonként részletezve, valamint a beruházási kiadásokat feladatonként részletezve a 12. melléklet szerint állapítja meg.
4. Költségvetési bevételek és kiadások
6. § (1) A 2025. évi eredeti előirányzatokat, valamint a 2026-2027. évekre vonatkozó - gördülő tervezés - működési és felhalmozási célú bevételek és kiadások mérlegszerű szembeállítását a 13. melléklet tartalmazza.
(2) Az önkormányzat 2025. évi várható bevételi és kiadási előirányzatainak teljesüléséről az előirányzat felhasználási ütemtervet (likviditási tervet) a 14. melléklet részletezi.
(3) Ágfalva Községi Önkormányzat által felvett hosszú lejáratú hitelállományának, és várható kamat fizetési kötelezettség alakulásának ütemtervét a 15. melléklet szerint fogadja el a Képviselő-testület.
(4) A képviselő-testület az önkormányzat több éves kihatással járó feladatait éves bontásban a 16. melléklet szerint fogadja el.
5. Költségvetési létszámkeret
7. § A képviselő-testület a létszámkeretet az önállóan működő, valamint önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szervenkénti bontásban a 17. melléklet szerint állapítja meg.
6. Közvetett támogatások
8. § A képviselő-testület a 2025. évi közvetett támogatásokat, azok jellege, mértéke, illetve összege szerinti részletezettséggel - a vonatkozó jogszabályok szerint- a 18. melléklet alapján hagyja jóvá.
7. A költségvetés készítésére, végrehajtására és módosítására vonatkozó szabályok
9. § (1) Az előirányzatok módosítása, átcsoportosítása lehet csak az adott költségvetési évben érvényesülő (a továbbiakban: egyszeri) vagy a költségvetési éven túl tartósan érvényesülő (a továbbiakban: tartós).
(2) A költségvetési bevételek a bevételi előirányzatokon felül is teljesíthetők.
(3) A bevételi előirányzatok kizárólag azok túlteljesítése esetén növelhetők, és a költségvetési bevételek tervezettől történő elmaradása esetén azokat csökkenteni kell. Ha az önkormányzat év közben a költségvetési rendelet készítésekor nem ismert többletbevételhez jut, vagy bevételei elmaradnak a tervezettől, e tényről a polgármester a Képviselő-testületet tájékoztatja.
(4) Az Önkormányzat rendeletében megjelenő bevételek és kiadások, valamint a költségvetési szervek bevételi és kiadási előirányzatai az Áht. 34. §. (1)-(3) bekezdései szerint módosíthatók, átcsoportosíthatók.
(5) A Képviselő-testület kizárólagos hatáskörébe tartozik a költségvetési rendelet módosítása az Áht. 34. §. (4) bekezdése szerint.
(6) A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármester, hogy az önkormányzati gazdálkodás folytonossága érdekében két testületi ülés közötti időszakban 1.000.000 Ft-ig kötelezettséget vállaljon rendkívül, előre nem tervezhető és ezért a költségvetésben nem szereplő feladatok végrehajtására. A polgármester ezekről a kötelezettségvállalásokról a Képviselő-testületet a soron következő testületi ülésen köteles tájékoztatni.
(7) A költségvetési szerveknél a tervezett bevételek elmaradása nem vonja automatikusan maga után a költségvetési támogatás növekedését. Amennyiben a tervezett bevételek nem folynak be, a tervezett kiadási előirányzatok nem teljesíthetők.
(8) A költségvetési rendeletben meghatározott önkormányzati szintű előirányzatok teljesítéséért a polgármester, az intézményi szintű előirányzatok teljesítéséért pedig az intézmények vezetői a felelősek.
(9) Az önkormányzat költségvetési gazdálkodásával kapcsolatos feladatokat az e rendeletben foglaltaknak megfelelően a Polgármesteri Hivatal, mint önálló működő és gazdálkodó költségvetési szerv végzi.
8. Vegyes és záró rendelkezések
10. § (1) Ezen önkormányzati rendelet a kihirdetés napján lép hatályba, rendelkezéseit azonban 2025. január 1. napjától kell alkalmazni.
(2) Az átmeneti időszakban beszedett bevételek és teljesített kiadások e rendeletbe beépítésre kerültek.
11. § Ez a rendelet 2025. február 14-én lép hatályba.
|
Dominek Gábor |
dr. Szováti Júlia |
1. melléklet a 3/2025. (II. 13.) önkormányzati rendelethez
|
ÁGFALVA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT |
|||
|---|---|---|---|
|
CÍMREND |
|||
|
1) Az önállóan gazdálkodó költségvetési szervenként működő intézmények külön-külön alkotnak egy-egy címet, a tevékenységükhöz kapcsolódó feladatellátások alcímekre tagozódnak. |
|||
|
2) Az önkormányzat költségvetésében szereplő – nem intézményi kiadások – működési jellegű feladatok – külön-külön – címet alkotnak. |
|||
|
3) A polgármesteri hivatal önálló címet alkot. |
|||
|
Címszám |
Alcímszám |
Szakfeladat szám |
Cím, alcím megnevezése |
|
Ágfalva Községi Önkormányzat |
|||
|
1. |
1. |
011130 |
Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége |
|
2. |
018010 |
Önkormányzatok elszámolásai a központi költségvetéssel |
|
|
3. |
018020 |
Központi költségvetési befizetések |
|
|
4. |
900020 |
Önkormányzatok funkcióira nem sorolható bevételei államháztartáson kívülről |
|
|
5. |
018030 |
Támogatási célú finanszírozási műveletek |
|
|
6. |
081041 |
Versenysport- és utánpótlás-nevelési tevékenység és támogatása |
|
|
7. |
084031 |
Civil szervezetek működési támogatása |
|
|
8. |
086090 |
Mindenféle egyéb szabadidős szolgáltatás |
|
|
9. |
084040 |
Egyházak közösségi és hitéleti tevékenységének támogatása |
|
|
Önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv |
|||
|
Ágfalvi Polgármesteri Hivatal |
|||
|
2. |
1. |
011130 |
Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége |
|
2. |
011220 |
Adó-, vám- és jövedéki igazgatás |
|
|
Önállóan működő költségvetési szerv |
|||
|
Ágfalvi Szivárvány Mini Bölcsőde |
|||
|
3. |
1. |
104031 |
Gyermekek bölcsődében és mini bölcsődében történő ellátása |
|
2. |
104035 |
Gyermekétkeztetés bölcsődében, fogyatékosok nappali intézményében |
|
|
3. |
104030 |
Gyermekek napközbeni ellátása |
|
|
Nem intézményi kiadások |
|||
|
Egészségügyi ellátás |
|||
|
4. |
1. |
074031 |
Család- és nővédelmi egészségügyi gondozás |
|
2. |
074032 |
Ifjúság-egészségügyi gondozás |
|
|
Településüzemeltetés |
|||
|
5. |
1. |
066020 |
Város-, községgazdálkodási egyéb szolgáltatások |
|
2. |
045160 |
Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése, fenntartása |
|
|
3. |
066010 |
Zöldterület-kezelés |
|
|
4. |
045120 |
Út, autópálya építése |
|
|
5. |
013320 |
Köztemető-fenntartás és -működtetés |
|
|
6. |
064010 |
Közvilágítás |
|
|
7. |
063020 |
Víztermelés-, kezelés-, ellátás |
|
|
8. |
