Szervezeti és Működési Szabályzatról
Esztár Község Önkormányzatának 13/2011. (V. 30.) önkormányzati rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatról
Hatályos: 2014. 07. 30- 2014. 11. 29Szervezeti és Működési Szabályzatról
Esztár Község Önkormányzatának 13/2011. (V. 30.) önkormányzati rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatról
2014-07-30-tól 2014-11-30-ig
13/2011. /V. 30./ számú Rendelet
Esztár Község Önkormányzatának
Szervezeti és Működési Szabályzatáról
A Magyar Köztársaság Alkotmánya három kiemelkedően fontos jogot biztosít az önkormányzatoknak: az önállósághoz való jogot, a demokratikus helyi hatalomgyakorláshoz való jogot, valamint az önkormányzati jogok bírósági védelméhez való jogot.
E jogok biztosításával olyan önszerveződő helyi hatalomgyakorlás valósult meg, amelyben a lakosság közvetlenül, illetve választott helyi képviselői útján – a törvény keretei között – önállóan intézheti a helyi közügyek széles körét.
Esztár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete /a továbbiakban: képviselő-testület/ önállóan, szabadon, demokratikus módon, széleskörű nyilvánosságot teremtve intézi a település közügyeit, gondoskodik a közszolgáltatásokról, a helyi hatalom önkormányzati típusú gyakorlásáról.
Előbbiekre figyelemmel Esztár Község Önkormányzatának Képviselőtestülete Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011.évi CLXXXIX. törvény 42. §. 2. pontban foglalt felhatalmazás alapján – szervezetének kialakítása és működésének meghatározására /a továbbiakban: SZMSZ/ - a következő rendeletet alkotja:
I.Fejezet
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
- §.
A képviselő-testület és szervei számára a jogszabályokban foglalt feladat- és hatásköri, szervezeti és működési előírásokat a jelen SZMSZ-ben foglaltak figyelembe vételével kell alkalmazni.
2.§.
(1)Az önkormányzat hivatalos megnevezése: Esztár község Önkormányzata.
(2)Az önkormányzat székhelye: 4124.Esztár, Árpád u. 1.sz.
(3)Az önkormányzati jogok gyakorlásával felruházott szervezet: Esztár Község Önkormányzatának Képviselőtestülete
(4)Illetékességi területe: Esztár község közigazgatási területe.
3. §.
(1) Az Önkormányzat jelképei: a címer, a zászló és a pecsét.
(2) Az Önkormányzat jelképeit és azok használatának rendjét külön rendelet állapítja meg.
4. §.
Az önkormányzat hivatalos lappal nem rendelkezik, az önkormányzat közérdekű közleményeit a Közös Önkormányzati Hivatal hirdetőtáblájára kifüggesztve kell kihirdetni.
5.§.
Az Önkormányzat – feladatainak eredményes megoldása érdekében – együttműködik a szomszédos községek önkormányzataival, továbbá a kistérségi, megyei, regionális, önkormányzati, közigazgatási és fejlesztési intézményekkel. A koordináció keretében közvetlen cél a koncepciók, elképzelések kidolgozásában való közvetlen részvétel valamint azok egyeztetése a helyi elképzelésekkel.
A folyamatos és rendszeres kapcsolattartás a polgármester, illetve a jegyző feladata.
II.Fejezet
AZ ÖNKORMÁNYZAT JOGÁLLÁSA, FELADAT ÉS HATÁSKÖRE
6.§.
(1) Az Önkormányzat jogi személy. Az önkormányzati feladat- és hatáskörök főszabályként a képviselő-testületet illetik meg, melyeket jelen rendeletben vagy más önkormányzati rendeletben megállapított szabályok szerint a polgármesterre, a bizottságaira, törvényben meghatározottak szerint társulására ruházhatja.
(2)A Képviselőtestületet a polgármester képviseli.
(3) A Képviselőtestület ellátja a jogszabályokban ráruházott és az önként vállalt feladatokat és hatásköröket. A Képviselőtestület által átruházott hatáskör tovább nem ruházható.
7.§.
(1)Az Önkormányzat kötelező feladatai:
- egészséges ivóvízellátás
- óvodai nevelés, általános iskolai oktatás és nevelés,
- egészségügyi és szociális alapellátás,
- közvilágítás,
- helyi közutak és a köztemető fenntartása,
- helyi közutakon, a helyi önkormányzat tulajdonában álló közforgalom elől el nem zárt magánutakon, valamint tereken, parkokban és egyéb közterületeken közúti járművel történő várakozás (parkolás) biztosítása,
- nemzeti és az etnikai kisebbségek jogainak érvényesülésének biztosítása.
(2) Az Önkormányzat önként vállalt feladatai:
a. a település rendezése és a település fejlesztése,
- az épített és természeti környezet védelme,
- a vízrendezés, a csapadékvíz elvezetése és csatornázás,
- a köztisztaság biztosítása,
- gondoskodás a helyi tűzvédelemről és a közbiztonság helyi feladatairól,
- közreműködés a foglalkoztatás megoldásában,
- szociális szakosított ellátás nyújtása ápolást, gondozást nyújtó intézmény fenntartásával,
- gyermek és ifjúsági feladatokról való gondoskodás,
- a közművelődési tevékenység és a sport támogatása,
- az egészséges életmód közösségi feltételeinek elősegítése.
(3)Az Önkormányzat a törvény szerint nem a kötelezően ellátandó feladatok közé tartozó önként vállalt feladatait a lakosság igényei és az önkormányzat anyagi lehetőségei függvényében határozza meg.
8.§.
Az Önkormányzat megbízatásának időtartamára vagy azt meghaladó időszakra gazdasági programot készít.
9.§.
A Képviselő-testület kizárólagos hatáskörébe tartozik:
a. a rendeletalkotás,
b. szervezetének kialakítása és működésének meghatározása, továbbá a törvény által hatáskörébe utalt választás, kinevezés, megbízás, illetve a választás, kinevezés megbízás alkalmával a személyi alapbér összegszerű meghatározása,
c. helyi népszavazás kiírása, az önkormányzati jelképek, kitüntetések é elismerő címek meghatározása, használatuk szabályozása, díszpolgári cím adományozása,
d. a gazdasági program, a hitelfelvétel , a kötvénykibocsátás, a kölcsönfelvétel vagy más adósságot keletkeztető kötelezettségvállalás, államháztartáson kívüli forrás átvétele, átadása, e. önkormányzati társulás létrehozása, megszüntetése, abból történő kiválás, a társulási megállapodás módosítása, társuláshoz, érdekképviseleti szervezethez való csatlakozás, abból történő kiválás,
f. megállapodás külföldi önkormányzattal való együttműködésről, nemzetközi önkormányzati szervezethez való csatlakozás, abból történő kiválás,
g. intézmény és önkormányzati vállalkozás alapítása, átszervezése, megszüntetése,
h. közterület elnevezése, köztéri szobor, műalkotás állítás,
i. eljárás kezdeményezése az Alkotmánybíróságnál,
j. a bíróságok népi ülnökeinek a megválasztása,
k. állásfoglalás intézmény átszervezéséről, megszüntetéséről, ellátási, szolgáltatási körzeteiről, ha a szolgáltatás a települést is érinti,
l. települési képviselő, polgármester méltatlansági és vagyonnyilatkozati eljárással kapcsolatos, továbbá összeférhetetlenségi ügyében való döntés
m. az önkormányzati képviselői megbízatás megszűnéséről való döntés, ha a képviselő egy éven át nem vesz részt a képviselő-testület ülésén,
n, a településfejlesztési eszközök és a településszerkezeti terv jóváhagyása,
o. területszervezési kezdeményezés
p) véleménynyilvánítás olyan ügyben, amelyben törvény az érdekelt önkormányzat álláspontjának a kikérését írja elő,
r.) helyi jelentőségű védett természeti terület védetté nyilvánítása,
s. amit törvény a képviselő-testület át nem ruházható hatáskörébe utal.
