Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete 17/2014. (IX.11.) önkormányzati rendelete
A közterületek elnevezésének, valamint az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés és a házszám-megállapítás szabályairól
Hatályos: 2015. 12. 01- 2023. 04. 27Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete 17/2014. (IX.11.) önkormányzati rendelete
A közterületek elnevezésének, valamint az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés és a házszám-megállapítás szabályairól
Hajdúsámson Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselő-testület) az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében eljárva, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 143. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, valamint a 13. § (1) bekezdés 3. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a közterületek elnevezésének, valamint az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés és a házszám-megállapítás szabályairól az alábbi rendeletet alkotja:
Általános rendelkezések
1. § (1) A rendelet célja, hogy Hajdúsámson város közterületei elnevezésének és az azokhoz csatlakozó ingatlanok házszámozásának egységes rendjét, ezáltal a megfelelő tájékozódást biztosítsa, ennek során a területek azonosíthatósága, illetőleg az ingatlant használó személyek elérhetősége érdekében érvényre juttassa a helyi sajátosságokat, illetve az igazgatási, földrajzi, történelmi, közlekedési és nyelvhelyességi szempontokat.
(2) A rendelet tárgyi hatálya kiterjed
a) Hajdúsámson város közigazgatási területén lévő közterületekre, az elnevezésükkel kapcsolatos eljárási szabályokra, továbbá
b) az elnevezett közterületekhez csatlakozó, önálló helyrajzi szám alatt nyilvántartott beépítetlen ingatlanok, valamint az előbbi feltételeknek megfelelő beépített ingatlanok főépülete házszámának (a továbbiakban együtt: házszám) megállapítására, illetőleg a házszám feltüntetési módjára.
Értelmező rendelkezések
2. § (1) Közterület: Közterület: közhasználatra szolgáló minden olyan állami vagy önkormányzati tulajdonban álló földterület, amelyet a rendeltetésének megfelelően bárki használhat, és az ingatlan-nyilvántartás ekként tart nyilván. Egyéb ingatlanoknak a közhasználat céljára átadott területrészére - az erről szóló külön szerződésben foglaltak keretei között - a közterületre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. Közterület rendeltetése különösen: a közlekedés biztosítása (utak, terek), a pihenő és emlékhelyek kialakítása (parkok, köztéri szobrok stb.), a közművek elhelyezése.
(2) E rendelet vonatkozásában a közterületre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni minden olyan állami, önkormányzati tulajdonban lévő magánútra, továbbá egyéb jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet vagy magánszemély tulajdonában álló földrészletre (a továbbiakban: magánút) is, amely a tulajdoni lapon útként van nyilvántartva, a közforgalom számára történő megnyitását a tulajdonos kérelmére a közlekedési hatóság engedélyezte és e tény az ingatlan–nyilvántartásba bejegyzésre került.
(3) Közterületi név: Hajdúsámson város területén található, a gyalogos– és járműközlekedésre, közterületek megjelölésére, földrajzi azonosítására, a tájékozódás biztosítására szolgáló megjelölés, amely egyúttal emléket állít és helytörténeti, néprajzi, nyelvi hagyományt őriz. Előtagból (pl.: személynév, fogalom, tárgy) és a közterület jellegére utaló, közlekedési vonatkozású utótagból áll.
(4) A közterületek közlekedési vonatkozású meghatározása a rajta lebonyolódó forgalom mértékétől és milyenségétől függ. Így a közterület jellegére utaló utótagok lehetnek például:
Út: Közlekedési szempontból több utca forgalmát levezető, városszerkezeti szempontból olyan jelentősebb utca, amely az alacsonyabb rendű utcákat gyűjti össze és/ vagy közelebbi–távolabbi határrészekhez, településekre vezet. Jelölése a közterületnév nyilvántartásban: út.
Utca: A város belterületi ingatlanjait a városi közlekedés hálózatába bekapcsoló – két oldalán folyamatosan beépített, vagy beépíthető – közterület, ha az csak lakóutca céljára szolgál. Jelölése a közterületnév nyilvántartásban: u.
