NYÍRADONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2016(III.10.)
A 29/2015 (XII.14) számú A helyi építési szabályzatról és szabályozási tervekről szóló rendelet módosításáról (Egységes szerkezetben)
Hatályos: 2017. 05. 12- 2018. 09. 29NYÍRADONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2016(III.10.)
A 29/2015 (XII.14) számú A helyi építési szabályzatról és szabályozási tervekről szóló rendelet módosításáról (Egységes szerkezetben)
2017-05-12-tól 2018-09-30-ig
Nyíradony Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (továbbiakban: Étv.) 6. § (1) bekezdés és 9/B. § (2) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés e) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva az építés helyi rendjének biztosítása érdekében -a települési önkormányzatnak az országos szabályoknak megfelelően, illetve az azokban megengedett eltérésekkel a település közigazgatási területének felhasználásával és beépítésével, továbbá a környezet természeti, táji és épített értékeinek védelmével kapcsolatos, a telkekhez fűződő sajátos helyi követelményeket, jogokat és kötelezettségeket magában foglaló- az alábbi rendeletet alkotja:
- fejezet
ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK
A rendelet hatálya
1. §
- A Helyi Építési Szabályzat (továbbiakban HÉSZ) területi hatálya kiterjed Nyíradony település egész közigazgatási területére.
- A rendelet hatálya alá tartozó területen területet felhasználni, továbbá telket alakítani, épületet és más építményt (a műtárgyakat is ide értve) tervezni, kivitelezni, építeni, felújítani, átalakítani, korszerűsíteni, bővíteni, lebontani, használni, valamint mindezekre hatósági engedélyt adni csak A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. tv, Az Épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. tv. (a továbbiakban Étv) és az 1999. évi CXV. törvényben foglalt módosítása, valamint az e törvények által meghatározott az Országos településrendezési és építési követelményekről szóló, többször módosított 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban OTÉK) előírásai, valamint a T-25/2015 törzsszámú településrendezési terv szabályozási tervei S-1 külterületi szabályozási terv, S-2 központi belterületi szabályozási terv, S-3 Aradványpuszta és Tamásipuszta szabályozási terv, S-4 külterületi szabályozási fedvényterv) és jelen Helyi Építési Szabályzat együttes figyelembe vételével szabad.”
- )A rendelet hatálya alá tartozó területen területet felhasználni, továbbá telket alakítani, épületet és más építményt (a műtárgyakat is ide értve) tervezni, kivitelezni, építeni, felújítani, átalakítani, korszerűsíteni, bővíteni, lebontani, használni, valamint mindezekre hatósági engedélyt adni csak a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban Étv), az e törvények által meghatározott az országos településrendezési és építési követelményekről szóló, többször módosított 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban OTÉK) előírásai, valamint a T-25/2015. törzsszámú településrendezési terv szabályozási tervei (S-1 külterületi szabályozási terv,1
- A rendelet 1. §. (3) bekezdése a 7/2016.(III.10.) számú rendelettel módosított szöveg.
- S-2 központi belterületi szabályozási terv, S-3 Aradványpuszta és Tamásipuszta szabályozási terv) és jelen Helyi Építési Szabályzat együttes figyelembe vételével szabad.
- A rendelet területi és tárgyi hatályát érintően minden természetes és jogi személyre nézve kötelező előírásokat tartalmaz.Fogalmakat a rendelet alkalmazása tekintetében az 1. számú melléklet tartalmazza.
Általános építési szabályok
2. §
- Azokon a területeken, ahol a terület felhasználása vagy az építés minősége –övezete- a szabályozási terven jelöltek szerint megváltozik építés (ideértve telekalakítást is) csak a változásnak megfelelően engedélyezhető.
- Nyíradonyban a közművesítettség fokozatai:
- teljes közművesítettség szükséges vegyes, falusias, kertvárosias, kisvárosias lakó területeken, továbbá ipari-gazdasági és kereskedelmi szolgáltató, valamint egyes különleges területeken -turisztikai, szabadidős és intézményi területek-,
- részleges közművesítettség szükséges egyes különleges területeken -hulladéklerakó, sport és műemléki területek-,
- a településen ahol nincs szennyvízcsatorna hálózat, ott a teljes közművesítettség helyett a részleges közművesítettség is megengedhető, a csatornázás hiányának megszűntéig,
- részleges közművesítésnél zárt rendszerű szennyvíztározó létesítése szükséges, ahol szennyvízcsatorna van az utcában a csatornára való rákötés kötelező.
- Nyíradonyban, a telken kötelezően zöldfelületi célra használandó területet kialakítani a szabályozási tervlapon jelölt helyeken, az alábbiak szerint kell:
- A telken belüli kötelező zöldfelületet, háromszintes növényállomány telepítésével, őshonos fajok alkalmazásával kell kialakítani ipari gazdasági, kereskedelmi szolgáltató, mezőgazdasági üzemi területek esetén. Egyéb területeken legalább kétsoros fasor telepítését jelenti.
- Amennyiben a szabályozási terveken ábrázolt telekrész jelenleg beépített, a telekrészre eső épületek nem bővíthetőek.
- A nem egy ütemben megvalósuló beépítés esetén, a telek kötelező zöldfelületének megvalósított területe a beépítésre igénybe vett terület arányában megosztható.2
- Belvízzel veszélyeztetett területek szabályai:
- A szabályozási tervek szerinti belvízzel veszélyeztetett területeken elhelyezett épületek, építmények esetében az alapozási, vízszigetelési technológiát úgy kell megválasztani, hogy az a megjelenő belvíz ellenére is biztonságosan funkcionáljon mindenféle épületszerkezeti vagy egyéb károsodás nélkül.
- Pinceszint ezeken a területeken kizárólag csak talajvíznyomás elleni szigetelés kialakításával építhető.
- Közlekedési területeket és létesítményeiket - minden olyan területen amely a szabályozási tervek szerint ökológiai hálózat övezetével érintettek és azokat egymástól részben, vagy egészben elválasztják egymástól – úgy kell kialakítani, illetve olyan műszaki megoldást kell alkalmazni, hogy az elválasztott területek élőhelyeinek
kapcsolatai a továbbiakban is fennmaradjon. A kapcsolatot lehetőség szerint terepszinten kell biztosítani.
2..A rendelet 2. §. (3) bekezdése a 7/2016.(III.10.) számú rendelettel módosított szöveg
- Közművezetékeket minden olyan területen, amely a szabályozási tervek szerint ökológiai hálózat magterület övezetével érintett, felszín alatti elhelyezéssel kell létesíteni.
- Nyíradony külterületén, gazdasági és mezőgazdasági üzemi területeken, az építési telken belül a telekhatár mentén háromszintes növényállományú zöldfelületet kell kialakítani, legalább kétsoros fasor létesítésével. Kereskedelmi szolgáltató övezetben, az ingatlan közterülettel határos egyik telekhatárán (kiemelt utcafronti részen) csak egyszintes növényállomány létesítése szükséges. 3
- fejezet
TERÜLETFELHASZNÁLÁSI EGYSÉGEK ÖVEZETI SZABÁLYOZÁSA
Terület-felhasználás szerinti övezetek, építési övezetek
3. §
- A város igazgatási területe építési szempontból beépítésre szánt és beépítésre nem szánt területekre tagozódik.
- A település igazgatási területének beépítésre szánt területei az építési használatuk általános jellege, valamint sajátos építési használatuk szerint az alábbi terület felhasználási egységre osztottak. (A terület-felhasználási egységeket, határaikat és jelkulcsaikat a szabályozási terv tartalmazza.)
- A település igazgatási területének beépítésre szánt területei:
- Lakóterületek:
- falusias lakóterületek,
- kertvárosias lakóterületek,
- kisvárosias lakóterületek.
- Vegyes területek:
- településközponti területek.
- Gazdasági területek:
- kereskedelmi, szolgáltató területek,
- ipari területek.
- Különleges területek:
- turisztikai terület,
- szabadidős terület,
- hulladék-kezelő terület,
- sport terület,
- intézményi terület,
- műemléki terület,
- mezőgazdasági üzemi terület.
- A település igazgatási területének beépítésre nem szánt területei:
- Zöldterületek:
- városi szintű,
- városrészi szintű.
- Erdő területek:
bb) gazdasági erdő területek,
bc) védelmi erdő területek.
