NYÍRADONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2016(I.19.)

Az épített és természeti környezet helyi védelméről szóló 22/2001.(X.16.) számú önkormányzati rendeletének módosításáról. (Nyíradony Város Önkormányzata 22/2001.(X.16.) számú rendelete a 3/2009.(II.13.) számú, a 18/2015(VII.23.) számú rendeletekkel egységes szerkezetbe foglalt szövege)

Hatályos: 2016. 01. 19- 2018. 09. 29

Nyíradony Város Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről  szóló módosított és kiegészített 1997.évi LXXVIH. törvény 6. §-a (1)  bekezdésének b.) pontjában és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi . évi CLXXXIX. törvény 13.. §-a (1) bekezdésének , és a műemlékvédelemről szóló 1997.évi LIV. törvény 30. §-a ( 2).bekezdésének b.) pontjában foglaltak alapján az önkormányzat közigazgatási területén lévő helyi jelentőségű építészeti és természeti értékek védelme érdekében az alábbi rendeletet alkotja.


1.§

Általános rendelkezések

A rendelet megalkotásának célja, hogy feltárja a város közigazgatási területén található helyi jelentőségű építészeti értékeket, biztosítja azok kiemelt védelmét, s ezáltal lehetővé tegye annak megóvását, hosszú távú fenntartását, illetve ápolja és megőrizze azokat a természeti értékeket, melyek bemutatása a város lakói és az ide látogatók számára a város történelmi,régészeti, néprajzi, településtörténeti megismerése érdekében nélkülözhetetlen.

2.§


A település épített és természeti értékei - azok tulajdonformájára tekintet nélkül - a nemzet és az önkormányzat kulturális kincsének részei, ezért megóvásuk, fenntartásuk, jelentőségükhöz méltó használatuk és megfelelő bemutatásuk közérdek.

3.§

/1./ Az önkormányzati, helyi értékvédelem feladata különösen:

a.) a különleges oltalmat igénylő településszerkezeti, településképi, táji, építészeti,néprajzi , településtörténeti, régészeti, műszaki-ipari-agrár , illetve természetvédelmi szempontból védelemre érdemes:

                            - településszerkezetek,

                            - épületegyüttesek,

                            - épületek és épületrészek és építmények,

                            - utcaképek,

-műtárgyak, szobrok, emlékművek, síremlékek

-a település jellegét meghatározó fák és növény együttesek

a továbbiakban együtt védett értékek számbavétele és meghatározása, nyilvántartási és dokumentálási rendszerének kialakítása, megőrzése és megőriztetésének biztositása,

b.) Az a. pontban említett védett értékek megismertetése,

c.)a védett értékek károsodásának megelőzése, fenntartásuk illetve megújulásuk elősegítése.


4.§


/1./Nyíradony Város Önkormányzata Képviselő-testülete a rendelet 1. - 3. §-ában megfogal-mazott célok elérése érdekében a megóvandó épített és természeti értékeket helyi védelem alá helyezi.

/2./ A helyi védelem alá tartozó értékek jegyzékét a rendelet 1. számú melléklete tartalmazza.

/3./A rendeletet Nyíradony város közigazgatási területén kell alkalmazni, s annak hatálya kiterjed minden, e rendelettel védetté nyilvánított értékre.

/4/ A rendelet hatálya kiterjed továbbá minden természetes és jogi személyre, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező társulásra, akik a helyi védelem alá tartozó értékek ke-zelésével, fenntartásával foglalkoznak, illetve akik ezen értékeken tulajdon-vagy egyéb jogot gyakorolnak, illetve ezen értékek vonatkozásában bármilyen tevékenységet kíván-nak ellátni vagy végezni.