Tér: Utak, utcák kereszteződésében, csomópontjában városrendezési, földrajzi sajátosságok alapján kialakított, elsősorban közösségi, vagy városképi célokat szolgáló nagyobb közterület, amelynek minden oldala körülépített vagy körülépíthető.
Dűlő(út): A város határában lévő földút, amely a település története során hagyományosan kialakult mezőgazdasági rendeltetésű ingatlanokat, s az azon kialakított tanyákat köti össze a magasabb rendű utakkal.
(5) Az utótag elhagyható, ha az előtag utal a közterület jellegére.
(6) épület: jellemzően emberi tartózkodás céljára szolgáló építmény, amely szerkezeteivel részben vagy egészben teret, helyiséget vagy ezek együttesét zárja körül meghatározott rendeltetés vagy rendeltetésével összefüggő tevékenység, avagy rendszeres munkavégzés, illetve tárolás céljából.
(7) építési telek: beépítésre szánt területen fekvő, az építési szabályoknak megfelelően kialakított és közterületnek gépjármű-közlekedésre alkalmas részéről az adott közterületre vonatkozó jogszabályi előírások szerint, vagy önálló helyrajzi számon útként nyilvántartott, magánútról gépjárművel közvetlenül, zöldfelület, illetve termőföld sérelme nélkül megközelíthető telek.
(9) házszámtábla: az épület, az építési telek közterületi, magánúti sorszámát, illetve az előbbiek hiányában helyrajzi számát jelöli meg. A sorszám mellett a közterület neve is feltüntethető.
(11) Lakcím: a bejelentett lakóhely, illetve tartózkodási hely címe.
A közterületek elnevezéséről A közterület elnevezésének általános szabályai
3. § (1) Minden útként nyilvántartott közterületet – kérelemre vagy hivatalból – el kell nevezni. Az erdőterületeken lévő közterületeket, továbbá a mezőgazdasági célú és a lakónépességet nem érintő dűlőutakat nem szükséges elnevezni.
4. § (1) A közterület elnevezése a közterület nevéből és a közterület közlekedési vonatkozású meghatározásából ( út, utca, tér, dűlő stb.) áll.
(2) A közterület nevének megállapításakor figyelemmel kell lenni annak településen belüli elhelyezkedésére, az érintett közterületen vagy környékén lévő intézmények jellegére, a helyi hagyományokra és a történelmi tényekre, a földrajzi környezetre, valamint a magyar nyelvhelyességi követelményekre. Az előtag megállapításakor ügyelni kell arra, hogy az elnevezés rövid és közérthető legyen, és kerülni kell az idegen vagy nehezen kiejthető elnevezéseket.
(3) A közterület elnevezésekor előnyben kell részesíteni az irányjelölő és a helyhez kötődő neveket, az emlékállító közterületnevekkel szemben.
(4) Meglévő közterületnevet az új elnevezéseknél nem szabad felhasználni, kivéve, ha a közterület korábbi nevének visszaállítása történik. A már elnevezett közterület természetes folytatásaként nyíló új közterületszakasz külön elnevezési eljárás nélkül az elnevezett közterület nevét veszi fel.
(5) Az új elnevezéseknél betűk vagy számjegyek nem helyettesíthetik a közterületneveket.
(6) Új közterület nevét – magánutak kivételével – közterületként való bejegyzését követően, egy éven belül meg kell állapítani.
(7)1 Magánút elnevezésére a tulajdonosa kérelmére, vagy a magánút elnevezésének kezdeményezéséhez történő hozzájárulása esetén a képviselő-testület jogosult, e rendelet 3-5. §-ainak figyelembevételével.
Közterület személyről történő elnevezése
5. § (1) Személyről közterületet elnevezni halálát követően lehet.
(2) A közterületnév előtagjának meg kell egyeznie a személy által használt családi és utónévvel.
(3) Kizárólag családi nevet alkalmazni csak akkor szabad, ha a névadó személyiség így, vagy így is ismert, illetőleg ha az elnevezés egy családról történik.
(4) A (2) és (3) bekezdésben foglaltaktól eltérni csak akkor lehet, ha a személy felvett nevén vált ismertté.
(5) Ha a névadó személy foglalkozása, hivatása, vagy egyéb ismertető jegye szorosan kapcsolódik a személynévhez, akkor ez a közterületnévben is feltüntethető.
