Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2007. (VI. 29.) önkormányzati rendelete

A közterület-használat helyi szabályozásáról

Hatályos: 2013. 11. 04- 2017. 03. 30



A Hajdúsámson Város Önkormányzatának képviselő-testülete a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 44/A. (2) bekezdése és a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdése alapján az alábbi rendeletet alkotja.


I. fejezet

Általános rendelkezések

1. §

 (1) A rendelet célja, hogy meghatározza a városképi, kereskedelmi, idegenforgalmi, közegészségügyi, köztisztasági valamint közlekedésbiztonsági szempontok – valamint a helyi adottságok - figyelembevételével  a közterület rendeltetésétől eltérő célú használatának szabályait.

A rendelet hatálya 

2. §


(1) E rendelet hatálya kiterjed Hajdúsámson Város területén lévő minden közterületre és közhasználatra átadott magánterületekre, földrészletekre.

(2) A rendelet hatálya nem terjed ki:

  1. [1] 
  2. önkormányzati rendelettel külön szabályozott területekre

(3) A rendelet hatálya kiterjed minden, a közterületet használó természetes és jogi személyre és jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságra.


II. fejezet


Közterület használata


3. §


(1) A közterületeket, azok építményeit, berendezéseit és felszereléseit rendeltetésüknek megfelelően - állaguk sérelme nélkül és az általános magatartási szabályok betartásával - mindenki ingyenesen használhatja.


(2) A rendeltetéstől eltérő célra használni  közterületet (továbbiakban: közterület-használat)  hatósági szerződés (engedély) és ezen rendelet 1. számú mellékletben felsorolt díjak megfizetése alapján lehet.


(3) Hajdúsámson Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a közterület használat engedélyezésével kapcsolatos hatáskörének gyakorlását  a polgármesterre ruházza át.


[2](4) A közterület használatához szerződés szükséges.

  1. üzlethomlokzaton elhelyezett, közterületbe nyúló védőtetőre, kirakatszekrényre, cégtáblára, címtáblára, reklámberendezés, védőtető, ernyő, fényreklám, üzletkörrel kapcsolatos hirdetményekre és hirdető berendezések elhelyezésére,
  2. a létesítményekhez jogszabályilag szükséges, a közút területén kívül kialakításra kerülő személygépkocsi várakozóhelyekre és üzemeltetéshez szükséges közterületi igénnyel járó tevékenységekhez,
  3.  önkormányzati tulajdonú földterületre ideiglenesen vagy meghatározott időre nem önkormányzati tulajdonú felépítmény üzemeltetéséhez szükséges területre, közterület igénybevételével rendezett, a település egészét érintő rendezvények,  vásárok, kiállítások, országos rendezvénysorozathoz kapcsolódó tevékenységek, iparművészeti vásár, sport- és kultúrrendezvények, mutatványos és egyéb rendszeres és alkalmi /szezonális/ rendezvények és alkalmi ideiglenes árusítás esetén,

d.)közlekedéssel, köztisztasággal, közbiztonsággal kapcsolatos utcai berendezések és köztárgyak elhelyezéséhez, ide nem értve az önkormányzat, valamint a köztisztasággal kapcsolatos közszolgáltatást végző által kihelyezett gyűjtőedényeket, illetve az önkormányzat által szervezett szemétgyűjtés keretében a háztartási hulladéknak az arra megszabott edényben vagy más módon való elhelyezését,

  1. Távbeszélő fülke, nem az egyetemes és engedélyes postai szolgáltató által elhelyezett postai levélszekrény, totó-lottó és egyéb gyűjtőládák elhelyezéséhez, 
  2. Szobor, emlékmű, díszkút, vízmedence, szökőkút, alapzatos zászlórúd, önálló hirdető berendezés, közvilágítási berendezések, pihenőparkok, játszóterek berendezésének elhelyezéséhez,
  3. építési állvány, építőanyag és építési törmelék ideiglenes elhelyezésére, közterület felbontásával és építésével kapcsolatos munkákhoz,
  4. [3]
  5. [4]
  6. sátrak /cirkuszi, lakodalmas, kiállítási, vásári stb./ közterületen történő elhelyezéséhez,
  7. zöldterület bármely célú igénybevételéhez.
  8. üzemképtelen jármű ideiglenes tárolása,
  9. teher- és áruszállításra szolgáló gépjármű, mezőgazdasági vontató,
  10. munkagép, pótkocsi tárolására vonatkozóan.

o.)[5]

p.)[6] a település területén mozgóbolt keretében folytatott kereskedelmi tevékenység végzéséhez (mozgóárusításhoz).


