Heves Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2021. (V. 28.) önkormányzati rendeletének indokolása

Heves Város Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2021. (V.28.) önkormányzati rendelete Heves Város Önkormányzata 2020. évi gazdálkodásának zárszámadásáról

Hatályos: 2021. 05. 29

Heves Város Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2021. (V.28.) önkormányzati rendelete Heves Város Önkormányzata 2020. évi gazdálkodásának zárszámadásáról

Általános indokolás

Az Államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (továbbiakban Áht.) 87. §-a, valamint a az Államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet(továbbiakban Ávr.) 157. §-a alapján a költségvetési év zárását követően a helyi önkormányzatnak és az általa irányított költségvetési szerveinek a vagyonukról és a költségvetéseik végrehajtásáról a számviteli jogszabályok szerinti éves költségvetési beszámolót, valamint az éves költségvetési beszámolók alapján évente, az elfogadott költségvetéssel összehasonlítható módon, az év utolsó napján érvényes szervezeti, besorolási rendnek megfelelő záró számadást (a továbbiakban: zárszámadás) kell készíteni.

Az Áht. 91. § (1) bekezdése szerint a helyi önkormányzat költségvetésének végrehajtására vonatkozó zárszámadási rendelet tervezetét a jegyző készíti elő és a polgármester terjeszti a képviselő-testület elé úgy, hogy az a képviselő-testület elé terjesztését követő harminc napon belül, de legkésőbb a költségvetési évet követő ötödik hónap utolsó napjáig hatályba lépjen. A zárszámadási rendelet tervezetével együtt a képviselő-testület részére tájékoztatásul be kell nyújtani a kincstár 68/A. § szerinti ellenőrzése keretében a helyi önkormányzat éves költségvetési beszámolójával kapcsolatosan elkészített jelentését. (Ilyen jelentést jelen indítvány elkészítéséig a Magyar Államkincstártól nem kaptunk.)

A helyi önkormányzat és a költségvetési szervei beszámolóit az államháztartás számviteléről szóló 4/2013. (I.11.) Korm. rendelet(továbbiakban Áhsz.) számviteli előírásainak megfelelően elkészítettük és a megadott határidőre a Magyar Államkincstár részére megküldtük. Az adatszolgáltatásunk alapján a Magyar Államkincstár által készített önkormányzati konszolidált beszámoló űrlapjait jelen indítvány keretében tájékoztatásul bemutatjuk a Képviselő-testületnek (15-20. mellékletek).

A Magyar Államkincstárnak megküldött beszámolók alapján készített zárszámadásról szóló rendelet Heves Város Önkormányzata 4/2020. (II. 14.) számú önkormányzati rendeletével elfogadott 2020. évi költségvetésének megfelelő szerkezetben került összeállításra azért, hogy az adatok a költségvetési terv adatokkal összeegyeztethetőek legyenek. Tartalmazza az eredeti és módosított előirányzatokat, valamint a módosított előirányzathoz viszonyított teljesítési adatokat is.

Az Áht. 91. § (2) bekezdése a zárszámadási rendelettervezet előterjesztésekor a képviselő-testület részére tájékoztatásul (a költségvetési rendeletben szereplő mérlegeken és kimutatásokon kívül (1-14. mellékletek)) további mérlegeket és kimutatásokat kell bemutatni, így a helyi önkormányzat adósságának állományát, a vagyonkimutatást, valamint a helyi önkormányzat tulajdonában álló gazdálkodó szervezetek működéséből származó kötelezettségeket, a részesedések alakulását (21-24. mellékletek).

Az Áht. 86. § (5) bekezdése és az Ávr. 155. §-a alapján az államháztartás önkormányzati alrendszerébe tartozó költségvetési szerv esetén az irányító szerv jogosult dönteni a költségvetési szerv maradványának elvonandó és felhasználható összegéről a zárszámadási rendeletével egy időben. Az önkormányzat költségvetési szervei a 2020. évi megállapított és felosztott maradványait a 25-26. mellékletek tartalmazzák.

A 2020. évi költségvetési előirányzatok módosítására 2020. december 31-ei hatállyal a beszámoló elkészítéséig van lehetőség, ezért utolsó előirányzat módosításként a beszámolóban a bevételi és kiadási előirányzatokat a tárgyévi teljesítési adatokhoz valamint kötelezettségvállalásokhoz, követelésekhez (szerződések, számlák) igazítottuk.

1. Az Önkormányzati feladatellátás általános értékelése

Heves Város Önkormányzata 2020. évi költségvetésének eredeti bevételi és kiadási főösszege 4 553 174 E Ft. A 2019. évhez képest változatlan önkormányzati intézményrendszerünk az előző évekhez hasonlóan továbbra is hiányt termel. Továbbá a tavalyi évben is csak részben sikerült a tervezett hiányt kezelni, valamint több jelentősebb összegű bevételünk teljesítése is elmaradt a tervezettől (perekből várt bevételek, megelőlegezett támogatások megtérülése stb.), ezért az önkormányzatunk a 2019. évet is jelentős összegű 162 845 E Ft kötelezettségállománnyal (99 167 E Ft szállítói tartozás, 4 425 E Ft adósságrendezés során be nem jelentett hitelezői igények, illetve összesen 63 678 E Ft 2020. évi kiadásokra megelőlegezett pénzek, illetve adó túlfizetések 2019. évi ideiglenes felhasználása) zárta, amely kötelezettségeket 2020. évi költségvetés bevételei terhére szükséges beterveznünk, rendeznünk. A beérkezett kiadási igények, valamint a számba vett bevételi lehetőségek még mindig nincsenek egyensúlyban, hiány keletkezik. Látható, hogy önerőből úgynevezett 0-ás költségvetést készíteni nem tudtunk, állami segítségnyújtás szükséges hozzá. Mivel működési hitelfelvétellel az önkormányzatok továbbra sem tervezhetnek, ezért a költségvetési egyensúly megteremtéséhez 149 223 E Ft rendkívüli önkormányzati támogatást terveztünk be a költségvetésbe. A hiány összege az előző évről áthozott kötelezettségek szintje alatt maradt.

A hiány kezelésére év közben többször adtunk be pályázatot rendkívüli önkormányzati támogatásra (REKI). Az I. fordulóra áprilisban beadott pályázatunkon 50 000 E Ft-ot, a II. fordulóra szeptemberben beadott pályázatunkból további 43 932 E Ft-ot nyertünk.

A vizsgált időszakban a „hiány” ellenére likviditási gondjaink nem voltak, a központi költségvetésből havi nettó finanszírozásként kapott támogatásból a munkabérek valamint a szociális juttatások kifizetése mindig időben megtörtént. A Képviselő-testület által felvételre engedélyezett 100 000 000 Ft összegű (szeptember hónap végére 80 000 000 Ft-ra lecsökkentett) likvidhitelből, és az adóbevételeinkből folyamatosan rendeztük az előző évről áthúzódó kötelezettségeinket. A hiány összege év közben tovább emelkedett az év közben jelentkező nem várt, nagyobb összegű kiadások (pl. pályázati önerők biztosítása) végett. A „hiány” REKI pályázattal történő csak részbeni kezelése miatt, valamint több elmaradt bevétel (bérleti díj, kártérítés, megelőlegezett támogatások visszapótlása) miatt a vizsgált időszak végén a kötelezettség állomány továbbra is jelentős mértékű maradt.

A vizsgált időszakban a Képviselő-testület a munkaterv szerinti testületi ülésein rendszeresen tájékoztatást kapott az önkormányzat aktuális pénzügyi helyzetéről.

2020. évet nem csak jelentős kötelezettségállománnyal, hanem ismételten jelentékeny pénzkészlettel is zártuk. A kötött felhasználású EU-s pályázati pénzekkel együtt több mint 2,4 milliárd forint állt rendelkezésre év végén a számláinkon.

A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (továbbiakban Mötv.) 10. § (1) bekezdése szerint a helyi önkormányzat (továbbiakban ÖNK) ellátja a törvényben meghatározott kötelező és az általa önként vállalt feladat- és hatásköröket. A helyi közügyek, valamint a helyben biztosítható közfeladatok körében különösen ellátandó helyi önkormányzati feladatokat a törvény 13. §-a sorolja fel.

A képviselő-testület a feladatkörébe tartozó közszolgáltatások ellátására - jogszabályban meghatározottak szerint - költségvetési szervet, a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szerinti gazdálkodó szervezetet (a továbbiakban: gazdálkodó szervezet), nonprofit szervezetet és egyéb szervezetet (a továbbiakban együtt: intézmény) alapíthat, továbbá szerződést köthet természetes és jogi személlyel vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettel.

A 2015. január 19.-i nyilvántartásba vétellel a Hevesi Polgármesteri Hivatal jogutódjaként létrehozott, Tenk községgel közösen fenntartott Hevesi Közös Önkormányzati Hivatal (továbbiakban HKÖH) elsősorban az önkormányzatok működésével, valamint a polgármesterek vagy a jegyző feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatokat látta el, ezen kívül közreműködött az önkormányzatok egymás közötti, valamint az állami szervekkel történő együttműködésének összehangolásában is.

A HKÖH a helyi államigazgatási feladatokon túl körzetközponti feladatokat – ezen belül építésügyi feladatokat - is ellátott egészen 2020. február 28-ig. 2013. január 1-ével a járási hivatalok kialakításával csökkent az ellátandó feladatok száma, de ezzel párhuzamosan jelentősen lecsökkent az alkalmazottak száma is. A HKÖH és a járási hivatal egy épületben a költségek megosztásával 2013. évtől kezdődően működik.

A HKÖH a Dél-Hevesi Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás, a Heves Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat, valamint a Dél-Hevesi Kistérségi Társulás gazdálkodási feladatait is ellátja, az utóbbit 2016.01.01-jétől. Ezen szervezetek költségvetései a korábbi évekhez hasonlóan nem épülnek be az önkormányzatunk költségvetésébe.

Városunkban az általános iskolai és művészeti oktatás, óvodai, bölcsődei ellátás a Heves Városi Köznevelési Intézmény tagintézményein keresztül valósult meg 2012. december 31-ig. Az általános iskolák (4 tagintézmény) és a Zeneiskola KLIK részére történő átadását követően az intézmény az óvodai (3 tagintézmény) és a bölcsődei feladatokon (1 tagintézmény) túl a gyermekétkeztetési feladatokat (szolgáltatás vásárlással) látja el már Heves Városi Óvodák és Bölcsőde Köznevelési Intézmény (továbbiakban HVÓBKI) néven. Még 2013. évben a Benedek Elek Általános és Szakiskola megyei fenntartásból az önkormányzathoz, majd a KLIK-hez került, valamint az Újtelepi Általános Tagiskola fenntartása a Magyar Katolikus Egyház részére átadásra került. Az önkormányzat az iskolák működtetését a 2012. évben az adósságrendezési eljárás alatt az államnak átadta, viszont 2015. szeptember 1-től visszavette azt, amelyet 2016. december 31-éig látott el, a feladatellátás ekkor a jogszabályi változások eredményeképpen újból visszakerült a KLIK-hez.

