Szerep Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2021. (V. 1.) önkormányzati rendelete

SZEREP KÖZSÉG TELEPÜLÉSKÉPÉNEK VÉDELMÉRŐL

Hatályos: 2021. 05. 02

Szerep Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2021. (V. 1.) önkormányzati rendelete

SZEREP KÖZSÉG TELEPÜLÉSKÉPÉNEK VÉDELMÉRŐL

Szerep Község Polgármesterének a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 27/2021.(I.29.) Kormány rendelettel kihirdetett veszélyhelyzetre figyelemmel, a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében biztosított, a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 1. pontjában, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 57. § (2) és (3) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva – a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 43/A. §-ában biztosított véleményezési jogkörében eljáró

- az állami főépítészi hatáskörében eljáró Hajdú Bihar Megyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztály Építésügyi Osztály 1., valamint

- Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság;

- Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság;

- Miniszterelnökség, mint a kulturális örökség védelméért felelős miniszter, valamint

- az erről szóló külön önkormányzati rendeletben partnerségi egyeztetésre megjelölt partnerek

véleményének kikérésével – a következőket rendeli el:

I. FEJEZET BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK

1. A rendelet célja, hatálya és alkalmazása

1. § (1) E rendelet célja Szerep Község jellegzetes és értékes arculatának megóvása és az épített és a természeti környezet egységes védelme érdekében a helyi építészeti értékvédelemmel, a településképi követelményekkel és a településkép- érvényesítési eszközökkel kapcsolatos szabályok megállapítása.

(2) E rendelet előírásait a mindenkor hatályos településrendezési eszközökkel együtt kell alkalmazni.

(3) E rendelet területi hatálya Szerep Község teljes közigazgatási területe

2. A helyi védelem célja

2. § (1) A helyi védelem célja a településkép és település történelme szempontjából meghatározó, hagyományt őrző, a közösségek munkáját és kultúráját tükröző, sajátos megjelenésű építészeti örökség kiemelkedő, településképet meghatározó értékű elemeinek védelme, a jellegzetes karakterének a jövő nemzedékek számára történő megóvása.

(2) A helyi védelem alatt álló építészeti örökség a nemzeti közös kulturális kincs része, ezért fenntartása, védelmével összhangban lévő használata és bemutatása közérdek.

3. A településképi szempontból meghatározó területek megállapításának célja

3. § A településkép szempontjából meghatározó területek megállapításának célja a településképhez illeszkedő településképi követelmények megállapításával a jellegzetes, értékes, helyi hagyományt őrző építészeti arculat megőrzése, a településkép kedvező alakítása

  • a) az építési tevékenységgel érintett építményekre – ideértve a sajátos építményfajtákra is,
  • b) a helyi egyedi építészeti örökség védelmére, védetté nyilvánítására, a védettség megszüntetésére, és
  • c) a reklámok és reklámhordozók, cégérek és egyéb műszaki berendezések elhelyezésére, alkalmazására, illetve tilalmára vonatkozóan.

4. Értelmező rendelkezések

4. § E rendelet alkalmazásában:

  • 1. Áttört kerítés: olyan kerítés, amelynek a kerítés síkjára merőleges átláthatósága 50%-nál nagyobb mértékben nem korlátozott.
  • 2. Földszínek: (más néven terraszínek) tört, sötét, meleg színek, melyek színtartománya a vörös- narancs- sárga- zöldessárga.
  • 3. Pasztell szín: a színek nagyon világos és kis telítettségű árnyalatai, melyeknek (a szín mellett) csak fehértartalma van, fekete nincs.
  • 4. Major szerű csoportosítás: Az épületek külterületen történő elhelyezésének az a módja, amikor az épületek viszonylag kis helyen, művelésből kivett területen, egyszerű különálló tömegekben (egy major területén) kerülnek elhelyezésre, nem szétszórtan, egymástól távol.
  • 5. Cégér: a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint az egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm\. rendelet 2. § (b) pontja szerinti épülettartozék,
  • 6. Településkép, tájkép fő rálátási, kilátási irányai:

A településre bevezető országos utakon, külterületi meghatározó mezőgazdasági utakon, turisztikai, kerékpáros és gyalogos utakon település felé közeledve meghatározható irány, melyből a település képe a közlekedő számára feltárul.

7. Információs vagy más célú berendezés: egyedi tájékoztató tábla, egyedi mobil tájékoztató tábla, önkormányzati információs tábla, totemoszlop, oszlop tartószerkezetű információs tábla, reklámpilon és reklámzászló, napvédő ponyva, transzparens vagy molinó amennyiben ezek részben reklámnak nem minősülő információs célt és közérdeket szolgálnak.

8. Egyedi tájékoztató tábla: információs vagy más célú berendezésnek minősülő olyan nem rögzített, egyedi méretű, állandó tartalmú – hirdető berendezés, mely gazdasági-, kereskedelmi-, szolgáltató-, vendéglátó- tevékenységet végzők helyéről, irányáról, megnevezéséről, tevékenységéről, telephelyéről, nyitvatartásáról, megközelítéséről, ill. a település szolgáltató épületeiről utcáiról ad információt.

9. Egyedi mobil tájékoztató tábla: információs vagy más célú berendezésnek minősülő olyan nem rögzített, egyedi méretű és akár változó feliratú tájékoztató, hirdető berendezés, mely a kereskedelmi-, szolgáltató-vendéglátó tevékenység szolgáltatásairól – pl. étlapjáról stb. – ad tájékoztatást.

10. Önkormányzati információs tábla: olyan rögzített, egyedi méretű információs és más célú berendezésnek minősülő hirdető-berendezés, mely a helyi lakosok számára nyújt rendszeresen változó tartalommal, közérdekű információkat, továbbá lehetőséget biztosít lakossági apróhirdetések, kisméretű hirdetések elhelyezésére.

11. Üzlet felirat: kereskedelmi-, szolgáltató-, vagy vendéglátó, egy vagy több egységet magába foglaló építményen, a benne folyó tevékenységet hirdető feliratot hordozó berendezés, mely nem minősül reklámnak.

12. Vállalkozást népszerűsítő felirat: vállalkozást népszerűsítő felirat benne folyó tevékenységet hirdető feliratot hordozó berendezés, mely nem minősül reklámnak.

13. Transzparens vagy molinó: kifeszített vagy köztér felett átfeszített textil vagy textil jellegű egyéb anyagból készült reklámhordozó.