(5) A szerződés jogosultja a közterület használati jogát másra nem ruházhatja át, azt nem cserélheti el.

(6) A szerződés nem pótolja vagy helyettesíti a jogszabályban előírt egyéb hatósági vagy szakhatósági engedélyek beszerzését, mely a kérelmező feladata.


4. §

(1) Nem kell  szerződést kötni:

  

  1. életveszély, vagyonkár, baleset elhárításához szükséges közterület – 72 órát meg nem haladó – igénybevétele,
  2. önkormányzat által kihelyezett utcabútorok, berendezési tárgyak, figyelemfelkeltő, tájékoztató és hirdetőtáblák, közvilágítási és tartóoszlopok elhelyezése,
  3.  úttartozékok és közlekedésszabályozó berendezések elhelyezése, valamint
  4.  az önkormányzat bonyolításában végzett út- és járdakarbantartó munkák során szükségessé váló közterület igénybevétele esetén,
  5. [7] legfeljebb 4 óra időtartamú rendezvényekhez, amennyiben a közlekedést nem akadályozza és a rendezvény helyét és idejét a polgármesteri hivatalba előzetesen írásban bejelentették,
  6. tüzelőanyag, építési munka végzéséhez szükséges építési anyag legfeljebb 48 óra időtartamú tárolásához,
  7. üzletek, vendéglátóhelyek előtti közterületre az üzemeltető által kihelyezett hulladékgyűjtő edények elhelyezéséhez.

        

(2)    Szerződés csak azzal köthető, aki rendelkezik

a)a közterületen folytatni kívánt tevékenység gyakorlására jogosító okirattal,

b)a tevékenység végzéséhez szükséges hatósági engedélyekkel,

c)közút, járda területét érintő közterület használat esetén a kezelő hozzájáruló nyilatkozatával,

d)vendéglátóipari előkert létesítése esetén a közterületen elhelyezendő szerkezeteknek a jóváhagyott helyszínrajzával, műszaki tervével.


(3) Közterületen csak a külön jogszabályban meghatározott termékek árusíthatók.


(4) Nem köthető  szerződés az alábbi célokra:

a)szeszes ital árusításához, kivéve a vendéglátó-ipari előkertet,

b)a közlekedés biztonságát zavaró (utak és útkereszteződések, csomópontok

      beláthatóságát akadályozó, közúti és jelzőtáblákat takaró) berendezésekre, és

    anyagok elhelyezésére,

c.)  üzlet kitelepült árusítására, abban az esetben, ha a területhasználat meghaladja a

      kérelmező üzlet alapterületének 50%-át, illetve vendéglátó egységek vendéglátó-  

      ipari előkertjeinek esetén az üzlet alapterületének 100%-át.

             d.) 3.5 tonnát meghaladó összsúlyú teher és áruszállítást szolgáló gépjárműre, munkagépre.


A  szerződés iránti kérelem


5. §


(1)[8],[9],[10] A szerződés megkötése kérelemre indul. A kérelmet annak kell előterjesztenie, aki a közterületet használni kívánja. A kérelmet a szükséges szakhatósági engedélyekkel együtt a közterület igénybe vétele előtt legalább 15 nappal kell benyújtani.


(2) Ha a közterület igénybevétele építési munka végzésével kapcsolatos állvány, építőanyag, törmelék elhelyezése céljából szükséges, a szerződés megkötését a kivitelezést megrendelő ingatlan tulajdonosának a kivitelező vállalkozó megjelölésével vagy a kivitelezőnek kell kérnie. A közterület igénybevételének befejezése után az eredeti állapot helyreállításáért a kérelmező és kivitelező egyetemlegesen felelős.




