Berekböszörmény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2017 (XII.28..) önkormányzati rendelete
településképi rendelet
Hatályos: 2017. 12. 28- 2021. 08. 05
Berekböszörmény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2017 (XII.28..) önkormányzati rendelete
településképi rendelet
2017.12.28.
- az állami főépítészi hatáskörében eljáró Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal;
- Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság;
- Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság;
- Miniszterelnökség, mint a kulturális örökség védelméért felelős miniszter, valamint
- az erről szóló külön önkormányzati rendeletben partnerségi egyeztetésre megjelölt partne-
rek
véleményének kikérésével – a következőket rendeli el:
I.Fejezet
1.A rendelet célja, hatálya és alkalmazása
1. § E rendelet célja Berekböszörmény Község jellegzetes és értékes arculatának megóvása és az épített és a természeti környezet egységes védelme érdekében a helyi építésze- ti értékvédelemmel, a településképi követelményekkel és a településkép- érvénye- sítési eszközökkel kapcsolatos szabályok megállapítása.
E rendelet előírásait a mindenkor hatályos településrendezési eszközökkel együtt kel-
lene alkalmazni, azonban a település nem rendelkezik jóváhagyott HÉSZ-al.
2.Értelmező rendelkezések 2. §
E rendelet alkalmazásában:
1. Értékvizsgálat: a települési érték helyi védelem alá helyezésének szakmai megalapozá- sára szolgáló, megfelelő jogosultsággal rendelkező szakértő illetve tervező (műemléki szakértő, építész tervező, településtervező, táj- és kertépítész mérnök) által készített esztétikai, műszaki, történeti és természeti vizsgálatot tartalmazó munkarész.
2. Áttört kerítés: olyan kerítés, amelynek a kerítés síkjára merőleges átláthatósága 50%-
nál nagyobb mértékben nem korlátozott.
1. Részben áttört kerítés: olyan kerítés, amelynek a kerítés síkjára merőleges átláthatósága 50 és 90 % között korlátozott.
2. Tömör kerítés: olyan kerítés, amelynek a kerítés síkjára merőleges átláthatósága 90%-nál
nagyobb mértékben korlátozott.
1. Pasztellszín: a színek nagyon világos és kis telítettségű árnyalatai, melyeknek (a szín
mellett) csak fehértartalma van, fekete nincs.
1. Földszínek: (más néven terra színek) tört, sötét, meleg színek, melyek színtartománya a vörös-narancs- sárga-zöldessárga.
2. Rikító szín: nagyon élénk, erőteljes, figyelemfelkeltő színek, melyeknek nagy a színtelí- tettsége.
3. Majorszerű csoportosítás: Az épületek külterületen történő elhelyezésének az a módja, amikor az épületek viszonylag kis helyen, művelésből kivett területen, egyszerű különál- ló tömegekben (egy major területén) kerülnek elhelyezésre, nem szétszórtan, egymás- tól távol.
4. Cégér: a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint az egyes településrendezési sajátos jogin- tézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm\. rendelet 2. § (b) pontja szerinti épülettar- tozék.
5. Településkép, tájkép fő rálátási, kilátási irányai:
A településre bevezető országos utakon, külterületi meghatározó mezőgazdasági uta- kon, turisztikai, kerékpáros és gyalogos utakon település felé közeledve meghatároz- ható irány, melyből a település képe a közlekedő számára feltárul.
I.Fejezet
A HELYI VÉDELEM
3.A helyi építészeti örökség területi és egyedi védetté nyilvánítása, a védelem nyilvántartá-
sa, a védelem megszüntetése 3. §
1. A helyi védelem célja a település településképe és történelme szempontjából meg- határozó építészeti és természeti örökség kiemelkedő értékű elemeinek védelme, a jellegzetes épített és táji karakterének a jövő nemzedékek számára történő megóvása.
2. A helyi védettség alá helyezésről, annak megszűnéséről a Képviselő-testület dönt. A vé- detté nyilvánítást, annak megszüntetését települési Főépítész készíti elő.
3. Helyi érték védetté nyilvánítására vagy a védelem törlésére bármely jogi vagy termé- szetes személy, településrendezési terv keretében vagy önállóan készített örökség- védelmi hatástanulmány és önállóan készített értékvizsgálat is javaslatot tehet, me- lyet a jegyzőnél kell benyújtani. A javaslatnak az alábbiakat kell tartalmaznia:
1. a javasolt vagy érintett érték megnevezése,
2. a javasolt vagy érintett érték helyének meghatározása (utca, házszám, hely- rajzi szám), egyértelműsítés érdekében szükség esetén helyszínrajzi ábrázolás- sal,
3. a javaslattevő természetes vagy jogi személy, ez utóbbi esetén annak képvi- selőjének megnevezése, elérhetősége,
4. a javasolt vagy érintett érték fotódokumentációja, leírása, ismertetése,
5. a védelem fajtája,
6. a védetté nyilvánításra vagy a védelem megszüntetésére vonatkozó javaslat
indoklása.
1. A helyi értékvédelemmel járó nyilvántartást önkormányzati települési Főépítész készíti.
2. A védetté nyilvánított helyi értékek listáját és térképi ábrázolását e rendelet 4.
melléklete tartalmazza.
