Nagyrábé Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2021. (V.28.) önkormányzati rendelete

az önkormányzat 2020. évi zárszámadásáról

Hatályos: 2021. 05. 29

Nagyrábé Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2021. (V. 28.) önkormányzati rendelete

az önkormányzat 2020. évi zárszámadásáról

Nagyrábé Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének - a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdése szerinti – hatáskörében eljáró Nagyrábé Nagyközség Önkormányzatának Polgármestere a veszélyhelyzet kihirdetéséről és a veszélyhelyzeti intézkedések hatálybalépéséről szóló 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelettel kihirdetett veszélyhelyzetben - az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva következőket rendeli el:

1. A rendelet hatálya

1. § A rendelet hatálya kiterjed Nagyrábé Nagyközség Önkormányzatára (továbbiakban: önkormányzat), valamint az önkormányzat költségvetési szerveire.

2. § Az önkormányzat költségvetési szervei az alábbiak: Nagyrábéi Közös Önkormányzati Hivatal (továbbiakban: közös hivatal), Kossuth Lajos Művelődési Ház és Könyvtár (továbbiakban: művelődési ház), Nagyrábéi Önkormányzati Konyha (továbbiakban: konyha), (együtt: intézmények.)

2. Az önkormányzat és intézményei 2020. évi költségvetésének teljesítése

3. § (1) A képviselő-testület az önkormányzat 2020. évi költségvetési teljesítésének

  • a) összevont bevételi főösszegét 946.748 ezer forintban, azaz Kilencszáznegyvenhat millió-hétszáznegyvennyolc forintban,
  • b) összevont kiadási főösszegét 779.251 ezer forintban, azaz Hétszázhetvenkilenc millió-kettőszázötvenegyezer forintban állapítja meg.

(2) Az önkormányzat költségvetési szervei teljesített összes bevételeit és kiadásait működési, felhalmozási tételben az 1–2. melléklet tartalmazza.

4. § (1) Az önkormányzat és intézményeinek 2020. évi teljesített –továbbá a 2020. évi módosított előirányzat és a 2019. évi tény szerinti – költségvetési bevételeit és kiadásait kiemelt előirányzatonként, valamint a finanszírozási bevételeit és kiadásait a 3–13. mellékletek tartalmazzák kötelező, önként vállalt és államigazgatási feladatonkénti bontásban.

(2) Az önkormányzat bevételeinek főbb adatait teljesítési szinten (összesen: 795.199 ezer Ft):

  • a) A felhalmozási célú bevételek 173.196 ezer Ft
    • aa) Felhalmozásra átvett pénzeszk., támogatás 51.419 ezer Ft
    • ab) Felhalmozási kamatbevétel 0 ezer Ft
    • ac) Felhalmozási saját bevétel 3.079 ezer Ft
    • ad) Felh. likvid kölcsön felvétele 0 ezer Ft
    • ae) 2019. évi maradvány igénybevétel 118.698 ezer Ft
  • b) Működési célú bevételek 620.003 ezer Ft
    • ba) Intézményi működési bevételek 49.870 ezer Ft
    • bb) Közhatalmi bevétel 24.725 ezer Ft
    • bc) Költségvetési támogatás 231.995 ezer Ft
    • bd) Támogatásértékű bevétel 231.313 ezer Ft
    • be) Működési célú átvett pénzeszköz 1.847 ezer Ft
    • bf) Működési célú hitel 0 ezer Ft
    • bg) 2019. évi pénzmaradvány igénybevétel 64.843 ezer Ft
    • bh) Állami megelőlegezés 15.410 ezer Ft

(3) A Nagyrábéi Közös Önkormányzati Hivatal bevételeinek főbb adatai teljesítési szinten (Összesen: 51.889 ezer Ft):

  • a) A felhalmozási célú bevétel (Intézményfinanszírozás) 380 ezer Ft
  • b) Működési célú bevétel 51.509 ezer Ft
    • ba) Intézményi működési bevételek 896 ezer Ft
    • bb) Közhatalmi bevétel 0 ezer Ft
    • bc) Költségvetési támogatás 0 ezer Ft
    • bd) Támogatásértékű bevétel 1.471 ezer Ft
    • be) Véglegesen átvett pénzeszk. 0 ezer Ft
    • bf) Önk. Intézmény finanszírozás 45.502 ezer Ft
    • bg) 2018. évi pénzmaradvány igénybevétel 3.640 ezer Ft

(4) A Kossuth Lajos Művelődési ház bevételeinek főbb adatai teljesítési szinten (Össz.: 22.182 ezer Ft):

  • a) A felhalmozási célú bevétel (2019. évi pénzmaradvány) 1.000 ezer Ft
  • b) Működési célú bevétel 21.182 ezer Ft
    • ba) Intézményi működési bevételek 2.091 ezer Ft
    • bb) Sajátos működési bevétel 0 ezer Ft
    • bc) Költségvetési támogatás 0 ezer Ft
    • bd) Támogatásértékű bevétel 3.063 ezer Ft
    • be) Véglegesen átvett pénzeszk. 0 ezer Ft
    • bf) Önk. Intézményfinanszírozás 12.541 ezer Ft
    • bg) 2019. évi pénzmaradvány igénybevétel 3.487 ezer Ft

(5) A Nagyrábéi Önkormányzati Konyha bevételeinek főbb adatai teljesítési szinten (Összesen: 79.478 ezer Ft):

  • a) A felhalmozási célú bevétel (Intézményfinanszírozás) 97 ezer Ft
  • b) Működési célú bevétel 79.381 ezer Ft
    • ba) Intézményi működési bevételek 31.900 ezer Ft
    • bb) Közhatalmi bevétel 0 ezer Ft
    • bc) Költségvetési támogatás 0 ezer Ft
    • bd) Támogatásértékű bevétel 0 ezer Ft
    • be) Véglegesen átvett pénzeszk. 0 ezer Ft
    • bf) Önk. Intézmény finanszírozás 42.783 ezer Ft
    • bg) 2019. évi pénzmaradvány igénybevétel 4.498 ezer Ft

5. § (1) Az Önkormányzat és intézményeinek működési kiadásait feladatonként a 14–17. mellékletek tartalmazzák.

(2) Az önkormányzat működési, fenntartási kiadásai teljesítéséből (Összesen: 535.503 ezer Ft)

  • a) személyi juttatások 166.276 ezer Ft
  • b) munkaadókat terhelő járulékok 17.969 ezer Ft
  • c) dologi kiadások 133.673 ezer Ft
  • d) önkorm. által folyósított ellátások 25.913 ezer Ft
  • e) pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 75.773 ezer Ft
  • f) megelőlegezés visszafizetése 15.072 ezer Ft
  • g) intézményfinanszírozás 100.827 ezer Ft

(3) A közös hivatal működési, fenntartási kiadásai teljesítéséből (Összesen: 50.281 ezer Ft)

  • a) személyi juttatások 35.713 ezer Ft
  • b) munkaadókat terhelő járulékok 5.876 ezer Ft
  • c) dologi kiadásokat 8.692 ezer Ft
  • d) önkorm. által folyósított ellátások 0 ezer Ft
  • e) pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 0 ezer Ft

(4) A művelődési ház működési, fenntartási kiadásai teljesítéséből (Összesen: 19.040 ezer Ft):

  • a) személyi juttatásokat 9.477 ezer Ft
  • b) munkaadókat terhelő járulékokat 1.994 ezer Ft
  • c) dologi kiadásokat 7.457 ezer Ft
  • d) önkorm. által folyósított ellátások 0 ezer Ft
  • e) pénzeszköz átadás, egyét támogatás 112 ezer Ft

(5) A konyha működési, fenntartási kiadásai teljesítéséből (Összesen: 76.144 ezer Ft)

  • a) személyi juttatásokat 22.050 ezer Ft
  • b) munkaadókat terhelő járulékokat 3.625 ezer Ft
  • c) dologi kiadásokat 50.469 ezer Ft
  • d) önkorm. által folyósított ellátások 0 ezer Ft
  • e) pénzeszköz átadás, egyéb támogatás 0 ezer Ft

6. § (1) Az önkormányzat és intézményeinek teljesített felújítási, felhalmozási kiadásait feladatonként az 18–20. melléklet tükrözi.

(2) Az önkormányzat teljesített felhalmozási kiadásai összesen: 96.987 ezer Ft, melyből

  • a) beruházás 71.177 ezer Ft
  • b) felújítás 24.999 ezer Ft
  • c) likvid kölcsön törlesztés 0 ezer Ft
  • d) egyéb felhalmozási kiadás 334 ezer Ft
  • e) egyéb felhalmozási kiadás 334 ezer Ft
  • f) intézményfinanszírozás 477 ezer Ft

(3) A közös hivatal teljesített felhalmozási kiadásai összesen: 97 ezer Ft, ebből beruházás 97 ezer Ft.

(4) A művelődési ház teljesített felhalmozási kiadásai összesen: 819 ezer Ft, ebből beruházás 819 ezer Ft.

(5) A konyha teljesített felhalmozási kiadásai összesen: 380 ezer Ft, ebből beruházás 380 ezer Ft.

7. § (1) Az önkormányzat közvetett támogatást nem nyújtott, a céljelleggel nyújtott támogatásai a 21. melléklet szerint teljesültek.

(2) A normatíva állami hozzájárulások és központosított támogatások elszámolását, valamint a mutatószámok alakulását a 22–24. mellékletek tartalmazzák.

3. Az önkormányzat engedélyezett létszámkerete

8. § A képviselő-testület az önkormányzat által foglalkoztatottak engedélyezett és teljesített létszámkeretét a 25. melléklet szerint határozza meg.

4. Az önkormányzat vagyona

9. § (1) Az önkormányzat és intézményei gazdálkodása során keletkezett, felülvizsgált maradványa 160.709 ezer Ft, a következők szerint.

  • a) felhalmozási jellegű pénzmaradvány 76.390 ezer Ft
  • b) ebből visszafizetési kötelezettség 0 ezer Ft
  • c) működési pénzmaradvány 90.563 ezer Ft
  • d) ebből visszafizetési kötelezettség 1.005 ezer Ft
  • e) vállalkozási maradvány 545 ezer Ft
  • f) ebből befizetési kötelezettség 54 ezer Ft.

(2) A maradvány kimutatását, felosztását a 26–27. melléklet szerint hagyja jóvá a képviselő-testület.

(3) Az önkormányzat és intézményei könyvviteli mérlegben értékkel szereplő, illetve érték nélkül nyilvántartott eszközeiről és forrásairól készített vagyonkimutatást a 28–31. melléklet tartalmazza.

(4) Az önkormányzat és intézményei záró pénzkészlete 171.425 ezer Ft, a 32. melléklet szerint.

10. § (1) Az önkormányzat saját bevételeinek alakulását a 33. melléklet tartalmazza.

(2) Az önkormányzat többéves kihatású döntéseit a 34. melléklet tartalmazza.

(3) Az önkormányzat és intézményeinek adósság állományának alakulását lejárat, eszközök, hitelezők szerinti bontásban a 35. melléklet mutatja be.

(4) Önkormányzat tulajdonában álló gazdálkodó szervezetek működéséből származó kötelezettségek és részesedések alakulását a 36. melléklet tartalmazza.

(5) Az önkormányzat konszolidált mérlegét a 37. melléklet mutatja be.

11. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

1. melléklet

Működési cél bevételek és kiadások mérlege (önkormnyzati szinten)

Ezer forintban

Sor-
szám

Bevételek

Kiadások

Megnevezés

2019. évi teljesítés

2020. évvégi mód. ei.

2020. évvégi teljesítés

Megnevezés

2019. évi teljesítés

2020. évvégi mód. ei.

2020. évvégi teljesítés

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1

Önkormányzatok működési támogatásai

236 761

231 282

231 995

Személyi juttatások

257 342

266 219

233 516

2

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

512 543

248 690

235 847

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

35 073

34 829

29 464

3

2.-ból EU-s támogatás

Dologi kiadások

556 817

271 324

200 291

4

Közhatalmi bevételek

44 222

40 096

24 725

Ellátottak pénzbeli juttatásai

23 564

29 765

25 913

5

Működési célú átvett pénzeszközök

1 904

3 070

1 847

Egyéb működési célú kiadások

97 991

79 624

75 885

6

4.-ből EU-s támogatás

Tartalékok

1 800

7

Egyéb működési bevételek

85 603

91 662

84 756

Intézményfinanszírozás

100 438

103 671

100 623

8

Intézményfinanszírozás

100 438

103 671

100 623

Állami megelőlegezés visszafizetése

12 063

23 318

15 072

9

Költségvetési bevételek összesen (1.+…+8.)

981 471

718 471

679 793

Költségvetési kiadások összesen (1.+…+8.)

1 083 288

810 550

680 764

10

Hiány belső finanszírozásának bevételei (11.+…+14.)

161 245

92 079

92 078

Értékpapír vásárlása, visszavásárlása

11

- Költségvetési maradvány igénybevétele

148 668

76 669

76 668

Likviditási célú hitelek törlesztése

12

- Vállalkozási maradvány igénybevétele

Rövid lejáratú hitelek törlesztése

13

- Állami megelőlegezés

12 577

15 410

15 410

Hosszú lejáratú hitelek törlesztése

14

- Egyéb belső finanszírozási bevételek

Kölcsön törlesztése

15

Hiány külső finanszírozásának bevételei (16.+17.)

0

0

0

Betét elhelyezése

16

- Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele

Forgatási célú belföldi,külföldi értékpapírok vásárlása

17

- Értékpapírok bevételei

18

Működési célú finanszírozási bevételek összesen (10.+15.)

161 245

92 079

92 078

Működési célú finanszírozási kiadások összesen

0

0

0

19

BEVÉTEL ÖSSZESEN (9.+18.)

1 142 716

810 550

771 871

KIADÁSOK ÖSSZESEN (9.+18.)

1 083 288

810 550

680 764

2. melléklet

II. Felhalmozási célú bevételk és kiadások mérlege (önkormányzati szinten)

Sor-
szám

Bevételek

Kiadások

Megnevezés

2019. évi teljesítés

2020. évvégi mód. ei.

2020. évvégi teljesítés

Megnevezés

2019. évi teljesítés

2020. évvégi mód. ei.

2020. évvégi teljesítés

A

B

C

D

E

E

F

G

I

1.

Felhalmozási célú támogatás

173 461

61 165

51 419

Beruházás, felújítás

2.

- ebből

EFOP II. (Szoc.építés)

5 080

78 167

23 424

3.

Hivatal felújítás

3 805

Szennyvíz beruházás

4.

Szennyvíz beruházás

200 ezer Ft alatti eszköz beszrzés

2 639

4 417

3 068

5.

Közmunkaprogramok

12 678

11 911

11 911

Közmunkaprogram

10 774

11 911

11 911

6.

Érdekeltségnövelő támogatás

Ingatlan vásárlás

1 900

1 900

7.

Konyha eszközbeszerzése

4 245

Hivatal felújítás

2 363

19 857

9 324

8.

Füsti út felújítás

97 631

2 368

Konyha fejlesztése

4 560

4 560

9.

Orvosi rendelő pályázat

31 602

EFOP konzorcium

2 050

1 995

10.

Számítástechnikai eszközök (EFOP I)

3 133

Füsti út felújítás

102 208

11.

Pákász utca útfelújítás

17 000

17 000

Közterületi játszótér

4 484

4 484

12.

Közterületi játszótér

4 992

4 992

Tartalék

246

13.

EFOP II. támogatás

3 200

17 516

17 516

Egyéb felhalmozási kiadások

334

334

14.

Óvoda udvar pályázat

4 688

Orvosi rendelő pályázat

31 602

29 310

15.

Hivatal beruházás

19 857

Számítástechnikai eszközök (EFOP I)

1 318

3 133

3 133

16.

Ingatlanértékesítés (áfával)

1 183

1 183

Óvoda udvar fejlesztés

4 688

4 363

17.

Állami normatívafejl-re felhasznált része

1 730

Pákász utca útfelújítás

20 000

18.

Egyéb felhalmozási célú bevételek

3 573

1 896

Buszváró felújítás

1 650

19.

Költségvetési bevételek összesen (1.+16.+17.+18.)

173 461

67 651

54 498

Költségvetési kiadások összesen (1.+…+18.)

126 032

187 349

97 806

20.

Hiány belső finanszírozásának bevételei (21.+...+26.)

90 515

120 379

120 379

Értékpapír vásárlása, visszavásárlása

21.

Költségvetési maradvány igénybevétele

90 025

119 698

119 698

Likviditási célú hitelek, kölcsönök törl.

22.

Vállalkozási maradvány igénybevétele

Rövid lejáratú hitelek törlesztése

23.

Betét visszavonásából származó bevétel

Hosszú lejáratú hitelek törlesztése

24.

Intézményfinanszírozás bevétele

490

681

681

Kölcsön törlesztése

25.

Egyéb belső finanszírozási bevételek

Intézmény finanszírozás

490

681

681

26.

