Földes Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének5/2014.(V.7.) Önkormányzati Rendelete
az Önkormányzat és intézményei 2013. évi gazdálkodásáról, a költségvetésben biztosított pénzeszközök felhasználásáról
Hatályos: 2014. 05. 08- 2022. 03. 28Földes Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének5/2014.(V.7.) Önkormányzati Rendelete
az Önkormányzat és intézményei 2013. évi gazdálkodásáról, a költségvetésben biztosított pénzeszközök felhasználásáról1
Földes Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésben foglalt eredeti jogalkotói hatáskörében az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f.) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, figyelemmel az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény valamint a Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény helyi önkormányzatokra vonatkozó előírásaira és a település helyi viszonyainak szabályozására irányuló Képviselő-testületi döntésekre, az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 7/2013. (II.28.) számú rendeletének végrehajtásáról, az önkormányzat 2013. évi gazdálkodásáról az alábbi rendeletet alkotja.
1. A rendelet hatálya
1. § (1) A rendelet hatálya kiterjed az Önkormányzatra, valamint az önkormányzat költségvetési szerveire.
(2) A címrendet az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló – többször módosított - 7/2013. (II.28.) számú rendelete, valamint e rendelet 1. számú melléklete tartalmazza.
1. Az Önkormányzat 2013. évi összesített költségvetési bevételei és összesített költségvetési kiadásai
2. § A képviselő-testület az önkormányzat összesített (konszolidált) 2013. évi költségvetése teljesítésének
a) bevételi főösszegét 1.101.378 ezer forintban,
b) kiadási főösszegét 1.078.969 ezer forintban állapítja meg a 8. számú melléklet szerint.
1. Az Önkormányzat címei 2013. évi költségvetési bevételei és költségvetési kiadásai
3. § (1) A képviselő-testület az önkormányzat 2013. évi költségvetése teljesítésének
a) bevételi főösszegét 1.056.569 ezer forintban,
b) kiadási főösszegét 1.047.988 ezer forintban állapítja meg a 9. számú melléklet szerint.
(2) A képviselő-testület a Földesi Polgármesteri Hivatal 2013. évi költségvetése teljesítésének
a) bevételi főösszegét 167.368 ezer forintban,
b) kiadási főösszegét 166.564 ezer forintban állapítja meg a 10. számú melléklet szerint.
(3) A képviselő-testület a Földesi Szociális Szolgáltató Központ 2013. évi költségvetése teljesítésének
a) bevételi főösszegét 9.099 ezer forintban,
b) kiadási főösszegét 9.057 ezer forintban állapítja meg a 11. számú melléklet szerint.
(4) A képviselő-testület a Karácsony Sándor Közösségi Ház 2013. évi költségvetése teljesítésének
a) bevételi főösszegét 53.967 ezer forintban,
b) kiadási főösszegét 41.497 ezer forintban állapítja meg a 12. számú melléklet szerint.
(5) A képviselő-testület a Földes Községi Napközi Otthonos Óvoda 2013. évi költségvetése teljesítésének
a) bevételi főösszegét 84.523 ezer forintban,
b) kiadási főösszegét 84.089 ezer forintban állapítja meg a 13. számú melléklet szerint.
(6) A képviselő-testület a Földes Községi Könyvtár 2013. évi költségvetése teljesítésének
a) bevételi főösszegét 8.106 ezer forintban,
b) kiadási főösszegét 8.028 ezer forintban állapítja meg a 14. számú melléklet szerint.
(7) A Képviselő-testület az egyes címek 2013. évi gazdálkodásához kapcsolódó bevételeket és kiadásokat a rendelet 2. és 3. számú melléklete szerint fogadja el.
1. Az Önkormányzat 2013. évi összesített költségvetési mérlege
4. § (1) A Képviselő-testület az Önkormányzat összesített működési és felhalmozási célú bevételi és kiadási előirányzatai teljesítésének mérlegszerű bemutatását – a finanszírozási műveleteket is figyelembe véve – a 8. számú melléklet szerint hagyja jóvá.
1. Működési kiadások, engedélyezett létszámkeret
5. § (1) A Képviselő-testület az Önkormányzat és költségvetési szervei engedélyezett létszámát a rendelet 7. számú melléklete szerint 152 főben, a teljesített létszámát 154 főben határozza meg.
1. Felhalmozási kiadások
6. § (1) Az Önkormányzat 2013. évi felhalmozási kiadásait célonként és feladatonként a rendelet 6. számú melléklete tartalmazza, megjelölve az európai uniós támogatással megvalósuló projektek tervezett és teljesített kiadásait.
(2) A Képviselő-testület az Önkormányzat adósságot keletkeztető ügyleteinek, valamint ezekhez az Áht.23. § A. pontja alapján számított saját bevételeinek részletezését a 15. számú melléklet szerint hagyja jóvá.
1. A pénzmaradvány
7. § (1) Az önkormányzat 2013. évi gazdálkodása során keletkezett, jogszabályok szerint felülvizsgált pénzmaradványa: 16.006 eFt-ban kerül jóváhagyásra a 16. számú melléklet szerint. A pénzmaradványból 15.720 eFt működési célú kötelezettséggel terhelt.
(2) A szabad pénzmaradvány 286 eFt. A pénzmaradvány intézmények szerinti megoszlását a Képviselő-testület a 16. számú melléklet szerint hagyja jóvá.
1. Helyi nemzetiségi önkormányzat költségvetése
8. § (1) Az önkormányzat illetékességi területén a Földesi Roma Nemzetiségi Önkormányzat működik.
(2) A Földesi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2013. évi zárszámadását a 19. számú melléklet tartalmazza
1. Vegyes és záró rendelkezések
9. § E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
1. melléklet
C Í M R E N D |
|||||
a zárszámadási rendelet 1. § (2) bekezdéséhez |
|||||
Cím száma |
Cím neve |
||||
1. |
Földes Nagyközség Önkormányzata |
||||
2. |
Földesi Polgármesteri Hivatal |
||||
3. |
Földesi Szociális Szolgáltató Központ |
||||
4. |
Karácsony Sándor Közösségi Ház |
||||
5. |
Földes Községi Napközi Otthonos Óvoda |
||||
6. |
Földes Községi Könyvtár |
2. melléklet
Földes Nagyközség Önkormányzata összesített 2013. évi bevételi előirányzatainak alakulása |
|||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
MEGNEVEZÉS |
Földes Nagyközség Önkormányzata |
Földesi Polgármesteri Hivatal |
Földesi Szociális Szolgáltató Központ |
||||||||||
Előirányzat |
eredeti |
mód. |
teljesítés |
teljesítés %-a |
eredeti |
mód. |
teljesítés |
teljesítés %-a |
eredeti |
mód. |
teljesítés |
teljesítés %-a |
|
I. |
Önkormányzat működési költségvetési előirányzat-csoport bevételei |
||||||||||||
A. |
Közhatalmi bevételek (1+….4) |
59705 |
59705 |
67535 |
113% |
50 |
50 |
122 |
244% |
0 |
0 |
0 |
|
1. |
Helyi adók |
58855 |
58855 |
66646 |
113% |
||||||||
2. |
Illetékek |
||||||||||||
3. |
Bírságok, díjak, pótlékok |
600 |
600 |
616 |
103% |
||||||||
4. |
Egyéb fizetési kötelezettségből származó bevételek |
250 |
250 |
273 |
109% |
50 |
50 |
122 |
244% |
||||
B. |
Itézményi működési bevételek (1+….8) |
45489 |
108065 |
132975 |
123% |
100 |
100 |
168 |
168% |
0 |
0 |
46 |
|
1. |
Áru- és készletértékesítés |
2328 |
|||||||||||
2. |
Nyújtott szolgáltatások ellenértéke |
28288 |
26500 |
31631 |
119% |
100 |
100 |
158 |
158% |
||||
3. |
Bérleti díj |
6910 |
6998 |
7208 |
103% |
||||||||
4. |
Intézményi ellátási díjak |
1100 |
1712 |
156% |
|||||||||
5. |
Alkalmazottak térítése |
600 |
522 |
87% |
46 |
||||||||
6. |
Általános forgalmi adó bevétel, visszatérülések |
10291 |
72867 |
88749 |
122% |
||||||||
7. |
Működési célú hozam- és kamatbevételek |
825 |
10 |
||||||||||
8. |
Egyéb működési célú bevétel |
||||||||||||
C. |
Átengedett központi adók |
10000 |
10000 |
9825 |
98% |
||||||||
D. |
Támogatások, kiegészítések (1+…7) |
183395 |
323137 |
325836 |
101% |
0 |
0 |
||||||
1. |
Feladatalapú állami támogatások |
179665 |
182568 |
182567 |
100% |
||||||||
2. |
Központosított előirányzatok |
3730 |
75872 |
75872 |
100% |
0 |
|||||||
3. |
Kiegészítő támogatás |
56390 |
56390 |
100% |
0 |
0 |
|||||||
4. |
Fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása |
||||||||||||
5. |
Címzett és céltámogatások |
||||||||||||
6. |
Vis maior támogatás |
||||||||||||
7. |
Egyéb támogatás |
8307 |
8308 |
100% |
0 |
0 |
|||||||
8. |
Előző évi kv. Kiegészítések, visszatérülések |
2699 |
|||||||||||
E. |
Működési célú pénzeszközök államháztartáson belülről (1+…6) |
67170 |
141188 |
144811 |
103% |
0 |
0 |
||||||
1. |
Működési célú támogatás központi kv.szervtől |
60670 |
6182 |
9600 |
155% |
0 |
0 |
||||||
2. |
Társadalombiztosítás pénzügyi alapjából átvett pénzeszköz |
6500 |
7108 |
7109 |
100% |
||||||||
3. |
Helyi, nemzetiségi önkormányzattól átvett pénzeszköz |
150 |
354 |
||||||||||
4. |
Társulástól átvett pénzeszköz |
0 |
0 |
||||||||||
5. |
EU támogatás |
||||||||||||
6. |
Elkült.állami pénzalap.támogatás |
127748 |
127748 |
100% |
|||||||||
F. |
Átvett pénzeszközök államháztartáson kívülről |
1304 |
1304 |
100% |
|||||||||
G. |
Működési célú támogatások/kölcsönök visszatérülése |
||||||||||||
Működési bevételek összesen (A+B+C+D+E+F+G) |
365759 |
643399 |
682286 |
106% |
150 |
150 |
290 |
193% |
0 |
0 |
46 |
||
II. |
Önkormányzat felhalmozási költségvetés előirányzat-csoport bevételei |
||||||||||||
A. |
Felhalmozási célú saját bevételek (1+..3) |
520 |
2264 |
2064 |
91% |
0 |
0 |
||||||
1. |
Tárgyi eszközök és immateriális javak értékesítése (vagyonhasznosítás) |
1744 |
1744 |
100% |
|||||||||
2. |
Önkormányzatot megillető vagyoni értékű jog értékesítése, hasznosítása |
520 |
520 |
320 |
62% |
||||||||
3. |
Pénzügyi befektetésekből származó bevétel |
0 |
0 |
||||||||||
B. |
Felhalmozási támogatás államháztartáson belülről |
5491 |
312010 |
306519 |
98% |
||||||||
EU támogatás |
5491 |
312010 |
306519 |
||||||||||
C. |
Felhalmozási támogatás államháztartáson kívülről |
2460 |
3590 |
||||||||||
D. |
Központosított támogatások |
8681 |
8681 |
||||||||||
E. |
Felhalmozási célú támogatások/kölcsönök visszatérülése |
110 |
110 |
617 |
561% |
||||||||
Felhalmozási célú bevételek összesen (A+B+C+D+E): |
6121 |
325525 |
321471 |
99% |
|||||||||
III. |
Finanszírozási bevételek |
||||||||||||
A. |
