ERDŐTELEK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2019.(II.15.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

Az Önkormányzat 2019. évi költségvetéséről

Hatályos: 2020. 07. 16

Erdőtelek Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. § (1) bekezdés f) pontjában foglalt feladatkörében eljárva a Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottság, az Ügyrendi Bizottság, valamint az Erdőtelki Roma Nemzetiségi Önkormányzat véleményének kikérésével az önkormányzat 2019. évi költségvetéséről az alábbiakat rendeli el:


1. Általános rendelkezések


1. § (1) A rendelet hatálya kiterjed az önkormányzatra, valamint annak költségvetési szervére.


(2) A költségvetési rendelet elkülönítetten tartalmazza:

a) az önkormányzat önkormányzati szintre összesített költségvetését,

b) az önkormányzat által irányított költségvetési szerv költségvetését,

c) az önkormányzat saját, az általa irányított költségvetési szerv költségvetésébe nem tartozó (továbbiakban: önkormányzat költségvetési szervhez nem tartozó) költségvetését.


(3) A (2) bekezdés a) pontja szerinti összesített költségvetés a (2) bekezdés b) és c) pont szerinti költségvetések összesítése.


2. Az önkormányzat összesített 2019. évi költségvetése


2[1]. § (1) A képviselő-testület az Erdőtelek Községi Önkormányzat önkormányzati szinten összesített 2019. évi költségvetési főösszegét 1 760 353 728,- forintban állapítja meg.


(2)[2] Az önkormányzati szinten összesített költségvetés fő számai:

a) a költségvetési bevételek összege: 1 760 353 728,- forint,

b) a költségvetési kiadások összege:  1 760 353 728- forint,

c) a költségvetés egyenlege - a költségvetési bevételek és költségvetési kiadások különbözete -19 655 101,- forint, melynek fedezete az önkormányzat 2018. évi költségvetési bevételi többlete.


3.[3] § (1) Az önkormányzat önkormányzati szinten összesített 2019. évi kiemelt költségvetési bevételi előirányzatai:

a) B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről:             362 869 420 forint,

b) B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről:             5 681 000 forint,

c) B3. Közhatalmi bevételek:                                                                   85 748 169 forint,

d) B4. Működési bevételek:                                                                      98 396 367 forint,

e) B5. Felhalmozási bevétel:                                                                      5 000 000 forint,

f) B6. Működési célú átvett pénzeszközök:                                              12 811 190 forint,

g) B8. Finanszírozási bevételek:                                                         1 189 847 582 forint,

h) Költségvetési bevételek összesen:                                                  1 760 353 728 forint.


(2)[4] Az önkormányzat önkormányzati szinten összesített költségvetési bevételeiből:

a) a kötelező feladatok bevételei: 1 710 353 728 forint,

b) az önként vállalt feladatok bevételei: 50 000 000forint,

c) az államigazgatási feladatok bevételei: 0 forint.

(3) Az önkormányzat önkormányzati szinten összesített költségvetési bevételei előirányzat csoportonként:

a) működési költségvetés bevételi előirányzat csoport 316 318 784 forint,

b) felhalmozási költségvetés bevételi előirányzat csoport: 0 forint.


(4)[5] bekezdés a)-g) pont szerinti kiemelt előirányzatok egységes rovatrend szerinti összetételét, így a helyi önkormányzatok általános működéséhez és ágazati feladataihoz kapcsolódó támogatásokat, valamint az (1) bekezdés c) pontja szerinti kiemelt előirányzaton belül a saját bevételeket az 2. melléklet tartalmazza.

.


4. §[6] (1) Az önkormányzat önkormányzati szinten összesített 2019. évi kiemelt költségvetési kiadási előirányzatai

a) K1. Személyi juttatások:                                                                    267 622 162 forint,

b) K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó:    45 957 174 forint,

c) K3. Dologi kiadások:                                                                          261 179 821 forint,

d) K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai:                                                        10 033 600 forint,

e) K5. Egyéb működési célú kiadás:                                                         89 440 739 forint,

f) K6. Beruházás:                                                                                     843 881 975 forint,

g) K7. Felújítás:                                                                                           3 355 000 forint,

h) K9. Finanszírozási kiadás:                                                                   238 883 257 forint,

e) Költségvetési kiadások összesen:                                                     1 760 353 728 forint.


(2)[7] Az önkormányzat önkormányzati szinten összesített költségvetési kiadásaiból:

a) a kötelező feladatok kiadásai:  1 750 620 828 forint,

b) az önként vállalt feladatok kiadásai: 9 732 900 forint,

c) az államigazgatási feladatok kiadásai: 0 forint.


(3)[8] Az önkormányzat önkormányzati szinten összesített költségvetési kiadásai előirányzat- csoportonként:

a) működési költségvetés kiadási előirányzat csoport: 913 116 753 forint,

b) felhalmozási költségvetés kiadási előirányzat csoport: 847 236 975 forint.


(4)[9] Az (1) bekezdés a)-h) pont szerinti kiemelt előirányzatok egységes rovatrend szerinti összetételét, így a helyi önkormányzatok általános működéséhez és ágazati feladataihoz kapcsolódó kiadásokat a 3. melléklet tartalmazza.


(5)[10] Az Európai Uniós forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek bevételeit a 7. melléklet tartalmazza.


5[11]. § A helyi önkormányzat által a lakosságnak juttatott támogatások, szociális, rászorultság jellegű ellátások:

a) Arany János tehetséggondozó ösztöndíj               150.000 forint

b) Egyéb települési támogatás.................              7 683 600 forint

c) Köztemetés..........................................              1 500 000 forint

d) Temetési segély...................................              1.000.000 forint


6.[12] § (1) A képviselő-testület az önkormányzat önkormányzati szinten összesített – közfoglalkoztatottak nélküli – 2019. évre vonatkozó létszám-előirányzatát az alábbiak szerint állapítja meg:

a) átlagos statisztikai állományi létszám – átlaglétszám – 81 fő,

b) az év utolsó napján foglalkoztatott záró létszám 44 fő.


(2) A helyi önkormányzat által közfoglalkoztatottként foglalkoztatottak 2019. évre vonatkozó - átlaglétszám szerinti - létszám-előirányzata 55 fő.


7. [13]§ (1) A helyi önkormányzat önkormányzati szintre összesített, költségvetési bevételeinek és kiadásainak költségvetési egyenlegét a 2. § (2) bekezdés c) pontja határozza meg. A költségvetési egyenlegen belül működési bevételek és működési kiadások költségvetési egyenlege 0 forint.


(2)[14] Az önkormányzat (1) bekezdés a pontja szerinti 2019. évi hiányának finanszírozása belső finanszírozással 0 forint.


(3)[15] Az előző évek pénzmaradványának igénybevétele összesen 19 655 101 forint, ebből működési célú 19 655 101 forint.


3. A Polgármesteri Hivatal


8. §[16] (1) A képviselő-testület az önkormányzat által irányított Polgármesteri Hivatal 2019. évi költségvetési főösszegét 61 742 960  forintban állapítja meg.


(2)[17] A Polgármesteri Hivatal költségvetésének fő számai:

a) a költségvetési bevételek összege: 61 742 960 forint,

b) a költségvetési kiadások összege:  61 742 960 forint,

c) a költségvetés egyenlege - a költségvetési bevételek és költségvetési kiadások különbözete 0 ezer forint.


9.[18] § A Polgármesteri Hivatal 2019. évi kiemelt költségvetési bevételi előirányzatai:

a) B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről:              2 544 098 forint,

b) B4. Működési bevételek:                                                                         57 208 forint,

c) B8. Finanszírozási bevétel:                                                               59 131 654 forint,

d) Költségvetési bevételek összesen:                                                     61 742 960 forint.


(2)[19] A Polgármesteri Hivatal költségvetési bevételeiből:

a) a kötelező feladatok bevételei: 61 742 960 forint,

b) az önként vállalt feladatok bevételei: 0 forint,


(3)[20] A Polgármesteri Hivatal költségvetési bevételei előirányzat csoportonként működési költségvetés bevételi előirányzat csoport: 61 742 960  forint,


10.[21] § (1) A Polgármesteri Hivatal 2019. évi kiemelt költségvetési kiadási előirányzatai:

a) K1. Személyi juttatások:                                                                   42 546 480 forint,

b) K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó:   8 540 044 forint,

c) K3. Dologi kiadások:                                                                         10 088 887 forint,

d) K6. Beruházások:                                                                                   567 549 forint

e) Költségvetési kiadások összesen:                                                      61 742 960 forint.