Hiány külső finanszírozásának bevételei (27.+…+31.)

0

0

0

Betét elhelyezése

27.

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

Pénzügyi lízing kiadásai

28.

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele

29.

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

30.

Értékpapírok kibocsátása

31.

Értékpapír értékesítése

32.

Felhalmozási célú finanszírozási bevételek összesen (26.+31.)

90 515

120 379

120 379

Felhalmozási célú finanszírozási kiadások összesen (20.+…+27.)

490

681

681

33.

BEVÉTEL ÖSSZESEN (19.+32.)

263 976

188 030

174 877

KIADÁSOK ÖSSZESEN (19.+32.)

126 522

188 030

98 487

3. melléklet

Nagyrábé Nagyközség Önkormányzata összes bevételei, kiadásai

Megnevezés

Nagyrábé Nagyközség Önkormányzata

Feladat megnevezése

Összes bevétel, kiadás

Ezer forintban

Száma

Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése

2019. évi teljesítés

2020. évvégi mód. ei.

2020. évvégi teljesítés

A

B

C

D

Bevételek

1.

Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.)

236 761

231 282

231 995

1.1.

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

90 994

87 190

87 190

1.2.

Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

44 805

45 940

45 940

1.3.

Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

69 747

43 689

43 689

1.4.

Önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

34 300

35 014

1.5.

Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

3 302

4 166

4 166

1.6.

Működési célú központosított előirányzatok

27 913

1.7.

Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai

15 996

15 996

1.8.

Elszámolásból származó jövedelmek

1

1

2.

Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.)

507 150

244 148

231 313

2.1.

Elvonások és befizetések bevételei

112

112

2.2.

Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

2.3.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér.

2.4.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele

2.5.

Egyéb működési célú támogatások bevételei

507 150

244 036

231 201

2.6.

2.5.-ből EU-s támogatás

3.

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (3.1.+…+3.5.)

173 461

60 725

51 419

3.1.

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

17 000

17 000

3.2.

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

3.3.

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

3.4.

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele

3.5.

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei

173 461

43 725

34 419

3.6.

3.5.-ből EU-s támogatás

4.

Közhatalmi bevételek (4.1.+4.2.+4.3.+4.4.)

44 222

40 096

24 725

4.1.

Helyi adók (4.1.1.+4.1.2.)

37 018

39 818

24 670

4.1.1.

- Vagyoni típusú adók

2 800

2 364

4.1.2.

- Termékek és szolgáltatások adói

4.1.3.

- Értékesítsési és forgalmi adók

37 018

22 306

4.2.

Gépjárműadó

4 140

4.3.

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

4.4.

Egyéb közhatalmi bevételek

3 064

278

55

5.

Működési bevételek (5.1.+…+ 5.10.)

40 835

53 821

51 766

5.1.

Készletértékesítés ellenértéke

9 874

13 075

13 066

5.2.

Szolgáltatások ellenértéke

1 661

3 661

3 583

5.3.

Közvetített szolgáltatások értéke

12 002

16 802

15 466

5.4.

Tulajdonosi bevételek

9 354

7 354

6 984

5.5.

Ellátási díjak

5.6.

Kiszámlázott általános forgalmi adó

7 794

9 381

9 232

5.7.

Általános forgalmi adó visszatérítése

5.8.

Kamatbevételek

7

86

86

5.9.

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

5.10.

Egyéb működési bevételek

143

3 462

3 349

6.

Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.)

0

1 183

1 183

6.1.

Immateriális javak értékesítése

6.2.

Ingatlanok értékesítése (áfával)

1 183

1 183

6.3.

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

6.4.

Részesedések értékesítése

6.5.

Visszaigényelt áfa

7.

Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.)

1 904

3 070

1 847

7.1.

Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről

7.2.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről

550

1 000

470

7.3.

Egyéb működési célú átvett pénzeszköz

1 354

2 070

1 377

7.4.

7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen)

8.

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.)

0

0

0

8.1.

Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről

8.2.

Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről

8.3.

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz

8.4.

8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen)

9.

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8)

1 004 333

634 325

594 248

10.

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+10.3.)

0

0

0

10.1.

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

10.2.

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

10.3.

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

11.

Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.)

0

0

0

11.1.

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

11.2.

Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása

11.3.

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

11.4.

Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása

12.

Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.)

221 172

183 541

183 541

12.1.

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele

221 172

183 541

183 541

12.2.

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele

13.

Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.)

12 577

15 410

15 410

13.1.

Államháztartáson belüli megelőlegezések

12 577

15 410

15 410

13.2.

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

13.3.

Betétek megszüntetése

14.

Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.)

0

0

0

14.1.

Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

14.2.

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

14.3.

Külföldi értékpapírok kibocsátása

14.4.

Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele

15.

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei

16.

FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +15.)

233 749

198 951

198 951

17.

BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+16)

1 238 082

833 276

793 199

Ezer forintban

Kiadások

2019. évi teljesítés

2020. évvégi mód. ei.

2020. évvégi teljesítés

A

B

C

D

E

1.

Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.)

815 494

518 138

419 604

1.1.

Személyi juttatások

190 408

192 135

166 276

1.2.

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

23 084

22 078

17 969

1.3.

Dologi kiadások

480 447

195 503

133 673

1.4.

Ellátottak pénzbeli juttatásai

23 564

29 765

25 913

1.5

Egyéb működési célú kiadások

97 991

78 657

75 773

1.6.

- az 1.5-ből: - Elvonások és befizetések

1.7.

- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre

1.8.

-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre

1.9.

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre

1.10.

- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre

1.11.

- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre

1.12.

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre

1.13.

- Árkiegészítések, ártámogatások

1.14.

- Kamattámogatások

1.15.

- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre

2.

Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.)

125 541

185 422

96 510

2.1.

Beruházások

19 321

138 195

71 177

2.2.

2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás

2.3.

Felújítások

106 220

46 893

24 999

2.4.

2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás

2.5.

Egyéb felhalmozási kiadások

334

334

2.6.

2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre

2.7.

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre

2.8.

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre

2.9.

- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre

2.10.

- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre

2.11.

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre

2.12.

- Lakástámogatás

2.13.

- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

3.

Tartalékok (3.1.+3.2.)

0

2 046

0

3.1.

Általános tartalék

1 800

3.2.

Céltartalék

246

4.

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2+3)

941 035

705 606

516 114

5.

Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (5.1. + … + 5.3.)

0

0

0

5.1.

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

5.2.

Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

5.3.

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

6.

Belföldi értékpapírok kiadásai (6.1. + … + 6.4.)

0

0

0

6.1.

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

6.2.

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása

6.3.

Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása

6.4.

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása

7.

Belföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.4.)

112 991

127 670

116 376

7.1.

Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása

7.2.

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

12 063

23 318

15 072

7.3.

Pénzeszközök betétként elhelyezése

7.4.

Intézményfinanszírozás kiadásai

100 928

104 352

101 304

8.

Külföldi finanszírozás kiadásai (8.1. + … + 8.4.)

0

0

0

8.1.

Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása

8.2.

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása

8.3.

Külföldi értékpapírok beváltása

8.4.

Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése

9.

FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (5.+…+8.)

112 991

127 670

116 376

10.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4+9)

1 054 026

833 276

632 490

4. melléklet

Nagyrábé Nagyközség önkormányzta kötelező feladatok bevételei, kiadásai

Megnevezés

Nagyrábé Nagyközség Önkormányzata

Feladat megnevezése

Kötelező feladatok bevételei, kiadása

Ezer forintban

Száma

Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése

2019. évi teljesítés

2020. évvégi mód. ei.

2020. évvégi teljesítés

A

B

C

D

E

Bevételek

1.

Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.)

216 332

201 517

206 083

1.1.

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

90 994

87 190

87 190

1.2.

Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

44 805

45 940

45 940

1.3.

Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

49 318

13 924

17 776

1.4.

Önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

34 300

35 014

1.5.

Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

3 302

4 166

4 166

1.6.

Működési célú központosított előirányzatok

27 913

1.7

Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai

15 996

15 996

1.8.

Elszámolásból adódó jövedelmek

1

1

2.

Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.)

507 150

244 148

231 201

2.1.

Elvonások és befizetések bevételei

112

2.2.

Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

2.3.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

2.4.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele

2.5.

Egyéb működési célú támogatások bevételei

507 150

244 036

231 201

2.6.

2.5.-ből EU-s támogatás

3.

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (3.1.+…+3.5.)

173 461

60 725

51 419

3.1.

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

17 000

17 000

3.2.

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

3.3.

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

3.4.

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele

3.5.

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei

173 461

43 725

34 419

3.6.

3.5.-ből EU-s támogatás

4.

Közhatalmi bevételek (4.1.+4.2.+4.3.+4.4.)

39 321

35 096

20 250

4.1.

Helyi adók (4.1.1.+4.1.2.)

32 117

34 818

20 195

4.1.1.

- Vagyoni típusú adók

2 800

2 364

4.1.2.

- Termékek és szolgáltatások adói

4.1.3.

-Értékesitési és forgalmi adók

32 018

17 831

4.2.

Gépjárműadó

4 140

4.3.

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

4.4.

Egyéb közhatalmi bevételek

3 064

278

55

5.

Működési bevételek (5.1.+…+ 5.10.)

40 835

53 821

51 766

5.1.

Készletértékesítés ellenértéke

9 874

13 075

13 066

5.2.

Szolgáltatások ellenértéke

1 661

3 661

3 583

5.3.

Közvetített szolgáltatások értéke

12 002

16 802

15 466

5.4.

Tulajdonosi bevételek

9 354

7 354

6 984

5.5.

Ellátási díjak

5.6.

Kiszámlázott általános forgalmi adó

7 794

9 381

9 232

5.7.

Általános forgalmi adó visszatérítése

5.8.

Kamatbevételek

7

86

86

5.9.

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

5.10.

Egyéb működési bevételek

143

3 462

3 349

6.

Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.)

0

1 183

1 183

6.1.

Immateriális javak értékesítése

6.2.

Ingatlanok értékesítése (áfával)

1 183

1 183

6.3.

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

6.4.

Részesedések értékesítése

6.5.

Visszaigényelt áfa

7.

Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.)

1 354

2 070

1 377

7.1.

Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről

7.2.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről

7.3.

Egyéb működési célú átvett pénzeszköz

1 354

2 070

1 377

7.4.

7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen)

8.

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.)

0

0

0

8.1.

Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről

8.2.

Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről

8.3.

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz

8.4.

8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen)

9.

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8)

978 453

598 560

563 279

10.

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+10.3.)

0

0

0

10.1.

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

10.2.

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

10.3.

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

11.

Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.)

0

0

0

11.1.

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

11.2.

Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása

11.3.

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

11.4.

Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása

12.

Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.)

217 572

183 541

183 541

12.1.

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele

217 572

183 541

183 541

12.2.

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele

13.

Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.)

12 577

15 410

15 410

13.1.

Államháztartáson belüli megelőlegezések

12 577

15 410

15 410

13.2.

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

13.3.

Betétek megszüntetése

14.

Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.)

0

0

0

14.1.

Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

14.2.

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

14.3.

Külföldi értékpapírok kibocsátása

14.4.

Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele

15.

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei

16.

FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +15.)

230 149

198 951

198 951

17.

BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+16)

1 208 602

797 511

762 230

Kiadások

2019. évi teljesítés

2020. évvégi mód. ei.

2020. évvégi teljesítés

A

B

C

D

E

1.

Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.)

786 014

482 373

388 746

1.1.

Személyi juttatások

190 408

192 135

166 276

1.2.

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

23 084

22 078

17 969

1.3.

Dologi kiadások

480 447

195 503

133 673

1.4.

Ellátottak pénzbeli juttatásai

1.5

Egyéb működési célú kiadások

92 075

72 657

70 828

1.6.

- az 1.5-ből: - Elvonások és befizetések

1.7.

- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre

1.8.

-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre

1.9.

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre

1.10.

- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre

1.11.

- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre

1.12.

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre

1.13.

- Árkiegészítések, ártámogatások

1.14.

- Kamattámogatások

1.15.

- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre

2.

Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.)

125 541

185 422

96 510

2.1.

Beruházások

19 321

138 195

71 177

2.2.

2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás

2.3.

Felújítások

106 220

46 893

24 999

2.4.

2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás

2.5.

Egyéb felhalmozási kiadások

334

334

2.6.

2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre

2.7.

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre

2.8.

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre

2.9.

- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre

2.10.

- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre

2.11.

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre

2.12.

- Lakástámogatás

2.13.

- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

3.

Tartalékok (3.1.+3.2.)

0

2 046

0

3.1.

Általános tartalék

1 800

3.2.

Céltartalék

246

4.

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2+3)

911 555

669 841

485 256

5.

Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (5.1. + … + 5.3.)

0

0

0

5.1.

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

5.2.

Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

5.3.

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

6.

Belföldi értékpapírok kiadásai (6.1. + … + 6.4.)

0

0

0

6.1.

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

6.2.

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása

6.3.

Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása

6.4.

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása

7.

Belföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.4.)

112 991

127 670

116 376

7.1.

Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása

7.2.

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

12 063

23 318

15 072

7.3.

Pénzeszközök betétként elhelyezése

7.4.

Intézményfinanszírozás kiadásai

100 928

104 352

101 304

8.

Külföldi finanszírozás kiadásai (6.1. + … + 6.4.)

0

0

0

8.1.

Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása

8.2.

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása

8.3.

Külföldi értékpapírok beváltása

8.4.

Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése

9.

FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (5.+…+8.)

112 991

127 670

116 376

10.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4+9)

1 024 546

797 511

601 632

5. melléklet

Nagyrábé Nagyközség Önkormányzata önként vállalt feladatok bevételei, kiadásai

Megnevezés

Nagyrábé Nagyközség Önkormányzata

Feladat megnevezése

Önként vállalt feladatok bevételei, kiadása

Ezer forintban

Száma

Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése

2019. évi teljesítés

2020. évvégi mód. ei.

2020. évvégi teljesítés

A

B

C

D

E

Bevételek

1.

Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.)

0

0

0

1.1.

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

1.2.

Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

1.3.

Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

1.4.

Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

1.5.

Működési célú központosított előirányzatok

1.6.

Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai

2.

Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.)

0

0

0

2.1.

Elvonások és befizetések bevételei

2.2.

Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

2.3.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

2.4.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele

2.5.

Egyéb működési célú támogatások bevételei

2.6.

2.5.-ből EU-s támogatás

3.

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (3.1.+…+3.5.)

0

0

0

3.1.

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

3.2.

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

3.3.

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

3.4.

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele

3.5.

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei

3.6.

3.5.-ből EU-s támogatás

4.

Közhatalmi bevételek (4.1.+4.2.+4.3.+4.4.)

4 901

5 000

4 475

4.1.

Helyi adók (4.1.1.+4.1.2.)

4 901

5 000

4 475

4.1.1.

- Vagyoni típusú adók

4.1.2.

- Termékek és szolgáltatások adói

4.1.3.

-Értékesitési és forgalmi adók

5 000

4 475

4.2.

Gépjárműadó

4.3.

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

4.4.

Egyéb közhatalmi bevételek

5.

Működési bevételek (5.1.+…+ 5.10.)

0

0

0

5.1.

Készletértékesítés ellenértéke

5.2.

Szolgáltatások ellenértéke

5.3.

Közvetített szolgáltatások értéke

5.4.

Tulajdonosi bevételek

5.5.

Ellátási díjak

5.6.

Kiszámlázott általános forgalmi adó

5.7.

Általános forgalmi adó visszatérítése

5.8.

Kamatbevételek

5.9.

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

5.10.

Egyéb működési bevételek

6.

Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.)

0

0

0

6.1.

Immateriális javak értékesítése

6.2.

Ingatlanok értékesítése (áfával)

6.3.

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

6.4.

Részesedések értékesítése

6.5.

Visszaigényelt áfa

7.

Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.)

550

1 000

470

7.1.

Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről

7.2.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről

550

1 000

470

7.3.

Egyéb működési célú átvett pénzeszköz

7.4.

7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen)

8.

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.)

0

0

0

8.1.

Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről

8.2.

Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről

8.3.

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz

8.4.

8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen)

9.

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8)

5 451

6 000

4 945

10.

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+10.3.)

0

0

0

10.1.

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

10.2.

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

10.3.

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

11.

Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.)

0

0

0

11.1.

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

11.2.

Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása

11.3.

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

11.4.

Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása

12.

Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.)

0

0

0

12.1.

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele

12.2.

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele

13.

Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.)

0

0

0

13.1.

Államháztartáson belüli megelőlegezések

13.2.

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

13.3.

Betétek megszüntetése

14.

Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.)

0

0

0

14.1.

Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

14.2.

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

14.3.

Külföldi értékpapírok kibocsátása

14.4.

Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele

15.

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei

16.

FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +15.)

0

0

0

17.

BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+16)

5 451

6 000

4 945

Kiadások

2019. évi teljesítés

2020. évvégi mód. ei.