1. A védetté nyilvánított helyi értékek nyilvántartása - e rendelet 4. mellékletének megfelelően – tartalmazza a védetté nyilvánított helyi érték
1. megnevezését,
2. nyilvántartási számát,
3. azonosító adatait (alkotó megnevezése),
4. védelem típusát, rövid indokolását,
5. pontos helyét (utcanév, házszám, helyrajzi szám),
6. fotókat,
7. állapotfelmérésének adatait, állapotát befolyásoló átalakításokat, tevékenységeket történeti sorrendben,
8. a védett értékhez fűződő korlátozásokat,
9. a védett értékhez kapcsolódó támogatásokat.
2. A védetté nyilvánított helyi értéket, növényt, növény-együttest táblával meg kell jelölni a védett értéken, növény, növény-együttes esetén annak közvetlen környezetében. A tábla elkészíttetéséről, elhelyezéséről, fenntartásáról, pótlásáról az önkormányzat gondoskodik, azt a tulajdonos és a használó tűrni köteles.
3. A védettség megszüntetésére akkor kerülhet sor, ha a védetté nyilvánított helyi
érték
1. megsemmisül,
2. életveszélyessé válik, és az eredeti állapotba történő visszaállítása aránytalanul magas költséggel járna, illetve növényegészségügyi szempontból állapota vissza- fordíthatatlanul károsodik,
1. A védelem alapját képező értékeit helyreállíthatatlanul elvesztek, vagy a véde- lemmel összefüggő szakmai ismérveknek már nem felel meg,
2. magasabb rendű jogszabály által védettséget (műemléki, természetvédelmi)
kap.
1. A védettség megszüntetésére irányuló kérelem melléklete az állapotrögzítő dokumen-
táció, amely tartalmazza:
1. az érintett elem helyszínrajzát,
2. épület, vagy építmény esetén a felmérési tervet (alaprajz minden szintről,
metszetek, homlokzatok, műszaki leírás),
1. természeti érték állapotát bemutató leírást, felmérési tervet
2. fotódokumentációt,
3. amennyiben szükséges - épület, vagy építmény esetén tartószerkezeti tervezési területen jogosultsággal rendelkező, természeti érték esetén rendelkező okle- veles táj- és kertépítészmérnök, kertészmérnök által készített
– szakvéleményt.
1. A védettség megszüntetésére irányuló eljárásban a védetté nyilvánításra vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni.
4.A helyi védett érték fenntartása 4. §
1. A védetté nyilvánított helyi érték fenntartása a tulajdonos feladata, aki köteles annak
jó karbantartásáról gondoskodni.
1. A védettség alatt álló építményhez tartozó földrészlet, annak jellegzetes növényzete,
szobor, képzőművészeti alkotás, utcabútor és egyedi tájérték védelméről a tulajdonos- nak, kezelőnek gondoskodnia kell.
1. Felújítást, korszerűsítést megkezdeni és végezni, valamint a védett érték rendelteté- sét megváltoztatni csak településképi bejelentési eljárás alapján, e rendeletben fog- lalt részletes előírások betartásával lehet.
2. A fennmaradás feltétele az eredeti rendeltetésnek megfelelő használat. A használat a
védett értéket nem veszélyeztetheti.
1. A helyi védett érték tulajdonosa kérheti az önkormányzat támogatását a felújítás, helyreállítás és ezáltal az értékmegőrzés érdekében. A támogatás megítélésnek felté- tele a rendeltetésszerű használat.
2. A helyi védett érték tulajdonosa a tulajdonviszonyokban, a kezelőben és a haszná- lóban történt változásokat a jegyzőnek a változástól számított 30 napon belül köteles írásban jelezni. Ennek elmaradása esetén a védett értékre önkormányzati támogatás nem adható.
3. A közterületen álló védett fák esetenként szükséges növényvédelméről, rendszeres
fenntartásáról, az önkormányzat köteles gondoskodni szakértő bevonásával.
5.A helyi védett érték fogalma, annak fajtái 5. §
1. E rendelet alapján helyi védett értéknek minősül minden olyan, magasabb szintű jogszabály által nem védett épített alkotás és természeti érték, amely e rendelet 4. mellékletében felsorolásra, valamint térképi ábrázolásra került.
2. A helyi védett értékek kategorizálása:
1. helyi védett utcakép,
2. helyi védett épület
3. helyi védett természeti érték,
II.Fejezet
TELEPÜLÉSKÉPI SZEMPONTBÓL MEGHATÁROZÓ TERÜLETEK
6.A településképi szempontból meghatározó területek megállapítása
1. A településképi szempontból meghatározó területek megállapításának célja a tele- pülésszerkezet, településkarakter, tájképi elem és egyéb helyi adottság alapján az el- térő területhasználatnak megfelelően eltérő karakterű, telekszerkezetű, beépítésű, anyaghasználatú, zöldfelületi arányú területek egyedi arculati elemeinek fenntartása és megőrzése.
2. A településképi szempontból meghatározó területek térképi lehatárolását a belterü-
letre és a külterületre vonatkozóan e rendelet 1. melléklete tartalmazza.