10.§.
(1)A képviselő-testület a hatáskör gyakorlás átruházásáról, illetőleg visszavonásáról annak felmerülésekor dönt.
(2)A képviselő-testület az átruházott hatáskör gyakorlójának utasításokat adhat, illetőleg a gyakorló szervet beszámoltathatja.
(3)A képviselő-testület által átruházott hatáskörök tovább nem ruházhatók.
(4)Az átruházott hatáskör gyakorlója – az e kereten belül tett – intézkedéseiről, azok eredményeiről a soron következő ülésen beszámol.
11.§.
A képviselő-testület feladat- és hatáskörét érintő törvényi változásokról, az átruházhatóság törvényi feltételeiről a jegyző a képviselő-testületet a napirend előtt feladatok keretén belül tájékoztatja.
III.Fejezet
Az ÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETÉRE, MŰKÖDÉSÉRE
VONATKOZÓ SZABÁLYOK
12.§.
(1) A Képviselőtestület tagjainak száma: 7 fő. A képviselők névsorát az l. sz. függelék tartalmazza.
(2) A polgármester tagja a Képviselőtestületnek, a testület határozatképessége, döntéshozatala, működése szempontjából települési képviselőnek tekinthető.
13.§.
A Képviselőtestület ülése
A képviselőtestület alakuló, rendes és rendkívüli ülést tart.
14.§.
Az alakuló ülés
(1)Az alakuló ülés részletes szabályait Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 43.§-a tartalmazza.
(2) Az alakuló ülés minimális napirendje:
- A választási bizottság tájékoztatója a választás eredményéről, megbízólevelek átadása.
- Az önkormányzati képviselők és a polgármester eskütétele.
- A polgármesteri program ismertetése.
- A polgármester illetményének, tiszteletdíjának megállapítása,
- SZMSZ módosítása, bizottságok megválasztása.
- Alpolgármester választása titkos szavazással, eskütétele.
- Az alpolgármester illetményének megállapítása.
- Megbízás adása az SZMSZ felülvizsgálatára.
- Egyebek.
15.§.
Rendes ülés
(1) A Képviselőtestület szükség szerint, de évente legalább 6 ülés tart. Az ülések időpontját a Képviselőtestület az évenként elfogadandó munkatervben határozza meg.
(2) A képviselőtestületi ülés meghívóját, illetve az egyes napirendi pontok előterjesztéseit a képviselőknek, a tanácskozási joggal meghívottaknak és a részvételi joggal jelenlévőknek, olyan időpontban kell megküldeni, hogy azok azt az ülés előtt 3 munkanappal megkapják. Ettől eltérni csak kivételesen és a polgármester előzetes engedélyével lehet.
16. §.
Rendkívüli ülés
(1) A polgármester a Képviselő-testületet a munkatervtől eltérő időpontban is összehívhatja.
(2) Halasztást nem tűrő, indokolt esetben a Képviselő-testület ülése formális meghívó nélkül, szóban vagy telefonon is összehívható a 15.§. (2) bekezdésében foglaltak figyelmen kívül hagyásával.
(3)A polgármester rendkívüli ülést köteles összehívni
a. a képviselők legalább egynegyedének indítványára,
b. a Képviselő-testület bizottságának a napirendet is tartalmazó indítványára.
(4) Amennyiben a polgármester a /3/ bekezdés szerinti kötelezettségének l5 napon belül nem tesz eleget, az ülést a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Vezetője hívja össze.
(5)Az indítványt a polgármesternél írásban kell beterjeszteni. A polgármester az indítvány benyújtásától számított legkésőbb 8 napon belül köteles gondoskodni az ülés összehívásáról.
(6) Rendkívüli ülés kitűzhető a rendes képviselő-testületi ülés időpontjára is.
17.§.
Az ülés összehívása
(1) A Képviselőtestületet a polgármester hívja össze, akadályoztatása esetén az Őt helyettesítő alpolgármester gondoskodik a Képviselőtestület összehívásáról az Önkormányzat székhelyére.
(2) A polgármesteri és az alpolgármesteri tisztség egyidejű betöltetlensége, illetőleg tartós akadályoztatásuk esetén a Képviselőtestület ülését a korelnök hívja össze.
(3)A Képviselőtestület rendes ülésének időpontjáról, helyéről és napirendjéről a lakosságot a Közös Önkormányzati Hivatal hirdetőtáblájára történő kifüggesztéssel tájékoztatni kell.
18.§.
(1) A Képviselőtestület ülésére meg kell hívni:
a.a képviselőket,
b.a jegyzőt,
c.kisebbséget érintő napirend tárgyalásakor a kisebbség helyi szószólóját,
d.akinek részvételét a polgármester szükségesnek tartja,
e.akinek részvételét jogszabály kötelezővé teszi
f.önkormányzati intézmények vezetőit,
g.önkormányzati bizottságok tagjait.
(2) A képviselőtestület ülésén a képviselők szavazati joggal vesznek részt, amely magában foglalja a tanácskozás jogát is.
(3) A meghívottakat – a képviselőkön és a jegyzőn kívül – csak a részvételüket megalapozó napirendi ponthoz kapcsolódóan illeti meg a tanácskozás joga.
Az ülések nyilvánossága
19.§.
(1) A Képviselőtestület ülése nyilvános.
(2) A Képviselőtestület zárt ülést tart : választás, kinevezés, felmentés, vezetői megbízás adása, illetőleg visszavonása, fegyelmi eljárás megindítása és állásfoglalást igénylő személyi ügy tárgyalásakor, ha az érintett a nyilvános tárgyalásba nem egyezik bele; továbbá önkormányzati hatósági, összeférhetetlenségi, méltatlansági, kitüntetési ügy tárgyalásakor, fegyelmi büntetés kiszabása, valamint vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárás esetén.
(3) A Képviselőtestület zárt ülést rendelhet el: a vagyonával való rendelkezés és az általa kiírt pályázat feltételeinek meghatározásakor, a pályázat tárgyalásakor, ha a nyilvános tárgyalás az önkormányzat vagy más érintett üzleti érdekét sértene.
(4) Zárt ülésen a Képviselőtestület tagjai , a jegyző, az aljegyző, a jegyző által – a polgármester egyetértésével – kijelölt hivatali dolgozó, továbbá meghívás esetén az érintett és a szakértő vesz részt. Törvény előírhatja, mely esetben kötelező az érintett meghívása.
(5) Zárt ülés megtartását a polgármester, bármely képviselő és a jegyző indítványozhatja.
(6) Zárt ülés elrendeléséről a Képviselőtestület minősített többséggel határoz.
(7) Zárt ülésről külön jegyzőkönyvet kell készíteni, melybe csak a képviselők, a tárgyban közvetlenül érintettek, hivatalos megbízottaik, a polgármester és a jegyző tekinthet be. A zárt ülésen hozott, - a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXVIII. tv. alapján – közérdekű adatnak minősülő döntésről, adatról tájékoztatni kell a nyilvánosságot.
20.§.