2020. évvégi teljesítés

A

B

C

D

E

1.

Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.)

5451

6000

4945

1.1.

Személyi juttatások

1.2.

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

1.3.

Dologi kiadások

1.4.

Ellátottak pénzbeli juttatásai

1.5

Egyéb működési célú kiadások

5451

6000

4945

1.6.

- az 1.5-ből: - Elvonások és befizetések

1.7.

- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre

1.8.

-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre

1.9.

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre

1.10.

- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre

1.11.

- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre

1.12.

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre

730

1000

680

1.13.

- Árkiegészítések, ártámogatások

1.14.

- Kamattámogatások

1.15.

- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre

4721

5000

4265

2.

Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.)

0

0

0

2.1.

Beruházások

2.2.

2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás

2.3.

Felújítások

2.4.

2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás

2.5.

Egyéb felhalmozási kiadások

2.6.

2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre

2.7.

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre

2.8.

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre

2.9.

- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre

2.10.

- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre

2.11.

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre

2.12.

- Lakástámogatás

2.13.

- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

3.

Tartalékok (3.1.+3.2.)

0

0

0

3.1.

Általános tartalék

3.2.

Céltartalék

4.

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2+3)

5451

6000

4945

5.

Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (5.1. + … + 5.3.)

0

0

0

5.1.

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

5.2.

Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

5.3.

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

6.

Belföldi értékpapírok kiadásai (6.1. + … + 6.4.)

0

0

0

6.1.

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

6.2.

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása

6.3.

Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása

6.4.

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása

7.

Belföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.4.)

0

0

0

7.1.

Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása

7.2.

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

7.3.

Pénzeszközök betétként elhelyezése

7.4.

Intézményfinanszírozás kiadásai

8.

Külföldi finanszírozás kiadásai (6.1. + … + 6.4.)

0

0

0

8.1.

Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása

8.2.

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása

8.3.

Külföldi értékpapírok beváltása

8.4.

Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése

9.

FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (5.+…+8.)

0

0

0

10.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4+9)

5451

6000

4945

6. melléklet

Nagyrábé Nagyközség Önkormányzata állami (államigazgatási) feladatok bevételei, kiadásai

Megnevezés

Nagyrábé Nagyközség Önkormányzata

Feladat megnevezése

Állami (államigazgatási) feladatok bevételei, kiadása

Ezer forintban

Száma

Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése

2019. évi teljesítés

2020. évvégi mód. ei.

2020. évvégi teljesítés

A

B

C

D

E

Bevételek

1.

Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.)

20 429

29 765

25 913

1.1.

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

1.2.

Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

1.3.

Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

20 429

29 765

25 913

1.4.

Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

1.5.

Működési célú központosított előirányzatok

1.6.

Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai

2.

Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.)

0

0

0

2.1.

Elvonások és befizetések bevételei

2.2.

Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

2.3.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

2.4.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele

2.5.

Egyéb működési célú támogatások bevételei

2.6.

2.5.-ből EU-s támogatás

3.

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (3.1.+…+3.5.)

0

0

0

3.1.

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

3.2.

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

3.3.

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

3.4.

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele

3.5.

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei

3.6.

3.5.-ből EU-s támogatás

4.

Közhatalmi bevételek (4.1.+4.2.+4.3.+4.4.)

0

4.1.

Helyi adók (4.1.1.+4.1.2.)

0

4.1.1.

- Vagyoni típusú adók

4.1.2.

- Termékek és szolgáltatások adói

4.2.

Gépjárműadó

4.3.

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

4.4.

Egyéb közhatalmi bevételek

5.

Működési bevételek (5.1.+…+ 5.10.)

0

0

0

5.1.

Készletértékesítés ellenértéke

5.2.

Szolgáltatások ellenértéke

5.3.

Közvetített szolgáltatások értéke

5.4.

Tulajdonosi bevételek

5.5.

Ellátási díjak

5.6.

Kiszámlázott általános forgalmi adó

5.7.

Általános forgalmi adó visszatérítése

5.8.

Kamatbevételek

5.9.

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

5.10.

Egyéb működési bevételek

6.

Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.)

0

0

0

6.1.

Immateriális javak értékesítése

6.2.

Ingatlanok értékesítése (áfával)

6.3.

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

6.4.

Részesedések értékesítése

6.5.

Visszaigényelt áfa

7.

Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.)

0

0

0

7.1.

Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről

7.2.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről

7.3.

Egyéb működési célú átvett pénzeszköz

7.4.

7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen)

8.

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.)

0

0

0

8.1.

Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről

8.2.

Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről

8.3.

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz

8.4.

8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen)

9.

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8)

20 429

29 765

25 913

10.

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+10.3.)

0

0

0

10.1.

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

10.2.

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

10.3.

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

11.

Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.)

0

0

0

11.1.

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

11.2.

Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása

11.3.

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

11.4.

Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása

12.

Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.)

3 600

0

0

12.1.

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele

3 600

12.2.

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele

13.

Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.)

0

0

0

13.1.

Államháztartáson belüli megelőlegezések

13.2.

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

13.3.

Betétek megszüntetése

14.

Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.)

0

0

0

14.1.

Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

14.2.

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

14.3.

Külföldi értékpapírok kibocsátása

14.4.

Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele

15.

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei

16.

FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +15.)

3 600

0

0

17.

BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+16)

24 029

29 765

25 913

Kiadások

2019. évi teljesítés

2020. évvégi mód. ei.

2020. évvégi teljesítés

A

B

C

D

E

1.

Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.)

24 029

29 765

25 913

1.1.

Személyi juttatások

1.2.

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

1.3.

Dologi kiadások

1.4.

Ellátottak pénzbeli juttatásai

23 564

29 765

25 913

1.5

Egyéb működési célú kiadások

465

1.6.

- az 1.5-ből: - Elvonások és befizetések

1.7.

- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre

1.8.

-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre

1.9.

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre

1.10.

- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre

1.11.

- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre

1.12.

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre

1.13.

- Árkiegészítések, ártámogatások

1.14.

- Kamattámogatások

1.15.

- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre

2.

Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.)

0

0

0

2.1.

Beruházások

2.2.

2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás

2.3.

Felújítások

2.4.

2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás

2.5.

Egyéb felhalmozási kiadások

2.6.

2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre

2.7.

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre

2.8.

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre

2.9.

- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre

2.10.

- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre

2.11.

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre

2.12.

- Lakástámogatás

2.13.

- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

3.

Tartalékok (3.1.+3.2.)

0

0

0

3.1.

Általános tartalék

3.2.

Céltartalék

4.

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2+3)

24 029

29 765

25 913

5.

Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (5.1. + … + 5.3.)

0

0

0

5.1.

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

5.2.

Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

5.3.

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

6.

Belföldi értékpapírok kiadásai (6.1. + … + 6.4.)

0

0

0

6.1.

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

6.2.

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása

6.3.

Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása

6.4.

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása

7.

Belföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.4.)

0

0

0

7.1.

Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása

7.2.

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

7.3.

Pénzeszközök betétként elhelyezése

7.4.

Intézményfinanszírozás kiadásai

8.

Külföldi finanszírozás kiadásai (8.1. + … + 8.4.)

0

0

0

8.1.

Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása

8.2.

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása

8.3.

Külföldi értékpapírok beváltása

8.4.

Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése

9.

FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (5.+…+8.)

0

0

0

10.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4+9)

24 029

29 765

25 913

7. melléklet

Nagyrábéi Közös Önkormányzati Hivatal összes bevétel, kiadás

Költségvetési szerv megnevezése

Nagyrábéi Közös Önkormányzati Hivatal

Feladat megnevezése

Összes bevétel, kiadás

Ezer forintban

Száma

Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése

2019. évi teljesítés

2020. évvégi mód. ei.

2020. évvégi teljesítés

A

B

C

D

E

Bevételek

1.

Működési bevételek (1.1.+…+1.10.)

831

900

896

1.1.

Készletértékesítés ellenértéke

8

12

12

1.2.

Szolgáltatások ellenértéke

120

127

126

1.3.

Közvetített szolgáltatások értéke

275

423

422

1.4.

Tulajdonosi bevételek

35

35

1.5.

Ellátási díjak

1.6.

Kiszámlázott általános forgalmi adó

69

146

146

1.7.

Általános forgalmi adó visszatérülése

1.8.

Kamatbevételek

1

1.9.

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

1.10.

Egyéb működési bevételek

359

156

155

2.

Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+2.3.)

5 342

1 472

1 471

2.1.

Elvonások és befizetések bevételei

2.2.

Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről

2.3.

Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

5 342

1 472

1 471

2.4.

- ebből EU támogatás

3.

Közhatalmi bevételek

4.

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (4.1.+4.2.)

0

0

0

4.1.

Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről

4.2.

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

4.3.

- ebből EU-s támogatás

5.

Felhalmozási bevételek (5.1.+…+5.3.)

0

0

0

5.1.

Immateriális javak értékesítése

5.2.

Ingatlanok értékesítése

5.3.

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

6.

Működési célú átvett pénzeszközök

7.

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

8.

Költségvetési bevételek összesen (1.+…+7.)

6 173

2 372

2 367

9.

Finanszírozási bevételek (9.1.+…+9.3.)

45 661

55 170

49 522

9.1.

Költségvetési maradvány igénybevétele

1 177

3 640

3 640

9.2.

Vállalkozási maradvány igénybevétele

9.3.

Irányító szervi (önkormányzati) támogatás (intézményfinanszírozás)

44 484

51 530

45 882

10.

BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (8.+9.)

51 834

57 542

51 889

Kiadások

2019. évi teljesítés

2020. évvégi mód. ei.

2020. évvégi teljesítés

A

B

C

D

E

1.

Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.)

47 933

57 161

50 281

1.1.

Személyi juttatások

32 779

36 870

35 713

1.2.

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

6 103

6 146

5 876

1.3.

Dologi kiadások

9 051

13 290

8 692

1.4.

Ellátottak pénzbeli juttatásai

1.5.

Egyéb működési célú kiadások

855

2.

Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+…+2.3.)

261

381

380

2.1.

Beruházások

261

381

380

2.2.

Felújítások

2.3.

Egyéb fejlesztési célú kiadások

2.4.

- ebből EU-s forrásból tám. megvalósuló programok, projektek kiadásai

3.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.)

48 194

57 542

50 661

8. melléklet

Kossuth Lajos Művelődési Ház és Könyvtár összes bevétel, kiadás

Költségvetési szerv megnevezése

Kossuth Lajos Művelődési Ház és Könyvtár

Feladat megnevezése

Összes bevétel, kiadás

Ezer forintban

Száma

Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése

2019. évi teljesítés

2020. évvégi mód. ei.

2020. évvégi teljesítés

A

B

C

D

E

Bevételek

1.

Működési bevételek (1.1.+…+1.10.)

5 227

3 080

2 091

1.1.

Készletértékesítés ellenértéke

775

1.2.

Szolgáltatások ellenértéke

54

54

1.3.

Közvetített szolgáltatások értéke

1.4.

Tulajdonosi bevételek

4 435

3 016

2 032

1.5.

Ellátási díjak

1.6.

Kiszámlázott általános forgalmi adó

1.7.

Általános forgalmi adó visszatérülése

1.8.

Kamatbevételek

9

2

2

1.9.

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

1.10.

Egyéb működési bevételek

8

8

3

2.

Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+2.3.)

50

3 070

3 063

2.1.

Elvonások és befizetések bevételei

2.2.

Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről

2.3.

Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

50

3 070

3 063

2.4.

- ebből EU támogatás

3.

Közhatalmi bevételek

4.

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (4.1.+4.2.)

0

0

0

4.1.

Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről

4.2.

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

4.3.

- ebből EU-s támogatás

5.

Felhalmozási bevételek (5.1.+…+5.3.)

0

0

0

5.1.

Immateriális javak értékesítése

5.2.

Ingatlanok értékesítése

5.3.

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

6.

Működési célú átvett pénzeszközök

7.

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

8.

Költségvetési bevételek összesen (1.+…+7.)

5 277

6 150

5 154

9.

Finanszírozási bevételek (9.1.+…+9.3.)

30 343

20 519

17 028

9.1.

Költségvetési maradvány igénybevétele

13 048

3 242

3 242

9.2.

Vállalkozási maradvány igénybevétele

1 246

1 245

9.3.

Irányító szervi (önkormányzati) támogatás (intézményfinanszírozás)

17 295

16 031

12 541

10.

BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (8.+9.)

35 620

26 669

22 182

Kiadások

2019. évi teljesítés

2020. évvégi mód. ei.

2020. évvégi teljesítés

A

B

C

D

E

1.

Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.)

31 050

25 569

19 040

1.1.

Személyi juttatások

12 969

14 169

9 477

1.2.

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

1 870

2 655

1 994

1.3.

Dologi kiadások

16 211

8 633

7 457

1.4.

Ellátottak pénzbeli juttatásai

1.5.

Egyéb működési célú kiadások

112

112

2.

Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+…+2.3.)

82

1 100

819

2.1.

Beruházások

82

1 100

819

2.2.

Felújítások

2.3.

Egyéb fejlesztési célú kiadások

2.4.

- ebből EU-s forrásból tám. megvalósuló programok, projektek kiadásai

3.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.)

31 132

26 669

19 859

9. melléklet

Kossuth Lajos Művelődési Ház és Könyvtár kötelező feladatok bevételei, kiadásai

Költségvetési szerv megnevezése

Kossuth Lajos Művelődési Ház és Könyvtár

Feladat megnevezése

Kötelező feladatok bevételei, kiadásai

Ezer forintban

Száma

Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése

2019. évi teljesítés

2020. évvégi mód. ei.

2020. évvégi teljesítés

A

B

C

D

E

Bevételek

1.

Működési bevételek (1.1.+…+1.10.)

3 518

2 107

1 284

1.1.

Készletértékesítés ellenértéke

775

1.2.

Szolgáltatások ellenértéke

54

54

1.3.

Közvetített szolgáltatások értéke

1.4.

Tulajdonosi bevételek

2 726

2 043

1 225

1.5.

Ellátási díjak

1.6.

Kiszámlázott általános forgalmi adó

1.7.

Általános forgalmi adó visszatérülése

1.8.

Kamatbevételek

9

2

2

1.9.

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

1.10.

Egyéb működési bevételek

8

8

3

2.

Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+2.3.)

50

3 070

3 063

2.1.

Elvonások és befizetések bevételei

2.2.

Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről

2.3.

Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

50

3 070

3 063

2.4.

- ebből EU támogatás

3.

Közhatalmi bevételek

4.

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (4.1.+4.2.)

0

0

0

4.1.

Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről

4.2.

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

4.3.

- ebből EU-s támogatás

5.

Felhalmozási bevételek (5.1.+…+5.3.)

0

0

0

5.1.

Immateriális javak értékesítése

5.2.

Ingatlanok értékesítése

5.3.

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

6.

Működési célú átvett pénzeszközök

7.

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

8.

Költségvetési bevételek összesen (1.+…+7.)

3 568

5 177

4 347

9.

Finanszírozási bevételek (9.1.+…+9.3.)

30 343

19 273

15 783

9.1.

Költségvetési maradvány igénybevétele

13 048

3 242

3 242

9.2.

Vállalkozási maradvány igénybevétele

9.3.

Irányító szervi (önkormányzati) támogatás (intézményfinanszírozás)

17 295

16 031

12 541

10.

BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (8.+9.)

33 911

24 450

20 130

Kiadások

2019. évi teljesítés

2020. évvégi mód. ei.

2020. évvégi teljesítés

A

B

C

D

E

1.

Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.)

30 586

23 998

17 900

1.1.

Személyi juttatások

12 969

13 969

9 477

1.2.

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

1 870

2 623

1 994

1.3.

Dologi kiadások

15 747

7 406

6 429

1.4.

Ellátottak pénzbeli juttatásai

1.5.

Egyéb működési célú kiadások

2.

Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+…+2.3.)

82

452

452

2.1.

Beruházások

82

452

452

2.2.

Felújítások

2.3.

Egyéb fejlesztési célú kiadások

2.4.

- ebből EU-s forrásból tám. megvalósuló programok, projektek kiadásai

3.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.)

30 668

24 450

18 352

10. melléklet

Kossuth Lajos Művelődési Ház és Könyvtár önként vállalt feladatok bevételei, kiadásai

Költségvetési szerv megnevezése

Kossuth Lajos Művelődési Ház és Könyvtár

Feladat megnevezése

Önként vállalt feladatok bevételei, kiadásai

Ezer forintban

Száma

Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése

2019. évi teljesítés

2020. évvégi mód. ei.

2020. évvégi teljesítés

A

B

C

D

E

Bevételek

1.

Működési bevételek (1.1.+…+1.10.)

1 709

973

807

1.1.

Készletértékesítés ellenértéke

1.2.

Szolgáltatások ellenértéke

1.3.

Közvetített szolgáltatások értéke

1.4.