(3) A  szerződés iránti kérelemnek tartalmazni kell:


a) a kérelmező nevét, lakóhelyének, székhelyének címét, adóazonosító számát,

b) a közterület igénybevételének célját és időtartamát,

c) a mezőgazdasági kistermelők és őstermelők esetében az őstermelő igazolvány másolatát, vállalkozó esetén a vállalkozási engedély, cégbírósági végzés másolatát (a folytatni kívánt tevékenység gyakorlására jogosító okirat másolatát),

d) a közterület nagyságát, helyének és a használat módjának, a napi árusítás időtartamának pontos meghatározását,

e) a folytatni kívánt tevékenységhez szükséges hatósági engedélyeket,

f) út, járda, térburkolat, zöldterület esetén a terület helyreállítására vonatkozó megrendelés egy példányának becsatolását vagy a kérelmező azon nyilatkozatát és igazolását, hogy a helyreállítást önerőből és kellő szakértelemmel el tudja látni,

g) amennyiben a közterület igénybevétel a közúti járműforgalmat befolyásolja, M=1:500 méretarányú, szaktervező által készített forgalomtechnikai tervet 2 példányban,

i) rendezvény, vásár esetén a terület takarítására vonatkozó megrendelést vagy nyilatkozatot,

j) azon berendezési tárgyak felállítása és üzemeltetése esetén, melyeknek időszakos felülvizsgálata szükséges, az utolsó érvényes felülvizsgálati szakvéleményt.



  1. A szerződés tartalma

6. §


(1) A  szerződésnek tartalmaznia kell:

a) az engedélyes nevét, lakóhelyének, székhelyének címét, adóazonosító számát,

b) a közterület igénybevételének célját és időtartamát, vagy azt, hogy a szerződéses jogviszony milyen feltételek bekövetkezéséig tart,

c) a közterület-igénybevétel helyének, módjának, mértékének és feltételeinek pontos meghatározását,

d) a szerződéses jogviszony megszűnése esetére az eredeti állapot helyreállítására vonatkozó kötelezettség előírását,

e) közterület használati díj fizetési kötelezettség esetében a díj mértékét és fizetésének módját, a díjfizetés elmulasztásának, a szerződéstől eltérő közterület-használat esetén annak jogkövetkezményeit,

f) az anyagok és szerkezetek tárolásával kapcsolatosan a szerződésben ki kell kötni, hogy a tárolás csak a munka-, baleset- és egészségvédelmi óvórendszabályokban előírt módon történhet.

(2) Az építési munka végzésének tartamára szóló szerződésben, amennyiben szükséges, elő kell írni a közterület felől a városképi követelményeket kielégítő ideiglenes palánk vagy védőháló létesítését.

(3) Ha a járdát teljes szélességben el kell foglalni az építkezés során, és a gyalogosközlekedés a másik oldalon lévő járdára nem terelhető át, a közterület-használati joggal rendelkező köteles saját költségén az építési területén az elfoglalt járdával azonos hosszan, a gyalogosok számára, védőtetővel ellátott átjárót létesíteni, és annak szabvány szerinti megjelöléséről gondoskodni vagy a járda mentén lévő zöldsávban ideiglenes járdát építeni. A munkák befejezése után az ideiglenes járdát el kell bontani, a zöldsávot az eredeti állapotnak megfelelően helyre kell állítani.


(4)[12] Az engedély megadásáról a kérelmezővel szerződést kell kötni. A szerződést a polgármester, valamint az engedélyes, vagy az általa meghatalmazott személy írja alá. A meghatalmazást közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni. A szerződésre egyéb tekintetben a 2004. CXL. törvény 76-77. §-aiban foglaltak az irányadók. A szerződés egy példányát meg kell küldeni:

  • a kérelmezőnek
  • a közterület használati díj beszedésével megbízott polgármesteri hivatal szervezeti egységének (pénzügyi gazdasági iroda)
  • az engedélyezési eljárásban közreműködő szakhatóságoknak


(5) Amennyiben a hatáskör gyakorlója a közterület-használati engedély kiadását megtagadja erről a 2004. évi CXL. törvény szabályait figyelembe vevő hatósági határozattal dönt.