(6) Közterület elnevezéssel emléket állítani olyan magyar személynek lehet:
a) akinek közismert tevékenysége a nemzet történelmében kiemelkedő jelentőségű volt és személye közmegbecsülésnek örvend,
b) aki a tudomány, művelődés, sport vagy társadalmi élet egyéb területén kimagaslóan jelentőset tett, vagy alkotott, s ezáltal személyének az emléke megőrzésre méltó,
c) akinek a város életében, történelmében kiemelkedő szerepe volt, tevékenységével hozzájárult Hajdúsámson egészének vagy egy részének fejlődéséhez.
(7) Közterületet elnevezni olyan nem magyar személyről is lehet, akinek élete, munkássága a város, az ország vagy az emberiség egyetemes történelmében kiemelkedő jelentőségű volt.
Közterületnevek megváltoztatása és megszűnése
6. § (1) A közterületnév megváltoztatására a közterület elnevezésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.
(2) Az elnevezéstől számított 10 éven belül közterület–nevet megváltoztatni csak különösen indokolt esetben lehet, ha a közterületnév tartalmának, jelentésének más névvel történő helyettesítése társadalmi és erkölcsi szempontból mindenképpen szükséges.
7. § (1) Közterület megszűnhet városrendezés vagy beépítés következtében.
(2) A közterület megszűnésével külön döntés nélkül a közterületnév is megszűnik.
(3) A megszűnt közterület nevét a nyilvántartásban továbbra is fel kell tüntetni, jelöve a megszűnés okát és idejét.
Közterületi névjegyzék
8. § (1) Hajdúsámson közterületi neveiről a Polgármesteri Hivatal köteles nyilvántartást vezetni, amelyen a változásokat folyamatosan rögzíteni kell.
(2) A nyilvántartás tartalmazza a közterület:
a) helyrajzi számát/számait,
b) nevét,
c) jellegét,
d) elnevezését megállapító határozat számát,
e) elhelyezkedését,
f) megszűnésének idejét, okát,
g) megszüntetéséről hozott határozat számát.
(3) Hajdúsámson közterületi neveinek felsorolását e rendelet 1. számú Függeléke tartalmazza.
Hatásköri és eljárásjogi rendelkezések
9. § (1) A Képviselő-testület kizárólagos hatáskörébe tartozik a közterületek nevének megállapítása.
(2) Közterület elnevezésére irányuló eljárást kérelemre vagy hivatalból lehet indítani.
(3) Közterület elnevezésére kérelmet nyújthat be:
a) a közterület tulajdonosa,
b) Hajdúsámsonban lakcímmel rendelkező polgár,
c) Hajdúsámsonban működő társadalmi szervezet,
d) a képviselő-testület tagja, illetve bizottsága.
10. § (1) A megállapított közterületnév a Képviselő-testület döntése szerinti időponttól érvényes.
(2) A Képviselő-testület döntéséről értesíteni kell a közszolgálati és ingatlan – nyilvántartó szerveket, valamint a közüzemi szolgáltatókat, továbbá gondoskodni kell az új és a megszűnt közterületneveknek Hajdúsámson Város Önkormányzata hivatalos lapjában való közzétételéről.
A közterületi névtábla, valamint a házszámtábla kihelyezésének szabályai Közterületi névtáblák kihelyezése
11. § (1) A közterület nevét a tájékozódást jól segítő névtáblákon kell feltüntetni.
(2) A közterületi névtábla színezete fehér alapon fekete szövegezés, 0,8–1 mm vastag horganyzott lemez alapanyagú, porszórt felületkezeléssel ellátott, 600x200 mm befoglaló méretű tábla.
(3) A közterületi névtáblán fel kell tüntetni a közterületnév elő- és utótagját rövidítés nélkül.
(4) A közterületi névtáblán feltüntetett neveknek meg kell egyezniük a közterületi névjegyzékben szereplő írásmóddal.
12. § (1) Közterületi névtábla kihelyezésének, karbantartásának és pótlásának elrendelése a Polgármesteri Hivatal feladata.