1. Körösszakál település belterülete az alábbi eltérő karakterű területekre osztható:
2. Településközpont terület/1/
3. Településképileg védett terület /2/
Falusias lakóterületek/3/
1. Kereskedelmi és szolgáltató terület /4/
1. A (3) bekezdés szerinti, eltérő karakterű területek közül, településképi szempontból meghatározó területnek, e rendelet 1. mellékletében „Településképi jelentőségű terü- let”-ként lehatárolt településrészek tartoznak.
2. Településkép szempontból meghatározó terület. a (4) pont szerint meghatározott, bel- területen található településrészeken kívül:
1. régészeti érdekű terület és a régészeti lelőhely területe,
2. NATURA 2000 terület, különleges természet megőrzési terület, országos jelentő- ségű és a fokozottan védett természetvédelmi terület, „ex lege” védett– természeti emlék területek, az országos ökológiai hálózat magterülete és az öko- lógiai folyosó területe,
3. tájképvédelmi terület, egyedi tájérték területe,
4. helyi jelentőségű természetvédelmi terület és a védett természeti érték,
3. a) A településkép szempontjából meghatározó, természeti és régészeti védelemmel érintett 5. §(2) a) – (d) pontok szerinti területek településképi, településkarakteri szempontból a beépítésre nem szánt településrész részét képezik.
b) Területi lehatárolásukat a 4. § (3), (4) bekezdések előírásai figyelembe vételével, to- vábbá az országos jogszabályok alapján kell megállapítani.
III.Fejezet
A TELEPÜLÉSKÉPI KÖVETELMÉNYEK MEGHATÁROZÁSA
7.Építmények anyaghasználatára vonatkozó általános építészeti követelmények 7. §
1. Az anyaghasználatra vonatkozó követelmény kiterjed az építmény, és a sajátos épít- ményfajták építőanyagának településkaraktert befolyásoló valamely minőségi jellemző- jére, a település teljes közigazgatási területére vonatkozóan.
2. Tetőfedés: Tetőfedő anyagként a helyben hagyományos anyagokon és színeken kívül, más anyagok és színek nem alkalmazhatóak. Utcai homlokzaton, tájidegen építészeti elemek, anyagok, színezés nem alkalmazható. Ennek értelmében:
1. Földszintes épület tető héjazatául cserépfedésen, cserépmintázatú- nem tükröző felületű lemezfedésen, nád és fazsindelyen fedésen kívül, más nem alkalmazható.
2. Emeletes épületek esetében, az a) pontban felsoroltakon kívül, korcolt fémlemez fedés és természetes palafedés is alkalmazható.
3. A tetőfedő anyag színe, földszintes épület esetén csak sárgásvörös (natúr cserép színű) lehet. Kivételt képeznek az emeletes, környezetből kiemelkedő, közösségi épületek, ahol a szürke szín is alkalmazható.
4. Kiegészítő épületrészek (előtető, toronysisak, párkányok) a teljes tetőfelület 20% - át meg nem haladó össz felületű egyedi megformálású tetőfelületek) fémlemezzel történő fedése megengedett.
3. Homlokzatok: Színezésére a fehér és a pasztell árnyalatú földszíneken túl további színek nem alkalmazhatók. A színek közül nem használható olyan szín, mely nem illeszkedik, nem harmonizál az épület egyéb homlokzati és tetőfedő anyagainak színvilágához.
Az épületek homlokzatában a fehér, és a halvány meleg- pasztellszíneket, és a középtó- nusú drapp, barna és vörös árnyalatait, erősebb tónusok közül a vörösbarna- téglavörös tónusait lehet alkalmazni. Az erősebb drapp, barna és vörös árnyalatok, a téglavörös szín, elsősorban a lábazaton, valamint az oromfalak, és homlokzatok díszítésénél alkal- mazható. A hideg színek, vakolat színeként, (a halványzöld kivételével), valamint kerítés
és kapuk színeként, (a hagyományosnak számító szürkészöld színen kivételével) nem al- kalmazhatóak.
1. Kerítések:
1. A kerítések színében fehér és világos pasztel, vöröses-barna, szürkés- barna, szür- kés-zöld színeken és árnyalatain, valamint a szürke árnyalatain kívül mást nem le- het alkalmazni.
2. A kerítésmezőket deszka, léc, fémpálcás vagy kovácsoltvas kialakítással, vagy a ha- gyományosnak számító vízszintes tagolású előregyártott betonelemekből, valamint falazott kivitelben - vakoltan lehet készíteni.
3. Lábazat és osztás (mezőkre való osztás nélküli), tömör lemezkerítés nem építhető. Fémlemezből kerítés abban az esetben készíthető, ha osztásrendszerében, felületi struktúrájában, színében magán hordozza a deszkakerítés településképi jellemzőit.
8.Valamennyi településképi szempontból meghatározó területekre vonatkozó területi és egyedi építészeti követelmény:
1. Tetők hajlásszöge: A falusias lakó, és településközpont és településképileg védett öve- zetekben létesülő épületeket 35 - 45° között meghatározott dőlésszögű tetővel kell megvalósítani. Ez alól kivételt a manzárd tetővel kialakított épületek és a 8 méternél na- gyobb fesztávolságot áthidaló tetőszerkezetű magastetős épületek jelentenek.