A közterület használat időtartama


7. §


(1) A közterület használatára vonatkozó jogviszony legrövidebb időtartama 1 nap, leghosszabb időtartama 1 év. 1 éven túli időtartamra vonatkozó közterület-használati kérelem esetén a szerződéskötésről  a képviselő-testület dönt. 

(2) A szerződés megszűnik akkor is, ha a közterületen folytatott tevékenységre jogosító engedély érvényét veszti.

(3) A  szerződést, annak lejárta előtt legalább 15 nappal benyújtott kérelemre, a szerződő felek - amennyiben a szerződéskötés feltételei fennállnak - meghosszabbíthatják. A szerződés módosítására a 2004. CXL. törvény 77. § (1) bekezdésében foglaltak az irányadók.



III. fejezet


Hirdetmények, választási hirdetmények elhelyezésének szabályai

8.  §


(1) Plakátokat, óriásplakátokat, transzparenseket és egyéb hirdetményeket az e célból létesített hirdető berendezéseken vagy hirdető táblán kell elhelyezni. A szerződés megkötésére e rendelet rendelkezéseit megfelelően kell alkalmazni.

 (2)[13]

(3) A reklám, illetve a hirdetés céljából engedélyezett közterület-használat nem akadályozhatja az állami és önkormányzati ünnepekkel, megemlékezésekkel és az állami és önkormányzati rendezvényekkel kapcsolatos lobogózási kötelezettségek teljesítését.

(4) Választási – és egyéb hirdetményeket tilos elhelyezni:

a.)műemléki, műemlék jellegű, városképi jelentőségű épületeken;

b.)köztéri szobrokon, térplasztikákon, illetve azok talpazatán;

c.)középület falain, illetve az azokhoz tartozó kerítésen;

d.)a szavazóhelyiséget tartalmazó ingatlanon, az ingatlanon álló felülépítmények falain, illetve annak kerítésén;

e.)közterületeken fákra (sövényekre), közparkban;

f.)sablon felhasználásával vagy egyéb módon járdára, utcára felfestve.


(5) A hirdetmények csak vízoldékony ragasztóval rögzíthetők és a köztisztasági előírások betartásával terjeszthetők. Az aktualitásukat vesztett hirdetményeket a kihelyező 30 napon belül köteles eltávolítani, és a hirdetési helyet, a berendezést újrahasználhatóan átadni.

(6) Közterületi hirdetőtáblákat pártok közösen is készíthetnek, illetve használhatnak hirdetmények elhelyezésére.

(7) A választással kapcsolatos hirdetmények elhelyezésére e rendeletben foglalt szabályok, valamint a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény szabályai az irányadók.


  IV. fejezet


A közterület-használati díj


  1. §


(1) A közterület-használatért a jogosult köteles  díjat fizetni.

(2) A közterület-használati díj a város közigazgatási területén egységes, az 1. sz. mellékletben foglalt díjtáblázat szerint.

(3) Az igénybe vett terület számításánál a legnagyobb vetületi alapterületet /előtető, eresz/ kell figyelembe venni.

(4) Minden megkezdett m2-t egészként kell figyelembe venni a díjszámítás során.

(5) A közterület-használati díj meghatározható napi, heti, havi és éves díjként. Minden megkezdett időegységet egész időegységnek kell tekinteni.

(6) A közterület használati díj beszedéséről és kezeléséről a polgármesteri hivatal gondoskodik.

(7) A közterület-használatra jogosult köteles a közterület használati díjat megfizetni:

  1. éves jogosultság esetén a tárgyév január 15-ig, évközben kezdés esetén csak befizetés után kezdheti meg a közterület igénybevételét,
  2. havi használat esetén a tárgyhó 5. napjáig, hóközi kezdés esetén legkésőbb a közterület-használat megkezdéséig,
  3. heti használat esetén az igénybevétel megkezdéséig,
  4.  napi használat esetén az igénybevétel megkezdéséig.


10.  §


(1) Nem kell közterület-használati díjat fizetni a 2. sz. mellékletben felsorolt jogosultaknak, a felsorolt közterületi igénybevételi célok, tevékenységek esetén.

(2) A díjfizetési mentességben részesülő nem mentesül a jogosultság megszerzése alól.