052020 |
Szennyvíz gyűjtése, tisztítása, elhelyezése |
|
|
9. |
041233 |
Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás |
|
|
10. |
062020 |
Településfejlesztési projektek és támogatások |
|
|
Ingatlanügyek |
|||
|
6. |
1. |
013350 |
Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok |
|
Önkormányzati szociális támogatás |
|||
|
Önkormányzati rendszeres pénzbeli és természetbeni ellátások |
|||
|
7. |
1. |
107051 |
Szociális étkeztetés szociális konyhán |
|
Önkormányzati eseti pénzbeli és természetbeni ellátások |
|||
|
8. |
1. |
107060 |
Egyéb szociális pénzbeli és természetbeni ellátások, támogatások |
|
2. |
107070 |
Menekültek, befogadottak, oltalmazottak ideiglenes ellátása és támogatása |
|
|
Kulturális kiadások |
|||
|
9. |
1. |
082044 |
Könyvtári szolgáltatások |
|
2. |
082092 |
Közművelődés - hagyományos közösségi kulturális értékek gondozása |
|
|
3. |
082042 |
Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása |
|
|
4. |
082094 |
Közművelődés – kulturális alapú gazdaságfejlesztés |
|
2. melléklet a 3/2025. (II. 13.) önkormányzati rendelethez
|
ÁGFALVA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT |
2. melléklet |
|
|
Összesített Bevételek |
1.oldal |
|
|
2025. évi költségvetés |
||
|
Adatok Ft-ban |
||
|
Sor- |
2025. évi |
|
|
szám |
Megnevezés |
terv |
|
1. |
Önkormányzatok működési támogatásai |
149 308 513 |
|
2. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei |
116 400 |
|
I. MŰKÖDÉSI CÉLÚ TÁMOGATÁSOK (1+2): |
149 424 913 |
|
|
3 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
0 |
|
4. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei |
0 |
|
II. FELHALMOZÁSI CÉLÚ TÁMOGATÁSOK (3+4): |
0 |
|
|
5. |
Jövedelemadók |
0 |
|
6. |
Vagyoni típusú adók |
13 018 792 |
|
7. |
Termékek és szolgáltatások adói |
78 640 168 |
|
8. |
Egyéb közhatalmi bevételek |
1 224 499 |
|
III. KÖZHATALMI BEVÉTELEK (5+8): |
92 883 459 |
|
|
9. |
Készletértékesítés ellenértéke |
0 |
|
10. |
Szolgáltatások ellenértéke |
5 671 042 |
|
11. |
Közvetített szolgáltatások ellenértéke |
400 000 |
|
12. |
Tulajdonosi bevételek |
0 |
|
13. |
Ellátási díjak |
4 482 445 |
|
14. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
1 486 923 |
|
15. |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
0 |
|
16. |
Kamatbevételek |
0 |
|
17. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
0 |
|
18. |
Egyéb működési bevételek |
0 |
|
IV. MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK (9+18): |
12 040 410 |
|
|
19. |
Immateriális javak értékesítése |
25 000 000 |
|
20. |
Ingatlanok értékesítése |
6 750 000 |
|
21. |
Egyéb tárgyi eszköz értékesítése |
0 |
|
V. FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK (19+21): |
31 750 000 |
|
|
22. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések |
0 |
|
23. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
0 |
|
24. |
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök |
1 300 000 |
|
VI. MŰKÖDÉSI CÉLÚ ÁTVETT PÉNZESZKÖZÖK (22+24): |
1 300 000 |
|
|
25. |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések |
0 |
|
26. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
0 |
|
27. |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
|
VII. FELHALMOZÁSI CÉLÚ ÁTVETT PÉNZESZKÖZÖK (25+27): |
0 |
|
|
28. |
Likvid hitel |
0 |
|
29. |
Rövid lejáratú hitel |
0 |
|
30. |
Előző évi maradvány |
141 984 245 |
|
VIII. FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (28+30): |
141 984 245 |
|
|
BEVÉTELEK (I+…+VIII): |
429 383 027 |
|
|
ÁGFALVA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT |
2. melléklet |
|
|
Részletes Bevételek |
2.oldal |
|
|
2025. évi költségvetés |
||
|
Adatok Ft-ban |
||
|
2025.évi |
||
|
Cím |
Megnevezés |
terv |
|
Önkormányzatok működési támogatásai (1+…+6): |
||
|
1. |
A helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
87 101 946 |
|
Önkormányzati hivatal működésének támogatása |
47 699 080 |
|
|
Zöldterület-gazd.kapcsolatos feladatok ellátásának támogatása |
3 777 800 |
|
|
Közvilágítás fenntartásának támogatása |
11 151 500 |
|
|
Köztemető fenntartással kapcsolatos feladatok támogatása |
806 480 |
|
|
Közutak fenntartásának támogatása |
3 033 100 |
|
|
Egyéb önkormányzati feladatok támogatása |
8 500 000 |
|
|
Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok támogatása |
17 850 |
|
|
Polgármesteri illetmény támogatása |
12 116 136 |
|
|
2. |
A települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
0 |
|
óvodapedagógusok bértámogatása |
0 |
|
|
óvodapedagógusok nevelő munkáját közvetlenül segítők bértámogatása |
0 |
|
|
pótlólagos összeg |
0 |
|
|
pedagógus II. kategóriába sorolt óvodapedagógusok kieg. támogatása |
0 |
|
|
óvodaműködtetési támogatás |
0 |
|
|
3. |
A települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
56 882 089 |
|
Települési önkormányzatok szociális feladatainak egyéb támogatása |
11 635 464 |
|
|
Finanszírozás szempontjából elismert szakmai dolgozók bértámogatása |
0 |
|
|
Gyermekétkeztetés üzemeltetési és bér támogatása |
2 638 625 |
|
|
Bölcsődei dajkák, kisgyermeknevelők bértámogatása |
42 608 000 |
|
|
Bölcsőde üzemeltetési támogatása |
0 |
|
|
4. |
A települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
5 324 478 |
|
Könyvtári, közművelődési és múzeumi feladatok támogatása |
5 324 478 |
|
|
5. |
Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások |
0 |
|
(kulturális bértámogatás: 813.600 Ft, ukrán támogatás: 651.000 Ft) |
||
|
6. |
Elszámolásból származó bevételek |
0 |
|
ÖNKORMÁNYZATOK MŰKÖDÉSI TÁMOGATÁSAI (1+...+6): |
149 308 513 |
|
|
ÁGFALVA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT |
2. melléklet |
|
|
Részletes Bevételek |
3.oldal |
|
|
2025. évi költségvetés |
||
|
Adatok Ft-ban |
||
|
Cím |
Megnevezés |
2025.évi |
|
terv |
||
|
7. |
Egyéb működési célú támogatások |
116 400 |
|
Államháztartáson belülről - helyi önkormányzatok és költségvetési szervei (NNÖ) |
0 |
|
|
Államháztartáson belülről - társadalombiztosítás pénzügyi alapjaitól (NEAK) |
116 400 |
|
|
I. MŰKÖDÉSI CÉLÚ TÁMOGATÁSOK (1+…+7): |
149 424 913 |
|
|
Felhalmozási célú támogatások (8+9) |
||
|
8. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
0 |
|
9. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei |
0 |
|
II. FELHALMOZÁSI CÉLÚ TÁMOGATÁSOK (8+9): |
0 |
|
|
10. |
Jövedelemadók |
0 |
|