A Hevesi Kulturális Központ (továbbiakban HKK) 2013. évtől 9 fővel látja el a Művelődési Központ, a Városi Könyvtár és a Múzeumi kiállítóhely tagintézményei feladatait.

A helyi önkormányzat önként vállalt feladatként 2007-től a termőföldek vagyonvédelmére, illetve a környezetvédelemre mezei őrszolgálatot működtet. 2014. év márciusától ezt a feladatot már intézményesített formában a Heves Városi Mezei Őrszolgálat (továbbiakban MŐSZ) költségvetési szervével látja el.

Heves Város Gyermekjóléti Központja és Családsegítő Szolgálata (továbbiakban HVGYKCSSZ) intézményt Heves Város Önkormányzata 2017. január 1-ejével hozta létre a Dél-Hevesi Kistérségi Társulása megszűnt intézményének jogutódjaként a szociális alapszolgáltatási feladatokon belül a családsegítés feladatok, valamint a gyermekjóléti alapellátási feladatok közül pedig a gyermekjóléti szolgáltatások térségi szintű ellátására.

Az önkormányzat még 2012. évben átadta az Eötvös József Középiskola, Szakiskola és Kollégium (a kistérségben ez az egyetlen középfokú oktatási intézet) működtetését a Tiszán-inneni Református Egyházkerület részére, valamint az Önkormányzati Tűzoltóság is átadásra került a Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak.

Az önkormányzat több 100%-ban a tulajdonában lévő gazdasági társasággal rendelkezik.

A HEVA Heves Város Önkormányzati Vagyonkezelő Kft-től (a továbbiakban: HEVA Kft.) az intézményi karbantartási és takarítási feladatokat, valamint a strand és egyéb ingatlanok (gyermekház) üzemeltetését 2015. évben visszavette az önkormányzat, de még így is több önkormányzati feladat megvalósítása maradt a Kft-nél. Ilyenek többek között a vagyongazdálkodáson belül az önkormányzati lakásokkal és egyéb ingatlanokkal (sportcsarnok) történő gazdálkodás, vagy az egészségügyi feladatellátáson belül gyermekorvosi feladatok ellátása is.

A Hevesi Média Nonprofit Kft-t Heves Város Önkormányzat Képviselő-testülete a média tevékenysége ellátására hozta létre 2015. augusztus 13-i döntésével. A Kft. kényszertörlése miatt 2020. évben az Új Heves Média Nonprofit Kft. került megalapításra.

A Hevesi Iparfejlesztési Nonprofit Kft-t (névváltozást megelőzően Eszhevár Kft.) 2016. évben vásárolta meg az Önkormányzat ipari park fejlesztési célokból.

Heves Termál Kft-t Heves Város Önkormányzat Képviselő-testülete alapította 2020. évben a majdani strand üzemeltetése céljából.

Az önkormányzat az alábbi önkormányzati feladatokat 2020. évben is a Dél-Hevesi Kistérségi Társulás útján látta el:

egészségügyi alapellátáson belül központi orvosi ügyeleti feladatok,

gazdaság- és területfejlesztési feladatok.

Az önkormányzat az alábbi önkormányzati feladatokat 2020. évben is a már meglévő vagyonkezelői szerződés formájában látta el:

időskorúak nappali ellátása, házi segítségnyújtás, szociális étkeztetés (Sors-2002 Nonprofit Kft., 2020.05.01-től MPE SZELÍD Misszó útján),

idősek és mozgásfogyatékosok bentlakásos intézményi ellátása (Sors-2002 Nonprofit Kft., 2020.05.01-től MPE SZELÍD Misszó útján).

A járóbeteg-szakellátást 2013. április 30-ig vagyonkezelési szerződés útján az Agria Ügyelet Kft. látta el. A feladatot ezt követően a 2013. év végi állam részére történő átadásig a HEVA Kft. látta el.

Önkormányzat 2020. évi összesített adatai

Heves Város Önkormányzata költségvetési rendeletének eredeti előirányzata:

1 666 925 E Ft a költségvetési bevétel

4 522 728 E Ft a költségvetési kiadás előirányzata

- 2 855 803 E Ft a költségvetési hiány összege,

melyet a finanszírozási műveletek 2 855 803 E Ft pozitív egyenlegéből tervezett finanszírozni az önkormányzat.

Heves Város Önkormányzata költségvetési rendeletét 2020. évben három alkalommal módosította, továbbá a jelen zárszámadásban az előirányzatok teljesítési adatokhoz valamint a kötelezettségvállalásokhoz, követelésekhez (szerződések, számlák) kerültek módosításra. Az éves beszámoló módosított előirányzata:

2 342 938 E Ft a költségvetési bevétel

5 684 788 E Ft a költségvetési kiadás előirányzata

- 3 341 850 E Ft a költségvetési hiány összege,

melyet a finanszírozási műveletek 3 341 850 E Ft pozitív egyenlegéből tervezett finanszírozni az önkormányzat.

Az Önkormányzat 2020. évben:

2 138 080 E Ft a költségvetési bevétel

3 081 648 E Ft a költségvetési kiadás teljesítése

- 943 568 E Ft a költségvetési hiány összege,

amely a finanszírozási műveletek 3 341 850 E Ft pozitív egyenlegével együtt adja ki a 2 398 282 E Ft összegű 2020. évi maradványt (nem egyezik meg az év végi záró pénzeszközök 2 424 171 E Ft összegével).

A módosított költségvetési előirányzatokhoz viszonyítva az önkormányzati költségvetési bevételek 91,26 %-ra a kiadások pedig 54,21 %-ra teljesültek.

A költségvetés működési célú előirányzatain belül a bevételek teljesítése 93,06 %, a kiadások teljesítése 44,61 %, valamint a felhalmozási célú előirányzatokon belül a bevételek teljesítése 99,81%, a kiadások teljesítése 89,60 % (2.a és 2.b mellékletek).

A./ BEVÉTELEK

A bevételek alakulását bevételi jogcímek szerint az előterjesztés 1. melléklete mutatja. Az Önkormányzat és intézményei 2020. évi bevételei 5 589 056 E Ft-ra, azaz 96,46 %-ra teljesültek. Ezen belül a működési költségvetés bevételei 90,40 %-ra, a felhalmozási költségvetés bevételei 97,92 %-ra, a működési finanszírozási bevételek és a felhalmozási finanszírozási bevételek is 100 %-ra teljesültek.

Az alábbi táblázat a bevételek jogcím szerinti megoszlását mutatja:

Bevételi jogcím

Megoszlás %-ban

Eredeti előirányzat.

Módosított előirányzat.

Teljesítés

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

21,79 %

23,26 %

24,12 %

Közhatalmi bevételek

9,09 %

9,29 %

6,62 %

Működési bevételek

4,10 %

2,93 %

2,75 %

Működési célú átvett pénzeszközök

0,00 %

0,34 %

0,08 %

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

0,71 %

3,78 %

3,92 %

Felhalmozási bevételek

0,89 %

0,73 %

0,75 %

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0,02 %

0,10 %

0,01 %

Működési célú finanszírozási bevételek

63,17 %

13,77 %

14,27 %

Felhalmozási célú finanszírozási bevételek

0,23 %

45,80 %

47,48 %

Összesen

100,00%

100,00%

100,00%

A táblázatból látszik, hogy az Önkormányzat bevételeinek számottevő részét az előirányzatokon és a teljesítéseken belül is a finanszírozási bevételek jelentik (előző évi maradványok igénybevételeként jelenik meg az előző években előlegként megkapott EU-s pályázati támogatások 2020. évi záró pénzállománya), ezen kívül jelentős még a működési célú támogatások államháztartáson belülről, valamint a felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről is. Továbbá látszik, hogy az önkormányzat saját bevételei (közhatalmi, működési, felhalmozási bevételek) a költségvetése kb. 10%-át teszik csak ki.

1. I. Működési költségvetés bevételei 1 876 441 E Ft

2. I/1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről 1 347 690 E Ft

2.1. Önkormányzatok működési támogatásai 967 057 E Ft

A 2020. évben is az önkormányzatok finanszírozása a 2013. évtől bevezetett - megváltozott önkormányzati feladatellátáshoz igazodó - feladatalapú támogatási rendszerben történik. A feladatfinanszírozás ebben a rendszerben azt jelenti, hogy az így megkapott állami hozzájárulásokat kötelező módon az adott feladatra kell felhasználni.

A helyi önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatainak támogatása betervezett előirányzatain kívül év közben több jogcímen is kaptunk pótelőirányzatot (pl. szociális ágazati összevont pótlék). Ezen támogatások a központi nettó finanszírozás ütemének, illetve a kiegészítő támogatások esetében a támogatási okiratoknak megfelelően teljesültek. Az önkormányzati támogatások teljesülését részletesen a 10. melléklet tartalmazza.

A támogatások 917 056 E Ft eredeti előirányzata az év közbeni előirányzat lemondásnak valamint a pótlólag kapott támogatásoknak köszönhetően 967 057 E Ft-ra teljesült.

A táblázat szerint a helyi önkormányzatok működésének általános támogatása 249 155 E Ft, a települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása 259 126 E Ft, a települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása 337 720 E Ft, valamint a települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása 26 951 E Ft.

Az önkormányzatunk részére utalt összegekből az év végi kincstári elszámolást követően 90 E Ft pótlólagos támogatási igényünk, valamint 11 618 E Ft visszafizetési kötelezettségünk keletkezett a támogatási igényeket alátámasztó feladatmutatók tényleges alakulása miatt.

A Költségvetési törvény 3. melléklete részletesen tartalmazza a helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai jogcímeit, melyeket a helyi önkormányzatok külön rendeletek alapján meghatározott feladatokra igényelhetnek a központi költségvetéstől. A vizsgált időszakban működési célú jogcímeken (REKI-vel együtt) összesen 93 958 E Ft támogatást kaptunk.

Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai jogcímen belül az önkormányzati fejezeti tartalék terhére a települési önkormányzatok pályázat útján rendkívüli támogatást igényelhetnek kivételes esetben működőképességük megőrzése, vagy egyéb, a feladataik ellátását veszélyeztető helyzet elhárítása érdekében.

Mivel 2020. évben sem tervezhetnek az önkormányzatok működési hiánnyal (azaz működési célú hitelfelvétellel), ezért a költségvetési egyensúly biztosítása érdekében 149 223 E Ft összegű támogatási igényt szerepeltetünk Heves Város Önkormányzata 2020. évi költségvetési tervezetének ezen a során.

A 149 223 E Ft eredeti összegű hiány kezelésére beadott REKI pályázatainkon összesen 93 932 E Ft támogatást nyertünk.

Elszámolásból származó bevételek soron 2020. évben nem terveztünk, viszont 147 E Ft bevétel teljesült a 2018. évi támogatások elszámolását követően.

