Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2007. (VI. 29.) önkormányzati rendelete
A közterület-használat helyi szabályozásáról
Hatályos: 2018. 01. 01- 2018. 09. 30Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2007. (VI.29.) önkormányzati rendelete
A közterület-használat helyi szabályozásáról
2018-01-01-tól 2018-09-30-ig
(A jogszabály egységes szerkezetbe foglalva.)
A Hajdúsámson Város Önkormányzatának képviselő-testülete a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 44/A. (2) bekezdése és a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdése alapján az alábbi rendeletet alkotja.
I. fejezet
Általános rendelkezések
1. §
(1) A rendelet célja, hogy meghatározza a városképi, kereskedelmi, idegenforgalmi, közegészségügyi, köztisztasági valamint közlekedésbiztonsági szempontok – valamint a helyi adottságok - figyelembevételével a közterület rendeltetésétől eltérő célú használatának szabályait.
A rendelet hatálya
2. §
(1) E rendelet hatálya kiterjed Hajdúsámson Város területén lévő minden közterületre és közhasználatra átadott magánterületekre, földrészletekre.
(2) A rendelet hatálya nem terjed ki:
- [1]
- önkormányzati rendelettel külön szabályozott területekre
(3) A rendelet hatálya kiterjed minden, a közterületet használó természetes és jogi személyre és jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságra.
II. fejezet
Közterület használata
3. §
(1) A közterületeket, azok építményeit, berendezéseit és felszereléseit rendeltetésüknek megfelelően - állaguk sérelme nélkül és az általános magatartási szabályok betartásával - mindenki ingyenesen használhatja.
(2) A rendeltetéstől eltérő célra használni közterületet (továbbiakban: közterület-használat) hatósági szerződés (engedély) és ezen rendelet 1. számú mellékletben felsorolt díjak megfizetése alapján lehet.
(3) Hajdúsámson Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a közterület használat engedélyezésével kapcsolatos hatáskörének gyakorlását a polgármesterre ruházza át.
[2](4) A közterület használatához szerződés szükséges.
- üzlethomlokzaton elhelyezett, közterületbe nyúló védőtetőre, kirakatszekrényre, cégtáblára, címtáblára, reklámberendezés, védőtető, ernyő, fényreklám, üzletkörrel kapcsolatos hirdetményekre és hirdető berendezések elhelyezésére,
- a létesítményekhez jogszabályilag szükséges, a közút területén kívül kialakításra kerülő személygépkocsi várakozóhelyekre és üzemeltetéshez szükséges közterületi igénnyel járó tevékenységekhez,
- önkormányzati tulajdonú földterületre ideiglenesen vagy meghatározott időre nem önkormányzati tulajdonú felépítmény üzemeltetéséhez szükséges területre, közterület igénybevételével rendezett, a település egészét érintő rendezvények, vásárok, kiállítások, országos rendezvénysorozathoz kapcsolódó tevékenységek, iparművészeti vásár, sport- és kultúrrendezvények, mutatványos és egyéb rendszeres és alkalmi /szezonális/ rendezvények és alkalmi ideiglenes árusítás esetén,
- közlekedéssel, köztisztasággal, közbiztonsággal kapcsolatos utcai berendezések és köztárgyak elhelyezéséhez, ide nem értve az önkormányzat, valamint a köztisztasággal kapcsolatos közszolgáltatást végző által kihelyezett gyűjtőedényeket, illetve az önkormányzat által szervezett szemétgyűjtés keretében a háztartási hulladéknak az arra megszabott edényben vagy más módon való elhelyezését,
- Távbeszélő fülke, nem az egyetemes és engedélyes postai szolgáltató által elhelyezett postai levélszekrény, totó-lottó és egyéb gyűjtőládák elhelyezéséhez,
- Szobor, emlékmű, díszkút, vízmedence, szökőkút, alapzatos zászlórúd, önálló hirdető berendezés, közvilágítási berendezések, pihenőparkok, játszóterek berendezésének elhelyezéséhez,
- építési állvány, építőanyag és építési törmelék ideiglenes elhelyezésére, közterület felbontásával és építésével kapcsolatos munkákhoz,
- [3]
- [4]
- sátrak /cirkuszi, lakodalmas, kiállítási, vásári stb./ közterületen történő elhelyezéséhez,
- zöldterület bármely célú igénybevételéhez.