.


(2)[22] A Polgármesteri Hivatal költségvetési kiadásaiból:

a) a kötelező feladatok kiadásai 61 742 960 forint,

b) az önként vállalt feladatok kiadásai 0 forint,

c) az államigazgatási feladatok kiadásai 0 forint.


(3) [23]A Polgármesteri Hivatal költségvetési kiadásai előirányzat csoportonként:

a) működési költségvetés kiadási előirányzat csoport 61 175 411 forint,

b) felhalmozási költségvetés kiadási előirányzat csoport: 567 549 forint.


11. §[24] (1) A képviselő-testület a Polgármesteri Hivatal – közfoglalkoztatottak nélküli – 2019 évre vonatkozó létszám-előirányzatát az alábbiak szerint állapítja meg:

a) átlagos statisztikai állományi létszám – átlaglétszám – 10 fő,

b) az év utolsó napján foglalkoztatott záró létszám: 9 fő.


(2) A Polgármesteri Hivatalnál foglalkoztatható közfoglalkoztatottak 2019. évre vonatkozó éves átlag létszám-előirányzata 1 fő.


12. §[25] (1) A Polgármesteri Hivatal költségvetési bevételeinek és kiadásainak költségvetési egyenlegét a 8. § (2) bekezdés c) pontja határozza meg. A költségvetési egyenlegen belül

működési bevételek és működési kiadások költségvetési egyenlege 0 forint.


(2)[26] A Polgármesteri Hivatal (1) bekezdés szerinti 2019. évi hiányának finanszírozása belső finanszírozással 0 forint.


(3)[27] Az előző évek pénzmaradványának, igénybevétele 567 549 forint, ebből működési célú finanszírozás 0 forint.


 4. A Gondozási Központ és Konyha


13. § [28](1) A képviselő-testület az önkormányzat által irányított Gondozási Központ 2019. évi költségvetési főösszegét 92 004 163 forintban állapítja meg.


(2)[29] A Gondozási Központ és Konyha költségvetésének fő számai:

a) a költségvetési bevételek összege: 92 004 163 forint,

b) a költségvetési kiadások összege:  92 004 163 forint,

c) a költségvetés egyenlege - a költségvetési bevételek és költségvetési kiadások

különbözete: 0 forint


14. §[30] (1) A Gondozási Központ és Konyha 2019. évi kiemelt költségvetési bevételi előirányzatai:

a) B4. Működési bevételek:                                                                     9 040 799 forint,

b) B8. Finanszírozási bevételek:                                                            82 963 364 forint,

c) Költségvetési bevételek összesen:                                                     91 004 163 forint.


(2)[31] A Gondozási Központ költségvetési bevételeiből:

a) a kötelező feladatok bevételei: 91 004 163 forint,

b) az önként vállalt feladatok bevételei: 0 forint,


(3)[32] A Gondozási Központ és Konyha költségvetési bevételei előirányzat csoportonként működési költségvetés bevételi előirányzat csoport: 92 004 163 forint.


15. §[33] (1) A Gondozási Központ és Konyha 2019. évi kiemelt költségvetési kiadási előirányzatai:

a) K1. Személyi juttatások:                                                                   30 694 849 forint,

b) K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó    6 085 757 forint,

c) K3. Dologi kiadások:                                                                         55 223 557 forint,

d) Költségvetési kiadások összesen:                                                      92 004 163 forint.


(2)[34] A Gondozási Központ költségvetési kiadásaiból:

a) a kötelező feladatok kiadásai 92 004 163 forint,

b) az önként vállalt feladatok kiadásai 0 forint,

c) az államigazgatási feladatok kiadásai 0 forint.


(3)[35] A Gondozási Központ és Konyha költségvetési kiadásai előirányzat csoportonként:

a) működési költségvetés kiadási előirányzat csoport 92 004 163 forint,

b) felhalmozási költségvetés kiadási előirányzat csoport: 0 forint.


16. §[36] (1) A képviselő-testület a Gondozási Központ és Konyha – közfoglalkoztatottak nélküli – 2019. évre vonatkozó létszám-előirányzatát az alábbiak szerint állapítja meg:

a) átlagos statisztikai állományi létszám – átlaglétszám – :12 fő,

b) az év utolsó napján foglalkoztatott záró létszám: 11 fő.



(2) A Gondozási Központ és Konyhánál foglalkoztatható közfoglalkoztatottak 2019. évre vonatkozó éves átlag létszám-előirányzata 10 fő.


17. § (1) A Gondozási Központ és Konyha költségvetési bevételeinek és kiadásainak költségvetési egyenlegét a 13. § (2) bekezdés c) pontja határozza meg. A költségvetési egyenlegen belül működési bevételek és működési kiadások költségvetési egyenlege (működési célú egyenleg) 0 forint hiány,


(2) A Gondozási Központ és Konyha (1) bekezdés szerinti 2019. évi hiányának finanszírozása belső finanszírozással 0 forint, - történik.


(3) [37]A z előző évek pénzmaradványának, igénybevétele, összesen 410 289 forint, ebből működési célú finanszírozás 410 289 forint.


5. Erdőtelki Kerekerdő Óvoda és Mini Bölcsőde


18. §[38] (1) A képviselő-testület az önkormányzat által irányított Erdőtelki Kerekerdő Óvoda 2019. évi költségvetési főösszegét 76 540 118 forintban állapítja meg.


(2) [39]Az Erdőtelki Kerekerdő Óvoda költségvetésének fő számai:

a) a költségvetési bevételek összege: 76 540 118 forint,

b) a költségvetési kiadások összege:  76 540 118 forint,

c) a költségvetés egyenlege - a költségvetési bevételek és költségvetési kiadások különbözete 0 forint.


19. §[40] Az Erdőtelki Kerekerdő Óvoda 2019. évi kiemelt költségvetési bevételi előirányzatai:

a) B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről:                             0 forint,

b) B4. Működési bevételek:                                                                        333 850 forint,

c) B8. Felhalmozási bevétel:                                                                 76 206 268 forint,

d) Költségvetési bevételek összesen:                                                     76 540 118 forint.

(2)[41] Az Erdőtelki Kerekerdő Óvoda költségvetési bevételeiből:

a) a kötelező feladatok bevételei: 76 540 118 forint,

b) az önként vállalt feladatok bevételei: 0 forint.

(3)[42] Az Erdőtelki Kerekerdő Óvoda költségvetési bevételei előirányzat-csoportonként működési költségvetés bevételi előirányzat-csoport: 76 540 118 forint,


20. §[43] Az Erdőtelki Kerekerdő Óvoda 2019. évi kiemelt költségvetési kiadási előirányzatai:

a) K1. Személyi juttatások:                                                                   54 809 790 forint,

b) K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó: 10 617 745 forint,

c) K3. Dologi kiadások:                                                                         10 693 040 forint,

d) K6. Beruházás:                                                                                        419 543 forint

e) Költségvetési kiadások összesen:                                                      76 540 118 forint.



(2)[44] Az Erdőtelki Kerekerdő Óvoda költségvetési kiadásaiból:

a) a kötelező feladatok kiadásai 76 540 118 ezer forint,

b) az önként vállalt feladatok kiadásai 0 forint,

c) az államigazgatási feladatok kiadásai 0 forint.


(3)[45] Az Erdőtelki Kerekerdő Óvoda költségvetési kiadásai előirányzat csoportonként:

a) működési költségvetés kiadási előirányzat csoport 76 120 575 forint,

b) felhalmozási költségvetés kiadási előirányzat csoport: 419 543 forint.


21. §[46] (1) A képviselő-testület az Erdőtelki Kerekerdő Óvoda – közfoglalkoztatottak nélküli

 – 2019. évre vonatkozó létszám-előirányzatát az alábbiak szerint állapítja meg:

a) átlagos statisztikai állományi létszám – átlaglétszám – :15 fő,

b) az év utolsó napján foglalkoztatott záró létszám: 13 fő.


(2) Az Erdőtelki Kerekerdő Óvodánál foglalkoztatható közfoglalkoztatottak 2019. évre vonatkozó éves átlag létszám-előirányzata 4 fő.