Termőföld-bérbeadás miatti SZJA |
0 |
|
|
11. |
Vagyoni típusú adók |
13 018 792 |
|
Magánszemélyek kommunális adója |
13 018 792 |
|
|
12. |
Termékek és szolgáltatások adói |
78 640 168 |
|
Helyi iparűzési adó |
77 744 968 |
|
|
Gépjárműadók (önkormányzatot megillető rész) |
0 |
|
|
Idegenforgalmi adó |
895 200 |
|
|
13. |
Egyéb közhatalmi bevételek |
1 224 499 |
|
Igazgatási szolgáltatási díjak (kifüggesztés) |
0 |
|
|
Önkormányzatot megillető szabálysértési és helyszíni bírság |
0 |
|
|
Egyéb bírság |
0 |
|
|
Egyéb helyi közhatalmi bevételek (esküvői szolgáltatás) |
540 000 |
|
|
Késedelmi és önellenőrzési pótlék |
684 499 |
|
|
III. KÖZHATALMI BEVÉTELEK (10+…+13) |
92 883 459 |
|
|
ÁGFALVA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT |
2. melléklet |
|
|
Részletes Bevételek |
4.oldal |
|
|
2025. évi költségvetés |
||
|
Adatok Ft-ban |
||
|
2025.évi |
||
|
Cím |
Megnevezés |
terv |
|
14. |
Készletértékesítés ellenértéke |
0 |
|
15. |
Szolgáltatások ellenértéke |
5 671 042 |
|
Bérleti és lízing díjbevételek |
5 671 042 |
|
|
ebből: fagylaltozó bérleti díja |
0 |
|
|
Konyha bérleti díja |
371 400 |
|
|
vendéglő bérleti díja |
0 |
|
|
Panzió bérleti díja |
100 000 |
|
|
Takarékszövetkezet bérleti díja - Hampl állatorvos |
1 509 084 |
|
|
gyógyszertár bérleti díja |
480 000 |
|
|
sírhely megváltás |
541 198 |
|
|
mezőgazgadási terület bérlet |
486 140 |
|
|
közterület használati díj (búcsú) |
237 000 |
|
|
Tornacsarnok bérleti díja |
1 350 000 |
|
|
lakbér (Vass Gy.) |
360 000 |
|
|
Kovács Ferenc |
236 220 |
|
|
16. |
Közvetített szolgáltatások ellenértéke (Mobil tovszla) |
400 000 |
|
17. |
Tulajdonosi bevételek |
0 |
|
Vízellátás és vízminőség védelem |
0 |
|
|
Szennyvízelvezetés, és -kezelés |
0 |
|
|
18. |
Ellátási díjak |
4 482 445 |
|
19. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
1 486 923 |
|
(ebből: bérl.díj 1.115.317 Ft, ellátási díjak 371.606Ft) |
||
|
20. |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
0 |
|
21. |
Kamatbevételek |
0 |
|
22. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
0 |
|
23. |
Egyéb működési bevételek |
0 |
|
Biztosító által fizetett kártérítések |
0 |
|
|
Késedelmi kamat, kötbér, bánatpénz bevételek |
0 |
|
|
Egyéb különféle működési bevételek |
0 |
|
|
IV. MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK (14+…+23) |
12 040 410 |
|
|
ÁGFALVA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT |
2. melléklet |
|
|
Részletes Bevételek |
5.oldal |
|
|
2025. évi költségvetés |
||
|
Adatok Ft-ban |
||
|
2025.évi |
||
|
Cím |
Megnevezés |
terv |
|
24. |
Immateriális javak értékesítése |
25 000 000 |
|
25. |
Ingatlanok értékesítése |
6 750 000 |
|
26. |
Egyéb tárgyi eszköz értékesítése |
0 |
|
V. FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK (24+…+26) |
31 750 000 |
|
|
27. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések |
0 |
|
28. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
0 |
|
29. |
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök |
1 300 000 |
|
VI. MŰKÖDÉSI CÉLÚ ÁTVETT PÉNZESZKÖZÖK (27+…+29) |
1 300 000 |
|
|
30. |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések |
0 |
|
31. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
0 |
|
32. |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
|
VII. FELHALMOZÁSI CÉLÚ ÁTVETT PÉNZESZKÖZÖK (30+…+32) |
0 |
|
|
33. |
Likvid hitel |
0 |
|
34. |
Rövid lejáratú hitel |
0 |
|
35. |
Előző évi maradvány |
141 984 245 |
|
Községi Önkormányzat |
137 940 994 |
|
|
Működési célú: bankszámlák, pénztár |
70 167 557 |
|
|
ebből: államháztartáson belüli megelőlegezések 5.084.541 Ft |
||
|
TOP pályázat - Egészségház: 31.612662 |
31 612 662 |
|
|
Jótállási biztos (Egészségház, közöségi tér jótállás) |
16 606 642 |
|
|
ÁFAkorrekciók rendezésére félretett összeg |
19 554 133 |
|
|
Polgármesteri Hivatal |
3 136 673 |
|
|
Szivárvány Mini Bölcsőde |
906 578 |
|
|
VIII. FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (33+…+35) |
141 984 245 |
|
|
BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN (1+...+35): |
429 383 027 |
3. melléklet a 3/2025. (II. 13.) önkormányzati rendelethez
|
ÁGFALVA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT |
|||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
BEVÉTELEI ÖNÁLLÓAN MŰKÖDŐ ÉS GAZDÁLKODÓ, ÉS ÖNÁLLÓAN MŰKÖDŐ KÖLTSÉGVETÉSI SZERVENKÉNTI BONTÁSBAN |
|||||||||||
|
2025. év |
|||||||||||
|
(Ft-ban) |
|||||||||||
|
Megnevezés |
Működési célú támogatások |
Felhalmozási célú támogatások |
Közhatalmi bevételek |
Működési bevételek |
Felhalmozási bevételek |
Véglegesen átvett pe. |
Intézmények támogatása |
Hitelek |
Előző évi pénzmar. |
Összesen |
|
|
működési célú átvétel |
felhalmozási célú átvétel |
||||||||||
|
Ágfalva Községi Önkormányzat |
149 308 513 |
0 |
92 883 459 |
12 040 410 |
31 750 000 |
1 300 000 |
0 |
-92 945 705 |
0 |
141 958 245 |
336 294 922 |
|
Polgármesteri Hivatal |
4 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
47 699 080 |
0 |
3 136 673 |
54 835 753 |
|
Szivárvány Mini Bölcsőde |
0 |
0 |
0 |
4 854 051 |
0 |
0 |
0 |
45 246 624 |
0 |
906 578 |
51 007 253 |
|
ÖSSZESEN: |
153 308 513 |
0 |
92 883 459 |
16 894 461 |
31 750 000 |
1 300 000 |
0 |
-1 |
0 |
146 001 496 |
442 137 928 |
4. melléklet a 3/2025. (II. 13.) önkormányzati rendelethez
|
ÁGFALVA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT |
|||||
|---|---|---|---|---|---|
|
Összesített Bevételek |
|||||
|
2025. évi költségvetés |
|||||
|
Adatok Ft-ban |
|||||
|
Sor- |
2025. évi |
2025. évi |
2025. évi |
2025. évi |
|
|
szám |
Össz. |
Kötelező |
Önként |
Államig. |
|
|
Megnevezés |
feladatok |
vállalt fel. |
feladatok |
||
|
1. |
Önkormányzatok működési támogatásai |
149 308 513 |
149 308 513 |
0 |
0 |
|
2. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei |
116 400 |
116 400 |
0 |
0 |
|
I. MŰKÖDÉSI CÉLÚ TÁMOGATÁSOK (1+2): |
149 424 913 |
149 424 913 |
0 |
0 |
|
|
3 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
4. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
II. FELHALMOZÁSI CÉLÚ TÁMOGATÁSOK (3+4): |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
5. |
Jövedelemadók |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
6. |
Vagyoni típusú adók |
13 018 792 |
13 018 792 |
0 |
0 |
|
7. |
Termékek és szolgáltatások adói |
78 640 168 |
78 640 168 |
0 |
0 |
|
8. |
Egyéb közhatalmi bevételek |