Tulajdonosi bevételek

1 709

973

807

1.5.

Ellátási díjak

1.6.

Kiszámlázott általános forgalmi adó

1.7.

Általános forgalmi adó visszatérülése

1.8.

Kamatbevételek

1.9.

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

1.10.

Egyéb működési bevételek

2.

Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+2.3.)

0

0

0

2.1.

Elvonások és befizetések bevételei

2.2.

Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről

2.3.

Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

2.4.

- ebből EU támogatás

3.

Közhatalmi bevételek

4.

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (4.1.+4.2.)

0

0

0

4.1.

Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről

4.2.

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

4.3.

- ebből EU-s támogatás

5.

Felhalmozási bevételek (5.1.+…+5.3.)

0

0

0

5.1.

Immateriális javak értékesítése

5.2.

Ingatlanok értékesítése

5.3.

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

6.

Működési célú átvett pénzeszközök

7.

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

8.

Költségvetési bevételek összesen (1.+…+7.)

1 709

973

807

9.

Finanszírozási bevételek (9.1.+…+9.3.)

0

1 246

1 245

9.1.

Költségvetési maradvány igénybevétele

9.2.

Vállalkozási maradvány igénybevétele

1 246

1 245

9.3.

Irányító szervi (önkormányzati) támogatás (intézményfinanszírozás)

10.

BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (8.+9.)

1 709

2 219

2 052

Kiadások

2019. évi teljesítés

2020. évvégi mód. ei.

2020. évvégi teljesítés

A

B

C

D

E

1.

Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.)

464

1 571

1 140

1.1.

Személyi juttatások

200

1.2.

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

32

1.3.

Dologi kiadások

464

1 227

1 028

1.4.

Ellátottak pénzbeli juttatásai

1.5.

Egyéb működési célú kiadások

112

112

2.

Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+…+2.3.)

0

648

367

2.1.

Beruházások

648

367

2.2.

Felújítások

2.3.

Egyéb fejlesztési célú kiadások

2.4.

- ebből EU-s forrásból tám. megvalósuló programok, projektek kiadásai

3.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.)

464

2 219

1 507

11. melléklet

Nagyrábéi Önkormányzati Konyha összes bevétel, kiadás

Költségvetési szerv megnevezése

Nagyrábéi Önkormányzati Konyha

Feladat megnevezése

Összes bevétel, kiadás

Ezer forintban

Száma

Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése

2019. évi teljesítés

2020. évvégi mód. ei.

2020. évvégi teljesítés

A

B

C

D

E

Bevételek

1.

Működési bevételek (1.1.+…+1.10.)

38 710

39 605

31 900

1.1.

Készletértékesítés ellenértéke

772

972

972

1.2.

Szolgáltatások ellenértéke

29 429

30 261

24 022

1.3.

Közvetített szolgáltatások értéke

1.4.

Tulajdonosi bevételek

276

276

120

1.5.

Ellátási díjak

1.6.

Kiszámlázott általános forgalmi adó

8 229

8 089

6 781

1.7.

Általános forgalmi adó visszatérülése

1.8.

Kamatbevételek

1

1.9.

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

1.10.

Egyéb működési bevételek

4

6

5

2.

Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+2.3.)

0

0

0

2.1.

Elvonások és befizetések bevételei

2.2.

Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről

2.3.

Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

2.4.

- ebből EU támogatás

3.

Közhatalmi bevételek

4.

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (4.1.+4.2.)

0

0

0

4.1.

Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről

4.2.

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

4.3.

- ebből EU-s támogatás

5.

Felhalmozási bevételek (5.1.+…+5.3.)

0

0

0

5.1.

Immateriális javak értékesítése

5.2.

Ingatlanok értékesítése

5.3.

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

6.

Működési célú átvett pénzeszközök

7.

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

8.

Költségvetési bevételek összesen (1.+…+7.)

38 710

39 605

31 900

9.

Finanszírozási bevételek (9.1.+…+9.3.)

42 446

41 488

47 578

9.1.

Költségvetési maradvány igénybevétele

3 296

4 698

4 698

9.2.

Vállalkozási maradvány igénybevétele

9.3.

Irányító szervi (önkormányzati) támogatás (intézményfinanszírozás)

39 150

36 790

42 880

10.

BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (8.+9.)

81 156

81 093

79 478

Kiadások

2019. évi teljesítés

2020. évvégi mód. ei.

2020. évvégi teljesítés

A

B

C

D

E

1.

Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.)

76 310

80 893

76 144

1.1.

Személyi juttatások

21 186

23 045

22 050

1.2.

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

4 016

3 950

3 625

1.3.

Dologi kiadások

51 108

53 898

50 469

1.4.

Ellátottak pénzbeli juttatásai

1.5.

Egyéb működési célú kiadások

2.

Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+…+2.3.)

147

200

97

2.1.

Beruházások

147

200

97

2.2.

Felújítások

2.3.

Egyéb fejlesztési célú kiadások

2.4.

- ebből EU-s forrásból tám. megvalósuló programok, projektek kiadásai

3.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.)

76 457

81 093

76 241

12. melléklet

Nagyrábéi Önkormányzati Konyha kötelező feladatok bevételei, kiadása

Költségvetési szerv megnevezése

Nagyrábéi Önkormányzati Konyha

Feladat megnevezése

Kötelező feladatok bevételei, kiadása

Ezer forintban

Száma

Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése

2019. évi teljesítés

2020. évvégi mód. ei.

2020. évvégi teljesítés

A

B

C

D

E

Bevételek

1.

Működési bevételek (1.1.+…+1.10.)

1 595

3 492

3 495

1.1.

Készletértékesítés ellenértéke

1.2.

Szolgáltatások ellenértéke

1 253

2 750

2 750

1.3.

Közvetített szolgáltatások értéke

1.4.

Tulajdonosi bevételek

1.5.

Ellátási díjak

338

1.6.

Kiszámlázott általános forgalmi adó

1.7.

Általános forgalmi adó visszatérülése

742

742

1.8.

Kamatbevételek

1.9.

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

1.10.

Egyéb működési bevételek

4

3

2.

Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+2.3.)

0

0

0

2.1.

Elvonások és befizetések bevételei

2.2.

Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről

2.3.

Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

2.4.

- ebből EU támogatás

3.

Közhatalmi bevételek

4.

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (4.1.+4.2.)

0

0

0

4.1.

Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről

4.2.

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

4.3.

- ebből EU-s támogatás

5.

Felhalmozási bevételek (5.1.+…+5.3.)

0

0

0

5.1.

Immateriális javak értékesítése

5.2.

Ingatlanok értékesítése

5.3.

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

6.

Működési célú átvett pénzeszközök

7.

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

8.

Költségvetési bevételek összesen (1.+…+7.)

1 595

3 492

3 495

9.

Finanszírozási bevételek (9.1.+…+9.3.)

39 150

37 938

39 067

9.1.

Költségvetési maradvány igénybevétele

1 374

1 374

9.2.

Vállalkozási maradvány igénybevétele

9.3.

Irányító szervi (önkormányzati) támogatás (intézményfinanszírozás)

39 150

36 564

37 693

10.

BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (8.+9.)

40 745

41 430

42 562

Kiadások

2019. évi teljesítés

2020. évvégi mód. ei.

2020. évvégi teljesítés

A

B

C

D

E

1.

Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.)

37 738

41 230

39 227

1.1.

Személyi juttatások

9 851

14 603

11 148

1.2.

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

1 867

2 588

1 835

1.3.

Dologi kiadások

26 020

24 039

26 244

1.4.

Ellátottak pénzbeli juttatásai

1.5.

Egyéb működési célú kiadások

2.

Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+…+2.3.)

147

200

97

2.1.

Beruházások

147

200

97

2.2.

Felújítások

2.3.

Egyéb fejlesztési célú kiadások

2.4.

- ebből EU-s forrásból tám. megvalósuló programok, projektek kiadásai

3.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.)

37 885

41 430

39 324

13. melléklet

Nagyrábéi Önkormányzati Konyha önként vállalt feladatok bevételei, kiadása

Költségvetési szerv megnevezése

Nagyrábéi Önkormányzati Konyha

Feladat megnevezése

Önként vállalt feladatok bevételei, kiadása

Ezer forintban

Száma

Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése

2019. évi teljesítés

2020. évvégi mód. ei.

2020. évvégi teljesítés

A

B

C

D

E

Bevételek

1.

Működési bevételek (1.1.+…+1.10.)

37 115

36 113

28 405

1.1.

Készletértékesítés ellenértéke

772

972

972

1.2.

Szolgáltatások ellenértéke

28 176

27 511

21 272

1.3.

Közvetített szolgáltatások értéke

1.4.

Tulajdonosi bevételek

276

276

120

1.5.

Ellátási díjak

1.6.

Kiszámlázott általános forgalmi adó

7 891

7 347

6 039

1.7.

Általános forgalmi adó visszatérülése

1.8.

Kamatbevételek

1

1.9.

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

1.10.

Egyéb működési bevételek

6

2

2.

Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+2.3.)

0

0

0

2.1.

Elvonások és befizetések bevételei

2.2.

Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről

2.3.

Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

2.4.

- ebből EU támogatás

3.

Közhatalmi bevételek

4.

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (4.1.+4.2.)

0

0

0

4.1.

Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről

4.2.

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

4.3.

- ebből EU-s támogatás

5.

Felhalmozási bevételek (5.1.+…+5.3.)

0

0

0

5.1.

Immateriális javak értékesítése

5.2.

Ingatlanok értékesítése

5.3.

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

6.

Működési célú átvett pénzeszközök

7.

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

8.

Költségvetési bevételek összesen (1.+…+7.)

37 115

36 113

28 405

9.

Finanszírozási bevételek (9.1.+…+9.3.)

3 296

3 550

8 511

9.1.

Költségvetési maradvány igénybevétele

3 296

3 324

3 324

9.2.

Vállalkozási maradvány igénybevétele

9.3.

Irányító szervi (önkormányzati) támogatás (intézményfinanszírozás)

226

5 187

10.

BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (8.+9.)

40 411

39 663

36 916

Kiadások

2019. évi teljesítés

2020. évvégi mód. ei.

2020. évvégi teljesítés

A

B

C

D

E

1.

Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.)

38 572

39 663

36 916

1.1.

Személyi juttatások

11 335

8 442

10 902

1.2.

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

2 149

1 362

1 789

1.3.

Dologi kiadások

25 088

29 859

24 225

1.4.

Ellátottak pénzbeli juttatásai

1.5.

Egyéb működési célú kiadások

2.

Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+…+2.3.)

0

0

0

2.1.

Beruházások

2.2.

Felújítások

2.3.

Egyéb fejlesztési célú kiadások

2.4.

- ebből EU-s forrásból tám. megvalósuló programok, projektek kiadásai

3.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.)

38 572

39 663

36 916

14. melléklet

Az önkormányzat működési kiadásai

Ezer forintban

Sorsz.

A
Megnevezés

B összesen

C Szem.jut.

Sorsz.

A
Megnevezés

F Társ. és szoc.pol.

G Átadott

2020. évi Előirányzat

2020. E.I. mód

Teljesítés évvége

2020. évi Előirányzat

2020. E.I. mód

Teljesítés évvége

2020. évi Előirányzat

2020. E.I. mód

Teljesítés évvége

2020. évi Előirányzat

2020. E.I. mód

Teljesítés évvége

I.

Önkormányzati tevékenységek

281 145

362 825

281 014

35 968

60 416

47 490

I.

Önkormányzati tevékenységek

0

0

0

78 191

77 972

75 410

1.

Jogalkotás és egyéb önkormányzati feladatok

60 732

106 276

79 178

23 872

35 389

28 230

1.

Jogalkotás és egyéb önk. Feladatok

1 000

3 326

1 569

2.

Adó, ileték kiszabása, beszedése (EFOP I)

10 447

41 784

14 130

9 084

17 804

12 260

2.

Adó, ileték kiszabása, beszedése (EFOP I.)

3.

Utak fenntartása

20 000

20 000

0

3.

Utak fenntartása

4.

Civil szervezetek támogatása

5 000

5 000

4 265

4.

Civil szervezetek támogatása

5 000

5 000

4 265

5.

Ár- és belvízvédelem (EFOPII)

3 690

4 340

5 244

3 012

3 012

2 844

5.

Ár- és belvízvédelem (EFOPII)

6.

Temető

2 253

2 253

2 253

6.

Temető

7.

Rendezvény

5 000

5 000

945

7.

Rendezvény

8.

Intézmények közötti elszámolás

174 023

173 317

170 199

8.

Intézmények közötti elszámolás

72 191

69 646

69 576

9.

Diákmunka

0

4 855

4 800

4 211

4 156

9.

Választások

II.

Közmunkaprogram

177 129

177 589

164 650

118 456

118 911

108 079

II.

Közmunkaprogram

0

0

0

0

0

0

1.

Áthúzódó közfoglalkoztat.

33 426

33 430

36 515

30 737

30 737

28 141

1.

Áthúzódó közfoglalkoztatás

2.

Újonnan induló közfoglalk.

143 703

144 159

128 135

87 719

88 174

79 938

2.

Újonnan induló közfoglalkoztatás

III.

Községgazdálkodás

125 757

68 154

55 603

10 442

10 955

8 891

III.

Községgazdálkodás

0

0

0

220

220

168

1.

Közvilágítás

11 020

12 854

12 874

1.

Közvilágítás

2.

Lakásgazdálkodás

100

100

183

2.

Lakásgazdálkodás

3.

Folyékony hulladék-kezelés

77 590

18 782

17 882

3.

Folyékony hulladék-kezelés

220

220

168

4.

Községgazdálkodás mns.feladat

33 702

33 073

22 183

10 442

10 955

8 891

4.

Községgazdálkodás mns.feladat

5.

Zöldterület.kezelés

1 880

1 880

788

5.

Zöldterület.kezelés

6.

Tűzoltóság

295

295

533

6.

Tűzoltóság

7.

Állategészségügy

20

20

4

7.

Állategészségügy

8.

Tornaterem

1 150

1 150

1 156

8.

Tornaterem

IV.

Szociális tevékenység

30 905

31 866

27 719

0

0

0

IV.

Szociális tevékenység

26 269

29 765

25 913

3 000

465

195

1.

INO

3 920

920

867

1.

INO

3 000

2.

Bursa, AranyJ.

0

465

195

2.

Bursa, AranyJ.

465

195

3.

Ujszülötti támogatás

400

400

550

3.

Ujszülötti támogatás

400

400

550

4.

Temetési segély

950

950

1 400

4.

Temetési segély

950

950

1 400

5.

Köztemetés

530

530

452

5.

Köztemetés

530

530

425

6.

Gyermekek, idősek támogatása

0

0

0

6.

Gyermekek, idősek támogatása

7.

Helyi közgyógy, eseti gyógyszer

3 606

3 606

3 739

7.

Helyi közgyógy, eseti gyógyszer

3 606

3 606

3 739

8.

Egyéb, rendeletben megállapított jutt. (Szoc. Tüzifa)

21 499

21 499

20 516

8.

Egyéb, rendeletben megállapított jutt.

20 783

20 783

19 799

9.

Gyermekvédelmi I.-II. ütem, szociális tüzelő

0

3 496

0

9.

Gyermekvédelmi I.-II. ütem, szociális tüzelő

3 496

10.

Első lakáshoz jutás tám.

0

0

0

10.

Első lakáshoz jutás tám.

V.

Egészségügy

6 293

6 497

6 313

1 648

1 857

1 816

V.

Egészésgügy

0

0

0

0

0

0

1.

Egészégügy általános kiadások

3 513

3 717

3 717

1 648

1 857

1 816

1.

Egészégügy általános kiadások

2.

Védőnői feladatok

46

46

29

2.

Védőnői feladatok

3.

Iskola egészégügy

260

260

283

3.

Iskola egészégügy

4.

Ügyeleti ellátás

2 474

2 474

2 284

4.

Ügyeleti ellátás

VI.

Élelmezési feladatok

0

0

0

0

0

0

VI.

Élelmezési feladatok

0

0

0

0

0

0

1.

Óvodai int. Étk.

0

0

0

1.

Óvodai int. Étk.

2.

Iskolai int.étk.

0

0

0

2.

Iskolai int.étk.

3.

Munkahelyi étk.

0

0

0

3.

Munkahelyi étk.

4.

Vendégétkeztetés

0

0

0

4.

Vendégétkeztetés

5.

Szünidei étkeztetés

0

0

0

5.

Szünidei étkeztetés

VII.

Összesen:

621 229

646 931

535 299

166 514

192 139

166 276

VII.

Összesen:

26 269

29 765

25 913

81 411

78 657

75 773

Sorsz.

A
Megnevezés

D Járulékok

E Dologi

Sorsz.

A
Megnevezés

H Intézmény finansz.

I Tartalék

2020. évi Előirányzat

2020. E.I. mód

Teljesítés évvége

2020. évi Előirányzat

2020. E.I. mód

Teljesítés évvége

2020. évi Előirányzat

2020. E.I. mód

Teljesítés évvége

2020. évi Előirányzat

2020. E.I. mód

Teljesítés évvége

I.