22. §[47] (1) Az Erdőtelki Kerekerdő Óvoda költségvetési bevételeinek és kiadásainak költségvetési egyenlegét a 18. § (2) bekezdés c) pontja határozza meg. A költségvetési egyenlegen belül működési bevételek és működési kiadások költségvetési egyenlege 0 forint.


(2)[48] Az Erdőtelki Kerekerdő Óvoda (1) bekezdés szerinti 2019. évi hiányának finanszírozása belső finanszírozással 0 forint.


(3)[49] Az előző évek pénzmaradványának igénybevétele összesen 419 543 forint, ebből működési célú finanszírozás 0 forint.



 6.Művelődési Ház és Könyvtár


23. §[50] (1) A képviselő-testület az önkormányzat által irányított Művelődési Ház és Könyvtár 2019. évi költségvetési főösszegét 16 303 845 forintban állapítja meg.


(2)[51] A Művelődési Ház és Könyvtár költségvetésének fő számai:

a) a költségvetési bevételek összege: 16 303 845 forint,

b) a költségvetési kiadások összege:16 303 845 forint,

c) a költségvetés egyenlege - a költségvetési bevételek és költségvetési kiadások különbözete 0 forint.


24. §[52] (1) A Művelődési Ház és Könyvtár 2019. évi kiemelt költségvetési bevételi előirányzatai:

a) B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről:                           0 forint,

b) B4. Működési bevételek:                                                                   1 854 321 forint,

c) B5. Működési célú átvett pénzeszköz:                                                  400 000 forint,

d) B8. Finanszírozási bevétel:                                                              14 049 524 forint,

e) Költségvetési bevételek összesen:                                                    16 303 845 forint.


(2)[53] A Művelődési Ház és Könyvtár költségvetési bevételeiből:

a) a kötelező feladatok bevételei: 16 303 845 forint,

b) az önként vállalt feladatok bevételei: 0 forint,


(3)[54] A Művelődési Ház és Könyvtár költségvetési bevételei előirányzat csoportonként:

a) működési költségvetés bevételi előirányzat csoport: 16 303 845 forint..


25. §[55] (1) A Művelődési Ház és Könyvtár 2019. évi kiemelt költségvetési ki adási előirányzatai:

a) K1. Személyi juttatások:                                                                        5.517 000 forint,

b) K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó:     1.101 320 forint,

c) K3. Dologi kiadások:                                                                             9 421 425 forint,

d) K6. Beruházások:                                                                                     264 100 forint,

d) Költségvetési kiadások összesen:                                                        16 303 845 forint.


(2)[56] A Művelődési Ház és Könyvtár költségvetési kiadásaiból:

a) a kötelező feladatok kiadásai 16 303 845 forint,

b) az önként vállalt feladatok kiadásai 0 forint,

c) az államigazgatási feladatok kiadásai 0 forint.


(3)[57] A Művelődési Ház és Könyvtár költségvetési kiadásai előirányzat csoportonként:

a) működési költségvetés kiadási előirányzat csoport 16 039 745 forint,

b) felhalmozási költségvetés kiadási előirányzat csoport: 264 100 forint.


26. § (1) A képviselő-testület a Művelődési Ház és Könyvtár – közfoglalkoztatottak nélküli – 2019. évre vonatkozó létszám-előirányzatát az alábbiak szerint állapítja meg:

a) átlagos statisztikai állományi létszám – átlaglétszám – :2 fő,

b) az év utolsó napján foglalkoztatott záró létszám:.1 fő.


(2) A Művelődési Ház és Könyvtárnál foglalkoztatható közfoglalkoztatottak 2019. évre vonatkozó éves átlag létszám-előirányzata 1 fő.


27. §[58] (1) A Művelődési Ház és Könyvtárnál költségvetési bevételeinek és kiadásainak költségvetési egyenlegét a 23. § (2) bekezdés c) pontja határozza meg. A költségvetési egyenlegen belül működési bevételek és működési kiadások költségvetési egyenlege 0 forint.


(2)[59] A Művelődési Ház és Könyvtár – (1) bekezdés szerinti - 2019. évi hiányának finanszírozása belső finanszírozással 0 forint – történik.


(3)[60] Az előző évek pénzmaradványának igénybevétele és saját bevételből összesen 299 114 forint, ebből működési célú finanszírozás összesen 35 014 forint


7. Az önkormányzat saját költségvetése


28. §[61] (1) A képviselő-testület az Erdőtelek Községi Önkormányzat 2019. évi költségvetési főösszegét 1 511 497 811 forintban állapítja meg.


(2)[62] Az önkormányzati szinten összesített költségvetés fő számai:

a) a költségvetési bevételek összege: 1 511 497 811 forint,

b) a költségvetési kiadások összege:  1 511 497 811 forint,

c) a költségvetés egyenlege - a költségvetési bevételek és költségvetési kiadások különbözete 0 forint.


29. §[63] (1) Az önkormányzat önkormányzati szinten összesített 2019. évi kiemelt költségvetési bevételi előirányzatai:

a) B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről:             358 081 546 forint,

b) B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről:             5 681 000 forint,

c) B3. Közhatalmi bevételek:                                                                   85 748 169 forint,

d) B4. Működési bevételek:                                                                      87 110 173 forint,

e) B5. Felhalmozási bevétel:                                                                      5 000 000 forint,

f) B6. Működési célú átvett pénzeszközök:                                              12 411 190 forint,

g) B8. Finanszírozási bevétel:                                                                957 465 733 forint,

h) Költségvetési bevételek összesen:                                                   1 511 497 811 forint.

(2)[64] Az önkormányzat önkormányzati szinten összesített költségvetési bevételeiből:

a) a kötelező feladatok bevételei: 1 461 497 811 forint,

b) az önként vállalt feladatok bevételei: 50 000.000 forint,

c) az államigazgatási feladatok bevételei: 0 forint.


(3)[65] Az önkormányzat önkormányzati szinten összesített költségvetési bevételei előirányzat csoportonként:

a) működési költségvetés bevételi előirányzat csoport 1 500 816 811 forint,

b) felhalmozási költségvetés bevételi előirányzat csoport: 10 681 000 forint.


30. §[66] (1) Az önkormányzat önkormányzati szinten összesített 2019. évi kiemelt költségvetési kiadási előirányzatai

a) K1. Személyi juttatások:                                                                     133 734 043 forint,

b) K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó:      19 549 908 forint,

c) K3. Dologi kiadások:                                                                           173 930 333 forint,

d) K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai:                                                          10 033 600 forint,

e) K5.:Egyéb működési célú kiadás:                                                          89 380 887 forint,

f) K6. Beruházások                                                                                   842 630 783 forint,

g) K7. Felújítások:                                                                                        3 355 000 forint,

h) K9. Finanszírozási kiadás:                                                                    238 883 257 forint

f) Költségvetési kiadások összesen:                                                      1 511 497 811 forint.


(2)[67] Az önkormányzat önkormányzati szinten összesített költségvetési kiadásaiból:

a) a kötelező feladatok kiadásai:             1 501 764 911  forint,

b) az önként vállalt feladatok kiadásai:    9 732 900 forint,

c) az államigazgatási feladatok kiadásai: 0 forint.


(3)[68] Az önkormányzat önkormányzati szinten összesített költségvetési kiadásai előirányzat csoportonként:

a) működési költségvetés kiadási előirányzat csoport: 665 512 028 forint,

b) felhalmozási költségvetés kiadási előirányzat csoport: 845 985 783 forint.


31. § A helyi önkormányzat által a lakosságnak juttatott támogatások, szociális, rászorultság jellegű ellátások:

a) Arany János tehetséggondozó ösztöndíj                  150.000 forint,

a) Egyéb települési támogatás                                   7 683 600 forint,

a) Köztemetés                                                            1 500 000 forint,

a) Temetési segély                                                     1 000 000 forint.


32. § Az Európai Uniós forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek kiadásait, valamint az önkormányzaton kívüli ilyen projektekhez történő hozzájárulásokat a 7. számú melléklet tartalmazza.


33. § (1) A képviselő-testület az önkormányzat önkormányzati szinten összesített – közfoglalkoztatottak nélküli – 2019. évre vonatkozó létszám-előirányzatát az alábbiak szerint állapítja meg:

a) átlagos statisztikai állományi létszám – átlaglétszám – 9 fő,

b) az év utolsó napján foglalkoztatott záró létszám 8 fő.