1 224 499 |
200 000 |
0 |
1 024 499 |
|
III. KÖZHATALMI BEVÉTELEK (5+8): |
92 883 459 |
91 858 960 |
0 |
1 024 499 |
|
|
9. |
Készletértékesítés ellenértéke |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
10. |
Szolgáltatások ellenértéke |
5 671 042 |
1 474 471 |
4 196 571 |
0 |
|
11. |
Közvetített szolgáltatások ellenértéke |
400 000 |
0 |
400 000 |
0 |
|
12. |
Tulajdonosi bevételek |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
13. |
Ellátási díjak |
4 482 445 |
4 482 445 |
0 |
0 |
|
14. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
1 486 923 |
446 077 |
1 040 846 |
0 |
|
15. |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
16. |
Kamatbevételek |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
17. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
18. |
Egyéb működési bevételek |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
IV. MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK (9+18): |
12 040 410 |
6 402 993 |
5 637 417 |
0 |
|
|
19. |
Immateriális javak értékesítése |
25 000 000 |
0 |
25 000 000 |
0 |
|
20. |
Ingatlanok értékesítése |
6 750 000 |
0 |
6 750 000 |
0 |
|
21. |
Egyéb tárgyi eszköz értékesítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
V. FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK (19+21): |
31 750 000 |
0 |
31 750 000 |
0 |
|
|
22. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
23. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
24. |
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök |
1 300 000 |
0 |
1 300 000 |
0 |
|
VI. MŰKÖDÉSI CÉLÚ ÁTVETT PÉNZESZKÖZÖK (22+24): |
1 300 000 |
0 |
1 300 000 |
0 |
|
|
25. |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
26. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
27. |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
VII. FELHALMOZÁSI CÉLÚ ÁTVETT PÉNZESZKÖZÖK (25+27): |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
28. |
Likvid hitel |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
29. |
Rövid lejáratú hitel |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
30. |
Előző évi maradvány |
141 984 245 |
141 984 245 |
0 |
0 |
|
VIII. FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (28+30): |
141 984 245 |
141 984 245 |
0 |
0 |
|
|
BEVÉTELEK (I+…+VIII): |
429 383 027 |
389 671 111 |
38 687 417 |
1 024 499 |
|
5. melléklet a 3/2025. (II. 13.) önkormányzati rendelethez
|
ÁGFALVA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT |
||
|
Összesített Kiadások |
||
|
2025. évi költségvetés |
||
|
Adatok Ft-ban |
||
|
Sor- |
2025.évi |
|
|
szám |
Megnevezés |
terv |
|
MŰKÖDÉSI KIADÁSOK: |
||
|
1. |
Személyi juttatások |
123 865 170 |
|
2. |
Munkaadót terhelő járulékok |
16 999 779 |
|
3. |
Dologi kiadások |
82 153 563 |
|
4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
9 984 000 |
|
5. |
Egyéb működési célú kiadások |
16 472 000 |
|
MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+5) |
249 474 512 |
|
|
FELHALMOZÁSI KIADÁSOK: |
||
|
6. |
Beruházások |
174 823 974 |
|
7. |
Felújítások |
0 |
|
8. |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
0 |
|
FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (6+...+8) |
174 823 974 |
|
|
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK: |
||
|
9. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
0 |
|
10. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
0 |
|
11. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
5 084 541 |
|
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
5 084 541 |
|
|
KIADÁSOK MINDÖSSZESEN: (1+…+11) |
429 383 027 |
|
6. melléklet a 3/2025. (II. 13.) önkormányzati rendelethez
|
ÁGFALVA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT |
|||
|---|---|---|---|
|
Kiadások címenként |
|||
|
Kiemelt előirányzatonként részletezve |
|||
|
2025. évi költségvetés |
|||
|
Adatok Ft-ban |
|||
|
Cím |
Al- |
2025. évi |
|
|
cím |
Megnevezés |
terv |
|
|
ÖNÁLLÓAN GAZDÁLKODÓ KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK |
|||
|
1. |
1. |
011130 Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége Önkormányzat |
|
|
Személyi juttatások |
21 791 900 |
||
|
Munkaadót terhelő járulékok |
3 002 947 |
||
|
Dologi kiadások |
14 513 500 |
||
|
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
0 |
||
|
Egyéb működési célú kiadások |
0 |
||
|
Beruházások |
0 |
||
|
Felújítások |
0 |
||
|
KIADÁSOK MINDÖSSZESEN: |
39 308 347 |
||
|
2. |
1. |
011130 Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége |
|
|
Személyi juttatások |
37 291 876 |
||
|
Munkaadót terhelő járulékok |
5 068 090 |
||
|
Dologi kiadások |
2 608 900 |
||
|
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
0 |
||
|
Egyéb működési célú kiadások |
0 |
||
|
Beruházások |
0 |
||
|
Felújítások |
0 |
||
|
KIADÁSOK MINDÖSSZESEN: |
44 968 866 |
||
|
2. |
2. |
011220 Adó-, vám- és jövedéki igazgatás - Polgármesteri Hivatal |
|
|
Személyi juttatások |
8 591 074 |
||
|
Munkaadót terhelő járulékok |
1 104 165 |
||
|
Dologi kiadások |
16 000 |
||
|
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
0 |
||
|
Beruházások |
0 |
||
|
Felújítások |
0 |
||
|
KIADÁSOK MINDÖSSZESEN: |
9 711 239 |
||
|
1. |
2. |
018010 Önkormányzatok elszámolásai a központi költségvetéssel |
|
|
A helyi önkormányzatok előző évi elszámolásából származó kiadások |
1 000 000 |
||
|
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése (2024. decemberben megkapott 2025. januári támogatás előleg) |
5 084 541 |
||
|
KIADÁSOK MINDÖSSZESEN: |
6 084 541 |
||
|
1. |
5. |
018030 Támogatási célú finanszírozási műveletek |
|
|
Gyermekjóléti társulásnak fizetett tagdíj |
4 000 000 |
||
|
Sopron és Térsége társulási tagdíj |
2 200 000 |
||
|
Nyári napközi támogatása |
350 000 |
||
|
BURSA |
200 000 |
||
|
KIADÁSOK MINDÖSSZESEN: |
6 750 000 |
||
|
14. |
1. |
013350 Önkorm. vagyonnal való gazdálkodás |
|
|
Biztosítási, szolgáltatási díjak |
1 400 000 |
||
|
Ingatlan beszerzése, létesítése |
0 |
||
|
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
0 |
||
|
KIADÁSOK MINDÖSSZESEN: |
1 400 000 |
||
|
ÁGFALVI SZIVÁRVÁNY MINI BÖLCSŐDE |
|||
|
3. |
1. |
104031 Gyermekek bölcsődében és mini bölcsődében történő ellátása |
|
|
Személyi juttatások |
36 230 960 |
||
|
Munkaadót terhelő járulékok |
4 853 860 |
||
|
Dologi kiadások |
4 718 997 |
||
|
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