(3) Nem részesülhet a díjfizetési mentességben:

  1. jogosulatlan használó,
  2. szabálytalan használat miatt kirótt díj megfizetésére kötelezett,

[14]Helyi közút nem közlekedési célú igénybevétele esetén fizetendő díj

11. §


[15] II/A. FEJEZET


A KÖZTERÜLETEK FILMFORGATÁSI CÉLÚ HASZNÁLATA


11. §


(1) A mozgóképről szóló 2004. évi II. törvényben (a továbbiakban: Mgtv.) foglaltak szerint az önkormányzati közterületek filmforgatási célú használatára e Rendeletnek a kérelem benyújtására, a díjszámításra, engedélyezésre vonatkozó rendelkezései nem terjednek ki.


(2) A közterület filmforgatási célú használatával kapcsolatos - a közterület-használat engedélyezésére és a hatósági bejelentések, kérelmek benyújtására vonatkozó részletes eljárási szabályokat a települési önkormányzat tulajdonában álló közterület filmforgatási célú használatához kapcsolódó részletes szabályokról szóló 205/20133. (V.14.) Korm. rendelet 3.§ (4) bekezdése szerinti - a közterület tulajdonosa által a kormányhivatal és az ügyfél között létrejövő hatósági szerződés jóváhagyására vonatkozó nyilatkozat kiadására vonatkozó jogkörének gyakorlását a képviselő-testület a polgármesterre ruházza át.


(3) A filmforgatási célú közterület-használatra vonatkozóan a hatósági szerződés jóváhagyása megtagadható az alábbi esetekben:

a) az önkormányzati rendezvények időtartamára, azok területén,

b) a mozgáskorlátozottak közlekedésére szolgáló közterületi részeken,

c) gyermekintézmények, iskolák bejáratától 100 méteres körzeten belül,

d) egészségügyi intézmények, gyógyszertárak bejáratától 100 méteres körzeten belül,

e) építési területen.


(4) A stáb parkolása céljára zöldfelület és díszburkolattal ellátott közterület nem használható.


(5) A jelen szakasz szerinti közterület-használat során a közterületet használó a következő feltételeket köteles betartani:

a) a használat teljes időtartama alatt – amennyiben ez a művészeti szempontokkal nem ellentétes - köteles a közterületet tisztán és rendben tartani,

b) a zöldfelületet kímélni,

c) a közterületen környezetszennyezéssel, légszennyezéssel járó tevékenységet nem folytathat, köteles a zajvédelmi előírásokat betartani,

d) a környék nyugalmát, rendjét a lehető legkisebb mértékben zavarhatja meg,

e) 22 óra után zajjal, fényhatással járó tevékenységet a közelben lakók előzetes tájékoztatása mellett és csak különösen indokolt esetben folytathat,

f) a használat befejezését követően a területet legalább az eredeti állapotával egyenértékűen helyreállítani, a rendeltetésének megfelelően, tisztán, kiürített állapotban a közhasználat céljára az önkormányzatnak visszaadni;


(6) Filmforgatás céljából turisztikailag kiemelt területnek minősül a Szabályozási Tervben központi belterületként megjelölt övezet.


(7) A filmforgatás céljából történő közterület-használathoz való hozzájárulás megadását követően bekövetkező, a filmforgatást akadályozó, de a kérelmezőnek fel nem róható, valamint a rendkívüli természeti események következményeinek elhárulását követően a közterület-használatot 8 napon belül biztosítani kell.


(8) A közterület filmforgatási célú használata esetén fizetendő díjakat a 3. számú melléklet tartalmazza.


(9) A közterület-használati díj alól mentesség adható a következő esetekben:

a) oktatási

b) tudományos, ismeretterjesztő

c) filmművészeti állami felsőoktatási képzés keretében,

d) valamint az önkormányzat számára készülő

filmalkotások esetén.


V. fejezet


A jogellenes közterület-használat következményei

12. §

(1) Ha a közterület használata engedélyhez kötött, az engedély nélküli használat esetén a használó a közterület-felügyelő felszólítására, eredménytelenség esetén az engedélyező hatóság kötelezésére köteles a használatot megszüntetni és a közterület eredeti állapotát a saját költségén – minden kártalanítási igény nélkül – helyreállítani.