- üzemképtelen jármű ideiglenes tárolása,
- teher- és áruszállításra szolgáló gépjármű, mezőgazdasági vontató,
- munkagép, pótkocsi tárolására vonatkozóan.
- [5]
p.)[6] a település területén mozgóbolt keretében folytatott kereskedelmi tevékenység végzéséhez (mozgóárusításhoz).
(5) A szerződés jogosultja a közterület használati jogát másra nem ruházhatja át, azt nem cserélheti el.
(6) A szerződés nem pótolja vagy helyettesíti a jogszabályban előírt egyéb hatósági vagy szakhatósági engedélyek beszerzését, mely a kérelmező feladata.
4. §
(1) Nem kell szerződést kötni:
- életveszély, vagyonkár, baleset elhárításához szükséges közterület – 72 órát meg nem haladó – igénybevétele,
- önkormányzat által kihelyezett utcabútorok, berendezési tárgyak, figyelemfelkeltő, tájékoztató és hirdetőtáblák, közvilágítási és tartóoszlopok elhelyezése,
- úttartozékok és közlekedésszabályozó berendezések elhelyezése, valamint
- az önkormányzat bonyolításában végzett út- és járdakarbantartó munkák során szükségessé váló közterület igénybevétele esetén,
- [7] legfeljebb 4 óra időtartamú rendezvényekhez, amennyiben a közlekedést nem akadályozza és a rendezvény helyét és idejét a polgármesteri hivatalba előzetesen írásban bejelentették,
- tüzelőanyag, építési munka végzéséhez szükséges építési anyag legfeljebb 48 óra időtartamú tárolásához,
- üzletek, vendéglátóhelyek előtti közterületre az üzemeltető által kihelyezett hulladékgyűjtő edények elhelyezéséhez.
(2) Szerződés csak azzal köthető, aki rendelkezik
- a közterületen folytatni kívánt tevékenység gyakorlására jogosító okirattal,
- a tevékenység végzéséhez szükséges hatósági engedélyekkel,
- közút, járda területét érintő közterület használat esetén a kezelő hozzájáruló nyilatkozatával,
- vendéglátóipari előkert létesítése esetén a közterületen elhelyezendő szerkezeteknek a jóváhagyott helyszínrajzával, műszaki tervével.
(3) Közterületen csak a külön jogszabályban meghatározott termékek árusíthatók.
(4) Nem köthető szerződés az alábbi célokra:
- szeszes ital árusításához, kivéve a vendéglátó-ipari előkertet,
- a közlekedés biztonságát zavaró (utak és útkereszteződések, csomópontok
beláthatóságát akadályozó, közúti és jelzőtáblákat takaró) berendezésekre, és
anyagok elhelyezésére,
c.) üzlet kitelepült árusítására, abban az esetben, ha a területhasználat meghaladja a
kérelmező üzlet alapterületének 50%-át, illetve vendéglátó egységek vendéglátó-
ipari előkertjeinek esetén az üzlet alapterületének 100%-át.
d.) 3.5 tonnát meghaladó összsúlyú teher és áruszállítást szolgáló gépjárműre, munkagépre.
A szerződés iránti kérelem
5. §
(1)[8],[9],[10] A szerződés megkötése kérelemre indul. A kérelmet annak kell előterjesztenie, aki a közterületet használni kívánja. A kérelmet a szükséges szakhatósági engedélyekkel együtt a közterület igénybe vétele előtt legalább 15 nappal kell benyújtani.
(2) Ha a közterület igénybevétele építési munka végzésével kapcsolatos állvány, építőanyag, törmelék elhelyezése céljából szükséges, a szerződés megkötését a kivitelezést megrendelő ingatlan tulajdonosának a kivitelező vállalkozó megjelölésével vagy a kivitelezőnek kell kérnie. A közterület igénybevételének befejezése után az eredeti állapot helyreállításáért a kérelmező és kivitelező egyetemlegesen felelős.