- A rendelet 2. §-a (7) bekezdését a 7/2016.(III.10.) számú rendelet módosította
- Különleges területek:
ca) kegyeleti park területe,
cb) temető területe,
cc) bányászati terület,
cd) hulladék kezelő területe,
ce) megújuló energiaforrások hasznosításának céljára szolgáló
- Mezőgazdasági területek:
da) mezőgazdasági kertes terület,
db) mezőgazdasági korlátozott használatú terület,
dc) mezőgazdasági általános terület.
- Vízgazdálkodási terület.
Falusias lakóterület
4. §
- A falusias lakóterület maximum 5,5 m-es építménymagasságú lakóépületek, mező- és erdőgazdasági építmények, a helyi lakosságot ellátó, nem zavaró hatású kereskedelmi, szolgáltató és kézműipari építmények elhelyezésére szolgál. Ez alól kivételt képeznek a sport, az egyházi, az oktatási rendeltetésű építmények, amelyeknek a megengedett maximum építménymagassága legfeljebb 7,50 méter.
- A falusias lakóterület építési helyén belül elhelyezhető épületek:
- lakóépület,
- mező és erdőgazdasági építmény -kivéve az Lf-1 jelű
építési övezetben-,
- kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó épület,
- szálláshely szolgáltató épület,
- kézműipari építmény,
- sportépítmény,
- helyi igazgatási, egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épület.
- Melléképületek közül a terület építési helyén belül elhelyezhető:
- járműtároló,
- tároló építmények -szerszám, tüzelőanyag, kisgép-.
- Melléképítmények közül az övezetben elhelyezhető:
- közmű becsatlakozási műtárgy,
- közműpótló műtárgy,
- hulladéktartály-tároló -legfeljebb 2,0 m-es
- háztartási célú kemence, jégverem, zöldséges verem,
- kerti építmény -hinta, csúszda, homokozó, lugas, szökőkút,
kerti tó, kerti grill, kerti pavilon, terasz, kerti víz- és
fürdőmedence, kerti épített tűzrakóhely, kerti zuhanyozó, kerti
napkollektor, legfeljebb 20 m2 vízszintes vetülettel kialakított
kerti tető, kerti szabadlépcső -tereplépcső és lejtő-,
- szabadon álló és legfeljebb 6,0 m magas szélkerék,
antennaoszlop, zászlótartó oszlop.
- Kivételesen sem helyezhető el az övezetben szikkasztó jellegű szennyvíz akna.
- Az falusias lakóterületen a 2. mellékelt szerinti jellemzővel rendelkező építési
övezeteket kell alkalmazni a szabályozási tervekben megadott helyeken.
- Falusias lakóterületen az építési telek 1000 m2-t meghaladó részére, csak az adott alövezet legnagyobb beépítettségi mutatójának 10%-kal csökkentett értéke számítható. A telek 2500 m2 feletti része a beépíthetőség mértékébe nem számítható be
- Oldalhatáron álló beépítési mód esetén az épületet az építési oldalt képező telekhatártól számított 1,0 méteren belül kell elhelyezni
- Oldalhatáron álló beépítési módú építési övezetben, saroktelken szabadonálló épület elhelyezés is megengedhető, ha a telek legalább 20,0 m széles és a kötelező oldalkerti méretek betarthatóak. Közbenső telken, szabadon álló épület elhelyezés akkor engedélyezhető, ha a telek legalább 22,0 m széles és a szomszédos telkek beépíthetőségét nem korlátozza.
- Az elő-, oldal-, hátsókert előírásai:
a.) Az előkertek mélységét az építési övezetben – amennyiben a szabályozási terveken feltüntetettek másként nem rendelkeznek – az adott építési telek környezetben kialakult beépítéshez igazodóan kell meghatározni. Az új épületek utca felőli homlokzati hosszának legalább 1/2-e kötelezően az utca felőli építési határvonalra kell kerüljön. EK= kötelező előkerti méret, szabályozási terv szerinti méretekkel, mely egyben kötelező építési vonal is. Ez alól kivételt képeznek a sport, az egyházi, az oktatási rendeltetésű építmények, amelyeknek az előkerti mérete legfeljebb 10,0 méter.
- Az oldalkertek legkisebb szélessége minden esetben minimum 6,0 méter.
- A hátsókert legkisebb mérete 6 méter. Ez alól kivételt képeznek azok az építési övezetek, ahol a szabályozási terveken kivételesen feltüntetésre kerültek a hátsókert építési határvonalai. (HK= hátsókert kötelező, szabályozási terv szerinti mérete)
- Az övezetben az utcafronti telekhatártól számított 35,0 méter távolságig állattartó épület nem helyezhető el.
- Zajvédelmi követelményként betartandó az érvényes szakági minisztérium rendelete szerinti területi funkcióhoz tartozó határérték biztosítása.
- Légszennyezettség szempontjából a szennyezőanyagok szerinti zónacsoportok közül a 10. légszennyezettség zónára vonatkozó előírások biztosítandók.
- A tároló épületek építésénél, amennyiben a lakóépülettel egy épülettömeget képezve összeépül, az építmény és tetőgerinc magasságára vonatkozóan a lakóépület övezeti előírásait kell betartani, azzal a megkötéssel, hogy a lakóépület tényleges építmény-, és gerincmagasságát nem lépheti túl. Különálló tároló épület építménymagassága legfeljebb 7,50 méter.
- Falusias lakóterületen maximum egy lakóépület építhető, melyben maximum két rendeltetési egység helyezhető el, azonban a lakóegységek száma minden esetben csak egy lehet.
- Az utcai kerítéseket épített jelleggel, az épület homlokzatával egységes építészeti megjelenéssel, legalább 80%-ban áttört formában kell kialakítani:
- A kerítésmagassága 1,5-1,7 m közötti -de a csatlakozó kerítésekhez igazodó- értékben határozandó meg.
- A kerítésmezők kitöltéséhez fa, fém, kő, tégla alkalmazható.
- Falusias lakóövezetben, a kivételesen elhelyezhető sportépítmények esetén, ha a hozzá tartozó kialakítható építési telek legkisebb szélessége 32,00m, az oldalkert mérete pedig 7,50m. Sportépítmény szabadon álló épület elhelyezéssel is elhelyezhető az építési helyen belül, amennyiben az építési oldaltól számított minimum 3,00m távolság betartásra kerül.
Kertvárosias lakóterület
5. §
- A kertvárosias lakóterület több önálló rendeltetési egységet magában foglaló lakóépületek elhelyezésére szolgál. Kertvárosias lakóterület maximum 5,5 m-es építménymagasságú lakóépületek, a helyi lakosságot ellátó, nem zavaró hatású kereskedelmi, szolgáltató és kézműipari építmények elhelyezésére szolgál. Ez alól kivételt képeznek a sport, az egyházi, az oktatási, az egészségügyi rendeltetésű építmények, amelyeknek a megengedett maximum építménymagassága legfeljebb 7,50 méter, legnagyobb beépítettsége 25% és előkert mélysége maximum 10,0 méterre.
- A kertvárosias lakóterület építési helyén belül elhelyezhető épületek:
- legfeljebb négylakásos lakóépület,
- a helyi lakosság ellátását szolgáló kereskedelmi,
szolgáltató, vendéglátó épület,
- egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épület,
- a terület rendeltetésszerű használatát nem zavaró hatású
kézműipari építmény, egyéb gazdasági tevékenység céljára
szolgáló épület,
- sportépítmény,
- a helyi lakosság közbiztonságát szolgáló építmény.
- Melléképületek közül a terület építési helyén belül elhelyezhető:
- járműtároló -az utcafronton csak a főépület tömegében
- tároló építmények -szerszám, tüzelőanyag, kisgép-.
- c. Melléképítmények közül az övezetben elhelyezhető:
- közmű becsatlakozási műtárgy,
- közműpótló műtárgy,
- hulladéktartály-tároló -legfeljebb 2,0 m-es belmagassággal-
- háztartási célú kemence, jégverem, zöldséges verem,
- kerti építmény -hinta, csúszda, homokozó, lugas, szökőkút, kerti tó, kerti grill, kerti pavilon, terasz, kerti víz- és fürdőmedence, kerti épített tűzrakóhely, kerti zuhanyozó, kerti napkollektor, legfeljebb 20 m2 vízszintes vetülettel kialakított kerti tető, kerti szabadlépcső, tereplépcső és lejtő-,
- szabadon álló és legfeljebb 6,0 m magas szélkerék, antennaoszlop, zászlótartó oszlop.