Hiány belső finanszírozásának bevételei (1+….5) |
0 |
7233 |
7233 |
97343 |
167114 |
167114 |
100% |
9608 |
9053 |
9053 |
100% |
|
1. |
Költségvetési maradvány igénybevétele |
7233 |
7233 |
876 |
876 |
66 |
66 |
||||||
2. |
Vállalkozási maradvány igénybevétele |
||||||||||||
3. |
Betét visszavonásából származó bevétel |
||||||||||||
4. |
Értékpapír értékesítése |
||||||||||||
5. |
Egyéb belső finanszírozási bevételek támogatások (intézményfinanszírozás) |
97343 |
166238 |
166238 |
100% |
9608 |
8987 |
8987 |
100% |
||||
B. |
Hiány külső finanszírozásának bevételei (1+…5) |
80766 |
80766 |
45389 |
56% |
||||||||
1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
80766 |
80766 |
43000 |
53% |
||||||||
2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele |
||||||||||||
3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
2389 |
|||||||||||
4. |
Értékpapírok kibocsátása |
||||||||||||
5. |
Egyéb külső finanszírozási bevételek |
||||||||||||
Finanszírozási bevételek összsen (A+B) |
80766 |
87999 |
52622 |
60% |
97343 |
167114 |
167114 |
100% |
9608 |
9053 |
9053 |
100% |
|
IV. |
Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek |
190 |
-36 |
||||||||||
BEVÉTELEK ÖSSZESEN (I+II+III+IV) |
452646 |
1056923 |
1056569 |
100% |
97493 |
167264 |
167368 |
100% |
9608 |
9053 |
9099 |
101% |
|
Intézményfinanszírozás (-) |
97343 |
166238 |
166238 |
100% |
9608 |
8987 |
8987 |
100% |
|||||
Konszolidált bevételek összesen: |
452646 |
1056923 |
1056569 |
100% |
150 |
1026 |
1130 |
110% |
0 |
66 |
112 |
Földes Nagyközség Önkormányzata összesített 2013. évi bevételi előirányzatainak alakulása |
|||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Adatok e Ft-ban |
|||||||||||||||
Karácsony Sándor Közösségi Ház |
Földes Községi Napközi Otthonos Óvoda |
Földes Községi Könyvtár |
Önkormányzat mindösszesen |
||||||||||||
eredeti |
mód. |
teljesítés |
teljesítés %-a |
eredeti |
mód. |
teljesítés |
teljesítés %-a |
eredeti |
mód. |
teljesítés |
teljesítés %-a |
eredeti |
mód. |
teljesítés |
teljesítés %-a |
0 |
0 |
0 |
59755 |
59755 |
67657 |
113% |
|||||||||
58855 |
58855 |
66646 |
113% |
||||||||||||
0 |
0 |
0 |
|||||||||||||
600 |
600 |
616 |
103% |
||||||||||||
300 |
300 |
395 |
132% |
||||||||||||
3064 |
3064 |
3606 |
118% |
3900 |
4136 |
5407 |
131% |
50 |
50 |
41 |
82% |
52603 |
115415 |
142243 |
123% |
9 |
0 |
0 |
2337 |
||||||||||||
1831 |
1831 |
1487 |
81% |
606 |
38 |
38 |
22 |
58% |
30257 |
28469 |
33904 |
119% |
|||
992 |
992 |
662 |
67% |
7902 |
7990 |
7870 |
98% |
||||||||
216 |
1500 |
1736 |
1878 |
108% |
12 |
12 |
18 |
150% |
1512 |
2848 |
3824 |
134% |
|||
2400 |
2400 |
2629 |
110% |
2400 |
3000 |
3197 |
107% |
||||||||
241 |
241 |
974 |
404% |
275 |
10532 |
73108 |
89998 |
123% |
|||||||
258 |
19 |
1 |
0 |
0 |
1113 |
||||||||||
0 |
0 |
0 |
|||||||||||||
10000 |
10000 |
9825 |
98% |
||||||||||||
0 |
0 |
0 |
183395 |
323137 |
325836 |
101% |
|||||||||
179665 |
182568 |
182567 |
100% |
||||||||||||
3730 |
75872 |
75872 |
100% |
||||||||||||
0 |
0 |
0 |
0 |
56390 |
56390 |
100% |
|||||||||
0 |
0 |
0 |
|||||||||||||
0 |
0 |
0 |
|||||||||||||
0 |
0 |
0 |
|||||||||||||
0 |
0 |
0 |
0 |
8307 |
8308 |
100% |
|||||||||
0 |
0 |
658 |
0 |
0 |
67170 |
141188 |
145469 |
103% |
|||||||
0 |
0 |
0 |
60670 |
6182 |
9600 |
155% |
|||||||||
6500 |
7108 |
7109 |
100% |
||||||||||||
0 |
150 |
354 |
|||||||||||||
0 |
40 |
0 |
0 |
0 |
0 |
40 |
|||||||||
0 |
0 |
0 |
|||||||||||||
618 |
0 |
127748 |
128366 |
100% |
|||||||||||
23961 |
24091 |
0 |
25265 |
25395 |
101% |
||||||||||
0 |
0 |
0 |
|||||||||||||
3064 |
27025 |
28355 |
105% |
3900 |
4136 |
5407 |
131% |
50 |
50 |
41 |
82% |
372923 |
674760 |
716425 |
106% |
0 |
0 |
0 |
520 |
2264 |
2064 |
91% |
|||||||||
0 |
1744 |
1744 |
100% |
||||||||||||
520 |
520 |
320 |
62% |
||||||||||||
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||||||
5491 |
312010 |
306519 |
98% |
||||||||||||
5491 |
312010 |
306519 |
98% |
||||||||||||
0 |
0 |
0 |
|||||||||||||
0 |
2460 |
3590 |
|||||||||||||
0 |
8681 |
8681 |
|||||||||||||
110 |
110 |
617 |
561% |
||||||||||||
6121 |
325525 |
321471 |
99% |
||||||||||||
11013 |
21626 |
25644 |
119% |
78100 |
79124 |
79124 |
100% |
8568 |
8066 |
8067 |
100% |
204632 |
292216 |
296235 |
101% |
9375 |
9375 |
382 |
382 |
48 |
49 |
0 |
17980 |
17981 |
|||||||
0 |
0 |
0 |
|||||||||||||
0 |
0 |
0 |
|||||||||||||
0 |
0 |
0 |
|||||||||||||
11013 |
12251 |
16269 |
133% |
78100 |
78742 |
78742 |
100% |
8568 |
8018 |
8018 |
100% |
204632 |
274236 |
278254 |
101% |
80766 |
80766 |
45389 |
56% |
||||||||||||
80766 |
80766 |
43000 |
53% |
||||||||||||
0 |
0 |
0 |
|||||||||||||
0 |
0 |
2389 |
|||||||||||||
0 |
0 |
0 |
|||||||||||||
0 |
0 |
0 |
|||||||||||||
11013 |
21626 |
25644 |
119% |
78100 |
79124 |
79124 |
100% |
8568 |
8066 |
8067 |
100% |
285398 |
372982 |
341624 |
92% |
-32 |
-8 |
-2 |
0 |
0 |
112 |
||||||||||
14077 |
48651 |
53967 |
111% |
82000 |
83260 |
84523 |
102% |
8618 |
8116 |
8106 |
100% |
664442 |
1373267 |
1379632 |
100% |
11013 |
12251 |
16269 |
133% |
78100 |
78742 |
78742 |
100% |
8568 |
8018 |
8018 |
100% |
204632 |
274236 |
278254 |
101% |
3064 |
36400 |
37698 |
104% |
3900 |
4518 |
5781 |
128% |
50 |
98 |
88 |
90% |
459810 |
1099031 |
1101378 |
100% |
3. melléklet
Földes Nagyközség Önkormányzata összesített 2013. évi kiadási előirányzatainak alakulása |
Földes Nagyközség Önkormányzata összesített 2013. évi kiadási előirányzatainak alakulása |
||||||||||||||||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Adatok e Ft-ban |
|||||||||||||||||||||||||||||
Megnevezés |
Földes Nagyközség Önkormányzata |
Földesi Polgármesteri Hivatal |
Földesi Szociális Szolgáltató Központ |
Karácsony Sándor Közösségi Ház |
Földes Községi Napközi Otthonos Óvoda |
Földes Községi Könyvtár |
Önkormányzat mindösszesen |
||||||||||||||||||||||
ELŐIRÁNYZAT |
eredeti |
mód. |
teljesítés |
teljesítés %-a |
eredeti |
mód. |
teljesítés |
teljesítés %-a |
eredeti |
mód. |
teljesítés |
teljesítés %-a |
eredeti |
mód. |
teljesítés |
teljesítés %-a |
eredeti |
mód. |
teljesítés |
teljesítés %-a |
eredeti |
mód. |
teljesítés |
teljesítés %-a |
eredeti |
mód. |
teljesítés |
teljesítés %-a |
|
1. |
Személyi juttatások |
24218 |
111534 |
110189 |
99% |
51456 |
51998 |
49640 |
95% |
6355 |
6190 |
6240 |
101% |
6094 |
18984 |
16133 |
85% |
47159 |
47850 |
49140 |
103% |
4457 |
4522 |
4598 |
102% |
139739 |
241078 |
235940 |
98% |
2. |
Munkaadókat terh.járulékok és szoc.hozzájárulási adó |
6110 |
19055 |
17737 |
93% |
13088 |
13234 |
12747 |
96% |
1586 |
1603 |
1685 |
105% |
1629 |
4000 |
4278 |
107% |
12529 |
12716 |
12494 |
98% |
1203 |
1220 |
1242 |
102% |
36145 |
51828 |
50183 |
97% |
3. |
Dologi és egyéb folyó kiadások |
81429 |
202302 |
207268 |
102% |
14991 |
15867 |
17207 |
108% |
1667 |
1260 |
1132 |
90% |
6354 |
23399 |
19580 |
84% |
22312 |
22694 |
21635 |
95% |
2958 |
2374 |
2188 |
92% |
129711 |
267896 |
269010 |
100% |
ebből működési célú kamat kiadás |
2 |
0 |
0 |
2 |
|||||||||||||||||||||||||
4. |
Egyéb működési kiadások |
48370 |
18963 |
18486 |
97% |
17958 |
86165 |
86931 |
101% |
0 |
0 |
0 |
0 |
66328 |
105128 |
105417 |
100% |
||||||||||||
4.1. Támogatás érték.műk.kiadás |
41600 |
7947 |
7727 |
97% |
41600 |
7947 |
7727 |
97% |
|||||||||||||||||||||
4.2. Működési célú pe.átadás |
3850 |
3850 |
3700 |
96% |
3850 |
3850 |
3700 |
96% |
|||||||||||||||||||||
4.3. Társadalom és szocpol.és egyéb jutt.tám |
2920 |
7166 |
7059 |
99% |
17958 |
86165 |
86931 |
101% |
20878 |
93331 |
93990 |
101% |
|||||||||||||||||
4.5. Müködési célú visszatér.támog.kölcs.állh.kiv. |
0 |
0 |
0 |
||||||||||||||||||||||||||
4.5. Előző évi műk. c.maradvány, pénzm.átadás |
0 |
0 |
0 |
||||||||||||||||||||||||||
5. |
Működési célú tartalék |
1000 |
1000 |
0% |
1000 |
1000 |
0 |
0% |
|||||||||||||||||||||
I. Működési kiadások összesen (1+2+3+4+5) |
161127 |
352854 |
353680 |
100% |
97493 |
167264 |
166525 |
100% |
9608 |
9053 |
9057 |
100% |
14077 |
46383 |
39991 |
86% |
82000 |
83260 |
83269 |
100% |
8618 |
8116 |
8028 |
99% |
372923 |
666930 |
660550 |
99% |
|
1. |
Felújítások |
0 |
0 |
0 |
|||||||||||||||||||||||||
- EU-s forrásból megvalósuló progarmok |
0 |
0 |
0 |
||||||||||||||||||||||||||
2. |
Beruházások |
86887 |
429833 |
414191 |
96% |
2268 |
2273 |
483 |
86887 |
432101 |
416947 |
96% |
|||||||||||||||||
- EU-s forrásból megvalósuló progarmok |
86687 |
312010 |
400245 |
128% |
2232 |
86687 |
312010 |
402477 |
129% |
||||||||||||||||||||
3. |
Egyéb felhalm. célú pénzeszközátadás |
1365 |
0 |
0 |
1365 |
||||||||||||||||||||||||
- Felhalm.célú pe.átadás állh.belülre |
0 |
0 |
0 |
||||||||||||||||||||||||||
- Felhalm.célú támog./kölcsönök visszatérülése |
1365 |
0 |
0 |
1365 |
|||||||||||||||||||||||||
- Felhalm.célú pe.átadás állh.kívülre |
0 |
0 |
0 |
||||||||||||||||||||||||||
4. |
Előző évi felhal.célú pénzmaradvány átad. |
0 |
0 |
0 |
|||||||||||||||||||||||||
5. |
Felhalmozási célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|||||||||||||||||||||||||
II. Felhalmozási kiadások összesen (1+2+3+4+5) |
86887 |
429833 |
415556 |
97% |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
2268 |
2273 |
0 |
0 |
483 |
0 |
0 |
0 |
86887 |
432101 |
418312 |
97% |
||||||
Kiadások összesen (I+II): |
248014 |
782687 |
769236 |
98% |
97493 |
167264 |
166525 |
100% |
9608 |
9053 |
9057 |
100% |
14077 |
48651 |
42264 |
87% |
82000 |
83260 |
83752 |
101% |
8618 |
8116 |
8028 |
99% |
459810 |
1099031 |
1078862 |
98% |
|
1. |
Működési célú finanszírozási kiadások |
204632 |
274236 |
278254 |
101% |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
204632 |
274236 |
278254 |
101% |
|||||||||||||||
Értékpapír vásárlás, visszavásárlás |
0 |
0 |
0 |
||||||||||||||||||||||||||
Likviditási hitelek törlesztése |
0 |
0 |
0 |
||||||||||||||||||||||||||