2.2. Elvonások és befizetések bevételei 1 176 E Ft

Ezen a soron eredetileg a MŐSZ kiadásait meghaladó bevételek elvonása szerepel 8 014 E Ft összeggel, viszont a teljesítésben a 2019. évi intézményi maradványok önkormányzati elvonása jelenik meg 1 176 E Ft összegben.

2.3. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről 0 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk, és nem is teljesült bevétel.

2.4. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről 0 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk, és nem is teljesült bevétel.

2.5. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről 0 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk, és nem is teljesült bevétel.

2.6. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről 379 457 E Ft

Az államháztartáson belüli szervezetektől működési célból, ellenérték nélkül, végleges jelleggel kapott bevételek soron az alábbiak teljesültek:

Adatok E Ft-ban

Eredeti ei.

Mód. ei.

Teljesítés

- 2020. évre még várható normatíva

33 049

0

0

- Tenk hozzájárulása a Közös Hivatal 2018-2020. évi működéshez

10 024

0

0

- jelenleg futó közfoglalkoztatási programok támogatása

14 850

112 757

112 757

- GINOP pályázat keretében foglalkoztatottak támogatása

793

3 033

3 033

- területalapú támogatás

4 900

6106

6 106

- DHKT részére megelőlegezett források visszatérítése

300

0

0

- a mezei őrszolgálat NAV útján biztosított állami támogatása

3 240

3 240

3 240

- 2019. évi zártkerti pályázat még várható támogatása

0

2 499

2 499

- Autómentes nap támogatása

0

850

850

- Nyári diákmunka támogatása

0

3 895

3 895

- NKA pályázati támogatás

0

250

250

- BURSA támogatás visszafizetése

0

125

125

- EU-s pályázatok támogatásai (támogatói okiratok szerint)

0

246 702

246 702

2.6.a a 2.6. sorból működési célú fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programok és azok hazai társfinanszírozása 246 702 E Ft

Ezen a soron 2020. évben nem tervezünk bevételt, viszont év közben több meglévő és induló EU-s pályázatunkra összesen 246 702 E Ft működési célú támogatást kaptunk (4. melléklet).

3. I/2. Közhatalmi bevételek 370 140 E Ft

A helyi adó bevételek jelentik az önkormányzat közhatalmi bevételei között a legjelentősebb tételt, ezzel továbbra is jelentős szerepük van az önkormányzat likviditása biztosításában. Heves Város Önkormányzat Képviselő-testületének a helyi adókról szóló 23/2016. (XII.1.) számú rendelete 2019. évben módosításra került. Az építményadó és telekadó esetében adómérték emelésére, a magánszemélyek kommunális adója esetében új adómértékek és adókedvezmények bevezetésére került sor. A helyi adónemek tervezésénél a rendeleti változásokat, valamint az előző évben befolyt bevételeket vettük alapul.

A helyi adókkal kapcsolatosan általánosságban elmondható, hogy a zárszámadásban szereplő módosított előirányzat és a teljesítés közötti különbözetek az adózói hátralékokat tartalmazza.

3.1. Jövedelemadók 291 E Ft

Ezen a soron a termőföld bérbeadásából származó jövedelem utáni személyi jövedelemadó bevételt terveztük 50 E Ft-tal, melynek éves teljesítése 291 E Ft.

3.2. Szociális hozzájárulási adó és járulékok 0 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk, és nem is teljesült bevétel.

3.3. Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók 0 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk, és nem is teljesült bevétel.

3.4. Vagyoni típusú adók 72 402 E Ft

Az építményadó bevétel tervezésekor figyelembe vettük, hogy –a változatlan adómérték mellett- az adóköteles épületek száma lényegében nem változott. Ezek alapján 32 000 E Ft építményadó bevételi előirányzatot tervezünk 2020. évre. Ez az adónem 31 884 E Ft-ra teljesült.

Magánszemélyek kommunális adó bevételének 2020. évi tervezése már az új adómértékekkel és adókedvezményekkel történik. Településünkön továbbra sem bővül az adótárgyak száma, valamint a 70. életév feletti lakosok 50%-os adókedvezménye, és a tiszta virágos Hevesért címet kapott adózók adójának törlése is megmaradt. Ezek alapján 23 000 E Ft adóbevételt terveztünk ezen a jogcímen, melynek teljesítése 28 567 E Ft.

A telekadó esetében adómérték emelésére került sor. A korábbi 100 Ft/m2 adómérték a külterületen lévő ingatlanok esetében megmaradt, a belterületi ingatlanok adóztatásának adómértéke viszont 250 Ft/m2-ről 300 Ft/m2-re emelkedett. Telekadóban 2020. évben a megemelt adómértékkel az előzetes számításaink alapján 11 952 E Ft bevételt vártunk. Teljesítése 11 952 E Ft.

3.5. Termékek és szolgáltatások adói 294 191 E Ft

A helyi iparűzési adónemben tervezni nem egyszerű, mivel nem kivetéses adóról van szó, hanem önadózás van, és az adóalanyok mindig az adóévet követő év május 31-ig adnak végleges helyi iparűzési adóbevallást, valamint az adóhátralék legnagyobb része olyan gazdasági társaságok tartozásaiból adódik, akik ellen felszámolási eljárás, illetve adószám felfüggesztés, vagy kényszertörlés van folyamatban, ami azzal jár, hogy nem végezhetnek tovább bevételszerző tevékenységet, így a tőlük még várható bevételek összege elég bizonytalan. Az előző évhez hasonlóan 2020. évben is többletbevétellel tervezünk a Heves városában (várhatóan) megvalósuló beruházások (ideiglenes jelleggel végzett tevékenységek) miatt. Továbbá az előző évi növekedéshez hasonlóan az idei évben is az iparűzési adóalap növekedésével számolunk. A fenti tényezők, valamint az előző évben keletkezett túlfizetések idei évi helyi adó bevételek terhére történő rendezése figyelembevételével 2020. évre 300 000 E Ft helyi iparűzési adóbevétellel tervezünk, amely 293 843 E Ft-ra teljesült.

Év elején még az akkor hatályos jogszabályi rendelkezések alapján terveztük a gépjárműadóból származó bevételek önkormányzatnál maradó 40%-át a 2018. évben befolyt adóbevételek figyelembevételével, a tervezett összeg 26 500 E Ft volt. A Kormány a veszélyhelyzetre való tekintettel 2020.04.07-től elvonta a gépjárműbevételeket az önkormányzatoktól, így a tervezett összeg csak 330 E Ft-ra teljesült.

A fentieken kívül további csekély mértékű idegenforgalmi adó bevételt terveztünk 2020. évre 150 E Ft összeggel, ennek teljesítése 18 E Ft volt. A veszélyhelyzet miatt kieső idegenforgalmi adóbevételek egy részét az állam megtérítette.

3.6. Egyéb közhatalmi bevételek 3 256 E Ft

A költségvetésnek ezen a során azokat a bevételeket (díjak, illeték, bírságok, pótlékok) kell megtervezni, amelyek megfizetését az önkormányzat által gyakorolt közhatalmi tevékenység során az ügyfeleknek kötelező jelleggel kell megfizetni.

A 2020 évre betervezett egyéb közhatalmi bevételek az alábbiak szerint teljesültek:

1 200 E Ft helyi adókhoz kapcsolódó pótlékokból, bírságokból 1 312 E Ft teljesült;

17 553 E Ft mezőőri díjból (2016-17. hátralék, és a 2018-20. évi összesen) 583 E Ft teljesült;

A fenti betervezett tételeken kívül még 640 E Ft egyéb közhatalmi bevételünk (hatósági eljárási díj, közigazgatási bírság stb.) keletkezett, valamint a 3.5. Termékek és szolgáltatások adói soron eredetileg betervezett talajterhelési díj teljesítése is ezen a soron szerepel az alábbiak szerint.

A Környezetterhelési díjról szóló 2003. évi LXXXIX törvényben 2012. február 1-től a jogalkotó a talajterhelési díj mértékét a 10-szeresére emelte, ebből következően a tulajdonosok saját jól felfogott érdekükben szorgalmazzák a rákötést a szennyvíz csatornára. A fentiek miatt nyilván évről évre kevesebb olyan lakosunk lesz, aki a talajterhelési díj hatálya alá tartozna, valamint a helyi rendeletünk mentesítette az 50 m3 vízfogyasztást el nem érő kibocsátókat is, amelyekből következően az ebből az adónemből 2020. évre tervezett bevételeinket csak 700 E Ft-ban határoztuk meg., melynek teljesítése 721 E Ft.

A betervezett és teljesített talajterhelési díj önkormányzati rendelet szerint a Környezetvédelmi Alap bevétele, ezért csak környezetvédelmi célokra használható fel.

4. I/3. Működési bevételek 153 866 E Ft

A korábbi évekhez hasonlóan a 2020. évi intézményi saját bevételek nagyságrendjének meghatározásánál elvárás volt, hogy azok összességében a 2019. évi tényleges teljesítést meghaladják, korrekció csak indokolt esetben a 2019. évi egyszeri jellegű bevételek miatt történhetett. További követelmény a működési bevételekkel szemben, hogy azok fedezzék a felmerült költségeket, azaz a költségek megtérüljenek a bevételekből ezen túlmenően pedig ahol lehetséges a pénzromlás hatását is érvényesíteni szükséges.

Az eredetileg betervezett 186 868 E Ft működési bevételeknek 169 713 E Ft-ra módosított előirányzata 153 866 E Ft-ra teljesült (a módosított előirányzat 90,66 %). A módosított előirányzat és a teljesítés közötti különbség a kintlévőségek nagyságát jelenti.

4.1. Készletértékesítés ellenértéke 8 305 E Ft

Ezen a soron a közfoglalkoztatási programban előállított termékek, termények érétkesítéséből származó bevételeket terveztük 8 000 E Ft összegben, amelynek teljesítése 8 078 E Ft. Ezen felül 227 E Ft bevételt realizáltunk egyéb készletek (pl. vashulladék) értékesítéséből.

4.2. Szolgáltatások ellenértéke 68 837 E Ft

Ezen a soron az önkormányzatnál 27 931 E Ft bérleti díj bevétellel (közterület használat, vízmű, piac, sportcsarnok stb.) terveztünk. A teljesítés adat tartalmazza a bérleti díjak befizetéseit, valamint az egyéb szolgáltatások bevételeit is (személyszállítás, Vágta nevezési díj, Vidék értékei Fotófesztivál rendezvény lebonyolítása ellenértéke stb.) mindösszesen 41 114 E Ft-tal. A HKÖH-nál a hivatali étkezde működéséből 25 276 E Ft térítési díjjal (teljesítése 22 117 E Ft) és 50 E Ft bérleti díjjal (teljesítése 25 E Ft), valamint a hivatal üzemeltetésébe került művelődési ház helyiségeinek bérbeadásából 1 000 E Ft bevétellel (teljesítése 162 E Ft) terveztünk. Ezen felül Tenk fizetett a közös hivatal működtetésére 2 697 E Ft-ot, valamint további 798 E Ft bevétel realizálódott esküvő szervezésből, terembérletből, személyszállításból stb. A HVÓBKI-nál a gyermekétkeztetési feladatokkal megbízott szolgáltató felé történő konyhai eszközök bérbeadásából származó 4 724 E Ft bevétellel terveztünk, melynek teljesítése az önkormányzatnál szerepel. Továbbá a HKK-nál 600 E Ft szolgáltatási díjjal terveztünk, amelyből 1 924 E Ft bevétel teljesült (túlnyomó része rendezvények szervezéséből adódik).