(1) A hallgatósági a nyilvános ülésen csak a részére kijelölt helyen foglalhat helyet.
(2)Ha a hallgatósági az ülést zavarja, az elnök a rendzavarót, vagy ha annak személye nem állapítható meg, a teljes hallgatóságot az ülésről kiutasíthatja.
(3)Azt, aki az ülés helyiségében az ülés tartama alatt jogosulatlanul tartózkodik, az elnök távozásra hívhatja fel, szükség esetén kiutasíthatja.
(4)A hallgatóságból a témához hozzászólni kívánó részére a polgármester adja meg a szót.
Az ülés elnöke és az elnök jogköre
21.§.
(1) A Képviselőtestületi ülés elnöke a polgármester.
(2) A polgármester akadályoztatása esetén az alpolgármester, mindkettőjük akadályoztatása esetén a korelnök látja el az ülés elnökének teendőit.
22.§.
(1) Az elnök a Képviselőtestület ülését
a.összehívja, megnyitja, berekeszti, vezeti,
b.megállapítja a határozatképességet, számbaveszi az igazoltan, igazolatlanul távollévőket,
c.tájékoztatást ad a két ülés közötti eseményekről, beszámol a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, felkéri a bizottság elnökét, hogy adjon tájékoztatást a bizottság átruházott hatáskörében tett intézkedéséről,
d.előterjeszti a napirendi javaslatot, tájékoztatást ad a sürgősségi indítványokról,
e.napirendi pontonként megnyitja, vezeti, illetőleg bezárja a vitát, szavazásra bocsátja a döntési javaslatokat, megállapítja a szavazás eredményét, kimondja a határozatot,
f.a hosszúra nyúlt vita esetén indítványozza a hozzászólások időtartamának korlátozását vagy a vita lezárását,
g.hozzászóláskor megadja, megtagadja, illetve megvonja a szót a jelenlévők bármelyike tekintetében,
h.figyelmezteti a hozzászólót ha mondanivalója eltér a tárgyalt témától, figyelemetetés eredménytelensége setén megvonja a szót, aminek következményeként az illető személy ugyanazon ügyben már nem szólalhat fel,
i.tárgyalási szünetet rendelhet el, a tanácskozás folytatását akadályoztató körülmény felmerülésekor az ülést meghatározott időre félbeszakíthatja vagy berekeszti,
j.biztosítja az ülés zavartalan rendjét, rendre utasíthatja azt, aki az ülésen méltatlan magatartást tanúsít.
(2) A Képviselőtestület ülésének napirendjére a polgármester tesz javaslatot, melyről a Képviselőtestület vita nélkül határoz.
(3) Az elnök vagy bármelyik képviselő javasolhatja a napirendi pont tárgyalásának elnapolását. Ha az elnapolással az előterjesztő egyetért, erről a képviselőtestület vita nélkül határoz és megállapítja a napirend tárgyalásának időpontját.
23.§.
Előterjesztés, indítvány, sürgősségi indítvány
(1)A Képviselőtestület elnöke köteles az SZMSZ-ben meghatározott módon az ülés meghívó szerinti napirendjére felvenni az előterjesztéseket, és azokat az önálló indítványokat, melyeket írásban 1 nappal a testületi ülés előtt a képviselők eljuttatták a jegyzőhöz.
(2) Előterjesztésnek minősül a munkatervbe felvett, továbbá a Képviselőtestület, a bizottság, a polgármester, a jegyző és a kisebbségi önkormányzat által előzetesen javasolt
a.rendeletalkotási javaslat,
b. határozati javaslat,
c. beszámoló,
d. tájékoztató.
(3)Testületi ülésre az előterjesztés írásban vagy szóban kerül benyújtásra. Halaszthatatlan esetben a polgármester engedélyezheti az írásban foglalt előterjesztésnek és határozati javaslatnak az ülésen történő kiosztását.
24.§.
(1) A napirendre felvett ügyekkel össze nem függő önálló indítványt tehetnek a képviselők, melyet a polgármesternél kell az ülés napját megelőzően egy nappal írásban beterjeszteni.
(2) A beterjesztésnek tartalmaznia kell az önálló indítványt előterjeszteni kívánó nevét, az indítvány szövetét és az előterjesztő sajátkezű aláírását. Az indítványnak döntéshozatalra alkalmasnak kell lennie.
25.§.
(1) Sürgősségi indítványnak minősül minden olyan indítvány, mely az ülés meghívójában nem szerepel.
(2) A Képviselőtestület – a polgármester javaslatára- minősített többséggel soron kívül dönt az előterjesztés tárgyában.
(3) A sürgősségi indítványok benyújtásának feltételei:
a. A sürgősségi indítványt- a sürgősség tényének rövid indoklásával – legkésőbb az ülést megelőző nap l4 óráig írásban nyújtható be a polgármesternél. Sürgősségi indítványt nyújthat be: a polgármester, az alpolgármester, a bizottságok elnökei, a képviselők, a jegyző, a kisebbségi önkormányzat testülete.
b. Ha a polgármester vagy valamely képviselő ellenzi az azonnali tárgyalást, akkor a sürgősség kérdését vitára kell bocsátani. A polgármester ismerteti az indítványt, majd alkalmat ad az indítványozónak a sürgősség tényének rövid indokolására.
c. Ha a Képviselőtestület nem ismeri el a sürgősséget, úgy meghatározza az indítvány napirendre tűzésének határidejét.
26.§
A felvilágosításkérés szabályai
(1)A képviselők az ülésen a polgármestertől az alpolgármestertől, a bizottság elnökétől, valamint a jegyzőtől önkormányzati feladatkörükbe tartozó témákban írásban felvilágosítást kérhetnek.
(2)Felvilágosítás kérésnek az a kérdés, illetve probléma felvetés tekinthető, amely szoros kapcsolatban áll az önkormányzat által ellátott feladatokkal, illetőleg valamely irányítása alatt álló szervezet tevékenységi körével.
(3)A felvilágosítás kérést a polgármesternél lehetőleg három nappal az ülés előtt írásban kell benyújtani.
(4)Amennyiben a felvilágosítás kérést a (3) bekezdésben előírt határidőn túl, vagy a testület ülésén nyújtják be, vagy ott szóban terjesztik elő, úgy az érintetteknek csak abban az esetben kell az ülésen választ adni, ha a válaszadás előzetes vizsgálatot nem igényel. Ellenkező esetben a felvilágosítást kérő képviselőnek az ülést követő 15 napon belül írásban kell válaszolni. A válasz elfogadásáról a testület a soron következő ülésen dönt.
(5)Az ülésen a felvilágosítás kérésre adott válasz elfogadásáról először a felvilágosítást kérő képviselő nyilatkozik, és ha azt nem fogadja el, arról a képviselő-testület vita nélkül dönt. Amennyiben a testület a választ elutasítja elrendeli a felvilágosítás kérés tárgyának a testület által a feladatra létrehozott bizottság általi részletes kivizsgálását, melyben a felvilágosítás kérő képviselő is részt vehet.
A vita és a döntéshozatal módja
27.§.
(1)A napirendi pontok tárgyalását maximum 10-10 perces szóbeli kiegészítés előzheti meg. Ennek megtételére az előterjesztő és a tárgy szerinti bizottság elnöke jogosult.
(2)A szóbeli kiegészítés nem ismételheti meg az írásbeli előterjesztést, ahhoz képes új információkat kell tartalmaznia.
28. §.
(1)A napirendi ponttal kapcsolatban az előterjesztőhöz a képviselők és a meghívottak kérdést intézhetnek.