0 |
||
|
Egyéb működési célú kiadások |
0 |
||
|
Beruházások |
508 000 |
||
|
Felújítások |
0 |
||
|
KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
46 311 817 |
||
|
3. |
2. |
104035 Gyermekétkeztetés bölcsődében, fogyatékosok nappali intézményében |
|
|
Személyi juttatások |
0 |
||
|
Munkaadót terhelő járulékok |
0 |
||
|
Dologi kiadások |
4 695 436 |
||
|
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
0 |
||
|
Egyéb működési célú kiadások |
0 |
||
|
Beruházások |
0 |
||
|
Felújítások |
0 |
||
|
KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
4 695 436 |
||
|
1. |
7. |
084031 CIVIL SZERVEZETEK MŰKÖDÉSI TÁMOGATÁSA |
|
|
Civil szervezeteknek pályázat alapján |
1 000 000 |
||
|
Medicooper |
50 000 |
||
|
Országos Mentőalapítvány |
0 |
||
|
Kapuvári Vízitársulat |
72 000 |
||
|
KIADÁSOK MINDÖSSZESEN: |
1 122 000 |
||
|
NEM INTÉZMÉNYI KIADÁSOK: |
|||
|
EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS |
|||
|
4. |
1. |
074031 Család- és nővédelmi egészségügyi gondozás |
|
|
Személyi juttatások |
0 |
||
|
Munkaadót terhelő járulékok |
0 |
||
|
Dologi kiadások |
1 466 730 |
||
|
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
0 |
||
|
Egyéb működési célú kiadások |
0 |
||
|
Beruházások |
0 |
||
|
Felújítások |
0 |
||
|
KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
1 466 730 |
||
|
4. |
2. |
074032 Ifjúság - eü. védelem |
|
|
Dologi kiadások |
116 400 |
||
|
KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
116 400 |
||
|
1. |
9. |
062020 Településfejlesztési projektek és támogatások |
|
|
Személyi juttatások |
0 |
||
|
Munkaadót terhelő járulékok |
0 |
||
|
Dologi kiadások |
3 528 000 |
||
|
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
0 |
||
|
Egyéb működési célú kiadások |
0 |
||
|
Beruházások |
168 074 193 |
||
|
Felújítások |
0 |
||
|
KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
171 602 193 |
||
|
TELEPÜLÉSÜZEMELTETÉS |
|||
|
5. |
066020 Város-, községgazdálkodási egyéb szolgáltatások |
||
|
Személyi juttatások |
8 116 000 |
||
|
Munkaadót terhelő járulékok |
1 163 580 |
||
|
Dologi kiadások |
11 963 000 |
||
|
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
0 |
||
|
Egyéb működési célú kiadások |
0 |
||
|
Egyéb felhalmozási célú támogatások |
|||
|
Beruházások |
1 270 000 |
||
|
Felújítások |
0 |
||
|
KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
22 512 580 |
||
|
6. |
045160 Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése |
||
|
Dologi kiadások |
930 000 |
||
|
KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
930 000 |
||
|
7. |
066010 Zöldterület-kezelés |
||
|
Személyi juttatások |
4 025 200 |
||
|
Munkaadót terhelő járulékok |
595 776 |
||
|
Dologi kiadások |
1 001 700 |
||
|
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
0 |
||
|
Egyéb működési célú kiadások |
0 |
||
|
Beruházások |
0 |
||
|
Felújítások |
0 |
||
|
KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
5 622 676 |
||
|
8. |
045120 Út, autópálya építése |
||
|
Beruházások |
0 |
||
|
Felújítások |
0 |
||
|
KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
0 |
||
|
9. |
013320 Köztemető fenntartás- és működtetés |
||
|
Személyi juttatások |
1 132 560 |
||
|
Munkaadót terhelő járulékok |
147 233 |
||
|
Dologi kiadások |
2 396 500 |
||
|
Beruházások |
0 |
||
|
Felújítások |
0 |
||
|
KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
3 676 293 |
||
|
10. |
064010 KÖZVILÁGÍTÁSI FELADATOK |
||
|
Dologi kiadások |
16 878 000 |
||
|
Beruházások |
4 626 133 |
||
|
Felújítások |
0 |
||
|
KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
21 504 133 |
||
|
11. |
063020 VÍZTERMELÉS, -KEZELÉS, -ELLÁTÁS |
||
|
Dologi kiadások |
0 |
||
|
Beruházások |
0 |
||
|
Felújítások |
0 |
||
|
KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
0 |
||
|
12. |
052020 SZENNYVÍZ GYŰJTÉSE, TISZTÍTÁSA, ELHELYEZÉSE |
||
|
Dologi kiadások |
0 |
||
|
Beruházások |
0 |
||
|
Felújítások |
0 |
||
|
KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
0 |
||
|
13. |
041233 Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás |
||
|
Személyi juttatások |
0 |
||
|
Munkaadót terhelő járulékok |
0 |
||
|
Dologi kiadások |
0 |
||
|
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
0 |
||
|
Egyéb működési célú kiadások |
0 |
||
|
Beruházások |
0 |
||
|
Felújítások |
0 |
||
|
KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
0 |
||
|
ESETI PÉNZBELI ELLÁTÁSOK |
|||
|
16. |
1. |
107060 Egyéb szociális pénzbeli és természetbeni ellátások, támogatások |
|
|
Dologi kiadások (élelmiszer csomag) |
1 905 000 |
||
|
Települési támogatás |
9 000 000 |
||
|
Bursa |
200 000 |
||
|
Ápolási díj |
284 000 |
||
|
Köztemetés |
700 000 |
||
|
KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
12 089 000 |
||
|
1. |
107051 Szociális étkeztetés szociális konyhán |
||
|
15. |
|||
|
Dologi kiadások |
0 |
||
|
KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
0 |
||
|
HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉG |
|||
|
082044 Könyvtári szolgáltatások |
|||
|
17. |
|||
|
Személyi juttatások |
0 |
||
|
Munkaadót terhelő járulékok |
0 |
||
|
Dologi kiadások |
1 331 800 |
||
|
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
0 |
||
|
Egyéb működési célú kiadások |
0 |
||
|
Beruházások |
0 |
||
|
Felújítások |
0 |
||
|
KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
1 331 800 |
||
|
082092 Közművelődés - hagyományos közösségi kulturális értékek gondozása |
|||
|
18. |
|||
|
Személyi juttatások |
5 770 048 |
||
|
Munkaadót terhelő járulékok |
885 106 |
||
|
Dologi kiadások |
12 881 100 |
||
|
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
0 |
||
|
Beruházások |
0 |
||
|
Felújítások |
0 |
||
|
KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
19 536 254 |
||
|
082042 Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása |
|||
|
19. |
|||
|
Dologi kiadások |
52 500 |
||
|
KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
52 500 |
||
|
082094 Közművelődés - kulturális alapú gazdaságfejlesztés |
|||
|
20. |
|||
|
Személyi juttatások |
915 552 |
||
|
Munkaadót terhelő járulékok |
119 022 |
||
|
Dologi kiadások |
0 |
||
|
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
0 |
||
|
Beruházások |
0 |
||
|
Felújítások |
0 |
||
|
KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