5.§

E rendelet alkalmazásában:

 a.) védett településszerkezet : a képviselő-testület által védetté nyilvánított utcahálózat, telek-szerkezet, beépítési mód és építési vonal;

b.) védett településkarakter: a képviselő-testület által védetté nyilvánított a településépítészet jellegzetes elemeinek, szerkezeteinek, formáinak, anyagainak színvilágának együttese;

c.) védett településkép: a képviselő-testület által védetté nyilvánított utcakép, az épített és táji környezet együttese. A védett településkép az épített és a természetes környezet elemeit egyaránt magában foglalja, így különösen az épülethomlokzatokat, sziluetteket, műtárgya-kat, növényeket (kerteket) köz-területi bútorzatot és burkolatokat;

d.) védett épület vagy építmény: a képviselő-testület által védetté nyilvánított olyan épület, építmény, amely a hagyományos településkép megőrzése céljából, továbbá építészeti, tele— püléstörténeti, helytörténeti, régészeti, művészeti vagy műszaki—ipari—agrár szempontból jelentős alkotás. A védett épület, építmény minden alkotórészét - ide értve a hozzá tartozó kiegészítő, külső és belső díszítőelemeket is - esetenként a használat módját védelem illeti;

e.) védett épületrész: a képviselő-testület által védetté nyilvánított olyan épületrész, mely egé-szében nem védett épületben, építményben helyezkedik el, azonban az épület tömege, homlokzata, tetőzete, portálja, lépcsőháza, díszítményei, illetve különleges tartószerkezete;

f.) védett műtárgyak: a képviselő-testület által védetté nyilvánított a d.) és az e.) pontok alatt fel nem sorolt építmények, műtárgyak, így különösen az emlékművek, szobrok, síremlékek, sírkövek, díszkutak, kerítések;

g.) értékvizsgálat: a megfelelő szakképzettséggel rendelkező személy(ek), szervezet(ek) által készített olyan szakmai vizsgálat, mely feltárja és meghatározza a ténylegesen meglévő, illetve a település szempontjából annak minősülő értékeket, amelyek védelemre érdeme-sek. A vizsgálat tartalmazza a védelemre javasolt értékek esztétikai, történeti, műszaki, természeti jellemzőit;

h.) védett növényzet: a képviselő-testület által védetté nyilvánított olyan egyedi növényzet, -vagy növényzet együttes (park, facsoport, stb.) amely a településen vagy annak település-részén jellegzetes, illetve az emberi környezet védelme, a hagyományos településkép megőrzése, várostörténeti, kulturális szempontból közérdek;

i.) védett értékek károsodása: minden olyan esemény, beavatkozás, amely a védett érték teljes vagy részleges megsemmisülését, karakterének előnytelen megváltoztatását, általános esztétikai értékének csökkenését eredményezi.

6. §

Helyi védelem keletkezése, megszűnése

/1./ Helyi védelem alá helyezésről az önkormányzat képviselő-testülete rendelettel dönt.

/2./Az /1./ bekezdésben foglalt szabályok szerint kell eljárni abban az esetben is amikor a védettség alá helyezés megszűnik.

7.§

/1./Helyi védettség alá helyezést, illetve annak megszűnését bármely természetes vagy jogi személy írásban kezdeményezheti.

/2./ Védelem alá helyezésre a településrendezési tervművelet készítése vagy önálló értékvizs- gálat javaslata alapján is sor kerülhet.

/3./ Az /1/ -/2/.bekezdésben foglalt kezdeményezésnek tartalmaznia kell:

a.) egyedi építmények és természeti értékek esetén:

                   - a védendő érték megnevezését, szükség esetén azonosítását, körülhatárolását,

                   -a pontos hely (utca, házszám, helyrajzi szám) megjelölését,

                   - a védendő érték rövid leírását, dokumentálását, (irodalom, fotók, stb.)

                   - a kezdeményezés esetleges indoklását.

b.) településszerkezet, településkép, karakter, védelemre javasolt együttes esetén:

       - az együttes megnevezést,

       -körülhatárolását,

       - a védendő érték rövid leírását, dokumentálását,

       - a kezdeményezés indoklását.

8.§


/1/. A védelem alá helyezéssel kapcsolatos döntés előkészítéséről a Polgármesteri Hivatal Kiemelt I. fokú építési igazgatási feladatokat ellátó irodája gondoskodik. A javaslatához szakértői vélemény beszerzése szükséges.

