Noszvaj Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2007. (VI.26.) önkormányzati rendelete

a helyi önszerveződő közösségek pénzügyi támogatásának rendjéről

Hatályos: 2015. 07. 01

 

Noszvaj Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 41. § (9) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:[1]

A rendelet célja, alapelvei


1.§ Noszvaj Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elismeri és támogatja azt a tevékenységet, amelyet a településen élő vagy dolgozó állampolgárok önszerveződő közösségei végeznek az önkormányzati feladatok megvalósítása, a polgárok közéletbe való bevonása, a település fejlesztése és szépítése, a környezetvédelem, az arra rászorulók támogatása, a kultúra és a hagyományok ápolása, a lakosság művelődése, oktatása, szórakozása, sportolása érdekében.

2.§ Az 1.§‑ban foglalt elvek megvalósítása érdekében a képviselő-testület az éves költségvetéséről szóló rendeletében – a település anyagi lehetőségeitől függően – keretet állapít meg az önszerveződő közösségek pénzügyi támogatásának céljára, s a keret felhasználásáról való döntés megfelelő előkészítése, az önszerveződő közösségek közötti esélyegyenlőség biztosítása érdekében bevezeti a pályázati rendszert, melynek feltételeit, az eljárás rendjét e rendeletében szabályozza. Támogatást különösen indokolt esetben pályázati eljárás lefolytatása nélkül is adhat a Képviselő-testület.[2]

3.§ E rendelet alkalmazásában

a) önszerveződő közösség az a bíróság által bejegyzett egyesület, alapítvány, amely az önkormányzat illetékességi területén bejegyzett székhellyel rendelkezik.

b) nem minősül önszerveződő közösségnek a politikai párt helyi szervezete.

c) közérdekű feladatot lát el az olyan önszerveződő közösség, amely az önkormányzat Ötv.-ben vagy más törvényben meghatározott kötelező vagy önként vállalt feladatainak ellátásában vesz részt vagy azt segíti, illetőleg tevékenységével a polgárok helyi közéletbe való bevonását szolgálja.

A pályázatok benyújtása


4.§ (1) Az önszerveződő közösségek pénzügyi támogatása (a továbbiakban: pénzügyi támogatás) iránti pályázatokat írásban, az 1. mellékletben szereplő Pályázati Adatlapon a Felsőtárkányi Közös Önkormányzati Hivatal Noszvaji Kirendeltségéhez kell benyújtani a tárgyév május 31-ig, 2016. évben január 31-ig és május 31-ig.[3]

(2) A pályázathoz csatolni kell:

a) az önszerveződő közösség bíróság általi bejegyzéséről szóló végzést;

b) az önszerveződő közösség alapszabályát vagy működésének egyéb alapdokumentumát;

c) amennyiben az önszerveződő közösség az előző évben is részesült támogatásban, az előző támogatás felhasználásáról szóló bizonylatok fénymásolatát;

d) az önszerveződő közösség előző évi tevékenységéről szóló tájékoztatót, - különös tekintettel a végzett feladatokra, elért eredményekre - utolsó közzétételi kötelezettségű beszámolót;[4]

e) az önszerveződő közösség által pályázott összeg felhasználásának tervezetét, a várható költségek szerint részletezve.

(3) Amennyiben az önszerveződő közösség korábban már részesült támogatásban, a (2) bekezdés a)–b) pontokban felsorolt dokumentumok benyújtása mellőzhető abban az esetben, ha az előző támogatás óta eltelt időszakban e dokumentumok tartalmát illető változás nem történt.