1 034 574 |
||
7. melléklet a 3/2025. (II. 13.) önkormányzati rendelethez
|
ÁGFALVA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT |
|||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
KIADÁSAI ÖNÁLLÓAN MŰKÖDŐ ÉS GAZDÁLKODÓ, ÉS ÖNÁLLÓAN MŰKÖDŐ KÖLTSÉGVETÉSI SZERVENKÉNTI BONTÁSBAN |
|||||||||||
|
2025. év |
|||||||||||
|
Adatok Ft-ban |
|||||||||||
|
Megnevezés |
Személyi juttatások |
Munkaadót terhelő járulékok |
Dologi kiadások |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
Egyéb működési célú kiadások |
Felújítások |
Beruházások |
Egyéb felhalm. célú kiadások |
Rövid lejáratú hiteltörl. |
Államházt. belüli megelőleg. visszafiz. |
Kiadások összesen |
|
Ágfalva Községi Önkormányzat |
41 751 260 |
5 913 664 |
70 364 230 |
9 984 000 |
16 472 000 |
0 |
173 970 326 |
0 |
0 |
5 084 541 |
323 540 021 |
|
Polgármesteri Hivatal |
45 882 950 |
6 232 255 |
2 374 900 |
0 |
0 |
0 |
345 648 |
0 |
0 |
0 |
54 835 753 |
|
Szivárvány Mini Bölcsőde |
36 230 960 |
4 853 860 |
9 414 433 |
0 |
0 |
0 |
508 000 |
0 |
0 |
0 |
51 007 253 |
|
ÖSSZESEN: |
123 865 170 |
16 999 779 |
82 153 563 |
9 984 000 |
16 472 000 |
0 |
174 823 974 |
0 |
0 |
5 084 541 |
429 383 027 |
8. melléklet a 3/2025. (II. 13.) önkormányzati rendelethez
|
ÁGFALVA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT |
|||||
|
Összesített Kiadások |
|||||
|
2025. évi költségvetés |
|||||
|
Adatok Ft-ban |
|||||
|
Sor- |
2025. évi |
2025. évi |
2025. évi |
2025. évi |
|
|
szám |
Megnevezés |
Össz. |
Kötelező |
Önként |
Államig. |
|
feladatok |
vállalt fel. |
feladatok |
|||
|
MŰKÖDÉSI KIADÁSOK: |
|||||
|
1. |
Személyi juttatások |
123 865 170 |
117 671 914 |
0 |
6 193 256 |
|
2. |
Munkaadót terhelő járulékok |
16 999 779 |
16 149 791 |
0 |
849 988 |
|
3. |
Dologi kiadások |
82 153 563 |
80 045 885 |
2 107 678 |
0 |
|
4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
9 984 000 |
9 984 000 |
0 |
0 |
|
5. |
Egyéb működési célú kiadások |
16 472 000 |
14 838 400 |
1 833 600 |
0 |
|
MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+5) |
249 474 512 |
238 689 990 |
3 941 278 |
7 043 244 |
|
|
FELHALMOZÁSI KIADÁSOK: |
|||||
|
6. |
Beruházások |
174 823 974 |
173 970 326 |
0 |
0 |
|
7. |
Felújítások |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
8. |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (6+...+8) |
174 823 974 |
173 970 326 |
0 |
0 |
|
|
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK: |
|||||
|
9. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
10. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
11. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
5 084 541 |
5 084 541 |
0 |
0 |
|
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
5 084 541 |
5 084 541 |
0 |
0 |
|
|
KIADÁSOK MINDÖSSZESEN: (1+…+11) |
429 383 027 |
417 744 857 |
3 941 278 |
7 043 244 |
|
9. melléklet a 3/2025. (II. 13.) önkormányzati rendelethez
|
ÁGFALVA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT |
||||
|---|---|---|---|---|
|
NORMATÍV TÁMOGATÁSOK JOGCÍMENKÉNT ÉS INTÉZMÉNYENKÉNT |
||||
|
2025. év |
||||
|
2025. év |
||||
|
Intézmény |
létszám |
normatíva |
||
|
(fő) |
(Ft) |
|||
|
Ágfalva Községi Önkormányzat |
||||
|
Zöldterület-gazd.kapcsolatos feladatok ellátásának támogatása |
Zöldterület-gazd.kapcsolatos feladatok ellátásának támogatása |
3 777 800 |
||
|
Közvilágítás fenntartásának támogatása |
11 151 500 |
|||
|
Köztemető fenntartással kapcsolatos feladatok támogatása |
806 480 |
|||
|
Közutak fenntartásának támogatása |
3 033 100 |
|||
|
Egyéb önkormányzati feladatok támogatása |
8 500 000 |
|||
|
Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok támogatása |
17 850 |
|||
|
Polgármesteri illetmény támogatása |
12 116 136 |
|||
|
Kulturális bérkiegészítés |
0 |
|||
|
Ukrán menekültek támogatása |
0 |
|||
|
Települési önkormányzatok szociális feladatainak egyéb támogatása |
11 635 464 |
|||
|
Könyvtári, közművelődési és múzeumi feladatok támogatása |
2 213 |
5 324 478 |
||
|
összesen: |
56 362 808 |
|||
|
mindösszesen: |
56 362 808 |
|||
|
Ágfalvi Polgármesteri Hivatal |
||||
|
Önkormányzati hivatal működésének támogatása |
6,82 |
47 699 080 |
||
|
összesen: |
47 699 080 |
|||
|
mindösszesen: |
47 699 080 |
|||
|
Ágfalvi Szivárvány Mini Bölcsőde |
||||
|
Bölcsődei dajkák, kisgyermeknevelők bértámogatása |
5 |
42 608 000 |
||
|
Bölcsőde üzemeltetési támogatása |
0 |
|||
|
összesen: |
42 608 000 |
|||
|
Gyermekétkeztetés támogatása |
||||
|
A finanszírozás szempontjából elismert dolgozók bértámogatása |
0,48 |
2 638 625 |
||
|
Gyermekétkeztetés üzemeltetési támogatása |
||||
|
összesen: |
2 638 625 |
|||
|
mindösszesen: |
45 246 625 |
|||
|
ÁLLAMI TÁMOGATÁS MINDÖSSZESEN: |
149 308 513 |
|||
10. melléklet a 3/2025. (II. 13.) önkormányzati rendelethez
|
ÁGFALVA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT |
|||||
|---|---|---|---|---|---|
|
KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSI ÉS ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁSA |
|||||
|
2025. év |
|||||
|
Intézmény |
Központi költségvetési támogatás |
Önkormányzati támogatás |
Összes támogatás |
||
|
Ft |
megoszlás |
Ft |
megoszlás |
||
|
Polgármesteri Hivatal |
47 699 080 |
92,26% |
4 000 000 |
7,74% |
51 699 080 |
|
Szivárvány Mini Bölcsőde |
45 246 625 |
100,00% |
0 |
0,00% |
45 246 625 |
11. melléklet a 3/2025. (II. 13.) önkormányzati rendelethez
|
ÁGFALVA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT |
|||||
|---|---|---|---|---|---|
|
2025. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS |
|||||
|
SZOCIÁLPOLITIKAI JUTTATÁSOK ÉS PÉNZESZKÖZÁTADÁS |
|||||
|
adatok Ft-ban |
|||||
|
Cím |
Al- |
Szakfeladat |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
Pénzeszk-átadás |
Összesen |
|
cím |
Megnevezés |
2025.évi |
2025.évi |
2025.évi |
|
|
terv |
terv |
terv |
|||
|
1. |
7. |
084031 Civil szervezetek működési támogatása |
1 122 000 |
1 122 000 |
|
|
- Pályázat alapján |
1 000 000 |
||||
|
- Medicooper |
50 000 |
||||
|
- Kapuvári Vízmű Társulat |
72 000 |
||||
|
1. |
5. |
018030 Támogatási célú finanszírozási műveletek |
5 020 000 |
5 020 000 |
|
|
- Gyermekjóléti társulásnak fizetett tagdíj |
4 000 000 |
||||
|
- Sopron és Térsége társulási tagdíj |
220 000 |
||||
|
- Nyári napközi támogatása |
300 000 |
||||
|
- BURSA |
500 000 |
||||
|
16. |
1. |
