Biharnagybajom Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2010 (XII.20.) önkormányzati rendelete

kitüntetések alapításáról és adományozásának rendjéről

Hatályos: 2013. 08. 16- 2013. 08. 21

Biharnagybajom Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi
XX. törvény 44/A. § (2) bekezdése alapján, figyelemmel a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 1. § (6) bekezdés a) pontja, a 16. §
(1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján – figyelemmel a Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi
XXXI. törvény 7. § (1) bekezdésében foglaltakra –
a településért tevékenykedő állampolgárok, közösségek munkájának elismerésére kitüntetéseket alapít, amelyek megnevezésére és adományozásuk rendjének meghatározásával kapcsolatban az alábbiakat rendeli el:

1. § (1)  Biharnagybajom Községi Önkormányzat Képviselő-testülete azoknak a

személyeknek, szervezeteknek, közösségeknek, akik (amelyek) az országos vagy helyi társadalmi, gazdasági, kulturális életben a község és a lakossága javára eredményes és sikeres tevékenységet folytattak, ezzel az utókor számára példát mutattak (követendő példával szolgáltak) kitüntetéseket, elismeréseket alapít.


(2) Az (1) bekezdésben foglalt tevékenységek elismerésére a Képviselő-testület

  1.                     a) „Biharnagybajom Díszpolgára”
  2.                     b) „Biharnagybajomért Emlékérem”

 c)[1]

 d) „Biharnagybajom Közszolgálatáért Elismerő Díj”

 e) „Biharnagybajom Sportjáért Elismerő Díj”

kitüntetéseket alapítja.


(3)[2] A kitüntetések átadási ideje az adott év augusztus 20-a.



[1]  Hatályon kívül helyezte a 12/2013. (IV. 29.) önkormányzati rendelet 1. §-a. Hatályos 2013. május 2. napjától.

[2]  Módosította a 12/2013. (IV. 29.) önkormányzati rendelet 2. §-a. Hatályos 2013. május 2. napjától.

2. §  (1)[1] A „Biharnagybajom Díszpolgára” cím és  a „Biharnagybajomért Emlékérem” magyar és külföldi, élő vagy elhunyt
                 személynek (posztumusz) adományozható.


(2) A kitüntetettek részére adományozó okirat, emlékérem és pénzjutalom kerül átadásra.



[1] Módosította a 12/2013. (IV. 29.) önkormányzati rendelet 3. §-a. Hatályos 2013. május 2. napjától.

„Biharnagybajom Díszpolgára”


3. §     (1) „Biharnagybajom Díszpolgára” cím adományozható annak a köztiszteletben álló magyar vagy külföldi
                állampolgárnak, aki egész életművével vagy valamely kiemelkedően jelentős munkájával olyan általános
                elismerést szerzett, amellyel hozzájárult a falu fejlődéséhez és jó hírnevének öregbítéséhez.


 (2) A cím önkormányzati ciklusonként egy személynek adományozható.


          (3)[1] A kitüntetéssel emlékérem és oklevél, valamint 500.000,- Ft (bruttó) pénzjutalom jár.



[1] Módosította a 12/2013. (IV. 29.) önkormányzati rendelet 4. §-a. Hatályos 2013. május 2. napjától.

Biharnagybajomért Emlékérem


4. §[1]     (1) „Biharnagybajomért Emlékérem” kitüntetés adományozható annak a magyar állampolgárságú személynek,
                   vagy társadalmi szervezetnek, aki élete vagy működése  rövidebb-hosszabb szakaszában Biharnagybajom
                   községhez kötődött és munkássága alkalmas a falu jó hírnevének öregbítéséhez vagy ha élete során nem
                   Biharnagybajomhoz kötődött, a tevékenysége a települést gyarapítja.


(2) Önkormányzati ciklusonként egy kitüntetés adományozható.


(3) A kitüntetéssel emlékérem és oklevél, valamint 250.000,- Ft (bruttó) pénzjutalom jár.



[1] Módosította a 12/2013. (IV. 29.) önkormányzati rendelet 5. §-a. Hatályos 2013. május 2. napjától.

Biharnagybajom Önkormányzata Elismerő Díja


5. §[1]



[1] Hatályon kívül helyezte a 12/2013. (IV. 29.) önkormányzati rendelet 6. §-a. Hatályos 2013. május 2. napjától.