(2) Közterületi névtáblát a közterület kezdetén, végén, valamint minden betorkolló közterületnél el kell helyezni. A közterületi névtáblát épületen, ennek hiányában külön tartószerkezeten vagy kerítésen– jól látható helyen – kell elhelyezni.
(3) A közterületi névtáblát növényzet, fák, bokrok nem takarhatják.
(4) Az ingatlan tulajdonosa, kezelője vagy használója a közterületi névtábla elhelyezését és ezzel kapcsolatos munkálatokat tűrni köteles.
(5) Megváltozott közterületnevek esetében a régi nevet feltüntető táblát az elnevezéstől számított 1 évig eredeti helyükön kell hagyni és piros vonallal átlósan át kell húzni. Az új táblát – lehetőség szerint - az áthúzott régi tábla mellé kell felszerelni.
(6) Reklám céljára szolgáló felirat, vagy egyéb reklámcélú berendezés csak úgy helyezhető el, hogy az ne takarja el a közterületi név– és ismertetőtáblát, valamint ne akadályozza a megfelelő tájékozódást.
(7) A közterületi névtáblák kihelyezéséről az érintett ingatlan tulajdonosát a kihelyezésért felelős szerv köteles értesíteni.
Az ingatlanok házszámozásáról
13. § (1) A házszám a földrészletnek, épületnek és beépítetlen teleknek a vele érintkező közterületre megállapított sorszáma. A sorszámokat, azok változásait a jegyző állapítja meg.
(2) E rendelet 1. § (2) bekezdés b) pontjának hatálya alá tartozó ingatlanokat házszámmal kell ellátni (a továbbiakban: házszámozás). Egy ingatlan – az e rendeletben meghatározott kivételekkel – egyetlen házszámot kaphat.
(3) A házszámot ahhoz a közterülethez kapcsolódóan kell megállapítani, amellyel az ingatlan határos.
(4) Ha az ingatlan több közterülettel érintkezik, a házszámozást az ingatlan közlekedési csatlakozása határozza meg. A közlekedési csatlakozás szempontjából meghatározó az a közterület, amelyről az ingatlan főépülete használóinak többsége gyalogosan beközlekedik. Ilyen esetben az ingatlan tulajdonosainak a rájuk irányadó szabályok szerinti többségi nyilatkozatát kell alapul venni a meghatározó közterület kijelölése kérdésében. A nyilatkozat megtételére az erről szóló felhívás kézhezvételétől számított 30 nap áll rendelkezésre.
14. § (1) Teljesen vagy részben már beépített területen a házszámozás a kialakult állapotnak megfelelően történhet. Az újonnan kialakuló közterületeknél a házszámot a környező utcákban kialakult állapot figyelembevételével kell meghatározni. A zsákutcát a bejáratától kezdve kell számozni.
(2) A jobb- és baloldal meghatározásánál a számok növekedési irányába történő haladást kell figyelembe venni.
(3) A kétoldalt számozandó közterületek jobb oldala kapja a folyamatos páratlan, a bal oldala a folyamatos páros számokat. Terek az óramutató járásával ellenkezően folyamatosan számozhatók. Az egyoldalas utcában a számozás a kétoldalas utcákban meghatározottak szerint történjen. A házszámokat úgy kell megállapítani, hogy azok a városon áthaladó 471. számú másodrendű főút, a 4902., a 4908. számú negyedrendű utak, valamint Sámsonkert Szűcs utca vonalától távolodó irányban növekedjenek, kivéve a kialakult állapot szerinti házszámozást. Amennyiben ezen szabályok alapján a házszámok növekedésének sorrendje nem állapítható meg egyértelműen, úgy a számok növekedésének az irányát egyedileg kell megállapítani.
(4) Ha a számsoron belül telekalakítás, vagy egyéb ok miatt újabb épület, építési telek beszámozása szükséges az azonos számot betűjel alátöréssel kell megkülönböztetni. Ilyen esetben – a hosszú magán– és kétjegyű mássalhangzók kivételével – az abc nagy betűit kell „A” betűvel kezdődő sorrendben alkalmazni.
(3) Amennyiben a házszámozási eljárás során – különösen a telekegyesítés, városrendezés, új építészeti illetőleg műszaki megoldás, vagy a közterület elnevezésének változása miatt – a meglévő házszámok összevonása válik szükségessé, az eredeti házszámok szélső értékeinek kötőjellel történő jelölésével összevont házszámot kell megállapítani.