14. Cégtábla: kereskedelmi-, szolgáltató-, vagy vendéglátó létesítmény (helyiség, együttes) nevét és az ott folytatott tevékenységet a bejáratnál feltüntető tábla, illetve felirat, mely nem minősül reklámnak.

15. Címtábla: e rendelet szempontjából reklámnak nem minősülő, az intézmény vagy vállalkozás nevét, esetleg egyéb adatait feltüntető tábla, névtábla.

16. Technológiai építmény: létesítmények rendeltetésszerű használatát, működtetését elősegítő, kiegészítő rendeltetésű építmény (tornyok, silók, felvonok, kémények).

II. FEJEZET A HELYI VÉDELEM

5. A helyi építészeti örökség területi és egyedi védetté nyilvánítása, a védelem nyilvántartása, a védelem megszüntetése

5. § (1) A helyi védelem célja a település településképe és történelme szempontjából meghatározó építészeti és természeti örökség kiemelkedő értékű elemeinek védelme, a jellegzetes épített és táji karakterének a jövő nemzedékek számára történő megóvása.

(2) A helyi védettség alá helyezésről, annak megszűnéséről a Képviselő-testület dönt. A védetté nyilvánítást, annak megszüntetését települési Főépítész készíti elő.

(3) Helyi érték védetté nyilvánítására vagy a védelem törlésére bármely jogi vagy természetes személy, településrendezési terv keretében vagy önállóan készített örökségvédelmi hatástanulmány és önállóan készített értékvizsgálat is javaslatot tehet, melyet a jegyzőnél kell benyújtani. A javaslatnak az alábbiakat kell tartalmaznia:

  • a) a javasolt vagy érintett érték megnevezése,
  • b) a javasolt vagy érintett érték helyének meghatározása (utca, házszám, helyrajzi szám), egyértelműsítés érdekében szükség esetén helyszínrajzi ábrázolással,
  • c) a javaslattevő természetes vagy jogi személy, ez utóbbi esetén annak képviselőjének megnevezése, elérhetősége,
  • d) a javasolt vagy érintett érték fotódokumentációja, leírása, ismertetése,
  • e) a védelem fajtája,
  • f) a védetté nyilvánításra vagy a védelem megszüntetésére vonatkozó javaslat indoklása.

(4) A helyi értékvédelemmel járó nyilvántartást önkormányzati települési Főépítész készíti.

(5) A védetté nyilvánított helyi értékek listáját és térképi ábrázolását e rendelet 1. melléklete tartalmazza.

(6) A védetté nyilvánított helyi értékek nyilvántartása - e rendelet 1. mellékletének megfelelően – tartalmazza a védetté nyilvánított helyi érték

  • a) megnevezését,
  • b) nyilvántartási számát,
  • c) azonosító adatait (alkotó megnevezése),
  • d) védelem típusát, rövid indokolását,
  • e) pontos helyét (utcanév, házszám, helyrajzi szám),
  • f) fotókat,
  • g) állapotfelmérésének adatait, állapotát befolyásoló átalakításokat, tevékenységeket történeti sorrendben,
  • h) a védett értékhez fűződő korlátozásokat,
  • i) a védett értékhez kapcsolódó támogatásokat.

(7) A védetté nyilvánított helyi értéket, növényt, növény-együttest táblával meg kell jelölni a védett értéken, növény, növény-együttes esetén annak közvetlen környezetében. A tábla elkészíttetéséről, elhelyezéséről, fenntartásáról, pótlásáról az önkormányzat gondoskodik, azt a tulajdonos és a használó tűrni köteles.

(8) A védettség megszüntetésére akkor kerülhet sor, ha a védetté nyilvánított helyi érték

  • a) megsemmisül,
  • b) életveszélyessé válik, és az eredeti állapotba történő visszaállítása aránytalanul magas költséggel járna, illetve növényegészségügyi szempontból állapota visszafordíthatatlanul károsodik,
  • c) A védelem alapját képező értékeit helyreállíthatatlanul elvesztek, vagy a védelemmel összefüggő szakmai ismérveknek már nem felel meg,
  • d) magasabb rendű jogszabály által védettséget (műemléki, természetvédelmi) kap.

(9) A védettség megszüntetésére irányuló kérelem melléklete az állapotrögzítő dokumentáció, amely tartalmazza:

  • a) az érintett elem helyszínrajzát,
  • b) épület, vagy építmény esetén a felmérési tervet (alaprajz minden szintről, metszetek, homlokzatok, műszaki leírás),
  • c) természeti érték állapotát bemutató leírást, felmérési tervet
  • d) fotódokumentációt,
  • e) amennyiben szükséges - épület, vagy építmény esetén tartószerkezeti tervezési területen jogosultsággal rendelkező, természeti érték esetén rendelkező okleveles táj- és kertépítészmérnök, kertészmérnök által készített

– szakvéleményt.

(10) A védettség megszüntetésére irányuló eljárásban a védetté nyilvánításra vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni.

6. A helyi védett érték fenntartása

6. § (1) A védetté nyilvánított helyi érték fenntartása a tulajdonos feladata, aki köteles annak jó karbantartásáról gondoskodni.

(2) A védettség alatt álló építményhez tartozó földrészlet, annak jellegzetes növényzete, szobor, képzőművészeti alkotás, utcabútor és egyedi tájérték védelméről a tulajdonosnak, kezelőnek gondoskodnia kell.

(3) Felújítást, korszerűsítést megkezdeni és végezni, valamint a védett érték rendeltetését megváltoztatni csak településképi bejelentési eljárás alapján, e rendeletben foglalt részletes előírások betartásával lehet.

(4) A fennmaradás feltétele az eredeti rendeltetésnek megfelelő használat. A használat a védett értéket nem veszélyeztetheti.

(5) A helyi védett érték tulajdonosa kérheti az önkormányzat támogatását a felújítás, helyreállítás és ezáltal az értékmegőrzés érdekében. A támogatás megítélésnek feltétele a rendeltetésszerű használat.

(6) A helyi védett érték tulajdonosa a tulajdonviszonyokban, a kezelőben és a használóban történt változásokat a jegyzőnek a változástól számított 30 napon belül köteles írásban jelezni. Ennek elmaradása esetén a védett értékre önkormányzati támogatás nem adható.

(7) A közterületen álló védett fák esetenként szükséges növényvédelméről, rendszeres fenntartásáról, az önkormányzat köteles gondoskodni szakértő bevonásával.

