Nyíradony Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2022. (V. 10.) önkormányzati rendeletének indokolása

egyes önkormányzati rendeletek hatályon kívül helyezéséről

Hatályos: 2022. 05. 11
egyes önkormányzati rendeletek hatályon kívül helyezéséről
Részletes indokolás
Az 1–26. §-hoz
A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Jat.) 29. § (1) bekezdése alapján a Nemzeti Jogszabálytár kormányrendeletben meghatározott tartalommal és honlapon, elektronikus közszolgáltatásként működő, bárki számára térítésmentesen hozzáférhető elektronikus jogszabálygyűjtemény, amely – kormányrendeletben meghatározottak szerint – felületet biztosít különösen az Alaptörvény, annak módosításai és a jogszabályok kihirdetett szövegének, a Magyar Közlönyben közzétett közjogi szervezetszabályozó eszközök szövegének, valamint az időállapotok szerint egységes szerkezetű szövegek közzétételére. A (2) bekezdés alapján a Nemzeti Jogszabálytárban való közzétételről az Alaptörvény, annak módosításai, jogszabályok és a Magyar Közlönyben közzétett közjogi szervezetszabályozó eszközök esetében az igazságügyért felelős miniszter, önkormányzati rendelet esetében a jegyző gondoskodik.
A Nemzeti Jogszabálytárról szóló 338/2011. (XII.29.) Korm.rendelet 4. §-a az alábbiakban rendelkezik a fenti kötelezettségekről:
(1) A Nemzeti Jogszabálytárban közzé kell tenni valamennyi – 2013. június 30. után kihirdetett – még hatályba nem lépett önkormányzati rendelet kihirdetett szövegét. Ha a Kúria önkormányzati tanácsa kimondja, hogy az önkormányzati rendelet vagy annak rendelkezése nem lép hatályba, az erről szóló határozatnak a Magyar Közlönyben történő közzétételét követően a döntéssel érintett jogszabálynál erre haladéktalanul utalni kell.
(2) A Nemzeti Jogszabálytárban – a (3) bekezdésben foglalt kivétellel – egységes szerkezetű szöveggel közzé kell tenni valamennyi, 2013. június 30. után kihirdetett és a lekérdezés napján hatályos, önkormányzati rendeletnek – ideértve a 2013. június 30. után kihirdetett önkormányzati rendelettel megváltoztatott önkormányzati rendeletet is –
a) a lekérdezés napján hatályos szövegét, és
b) a lekérdezés napját megelőző, illetve követő egy-egy időállapotát.
(3) A 2013. július 1. napját megelőzően hatályba lépett, 2013. június 30. napját követően megváltoztatott és a lekérdezés napján hatályos önkormányzati rendelet esetében a Nemzeti Jogszabálytárban a rendelet lekérdezés napján hatályos egységes szerkezetű szövegét, és a lekérdezés napját követő egy időállapotát kell közzétenni.
4/A. § A jegyző a Nemzeti Jogszabálytár szolgáltatója által működtetett Integrált Jogalkotási Rendszer igénybevételével gondoskodik
a) az önkormányzati rendelet kihirdetését követő öt munkanapon belül az önkormányzati rendelet és valamennyi időállapot szerinti egységes szerkezetű szöveg,
b) az önkormányzati rendelet helyesbítése esetén legkésőbb a helyesbítés közzétételét követő munkanapon az önkormányzati rendelet helyesbített változatának, valamint a helyesbítésnek megfelelő egységes szerkezetű szöveg
Nemzeti Jogszabálytárban való közzétételéről.
4/B. § Ha az önkormányzati rendelet tervezetéhez tartozó indokolás Nemzeti Jogszabálytárban való közzétételére – jogszabályban meghatározottak szerint – sor kerül, a közzétételre a 4/A. § szerinti eljárási szabályokat megfelelően alkalmazni kell.
A fentiek figyelembevételével az önkormányzat korábbi rendeleteinek felülvizsgálata megtörtént és ennek eredményeként a rendelet-tervezetben lévő önkormányzati rendeletek hatályonkivül helyezése szükséges.
A Jat. 17. § (1) bekezdése alapján a jogszabály előkészítésének hatásvizsgálatával kapcsolatban a rendelet várható következményeiről a (2) bekezdésben meghatározottak alapján az alábbi tájékoztatást adom:
a) a tervezett jogszabály valamennyi jelentősnek ítélt hatását, különösen
aa) társadalmi, gazdasági, költségvetési hatásait:
A rendelet-tervezetnek gazdasági, költségvetési hatása nincs.
ab) környezeti és egészségi következményeit:
Jelen tervezet környezeti hatása nem releváns, a tervezetnek egészségügyi következménye nincs.
ac) adminisztratív terheket befolyásoló hatásait:
Jelentős mértékű többlet adminisztráció nem jelentkezik.
b) a jogszabály megalkotásának szükségességét, a jogalkotás elmaradásának várható következményeit:
Elmaradásának következménye a kormányhivatal által intézett törvényességi felhívás.
c) a jogszabály alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételeket:
A jogszabály alkalmazásához a szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételek rendelkezésre állnak.
A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. § (1) bekezdése alapján a jogszabály előkészítésének hatásvizsgálatával kapcsolatban a rendelet várható következményeiről a (2) bekezdésben meghatározottak alapján az alábbi tájékoztatást adom:
a) a tervezett jogszabály valamennyi jelentősnek ítélt hatását, különösen
aa) társadalmi, gazdasági, költségvetési hatásait:
nem releváns
ab) környezeti és egészségi következményeit:
nem releváns.
ac) adminisztratív terheket befolyásoló hatásait:
nem releváns
b) a jogszabály megalkotásának szükségességét, a jogalkotás elmaradásának várható következményeit:
Elmaradása esetén törvényességi felülvizsgálati eljárás várható.
c) a jogszabály alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételeket:
nem releváns.