(2)A kérdések elhangzása után a válaszadás, majd az (1) bekezdésben említett személyek hozzászólása következik. Ha ugyanaz a személy ugyanazon napirendi ponttal kapcsolatban másodszor is szólásra jelentkezik, az ülésvezető a második hozzászólásának idejét korlátozhatja.
29. §.
(1)Ha a napirendi ponthoz több felszólaló nincs, az elnök a vitát bezárja.
(2) A napirendi pont vitáját az előterjesztő foglalja össze egyúttal reagál az elhangzott észrevételekre.
Határozatképesség
30. §.
(1) A Képviselőtestület akkor határozatképes, ha az ülésen a megválasztott települési képviselők több mint fele jelen van. / 4 fő képviselő/
(2) A határozatképtelenséget a meghívóban feltüntetett kezdési időponttól számított l5 perc múlva meg lehet állapítani.
(3)A határozatképtelenség miatt elmaradt testületi ülést 8 napon belül, ugyanazon napirendek megtárgyalására össze kell hívni.
A szavazás rendje
31.§.
(1) A Képviselőtestület a napirendi pont vitájának lezárása után rendeletet alkot vagy határozatot hoz.
(2) A szavazás előtt a jegyző törvényességi kérdésben észrevételt tehet.
(3) Az ülés elnöke a napirendi pont során előterjesztett és a vitában elhangzott konkrét határozati javaslatokat egyenként bocsátja szavazásra.
(4) Előbb a módosító indítványokról majd az előterjesztésben szereplő határozatokról javaslatokról dönt a testület.
Határozathozatal
32. §.
(1) Az egyszerű szótöbbséggel hozott határozathoz a jelenlévő képviselők több mint a felének igen szavazata szükséges.
(2)Minősített többség szótöbbséget igénylő határozat meghozatalához a megválasztott képviselők több mint felének igen szavazata szükséges.
(3) Minősített többség szükséges:
a.rendeletalkotáshoz,
b.a Képviselőtestület szervezetének kialakításához, működésének meghatározásához, továbbá törvény által hatáskörébe utalt választáshoz, vezetői megbízáshoz,
c.önkormányzati társulás létrehozásához, megszüntetéséhez, abból történő kiváláshoz, a társulási megállapodás módosításához, társuláshoz, érdekképviseleti szervhez való csatlakozáshoz,abból történő kiváláshoz,
d.külföldi önkormányzattal való együttműködési megállapodás megkötéséhez, nemzetközi önkormányzati szervhez való csatlakozáshoz, abból való kiváláshoz;
e.intézményalapításhoz és megszüntetéshez, továbbá intézményi átszervezéshez,
f.zárt ülés Mötv. 46.§. /2/ bekezdés c. pontja szerinti elrendeléshez,
g.önkormányzati képviselő kizárásához,
h.a Képviselőtestület Mötv. 55.§. /1/ bekezdés szerinti önfeloszlatásának kimondásához,
i.összeférhetetlenség, valamint méltatlanság megállapításához
j.sürgősségi indítvány elfogadásához,
k.a hatáskörgyakorlás átruházása és visszavonása esetén,
l.helyi közügy önálló felvállalásának megoldásához, illetőleg arról történő lemondásához,
m.önkormányzat vagyonával, tulajdonával való rendelkezéshez
n. kitüntetés, díszpolgári cím adományozásához
o.képviselői megbízatás megszűnéséről való döntéshez
p.törvényben, illetve önkormányzati rendeletben meghatározott esetekben.
Kizárás a döntéshozatalból
33.§.
(1) A Képviselőtestület döntéshozatalából kizárható az, akit, vagy akinek a közeli hozzátartozóját /Mötv. 49.§. /3/ bek./ az ügy személyesen érinti. Olyan döntéshozatali eljárás esetén, mely során az ügy a Képviselőtestület bármely tagjának vagy hozzátartozójának vagyoni vagy üzleti érdekeit közvetlenül vagy közvetve érintheti, a Képviselőtestület ülését vezető elnök a döntéshozatal előtt köteles az érintettséget vizsgáló kérdést feltenni.
(2) Az /l/ bekezdésben vizsgált érintettséget a képviselő köteles bejelenteni.
(3) Az /1/ és a /2/ bekezdés alapján megállapított érintettség esetén a kizárásról az érintett települési képviselő javaslatára vagy bármely más települési képviselő javaslatára a Képviselőtestület dönt. A döntéshez minősített többség szükséges.
(4) A kizárt települési képviselőt a határozatképesség szempontjából jelenlévőnek kell tekinteni.
A szavazás módja
34.§.
(1) A szavazás nyílt vagy titkos.
(2)A nyílt szavazás név szerinti is lehet.
(3)A Képviselőtestület döntéseit általában nyílt szavazással – kézfelemeléssel – hozza.
35.§.
(1) Nyílt szavazás esetén legalább 2 települési képviselőnek a szavazás megkezdése előtt benyújtott javaslatára név szerinti szavazást kell tartani. E kérdésben a testület vita nélkül egyszerű szótöbbséggel dönt.
(2)Név szerinti szavazás estén a jegyző ABC sorrendben felolvassa a képviselők nevét. A képviselők „igen, „nem” , „tartózkodom” nyilatkozattal szavaznak. A jegyző a névsoron feltünteti a szavazatokat, összeszámolja és a szavazás eredményét – a névsorral együtt – átadja az elnöknek. A szavazás eredményét az elnök hirdeti ki. A külön aláírással hitelesített névsort a jegyzőkönyvköz kell csatolni.
36.§.
(1) A Képviselőtestület indokolt esetben titkos szavazást rendelhet el.
(2) A titkos szavazás elrendelésére javaslatot tehet az ülés elnöke vagy bármely települési képviselő.
(3)A javaslatról a Képviselőtestület egyszerű szótöbbséggel határoz.
(4)Titkos szavazásnál az esetenként létrehozott szavazatszámláló bizottság jár el. Tagjaira a polgármester tesz javaslatot, megválasztásuk vita nélkül egyszerű szótöbbséggel történik.
(5)A titkos szavazásról jegyzőkönyvet kell készíteni, mely tartalmazza a szavazás helyét, napját, a szavazatszámláló bizottság tagjainak nevét, tisztségét, a szavazás során felmerült körülményeket, a szavazás eredményét, a bizottság tagjainak hitelesítő aláírását.
(6)A szavazatszámláló bizottság az /5/ bekezdésben meghatározott jegyzőkönyv ismertetésével jelentést tesz a Képviselőtestületnek és ezután az elnök kihirdeti a döntést.
37.§.
A Képviselőtestület titkos szavazást az Mötv. 46.§. /2/ bekezdésében foglalt ügyekben tarthat.
38.§.
(1) Szavazategyenlőség esetén az indítvány elutasítottnak kell tekinteni. Az ily módon elutasított indítványt csak akkor kell egy alkalommal újratárgyalni, ha annak az elutasítását a polgármester az önkormányzat érdekeit sértőnek tartja, és kezdeményezi a döntés ismételt megtárgyalását. A kezdeményezést az ülést követő 3 napon belül nyújthatja be a polgármester a Képviselőtestületnek, míg a testület a benyújtás napjától számított l5 napon belül dönt, adott esetben rendkívüli testületi ülésen.