(4) [5]

A beérkezett pályázatok véleményezése


5.§ (1) A beérkezett pályázatokat a Humán Erőforrás Bizottság megvizsgálja és indoklással ellátott javaslatot tesz a támogatás odaítélésére illetőleg annak összegére.[6]

(2) A Humán Erőforrás Bizottság vizsgálata különösen arra terjed ki, hogy az önszerveződő közösség tevékenysége mennyiben közérdekű, illetőleg a támogatásban részesítendő célkitűzés a köz javát mennyiben szolgálja és szakmai szempontból mennyiben megvalósítható.[7]

(3) A Humán Erőforrás Bizottság javaslata alapján a Pénzügyi, Gazdasági és Ellenőrző Bizottság valamennyi beérkezett pályázatot véleményezi, és indokolással ellátott javaslatot tesz a támogatás odaítélésére illetőleg annak összegére. A Pénzügyi, Gazdasági és Ellenőrző Bizottság ülésére a Humán Erőforrás Bizottság Elnökét tanácskozási joggal meg kell hívni.[8]

(4) A pénzügyi bizottság vizsgálata különösen arra terjed ki, hogy

a) az önszerveződő közösség az előző évben kapott pénzügyi támogatással megfelelően elszámolt-e;

b) a támogatásban részesítendő cél megvalósításához – a támogatás esetleges összegét is figyelembe véve – rendelkezik-e a megfelelő pénzügyi és egyéb feltételekkel;

c) a támogatásban részesítendő cél megvalósítása igényli-e az önkormányzat egyéb támogatását;

d) a támogatásban részesítendő cél megvalósítása pénzügyi támogatás helyett támogatható-e más, alkalmasabb módon.

(5) A bizottságok eljárásuk során kötelesek vizsgálni, hogy a pályázó pályázatához csatolta-e a 4. § (2) bekezdés szerinti mellékleteket. Amennyiben a pályázat benyújtása hiányosan történt, a pályázót írásban kell felhívni arra, hogy a felhívás kézbesítésétől számított 5 napon belül a hiányt pótolja. Azt a pályázatot, melynek kiegészítését a pályázó felhívás ellenére sem végzi el, elbírálás céljából nem lehet a képviselő-testület elé terjeszteni.

A pályázatok elbírálása


6.§ (1) A bizottságok által véleményezett pályázatok képviselő-testület elé terjesztéséről a polgármester gondoskodik.

(2) Az előterjesztést úgy kell elkészíteni, hogy abból a képviselők számára világos legyen a bizottságok véleménye, és javaslata.

(3) A pályázatok elbírálása során a képviselő-testület dönthet úgy is, hogy pénzügyi támogatás helyett a kért támogatást más formában biztosítja, feltéve, hogy a támogatás más módja a pályázó által megjelölt cél megvalósításának támogatására alkalmas.

(4) A pályázatok elbírálásáról szóló döntést a képviselő-testület a pénzügyi bizottság 5.§ (3) bekezdése szerinti döntését követően hozza meg. Amennyiben a Pénzügyi, Gazdasági és Ellenőrző Bizottság[9] döntése és a soron következő képviselő-testületi ülés közötti idő nem elegendő az előterjesztés szervezeti és működési szabályzat szerinti megfelelő előkészítésére, a döntéshozatalra az azt követő testületi ülésen kerül sor.

(5) A képviselő-testület kedvező elbírálása esetén a pénzügyi támogatás megállapításáról szóló határozatban meg kell jelölni a támogatás felhasználásának végső időpontját, továbbá azt is, hogy a támogatás felhasználása milyen célra történhet.

(6) A képviselő-testületi döntés, pályázókkal történő közléséről a polgármester gondoskodik.

7.§ A támogatásban részesülő önszerveződő közösség a kapott támogatást csak a képviselő-testület által meghatározott célra használhatja fel. A támogatás eltérő célra történő felhasználása csak akkor lehetséges, ha ehhez a képviselő-testület előzőleg – a Humán Erőforrás Bizottság és a Pénzügyi, Gazdasági és Ellenőrző Bizottság[10] véleményének kikérése után – hozzájárult.