- Kivételesen sem helyezhető el az övezetben szikkasztó jellegű szennyvíz akna.
- Az övezetben az alábbi kereskedelmi -szolgáltató, vendéglátó- és egyéb kisüzemi tevékenységi csoportok és azok építményei kivételesen sem helyezhetőek el:
- a rendeltetési-egység/nap kiszolgáló forgalomnál nagyobb 3,5 t önsúlyú tehergépjármű, vagy annál nagyobb önsúlyú kiszolgáló tehergépjárművet igénylő tevékenység,
- a településképi szempontból zavaró látványú tevékenység céljára szolgáló épület – műhelycsarnok-
- a tevékenység jellegéből eredően jelentős kiszolgáló és vendégforgalmat gerjesztő -a rendeltetési egységekhez számított gépjármű parkoló szám 150%-át meghaladó-, illetve a környezetében a forgalomnövekedéssel, vagy a szükséges forgalomtechnikai beavatkozásokkal a környezet minőségét kedvezőtlenül befolyásoló, zavaró hatást keltő, a 9. mellékletben szereplő tevékenységek.
- A kertvárosias lakóterületen a 3. mellékelt szerinti jellemzővel rendelkező építési övezeteket kell alkalmazni a szabályozási tervekben megadott helyeken.
- Kertvárosias lakóterületen rendeltetési egységenként legalább 150 m2 telekhányadot kell biztosítani. Nem lakás esetén minden megkezdett 100 m2 nettó épület-szintterület egy rendeltetési egységnek számít
- Oldalhatáron álló beépítési mód esetén az épületet az építési oldalt képező telekhatártól számított 1,0 méteren belül kell elhelyezni
- Oldalhatáron álló beépítési módú építési övezetben, saroktelken szabadonálló épület elhelyezés is megengedhető, ha a telek legalább 20,0 m széles és a kötelező oldalkerti méretek betarthatóak. Közbenső telken, szabadon álló épület elhelyezés akkor engedélyezhető, ha a telek legalább 22,0 m széles és a szomszédos telkek beépíthetőségét nem korlátozza.
- Az elő-, oldal-, hátsókert előírásai:
- az előkertek mélységét az építési övezetekben – amennyiben a szabályozási terveken feltüntetettek másként nem rendelkeznek – az adott építési telek környezetben kialakult beépítéshez igazodóan kell meghatározni. Az új épületek utca felőli homlokzati hosszának legalább 1/2-e kötelezően az utca felőli építési határvonalra kell kerüljön. EK= kötelező előkerti méret, szabályozási terv szerinti méretekkel, mely egyben kötelező építési vonal is. Ez alól kivételt képeznek a sport, az egyházi, az oktatási rendeltetésű építmények, amelyeknek az előkerti mérete legfeljebb 10,0 méter.
- Az oldalkertek legkisebb szélessége minden esetben minimum 6,0 méter. Ez alól kivételt képeznek az (1.) pontban kivételként felsorolt rendeltetésű épületek, amelyek esetében minimum 7,5 méter.
- A hátsókert legkisebb mérete 6 méter.
- Zajvédelmi követelményként betartandó az érvényes szakági minisztérium rendelete szerinti területi funkcióhoz tartozó határérték biztosítása.
- Légszennyezettség szempontjából a szennyezőanyagok szerinti zónacsoportok közül a 10. légszennyezettség zónára vonatkozó előírások biztosítandók.
- Új telek kialakításánál a kialakítható építési telek legnagyobb szélessége 35 m, illetve az így kialakított telekterület nem haladhatja meg a 4000 m2-t.
- Az övezetben az utcafronti telekhatártól számított 35,0 méter távolságig állattartó épület nem helyezhető el.
- Az utcai kerítéseket épített jelleggel, az épület homlokzatával egységes építészeti megjelenéssel, legalább 50%-ban áttört formában kell kialakítani:
- A kerítésmagassága 1,5-1,7 m közötti -de a csatlakozó kerítésekhez igazodó- értékben határozandó meg.
- A kerítésmezők kitöltéséhez fa, fém , kő, tégla alkalmazható.
Kisvárosias lakóterület
6. §
- A kisvárosias lakóterület sűrű beépítésű, több önálló rendeltetési egységet magába foglaló, 7,5 m-es építménymagasságot meg nem haladó lakóépületek elhelyezésére szolgál.
- A kisvárosias lakóterület építési helyén belül elhelyezhető főépületek:
- lakóépület,
- a helyi lakosság ellátását szolgáló kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó épület,
- egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épület,
- a terület rendeltetésszerű használatát nem zavaró hatású kézműipari építmény,
- sportépítmény.
- Melléképületek közül a terület építési helyén belül elhelyezhető:
ba) járműtároló -az utcafronton csak a főépület tömegében elhelyezve-,
bb) tároló építmények -szerszám, tüzelőanyag, kisgép-.
- Melléképítmények közül az övezetben elhelyezhető:
ca) közmű becsatlakozási műtárgy,
cb) közműpótló műtárgy,
cc) hulladéktartály-tároló -legfeljebb 2,0 m-es belmagassággal-,
cd) háztartási célú kemence, jégverem, zöldséges verem,
ce) kerti építmény -hinta, csúszda, homokozó, lugas, szökőkút, kerti tó, kerti grill, kerti pavilon, terasz, kerti víz- és fürdőmedence, kerti épített tűzrakóhely, kerti zuhanyozó, kerti napkollektor, legfeljebb 20 m2 vízszintes vetülettel kialakított kerti tető, kerti szabadlépcső tereplépcső és lejtő-,
cf) Sszabadon álló és legfeljebb 6,0 m magas szélkerék, antennaoszlop, zászlótartó oszlop.
- A kisvárosias lakóterület építési helyén belül kivételesen elhelyezhető főépületek:
- szálláshely-szolgáltató épület,
- igazgatási épület,
- a terület rendeltetésszerű használatát nem zavaró hatású egyéb gazdasági tevékenység céljára szolgáló épület,
- sportépítmény.
- Kivételesen sem helyezhető el az övezetben szikkasztó jellegű szennyvíz akna, állattartó épület.
- Az övezetben az alábbi kereskedelmi-szolgáltató, vendéglátó- és egyéb kisüzemi tevékenységi csoportok és azok építményei kivételesen sem helyezhetőek el:
- a 3 jármű/nap kiszolgáló forgalomnál nagyobb 3,5 t önsúlyú tehergépjármű, vagy annál nagyobb önsúlyú kiszolgáló tehergépjárművet igénylő tevékenység
- a településképi szempontból zavaró látványú tevékenységek és épületek
- a tevékenység jellegéből eredően jelentős kiszolgáló és vendégforgalmat gerjesztő, illetve a környezetében a forgalomnövekedéssel, vagy a szükséges forgalomtechnikai beavatkozásokkal a környezet minőségét kedvezőtlenül befolyásoló, zavaró hatást keltő, a 9. mellékletben szereplő tevékenységek
- Az kisvárosias lakóterületen a 4. mellékelt szerinti jellemzővel rendelkező építési övezeteket kell alkalmazni a szabályozási tervekben megadott helyeken.
- Oldalhatáron álló beépítési mód esetén az épületet az építési oldalt képező telekhatártól számított 1,0 méteren belül kell elhelyezni
- Oldalhatáron álló beépítési módú építési övezetben, saroktelken szabadonálló épület elhelyezés is megengedhető, ha a telek legalább 20,0 m széles és a kötelező oldalkerti méretek betarthatóak. Közbenső telken, szabadon álló épület elhelyezés akkor engedélyezhető, ha a telek legalább 22,0 m széles és a szomszédos telkek beépíthetőségét nem korlátozza.
- Az elő-, oldal-, hátsókert előírásai:
- Az előkertek mélységét az építési övezetekben – amennyiben a szabályozási terveken feltüntetettek másként nem rendelkeznek – az adott építési telek környezetben kialakult beépítéshez igazodóan kell meghatározni. Az új épületek utca felőli homlokzati hosszának legalább 1/2-e kötelezően az utca felőli építési határvonalra kell kerüljön. Ek=kötelező előkerti méret, szabályozási terv szerinti méretekkel, mely egyben kötelező építési vonal is. Ez alól kivételt képeznek a sport, az egyházi, az oktatási rendeltetésű építmények, amelyeknek az előkerti mérete legfeljebb 10,0 méter.