(2) A helyi önkormányzat által közfoglalkoztatottként foglalkoztatottak 2019. évre vonatkozó - átlaglétszám szerinti - létszám-előirányzata 40 fő.


34. §[69] (1) A helyi önkormányzat önkormányzati szintre összesített, költségvetési bevételeinek és kiadásainak költségvetési egyenlegét a 28. § (2) bekezdés c) pontja határozza meg. A költségvetési egyenlegen belül működési bevételek és működési kiadások költségvetési egyenlege 0 forint

(2)[70] Az Önkormányzat – (1) bekezdés szerinti - 2019. évi többletének felhasználása belső finanszírozással 0 forint – történik.


(3)[71] A (2) bekezdés szerint az Önkormányzat 2019. évi többletének felhasználása belső finanszírozáson belül intézmények működési kiadására 0 forint – történik. 



8. A helyi nemzetiségi önkormányzat költségvetése


35. § A helyi nemzetiségi önkormányzat 2019 évi költségvetését a 4. melléklet tartalmazza


9. Adósságot keletkeztető ügylet


36. § Ha a költségvetési évben az önkormányzatnak fejlesztési céljai megvalósításához a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény (a továbbiakban: Gst. tv.) 3. § (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügylet megkötése válik, vagy válhat szükségessé, annak várható együttes összegét e rendeletben be kell mutatni a fejlesztési célok szerint.


37. § Az önkormányzatnak a Gst. tv. 3. § (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségeit az adósságot keletkeztető ügyletek futam idejének végéig, illetve a kezesség érvényesíthetőségéig, és a Gst. tv. 45. § (1) bekezdés a) pontja felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban meghatározottak szerinti saját bevételeit külön, e rendelet 6. mellékleteként kell bemutatni.



10. A költségvetés végrehajtására vonatkozó szabályok


38. § A polgármester összességében 500.000+ÁFA forint értékhatárig jogosult dönteni az előre nem látható, ezért a költségvetésben nem szereplő kiadások fedezetéről. A polgármester a forrás felhasználásra vonatkozó döntéséről a következő testületi ülésen tájékoztatja a képviselő-testületet.


39. § (1) A finanszírozási kiadásokkal kapcsolatos jogköröket az önkormányzat által irányított költségvetési szerv tekintetében az intézményvezető, a Polgármesteri Hivatal tekintetében a jegyző gyakorolja. Amennyiben év közben az intézmény költségvetésében előre nem tervezett jelentős bevétel keletkezik az intézményvezető joga, hogy a keletkezett pénzügyi többletet a számlavezető pénzintézeténél betétként elhelyezze.


(2) A finanszírozási kiadásokkal kapcsolatos jogköröket a helyi önkormányzat összesített költségvetésében szereplő finanszírozási kiadások tekintetében a képviselő-testület gyakorolja.


(3) A (2) bekezdés alól kivételt képez a szabad pénzeszközök betétként való elhelyezése, melyre értékhatár nélkül jogosult a polgármester. A betét elhelyezésről a betét elhelyezést követő képviselő-testületi ülésen a testületet tájékoztatni köteles.


40. § (1) Az intézményvezető az irányító szervi támogatást, mint finanszírozási bevételt a költségvetésében meghatározott kiadásokra jogosult felhasználni.


 (2) A finanszírozási bevételekkel kapcsolatos jogköröket a helyi önkormányzat összesített költségvetésében szereplő finanszírozási bevételek tekintetében a képviselő-testület gyakorolja.


41. § Az önkormányzat által irányított költségvetési szerv a jelen költségvetési rendeletben szereplő kiemelt kiadási előirányzatait, illetve a kiemelt kiadási előirányzatokon belül a rovatok közötti kiadási előirányzatait saját hatáskörben átcsoportosíthatja. Az átcsoportosításnál az intézmény köteles betartani a vonatkozó jogszabályi előírásokat.


42. § A helyi önkormányzat képviselő-testülete fenntartja magának a költségvetési rendeletben meghatározott költségvetési bevételi és kiadási előirányzatok módosításának jogát.


43. § A képviselő-testület előirányzat átcsoportosítás szerinti előirányzat módosítás miatt:

a) az 1-6. hónapban bekövetkezett változásokról szeptember 30-ig kap tájékoztatást.

b) a 1-12. hónapban bekövetkezett változások alapján december 31-i hatállyal módosítja a költségvetési rendeletét az éves költségvetési beszámoló elkészítésének határidejéig.


44. § (1) A képviselő-testület 2019. évre az önkormányzatnál foglalkoztatottak vonatkozásában az alábbiakat határozza meg:

a) a köztisztviselői illetményalap megegyezik a Magyarország 2019. évi központi

költségvetéséről szóló törvényben meghatározott 38.650 Ft-os illetményalappal, melyet a képviselő-testület 25 %-kal megemelve, 48.315,- forintban állapít meg.

b) a köztisztviselők cafetéria juttatás kerete a munkáltatót terhelő közterhekkel együtt 200.000,- forint/év/fő.

c) a középfokú végzettségű köztisztviselők, valamint a felsőfokú végzettségű köztisztviselők illetménykiegészítése: 20 %.

d) Szakképesítési pótlék az illetményalap 40 %-a,

e) Közalkalmazottak és a Munka Törvénykönyve hatálya alá tartozó garantált bérminimumra vagy minimálbérre jogosult dolgozók munkáltatói döntésen alapuló bérkiegészítése 10.000,- forint/fő/hó

f) Közalkalmazottak és a Munka Törvénykönyve hatálya alá tartozó munkavállalók munkáltatói döntés alapján további 7.500,- Ft/hó/ fő.


45. § Az önkormányzat környezetvédelmi alapjának tervezett bevételeit és kiadásait a 5. sz.  melléklet tartalmazza.


46. § Az önkormányzat céltartalékának célonkénti felosztását a 8. sz. melléklet tartalmazza.



11. Záró rendelkezések



47. § E rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba.




Erdőtelek, 2019. február 14.




          Forgács Jánosné s.k.                                                         Lőcseiné Nagy Mária s.k.

                polgármester                                                                               jegyző


Záradék:


A rendeletet a mai napon kihirdettem.


Erdőtelek, 2019. február 15.




                Lőcseiné Nagy    Mária s.k.


                                                                                                                jegyző

Erdőtelek Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. § (1) bekezdés f) pontjában foglalt feladatkörében eljárva a Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottság, az Ügyrendi Bizottság, valamint az Erdőtelki Roma Nemzetiségi Önkormányzat véleményének kikérésével az önkormányzat 2019. évi költségvetéséről az alábbiakat rendeli el:


1. Általános rendelkezések


1. § (1) A rendelet hatálya kiterjed az önkormányzatra, valamint annak költségvetési szervére.


(2) A költségvetési rendelet elkülönítetten tartalmazza:

a) az önkormányzat önkormányzati szintre összesített költségvetését,

b) az önkormányzat által irányított költségvetési szerv költségvetését,

c) az önkormányzat saját, az általa irányított költségvetési szerv költségvetésébe nem tartozó (továbbiakban: önkormányzat költségvetési szervhez nem tartozó) költségvetését.


(3) A (2) bekezdés a) pontja szerinti összesített költségvetés a (2) bekezdés b) és c) pont szerinti költségvetések összesítése.


2. Az önkormányzat összesített 2019. évi költségvetése


2. § (1) A képviselő-testület az Erdőtelek Községi Önkormányzat önkormányzati szinten összesített 2019. évi költségvetési főösszegét 335 973 885,- forintban állapítja meg.


(2) Az önkormányzati szinten összesített költségvetés fő számai:

a) a költségvetési bevételek összege: 316 318 784,- forint,

b) a költségvetési kiadások összege:  335 973 885,- forint,

c) a költségvetés egyenlege - a költségvetési bevételek és költségvetési kiadások különbözete -19 655 101,- forint, melynek fedezete az önkormányzat 2018. évi költségvetési bevételi többlete.


3. § (1) Az önkormányzat önkormányzati szinten összesített 2019. évi kiemelt költségvetési bevételi előirányzatai:

a) B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről:             228 859 284 forint,

b) B3. Közhatalmi bevételek:                                                                   55 362 000 forint,

c) B4. Működési bevételek:                                                                      22 751 900 forint,

d) B6. Működési célú átvett pénzeszközök:                                               9 345 600 forint,

e) Költségvetési bevételek összesen:                                                     316 318 784 forint.