4.3. Közvetített szolgáltatások értéke 16 477 Ft

Ezen a soron a közvetített szolgáltatások továbbértékesítése során kapott eladási árakat terveztük összesen 8 541 E Ft összeggel. A közvetített szolgáltatások kiadásait ezzel az összeggel továbbszámlázzuk az intézményeink, a dolgozók, és egyéb (jogi) személyek felé. Az eredetileg tervezett összeghez képest 2020. évben összesen 20 133 E Ft összegben került követelés ilyen jogcímen nyilvántartva (beleértve az előző évről áthúzódó kiegyenlítetlen számlákat is), amelyből 16 477 E Ft teljesült év végéig.

4.4. Tulajdonosi bevételek 0 E Ft

Ezen a soron a vagyonkezelésbe adott ingatlanok után kapott nettó 236 E Ft vagyonkezelési díjával terveztünk. Az év folyamán vagyonkezelő váltás történt ingyenes vagyonkezelés mellett, így ezen sor teljesítése 0 E Ft.

4.5. Ellátási díjak 5 953 E Ft

A HVÓBKI nettó 9 645 E Ft étkezési térítési díj bevételt tervezett 2020. évre, amely 5 953 E Ft-ra teljesült.

4.6. Kiszámlázott általános forgalmi adó 24 540 E Ft

Ezen a soron számoljuk el az általános forgalmi adóról szóló törvény szerinti termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás során kiszámlázott általános forgalmi adót. A 4.1.-4.5. soron szereplő bevételek ÁFA-ja került megtervezésre eredetileg 22 311 E Ft összeggel, melynek teljesítése 24 540 E Ft.

4.7. Általános forgalmi adó visszatérítése 2 369 E Ft

Ezen a soron terveztük visszaigényelt általános forgalmi adót. A 4.1.-4.5. kiadási sorokon szereplő tételek visszaigényelhető ÁFA-ját 10 634 E Ft-tal terveztük be, amelyből 7 830 E Ft a sportcsarnok vásárlásával (fizetett ÁFA évi 1/20-ad része), 2 021 E Ft a Vízmű által fizetett bérleti díj felhasználásával, és 783 E Ft a HVÓBKI gyermekétkeztetés feladatával kapcsolatos ÁFA visszaigénylés. Az ÁFA visszaigénylések teljesítése a 2 879 E Ft követeléssel szemben 2 369 E Ft volt (a visszaigényelhető ÁFA többsége fizetendő ÁFA-ba került beszámításra pénzforgalom nélkül).

4.8. Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek 0 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk, és nem is teljesült bevétel.

4.9. Egyéb pénzügyi műveletek bevételei 7 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk bevételt, a teljesítés 7 E Ft devizaváltásból adódó árfolyamnyereséget tartalmaz.

4.10. Biztosító által fizetett kártérítés 1 022 E Ft

Ezen a soron 2020. évben eredetileg nem tervezünk bevételt, viszont év közben 1 022 E Ft teljesült ezen a soron.

4.11. Egyéb működési bevételek 26 356 E Ft

2020. évre az alábbi tételeket terveztük be az egyéb működési bevételek soron:

BónuszPont Kft. elmaradt piac bérleti díj, kamat, perköltség 20 500 E Ft

Vivapalazzo Kft-től követelés a körzeti tagiskola tetőfelújítása miatt 10 500 E Ft

Jánosik és Társa Kft. Vágóhídi dűlő törmelékeltakarítása miatti kártérítés 5 500 E Ft

ÉMOP városrehab pályázat miatt kifizetett bírság visszakövetelése 10 500 E Ft

Moviád Kft. kötbér és kártérítés 14 643 E Ft

Az utolsó tétel kivételével (Moviád Kft. kötbér fizetése 12 873 E Ft volt) ezen betervezett tételek egyike sem teljesült 2020. évben. A további 13 482 E Ft teljesítés korábban megfizetett egyéb kiadások (pl. közüzemi díjak) visszatérítését tartalmazza.

5. I/4. Működési célú átvett pénzeszközök 4 745 E Ft

5.1. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről 0 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk, és nem is teljesült bevétel.

5.2. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól 0 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk, és nem is teljesült bevétel.

5.3. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől 0 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk, és nem is teljesült bevétel.

5.4. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről 3 035 E Ft

Ezen a soron kell elszámolni az államháztartáson kívüli szervezetek, személyek számára visszafizetési kötelezettség mellett működési célból nyújtott támogatások, kölcsönök kamatot és más költséget, díjat nem tartalmazó törlesztéséből származó bevételeket. Ezen a soron nem terveztük bevételt, azonban a Heves Média NKft. egy korábbi tagi kölcsönéből fizetett vissza 3 000 E Ft-ot, ezen kívül további 35 E Ft szociális kölcsön visszafizetést tartalmaz a teljesítési adat.

5.5. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök 1 710 E Ft

Ezen a soron 2020. évben nem tervezünk bevételt. A teljesítés az ÖNK-nál 1 664 E Ft Védekezési Alapba történt befizetést, 34 E Ft segély visszafizetést, valamint a HKK-nál 12 E Ft személyi jövedelemadó 1%-os felajánlást tartalmaz.

6. II. Felhalmozási költségvetés bevételei 261 639 E Ft

7. II/1. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 219 051 E Ft

7.1. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 39 307 E Ft

Ezen a soron 2020. évben eredetileg nem terveztünk bevételt, viszont évközben 37 000 E Ft támogatást kaptunk a Szent István Park rekonstrukciójára, valamint további 2 307 E Ft-ot közművelődési érdekeltségnövelésre.

7.2. Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről 0 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk, és nem is teljesült bevétel.

7.3. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről 0 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk, és nem is teljesült bevétel.

7.4. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről 0 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk, és nem is teljesült bevétel.

7.5. Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről
179 744 E Ft

Ezen sor eredeti előirányzata tartalmazza az önkormányzat által korábban megelőlegezett EU-s támogatási összegeket és többletköltségeket az ÉMOP-4.1.1/B-09-2010-0002 Járóbeteg szakellátó központ létrehozása a Hevesi Kistérségben pályázat tekintetében 29 977 E Ft összeggel, valamint a 2019. évi zártkerti pályázatból még várható támogatást 2 299 E Ft összeggel, amely tételek közül az előbbi nem teljesült, az utóbbi másik soron teljesült. A teljesítés tartalmazza az EU-s pályázati támogatások 169 689 E Ft teljesülését a 7.5.a sor szerint, továbbá a közfoglalkoztatás felhalmozási célú támogatásait 10 055 E Ft-tal.

7.5.a a 7.5. sorból felhalmozási célú fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programok és azok hazai társfinanszírozása 169 689 E Ft

Ezen a soron eredetileg nem terveztünk bevételt, viszont év közben több EU-s pályázatunk is elindult, amelyekre összesen 169 689 E Ft támogatási előleget kaptunk (4. melléklet).

8. II/2. Felhalmozási bevételek 41 924 E Ft

8.1. Immateriális javak értékesítése 0 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk, és nem is teljesült bevétel.

8.2. Ingatlanok értékesítése 41 909 E Ft

A korábbi években értékesített lakások vételárából még befolyó 350 E Ft-ot terveztük ezen a soron, melynek teljesítése 409 E Ft volt. Ezen kívül az önkormányzati feladatellátáshoz nem köthető „felesleges” ingatlanok értékesítéséből további 40 000 E Ft bevételt terveztünk, amelyből 41 500 E Ft teljesült.

8.3. Egyéb tárgyi eszközök értékesítése 15 E Ft

Ezen a soron eredetileg nem terveztünk bevételt, viszont év közben értékesítésre került több tárgyi eszköz (laptopok) 15 E Ft összegért.

8.4. Részesedések értékesítése 0 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk, és nem is teljesült bevétel.

8.5. Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek 0 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk, és nem is teljesült bevétel.

9. II/3. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 664 E Ft

9.1. Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről 0 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk, és nem is teljesült bevétel.

9.2. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól 0 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk, és nem is teljesült bevétel.

9.3. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől 0 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk, és nem is teljesült bevétel.

9.4. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről 664 E Ft

Ezen sor a lakosságtól befolyó önkormányzati lakáshitelek törlesztését tartalmazza.

9.5. Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk, és nem is teljesült bevétel.

10. KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN 2 138 080 E Ft

A pénzforgalmi mérleg bevételi oldal I-II. sorai tartalmazzák a költségvetési bevételeket 1 666 925 E Ft eredeti előirányzattal, 2 342 938 E Ft módosított előirányzattal, valamint 2 138 080 E Ft teljesítéssel (91,26 %), amely a költségvetési kiadások forrásául szolgálnak.

11. III. Működési finanszírozási bevételek 797 622 E Ft

12. III/1. Működési célú finanszírozási bevételek 797 622 E Ft

12.1. Belföldi finanszírozás bevételei 797 622 E Ft

Jogszabályi előírásoknak megfelelően továbbra sem lehetett működési célú hitelfelvétellel (kivéve éven belüli likvid hitel vagy reorganizációs hitel) tervezni.

A Mötv 111. §. (4) bekezdése szerint a költségvetési rendelet nem tartalmazhat működési hiányt. Működési hiány alatt az Áht. 23. §. (4) bekezdése alapján külső finanszírozású működési célú költségvetési hiányt kell érteni, azaz működési célú hitelfelvételt (kivétel likvid hitel, reorganizációs hitel).

2020. évre megkötött 100 000 E Ft összegű likvid hitelkeretünkből (kumulált hó végi hitelállományok alapján) 77 939 E Ft összegű hitelt vettünk fel az év közben jelentkező likviditási gondjaink enyhítésére.

Belföldi finanszírozási bevételek között kell megtervezni a költségvetési hiány belső finanszírozására szolgáló előző évek költségvetési maradvány igénybevételét. A maradványt befolyásoló tételek pontos meghatározása csak a 2019-es esztendő teljes lezárása után a beszámoló készítésekor vált ismertté (továbbá 2020. évben lehetőség nyílt a korábbi évek maradványainak korrekciójára is), így a működési célú maradvány igénybevétel összegét ezt követően módosítottuk 2 876 249 E Ft-ról 682 647 E Ft-ra. A teljesítés összege is 682 647 E Ft, amely összeg az áthúzódó működési célú szállítói tartozások forrását csak részben biztosította.

Az államháztartáson belüli megelőlegezések soron a 2021. évi támogatások 0.-ik havi részletének 2020. december hónapban átutalt összegét tartalmazza 37 036 E Ft-tal.