7. A helyi védett érték fogalma, annak fajtái

7. § (1) E rendelet alapján helyi védett értéknek minősül minden olyan, magasabb szintű jogszabály által nem védett épített alkotás és természeti érték, amely e rendelet 1. mellékletében felsorolásra, valamint térképi ábrázolásra került.

(2) A helyi védett értékek kategorizálása:

  • a) helyi védett utcakép, jele: HU,
  • b) helyi védett épület jele: HE,
  • c) helyi védett természeti érték, jele: HTE.

III. FEJEZET TELEPÜLÉSKÉPI SZEMPONTBÓL MEGHATÁROZÓ TERÜLETEK

8. A településképi szempontból meghatározó területek megállapítása

8. § (1) A településképi szempontból meghatározó területek megállapításának célja a településszerkezet, településkarakter, tájképi elem és egyéb helyi adottság alapján az eltérő területhasználatnak megfelelően eltérő karakterű, telekszerkezetű, beépítésű, anyaghasználatú, zöldfelületi arányú területek egyedi arculati elemeinek fenntartása és megőrzése.

(2) A településképi szempontból meghatározó területek térképi lehatárolását a belterületre és a külterületre vonatkozóan e rendelet 2. melléklete tartalmazza.

(3) Szerep település belterülete az alábbi eltérő karakterű területekre osztható:

  • a) Településközpont,
  • b) Történeti településrész
  • c) Később beépült általános lakóterület
  • d) Beépítésre nem szánt területek

(4) A (3) bekezdés szerinti, eltérő karakterű területek közül, településképi szempontból meghatározó terület, e rendelet 2. mellékletében jelölt „Településközpont”, „Történeti településrész”, és az Alkotmány, Ady és Kossuth utcákhoz csatlakozó „később betelepült, általános lakóterületként” megjelölt ingatlanok.

(5) Településkép szempontból meghatározó terület. a (4) pont szerint meghatározott, belterületen található településrészeken kívül:

  • a) régészeti érdekű terület és a régészeti lelőhely területe,
  • b) NATURA 2000 terület, különleges természet megőrzési terület, országos jelentőségű és a fokozottan védett természetvédelmi terület, „ex lege” védett–természeti emlék területek, az országos ökológiai hálózat magterülete és az ökológiai folyosó területe,
  • c) tájképvédelmi terület, egyedi tájérték területe,
  • d) helyi jelentőségű természetvédelmi terület és a védett természeti érték,

(6) a) A településkép szempontjából meghatározó, természeti és régészeti védelemmel érintett 5. §(2) a) – (d) pontok szerinti külterületen elhelyezkedő területek településképi, településkarakteri szempontból a beépítésre nem szánt településrész részét képezik.

  • b) Területi lehatárolásukat a 4. § (3), (4) bekezdések előírásai figyelembe vételével, továbbá az országos jogszabályok alapján kell megállapítani. A területeket a Hész mellékletét képező szabályozási tervlapok ábrázolják.

IV. FEJEZET A TELEPÜLÉSKÉPI KÖVETELMÉNYEK MEGHATÁROZÁSA

9. Építmények anyaghasználatára vonatkozó általános építészeti követelmények

9. § (1) Az anyaghasználatra vonatkozó követelmény kiterjed az építmény, és a sajátos építményfajták építőanyagának településkaraktert befolyásoló valamely minőségi jellemzőjére.

Tetőfedés: Tetőfedő anyagként a helyben hagyományos anyagokon és színeken kívül, más anyagok és színek nem alkalmazhatóak. Utcai homlokzaton, tájidegen építészeti elemek, anyagok, színezés nem alkalmazható. Ennek értelmében:

a) Földszintes épület tető héjazatául cserépfedésen, cserépmintázatú- nem tükröző felületű lemezfedésen, (ide nem értve a teljes tetőfelület 20% - át meg nem haladó össz felületű egyedi megformálású tetőfelületeket, az emeletes épületeket és a nem lakóterületen elhelyezkedő gazdasági épületeket, ahol korcolt félemez fedés és palafedés is alkalmazható.) nádfedésen, fazsindelyen fedésen kívül, más nem alkalmazható.

b) A tetőfedő anyag színéül, földszintes épület esetén a sárgásvörös a natúr cserép szín kivételével, (ide nem számítva az emeletes, környezetből kiemelkedő, közösségi épületek és a nádtetős épületek, ahol a szürke szín, valamint a górék és kapu építmények, ahol a fazsindely és az ennek megfelelő barna szín is alkalmazható.) más szín nem alkalmazható.

(2) Homlokzatok:

Az épületek homlokzatában a fehér- sárga- és a halvány meleg- pasztellszínek, továbbá a téglavörös árnyalatain kívül, (a lábazatokon alkalmazott erősebb sárga, drapp, barna árnyalatokat leszámítva, más szín nem alkalmazható. A hideg színek, (a kapuk esetében hagyományosnak számító szürkészöld szin kivételével) nem alkalmazható.

(3) Az épület részét képező kerítések:

a) A b)- c)- d) pontokban megfogalmazott településképi előírások csak a közterületi telekhatáron található, az épület részét képező kerítésekre vonatkoznak.

b) A kapukat és a kerítésmezőket azonos megjelenéssel kell készíteni, leszámítva a kapuknál a lábazat elhagyását. A kerítés lábazatokat betonból, téglából falazottan, vagy a kerítésmező anyagából kell készíteni, illetve külön lábazati rész kialakítása nélkül is készíthető kerítés.

c) A kerítésmezőket deszka, léc, fémpálcás vagy kovácsoltvas kialakítással kell készíteni. Lábazat és osztás (mezőkre való osztás nélküli), tömör lemezkerítés nem építhető.

d) A kerítések színében vöröses-barna, szürkés- barna, szürkés-zöld színeket és árnyalatait lehet alkalmazni. Az élénk színek és fehér szín a környezetben idegenül hat, így ezek alkalmazása nem megengedett.

TELEPÜLÉSKÉPI SZEMPONTBÓL MEGHATÁROZÓ TERÜLETEKRE VONATKOZÓ TERÜLETI ÉS EGYEDI ÉPÍTÉSZETI KÖVETELMÉNYEK

10. Valamennyi településképi szempontból meghatározó területekre vonatkozó

építészeti követelmény:

10. § (1) Tetők hajlásszöge: A Lakó- (Lf), a Vegyes- (Vt) övezetekben létesülő épületeket 35 - 45° között meghatározott dőlésszögű tetővel kell megvalósítani. Ez alól kivételt a manzárd tetővel kialakított épületek és a 18 méternél nagyobb fesztávolságot áthidaló tetőszerkezetű magastetős épületek jelentenek.