- Az oldalkertek legkisebb szélessége minden esetben minimum 7,5 méter.
- A hátsókert legkisebb mérete 6 méter.
- Az építési telek építési oldalán, illetve a hátsó telekhatárán álló határfalat legalább tűzfalként kell kialakítani. A szomszédos telek felé tetőfelület nem lejthet.
- Zajvédelmi követelményként betartandó az érvényes szakági minisztérium rendelete szerinti területi funkcióhoz tartozó határérték biztosítása. Légszennyezettség szempontjából a szennyezőanyagok szerinti zónacsoportok közül a 10. légszennyezettség zónára vonatkozó előírások biztosítandók.
- Az utcai kerítéseket épített jelleggel, az épület homlokzatával egységes építészeti megjelenéssel, legalább 30%-ban áttört formában kell kialakítani. A kerítésmagassága 1,5-1,7 m közötti (de a csatlakozó kerítésekhez igazodó) értékben határozandó meg. A kerítésmezők kitöltéséhez fa, fém, kő, tégla alkalmazható.
- Kisvárosias lakóterületen rendeltetési egységenként legalább 80 m2 telekhányadot kell biztosítani. Nem lakás esetén minden megkezdett 80 m2 nettó épület-szintterület egy rendeltetési egységnek számít
- Az övezetben nyúlványos –nyeles- telek nem alakítható ki.
Településközpont vegyes terület
7. §
- Településközpont vegyes terület (Továbbiakban: Vt) jellemzően több önálló rendeltetési egységet magába foglaló, lakó- és olyan helyi, vagy települési szintű igazgatási, kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó, szálláshely szolgáltató, egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épületek, valamint sportépítmények elhelyezésére szolgál, amelyek nincsenek zavaró hatással a lakófunkcióra.
- A településközponti vegyes terület építési helyén belül elhelyezhető főépületek:
- lakóépület,
- kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó, szálláshely-szolgáltató épület,
- igazgatási, egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épület,
- sportlétesítmény.
- Az övezet területén kivételesen helyezhető el:
- egyéb közösségi szórakoztató épület, a terület azon részén, amelyben a gazdasági célú használat az elsődleges,
- parkolóház és benne üzemanyagtöltő,
- nem zavaró hatású egyéb gazdasági tevékenység céljára szolgáló létesítmény.
- Az övezet területén nem helyezhető el:
- termelő kertészeti építmény,
- önálló parkoló-terület és garázs a 3,5 tonnánál nagyobb önsúlyú, és az ilyeneket szállító járművek számára.
- Melléképítmények közül az övezetben elhelyezhető:
- közmű becsatlakozási műtárgy,
- közműpótló műtárgy,
- hulladéktartály-tároló -legfeljebb 2,0 m-es belmagassággal-,
- háztartási célú kemence, jégverem, zöldséges verem,
- kerti építmény -hinta, csúszda, homokozó, lugas, szökőkút, kerti tó, kerti grill, kerti pavilon, terasz, kerti víz- és fürdőmedence, kerti épített tűzrakóhely, kerti zuhanyozó, kerti napkollektor, legfeljebb 20 m2 vízszintes vetülettel kialakított kerti tető, kerti szabadlépcső tereplépcső és lejtő-,
- szabadon álló és legfeljebb 6,0 m magas szélkerék, antennaoszlop, zászlótartó oszlop.
- A településközpont vegyes területen a 5. mellékelt szerinti jellemzővel rendelkező építési övezeteket kell alkalmazni a szabályozási tervekben megadott helyeken.
- Az előkertek mélységét az építési övezetben – amennyiben a szabályozási terveken feltüntetettek másként nem rendelkeznek – az adott építési telek környezetben kialakult beépítéshez igazodóan kell meghatározni. Az új épületek utca felőli homlokzati hosszának legalább 1/2-e kötelezően az utca felőli építési határvonalra kell kerüljön. EK= kötelező előkerti méret, szabályozási terv szerinti méretekkel, mely egyben kötelező építési vonal is. Ebben az esetben az utcai telekhatár és az épület közötti területet közhasználatú területként kell kialakítani és rá a közterületi építési szabályokat kell alkalmazni, valamint ezen szakaszon kerítés sem létesíthető.
Gazdasági terület
8. §
- Kereskedelmi, szolgáltató terület (Továbbiakban: Gksz)
- Az övezet elsősorban a nem jelentős zavaró hatású gazdasági tevékenységi célú épületek elhelyezésére szolgál.
- Az övezet építési helyén belül elhelyezhető főépületek:
- mindenfajta nem jelentős zavaró hatású gazdasági tevékenységi célú épület,
- a gazdasági tevékenységi célú épületen belül a tulajdonos, a használó és a személyzet számára szolgáló lakások, ha az adott létesítmény védelmi övezetének előírására nem kerül sor, illetve ha azon kívül esik.
- egyéb irodaépület,
- parkolóház, üzemanyagtöltő,
- sportlétesítmény.
- Az övezet területén kivételesen elhelyezhető:
- oktatási, szociális épület,
- egyéb közösségi szórakoztató épület.
- Az övezet területén a 6. mellékelt szerinti jellemzővel rendelkező építési övezeteket kell alkalmazni a szabályozási tervekben megadott helyeken.
- Zajvédelmi követelményként betartandó az érvényes szakági minisztérium rendelete szerinti területi funkcióhoz tartozó határérték biztosítása.
- Légszennyezettség szempontjából a szennyezőanyagok szerinti zónacsoportok közül a 10. légszennyezettség zónára vonatkozó előírások biztosítandók.
- Oldalhatáron álló beépítési módú építési övezetben szabadonálló épület elhelyezés is megengedhető, ha a telek legalább 35,0 m széles és a kötelező oldalkerti méretek betarthatóak és a szomszédos telkek beépíthetőségét nem korlátozza.
- Jelentős mértékű zavaró hatású terület (Továbbiakban: Gip-1)
- Az övezet a jelentős mértékű zavaró hatású gazdasági tevékenységi célú ipari építmények, valamint a védőtávolságot igénylő mezőgazdasági majorok, állattartó telepek elhelyezésére szolgál.
- A zóna területén a különlegesen veszélyes - tűz-, robbanás-, fertőzőveszély-, bűzös, vagy nagy zajjal járó gazdasági tevékenységhez szükséges építmények helyezhetők el.
- Az övezet területén a 7. mellékelt szerinti jellemzővel rendelkező építési övezeteket kell alkalmazni a szabályozási tervekben megadott helyeken.
- Zajvédelmi követelményként betartandó az érvényes szakági minisztérium rendelete szerinti területi funkcióhoz tartozó határérték biztosítása.
- Az övezetben, kerékpár tárolására alkalmas műtárgy az előkertben is elhelyezhető, legfeljebb 100 m2 terjedelemben.
- Egyéb –ipari- gazdasági terület (Továbbiakban: Gip-2)
- A zóna elsősorban az ipari, az energiaszolgáltatási és a településgazdálkodás építményei, elhelyezésére szolgál.
- A zóna területén az a) pontban felsorolt építmények helyezhetők el.
- A zóna területén kivételesen elhelyezhetők:
- a gazdasági tevékenységi célú épületen belül a tulajdonos, a használó és a személyzet számára szolgáló lakások, de legfeljebb a bruttó beépíthető terület 10 %-a mértékéig, és ha az adott létesítmény védelmi övezetének előírására nem kerül sor, illetve ha azon kívül esik.
- oktatási, szociális épületek.
- Az övezet területén a 7. mellékelt szerinti jellemzővel rendelkező építési övezeteket kell alkalmazni a szabályozási tervekben megadott helyeken.
- Zajvédelmi követelményként betartandó az érvényes szakági minisztérium rendelete szerinti területi funkcióhoz tartozó határérték biztosítása.
- Légszennyezettség szempontjából a szennyezőanyagok szerinti zónacsoportok közül a 10. légszennyezettség zónára vonatkozó előírások biztosítandók.
- Oldalhatáron álló beépítési módú építési övezetben szabadonálló épület elhelyezés is megengedhető, ha a telek legalább 35,0 m széles és a kötelező oldalkerti méretek betarthatóak és a szomszédos telkek beépíthetőségét nem korlátozza.
- Az övezetben, kerékpár tárolására alkalmas műtárgy az előkertben is elhelyezhető, legfeljebb 100 m2 terjedelemben.