2. Tetőszélesség és tetőidom összefüggése: Oldalhatáron álló beépítési mód esetében, amennyiben utcára merőleges tetőgerincű épület, épületrész kerül elhelyezésre, az épí- tési vonaltól számított 5,0 m mélységig, maximum 8,0 méter épületszélesség alkalmaz- ható, vagy a tetőt az utca felöl teljes kontyolással kell készíteni.
3. Közterületen megjelenő hátsókertek: A településközpont övezetekben övezetbe tarto- zó telkek esetében, a szemközti épületekre telekvéggel forduló ingatlanok esetében, a hátsó telekhatárt egységes építészeti megjelenést eredményező módon kell, az oda ke- rülő épülettel és azzal együtt megtervezett, legalább 20 %-ban tömör kerítéssel lezárni.
4. Kerítések:
1. A kapukat és a kerítéseket a településen hagyományosan kialakultnál magasabbra, vagy alacsonyabbra építeni, a közintézmények áttört- vagy jelzésszerű kerítései ki- vételéven nem megengedett.
2. A kerítéseken létesülő gyalogos bejáratot közrefogó oszlopok között (a kapu felett), a helyi hagyományoknak megfelelő vízszintes- vagy íves keretezés/ esőtető szerű felső lezárás készíthető.
3. A helyi hagyományoknak akkor felel meg a kerítés, ha:
ca) Előkertes beépítés esetén: lábazattal és függőleges oszlopokkal tagoltan, a tel-
jes utcai homlokzat hosszon áttört kerítésmezőkkel készül, vagy
cb) Előkert nélküli beépítési mód esetén, a főépület utcavonaltól távolabb történő
elhelyezésekor, vagy a ca) pont szerinti kerítés készül, vagy lábazattal és függőleges oszlopokkal tagoltan, tömör kerítésmezőkkel készül, de az utcai ablakos homlokzat előtt áttört kerítésmezővel.
cb) Utcavonalon álló épületelhelyezés esetén (kivéve a közösségi épületeket): Lá- bazattal és függőleges oszlopokkal tagoltan, tömör kerítésmezőkkel, vagy a ca) pont szerinti kerítés készíthető.
1. Függőleges tagolás nélküli (mezőkre történő osztás) és lábazat nélküli teljesen tö- mör kerítés nem létesíthető.
1. A kerítések anyag- és színhasználata a 7. §. (4) rendelkezései szerint.
1. A beépítés telepítési módja:
Az épületek építési helyen belüli elhelyezésének településképpel és hagyományos te- lekhasználattal összefüggő részletes szabályait, így a kötelező építési vonal helyét is, a Hész határozza meg.
1. Legmagasabb pont: Bizonyos rendeltetésű építmények (közösségi használatú épületek, kilátó, technológiai építmények) megengedhető legnagyobb magasságát a Hész. övezeti előírása meghatározhatja, illetve korlátozhatja
9.Településközponti terület /1/
1. Területi építészeti követelmények:
1. A beépítés telepítési módja: Az épületek építési helyen belüli elhelyezésének szabá- lyait, a terület sajátosságainak figyelembe vételével, előkert nélkül, vagy némi elő- kert létesítésével valósítható meg, a környezeti beépítések figyelembe vételével.
2. Szintszám: A beépítés földszintes / magastetős/ igény esetén tetőtér beépítéses, maximum I. emeletes épület építhető.
3. Kerítésalakítás: A közösségi- kereskedelmi- szolgáltató- vendéglátó tevékenység esetén, a kertet nem kötelező a közterülettől kerítéssel lehatárolni. Amennyiben kerítés készül, áttört kerítésmezővel kell készíteni, ami a lakóterületre jellemző ma- gasságtól eltérő is lehet. (alacsonyabb mint 1.80 m)
2. Egyedi építészeti követelmények:
1. Anyaghasználat: Az építmények anyaghasználatára vonatkozó, jelen rendelet 7. §.- ban meghatározott általános építészeti követelményeken szerint.
2. Tömegformálás:
ba) A településközpontban csak magastetős épületek helyezhetők el.
bb) A tetők formáját tekintve: az utcával párhuzamos vagy utcára merőleges tető- gerincű nyeregtetős épületek is építhetők.
10.Településképileg védett terület /2/
1. Területi építészeti követelmények:
1. A beépítés telepítési módja: Az épületek építési helyen belüli elhelyezésének szabá- lyait, a terület sajátosságainak figyelembe vételével az általános előírások határoz- zák meg, figyelembe véve a már kialakult beépítési módot, melyet követni kell.