[16]


[17],[18](2


 [19],[20],[21](3)


(4)[22] Ha a közterületet engedély nélkül vagy az engedélytől eltérő módon használó az engedélyezés feltételeinek megfelel – kérelmére – a hatóság a közterület használatot engedélyezheti.


(5) Ha a használó az (1) bekezdésben előírt felszólításnak, kötelezésnek nem tesz eleget, úgy az engedélyező a használó terhére és veszélyére gondoskodik a közterület-használat megszüntetéséről (pl. elhelyezett tárgyak, berendezések elszállítása).



 VI. fejezet

Értelmező rendelkezések

13. §

E rendelet alkalmazásában:

  1. Reklám és hirdető berendezés: azon látható vagy hallható és látható berendezések, melyek felületén vagy üzemeltetése során reklámnak, hirdetésnek megfelelő információ jelenik meg, illetve hallható.
  2. Hirdetőtábla: Hirdetések, reklámok, közlemények kifüggesztésére használt tábla.
  3. hirdetmény: falragasz, felirat, plakát, szórólap, értesítés, ábrázolás, tájékoztató, valamint választási hirdetmény és kampányanyag, akár nyomdai úton vagy házilag, illetve felfestéssel készül.
  4. Cégtábla, címtábla: a tevékenység helyén vagy közvetlen közelében az ott folytatott tevékenységre, azt végzőre utaló feliratot tartalmazó tábla.

e.)    Alkalmi árusítás: 14 napot meg nem haladó ideiglenes árusító helyen, alkalomszerűen történő értékesítés, idényjellegű cikkek árusítása.

  1. Közterület: a közhasználatra szolgáló minden olyan önkormányzati tulajdonban álló terület, amelyet rendeltetésének megfelelően bárki használhat, ideértve a közterületnek közútként szolgáló és a magánterületnek a közforgalom számára a tulajdonos (használó) által megnyitott és kijelölt részét, továbbá az a magánterület, amelyet azonos feltételekkel bárki használhat. A közterület rendeltetése különösen a közlekedés biztosítása, (utak, terek), a pihenő és emlékhelyek kialakítása (parkok, köztéri szobrok, stb.) közművek elhelyezése.

g.)Közpark: különböző funkciójú természetes és művi elemekkel határolt zöldterületek együtteséből álló közhasználatú létesítmény, amely kertészeti terv alapján lett kialakítva és előírt igényes követelményekkel karbantartva a lakosság pihenését, szabadban való tartózkodását, kikapcsolódását, sport, játék és kulturális tevékenységét valamint az épített környezet klimatikus jellemzőinek javítását szolgálja

h.)Üzemképtelen jármű:

- hatósági engedéllyel vagy jelzéssel nem rendelkező az a jármű, amely

egyébként közúti forgalomban csak ilyen engedéllyel és jelzéssel vehet

részt,

- baleset folytán megsérült és elhagyott jármű,

- műszaki állapotánál fogva közúti közlekedésre alkalmatlan, mert hiányos,      vagy roncs, vagy sérült.

i.)[23]

[24]j) mozgóbolt: a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 2. § 17. pontjában meghatározott, kiskereskedelmi tevékenység folytatására kialakított jármű, illetve járműre szerelt vagy általa vontatott eszköz.


VII. fejezet


Záró rendelkezések

14. §


(1) A rendelet kihirdetésének napján lép hatályba. Rendelkezéseit a hatályba lépését követő új közterület-használati szerződések iránti eljárásra kell alkalmazni.



(2)  E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti a közterület-használat helyi 

szabályozásáról szóló 4/2006. (I.31.)  rendelet, valamint azt módosító 5/2007. (II.2.) számú és a 18/2007. (IV.27.) számú rendeletek.






                                                                                                          [25]1. számú melléklet


Közterület-használati díjak





A közterület-használat célja

Díj

1.

hosszú távú (14 napot elérő vagy meghaladó) árusítás (árusító pavilonok, fülkék)

400,- Ft/m2/nap

2.

idényjellegű –14 napnál rövidebb idejű- alkalmi árusítás (pultok, standok)

650,-Ft=m2/nap


3.

javító, szolgáltató tevékenység

250,- Ft./m2/nap

4.

vendéglátó-ipari és egyéb kereskedelmi egységekhez tartozó előkert létesítése,

használata

400,- Ft./m2/hó

5.

közterületbe nyúló védőtető, előtető, ernyőszerkezet elhelyezése

350,- Ft./m2/hó

67.