(3) A szerződés iránti kérelemnek tartalmazni kell:
a) a kérelmező nevét, lakóhelyének, székhelyének címét, adóazonosító számát,
b) a közterület igénybevételének célját és időtartamát,
c) a mezőgazdasági kistermelők és őstermelők esetében az őstermelő igazolvány másolatát, vállalkozó esetén a vállalkozási engedély, cégbírósági végzés másolatát (a folytatni kívánt tevékenység gyakorlására jogosító okirat másolatát),
d) a közterület nagyságát, helyének és a használat módjának, a napi árusítás időtartamának pontos meghatározását,
e) a folytatni kívánt tevékenységhez szükséges hatósági engedélyeket,
f) út, járda, térburkolat, zöldterület esetén a terület helyreállítására vonatkozó megrendelés egy példányának becsatolását vagy a kérelmező azon nyilatkozatát és igazolását, hogy a helyreállítást önerőből és kellő szakértelemmel el tudja látni,
g) amennyiben a közterület igénybevétel a közúti járműforgalmat befolyásolja, M=1:500 méretarányú, szaktervező által készített forgalomtechnikai tervet 2 példányban,
i) rendezvény, vásár esetén a terület takarítására vonatkozó megrendelést vagy nyilatkozatot,
j) azon berendezési tárgyak felállítása és üzemeltetése esetén, melyeknek időszakos felülvizsgálata szükséges, az utolsó érvényes felülvizsgálati szakvéleményt.
A szerződés tartalma[11]
6. §
(1) A szerződésnek tartalmaznia kell:
a) az engedélyes nevét, lakóhelyének, székhelyének címét, adóazonosító számát,
b) a közterület igénybevételének célját és időtartamát, vagy azt, hogy a szerződéses jogviszony milyen feltételek bekövetkezéséig tart,
c) a közterület-igénybevétel helyének, módjának, mértékének és feltételeinek pontos meghatározását,
d) a szerződéses jogviszony megszűnése esetére az eredeti állapot helyreállítására vonatkozó kötelezettség előírását,
e) közterület használati díj fizetési kötelezettség esetében a díj mértékét és fizetésének módját, a díjfizetés elmulasztásának, a szerződéstől eltérő közterület-használat esetén annak jogkövetkezményeit,
f) az anyagok és szerkezetek tárolásával kapcsolatosan a szerződésben ki kell kötni, hogy a tárolás csak a munka-, baleset- és egészségvédelmi óvórendszabályokban előírt módon történhet.
(2) Az építési munka végzésének tartamára szóló szerződésben, amennyiben szükséges, elő kell írni a közterület felől a városképi követelményeket kielégítő ideiglenes palánk vagy védőháló létesítését.
(3) Ha a járdát teljes szélességben el kell foglalni az építkezés során, és a gyalogosközlekedés a másik oldalon lévő járdára nem terelhető át, a közterület-használati joggal rendelkező köteles saját költségén az építési területén az elfoglalt járdával azonos hosszan, a gyalogosok számára, védőtetővel ellátott átjárót létesíteni, és annak szabvány szerinti megjelöléséről gondoskodni vagy a járda mentén lévő zöldsávban ideiglenes járdát építeni. A munkák befejezése után az ideiglenes járdát el kell bontani, a zöldsávot az eredeti állapotnak megfelelően helyre kell állítani.
(4)[12] Az engedély megadásáról a kérelmezővel szerződést kell kötni. A szerződést a polgármester, valamint az engedélyes, vagy az általa meghatalmazott személy írja alá. A meghatalmazást közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni. A szerződésre egyéb tekintetben a 2004. CXL. törvény 76-77. §-aiban foglaltak az irányadók. A szerződés egy példányát meg kell küldeni:
- a kérelmezőnek
- a közterület használati díj beszedésével megbízott polgármesteri hivatal szervezeti egységének (pénzügyi gazdasági iroda)
- az engedélyezési eljárásban közreműködő szakhatóságoknak
(5) Amennyiben a hatáskör gyakorlója a közterület-használati engedély kiadását megtagadja erről a 2004. évi CXL. törvény szabályait figyelembe vevő hatósági határozattal dönt.
A közterület használat időtartama
7. §
(1) A közterület használatára vonatkozó jogviszony legrövidebb időtartama 1 nap, leghosszabb időtartama 1 év. 1 éven túli időtartamra vonatkozó közterület-használati kérelem esetén a szerződéskötésről a képviselő-testület dönt.