Rövid lejáratú hitelek törlesztése |
0 |
0 |
0 |
||||||||||||||||||||||||||
Hosszú lejáratú hitelek törlesztése |
0 |
0 |
0 |
||||||||||||||||||||||||||
Kölcsön törlesztése |
0 |
0 |
0 |
||||||||||||||||||||||||||
Forgatási célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása |
0 |
0 |
0 |
||||||||||||||||||||||||||
Betét elhelyezése |
0 |
0 |
0 |
||||||||||||||||||||||||||
Egyéb finanszírozási kiadások támogatások (intézményfinanszírozás) |
204632 |
274236 |
278254 |
101% |
204632 |
274236 |
278254 |
101% |
|||||||||||||||||||||
2. |
Felhalmozási célú finanszírozási kiadások |
2389 |
0 |
0 |
2389 |
||||||||||||||||||||||||
Értékpapír vásárlása, visszavásárlása |
0 |
0 |
0 |
||||||||||||||||||||||||||
Hitelek törlesztése |
0 |
0 |
0 |
||||||||||||||||||||||||||
Rövid lejáratú hitelek törlesztése |
2389 |
0 |
0 |
2389 |
|||||||||||||||||||||||||
Hosszú lejáratú hitelek törlesztése |
0 |
0 |
0 |
||||||||||||||||||||||||||
Kölcsön törlesztése |
0 |
0 |
0 |
||||||||||||||||||||||||||
Befektetési célú belföldi, külföldi értékpapírok visszf. |
0 |
0 |
0 |
||||||||||||||||||||||||||
Betét elhelyezése |
0 |
0 |
0 |
||||||||||||||||||||||||||
Pénzügyi lízing tőkerész törlesztés kiadása |
0 |
0 |
0 |
||||||||||||||||||||||||||
Egyéb finanszírozási kiadások támogatások (intézményfinanszírozás) |
0 |
0 |
0 |
||||||||||||||||||||||||||
III. Finanszírozási kiadások (1+2) |
204632 |
274236 |
280643 |
102% |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
204632 |
274236 |
280643 |
102% |
||||||||||||
Kiadások összesen:( I+II+III) |
452646 |
1056923 |
1049879 |
99% |
97493 |
167264 |
166525 |
100% |
9608 |
9053 |
9057 |
100% |
14077 |
48651 |
42264 |
87% |
82000 |
83260 |
83752 |
101% |
8618 |
8116 |
8028 |
99% |
664442 |
1373267 |
1359505 |
99% |
|
IV. Függő, kiegyenlítő, átfutó kiadások |
-1891 |
39 |
-767 |
337 |
0 |
0 |
-2282 |
||||||||||||||||||||||
Kiadások mindösszesen (I+II+III+IV) |
452646 |
1056923 |
1047988 |
99% |
97493 |
167264 |
166564 |
100% |
9608 |
9053 |
9057 |
100% |
14077 |
48651 |
41497 |
85% |
82000 |
83260 |
84089 |
101% |
8618 |
8116 |
8028 |
99% |
664442 |
1373267 |
1357223 |
99% |
|
Intézményfinanszírozás (-) |
204632 |
274236 |
278254 |
101% |
204632 |
274236 |
278254 |
101% |
|||||||||||||||||||||
Konszolidált kiadások összesen: |
248014 |
782687 |
769734 |
98% |
97493 |
167264 |
166564 |
100% |
9608 |
9053 |
9057 |
100% |
14077 |
48651 |
41497 |
85% |
82000 |
83260 |
84089 |
101% |
8618 |
8116 |
8028 |
99% |
459810 |
1099031 |
1078969 |
98% |
|
Engedélyezett létszám ( fő) |
12,5 |
12,5 |
13 |
104% |
15 |
15 |
15 |
100% |
4 |
4 |
4 |
100% |
3 |
3 |
3 |
100% |
22,5 |
24,5 |
24,5 |
100% |
2,5 |
2,5 |
2,5 |
100% |
59,5 |
61,5 |
62 |
101% |
|
Közfoglalkoztatottak létszáma (fő) |
90 |
90 |
92 |
102% |
90 |
90 |
92 |
102% |
4. melléklet
Földes Nagyközség Önkormányzata 2013. évi társadalom -szociálpolitikai |
||||||||||||||||||||||||
és egyéb juttatásainak alakulása |
||||||||||||||||||||||||
Földes Nagyközség Önkormányzata |
Átmeneti segély |
Temetési segély |
Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás |
Köztemetés |
MINDÖSSZESEN |
|||||||||||||||||||
882122 |
882123 |
882124 |
882203 |
|||||||||||||||||||||
ELŐIRÁNYZAT |
eredeti |
mód. |
telj. |
telj.%-a |
eredeti |
mód. |
telj. |
telj.%-a |
eredeti |
mód. |
telj. |
telj.%-a |
eredeti |
mód. |
telj. |
telj.%-a |
eredeti |
mód. |
telj. |
telj.%-a |
||||
Átmeneti segély |
1000 |
1000 |
1082 |
108% |
1000 |
1000 |
1082 |
108% |
||||||||||||||||
Temetési segély |
320 |
320 |
0 |
0% |
320 |
320 |
0 |
0% |
||||||||||||||||
Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás |
60 |
4306 |
4246 |
60 |
4306 |
4246 |
99% |
|||||||||||||||||
Arany János tehetséggondozó program |
240 |
240 |
250 |
104% |
240 |
240 |
250 |
104% |
||||||||||||||||
Köztemetés |
800 |
800 |
1255 |
157% |
800 |
800 |
1255 |
157% |
||||||||||||||||
Természetben nyújtott átmeneti segély |
500 |
500 |
226 |
45% |
500 |
500 |
226 |
45% |
||||||||||||||||
ÖSSZESEN |
1500 |
1500 |
1308 |
87% |
320 |
320 |
0 |
0% |
300 |
4546 |
4496 |
99% |
800 |
800 |
1255 |
157% |
2920 |
7166 |
7059 |
99% |
||||
Földesi Polgármesteri Hivatal 2013. évi társadalom -szociálpolitikai |
||||||||||||||||||||||||
és egyéb juttatásainak alakulása |
||||||||||||||||||||||||
Földesi Polgármesteri Hivatal |
Rendszeres szociális segély |
Lakásfenntartási támogatás normatív alapon |
Ápolási díj alanyi jogon |
Közgyellátás |
Óvodáztatási támogatás |
MINDÖSSZESEN |
||||||||||||||||||
882111 |
882113 |
882115 |
882202 |
882119 |
||||||||||||||||||||
ELŐIRÁNYZAT |
eredeti |
mód. |
telj. |
telj.%-a |
eredeti |
mód. |
telj. |
telj.%-a |
eredeti |
mód. |
telj. |
telj.%-a |
eredeti |
mód. |
telj. |
telj.%-a |
eredeti |
mód. |
telj. |
telj.%-a |
eredeti |
mód. |
telj. |
telj.%-a |
Rendsz.szoc.segély 55 év felettiek, egészségkár.szem.részére, helyi rendelet alapján (10 % önrész) |
730 |
5946 |
5943 |
100% |
730 |
5946 |
5943 |
100% |
||||||||||||||||
Foglalkoztatást hely.támog.(20 % önrész) |
9000 |
47955 |
49052 |
102% |
9000 |
47955 |
49052 |
102% |
||||||||||||||||
Lakásfenntartási támogatás ( 10% önr.) |
2800 |
26046 |
26048 |
100% |
2800 |
26046 |
26048 |
100% |
||||||||||||||||
Ápolási díj (decemberi ) |
4828 |
4888 |
4828 |
99% |
4828 |
4888 |
4828 |
99% |
||||||||||||||||
Közgyógyellátás |
600 |
600 |
330 |
55% |
600 |
600 |
330 |
55% |
||||||||||||||||
Óvodáztatási támogatás |
730 |
730 |
100% |
730 |
730 |
100% |
||||||||||||||||||
ÖSSZESEN |
9730 |
53901 |
54995 |
102% |
2800 |
26046 |
26048 |
100% |
4828 |
4888 |
4828 |
99% |
600 |
600 |
330 |
55% |
0 |
730 |
730 |
100% |
17958 |
86165 |
86931 |
101% |
5. melléklet
Földes Nagyközség Önkormányzata 2013. évi támogatásértékű működési kiadásainak, |
||||
működési célú pénzeszközátadásainak alakulása |
||||
Adatok e Ft-ban |
||||
MEGNEVEZÉS |
Előirányzat |
|||
eredeti |
módosított |
teljesítés |
teljesítés %-a |
|
Községi Sportegyesület Földes |
3400 |
3400 |
3400 |
100% |
Önkéntes Tűzoltó Egyesület |
300 |
300 |
300 |
100% |
Földesi Polgárőrség |
150 |
150 |
0 |
0% |
Működési célú pénzeszközátadás összesen: |
3850 |
3850 |
3700 |
96% |
Sárréti Többcélú Kistérségi Társulás hozzájárulás szociális feladat ellátásához |
10600 |
7547 |
7547 |
100% |
Továbbtanulók ösztöndíjtámogatása (BURSA HUNGARICA) |
400 |
400 |
180 |
45% |
Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KIK) közoktatási feladat működési hozzájár. |
30600 |
* |
* |
|
Támogatásértékű működési kiadások összesen: |
41600 |
7947 |
7727 |
97% |
PÉNZESZKÖZÁTADÁS, TÁMOGATÁS MINDÖSSZESEN: |
45450 |
11797 |
11427 |
97% |
* Jogszabályi előírás alapján a működtetéshez fizetett hozzájárulást a dologi kiadások között kell szerepeltetni |
6. melléklet
Földes Nagyközség Önkormányzata 2013. évi |
||||||||
felhalmozási előirányzatainak alakulása célonként és feladatonként |
||||||||
Adatok e Ft-ban |
||||||||
Intézmény |
Megnevezés |
Előirányzat |
Európai Uniós forrás |
Szakfeladat |
||||
eredeti |
módosított |
teljesítés |
telj.%-a |
|||||
Földes Nagyközség Önkormányzata |
Felújítási kiadások |
|||||||
Felújítási kiadások összesen: |
0 |
|||||||
Beruházási kiadások |
||||||||
1. |
Községi piaccsarnok építés |
13168 |
28490 |
77488 |
272% |
EMVA/MVH |
841403 |
|
2. |
Földes csapadék vízelveztő rendsz.(S1-S2) |
6413 |
307230 |
311340 |
101% |
ÉÁOP-5.1.2/D2-11 |
360000 |
|
3. |
Szennyvíztelep bővítése korszerűsítése |
651 |
7569 |
5512 |
73% |
KEOP-7.1.0/11-2011-0114 |
370000 |
|
4. |
Épületenergetikai pályázat ( Óvoda, Polgármest.hiv. épületei) |
22500 |
22500 |
0 |
0% |
KEOP-5.5.0/A/12 |
680002 |
|
5. |
Északi sor , útberuházás ( tartalék listán szerepel) |
43955 |
43955 |
87 |
0% |
ÉÁOP-3.1.2/A-11-2012-0034 |
421100 |
|
6. |
Földes Községi Könyvtár riasztó kiépítése |
200 |
200 |
0 |
0% |
680002 |
||
7. |
Biómassza prog. Kazán beszerzés |
6127 |
6177 |
101% |
680002 |
|||
8. |
Biómassza prog. Láncfürész beszerzés |
177 |
177 |
100% |
890443 |
|||
9. |
Mezőgazdasági start.mintpr. Fóliaváz |
922 |
922 |
100% |
890443 |
|||
10. |
Mezőgazdasági start.Honda szivattyú |
362 |
362 |
100% |
890443 |
|||
11. |
2012.évi pénz, terh részű,kasza,eke pály. |
2820 |
2820 |
100% |
890443 |
|||
12. |
TIOP könyv. Infrast. Fejlesztés |
3731 |
3731 |
100% |
TIOP-1.2.3-11/1-0573442/130 |
910123 |
||
13. |
TIOP könyv. Infrast. Fejlesztés szoftver |
2087 |
2087 |
100% |
TIOP-1.2.3-11/1-0573442/130 |
910123 |
||
14. |
Településrendterv módosítás |
2460 |
525 |
21% |
841403 |
|||
15. |
Élelmiszerszoftver beszerzés iskola konyha |
483 |
483 |
100% |
562913 |
|||
16. |
Téliközfogl. fünyirók beszerzése |
469 |
469 |
100% |
890444 |
|||
17. |
Téliközfogl. Láncfürészbeszerzése |
251 |
251 |
100% |
890444 |
|||
18. |
Gázleválasztó tartály termálvízhez |
863 |
932911 |
|||||
19. |
Földes, Rákóczi u.32. ingatlan vásárlása |
500 |
680001 |
|||||
20. |
Tároló építése mg-i projekthez |
397 |
890443 |
|||||
Beruházási kiadások összesen: |
86887 |
429833 |
414191 |
96% |
||||
Karácsony Sándor Közösségi Ház |
||||||||
1. |
TÁMOP Tanulás mesterfogásai eszközbeszerzések |
475 |
475 |
100% |
TÁMOP-3.2.3/A-11/1 |
940000 |
||
2. |
TÁMOP Tanulás mesterfogásai eszközbeszerzések |
1183 |
1183 |
100% |
TÁMOP-3.2.3/A-11/1 |
940000 |
||
3. |
TÁMOP Tanulás mesterfogásai eszközbeszerzések |
301 |
301 |
100% |
TÁMOP-3.2.3/A-11/1 |
940000 |
||
4. |
TÁMOP Tanulás mesterfogásai eszközbeszerzések |
28 |
28 |
100% |
TÁMOP-3.2.3/A-11/1 |
940000 |
||
5. |
Érdekeltségnövelő tám eszközbeszerzése |
146 |
146 |
100% |
910501 |
|||
6. |
Érdekeltségnövelő tám eszközbeszerzése |
135 |
140 |
104% |
910501 |
|||
Beruházási kiadások összesen: |
0 |
2268 |
2273 |
100% |
||||
Földes Községi Napközi Otthonos Óvoda |
||||||||
1. |
Élelmezési szoftver beszerzés |
483 |
562913 |
|||||
Beruházási kiadások összesen: |