(2)A polgármester, ha a Képviselőtestület döntését az önkormányzat érdekeit sértőnek tartja, ugyanazon ügyben egy alkalommal kezdeményezheti a döntés ismételt megtárgyalását. Kezdeményezését az ülést követő 3 napon belül nyújthatja be a Képviselőtestületnek. A Képviselőtestület a benyújtás napjától számított l5 napon belül, adott esetben rendkívüli ülésen dönt.
A Képviselőtestület döntései
39. §.
(1)A képviselőtestület:
a.)rendeletet alkot,
b.)határozatot hoz.
(2)A képviselő-testület jegyzőkönyvi rögzítéssel, de számozott határozat nélkül dönt:
-a napirend meghatározásáról
-az ügyrendi kérdésekről
-a képviselői felvilágosítás kérésre, valamint
-a kérdésre adott válasz elfogadásáról
A rendeletalkotás
40. §.
(1)A Képviselő-testület számozott határozata tartalmazza a testület döntését szószerinti megfogalmazásban, a végrehajtás határidejét és a végrehajtásért felelős megnevezését, valamint a szavazás számszerinti eredményét, illetőleg minősített többséget igénylő ügy esetén az erre való utalást.
(2)A Képviselő-testület hatósági határozataira – az Mötv-ben foglalt eltérésekkel – a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. tv. rendelkezéseit kell alkalmazni.
(3)A Képviselő-testület hatáskörébe tartozó hatósági ügyek esetében az elektronikus ügyintézés lehetősége nem biztosított.
41.§.
(1)A Képviselőtestület a törvény által nem szabályozott helyi társadalmi viszonyok rendezésére, továbbá törvény felhatalmazása alapján annak végrehajtására önkormányzati rendeletet alkot.
(2)A rendelet alkotási javaslatot a polgármesternél kell kezdeményezni.
(3)Az Önkormányzati rendeletalkotást kezdeményezhetik:
a. települési képviselők,
b. bizottságok elnökei
c. polgármester, jegyző,
d. a település társadalmi, érdekképviseleti és más civil szervezetek vezetői.
(4)A rendelettervezet szakmai előkészítését a jegyző végzi, az illetékes bizottságok, esetleg külső szakértő bevonásával.
(5)Az önkormányzati rendeletet a polgármester és a jegyző írja alá.
(6)Az önkormányzati rendelet kihirdetéséről és a hatályos önkormányzati rendeletek naprakészen tartásáról a jegyző gondoskodik.
(7)Az önkormányzati rendeletet a polgármesteri hivatal hirdetőtábláján ki kell függeszteni.
(8)Az önkormányzati rendeleteket évenként egytől kezdődően folyamatos sorszámmal kell ellátni, és fel kell tüntetni az évszámot. Az évszámot követően zárójelben a kihirdetés hónapját /római számmal/ és napját /arab számmal/ kell feltüntetni. A megjelölés magában foglalja az önkormányzat megnevezését, az önkormányzati rendelet elnevezését, és az önkormányzati rendelet címét.
Pl. Esztár Község Önkormányzatának …/……./ a rendelet sorszáma, per, évszám/,
valamint a kihirdetés dátuma/hónap, nap/ Rendelete ……/ a tárgy megjelölése/.
(9)Az önkormányzati rendeletek és határozatok betűrendes és határidős nyilvántartásáról a jegyző gondoskodik.
(10)Az önkormányzati határozat jelölése: a sorszám, per, évszám, valamint a kihirdetés dátumának hónap, per, nap jelölése megegyezik a rendelet jelölésével. A határozatokat is tárgyuk szerint meg kell jelölni.
(11)A jegyző kétévenként köteles gondoskodni a hatályos önkormányzati rendeletek felülvizsgálatáról. Ennek eredményeiről előterjesztést készít, s azt a képviselőtestület elé terjeszti.
A Képviselőtestület dokumentumai
42. §.
A Képviselőtestület üléséről 3 példányban jegyzőkönyv készül:
Ebből:
a. a jegyzőkönyv eredeti példányát a jegyző kezeli,
b.) a jegyzőkönyv második példányát az Ötv. 17. §-a (2) bekezdése alapján az ülést követő 15 napon belül a jegyző megküldi a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Vezetőjének.
c.) a jegyzőkönyv harmadik példányát hozzáférhetővé kell tenni a képviselők és az érdeklődő állampolgárok számára, mely a polgármesternél kerül lefűzésre és tárolásra.
A jegyzőkönyvek a www.esztar.hu honlapon megtekinthetőek.
A jegyzőkönyvek évenként eggyel kezdődően folyamatos sorszámozásúak.
43.§.
(1)A képviselőtestület üléseiről jegyzőkönyvet kell készíteni. Az elkészítésről a jegyző gondoskodik. A jegyzőkönyv szövegszerűen tartalmazza az ülés helyét, időpontját, a megjelent képviselők és meghívottak nevét (utalva az ülés határozatképességére), a tárgyalt napirendi pontokat, a tanácskozás lényegét, a kérdéseket és elhangzott válaszokat, az előterjesztések írásos dokumentumait, a felszólalók nevét, mondanivalójuk tartalmát, a szóban előterjesztett határozati javaslatokat, az elhangzott bejelentéseket, a szavazás számszerű eredményét, a hozott döntéseket, a polgármester esetleges intézkedéseit és az ülés bezárására vonatkozó utalást.”
(2)A Képviselő-testület egyszerű szótöbbséggel bármely képviselő indítványára dönthet arról, hogy:
a.)valamely hozzászólás,
b.)a határozathozatal során kisebbségben maradt képviselői vélemény szó szerint kerüljön a jegyzőkönyvbe.
(3)A jegyzőkönyv mellékletei:
a.)a meghívó,
b.)a jelenléti ív,
c.)a megtárgyalt írásos előterjesztések,
d.)az írásban benyújtott hozzászólások,
e.)egyéb írásos indítványok.
(4)A jegyzőkönyv eredeti példányát a mellékleteivel együtt a hivatal kezeli, évente bekötteti és elhelyezi az irattárban.
(5)A nyilvános ülésről készült jegyzőkönyvet és mellékleteit a Közös Önkormányzati Hivatalban az állampolgárok és a képviselők számára hozzáférhetővé kell tenni.
(6)A zárt ülésről készül külön jegyzőkönyvben valamint az ülés /zárt/ írásos anyagában az érintetteken és a 19. §. (4) bekezdésében felsoroltakon kívül más nem tekinthet be. A zárt ülés jegyzőkönyvét és írásos anyagait az általános szabályok szerint, de elkülönítve kell tárolni és megőrizni.
A bizottságok
44.§.
(1)A Képviselőtestület bizottságai előkészítő, véleményező, javaslattevő, ellenőrzési feladatokat ellátó – a képviselő-testület által önkormányzati ügyekben döntési joggal is felruházható -, egymással mellérendeltségi viszonyban álló, választott testületi szervek.
(2)A Képviselőtestület állandó, ideiglenes bizottságot hozhat létre.
(3)A Képviselőtestület a szociális igazgatásról és szociális feladatok ellátásáról szóló helyi rendeletében döntési jogkörrel felruházott szociális bizottságot működtet. Feladataikat az l. sz. mellékletben rögzítettek képezik.
(4)A Képviselőtestület a polgármester, a képviselő-testület tagjai által benyújtott vagyonnyilatkozatok kezelésére és vizsgálatára 3 fős „Vagyonnyilatkozatot kezelő Bizottságot” hozott létre. Feladatát az 1. sz. mellékletben rögzítettek képezik.
(5)Hatályát veszti.