Biharnagybajom Közszolgálatáért Elismerő Díj


6. §[1] (1) „Biharnagybajom Község Közszolgálatáért Elismerő Díj” adományozható azoknak a személyeknek, akik
                szakterületükön tartósan kiemelkedő eredményt nyújtanak valamint, akik hosszú időn át közmegelégedésre
                látják el a közalkalmazotti, köztisztviselői feladataikat.


   (2)[2] Önkormányzati ciklusonként két kitüntetés adományozható.


(3) A kitüntetéssel emlékérem és oklevél, valamint 250.000,- Ft (bruttó) pénzjutalom jár.



[1] Módosította a 12/2013. (IV. 29.) önkormányzati rendelet 7. §-a. Hatályos 2013. május 2. napjától.

[2] Módosította a 19/2013. (VIII. 15.) önkormányzati rendelet 1. §-a. Hatályos 2013. augusztus 16. napjától.

7. § (1) „Biharnagybajom Sportjáért Elismerő Díj” adományozható azoknak a személyeknek és egyesületeknek,
            akik/amelyek a testnevelés és a sport népszerűsítésében, a diák-, a tömeg- és/vagy a versenysport szervezésében,
            valamint a lakosság fizikai és egészségi állapotának fejlesztésében kimagasló munkát végeztek, továbbá olyan
            hazai és/vagy nemzetközi sporteredményeket értek el, amellyel hozzájárultak a község hírnevének öregbítéséhez.


      (2)[1] Önkormányzati ciklusonként legfeljebb egy kitüntetés adományozható.


      (3)[2] A kitüntetéssel emlékérem és oklevél, valamint 250.000,- Ft (bruttó) pénzjutalom jár.



[1] Módosította a 12/2013. (IV. 29.) önkormányzati rendelet 8. §-a. Hatályos 2013. május 2. napjától.

[2] Módosította a 12/2013. (IV. 29.) önkormányzati rendelet 9. §-a. Hatályos 2013. május 2. napjától.

Az adományozás rendje


8. §    (1)[1] Az Önkormányzat által alapított elismerések adományozására bármely természetes személy vagy társadalmi
                  szervezet tehet javaslatot. A lakosság minél szélesebb körű tájékoztatása érdekében a javaslattételi felhívást
                  közzé kell tenni a Bajomi Hírlevél tárgyévi első számában.


(2) A kitüntetésre vonatkozó javaslatot május 31-ig írásban kell beterjeszteni a polgármesterhez.

(3) A kitüntetési javaslatot az Oktatási és Humán Bizottság véleményével együtt a polgármester terjeszti a Képviselő-
    testület elé.


(4) A kitüntetések adományozására a Képviselő-testület jogosult.



[1] Módosította a 12/2013. (IV. 29.) önkormányzati rendelet 10. §-a. Hatályos 2013. május 2. napjától.

Vegyes rendelkezések


9. § (1) A kitüntetett személyekről a Polgármesteri Hivatal nyilvántartást vezet.


       (2) A kitüntetésekkel járó pénzjutalmak fedezetét az Önkormányzat éves költségvetésében biztosítja.



10. §[1] (1) A Képviselő-testület által kitüntetett, elismert személyekről, társadalmi
                   szervezetekről „tablót” kell készíteni az alábbi tartalommal:

                         –  kitüntetés megnevezése

                        – kitüntetett fényképe

                        – kitüntetés éve

            (2) A tabló elkészítésének határideje az elismerés átadását követő december 31-e.

11. §[2] A Polgármesteri Hivatal a kitüntetetteket meghívja a település fontosabb eseményeire.”




Záró rendelkezés


12. §[3]     Ez a rendelet 2011. január 1. napján lép hatályba. Ezzel egyidejűleg hatályát veszti a kitüntetések alapításáról és
                adományozásának rendjéről szóló 6/2006. (IV. 20.) rendelet, valamint ennek módosításáról szóló 19/2008. (XI.
                28.) KT rendelet.



Biharnagybajom, 2010. december 16.




            Szitó Sándor s.k.                                                      Imre-Erdős Szilvia s.k.

            polgármester                                                                         jegyző             





Kihirdetési záradék:


A rendelet kihirdetve 2010. december 20-án.


Imre-Erdős Szilvia s.k.

         jegyző




[1] Módosította a 12/2013. (IV. 29.) önkormányzati rendelet 12. §-a. Hatályos 2013. május 2. napjától.

[2] Módosította a 12/2013. (IV. 29.) önkormányzati rendelet 13. §-a. Hatályos 2013. május 2. napjától.

[3] Módosította a 12/2013. (IV. 29.) önkormányzati rendelet 11. §-a. Hatályos 2013. május 2. napjától.