(2) A szerződés megszűnik akkor is, ha a közterületen folytatott tevékenységre jogosító engedély érvényét veszti.
(3) A szerződést, annak lejárta előtt legalább 15 nappal benyújtott kérelemre, a szerződő felek - amennyiben a szerződéskötés feltételei fennállnak - meghosszabbíthatják. A szerződés módosítására a 2004. CXL. törvény 77. § (1) bekezdésében foglaltak az irányadók.
III. fejezet
Hirdetmények, választási hirdetmények elhelyezésének szabályai
8. §
(1) Plakátokat, óriásplakátokat, transzparenseket és egyéb hirdetményeket az e célból létesített hirdető berendezéseken vagy hirdető táblán kell elhelyezni. A szerződés megkötésére e rendelet rendelkezéseit megfelelően kell alkalmazni.
(2)[13]
(3) A reklám, illetve a hirdetés céljából engedélyezett közterület-használat nem akadályozhatja az állami és önkormányzati ünnepekkel, megemlékezésekkel és az állami és önkormányzati rendezvényekkel kapcsolatos lobogózási kötelezettségek teljesítését.
(4) Választási – és egyéb hirdetményeket tilos elhelyezni:
- műemléki, műemlék jellegű, városképi jelentőségű épületeken;
- köztéri szobrokon, térplasztikákon, illetve azok talpazatán;
- középület falain, illetve az azokhoz tartozó kerítésen;
- a szavazóhelyiséget tartalmazó ingatlanon, az ingatlanon álló felülépítmények falain, illetve annak kerítésén;
- közterületeken fákra (sövényekre), közparkban;
- sablon felhasználásával vagy egyéb módon járdára, utcára felfestve.
(5) A hirdetmények csak vízoldékony ragasztóval rögzíthetők és a köztisztasági előírások betartásával terjeszthetők. Az aktualitásukat vesztett hirdetményeket a kihelyező 30 napon belül köteles eltávolítani, és a hirdetési helyet, a berendezést újrahasználhatóan átadni.
(6) Közterületi hirdetőtáblákat pártok közösen is készíthetnek, illetve használhatnak hirdetmények elhelyezésére.
(7) A választással kapcsolatos hirdetmények elhelyezésére e rendeletben foglalt szabályok, valamint a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény szabályai az irányadók.
IV. fejezet
A közterület-használati díj
- §
(1) A közterület-használatért a jogosult köteles díjat fizetni.
(2) A közterület-használati díj a város közigazgatási területén egységes, az 1. sz. mellékletben foglalt díjtáblázat szerint.
(3) Az igénybe vett terület számításánál a legnagyobb vetületi alapterületet /előtető, eresz/ kell figyelembe venni.
(4) Minden megkezdett m2-t egészként kell figyelembe venni a díjszámítás során.
(5) A közterület-használati díj meghatározható napi, heti, havi és éves díjként. Minden megkezdett időegységet egész időegységnek kell tekinteni.
(6) A közterület használati díj beszedéséről és kezeléséről a polgármesteri hivatal gondoskodik.
(7) A közterület-használatra jogosult köteles a közterület használati díjat megfizetni:
- éves jogosultság esetén a tárgyév január 15-ig, évközben kezdés esetén csak befizetés után kezdheti meg a közterület igénybevételét,
- havi használat esetén a tárgyhó 5. napjáig, hóközi kezdés esetén legkésőbb a közterület-használat megkezdéséig,
- heti használat esetén az igénybevétel megkezdéséig,
- napi használat esetén az igénybevétel megkezdéséig.
10. §
(1) Nem kell közterület-használati díjat fizetni a 2. sz. mellékletben felsorolt jogosultaknak, a felsorolt közterületi igénybevételi célok, tevékenységek esetén.
(2) A díjfizetési mentességben részesülő nem mentesül a jogosultság megszerzése alól.
(3) Nem részesülhet a díjfizetési mentességben:
- jogosulatlan használó,
- szabálytalan használat miatt kirótt díj megfizetésére kötelezett,
10/A. §[14]
Díjmentes a közterület használata a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 37/C. §-ának hatálya alá tartozó igénybevétel céljából.