(2) Az önkormányzat önkormányzati szinten összesített költségvetési bevételeiből:

a) a kötelező feladatok bevételei: 266 318 788forint,

b) az önként vállalt feladatok bevételei: 50 000 000forint,

c) az államigazgatási feladatok bevételei: 0 forint.

(3) Az önkormányzat önkormányzati szinten összesített költségvetési bevételei előirányzat csoportonként:

a) működési költségvetés bevételi előirányzat csoport 316 318 784 forint,

b) felhalmozási költségvetés bevételi előirányzat csoport: 0 forint.


(4) Az (1) bekezdés a)-d) pont szerinti kiemelt előirányzatok egységes rovatrend szerinti összetételét, így a helyi önkormányzatok általános működéséhez és ágazati feladataihoz kapcsolódó támogatásokat, valamint az (1) bekezdés c) pontja szerinti kiemelt előirányzaton belül a saját bevételeket az 1. melléklet tartalmazza.


4. § (1) Az önkormányzat önkormányzati szinten összesített 2019. évi kiemelt költségvetési kiadási előirányzatai

a) K1. Személyi juttatások:                                                                   164 063 390 forint,

b) K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó:   39 451 310 forint,

c) K3. Dologi kiadások:                                                                          116 140 915 forint,

d) K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai:                                                        10 183 600 forint,

e) K5 Átadott pénzeszköz                                                                          6 134 670 forint,

f) Költségvetési kiadások összesen:                                                        335 973 885 forint.


(2) Az önkormányzat önkormányzati szinten összesített költségvetési kiadásaiból:

a) a kötelező feladatok kiadásai:  326 240 985 forint,

b) az önként vállalt feladatok kiadásai: 9 732 900 forint,

c) az államigazgatási feladatok kiadásai: 0 forint.


(3) Az önkormányzat önkormányzati szinten összesített költségvetési kiadásai előirányzat- csoportonként:

a) működési költségvetés kiadási előirányzat csoport: 335 973 885 forint,

b) felhalmozási költségvetés kiadási előirányzat csoport: 0 forint.


(4) Az (1) bekezdés a)-e) pont szerinti kiemelt előirányzatok egységes rovatrend szerinti összetételét, így a helyi önkormányzatok általános működéséhez és ágazati feladataihoz kapcsolódó kiadásokat a 2. melléklet és a 3. melléklet tartalmazza.


(5) Az Európai Uniós forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek bevételeit a 7. melléklet tartalmazza.


5. § A helyi önkormányzat által a lakosságnak juttatott támogatások, szociális, rászorultság jellegű ellátások:

a) Arany János tehetséggondozó ösztöndíj              150.000 forint

b) Egyéb települési támogatás.................             7 683 600 forint

c) Köztemetés..........................................              1 500 000 forint

d) Temetési segély...................................             1.000.000 forint


6. § (1) A képviselő-testület az önkormányzat önkormányzati szinten összesített – közfoglalkoztatottak nélküli – 2019. évre vonatkozó létszám-előirányzatát az alábbiak szerint állapítja meg:

a) átlagos statisztikai állományi létszám – átlaglétszám – 49 fő,

b) az év utolsó napján foglalkoztatott záró létszám 44 fő.


(2) A helyi önkormányzat által közfoglalkoztatottként foglalkoztatottak 2019. évre vonatkozó - átlaglétszám szerinti - létszám-előirányzata 55 fő.


7. § (1) A helyi önkormányzat önkormányzati szintre összesített, költségvetési bevételeinek és kiadásainak költségvetési egyenlegét a 2. § (2) bekezdés c) pontja határozza meg. A költségvetési egyenlegen belül működési bevételek és működési kiadások költségvetési egyenlege (működési célú egyenleg) 19 655 101 forint hiány.


(2) Az önkormányzat (1) bekezdés a pontja szerinti 2019. évi hiányának finanszírozása belső finanszírozással – 19 655 101 forint -, történik.


(3) A (2) bekezdés szerinti belső finanszírozáson belül az előző évek pénzmaradványának

igénybevétele összesen 19 655 101 forint, ebből működési célú 19 655 101 forint.


3. A Polgármesteri Hivatal


8. § (1) A képviselő-testület az önkormányzat által irányított Polgármesteri Hivatal 2019. évi költségvetési főösszegét 51 139 105 forintban állapítja meg.


(2) A Polgármesteri Hivatal költségvetésének fő számai:

a) a költségvetési bevételek összege: 40.533 000 forint,

b) a költségvetési kiadások összege:  51 139 105 forint,

c) a költségvetés egyenlege - a költségvetési bevételek és költségvetési kiadások különbözete – 10 606 105 ezer forint hiány.


9. § (1) A Polgármesteri Hivatal 2019. évi kiemelt költségvetési bevételi előirányzatai:

a) B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről:             40.533 000 forint,

b) Költségvetési bevételek összesen:                                                     40 533 000 forint.


(2) A Polgármesteri Hivatal költségvetési bevételeiből:

a) a kötelező feladatok bevételei: 40 533 000 forint,

b) az önként vállalt feladatok bevételei: 0 forint,


(3) A Polgármesteri Hivatal költségvetési bevételei előirányzat csoportonként működési költségvetés bevételi előirányzat csoport: 40.533 000 forint,


10. § (1) A Polgármesteri Hivatal 2019. évi kiemelt költségvetési kiadási előirányzatai:

a) K1. Személyi juttatások:                                                                   35 462 010 forint,

b) K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó:   7 167 360 forint,

c) K3. Dologi kiadások:                                                                           8 509 735 forint,

d) Költségvetési kiadások összesen:                                                      51 139 105 forint.


(2) A Polgármesteri Hivatal költségvetési kiadásaiból:

a) a kötelező feladatok kiadásai 51 139 105 forint,

b) az önként vállalt feladatok kiadásai 0 forint,

c) az államigazgatási feladatok kiadásai 0 forint.


(3) A Polgármesteri Hivatal költségvetési kiadásai előirányzat csoportonként:

a) működési költségvetés kiadási előirányzat csoport 51 139 105 forint,

b) felhalmozási költségvetés kiadási előirányzat csoport: 0 forint.


11. § (1) A képviselő-testület a Polgármesteri Hivatal – közfoglalkoztatottak nélküli – 2019 évre vonatkozó létszám-előirányzatát az alábbiak szerint állapítja meg:

a) átlagos statisztikai állományi létszám – átlaglétszám – 11 fő,

b) az év utolsó napján foglalkoztatott záró létszám: 11 fő.


(2) A Polgármesteri Hivatalnál foglalkoztatható közfoglalkoztatottak 2019. évre vonatkozó éves átlag létszám-előirányzata 1 fő.


12. § (1) A Polgármesteri Hivatal költségvetési bevételeinek és kiadásainak költségvetési egyenlegét a 8. § (2) bekezdés c) pontja határozza meg. A költségvetési egyenlegen belül

működési bevételek és működési kiadások költségvetési egyenlege (működési célú egyenleg) ---10 606 105 forint hiány,


(2) A Polgármesteri Hivatal (1) bekezdés szerinti 2019. évi hiányának finanszírozása belső finanszírozással – 10 606 105 forint, - történik.


(3) A (2) bekezdés szerinti belső finanszírozáson belül az előző évek pénzmaradványának, igénybevétele, összesen 10 606 105 forint, ebből működési célú finanszírozás 10 606 105 forint.


 4. A Gondozási Központ és Konyha


13. § (1) A képviselő-testület az önkormányzat által irányított Gondozási Központ 2019. évi költségvetési főösszegét 89 891 145 forintban állapítja meg.


(2) A Gondozási Központ és Konyha költségvetésének fő számai:

a) a költségvetési bevételek összege: 89 891 145 forint,

b) a költségvetési kiadások összege:  89 891 145 forint,

c) a költségvetés egyenlege - a költségvetési bevételek és költségvetési kiadások

különbözete: 0 forint


14. § (1) A Gondozási Központ és Konyha 2019. évi kiemelt költségvetési bevételi előirányzatai:

a) B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről:             82 553 075 forint,

b) B4. Működési bevételek:                                                                     7.338 070 forint,

c) Költségvetési bevételek összesen:                                                     89 891 145 forint.