A rendeltetési egységet magába foglaló épületet (és/vagy egy tároló épület) az ut- cavonalon, vagy a rendeltetési egységet magába foglaló épületet az utcavonaltól 1- 3,0 méter távolságra is el lehessen helyezni. Az épületek utcavonalhoz viszonyított távolságát (hagyományos értelemben előkert méretét, vagy előkert nélküliséget)
1. Szintszám: A beépítés földszintes.
2. Kerítésalakítás: Szabályai a 7. § (4) bekezdése szerint.
1. Egyedi építészeti követelmények:
1. Anyaghasználat: Az építmények anyaghasználatára vonatkozó, jelen rendelet 7. §.-
ban meghatározott általános építészeti követelményeken szerint.
1. Tömegformálás:
ba) Csak magastetős épületek helyezhetők el.
bb) A tetők formáját tekintve: utcára merőleges tetőgerincű (oromfalas, tűzfalas) lakóépületek helyezhetők el. Kerülendő a kontyolt, sátortetős és enyhe hajlás- sal bíró összetett tetők kialakítása.
1. Homlokzati kialakítás:
ca) Az utcára merőleges tetőgerincű épület utcai oromfalát az eresz magasságában (illetve annak 50 cm-es sávjában), ha az oromfalon egyébként nem készül burkolat, vízszintes homlokzati tagozattal kell ellátni.
cb) Utcára merőleges tetőgerincű épület utcai oromfalában erkély nem létesíthető.
1. Az utcában lévő fasorokat, de különösen az átmenő fő közlekedési út mentén (hársfasor védett természeti érték is egyben) kötelezően óvni kell bármilyen jellegű épület felújítás, átépítés esetén is.
11.Falusias terület /3/
11. § (1.) Területi építészeti követelmények:
1. A beépítés telepítési módja: Az épületek építési helyen belüli elhelyezésének szabá- lyait, a terület sajátosságainak figyelembe vételével az általános előírások határoz- zák meg, figyelembe véve a már kialakult beépítési módot.
A rendeltetési egységet magába foglaló épületet (és/vagy egy tároló épület) az ut- cavonalon, vagy a rendeltetési egységet magába foglaló épületet az utcavonaltól 1- 3,0 méter távolságra is el lehessen helyezni. Az épületek utcavonalhoz viszonyított távolságát (hagyományos értelemben előkert méretét, vagy előkert nélküliséget)
1. Szintszám: A beépítés földszintes, max. tetőteres
2. Kerítésalakítás: Szabályai a 7. § (4) bekezdése szerint.
1. Egyedi építészeti követelmények:
1. Anyaghasználat: Az építmények anyaghasználatára vonatkozó, jelen rendelet 7. §.- ban meghatározott általános építészeti követelményeken szerint.
2. Tömegformálás:
ba) Csak magastetős épületek helyezhetők el.
bb) A tetők formáját tekintve: utcára merőleges tetőgerincű (oromfalas, részleges vagy teljes kontyolású) nyeregtetős, az utcával párhuzamos tetőgerincű nye- regtetős oromfalas, vagy teljes kontyolású épületek egyaránt építhetőek, mert a különböző tetőformájú épületek változatossága jellemzi itt a településképet.
1. Homlokzati kialakítás:
ca) Az utcára merőleges tetőgerincű épület utcai oromfalát az eresz magasságában (illetve annak 50 cm-es sávjában), ha az oromfalon egyébként nem készül burkolat, vízszintes homlokzati tagozattal kell ellátni.
cb) Utcára merőleges tetőgerincű épület utcai oromfalában erkély nem létesíthető.
12.Kereskedelmi és szolgáltató terület /4/ 12. §
1. Területi építészeti követelményeknél a beépítés lehetősége – szabadonálló formá- ban valósítandó meg, magastetős kialakítással, azzal az ajánlással, hogy a tetőhaj-
lásszög 15-25 fok közé alakítható. Egy tömbben valósuljon meg, kerülni kell a az összetett alaprajzi kialakítást.
1. Anyagát tekintve törekedni kell a korszerű, és esztétikus anyagok alkalmazására és figyelembe kell venni a technológiai előírásokból származtatható épület homlokza- tára is kiható változásokat.
2. Betartandó a megközelítésre vonatkozó útügyi előírások, a környezetvédelmi zaj- hatások és esetlegesen a fényhatásokra illetve fényszennyezésre vonatkozó előírá- sok.
3. Minden esetben környezetbe illő (zárt, vagy részben áttört ) 2.0 m maximális ma- gasság kerítéssel kel ellátni.
13.Beépítésre nem szánt területek /5/ 13. §
A beépítésre nem szánt, településkép szempontjából meghatározó természet – és régészeti
védelemmel érintett területekbe ékelődő állattartó-, üzemi-. mezőgazdasági üzemi, különleges,
valamint tanya funkciójú épületek tájba illesztési szabályai:
1. A mezőgazdasági építmények szabadon állóan, vagy majorszerűen csoportosítva kell elhelyezni. Az épületek homlokzati képében a fehér, vagy (a tájban hagyomá- nyosan alkalmazott világos színű) homlokzati megjelenés az előírás. Tájidegen szí- nezés (pl. kék, élénkpiros, stb.), nem alkalmazható. Az épületeket magas tetővel kell kialakítani.