[15]Helyi közút nem közlekedési célú igénybevétele esetén fizetendő díj
11. §
[16] II/A. FEJEZET
A KÖZTERÜLETEK FILMFORGATÁSI CÉLÚ HASZNÁLATA
11. §
(1) A mozgóképről szóló 2004. évi II. törvényben (a továbbiakban: Mgtv.) foglaltak szerint az önkormányzati közterületek filmforgatási célú használatára e Rendeletnek a kérelem benyújtására, a díjszámításra, engedélyezésre vonatkozó rendelkezései nem terjednek ki.
(2)[17] A közterület filmforgatási célú használatával kapcsolatos - a közterület-használat engedélyezésére és a hatósági bejelentések, kérelmek benyújtására vonatkozó részletes eljárási szabályokat a közterületek és az állami tulajdonban álló ingatlanok filmforgatási célú használatának részletes szabályairól szóló 302/2016 (X. 13.) Korm. rendeletben meghatározottak szerinti - a Magyar Nemzeti Filmalap Közhasznú Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaságnál benyújtott a közterület tulajdonosa és az ügyfél között létrejövő hatósági szerződés jóváhagyására vonatkozó nyilatkozat kiadására vonatkozó jogkörének gyakorlását a képviselő-testület a polgármesterre ruházza át.
(3) A filmforgatási célú közterület-használatra vonatkozóan a hatósági szerződés jóváhagyása megtagadható az alábbi esetekben:
a) az önkormányzati rendezvények időtartamára, azok területén,
b) a mozgáskorlátozottak közlekedésére szolgáló közterületi részeken,
c) gyermekintézmények, iskolák bejáratától 100 méteres körzeten belül,
d) egészségügyi intézmények, gyógyszertárak bejáratától 100 méteres körzeten belül,
e) építési területen.
(4) A stáb parkolása céljára zöldfelület és díszburkolattal ellátott közterület nem használható.
(5) A jelen szakasz szerinti közterület-használat során a közterületet használó a következő feltételeket köteles betartani:
a) a használat teljes időtartama alatt – amennyiben ez a művészeti szempontokkal nem ellentétes - köteles a közterületet tisztán és rendben tartani,
b) a zöldfelületet kímélni,
c) a közterületen környezetszennyezéssel, légszennyezéssel járó tevékenységet nem folytathat, köteles a zajvédelmi előírásokat betartani,
d) a környék nyugalmát, rendjét a lehető legkisebb mértékben zavarhatja meg,
e) 22 óra után zajjal, fényhatással járó tevékenységet a közelben lakók előzetes tájékoztatása mellett és csak különösen indokolt esetben folytathat,
f) a használat befejezését követően a területet legalább az eredeti állapotával egyenértékűen helyreállítani, a rendeltetésének megfelelően, tisztán, kiürített állapotban a közhasználat céljára az önkormányzatnak visszaadni;
(6) Filmforgatás céljából turisztikailag kiemelt területnek minősül a Szabályozási Tervben központi belterületként megjelölt övezet.
(7) A filmforgatás céljából történő közterület-használathoz való hozzájárulás megadását követően bekövetkező, a filmforgatást akadályozó, de a kérelmezőnek fel nem róható, valamint a rendkívüli természeti események következményeinek elhárulását követően a közterület-használatot 8 napon belül biztosítani kell.
(8) A közterület filmforgatási célú használata esetén fizetendő díjakat a 3. számú melléklet tartalmazza.
(9) A közterület-használati díj alól mentesség adható a következő esetekben:
a) oktatási
b) tudományos, ismeretterjesztő
c) filmművészeti állami felsőoktatási képzés keretében,
d) valamint az önkormányzat számára készülő
filmalkotások esetén.
V. fejezet
A jogellenes közterület-használat következményei
12. §
(1) Ha a közterület használata engedélyhez kötött, az engedély nélküli használat esetén a használó a közterület-felügyelő felszólítására, eredménytelenség esetén az engedélyező hatóság kötelezésére köteles a használatot megszüntetni és a közterület eredeti állapotát a saját költségén – minden kártalanítási igény nélkül – helyreállítani.
