Nyíradony Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2021. (XI. 26.) önkormányzati rendeletének indokolása
Nyíradony Város Önkormányzata Képviselő-testületének az „Otthon Nyíradonyban” pályázat keretében hiányszakmák betöltése érdekében fiatalok számára nyújtandó ösztönző támogatásokról
Hatályos: 2021. 11. 27Nyíradony Város Önkormányzata Képviselő-testületének az „Otthon Nyíradonyban” pályázat keretében hiányszakmák betöltése érdekében fiatalok számára nyújtandó ösztönző támogatásokról
Részletes indokolás
Az 1–3. §-hoz
A módosítás azért vált szükségessé most a korábbi szabályozás mellett előfordulhatott az is, hogy a támogatás odaítélése és a folyósítás kezdete között több mint egy hónap telet el. A módosítás a támogatás folyósításának kezdő napját-a támogatás odaítélése esetén-a kérelem benyújtásához igazítja. A támogatásra való jogosultság a benyújtás hónapjának első napjától indul. Így a támogatás hamarabb be tudja tölteni szerepét, a képviselő-testületi ülés későbbi időpontja nem késlelteti azt. Lehetővé teszi a módosítás, hogy Nyíradony Város Önkormányzata a teljes összeget fel tudja használni. A támogatási összeg módosítása szükséges tekintettel a pályázati forrásból fennmaradt összegre.
A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Jat.) 17. § (1) bekezdése alapján a jogszabály előkészítője – a jogszabály feltételezett hatásaihoz igazodó részletességű – előzetes hatásvizsgálat elvégzésével felméri a szabályozás várható következményeit.
Az előzetes hatásvizsgálat eredményéről a Képviselő-testületet tájékoztatni kell.
A Jat. 17. § (2) bekezdése szerint a hatásvizsgálat során vizsgálni kell:
a) a tervezett jogszabály valamennyi jelentősnek ítélt hatását, különösen
aa) társadalmi, gazdasági, költségvetési hatásait,
ab) környezeti és egészségi következményeit,
ac) adminisztratív terheket befolyásoló hatásait, valamint
b) a jogszabály megalkotásának szükségességét, a jogalkotás elmaradásának várható következményeit, és
c) a jogszabály alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételeket.
A fentiek alapján a rendelet elfogadásának várható következményeiről – az előzetes hatásvizsgálat tükrében – az alábbi tájékoztatást adom:
1. A rendeletmódosítás valamennyi jelentősnek ítélt hatása különösen:
a.) társadalmi, gazdasági, költségvetési hatása:
Társadalmi hatása hogy a pályázok az odaítélt támogatáshoz hamarabb hozzájutnak, így az hamarabb betölti szerepét.
Gazdasági hatása következtében a célcsoport tagjai korábban kerül jobb anyagi helyzetbe. A támogatásra szánt pénz rövidebb ideig áll a bankszámlán felhasználatlanul.
Költségvetési hatása az hogy a Nyíradony Város Önkormányzata a teljes pályázati összeget fel tudja majd használni.
b.) A Rendelet módosításának környezeti és egészségügyi következményei nem határozhatók meg.
c.) Az adminisztratív terheket befolyásoló hatása nem releváns.
2. A jogszabály megalkotásának szükségessége, a jogalkotás elmaradásának várható következménye:
A jogszabály megalkotásának elmaradása esetén a pályázok, lassabban jutnak hozzá a megítélt támogatáshoz. Nyíradony Város Önkormányzata a késedelmes kifizetések következtében eleshet a pályázati összegek egy részétől ha határidőben nem tudják felhasználni.
3. A jogszabály alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételek rendelkezésre állnak.