(2) A Gondozási Központ költségvetési bevételeiből:

a) a kötelező feladatok bevételei: 89 891 145 forint,

b) az önként vállalt feladatok bevételei: 0 forint,


(3) A Gondozási Központ és Konyha költségvetési bevételei előirányzat csoportonként működési költségvetés bevételi előirányzat csoport: 89 891 145 forint,


15. § (1) A Gondozási Központ és Konyha 2019. évi kiemelt költségvetési kiadási előirányzatai:

a) K1. Személyi juttatások:                                                                   30 623 500 forint,

b) K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó    5.997 545 forint,

c) K3. Dologi kiadások:                                                                         53 270 100 forint,

d) Költségvetési kiadások összesen:                                                      89 891 145 forint.

(2) A Gondozási Központ költségvetési kiadásaiból:

a) a kötelező feladatok kiadásai 89 891 145forint,

b) az önként vállalt feladatok kiadásai 0 forint,

c) az államigazgatási feladatok kiadásai 0 forint.


(3) A Gondozási Központ és Konyha költségvetési kiadásai előirányzat csoportonként:

a) működési költségvetés kiadási előirányzat csoport 89 891 145 forint,

b) felhalmozási költségvetés kiadási előirányzat csoport: 0 forint.


16. § (1) A képviselő-testület a Gondozási Központ és Konyha – közfoglalkoztatottak nélküli – 2019. évre vonatkozó létszám-előirányzatát az alábbiak szerint állapítja meg:

a) átlagos statisztikai állományi létszám – átlaglétszám – :11 fő,

b) az év utolsó napján foglalkoztatott záró létszám: 10 fő.


(2) A Gondozási Központ és Konyhánál foglalkoztatható közfoglalkoztatottak 2019. évre vonatkozó éves átlag létszám-előirányzata 10 fő.


17. § (1) A Gondozási Központ és Konyha költségvetési bevételeinek és kiadásainak költségvetési egyenlegét a 13. § (2) bekezdés c) pontja határozza meg. A költségvetési egyenlegen belül működési bevételek és működési kiadások költségvetési egyenlege (működési célú egyenleg) 0 forint hiány,


(2) A Gondozási Központ és Konyha (1) bekezdés szerinti 2019. évi hiányának finanszírozása belső finanszírozással 0 forint, - történik.


(3) A (2) bekezdés szerinti belső finanszírozáson belül az előző évek pénzmaradványának, igénybevétele, összesen 0 forint, ebből működési célú finanszírozás 0 forint.


5. Erdőtelki Kerekerdő Óvoda és Mini Bölcsőde


18. § (1) A képviselő-testület az önkormányzat által irányított Erdőtelki Kerekerdő Óvoda 2019. évi költségvetési főösszegét 74 156 725 forintban állapítja meg.


(2) Az Erdőtelki Kerekerdő Óvoda költségvetésének fő számai:

a) a költségvetési bevételek összege: 67 820 450 forint,

b) a költségvetési kiadások összege:  74 156 725 forint,

c) a költségvetés egyenlege - a költségvetési bevételek és költségvetési kiadások különbözete – 6 336 275 forint hiány.


19. § (1) Az Erdőtelki Kerekerdő Óvoda 2019. évi kiemelt költségvetési bevételi előirányzatai:

a) B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről:             67 820 450 forint,

b) B4. Működési bevételek:                                                                                   0 forint,

c) Költségvetési bevételek összesen:                                                     67 820 450 forint.


(2) Az Erdőtelki Kerekerdő Óvoda költségvetési bevételeiből:

a) a kötelező feladatok bevételei: 67 820 450 forint,

b) az önként vállalt feladatok bevételei: 0 forint,

(3) Az Erdőtelki Kerekerdő Óvoda költségvetési bevételei előirányzat-csoportonként működési költségvetés bevételi előirányzat-csoport: 67 820 450 forint,


20. § (1) Az Erdőtelki Kerekerdő Óvoda 2019. évi kiemelt költségvetési kiadási előirányzatai:

a) K1. Személyi juttatások:                                                                   53 305 040 forint,

b) K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó: 10 332 485 forint,

c) K3. Dologi kiadások:                                                                         1 0519 200 forint,

d) Költségvetési kiadások összesen:                                                      74 156 275 forint.


(2) Az Erdőtelki Kerekerdő Óvoda költségvetési kiadásaiból:

a) a kötelező feladatok kiadásai 74 156 275 ezer forint,

b) az önként vállalt feladatok kiadásai 0 forint,

c) az államigazgatási feladatok kiadásai 0 forint.


(3) Az Erdőtelki Kerekerdő Óvoda költségvetési kiadásai előirányzat csoportonként:

a) működési költségvetés kiadási előirányzat csoport 74 156 275 forint,

b) felhalmozási költségvetés kiadási előirányzat csoport: 0 forint.


21. § (1) A képviselő-testület az Erdőtelki Kerekerdő Óvoda – közfoglalkoztatottak nélküli

 – 2019. évre vonatkozó létszám-előirányzatát az alábbiak szerint állapítja meg:

a) átlagos statisztikai állományi létszám – átlaglétszám – :15 fő,

b) az év utolsó napján foglalkoztatott záró létszám: 12 fő.


(2) Az Erdőtelki Kerekerdő Óvodánál foglalkoztatható közfoglalkoztatottak 2019. évre vonatkozó éves átlag létszám-előirányzata 4 fő.


22. § (1) Az Erdőtelki Kerekerdő Óvoda költségvetési bevételeinek és kiadásainak költségvetési egyenlegét a 18. § (2) bekezdés c) pontja határozza meg. A költségvetési egyenlegen belül működési bevételek és működési kiadások költségvetési egyenlege (működési célú egyenleg) ---6 336 275 forint hiány,


(2) Az Erdőtelki Kerekerdő Óvoda (1) bekezdés szerinti 2019. évi hiányának finanszírozása belső finanszírozással – 6336 275 forint, - történik.


(3) A (2) bekezdés szerinti belső finanszírozáson belül az előző évek pénzmaradványának, igénybevétele, összesen 6 336 275 forint, ebből működési célú finanszírozás 6 336 275 forint.


 6.Művelődési Ház és Könyvtár


23. § (1) A képviselő-testület az önkormányzat által irányított Művelődési Ház és Könyvtár 2019. évi költségvetési főösszegét 13 412 410 forintban állapítja meg.


(2) A Művelődési Ház és Könyvtár költségvetésének fő számai:

a) a költségvetési bevételek összege: 4.812 430 forint,

b) a költségvetési kiadások összege:13 412 410 forint,

c) a költségvetés egyenlege - a költségvetési bevételek és költségvetési kiadások különbözete – 8 599 980forint hiány.


24. § (1) A Művelődési Ház és Könyvtár 2019. évi kiemelt költségvetési bevételi előirányzatai:

a) B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről:             3.972 430forint,

b) B4. Működési bevételek:                                                                       840.000 forint,

c) Költségvetési bevételek összesen:                                                     4.812 430 forint.


(2) A Művelődési Ház és Könyvtár költségvetési bevételeiből:

a) a kötelező feladatok bevételei: 4.812 430 forint,

b) az önként vállalt feladatok bevételei: 0 forint,


(3) A Művelődési Ház és Könyvtár költségvetési bevételei előirányzat csoportonként:

a) működési költségvetés bevételi előirányzat csoport: 4.812 430 forint.


25. § (1) A Művelődési Ház és Könyvtár 2019. évi kiemelt költségvetési ki adási előirányzatai:

a) K1. Személyi juttatások:                                                                        5.517 000 forint,

b) K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó:     1.101 320 forint,

c) K3. Dologi kiadások:                                                                             6.794 090 forint,

d) Költségvetési kiadások összesen:                                                        13 412 410 forint.


(2) A Művelődési Ház és Könyvtár költségvetési kiadásaiból:

a) a kötelező feladatok kiadásai 13 412 410forint,

b) az önként vállalt feladatok kiadásai 0 forint,

c) az államigazgatási feladatok kiadásai 0 forint.


(3) A Művelődési Ház és Könyvtár költségvetési kiadásai előirányzat csoportonként:

a) működési költségvetés kiadási előirányzat csoport 13 412 410 forint,

b) felhalmozási költségvetés kiadási előirányzat csoport: 0 forint.


26. § (1) A képviselő-testület a Művelődési Ház és Könyvtár – közfoglalkoztatottak nélküli – 2019. évre vonatkozó létszám-előirányzatát az alábbiak szerint állapítja meg:

a) átlagos statisztikai állományi létszám – átlaglétszám – :2 fő,

b) az év utolsó napján foglalkoztatott záró létszám:.1 fő.