(4)[24] Ha a közterületet engedély nélkül vagy az engedélytől eltérő módon használó az engedélyezés feltételeinek megfelel – kérelmére – a hatóság a közterület használatot engedélyezheti.
(5) Ha a használó az (1) bekezdésben előírt felszólításnak, kötelezésnek nem tesz eleget, úgy az engedélyező a használó terhére és veszélyére gondoskodik a közterület-használat megszüntetéséről (pl. elhelyezett tárgyak, berendezések elszállítása).
VI. fejezet
Értelmező rendelkezések
13. §
E rendelet alkalmazásában:
- Reklám és hirdető berendezés: azon látható vagy hallható és látható berendezések, melyek felületén vagy üzemeltetése során reklámnak, hirdetésnek megfelelő információ jelenik meg, illetve hallható.
- Hirdetőtábla: Hirdetések, reklámok, közlemények kifüggesztésére használt tábla.
- hirdetmény: falragasz, felirat, plakát, szórólap, értesítés, ábrázolás, tájékoztató, valamint választási hirdetmény és kampányanyag, akár nyomdai úton vagy házilag, illetve felfestéssel készül.
- Cégtábla, címtábla: a tevékenység helyén vagy közvetlen közelében az ott folytatott tevékenységre, azt végzőre utaló feliratot tartalmazó tábla.
- Alkalmi árusítás: 14 napot meg nem haladó ideiglenes árusító helyen, alkalomszerűen történő értékesítés, idényjellegű cikkek árusítása.
- Közterület: a közhasználatra szolgáló minden olyan önkormányzati tulajdonban álló terület, amelyet rendeltetésének megfelelően bárki használhat, ideértve a közterületnek közútként szolgáló és a magánterületnek a közforgalom számára a tulajdonos (használó) által megnyitott és kijelölt részét, továbbá az a magánterület, amelyet azonos feltételekkel bárki használhat. A közterület rendeltetése különösen a közlekedés biztosítása, (utak, terek), a pihenő és emlékhelyek kialakítása (parkok, köztéri szobrok, stb.) közművek elhelyezése.
- Közpark: különböző funkciójú természetes és művi elemekkel határolt zöldterületek együtteséből álló közhasználatú létesítmény, amely kertészeti terv alapján lett kialakítva és előírt igényes követelményekkel karbantartva a lakosság pihenését, szabadban való tartózkodását, kikapcsolódását, sport, játék és kulturális tevékenységét valamint az épített környezet klimatikus jellemzőinek javítását szolgálja
- Üzemképtelen jármű:
- hatósági engedéllyel vagy jelzéssel nem rendelkező az a jármű, amely
egyébként közúti forgalomban csak ilyen engedéllyel és jelzéssel vehet
részt,
- baleset folytán megsérült és elhagyott jármű,
- műszaki állapotánál fogva közúti közlekedésre alkalmatlan, mert hiányos, vagy roncs, vagy sérült.
[26]j) mozgóbolt: a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 2. § 17. pontjában meghatározott, kiskereskedelmi tevékenység folytatására kialakított jármű, illetve járműre szerelt vagy általa vontatott eszköz.
VII. fejezet
Záró rendelkezések
14. §
(1) A rendelet kihirdetésének napján lép hatályba. Rendelkezéseit a hatályba lépését követő új közterület-használati szerződések iránti eljárásra kell alkalmazni.
(2) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti a közterület-használat helyi
szabályozásáról szóló 4/2006. (I.31.) rendelet, valamint azt módosító 5/2007. (II.2.) számú és a 18/2007. (IV.27.) számú rendeletek.