(6)A képviselő-testület ideiglenes bizottságot meghatározott időre, vagy feladat elvégzésére hozhat létre, mely ezt követően automatikusan megszűnik. Az ideiglenes bizottságokra az állandó bizottságra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.
45.§.
(1) A bizottság tagjaira és elnökére javaslatot tehet bármely képviselő.
(2)A bizottság elnökét és tagjainak több mint felét a képviselők közül kell választani. Nem lehet bizottság elnöke és tagja a polgármester, alpolgármester.
(3)A bizottság tesz javaslatot az adott bizottság elnökének, valamint külső tagjainak megválasztására.
(4)A bizottsági tagok és az elnök megválasztásához, felmentéséhez minősített többség szükséges.
(5)Az Mötv. 47. §. /1/ bekezdését a határozatképesség tekintetében a bizottságra is alkalmazni kell.
(6)A bizottsági döntéshozatalból kizárható az, akit vagy akinek a hozzátartozóját (Mötv. 49.§. /3/ bek. ) személyesen érinti az ügy. A személyes érintettséget az érdekelt köteles bejelenteni. A kizárásból az elnök esetén a polgármester, bizottsági tag esetén a bizottság dönt.
(7)A bizottság nem képviselő tagjai megválasztásukat követően kötelesek esküt tenni a Képviselő-testület előtt. Az eskü letételéig nem gyakorolhatják jogaikat.
(8)Az összeférhetetlenség szabályai a nem képviselő bizottsági tagokra is ugyanúgy vonatkoznak, mint az önkormányzati képviselőkre, ezért a jelölés és választás során erre is figyelemmel kell lenni.
46.§.
A Képviselőtestület által létrehozott bizottságokat és feladataikat az l. sz. melléklet tartalmazza
A Képviselőtestület állandó bizottságainak névsorát az SZMSZ 2. számú függelék tartalmazza.
47. §.
(1)A bizottság ülését a bizottság elnöke hívja össze és vezeti. Az elnök akadályoztatása esetén a bizottság megbízott tagja látja el az elnöki teendőket.
(2)Az elnök köteles összehívni a bizottságot:
a./ a Képviselő-testület határozatára,
b./ a polgármester indítványára.
(3) A képviselők, a polgármester, az alpolgármester és a jegyző tanácskozási joggal részt vehet bármely bizottság ülésén.
48. §
(1)A bizottság ülése határozatképes, ha tagjainak több mint fele jelen van.
(2)A bizottság állásfoglalásait, döntéseit szótöbbséggel hozza, szavazategyenlőség esetén jelen SZMSZ 38. §./1/ bekezdéseiben foglaltak az irányadóak.
(3)A bizottsági döntéshozatalból való kizárás szabályaira, e szabályzat rendelkezési az irányadók. Kizárásról elnök esetében a polgármester, bizottsági tag esetében a bizottság dönt.
49.§
(1)A bizottság üléseiről jegyzőkönyv készül, mely tartalmazza az elfogadott határozatokat, felszólalások lényegét és a javaslatokat.
(2)A bizottság ügyviteli teendőit a Közös Önkormányzati Hivatal látja el.
(3)A bizottság ülése nyilvános. Zárt ülésre a Képviselő-testületre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.
50.§
(1)A Képviselő-testület esetenkénti feladatokra ideiglenes bizottságokat hozhat létre.
(2)Az állandó bizottságok működésére vonatkozó szabályokat e bizottságoknál is értelemszerűen alkalmazni kell.
A polgármester
51.§.
(1)A polgármester a választópolgárok által megválasztott, főállású tisztségviselő.
(2)A polgármester a képviselő-testület törvényes képviselője, aki a képviseleti jog esetenkénti ellátásával az alpolgármester is megbízhatja.
52. §.
(1)A polgármester tekintetében a Képviselőtestület gyakorolja a munkáltatói jogokat.
(2)A polgármester törvényben vagy annak elhatalmazása alapján kormányrendeletben, illetve önkormányzati rendeletben meghatározott feladatait, hatásköreit az azokban előírt módon gyakorolja. Államigazgatási tevékenységéért a közszolgálati szabályok szerint felelős.
53. §
(1) A polgármester az önkormányzat vezetője, az önkormányzat egész működéséért felelős. Ebből eredően főbb feladatai különösen:
a./ a település fejlődésének elősegítése,
b./ a helyi közszolgáltatásokról való gondoskodás,
c./- az önkormányzat vagyonának megőrzése, gyarapítása,
d./- az önkormányzat gazdálkodásának és a gazdálkodás ésszerűségének biztosítása,
e./ a demokratikus hatalomgyakorlás és a közakarat érvényesülésének biztosítása,
f./ a nyilvánosság megteremtése, helyi fórumok megteremtése,
g./ a lakosság önszerveződő közösségeinek támogatása, az együttműködés kialakítása, kapcsolattartás a kisebbségi önkormányzattal,
h./ a képviselő-testület munkatervének előkészítése, benyújtása és végrehajtása,
i./ a képviselő-testület üléseinek összehívása és vezetése,
j./ az önkormányzat képviselete, a megállapodásokat aláírása képviselő- testület nevében és felhatalmazásával,
k./ külföldi és hazai testvérkapcsolatok feletti őrködés, gondoskodás a kapcsolatok ápolásáról.
(2) A polgármesternek a bizottságok működésével összefüggő feladatai:
a./ kötelező jelleggel indítványozza a bizottságok összehívását,
b./- felfüggesztheti a bizottság döntésének végrehajtását, ha az ellentétes a Képviselő-testület határozatával, vagy sérti az önkormányzat érdekeit –
c./ a felfüggesztett döntésről a képviselő-testület a következő ülésen határoz,
d./ a bizottsági döntéshozatalnál a bizottsági elnök esetében dönt a kizárásról, ha az ügy a bizottság elnökét vagy hozzátartozóját személyesen érinti.
(3)A polgármester a képviselő-testület döntései szerint és saját önkormányzati jogkörében irányítja a közös önkormányzati hivatalt.
(4)A hivatal egészének irányítása a polgármester feladata. A polgármester az irányító eszközök alkalmazásánál kikéri a jegyző véleményét.
(5)A polgármester kizárólagos hatáskörébe tartozó eszközök, vezetői jogosítványok:
a./ Gyakorolja a munkáltatói jogokat a jegyző és aljegyző tekintetében és az egyéb munkáltatói jogokat az alpolgármester és az önkormányzati intézményvezetők tekintetében, hatáskörébe tartozó ügyekben szabályozza a kiadmányozás rendjét.
b./ A köztisztviselőkkel kapcsolatos egyes munkáltatói jogok tekintetében egyetértési jogot gyakorol.
c./ dönt a jogszabály által hatáskörébe utalt közigazgatási ügyekben, e hatásköreinek gyakorlását átruházhatja.
(6) A polgármester nem adhat utasítást a jegyzőnek és a hivatal ügyintézőjének saját államigazgatási hatáskörben hozandó döntésre vonatkozóan. Ezekben az ügyekben a jegyző önállóan jár el.
Az alpolgármester
54.§.
(1)A Képviselő-testület saját tagjai közül a polgármester javaslatára, titkos szavazással, a Képviselőtestület megbízatásának időtartamára a polgármester helyettesítésére és munkájának segítésére társadalmi megbízatású alpolgármestert választ.
(2)A Képviselő-testület dönt az alpolgármester tiszteletdíjáról.
(3)Az alpolgármester feladatait a polgármester irányításával látja el.
A jegyző
55. §.