Önkormányzati tevékenységek

6 059

9 656

6 867

49 187

85 992

35 552

I.

Önkormányzati tevékenységek

109 740

126 989

115 695

2 000

1 800

0

1.

Jogalkotás és egyéb önk. Feladatok

4 222

5 825

3 879

21 730

36 618

30 428

1.

Jogalkotás és egyéb önk. Feladatok

7 908

23 318

15 072

2 000

1 800

2.

Adó, ileték kiszabása, beszedése (EFOPI)

1 363

2 713

1 870

21 267

2.

Adó, ileték kiszabása, beszedése

3.

Utak fenntartása

20 000

20 000

3.

Utak fenntartása

4.

Civil szervezetek támogatása

4.

Civil szervezetek támogatása

5.

Ár- és belvízvédelem (EFOPII)

474

474

474

204

854

1 926

5.

Ár- és belvízvédelem

6.

Temető

2 253

2 253

2 253

6.

Temető

7.

Rendezvény

5 000

5 000

945

7.

Rendezvény

8.

Intézmények közötti elszámolás

8.

Intézmények közötti elszámolás

101 832

103 671

100 623

9.

Diákmunka

644

644

9.

Választások

II.

Közmunkaprogram

10 364

10 369

9 420

48 309

48 309

47 151

II.

Közmunkaprogram

0

0

0

0

0

0

1.

Áthúzódó közfoglalkoztatás

2 689

2 693

2 548

5 826

1.

Áthúzódó közfoglalkoztatás

2.

Újonnan induló közfoglalkoztatás

7 675

7 676

6 872

48 309

48 309

41 325

2.

Újonnan induló közfoglalkoztatás

III.

Községgazdálkodás

1 753

1 753

1 380

113 342

55 226

45 164

III.

Községgazdálkodás

0

0

0

0

0

0

1.

Közvilágítás

11 020

12 854

12 874

1.

Közvilágítás

2.

Lakásgazdálkodás

100

100

183

2.

Lakásgazdálkodás

3.

Folyékony hulladék-kezelés

77 370

18 562

17 714

3.

Folyékony hulladék-kezelés

4.

Községgazdálkodás mns.feladat

1 753

1 753

1 380

21 507

20 365

11 912

4.

Községgazdálkodás mns.feladat

5.

Zöldterület.kezelés

1 880

1 880

788

5.

Zöldterület.kezelés

6.

Tűzoltóság

295

295

533

6.

Tűzoltóság

7.

Állategészségügy

20

20

4

7.

Állategészségügy

8.

Tornaterem

1 150

1 150

1 156

8.

Tornaterem

IV.

Szociális tevékenység

0

0

0

1 636

1 636

1 611

IV.

Szociális tevékenység

0

0

0

0

0

0

1.

INO

920

920

867

1.

INO

2.

Bursa, AranyJ.

2.

Bursa, AranyJ.

3.

Ujszülötti támogatás

3.

Ujszülötti támogatás

4.

Temetési segély

4.

Temetési segély

5.

Köztemetés

27

5.

Köztemetés

6.

Gyermekek, idősek támogatása

6.

Gyermekek, idősek támogatása

7.

Helyi közgyógy, eseti gyógyszer

7.

Helyi közgyógy, eseti gyógyszer

8.

Egyéb, rendeletben megállapított jutt. (Szoc. Tüzifa)

716

716

717

8.

Egyéb, rendeletben megállapított jutt. (Szoc. Tüzifa)

9.

Gyermekvédelmi I.-II. ütem, szociális tüzelő

9.

Gyermekvédelmi I.-II. ütem, szociális tüzelő

10.

Első lakáshoz jutás tám.

10.

Első lakáshoz jutás tám.

V.

Egészésgügy

305

300

302

4 340

4 340

4 195

V.

Egészésgügy

0

0

0

0

0

0

1.

Egészégügy általános kiadások

305

300

302

1 560

1 560

1 599

1.

Egészégügy általános kiadások

2.

Védőnői feladatok

46

46

29

2.

Védőnői feladatok

3.

Iskola egészégügy

260

260

283

3.

Iskola egészégügy

4.

Ügyeleti ellátás

2 474

2 474

2 284

4.

Ügyeleti ellátás

VI.

Élelmezési feladatok

0

0

0

0

0

0

VI.

Élelmezési feladatok

0

0

0

0

0

0

1.

Óvodai int. Étk.

1.

Óvodai int. Étk.

2.

Iskolai int.étk.

2.

Iskolai int.étk.

3.

Munkahelyi étk.

3.

Munkahelyi étk.

4.

Vendégétkeztetés

4.

Vendégétkeztetés

5.

Szünidei étkeztetés

5.

Szünidei étkeztetés

VII.

Összesen:

18 481

22 078

17 969

216 814

195 503

133 673

VII.

Összesen:

109 740

126 989

115 695

2 000

1 800

0

15. melléklet

Nagyrábéi Közös Önkormányzati Hivatal működési kiadásai kiemelt előirányzatonként

Nagyrábéi Közös Önkormányzati Hivatal működési kiadásai kiemelt előirányzatonként

Ezer forintban

Sorsz.

A Megnevezés

B
Kiadás összesen

C Szem.jut.

2020. évi előirányzat

2020. E.I. mód.

Teljesítés évvége

2020. évi előirányzat

2020. E.I. mód.

Teljesítés évvége

1

Igazgatás

50 509

56 306

50 281

35 533

36 870

35 713

2

Országgyűlési válsztások

0

0

0

3

Önkormányzati választás

0

0

0

4

Népszavazás

0

0

0

5

EP választás

0

0

0

6

Összesen:

50 509

56 306

50 281

35 533

36 870

35 713

Sorsz.

A Megnevezés

D
Járulékok

E Dologi

2020. évi előirányzat

2020. E.I. mód.

Teljesítés évvége

2020. évi előirányzat

2020. E.I. mód.

Teljesítés évvége

1

Igazgatás

6 283

6 146

5 876

8 693

13 290

8 692

2

Országgyűlési válsztások

3

Önkormányzati választás

4

Népszavazás

5

EP választás

6

Összesen:

6 283

6 146

5 876

8 693

13 290

8 692

16. melléklet

Kossuth Lajos Művelődési Ház és Könyvtár működési kiadásai kiemelt előirányzatonként

Sorsz.

A Megnevezés

B Kiadás összesen

C Szem.jut. Ezer forintben

2020. évi előirányzat

2020. E.I. mód.

Teljesítés évvége

2020. évi előirányzat

2020. E.I. mód.

Teljesítés évvége

1.

Művelődési Ház tevékenysége

24 101

20 770

15 776

10 420

12 105

8 711

2.

Könyvtári feladatok

2 339

1 842

329

1 919

1 060

7

3.

Kulturális pályázat

3 661

1 385

1 795

499

803

759

4.

Ifjúsági feladatok

1 219

1 459

1 028

200

200

5.

Összesen:

30 101

23 997

17 900

13 038

14 168

9 477

Sorsz.

A Megnevezés

D Járulékok

E
Dologi

2020. évi előirányzat

2020. E.I. mód.

Teljesítés évvége

2020. évi előirányzat

2020. E.I. mód.

Teljesítés évvége

1.

Művelődési Ház tevékenysége

1 733

1 709

1 415

11 948

6 956

5 650

2.

Könyvtári feladatok

340

332

80

450

322

3.

Kulturális pályázat

582

582

579

2 580

457

4.

Ifjúsági feladatok

32

32

987

1 227

1 028

5.

Összesen:

2 687

2 655

1 994

15 595

8 633

7 457

17. melléklet

Nagyrábéi Önkormányzati Konyha működési kiadásai kiemelt előirányzatonként

Ezer forintban

Sorsz.

A Megnevezés

B Kiadás összesen

C Szem.jut.

2020. évi előirányzat

2020. E.I. mód.

Teljesítés évvége

2020. évi előirányzat

2020. E.I. mód.

Teljesítés évvége

1.

Bölcsődei int.étkeztetés

1 924

1 924

1 985

562

562

586

2.

Óvodai int. Étkeztetés

12 229

12 229

12 805

4 493

4 493

3 683

3.

Iskolai int. Étkeztetés

24 984

24 984

22 344

8 957

8 957

6 266

4.

Rászoruló gyer./int.kívüli étk.

2 093

2 093

2 093

591

591

613

5.

Munkahelyi étk.

12 603

12 603

10 372

2 686

2 686

3 065

6.

Vendégétkeztetés

25 489

27 060

26 544

5 433

5 756

7 837

7.

Összesen:

79 322

80 893

76 143

22 722

23 045

22 050

Sorsz.

A Megnevezés

D Járulékok

E
Dologi

2020. évi előirányzat

2020. E.I. mód.

Teljesítés évvége

2020. évi előirányzat

2020. E.I. mód.

Teljesítés évvége

1.

Bölcsődei int.étkeztetés

98

98

97

1 264

1 264

1 302

2.

Óvodai int. Étkeztetés

786

786

618

6 950

6 950

8 504

3.

Iskolai int. Étkeztetés

1 601

1 601

1 022

14 426

14 426

15 056

4.

Rászoruló gyer./int.kívüli étk.

103

103

98

1 399

1 399

1 382

5.

Munkahelyi étk.

451

451

500

9 466

9 466

6 807

6.

Vendégétkeztetés

911

911

1 289

19 145

20 393

17 418

7.

Összesen:

3 950

3 950

3 624

52 650

53 898

50 469

18. melléklet

Beruházási (felhalmozási) kiadások előirányzata beruházásonként

Ezer forintban

Beruházás megnevezése

Teljes költség

Kivitelezés kezdési és befejezési éve

Felhasználás
2019. XII.31-ig

2020. évi előirányzat

2020. E.I. mód.

Teljesítés évvége

A

B

C

D

E

F

G

Szennyvízberuházás

1 455 010

Közfoglalkoztats

10 000

11 911

11 911

Hivatal fejlesztés

19 857

19 857

9 324

Óvoda udvar fejlesztés

4 688

4 688

4 363

Konyha eszközbeszerzés pályázat

6 298

4 560

4 560

Kisértékű eszközök beszerzése

1 000

2 728

1 764

Ingatlan vásárlás

1 900

1 900

1 900

Kisértékű eszköz beszerzés intézményeknél

1 600

1 681

1 296

EFOP II.

60 651

78 167

23 424

Orvosi rendelő eszközbeszerzés

4 392

4 717

4 311

EFOP I eszközbeszerzés

3 133

3 133

Óvoda-Társulásnak átadott kisértékű tárgyi eszközre

300

334

334

EFOP konzorcium

2 050

1 995

Közterüeti játszótér

4 484

4 484

ÖSSZESEN:

0

1 565 696

140 210

72 799

19. melléklet

Felújítási kiadások előirányzata felújításonként

Ezer forintban

Felújítás megnevezése

Teljes költség

Kivitelezés kezdési és befejezési éve

Felhasználás
2019. XII.31-ig

2020. évi előirányzat

2020. E.I. mód.

Teljesítés évvége

A

B

C

D

E

F

F

Orvosi rendelő felújítás

27 210

26 885

24 999

Kisértékű felújítás

8

Pákász utca útfelújítás

20 000

ÖSSZESEN:

27 210

46 893

24 999

20. melléklet

Európai uniós támogatással megvalósuló projektek bevételei, kiadásai, hozzájárulások

EU-s projekt neve, azonosítója:KEHOP -Szennyvíz beruházás

Ezer forintban

Források

Támogatási szerződés szerinti bevételek, kiadások

Teljesítés

Eredeti

Módosított

Évenkénti üteme

Eredeti

Módosított

Eredeti

Módosított

Eredeti

Módosított

Összes bevétel,
kiadás

2020. előtti

2020. évi

2020. utáni

2020. előtti

2020. évi

Összesen

Teljesítés 2020. december 31-ig

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

K

L=(J+K)

M=(L/C)

Saját erő

96031

17714

96031

17714

17714

17714

100

- saját erőből központi támogatás

96031

17714

96031

17714

17714

17714

100

EU-s forrás

1358979

1358979

0

Társfinanszírozás

0

Hitel

0

Egyéb forrás

0

0

Források összesen:

1455010

17714

0

0

1455010

17714

0

0

0

17714

17714

100

Kiadások, költségek

Személyi jellegű

0

Beruházások, beszerzések

1455010

17714

17714

17714

17714

100

Szolgáltatások igénybe vétele

0

Adminisztratív költségek

0

0

0

Kiadások összesen:

1455010

17714

0

0

0

17714

0

0

0

17714

17714

100

* Amennyiben több projekt megvalósítása történi egy időben akkor azokat külön-külön, projektenként be kell mutatni

21. melléklet

KIMUTATÁS

a 2020. évben céljelleggel juttatott támogatásokról

Ezer forintban

Sor-
szám

Támogatott szervezet neve

Támogatás célja

2020. évi előirányzat

2020. E.I. mód.

Teljesítés évvége

Államháztartáson belülre

1.

Segítő Kezek szoc.Int.

Normatíva kiegészítés

3000

2.

Nagyrábé-Bihardancsháza Önk.Társ.

Normatíva átadás

69 575

3.

Nagyrábé-Bihardancsháza Önk.Társ.

Kisértékű tárgyi eszköz beszerzésre

300

334

334

4.

MÁK

Előző évi elszámolás

2636

2636

860

5.

Államháztartáson kívülre

6.

Tiszai Lajos e.v.

Nem közművel összegyűjtött szennyvíz normatíva átadása

220

220

63

7.

Civil keret

Kérelem alapján

1000

1000

265

8.

- ebből: Önkéntes Tűzoltóegyesület

90

9.

- Nagyrábéért Közalapítvány

100

10.

- Petőfi Horgászegyesület

50

11.

- Mozgáskorlátozottak Egyesülete

25

12.

- Nagyrábéi Baráti Kör és Egyesület

13.

Debreceni Agglomerációs (DAHUT)

105

14.

Petőfi Sportkör nagyrábé

Működési támogatás

4000

4000

4 000

15.

HBM-i Katasztrófavédelmi Ig

Adományozási szerződés

30

16.

Többek

Bursa Hungarica

465

465

195

17.

Működési célú visszatérítendő támogatás

18.

Tagi, munkáltató kölcsön, szociális kölcsön

Visszatérítendő, éven belüli

1000

1000

680

Összesen:

12 621

9 655

76 107

22. melléklet

Központosított előirányzatok és egyéb kötött felhasználású támogatások elszámolása

Forintban

Megnevezés

A központi költségvetésből támogatásként rendelkezésre bocsátott összeg

Az önkormányzat által az adott célra ténylegesen felhasznált összeg

Az önkormányzat által fel nem használt, de a következő évben jogszerűen felhasználható összeg

Eltérés

1

2

3

4

5

6

1

Atelepülési önkormányzatok szociális célú tüzelőenyagvásárlásához kapcsolódó támogatása

3 495 675

0

3 495 675

0

2

Bölcsődei kiegészítő támogatás

1 458 000

1 458 000

0

0

3

Önkormányzatok rendkívüli támogatása

12 500 000

12 500 000

0

0

4

A költségvetési szerveknél foglalkoztatottak 2019. évi áthúzódó és 2020. évi kompenzációja

585 511

585 511

0

0

5

Kiegészítő támogatás

6 089 228

5 949 726

0

-139 502

6

Szociális összevont ágazati pótlék

2 292 002

2 292 002

0

0

7

A települési önkormányzatok szociális feladatainak egyéb támogatása

22 688 000

22 688 000

0

0

8

Települési önkormányzatok nyilvános könyvtári és közművelődési feladatainak támogatása támogatása

2 679 642

2 679 642

0

0

9

A polgármesteri illetmény támogatása

840 800

840 800

0

0

10

Kulturális illetménypótlék

565 602

565 602

0

0

11

Összesen

53 194 460

49 559 283

3 495 675

-139 502

23. melléklet

Az előző évi (2019) kötelezettségvállalással terhelt kiegészítő támogatásainak és egyéb kötött felhasználású támogatások maradványainak elszámolása

Forintban

Megnevezés

az önkormányzat által 2019. évben fel nem használt, de 2020. évben jogszerűen felhasználható összeg

Ebből 2020. évben az előírt határidőig ténylegesen felhasznált összeg

Eltérés

1

2

3

4

5

1

A települési önkormányzatok szociális célú tüzelőanyag vásárlásához kapcsolódó támogatása

2 876 550

2 876 550

0

2

3

Összesen

2 876 550

2 876 550

0

24. melléklet

A mutatószámok, feladatmutatók alapján járó támogatások elszámolása

Forintban

Megnevezés

Költségvetési törvény alapján feladatátvétellel/feladatátadással korrigált támogatás

Támogatás évközi változás Május 15.

Támogatás évközi változás Október. 7.