483 |
|||||||
Felhalmozási kiadások mindösszesen |
86887 |
432101 |
416947 |
96% |
7. melléklet
Földes Nagyközség Önkormányzata összesített |
|||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|
2013. évi engedélyezett létszámkerete, a létszámok 2013. évi alakulása |
|||||||
Fő |
|||||||
Cím |
Szakfeladat megnevezése |
Szakfeladat száma |
Létszám |
||||
száma |
neve |
eredeti |
módosított |
teljesítés |
teljesítés %-a |
||
1. |
Földes Nagyközség Önkormányzata |
Engedélyezett létszám összesen |
102,5 |
102,5 |
105 |
102% |
|
- ebből közfoglalkoztatottak |
90 |
90 |
92 |
102% |
|||
Üdülői szálláshelyszolgáltatás |
552001 |
0,5 |
0,5 |
1 |
200% |
||
Iskolai intézményi étkeztetés |
563913 |
5,5 |
5,5 |
5,5 |
100% |
||
Város és község gazd.m.n.s.tevk. |
841403 |
3 |
3 |
3 |
100% |
||
Háziorvosi alapellátás |
862101 |
1 |
1 |
1 |
100% |
||
Család és nővédelmi gondozás |
869041 |
2 |
2 |
2 |
100% |
||
Hosszú időtartamú közfogl.munk.vég. |
890442 |
15 |
15 |
17 |
113% |
||
Egyéb közfoglalkoztatás |
890443 |
75 |
75 |
75 |
100% |
||
Szabadidős park,fürdő és strand szolg. |
932911 |
0,5 |
0,5 |
0,5 |
100% |
||
2. |
Földesi Polgármesteri Hivatal |
Engedélyezett létszám összesen |
15 |
15 |
15 |
100% |
|
- ebből közfoglalkoztatottak |
0 |
0 |
0 |
||||
Önkormányzati jogalkotás |
841112 |
1 |
1 |
1 |
100% |
||
Önkormányzati igazg.tevékenys. |
841126 |
13 |
13 |
13 |
100% |
||
Adó,illeték kiszabása,beszedése.adell. |
841133 |
1 |
1 |
1 |
100% |
||
3. |
Földesi Szociális Szolgáltató Központ |
Engedélyezett létszám összesen |
4 |
4 |
4 |
100% |
|
- ebből közfoglalkoztatottak |
0 |
0 |
0 |
||||
Támogató szolgálat |
889925 |
4 |
4 |
4 |
100% |
||
4. |
Karácsony Sándor Közösségi Ház |
Engedélyezett létszám összesen |
3 |
3 |
3 |
100% |
|
- ebből közfoglalkoztatottak |
0 |
0 |
|||||
Közművelődési tevékenység és tám. |
910501 |
3 |
3 |
3 |
100% |
||
5. |
Földes Községi Napközi Otthonos Óvoda |
Engedélyezett létszám összesen |
22,5 |
24,5 |
24,5 |
100% |
|
- ebből közfoglalkoztatottak |
0 |
0 |
|||||
Óvodai intézményi étkeztetés |
562912 |
3,5 |
3,5 |
3,5 |
100% |
||
Óvodai nevelés, ellátás |
851011 |
19 |
21 |
21 |
100% |
||
6. |
Földes Községi Könyvtár |
Engedélyezett létszám összesen |
2,5 |
2,5 |
2,5 |
100% |
|
- ebből közfoglalkoztatottak |
0 |
0 |
|||||
Könyvtári állomány gyarapítása,nyilvt. |
910121 |
2,5 |
2,5 |
2,5 |
100% |
||
Önkormányzat mindösszesen létszáma: |
149,5 |
151,5 |
154 |
102% |
|||
-ebből közfoglalkoztatottak létszáma: |
90 |
90 |
92 |
102% |
8. melléklet
Földes Nagyközség Önkormányzata |
|||||||||
összesített 2013. évi költségvetése alakulásának |
|||||||||
mérlegszerű bemutatása |
|||||||||
Adatok e Ft-ban |
|||||||||
BEVÉTELEK |
ELŐIRÁNYZAT |
KIADÁSOK |
ELŐIRÁNYZAT |
||||||
eredeti |
módosított |
teljesítés |
teljesítés %-a |
eredeti |
módosított |
teljesítés |
teljesítés %-a |
||
I. Működési bevételek |
372923 |
674760 |
716425 |
106% |
I. Működési kiadások |
372923 |
666930 |
660550 |
99% |
1. Közhatalmi bevételek |
59755 |
59755 |
67657 |
113% |
1.Személyi juttatások |
139739 |
241078 |
235940 |
98% |
2. Intézményi működési bevétel |
52603 |
115415 |
142243 |
123% |
2. Munkaad.terh.járul.és szoc.hozzj. |
36145 |
51828 |
50183 |
97% |
3. Átengedett központi adók |
10000 |
10000 |
9825 |
98% |
3.Dologi kiadások |
129711 |
267896 |
269010 |
100% |
4.Támogatások, kiegészítések |
183395 |
323137 |
325836 |
101% |
4. Egyéb működési kiadások |
66328 |
105128 |
105417 |
100% |
5. Műk.célú pénz.átad. állh.belülről |
67170 |
141188 |
145469 |
103% |
5. Működési célú tartalék |
1000 |
1000 |
0% |
|
6. Átvett pénz. állház. Kivülről |
25265 |
25395 |
101% |
||||||
7 Műk.célú tám./kölcs. Visszatér. |
|||||||||
II.Felhalmozási bevételek |
6121 |
325525 |
321471 |
99% |
II.Felhalmozási kiadások |
86887 |
432101 |
418312 |
97% |
1. Felhalmozási célú saját bevételek |
520 |
2264 |
2064 |
91% |
1. Felújítások |
||||
2. Felhalm. államháztartáson belülről |
5491 |
312010 |
306519 |
98% |
2. Beruházások |
86887 |
432101 |
416947 |
96% |
3. Felhalmozási támogatás állh. Kivülről |
2460 |
3590 |
3. Egyéb felhalm.célú pénzeszköz átadás |
1365 |
|||||
4. Központosított támogatások |
8681 |
8681 |
4. Előző évi felhalm.célú pénzmar.átad. |
||||||
5. Felhalm.célú tám./kölcs.visszat. |
110 |
110 |
617 |
561% |
5. Felhalmozási célú tartalék |
||||
6. Felhalmozási célú kamat kiadás |
|||||||||
Költségvetési bevételek összesen ( I+II): |
379044 |
1000285 |
1037896 |
104% |
Költségvetési kiadások összesen (I+II): |
459810 |
1099031 |
1078862 |
98% |
Költségvetés működési hiánya |
0 |
Költségvetés működési többlete |
7830 |
55875 |
|||||
Költségvetés fejlesztési hiánya |
-80766 |
-106576 |
-96841 |
Költségvetés fejlesztési többlete |
|||||
III. Finanszírozási bevételek(1+2) |
285398 |
372982 |
341624 |
92% |
III. Finanszírozási kiadások |
204632 |
274236 |
280643 |
102% |
1. Hiány belső finanszírozási bevételei |
204632 |
292216 |
296235 |
101% |
1. Működési célú finansz.kiadások |
204632 |
274236 |
278254 |
101% |
1.1. Előző é.pénzm. és vállalk.mard. |
17980 |
17981 |
100% |
1.1. Értékpapír vásárlás, visszavás. |
|||||
1.1.1 Működési célra |
10747 |
10748 |
100% |
1.2. Likviditási hitelek törlesztése |
|||||
1.1.2. Felhalmozási célra |
7233 |
7233 |
100% |
1.3. Rövid lejáratú hitelek törlesztése |
|||||
1.2. Betét visszavon. Szárm.bevétel |
1.4. Hosszú lej.hitelek törl. |
||||||||
1.2.1 Működési célra |
1.5. Kölcsön törlesztése |
||||||||
1.2.2. Felhalmozási célra |
1.6. Forg.célú belf.,külfd. Értékp.Vásr.betét elh. |
||||||||
1.3. Értékpapír értékesítés |
1.7. Egyéb finansz.kiad. (intézm.finsz.) |
204632 |
274236 |
278254 |
101% |
||||
1.3.1 Működési célra |
2. Felhalm. célú finanszírozási kiadás |
2389 |
|||||||
1.3.2. Felhalmozási célra |
2.1.Értékpapír vásár. Visszavás. |
||||||||
1.4. Egyéb belső finanszírozási bevétel (intézm.finaszr.) |
204632 |
274236 |
278254 |
101% |
2.2. Hitelek törlesztése |
||||
1.4.1 Működési célra |
204632 |
274236 |
278254 |
101% |
2.3. Rövid lejár.hitelek törl. |
||||
1.4.2. Felhalmozási célra |
2.4. Hosszú lej.hitelek törl. |
||||||||
2.Hiánykülső finanszírozási bevételei |
80766 |
80766 |
45389 |
56% |
2.5. Kölcsön törlesztése |
2389 |
|||
1.Értékpap.értékesítésének bevétele |
2.6. Befekt.célú belf.,külf.értékp.vásl.,betét elh. |
||||||||
1.1 Működési célra |
2.7.Pénzügyi lízing tőkerész törlesz. |
||||||||
1.2 Felhalmozási célú |
2.8. Egyéb finanszí.kiad. Támog. (intézményfinanszírozás) |
||||||||
2. Hitelek felv.és kötvény.kib.bevételei |
80766 |
80766 |
45389 |
56% |
|||||
2.1 Műk. célú hitel felv.és kötv.k. |
|||||||||
2.2 Felhalm.célú hitel felvét.és kötv.k. |
80766 |
80766 |
45389 |
56% |
|||||
Működési finaszírozási bevétel össz.: |
204632 |
284983 |
289002 |
101% |
Működési finanszírozási kiadások össz: |
204632 |
274236 |
278254 |
101% |
Fejlesztési finanszírozási bevétel össz: |
80766 |
87999 |
52622 |
60% |
Fejlesztési finanszírozási kiadások össz: |
2389 |
|||
IV. Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek |
112 |
IV.Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások |
-2282 |
||||||
Önkormányzati bevételek összesen(I+II+III+IV) : |
664442 |
1373267 |
1379632 |
100% |
Önkormányzati kiadások összesen(I+II+III+IV) : |
664442 |
1373267 |
1357223 |
99% |
Intézményi finanszírozás (-) |
204632 |
274236 |
278254 |
101% |
Intézményi finanszírozás (-) |
204632 |
274236 |
278254 |
101% |
Konszolidált bevételek összsen: |
459810 |
1099031 |
1101378 |
100% |
Konszolidált kiadások összesen: |
459810 |
1099031 |
1078969 |
98% |
9. melléklet
Földes Nagyközség Önkormányzata |
|||||||||
2013. évi költségvetése alakulásának mérlegszerű bemutatása |
|||||||||
Adatok e Ft-ban |
|||||||||
BEVÉTELEK |
ELŐIRÁNYZAT |
KIADÁSOK |
ELŐIRÁNYZAT |
||||||
eredeti |
módosított |
teljesítés |
teljesítés %-a |
eredeti |
módosított |
teljesítés |
teljesítés %-a |
||
I. Működési bevételek |
365759 |
643399 |
682286 |
106% |
I. Működési kiadások |
161127 |
352854 |
353680 |
100% |
1. Közhatalmi bevételek |
59705 |
59705 |
67535 |
113% |
1.Személyi juttatások |
24218 |
111534 |
110189 |
99% |
2. Intézményi működési bevétel |
45489 |
108065 |
132975 |
123% |
2. Munkaad.terh.járul.és szoc.hozzj. |
6110 |
19055 |
17737 |
93% |
3. Átengedett központi adók |
10000 |
10000 |
9825 |
98% |
3.Dologi kiadások |
81429 |
202302 |
207268 |
102% |
4.Támogatások kiegészítések |
183395 |
323137 |
325836 |
101% |
4. Egyéb működési kiadások |
48370 |
18963 |
18486 |
97% |
5. Műk.célú pénz.átad. állh.belülről |
67170 |
141188 |
144811 |
103% |
5. Működési célú tartalék |
1000 |
1000 |
0% |
|
6. Átvett pénz. Állház. kivülről |
1304 |
1304 |
100% |
||||||
7 Műk.célú tám./kölcs. Visszatér. |
|||||||||
II.Felhalmozási bevételek |
6121 |
325525 |
321471 |
99% |
II.Felhalmozási kiadások |
86887 |
429833 |
415556 |
97% |
1. Felhalmozási célú saját bevételek |
520 |
2264 |
2064 |
91% |
1. Felújítások |
||||
2. Felhalm. államháztartáson belülről |
5491 |
312010 |
306519 |
98% |
2. Beruházások |
86887 |
429833 |
414191 |
96% |
3. Felhalmozási támogatás állh. Kivülről |
2460 |
3590 |
146% |
3. Egyéb felhalm.célú pénzeszköz átadás |
1365 |
||||
4. Központosított támogatások |
8681 |
8681 |
100% |
4. Előző évi felhalm.célú pénzmar.átad. |
|||||
5. Felhalm.célú tám./kölcs.visszat. |
110 |
110 |
617 |
561% |
5. Felhalmozási célú tartalék |
||||
6. Felhalmozási célú kamat kiadás |
|||||||||
Költségvetési bevételek összesen ( I+II): |
371880 |
968924 |
1003757 |
104% |
Költségvetési kiadások összesen (I+II): |
248014 |
782687 |
769236 |
98% |
Költségvetés működési hiánya |
Költségvetés működési többlete |
204632 |
290545 |
328606 |
113% |
||||
Költségvetés fejlesztési hiánya |
-80766 |
-104308 |
-94085 |
90% |
Költségvetés fejlesztési többlete |
||||
III. Finanszírozási bevételek |