A központi, irányító szervi támogatás soron a halmozódás elkerülése végett az önkormányzat összesített pénzügyi mérlege nem tartalmaz adatot.

12.2. Külföldi finanszírozás bevételei 0 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk, és nem is teljesült bevétel.

12.3. Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei 0 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk, és nem is teljesült bevétel.

12.4. Váltóbevételek 0 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk, és nem is teljesült bevétel.

13. IV. Felhalmozási finanszírozási bevételek 2 653 354 E Ft

14. IV/1. Felhalmozási célú finanszírozási bevételek 2 653 354 E Ft

14.1. Belföldi finanszírozás bevételei 2 653 354 E Ft

Ezen a soron a Szent István út és az Alkotmány út egy részének komplex felújítása önerejének biztosításához 10 000 E Ft összegű hitelfelvételét terveztük, amely 9 322 E Ft-tal teljesült.

Az önkormányzatunk esetében a 10 000 E Ft-ot meg nem haladó fejlesztési célú hitel felvételéhez nincs szükség kormányzati hozzájárulásra.

A 2019. évi záró pénzkészletek, függő tételek valamint a maradványt terhelő kötelezettségek ismeretében előzetes számításaink szerint az előző évi felhalmozási célú maradvány igénybevételét összesen 0 E Ft-ra kalkuláltuk, amely összeget év közben 2 644 032 E Ft-ra módosítottunk, a tényleges teljesítésnek megfelelően.

14.2. Külföldi finanszírozás bevételei 0 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk, és nem is teljesült bevétel.

14.3. Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei 0 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk, és nem is teljesült bevétel.

14.4. Váltóbevételek 0 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk, és nem is teljesült bevétel.

15. FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN 3 450 976 E Ft

A pénzforgalmi mérleg bevételi oldal III-IV. sorai tartalmazzák a finanszírozási bevételeket 2 886 249 E Ft eredeti előirányzattal, 3 450 976 E Ft módosított előirányzattal, valamint 3 450 976 E Ft teljesítéssel (100 %), amelyek forrásául szolgálnak a költségvetési hiány belső és külső finanszírozására.

16. BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN 5 589 056 E Ft

A bevételek eredeti főösszege 4 553 174 E Ft, módosított főösszege 5 793 914 E Ft, amely a vizsgált időszakban 5 589 056 E Ft-ra teljesült (96,46 %).

B./ KIADÁSOK

Az előzőekben részletezett bevételi források nagyságrendje határozza meg alapvetően a kiadási lehetőségeket. A kiadások alakulását kiadási jogcímek szerint az előterjesztés 1. melléklete mutatja. Az Önkormányzat és intézményei 2020. évi kiadásai 3 190 774 E Ft-ra, azaz 55,07 %-ra teljesültek. Ezen belül a működési költségvetés kiadásai 43,21 %-ra, a felhalmozási költségvetés kiadásai 89,60 %-ra, a működési finanszírozási kiadások 100,00 %-ra és a felhalmozási finanszírozási kiadások 100 %-ra teljesültek.

Az alábbi táblázat a kiadások jogcím szerinti megoszlását mutatja:

Kiadási jogcím

Megoszlás %-ban

Eredeti előirányzat.

Módosított előirányzat.

Teljesítés

Személyi juttatások

15,72 %

16,45 %

29,49 %

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

2,87 %

2,88 %

4,97 %

Dologi kiadások

8,83 %

12,85 %

19,69 %

Ellátottak pénzbeli juttatásai

1,16 %

0,84 %

1,52 %

Egyéb működési célú kiadások

59,69 %

41,84 %

3,06 %

Beruházások

9,59 %

13,94 %

22,08 %

Felújítások

1,48 %

9,32 %

15,76 %

Egyéb felhalmozási célú kiadások

0,00 %

0,00 %

0,00 %

Működési célú finanszírozási kiadások

0,66 %

1,88 %

3,43 %

Felhalmozási célú finanszírozási kiadások

0,00 %

0,00 %

0,00 %

Összesen

100,00%

100,00%

100,00%

A táblázatból látszik, hogy az Önkormányzat kiadásainak jelentős részét személyi juttatások, a dologi kiadások, a beruházások és felújítások teszik ki a teljesítés szintjén. Ezzel szemben az előirányzatok esetében az egyéb működési célú kiadások a legjelentősebb tétel, a fel nem használt EU-s támogatási pénzek tartalék soron történő szerepeltetése miatt.

1. I. Működési költségvetés kiadásai 1 874 193 E Ft

2. I/1. Személyi juttatások 941 098 E Ft

2.a. a 2. sorból EU-s forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek személyi juttatás kiadásai 130 730 E Ft

Ezen a soron 2020. évben nem tervezünk kiadást, a teljesítési soron a 4. melléklet szerinti EU-s pályázatok személyi jutatásai szerepelnek 130 730 E Ft teljesítéssel.

2.1. Foglalkoztatottak személyi juttatásai 847 335 E Ft

Foglalkoztatottak személyi juttatásai tervezésénél figyelembe vettük a törvény által előírt kötelező minimál bérre (közfoglalkoztatásra is) vonatkozó rendelkezéseket, ennek alapján a minimál bér 149 000 Ft-ról 161 000 Ft-ra és a garantált bérminimum 195 000 Ft-ról 210 600 Ft-ra emelkedett, amely emelkedés az intézmények esetében jelentősen növelte a bérkiadások összegét.

A köztisztviselők Költségvetési törvény által megállapított illetményalapja változatlanul 38 650 Ft, viszont a Képviselő-testület döntésének megfelelően az idei évre saját hatáskörben megemelt 46 380 Ft-os (20%-os növekedés) illetményalap összeggel terveztünk. Az illetményalap emelés miatti többlet kiadások a központi finanszírozás megemelt összege fedezetet nyújtott.

A Kjt. fizetési fokozatai, szorzószámai változatlanok, a vezetői illetményalap változatlanul 120 000 Ft, az illetménypótlék számítási alapja változatlanul 20 000 Ft.

A rendszeres személyi juttatások előirányzatai tartalmazzák az engedélyezett dolgozói létszám (időmúláshoz kötött fizetési fokozat lépésekre figyelemmel változó) alapilletményét, az alapilletményhez kapcsolódó kötelező és egyéb pótlékokat, illetménykiegészítéseket, valamint az intézmények által jelzett esetleges bérfejlesztési igényeiket is. A Hevesi Közös Önkormányzati Hivatal esetében azzal terveztünk, hogy a Képviselő-testület továbbra is biztosítja a 20% és 30% illetménykiegészítést a középfokú és a felsőfokú végzettségű köztisztviselők részére.

A nem rendszeres személyi juttatások között került megtervezésre a jubileumi jutalom, felmentési bérek, helyettesítés, túlóra, munkába járás költségtérítése valamint az egyéb költségtérítések.

A köztisztviselőknél a kötelező cafetéria-juttatás összege a törvényi minimumnak megfelelően évi 231 900 Ft. A közalkalmazottak és a fizikai foglalkoztatottak esetében ezt a béren kívüli juttatást jogszabály kötelezően nem írja elő, viszont az intézmények nettó 50 000 Ft/fő összeggel jelezték igényeiket az idei évben is. (Előző évben is egyszeri nettó 50 000 Ft került az év második felében kifizetésre az érintett dolgozók esetében).

Az ÖNK-nál a költségvetési tervezet 3. melléklet szerint a közcélú foglalkoztatás engedélyezett létszámát a szakiroda az év elején érvényben lévő szerződések alapján 148 főben állapította meg, áprilisig a bérük 33 433 E Ft. Ezzel szemben egész évben folytatódott a közcélú foglalkoztatás, amelynek így az éves teljesítése 106 645 E Ft volt, átlagosan 106 fő állományi létszámmal.

A teljesítés még tartalmazza a nyári diákmunkára kifizetett juttatások összegét 3 537 E Ft-tal, valamint EU-s pályázatok megvalósításával összefüggésben kifizetett 71 309 E Ft juttatást.

A HKÖH igazgatási feladatai esetében 45 fő köztisztviselővel (ebből 4 fő üres álláshely zárolásra került), és 45 fő fizikai alkalmazottal terveztünk, amelyeknek összesen 286 863 E Ft (köztisztviselők 172 013 E Ft, fizikai dolgozók 114 850 E Ft) a személyi juttatás előirányzatuk, amely 285 724 E Ft-tal teljesült. A teljesítés itt is tartalmaz még EU-s pályázatok megvalósításával összefüggésben kifizetett 19 032 E F juttatást.

A HVÓBKI személyi juttatás előirányzata 69 fő engedélyezett közalkalmazotti létszámmal tervezve összesen 253 834 E Ft. A kötelező minimálbér további emelkedése ezen intézményünket érintette a legnagyobb mértékben. A tervezett bérek tartalmazzák a soros lépések miatti és a pedagógusok minősítéséből adódó többletkiadásokat is. A pedagógusok minősítéséből adódó többletkiadásokat a központi költségvetés részben fedezi. Az előirányzat 254 328 E Ft-ra teljesült, amely túlteljesítés magyarázható a szeptemberben indított plusz óvodai és bölcsődei csoportok többlet dolgozói igényeivel.

A HKK 9 fő közalkalmazotti álláshellyel (ebből a tervezéskor 1 üres álláshely) és 25 821 E Ft-tal tervezte költségvetését, amely 23 829 E Ft-tal teljesült.

A Mezei Őrszolgálat 3 fő közalkalmazottal számol, amelyeknek a személyi juttatásai összesen 9 352 E Ft. Teljesítése a vizsgált időszakban 7 666 E Ft volt.

A HVGYKCSSZ a kötelező feladatainak ellátására 2020. évben már 22 fő közalkalmazott foglalkoztatásával tervezett. Az előző évhez képest az 1 fő többlet létszámigény a járáson belüli feladatellátási helyek megváltozásával indokolható. Az intézmény foglalkoztatottainak személyi juttatásai összesen 61 239 E Ft összeggel kerültek megtervezésre. A személyi juttatások teljesítése 75 265 E Ft. A túlteljesítése a központi forrásból pótlólagosan kifizetett szociális ágazati összevont pótlékok kifizetésével indokolható.

A 2020. évben az önkormányzat és intézményei foglalkoztatottjainak átlagos állományi létszáma minden esetben az engedélyezett létszámkereten belül maradt (3. melléklet).

2.2. Külső személyi juttatások 93 763 E Ft

A külső személyi juttatások között a választott tisztségviselők, így a polgármester és a képviselő-testület tagjai, valamint a bizottsági tagok (közbeszerzési bizottság tagjai is) bérét/tiszteletdíját/költségtérítését terveztük összesen 40 552 E Ft-tal (helyi önkormányzati rendelet a köztisztviselői illetményalap függvényében határozza meg a képviselői tiszteletdíjak összegét, ezért a 20%-os illetményalap emelkedéssel hasonló mértékben növekedtek a képviselők, bizottsági tagok tiszteletdíjai is ebben az évben), amely 40 296 E Ft-tal teljesült. Ezen kívül itt terveztük még 1 500 E Ft önkormányzati kitüntettek juttatásait (teljesítése 1 356 E Ft), valamint az önkormányzati összesen 2 940 E Ft intézményi reprezentációs költségeket (teljesítése 4 201 E Ft).