[27]1. számú melléklet
Közterület-használati díjak
A közterület-használat célja | Díj | |
1. | hosszú távú (14 napot elérő vagy meghaladó) árusítás (árusító pavilonok, fülkék) | 400,- Ft/m2/nap |
2. | idényjellegű –14 napnál rövidebb idejű- alkalmi árusítás (pultok, standok) | 650,-Ft=m2/nap |
3. | javító, szolgáltató tevékenység | 250,- Ft./m2/nap |
4. | vendéglátó-ipari és egyéb kereskedelmi egységekhez tartozó előkert létesítése, használata | 400,- Ft./m2/hó |
5. | közterületbe nyúló védőtető, előtető, ernyőszerkezet elhelyezése | 350,- Ft./m2/hó |
67. | üzleti szállítás, rakodás alkalmával áru, göngyöleg elhelyezése | 400,- Ft./m2/hó |
. | termény, takarmány, tüzelőanyag tárolására (idényjelleggel): | 20,- Ft./m2/hó |
8. | közhasználatra még át nem adott közterület ideiglenes hasznosítása: | 180,- Ft./m2/hó |
9. | közterületbe 10 cm-re benyúló hirdető-berendezés, fényreklám, figyelmeztető, tájékoztató, megállító, cég-, illetve címtábla, kirakatszekrény elhelyezése | 500,- Ft./m2/hó |
10. | önálló tartószerkezettel rendelkező hirdető-berendezés, fényreklám, figyelmeztető, tájékoztató, megállító, cég-, illetve címtábla, kirakatszekrény elhelyezése; | 500,- Ft./m2/hó |
11. | mobil hirdető-berendezés, fényreklám, figyelmeztető, tájékoztató, megállító, cég-, illetve címtábla, kirakatszekrény elhelyezése | 500,- Ft./m2/hó |
12. | időszakos (eseti) rendezvények esetén | 650,-Ft/m²/nap |
13. | plakátok, óriásplakátok, transzparensek, molinók és egyéb hirdetmények elhelyezésére szolgáló építmények, hirdetési felületek kialakítására | 600,- Ft./m2/hó |
14. | plakátok, óriásplakátok, transzparensek, molinók és egyéb hirdetmények elhelyezésére | 500,- Ft./m2/hét |
15. | mobil hangosító-berendezések, hirdető járművek működtetése - alkalmi jelleggel (legfeljebb 3 nap): - rendszeresen: ( 3 napot meghaladóan) | 750,- Ft./nap 450,- Ft./nap |
16. | építési munkával kapcsolatos állvány, építőanyag tárolása és törmelék elhelyezése | 6 hónapig:100,-Ft/m2/hó, de min. 500 Ft/hó, ezt követően 12 hónapig: 300,-Ft/m2/hó |
17. | sérült, üzemképtelen, közúti közlekedésre alkalmatlan gépkocsi tárolása (maximum 30 napra) | Gépkocsinként 4.000,- Ft. |
18. | mutatványos, vidámparki tevékenység | 60,- Ft./m2/nap, de min.15000Ft/nap |
19. | cirkuszi, vándorcirkuszi tevékenység | 30,- Ft./m2/nap, de min.20000.- Ft/nap |
20. | Pótkocsi, munkagép, mezőgazdasági vontató (max. 3,5 tonnát meghaladó összsúlyú) | 1.000,-Ft/m2/hó |
21. | mozgóbolt keretében folytatott kereskedelmi tevékenység (előzetes útvonalterv szerint) az árusító gépjármű által elfoglalt területre vetítve | 650,- Ft/m2/nap |
A díjtételek az ÁFÁ-t nem tartalmazzák.
[28]2. számú melléklet
A közterület-használati díj fizetése alóli mentességben részesíthető jogosultak és tevékenységek listája
Alaptevékenységük ellátásához jogosultak:
1. fegyveres erők,
2. fegyveres testületek,
3. rendészeti szervek,
4. mentők,
5. jótékonysági szervezetek,
6. önkormányzat,
7. önkormányzati intézmények,
9. polgármesteri hivatal
8. közhasznú civil szervezetek
9. egyházak
Tevékenységek:
a.) közérdekű létesítmények elhelyezése,
b.) szobrok, közparkok, szökőkutak, településszépészeti létesítmények elhelyezése,
c.) élet- és balesetveszély,
d.) köztisztaság, környezetvédelem,
e.) műemléki és helyi védettség,
f.) ingyenesen látogatható városi rendezvények,
g.) szilárd hulladékgyűjtő edényzet közterületi elhelyezése,
h.) egyházak hitéleti tevékenysége
A közterületek filmforgatási célú használata esetén fizetendő díjak a következők:
a) a város turisztikailag kiemelt központi területein
aa) forgatási helyszínen: 500 Ft/m2/nap,
ab) a technikai kiszolgálás céljára: 200,-Ft/nap,
ac) a stáb parkolás díja: 200 Ft/m2/nap.