2. Az építmények megengedett legnagyobb épületmagassága ne haladja meg a tájra jellemző, hagyományos épületek magasságát. Ezen előírás alól kivételt képeznek a mezőgazdasági üzemi területeken létesülő technológiai építmények, de ezen épít- mények esetében az épület falazata, tetőzete se készüljön tükröződő felülettel.
3. Tájképet zavaró építménynek számítanak, ezért nem helyezhetők el olyan építmé- nyek, melyek a táj alapvetően hagyományos jellegével szemben erősen modern, ipari mezőgazdasági karaktert hordoznak, a hagyományos tájalkotó elemektől, a tájból erőteljesen elütnek.
14.A helyi védelemben részesülő területekre és elemekre vonatkozó építészeti követelmények
1. A település helyi védett épületeinek, építményeinek, természeti értékeinek felsorolását és térképi ábrázolását e rendelet 4. melléklete tartalmazza. (jelenleg nincs)
2. Helyi védett utcakép esetén
1. megőrzendők az utcakép értéket adó jellegzetességek, illetve új épület építése esetén alkalmazandó építészeti jellegzetességek:
aa) utcavonalhoz viszonyított helyzet (utcavonalon álló, vagy meghatározott mé- retű előkertes) épületelhelyezés,
ab) Tetőidom formája, tetőgerinc irányultsága
ac) Oromfal léte- vagy nem léte, illetve kialakításának módja
ad) kialakult magassági értékek közötti ereszmagasság, homlokzatmagasság, ae) Az épületek jellegzetes tömegarányai és tömegformálása,
af) A homlokzaton alkalmazott színvilág, és díszítések formavilága
ag) A kerítések jellegzetességei (magassága, szín- és formavilága, lábazat és kerí-
tésmezők arányai, kerítésmezők átláthatóságának módja, alkalmazott anyagok.)
1. az épületek bővítése az épület mögött, az oldalhatár mentén hosszirányban tör- ténhet. Ha a telekszélesség lehetővé teszi, az épületek bővítése udvari kereszt- szárnnyal is megoldható, de a keresztszárny szélessége a főépület (meglévő épü- let) szélességét nem haladhatja meg, és csak azzal azonos hajlásszögű, szimmet- rikus nyeregtetővel fedhető,
1. Helyi védett épület, vagy építmény esetén: (jelenleg nincs)
1. A helyi egyedi védett épület felújítása, átalakítása, bővítése, korszerűsítése során meg kell őrizni az épület:
aa) tömegformáját, tömegarányait, ab) tetőformáját, tetőfelépítményeit, ac) homlokzati tagozatait,
ad) homlokzati díszítőelemeit,
ae) nyílásrendjét, nyílásosztását és nyílásméreteit,
af) nyílászáróinak, falfelületének, lábazatának, tetőfedésének anyaghasználatát.
1. Az eredeti állapot szerinti épülettartozékok, különösen rács, vasalat, világítótest, korlát, kerítés, helyettesíthetők.
2. A helyi védett épület homlokzati színezésénél a környezetébe illeszkedő színezést, vagy ha fellelhető az eredeti színt kell elsősorban alkalmazni. Kerülni kell a rikító színeket és a túlzott kontrasztokat.
3. A helyi egyedi védett épületeket bővíteni oly módon lehet, hogy a bővítésnek a vé- dett épület eredeti állapotának formai megjelenésével, szerkezetével, anyagaival összhangban kell lennie.
4. A helyi egyedi védett épületeket belső korszerűsítése, belső átalakítása, tetőterének beépítése a védett értékek megőrzését szolgáló szabályok betartása mellett meg- engedett.
5. A helyi egyedi védett épületek közterületről látható homlokzatán épületgépészeti berendezések, azok tartozékai nem, hirdetés és reklám csak a rendeltetésével ösz- szefüggően helyezhető el.
6. A helyi egyedi védelem alá helyezett védett érték nem védett részei - amennyiben ezt egyéb jogszabályok nem tiltják - bonthatóak és az épülethez illő épületrésszel bővíthetőek. A változtatások a védett érték jellegét nem módosíthatják, építészeti értékét nem csökkenthetik.
15.Reklámhordozókra vonatkozó településképi követelmények
1. Reklámhordozó és reklám – jelen rendeletben foglalt kivételekkel – az országos érvényű jogszabályok szerint helyezhető el. Erre elsősorban a település külterülete (a mezőgazda- sági területek) alkalmasak.
2. Építési reklámháló kihelyezésére vonatkozó kérelem esetén, az építési tevékenységi idő- tartamára az önkormányzat településképi bejelentési eljárásban engedélyezheti az épí- tési reklámháló kihelyezését, ha a tulajdonos igazolja a felújítás megkezdését.
3. Helyi népszavazás, települési rendezvény, vagy a település szempontjából jelentős ese- ményről való tájékoztatás érdekében az esemény napját megelőző legfeljebb 5 naptári hét időszakban az eseményre vonatkozó hirdetmények elhelyezhetők a településen.
4. Az épületek homlokzatain elhelyezhető cégéreket, cég- és címtáblákat és üzlet felirato-
kat úgy kell kialakítani, hogy azok szervesen illeszkedjenek a homlokzatok meglévő, vagy tervezett vízszintesés függőleges tagolásához, a nyílászárók kiosztásához, azok ritmusá- hoz úgy, hogy együttesen összhangban legyenek az épület építészeti részletképzésével, színezésével, építészeti hangsúlyaival.