Továbbá tartalmazza a 2.a. kiadási soron szereplő EU-s pályázatok személyi juttatásait is 40 389 E Ft teljesítéssel.

Az önkormányzatnál a fenti kiadásokon kívül további 7 521 E Ft külső személyi juttatás teljesült, amely tartalmazza többek között a különböző pályázatokban megbízott személyek juttatásait, illetve egyéb önkormányzati feladattal megbízott személyek juttatásait is.

3. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 158 725 E Ft

A szociális hozzájárulási adó mértéke 2020.07.01-jétől 17,5%-ról 15,5 %-ra csökkent. Az előzőekben részletezett személyi juttatások után mindösszesen 120 238 E Ft munkaadókat terhelő járulékot és szociális hozzájárulási adót, valamint 10 579 E Ft összegű rehabilitációs hozzájárulást, valamint 8 570 E Ft összegű rehabilitációs hozzájárulást terveztünk. Az előbbi 151 542 E Ft-tal, az utóbbi 7 183 E Ft-tal teljesült.

3.a. a 3. sorból EU-s forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek járulék kiadásai 19 369 E Ft

Ezen a soron a 4. melléklet szerinti EU-s pályázatok járulék kiadásai szerepelnek 19 369 E Ft módosított előirányzattal és teljesítéssel.

4. I/3. Dologi kiadások 628 275 E Ft

A korábbi évekhez hasonlóan a központi költségvetés idén sem biztosított fedezetet az infláció miatti dologi kiadások növekedésére, azt kizárólag saját forrásból kell az önkormányzatoknak finanszírozni. A tervezés során általános elv volt, hogy a közüzemi díjaknál a tényleges fogyasztás alapján tervezhetőek a költségek, figyelembe véve az elmúlt időszakok esetleges korszerűsítési munkáiból eredő várható kiadás csökkenést. A szakmai költségeket az előző évi szinten kellett tervezni, valamint változatlan ÁFA mértékekkel kalkulálhattunk. Ahol szerződéssel rendelkeztünk, ott a szerződéses összegek kerültek megtervezésre. Általánosságban elmondható, hogy a módosított előirányzatok az előző évről áthúzódó szállítók előirányzatainak céltartalékról történő év közbeni felosztásával, a folyamatos közmunka programok kiadásaival, valamint az EU-s pályázatok kiadásaival emelkedtek. A módosított előirányzatok és a teljesítések közötti különbségek a kifizetetlen szállítói állományt tükrözik.

4.a. a 4. sorból EU-s forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek dologi kiadásai 168 804 E Ft

Ezen a soron a 4. melléklet szerinti EU-s pályázatok dologi kiadásai szerepelnek 168 804 E Ft módosított előirányzattal és teljesítéssel.

4.1. Készletbeszerzés 94 481 E Ft

Ezen a soron a szakmai anyagok (pl. közlönyök, könyvek), az üzemeltetési anyagok (pl. konyha esetében élelmiszer, irodaszerek, üzemanyag), vásárolt áruk, göngyölegek valamint egyéb készletek beszerzésére szánt keretet terveztük összesen 37 355 E Ft összegben, melynek teljesítése 94 481 E Ft volt.

4.2. Kommunikációs szolgáltatások 23 756 E Ft

Ezen a soron az informatikai szolgáltatásokat (informatikai eszközök, rendszerek üzemeltetése, bérlése; internet, számítógépes programok karbantartása stb.) 22 665 E Ft összeggel terveztük, amely 20 202 E Ft-ra teljesült, valamint az egyéb kommunikációs szolgáltatásokat (telefon díjak) 4 722 E Ft összeggel, amely pedig 3 554 E Ft-ra teljesült.

4.3. Szolgáltatási kiadások 340 217 E Ft

A szolgáltatási kiadások sor a következő tételekből adódik össze:

az intézmények, valamint egyéb ingatlanjaink közüzemi díjai (víz, gáz, áram) 49 367 E Ft, teljesítése 50 902 E Ft;

a vásárolt élelmezési kiadását (gyermekétkeztetés) 73 949 E Ft, teljesítése 59 895 E Ft (tartalmazza a szünidei gyermekétkeztetés kiadásait, valamint a rendezvények és pályázatok vásárolt élelmezéseit is);

a különféle bérleti díjakat (konyha technikai eszközök, egyéb eszközök, helyiségek, szociális bérlakások üzemeltetéseinek kiegészítését stb.) 1 230 E Ft, teljesítése 21 531 E Ft;

ingatlanok és gépek karbantartási kiadásait 8 652 E Ft, teljesítése 27 016 E Ft (tartalmazza az aszfaltozási, kövezési munkálatokat, kátyúzásokat, közvilágítás karbantartását stb. is);

közvetített szolgáltatásokat 0 E Ft, teljesítése 10 311 E Ft;

szakmai tevékenységet segítő szolgáltatásokat (logopédus, gyógypedagógus, belső ellenőr, szakértői díjak stb.) 17 716 E Ft, teljesítése 11 302 E Ft;

valamint az egyéb szolgáltatások kiadásait (tagdíjak, munkavédelem, biztosítási díjak, posta költség, nemzetközi kapcsolatok kiadásai, rendezvény naptár szerinti rendezvények kiadásai, közfoglalkoztatás önrésze, EU-s pályázatok dologi kiadásai, városgazdálkodási feladatok dologi kiadásai (állategészségügyi feladatok, útkarbantartás, városgazdálkodás, parkfenntartás, köztemető, egyéb feladatok), egyéb szolgáltatások díjai, stb.) 75 005 E Ft összegben, teljesítése 159 260 E Ft (ebből 81 615 E Ft EU-s pályázathoz köthető kiadás).

4.4. Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások 6 998 E Ft

Ezen a soron az intézmények kiküldetési kiadásaik szerepelnek 1 090 E Ft-tal, valamint a hirdetési kiadásaik 1 290 E Ft-tal. Az előbbi tétel teljesítése 3 273 E Ft, az utóbbi tétel teljesítése 3 725 E Ft (amelyek egy jelentős része rendezvényekkel és EU-s pályázatokkal kapcsolatban merültek fel) volt.

4.5. Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások 162 823 E Ft

Ezen a soron a 4.1.-4.4. sorhoz tartozó nettó összegek ÁFA-ja 70 687 E Ft-tal (teljesítése 97 327 E Ft), a kiszámlázott adóköteles bevételekből fizetendő ÁFA kiadások 13 577 E Ft-tal (teljesítése 55 919 E Ft a pályázatok fordított ÁFA fizetési kötelezettségeikkel együtt), kamatkiadások (likvidhitel) 2 500 E Ft-tal (teljesítése 1 916 E Ft), bank költség 9 000 E Ft-tal (teljesítése másik soron), valamint az egyéb dologi kiadások (különféle díjak, adók, bírságok, kártérítés stb.) 13 192 E Ft-tal kerültek megtervezésre (teljesítése 7 551 E Ft). A teljesítés még tartalmaz 110 E Ft devizaváltásból adódó árfolyamveszteséget is.

5. I/4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 48 427 E Ft

2020. évben az állami felelősségi körben nyújtott, és 100%-ban központi költségvetési forrásból kifizetett szociális ellátásokon túl az önkormányzat - a rendkívüli élethelyzetre tekintettel - települési támogatás keretében nyújt támogatást. Az ellátottak pénzbeli juttatásai tervezett 52 779 E Ft összege 48 427 E Ft-ra teljesült. Az előző évhez hasonlóan az idei évben tervezett és teljesített települési támogatások forrása is 100%-ban központi támogatásból biztosított volt.

5.1. Társadalombiztosítási ellátások 0 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk, és nem is teljesült bevétel.

5.2. Családi támogatások 0 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk, és nem is teljesült bevétel.

5.3. Pénzbeli kárpótlások, kártérítések 0 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk, és nem is teljesült bevétel.

5.4. Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások 0 E Ft

Ezen a soron terveztük a települési támogatás keretében adható gyógyszerkiadási támogatást 2 400 E Ft-tal (jogosultak tervezett létszáma 75 fő/3 havonta), melyek teljesítése az 5.8 sorra kerültek könyvelésre.

5.5. Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások 0 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk, és nem is teljesült kiadás.

5.6. Lakhatással kapcsolatos ellátások 0 E Ft

Ezen a soron a települési támogatás keretén belül nyújtható pénzbeli/természetbeni lakhatási támogatást terveztük 19 200 E Ft-tal (jogosultak tervezett létszáma 320 fő/hó), melyek teljesítése az 5.8 sorra kerültek könyvelésre.

5.7. Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai 2 376 E Ft

Ezen a soron a Bursa Hungarica Ösztöndíjban részesülők támogatását terveztük 950 E Ft-tal (19 fő), az Arany János Tehetséggondozó Program keretében nyújtott önkormányzati támogatást 250 E Ft-tal (5 fő), tehetséges gyermekek támogatása 400 E Ft (20 fő), gyermekek és tanulók mikulás csomagját 2 175 E Ft-tal (1450 fő/év), valamint a rászoruló gyermekek intézményen kívüli szünidei étkeztetésének kiadásait összesen 4 524 E Ft-tal (központi támogatásból 2 700 E Ft, települési támogatásból 1 824 E Ft), amelyek közül a mikulás csomag 2 376 E Ft-tal teljesült, a többi tétel teljesítése nem erre a sorra került lekönyvelésre.

5.8. Egyéb nem intézményi ellátások 46 051 E Ft

Ezen a soron szerepeltetjük a köztemetés 1 000 E Ft költségét (teljesítése 1 148 E Ft), a települési támogatás jogcímen adható 1 200 E Ft temetési támogatást (teljesítése 1 014 E Ft) és 15 000 E Ft rendkívüli települési támogatást (teljesítése 34 645 E Ft a lakhatási támogatással együtt), valamint a 70 év feletti lakosok részére biztosított karácsonyi csomagok 5 680 E Ft (teljesítése 8 060 E Ft) összegét. Eredetileg nem ezen a soron került betervezésre, de a teljesítése itt szerepel a gyógyszerkiadási támogatásnak 1 184 E Ft-tal.

6. I/5. Egyéb működési célú kiadások 97 668 E Ft

6.1. Nemzetközi kötelezettségek 0 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk, és nem is teljesült bevétel.

6.2. Elvonások és befizetések 7 687 E Ft

Ezen a soron a 2019. évi központi támogatások elszámolására, és az azt megelőző évek támogatásainak felülvizsgálatára összesen 1 000 E Ft visszafizetést terveztünk, amely 6 511 E Ft-ra teljesült, valamint a MŐSZ többletbevételeinek az elvonása is itt szerepel 8 014 E Ft tervezett összeggel, amely nem teljesült. Viszont az intézmények 2019. évi maradványainak elvonását összesen 1 176 E Ft-tal tartalmazza a teljesítés.