8.§ Nem részesíthető pénzügyi támogatásban az az önszerveződő közösség

a) amely az előző évben kapott pénzügyi támogatással nem megfelelően számolt el;

b) az előző évben kapott támogatást – a képviselő-testület előzetes hozzájárulása nélkül – a jóváhagyott céltól eltérően használta fel.

c)Nem részesülhet támogatásban az a civil szervezet, amely az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény 30.§ (1) bekezdése szerinti beszámoló, valamint közhasznú szervezet esetén a közhasznúsági jelentés, kötelező könyvvizsgálat esetén könyvvizsgálói záradék letétbe helyezésére és közzétételére irányuló kötelezettségének nem tett eleget.[11]

A támogatás kifizetése és felhasználásának elszámolása


9.§ A képviselő-testület által megállapított pénzügyi támogatás kifizetéséről az Önkormányzat megállapodást köt az önszerveződő közösséggel (2. melléklet), majd e megállapodás alapján a Felsőtárkányi Közös Önkormányzati Hivatal Noszvaji Kirendeltsége gondoskodik a folyószámlájára történő átutalásról.[12]

10.§ (1) Az önszerveződő közösség a kapott pénzügyi támogatás felhasználásáról köteles elszámolni. E kötelezettségének

a) a tárgyévet követő évre szóló pénzügyi támogatás iránti pályázat benyújtásakor

b) a tárgyévben részletekben kifizetett támogatás következő részletének kifizetése előtt köteles eleget tenni.

c) Az elszámoláshoz az elszámolásra kötelezettnek csatolnia kell az elszámolásban feltüntetett adatok valódiságát igazoló bizonylatokat (pénzügyileg teljesített számlák, vagy egyéb bizonylatok hitelesített másolatát). A számadásra kötelezettnek a számlákat záradékolnia kell a következők szerint: a számla eredeti példányára rá kell vezetni „a számlán szereplő tétel(ek) (vagy ebből … Ft összeg) a Noszvaj Községi Önkormányzat felé elszámolva a … számú támogatási szerződésre”, melyet a támogatott aláírásra jogosult képviselője aláírásával hitelesít.[13]

(2) Amennyiben a támogatott az elmulasztott elszámolást, vagy hiányos elszámolásnak kiegészítését a hiánypótlásra történő felhívás ellenére sem nyújt be az Önkormányzathoz

a)az elszámolási kötelezettség elmulasztása esetén a támogatás teljes összegét,

b)a támogatási szerződésben meghatározott céltól történő eltérő felhasználás esetén a támogatás elszámolással alá nem támogatott hányadát

köteles visszafizetni az Önkormányzatnak.[14]

(3) A támogatási szerződésben a számadási kötelezettség elmulasztása, vagy a céltól eltérő felhasználás esetére vonatkozóan a visszafizetési kötelezettséget határidő megjelölésével ki kell kötni.Az elszámolási kötelezettség a támogatás összegének felhasználásáról szóló bizonylatok másolatának benyújtásával is teljesíthető.[15]


Egyéb rendelkezések

11.§ (1) Az önszerveződő közösségek részére megállapított pénzügyi támogatás összegét valamint annak célját az önkormányzat honlapján[16] közzé kell tenni.

(2) Ugyancsak közzé kell tenni azt, hogy a kapott támogatással az önszerveződő közösség e rendelet előírásainak megfelelően számolt-e el, s a felhasználás milyen célra történt.

(3) [17]

11/A. §[18] (1) Működési vagy fejlesztési célú államháztartáson kívüli forrás átvételéről:

a)1 millió Ft érték alatt a Polgármester,

b)1 millió Ft érték felett a Képviselő-testület dönt.

(2) A polgármester az államháztartáson kívüli forrás átvételéről a döntést követő Képviselő-testület ülésben beszámol.

(3) Az államháztartáson kívül forrás átvételéről szóló megállapodást a polgármester köti meg.

11/B. § [19](1) A jelen rendelet alapján nyújtott támogatás az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. cikk (1) bekezdése értelmében állami támogatásnak minősül, a támogatás csekély összegű támogatásként a Szerződés 87. és 88. cikkének a támogatásokra való alkalmazásról nyújtható (a továbbiakban: 1998/2006/EK bizottsági rendelet.)

(2) A csekély összegű támogatás odaítélésének feltétele, hogy a kedvezményezett írásban nyilatkozik az 1998/2006/EK bizottsági rendelet 2. cikk 2. pontjában meghatározott feltételének megfelel.

(3) Az 1998/2006/EK bizottsági rendelet 3. cikk 1. pontja szerinti kötelezettséget a támogatást nyújtó teljesíti.