(2) A Művelődési Ház és Könyvtárnál foglalkoztatható közfoglalkoztatottak 2019. évre vonatkozó éves átlag létszám-előirányzata 1 fő.


27. § (1) A Művelődési Ház és Könyvtárnál költségvetési bevételeinek és kiadásainak költségvetési egyenlegét a 23. § (2) bekezdés c) pontja határozza meg. A költségvetési egyenlegen belül működési bevételek és működési kiadások költségvetési egyenlege (működési célú egyenleg) – 8 599 980 forint hiány,


(2) A Művelődési Ház és Könyvtár – (1) bekezdés szerinti - 2019. évi hiányának finanszírozása belső finanszírozással – 8 599 980 forint – történik.


(3) A (2) bekezdés szerinti belső finanszírozáson belül az előző évek pénzmaradványának igénybevétele és saját bevételből összesen – 8 599 980 forint, ebből működési célú finanszírozás összesen – 8 599 980 forint


7. Az önkormányzat saját költségvetése


28. § (1) A képviselő-testület az Erdőtelek Községi Önkormányzat 2019. évi költségvetési főösszegét 107 374 500 forintban állapítja meg.


(2) Az önkormányzati szinten összesített költségvetés fő számai:

a) a költségvetési bevételek összege: 113 261 759 forint,

b) a költségvetési kiadások összege:  107 374 500 forint,

c) a költségvetés egyenlege - a költségvetési bevételek és költségvetési kiadások különbözete 5 887 259 forint (többlet).


29. § (1) Az önkormányzat önkormányzati szinten összesített 2019. évi kiemelt költségvetési bevételi előirányzatai:

a) B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről:                33 983 329 forint,

b) B3. Közhatalmi bevételek:                                                                   55 362 000 forint,

c) B4. Működési bevételek:                                                                      14 573 830 forint,

d) B6. Működési célú átvett pénzeszközök:                                               9 345 600 forint,

e) Költségvetési bevételek összesen:                                                     113 261 759 forint.


(2) Az önkormányzat önkormányzati szinten összesített költségvetési bevételeiből:

a) a kötelező feladatok bevételei: 63 261 795 forint,

b) az önként vállalt feladatok bevételei: 50 000.000 forint,

c) az államigazgatási feladatok bevételei: 0 forint.


(3) Az önkormányzat önkormányzati szinten összesített költségvetési bevételei előirányzat csoportonként:

a) működési költségvetés bevételi előirányzat csoport 113 261 759 forint,

b) felhalmozási költségvetés bevételi előirányzat csoport: 0 forint.


30. § (1) Az önkormányzat önkormányzati szinten összesített 2019. évi kiemelt költségvetési kiadási előirányzatai

a) K1. Személyi juttatások:                                                                      39 155 840 forint,

b) K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó:     14 852 600 forint,

c) K3. Dologi kiadások:                                                                             37 047 790 forint,

d) K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai:                                                          10 183 600 forint,

e) K5.:Átadott pénzeszköz                                                                           6 134 670 forint,

f) Költségvetési kiadások összesen:                                                         107 374 500 forint.


(2) Az önkormányzat önkormányzati szinten összesített költségvetési kiadásaiból:

a) a kötelező feladatok kiadásai:             97 641 600  forint,

b) az önként vállalt feladatok kiadásai:    9 732 900 forint,

c) az államigazgatási feladatok kiadásai: 0 forint.


(3) Az önkormányzat önkormányzati szinten összesített költségvetési kiadásai előirányzat csoportonként:

a) működési költségvetés kiadási előirányzat csoport: 107 374 500 forint,

b) felhalmozási költségvetés kiadási előirányzat csoport: 0 forint.


31. § A helyi önkormányzat által a lakosságnak juttatott támogatások, szociális, rászorultság jellegű ellátások:

a) Arany János tehetséggondozó ösztöndíj                  150.000 forint,

a) Egyéb települési támogatás                                   7 683 600 forint,

a) Köztemetés                                                            1 500 000 forint,

a) Temetési segély                                                     1 000 000 forint.


32. § Az Európai Uniós forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek kiadásait, valamint az önkormányzaton kívüli ilyen projektekhez történő hozzájárulásokat a 7. számú melléklet tartalmazza.


33. § (1) A képviselő-testület az önkormányzat önkormányzati szinten összesített – közfoglalkoztatottak nélküli – 2019. évre vonatkozó létszám-előirányzatát az alábbiak szerint állapítja meg:

a) átlagos statisztikai állományi létszám – átlaglétszám – 9 fő,

b) az év utolsó napján foglalkoztatott záró létszám 8 fő.


(2) A helyi önkormányzat által közfoglalkoztatottként foglalkoztatottak 2019. évre vonatkozó - átlaglétszám szerinti - létszám-előirányzata 40 fő.


34. § (1) A helyi önkormányzat önkormányzati szintre összesített, költségvetési bevételeinek és kiadásainak költségvetési egyenlegét a 28. § (2) bekezdés c) pontja határozza meg. A költségvetési egyenlegen belül működési bevételek és működési kiadások költségvetési egyenlege (működési célú egyenleg) 5 887 259 forint többlet,


(2) Az Önkormányzat – (1) bekezdés szerinti - 2019. évi többletének felhasználása belső finanszírozással 5 887 259 forint – történik.


(3) A (2) bekezdés szerint az Önkormányzat 2018. évi többletének felhasználása belső finanszírozáson belül intézmények működési kiadására – 5 887 259 forint – történik. 


8. A helyi nemzetiségi önkormányzat költségvetése


35. § A helyi nemzetiségi önkormányzat 2019 évi költségvetését a 4. melléklet tartalmazza


9. Adósságot keletkeztető ügylet


36. § Ha a költségvetési évben az önkormányzatnak fejlesztési céljai megvalósításához a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény (a továbbiakban: Gst. tv.) 3. § (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügylet megkötése válik, vagy válhat szükségessé, annak várható együttes összegét e rendeletben be kell mutatni a fejlesztési célok szerint.


37. § Az önkormányzatnak a Gst. tv. 3. § (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségeit az adósságot keletkeztető ügyletek futam idejének végéig, illetve a kezesség érvényesíthetőségéig, és a Gst. tv. 45. § (1) bekezdés a) pontja felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban meghatározottak szerinti saját bevételeit külön, e rendelet 6. mellékleteként kell bemutatni.



10. A költségvetés végrehajtására vonatkozó szabályok


38. § A polgármester összességében 500.000+ÁFA forint értékhatárig jogosult dönteni az előre nem látható, ezért a költségvetésben nem szereplő kiadások fedezetéről. A polgármester a forrás felhasználásra vonatkozó döntéséről a következő testületi ülésen tájékoztatja a képviselő-testületet.


39. § (1) A finanszírozási kiadásokkal kapcsolatos jogköröket az önkormányzat által irányított költségvetési szerv tekintetében az intézményvezető, a Polgármesteri Hivatal tekintetében a jegyző gyakorolja. Amennyiben év közben az intézmény költségvetésében előre nem tervezett jelentős bevétel keletkezik az intézményvezető joga, hogy a keletkezett pénzügyi többletet a számlavezető pénzintézeténél betétként elhelyezze.


(2) A finanszírozási kiadásokkal kapcsolatos jogköröket a helyi önkormányzat összesített költségvetésében szereplő finanszírozási kiadások tekintetében a képviselő-testület gyakorolja.


(3) A (2) bekezdés alól kivételt képez a szabad pénzeszközök betétként való elhelyezése, melyre értékhatár nélkül jogosult a polgármester. A betét elhelyezésről a betét elhelyezést követő képviselő-testületi ülésen a testületet tájékoztatni köteles.


40. § (1) Az intézményvezető az irányító szervi támogatást, mint finanszírozási bevételt a költségvetésében meghatározott kiadásokra jogosult felhasználni.


 (2) A finanszírozási bevételekkel kapcsolatos jogköröket a helyi önkormányzat összesített költségvetésében szereplő finanszírozási bevételek tekintetében a képviselő-testület gyakorolja.