80766 |
87999 |
52622 |
60% |
III. Finanszírozási kiadások |
204632 |
274236 |
280643 |
102% |
1. Hiány belső finanszírozási bevételei |
7233 |
7233 |
100% |
1. Működési célú finansz.kiadások |
204632 |
274236 |
278254 |
101% |
|
1.1. Előző é.pénzm. és vállalk.mard. |
0 |
7233 |
7233 |
100% |
1.1. Értékpapír vásárlás, visszavás. |
||||
1.1.1 Működési célra |
1.2. Likviditási hitelek törlesztése |
||||||||
1.1.2. Felhalmozási célra |
7233 |
7233 |
100% |
1.3. Rövid lejáratú hitelek törlesztése |
0 |
||||
1.2. Betét visszavon. Szárm.bevétel |
0 |
1.4. Hosszú lej.hitelek törl. |
|||||||
1.2.1 Működési célra |
1.5. Kölcsön törlesztése |
||||||||
1.2.2. Felhalmozási célra |
1.6. Forg.célú belf.,külfd. Értékp.Vásr.betét elh. |
||||||||
1.3. Értékpapir értékesítés |
0 |
1.7. Egyéb finansz.kiad. (intézm.finsz.) |
204632 |
274236 |
278254 |
101% |
|||
1.3.1 Működési célra |
2. Felhalm. célú finanszírozási kiadás |
2389 |
|||||||
1.3.2. Felhalmozási célra |
2.1.Értékpapír vásár. Visszavás. |
||||||||
1.4. Egyéb belső finanszírozási bevétel (intézm.finaszr.) |
2.2. Hitelek törlesztése |
||||||||
1.4.1 Működési célra |
2.3. Rövid lejár.hitelek törl. |
||||||||
1.4.2. Felhalmozási célra |
2.4. Hosszú lej.hitelek törl. |
||||||||
2.Hiány külső finanszírozási bevételei |
80766 |
80766 |
45389 |
56% |
2.5. Kölcsön törlesztése |
2389 |
|||
1.Értékpap.értékesítésének bevétele |
2.6. Befekt.célú belf.,külf.értékp.vásl.,betét elh. |
||||||||
1.1 Működési célra |
2.7.Pénzügyi lízing tőkerész törlesz. |
||||||||
1.2 Felhalmozási célra |
2.8. Egyéb finanszí.kiad. Támog. (intézményfinanszírozás) |
||||||||
2. Hitelek felv.és kötvény.kib.bevételei |
80766 |
80766 |
45389 |
56% |
|||||
2.1 Műk. célú hitel felv.és kötv.k. |
|||||||||
2.2 Felhalm.célú hitel felvét.és kötv.k. |
80766 |
80766 |
45389 |
56% |
|||||
Működési finaszírozási bevétel össz.: |
52270 |
Működési finanszírozási kiadások össz: |
204632 |
274236 |
278254 |
101% |
|||
Fejlesztési finanszírozási bevétel össz: |
80766 |
87999 |
52622 |
60% |
Fejlesztési finanszírozási kiadások össz: |
0 |
0 |
2389 |
|
IV. Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek |
190 |
IV.Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások |
-1891 |
||||||
Önkormányzati bevételek összesen(I+II+III+IV) : |
452646 |
1056923 |
1056569 |
100% |
Önkormányzati kiadások összesen (I+II+III+IV): |
452646 |
1056923 |
1047988 |
99% |
10. melléklet
Földesi Polgármesteri Hivatal |
|||||||||
2013. évi költségvetése alakulásának mérlegszerű bemutatása |
|||||||||
Adatok e Ft-ban |
|||||||||
BEVÉTELEK |
ELŐIRÁNYZAT |
KIADÁSOK |
ELŐIRÁNYZAT |
||||||
eredeti |
módosított |
teljesítés |
teljesítés %-a |
eredeti |
módosított |
teljesítés |
teljesítés %-a |
||
I. Működési bevételek |
150 |
150 |
290 |
193% |
I. Működési kiadások |
97493 |
167264 |
166525 |
100% |
1. Közhatalmi bevételek |
50 |
50 |
122 |
244% |
1.Személyi juttatások |
51456 |
51998 |
49640 |
95% |
2. Intézményi működési bevétel |
100 |
100 |
168 |
168% |
2. Munkaad.terh.járulékok és szoc.hozzj. |
13088 |
13234 |
12747 |
96% |
3. Átengedett központi adók |
3.Dologi kiadások |
14991 |
15867 |
17207 |
108% |
||||
4.Támogatások kiegészítések |
4. Egyéb működési kiadások |
17958 |
86165 |
86931 |
101% |
||||
5. Műk.célú pénz.átad. állh.belülről |
5. Működési célú tartalék |
||||||||
6. Átvett pénz. Állház. kivülről |
|||||||||
7 Műk.célú tám./kölcs. Visszatér. |
|||||||||
II.Felhalmozási bevételek |
0 |
0 |
0 |
II.Felhalmozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
||
1. Felhalmozási célú saját bevételek |
1. Felújítások |
||||||||
2. Felhalm. államháztartáson belülről |
2. Beruházások |
||||||||
3. Felhalmozási támogatás állh. Kivülről |
3. Egyéb felhalm.célú pénzeszköz átadás |
||||||||
4. Központosított támogatások |
4. Előző évi felhalm.célú pénzmar.átad. |
||||||||
5. Felhalm.célú tám./kölcs.visszat. |
5. Felhalmozási célú tartalék |
||||||||
6. Felhalmozási célú kamat kiadás |
|||||||||
Költségvetési bevételek összesen ( I+II): |
150 |
150 |
290 |
193% |
Költségvetési kiadások összesen ( I+II): |
97493 |
167264 |
166525 |
100% |
III. Finanszírozási bevételek |
97343 |
167114 |
167114 |
100% |
III. Finanszírozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
|
1. Hiány belső finanszírozási bevételei |
97343 |
167114 |
167114 |
100% |
1. Működési célú finansz.kiadások |
||||
1.1. Előző é.pénzm. és vállalk.mard. |
0 |
876 |
876 |
100% |
1.1. Értékpapír vásárlás, visszavás. |
||||
1.1.1 Működési célra |
876 |
876 |
100% |
1.2. Likviditási hitelek törlesztése |
|||||
1.1.2. Felhalmozási célra |
1.3. Rövid lejáratú hitelek törlesztése |
||||||||
1.2. Betét visszavon. Szárm.bevétel |
0 |
1.4. Hosszú lej.hitelek törl. |
|||||||
1.2.1 Működési célra |
1.5. Kölcsön törlesztése |
||||||||
1.2.2. Felhalmozási célra |
1.6. Forg.célú belf.,külfd. Értékp.Vásr.betét elh. |
||||||||
1.3. Értékpapir értékesítés |
0 |
1.7. Egyéb finansz.kiad. (intézm.finsz.) |
|||||||
1.3.1 Működési célra |
2. Felhalm. célú finanszírozási kiadás |
||||||||
1.3.2. Felhalmozási célra |
2.1.Értékpapír vásár. Visszavás. |
||||||||
1.4. Egyéb belső finansz.bev. (intézm.finaszr.) |
97343 |
166238 |
166238 |
100% |
2.2. Hitelek törlesztése |
||||
1.4.1 Működési célra |
97343 |
166238 |
166238 |
100% |
2.3. Rövid lejár.hitelek törl. |
||||
1.4.2. Felhalmozási célra |
2.4. Hosszú lej.hitelek törl. |
||||||||
2.Hiány külső finanszírozási bevételei |
2.5. Kölcsön törlesztése |
||||||||
1.Értékpap.értékesítésének bevétele |
2.6. Befekt.célú belf.,külf.értékp.vásl.,betét elh. |
||||||||
1.1 Működési célra |
2.7.Pénzügyi lízing tőkerész törlesz. |
||||||||
1.2 Felhalmozási célú |
2.8. Egyéb finanszí.kiad. Támog. (intézm.finan.) |
||||||||
2. Hitelek felv.és kötvény.kib.bevételei |
0 |
||||||||
2.1 Műk. célú hitel felv.és kötv.k. |
|||||||||
2.2 Felhalm.célú hitel felvét.és kötv.k. |
|||||||||
IV. Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek |
-36 |
IV.Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások |
39 |
||||||
Bevételek összsen (I+II+III+IV): |
97493 |
167264 |
167368 |
100% |
Kiadások összesen (I+II+III+IV) : |
97493 |
167264 |
166564 |
100% |
11. melléklet
Földesi Szociális Szolgáltató Központ |
|||||||||
2013. évi költségvetése alakulásának mérlegszerű bemutatása |
|||||||||
Adatok e Ft-ban |
|||||||||
BEVÉTELEK |
ELŐIRÁNYZAT |
KIADÁSOK |
ELŐIRÁNYZAT |
||||||
eredeti |
módosított |
teljesítés |
teljesítés %-a |
eredeti |
módosított |
teljesítés |
teljesítés %-a |
||
I. Működési bevételek |
0 |
0 |
46 |
I. Működési kiadások |
9608 |
9053 |
9057 |
100% |
|
1. Közhatalmi bevételek |
1.Személyi juttatások |
6355 |
6190 |
6240 |
101% |
||||
2. Intézményi működési bevétel |
46 |
2. Munkaad.terh.járulékok és szociális hozzj. |
1586 |
1603 |
1685 |
105% |
|||
3. Átengedett központi adók |
3.Dologi kiadások |
1667 |
1260 |
1132 |
90% |
||||
4.Támogatások kiegészítések |
4. Egyéb működési kiadások |
||||||||
5. Működési célú pénz.átadás állh.belül. |
5. Működési célú tartalék |
||||||||
6. Átvett pénzeszk.állház.kivülről |
|||||||||
7 Működési célú tám./kölcs.visszatér. |
|||||||||
II.Felhalmozási bevételek |
0 |
0 |
0 |
II.Felhalmozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
||
1. Felhalmozási célú saját bevételek |
1. Felújítások |
||||||||
2. Felhalm.államháztartáson belülről |
2. Beruházások |
||||||||
3. Felhalmozási támogatás állh. Kivülről |
3. Egyéb felhalm.célú pénzeszköz átadás |
||||||||
4. Központosított támogatások |
4. Előző évi felhalm.célú pénzmard.átadása. |
||||||||
5. Felhalm.célú támog./kölcs.visszat. |
5. Felhalmozási célú tartalék |
||||||||
6. Felhalmozási célú kamat kiadás |
|||||||||
Költségvetési bevételek összes (I+II): |
0 |
0 |
46 |
Költségvetési kiadások összesen ( I+II): |
9608 |
9053 |
9057 |
100% |
|
III. Finanszírozási bevételek |
9608 |
9053 |
9053 |
100% |
III. Finanszírozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
|
1. Hiány belső finanszírozási bevételei |
9608 |
9053 |
9053 |
100% |
1. Működési célú finanszírozási kiadások |
||||
1.1.Előző é. pénzm. és vállalk.mard. Igb. |
66 |
66 |
100% |
1.1. Értékpapír vásárlás, visszavásárlás |
|||||
1.1.1 Működési célra |
66 |
66 |
100% |
1.2. Likviditási hitelek törlesztése |
|||||
1.1.2. Felhalmozási célra |
1.3. Rövid lejáratú hitelek törlesztése |
||||||||
1.2. Betét visszavon. származó bevétel |
1.4. Hosszú lejáratú hitelek törlesztése |
||||||||
1.2.1 Működési célra |
1.5. Kölcsön törlesztése |
||||||||
1.2.2. Felhalmozási célra |
1.6.Forg.célú belföldi, külfd.értékp.vásr.betét elh. |
||||||||
1.3. Értékpapir értékesítés |
1.7. Egyéb finansz.kiadások támog. (intézm.finansz.) |
||||||||
1.3.1 Működési célra |
2. Felhalmozási célú finanszírozási kiadás |
||||||||
1.3.2. Felhalmozási célra |
2.1.Értékpapír vásárlása, visszav. |
||||||||
1.4. Egyéb belső finansz.bev.(intm.finasz.) |
9608 |
8987 |
8987 |
100% |
2.2. Hitelek törlesztése |
||||
1.3.1 Működési célra (intm.finasz) |
9608 |
8987 |
8987 |
100% |
2.3. Rövid lejáratú hitelek törlesztése |
||||
1.3.2. Felhalmozási célra |
2.4. Hosszú lejáratú hitelek törlesztése |
||||||||
2.Hiány külső finanszírozási bevételei |
2.5. Kölcsön törlesztése |
||||||||
1.Értékpapírok értékesítésének bevétele |
2.6. Befektetési célú belf., külf.értékp.vásl.,betét elh. |
||||||||
1.1 Működési célra |
2.7.Pénzügyi lízing tőkerész törlesztés kiadása |
||||||||
1.2 Felhalmozási célú |
2.8. Egyéb finansz.kiadások tám.(intézm.finan.) |
||||||||
2. Hitelek felv.és kötv.kib.bevételei |
0 |
||||||||
2.1 Műk.célú hitel felv.és kötv.kib. |
|||||||||
2.2 Felhal.célú hitel felvét.és kötv.kib. |
|||||||||
IV. Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek |
IV.Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások |
||||||||
Bevételek összesen(I+II+III+IV) : |