Tényleges támogatás

Évvégi eltérés (+, -) mutatószám szerinti támogatás

Az önkormányzat által az adott célra december 31-ig ténylegesen felhasznált összeg

Eltérés (támogatásban és felhasználás szerint)

Bölcsődei kiegészítő támogatás címen az elszámolás alapján az önkormányzatot megillető támogatás

Az önkormányzat által az adott célra december 31-ig ténylegesen felhasznált összeg

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

1

I.1. A települési önkormányzatok működésének támogatása

85302088

0

0

85302088

0

85302088

0

0

0

2

I.2. Nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz ártalmatlanítása

220000

0

0

63000

-157000

63000

-157000

0

0

3

II. Köznevelési feladatok

43184520

0

-534550

42955172

305202

42955172

305202

0

0

4

Egyes szociális és gyermekjóléti feladatok támogatása

3780000

0

0

3780000

0

3780000

0

0

0

5

III.5.a,b, Gyermekétkeztetés támogatása

32250455

0

331200

31547655

-1034000

31547655

-1034000

6

III.5.c, Rászoruló gyermekek szünidei étkeztetése

2093040

-43320

-588810

1480860

19950

1480860

19950

7

Bölcsőde, mini bölcsőde támogatása

13460000

-549000

-105000

12806000

0

12806000

0

1458000

1458000

8

Összesen

166830103

-43320

-792160

165128775

-865848

165128775

-865848

1458000

1458000

25. melléklet

Nagyrábé Nagyközség Önkormányzata engedélyezett létszámkeret és teljesítés

Forintban

Sorszám

Intézmény

Engedélyezett létszámkeret 2020. december 31-én

Záró foglalkoztatotti létszám december 31-én

Üres álláshelyek

A

B

C

D

E

1

Nagyrábé Nagyközség Önkormányzata

7

4

3

2

Nagyrábéi Közös Önkormányzati Hivatal

9

9

0

3

Kossuth Lajos Művelődési Ház és Könyvtár

4

2

2

4

Nagyrábéi Önkormányzati Konyha

8

8

0

5

Nagyrábéi Egységes Óvoda-Bölcsőde

17

17

0

6

Összesen

45

40

5

26. melléklet

Maradványkimutatás

Nagyrábé Nagyközség Önkormányzata

Ezer forintban

Megnevezés

Előző év

Tárgy év

A

B

C

D

1

01. Alaptevékenység költségvetési bevételei

1 004 334

594 247

2

02. Alaptevékenység költségvetési kiadásai

941 035

516 114

3

I. Alaptevékenység költségvetési egyenlege

63 299

78 133

4

03. Alaptevékenység finanszírozási bevételei

233 749

198 952

5

04. Alaptevékenység finanszírozási kiadásai

112 991

116 376

6

II. Alaptevékenység finanszírozási egyenlege

120 758

82 576

7

A) Alaptevékenység maradványa

184 057

160 709

8

05. Vállalkozási tevékenység költségvetési bevételei

9

06. Vállalkozási tevékenység költségvetési kiadásai

10

III. Vállalkozási tevékenység költségvetési egyenlege

0

0

11

07. Vállalkozási tevékenység finanszírozási bevételei

12

08. Vállalkozási tevékenység finanszírozási kiadásai

13

IV. Vállalkozási tevékenység finanszírozási egyenlege

0

0

14

B) Vállalkozási tevékenység maradványa

0

0

15

C) Összes maradvány

184 057

160 709

16

D) Alaptevékenység kezességvállalással terhelt maradványa

184 057

160 709

17

E) Alaptevékenység szabad maradványa

18

F) Vállalkozási tevékenységet terhelő befizetési kötelezettség

19

G) Vállalkozási tevékenység maradványa

Nagyrábéi Közös Önkormányzati Hivatal

Ezer forintban

Megnevezés

Előző év

Tárgy év

A

B

C

D

1

01. Alaptevékenység költségvetési bevételei

6 172

2 367

2

02. Alaptevékenység költségvetési kiadásai

48 194

50 661

3

I. Alaptevékenység költségvetési egyenlege

-42 022

-48 294

4

03. Alaptevékenység finanszírozási bevételei

45 661

49 522

5

04. Alaptevékenység finanszírozási kiadásai

0

0

6

II. Alaptevékenység finanszírozási egyenlege

45 661

49 522

7

A) Alaptevékenység maradványa

3 639

1 228

4 360

2

02. Alaptevékenység költségvetési kiadásai

30 669

18 419

3

I. Alaptevékenység költségvetési egyenlege

-27 101

-14 059

4

03. Alaptevékenység finanszírozási bevételei

30 343

15 783

5

04. Alaptevékenység finanszírozási kiadásai

0

0

6

II. Alaptevékenység finanszírozási egyenlege

30 343

15 783

7

A) Alaptevékenység maradványa

3 242

1 724

8

05. Vállalkozási tevékenység költségvetési bevételei

1 709

794

9

06. Vállalkozási tevékenység költségvetési kiadásai

463

440

10

III. Vállalkozási tevékenység költségvetési egyenlege

1 246

354

11

07. Vállalkozási tevékenység finanszírozási bevételei

1 245

12

08. Vállalkozási tevékenység finanszírozási kiadásai

13

IV. Vállalkozási tevékenység finanszírozási egyenlege

0

1 245

14

B) Vállalkozási tevékenység maradványa

1 246

1 599

15

C) Összes maradvány

4 488

3 323

16

D) Alaptevékenység kezességvállalással terhelt maradványa

3 242

1 724

17

E) Alaptevékenység szabad maradványa

0

0

18

F) Vállalkozási tevékenységet terhelő befizetési kötelezettség

112

54

19

G) Vállalkozási tevékenység maradványa

1 133

545

Nagyrábéi Önkormányzati Konyha

Ezer forintban

Megnevezés

Előző év

Tárgy év

A

B

C

D

1

01. Alaptevékenység költségvetési bevételei

38 710

31 900

2

02. Alaptevékenység költségvetési kiadásai

76 457

76 241

3

I. Alaptevékenység költségvetési egyenlege

-37 747

-44 341

4

03. Alaptevékenység finanszírozási bevételei

42 446

47 579

5

04. Alaptevékenység finanszírozási kiadásai

6

II. Alaptevékenység finanszírozási egyenlege

42 446

47 579

7

A) Alaptevékenység maradványa

4 699

3 238

8

05. Vállalkozási tevékenység költségvetési bevételei

9

06. Vállalkozási tevékenység költségvetési kiadásai

10

III. Vállalkozási tevékenység költségvetési egyenlege

0

0

11

07. Vállalkozási tevékenység finanszírozási bevételei

12

08. Vállalkozási tevékenység finanszírozási kiadásai

13

IV. Vállalkozási tevékenység finanszírozási egyenlege

0

0

14

B) Vállalkozási tevékenység maradványa

0

0

15

C) Összes maradvány

4 699

3 238

16

D) Alaptevékenység kezességvállalással terhelt maradványa

4 699

3 238

17

E) Alaptevékenység szabad maradványa

18

F) Vállalkozási tevékenységet terhelő befizetési kötelezettség

19

G) Vállalkozási tevékenység maradványa

27. melléklet

Költségvetésiszervek pénzmaradványának alakulása

Ezer forintban

Sor-szám

Költségvetési szerv neve

Költségvetési maradvány összege

Elvonás
(-)

Intézményt megillető maradvány

Jóváhagyott

Jóváhagyott-ból működési

Jóváhagyott-ból felhalmozási

A

B

C

D

E=(C-D)

F

G

1.

Nagyrábé Nagyközség Önkormányzata

160 709

0

160 709

84 864

75 845

2.

ebből: normatíva visszafizetés

1 005

1 005

1 005

3.

Közfoglalkoztatás maradványa

21 000

21 000

21 000

4.

Segélyezési Alap (COVID)

724

724

724

5.

állami támogatás megelőlegezése

8 246

8 246

8 246

6.

Szociális tüzelő

3 500

3 500

3 500

7.

EFOP I.

9 628

9 628

9 628

8.

Rövid lejáratú kötelezettségek, szállítói tartozások, gépjárműadó

30 505

30 505

30 505

9.

Hivatal berendezések

10 531

10 531

10 531

10.

EFOP II.

67 272

67 272

2 540

64 732

11.

EFOP konzorcium

6 001

6 001

6 001

12.

Orvosi rendelő felújítása

2 297

2 297

1 715

582

13.

Nagyrábéi Közös Önkormányzati Hivatal

1 228

0

1 228

1 228

0

14.

Szállítói tartozások

1 228

1 228

1 228

15.

Kossuth Lajos Művelődési Ház és Könyvtár

2 323

0

2 323

1 778

545

16.

EFOP pályázat

100

100

100

17.

Szállítói tartozások

1 624

1 624

1 624

18.

Vállalkozási maradvány

545

545

545

19.

Vállalkozási maradványt terhelő befizetési kötelezettség

54

54

54

20.

Szállítói tartozások

0

21.

Nagyrábéi Önkormányzati Konyha

3 238

0

3 238

3 238

0

22.

Szállítói tartozások

3 238

3 238

3 238

Összesen:

167 498

0

167 498

91 108

76 390

28. melléklet

Vagyonkimutatás a könyviteli mérlegben értékkel szereplő eszközökről 2020.

Nagyrábé Nagyközség Önkormányzata

Ezer forintban

Sorszám

ESZKÖZÖK

Bruttó

Könyv szerinti

állományi érték

1

2

3

4

1.

I. IMMATERIÁLIS JAVAK

56 632

6 366

2.

II. TÁRGYI ESZKÖZÖK (03+08+13+18+23)

3 467 857

2 854 254

3.

1. Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok (04+05+06+07)

3 080 651

2 615 707

4.

1.1. Forgalomképtelen ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok

661 316

5.

1.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ingatlanok és kapcsolódó
vagyoni értékű jogok

1 004 636

6.

1.3. Korlátozottan forgalomképes ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok

2 014 707

1 895 693

7.

1.4. Üzleti ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok

61 308

58 698

8.

2. Gépek, berendezések, felszerelések, járművek (09+10+11+12)

356 348

207 724

9.

2.1. Forgalomképtelen gépek, berendezések, felszerelések, járművek

10.

2.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű gépek, berendezések,
felszerelések, járművek

11.

2.3. Korlátozottan forgalomképes gépek, berendezések, felszerelések, járművek

190 527

173 606

12.

2.4. Üzleti gépek, berendezések, felszerelések, járművek

165 821

34 118

13.

3. Tenyészállatok (14+15+16+17)

35

0

14.

3.1. Forgalomképtelen tenyészállatok

15.

3.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű tenyészállatok

16.

3.3. Korlátozottan forgalomképes tenyészállatok

17.

3.4. Üzleti tenyészállatok

35

18.

4. Beruházások, felújítások (19+20+21+22)

30 823

30 823

19.

4.1. Forgalomképtelen beruházások, felújítások

20.

4.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások, felújítások

21.

4.3. Korlátozottan forgalomképes beruházások, felújítások

22.

4.4. Üzleti beruházások, felújítások

30 823

30 823

23.

5. Tárgyi eszközök értékhelyesbítése (24+25+26+27)

0

0

24.

5.1. Forgalomképtelen tárgyi eszközök értékhelyesbítése

25.

5.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű tárgyi eszközök
értékhelyesbítése

26.

5.3. Korlátozottan forgalomképes tárgyi eszközök értékhelyesbítése

27.

5.4. Üzleti tárgyi eszközök értékhelyesbítése

28.

III. BEFEKTETETT PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK (29+34+39)

2 796

2 796

29.

1. Tartós részesedések (30+31+32+33)

2 796

2 796

30.

1.1. Forgalomképtelen tartós részesedések

31.

1.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű tartós részesedések

32.

1.3. Korlátozottan forgalomképes tartós részesedések

33.

1.4. Üzleti tartós részesedések

2 796

2 796

34.

2. Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (35+36+37+38)

0

0

35.

2.1. Forgalomképtelen tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok

36.

2.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű tartós hitelviszonyt
megtestesítő értékpapírok

37.

2.3. Korlátozottan forgalomképes tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok

38.

2.4. Üzleti tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok

39.

3. Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése (40+41+42+43)

0

0

40.

3.1. Forgalomképtelen befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése

41.

3.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű befektetett pénzügyi
eszközök értékhelyesbítése

42.

3.3. Korlátozottan forgalomképes befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése

43.

3.4. Üzleti befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése

44.

IV. KONCESSZIÓBA, VAGYONKEZELÉSBE ADOTT ESZKÖZÖK

45.

A) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK
(01+02+28+44)

3 527 285

2 863 416

46.

I. Készletek

436

436

47.

II. Értékpapírok

48.

B) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK (46+47)

436

436

49.

I. Lekötött bankbetétek

50.

II. Pénztárak, csekkek, betétkönyvek

2 181

2 181

51.

III. Forintszámlák

162 571

162 571

52.

IV. Devizaszámlák

53.

C) PÉNZESZKÖZÖK (49+50+51+52)

164 752

164 752

54.

I. Költségvetési évben esedékes követelések

40 578

38 461

55.

II. Költségvetési évet követően esedékes követelések

56.

III. Követelés jellegű sajátos elszámolások

452

57.

D) KÖVETELÉSEK

40 578

38 913

58.

I. December havi illetmények, munkabérek elszámolása

59.

II. Utalványok, bérletek és más hasonló, készpénzhelyettesítő fizetési eszköznek nem minősülő eszközök elszámolásai

60.

E) EGYÉB SAJÁTOS ESZKÖZOLDALI ELSZÁMOLÁSOK

7 534

11 437

61.

F) AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK

62.

ESZKÖZÖK ÖSSZESEN

3 740 585

3 078 954

Ezer forintban

Sorszám

FORRÁSOK

Tárgyév

1

Nemzeti vagyon indúláskori értéke

1 180 705

2

Nemzeti vagyon változásai

-265

3

Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai

28 773

4

Felhalmozott eredmény

-161 235

5

Eszközök értékhelyesbtésének forrása

6

Mérleg szerinti eredmény

24 290

7

G)SAJÁT TŐKE ÖSSZESEN

1 072 268

8

Költségvetési évben esedékes kötelezettségek személyi juttatásokra

9

Költségvetési évben esedékes kötelezettségek munkaadókat terhelő járulékokra és szoc.hj.adó

10

Költségvetési évben esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra

11

Költségvetési évben esedékes kötelezettségek ellátottak pénzbeli juttatásaira

12

Költségvetési évben esedékes kötelezettségek egyéb működési célú kiadásokra

13

Költségvetési évben esedékes kötelezettségek beruházásokra

14

Költségvetési évben esedékes kötelezettségek felújításokra

15

H/I) Költségvetési évben esedékes kötelezettségek

9 488

16

Költségvetési évet követően esdékes kötelezettségek dologi kiadásokra

17

Költségvetési évet követően esdékes kötelezettségek ellátottak pénzbeli juttatásokra

18

Költségvetési évet követően esdékes kötelezettségek beruházásokra

19

Költségvetési évet követően esdékes kötelezettségek finanszírozási kiadásokra

20

ebből: államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

21

Más szervezetet megillető bevételek elszámolása

22

H/II)Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek

8 246

23

H/III) Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások

4 536

24

H)KÖTELEZETTSÉGEK (H/I+H/II+H/III)

22 270

25

I)EGYÉB SAJÁTOS FORRÁSOLDALI ELSZÁMOLÁSOK

26

J)KINCSTÁRI SZÁMLAVEZETÉSSEL KAPCSOLATOS ELSZÁMOLÁSOK

27

Eredményszemléletű bevételek passzív időbeli elhatárolása

28

Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása

29

Halasztott erdményszemléletű bevételek

30

K)PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK

1 984 416

31

FORRÁSOK ÖSSZESEN (G+H+I+J+K)

3 078 954

VAGYONKIMUTATÁS

A 2020. évben érték nélkül nyilvántartott eszközökről

Nagyrábé Nagyközség Önkormányzata

Ezer forintban

Sorszám

Megnevezés

Értéke

1

2

3

1.

0”-ra leírt eszközök:

149 693

2.

ebből: immateriális javak

3.

ingatlanok

4.

gépek, berendezések felszerelések, járművek

5.

Használatban lévő kisértékű immateriális javak

6.

Használatban lévő kisértékű tárgyi eszközök

7.

Készletek

8.

01 számlacsoportban nyilvántartott befektetett eszközök (9…+12)

0

9.

Államháztartáson belüli vagyonkezelésbe adott eszközök

10.

Bérbe vett befektetett eszközök

11.

Letétbe, bizományba, üzemeltetésre átvett befektetett eszközök

12.

PPP konstrukcióban használt befektetett eszközök

13.

02 számlacsoportban nyilvántartott készletek (14+…+16)

0

14.

Bérbe vett készletek

15.

Letétbe bizományba átvett készletek

16.

Intervenciós készletek

17.

Gyűjtemény, régészeti lelet* (18…+21)

0

18.