1. Utólagos elhelyezésénél az (4) bekezdésben foglaltakon túl biztosítani kell, hogy a be- rendezés épületdíszítő tagozatot nem takarhat el.
2. Közvilágítási berendezésen, hírközlési oszlopon reklám célú felület nem helyezhető el.
16.Egyéb műszaki berendezésekre vonatkozó településképi követelmények
1. A település igazgatási területén hírközlést szolgáló antennatornyok, ha egyéb előírás va- lamely területen egyénként ezt nem tiltja, elhelyezhető, de belterületen csak akkor, ha egyéb közösségi funkciót is ellátó építményen kerül elhelyezésre, vagy ilyen funkciót is el- látó módon létesül. (pl: kilátó, vadász les, templomtorony, tűzjelző torony, víztorony, stb)
2. Hírközlést szolgáló antennatornyot nem szabad elhelyezni:
1. a lakóterület határától 50 méteren belül,
2. védett természeti területen,
3. az ökológiai hálózat magterület övezetébe tartozó területen.
3. Helyi védett utcakép és helyi védett épület esetén az épület közterület felől látható homlokzati- és tetőfelületein, elő- és oldalkertjében, kerítésén parapet-konvektor, vagy klímaberendezés kültéri egysége, továbbá közművezetékek nem helyezhetők el.
4. A településen törekedni kell a légvezetékes kábelhálózatok egy tartószerkezeten történő elhelyezésére.
5. Közművezetékek, járulékos közműlétesítmények elhelyezésénél a településképi meg-
jelenésre, esztétikai követelmények betartására is figyelemmel kell lenni.
1. Középnyomású földgázellátású területeken telkenként egyedi nyomásszabályozókat kell elhelyezni. A tervezett gáznyomás-szabályozók az épületek utcai homlokzatára nem helyezhetőek el. A berendezés a telkek előkertjében, udva- rán, vagy az épület alárendeltebb homlokzatára szerelhetőek.
2. Közszolgálati hírközlési antennák a településkép, a tájkép fő rálátási, kilátási irányai-
ban nem létesíthetők.
IV.Fejezet
ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁSI ÉS ÖSZTÖNZŐ RENDSZER
17.Helyi védelemmel érintett ingatlanok támogatási rendszere
1. Az ingatlantulajdonosnak a védettséggel összefüggésben szükségessé váló, a jó kar- bantartást meghaladó munkálatok – ezen belül a műemléki szakértés, előkészítő ku- tatás, rekonstrukciós tervezés, értékvizsgálati munkarészek
Elkészítése, építési munkák – finanszírozásához az Önkormányzat évente meghatáro-
zott keretösszeg erejéig támogatást adhat.
1. A támogatás forrását az Önkormányzat tárgyévi költségvetési rendelete tartalmazza, melynek felhasználására pályázatot kell kiírni.
2. A támogatás mértéke nem lehet több, mint a bekerülési összeg legfeljebb 50 %- a, amely tartalmazza az áfát, az egyéb adókat és a közterheket is.
3. Támogatásban csak az a pályázó részesülhet, aki a tervezett felújításhoz a támoga-
táson felül szükséges önrésszel rendelkezik, és a saját forrás rendelkezésre állását pénzintézet által kiállított dokumentummal igazolja.
1. A pályázat benyújtásának időpontja előtt megkezdett előkészítési és építési munkához támogatás nem nyújtható.
2. A pályázatokról a Képviselő-testület a benyújtási határidőt követő 30 napon belül dönt.
3. A nyertes pályázóval az önkormányzat támogatási szerződést köt.
4. Az önkormányzat a támogatás összegéből legfeljebb 10% előleget biztosíthat, melyet a támogatási szerződés aláírását követően 8 napon belül kell folyósítani.
5. A támogatási szerződésben foglaltak teljesítéséről a támogatott írásban nyilatkozik, melyhez a támogatás felhasználását bizonyító számlákat eredeti példányban becsatolja. A teljesítést a jegyző ellenőrzi.
V.Fejezet
TELEPÜLÉSKÉP-ÉRVÉNYESÍTÉSI ESZKÖZÖK
18.A településkép-védelmi tájékoztatás és szakmai konzultáció
1. A településkép-védelmi tájékoztatás és szakmai konzultáció kötelező
1. minden olyan építési tevékenység esetén, mely a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről szóló
155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet hatálya alá esik és helyi védett utcaképpel érintett, vagy településképi szempontból meghatározó terüle- ten található, (településközpont)
2. minden olyan építési engedély nélkül végezhető építési tevékenység esetén, me-
1. településképi szempontból meghatározó területen az építmények homlokzatán cégérek, cégtáblák és cégfeliratok elhelyezése esetén,
1. A településkép-védelmi tájékoztatás és szakmai konzultáció a települési főépítész, an- nak hiányában a polgármester feladata.