(1)A közös hivatal alkotó önkormányzatok polgármesterei (Polgármesterek Tanácsa ) - pályázat alapján határozatlan időre - a jogszabályban megállapított képesítési követelményeknek megfelelő jegyzőt és aljegyzőt neveznek ki, határozatlan időre.
(2)A pályázat kiírásáról és annak tartalmáról a polgármesterek döntenek.
(3)A jegyző Esztár Község Önkormányzata Képviselő-testülete, az aljegyző pedig Kismarja Község Önkormányzata Képviselő-testülete vonatkozásában látja el az Mötv-ben meghatározott jegyzői feladatokat.
56. §.
(1)A jegyző a polgármester útmutatása alapján gondoskodik az önkormányzat működésével kapcsolatos feladatok ellátásáról.
Ennek keretében:
a./- előkészíti a képviselő-testület és a bizottságok elé kerülő előterjesztéseket,
b./- ellátja az önkormányzati képviselő-testület és a bizottságok szervezési és ügyviteli tevékenységével kapcsolatos feladatokat,
c./- végrehajtja a képviselő-testület döntéseit.
(2)A képviselő-testület ülésén az előterjesztés vitájában szavazás előtt törvényességi észrevételt tehet.
(3)Gondoskodik a képviselő-testületi ülés jegyzőkönyvének elkészítéséről, melyet a polgármesterrel együtt aláír.
(4)Köteles jelezni a képviselő-testületnek, a bizottságnak és a polgármesternek, ha döntésüknél jogszabálysértést észlel, amennyiben ennek ellenére jogszabálysértő döntés születik, ilyen észrevételét a képviselő-testület jegyzőkönyvének felterjesztésekor a jegyzőkönyvhöz csatolja.
(5)A Képviselő-testületi ülés jegyzőkönyvét az ülést követő 15 napon belül köteles megküldeni a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Vezetőjének.
(6)Rendszeresen tájékoztatást ad a polgármesternek, a Képviselő-testületnek, és a bizottságainak az önkormányzat munkáját érintő jogszabályokról.
(7) A jegyző önkormányzati rendelettel kapcsolatos feladatai:
a./ kezdeményezheti rendelet alkotását,
b./ végzi az önkormányzati rendelet szakmai előkészítésével kapcsolatos feladatokat,
c./ gondoskodik az önkormányzati rendelet kihirdetéséről.
(8) A jegyző egyéb feladatai:
a./ szervezi a hivatal munkáját
b./ döntésre előkészíti a polgármester hatáskörébe tartozó államigazgatási ügyeket
d./ dönt azokban a hatósági ügyekben, amelyeket a polgármester ad át
e./ tanácskozási joggal vesz részt a Képviselő-testület, a Képviselő-testület bizottságainak ülésén.
f./ önállóan dönt a hatáskörébe utalt ügyekben, ill. szabályozza a kiadmányozás rendjét,
g./ szervezi a polgármesteri hivatal jogpropaganda munkáját
h./ ellátja az államigazgatási tevékenység egyszerűsítésével, korszerűsítésével kapcsolatos feladatokat,
i./ gondoskodik a hivatali dolgozók rendszeres továbbképzéséről,
j./ gyakorolja a munkáltatói jogokat a hivatal köztisztviselői tekintetében,
k./ a polgármester, ill. a bizottságok átruházott hatáskörben hozott döntéseit megküldi a Kormányhivatal vezetőjének.
(9)A jegyző akadályoztatása esetén helyettesítését az aljegyző látja el.
Az önkormányzat hivatala
57. §.
(1)A Képviselő-testület az önkormányzat működésével, valamint a polgármester vagy a jegyző feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek döntésre való elkészítésével és a végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátására közös önkormányzati hivatalt hozott létre Esztári Közös Önkormányzati Hivatal elnevezéssel.
(2)Ezen szabályzat 3. számú melléklete tartalmazza az Esztári Közös Önkormányzati Hivatal ügyrendjét.
A közös testületi ülés
57/a. §.
(1)A közös ülést Esztár Község Polgármestere hívja össze, vezeti az ülést, úgy, hogy együttes ülés tartása esetén a Képviselő-testületek külön-külön szavaznak a napirendi pontok felett.
(2) Az előterjesztések elkészítéséről és kiküldéséről a jegyző gondoskodik, az együttes ülésről közös jegyzőkönyv készül.
A települési képviselők jogállása
58. §
A települési képviselő az önkormányzati feladat- és hatáskörök megvalósításáért, illetőleg a település egészéért vállalt felelősséggel vesz részt választói érdekeinek képviseletében
59.§.
(1)A települési képviselő jogai és kötelezettségei azonosak A települési képviselők - megválasztásukat követően - az alakuló ülésen esküt tesznek.
(2)A képviselőt megilletik az önkormányzati törvényben és az SZMSZ-ben foglalt jogok és terhelik az ezekben foglalt kötelezettségek.
(3)A települési képviselőt külön rendelet alapján tiszteletdíj illeti meg.
(4)A települési képviselők képviselői feladatuk ellátása során felmerült kiadásaira költségtérítésben részesülhetnek.
60. §.
(1) A települési képviselő:
a./ részt vehet a Képviselő-testület döntésének előkészítésében, végrehajtásuk szervezésében és ellenőrzésében,
b./ a Képviselő-testület ülésén a polgármestertől, alpolgármestertől, jegyzőtől, a bizottság elnökétől önkormányzati ügyekben felvilágosítást kérhet, amelyre az ülésen vagy legkésőbb 15 napon belül írásban érdemi választ kell adni,
c./ kérésére az írásban is benyújtott hozzászólását a jegyzőkönyvhöz kell mellékelni, illetőleg kérésére a véleményét rögzíteni kell a jegyzőkönyvben,
d./ tanácskozási joggal részt vehet bármely bizottság ülésén,
e./ javasolhatja a bizottság elnökének feladatkörébe tartozó ügy megtárgyalását, amelyet a bizottság legközelebbi ülése elé kell terjeszteni és tárgyalására a települési képviselőt meg kell hívni,
f./ kezdeményezheti, hogy a Képviselő-testület vizsgálja felül bizottságának, polgármesternek, kisebbségi önkormányzatnak a Képviselő-testület által átruházott hatáskörben hozott döntéseit,
g./ a polgármester vagy a képviselő-testület megbízása alapján képviselheti a Képviselő-testületet,
h./ a Képviselő-testület hivatalától igényelheti a képviselői munkájához szükséges tájékoztatást, ügyviteli közreműködést,
i./ közérdekű ügyben kezdeményezheti a Képviselő-testület hivatalának intézkedését, amelyre a hivatal 15 napon belül érdemi választ adni köteles.
(2) A települési képviselő köteles:
a./ köteles részt venni a Képviselő-testület munkájában,
b./ választóival kapcsolatot tartani, jogos panaszaik intézését figyelemmel
kísérni,
c./ szóban vagy írásban a polgármesterné előzetesen bejelenteni, ha a
testületi ülésen nem tud megjelenni, illetőleg egyéb megbízatásának
teljesítése akadályba ütközik.
d./ képviselői megbízatásához méltó, a képviselőtestület, valamint annak
szervei tekintélyét és hitelét óvó magatartást tanúsítani.
e. / képviselői tevékenysége során tudomására jutott állami, szolgálati és
üzleti titkot a vonatkozó rendelkezések szerint megőrizni.
f. / vagyonnyilatkozatot tenni.