Közgyűjtemény

19.

Saját gyűjteményben nyilvántartott kulturális javak

20.

Régészeti lelet

21.

Egyéb érték nélkül nyilvántartott eszközök

22.

37.

Összesen (1+5+6+7+8+13+17):

149 693

29. melléklet

Vagyonkimutatás a könyviteli mérlegben értékkel szereplő eszközökről 2020. évi

Nagyrábéi Közs Önkormányzati Hivatal

Ezer forintban

Sorszám

ESZKÖZÖK

Bruttó

Könyv szerinti

állományi érték

1

2

3

4

1.

I. IMMATERIÁLIS JAVAK

1 372

2.

II. TÁRGYI ESZKÖZÖK (03+08+13+18+23)

82 085

56 714

3.

1. Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok (04+05+06+07)

71 209

55 797

4.

1.1. Forgalomképtelen ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok

5.

1.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ingatlanok és kapcsolódó
vagyoni értékű jogok

6.

1.3. Korlátozottan forgalomképes ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok

71 209

55 797

7.

1.4. Üzleti ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok

8.

2. Gépek, berendezések, felszerelések, járművek (09+10+11+12)

10 876

917

9.

2.1. Forgalomképtelen gépek, berendezések, felszerelések, járművek

10.

2.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű gépek, berendezések,
felszerelések, járművek

11.

2.3. Korlátozottan forgalomképes gépek, berendezések, felszerelések, járművek

824

824

12.

2.4. Üzleti gépek, berendezések, felszerelések, járművek

10 052

93

13.

3. Tenyészállatok (14+15+16+17)

0

0

14.

3.1. Forgalomképtelen tenyészállatok

15.

3.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű tenyészállatok

16.

3.3. Korlátozottan forgalomképes tenyészállatok

17.

3.4. Üzleti tenyészállatok

18.

4. Beruházások, felújítások (19+20+21+22)

0

0

19.

4.1. Forgalomképtelen beruházások, felújítások

20.

4.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások, felújítások

21.

4.3. Korlátozottan forgalomképes beruházások, felújítások

22.

4.4. Üzleti beruházások, felújítások

23.

5. Tárgyi eszközök értékhelyesbítése (24+25+26+27)

0

0

24.

5.1. Forgalomképtelen tárgyi eszközök értékhelyesbítése

25.

5.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű tárgyi eszközök
értékhelyesbítése

26.

5.3. Korlátozottan forgalomképes tárgyi eszközök értékhelyesbítése

27.

5.4. Üzleti tárgyi eszközök értékhelyesbítése

28.

III. BEFEKTETETT PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK (29+34+39)

0

0

29.

1. Tartós részesedések (30+31+32+33)

0

0

30.

1.1. Forgalomképtelen tartós részesedések

31.

1.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű tartós részesedések

32.

1.3. Korlátozottan forgalomképes tartós részesedések

33.

1.4. Üzleti tartós részesedések

34.

2. Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (35+36+37+38)

0

0

35.

2.1. Forgalomképtelen tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok

36.

2.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű tartós hitelviszonyt
megtestesítő értékpapírok

37.

2.3. Korlátozottan forgalomképes tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok

38.

2.4. Üzleti tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok

39.

3. Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése (40+41+42+43)

0

0

40.

3.1. Forgalomképtelen befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése

41.

3.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű befektetett pénzügyi
eszközök értékhelyesbítése

42.

3.3. Korlátozottan forgalomképes befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése

43.

3.4. Üzleti befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése

44.

IV. KONCESSZIÓBA, VAGYONKEZELÉSBE ADOTT ESZKÖZÖK

45.

A) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK
(01+02+28+44)

83 457

56 714

46.

I. Készletek

47.

II. Értékpapírok

48.

B) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK (46+47)

0

0

49.

I. Lekötött bankbetétek

50.

II. Pénztárak, csekkek, betétkönyvek

122

122

51.

III. Forintszámlák

990

990

52.

IV. Devizaszámlák

53.

C) PÉNZESZKÖZÖK (49+50+51+52)

1 112

1 112

54.

I. Költségvetési évben esedékes követelések

60

60

55.

II. Költségvetési évet követően esedékes követelések

56.

III. Követelés jellegű sajátos elszámolások

57.

D) KÖVETELÉSEK

60

60

58.

I. December havi illetmények, munkabérek elszámolása

59.

II. Utalványok, bérletek és más hasonló, készpénzhelyettesítő fizetési eszköznek nem minősülő eszközök elszámolásai

60.

E) EGYÉB SAJÁTOS ESZKÖZOLDALI ELSZÁMOLÁSOK

116

116

61.

F) AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK

62.

ESZKÖZÖK ÖSSZESEN

84 745

58 002

Ezer forintban

Sorszám

FORRÁSOK

Tárgyév

1

Nemzeti vagyon indúláskori értéke

43 776

2

Nemzeti vagyon változásai

3

Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai

703

4

Felhalmozott eredmény

14 894

5

Eszközök értékhelyesbtésének forrása

6

Mérleg szerinti eredmény

-4 359

7

G)SAJÁT TŐKE ÖSSZESEN

55 014

8

Költségvetési évben esedékes kötelezettségek személyi juttatásokra

9

Költségvetési évben esedékes kötelezettségek munkaadókat terhelő járulékokra és szoc.hj.adó

10

Költségvetési évben esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra

11

Költségvetési évben esedékes kötelezettségek ellátottak pénzbeli juttatásaira

12

Költségvetési évben esedékes kötelezettségek egyéb működési célú kiadásokra

13

Költségvetési évben esedékes kötelezettségek beruházásokra

14

Költségvetési évben esedékes kötelezettségek felújításokra

15

H/I) Költségvetési évben esedékes kötelezettségek

0

16

Költségvetési évet követően esdékes kötelezettségek dologi kiadásokra

17

Költségvetési évet követően esdékes kötelezettségek ellátottak pénzbeli juttatásokra

18

Költségvetési évet követően esdékes kötelezettségek beruházásokra

19

Költségvetési évet követően esdékes kötelezettségek finanszírozási kiadásokra

20

ebből: államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

21

Más szervezetet megillető bevételek elszámolása

22

H/II)Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek

0

23

H/III) Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások

24

H)KÖTELEZETTSÉGEK (H/I+H/II+H/III)

0

25

I)EGYÉB SAJÁTOS FORRÁSOLDALI ELSZÁMOLÁSOK

26

J)KINCSTÁRI SZÁMLAVEZETÉSSEL KAPCSOLATOS ELSZÁMOLÁSOK

27

Eredményszemléletű bevételek passzív időbeli elhatárolása

28

Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása

29

Halasztott erdményszemléletű bevételek

30

K)PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK

2 988

31

FORRÁSOK ÖSSZESEN (G+H+I+J+K)

58 002

VAGYONKIMUTATÁS

A 2020. évben érték nélkül nyilvántartott eszközökről

Nagyrábéi Közös Önkormányzati Hivatal

Ezer forintban

Sorszám

Megnevezés

Értéke

1

2

3

1.

0”-ra leírt eszközök:

9 747

2.

ebből: immateriális javak

3.

ingatlanok

4.

gépek, berendezések felszerelések, járművek

5.

Használatban lévő kisértékű immateriális javak

6.

Használatban lévő kisértékű tárgyi eszközök

7.

Készletek

8.

01 számlacsoportban nyilvántartott befektetett eszközök (9…+12)

0

9.

Államháztartáson belüli vagyonkezelésbe adott eszközök

10.

Bérbe vett befektetett eszközök

11.

Letétbe, bizományba, üzemeltetésre átvett befektetett eszközök

12.

PPP konstrukcióban használt befektetett eszközök

13.

02 számlacsoportban nyilvántartott készletek (14+…+16)

0

14.

Bérbe vett készletek

15.

Letétbe bizományba átvett készletek

16.

Intervenciós készletek

17.

Gyűjtemény, régészeti lelet* (18…+21)

0

18.

Közgyűjtemény

19.

Saját gyűjteményben nyilvántartott kulturális javak

20.

Régészeti lelet

21.

Egyéb érték nélkül nyilvántartott eszközök

22.

37.

Összesen (1+5+6+7+8+13+17):

9 747

30. melléklet

Vagyonkimutatás a könyvviteli mérlegben szereplő eszközökről 2020.

Kossuht Lajos Művelődési Ház és Könyvtár

Ezer forintban

Sorszám

ESZKÖZÖK

Bruttó

Könyv szerinti

állományi érték

1

2

3

4

1.

I. IMMATERIÁLIS JAVAK

179

2.

II. TÁRGYI ESZKÖZÖK (03+08+13+18+23)

84 101

48 094

3.

1. Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok (04+05+06+07)

79 360

47 674

4.

1.1. Forgalomképtelen ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok

5.

1.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ingatlanok és kapcsolódó
vagyoni értékű jogok

6.

1.3. Korlátozottan forgalomképes ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok

79 300

47 664

7.

1.4. Üzleti ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok

60

10

8.

2. Gépek, berendezések, felszerelések, járművek (09+10+11+12)

4 741

420

9.

2.1. Forgalomképtelen gépek, berendezések, felszerelések, járművek

10.

2.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű gépek, berendezések,
felszerelések, járművek

11.

2.3. Korlátozottan forgalomképes gépek, berendezések, felszerelések, járművek

420

420

12.

2.4. Üzleti gépek, berendezések, felszerelések, járművek

4 321

13.

3. Tenyészállatok (14+15+16+17)

0

0

14.

3.1. Forgalomképtelen tenyészállatok

15.

3.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű tenyészállatok

16.

3.3. Korlátozottan forgalomképes tenyészállatok

17.

3.4. Üzleti tenyészállatok

18.

4. Beruházások, felújítások (19+20+21+22)

0

0

19.

4.1. Forgalomképtelen beruházások, felújítások

20.

4.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások, felújítások

21.

4.3. Korlátozottan forgalomképes beruházások, felújítások

22.

4.4. Üzleti beruházások, felújítások

23.

5. Tárgyi eszközök értékhelyesbítése (24+25+26+27)

0

0

24.

5.1. Forgalomképtelen tárgyi eszközök értékhelyesbítése

25.

5.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű tárgyi eszközök
értékhelyesbítése

26.

5.3. Korlátozottan forgalomképes tárgyi eszközök értékhelyesbítése

27.

5.4. Üzleti tárgyi eszközök értékhelyesbítése

28.

III. BEFEKTETETT PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK (29+34+39)

0

0

29.

1. Tartós részesedések (30+31+32+33)

0

0

30.

1.1. Forgalomképtelen tartós részesedések

31.

1.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű tartós részesedések

32.

1.3. Korlátozottan forgalomképes tartós részesedések

33.

1.4. Üzleti tartós részesedések

34.

2. Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (35+36+37+38)

0

0

35.

2.1. Forgalomképtelen tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok

36.

2.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű tartós hitelviszonyt
megtestesítő értékpapírok

37.

2.3. Korlátozottan forgalomképes tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok

38.

2.4. Üzleti tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok

39.

3. Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése (40+41+42+43)

0

0

40.

3.1. Forgalomképtelen befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése

41.

3.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű befektetett pénzügyi
eszközök értékhelyesbítése

42.

3.3. Korlátozottan forgalomképes befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése

43.

3.4. Üzleti befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése

44.

IV. KONCESSZIÓBA, VAGYONKEZELÉSBE ADOTT ESZKÖZÖK

45.

A) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK
(01+02+28+44)

84 280

48 094

46.

I. Készletek

47.

II. Értékpapírok

48.

B) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK (46+47)

0

0

49.

I. Lekötött bankbetétek

50.

II. Pénztárak, csekkek, betétkönyvek

339

339

51.

III. Forintszámlák

1 984

1 984

52.

IV. Devizaszámlák

53.

C) PÉNZESZKÖZÖK (49+50+51+52)

2 323

2 323

54.

I. Költségvetési évben esedékes követelések

70

70

55.

II. Költségvetési évet követően esedékes követelések

56.

III. Követelés jellegű sajátos elszámolások

57.

D) KÖVETELÉSEK

70

70

58.

I. December havi illetmények, munkabérek elszámolása

59.

II. Utalványok, bérletek és más hasonló, készpénzhelyettesítő fizetési eszköznek nem minősülő eszközök elszámolásai

60.

E) EGYÉB SAJÁTOS ESZKÖZOLDALI ELSZÁMOLÁSOK

0

0

61.

F) AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK

62.

ESZKÖZÖK ÖSSZESEN

86 673

50 487

Ezer forintban

Sorszám

FORRÁSOK

Tárgyév

1

Nemzeti vagyon indúláskori értéke

81 704

2

Nemzeti vagyon változásai

3

Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai

616

4

Felhalmozott eredmény

-29 886

5

Eszközök értékhelyesbtésének forrása

-2 739

6

Mérleg szerinti eredmény

7

G)SAJÁT TŐKE ÖSSZESEN

49 695

8

Költségvetési évben esedékes kötelezettségek személyi juttatásokra

9

Költségvetési évben esedékes kötelezettségek munkaadókat terhelő járulékokra és szoc.hj.adó

10

Költségvetési évben esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra

11

Költségvetési évben esedékes kötelezettségek ellátottak pénzbeli juttatásaira

12

Költségvetési évben esedékes kötelezettségek egyéb működési célú kiadásokra

13

Költségvetési évben esedékes kötelezettségek beruházásokra

14

Költségvetési évben esedékes kötelezettségek felújításokra

15

H/I) Költségvetési évben esedékes kötelezettségek

20

16

Költségvetési évet követően esdékes kötelezettségek dologi kiadásokra

17

Költségvetési évet követően esdékes kötelezettségek ellátottak pénzbeli juttatásokra

18

Költségvetési évet követően esdékes kötelezettségek beruházásokra

19

Költségvetési évet követően esdékes kötelezettségek finanszírozási kiadásokra

20

ebből: államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

21

Más szervezetet megillető bevételek elszámolása

22

H/II)Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek

0

23

H/III) Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások

24

H)KÖTELEZETTSÉGEK (H/I+H/II+H/III)

20

25

I)EGYÉB SAJÁTOS FORRÁSOLDALI ELSZÁMOLÁSOK

26

J)KINCSTÁRI SZÁMLAVEZETÉSSEL KAPCSOLATOS ELSZÁMOLÁSOK

27

Eredményszemléletű bevételek passzív időbeli elhatárolása

28

Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása

29

Halasztott erdményszemléletű bevételek

30

K)PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK

772

31

FORRÁSOK ÖSSZESEN (G+H+I+J+K)

50 487

VAGYONKIMUTATÁS

A 2020. évben érték nélkül nyilvántartott eszközökről

Kossuth Lajos Művelődési Ház és Könyvtár

Ezer forintban

Sorszám

Megnevezés

Értéke

1

2

3

1.

0”-ra leírt eszközök:

4 500

2.

ebből: immateriális javak

3.

ingatlanok

4.

gépek, berendezések felszerelések, járművek

5.

Használatban lévő kisértékű immateriális javak

6.

Használatban lévő kisértékű tárgyi eszközök

7.

Készletek

8.

01 számlacsoportban nyilvántartott befektetett eszközök (9…+12)

0

9.

Államháztartáson belüli vagyonkezelésbe adott eszközök

10.

Bérbe vett befektetett eszközök

11.

Letétbe, bizományba, üzemeltetésre átvett befektetett eszközök

12.

PPP konstrukcióban használt befektetett eszközök

13.

02 számlacsoportban nyilvántartott készletek (14+…+16)

0

14.

Bérbe vett készletek

15.

Letétbe bizományba átvett készletek

16.

Intervenciós készletek

17.

Gyűjtemény, régészeti lelet* (18…+21)

0

18.

Közgyűjtemény

19.

Saját gyűjteményben nyilvántartott kulturális javak

20.

Régészeti lelet

21.

Egyéb érték nélkül nyilvántartott eszközök

22.

37.

Összesen (1+5+6+7+8+13+17):

4 500

31. melléklet

Vagyonkimutatás a könyvviteli mérlegben értékkel szereplő eszközökről 2020.

Nagyrábéi Önkormányzati Konyha

Ezer forintban

Sorszám

ESZKÖZÖK

Bruttó

Könyv szerinti

állományi érték

1

2

3

4

1.

I. IMMATERIÁLIS JAVAK

2.

II. TÁRGYI ESZKÖZÖK (03+08+13+18+23)

134 673

96 538

3.

1. Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok (04+05+06+07)

124 079

92 313

4.

1.1. Forgalomképtelen ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok

5.

1.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ingatlanok és kapcsolódó
vagyoni értékű jogok

6.

1.3. Korlátozottan forgalomképes ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok

124 079

92 313

7.

1.4. Üzleti ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok

8.

2. Gépek, berendezések, felszerelések, járművek (09+10+11+12)

10 594

4 225

9.

2.1. Forgalomképtelen gépek, berendezések, felszerelések, járművek

10.