41. § Az önkormányzat által irányított költségvetési szerv a jelen költségvetési rendeletben szereplő kiemelt kiadási előirányzatait, illetve a kiemelt kiadási előirányzatokon belül a rovatok közötti kiadási előirányzatait saját hatáskörben átcsoportosíthatja. Az átcsoportosításnál az intézmény köteles betartani a vonatkozó jogszabályi előírásokat.


42. § A helyi önkormányzat képviselő-testülete fenntartja magának a költségvetési rendeletben meghatározott költségvetési bevételi és kiadási előirányzatok módosításának jogát.


43. § A képviselő-testület előirányzat átcsoportosítás szerinti előirányzat módosítás miatt:

a) az 1-6. hónapban bekövetkezett változásokról szeptember 30-ig kap tájékoztatást.

b) a 1-12. hónapban bekövetkezett változások alapján december 31-i hatállyal módosítja a költségvetési rendeletét az éves költségvetési beszámoló elkészítésének határidejéig.


44. § (1) A képviselő-testület 2019. évre az önkormányzatnál foglalkoztatottak vonatkozásában az alábbiakat határozza meg:

a) a köztisztviselői illetményalap megegyezik a Magyarország 2019. évi központi

költségvetéséről szóló törvényben meghatározott 38.650 Ft-os illetményalappal, melyet a képviselő-testület 25 %-kal megemelve, 48.315,- forintban állapít meg.

b) a köztisztviselők cafetéria juttatás kerete a munkáltatót terhelő közterhekkel együtt 200.000,- forint/év/fő.

c) a középfokú végzettségű köztisztviselők, valamint a felsőfokú végzettségű köztisztviselők illetménykiegészítése: 20 %.

d) Szakképesítési pótlék az illetményalap 40 %-a,

e) Közalkalmazottak és a Munka Törvénykönyve hatálya alá tartozó garantált bérminimumra vagy minimálbérre jogosult dolgozók munkáltatói döntésen alapuló bérkiegészítése 10.000,- forint/fő/hó

f) Közalkalmazottak és a Munka Törvénykönyve hatálya alá tartozó munkavállalók munkáltatói döntés alapján további 7.500,- Ft/hó/ fő.


45. § Az önkormányzat környezetvédelmi alapjának tervezett bevételeit és kiadásait a 5. sz.  melléklet tartalmazza.


46. § Az önkormányzat céltartalékának célonkénti felosztását a 8. sz. melléklet tartalmazza.



11. Záró rendelkezések



47. § E rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba.




Erdőtelek, 2019. február 14.




          Forgács Jánosné s.k.                                                         Lőcseiné Nagy Mária s.k.

                polgármester                                                                               jegyző


Záradék:


A rendeletet a mai napon kihirdettem.


Erdőtelek, 2019. február 15.




                Lőcseiné Nagy    Mária s.k.


                                                                                                                                                                          jegyző

[1]

módosította a 4/2020 (VII.16.) rendelet 1§ (1)

[2]

módosította a 4/2020 (VII:16.) rendelet 1§ (2)

[3]

módosította a 4/2020 (VII:16.) rendelet 2§

[4]

módosította a 4/2020 (VII:16.) rendelet 2§ (1)

[5]

módosította a 4/2020 (VII.16) rendelet 2 §

[6]

módosította a 4/2020 (VII.16) rendelet 3 §

[7]

módosította a 4/2020 (VII:16) rendelet 3§ (2)

[8]

módosította a 4/2020(VII:16.) rendelet 2§

[9]

módosította a 4/2020 (VII.16) rendelet 3§ (4)

[10]

módosított a 4/2020 (VII.16) rendelet 3§ (5)

[11]

módosította a 4/2020 (VII.16.) rendelet 4§

[12]

módosította a 4/2020 (VII.16) rendelet 5§

[13]

módosította a 4/2020 (VII:16.) rendelet 6§ (1)

[14]

módosította a 4/2020 (VII:16.) rendelet 6§ (2)

[15]

módosította a 4/2020 (VII:16.) rendelet 6§ (3)

[16]

módosította a 4/2020 (VII:16.) rendelet 7§ (1)

[17]

módosította a 4/2020 (VII:16.) rendelet 7§ (2)

[18]

módosította a 4/2020 (VII:16.) rendelet 8§

[19]

módosította a 4/2020 (VII.16.) rendelet 8 § (2)

[20]

módosította a 4/2020 (VII.16.) rendelet 8 § (3)

[21]

módosította a 4/2020 (VII.16.) rendelet 9§ (1)

[22]

módosította a 4/2020 (VII.16.) rendelet 9§ (2)

[23]

módosította a 4/2020 (VII.16.) rendelet 9§ (3)

[24]

módosította a 4/2020 (VII.16.) rendelet 10§

[25]

módosította a 4/2020 (VII.16.) rendelet 11 §

[26]

módosította a 4/2020 (VII.16.) rendelet 11 § (2)

[27]

módosította a 4/2020 (VII.16.) rendelet 11 § (3)

[28]

módosította a 4/2020 (VII.16.) rendelet 12 § (1)

[29]

módosította a 4/2020 (VII.16.) rendelet 12 § (2)

[30]

módosította a 4/2020 (VII.16.) rendelet 13 § (1)

[31]

módosította a 4/2020 (VII.16.) rendelet 13 § (2)

[32]

módosította a 4/2020 (VII.16.) rendelet 13 § (3)

[33]

módosította a 4/2020 (VII.16.) rendelet 14 § (1)

[34]

módosította a 4/2020 (VII.16.) rendelet 14 § (2)

[35]

módosította a 4/2020 (VII.16.) rendelet 14 § (3)

[36]

módosította a 4/2020 (VII.16.) rendelet 15 § (1)

[37]

módosította a 4/2020 (VII.16.) rendelet 15 § (1)

[38]

módosította a 4/2020 (VII.16.) rendelet 16 § (1)

[39]

módosította a 4/2020 (VII.16.) rendelet 16 § (2)

[40]

módosította a 4/2020 (VII.16.) rendelet 17 § (1)

[41]

módosította a 4/2020 (VII.16.) rendelet 17 § (2)

[42]

módosította a 4/2020 (VII.16.) rendelet 17 § (3)

[43]

módosította a 4/2020 (VII.16.) rendelet 18 § (1)

[44]

módosította a 4/2020 (VII.16.) rendelet 18§ (2)

[45]

módosította a 4/2020 (VII.16.) rendelet 18§ (3)

[46]

módosította a 4/2020 (VII.16.) rendelet 19§

[47]

módosította a 4/2020 (VII.16.) rendelet 20§ (1)

[48]

módosította a 4/2020 (VII.16.) rendelet 20§ (2)

[49]

módosította a 4/2020 (VII.16.) rendelet 20§ (3)

[50]

módosította a 4/2020 (VII.16.) rendelet 21§ (1)

[51]

módosította a 4/2020 (VII.16.) rendelet 21§ (2)

[52]

módosította a 4/2020 (VII.16.) rendelet 22§ (1)

[53]

módosította a 4/2020 (VII.16.) rendelet 22§ (2)

[54]

módosította a 4/2020 (VII.16.) rendelet 22§ (3)

[55]

módosította a 4/2020 (VII.16.) rendelet 23§ (1)

[56]

módosította a 4/2020 (VII.16.) rendelet 23§ (2)

[57]

módosította a 4/2020 (VII.16.) rendelet 23§ (3)

[58]

módosította a 4/2020 (VII.16.) rendelet 24§ (1)

[59]

módosította a 4/2020 (VII.16.) rendelet 24§ (2)

[60]

módosította a 4/2020 (VII.16.) rendelet 24§ (3)

[61]

módosította a 4/2020 (VII.16.) rendelet 25§ (1)

[62]

módosította a 4/2020 (VII.16.) rendelet 25§ (2)

[63]

módosította a 4/2020 (VII.16.) rendelet 26§ (1)

[64]

módosította a 4/2020 (VII.16.) rendelet 26§ (2)

[65]

módosította a 4/2020 (VII.16.) rendelet 26§ (3)

[66]

módosította a 4/2020 (VII.16.) rendelet 27§ (1)

[67]

módosította a 4/2020 (VII.16.) rendelet 27§ (2)

[68]

módosította a 4/2020 (VII.16.) rendelet 27§ (3)

[69]

módosította a 4/2020 (VII.16.) rendelet 28§ (1)

[70]

módosította a 4/2020 (VII.16.) rendelet 28§ (2)

[71]

módosította a 4/2020 (VII.16.) rendelet 28§ (3)