(2) Tetőszélesség és tetőidom összefüggése: Oldalhatáron álló beépítési mód esetében, amennyiben utcára merőleges tetőgerincű épület, épületrész kerül elhelyezésre, az építési vonaltól számított 5,0 m mélységig, maximum 8,0 méter épületszélesség alkalmazható, vagy a tetőt az utca felöl teljes kontyolással kell készíteni.

(3) Közterületen megjelenő hátsókertek: A Lakóövezetbe (Lf) és Vegyes (Vt) övezetbe tartozó telkek esetében, a szemközti épületekre telekvéggel forduló ingatlanok esetében, a hátsó telekhatárt egységes építészeti megjelenést eredményező módon kell lezárni, az oda kerülő épülettel és azzal együtt megtervezett, legalább 20 %-ban tömör kerítéssel, melyet a Hész. illetve az annak mellékletét képező szabályozási terv határoz meg.

(4) Az épület részét képező kerítések:

  • a) A b)- c)- d)- e) pontokban megfogalmazott településképi előírások csak a közterületi telekhatáron található, az épület részét képező kerítésekre vonatkoznak.
  • b) A kerítéseket a településen kialakult 1,8 méter magassággal kell építeni, ez alól kivételt képeznek azok a kerítések, melyek közösségi rendeltetésű épületek előtt készülnek, ahol alacsonyabb kerítés is építhető, vagy a kerítés el is hagyható.
  • c) A kerítéseket lábazattal és legalább külső oldalon megjelenő osztással (pillér osztással) kell készíteni, illetve függőleges fa lécekből álló, legalább 40%-ban áttört kerítés lábazat nélkül is készíthető.
  • d) A kapukat és a kerítésmezőket azonos megjelenéssel kell készíteni, leszámítva a kapuknál a lábazat elhagyását. A kerítés lábazatokat betonból, vagy téglából falazottan kell készíteni.
  • e) A kerítések anyag- és színhasználata a 7. §. (4) rendelkezései szerint

11. Településközpont területe:

11. § (1) Területi építészeti követelmények:

  • a) A beépítés telepítési módja: A beépítés a középületek kivételével földszintes, „oldalhatáron álló” beépítési módban benyúló utcára merőleges főépületekkel, vagy „hézagosan zártsorú” a jellegzetesen előkert nélküli utcavonalon álló beépítésű utcaszakaszokon utcával párhuzamos épületekkel.

A középületeknél megengedett a többszintes épület és a nagyobb parkosított előkert létesítése is.

A rendeltetési egységet magába foglaló épületeket az utcavonalon, vagy attól

2-3,0 méter távolságra is elhelyezhetők az oldalhatáron álló beépítési mód szabályai szerint, oly módon, hogy a közösségi célú épület (általános iskola, óvoda) elhelyezése esetén nagyobb (tetszőleges) is megengedett.

A kialakult településkép vegyes beépítésű, így mindkét építési mód alkalmazható.

(2) Egyedi építészeti követelmények:

a) Anyaghasználat: Az építmények anyaghasználatára vonatkozó, jelen rendelet 7. §.-ban meghatározott általános építészeti követelményeken szerint.

b) Tömegformálás:

ba) A településközpontban lapostetős épületek nem helyezhetők el.

bb) A tetők formáját tekintve: utcára merőleges tetőgerincű (oromfalas, részleges vagy teljes kontyolású) nyeregtetős, az utcával párhuzamos tetőgerincű nyeregtetős épületek egyaránt építhetőek, mert a különböző tetőformájú épületek változatossága jellemzi itt a településképet.

bc) Utcával párhuzamos gerincű nyeregtető esetén, oromfal nélküli, azaz teljes kontyolással kell a tetőt kialakítani. Ez alól kivételt képez a településközpont területén a Nagy utca Kossuth és József Attila utcák közötti szakasza, és a Kossuth utca Nagy utca és Rácz Béla utcák közötti szakasza, ahol oromfalas kialakítás is megengedett.

12. Történeti településrész

12. § (1) Szerep településközponttól északi (vasút utcáig) és déli irányban elhelyezkedő lakóterületei tartoznak a legrégebben kialakult, úgynevezett történeti településrészhez. A településrészt nyugati oldalon az Alkotmány utca, Ady utca határolja.

(2) Egyedi építészeti követelmények:

  • a) Anyaghasználat: Az építmények anyaghasználatára vonatkozó, jelen rendelet 7. §.-ban meghatározott általános építészeti követelményeken szerint.
  • b) Tömegformálás:
    • ba) A településközpontban lapostetős épületek nem helyezhetők el.
    • bb) A tetők formáját tekintve: utcára merőleges tetőgerincű (oromfalas, részleges vagy teljes kontyolású) nyeregtetős, az utcával párhuzamos tetőgerincű nyeregtetős épületek egyaránt építhetőek, mert a különböző tetőformájú épületek változatossága jellemzi itt a településképet.
    • bc) Utcával párhuzamos gerincű nyeregtető esetén csak oromfal nélkül, azaz teljes kontyolással kell a tetőt kialakítani.
  • c) Homlokzati kialakítás:
    • ca) Utcára merőleges tetőgerincű, oromfalas épületnél az utcai homlokzaton megjelenő oromfalat a helyi hagyományoknak megfelelően, deszka burkolattal kell ellátni.

13. Később beépült általános lakóterület

13. § (1) Szerep Nyugati, „fele”, melyet az észak- déli nyomvonal vezetésű Alkotmány- Ady- Jókai utcák választanak el a történeti településrésztől. A település azon része, mely „később kialakult” jellege ellenére karakterében sokban hasonló a történeti településrészhez, de a településkép egységessége nem mindenhol azonos értékű. Vannak azonban olyan tömbök, melyek egységes megjelenésük, vagy egyéb értékük miatt eltérő szabályozás igényelnek.