- A központi belterület déli oldalán, külterületen található Gip-2 jelű övezetek speciális előírásai:
ia) Az övezetben bárminemű vízkivételi mű létesítése tilos.
ib) A keletkezett szennyvizek és hulladékok elhelyezése csak felszín feletti, vízzáró szigetelt tárolókban, műtárgyakban lehet.
Különleges -beépítésre szánt- terület
9. §
- Különleges intézményi területe (Továbbiakban: Kü-i)
- Az övezet a különleges célokat szolgáló, közhasználatú építmények elhelyezésére szolgál.
- Az övezet területén a 8. mellékelt szerinti jellemzővel rendelkező építési övezeteket kell alkalmazni a szabályozási tervekben megadott helyeken.
- Különleges hulladékkezelő területe (Továbbiakban: Kü-h)
- Az övezet területén a települési szilárd és folyékony hulladékok elhelyezésére, kezelésére, ártalmatlanítására és hasznosítására szolgáló, valamint az ezek rendeltetésszerű működéséhez szükséges építmények helyezhetők el. Ha a szabályozási tervlap másként nem rendelkezik, az övezetbe eső telket a telekhatárok mentén legalább 15 m szélességű sávban kötelező zöldfelülettel kell kialakítani. A védelmi rendeltetésű kötelező zöldfelületeket a mindenkori üzemeltetőnek kell kialakítani. A védelmi rendeltetésű erdősávok területét csak úttal és közművekkel lehet keresztezni, épület, építmény nem helyezhető el rajta.
- Az övezet területén a 8. mellékelt szerinti jellemzővel rendelkező építési övezeteket kell alkalmazni a szabályozási tervekben megadott helyeken.
- Az övezetben, kerékpár tárolására alkalmas műtárgy az előkertben is elhelyezhető, legfeljebb 80 m2 bruttó alapterülettel.
- Különleges sport terület (Továbbiakban: Kü-s)
- Az övezet területén a jelentős területigényű, zöldfelületbe ágyazottan kialakítható sportterületek elhelyezésére szolgál. Az övezet elsősorban sportpálya, parkoló, elhelyezésére szolgál, de kivételesen elhelyezhető rajta egyéb közösségi szórakoztató épület.
- Az övezet területén a 8. mellékelt szerinti jellemzővel rendelkező építési övezeteket kell alkalmazni a szabályozási tervekben megadott helyeken.
- Az övezetben, kerékpár tárolására alkalmas műtárgy az előkertben is elhelyezhető, legfeljebb 80 m2 bruttó alapterülettel.
- Különleges turisztikai terület (Továbbiakban: Kü-tu)
- Az övezet területén a turisztikához kapcsolódó építmények, pihenő, sport, lovas sport és kiszolgáló létesítményei, valamint szálláshely szolgáltató létesítmények helyezhetők el.
- Az övezet területén a 8. mellékelt szerinti jellemzővel rendelkező építési övezeteket kell alkalmazni a szabályozási tervekben megadott helyeken.
- Az övezetben, kerékpár tárolására alkalmas műtárgy az előkertben is elhelyezhető, legfeljebb 80 m2 bruttó alapterülettel.
- Kü-tu/1 jelű alövezetben, a lovas sport és kiszolgáló létesítményei elhelyezése esetén a megengedett maximális építménymagasság 8,0 méterre is növelhető abban az esetben, ha a homlokzati falak fa anyagú burkolattal, nem színezett kivitelben készülnek. Ebben az esetben a tetőfedés piros, vagy annak szín árnyalataiban nem alkalmazható.
- Kü-tu/1 jelű alövezetben az épületek lábazati és homlokzati falai falazott vagy szerelt kivitelben, a 10. sz. mellékelt táblázatában szereplő színhasználattal, továbbá zöld, és ennek árnyalataiban készíthetők. Az épületek tetőfedésének anyaga cserép, betoncserép, pala illetve fémlemez fedés lehet, fehér, szürke, piros, zöld színben vagy ezek árnyalataiban.
- Különleges szabadidős terület (Továbbiakban: Kü-sz)
- Az övezet területén az aktív szabadidős tevékenységhez, idegenforgalomhoz kapcsolódó építmények, pihenő, sport, kereskedelmi, vendéglátó és szolgáltató, rekreációs és egészségügyi, valamint szálláshely szolgáltató létesítmények helyezhetők el.
- Az övezet területén a 8. mellékelt szerinti jellemzővel rendelkező építési övezeteket kell alkalmazni a szabályozási tervekben megadott helyeken.
- Az övezetben, kerékpár tárolására alkalmas műtárgy az előkertben is elhelyezhető, legfeljebb 80 m2 bruttó alapterülettel.
- Különleges műemléki terület (Továbbiakban:Kü-m)
- Az övezet területén az adott műemléki épület jellegéhez kapcsolódó kiszolgáló létesítmények helyezhetők el.
- Az övezet területén a 8. mellékelt szerinti jellemzővel rendelkező építési övezeteket kell alkalmazni a szabályozási tervekben megadott helyeken.
- Az övezetben, kerékpár tárolására alkalmas műtárgy az előkertben is elhelyezhető, legfeljebb 80 m2 bruttó alapterülettel.
- Különleges mezőgazdasági üzemi terület (Továbbiakban: Kü-ü)
- az övezetbe a meglévő és újonnan létesülő mezőgazdasági üzemek (majorok) tartoznak, ahol a mezőgazdasági termékek feldolgozása, tárolása, a mezőgazdasági gépek és szállítóeszközök javítása folyik, nagyüzemi állattartás vagy mezőgazdasági illetve mezőgazdasági termeléshez szorosan kapcsolódó ipari tevékenység befogadására alkalmas.
- Az övezetben elhelyezhető ipari, energiaszolgáltatási és a településgazdálkodási tevékenység céljára szolgáló építmény. Az övezetben kivételesen elhelyezhető a gazdasági tevékenységi célú épületen belül a tulajdonos, a használó és a személyzet számára szolgáló lakások, ha az adott létesítmény védelmi övezete előírásaira nem kerül sor.
- Az épületek lábazati és homlokzati falai falazott vagy szerelt kivitelben, a 10. sz. mellékelt táblázatában szereplő színhasználattal, továbbá zöld, és ennek árnyalataiban készíthetők. Az épületek tetőfedésének anyaga cserép, betoncserép, pala illetve fémlemez fedés lehet, fehér, szürke, zöld színben vagy ezek árnyalataiban
- A keletkezett szennyvizek és hulladékok elhelyezése csak felszín feletti, vízzáró szigetelt tárolókban, műtárgyakban lehet.
- Az övezetben pince szint létesítése nem lehetséges. Az állattartó épületeket minden esetben vízzáró szigeteléssel kell kialakítani.
- Trágya tárolására alkalmas építmények, tárolók nem helyezhetőek el közelebb 100,0 méternél felszíni vízfolyások, csatornák, vízelvezető árkok partjától.
- Az övezetben lakó rendeltetésű épület önállóan nem helyezhető el,
- Az állattartó épületeket minden esetben vízzáró szigeteléssel kell kialakítani
- A technológiához kötőtő toronyszerű építmények (pl .tartályok, silók, stb) esetében a max. megengedett építménymagasság 20,0 méter.
- Az építési övezetben terepszint alatti építmény elhelyezhető elő- és az oldalkertben is, pinceszint csak az építési helyen belül alakítható ki.. 4.
- A (7) bekezdés g-j. pontjait a 7/2016.(III.10.) számú rendelet iktatta be.
Különleges -beépítésre nem szánt- terület
10. §
- Különleges bányászati terület (Továbbiakban: Kü-b):
- A terület a nyersanyag lelőhelyek –bányák- telkeinek, építményeinek zónája.
- A területen csak a bányászattal kapcsolatosa építmények helyezhetők el.
- Különleges megújuló energiaforrások hasznosításának céljára szolgáló terület (Továbbiakban: Kü-e): A terület szélerőmű, szélerőmű park létrehozását szolgáló tornyok és kiszolgáló építményeik elhelyezésére szolgáló zóna.
(3) Különleges kegyeleti terület (Továbbiakban: Kü-k): A terület lezárt temetői terület, a kegyeletnek megfelelően gondozott belterjes parkokként kezelendő.
- Különleges temető terület (Továbbiakban Kü-t): A terület, működő temető övezete, a település köztemetője. A temetőben ravatalozó funkciójú, valamint a terület üzemeltetéséhez, karbantartásához szükséges építmények helyezhetők el. Megengedett maximum építménymagasság 5,5 méter, szabadonálló beépítési móddal. A terület célja a város temetkezési területének biztosítása a temető parcellázási tervnek megfelelően. A temető használatát temetkezési rendelet szabályozza.