9608 |
9053 |
9099 |
101% |
Kiadások összesen (I+II+III+IV) : |
9608 |
9053 |
9057 |
100% |
12. melléklet
Karácsony Sándor Közösségi Ház |
|||||||||
2013. évi költségvetése alakulásának mérlegszerű bemutatása |
|||||||||
Adatok e Ft-ban |
|||||||||
BEVÉTELEK |
ELŐIRÁNYZAT |
KIADÁSOK |
ELŐIRÁNYZAT |
||||||
eredeti |
módosított |
teljesítés |
teljesítés %-a |
eredeti |
módosított |
teljesítés |
teljesítés %-a |
||
I. Működési bevételek |
3064 |
27025 |
28355 |
105% |
I. Működési kiadások |
14077 |
46383 |
39991 |
86% |
1. Közhatalmi bevételek |
1.Személyi juttatások |
6094 |
18984 |
16133 |
85% |
||||
2. Intézményi működési bevétel |
3064 |
3064 |
3606 |
118% |
2. Munkaad.terh.járulékok és szoc.hozzj. |
1629 |
4000 |
4278 |
107% |
3. Átengedett központi adók |
3.Dologi kiadások |
6354 |
23399 |
19580 |
84% |
||||
4.Támogatások kiegészítések |
4. Egyéb működési kiadások |
||||||||
5. Műk.célú pénz.átad. állh.belülről |
658 |
5. Működési célú tartalék |
|||||||
6. Átvett pénz. Állház. kivülről |
23961 |
24091 |
101% |
||||||
7 Műk.célú tám./kölcs. Visszatér. |
|||||||||
II.Felhalmozási bevételek |
0 |
0 |
0 |
II.Felhalmozási kiadások |
0 |
2268 |
2273 |
||
1. Felhalmozási célú saját bevételek |
1. Felújítások |
||||||||
2. Felhalm. államháztartáson belülről |
2. Beruházások |
2268 |
2273 |
||||||
3. Felhalmozási támogatás állh. Kivülről |
3. Egyéb felhalm.célú pénzeszköz átadás |
||||||||
4. Központosított támogatások |
4. Előző évi felhalm.célú pénzmar.átad. |
||||||||
5. Felhalm.célú tám./kölcs.visszat. |
5. Felhalmozási célú tartalék |
||||||||
6. Felhalmozási célú kamat kiadás |
|||||||||
Költségvetési bevételek összesen (I+II): |
3064 |
27025 |
28355 |
105% |
Költségvetési kiadások összesen ( I+II): |
14077 |
48651 |
42264 |
87% |
III. Finanszírozási bevételek |
11013 |
21626 |
25644 |
119% |
III. Finanszírozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
|
1. Hiány belső finanszírozási bevételei |
11013 |
21626 |
25644 |
119% |
1. Működési célú finansz.kiadások |
||||
1.1. Előző é.pénzm. és vállalk.mard. |
9375 |
9375 |
100% |
1.1. Értékpapír vásárlás, visszavás. |
|||||
1.1.1 Működési célra |
9375 |
9375 |
100% |
1.2. Likviditási hitelek törlesztése |
|||||
1.1.2. Felhalmozási célra |
1.3. Rövid lejáratú hitelek törlesztése |
||||||||
1.2. Betét visszavon. Szárm.bevétel |
1.4. Hosszú lej.hitelek törl. |
||||||||
1.2.1 Működési célra |
1.5. Kölcsön törlesztése |
||||||||
1.2.2. Felhalmozási célra |
1.6. Forg.célú belf.,külfd. Értékp.Vásr.betét elh. |
||||||||
1.3. Értékpapir értékesítés |
1.7. Egyéb finansz.kiad. (intézm.finsz.) |
||||||||
1.3.1 Működési célra |
2. Felhalm. célú finanszírozási kiadás |
||||||||
1.3.2. Felhalmozási célra |
2.1.Értékpapír vásár. Visszavás. |
||||||||
1.4. Egyéb belső finansz.bevétel (intézm.finaszr.) |
11013 |
12251 |
16269 |
133% |
2.2. Hitelek törlesztése |
||||
1.3.1 Működési célra |
11013 |
12251 |
16269 |
133% |
2.3. Rövid lejár.hitelek törl. |
||||
1.3.2. Felhalmozási célra |
2.4. Hosszú lej.hitelek törl. |
||||||||
2.Hiány külső finanszírozási bevételei |
0 |
0 |
0 |
2.5. Kölcsön törlesztése |
|||||
1.Értékpap.értékesítésének bevétele |
2.6. Befekt.célú belf.,külf.értékp.vásl.,betét elh. |
||||||||
1.1 Működési célra |
2.7.Pénzügyi lízing tőkerész törlesz. |
||||||||
1.2 Felhalmozási célú |
2.8. Egyéb finanszí.kiad. Támog. (intézm.finansz.) |
||||||||
2. Hitelek felv.és kötvény.kib.bevételei |
0 |
||||||||
2.1 Műk. célú hitel felv.és kötv.k. |
|||||||||
2.2 Felhalm.célú hitel felvét.és kötv.k. |
|||||||||
IV. Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek |
-32 |
IV.Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások |
-767 |
||||||
Bevételek összsen (I+II+III+IV): |
14077 |
48651 |
53967 |
111% |
Kiadások összesen (I+II+III+IV) : |
14077 |
48651 |
41497 |
85% |
13. melléklet
Földes Községi Napközi Otthonos Óvoda |
|||||||||
2013. évi költségvetése alakulásának mérlegszerű bemutatása |
|||||||||
Adatok e Ft-ban |
|||||||||
BEVÉTELEK |
ELŐIRÁNYZAT |
KIADÁSOK |
ELŐIRÁNYZAT |
||||||
eredeti |
módosított |
teljesítés |
teljesítés %-a |
eredeti |
módosított |
teljesítés |
teljesítés %-a |
||
I. Működési bevételek |
3900 |
4136 |
5407 |
131% |
I. Működési kiadások |
82000 |
83260 |
83269 |
100% |
1. Közhatalmi bevételek |
1.Személyi juttatások |
47159 |
47850 |
49140 |
103% |
||||
2. Intézményi működési bevétel |
3900 |
4136 |
5407 |
131% |
2. Munkaad.terh.járul.és szoc.hozzj. |
12529 |
12716 |
12494 |
98% |
3. Átengedett központi adók |
3.Dologi kiadások |
22312 |
22694 |
21635 |
95% |
||||
4.Támogatások kiegészítések |
4. Egyéb működési kiadások |
||||||||
5. Műk.célú pénz.átad. állh.belülről |
5. Működési célú tartalék |
||||||||
6. Átvett pénz. Állház. kivülről |
|||||||||
7 Műk.célú tám./kölcs. Visszatér. |
|||||||||
II.Felhalmozási bevételek |
0 |
0 |
0 |
II.Felhalmozási kiadások |
0 |
0 |
483 |
||
1. Felhalmozási célú saját bevételek |
1. Felújítások |
||||||||
2. Felhalm. államháztartáson belülről |
2. Beruházások |
483 |
|||||||
3. Felhalmozási támogatás állh. Kivülről |
3. Egyéb felhalm.célú pénzeszk.átadás |
||||||||
4. Központosított támogatások |
4. Előző évi felhalm.célú pénzmar.átad. |
||||||||
5. Felhalm.célú tám./kölcs.visszat. |
5. Felhalmozási célú tartalék |
||||||||
6. Felhalmozási célú kamat kiadás |
|||||||||
Költségvetési bevételek összesen (I+II): |
3900 |
4136 |
5407 |
131% |
Költségvetési kiadások összesen( I+II): |
82000 |
83260 |
83752 |
101% |
III. Finanszírozási bevételek |
78100 |
79124 |
79124 |
100% |
III. Finanszírozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
|
1. Hiány belső finanszírozási bevételei |
78100 |
79124 |
79124 |
100% |
1. Működési célú finansz.kiadások |
||||
1.1. Előző é.pénzm. és vállalk.mard. |
382 |
382 |
100% |
1.1. Értékpapír vásárlás, visszavás. |
|||||
1.1.1 Működési célra |
382 |
382 |
100% |
1.2. Likviditási hitelek törlesztése |
|||||
1.1.2. Felhalmozási célra |
1.3. Rövid lejáratú hitelek törlesztése |
||||||||
1.2. Betét visszavon. Szárm.bevétel |
1.4. Hosszú lej.hitelek törl. |
||||||||
1.2.1 Működési célra |
1.5. Kölcsön törlesztése |
||||||||
1.2.2. Felhalmozási célra |
1.6. Forg.célú belf.,külfd. Értékp.Vásr.betét elh. |
||||||||
1.3. Értékpapir értékesítés |
1.7. Egyéb finansz.kiad. (intézm.finsz.) |
||||||||
1.3.1 Működési célra |
2. Felhalm. célú finanszírozási kiadás |
||||||||
1.3.2. Felhalmozási célra |
2.1.Értékpapír vásár. Visszavás. |
||||||||
1.4. Egyéb belső finansz.bev.(intézm.finaszr) |
78100 |
78742 |
78742 |
100% |
2.2. Hitelek törlesztése |
||||
1.4.1 Működési célra |
78100 |
78742 |
78742 |
100% |
2.3. Rövid lejár.hitelek törl. |
||||
1.4.2. Felhalmozási célra |
2.4. Hosszú lej.hitelek törl. |
||||||||
2.Hiány külső finanszírozási bevételei |
2.5. Kölcsön törlesztése |
||||||||
1.Értékpap.értékesítésének bevétele |
2.6.Befekt.c.belf.,külf.értékp.vás.b. elh. |
||||||||
1.1 Működési célra |
2.7.Pénzügyi lízing tőkerész törlesz. |
||||||||
1.2 Felhalmozási célú |
2.8. Egyéb finanszí.kiad. Támog. (intézm.finansz.) |
||||||||
2. Hitelek felv.és kötvény.kib.bevételei |
0 |
||||||||
2.1 Műk. célú hitel felv.és kötv.k. |
|||||||||
2.2 Felhalm.célú hitel felvét.és kötv.k. |
|||||||||
IV. Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek |
-8 |
IV.Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások |
337 |
||||||
Bevételek összesen (I+II+III+IV): |
82000 |
83260 |
84523 |
102% |
Kiadások összesen (I+II+III+IV) : |
82000 |
83260 |
84089 |
101% |
14. melléklet
Földes Községi Könyvtár |
|||||||||
2013. évi költségvetése alakulásának mérlegszerű bemutatása |
|||||||||
Adatok e Ft |
|||||||||
BEVÉTELEK |
ELŐIRÁNYZAT |
KIADÁSOK |
ELŐIRÁNYZAT |
||||||
eredeti |
módosított |
teljesítés |
teljesítés %-a |
eredeti |
módosított |
teljesítés |
teljesítés %-a |
||
I. Működési bevételek |
50 |
50 |
41 |
82% |
I. Működési kiadások |
8618 |
8116 |
8028 |
99% |
1. Közhatalmi bevételek |
1. Személyi juttatások |
4457 |
4522 |
4598 |
102% |
||||
2. Intézményi működési bevétel |
50 |
50 |
41 |
82% |
2. Munkaad.terh.járul.és szoc.hozzj. |
1203 |
1220 |
1242 |
102% |
3. Átengedett központi adók |
3. Dologi kiadások |
2958 |
2374 |
2188 |
92% |
||||
4.Támogatások kiegészítések |
4. Egyéb működési kiadások |
||||||||
5. Műk.célú pénz.átad. állh.belülről |
5. Működési célú tartalék |
||||||||
6. Átvett pénz. Állház. kivülről |
|||||||||
7 Műk.célú tám./kölcs. Visszatér. |
|||||||||
II.Felhalmozási bevételek |
0 |
0 |
0 |
II.Felhalmozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
||
1. Felhalmozási célú saját bevételek |
1. Felújítások |
||||||||
2. Felhalm. államháztartáson belülről |
2. Beruházások |
||||||||
3. Felhalmozási támogatás állh. Kivülről |
3. Egyéb felhalm.célú pénzeszk.átadás |
||||||||
4. Központosított támogatások |
4. Előző évi felhalm.célú pénzmar.átad. |
||||||||
5. Felhalm.célú tám./kölcs.visszat. |
5. Felhalmozási célú tartalék |
||||||||
6. Felhalmozási célú kamat kiadás |
|||||||||
Költségvetési bevételek összesen (I+II): |
50 |
50 |
41 |
82% |
Költségvetési kiadások összesen( I+II): |
8618 |
8116 |
8028 |
99% |
III. Finanszírozási bevételek |
8568 |
8066 |
8067 |
100% |
III. Finanszírozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
|
1. Hiány belső finanszírozási bevételei |
8568 |
8066 |
8067 |
100% |
1. Működési célú finansz.kiadások |
||||
1.1. Előző é.pénzm. és vállalk.mard. |
48 |
49 |
102% |
1.1. Értékpapír vásárlás, visszavás. |
|||||
1.1.1 Működési célra |
48 |
49 |
102% |
1.2. Likviditási hitelek törlesztése |
|||||
1.1.2. Felhalmozási célra |
1.3. Rövid lejáratú hitelek törlesztése |
||||||||
1.2. Betét visszavon. Szárm.bevétel |
1.4. Hosszú lej.hitelek törl. |
||||||||
1.2.1 Működési célra |
1.5. Kölcsön törlesztése |
||||||||
1.2.2. Felhalmozási célra |