(2) Egyedi építészeti követelmények:

  • a) Anyaghasználat: Az építmények anyaghasználatára vonatkozó, jelen rendelet 7. §.-ban meghatározott általános építészeti követelményeken szerint.
  • b) Tömegformálás:
    • ba) A településközpontban lapostetős épületek nem helyezhetők el.
    • bb) A tetők formáját tekintve: a bc) pontban megjelölt ingatlanok kivételével, utcára merőleges tetőgerincű (oromfalas, részleges vagy teljes kontyolású) nyeregtetős, sátortetős, vagy az utcával párhuzamos tetőgerincű nyeregtetős épületek egyaránt építhetőek, mert a különböző tetőformájú épületek változatossága jellemzi itt a településképet.
    • bc) Az Alkotmány utca nyugati oldalához csatlakozó ingatlanokon csak utcára merőleges tetőgerincű épületek helyezhetők el.
    • bd) Utcával párhuzamos gerincű nyeregtető esetén csak oromfal nélkül, azaz teljes kontyolással kell a tetőt kialakítani.
  • c) Homlokzati kialakítás:
    • ca) Utcára merőleges tetőgerincű, oromfalas épületnél, a cb) pontban meghatározott ingatlanokat leszámítva, az utcai homlokzaton megjelenő oromfalat a helyi hagyományoknak megfelelően, deszka burkolattal kell ellátni.
    • cb) Az Alkotmány utca nyugati oldalához csatlakozó ingatlanokon az utcaképben megjelenő oromfalat vakolt falfelülettel kell készíteni, az utcakép egységességének megőrzése érdekében.

14. Beépítésre nem szánt területek

14. § A beépítésre nem szánt, településkép szempontjából meghatározó természet – és régészeti védelemmel érintett területekbe ékelődő állattartó-, üzemi-. mezőgazdasági üzemi, különleges, valamint tanya funkciójú épületek tájba illesztési szabályai:

  • a) A mezőgazdasági építmények szabadon állóan, vagy „majorszerűen csoportosítva” kell elhelyezni. Az épületek homlokzati képében a fehér, vagy (a tájban hagyományosan alkalmazott világos színű) homlokzati megjelenés az előírás. Tájidegen színezés (pl. kék, élénkpiros, stb.), nem alkalmazható. Az épületeket magas tetővel kell kialakítani.
  • b) Az építmények megengedett legnagyobb épületmagassága ne haladja meg a tára jellemző, hagyományos épületek magasságát, mely értéket az elvárások figyelembe vételével a Hész határoz meg.
  • c) Tájképet zavaró építménynek számítanak, ezért nem helyezhetők el olyan építmények, melyek a táj alapvetően hagyományos jellegével szemben erősen modern, ipari mezőgazdasági karaktert hordoznak, a hagyományos tájalkotó elemektől, a tájból erőteljesen elütnek. Ennek értelmében:
    • ca) Az épületek homlokzati képében a tájban hagyományosan alkalmazott világos színű homlokzati megjelenés az elvárás. Tájidegen színezés (pl. neon sárga, neon zöld, élénkpiros, lila, élénk kék szín), nem alkalmazható.
    • cb) A technológia építmények (külső falazatok, tetőzetek) nem készülhetnek tükröződő felülettel (Matt színezés, szürke, zöld, matt fémfelület alkalmazandó). A technológiai épületek magasságát az elvárások figyelembevételével a Hész határozza meg.

15. A helyi védelemben részesülő területekre és elemekre vonatkozó

építészeti követelmények

15. § (1) A település helyi védett épületeinek, építményeinek, természeti értékeinek felsorolását és térképi ábrázolását e rendelet 1. melléklete tartalmazza.

(2) Helyi védett épület, vagy építmény (HE) esetén:

  • a) A helyi egyedi védett épület felújítása, átalakítása, bővítése, korszerűsítése során meg kell őrizni az épület:
    • aa) tömegformáját, tömegarányait,
    • ab) tetőformáját, tetőfelépítményeit,
    • ac) homlokzati tagozatait,
    • ad) homlokzati díszítőelemeit,
    • ae) nyílásrendjét, nyílásosztását és nyílásméreteit,
    • af) nyílászáróinak, falfelületének, lábazatának, tetőfedésének anyaghasználatát.
  • b) Az eredeti állapot szerinti épülettartozékok, különösen rács, vasalat, világítótest, korlát, kerítés, helyettesíthetők.
  • c) A helyi védett épület homlokzati színezésénél a környezetébe illeszkedő színezést, vagy ha fellelhető az eredeti színt kell elsősorban alkalmazni. Kerülni kell a rikító színeket és a túlzott kontrasztokat.
  • d) A helyi egyedi védett épületeket bővíteni oly módon lehet, hogy a bővítésnek a védett épület eredeti állapotának formai megjelenésével, szerkezetével, anyagaival összhangban kell lennie.
  • e) A helyi egyedi védett épületeket belső korszerűsítése, belső átalakítása, tetőterének beépítése a védett értékek megőrzését szolgáló szabályok betartása mellett megengedett.
  • f) A helyi egyedi védett épületek közterületről látható homlokzatán épületgépészeti berendezések, azok tartozékai nem, hirdetés és reklám csak a rendeltetésével összefüggően helyezhető el.
  • g) A helyi egyedi védelem alá helyezett védett érték nem védett részei - amennyiben ezt egyéb jogszabályok nem tiltják - bonthatóak és az épülethez illő épületrésszel bővíthetőek. A változtatások a védett érték jellegét nem módosíthatják, építészeti értékét nem csökkenthetik.

16. Reklámhordozókra, a reklám közzétételére, és reklámhordozókat tartó berendezésekre vonatkozó településképi követelmények

16. § (1) Reklámhordozó és reklám – jelen rendeletben foglalt kivételekkel – az országos érvényű jogszabályok szerint helyezhető el.

(2) Építési reklámháló kihelyezésére vonatkozó kérelem esetén, az építési tevékenységi időtartamára az önkormányzat településképi bejelentési eljárásban engedélyezheti az építési reklámháló kihelyezését, ha a tulajdonos igazolja a felújítás megkezdését.

(3) Az épületek homlokzatain elhelyezhető cégéreket, cég- és címtáblákat és üzlet feliratokat úgy kell kialakítani, hogy azok szervesen illeszkedjenek a homlokzatok meglévő, vagy tervezett vízszintesés függőleges tagolásához, a nyílászárók kiosztásához, azok ritmusához úgy, hogy együttesen összhangban legyenek az épület építészeti részletképzésével, színezésével, építészeti hangsúlyaival.

(4) Utólagos elhelyezésénél az (4) bekezdésben foglaltakon túl biztosítani kell, hogy a berendezés épületdíszítő tagozatot nem takarhat el.

(5) Közvilágítási berendezésen, hírközlési oszlopon reklám célú felület nem helyezhető el.