- Különleges hulladékkezelő területe –dögkút- (Továbbiakban: Kü-d): Az övezet területén az állati tetemek elhelyezésére szolgáló, valamint az övezet rendeltetés szerinti működéséhez szükséges építmények helyezhetők el.
Közlekedési terület
11. §
- A közlekedési célú terület övezete az országos és helyi közutak, a kerékpárutak, a gépjármű várakozó helyek – a közterületnek nem minősülő telken megvalósulók kivételével -, a járdák és gyalogutak, mindezek csomópontjai, vízelvezetési rendszere és környezetvédelmi létesítményei, a közforgalmú vasutak, továbbá a közművek és a hírközlés építményeinek elhelyezésére szolgál.
- A közlekedési- és közmű elhelyezési, hírközlési területeket, a nyomvonalas elemek közül az utak szélességét, a közmű-elhelyezési sávokat terv szerint biztosítani kell.
- Az utak szabályozási vonallal meghatározott útépítési területe mentén létesítményt elhelyezni csak az útépítési terület megtartásával szabad. Ezt a területet, az annak mentén elhelyezni kívánt létesítmény védőtávolsága sem érintheti. A területbe eső, meglévő építménnyel, közművel, útburkolattal, járdaburkolattal, fasorral stb. -keresztmetszeti elemekkel- kapcsolatos mindennemű tevékenység csak a szabályozási tervekkel összhangban történhet.
- A közlekedési célú terület övezetei:
Kö1: I. rendű: országos főút, országos mellékút, helyi gyűjtőút belterületen
Kö2: II. rendű: kiszolgáló út
Kö3: magánút
Kö4: gyalogút
Kö5: mezőgazdasági kiszolgáló út
- A mezőgazdasági utak építési területének szabályozását az úttengelytől egyenlő mértékben kell végezni. Ez alól kivételek a közcélú csatornával, természeti védettséggel rendelkező területekkel szomszédos utak, ahol a szabályozási szélességet e területek határától kell kimérni.
- Kötöttpályás közlekedési terület övezete (Továbbiakban: Kök), a vasúti közlekedés céljára szolgáló terület.
- Az övezet területén a vasutak és a működésükhöz szükséges közlekedési és környezetvédelmi célú építmények, valamint a területet igénybe vevők ellátásához és a vasúti üzemhez kapcsolódó kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó, szálláshely szolgáltató, igazgatási épületek, gazdasági tevékenységi célú épületek és ezen belül a tulajdonos, a használó és a személyzet számára szolgáló lakás helyezhető el.
- Az övezet területén a telek beépítettsége legfeljebb 2 % lehet.
Zöldterületek
12. §
- Z-1 Települési szintű zöldterületek.
- A zóna területén pihenést és a testedzést szolgáló építmények -sétaút, pihenőhely, tornapálya, gyermekjátszótér stb.- vízfelületek és a fenntartáshoz szükséges építmények helyezhetők el.
- A zóna területén épület csak akkor helyezhető el, ha az a közpark funkcióját -a pihenést, a testedzést, a vendéglátást- szolgálja és, ha a teleknagyság legalább 1 hektár. A telek beépítettsége legfeljebb 2%, míg az építménymagasság legfeljebb 4,0 m lehet. Az épülethez kapcsolódóan a közhasználat elől elzárt rész legfeljebb a beépített terület kétszerese lehet.
- A telek legalább 75 %-át zöldfelülettel, illetőleg vízfelülettel fedetten kell kialakítani.
- Az övezet területén személygépkocsik elhelyezésére közlekedési terület kialakítható, a zóna területére vonatkozó mennyiségi előírások betartásával.
(2) Z-2 Városrészi szintű zöld területek:
- Az övezetben elhelyezhetőek maximum 2%-os beépítettséggel, a 4,5 m-es homlokzatmagasságot meg nem haladóan, a 6,0 m-es megengedett legnagyobb építménymagasságot meg nem haladóan:
- a pihenést és a testedzést szolgáló építmény -sétaút, pihenőhely, tornapálya, gyermek játszószerek, stb.-,
- a terület fenntartásához szükséges épület,
- nyilvános wc,
- szabadtéri színpad,
- időszakos árusító pavilonok.
- Az övezetben épület a kapcsolódó terület-felhasználással azonos közművesítettség esetén létesíthető.
- A területet úgy kell kialakítani, hogy kerekesszékkel és gyermekkocsival megközelíthető és használható legyen.
- A terület közútról közvetlenül megközelíthetőnek kell lennie.
Erdő terület
13. §
- Védelmi erdőterület (Továbbiakban: Ev) területén épületeket elhelyezni nem lehet.
- Egészségügyi erdőterület (Továbiakban: Ee):
- Közhasználat elől elzárt rész csak az erdő védelmét és fenntartását, valamint az idegenforgalmat szolgáló építményekhez kapcsolódóan alakítható ki.
- Területe nem haladhatja meg a beépített terület háromszorosát.
- Az újonnan elhelyezhető építmények építménymagassága legfeljebb 4,5 m lehet.
- Gazdasági erdőterület (Továbbiakban:E)
- Az övezet területén a meglévő tanyaépületek, illetőleg idegenforgalmi, vendéglátó és szolgáltató célokat szolgáló épületek – függetlenül a teleknagyságtól – átalakíthatók, korszerűsíthetők, felújíthatók, valamint egy alkalommal, legfeljebb 50 m2-rel bővíthetők.
- Az övezetben a 100.000 m2-t meghaladó területnagyságú telken, a terület rendeltetésének megfelelő építmények helyezhetők el, max. 0,5 % - os beépítettséggel. Az övezetben épület csak a nem erdő művelési ágban létesíthető, legalább részleges közművesítettség esetén. Az övezetben a maximális építménymagasság: 7,50 m, ez alól kivételt az erdő- és vadgazdasági tevékenységhez szükséges építmények (pl. magasles) technológiai okból legfeljebb kétszeres magasságú lehet.
Mezőgazdasági terület
14. §
- Mezőgazdasági kertes zóna (Továbbiakban:Mz):
- A zónába a volt zártkertek más célra fel nem használt területei tartoznak.
- A zóna területén a növénytermesztés és az ezzel kapcsolatos termékfeldolgozás és tárolás építményei helyezhetők el az alábbi feltételekkel:
- a 720 m2 –t el nem érő területű telken építmény nem helyezhető el.
- A 720-1500 m2 között területnagyságú és legalább 10 m szélességű telken egy gazdasági épület és egy terepszint alatti építmény helyezhető el, de csak akkor, ha a telek szőlő, gyümölcs, vagy kert művelési ágban van nyilvántartva.
- Az 1500 m2-t meghaladó területű és legalább 10 m szélességű telken legfeljebb 2 gazdasági épület (épület vagy pince) helyezhető el, ha a telek szőlő, gyümölcsös vagy kert művelési ágban van nyilvántartva.
- Szántó, gyep, nádas művelési ágú telek, vagy telekrész nem építhető be.
- A telek beépítettsége nem haladhatja meg a 3 %-ot, és a beépített terület a 400 m2-t sem.
- Az épületeket a telken, az oldalhatáron álló beépítési mód szerinti építési helyen belül kell elhelyezni, 10 m-es előkerttel.
- Újonnan legfeljebb 4,5 m építménymagasságú gazdasági épület helyezhető el.
- Mezőgazdasági korlátozott használatú terület. (Továbbiakban:M-k):
- Az övezetben jellemzően a természetvédelmi, illetőleg a NATURA2000. természet megőrzési területekbe ékelődő, valamint az országos ökológiai hálózat területére (a Nyírlugosi út - 471.sz. főúttól délre) eső mezőgazdasági területek tartoznak.
- Az övezetben épületet elhelyezni, birtokközpontot kialakítani nem lehet.