üzleti szállítás, rakodás alkalmával áru, göngyöleg elhelyezése

400,- Ft./m2/hó

.

termény, takarmány, tüzelőanyag tárolására (idényjelleggel):

20,- Ft./m2/hó

8.

közhasználatra még át nem adott közterület ideiglenes hasznosítása:

180,- Ft./m2/hó

9.

közterületbe 10 cm-re benyúló hirdető-berendezés, fényreklám, figyelmeztető,

tájékoztató, megállító, cég-, illetve címtábla, kirakatszekrény elhelyezése

500,- Ft./m2/hó

10.

önálló tartószerkezettel rendelkező hirdető-berendezés, fényreklám, figyelmeztető,

tájékoztató, megállító, cég-, illetve címtábla, kirakatszekrény elhelyezése;

500,- Ft./m2/hó

11.

mobil hirdető-berendezés, fényreklám, figyelmeztető, tájékoztató, megállító, cég-,

illetve címtábla, kirakatszekrény elhelyezése

500,- Ft./m2/hó

12.

időszakos (eseti) rendezvények esetén

650,-Ft/m²/nap

13.

plakátok, óriásplakátok, transzparensek, molinók és egyéb hirdetmények elhelyezésére

szolgáló építmények, hirdetési felületek kialakítására

600,- Ft./m2/hó

14.

plakátok, óriásplakátok, transzparensek, molinók és egyéb hirdetmények elhelyezésére

500,- Ft./m2/hét

15.

mobil hangosító-berendezések, hirdető járművek működtetése

-          alkalmi jelleggel (legfeljebb 3 nap):

-          rendszeresen: ( 3 napot meghaladóan)

750,- Ft./nap

450,- Ft./nap

16.

építési munkával kapcsolatos állvány, építőanyag tárolása és törmelék elhelyezése

6 hónapig:100,-Ft/m2/hó, de

min. 500 Ft/hó, ezt követően

12 hónapig: 300,-Ft/m2/hó

17.

sérült, üzemképtelen, közúti közlekedésre alkalmatlan gépkocsi tárolása (maximum 30 napra)

Gépkocsinként

4.000,- Ft.

18.

mutatványos, vidámparki tevékenység

60,- Ft./m2/nap, de min.15000Ft/nap

19.

cirkuszi, vándorcirkuszi tevékenység

30,- Ft./m2/nap, de min.20000.-

Ft/nap

20.

Pótkocsi, munkagép, mezőgazdasági vontató (max. 3,5 tonnát meghaladó összsúlyú)

1.000,-Ft/m2/hó

21.

mozgóbolt keretében folytatott kereskedelmi tevékenység (előzetes útvonalterv szerint) az árusító gépjármű által elfoglalt területre vetítve

650,- Ft/m2/nap


A díjtételek az ÁFÁ-t nem tartalmazzák.


[26]2. számú melléklet


A közterület-használati díj fizetése alóli mentességben részesíthető jogosultak és tevékenységek listája


Alaptevékenységük ellátásához jogosultak:


1.         fegyveres erők,

2.         fegyveres testületek,

3.         rendészeti szervek,

4.         mentők,

5.         jótékonysági szervezetek,

6.         önkormányzat,

7.         önkormányzati intézmények,

9.         polgármesteri hivatal

8.         közhasznú civil szervezetek

9.         egyházak


Tevékenységek:


a.)        közérdekű létesítmények elhelyezése,

b.)        szobrok, közparkok, szökőkutak, településszépészeti létesítmények elhelyezése,

c.)        élet- és balesetveszély,

d.)       köztisztaság, környezetvédelem,

e.)        műemléki és helyi védettség,

f.)        ingyenesen látogatható városi rendezvények,

g.)        szilárd hulladékgyűjtő edényzet közterületi elhelyezése,

h.)        egyházak hitéleti tevékenysége


[27]3. számú melléklet


A közterületek filmforgatási célú használata esetén fizetendő díjak a következők:


a) a város turisztikailag kiemelt központi területein

aa) forgatási helyszínen: 500 Ft/m2/nap,

ab) a technikai kiszolgálás céljára: 200,-Ft/nap,

ac) a stáb parkolás díja: 200 Ft/m2/nap.


b) egyéb területeken

ba) forgatási helyszínen:200 Ft/m2/nap,

bb) a technikai kiszolgálás céljára: 150,-Ft/nap,

bc) a stáb parkolás díja: 100 Ft/m2/nap.”