107060 Egyéb szociális pénzbeli ellátások, támogatások |
7 584 000 |
0 |
7 584 000 |
|
- Ápolási díj |
284 000 |
||||
|
- Települési támogatás |
7 000 000 |
||||
|
- Köztemetés |
300 000 |
||||
|
Összesen: |
7 584 000 |
6 142 000 |
13 726 000 |
||
12. melléklet a 3/2025. (II. 13.) önkormányzati rendelethez
|
ÁGFALVA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT |
|||||
|---|---|---|---|---|---|
|
2025. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS |
|||||
|
FEJLESZTÉSI KIADÁSOK |
|||||
|
adatok Ft-ban |
|||||
|
Cím |
Al- |
Szakfeladat |
Felújítás |
Beruházás |
Összesen |
|
cím |
Megnevezés |
2025.évi |
2025.évi |
2025.évi |
|
|
terv |
terv |
terv |
|||
|
1. |
011130 Önkorm.jogalkotó tevékenység - PH |
0 |
345 648 |
345 648 |
|
|
- Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése |
345 648 |
||||
|
2. |
104031 Gyermekek bölcsődében és mini bölcsődében történő ellátása |
0 |
508 000 |
508 000 |
|
|
- Bölcsődei eszközök |
508 000 |
||||
|
- Kerítés |
|||||
|
3. |
066020 Város és község gazd. |
0 |
1 270 000 |
1 270 000 |
|
|
- Ingatlan beszerzés |
1 270 000 |
||||
|
4. |
045120 Út, autópálya építése |
0 |
0 |
0 |
|
|
0 |
|||||
|
5. |
062020 Településfejlesztési projektek |
0 |
168 074 193 |
168 074 193 |
|
|
- Ingatlan beszerzés, felújítás |
168 074 193 |
||||
|
6. |
064010 Közvilágítás |
0 |
4 626 133 |
4 626 133 |
|
|
- Közvilágítás korszerűsítés |
4 626 133 |
||||
|
7. |
013320 Köztemető fenntartás |
0 |
0 |
0 |
|
|
8. |
063020 Víztermelés, kezelés, ellátás |
0 |
0 |
0 |
|
|
- Viziközmű felújítás |
|||||
|
9. |
052020 Szennyvíz gyűjtése, tisztítása, elhelyezése |
0 |
0 |
0 |
|
|
- Viziközmű felújítás |
|||||
|
Összesen: |
0 |
174 823 974 |
174 823 974 |
||
13. melléklet a 3/2025. (II. 13.) önkormányzati rendelethez
|
GÖRDÜLŐ TERV |
|||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
Ágfalva Községi Önkormányzat 2025. évi előirányzata |
|||||||||||||||
|
és a 2026-2027. évi számított működési és felhalmozási célú bevétel és kiadás alakulását bemutató |
|||||||||||||||
|
MÉRLEG |
adatok Ft-ban |
||||||||||||||
|
Cím |
B E V É T E L E K |
Cím |
K I A D Á S O K |
||||||||||||
|
2025.évi |
2026.évi |
2027.évi |
2025.évi |
2026.évi |
2027.évi |
||||||||||
|
Működési célú bevételek |
eredeti ei. |
számított |
számított |
Működési kiadások |
eredeti ei. |
számított |
számított |
||||||||
|
1. |
Önkormányzatok működési támogatásai |
149 308 513 |
151 000 000 |
152 000 000 |
1. |
Személyi juttatások |
123 865 170 |
125 000 000 |
126 000 000 |
||||||
|
2. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei |
116 400 |
200 000 |
300 000 |
2. |
Munkaadót terhelő járulékfizetési köt. |
16 999 779 |
18 000 000 |
19 000 000 |
||||||
|
3. |
Dologi kiadások |
82 153 563 |
83 000 000 |
84 000 000 |
|||||||||||
|
3. |
Jövedelemadók |
0 |
0 |
0 |
4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
9 984 000 |
10 000 000 |
11 000 000 |
||||||
|
4. |
Vagyoni típusú adók |
13 018 792 |
13 000 000 |
13 000 000 |
5. |
Egyéb működési célú kiadások |
16 672 000 |
17 000 000 |
18 000 000 |
||||||
|
5. |
Termékek és szolgáltatások adói |
78 640 168 |
80 000 000 |
80 000 000 |
|||||||||||
|
6. |
Egyéb közhatalmi bevételek |
1 224 499 |
0 |
0 |
|||||||||||
|
7. |
Készletértékesítés ellenértéke |
0 |
0 |
0 |
|||||||||||
|
8. |
Szolgáltatások ellenértéke |
5 671 042 |
6 000 000 |
6 000 000 |
|||||||||||
|
9. |
Közvetített szolgáltatások ellenértéke |
400 000 |
400 000 |
400 000 |
|||||||||||
|
10. |
Tulajdonosi bevételek |
0 |
0 |
0 |
|||||||||||
|
11. |
Ellátási díjak |
4 482 445 |
4 500 000 |
4 500 000 |
|||||||||||
|
12. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
1 486 923 |
15 000 000 |
15 000 000 |
|||||||||||
|
13. |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
0 |
0 |
0 |
|||||||||||
|
14. |
Kamatbevételek |
0 |
1 000 |
2 000 |
|||||||||||
|
15. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
0 |
0 |
0 |
|||||||||||
|
16. |
Egyéb működési bevételek |
0 |
0 |
0 |
|||||||||||
|
17. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
|||||||||||
|
18. |
Működési célú pénzmaradvány |
74 210 808 |
15 000 000 |
20 000 000 |
|||||||||||
|
Működési bevételek összesen |
328 559 590 |
284 900 000 |
291 202 000 |
Működési kiadások összesen |
249 674 512 |
253 000 000 |
258 000 000 |
||||||||
|
2025.évi |
2026.évi |
2027.évi |
2025.évi |
2026.évi |
2027.évi |
||||||||||
|
Felhalmozási célú bevételek |
eredeti ei. |
számított |
számított |
Felhalmozási kiadások |
eredeti ei. |
számított |
számított |
||||||||
|
18. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
0 |
0 |
0 |
6. |
Beruházások |
174 823 974 |
35 000 000 |
36 000 000 |
||||||
|
19. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei |
0 |
0 |
0 |
7. |
Felújítások |
0 |
15 235 000 |
17 800 000 |
||||||
|
8. |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
0 |
0 |
0 |
|||||||||||
|
20. |
Immateriális javak értékesítése |
0 |
0 |
0 |
|||||||||||
|
21. |
Ingatlanok értékesítése |
0 |
0 |
0 |
9. |
Rövid lejáratú hiteltörlesztés |
0 |
0 |
0 |
||||||
|
22. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
0 |
0 |
0 |
10. |
Hosszú lejáratú hitel törlesztése |
0 |
0 |
0 |
||||||
|
11. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafiz. |
5 084 541 |
5 084 541 |
5 084 541 |
|||||||||||
|
23. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
|||||||||||
|
24. |
Likvid hitel |
0 |
0 |
0 |
|||||||||||
|
25. |
Rövid lejáratú hitel |
0 |
0 |
0 |
|||||||||||
|
26. |
Felhalmozási célú pénzmaradvány |
67 773 437 |
6 361 000 |
9 726 000 |
|||||||||||
|
Felhalmozási bevételek összesen |
67 773 437 |
6 361 000 |
9 726 000 |
Felhalmozási és finanszírozási kiadások összesen |
179 908 515 |
55 319 541 |
58 884 541 |
||||||||
|
BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN |
396 333 027 |
291 261 000 |
300 928 000 |
KIADÁSOK MINDÖSSZESEN |
429 583 027 |
308 319 541 |
316 884 541 |
||||||||
14. melléklet a 3/2025. (II. 13.) önkormányzati rendelethez
|
Ágfalva Községi Önkormányzat |
|||||||||||||
|
2025. évi előirányzat-felhasználási ütemterve |
|||||||||||||
|
Adatok Ft-ban |
|||||||||||||
|
Megnevezés |
Jan. |
Febr. |
Márc. |
Ápr. |
Máj. |
Jún. |
Júl. |
Aug. |
Szept. |
Okt. |
Nov. |
Dec. |
Összesen |
|
BEVÉTELEK |
|||||||||||||
|
1.Működési célú támogatások |
11 618 743 |
12 527 834 |
12 445 189 |