1.6. Forg.célú belf.,külfd. Értékp.Vásr.betét elh. |
||||||||
1.3. Értékpapir értékesítés |
1.7. Egyéb finansz.kiad. (intézm.finsz.) |
||||||||
1.3.1 Működési célra |
2. Felhalm. célú finanszírozási kiadás |
||||||||
1.3.2. Felhalmozási célra |
2.1.Értékpapír vásár. Visszavás. |
||||||||
1.4. Egyéb belső finansz.bev.(intézm.finaszr) |
8568 |
8018 |
8018 |
100% |
2.2. Hitelek törlesztése |
||||
1.4.1 Működési célra |
8568 |
8018 |
8018 |
100% |
2.3. Rövid lejár.hitelek törl. |
||||
1.4.2. Felhalmozási célra |
2.4. Hosszú lej.hitelek törl. |
||||||||
2.Hiány külső finanszírozási bevételei |
2.5. Kölcsön törlesztése |
||||||||
1.Értékpap.értékesítésének bevétele |
2.6.Befekt.c.belf.,külf.értékp.vás.b. elh. |
||||||||
1.1 Működési célra |
2.7.Pénzügyi lízing tőkerész törlesz. |
||||||||
1.2 Felhalmozási célú |
2.8. Egyéb finanszí.kiad. Támog. (intézményfinanszírozás) |
||||||||
2. Hitelek felv.és kötvény.kib.bevételei |
0 |
||||||||
2.1 Műk. célú hitel felv.és kötv.k. |
|||||||||
2.2 Felhalm.célú hitel felvét.és kötv.k. |
|||||||||
IV. Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek |
-2 |
IV.Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások |
|||||||
Bevételek összesen (I+II+III+IV): |
8618 |
8116 |
8106 |
100% |
Kiadások összesen (I+II+III+IV) : |
8618 |
8116 |
8028 |
99% |
15. melléklet
15. számú melléklet |
|||||||
Földes Nagyközség Önkormányzata adósságot keletkeztető ügyleteinek részletezése |
|||||||
e.Ft. |
|||||||
Futam-idő |
Adósságot keletkeztető ügylet megnevezése |
||||||
ÉV |
43/K/2013 kölcsönszerződés falumegújításra és fejlesztésre igénybe vethető támogatás jogcim támogatás előfinanszírozására ( Piac ) |
Adósságot keletkeztető ügyletek összesen |
|||||
Felvett hitel állomány tárgyév elején |
Tőketartozás törlesztése évente |
Kamat fizetés negyedévenet |
Tőke+kamat törlesztés Ft-ban |
||||
2013. |
0 |
43000 |
127 |
43127 |
43127 |
||
2014. |
43000 |
43000 |
2997 |
45997 |
45997 |
||
Földes Nagyközség Önkormányzata saját bevételeinek részletezése az adósságot keletkeztető ügyleteihez |
|||||||
az Áht. 23 § A. pontjához |
|||||||
e Ft |
|||||||
Kötlségvetési év |
Helyi adóból származó bevétel |
Önkormányzati vagyon és az önkormányzatot megillető vagyoni értékű jog értékesítéséből és hasznosításából származó bevétel |
Osztalék a koncessziós díj és a hozam bevétele |
Tárgyi eszköz és az immatariális jószág, részvény részesedés vállalt értékesítéséből származó vagy privatizációból származó bevétel |
Birság-, pótlék és díjbevétel |
Kezességvállalással kapcsolatos megtérülés |
Saját bevétel összesen: |
2013. |
66646 |
320 |
1744 |
616 |
69326 |
||
16. melléklet
Földesi Nagyközség Önkormányzata összesített 2013. évi pénzmaradvány -kimutatása |
|||
---|---|---|---|
Adatok e Ft |
|||
sorszám |
Megnevezés |
||
előző év |
Tágy év |
||
1. |
1.Hosszú lejáratú költségvetési betétszámlák záró egyenlegei |
0 |
0 |
2. |
2.Rövid lejáratú költségvetési pforg. és betétszámlák záró egyenlegei |
33850 |
38427 |
3. |
3.Pénztárak és betétkönyvek záró egyenlegei |
1316 |
1167 |
4. |
A. Záró pénzkészlet (1+2+3) |
35166 |
39594 |
5. |
4.Forgatási célú értékpapírok záró állománya |
||
6. |
5.Rövid lejáratú likvidh.és működési célú kötvénykib.záróállm.(-) |
||
7. |
B. Forgatási célú finanszírozási műveletek egyenlege (4+5) |
||
8. |
-Költségvetési aktív függő elszámolások egyenlege |
3337 |
|
9. |
-Költségvetési aktív átfutó elszámolások egyenlege |
536 |
1591 |
10. |
-Költségvetési aktív kiegyenlítő elszámolások egyenlege |
||
11. |
6.Költségvetési aktív elszámolások egyenlege |
3873 |
1591 |
12. |
-Költségvetési passzív függő elszámolások záró egyenlege (-) |
78 |
|
13. |
-Költségvetési passzív átfutó elszámolások záró egyenlege (-) |
2 |
192 |
14. |
-Költségvetési passzív kiegyenlítő elszámolások záró egyenlege (-) |
||
15. |
7.Költségvetési passzív elszámolások záró egyenlege (-) |
80 |
192 |
16. |
C. Egyéb aktív passzív pü. elszámolások össz.(06-07)(-+) |
3793 |
1399 |
17. |
8.Előző években képződött költsv. tartalékok maradványa (-) |
-27026 |
23679 |
18. |
9.Előző években képződött vállk. tartalékok maradványa (-) |
||
19. |
D. Előző években képződött tartalékok maradványa (08+09) (-) |
-27026 |
23679 |
20. |
E. Vállalkozási tevékenység pénzforgalmi vállalkozási m.(-) |
||
21. |
F .Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány (A+B+C+D+E) |
65985 |
17314 |
22. |
10.Intézményi költségvetési befizetés többlettámogatás miatt |
||
23. |
11.Költségvetési befizetés többlettámogatás miatt |
0 |
-1308 |
24. |
12.Költségvetési kiutalás kiutalatlan intézm-i támog. miatt |
||
25. |
13.Költségvetési kiutalás kiutalatlan támogatás miatt |
2700 |
|
26. |
G.Finanszírozásból származó korrekciók(10+11+12+13) (+-) |
2700 |
-1308 |
27. |
H.Pénzmaradványt terhelő elvonások (-) |
||
28. |
I. Költségvetési pénzmaradvány F-+G+H) |
68685 |
16006 |
29. |
14.Vállk.tevékenység eredményéből alaptev.ellát-ra felh.össz. |
||
30. |
15.Pénzmaradványt külön jogszabály alapján mód. tétel (+-) |
||
31. |
J.Módosított pénzmaradvány (I+14+15) |
68685 |
16006 |
32. |
16. A 31-es sorból Egészségbizt.pént.alapból foly.pénzeszk.maradvány |
||
33. |
17.Kötelezettséggel terhelt pénzmaradvány |
68536 |
15720 |
34. |
-ebből Működési célú kötelezettséggel terhelt pénzmaradvány |
55899 |
15720 |
35. |
-ebből Felhalmozási célú kötelezettséggel terhelt pénzmaradvány |
12637 |
|
36. |
18. Szabad pénzmaradvány |
149 |
286 |
37. |
-ebből Működési célú szabad pénzmaradvány |
149 |
286 |
38. |
-ebből Felhalmozási célú szabad pénzmaradvány |
||
Adatok e Ft |
|||
2013. évi pénzmaradvány alakulása intézmények szerint |
|||
Intézmény neve |
Pézmaradvány összege |
||
1. |
Földes Nagyköség Önkormányzata |
2494 |
|
- ebből : Működési célú kötelezettségel terhelt |
2494 |
||
Felhalmozási célú kötelezettségel terhet |
|||
2. |
Földesi Polgármesteri hivatal |
879 |
|
- ebből : Működési célú kötelezettségel terhelt |
707 |
||
Felhalmozási célú kötelezettségel terhet |
|||
Szabad pénzmaradvány |
172 |
||
3. |
Földesi Szociális Szolgáltató Központ |
42 |
|
- ebből : Működési célú kötelezettségel terhelt |
|||
Felhalmozási célú kötelezettségel terhet |
Földes Nagyközség Önkormányzata összesített 2013. évi pénzmaradvány alakulása az államháztartás számviteli szabályainak megváltozása miatt |
||||
---|---|---|---|---|
adatok e Ft |
||||
Intézmény neve |
2013. évi beszámolóban szereplő pémnzmaradvány összege |
2014. évi új számviteli szabályok alapján megállapitott költségvetési tartalék összege |
||
1. |
Földes Nagyköség Önkormányzata |
2494 |
27608 |
|
- ebből : Működési célú kötelezettségel terhelt |
2494 |
|||
Felhalmozási célú kötelezettségel terhet |
||||
2. |
Földesi Polgármesteri hivatal |
879 |
126 |
|
- ebből : Működési célú kötelezettségel terhelt |
707 |
|||
Felhalmozási célú kötelezettségel terhet |
||||
Szabad pénzmaradvány |
172 |
|||
3. |
Földesi Szociális Szolgáltató Központ |
42 |
42 |
|
- ebből : Működési célú kötelezettségel terhelt |
||||
Felhalmozási célú kötelezettségel terhet |
||||
Szabad pénzmaradvány |
42 |
|||
4. |
Karácsony Sándor Általános Közösségi Ház |
11734 |
11305 |
|
- ebből : Működési célú kötelezettségel terhelt |
11734 |
|||
Felhalmozási célú kötelezettségel terhet |
||||
5. |
Földes Községi Napközi Otthonos Óvoda |
779 |
435 |
|
- ebből : Működési célú kötelezettségel terhelt |
779 |
|||
Felhalmozási célú kötelezettségel terhet |
||||
Szabad pénzmaradvány |
||||
6. |
Földes Községi Könyvtár |
78 |
78 |
|
- ebből : Működési célú kötelezettségel terhelt |
6 |
|||
Felhalmozási célú kötelezettségel terhet |
||||
Szabad pénzmaradvány |
72 |
|||
Önkormányzat mindösszesen: |
16006 |
39594 |
||
- ebből : Működési célú kötelezettségel terhelt |
15720 |
|||
Felhalmozási célú kötelezettségel terhet |
||||
Szabad pénzmaradvány |
286 |
Szabad pénzmaradvány |
42 |
|
4. |
Karácsony Sándor Közösségi Ház |
11734 |
- ebből : Működési célú kötelezettségel terhelt |
11734 |
|
Felhalmozási célú kötelezettségel terhet |
||
5. |
Földes Községi Napközi Otthonos Óvoda |
779 |
- ebből : Működési célú kötelezettségel terhelt |
779 |
|
Felhalmozási célú kötelezettségel terhet |
||
Szabad pénzmaradvány |
||
6. |
Földes Községi Könyvtár |
78 |
- ebből : Működési célú kötelezettségel terhelt |
6 |
|
Felhalmozási célú kötelezettségel terhet |
||
Szabad pénzmaradvány |
72 |
|
Önkormányzat mindösszesen: |
16006 |
|
- ebből : Működési célú kötelezettségel terhelt |
15720 |
|
Felhalmozási célú kötelezettségel terhet |
||
Szabad pénzmaradvány |
286 |
17. melléklet
Földes Nagyközség Önkormányzata 2013. évi helyi adó bevételei és felhasználása |
||||||
I. Adóbevételek alakulása |
||||||
Adatok eFt-ban |
||||||
Adóbevétel megnevezése |
Eredeti előirányzat |
Mód. előirányzat |
Éves teljesítés |
Telj. %-a |
Eltérés |
2012. évi tény |
Építményadó |
||||||
Telekadó |
||||||
Vállalkozók kommunális adója |
0 |
5 |
||||
Magánszemélyek kommunális adója |
7800 |
7800 |
7726 |
99% |
-74 |
7833 |
Idegenforgalmi adó tartózkodás után |
55 |
55 |
54 |
98% |
-1 |
54 |
Idegenforgalmi adó épület után |
0 |
|||||
Iparűzési adó állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után |
51000 |
51000 |
58866 |
115% |
7866 |
50389 |
Iparűzési adó ideiglenes jelleggel végzett iparűzési tevékenység után (napi átalány) |
0 |
0 |
767 |
|||
Helyi adók összesen |
58855 |
58855 |
66646 |
113% |
7791 |
59048 |
II. Adóbevételek felhasználása |
||||||
Adatok eFt-ban |
||||||
Az adóbevétel felhasználásának |
||||||
Jogcíme, területe |
Indoka |
Összege (e Ft) |
||||
2013. évben a Képviselő-testület külön felhasználási jogcímet nem határozott meg a helyi adóbevételek terhére |
0 |
|||||
Felhasznált adó bevétel összesen: |
0 |
18. melléklet
Földes Nagyközség Önkormányzata 2013. évi egyes sajátos bevételei és annak felhasználása |
|||||||
I. Egyes sajátos bevételek |