(4) Nem ítélhető meg csekély összegű támogatás az 1998/2006/EK bizottsági rendelet 1. cikkében meghatározott célokra.

(5) Csekély összegű támogatás azonos elszámolható költségek vonatkozásában nem halmozható állami támogatással, ha az így halmozott összeg támogatási intenzitása meghaladná az irányadó uniós állami támogatási szabályban meghatározott támogatási intenzitást.


A rendelet hatálybalépésére vonatkozó rendelkezések


12.§ (1) E rendelet 2007.07.01-én lép hatályba.

(2) A rendelet kihirdetéséről az SZMSZ előírásai szerinti helyben szokásos módon a jegyző gondoskodik.


Kelt: .Noszvaj, 2007. június 25



dr. Nagy Károlyné

Bóta Géza

jegyző

polgármester

[1]

A rendelet szövegét a 13/2015 (VI.29.) önkormányzati rendelet módosította. Hatályos: 2015. VII. 1.-től

[2]

A rendelet szövegét a 13/2015. (VI.29.) önkormányzati rendelet 1. §-a módosította. Hatályos: 2015. VII.1.-től

[3]

A rendelet szövegét a 13/2015 (VII.29.) önkormányzati rendelet 2. § (1) bekezdése módosította. Hatályos: 2015.VII.1.-től

[4]

A rendelet szövegét a 13/2015 (VI.29.) önkormányzati rendelet 2. § (2) bekezdése módosította. Hatályos: 2015. VII.1.-től

[5]

Hatályon kívül helyezte a 13/2015 (VI.29.) önkormányzati rendelet 9. § (1) bekezdése. Hatálytalan: 2015. VII.1.-től.

[6]

A rendelet szövegét a 13/2015 (VI.29.) önkormányzati rendelet 3. § (1) bekezdése módosította. Hatályos: 2015. VII.1.-től.

[7]

A rendelet szövegét a 13/2015. (VI.29.) önkormányzati rendelet 3. § (1) bekezdése módosította. Hatályos: 2015. VII. 1.-től.

[8]

A rendelet szövegét a 13/2015. (VI.29.) önkormányzati rendelet 3. § (1) bekezdése módosította. Hatályos: 2015. VII.1.-től.

[9]

A rendelet szövegét a 13/2013 (VI.29.) önkormányzati rendelet 3 § (2) bekezdése módosította. Hatályos: 2015. VII.1.-től.

[10]

A rendelet szövegét a 13/2015 (VI.29.) önkormányzati rendelet 3. § (3)bekezdése módosította. Hatályos: 2015. VII.1.-től.

[11]

A rendelet szövegét a 13/2015 (VI.29.) önkormányzati rendelet 4. §-a módosította. Hatályos: 2015.VII. 1.-től.

[12]

A rendelet szövegét a 13/2015 (VI.29.) önkormányzati rendelet 5. §-a módosította. Hatályos: 2015.VII.1. -től.

[13]

A rendelet szövegét a 13/2015 (VI.29.) önkormányzati rendelet 6. § (1) bekezdése módosította. Hatályos: 2015. VII.1.-től.

[14]

A rendelet szövegét a 13/2015 (VI.29.) önkormányzati rendelet 6. § (2) bekezdése módosította. Hatályos: 2015.VII.1.-től.

[15]

A rendelet szövegét a 13/2015 (VI.29.) önkormányzati rendelet 6. § (2) bekezdése módosította. Hatályos: 2015. VII.1.-től.

[16]

A rendelet szövegét a 13/2015 (VI.29.) önkormányzati rendelet 7. §-a módosította. Hatályos: 2015.VII.1.-től.

[17]

Hatályon kívül helyezte a 13/2015 (VI.29.) önkormányzati rendelet 9. § (1) bekezdése. Hatálytalan: 2015. VII.1.-től.

[18]

A rendelet szövegét a 13/2015 (VI.29.) önkormányzati rendelet 8. §-a módosította. Hatályos: 2015.VII. 1.-től.

[19]

A rendelet szövegét a 13/2015 (VI.29.) önkormányzati rendelet 8. §-a módosította. Hatályos: 2015.VII. 1.-től.