6.3. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre 0 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk, és nem is teljesült bevétel.

6.4. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre 0 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk, és nem is teljesült bevétel.

6.5. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre 0 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk, és nem is teljesült bevétel.

6.6. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre 9 479 E Ft

Ezen a soron szerepel a kötelező önkormányzati feladatellátásokhoz kapcsolódó támogatásértékű kiadásként a Dél-Hevesi Kistérségi Társulás részére az orvosi ügyelet ellátására (és egyéb feladataira) fizetendő támogatása 8 832 E Ft-tal (teljesítése 7 244 E Ft), valamint 500 E Ft (teljesítése 250 E Ft) önkormányzati támogatás a Roma Nemzetiségi Önkormányzat részére. A teljesítés tartalmaz még 975 E Ft Bursa támogatást, 806 E Ft HM-i Rendős-főkapitányság önkormányzati támogatását, valamint a 6.6.a. sorban részletezett EU-s pályázati pénzek visszafizetését.

6.6.a. a 6.6. sorból Működési célú fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programok és azok hazai társfinanszírozása 10 234 E Ft

A TOP 3.1.1 és TOP 4.3.1 pályázatok támogatási előleg maradványaiból összesen 204 E Ft-ot fizettünk vissza.

(6.12. sorból) Év közben az EFOP Humán kapacitások fejlesztése és az EFOP Humán Szolgáltatások fejlesztése a Hevesi járásban pályázatokon belül összesen 10 030 E Ft ösztöndíj került kifizetésre.

6.7. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre 0 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk, és nem is teljesült bevétel.

6.8. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre 10 850 E Ft

Ezen a soron eredetileg nem terveztük kiadást, viszont év közben több alkalommal is biztosítottunk tagi kölcsönt a cégeink részére. A Média Kft-nek összesen 10 250 E Ft, az Iparfejlesztési Kft-nek összesen 600 E Ft tagi kölcsönt nyújtottunk.

6.9. Árkiegészítések, ártámogatások 0 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk, és nem is teljesült bevétel.

6.10. Kamattámogatások 0 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk, és nem is teljesült bevétel.

6.11. Működési célú támogatások az Európai Uniónak 0 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk, és nem is teljesült bevétel.

6.12. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre 69 652 E Ft

Ezen a soron kell tervezni az államháztartáson kívüli szervezetek, személyek számára működési célból végleges jelleggel nyújtott támogatásokat és más ellenérték nélküli kifizetéseket. A módosított előirányzat 70 796 E Ft összege a civil szervezetek, alapítványok, sportszervezetek, önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok részére nyújtandó támogatásokat tartalmazza az előterjesztés 12. melléklet szerinti összegekkel, amelynek teljesítése összesen 69 652 E Ft.

Az államháztartáson kívülre juttatott pénzekkel a támogatottnak az év lezárását követően el kell számolnia.

6.13. Tartalékok 0 E Ft

A költségvetési rendeletben elkülönítetten kell szerepeltetni az évközi többletigények, valamint az elmaradt bevételek pótlására szolgáló általános tartalékot és céltartalékot.

Általános tartalék soron eredetileg 15 000 E Ft-ot terveztünk, amely az év során a költségvetés módosításakor több alkalommal is változott. Év végén az előirányzatok, követelések és kötelezettségek rendezésével az általános tartalék 2 324 790 E Ft-ra módosult.

Céltartalék soron az alábbi célokra terveztünk tartalékot összesen 2 632 925 E Ft-tal:

talajterhelési díj bevétel környezetvédelmi célokra 700 E Ft

2019. évről áthúzódó számlákra, kötelezettségekre 94 127 E Ft

egyéb elkülönített számlák (pl. lakásszámla) 2019. év végi egyenlegének felhasználására

3 079 E Ft

EU-s pályázatok 2019. év végi egyenlegének felhasználására 2 481 158 E Ft

EU-s pályázatok várható többletköltségeire 12 000 E Ft

Vízmű bérleti díj kötött felhasználása 9 506 E Ft

Fel nem használt szociális támogatásokra 32 355 E Ft

2020. évben a céltartalék előirányzata év közben szintén többször módosult, részben felhasználásra került. Év végén az előirányzatok rendezésekor a fel nem használt része az általános tartalék sorra került átvezetésre.

7. II. Felhalmozási költségvetés kiadásai 1 207 455 E Ft

Az önkormányzat tervezhető felhalmozási kiadásait is első sorban a rendelkezésre álló források határozzák meg, a fejlesztési feladatok ellátása során elsődlegesen az áthúzódó és pályázati pénzeszközzel is támogatott feladatokra kell forrást biztosítani. Az 1 347 672 E Ft módosított előirányzat 1 207 455 E Ft-ra teljesült (89,60 %).

8. II/1. Beruházások 704 564 E Ft

A beruházásokat célonként a 11. melléklet részletezi.

8.a. a 8. sorból EU-s forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek beruházási kiadásai 513 829 E Ft

Ezen a soron a 4. melléklet szerinti EU-s pályázatok beruházási kiadásai szerepelnek 513 829 E Ft módosított előirányzattal és teljesítéssel.

8.1. Immateriális javak beszerzése, létesítése 1 043 E Ft

Az ún. Kisvárosi fejlesztési programhoz tervek készítése, korábbi terveink korszerűségi felülvizsgálata nettó 7 874 E Ft költsége, valamint a rendezési terv felülvizsgálatának nettó 3 937 E Ft költsége szerepel ezen a soron, amelyek nem teljesültek. A teljesítés 1 043 E Ft szoftver beszerzést tartalmaz.

8.2. Ingatlanok beszerzése, létesítése 583 319 E Ft

Ezen soron terveztük az előző években vásárolt városfejlesztési feladatokat szolgáló ingatlanok idei évi törlesztő részleteit, valamint az idei évben megvásárolandó további ingatlanok vételárát összesen 50 000 E Ft-tal (teljesítése 25 705 E Ft), a Büntetés-végrehajtási intézet beruházásához vállalt fejlesztési kötelezettségeket nettó 6 693 E Ft-tal (teljesítése 6 600 E Ft), valamint a strand beruházást nettó 271 850 E Ft-tal (teljesítése 54 062 E Ft). A teljesítés tartalmazza még az EU-s pályázatok ingatlan beruházásait 464 426 E Ft-tal, valamint egyéb ingatlanok beszerzését, beruházását (szociális lakások vásárlása, jégpálya önerő, urnafal, sakkmúzeum héjazatcsere stb.) összesen 32 526 E Ft összegben.

8.3. Informatikai eszközök beszerzése, létesítése 1 356 E Ft

Ezen sor tartalmazza a Hivatal informatikai eszközfejlesztését nettó 3 150 E Ft-tal, valamint a HKK informatikai eszközcsere igényét nettó 550 E Ft-tal, amelyek teljesítése 0 E Ft. Viszont több (kis értékű) informatikai eszköz (nyomtató, térfigyelő kamera stb.) beszerzés is történt az Önkormányzat és a Hivatal esetében összesen nettó 1 356 E Ft összegben.

8.4. Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése 70 275 E Ft

Ezen a soron került megtervezésre a közvilágítás bővítése nettó 1 181 E Ft-tal (teljesítése 0 E Ft); a HKK 2019. évi érdekeltségnövelő beruházása nettó 5 785 E Ft-tal (teljesítése 6 655 E Ft), a múzeumi gyűjtemény gyarapítása nettó 1 299 E Ft-tal ( teljesítése 0 E Ft), a múzeumi gyűjtemény rendezése, műtárgyvédelme nettó 331 E Ft-tal (teljesítése 0 E Ft); a MŐSZ eszközbeszerzései nettó 787 E Ft-tal (teljesítése 0 E Ft), valamint az intézmények kis értékű tárgyi eszköz beszerzései összesen nettó 1 066 E Ft-tal (teljesítése 7 621 E Ft). A teljesítés további eszközbeszerzéseket (gépjárművásárlás, fénydekoráció, kandeláber, közfoglalkoztatás eszközbeszerzése, vízi közmű beruházások stb.) tartalmaz 22 750 E Ft összegben, továbbá EU-s pályázathoz köthető kiadásokat 33 249 E Ft összegben.

8.5. Részesedések beszerzése 6 000 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk eredetileg bevételt, de az év folyamán a Képviselő-testület az önkormányzati feladatok ellátásához két új önkormányzati céget alapított egyenként 3 000 E Ft törzstőkével.

8.6. Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások 0 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk, és nem is teljesült bevétel.

8.7. Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó 42 571 E Ft

A betervezett 82 219 E Ft előirányzat az előző sorokon (8.1.-8.6.) szereplő tételek ÁFA-ját tartalmazza, melynek teljesítése 42 571 E Ft.

9. II/2. Felújítások 502 891 E Ft

A felújításokat célonként a 11. melléklet részletezi.

9.a. a 9. sorból EU-s forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek felújítási kiadásai 423 059 E Ft

Ezen a soron a 4. melléklet szerinti EU-s pályázatok felújítási kiadásai szerepelnek 423 059 E Ft módosított előirányzattal és teljesítéssel.

9.1. Ingatlanok felújítása 424 692 E Ft

Ezen a soron szerepel nettó 4 724 E Ft összeggel (teljesítése 0 E Ft) az Önkormányzati hivatal belső felújításának folytatása, nettó 15 748 E Ft (teljesítése 16 197 E Ft) az elmúlt évben mart aszfalt technológiával megvalósult útfelújítások, valamint nettó 32 487 E Ft-tal (teljesítése 34 419 E Ft) a Szent I. és az Alkotmány utca felújítása. Az előzőeken túlmenően a teljesítés további felújításokat (Szerelem A. u. 10. felújítása, Kerekerdő Tagóvoda épület héjazatcsere, Fő út 37. pótmunka stb.) tartalmaz összesen 374 076 E Ft összegben, amelyből 361 792 E Ft EU-s pályázati felújítás.

9.2. Informatikai eszközök felújítása 0 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk, és nem is teljesült bevétel.

9.3. Egyéb tárgyi eszközök felújítása 0 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk, és nem is teljesült bevétel.

9.4. Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó 78 199 E Ft

A betervezett 14 299 E Ft előirányzat az előző sorokon (9.1.-9.3.) szereplő tételek ÁFA-ját tartalmazza, az éves teljesítése 78 199 E Ft.

10. II/3. Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 E Ft

10.1. Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre 0 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk, és nem is teljesült bevétel.

10.2. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre 0 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk, és nem is teljesült bevétel.

10.3. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre 0 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk, és nem is teljesült bevétel.

10.4. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre 0 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk, és nem is teljesült bevétel.

10.4.a. a 10.4. sorból felhalmozási célú fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programok és azok hazai társfinanszírozása 0 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk, és nem is teljesült bevétel.