|||||||
Adatok e Ft.ban |
|||||||
Adóbevétel megnevezése |
Eredeti előirányzat |
Mód.elő-irányzat |
Éves teljesítés |
Telj. %-a |
Eltérés |
2012. évi tény |
|
Gépjárműadó |
10000 |
10000 |
9825 |
98% |
-175 |
24528 |
|
Termőföld bérbeadásából származó jövedelemadó |
0 |
||||||
Talajterhelési díj |
50 |
50 |
155 |
310% |
105 |
206 |
|
Átengedett központi adók, és egyéb adók összesen |
10050 |
10050 |
9980 |
99% |
-70 |
24734 |
|
II. A talajterhelési díjhoz kapcsolódva a környezetvédelmi alap felhasználása |
|||||||
A díjbevételhez kapcsolódó környezetvédelmi alap felhasználásának |
|||||||
Jogcíme, területe |
Indoka |
Összege (e Ft) |
|||||
Földes Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a 126/2013.( VII.24.) Kt.számú határozata alapján |
Földes Nagyközség csapadékvíz elvezető csatorna S1-S2 rendszer I. ütem beruházás megvalósításának érdekében. |
500 |
|||||
Felhasznált alap összesen: |
500 |
19. melléklet
Földesi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2013.évi bevételei forrásonként, |
||||||
főbb jogcímcsoportonként |
||||||
Adatok e Ft-ban |
||||||
Sorszám |
BEVÉTELI JOGCÍMEK |
2013. évi előirányzat |
||||
ereti |
módosított |
teljesítés |
teljesítés % |
|||
1. |
I. Önkormányzat működési bevételei (2+3+4) |
0 |
0 |
4 |
0% |
|
2. |
I/1. Közhatalmi bevételek (2.1. + …+ 2.4.) |
0 |
0 |
0 |
||
2.1. |
Helyi adók |
0 |
0 |
|||
2.2. |
Illetékek |
|||||
2.3. |
Bírságok, díjak, pótlékok |
|||||
2.4. |
Egyéb fizetési kötelezettségből származó bevételek |
|||||
3. |
I/2. Intézményi működési bevételek (3.1.+…+3.8.) |
0 |
0 |
4 |
0% |
|
3.1. |
Áru- és készletértékesítés |
|||||
3.2. |
Nyújtott szolgáltatások ellenértéke |
|||||
3.3. |
Bérleti díj |
|||||
3.4. |
Intézményi ellátási díjak |
|||||
3.5. |
Alkalmazottak térítése |
|||||
3.6. |
Általános forgalmi adó bevétel, visszatérülések |
|||||
3.7. |
Működési célú hozam- és kamatbevételek |
4 |
0% |
|||
3.8. |
Egyéb működési célú bevétel |
|||||
4. |
II. Átengedett központi adók |
|||||
5. |
III. Támogatások, kiegészítések (5.1+…+5.8.) |
222 |
0 |
0 |
||
5.1. |
Normatív hozzájárulások |
222 |
0 |
0 |
||
5.2. |
Felhasználási kötöttséggel járó normatív támogatás |
|||||
5.3. |
Központosított előirányzatok |
|||||
5.4. |
Kiegészítő támogatás |
|||||
5.5. |
Fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása |
|||||
5.6. |
Címzett és céltámogatások |
|||||
5.7. |
Vis maior támogatás |
|||||
5.8. |
Egyéb támogatás |
|||||
6. |
IV. Átvett pénzeszközök államháztartáson belülről (6.1.+6.2.) |
0 |
712 |
712 |
100% |
|
6.1. |
Működési támogatás államháztartáson belülről (6.1.1.+…+ 6.1.5.) |
0 |
712 |
712 |
100% |
|
6.1.1. |
Társadalombiztosítás pénzügyi alapjából átvett pénzeszköz |
|||||
6.1.2. |
Helyi, nemzetiségi önkormányzattól átvett pénzeszköz |
|||||
6.1.3. |
Társulástól átvett pénzeszköz |
|||||
6.1.4. |
EU támogatás |
|||||
6.1.5. |
Egyéb működési támogatás államháztartáson belülről |
712 |
712 |
100% |
||
6.2. |
Felhalmozási támogatás államháztartáson belülről (6.2.1.+…+ 6.2.5.) |
0 |
0 |
|||
6.2.1. |
Társadalombiztosítás pénzügyi alapjából átvett pénzeszköz |
|||||
6.2.2. |
Helyi, nemzetiségi önkormányzattól átvett pénzeszköz |
|||||
6.2.3. |
Társulástól átvett pénzeszköz |
|||||
6.2.4. |
EU támogatás |
|||||
6.2.5. |
Egyéb felhalmozási támogatás államháztartáson belülről |
|||||
7. |
V. Átvett pénzeszközök államháztartáson kívülről (7.1.+7.2.) |
0 |
0 |
|||
7.1. |
Működési célú pénzeszközök átvétele államháztartáson kívülről |
|||||
7.2. |
Felhalmozási célú pénzeszközök átvétele államháztartáson kívülről |
|||||
8. |
VI. Felhalmozási célú bevételek (8.1+8.2+8.3.) |
0 |
0 |
|||
8.1. |
Tárgyi eszközök és immateriális javak értékesítése (vagyonhasznosítás) |
|||||
8.2. |
Önkormányzatot megillető vagyoni értékű jog értékesítése, hasznosítása |
|||||
8.3. |
Pénzügyi befektetésekből származó bevétel |
|||||
9. |
VII. Kölcsön visszatérülése |
|||||
10. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (2+…+9) |
222 |
712 |
716 |
101% |
Földesi Roma Nemzetiségi Önkormányzat |
|||||||||
2013.évi működési és felhalmozási célú bevételeinek és kiadásainak alakulása |
|||||||||
mérlegszerűen |
|||||||||
Adatok e Ft-ban |
|||||||||
BEVÉTELEK |
eredeti |
módosított |
teljesítés |
teljesítés %-a |
KIADÁSOK |
eredeti |
módosított |
teljesítés |
teljesítés %-a |
I. Működési bevételek |
0 |
0 |
4 |
I. Működési kiadások |
222 |
712 |
680 |
96% |
|
1.Közhatalmi bevételek |
0 |
1.Személyi juttatások |
0 |
||||||
2.Intézményi működési bevételek |
4 |
2. Munkaadókat terhelő járulékok |
|||||||
II. Átengedett központi adók |
3.Dologi kiadások |
222 |
712 |
680 |
96% |
||||
III. Támogatások kiegészítése |
222 |
0 |
0 |
4. Egyéb működési kiadások |
|||||
IV. Átvett pénzeszközök államházt. belülről |
712 |
712 |
100% |
5. Tartalékok |
|||||
V. Átvett pénzesz. állházt.kivülről |
6. Kölcsön nyújtása |
||||||||
VI.Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele (müködési) |
|||||||||
Működési célú költségvetési bevételek összesen ( I+II+III+IV+VI): |
222 |
712 |
716 |
101% |
Működési célú költségvetési kiadások összesen: |
222 |
712 |
680 |
96% |
VII.Felhalmozási bevételek |
II.Felhalmozási kiadások |
0 |
|||||||
1. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek |
1. Beruházási kiadások Áfá-val |
||||||||
2. Felhalmozási támogatások |
2. Felújítási kiadások Áfá-val |
||||||||
3. Egyéb felhalmozási bevételek |
3. Egyéb felhalmozási kiadások |
||||||||
Felhalmozási célú költségvetési bevételek összesen (VII): |
0 |
Felhalmozási célú költségvetési kiadások összesen: |
0 |
0 |
0 |
||||
Költségvetési bevételek összsen ( I+II+III+IV+VI+VII): |
222 |
712 |
716 |
101% |
Költségvetési kiadások összsen ( I+II): |
222 |
712 |
680 |
96% |
Költségvetési hiány belső finanszírozására szolgáló bevételek(1+2+3) |
Értékpapírok vásárlásának kiadása |
||||||||
1.Előző évek előirányzat-maradványának, pénzmaradványának és vállalkozási maradványának igénybevétele |
1. Működési célú |
||||||||
1.1. Működési célra |
2. Felhalmozási célú |
||||||||
1.2 Felhalmozűási célra |
Hitelek törlesztése és kötvénybeváltás kiadásai |
0 |
|||||||
2. Betét visszavonásából származó bevétel |
1. Működési célú hitel törlesztése és működési célú kötvénybeváltás kiadása |
||||||||
3. Egyéb finanszirozási bevétel |
2. Likviditású hitelek törlesztése |
||||||||
Költségvetési hiány külső finanszírozására szolgáló bevételek(1+2+3+4) |
3. Hosszú lejáratú hitelek törlesztése |
||||||||
1. Működési célra rövid lejáratú hitelek, kölcsönök |
4. Egyéb külsö finsz törl, kölcsön törlesztése |
||||||||
2. Likvidhitel felvétele |
|||||||||
3. Hosszú lejáratú felhal.célú hitelek, kölcsönök |
|||||||||
4. Egyéb külső finanszírozási bevételekFelhalmozási célú |
|||||||||
VIII.Finanszírozási bevételek összesen : |
0 |
Finanszírozási kiadások összese: |
0 |
0 |
0 |
||||
Önkormányzati bevételek összesen : |
222 |
712 |
716 |
101% |
Önkormányzati kiadások összesen : |
222 |
712 |
680 |
96% |
Függő, átfutó kiegyenlítő bevétel |
Függő átfutó, kiegyenlító kiadás |
23 |
|||||||
Bevétel Összesen: |
222 |
712 |
716 |
101% |
Kiadások össesen |
222 |
712 |
703 |
99% |
Földesi Roma Nemzetiségi Önkormányzat |
|||||||
2013. évi működési, fenntartási kiadásai kiemelt előirányzatonként és a létszámkeret |
|||||||
Adatok e Ft-ban |
|||||||
Cím |
Gazdálkodási jogkör |
Működési kiadások |
2013.évi előirányzat |
||||
száma |
neve |
ereti |
módosított |
teljesítés |
teljesítés %-a |
||
Roma Nemzetiségi Önkormányzat |
Kiadások összesen |
222 |
712 |
680 |
96% |
||
Működési kiadások |
222 |
712 |
680 |
96% |
|||
1. Személyi juttatások |
|||||||
2. Munkaadó.terh.járulékok |
|||||||
3. Dologi és egyéb folyó kiadások |
222 |
712 |
680 |
96% |
|||
3.1. Készlet beszerzés |
111 |
111 |
|||||
3.2. Szolgáltatások |
222 |
397 |
359 |
90% |
|||
3.3. Különféle dologi kiadások |
204 |
210 |
|||||
4. Egyéb működési kiadások |
|||||||
4.1. Támogatásért.műk.kiadás |
|||||||
4.2.Mük.célú pe.átad.áht.kiv. |
|||||||
4.3.Társasalom-szociálpol.és egyéb jutt.,tám. |
|||||||
4.4. Előző évi működási célú előirányzat- maradv., pénzm.átadás |
|||||||
5. Ellátottak pénzbeli juttatásai |
|||||||
Támogatási kölcsönök nyújtása, törlesztése |
|||||||
Pénzforgalom nélküli kiadások |
|||||||
1. Alap- és vállalk.tevékenységek közötti elsz. |
|||||||
2. Egyéb pénzforgalom nélküli kiadások |
|||||||
Létszám (fő) |
|||||||
Földesi Roma Nemzetiségi Önkormányzat |
Kiadások mindösszesen: |
222 |
712 |
680 |
96% |
||
Létszámkeret (fő) |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
Közhasznú foglk.(fő) |
0 |
0 |
0 |
0 |
11. |
VIII. Finanszírozási bevételek (11.1.+11.2.) |
|||||
11.1. |
Hiány belső finanszírozás bevételei (11.1.1.+…+11.1.5.) |
|||||
11.1.1. |
Költségvetési maradvány igénybevétele |
|||||
11.1.2. |
Vállalkozási maradvány igénybevétele |
|||||
11.1.3. |
Betét visszavonásából származó bevétel |
|||||
11.1.4. |
Értékpapír értékesítése |
|||||
11.1.5. |
Egyéb belső finanszírozási bevétek |
|||||
11.2. |
Hiány külső finanszírozásának bevételei (11.2.1.+…+11.2.5.) |
|||||
11.2.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||||
11.2.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||||
11.2.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||||
11.2.4. |
Értékpapírok kibocsátása |
|||||
11.2.5. |
Egyéb külső finanszírozási bevételek |
|||||
12. |
KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (10+11) |
222 |
712 |
716 |
101% |
|
13. |
IX. Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek |
|||||
14. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN (12+13) |
222 |
712 |
716 |
101% |
Az önkormányzati rendeletet a Földes Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (III. 28.) önkormányzati rendelete 12. §-a hatályon kívül helyezte 2022. március 29. napjával.