17. Településképi szempontból meghatározó

területekre vonatkozó kiegészítő előírások

17. § (1) Árnyékolásra az épület homlokzatához illeszkedő homogén, pasztellszínű, vászon borítású napernyő használható. Cégfeliratot, dekorációt csak az ernyő lelógó szegélyén lehet megjeleníteni

(2) Üzlethelyiségenként legfeljebb egy egyedi tájékoztató mobil tábla helyezhető el a közterületen a terület építészeti arculatához és a már meglévő hirdető berendezések kialakításához illeszkedő kialakítással, a gyalogosforgalmat nem akadályozó módon.

(3) Üzletenként legfeljebb egy cégtábla és egy darab cégér helyezhető el. Saroktelek esetén mindkét közterület irányába elhelyezhető a cég és címtáblák és 1-1 db cégér. A cégér csak egyedi kovácsoltvas, ill. azt leképező korszerű anyaghasználatú lehet. Tetőfelületre cégér, reklám felírat nem helyezhető el.

(4) Védett épület esetén csak térbeli betűkből készülhet, az üzlet felírat, a vállalkozást népszerűsítő felirat. Ezek az épület homlokzati kialakításához és nyílászáró rendjéhez igazítottan helyezhetők el, de a betűk nem lehetnek nagyobbak 35 cm - nél.

18. Reklámhordozókra vonatkozó követelményektől való eltérés szabályai

18. § (1) Reklámhordozó, reklám közzététele és reklámhordozót tartó berendezések elhelyezése:

  • a) Köztulajdonban álló ingatlanon lakó- és vegyes területen nem csak utcabútor igénybevételével lehetséges, míg a különleges- és egyéb területen utcabútor igénybevételével lehetséges.
  • b) Beépítésre nem szánt területek közül közkertben és közparkban és egyéb területen burkolt vagy fásított köztéren utcabútor igénybevételével lehetséges.
  • c) Önkormányzat által támogatott rendezvényekről tájékoztatás transzparensen (molinón) is lehetséges.

(2) A reklám közzé tevője az eltérést a településképi bejelentési eljárás lefolytatására irányuló írásbeli kérelmével kezdeményezi, legfeljebb évi 12 hét időtartamra.

19. A sajátos építmények, műtárgyak elhelyezésére

vonatkozó településképi követelmények

19. § 1) A településkép szempontjából meghatározó területen a település teljes ellátásának biztosítása érdekében szükséges felszíni hírközlési sajátos építmények (antennatartó átjátszó torony) nem helyezhetők el. Ezek a területek erre a célra nem alkalmasnak minősülnek. Kivétel, ha egyéb közösségi funkciót is ellátó építményen kerül elhelyezésre, vagy ilyen funkciót is ellátó módon létesül. (különösen kilátó, vadász les, templomtorony, tűzjelző torony, víztorony). Antennatartó és átjátszó torony számára elsősorban a település külterülete alkalmas.

2) Hírközlést szolgáló antennatornyot nem szabad elhelyezni:

a) a lakóterület határától 50 méteren belül,

b) védett természeti területen,

c) az ökológiai hálózat magterület és ökológiai folyosó övezetébe tartozó területen.

3) Helyi védett utcakép és helyi védett épület esetén az épület közterület felől látható homlokzati- és tetőfelületein, elő- és oldalkertjében, kerítésén parapet-konvektor, vagy klímaberendezés kültéri egysége, továbbá közművezetékek nem helyezhetők el.

4) A településen, amennyiben a műszaki követelmények ezt lehetővé teszik, a légvezetékes kábelhálózatokat egy tartószerkezeten kell elhelyezni.

5) Közművezetékek, járulékos közműlétesítmények elhelyezésénél a településképi megjelenésre, esztétikai követelmények betartására is figyelemmel kell lenni.

6) Középnyomású földgázellátású területeken telkenként egyedi nyomásszabályozókat kell elhelyezni. A tervezett gáznyomás-szabályozók az épületek utcai homlokzatára nem helyezhetőek el. A berendezés a telkek előkertjében, udvarán, vagy az épület alárendeltebb homlokzatára szerelhetőek.

7) Közszolgálati hírközlési antennák a településkép, a tájkép fő rálátási, kilátási irányaiban nem létesíthetők.

8) Kültéri világító berendezések úgy alakítandók ki, hogy azok a fényt a talaj felé sugározzák. Egyéb ferde megvilágítású berendezés csak élet és vagyonbiztonsági okból alakítható ki.

V. FEJEZET ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁSI ÉS ÖSZTÖNZŐ RENDSZER

20. Helyi védelemmel érintett ingatlanok támogatási rendszere

20. § (1) Az ingatlantulajdonosnak a védettséggel összefüggésben szükségessé váló, a jó karbantartást meghaladó munkálatok – ezen belül a műemléki szakértés, előkészítő kutatás, rekonstrukciós tervezés, értékvizsgálati munkarészek

Elkészítése, építési munkák – finanszírozásához az Önkormányzat évente meghatározott keretösszeg erejéig támogatást adhat.

(2) A támogatás forrását az Önkormányzat tárgyévi költségvetési rendelete tartalmazza, melynek felhasználására pályázatot kell kiírni.

(3) A támogatás mértéke nem lehet több, mint a bekerülési összeg legfeljebb 50 %- a, amely tartalmazza az áfát, az egyéb adókat és a közterheket is.

(4) Támogatásban csak az a pályázó részesülhet, aki a tervezett felújításhoz a támogatáson felül szükséges önrésszel rendelkezik, és a saját forrás rendelkezésre állását pénzintézet által kiállított dokumentummal igazolja.

(5) A pályázat benyújtásának időpontja előtt megkezdett előkészítési és építési munkához támogatás nem nyújtható.

(6) A pályázatokról a Képviselő-testület a benyújtási határidőt követő 30 napon belül dönt.

(7) A nyertes pályázóval az önkormányzat támogatási szerződést köt.

(8) Az önkormányzat a támogatás összegéből legfeljebb 10% előleget biztosíthat, melyet a támogatási szerződés aláírását követően 8 napon belül kell folyósítani.

(9) A támogatási szerződésben foglaltak teljesítéséről a támogatott írásban nyilatkozik, melyhez a támogatás felhasználását bizonyító számlákat eredeti példányban becsatolja. A teljesítést a jegyző ellenőrzi.