- Mezőgazdasági általános zóna (Továbbiakban:M):
- Az övezetben a növénytermesztés és az állattenyésztés, továbbá az ezekkel kapcsolatos termékfeldolgozás és tárolás építményei valamint a tevékenységhez szükséges gépek elhelyezésére, kiszolgálására, karbantartására szolgáló épületek helyezhetőek el. Továbbá szőlő, gyümölcsös művelési ág esetén, ha azt a hatósági előírások az ott folytatott tevékenység védőtávolsága miatt egyébként nem tiltják meg, a tulajdonos, vagy az ott dolgozók részére lakóépület helyezhető el, ahol az elhelyezésre kerülő lakóépület számára szolgáló terület nem haladhatja meg, az egyébként beépíthető terület felét. Az övezetben birtokközpont kialakítható. Nádas, vízállásos terület művelési ág területén épület nem helyezhető el.
- Épületeket elhelyezni a legalább 6.000 m2 nagyságot elérő területen, szabadon álló beépítési móddal, maximum 7,5 m építménymagasságú épülettel, a telekterület maximum 3 %-os beépítésével lehet.
- Önálló lakóépülettel a telekterület legfeljebb 1,5%-a, de legfeljebb 300m2 építhető be.
- A telken az épületeket a szabadon álló beépítési módhoz tartozó, legalább 10 méter elő-, oldal- és hátsókert által meghatározott építési helyen belül kell elhelyezni.
- Önálló lakóépületet 35-45o –os hajlású magas-tetővel kell fedni, építménymagassága legfeljebb 4,5 m lehet.
- A dűlőutak mentén az úttal határos ingatlanok tulajdonosait az önkormányzat az út mentén védő fasor telepítésére kötelezheti.
- A zóna területén a meglévő tanyaépületek, illetőleg idegenforgalmi, vendéglátó és szolgáltató célokat szolgáló épületek – függetlenül a teleknagyságtól – átalakíthatók, korszerűsíthetők, felújíthatók, valamint egy alkalommal, legfeljebb 50 m2-rel bővíthetők.
Vízgazdálkodási területek
15. §
- Az övezet területébe a folyó- és állóvizek, vízjárta területek, a csatornák, a vízbeszerzési és kezelési területek, valamint ezek védműveinek területei tartoznak.
(2) Vízügyi érdekből a főcsatornáknál 6-6 m-es, társulati, önkormányzati és üzemi csatornáknál 3-3 m-es parti sáv szabadon hagyandó, beépíteni nem lehet.
(3) Az övezetben a vízbeszerzéshez, védekezéshez, illetve ezek fenntartásához, működtetéséhez, továbbá a kiszolgáló személyzet elhelyezésére szolgáló szükséges építmények helyezhetők el.
Az építési övezetek általános előírásai
16. §
- Pinceszinti építményrészek és terepszint alatti építmények az előkertben nem helyezhetők el.
- Ha sajátos előírás, illetve egyéb védelemre vonatkozó előírás másként nem rendelkezik, épületrész kinyúlása a közterület fölé az eresz és az áttört korlátú erkély kivételével:
- 12 m-nél keskenyebb utcában nem engedélyezhető,
- 12-20 m közötti szélességű utcán legfeljebb 60 cm,
- 20 m-nél szélesebb utcán legfeljebb 120 cm lehet,
- de homlokzati hossza nem haladhatja meg az épület homlokzati hosszának 1/2 részét.
- Az épületeken legfeljebb 2 m2 felületű reklám-, információs táblák helyezhetők el. Összes felületük nem haladhatja meg az érintett homlokzat vagy tető felületének a 10 %-át.
- Lakó -falusias és kertvárosias- övezetekben a lakóépületnek az utca felőli beépítési vonaltól mért vetületi hossza –mélysége- a 30 m-t nem haladhatja meg.
- I. rendű közterületről garázsok közvetlenül nem nyithatók.
- Ha a szomszédos telek jelenlegi szabályoknak meg nem felelő beépítése az adott telek beépítését korlátozná és jogszerű hatósági intézkedésre nincs lehetőség a korlátozás megszüntetése érdekében, akkor az OTÉK vonatkozó előírásainak megfelelően a legkisebb építmények közötti telepítési távolságot – az említett joghely felhatalmazása alapján az alábbiak betartásával lehet csökkenteni.
- Amennyiben a jelen rendelet hatályba lépése előtt kialakult helyzet azt indokolja, akkor a szomszédos telkeken „D” vagy „E” tűzveszélyességi osztályba tartozó, I-III. tűzállósági fokozatú -nem éghető anyagú térelhatároló szerkezetű, falazatú, burkolatú, héjazatú- és legfeljebb 5 m építmény-magasságú épületeknél az építmények közötti legkisebb távolságot az övezeti előírásoktól eltérően legfeljebb 4 m-re lehet csökkenteni, ha valamennyi alábbi feltétel egyidejűleg teljesül:
- az adott telek az övezeti előírásoknak megfelelően szabályosan nem építhető be a szomszédos telken szabálytalanul elhelyezkedő építmény, építményrész miatt,
- a szomszéd telken a szabálytalanul elhelyezkedő építmény hatósági engedéllyel rendelkezik, vagy 2006. július 1-jén már 10 évnél régebbi,
- ha mindkét épület egymás felé néző homlokzata, tető héjazata és ereszképzése nem éghető anyagú és nyílás nélküli, valamint az ilyen építmények tűzfallal nem építhetők össze,
- a telek beépítése a többi szomszédos telek övezeti előírásoknak megfelelő beépítését nem korlátozza,- ha az egymást átfedő szemben fekvő homlokzatok közül legalább az egyik homlokzaton a meglévő nyílások nyílófelülete helyiségenként nem nagyobb 0,4 m2 –nél, illetve az át nem alakítható, meg nem szüntethető, és az ettől nagyobb nyílásos szemben fekvő homlokzat a magasabb, és a korábban épült épület 10 évnél régebbi, valamint a telek egyéb módon nem lenne beépíthető,
- a telekbeépítésére más mód nincs.
- Ha az építési hely szélessége 6 m-nél kisebb, a telek nem építhető be.
- Építési telket érintő nyílt árok vagy vízfolyás mederrézsűjének élétől 6-6 m-es sávban, közmű esetén annak védőtávolságán belül építmény nem helyezhető el.
- Ha előkert az előírások szerint nem alakítható, közterületre néző lakás padlószintje az utca járdaszintje fölött legalább 1,0 m-re legyen.
- Az építési helyen kívül álló, vagy azon túlnyúló épület, illetőleg épületrész rendeltetése nem módosítható. Az ilyen épületen csak az életveszély elhárítását szolgáló építési munka végezhető.
- A környezetbe illeszkedés szempontjából az előírásoknak meg nem felelő beépítés és beépítési jellemzők nem vehetők figyelembe.
- Lakóépületek pinceszintjei, terepszint alatti épületrészei a hátsókert irányába az építési helyen kívül is elhelyezhetőek. A hátsókert irányába létesülő pinceszint esetén min. 2,0 méter távolságot kell tartani a hátsó telekhatártól.
- A belváros területén létesítendő lakóépület hátsó kertjében az építési helyen kívül is elhelyezhető kerti építmény, amennyiben az oldalsó és a hátsó kerítések legalább 90%-ban tömör formában kerülnek kialakításra.
A KÖRNYEZETVÉDELMI ZÓNÁK ELŐÍRÁSAI
A zaj- és rezgés elleni védelem
17. §
- A zaj elleni védelmi zónák tagolása:
- csendes zóna: a szociális otthon, a temető és a kegyeleti parkok, a közparkok és a szabadidős területek,
- átlagos érzékenységű zóna: minden más települési terület,
- nem érzékeny zóna: az igazgatási területnek a települési területen kívüli része.
- A 471-es számú út zajjellemzőire tekintettel az út szabályozási vonalától mért 50 méteren belül szálláshely szolgáltató épület létesítése csak zajvédelmi műszaki megoldások alkalmazásával szabad.
A levegőtisztasági védelmi zóna
18. §
- A mezőgazdasági por elleni védelmi zónában -a mezőgazdasági korlátozott használatú és a mezőgazdasági-általános rendeltetési zónában- a dűlő utak mentén a telkeket legalább egysoros dűlőfásítással kell ellátni.
- Új létesítmények elhelyezésének érvényesíteni kell az átszellőzés szempontjait és meg kell követelni a kibocsátási határértékek betartását.
AZ ÉRTÉKVÉDELMI ZÓNÁK ELŐÍRÁSAI
A települési értékvédelmi és esztétikai előírások zónái
19. §
A növényállományuk miatt helyi védettségű telkeken építményt elhelyezni a védett növényállomány megtartásával szabad.