(5) A már meglévő házszám megváltoztatására csak indokolt esetben, rendezetlen, nem egyértelmű házszámozás – különösen a páros és páratlan számok keveredése, vagy több azonos házszám – esetén kerülhet sor. Ekkor arra kell törekedni, hogy minél kevesebb érintett lakcímének megváltoztatásával járjon az újraszámozás. Házszám megváltoztatása esetén a változással járó technikai költséget (házszám tábla költsége), és a változással járó egyéb költségeket a változással érintettek viselik.
A házszámozásra vonatkozó hatásköri és eljárásjogi rendelkezések
15. § (1) A házszámozás e rendeletben meghatározott előírásait első fokú hatósági jogkörben a jegyző (a továbbiakban: házszámozási hatóság) gyakorolja. E jogkörében eljárva határozattal dönt:
a) a házszámok megállapításáról,
b) az ingatlanok átszámozásáról,
c) az ingatlantulajdonosok kötelezéséről ingatlanuknak a megállapított házszámmal történő megjelölésre,
d) jogosulatlan házszám használatának megszüntetéséről 8 napos teljesítési határidő tűzése mellett,
e) a házszámok összevonásáról.
(2) A házszámozási hatósági eljárás hivatalból vagy annak a személynek a kérelmére indul, akinek a házszámozáshoz vagy a házszám megváltoztatásához jogos érdeke fűződik. A kérelemben meg kell jelölni az ingatlan fekvését, helyrajzi számát, tulajdonosát, a házszámozási kérelem okát, továbbá valószínűsíteni kell a kérelemhez fűződő jogát, jogos érdekét.
(3) Új közterület, illetőleg új építési telek kialakításakor az eljárást hivatalból kell megindítani. Ilyen esetben az eljárás a telekalakítás ingatlan–nyilvántartási bejegyzéséről rendelkező jogerős határozat hivatali átvételével veszi kezdetét.
(4) A tényállás tisztázásához be kell szerezni:
a) az érintett ingatlant ábrázoló műszaki helyszínrajzot,
b) hiteles tulajdoni lap másolatot.
(5) A házszámozási eljárásban helyszíni szemlét kell lefolytatni.
(6) A határozatot – annak megküldése útján – közölni kell az érintett tulajdonosokkal, a jogerős határozatot pedig a személyi adat- és ingatlannyilvántartó szervekkel.
(7) A jogerős határozat közlésével egyidejűleg tájékoztatni kell az érintett ingatlan tulajdonosait az ehhez kapcsolódó személyiadat nyilvántartási és ingatlannyilvántartási eljárásról.
(8) A házszámozási eljárás során – az e rendeletben foglaltak figyelembe vételével – a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályait kell megfelelően alkalmazni.
A házszámtáblák kihelyezése
16. § (1) Az ingatlanok tulajdonosai a határozattal megállapított házszámot, illetőleg az 1. § (2) bekezdés b) pontja esetében a helyrajzi számot kötelesek az ingatlanukon házszámtábla, vagy helyrajziszámtábla (a továbbiakban együtt: házszámtábla) formájában rögzíteni.
(2) A házszámtábla beszerzéséről, kihelyezéséről, szükséges cseréjéről, megrongálódása esetén pótlásáról és karbantartásáról a tulajdonos saját költségén köteles gondoskodni.
(3) A házszámtáblát
a) az ingatlan közterületről jól látható főépülete, vagy egyéb épülete homlokzatán, vagy az ingatlan bejárati ajtaján, kapuján, kerítésén,
b) beépítetlen ingatlan esetében a kerítésen, vagy az ingatlan más műszaki objektumán kell elhelyezni.
(4) Az ingatlan új házszámát jelölő házszámtábla elhelyezésével egyidejűleg az ingatlantulajdonosok kötelesek a régi házszámtáblát eltávolítani.
Hatályba léptető rendelkezés
17. § Ez a rendelet 2014. október 1-én lép hatályba.
Kiegészítette a 41/2015. (XI. 30.) önkormányzati rendelet 1. §-a