/2./Védetté nyilvánításhoz, vagy annak megszüntetéséhez előzetes értékvizsgálatot kell ké-szíteni, amelyhez:

a.) be kell szerezni a települési főépítész szakvéleményét,

b.) be kell szerezni a megyei és a területi főépítész szakvéleményét, amennyiben a dön-tést az önkormányzat polgármesteri hivatala készíti elő,

c.) indokolt esetben be kell szerezni a védendő érték jellegétől függően a műemlékvé delmi, természetvédelmi, régészeti, környezetvédelmi szakhatóság illetve szakértő véleményét.

/3./Az előkészítő eljárásban az ingatlan tulajdonosa és az érintett helyi szakmai, társadalmi szervek, egyesületek, egyesülések álláspontját is be kell szerezni.

/4./A helyi védettség alá helyezési, illetve annak megszüntetésére irányuló eljárás megindításáról értesíteni kell:

-egyedi értékre vonatkozó kezdeményezés esetén az értesítést az érdekeltnek írásban kell kézbesíteni,

- nem egyedi érték esetén az értesítés történhet a helyben szokásos módon történő közzététel, illetve az önkormányzat által kiadott helyi Ligataljai Hírmondöban törté— nő közzététel útján.

-A használót - amennyiben az nem a tulajdonos - értesíteni szükséges.

-Amennyiben az érdekeltek felkutatása aránytalan nehézségekbe ütközne, az értesíté-süket a közhírré tétellel megtörténtnek kell tekinteni.

/5./A védettséggel kapcsolatos javaslatot - az erről szóló döntést megelőzően - a helyben szokásos módon 30 napra közszemlére kell tenni.

/6/A közszemlére tétel időszaka alatt a javaslat és az értékvizsgálat megtekintését biztosítani kell.


9. §

A helyi védettség elrendeléséről és megszüntetéséről a 8. §-ban foglaltak szerint értesíteni kell az érdekelteket, az illetékes Földhivatalt, az illetékes építésügyi hatóságot, területi védelem esetén az érintett közműveket.

10. §

/1/A helyi védelem alá helyezés, illetve annak megszüntetése tényét az ingatlan-nyilvántartásba be kell jegyezni.

/2./ A helyi védettség fennállásának tényét a hivatalos helyrajzi számon fel kell tüntetni az alábbiak szerint: ,,Nyíradony Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2/2016.(I.19.)  számú rendelete alapján védett települési érték.”

/3./ A helyi védelmet az önkormányzat helyi építési szabályzatában és a szabályozási tervben fel kell tüntetni és erre a rendeletben utalni kell.

/4./ Az ingatlan-nyilvántartási, illetve helyszínrajzi bejegyeztetésről az I. fokú építési hatóság útján a jegyző gondoskodik.

/5./ A bejegyzés esetleges elmaradása a védettség hatályát nem érinti.

11. §

 A védett értékekre vonatkozó településrendezési és építési előírások

/1./A település jellegzetes szerkezetének, telekosztásának, utcavonal—vezetése megőrzendő.

/2./ Az új építményeket a jellegzetes településkép, valamint az épített és a természetes környezet egységes megjelenését biztosító módon kell építeni, a meglévőket erre tekintettel kell használni, illetve fenntartani.

/3./A közterületek kialakítását, burkolatát, bútorzatát a kialakult környezeti kép jellegzetes-ségeínek és karakterének megtartásával, azokkal összhangban kell kialakítani.

/4./ A védett területen, a védelemmel érintett ingatlanon csak olyan építési munka, illetve olyan állapot fennmaradása engedélyezhető, amely nem érinti hátrányosan a védett érték megjelenését, karakterét, eszmei értékét.

/5./ A védett ingatlanon új hirdetés, reklámtábla nem helyezhető el.

/6./ A védett területen hirdetés és reklám csak az illetékes főépítész pozitív minősítése alapján helyezhető el.

/7./ A védett építményen parapet konvektor, klímaberendezés, antenna, hírközlési egység csak a látványt nem zavaró módon helyezhető el.

/8./ Védett területen vagy védett építménnyel érintett ingatlanon az illetékes építésügyi ható ság a környezet kialakításához kertészeti, vagy zöldfelületi terv készítését írhatja elő.

/9./Védelemmel érintett közterület csak közterület rendezési terv alapján alakítható ki.

/10./ A  (9) .bekezdésben foglalt közterületeket, azok burkolatát bútorzatát a kialakult környe-zeti kép jellegzetességének megtartásával kell kialakítani.