A TILALMI ÉS KORLÁTOZÁSI ZÓNÁK ELŐÍRÁSAI
Tilalmi zónák
20. §
- A közcélú tilalmi zónába -az első rendű közlekedési célú közterületek tervezett szakaszainak területére- eső telkekre a tervezett közcélú felhasználás megvalósíthatósága érdekében a jelen rendelet hatályba lépésétől számított 10 évig terjedő építési és telekalakítási tilalmat kell elrendelni.
- A változtatási tilalmi zónába tartozó telkek az őket érintő szabályozási terv jóváhagyásáig, de az elrendeléstől legfeljebb 3 évig tartóan változtatási tilalom alatt állnak.
Korlátozási zónák
21. §
- A bűzös, fertőzésveszélyes telephelyek szabályozási tervlapon jelölt védőterületének korlátozási zónájába eső telkeken, illetőleg telekrészeken szállás jellegű, pihenési célú, intézményi, élelmiszer feldolgozó- és raktározó építmény, valamint üzemi méretű állattartó telep nem helyezhető el.
- A vasút szabályozási tervlapon jelölt korlátozási zónájában építmény csak a külön jogszabályban előírt feltételek szerint helyezhető el. Lakóépület nem helyezhető el.
- Az elővásárlási korlátozás zónájába eső telkekre, telekrészekre a tervezett közcélú felhasználás megvalósulása érdekében az önkormányzat elővásárlási jogot tart fenn.
- Fejezet
EGYÉB ELŐÍRÁSOK
Közlekedési előírások
22. §
- A közutak és közterek számára a szabályozási tervlapon meghatározott építési területet kell biztosítani.
- A szabályozási szélességen belül csak a közút létesítményei és berendezései, valamint környezetvédelmi műtárgyai, közművek létesíthetők, illetve növényzet telepíthető. Egyéb létesítmények a mindenkor hatályos magasabb rendű jogszabály és a mindenkor hatályos Nyíradony Város közterület-használat engedélyezéséről szóló önkormányzati rendelete előírásai alapján helyezhető el.
- Az építési zónákban a parkolási igényt a helyi parkolási rendelet szerint kell kielégíteni.
- Gépkocsi tároló rendeltetés módosítása akkor engedélyezhető, ha az előírt gépkocsi elhelyezési igény az érintett építési telken belül kielégíthető.
Ágazatonként közmű előírások
23. §
- Villamos energia ellátás:
- Városképvédelmi szempontból a villamos közép – és kisfeszültségű, valamint a közvilágítási hálózatokat a belváros területén belül földbe fektetve kell el, illetőleg áthelyezni.
- Azokon a területeken, ahol a hálózatok föld felett vezethetők, a hálózatokat közös oszlopsorra kell elhelyezni, éspedig a közvilágítási lámpatesteket tartó oszlopokra.
- Hír- és távközlés:
- Városvédelmi szempontból távközlési hálózatokat a belváros területén belül csak a földbe fektetve, vagy alépítménybe helyezve szabad létesíteni.
Azokon a területeken, ahol a távközlési hálózatok föld felett vezethetők, a 0,4 kV-os, a közvilágítási és a távközlési szabadvezetékeket közös oszlopsorra kell elhelyezni, illetőleg közös, a közvilágítási lámpatesteket tartó oszlopsoron kell vezetni.
- Mobil távközlési torony beépítésre szánt területen és attól 300 m-en belül nem helyezhető el.
Zöldfelületi előírások
24. §
- Beépítetlen terület gondozásáról, gyomtalanításáról a tulajdonos köteles gondoskodni.
- A belterületi illetőleg beépítésre szánt területen lévő ingatlanokon fa, cserje, sövény az alábbiak betartásával telepíthető:
- kiskoronájú 3 m-nél magasabbra nem növő) fa a telekhatártól legalább 1 m-re, épülettől legalább 2 m-re,
- egyéb fa a telekhatártól legalább 2 m-re, épülettől legalább 3,5 m-re,
- cserje, szőlő, sövény a telekhatártól legalább 0,5 m-re, épülettől legalább 1 m-re.
Általános környezetvédelmi előírások
25. §
A város területén állattartás céljára szolgáló építmény elhelyezése csak az állattartásról szóló helyi önkormányzati-, és a jelen rendelet előírásai és a vonatkozó egyéb jogszabályok, hatósági előírások együttes figyelembevételével engedélyezhető. Lakó- és mezőgazdasági kertes rendeltetési övezetben csak az állattartási rendelet szerinti -saját szükségletnek megfelelő mértékű- állattartásra szolgáló fajtájú és nagyságú állattartó épületek helyezhetők el. Ezek távolsága a lakóépülettől -a fő rendeltetés épületétől- baromfi esetében 6,0 m-től, más haszonállat esetében 10,0 m-től, trágya- és trágyalé tároló esetében 12,0 m-től kisebb nem lehet.
A közterületek általános előírásai
26. §
- Települési közterületeken hirdető berendezés:
- magassága nem haladhatja meg az 5,0 m-t,
- felülete nem lehet 3,0 m2-nél nagyobb. A felület meghatározásánál az egymástól 3,0 m-nél nem távolabb fekvő hirdető berendezések együttes felületét kell figyelembe venni.
- A közterülteken a mindenkor hatályos magasabb rendű jogszabály előírásának betartása mellett illetőleg a helyi közterületi rendelet szerint helyezhetők el árusító pavilonok.
(3) A 16 m és ennél nagyobb szabályozási szélességű közlekedési célú közterületeken kétoldali, a 12 m, illetve annál kisebb szabályozási szélességű közlekedési célú közterületeken legalább egyoldali fasort kell telepíteni, illetve a meglévő védelméről gondoskodni kell.
- fejezet
A Belváros területére érvényes előírások
27. §
- a Belváros területére érvényes sajátos előírások
- Csak egy tetőtéri épületszint alakítható ki. Ablakait a tetősíkban kell elhelyezni.
- A közterülethatáron álló épület lapostetősnek, vagy magastetősnek kell lennie, 35-45o közötti tetőhajlásszöggel.
- Új épületeknél a közterület felől a földszinti padlómagasság földszinti üzletszint esetében legfeljebb 30 cm lehet.
- 300 m2-nél kisebb, már kialakult közbenső telkeken a beépítettség az építési zóna előírását további 10 %-kal túllépheti. Ez a beépítettségi kedvezmény megilleti a 12,0 m-nél keskenyebb saroktelket is, de csak vegyes rendeltetési zónában.
- az utcai telekhatáron elhelyezhető épületek között 3 méternél nagyobb utcai homlokzatmagasság-különbség nem engedélyezhető, kivéve, ha védett épülethez való igazodás megköveteli, vagy ha a szomszédos épület magassága nem felel meg az előírásoknak.
- Az épület közterületi homlokzatán közterületi homlokzatonként csak egy db kapualj, vagy garázsbejárat nyílhat. Ez nem lehet szélesebb sem a homlokvonal 1/3 részénél, sem pedig 6 méternél.
- a területen a közműveket terepszint alatt kell elhelyezni.
- fejezet
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
29. §
(1) Ez a rendelet kihirdetését követő 30. napon lép hatályba és hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti a Nyíradony Város Önkormányzatának 8/2011 (III. 31.) rendelete a helyi építési szabályzatról és szabályozási tervről szóló 11/2010. (X. 14.) számú rendelet módosításáról, a Nyíradony Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2013. (VI.25.) számú rendelete a helyi építési szabályzatának változásáról és a szabályozási tervek elfogadásáról, a Nyíradony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2014.(IX.23.)rendelete a Helyi építési Szabályzatának Változásáról és a Szabályozási Tervek elfogadásáról, a Nyíradony Város Önkormányzata Képviselő-Testületének 1/2015. (II. 13.) rendelete a helyi építési szabályzatról és szabályozási tervről szóló 11/2010. (X. 14.) számú rendelet módosításáról, valamint a Nyíradony Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015. (V. 04.) számú Önkormányzati rendelete Nyíradony város helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről szóló 11/2014 (X. 14.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló rendeletek.
(2) A hatálybalépést megelőzően érkeztetett és jogerősen el nem bírált ügyekben jelen rendelet akkor alkalmazható, ha a rendelet a kérelem tárgyára vonatkozóan kedvezőbb előírásokat tartalmaz
Kelt: Nyíradony, 2016. március 10.
P.H.
Kondásné Erdei Mária Benő János
polgármester jegyző
Kihirdetve: 2016.március 11.
Benő János
jegyző