10.5. Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre 0 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk, és nem is teljesült bevétel.

10.6. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre 0 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk, és nem is teljesült bevétel.

10.7. Lakástámogatás 0 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk, és nem is teljesült bevétel.

10.8. Felhalmozási célú támogatások az Európai Uniónak 0 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk, és nem is teljesült bevétel.

10.9. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre 0 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk, és nem is teljesült bevétel.

11. KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN 3 081 648 E Ft

A pénzforgalmi mérleg kiadási oldal I-II. sorai tartalmazzák a költségvetési kiadásokat 4 522 728 E Ft eredeti előirányzattal, 5 684 788 E Ft módosított előirányzattal, valamint 3 081 648 E Ft teljesítéssel (54,21 %). Ezen kiadások 2020. évben az önkormányzat működési és felhalmozási feladatainak ellátására szolgálnak.

12. III. Működési finanszírozási kiadások 109 126 E Ft

13. III/1. Működési célú finanszírozási kiadások 109 126 E Ft

13.1. Belföldi finanszírozás kiadásai 109 126 E Ft

A belföldi finanszírozás kiadásain belül a Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre sor tartalmazza az év közben felvett likvidhitel visszafizetését, amelynek éves összege (kumulált hó végi hitelállományok alapján) 77 939 E Ft volt.

Az államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése soron a 2020. évi támogatások 2019. év végi megelőlegezésének a visszafizetését tartalmazza 31 187 E Ft-tal.

A központi, irányító szervi támogatások folyósítása soron a halmozódás elkerülése végett az önkormányzat összesített pénzügyi mérlege nem tartalmaz adatot.

13.2. Külföldi finanszírozás kiadásai 0 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk, és nem is teljesült bevétel.

13.3. Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai 0 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk, és nem is teljesült bevétel.

13.4. Váltókiadások 0 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk, és nem is teljesült bevétel.

14. IV. Felhalmozási finanszírozási kiadások 0 E Ft

15. IV/1. Felhalmozási célú finanszírozási kiadások 0 E Ft

15.1. Belföldi finanszírozás kiadásai 0 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk, és nem is teljesült bevétel.

15.2. Külföldi finanszírozás kiadásai 0 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk, és nem is teljesült bevétel.

15.3. Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai 0 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk, és nem is teljesült bevétel.

15.4. Váltókiadások 0 E Ft

2020. évben ezen a soron nem terveztünk, és nem is teljesült bevétel.

16. FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN 109 126 E Ft

A pénzforgalmi mérleg kiadási oldal III-IV. sorai tartalmazzák a finanszírozási kiadásokat 30 446 E Ft eredeti előirányzattal, 109 126 E Ft módosított előirányzattal, valamint 109 126 E Ft teljesítéssel (100,00 %), amelyek a költségvetési többlet belső és külső felhasználását szolgálják.

17. KIADÁSOK MINDÖSSZESEN 3 190 774 E Ft

A kiadások eredeti főösszege 4 553 174 E Ft, módosított főösszege 5 793 914 E Ft, amely 3 190 774 E Ft-ra teljesült (55,07 %).

C./ EGYÉB INFORMÁCIÓK

I. Közvetett támogatások alakulása (7. melléklet)

Közvetett támogatást jelentenek az önkormányzat által helyi rendelet vagy méltányosság alapján nyújtott mentességek, kedvezmények, melyek az elérhető bevétel összegét csökkentik. Heves város illetékességi területén 2019. évre hatályos Helyi adókról szóló 23/2016. (XII.1.) számú önkormányzati rendelet alapján az alábbi helyi adókból származtak bevételek:

1. építményadó

2. telekadó

3. magánszemély kommunális adója

4. idegenforgalmi adó

5. helyi iparűzési adó.

A helyi adórendeletünk a magánszemélyek kommunális adója esetében a 70. életévüket betöltöttek részére 50 % mentességet biztosít. A nyilvántartott adatok szerint a nyújtott kedvezmény miatt kieső bevétel 2020. évben 3 324 E Ft (1008 fő) volt. A Tiszta virágos Hevesért cím alapításának és adományozásának rendjéről szóló 12/2015. (IV. 30.) önkormányzati rendelet értelmében a cím viselésére jogosult magánszemély a cím odaítélést követő évben mentesül a magánszemélyek kommunális adója alól, így 2020. évben 23 fő adózó összesen 149 E Ft adómentességben részesült. Az önkormányzat a helyi iparűzési adóban adómentességet, adókedvezményt a Helyi adókról szóló 1990.évi XCII. törvény 39/C. § alapján nyújthat. Az adómentesség, adókedvezmény terjedelmének, mértékének valamennyi adózó számára azonosnak kell lenni. A helyi adórendelet alapján azon vállalkozások kapnak kedvezményt, akinek az éves vállalkozás szintű adóalapja a 2,5 millió forintot nem haladja meg, az éves végleges adóból 2020. évben 20%-os kedvezményre jogosult. Az adókedvezmény miatt a helyi iparűzési adó esetén 2020. évben 2 271 E Ft (453 fő adózó) volt a bevételkiesés. Az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény 201. § alapján az adóhatóság vezetője (azaz a jegyző) a magánszemély kérelme alapján, az őt terhelő adótartozást mérsékelheti vagy elengedheti, ha azok megfizetése az adózó vagy a vele közös háztartásban élők megélhetését súlyosan veszélyezteti. Egyedi méltányossági kérelem alapján a magánszemélyek kommunális adójában 8 főnek összesen 46 E Ft törlésére került sor.

II. Folyamatban lévő Európai Uniós forrásból megvalósuló fejlesztések

Jelentős számú EU-s pályázatunk van folyamatban, melyek túlnyomó részében a korábbi években megkapott és még fel nem használt támogatási előleg az elkülönített számlákon található, az év végi záró pénzkészletből 2,0 Mrd Ft az EU–s támogatási pénzállomány. A folyamatban lévő Európai Uniós forrásból megvalósuló fejlesztések 2020. évi pénzforgalmi alakulását a 4. melléklet részletezi.

III. Önkormányzat vagyonkimutatása (21. melléklet)

A zárszámadáshoz csatolt vagyonkimutatás a helyi önkormányzat és az általa irányított költségvetési szervek eszközeinek és kötelezettségeinek adatait mutatja be.

A vagyonkimutatás a vagyont forgalomképtelen törzsvagyon (1), nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon (2), korlátozottan forgalomképes vagyon (3) és üzleti vagyon (4) bontásban tartalmazza. Ezek mellett tartalmaznia kell még a mérlegen kívüli alábbi tételeket is:

„0”-ra leírt eszközök, a használatban lévő kis értékű immateriális javak, tárgyi eszközök, készletek,

01-02. számlacsoportban nyilvántartott eszközök,

és az Nvt. 1. § (2) bekezdés g) és h) pontja szerinti kulturális javak és régészeti leletek állományát, valamint

a függő követeléseket és kötelezettségeket, a biztos (jövőbeni) követeléseket.

IV. A részesedések állományának 2020. évi alakulása

A 2020. évi változások (alapítás, értékvesztés és annak visszaírása) következtében a részesedések nettó állománya (bruttó érték – értékvesztés) az előző évhez képest változott, könyv szerinti értékük 66 434 E Ft-ról 74 918 E Ft-ra emelkedett. A részesedések állományának 2020.évi alakulását részletesen a 22. melléklet tartalmazza.

V. Maradvány-kimutatás

A jogszabályi előírások alapján a beszámoló szerves részét képezi a 2020. évi maradvány-kimutatás (25. melléklet).

A maradvány fogalma az Áht. 2014. január l-jétől hatályba lépő rendelkezése szerint a költségvetési év során a bevételek és kiadások különbözete, amely az alaptevékenység bevételei és kiadásai tekintetében a költségvetési maradvány, a vállalkozási tevékenység bevételei és kiadásai tekintetében a vállalkozási maradvány. A beszámolók alapján az önkormányzat és intézményei 2020. évi maradványa 2 398 282 E Ft, amely összeg teljes mértékben kötelezettséggel terhelt. Csak részben biztosít fedezetet a 2020. évről áthúzódó kötelezettségekre. Jogszabályi előírásoknak megfelelően az önkormányzatnak döntenie szükséges a költségvetési szervei maradványának elvonandó és felhasználható összegéről a zárszámadási rendeletével egy időben. A 2020. évi felülvizsgált maradvány felosztását a 26. melléklet tartalmazza.

D./ ÖSSZEGZÉS

Heves város 2020. évi költségvetésének eredeti bevételi és kiadási főösszege 4 553 174 E Ft, módosított főösszege 5 793 914 E Ft, melynek teljesítése a bevételi oldalon 5 589 056 E Ft (96,46 %), kiadási oldalon 3 190 774 E Ft (55,07 %).

Az előző években hozott intézkedések, valamint az előző évek jogszabályi változásai hatására jelentősen átalakult intézményrendszerünk a 2013. évtől újonnan alkalmazott központi feladatfinanszírozási rendszerben továbbra is hiányt termel. Ezért a költségvetési egyensúly megteremtéséhez 149 223 E Ft rendkívüli önkormányzati támogatást terveztünk be a költségvetésbe, amely összeg az előző évről áthozott kötelezettségek szintje alatt maradt. Az éves hiányt a rendkívüli önkormányzati támogatásra (REKI) beadott pályázatainkból elnyert 93 932 E Ft támogatással csak részben tudtuk kezelni, valamint több bevételünk teljesítése is elmaradt a tervezettől (bérleti díj, kártérítés, megelőlegezett támogatások visszapótlása), ezért a vizsgált időszak végén a kötelezettség állomány továbbra is jelentős.

2020. évet nem csak jelentős kötelezettségállománnyal, hanem jelentékeny pénzkészlettel is zártuk a számláinkon lévő kötött felhasználású EU-s pályázati pénzek miatt.

A „hiány” ellenére a vizsgált időszakban likviditási gondjaink – többek közt a likvid hitel szerződésünknek köszönhetően - nem voltak, a munkabérek valamint a szociális juttatások kifizetése mindig időben megtörtént, a szállítói tartozásainkat a rendelkezésre álló forrásaink ütemében folyamatosan rendeztük. Az év folyamán az önkormányzati feladatok ellátásához, az intézmények működtetéséhez a forrás biztosított volt. A vizsgált időszakban az intézmények napi működtetésén, és a feladatok folyamatos ellátásán kívül az önkormányzatnak lehetősége volt biztosítani forrást olyan felhalmozási célok teljesítésére is, melyek megvalósítása már halaszthatatlanná vált, illetve az önkormányzat hosszú távú szándékainak megvalósításához elengedhetetlenek voltak. A fentiekre figyelemmel kérem, hogy Heves Város Önkormányzata 2020. évi gazdálkodásának zárszámadásáról szóló rendeletét a rendeletben szereplő módosított előirányzatokkal, a mellékleteivel, és a maradvány felosztással együtt a szöveges beszámoló figyelembevételével megtárgyalni és elfogadni szíveskedjen.