12 452 702 |
12 452 019 |
12 452 081 |
12 452 076 |
12 452 076 |
12 452 076 |
12 452 076 |
12 452 076 |
12 452 076 |
149 424 913 |
|
2. Felhalmozási célú támogatások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
3. Közhatalmi bevételek |
1 524 561 |
2 552 289 |
45 127 560 |
2 865 472 |
9 587 421 |
796 214 |
1 010 429 |
1 823 655 |
20 243 497 |
3 456 258 |
1 519 469 |
2 376 634 |
92 883 459 |
|
4. Működési bevételek |
1 003 367 |
1 003 367 |
1 003 367 |
1 003 367 |
1 003 367 |
1 003 367 |
1 003 368 |
1 003 368 |
1 003 368 |
1 003 368 |
1 003 368 |
1 003 368 |
12 040 410 |
|
5. Felhalmozási bevételek |
0 |
0 |
0 |
0 |
31 750 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
31 750 000 |
|
6.Működési célú átvett pénzeszközök |
108 333 |
108 333 |
108 333 |
108 333 |
108 333 |
108 333 |
108 333 |
108 333 |
108 333 |
108 333 |
108 333 |
108 333 |
1 300 000 |
|
7.Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
8. Pénzmaradvány igénybevétele |
141 984 245 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
141 984 245 |
|
9. Államháztartáson belüli megelőlegezés |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Bevételek összesen(1+...+9): |
156 239 249 |
16 191 823 |
58 684 449 |
16 429 875 |
54 901 140 |
14 359 996 |
14 574 206 |
15 387 432 |
33 807 274 |
17 020 035 |
15 083 246 |
15 940 411 |
429 383 027 |
|
KIADÁSOK |
|||||||||||||
|
1.Személyi juttatások |
9 972 931 |
9 972 931 |
12 067 930 |
9 972 931 |
9 972 931 |
9 972 931 |
12 067 930 |
9 972 931 |
9 972 931 |
9 972 931 |
9 972 931 |
9 972 931 |
123 865 170 |
|
2.Munkaadót terhelő járulékok |
1 296 481 |
1 296 481 |
2 017 485 |
1 296 481 |
1 296 481 |
1 296 481 |
1 296 481 |
1 296 481 |
2 017 484 |
1 296 481 |
1 296 481 |
1 296 481 |
16 999 779 |
|
3.Dologi kiadások |
6 846 130 |
6 846 130 |
6 846 130 |
6 846 130 |
6 846 130 |
6 846 131 |
6 846 131 |
6 846 131 |
6 846 130 |
6 846 130 |
6 846 130 |
6 846 130 |
82 153 563 |
|
4.Ellátottak pénzbeli juttatásai |
832 000 |
832 000 |
832 000 |
832 000 |
832 000 |
832 000 |
832 000 |
832 000 |
832 000 |
832 000 |
832 000 |
832 000 |
9 984 000 |
|
5.Egyéb működési célú kiadások |
1 389 333 |
1 389 333 |
1 945 067 |
1 945 067 |
1 389 333 |
1 945 067 |
0 |
1 945 067 |
1 389 333 |
1 389 333 |
1 745 067 |
16 472 000 |
|
|
6.Beruházások |
0 |
0 |
0 |
2 112 752 |
20 000 000 |
70 000 000 |
2 112 752 |
2 112 752 |
70 000 000 |
2 112 752 |
2 112 752 |
4 260 214 |
174 823 974 |
|
7.Felújítások |
0 |
||||||||||||
|
8.Egyéb felhalmozási célú kiadások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
9.Hiteltörlesztés |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
10.Államházt.belüli megelőleg.visszaf. |
5 084 541 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
5 084 541 |
|
Kiadások összesen (1+...+10): |
25 421 416 |
20 336 875 |
23 708 612 |
21 060 294 |
40 892 609 |
90 336 876 |
25 100 361 |
21 060 295 |
91 613 612 |
22 449 627 |
22 449 627 |
24 952 823 |
429 383 027 |
|
Egyenleg (havi záró pénzállomány) |
130 817 833 |
126 672 781 |
161 648 619 |
157 018 199 |
171 026 731 |
95 049 850 |
84 523 695 |
78 850 833 |
21 044 495 |
15 614 904 |
8 248 523 |
-763 889 |
|
|
(Bevét és kiadások különbsége) |
|||||||||||||
15. melléklet a 3/2025. (II. 13.) önkormányzati rendelethez
|
Ágfalva Községi Önkormányzat által felvett hosszú lejáratú hitelállomány és a várható kamatfizetési kötelezettség |
||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
alakulásának ütemterve |
||||||||||
|
2025. év |
||||||||||
|
adatok Ft-ban |
||||||||||
|
Sorsz. |
Megnevezés |
Felvétel |
Összege |
Lejárati évek |
||||||
|
éve |
2025. |
2026. |
2027. |
2028. |
2029. |
2030. |
||||
|
1. |
Tőketörlesztés |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Kamat |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||
|
Év végén fennálló tőketart. |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||
16. melléklet a 3/2025. (II. 13.) önkormányzati rendelethez
|
ÁGFALVA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT |
||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
TÖBBÉVES KIHATÁSSAL JÁRÓ FELADATOK |
||||||||||
|
Adatok Ft-ban |
||||||||||
|
Sor-szám |
Megnevezése |
2025. |
2026. |
2027. |
2028. |
2029. |
2030. |
2031. |
2032. |
Összesen |
|
1. |
Peresztegi Orvosi Ügyelet támogatása |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
2. |
Iskola-egészségügyi ellátás |
116 400 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
116 400 |
|
3. |
Közvilágítás korszerűsítés |
4 626 133 |
4 626 133 |
4 626 133 |
4 626 133 |
4 626 123 |
4 626 133 |
4 626 133 |
4 626 133 |
37 009 054 |
|
4. |
Hóeltakarítás, síkosság elleni védekezés |
70 000 |
70 000 |
140 000 |
||||||
|
Többéves feladatok összesen |
4 812 533 |
4 696 133 |
4 626 133 |
4 626 133 |
4 626 123 |
4 626 133 |
4 626 133 |
4 626 133 |
37 265 454 |
|
17. melléklet a 3/2025. (II. 13.) önkormányzati rendelethez
|
Ágfalva Községi Önkormányzat |
|||||
|---|---|---|---|---|---|
|
2025. évi költségvetés |
|||||
|
Cím |
Al- |
Munkáltató |
Teljes |
Részmka- |
Összes |
|
cím |
munka- |
idős teljes |
állo- |
||
|
időben |
mkaidőre |
mányi |
|||
|
fogl. (fő) |
számítva |
létszám |
|||
|
2024. évi |
|||||
|
terv |
|||||
|
1. |
ÖNKORMÁNYZAT |
1 |
0 |
1 |
|
|
Polgármester |
1 |
1 |
|||
|
2. |
POLGÁRMESTERI HIVATAL |
5 |
0 |
5 |
|
|
Jegyző |
1 |
1 |
|||
|
Ügyintéző |
4 |
4 |
|||
|
3. |
BÖLCSŐDE |
5 |
0 |
5 |
|
|
Magasabb vezető/Kisgyermeknevelő |
2 |
2 |
|||
|
Dajka |
3 |
3 |
|||
|
4. |
GYÓGYÍTÓ, MEGELŐZŐ ELLÁTÁSOK |
0 |
0 |
1 |
|
|
Védőnő |
0 |
||||
|
5. |
VÁROS ÉS KÖZSÉGG. |
0 |
4 |
4 |
|
|
Parkgondozó/Takarító |
4 |
4 |
|||
|
6. |
KÖZMŰV.KÖNYVTÁRI T. |
1 |
0 |
1 |
|
|
Közművelődési szervező |
1 |
1 |
|||
|
ÁLLOMÁNYI LÉTSZ.ÖSSZ: |
12 |
4 |
16 |
||
|
KÖZFOGLALKOZTATOTT ÖSSZ: |
0 |
||||
|
összes foglalkoztatott: |
16 |
||||
18. melléklet a 3/2025. (II. 13.) önkormányzati rendelethez
|
Sor‑ |
Bevételi jogcím |
Kedvezmények összege |
|---|---|---|
|
1 |
2 |
3 |
|
1. |
Iparűzési adóból biztosított kedvezmény, mentesség |
0 |
|
2. |
Kommunális adóból biztosított kedvezmény, mentesség |
0 |
|
3. |
Idegenforgalmi adóból biztosított kedvezmény, mentesség |
0 |
|
4. |
Építményadóból biztosított kedvezmény, mentesség |
0 |
|
5. |
Luxusadóból biztosított kedvezmény, mentesség |
0 |
|
6. |
Egyéb kedvezmény |
0 |
|
Összesen: |
0 |