III. Fejezet
A LAKOSSÁGGAL VALÓ KAPCSOLATI FORMÁK, LAKOSSÁGIFÓRUMOK
61. §.
(1)A Képviselő-testület lakossági fórumok szervezésével teremt lehetőséget az állampolgárok és közösségeik számára a helyi ügyekben való részvételre.
(2)Fontosabb lakossági fórumok:
a.) közmeghallgatás,
b.)falugyűlés.
(3)A Képviselő-testület évente legalább egyszer közmeghallgatást tart, amelyen az állampolgárok és a településen érdekelt szervezetek közérdekű kérdést, javaslatot tehetnek.
(4)A közmeghallgatást, ennek időpontját legalább 10 nappal előbb a helyben szokásos módon közzé kell tenni. A közmeghallgatás meghirdetéséről a polgármester gondoskodik.
(5)Szükség szerint a témák jellegétől, közérdekű jelenőségétől vagy az állampolgári kezdeményezések számától függően a polgármester
-a soron következő képviselő-testületi ülésre a napirendek tárgyát követő időpontra,
-külön e célból összehívott képviselő-testületi ülésére
hirdeti meg a közmeghallgatást.
(6)Ha közérdekű bejelentések száma lehetővé teszi, a polgármester a javaslatok felett részletes vitát nyithat. Nagyszámú, vagy bonyolultabb vizsgálatot igénylő ügy esetén csak válaszadásra van lehetőség.
(7)A közmeghallgatáson felmerült kérdésre a polgármester, a jegyző vagy megbízottja érdemi választ adhat. Bonyolultabb ügy kivizsgálásával a képviselő-testület megbízza a polgármestert, vagy a bizottságot, ha szükséges alkalmi bizottságot is létrehozhat. Vizsgálat elrendelése esetén a közérdekű javaslattevőt fel kell kérni a vizsgálatban való részvételre, vagy lehetővé kell tenni számára, hogy a vizsgálatot figyelemmel kísérje.
(8)Nagyobb jelentőségű közügyben a lakosságot a Közös Önkormányzati Hivatal hirdetőtáblájára való kifüggesztéssel tájékoztatni kell az intézkedésről vagy annak eredményéről.
IV. Fejezet
AZ ÖNKORMÁNYZAT GAZDASÁGI ALAPJAI
Az Önkormányzat vagyona
62. §.
(1) A Képviselő-testület az önkormányzat tulajdonára és gazdálkodására vonatkozó részletes szabályokat külön önkormányzati rendelet határozza meg.
Ebben a rendeletben kell megállapítani:
a. a forgalomképtelen vagyontárgyak körét,
b. a törzsvagyon korlátozottan forgalomképes tárgyait, és azokat a feltételeket, amelyekre figyelemmel kell lenni a vagyontárgyakról való rendelkezés során,
c. azoknak a vagyontárgyaknak, vagyoni részeknek és jogoknak a körét, amelyek elidegenítéséről, megterheléséről, vállalkozásba való beviteléről, illetőleg más célú hasznosításáról csak helyi népszavazással lehet dönteni.
(2)Az önkormányzat törzsvagyonát /forgalomképtelen törzsvagyon, korlátozottan forgalomképes törzsvagyon/, valamint a forgalomképes vagyontárgyak tételes listáját a helyi vagyonrendelet tartalmazza.
(3)Az önkormányzat nevében kötelezettséget csak a polgármester, vagy az általa megbízott személy vállalhat, ennek ellenjegyzésére a jegyző vagy annak meghatalmazottja jogosult.
(4)Az önkormányzat – likviditási gondjainak elhárítását szolgáló gazdálkodási hitelt – a mindenkori költségvetésben meghatározott összeghatárig – a polgármester vehet fel a jegyző ellenjegyzésével. A fejlesztési feladatok megvalósítását szolgálóhitelt a polgármester csak a Képviselőtestület jóváhagyásával vehet fel. A megjelölt értékhatár feletti gazdálkodási hitel felvétele a Képviselőtestület hatáskörébe tartozik.
(5)A polgármester az önkormányzati vagyon helyzetének alakulásáról évente egy alkalommal- a közmeghallgatással egybekötött testületi ülés napirendjeként – köteles tájékoztatni az állampolgárokat.
63.§.
Az Önkormányzat költségvetése
(1)A képviselő-testület a költségvetését önkormányzati rendeletben határozza meg. A költségvetés összeállításának részletes szabályait az államháztartásról szóló törvény, a finanszírozás rendjét és az állami hozzájárulás mértékét az állami költségvetési törvény határozza meg.
(2) A költségvetés elfogadása két fordulóban történik.
a.)Az első fordulóban a költségvetési koncepciót kell összeállítani.
-Költségvetési irányelvek tartalmának egybevetése az önkormányzat alapellátási kötelezettségével, a vállalható feladatokkal,
-a bevételi források,
-a lehetőségek és a célok egybevetése,
-megvalósítási sorrend meghatározása,
-a helyi közösség véleményének, igényeinek felmérése.
b.)A második fordulóban a kész rendelettervezetet kell megtárgyalni.
(3) A költségvetési rendelet tervezetét szakmailag a jegyző készíti el, a polgármester terjeszti a képviselő-testület elé.
64. §
Az önkormányzati gazdálkodás főbb szabályai
(1)A helyi önkormányzat gazdálkodásának biztonságáért a képviselő-testület, a gazdálkodás szabályszerűségéért a polgármester felelős.
(2)A képviselő-testület az önkormányzat költségvetéséről rendeletet alkot, a végrehajtásáról szóló beszámolóról rendelettel dönt.
(3)A polgármester az önkormányzat gazdálkodásának helyzetéről negyedévenként tájékoztatja a képviselő testületet. A tájékoztatás tartalmazza a költségvetés előirányzatainak időarányos teljesítésére vonatkozó tényszámait, a tartalékok felhasználását illetve az esetleges eltérések rövid indoklását. A negyedéves tájékoztatási kötelezettségének a polgármester a negyedévet követő 45 napon belül tesz eleget.
(4)Az önkormányzat gazdálkodási feladatait a polgármesteri hivatal látja el.
65.§.
Az önkormányzat gazdálkodásának ellenőrzése
(1)Az önkormányzat gazdálkodását az Állami Számvevőszék ellenőrzi.
(2)A saját intézmények pénzügyi ellenőrzését a helyi önkormányzat látja el. A helyi önkormányzat gondoskodik gazdálkodásának belső ellenőrzéséről megbízott belső ellenőrök által.
V. Fejezet
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
66. §
1)Ezen rendelet 2011. június 1-jén lép hatályba.
2)Ezen rendelet hatálybalépésével hatályát veszti Esztár Község Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2007. /V.28./ rendelet, illetve annak módosításai.
3)Ezen rendelet 3 mellékletet tartalmaz.
1.Képviselő-testület által választott bizottságok megnevezése és feladatai
2.Átruházott hatáskörök és címzettjeik
3.Esztári Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata megnevezéssel.
Ezen rendelet 3 függeléket tartalmaz
1. Esztár Község Önkormányzatába megválasztott képviselők névsora
2. Bizottságok személyi összetétele
3. Az Önkormányzat által ellátott feladatok 2010. évi szakfeladatrend szerinti besorolása megnevezéssel.
(4) Az SZMSZ kihirdetéséről a helyben szokásos módon a jegyző gondoskodik.
Szécsi Tamás Fekéné Tarcsi Csilla
polgármester jegyző
A rendelet kihirdetve 2011. május 30.
Fekéné Tarcsi Csilla
jegyző