/11./ Védett építmény bontása csak a védelem megszüntetése esetén engedélyezhető. A védelem megszüntetésének vagy részleges bontás engedélyezésének a feltételeként az egyes épületrészeknek, tartozékoknak, az új épületbe történő beépítése vagy azok megőrzése is előírható.

/12./. Védett növényzet kivágása csak a védelem megszűnését követően, illetve a növényzet kipusztulása esetén, továbbá közvetlen élet— vagy balesetveszélyes helyzet megszüntetése érdekében engedélyezhető. A védett növényzet kipusztulását helyszíni szemle vagy szakértői vélemény alapján lehet igazolni.

/13./Amennyiben a kiszáradt védett növényzet a kipusztulása után településképi, esztétikai vagy történeti értéket képvisel és fenntartása megfelelően megoldható, a kivágásra vonatkozó engedélyt meg lehet tagadni.

12. §

/1./ A védett értéket érintő építési munkák engedélyezése iránti kérelemhez csatolni kell: - a hatályos jogszabályban előírt tervdokumentációt további egy sorozatát, valamint a kö-vetkező mellékleteket: - a védett érték beavatkozással érintett részének felmérési tervdokumentácíóját, - az anyag használatára és építési technológiára vonatkozó műszaki ismertetést, - a munkák által érintett építményrészek és a környezet jelenlegi állapotának fényképdo-kumentációját.

/2./Védett építmény érintő bármely építési munkához, a rendeltetés akár részleges megvál-toztatásához az első fokú építési hatóság előzetes engedélye szükséges.

/3./ A védett értéket érintő építési munka engedélyezéséhez az illetékes építési hatóságnak be kell szereznie az illetékes területi főépítész szakvéleményét.

/4./A főépítész a szakvéleményében állást foglal arról, hogy az adott építési munka megfelel— e a helyi védettségről szóló rendeletnek, illetve nem eredményezi-e a védett érték károso— dását.

/5./ A védett építményt érintő építési munka esetén - a helyi építési szabályzattal összhangban az illetéket első fokú építési hatóság meghatározhatja:

a.)tetők, magas tetők, tetőfelépítmények kialakítását,

b.) bővítmény esetén annak építési helyen belüli elhelyezését,

c.) s portálok kialakítását,

d.) a homlokzatképzést és színezést,

e.) a felhasználható anyagok körét, a beavatkozással kapcsolatos, védett érték rehabilitációjával összefüggő egyéb feltételeket és követelményeket.

/6./Védett növényzet környezetében bármiféle kivitelezési tevékenység csak a növény előé-letére kiterjedő védelem mellet végezhető.

13. §

A védett értékek fenntartása, hasznosítása

/1./A védett értékek karbantartása, állapotuk megóvása a tulajdonosok kötelessége.

/2./A védett értékek megfelelő fenntartását és megőrzését - egyebek között - a rendeltetésének megfelelő használattal kell biztosítani.

/3./ Amennyiben a rendeltetéstől eltérő használat a védett érték állagának romlásához vagy megsemmisüléséhez vezetne, úgy e használatot a hatályos jogszabályok keretei között az első fokú építési hatóság korlátozhatja vagy megtilthatja.

14. §

A védett építmények fenntartásának támogatása

/1./A védett érték tulajdonosának kérésére a szokásos jó karbantartási feladatokon túlmenő, a védettség fenntartásával összefüggésben szükségessé váló, s a tulajdonost terhelő mun- kálatok finanszírozásához az önkormányzat támogatást adhat.

/2./ A támogatás mértékét a képviselő-testület évente a költségvetési rendeletében határozza meg.

/3./A támogatás mértékét az /1./ bekezdésben foglalt tevékenység végzéséhez a költségvetési rendeletben meghatározott keret erejéig a Képviselő—testület Pénuügyi, Gazdasági Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottsága határozza meg.

/4./ Az egyedi védelemmel érintett ingatlan tulajdonosa a helyi adó kivetésekor a helyi véde lem fenntartásáig teljes mentességben részesül a helyi adó megfizetése alól, a védelem alatt álló adótárgyra.