2.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű gépek, berendezések,
felszerelések, járművek

11.

2.3. Korlátozottan forgalomképes gépek, berendezések, felszerelések, járművek

12.

2.4. Üzleti gépek, berendezések, felszerelések, járművek

10 594

4 225

13.

3. Tenyészállatok (14+15+16+17)

0

0

14.

3.1. Forgalomképtelen tenyészállatok

15.

3.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű tenyészállatok

16.

3.3. Korlátozottan forgalomképes tenyészállatok

17.

3.4. Üzleti tenyészállatok

18.

4. Beruházások, felújítások (19+20+21+22)

0

0

19.

4.1. Forgalomképtelen beruházások, felújítások

20.

4.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások, felújítások

21.

4.3. Korlátozottan forgalomképes beruházások, felújítások

22.

4.4. Üzleti beruházások, felújítások

23.

5. Tárgyi eszközök értékhelyesbítése (24+25+26+27)

0

0

24.

5.1. Forgalomképtelen tárgyi eszközök értékhelyesbítése

25.

5.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű tárgyi eszközök
értékhelyesbítése

26.

5.3. Korlátozottan forgalomképes tárgyi eszközök értékhelyesbítése

27.

5.4. Üzleti tárgyi eszközök értékhelyesbítése

28.

III. BEFEKTETETT PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK (29+34+39)

0

0

29.

1. Tartós részesedések (30+31+32+33)

0

0

30.

1.1. Forgalomképtelen tartós részesedések

31.

1.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű tartós részesedések

32.

1.3. Korlátozottan forgalomképes tartós részesedések

33.

1.4. Üzleti tartós részesedések

34.

2. Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (35+36+37+38)

0

0

35.

2.1. Forgalomképtelen tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok

36.

2.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű tartós hitelviszonyt
megtestesítő értékpapírok

37.

2.3. Korlátozottan forgalomképes tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok

38.

2.4. Üzleti tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok

39.

3. Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése (40+41+42+43)

0

0

40.

3.1. Forgalomképtelen befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése

41.

3.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű befektetett pénzügyi
eszközök értékhelyesbítése

42.

3.3. Korlátozottan forgalomképes befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése

43.

3.4. Üzleti befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése

44.

IV. KONCESSZIÓBA, VAGYONKEZELÉSBE ADOTT ESZKÖZÖK

45.

A) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK
(01+02+28+44)

134 673

96 538

46.

I. Készletek

957

956

47.

II. Értékpapírok

48.

B) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK (46+47)

957

956

49.

I. Lekötött bankbetétek

50.

II. Pénztárak, csekkek, betétkönyvek

1 655

1 655

51.

III. Forintszámlák

1 583

1 583

52.

IV. Devizaszámlák

53.

C) PÉNZESZKÖZÖK (49+50+51+52)

3 238

3 238

54.

I. Költségvetési évben esedékes követelések

3 169

3 168

55.

II. Költségvetési évet követően esedékes követelések

56.

III. Követelés jellegű sajátos elszámolások

57.

D) KÖVETELÉSEK

3 169

3 168

58.

I. December havi illetmények, munkabérek elszámolása

59.

II. Utalványok, bérletek és más hasonló, készpénzhelyettesítő fizetési eszköznek nem minősülő eszközök elszámolásai

60.

E) EGYÉB SAJÁTOS ESZKÖZOLDALI ELSZÁMOLÁSOK

875

875

61.

F) AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK

3 169

3 169

62.

ESZKÖZÖK ÖSSZESEN

146 081

107 944

Ezer forintban

Sorszám

FORRÁSOK

Tárgyév

1

Nemzeti vagyon indúláskori értéke

2

Nemzeti vagyon változásai

3

Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai

4

Felhalmozott eredmény

107 189

5

Eszközök értékhelyesbtésének forrása

6

Mérleg szerinti eredmény

-1 576

7

G)SAJÁT TŐKE ÖSSZESEN

105 613

8

Költségvetési évben esedékes kötelezettségek személyi juttatásokra

9

Költségvetési évben esedékes kötelezettségek munkaadókat terhelő járulékokra és szoc.hj.adó

10

Költségvetési évben esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra

11

Költségvetési évben esedékes kötelezettségek ellátottak pénzbeli juttatásaira

12

Költségvetési évben esedékes kötelezettségek egyéb működési célú kiadásokra

13

Költségvetési évben esedékes kötelezettségek beruházásokra

14

Költségvetési évben esedékes kötelezettségek felújításokra

15

H/I) Költségvetési évben esedékes kötelezettségek

221

16

Költségvetési évet követően esdékes kötelezettségek dologi kiadásokra

17

Költségvetési évet követően esdékes kötelezettségek ellátottak pénzbeli juttatásokra

18

Költségvetési évet követően esdékes kötelezettségek beruházásokra

19

Költségvetési évet követően esdékes kötelezettségek finanszírozási kiadásokra

20

ebből: államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

21

Más szervezetet megillető bevételek elszámolása

22

H/II)Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek

0

23

H/III) Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások

24

H)KÖTELEZETTSÉGEK (H/I+H/II+H/III)

221

25

I)EGYÉB SAJÁTOS FORRÁSOLDALI ELSZÁMOLÁSOK

26

J)KINCSTÁRI SZÁMLAVEZETÉSSEL KAPCSOLATOS ELSZÁMOLÁSOK

27

Eredményszemléletű bevételek passzív időbeli elhatárolása

28

Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása

29

Halasztott erdményszemléletű bevételek

30

K)PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK

2 110

31

FORRÁSOK ÖSSZESEN (G+H+I+J+K)

107 944

VAGYONKIMUTATÁS

A 2020. évben érték nélkül nyilvántartott eszközökről

Nagyrábéi Önkormányzati Konyha

Ezer forintban

Sorszám

Megnevezés

Értéke

1

2

3

1.

0”-ra leírt eszközök:

2.

ebből: immateriális javak

3.

ingatlanok

4.

gépek, berendezések felszerelések, járművek

5.

Használatban lévő kisértékű immateriális javak

6.

Használatban lévő kisértékű tárgyi eszközök

7.

Készletek

8.

01 számlacsoportban nyilvántartott befektetett eszközök (9…+12)

0

9.

Államháztartáson belüli vagyonkezelésbe adott eszközök

10.

Bérbe vett befektetett eszközök

11.

Letétbe, bizományba, üzemeltetésre átvett befektetett eszközök

12.

PPP konstrukcióban használt befektetett eszközök

13.

02 számlacsoportban nyilvántartott készletek (14+…+16)

0

14.

Bérbe vett készletek

15.

Letétbe bizományba átvett készletek

16.

Intervenciós készletek

17.

Gyűjtemény, régészeti lelet* (18…+21)

0

18.

Közgyűjtemény

19.

Saját gyűjteményben nyilvántartott kulturális javak

20.

Régészeti lelet

21.

Egyéb érték nélkül nyilvántartott eszközök

22.

23.

24.

25.

26.

27.

28.

29.

30.

31.

32.

33.

34.

35.

36.

37.

Összesen (1+5+6+7+8+13+17):

0

32. melléklet

Pénzeszköz változásának levezetése

Nagyrábé Nagyközség Önkormányzata

Sor- szám

Megnevezés

Összeg ( E Ft )

1.

Pénzkészlet 2020. január 1-jén
ebből:

188 463

2.

Ÿ Bankszámlák egyenlege

186 244

3.

Ÿ Pénztárak és betétkönyvek egyenlege

2 219

4.

Bevételek ( + )

608 779

5.

Kiadások ( - )

632 490

6.

Záró pénzkészlet 2020. december 31-én
ebből:

164 752

7.

Ÿ Bankszámlák egyenlege

162 571

8.

Ÿ Pénztárak és betétkönyvek egyenlege

2 181

Nagyrábéi Közös Önkormányzati Hivatal

Sor-szám

Megnevezés

Összeg ( E Ft )

1.

Pénzkészlet 2020. január 1-jén
ebből:

3 640

2.

Ÿ Bankszámlák egyenlege

3 161

3.

Ÿ Pénztárak és betétkönyvek egyenlege

479

4.

Bevételek ( + )

48 133

5.

Kiadások ( - )

50 661

6.

Záró pénzkészlet 2020. december 31-én
ebből:

1 112

7.

Ÿ Bankszámlák egyenlege

990

8.

Ÿ Pénztárak és betétkönyvek egyenlege

122

Kossuth Lajos Művelődési Ház és Könyvtár

Sor-szám

Megnevezés

Összeg ( E Ft )

1.

Pénzkészlet 2020. január 1-jén
ebből:

4 487

2.

Ÿ Bankszámlák egyenlege

3 953

3.

Ÿ Pénztárak és betétkönyvek egyenlege

534

4.

Bevételek ( + )

17 695

5.

Kiadások ( - )

19 859

6.

Záró pénzkészlet 2020. december 31-én
ebből:

2 323

7.

Ÿ Bankszámlák egyenlege

1 984

8.

Ÿ Pénztárak és betétkönyvek egyenlege

339

Nagyrábéi Önkormányzati Konyha

Sor-szám

Megnevezés

Összeg ( E Ft )

1.

Pénzkészlet 2020. január 1-jén
ebből:

4 699

2.

Ÿ Bankszámlák egyenlege

2 224

3.

Ÿ Pénztárak és betétkönyvek egyenlege

2 475

4.

Bevételek ( + )

74 780

5.

Kiadások ( - )

76 241

6.

Záró pénzkészlet 2020. december 31-én
ebből:

3 238

7.

Ÿ Bankszámlák egyenlege

1 583

8.

Ÿ Pénztárak és betétkönyvek egyenlege

1 655

33. melléklet

Nagyrábé Nagyközség Önkormányzata saját bevételeinek részletezése az adósságot keletkező ügyletből származó tárgyi fizetési kötelezettség megállapításához

Ezer forintban

Sor- szám

Bevételi jogcímek

2019. évi teljesítés

2020. évi előirányzat

2020. évi mód. előirányzat

2020. évi teljesítés

A

B

C

D

E

F

1.

Helyi adók

43 958

43 944

39 818

24 670

2.

Az önkormányzati vagyon és az önkormányzatot megillető vagyoni értékű jog értékesítéséből és hasznosításából származó bevétel

3.

Osztalék, a koncessziós díj és a hozambevétel

4.

Tárgyi eszköz és az immateriális jószág, részvény, részesedés, vállalat értékesítéséből vagy privatizációból származó bevétel

5.

Bírság-, pótlék- és díjbevétel

264

278

278

55

6.

Kezességvállalással kapcsolatos megtérülés

SAJÁT BEVÉTELEK ÖSSZESEN*

44 222

44 222

40 096

24 725

*Az adósságot keletkeztető ügyletekhez történő hozzájárulás részletes szabályairól szóló 353/2011. (XII.31.) Korm. Rendelet 2. § (1) bekezdése alapján.

34. melléklet

Többéves kihatással járó döntésekből származó fizetési kötelezettségek célok szrint, évenkénti bontásban

Ezer forintban

Sor-
szám

Kötelezettség
jogcíme

Kötelezettség-
vállalás
éve

Összes vállalt kötelezettség

2020. évig
teljesítés

Kötelezettségek a következő években

Még fennálló kötelezettség

2021.

2022.

2023.

2024.

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J=(F+…+I)

1.

Működési célú
hiteltörlesztés (tőke+kamat)

2.

............................

3.

............................

4.

Felhalmozási célú
hiteltörlesztés (tőke+kamat)

5.

............................

6.

............................

7.

Beruházás feladatonként

8.

9.

Felújítás célonként

10.

11.

Egyéb

345

195

150

150

12.

Bursa, Arany János program

345

195

150

150

13.

............................

14.

Összesen (1+4+7+9+11)

345

195

150

150

35. melléklet

Adósság állomány alakulása lejárt, eszközök, bel- és külföldi hitelezők szerinti bontásban 2020. december 31-én

Nagyrábé Nagyközség Önkormányzata

Ezer forintban

Sor- szám

Adósságállomány
eszközök szerint

Nem lejárt

Lejárt

Nem lejárt, lejárt összes tartozás

1-90 nap közötti

91-180 nap közötti

181-360 nap közötti

360 napon
túli

Összes lejárt tartozás

A

B

C

D

E

F

G

H=(D+…+G)

I=(C+H)

I. Belföldi hitelezők

1.

Adóhatósággal szembeni tartozások

0

0

2.

Központi költségvetéssel szemben fennálló tartozás

1 776

1 776

1 776

3.

Elkülönített állami pénzalapokkal szembeni tartozás

0

0

4.

TB alapokkal szembeni tartozás

0

0

5.

Tartozásállomány önkormányzatok és intézmények felé

0

0

6.

Szállítói tartozás

6 380

0

6 380

7.

Egyéb adósság

0

0

Belföldi összesen:

6 380

0

0

1 776

0

1 776

8 156

II. Külföldi hitelezők

1.

Külföldi szállítók

0

0

2.

Egyéb adósság

0

0

Külföldi összesen:

0

0

0

0

0

0

0

Adósságállomány mindösszesen:

6 380

0

0

1 776

0

1 776

8 156

36. melléklet

Önkormányzat tulajdonában álló gazdálkodó szervezetek működéséből származó kötelezettségek és részesedések alakulása a 2020. évben

Sorszám

Gazdálkodó szervezet megnevezése

Részesedés mértéke (%-ban)/ Tulajdonosi jog gyakorlásának formája

Részesedés összege (Ft-ban)

Működésből származó kötelezettségek összege XII. 31-én
(Ft-ban)

1.

Hajdú-Bihar Megyei Temetkezési Vállalat

részvényesi

529

2.

Debreceni Hulladék Közszolgáltató Nonprofit Kft.

Törzsbetét tulajdonosi

40

3.

Hajdú-Bihari Önkormányzatok Vízmű Zrt.

részvényesi

2 220

4.

Tiszamenti Regionális Vízművek

részvényesi

10

5.

Észak-alföldi regionális ivóvízminőség-javító program

51,64%

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

17.

ÖSSZESEN:

2 799

37. melléklet

Konszolidált mérleg

K12 - Önkormányzati (irányító szervi) konszolidált beszámoló - Konszolidált mérleg

#

Megnevezés

2019

2020

1

2

3

4

01

A/I Immateriális javak (=A/I/1+A/I/2+A/I/3)

8 716 128

6 365 949

02

A/II Tárgyi eszközök (=A/II/1+...+A/II/5)

1 267 698 561

3 055 600 214

03

A/III Befektetett pénzügyi eszközök (=A/III/1+A/III/2+A/III/3)

2 796 200

2 796 200

05

A) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK (=A/I+A/II+A/III+A/IV)

1 279 210 889

3 064 762 363

06

B/I Készletek (=B/I/1+…+B/I/5)

2 179 473

1 392 120

08

B) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK (= B/I+B/II)

2 179 473

1 392 120

10

C/II Pénztárak, csekkek, betétkönyvek (=C/II/1+C/II/2+C/II/3)

5 706 235

4 297 180

11

C/III-IV. Forintszámlák és Devizaszámlák (=C/III/1+C/III/2+CIV/1+C/IV/2)

195 582 082

167 127 306

12

C) PÉNZESZKÖZÖK (=C/I+…+C/IV)

201 288 317

171 424 486

13

D/I Költségvetési évben esedékes követelések (=D/I/1+…+D/I/8)

30 743 404

41 759 744

15

D/III Követelés jellegű sajátos elszámolások (=D/III/1+…+D/III/9)

267 000

452 240

16

D) KÖVETELÉSEK (=D/I+D/II+D/III)

31 010 404

42 211 984

17

E) EGYÉB SAJÁTOS ELSZÁMOLÁSOK (=E/I+…+E/II)

32 351

12 427 818

18

F) AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=F/1+F/2+F/3)

1 562 150

3 168 569

19

ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (=A+B+C+D+E+F)

1 515 283 584

3 295 387 340

20

G/I-III Nemzeti vagyon és egyéb eszközök induláskori értéke és változásai

1 336 011 598

1 336 011 598

21

G/IV Felhalmozott eredmény

156 740 612

-69 037 359

23

G/VI Mérleg szerinti eredmény

-225 777 971

15 616 690

24

G/ SAJÁT TŐKE (= G/I+…+G/VI)

1 266 974 239

1 282 590 929

25

H/I Költségvetési évben esedékes kötelezettségek (=H/I/1+…+H/I/9)

3 095 554

9 728 730

26

H/II Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek (=H/II/1+…+H/II/9)

7 908 158

8 246 297

27

H/III Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások (=H/III/1+…+H/III/10)

5 189 089

4 535 658

28

H) KÖTELEZETTSÉGEK (=H/I+H/II+H/III)

16 192 801

22 510 685

30

J) PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=J/1+J/2+J/3)

232 116 544

1 990 285 726

31

FORRÁSOK ÖSSZESEN (=G+H+I+J)

1 515 283 584

3 295 387 340