[1] hatályon kívül helyezte: 5/2012.(III. 30.) önkormányzati rendelet 2012. IV. 1-től

[2] módosította: 5/2012.(III. 30.) önkormányzati rendelet 2012. IV. 1-től

[3] hatályon kívül helyezte: 5/2012.(III. 30.) önkormányzati rendelet 2012. IV. 1-től

[4] hatályon kívül helyezte a 32/2013. (X.31. önkormányzati rendelet 5.§ (1) bek., hatályos 2013. XI. 4-től

[5] hatályon kívül helyezte: 5/2012.(III. 30.) önkormányzati rendelet 2012. IV. 1-től

[6] kiegészítette: 20/2012. (VIII. 14.) önkormányzati rendelete 2012. VIII. 14-től


[7] hatályon kívül helyezte: 5/2012.(III. 30.) önkormányzati rendelet 2012. IV. 1-től

[8] módosította: 5/2012.(III. 30.) önkormányzati rendelet 2012. IV. 1-től

[9] módosította: 23/2009.(X.13) számú rendelet 1. §-a, hatályos 2009. X.13-tól

[10] utolsó mondatot hatályon kívül helyezte: 23/2009.(X.13) számú rendelet 2009. X.13-tól

[11] módosította: 5/2012.(III. 30.) önkormányzati rendelet 2012. IV. 1-től

[12] módosította: 5/2012.(III. 30.) önkormányzati rendelet 2012. IV. 1-től

[13] hatályon kívül helyezte a 32/2013. (X.31. önkormányzati rendelet 5.§ (2) bek., hatályos 2013. XI. 4-től

[14] hatályon kívül helyezte: 5/2012.(III. 30.) önkormányzati rendelet 2012. IV. 1-től

[15] Módosította a 32/2013. (X. 31.) önkormányzati rendelet 1. §-a, hatályos  2013. XI. 4-től

[16] hatályon kívül helyezte: a szabálysértési rendelkezések hatályon kívül helyezéséről szóló 13/2012. (V. 30.) önkormányzati rendelet 2.§ (2) bekezdése, hatályos 2012. V.1-től

[17] kiegészítette a 20/2012. (VIII. 14.) önkormányzati rendelete 2012. VIII. 14-től

[18] hatályon kívül helyezte: 28/2012. (XI.29.) önkormányzati rendelete

[19] a szövegrészletet hatályon kívül helyezte: a szabálysértési rendelkezések hatályon kívül helyezéséről szóló 13/2012. (V. 30.) önkormányzati rendelet 2.§ (2) bekezdése, hatályos 2012. V.1-től

[20] az első mondatot módosította: 20/2012. (VIII. 14.) önkormányzati rendelet 2012. VIII.-14-től

[21] hatályon kívül helyezte: 28/2012. (XI.29.) önkormányzati rendelete

[22] módosította a 32/2013. (X.31. önkormányzati rendelet 5.§ (3) bek., hatályos 2013. XI. 4-től

[23] hatályon kívül helyezte: 5/2012.(III. 30.) önkormányzati rendelet 2012. IV. 1-től

[24] kiegészítette: : 20/2012. (VIII. 14.) önkormányzati rendelete 2012. VIII. 14-től

[25] Módosította a 32/2013. (X. 31.) önkormányzati rendelet 2. §-a, hatályos  2013. XI. 4-től

[26] Módosította a 32/2013. (X. 31.) önkormányzati rendelet 3. §-a, hatályos  2013. XI. 4-től


[27] Módosította a 32/2013. (X. 31.) önkormányzati rendelet 4. §-a, hatályos  2013. XI. 4-től