VI. FEJEZET TELEPÜLÉSKÉP-ÉRVÉNYESÍTÉSI ESZKÖZÖK

21. A településkép-védelmi tájékoztatás és szakmai konzultáció

21. § (1) A településkép-védelmi tájékoztatás és szakmai konzultáció kötelező

  • a) helyi védett utcaképpel érintett, vagy településképi szempontból meghatározó területen található
    • aa) új épület építése,
    • ab) meglévő épület átalakítása, bővítése, utólagos hőszigetelése,
    • ac) meglévő épület homlokzatszínezéssel járó felújítása,
    • ac) egyéb, főrendeltetést kiegészítő funkciójú építmény építése,
  • a) településkép szempontjából egyéb, általános besorolású területeken
    • ba) új lakóépület építése,
    • bb) meglévő lakóépület átalakítása, bővítése esetén, ha az eredeti épület tömege, tetőszerkezete a közterület felé eső, illetve az oldalkert irányából közterület felől látható módon megváltozik.
  • b) helyi védett utcaképpel érintett, vagy településképi szempontból meghatározó területen az építmények homlokzatán cégérek, cégtáblák és cégfeliratok elhelyezése esetén,

(2) A településkép-védelmi tájékoztatás és szakmai konzultáció a települési főépítész, annak hiányában a polgármester feladata.

(3) A településkép-védelmi tájékoztatást és szakmai konzultációt – az (1) bekezdésben foglaltakon kívül - bármely természetes vagy jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet írásban kezdeményezheti a főépítésznél, annak hiányában a polgármesternél. Ebben az esetben a kérelemnek tartalmaznia kell, a településképet érintően tervezett tevékenység rövid leírását.

(4) A településkép-védelmi tájékoztatást és szakmai konzultációt legalább 8 nappal az építési tevékenység megkezdése előtt, illetve a kérelem benyújtását követő 8 napon belül le kell folytatni.

(5) A településkép-védelmi tájékoztatásról és szakmai konzultációról a főépítész, illetve annak hiányában a polgármester jegyzőkönyvet készít, amelyben rögzített javaslatok és nyilatkozatok mindkét félre nézve kötelezőek.

(6) A településkép-védelmi tájékoztatás és szakmai konzultáció díjmentes.

22. A településképi bejelentési eljárás

22. § (1) A polgármester - az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (Ákr) alapján, a teljes eljárás szabályai szerint - településképi bejelentési eljárást folytat le a nyilvántartott műemléki értékek vagy műemléket érintő, az örökségvédelmi hatósághoz történő bejelentéshez vagy örökségvédelmi engedélyhez továbbá építési engedélyhez, vagy egyszerű bejelentéshez kötött tevékenységek kivételével:

  • a) a településkép fokozottabb védelme érdekében a Község közigazgatási területén levő közterületen, és köztulajdonban álló ingatlanokon, valamint közterületnek nem minősülő magánterületen közterületről látható esetekben reklám közzétételére, reklámhordozók, reklámhordozót tartó berendezések elhelyezéséhez. A reklám, reklámhordozó elhelyezéséhez szükséges bejelentési kérelem nyomtatvány jelen rendelet 3. számú melléklete.
  • b) az építmények rendeltetésének módosítása vagy rendeltetési egysége számának megváltoztatása tekintetében. Ha a rendeltetésváltoztatás megfelel a helyi építési szabályzat vonatkozó követelményeinek, a polgármester kérelemre - az ingatlan-nyilvántartásban történő átvezetés céljából – 15 napon belül hatósági bizonyítványt állít ki az építmény, az építményen belüli önálló rendeltetési egység rendeltetésének módosításáról, az új rendeltetésről és az építmény rendeltetési egységei számának megváltozásáról, az új rendeltetés számáról. A rendeltetés megváltoztatásának igazolásához szükséges bejelentési kérelem nyomtatvány jelen rendelet 4. számú melléklete.

23. § (1) A településképi bejelentési eljárás az ügyfél által a polgármesterhez benyújtott bejelentésre indul. A kérelem és annak melléklete, a hiánypótlás és az ügyfél által tett nyilatkozat csak írásban terjeszthető elő. A bejelentéshez annak tartalmától függően a településképi követelményeknek való megfelelést, ill. rendeltetésekre vonatkozó HÉSZ szerinti követelményeknek való megfelelést igazoló dokumentációt papír alapon kell, és- digitális adathordozón is lehet mellékelni. a rendeltetésre vonatkozó papír alapú vagy a dokumentációt tartalmazó digitális adathordozót kell mellékelni. A településképi követelményeket igazoló építészeti-műszaki dokumentációnak – a bejelentés tárgyától függően – az alábbiakat kell tartalmaznia:

  • a) meglévő állapotról fényképfelvételt
  • b) műszaki leírást
  • c) a tervezett állapot formáját, mennyiségét, méretét és technológiáját,
  • d) a műszaki berendezés által igénybe vett helyszínt és elhelyezésének módját,
  • e) elrendezési rajzot,
  • f) reklám elhelyezésének helyétől – amennyibe indokolt - színtervet, környezetbe illesztett látványtervet.
  • g) a HÉSZ rendeltetésekre ill. az egyéb vonatkozó követelmények teljesitését igazoló dokumentációt.

(2) A dokumentáció tartalmát a polgármester ellenőrzi. Amennyiben a benyújtott dokumentáció nem felel meg az (1) bekezdésben meghatározott tartalmi követelményeknek, a polgármester megszünteti a bejelentési eljárást.

(3) Amennyiben a benyújtott dokumentáció hiánytalan, a polgármester feltétellel vagy a nélkül tudomásul veszi a bejelentést, illetve megtiltja, ha az nem felel meg a követelményeknek vagy nem illeszkedik a településképbe.

(4) A polgármester a döntését a kérelem benyújtását követő 15 napon belül hatósági határozatban hozza meg.

(5) A cégjelzések, reklám- és hirdető-berendezések esetében az igazolás időtartama 3 év, egyéb esetekben az igazolás határozatlan időtartamra szól. A bejelentéstől számított 1 éven belül kell megkezdeni a tevékenységet, ellenkező esetben ismételten be kell jelenteni.

(6) Amennyiben a településképi bejelentési eljárás lefolytatásához kötött tevékenység közterület- használati hozzájáruláshoz is kötött, a közterület-használati hozzájárulás kiadására csak a településképi bejelentési eljárás lefolytatását követően, a megengedő határozat birtokában és az abban meghatározott kikötések figyelembevételével kerülhet sor.

24. § (1) A településképi bejelentési kötelezettség teljesítésének lefolytatását és a bejelentett tevékenység folytatását a polgármester ellenőrzi.

(2) Amennyiben a bejelentési eljárás elmulasztását vagy a bejelentési eljárás során a tevékenységet megtiltotta, vagy tudomásul vette, de attól eltérő végrehajtást tapasztal, akkor a (3) bekezdés szerinti eset kivételével az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény alapján kötelezési eljárást lefolytatja és szükség szerint kötelezést bocsát ki.