/5./ Amennyiben a tulajdonos a saját költségén az e rendeletben szabályozott módon az egyedi védelem alatt álló épület, építmény teljes felújítására intézkedik, az épület védettségének fenntartásáig, de legfeljebb 25 évig építményadó mentesség illeti meg.

/6./ A szükséges felújítási tevékenység részleges ellátása esetén annak szabályszerű elvégzé-sét követő ídőszakig, azonban legfeljebb 15 évig.

/7./Az /1./ bekezdésben megállapított önkormányzati támogatás csak abban az esetben nyújt-ható, ha:

  • a védett értéket a tulajdonos megfelelő módon tartja fenn, illetve tartja karban, s azt neki felróható módon nem károsítja,
  • a karbantartással és az építéssel összefüggő hatósági előírásokat és szabályokat maradéktalanul betartja.

/8./Az adókedvezmény vagy elengedés feltétele a tényleges munkálatok szabályszerűsége,megfelelő mennyiségű és minőségű elvégzése, melyeket az első fokú építési hatóságszükség esetén szakértő bevonásával is ellenőrizhet.


15. §

A védett értékek nyilvántartása


/1./A helyi védettség alá helyezett értékekről nyilvántartást kell vezetni. A nyilvántartás nyil—

vános, abba bárki betekinthet.


/2./A nyilvántartást az első fokú helyi építési hatóság vezeti. Ennek tartalmaznia kell:

a.) a védett érték megnevezését,

b.) pontos helyét (utca, házszám, helyrajzi szám,)

c.) a tulajdonosát, kezelőjét, annak nevét, címét,

d.) helyszínrajzot,

e.) rendeltetés és használati mód megnevezését,

f.) eredeti tervdokumentáció másolatát, ha ez rendelkezésre áll,

g.) a védelem alá helyezésre vonatkozó képviselő-testületi előterjesztést és döntés másolatát, a védettségi kategória meghatározását,

h.) fotódokumentációt,

i.) a védett értéket érintő beavatkozás hatósági intézkedéseinek jegyzékét,

j.) minden olyan adatot, mely a megőrzendő érték szempontjából a nyilvántartás vezetése szempontjából fontos,

k.) a védett érték felmérési terveit, a készitett értékvizsgálati szakvéleményt.

16. §

A védett érték megjelölése


/1./A helyi egyedi védelem alatt álló épületet, építményt - annak értékeit nem sértő módonaz e célra rendszeresített egységes táblával kell megjelölni. A tábla az alábbi szöveget tartalmazza: ,,Nyíradony Város Önkormányzata Képviselő—testülete védetté nyilvánította.201_ év hó     nap. “

/2./A védett növényzet esetében az /1./ bekezdésben foglalt táblán a növény magyar és latinmegnevezését is fel kell tüntetni.

/3./ A tábla elhelyezéséről, karbantartásáról, pótlásáról - külön eljárás nélkül - a polgármesteri hivatal városgazdálkodási irodája gondoskodik.

/4./ A tulajdonos, illetve használó a tábla elhelyezését tűrni köteles.

/5./Védett utcakép, látvány esetén a védettség tényét az önkormányzat környezethez igazodó,a védettség tényét és okát, valamint a védettséggel összeíüggő egyéb információt tartalmazó táblával jelölheti meg.


17. §

A helyi védelem irányítása


/1./Nyiradony város közigazgatási területén a helyi védelemmel kapcsolatos feladatokat a város polgármestere irányitja.

/2./ A helyi védelemmel kapcsolatos feladatok ellátásáról a jegyző a városgazdálkodási iroda és az első fokú építési igazgatási feladatokat ellátó iroda útján gondoskodik.


18. §


/1./Az építészeti és természeti értékek szemlélet-és jellemformáló szerepének érvényesülése,a települési azonosságtudat fejlesztése érdekében a védett értékeknek és a velük kapcsolatos ismereteknek a helyi oktatásban és a közművelődési feladatok ellátásában is szere-pet kell kapniuk.

19. §

Záró rendelkezések


/1./A rendelet 2016. január 19. napján lép hatályba.


Kondásné Erdei Mária                                                                                                            Benő János

           polgármester                                                                                                                      jegyző

   

Kihirdetve: 2016. január 19.