2. A településkép-védelmi tájékoztatást és szakmai konzultációt – az (1) bekezdésben fog- laltakon kívül - bármely természetes vagy jogi személy, jogi személyiséggel nem rendel- kező szervezet írásban kezdeményezheti a főépítésznél, annak hiányában a polgármes- ternél. Ebben az esetben a kérelemnek tartalmaznia kell, a településképet érintően ter- vezett tevékenység rövid leírását. Ebben az esetben a kérelemnek tartalmaznia kell, a településképet érintően tervezett tevékenység rövid leírását.
3. A településkép-védelmi tájékoztatást és szakmai konzultációt legalább 8 nappal az épí- tési tevékenység megkezdése előtt, illetve a kérelem benyújtását követő 8 napon belül le kell folytatni.
4. A településkép-védelmi tájékoztatásról és szakmai konzultációról a főépítész, illetve an- nak hiányában a polgármester emlékeztetőt készít, amelyben rögzített javaslatok és nyi- latkozatok mindkét félre nézve kötelezőek.
5. A településkép-védelmi tájékoztatás és szakmai konzultáció díjmentes.
19.A településképi bejelentési eljárás
1. Településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni:
1. meglévő építmények rendeltetésének részleges vagy teljes megváltoztatása, rendeltetési egység számának megváltoztatása esetén,
2. közterületen vagy közhasználatú magánterületen információs vagy más célú be- rendezés elhelyezése, átalakítása, megváltoztatása esetén.
1. Amennyiben az (1) bekezdés c) pontja szerinti információs vagy más célú berendezések elhelyezésére közterületen kerül sor, a közterület használatára szerződés csak a telepü- lésképi bejelentési eljárás lefolytatását követően, a bejelentés tudomásulvételét tartal- mazó igazolás alapján, és az abban meghatározott kikötések figyelembevételével köthe- tő.
2. A településképi bejelentési eljárás az ügyfél által a polgármesterhez benyújtott – a
1. melléklet szerinti bejelentő lap papíralapú benyújtásával – bejelentésre indul. A be jelentéshez papíralapú dokumentációt vagy a dokumentációt tartalmazó digitális adat hordozót kell mellékelni.
1. A dokumentációnak – a bejelentés tárgyának megfelelően – a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló kor- mányrendeletben előírt munkarészeket kell tartalmaznia.
1. A tevékenység a bejelentés alapján – a polgármester által kiadott igazolás birto- kában, az abban foglalt esetleges kikötések figyelembevételével – megkezdhető, ha ahhoz egyéb hatósági engedély nem szükséges.
2. A polgármester által kiadott igazolás érvényessége az igazolás kiállításának dátum- ától számítva:
1. állandó építmény esetén végleges,
2. legfeljebb 180 napig fennálló építmény esetén legfeljebb180 nap,
3. Reklámcélú hirdetmény és hirdető-berendezése – kivéve cégér – esetén legfel-
jebb 2 év,
1. cégér, valamint cégjelző- és címjelző hirdetmények és hirdető-berendezései esetén a működés befejezésének időpontja, de legfeljebb 5 év,
2. Útbaigazító hirdetmény esetén a működés befejezésének időpontja, de legfel- jebb 2 év.
20.A településképi kötelezés
1. A polgármester a településképi követelmények teljesítése érdekében - hivatalból,
vagy kérelemre – településképi kötelezést rendelhet el.
1. A településképi kötelezés településkép-védelmi tájékoztatás és szakmai konzultáció, beépítési, helyrehozatali, illetve beültetési kötelezettség lehet.
2. A polgármester a kötelezési eljárásban az érintett ingatlan tulajdonosát - a helyi építé- szeti értékek, a településkép védelme érdekében - az ingatlan beépítésére, építmény, építményrész felújítására, átalakítására vagy elbontására, az ingatlan növényzettel való beültetésére, hatósági határozatban kötelezheti.
1. A polgármester a hatósági határozatban, foglaltak be nem tartása esetén figyel-
meztetést tartalmazó felszólító levelet küld az érintettnek.
1. Amennyiben a felszólításra az elkövető 8 napon belül nem reagál, a Képviselő- testület településképi bírságot szabhat ki, melyet az önkormányzat által megküldött be-
fizetési csekken kell teljesíteni.
1. A településképi bírság összege:
1. helyi védett utcaképet, vagy helyi védett egyedi építészeti értéket érintő mu- lasztás esetén 0-tól 200 000 forintig
2. településképi szempontból meghatározó területet érintő mulasztás esetén
1. reklámhordozókra és egyéb műszaki berendezésekre vonatkozó mulasztás esetén
1. A kötelezettség érvényesítésére a közigazgatási végrehajtás szabályait kell alkalmazni, ha annak önkéntes teljesítése elmaradt.
VI.Fejezet
ZÁRÓ ÉS ÁTMENETI RENDELKEZÉSEK
21.Hatálybalépés
21. § E rendelet 2017. december 28. napján lép hatályba.
22.Átmeneti rendelkezések
22. § E rendelet előírásait csak a 2017. december 28. után indult eljárásokban kell alkalmazni.
Berekböszörmény 2017. december 28.
Nagy Ernő s.k. Urayné Szilágyi Márta s.k.
polgármester jegyző