(3) Reklám és reklámhordozó elhelyezése esetén tapasztalt eltérő végrehajtás esetén a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendeletszerint eljárva 15 napon belül értesíti az illetékes kormányhivatalt.

23. A településképi kötelezési eljárás,

településkép – védelmi bírság kiszabásának esetei, és mértéke

25. § (1) A településkép védelme érdekében – a IV. fejezet szerintiek kivételével - a polgármester – hivatalból vagy kérelemre – az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény alapján településképi kötelezési eljárást folytat le és szükség szerint kötelezést bocsát ki.

(2) A kötelezésben foglaltak nem teljesítése esetén – a településkép védelmi bírság ismételt kiszabása helyett – a kötelezést tartalmazó döntést foganatosítja. Ennek során a meghatározott cselekményt a kötelezett terhére és veszélyére elvégzi, vagy mással elvégezteti és egyúttal a kötelezettet a felmerülő költség megfizetésére kötelezi.

(3) A településképi követelmények be nem tartása, annak megsértése esetén a polgármester figyelmeztető döntésben – megfelelő határidő biztosításával – felhívja a jogsértőt a jogszabálysértés megszüntetésére.

(4) Az (1) bekezdés szerinti határidő eredménytelen eltelte esetén a polgármester településképi kötelezés keretében a jogsértőt a településképi követelmények teljesítésére kötelezi. Ezzel egyidejűleg a kötelezettet településkép védelmi bírság megfizetésére kötelezi.

(5) A településkép védelmi bírság összege:

  • a) településképi szempontból meghatározó területeken területi és egyedi építészeti követelmények be nem tartása esetén, amennyiben az egyedi védett építményt érint 150. 000 - 200.000 forint,
  • b) településképi szempontból meghatározó területeken területi és egyedi építészeti követelmények be nem tartása esetén, amennyiben az egyedi védett építményt nem érint 100.000 - 150.000 forint,
  • c) egyéb településképi és egyéb műszaki berendezésekre vonatkozókövetelmény be nem tartása esetén 100.000 forint,

24. A településkép védelmi bírság kiszabásánál mérlegelendő szempontok

és megfizetésének módja

26. § (1) A polgármester a településkép-védelmi bírság kiszabása esetén a közigazgatási szabálysértések szankciójának átmeneti szabályairól, valamint a közigazgatási eljárásjog reformjával összefüggésben egyes törvények módosításáról és egyes jogszabályok hatályon kívül helyezéséről szóló törvény alapján dönt a bírság 42. § szerinti összegéről.

(2) A településkép védelmi bírság befizetésének módja:

  • a) a kötelezettnek a bírságot a bírság összegét megállapító határozat véglegessé válásától számított 15 napon belül az önkormányzatnak a határozatban is megjelölt számlájára kell átutalási megbízással teljesíteni, vagy készpénz-átutalási megbízással postai úton befizetni.
  • b) az a) pontban szereplő megfizetési mód elmaradása esetén az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény végrehajtási szabályai szerint kell eljárni

VII. FEJEZET ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

27. § (1) E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) Hatályát veszti a Szerep Község településképének védelméről szóló 21/2017.(XII.20.) számú rendelet.

1. melléklet 1. melléklet

A helyi egyedi és területi védelem alá vont épületek és építmények

A helyi egyedi védelem alá vont épületek

Nagy Utca 44. 119 Református templom

Nagy Utca 40 Parókia, hittanterem, gyógyszertár, gyülekezeti szoba

Nagy u. 36 Jegyzői lak

Kölcsey u. 6 Orvosi rendelő

Kossuth u. 10 Szerepi Kelemen Hétpettyes Óvoda

Hosszúháti kastély

Régi kőkapuk

Nagy János Nagy u. 24.,

D. Mile József Petőfi u. 19.

2. melléklet 2. melléklet

* Településképi szempontból meghatározó területek lehatárolása

kép: /download/1640/resources/EJR_5644645-image1.png

* Településképi szempontból meghatározó terület a „Településközpont”, „Történeti településrész”, és az Alkotmány, Ady és Kossuth utcákhoz csatlakozó „később betelepült, általános lakóterületként” megjelölt ingatlanok.

3. melléklet 3. melléklet

Településképi bejelentési eljárással érintett reklámok

Településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni építésügyi hatósági engedélyezési eljáráshoz nem kötött reklám-elhelyezések közül

  • a) településképet meghatározó területen, helyi védett utcakép, illetve helyi védett épület esetén az építmények homlokzatára, tetőfelületére, az építési telek kerítésére, kerítéskapujára, támfalára rögzített

aa) cég- és címtábla, cégfelirat, cégér, konzolos cégér,

ab) egyedi tájékoztató tábla,

ac) kirakat,

ad) reklám-felületet is tartalmazó előtető, napvédő ponyva

ae) eligazító fali karok és táblák,

af) hirdetőtábla, hirdetővitrin, reklámvitrin,

ah) reklámtábla (hirdetőtábla),

ai) integrált információ-hordozó berendezés vagy szerkezet,

aj) totemoszlop és reklámzászló,

ak) reklám-célú építési védőháló, molinó,

  • b) közterületen vagy közhasználatú magánterületen elhelyezett közművelődési célú hirdetőoszlopon, vagy utcabútoron elhelyezett reklám esetén.

4. melléklet 4. melléklet

BEJELENTÉS

Településképi bejelentési eljáráshoz

A Bejelentő neve: .....................................................................................................

lakcíme: .....................................................................................................

telefonszáma*: .....................................................................................................

e-mail címe*: ...................................................................................................

Szervezet székhelye: ...................................................................................................

A folytatni kívánt építési tevékenység, rendeltetés-módosítás, vagy reklámelhelyezés megnevezése**:

..............................................................................................................................................................

..............................................................................................................................................................

..............................................................................................................................................................

..............................................................................................................................................................

..............................................................................................................................................................

..............................................................................................................................................................

A folytatni kívánt építési tevékenység, rendeltetés-módosítás, vagy reklámelhelyezés

helye:..................................................................................................................Hrsz.:..................

A folytatni kívánt építési tevékenység, rendeltetés-módosítás, vagy reklámelhelyezés tervezett időtartama: ....................................................................................................................

Dátum:.....................................................

* nem kötelező

** a megfelelő aláhúzandó


....................................................................................

aláírás