b) egyéb területeken
ba) forgatási helyszínen:200 Ft/m2/nap,
bb) a technikai kiszolgálás céljára: 150,-Ft/nap,
bc) a stáb parkolás díja: 100 Ft/m2/nap.”
hatályon kívül helyezte: 5/2012.(III. 30.) önkormányzati rendelet 2012. IV. 1-től
módosította: 5/2012.(III. 30.) önkormányzati rendelet 2012. IV. 1-től
hatályon kívül helyezte: 5/2012.(III. 30.) önkormányzati rendelet 2012. IV. 1-től
hatályon kívül helyezte a 32/2013. (X.31. önkormányzati rendelet 5.§ (1) bek., hatályos 2013. XI. 4-től
hatályon kívül helyezte: 5/2012.(III. 30.) önkormányzati rendelet 2012. IV. 1-től
kiegészítette: 20/2012. (VIII. 14.) önkormányzati rendelete 2012. VIII. 14-től
hatályon kívül helyezte: 5/2012.(III. 30.) önkormányzati rendelet 2012. IV. 1-től
módosította: 5/2012.(III. 30.) önkormányzati rendelet 2012. IV. 1-től
módosította: 23/2009.(X.13) számú rendelet 1. §-a, hatályos 2009. X.13-tól
utolsó mondatot hatályon kívül helyezte: 23/2009.(X.13) számú rendelet 2009. X.13-tól
módosította: 5/2012.(III. 30.) önkormányzati rendelet 2012. IV. 1-től
hatályon kívül helyezte a 32/2013. (X.31. önkormányzati rendelet 5.§ (2) bek., hatályos 2013. XI. 4-től
Kiegészítette Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2017. (XII. 14.) önkormányzati rendelete 1. §-a. Hatályos 2018. I. 1-jétől
hatályon kívül helyezte: 5/2012.(III. 30.) önkormányzati rendelet 2012. IV. 1-től
Módosította a 32/2013. (X. 31.) önkormányzati rendelet 1. §-a, hatályos 2013. XI. 4-től
Módosította Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2017. (III. 30.) önkormányzati rendelete a közterület-használat helyi szabályozásáról szóló 23/2007. (IV. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló rendelet 1. §-a, Hatályos 2017. III. 31-től
hatályon kívül helyezte: a szabálysértési rendelkezések hatályon kívül helyezéséről szóló 13/2012. (V. 30.) önkormányzati rendelet 2.§ (2) bekezdése, hatályos 2012. V.1-től
kiegészítette a 20/2012. (VIII. 14.) önkormányzati rendelete 2012. VIII. 14-től
hatályon kívül helyezte: 28/2012. (XI.29.) önkormányzati rendelete
a szövegrészletet hatályon kívül helyezte: a szabálysértési rendelkezések hatályon kívül helyezéséről szóló 13/2012. (V. 30.) önkormányzati rendelet 2.§ (2) bekezdése, hatályos 2012. V.1-től
az első mondatot módosította: 20/2012. (VIII. 14.) önkormányzati rendelet 2012. VIII.-14-től
hatályon kívül helyezte: 28/2012. (XI.29.) önkormányzati rendelete
módosította a 32/2013. (X.31. önkormányzati rendelet 5.§ (3) bek., hatályos 2013. XI. 4-től
hatályon kívül helyezte: 5/2012.(III. 30.) önkormányzati rendelet 2012. IV. 1-től
kiegészítette: : 20/2012. (VIII. 14.) önkormányzati rendelete 2012. VIII. 14-től
Módosította a 32/2013. (X. 31.) önkormányzati rendelet 2. §-a, hatályos 2013. XI. 4-től
Módosította a 32/2013. (X. 31.) önkormányzati rendelet 4. §-a, hatályos 2013. XI. 4-től
Hatályon kívül helyezte Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2017. (III. 30.) önkormányzati rendelete a közterület –használat helyi szabályozásáról szóló 23/2007. (IV. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló rendeletének 2. §-a Hatályos: 2017. III. 31-től